Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Mándoky Kongur István
A HANTOS-SZÉKI KUNOK
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-tár
Forrás: Székesfehérvár évszázadai 2. Középkor. Székesfehérvár, 1972. 73-82.
és Barbaricum Könyvműhely, Karcag, 2002


Fejér megye alföldje földrajzilag szorosan kapcsolódik a Nagyalföldhöz, annak a Dunától nyugatra való szerves folytatása. De ugyanilyen szoros kapcsolat fűzi össze e két tájat történetileg is. Ezen a földrajzi szempontból egységes területen, a Tiszántúl, a Tisza-Duna köze és a Fejér megyei Mezőföld egykor fejedelmi, illetőleg királyi birtokain települtek meg a tatár seregek elvonulása után a Balkánról visszahívott kunok, még korábban pedig a besenyők egy részének is e vidékeken, a tiszántúli Kemej megyében, továbbá a Székesfehérvártól délkeletre és Csepel szigetétől délnyugatra a Duna és a Sárvíz között fekvő homokos síkságon jelöltek ki szállásterületet az Árpádházi királyok.
A magyarországi besenyőknek talán az egyik legsűrűbben lakott telepe éppen Fejér megyének ezen a részén, illetőleg a Tolna megyébe átnyúló szomszédos területen volt, ahol egészen a XIV. század derekáig az ún. 'besenyő ispánság' virágzott. Ekkor - 1352-ben - vette fel őket ugyanis, saját kérésükre, Nagy Lajos király az országos nemesek sorába, és attól fogva a Fejér megyei ispán fennhatósága alá tartozva elveszítették korábbi autonómiájukat. Noha továbbra is zárt egységben éltek Nádasladánytól a megye déli határáig húzódó kb. 25, egymással többnyire összefüggő, szomszédos szálláson és faluban, idők múltán azonban nem tudták megőrizni népi különállásukat.1 Éppen a besenyő autonómia megszűnte körüli időkben van kialakulóban testvérnépüknek, a kunoknak szabad kerülete, a Hontos (vagy Hantos)-szék. Valószínűnek tartjuk, hogy sokan felkerekedtek és odahagyták függetlenségétől megfosztott szállásaikat, hogy a szomszédos kun szék lakóinak kiváltságaiban részesüljenek. Nagyrészüket azonban az oszmán-török hadak felvonulásai szórták szét, amelyek lakhelyeiket felperzselve csaknem az egész besenyő lakosságot ideiglenesen földönfutóvá tették. A hódoltság után pedig, bár sokan visszatértek elhagyni kényszerült szülőföldjükre, jórészük örökre más tájakon lelt magának új hazát.2
Fejér megyének a hajdani besenyő ispánságtól északra-északkeletre fekvő területére, feltehetően csak a XIV. század első felében, egy újabb nagy lovasnomád pásztornépnek, a mongolok hódítása elől kitérő kunoknak telepítették le egyes nemzetségeit. E terület teljesen független volt Fejér megyétől és a nemzetségi alapokból kialakult alföldi 5 kun és 1 jász székhez tartozó kiváltságos kun területet képezett. Mielőtt azonban a Magyarországra költözött, illetőleg a Fejér megyében, Hontos-székben lakó kunokról bővebben szólnánk, tekintsük át kialakulásuk, őstörténetük főbb szakaszait.
A tatárjárás előtti időkben az Aldunától a Káspi-tengerig, koronként pedig egészen az Irtisig húzódó hatalmas területen élő és uralkodó kun népkonglomerátum, természetesen, nem volt egységes. Történetük is az eurázsiai füves pusztaságok állattenyésztő nomád népeitől ismert módon állandóan újjáalakuló, majd megint széteső, hol óriásira duzzadó-egyesülő, hol meg újra meggyengülő törzsszövetségek egymásutánjából áll. E kun törzsszövetségek nevei is az egyes korokban és a különböző forrásokban más-más alakban maradtak ránk. Belőlük a kunok - illetve bizonyos részük, legalábbis a névadó törzseik - eredetére következtethetünk. A "Kun Pusztaság" (Dašt-i Qipčaq) egykori urainak főleg csak a nyugatabbra élő törzseit tarthatjuk tulajdonképpeni kunoknak, akiknek saját maguk használta neve a török-tatár quw ~ qu 'falb, gelblich, bleich' szóból származó qun, quman ~ qoman, illetőleg az ezekből tovább képzett qundur, qumandur, qomandur volt. A nyugati források java részében is vagy ezeken a neveken említik őket, amit a bizánci írók komanoi ~ koymanoi a latin források Comani ~ Cumani neve, a magyar kun, a román coman, coman név, továbbá a magyarországi Kuman, Komán, Komony stb. személynevek és a komondor szó, valamint a romániai Coman, Comandaresti stb. személy- és helynevek, illetőleg a bolgár nyelv kuman népneve, a bolgár és szerb területen előforduló Kumanovo nevek bizonyítanak, vagy pedig a szintén 'fakó, világos stb.' jelentésű örmény xartes, orosz polovec és német Falben nevek.3 De ugyancsak hasonló jelentésű a kunok másik összetevőjének a sarď-knak a neve ('sárga, szőke') is. A kunok neve volt a qďpčaq név is, mint az egyik fő komponensük népneve, amely korábban inkább csak keleten volt ismert, a tatárjárás után azonban nyugaton is általánosan használttá vált. Ennek az volt az oka, hogy a kunok qďpčaq eredetű törzsei a tatárjárás előtt főleg csak a keletibb részeit lakták a 'Kun Pusztaság'-nak, és onnan csak a nyugatabbra élő qomandur-ok Magyarországra és a Balkánra költözte után jönnek el, részben azok korábbi szállásaik helyére. 4
A kunok vándorlását megelőző időkben egyik feltehető komponensük, a qun vagy qun nép, a Hoangho nagy kanyarjától kelet felé élt. A sárga-ujgurokat legyőzve elfoglalták azok országát és népük nagy részét is magukhoz csatolták. Ekkor tűnt fel először a kunok sarď neve (Marwavi-nál). A X. század második felében azonban a Pikingtől északnyugatra birodalmat alapított qitay-ok és a szomszédos qay-ok nyugat felé szorították az újonnan egyesült qun-sarď népet, akik a dzsungáriai kapun keresztül az oguzok és karlukok földjére vonultak. Az oguzok egy részét maguk előtt továbbűzve 1020 körül a Szír-Darjától keletre kapcsolatba kerültek harmadik fő összetevőjükkel, a qďpčaq-okkal. A qun, sarď és qďpčaq egyesülés után tűnik csak fel a forrásokban a quman, qoman név, s ettől kezdve a kunokat mind gyakrabban említik e néven. 5
A kunok az 1040-es évek körül nyugatra szorították az úzokat, majd 1055-ben elérték az orosz fejedelemségek déli határát. A harcok azonban csak 1061-ben kezdődtek meg. Vszevolod nagyfejedelmet legyőzve csaknem két évszázadnyi időre meghatározták Kelet-Európa füvespuszta területeinek sorsát, mivel ettől az időtől fogva a kunok az orosz fejedelmeken aratott győzelmeikből, az orosz városok feldúlásából és kifosztásából éltek. 1068-ban legyőzték az ellenük szövetkezett három orosz fejedelmet, 1071-ben pedig már a Kievi Fejedelemség határainál portyáztak. Ekkoriban szállták meg az úzok szállásahelyeit is, ezáltal szabaddá téve az utat a Kárpátok és a Balkán felé. 1078-ban Drinápolyt, 1087-ben pedig Trákiát támadták a bizánci birodalom északi részén letelepített besenyők szövetségében, 1091-ben viszont Alexios Komnenos császár az ő segítségüket vette igénybe a Konstantinápolyt fenyegető besenyő veszély elhárítására. Ekkoriban törtek be Magyarországra is, az erdélyi szorosokon keresztül. 1096-ban és 1109-1114 között újra a bizánci birodalom ellen folytattak harcokat, de az orosz fejedelemségeket is állandóan háborgatták, majd azokon keresztültörve Lengyelországot is megtámadták.
A XII. század elején az oroszok ellentámadásba mentek át. 1103-ban az orosz fejedelmek egyesült hadai súlyos vereséget mértek a kunokra, s visszaszorították őket átmenetileg egészen a Don és Donyec vidékére, illetőleg a Duna melléki síkságra, ezáltal éket verve közéjük és gyors újraegyesülésüket megakadályozva. 1152-ben azonban újra elérték keleten a Dnyepert és 1178, 1190, 1192-ben már ismét együtt harcoltak az orosz fejedelemségek ellen, többnyire sikeresen, mivel az oroszok belső háborúik és a trónviszályok miatt nem képviseltek nagy erőt. A kunok új erőre kapását azonban valószínűleg az is segítette, hogy kelet felől jelentős qďpčaq népcsoportok csatlakoztak hozzájuk. Ekkoriban kezdett a kunok qďpčaq neve nyugaton is ismertté válni. E jelentős megerősödésük folytán győzelmes hadjárataik tovább folytatódtak, mind az orosz fejedelemségek ellen, mind pedig a Balkánon. A Balkánon különösen nagy szerepet játszottak az 1185 és 1237 közötti időszakban, amikoris Asen az ő segítségükkel vívta ki a II. Bolgár Birodalom függetlenségét, majd annak a konstantinápolyi latin császárság elleni harcaiban is tevékeny részt vállaltak a későbbiek során.
Az oroszokkal folytatott harcaik a XIII. század elején új lendületet vettek, 1203-ban rövid időre Kievet is elfoglalták. 1219-ben viszont az oroszok szövetségesei, s nagy részük volt Halicsnak a magyaroktól való visszafoglalásában is. 1222-ben azonban a mongol seregek átkeltek a Kaukázuson, és az orosz fejedelmek szövetségét is igénybe véve harcoltak a kunok ellen. Később az oroszok már a kunok szövetségeseiként a mongolok ellen fordultak. 1223. május 31-én azonban az egyesült kun-orosz hadak nagy vereséget szenvedtek a mongoloktól. A Dašt-i Qipčaq Volgán-túli része Dzsingisz kán legidősebb fiának, Dzsocsinak a kezébe került. A legyőzött kunok nyugat felé menekültek. 1238 és 1239-ben a mongolok rövid idő alatt az orosz fejedelemségek területét egészen az erdős vidékekig elfoglalták, majd a Dnyeper és a Don közötti kunok meghódítására indultak, akik azonban Köten kánjuk (e név máig fennmaradt magyarországi alakja Kötöny) vezetésével Magyarországra kérték bebocsátásukat. IV. Béla 1239 őszén befogadta őket az országba. A már három évszázada megtelepült magyarság és az újonnan érkezett nomád állattartó kunok között mindennapos volt a viszálykodás. 1241 márciusában a mongol hadak már Pest alá érkeztek, amikor nagy gyorsan az a hír terjedt el, hogy a kunok a tatárok kémei, felderítő csapatai. Amikor egy mongol portyázó-felderítő csapaton rajtaütve Frigyes osztrák herceg foglyokat ejtett, akik között kunok is voltak, a jó ideje felizgatott és a kunok ellen lázított tömeg bebizonyosodva látta a kunok áruló, kém voltát, és meggyilkolta fejedelmüket, Köten kánt. Ekkor a kunok fejedelmük vérét megbosszulva elhagyták az országot, az útjukba eső magyar lakosságot irtva, pusztítva. A tatárjárás után azonban a meggyérült lakosságú országnak ismét szüksége volt rájuk, ezért IV. Béla visszahívta őket a Balkánról. A betelepedett kunoknak hat törzsük6 volt, illetőleg hat vezető törzshöz tartozó kisebb-nagyobb töredékek alkották népük zömét, 7 a törzsnevek a következők: Borcsól (Borchol, Borchovl), Olás (Olas, Olaas), Csertán (Chertan), Kól vagy Kór (Kool, Korr), Iloncsuk (Ilunchuck) és Köncsög (Kuncheg). E törzsek egyikének-másikának a keleti forrásokban és az orosz évkönyvekben is fennmaradt a neve. Az egykor hatalmas déloroszországi kun törzsszövetségnek csak egy része költözött be Magyarországra, illetőleg a Balkánra, Olténiába, nagyobb részük a déloroszországi területeken maradt, jórészt az ő utódaik az ott élő kipcsak-török népek, más részük pedig eloroszosodván a kozákság kialakításában játszott nagy szerepet.
A kunok a meggyérült lakosságú országban igen nagy erőt jelentettek, Magyarországnak csaknem harmada volt a birtokukban. Különösen katonai szempontból voltak jelentősek, IV. Béla, V. István, IV. (Kun) László, III. András, Majd Károly Róbert és Nagy Lajos igyekeztek lehetőleg minél jobban a kun haderőre támaszkodni, sőt az is előfordult nem egyszer, hogy a magyar király egyedül a kunok könnyűlovasságában bízhatott. E fontos szerepüknek köszönhető, hogy nomád életmódjukat bejövetelük után még olyan sokáig nem tudták őrizni, nomád hadviselédi módjukat ugyanis csakis nomád társadalmi berendezkedésük mellett gyakorolhatták, s jó ideig a királyok főként csak ezt várták tőlük. Noha befogadásuk fő feltétele a kereszténység felvétele és az állandó letelepedés volt, egyik sem ment simán és azonnal. A katolikus hitre térítés, különösen pedig az egyházi adóztatás annyi ellenkezést váltott ki belőlük, hogy még névleg sem sokan lettek keresztényekké, sőt, talán ennek tudható be, hogy a reformációnak már a kezdetén valamennyien kálvinistákká lettek.8 Végleges megtelepedésük is nagyon lassan következett be. Bár feudalizálódásuk már a XIV. század derekán megindult, állandó jellegű településeik csak a XV. század első felében kezdtek kialakulni a korábbi téli szállásokból. Az egyes kun törzsek, illetőleg nemzetségek egy-egy körzetben letelepedett csoportjai alkották később a székeket, úgyhogy a hat kun törzsnek megfelelően idők múltán hat kun és egy jász szék alakult: Zenthelt-szék, Kolbáz-szék, Halas-szék, Mizse-szék, Kecskemét-szék, Hontos-szék, illetőleg a jász Berény-szék. 9
E kun székek egyike, a Hontos vagy Hantos-szék, Fejér megyében feküdt, a besenyők földjének szomszédságában, attól északi-északkeleti irányban és többé-kevésbé azonos nagyságú területen.
A kunok Fejér megyei szereplésének még semmi nyomát nem találjuk a bejövetelük körüli időkből származó eddig ismert oklevelekben, így az 1279. évi, a kun kiváltságokat először rögzítő, nevezetes oklevél sem szól arról, hogy a kunoknak a Duna jobbpartjánál is lennének települési területeik.10 A kunok ottlakását - korábbi adat nem lévén erre vonatkozóan - csak a XIV. századtól fogva tudjuk bizonyítani, annak is a végéről, 1399-ből származik - Györffy György szerint - a legelső adat.11 Károly János viszont úgy tartja, hogy a határozottan Fejér megyei kunokról szóló legelső oklevél "a budai káptalan 1407. május 17-én kelt levele, melyben Buthemer, jakabszállási kun kapitány unokái, Péter és János részére Lajos király 1343., Tamás vajda 1343. és Miklós nádor 1343. évben kelt és öregatyjukra, Buthemerre vonatkozó oklevelet átírja".12 Ha ebben az oklevélben szereplő helynév valóban a később Hontos-szék néven ismert kun kerület egyik szállására vonatkozik - és nem a Tisza-Duna közi azonos nevű helyiséggel kapcsolatos -, akkor az oklevélből kiderült, hogy Buthemer valószínűleg a XIV. század elején született, illetőleg az 1340-es évek táján már az illető szállásnak kapitánya volt. Bár nincsenek rá okleveles bizonyítékaink, egyes vélemények szerint Hontos-szék területére valószínűleg a XIII. század végén jártak át a kunok legeltetni a mai Kiskunságból.13
A Fejér megyei kunok birtokának székké alakulására a XV. század elejéről, tehát igen korai időkből vannak adataink. 1417-ben nevezte ki ugyanis a temesi főispán, Zsigmond király jóváhagyásával, Toman Jakabot H o n t o s - s z é k i kapitánynak, mivel a korábbi kapitánynak, Gálnak, nem voltak örökösei. Az 1419. okt. 12-én kelt oklevél pedig már az új kapitány, Toman Jakab, ellen tett panaszok elintézéséről szól, megerősítve őt Hontos-szék kapitányságában (... Capitaneus Comanorum nostrorum Sedis Hontos...).14 Ezen oklevelek tudósítanak bennünket először a már ismert Hontoson (Honthos-eghaza) és Jakabszálláson kívül a következő kun szállások neveiről is: Karachonmiklosszállasa, Wyzallas, Baydamerzallasa, Kelpolkarth (Kelpelkuarth), Sarasd, Thobalizentpeter, Chabak, Iwankateleky, Dioltapalzaallasa (Gyolchpalzallasa).
Az állandó megtelepedés és a kereszténység felvétele nehezen ment a Hontos-széki kunok körében is. A -szállás, -szállása utótagú helynevek feltehetően csak a XV. század első negyedétől jelölnek már olyan falukat is, amelyeknek lakói - még jó ideig valószínűleg csak télen - állandó házakban laktak. A templomokat is e téli szállásokon építette fel az egyház. Az előbb említett 1419. évi oklevélből megtudjuk, hogy akkoriban már négy Hontos-széki szállásnak volt temploma, úgymint Hontos-egyházának, Újszállásnak, Kelpolkarthnak és Csabakszállásának. A templomok száma azonban nem nagyon szaporodott a későbbiek során sem, mert még 40 év múltán is csak az imént említett szállásokon volt templom, illetve eggyel kevesebb helyen, legalábbis az oklevél a templomos helyek felsorolásakor kihagyta Csabakszállása nevét.15 Hogy mennyire keveseket ért a kereszténység szele, bizonyítja azaz 1473. jún. 6-án kelt oklevél is, amelyben Mátyás király kitüntet egy akkoriban nyilván ritkaságszámba menő kun embert, a Kajtorszállásán lakó Kun Mihályt, őt és örököseit örökre felmentve minden taksa, adózás, királyi bérfizetés és szolgálat teljesítése alól, amiért a Pálos-rendet többrendbeli szolgálataival segítette. 16
A Hontos-széki kunok a XV. század végére már gazdasági téren is egyre jobban kezdtek megerősödni. Erről tanúskodik az az 1481-ben kiadott királyi szabadalomlevél is, amelyben Mátyás király engedélyezte és jóváhagyta, hogy a Fejér megyében fekvő Jakabszállása nevű kun szállás - a szabad királyi városok és birtokok módjára - évente háromszor országos vásárt, minden hét csütörtökjén pedig hetivásárt tartson.17
A fokozatos, egyre szebb reményekkel kecsegtető fejlődés azonban egyszerre véget ért a mohácsi csatavesztést követő időkben. Az oszmán-török hadak útja Fejér megye alföldjén vezetett keresztül, s e felvonulások során, előbb vagy utóbb, csaknem valamennyi kun szállás elpusztult. Egy birtokper folytán kiadott oklevélből úgy értesülünk, hogy a kunok két Hontos-széki szállását, Hontost és Ivánkatelekét, 1537-ben már az oszmán-török seregek teljesen elpusztították.18 Amit a török meghagyott, tönkretette és elpusztította azt János király. Az I. Ferdinánd mellől az ő pártjára állt Lechkei Sulyok György pécsi püspököt 1537-ben úgy jutalmazta meg, hogy "... neki, a püspöknek, valamint Lechkei Sulyok István és Balázsnak eddigi és jövendő hű szolgálataiért a Hontos-széknek nevezett királyi hét kun helységet, jelesen: Előszállást, Karácsonszállást, Újszállást, Jakabszállást, Sárosdot, Kajtort és Perkátát, melyek Fejér megyei Solt-székben feküsznek minden tartozékaikkal odaadományozta, hogy ők és örököseik bírhassák mindaddig, míg ő. ti. János király vagy utódai ezek helyett másutt kétszáz benépesített jobbágytelket adományozhatni fog, magára vállalván, hogy nevezett adományosokat úgy a kun, mint ezek helyett adandó más birtokokban bármely megtámadó ellen meg fogja védeni."19 A királynak ez a cselekedete merőben ellenkezett az országos törvényekkel, miszerint a kiváltságos kun és jász területeket nem lehetett, nem volt szabad idegeneknek eladományozni. A kunok ügyét főbírájuk, a nádor sem tudta megvédeni, mivel a nádori szék ez idő tájt, 1523 óta betöltetlen maradt. Hogy miért vetemedett János király a tettére, - Károly János szerint - annak az volt a fő oka, hogy a Hantos-széki kunok a belviszályok idején Ferdinándhoz csatlakoztak. Talán még az is közrejátszott az eladományozásban, hogy az oszmán-török hadak pusztításai, az állandó harcok során valószínűleg nagyon megcsappanhatott a kunok száma, jó részük elmenekült a Tisza-Duna közti, tiszántúi kun székekbe, vagy más, a törököktől egyelőre még megkímélt területekre, s ezért szállásaik üresen maradván azok János király szemében nem számítottak emberi településeknek.20 Ezzel az adományozással tehát örökre megpecsételődött az egykori kun Hantos-szék sorsa, megszűnt szabad kiváltságos kun szék lenni, és elszakadt a vele eddig minden tekintetben szorosan összefüggő alföldi kun székektől, úgyhogy a későbbiek során az oklevelekben már sohasem fordul elő Hontos-széknek, mint kun területnek a neve. Megmaradt lakosai is igyekeztek másutt, lehetőleg a szomszédos, még kun kiváltságaikban megmaradt Kecskemét-, Halas-, Mizse-székben, illetőleg a tisztántúli Kolbáz-székben megtelepedni.21 Elpusztult vagy eladományozott szállásaik idők múltán vagy idegenekkel népesültek be, vagy pedig pusztán maradtak. A másünnen jött lakosság aztán új neveket adott e szállásoknak, ezáltal a régi helynevek egy része lassanként teljesen feledésbe merült. De a nagyobb szállások nevei máig fentmaradtak, s ma is kisebb-nagyobb községeket jelölnek, ilyen községek: Előszállás, Nagykarácsony, Újszállás (mai nevén: Mezőfalva), Hantos, Perkáta, Sárosd, vagy pedig csupán határrészek neveiként ismeretesek. A régi Kajtorszállás ma Kajtorpuszta néven Aba nagyközség határában fekszik, Jakabszállás nevét pedig a Sárosd határában elterülő Jakabszállás-puszta határnév őrzi.22 A neve sem él azonban már a hajdani Bajdamérszállás, Beszterceszállás, Csabakszállás, Gyolcsapálszállás, Ivánkateleke, Tobaliszentpéter kun szállásoknak. Ezeknek a neveknek egyikére-másikára egy alapos helynévgyűjtés során esetleg még rábukkanhatnánk, bár a kun kontinuitás megszűntével a pusztán maradt szálláson nevei is valószínűleg örökre feledésbe merültek.
A Hantos-széki kunok történetének számos tisztázatlan problémája van. Ezek közé tartozik annak megállapítása is, hogy e Fejér megyébe költözött kunok melyik törzsnek, illetve nemzetségnek voltak a tagjai. Ha az 1407. évi oklevélben szereplő Buthemer ( ... de genere Ilunchuck) a Hontos-széki Jakabszállásnak volt a kapitánya, és nem a Tisza-Duna közinek, akkor ebből arra következtethetünk, hogy a Fejér megyei kunok - legalábbis egy részük - az Iloncsuk (Ilunchuck) törzshöz tartozott, természetesen azt is feltételezve, hogy az Iloncsuk törzs-, illetve nemzetségnév volt.23 Györffy György úgy véli, hogy a későbbi Hantos-széki kunok eredetileg, a beköltözés idején, nem ülték meg a Dunától nyugatra fekvő homokos síkságot, hanem csak később költöztek át oda a mai Kiskunságból. Ottlakásukat is csak egy XIV. század végéről származó oklevél bizonyítja először, ami később jövevény voltuk mellett tanúskodik. De Tisza-Duna közti eredetük mellett szólana az is, hogy 1517-ben a Hantos-széki szállások között szerepel Beztherzallasa, s e név egyeredetűnek látszik a Szabadszállás és Kunszentmiklós között fekvő Bösztör pusztával (egykori nevén: Beztherhaza), és így a Hantos-széki Beszter az eredetibb, Tisza-Duna közi szálláshely egy maradványa lenne.24
A Hantos-széki kunok nyelvéről alig tudunk valamit. Nyelvemlékeinknek csak a rájuk vonatkozó oklevelekben fennmaradt igen kis számú kun eredetű személy- és helyneveiket tarthatjuk, melyeknek számát, sajnos újabb gyűjtéssel sem növelhetjük. Pedig az országban sokfelé előforduló, közelebbről meg nem határozható, de feltehetően kun eredetű, azaz kipcsakos jellegű családnevek viselőinek egy részét is a Hontos-széki kunok leszármazottainak kell gondolnunk. A csupán oklevelekben ránkmaradt Hontos-széki kun személy- és helynevek arról tanúskodnak, hogy a Fejér megyei kunok nyelve azonos volt az alföldi kunokéval, esetleg csak nyelvjárásilag különbözött attól. Az alábbiakban e roppant becses, de sajnos igen csekélyszámú kun nyelvmaradványokat mutatjuk be.
ALAGAZ: 1537-ben említi egy határperrel kapcsolatos oklevél a Hontos-széki Jakabszállásról való Alagaz Imrét (... Emericum Alagaz de ... Jakabzalas)25 E név eredeti Ala-qaz-nak hangzott, amelynek jelentése: 'Tarka-lúd' (gúnár). A szóközépi, intervokálikus helyzetben álló eredeti q-nak g-vé zöngülését egyaránt magyarázhatjuk kun és magyar hangtani alapon, esetünkben azonban valószínűnek tartjuk, hogy e nevet már kunul is Alagaz-nak ejtették.
BAYDAMER: E nevet Baydamerzallasa alakban említi egy 1419-ből való oklevél. A szállásnév személynévi eredetű és egy Bay-temir (vagy Bay-demir) nevű kun főember nevére megy vissza. Jelentése: 'Úr-vas'.26 Szerintünk a név eredetileg Baytemir-nek hangzott, s csak az oklevélíró - aki nyilván nem tudott kunul - hanyagságának köszönhető a más vonatkozásban is hibás lejegyzés.
BEZTHER: Szállásnév 1517-ből, az oklevélben Berztherzallasa alakban szerepel, szintén személynévi eredetű. A kun szálláskapitány neve Rásonyi László szerint az 'undort kelteni' jelentésű igen imperativusza,27 mely ige többek közt a kazáni tatárban is megvan, bezdir alakban.
BUTHEMER: A már említett kérdéses jakabszállási kapitány neve (... Buthemer de Jakabszállása...). Rásonyi László szerint e név a büt- 'geboren werden, wachsen' igen impossibilitivuma volna,28 szerintünk azonban a Baydamérszállása helynévben is fennmaradt Baytemir névre megy vissza, s ismét az oklevél-író hibás lejegyzésének tulajdonítható inkább a torzítás, mintsem a kun ejtésnek.
CHABAK: Csak mint szállásnév maradt fenn (decensus Chabak), személynévi eredete azonban kétségtelen. A névnek a Chabak-on kívül Chabok, Chobak alakváltozatai is vannak.29 Megfelelői az egész török nyelvterületen el vannak terjedve. A szó kun hangalakja čabaq volt, amely egy halfajta neve.30
DIOLTA, GYOLCHA: Személynévként is, meg helynévként is megtaláljuk okleveleinkben (Benedictus Gyolcha; Gyolchapalzallasa). E név a kun jolči 'utas' szóra megy vissza.31
ILUNCHUK: Az 1343-ból való oklevél Buthemer ispánt, a kunok Ilunchuck nemzetségéből valónak mondja (... Buthemer de genere Ilunchuck...). E név - Rásonyi László szerint - az ďlan 'kígyó' szó - čuq kicsinyítő-képzős származéka.32
KAYTHOR: A szintén személynévi eredetű Kaythorzallasa descensus-név máig fentmaradt az Aba község határában fekvő Bodakajtor és Fiáthkajtor határrészek nevében. A név eredeti kun alakja Qaytďr, vagy Qaytar lehetett, aminek jelentése: 'Visszatérő, Aki visszatér'.33
THOMAN: Az egyik legnagyobb Hontos-széki kapitány családi neve, melyet ahány oklevél, annyiféle alakban találunk, sőt ugyanazon oklevélben is hol így, hol úgy van írva, (Thoman, Thoban, Thobay, Thobai, Thaban). A név eredetileg Tumannak hangzott, amelynek jelentése: 'köd'.34
Már említettük, hogy az oszmán-törökök elleni harcok vérzivataros esztendeiben a Hantos-széki kunok is hontalanokká, földönfutókká lettek. A vészek elmúltával sem térhettek azonban haza, mert a hajdan privilegiális Hantos-széki Kunság idegen birtokosok kezére került. Így aztán csaknem mindannyian másfele, lehetőleg nem jobbágyfalvakban, hanem szintén kiváltságos területeken kerestek maguknak új hazát. Sokakat közülük a szomszédos Tisza-Duna közi, meg a tiszántúli kunnak megmaradt székek fogadtak be, ahol e hazátlan menekültek nagy örömmel és szívesen is telepedtek le, osztozva az ottani kunok sorsában, örömében, bánatában. Új környezetükben egykori szálláshelyeikről nevezték el őket, s e család- vagy ragadványnevek egyike-másika ma is él.35 Különösen sok Hontos-széki származásra utaló családnévnek kell lennie a felsőkiskunsági kunok körében, akik mindig is intenzívebb kapcsolatokat tarthattak fent Fejér megyei testvéreikkel, mint a távolabb eső területeken élő kunok.*

 

Jegyzetek

1. "A Fejér megyei besenyők és kunok" címen 1969. májusában elhangzott előadásunktól eltérően ezen a helyen nem foglalkozunk a besenyők történetével és Fejér megyei szereplésével, erről a magyarországi besenyőkről írandó, előkészületben levő nagyobb munkánkban kívánunk részletesen szólni.
2. Az egyes Fejér megyei, egykori besenyők alapította helységekben még ma is élő besenyő származástudat valószínűleg a hódoltság után hazatelepült besenyő családok révén alakult ki és hagyományozódott napjainkig.
3. J. NÉMETH: Die Volksnamen quman und qun: KCsA. III, 95-109.
4. A magyarországi kunok között is voltak azonban már bizonyos qďpčaq töredékek, a kunmadarasi Eszenyi K. (Kopcsog) és karcagi K. T. Kovács (Kapcsog Tojásos) családok elő-, illetve ragadványnevében alighanem a qďpčaq népnév rejtezik.
5. CZEGLÉDY K.: A kunok eredetéről: MNy. XLV. 43-50.
6. Általában hét kun törzsről, ill. nemzetségről szokás beszélni, ami onnan van, hogy a kunok hat törzséhez hozzá szokták számolni a hozzájuk csatlakozott és vezetésük alatt Magyarországra bejött jászok népét is, azokat egy törzsnek véve.
7. V.ö. GYÖRFFY GY.: A kunok feudalizálódása: In: Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon a XIV. században. (Szerkesztette: Székely György, Bp. 1953) 248-250.
8. GYÖRFFY I.: A kunok megtérése. Prot. Szemle 34 (1925) 669-681.
9. V.ö. GYÖRFFY GY.: op. cit. 272-275.
10. GYÁRFÁS I.: A jász-kunok története II. 439-440.
11. V.ö. GYÖRFFY Gy.: op. cit. 275., ahol a 219. lapalji jegyzetben ezen adat kiadási helye is meg van adva: KÁROLY J.: Fejér vármegye története. V. 304-5.
12. KÁROLY J.: op. cit. I (Székesfejérvár 1896) 190. Az oklevél kiadva: GYÁRFÁS I.: op. cit. III. 552-553.
13. V.ö. Fejér vármegye: Magyar városok és vármegyék monográfiája. 23 (Cegléd 1937) 98.
14. V.ö. KÁROLY J.: op. cit. 191-192.; GYÁRFÁS I.: op. cit. III. 565-568.
15. Az 1455. május 20-án kelt oklevél kiadva: GYÁRFÁS I.: op. cit. III. 631.
16. GYÁRFÁS I.: op. cit. III. 673., továbbá v. ö. az 1484. június 29-i oklevéllel (GYÁRFÁS I.: op. cit. III. 683-684), amelyben Mátyás király megerősíti a kajtorszállási Kun Mihálynak korábban, 1473-ban hozott adózás stb. alóli felmentését.
17. GYÁRFÁS I.: op. cit. III. 682-683.
18. GYÁRFÁS I.: op. cit. III. 766.
19. V.ö. KÁROLY J.: op. cit. 199.; GYÁRFÁS I.: op. cit. III. 767-768.
20. V.ö. KÁROLY J.: op. cit. 200.
21. A menekültek elsősorban a Tisza-Duna köze felé vették útjukat, mivel az ottani kun székekkel már korábban is szorosabb kapcsolataik voltak, de a Tiszántúlra is többen eljutottak közülük. A szétszóródás több vitás kérdésére a kunsági személynév-kutatások is választ fognak majd adni.
22. V.ö. Fejér vármegye, op. cit. 102, 108, 112, 118, 120, 123, 124.
23. Györffy György szerint (op. cit. 274) Buthemer a Kecskemét melletti Jakabszállásnak volt a kapitánya.
24. GYÖRFFY Gy.: op. cit. 275.
25. GYÁRFÁS I.: op. cit. III, 766.
26. V.ö. L. RÁSONYI: Les anthroponymes comans de Hongrie: Acta Orient. Hung. XX. 137.
27. Ibid. 137.
28. Ibid, 138.
29. V.ö. GYÁRFÁS I.: op. cit. III, 566, 631, 736, 738.
30. V.ö. RÁSONYI L.: Adalékok török tulajdonneveinkhez. NyK. XLVI. 126.
31. A török jolči "utas" átkerült a mongolba, személynévi használatára is vannak adataink a mongolok köréből. A mongolok titkos történetében (Mongol Nyelvemléktár III, Bp. 1964) szerepel Kutula kagán fia, Joči (51. fejezet). Egy másik mongol főembernek Joči-Qasar a neve (ibid 60. és 195. fejezet), ugyancsak Joči-nak hívják Dzsingisz kán legidősebb fiát is, aki úton, vándorlás közben született (ibid. 165, 210, 239, 242, 243, 254, 255, 258, 260. fejezet), végül Dzsingisz kán egyik emberének is Joči-darmala a neve (ibid. 128, 201. fejezet). A kun névre v. ö. RÁSONYI L.: Acta Orient. Hung. XX. 140.
32. Ibid.
33. Ibid. 142.
34. Valószínűleg Hontos-széki kunok voltak az ősei a Gyócsai, Gyócsaji ("Gyolcsai, Gyolcsapálszállási"), Kantási ("Hontosi v. Hantosi" Qan-tas "Fejedelem, kán+kő"), Karácsonyi ("Karácsonymiklósszállási") stb. nevű nagykunsági kunoknak is.
* Ezen tanulmány előadásként elhangzott a székesfehérvári Történész Ülésszakon 1969 májusában.