Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
szexualitás
An-Nefzawi,
Muhammad: Illatos kert
Dobrovits Mihály: Szex és iszlám
Krasztev Péter: Hétköznapi töröklét - Nőtan alapfokon
Fenyvesi László: Paráznák és szoknyapecérek
Franyó Zoltán: Hindu erotika
Vátszjájana:
Káma szútra
Kaljánamalla: Anangaranga avagy A szerelmi játékok istenének színpada (Wojtilla Gyula fordítása)
Dzsajadéva: Gíta Govinda (Weöres Sándor fordítása)
Pál Dániel - Kiss Katalin: Szex, szerelem, szentség a hinduizmus vallási rendjében
Wojtilla Gyula: Szexualitás, vallásfilozófia, templomi művészet Indiában
Horgász Csaba: A taoista szexuális
hagyomány
Virágtábor – Brokáthadrend (Tokaji
Zsolt fordítása)
A taoista "Kámaszútra" (Miklós Pál)
Kicsi
Sándor András: A régi japán és kínai szépségideálról
Kitagava Utamaro: Párnadal
Norinaga Akira: A legszebb virágok (Baron Péter fordítása)
Wojtilla Gyula: Szexualitás, vallásfilozófia, templomi művészet Indiában
História 1987:3, 9-11.
Amióta az első görög tudósítások Európába eljutottak, India mindig a csodák földjének számított, ahol mesés állatok, különleges növények, természetfeletti képességekkel megáldott bölcsek és varázserejű jógik, mérhetetlen értékű drágakövek és pompás fűszerek találhatók. Azután az is ismertté vált, hogy az indiai társadalomban a szigorú kasztrendszer uralkodik, és legendák terjedtek az asszonyi hűségről, a férjük halála után önmagukat máglyára vető nőkről. Indiának ebbe a „hagyományos” képébe a szanszkrit irodalom néhány darabjának európai nyelvekre történt fordítása, a nemzetközi turizmus nyomán egyes műemlékek népszerűvé válása, a nagy számban megjelenő képzőművészeti kiadványok hatására egy új színfolt került, amellyel voltaképpen nem sokat tud kezdeni az európai érdeklődő, és ami számtalan félreértés forrása. Ez nem más, mint az erotika megjelenése irodalomban és művészetben, vallásban és a kultuszokban, amiért az emberek – felületesen ítélkezve – hajlamosak az ind kultúrát szexuálközpontúnak tekinteni. Az Indiáról szóló útikönyvek, köztük a magyar nyelven is elérhető Fodor’s Guide, megkülönböztető figyelmet szentelnek Khadzsuráhó, Bhuvanésvara, Konárak templomainak, és maga az indiai idegenforgalmi hivatal is kiemelt módon támogatja ezen helyek meglátogatását, Boeing 707-es gépekkel szállítja a külföldi turistákat Khadzsuráhóba, ahol a kicsiny falu mellett az utóbbi évtizedben modern repülőtér épült.
A látvány
A templomokhoz érkező idegent valóban nem mindennapi látvány fogadja. A templomok falát díszítő reliefek és önálló szobrok között az érzéki képzelet naturalisztikus őszinteségű ábrázolásai sorakoznak, az ún. mithuna-párok, vagyis közösülő alakok, akiket a szerelem és vágy „vad figuráinak” neveznek az útikalauzok. Ez a nagyfokú érzékiséget magában foglaló képzelet messze felülmúlja a Kámaszutra igencsak plasztikus leírásait a közösülés különféle változatainak már-már valószínűtlen megjelenítésével, és könnyen azt a téves benyomást keltik a szemlélődőben, hogy ez az egész nem más, mint a pornográf művészet szabadtéri kiállítása. Ennek azután káros mellékhatása az, hogy a templomok építészeti és szobrászati értékei elmosódnak, és a látogatók a templomokban csak az erotikus hatásokat veszik észre. Ezt a félreértést nem oszlatják el a helybeli idegenvezetők sem, ha pedig az érdeklődő még tovább búvárkodik az ind templomi kultuszokban, akkor zavara talán még inkább fokozódik.
Phallikus kultusz a templomokban
Sivas a hindu istenháromság egyike, eredetileg a világ elpusztítója, később a termékenység és a világot átható energia ura, India minden részében ezer meg ezer templomot mondhat magáénak. Az ember azt látja Siva benáreszi legszentebb templomában, hogy a kultusz középpontja nem más, mint Siva férfiasságának jelképe, a lingam (hímvessző). Ez áll a szentélyben, amelyhez a hívők ezrei járulnak. Az ideérkező lányok és asszonyok áhítatos arccal állnak előtte, olvasztott vajjal kenik be, illatos virágfüzérrel ékesítik. Ugyancsak megszokott látvány a fák alatt elhelyezett lingamok előtt összekulcsolt kézzel ájtatoskodó nő képe. A hindu kalendárium egyik nagy napja, a február vége felé eső Sivarátri (Siva éjszakája, pontosabban nászéjszakája) ünnep. Ennek fénypontja az, hogy a hívő Benáreszben Siva templomába megy, és a Gangeszből egy rézedényben hozott vízzel a lingamot meglocsolja. Nem kevésbé „furcsának” látszik a 11. században épült, a dél-indiai Tandzsurban látható ezer lingam csarnok. Hogyan egyeztethető ez össze az Indiában ismert nagyfokú aszkézissel, önmegtartóztatással, a zárt családi élettel, azzal a közismert ténnyel, hogy a szexuális élet csaknem kizárólag a házasságra korlátozódik? Vagy talán valami teljesen megváltozott volna az idők folyamán, és ami a régi korokban „megengedhető” volt, az ma „elképelhetetlen” és tilos?
A szerelem (káma) az ind világnézetben
A válasz magukban a megfelelő szanszkrit szövegekben lelhető fel. A kelet-indiai, 9–12. századból származó építészeti szakmunka, a Silpa Prakása (Az építészet magyarázata) így szól: „Hallgasd meg a kámabandha [szerelmet ábrázoló szobrok] leírását… A káma a mindenség gyökere. Minden lény a kámából születik. Az ősanyag és minden lény a káma útján ölt újra testet. Siva és Sakti [Energia, a Sivát kiegészítő női princípium, amely megszemélyesítve Siva neje] nélkül a teremtés csak képzelgés lenne. A kámakalá [a káma művészete] cselekvése nélkül nincsen élet vagy halál.” A káma ilyen értelemben mélyen gyökeredzik az ind gondolkodásban, már a Kr. e. II. évezred végén, a Rigvéda híres teremtéshimnuszában is így szerepel: „először a káma mozdult meg akkor, a szellem első megnyilatkozása.” A későbbi időben a káma az ember hármas életcéljának egyikeként szerepel, amelynek a vagyonszerzéssel (artha) és a hittel-erkölccsel (dharma) dialektikus egységben kell hatnia.
A tantra világnézeti hatása
A szóban forgó khadzsuráhói mithuna-pároknál ezen túlmenően azonban más ideológiai elemekkel is számolni kell, amelyek együttesen a tantra rendseréhez tartoznak.
Maga a tantra igen ősi, és jelen van mind a buddhizmusban mind a hinduizmusban, különösen a kora középkortól. A tantra célja a más vallási irányzatokhoz hasonlóan az üdvösség elérése, eszközei a női princípium (Sakti, Siva neje) tisztelete, varázsigék olvasása, szinte orgiasztikus nemi kicsapongással járó kultusz. Ez a rendszerré váló vallási jelenség rendkívül népszerűvé válik Indiában, Tibetben, sőt Kínában is. Ebben a felfogásban a mithuna-párok kozmikus kettősségek: ég és föld, fény és sötétség, lingam és jóni (női nemiszerv), szellem és anyag, emberi lélek és abszolút létező. Az ikonográfiában ez a tartalom különféle megjelenítési formát kaphat: Siva és Párvati, közösülő tündérek vagy emberek. Közösülésük a teremtést manifesztálja. A közösülésben a két résztvevő több, mint azelőtt külön-külön volt, amint a Brihadáranjaka-upanisad (Kr. e. 8–7. sz.) mondja: „az egyesülés fizikai extázisa annak a gyönyörnek a tükörképe, amelyet az Abszolút létező megismerése okoz az ember számára”, vagyis a férfi és a nő tökéletes egyesülése esetén mindkettő elveszti egyénisége tudatát, és olyan helyzet áll elő, mint amikor a halandó lelke a világlélekkel egyesül, és a különbség illúziója és a kettősség eltűnik.
A titkos szertartások
A titkos tantrikus szertartások egyik legfontosabbika magukból a tantrikus szövegekből a következőképpen rekonstruálható. A hivő egy olyan nővel egyesül, aki jártas a tantrában, és aki a tantrát jól ismerő emberekkel való kapcsolata révén az isteni energia hordozója. Erre egy fiatal, csinos, ifjúsága teljében levő hölgy alkalmas, aki nem félénk, és kedves. Legyen teljesen meztelen és testét kenjék be illatos kenőcsökkel. A hívő az ő testének különböző részein az istenanyát (Sakti, Siva neje) köteles imádni az előírt módon. Majd lélegzetét szabályozva nyugalmi állapotba kell jutnia, és arra gondolnia, hogy az istenanya van itt. Ilyen hölgyet soha máskor nem láthat meztelenül, csupán a szertartáskor, különben biztosan a pokolba jut. A szertartás egy guru (tanító) jelenlétében folyik, aki irányítja a hívőt. A hívőt figyelmeztetik, hogy a nő testében valamennyi istenség jelen van, és ennélfogva a jóni imádása mindenféle imádat legjobbika, különb a szellemi összpontosításnál és a varázsszövegek alkalmazásánál. Az előírások szerint a hölgy nem lehet prostituált, színésznő, mosóember felesége, borbélyné, pap felesége, súdra (a negyedik rend neve a kasztrendszerben) neje, vagy fejőlány. Egy bizonyos guruhoz kell tartoznia, ismernie kell a tantrát és a varázsszövegeket. Ajánlatos, hogy a hívő, miután a nő testrészeit imádta, részesítse saját lingamját is tiszteletben, és gondolja azt, hogy ő Siva. Egy másik, nehezen értelmezhető szöveg azt mondja, hogy miután az imádó megcsókolja a nőt, hátsófelét karmolva egyesül vele, eközben magva nem ürülhet, hanem ebben a helyzetben misztikus értelmű verseket vagy valamilyen varázsszöveget kell elmormolnia, nem kevesebb, mint nyolcezerszer! Itt nyilvánvaló a túlzás, és azt is tudjuk, hogy a tantrikus szövegek úgynevezett „célzatos nyelven” íródtak, és sok esetben allegorikusan értelmezhetők, de a szobrászat ránk maradt emlékei és az egészen a legutóbbi időkig létező, az átlag indiai számára is hátborzongattó szekták a leírásokat nagyban valószínűsítik. Így például nem is olyan régen még működött Benáreszben az aghórapantha (nem-félelmetes utu) szekta. Követői az elhunytak porával kenték be testüket, égett emberhúst ettek, és híres szentjük, Bába Kinárám síremléke közelében minden év augusztus–szeptemberében a város prostituáltjai gyűltek egybe, és egész éjjel táncoltak.
Káma és szex az irodalomban
Kétségtelen, hogy az ókor végén, a 3. században összeállított, magyarul is olvasható, Kámaszutra (A szerelem vezérfonala) című könyv azt sejteti, hogy a városias élettel a szerelem és a szexualitás kérdései nyitottabbá váltak, a nők helyzete szabadabb lett, a kurtizánok, akik kitűnő nevelést kaptak, a városi társadalom rangos tagjai voltak. Ez az áramlat hatott az írókra, költőkre is, és kialakult a szanszkrit nyelvű lírában a szerelmi költészet, amely azután a férfi és a nő legbensőbb kapcsolatát is felvillantja némelykor, és mint látni fogjuk, a vallásos ideológia hatására eltolódik ahhoz a szélsőséghez, amit a képzőművészetben a mithuna-párok képviselnek.
Hallatlan népszerű lett a bengáli Dzsajadéva Gitágóvinda (A pásztor éneke) című liriko-drámai műve (12. század), amely Krisna (Visnunak, a világ fenntartójának, a hinduizmus istenhármasságában Siva és Brahmá társának megtestesülése) pásztor és Rádhá (voltaképpen Laksmi, a szépség és szerencse istennője, Visnu hitvese) pásztorlány szerelmét, összeveszését és kibékülését mondja el; a költemény azután egy vad közösülés leírásával zárul. A népszerűség oka nyilvánvalóan a tartalom és forma tökéletes összhangjának tudható be. Amint Schmidt József, a kiváló magyar indológus írja: „Az érzékiség tüze, szenvedélye és (mámora, a túláradó szerelmi szenvedély oly alakban jut kifejezésre, amelynél elragadóbbat, mámorítóbbat, igézőbbet elképzelni sem igen lehet.” A költemény egészét misztikus kettősség fogja át. Rádhá az emberi lélek, Krisna az isten megszemélyesítője, szerelmük az embernek isten iránti odaadását jelképezi. Nem véletlen tehát, hogy a mű az élő hinduizmus szent szövegeinek sorába lépett, amelyet mindennap felolvasnak az orisszabeli Puri városka megfelelő templomában.
Történeti-társadalmi háttér
Felmerül a kérdés, hogy mi okozta a tantra és a velejáró erotika bekerülését a művészetbe, irodalomba, vallási kultuszba, és hogyan válhatott ez széles körben elfogadottá?
Egyes történészek azt állítják, hogy a kora középkor az ind kultúra dekadens korszaka, és ezen belül a szexualitás különféle formákban történő megjelenése a dekadencia tipikus jegye. Meggyengültek a politikai és erkölcsi ideálok (a nagy birodalmak kora lejárt), megszűnt a buddhizmus puritán hatása, amely a testi gyönyört kifejezetten bűnnek tartotta.
A fesztelen viselkedés és a gátlástalanság a korábbi szokásformák elleni tiltakozás volt. Felfogásunk szerint azonban ez a megítélés elfogult a korábbi korszakok kétségtelenül pozitív társadalmi-erkölcsi értékei javára, és ahelyett, hogy a korszakot a történelmi fejlődés egészében vizsgálná, egyfajta örök értékekhez viszonyít.
Sokkal inkább arról van szó, hogy az ideológiai élet egyes szféráiban olyan változások mentek végbe, amelyek a szélesebb tömegek számára kedvezőek voltak, és amelyek az uralkodó rétegek nagy részének tetszését is elnyerték. Ezt röviden a vallás „népiessé” válásában észleljük, ami a vallás szerkezetét érinti. Az új vonás az, hogy korábban az ember és az isten között a papok, a szent szövegek tudói, az áldozatok végrehajtói álltak, most pedig az ember saját maga fejezi ki imádatát istene iránt. Az istenek a földre szállnak, megtestesülnek emberi formában. Az ember azt keresi, hogy hogyan juthat el legkönnyebben istenhez, és ennek egyik módja a tantra. A különböző eredetű elképzelésekből szekták sokasága és nagy vallási irodalom sarjad. Ez utóbbi népszerűvé válását fokozza az, hogy a 8–9. századtól a korábban csak beszélt nyelvként létező ún. újind nyelvek irodalmivá válnak. Így a papok (bráhmanák) mellett a társadalom alacsony rétegeiből származó írók, vallási gondolkodók jelennek meg, a hinduizmus valóságos reformációja megy végbe, szokásossá válik a tömegek mozgása, zarándokhelyek alakulnak ki a híres templomoknál. A templomok kulturális központokká válnak (a korai bráhmanizmusban a templomnak nem volt szerepe!), ahol nagy tömegek gyűlnek össze. Mivel a bráhmanák ezt a folyamatot érdekeiknek megfelelően gyorsan saját szekerükbe fogták, és a vallási irodalomban sok népi eredetű munkát szanszkritül fogalmaznak meg és jegyeznek le, az új irányzatok helyet kapnak a hinduizmus mindent asszimiláló rendszerében. A társadalmi mozgás azonban csupán vallási átalakulást jelent, nem fejlődik osztályharccá, a kasztrendszer pedig, elsősorban az idegen mohamedán hódítókkal vívott évszázados harc következtében, megmerevedik. Ennek hatására azután szigorúbb normák uralkodnak a családban, és a nők helyzete romlik. A középkori költészet és szobrászat muzeálissá válik, Khadzsuráhó elhagyott hely lesz.
*
Elmondható tehát, hogy a szexualitás megjelenése az indiai kultúra egy adott szakaszában bonyolult társadalmi-ideológiai viszonyokból magyarázható, amikor ezek a viszonyok megváltoztak, a korszak véget ért.
Az erotikus szobrokban, a számunkra érzékiséggel túlfűtöttnek tűnő költészetben az indiai kultúra értékes megnyilvánulási formáit kell látnunk. A tantra szélsőségesen szexuálközpontú írásai és kultusza gondolattartalmát megőrizve, külső formájában némileg megszelídülve, a napi Siva-kultuszban látható, amelynek középpontjában a lingam tisztelete áll.
