Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
kun
görögül KOMANOS, latinul CUMANUS, török nomád nép, amely a délorosz sztyeppeket a XI. század közepétől uraló kipcsak törzsszövetség nyugati ágaként a 1237. évi mongol invázió elől menekült Magyarországra, és ott telepedett le. A népnevet a török qú („fakó, sápadt”) szóra vezetik vissza.
A magyar források már a XI. században emlegetnek olyan portyázó betöréseket, amelyeket kunok hajtottak végre: I. (Szent) László király például 1091-ben nagy győzelmet aratott az Erdélybe behatoló kunok felett. A tudósok többsége azonban úgy véli, hogy a „kun” népnevet a korai magyar krónikák általában minden keleti nomád népre használták, és ekkor még moldvai és havasalföldi úzokat és besenyőket értettek rajta. A kunokkal a magyarok először feltehetően a XII. század folyamán kerültek kapcsolatba, amikor a magyar királyok északkeleti irányú hódító törekvéseivel szemben az orosz fejedelmek többször is a kunok segítségéhez folyamodtak. A nyugati és magyar latin nyelvű források ekkoriban a Fekete-tengertől északra és nyugatra elterülő vidékeket a Volgától egészen az Al-Dunáig Kunországként (Cumania) emlegették. A kunok sztyeppei uralmát a mongolok rendítették meg, amikor 1223-ban a Kalka folyónál legyőzték a kunok és az orosz fejedelmek szövetséges haderejét. A kunok jelentős része a Dnyeszter nyugati oldalára menekült, így a moldvai és havasalföldi kunok száma megszaporodott. Bortz (Barsz) és Membrok kun vezérek 15 000 emberükkel együtt nem sokkal ezután, 1227-ben megkeresztelkedtek, és elfogadták a magyar király fennhatóságát.
A kunok első püspökségét 1229-ben alapították Moldvában Milkó székhellyel, és Béla magyar herceg (a leendő lV. Béla király) a „kunok királya” címet is felvette. 1239-ben, az újabb mongol támadást követően az időközben trónra lépett Béla menedékjogot adott a kun nép és fejedelme, Kötöny számára. Közvetlenül azonban Magyarország 1241-42-es mongol megszállása előtt az idegenekkel szemben gyanakvó magyarok Kötönyt megölték; a kunok ideiglenesen elhagyták Magyarországot, amíg IV. Béla 1245-ben ismét be nem fogadta őket. Béla fia, a leendő V. István király kun hercegnőt vett feleségül; fiuk, IV. (Kun) László király uralkodása alatt (1272-90) a magyar politikában fontos szerepet játszottak a kunok.
A kunok nemzetségek szerint telepedtek le az Alföld különböző területein, Fejér megyétől egészen a Temes folyó vidékéig. Kun László 1279. évi kun privilégiumai szerint hét nemzetségre oszlottak, amelyek a XIV. század folyamán a kunok feudalizálódásával, letelepült életmódra való áttérésével és megkeresztelkedésével párhuzamosan jogilag autonóm területi szervezetekké, az ún. kun székekké alakultak. A hat kun szék, melyek élén kapitányok álltak, a jászok székével együtt alkottak egy kerületet, amely közvetlenül a nádor, ill. az őt helyettesítő főkapitány hatásköre alá tartozott. A kun székek közül kettő a török hódoltság időszakában elpusztult, és a többi is nagy pusztítást szenvedett. A kunok csak két vidéken maradtak meg nagyobb számban: a Duna-Tisza közén és a Tiszántúlon a Körösöktől északra. Ezt a két területet a XVI. század végétől kezdték Kiskunságnak, ill. Nagykunságnak, közigazgatási egységüket pedig a jászokkal együtt hármas vagy jászkun kerületnek nevezni.
A török kori pusztítások és az ennek következtében kibontakozott népmozgások következtében a kunok etnikai és nyelvi elkülönülése a XVII. századra megszűnt, de jogi kiváltságaikhoz továbbra is ragaszkodtak. A török kiűzése után a Habsburgok érvénytelennek nyilvánították a kunok kiváltságait, és 1702-ben a jászkun kerületet eladták a Német Lovagrendnek, de 1745-ben a jászkunok megváltották magukat, és visszanyerték kiváltságaik java részét. Jogi különállásuk csak 1876-ban szűnt meg, amikor beolvadtak az egységes megyerendszerbe.
A kun nép legfontosabb nyelvi és művelődéstörténeti emléke a ma Velencében őrzött Codex Cumanicus, amely egy latin-perzsa-kun szógyűjteményt, valamint kun nyelvre fordított keresztény egyházi szövegeket tartalmaz. A szógyűjteményt eredetileg feltehetően olaszok készítették 1294 körül valahol a Krím félszigeten, míg a kun szövegeket német kezek jegyezték le a XIV. század közepe táján Dél-Oroszországban. A szóanyagból világosan kiderül, hogy a kunok egy török nyelvjárást beszéltek, alapvetően nomád nagyállattartással foglalkoztak, és törzsi-nemzetségi szervezetben, sátortáborokban éltek.
"Kunok"
a Terebess honlapon:
A.
Gergely András: Kun etnoregionális kisvárosi sajátosságok?
Bánkiné
Molnár Erzsébet: Jászok és kunok a magyar történelemben
Bartha
Júlia: A Kunság népi kultúrájának keleti elemei
Bellon
Tibor: A nagykunsági mezővárosok állattartó gazdálkodása
A
Codex Cumanicus
Illyés Gyula:
Kúnhalmok
Katsányi Zsigmond: A komondor származásának
rejtélye
Mándoky Kongur István:
A Hantos-széki kunok
Mándoky
Kongur István: A Kun Kódex találóskérdései
Mándoky
Kongur István: A kunok Ulas törzse és törökségi kapcsolatai
