Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

A Jáde-lányok tava
(kínai népmese)
Hajdú Lajos fordítása
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

Hajdú Lajos jegyzete A Jáde-lányok tava című meséhez

  Az Emei-hegyen, a Jáde-lány sziklákba ékelődve bújik meg a Jáde-lányok tava. Vize olyan tiszta, áttetsző, mint a tükör. Arrafelé a négy évszak változatlanul telik egész évben. A Jáde-lányok tava történetének pedig ugyanolyan végtelen hosszú a folyása, akár a folyó vize, amely most egyenesen ideér.
  Az Ég Déli Kapujánál bíbor-vörös palotában lakik az öreg Jáde-császár. A császárnak tíz lánya van, az emberek úgy hívják őket: a tíz tündérlány. A legkisebbik Tizedik Hugica, akit az emberek úgy neveznek: a tizedik kislány. A tíz tündér a Kényelem Palotájában lakik. A palota csodálatosan díszes: aranycserép a tetején, alabástrom jáde-kőből a gerendák, achát ülőkék, nyolc drágakőből az ágyak, vörös ékkőből az ereszalja, s faragottak, festettek a szemöldökfák. A Kényelem Palotáját környező Császári Virágoskertben soha nem hervadó, bűbájos virágok nyílnak, jáde-zöld mező sarjad.
  Egyszer a nővérek a palotában unatkoztak, és arra az elhatározásra jutottak, hogy kimennek játszani a Császári Kertbe. Ahogy mentek, nagy tornyos épület előtt haladtak el, aminek az ajtaja fölé négy szó volt írva: Felhők alatt virágzó tavasz. Eredetileg az épületet a Változatlan Tavasz Palotájának hívták. Aki felment a Változatlan Tavasz Palotájába, láthatta az emberek lakta világ tájait.
  Kilencedik Nővér azt ajánlotta, menjenek fel körbenézni. A legidősebb nővér izgatottan tiltakozott:
  - Ennek a palotának egy Fehér Daru nevű legény a kapuőre. Királyi atyánk parancsa, hogy senkit ne engedjen fel szíre-szóra.
  Tizedik Hugica könyörgött:
  - Csak egy pillanatra menjünk fel megnézni!
  A többi nővérek is támogatták kishúguk kérését:
  - Nővérkénk, engedd, hogy felmenjünk és megnézzük az emberek lakta világ tájait. Ha királyi atyánk nem tudja meg...
  Az idősebb nővér nem tudott ellenállni húgai kérésének. A lánytestvérek csoportja rávette az ifjú Fehér Darut, engedje fel őket a toronyba. A lányok az alabástromkőből készült korlátnak támaszkodva lenéztek a felhők alatti földre, s hallj csodát, mit látnak? Folyókat, tavakat, hórihorgas sziklás hegyeket, házakat, megművelt földeket. Mindezt titokzatos, halvány rózsaszín pára vont be. Nem sokkal később a pára eloszlott, és egy hatalmas, jégmadár-zöld, azúr színű, csodálatos hegy bontakozott ki szemük előtt. Tizedik Hugica meglepődve mutatott a hegységre, s azt kérdezte:
  - Az meg milyen hegy? Ilyen gyönyörűt!
  Idősebb nővére válaszolt:
  - Az bizony az ég alatti híres Emei-hegy!
  A testvérek, amint meghallották, hogy amit látnak, nem más, mint a régi, híres Emei-hegy, egyik ámulatból a másikba estek.
  A napsugarak beragyogták az Emei-hegy magaslatait, ahonnan hirtelen fehér felhő emelkedett fel. Szemvillanásnyi idő alatt ezüst hullámként fodrozódott, a hullámai dagadtak, s minden elmerült a hófehér felhőhabokban. Tizedik Hugica elbűvölve kérdezte:
  - Nővérke! A hegytetőn az a hatalmas tenger hullámaihoz hasonló jelenség micsoda?
  Második Nővér válaszolta:
  - Az bizony nem más, mint az Emei-hegy híres felhőóceánja.
  Ekkor a felhőóceánon kirajzolódott egy ragyogó, hétszínű sugárkoszorú, színei csodálatosan tündököltek, felülmúlva a Lét Szelleme palotájában lévő ötszínű fény erejét. Ez a tünemény Buddha fénye volt.
  A ferde napsugárban az Emei-hegy különös szirtjei az égbe szöktek. A Qingyi, Min és Dadu folyók előttük kanyarogtak, s mint házakon a cserepek, a hegytetők úgy emelkedtek egymás mögött. A hegyeken a fenyők sötétzöldek, a ciprusok opálkékek voltak, a tekergő ösvények pedig belevesztek a felhőkbe. A buja növényzet, a hegyi virágok még inkább növelték az Emei-hegy páratlan szépségét. Mind e különlegességek élvezete közben Tizedik Hugica váratlanul felfedezett a mérhetetlen zöld kavalkádban valami igazgyöngyszerű csillogást. Ahogy jobban szemügyre vette, látja ám, hogy az egy tavacska, s a partja telis-tele színes virágokkal. Tizedik Hugica azt kérte:
  - Nővérkéim, ha már az Emei-hegy ilyen fenséges, gyerünk a tópartra játszani!
  A nővérek mindegyikének ez járt a fejében. A gondolatot tett követte, egyenesen az Emei-hegy felé repültek.
  A mennyei tó látványa közelről még sokkal szebb volt, mint ahogy az égből látták. A tóparton mindannyian énekeltek, táncoltak: a legifjabb, Tizedik Hugica különösen boldogan ugrabugrált, miközben így szólt:
  - Hol van az égben ilyen áttetsző víz! Vetkőzzünk le, s fürödjünk meg a tóban!
  Ledobta ruháit, s beleugrott a vízbe fürödni. Nővérei is levetkőztek, s utánamentek a tóba. Énekeltek, vizet paskolva játszadoztak, örömük a tetőfokra hágott, szinte elfelejtették, hogy emberek között vannak.
  Volt ott egy A-niu nevű legény, aki éppen fát vágott a hegyen. Amikor egyszerre lánycsapat nevetésének foszlányait hallotta, különösnek találta. Ezen a hegyen az utak keskenyek is, meredekek is, a gyógynövénygyűjtő öregembereken és favágó fiatalokon kívül más nem jár rajtuk, hogy lehet, hogy lányok jöttek a hegyre?
  A hangok irányába egy magaslatra mászott, s mit lát? Tíz gyönyörű lányt, amint a tóban fürdenek. Istennőknek nézte őket. Azt gondolta, csak nem ők azok az égi tündérek? Amikor a lányok nem figyeltek oda, a hozzá legközelebb lévő halom ruhát magához ölelve elrejtőzött a fák között.
  A tíz lánytestvér önfeledten szórakozott, ám hirtelen a levegő megtelt titokzatos harangzúgással, amely azt jelezte, elérkezett az Ég Déli Kapujának zárásideje. A lányok kijöttek a tó vizéből, s magukra kapkodták ruháikat. Tizedik Hugica azonban nem találta a sajátját. Nővérei is minden égtáj felé keresték, de ők sem találták meg.
  Ekkor égzengésszerű robaj hallatszott fentről, s látták, hogy csukják az Ég kapuját. Nem várhattak tovább.
  Tizedik Hugica nézte, ahogy nővérei elrepülnek. Nincs meg a ruhája, szállást is kellene keresnie, félelmében sírni kezdett.
  Hát egyszerre, a ruhákat magához szorítva A-niu lépett elő az erdőből. Tizedik Hugica, amint megpillantotta, menten elöntötte arcát a pír szégyenében. A füves bozótba óvakodott, nem mert onnan kibújni. A-niu megszólalt:
  - Tudom, hogy égi tündér vagy. Odafönn minden jó, miért jöttök az emberek közé?
  Mire a kislány:
  - Ha visszaadod a ruháimat, megmondom!
  - Ha odaadom, elrepülsz.
  - Add vissza a ruháimat, de tartsd vissza a felhő-cipőmet, anélkül nem tudok elrepülni!
  A-niu visszaadta a ruhát, a lányka magára öltötte, majd megszólalt:
  - Az égben harminchárom palotánk, kilencvenkilenc csarnokunk van, de nincs olyan csodálatos hegységünk, mint az Emei, és még inkább nincs ilyen áttetsző, kristálytiszta tavunk.
  A-niu így válaszolt:
  - Ha már ennyire szereted az Emei-hegyet, maradj is itt! Majd együtt járunk a hegyre fát vágni, a tóhoz énekelni, táncolni.
  A kislány zavartan mondta:
  - Nem maradhatok, mert ha királyi atyám megtudja, hogy lejöttem a földre, engem hibáztat. Add vissza felhő-cipőmet, bocsáss vissza, később majd újra visszajövök.
  - Nem adom a felhő-cipőt, maradj itt, úgy viselkedem veled, mint az édes húgommal.
  Tizedik Hugica meghányta-vetette magában A-niu szívélyes szavait, s végül beleegyezett, hiszen egyébként is megszerette ezt a vidéket.
  Ettől kezdve együtt jártak fát vágni, földet művelni, a tópartra énekelni, táncolni és csodálatos életet éltek.
  Egy napon is mindketten a tóparton szórakoztak, mikor hirtelen vihar kerekedett, az ég elborult, a föld elsötétült, madárraj menekült, s a felhő csúcsán arany vértben szellem állt. Az Aranyvértes Szellem kezét mellén összekulcsolva Tizedik Hugica felé fordult:
  - A Jáde-császár tudomást szerzett róla, hogy egy tündérlány saját elhatározásából alászállt a halandók világába, nagyon megharagudott, s különleges parancsával előreküldött: tündérséged sürgősen térjen vissza az Égi Csarnokba.
  Tizedik Hugica így felelt:
  - Aranyvértes Szellem! Kérlek, jelentsd császári atyámnak, megszerettem ezt a gyönyörű emberi világot, s nem óhajtok visszamenni az Égi Csarnokba.
  Amint az Aranyvértes Szellem elmondta Tizedik Hugica üzenetét, a Jáde-császár éktelen dühre gerjedt. A tizedik tündérlányt és A-niut a halandók világában ezüstfácán-csibékké változtatta.
  Azóta az ezüstfácán csibepár az Emei-hegy erdeiben, sziklái és vízmosásai közt, tavai körül, patakok partjai fölött szabadon szárnyal, szabadon énekel. Az emberek pedig azt a tavat, amelyben a tündérlányok fürödtek, a Jáde-lányok tavának nevezték el.

 

Jegyzet A Jáde-lányok tava című meséhez

A mese hovatartozásának eldöntése szempontjából célszerű egy pillantást vetni a kínai mesetípusokra. Kínában, mint nagyon sok más nép mesekincsében, megkülönböztethetünk mitológiához, történelmi eseményekhez, valláshoz, állatokhoz, nevezetes helyekhez, tájegységekhez, természeti katasztrófákhoz fűződő meséket, legendákat. Mindegyik típuson belül lehetnek anekdotikus példázatokat feldolgozó, társadalmi egyenetlenséget bemutató, szerelmi témára alapozódó, emberi gyarlóságot bíráló, női emancipációért küzdő mesék. Kínai mesékről lévén szó, természetesen minden esetben kínai környezetben, sajátságos szokások, színek, szereplők bemutatásával.
  A Jáde-lányok tava című mese nevezetes helyhez, tájegységhez kötődő, szerelmi témájú tündérmese. A tájegység Sichuan (Szeosuan) tartomány, Kína legnépesebb tartománya, több mint százmillió lakossal. A nevezetes hely a tartomány legnagyobb buddhista szent hegye, egész Kína öt nagy szent hegye közül is a legszebb, sok buddhista templommal, kolostorral. Régen híres zarándokhely volt, ma turista látványosság. Magassága több mint háromezer méter.
  A Jáde-császár az Ég Uralkodója, akit Nefrit-császárnak is fordítanak, ami nem minőségi megkülönböztetés, csak abból adódik, hogy a jáde zöldes színű, áttetsző követ jelöl, de tulajdonképpen a jadeitnek és a nefritnek a közös elnevezése, Kínában ezt a követ megkülönböztetett tisztelet övezi, legtisztább változatait a legértékesebb drágakőként tartják számon. Nem véletlen tehát, hogy az ég császárát a jáde, illetve nefrit jelzővel illetik. Az is természetes, hogy a Jáde-császárnak Jáde-lányai születnek, akik a mese első felének kizárólagos főszereplői. Az ő csínytevésük keretében mutatja be a mese a hegy különlegességét, természeti tüneményeit. Sőt, mintha az egész mese nem lenne más, mint az Emei-hegy ritka madarainak, az ezüstfácánoknak a története.
  A mese második felében kibontakozó szerelmi történet a kínai mesékben gyakran előforduló, soha ki nem elégülő szerelmek egyik variációja. Van, hogy a szerelmesek pillangóvá változnak vagy csillaggá az égen, itt madárrá. Minden esetben a társadalmi egyenlőtlenségekből származó konfliktusok feloldásának egy mindenki által elfogadható megoldását kínálják.
  A mesét az "Emei-hegy legendái" című kötetből (megjelent Pekingben, 1983-ban a Kínai Népi Irodalmi Kiadónál) választottuk, amely negyvennyolc mesét tartalmaz. Gyűjtötte, sajtó alá rendezte: Zhang Chengye (Csang Cseng-je).