Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Kicsi Sándor András
A RÉGI JAPÁN ÉS KÍNAI SZÉPSÉGIDEÁLRÓL

Forrás: http://magyar-irodalom.elte.hu/ezredveg
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

Egy japán közmondás szerint: Jome, tóme, kasza-no-ucsi (Éjjel, távolról, ernyő alatt) - azaz ilyenkor szép az asszony. Ezt természetesen a japánok sem gondolják komolyan. Mint minden más népnek, nekik is megvoltak szépségideáljaik. Éppen Japánból való az egyik legfrappánsabban megfogalmazott szépségkánon a Hjakumin Bidzsó (Száz szépasszony), amely 32 pontban részletezi a szép nő ismérveit. (Közli C. H. Stratz: Die Körperformen in Kunst und Leben der Japaner. Stuttgart, Ferdinand Enke 1904. 66-94. old.) Szerzője Nisikava Szukenobu (1671-1751) festőművész volt, az ukijo-e fametsző főiskola kiotói jeles képviselője. Szukenobu mintájául nyilvánvalóan a Buddha 32 szépségét részletező felsorolások szolgáltak.

Az asszony 32 szépsége

1. Haja szegélye holdalakú
2. Homloka fényes tükör
3. Szemöldökei sarlók
4. Szeme csillog, mint a harmat
5. Orra, mint virágkehely
6. Ajkai piros papírba csomagolt
ajándékok
7. Álla, mint a jáspiskő
8. Nyaka úgy hajlik, mint a darué
9. Melle közepe lapos és hófehér
10. Mellbimbói mint a csillagok
fénylenek
11. Könyöke mint csirke a tojásban
12. Hasa lapos és fehér
13. Combját belülről mintha gyapottal töltötték volna
14. Térde mint a datolya
15. Lábikrája mint az angolna húsa
16. Lábfeje mint egy kis hókupac


1. Hajválasztéka mint repülő madár
2. Füle mint a kagyló
3. Orcái piros bimbók
4. Álla mint a sütemény
5. Nyaka bársonyos
6. Válla húsos
7. Felső karja gömbölyű, mint a béka hasa
8. Hátgerince kecses, mint a tigrisnek
9. Csuklója zsenge, mint egy csecsemőé
10. Ujjai mint virágon porzószálak
11. Csípője mint szélben a fűzfa
12. Tompora lágy domb
13. Lábai fehér húsúak
14. Lába szára mint a szarvasé
15. Sarka mint egy szilva


Aranylótuszok

Kínában - legalábbis az előkelő családoknál - a női szépség nélkülözhetetlen attribútuma, a legfőbb vonzerő évszázadokon át az elkötött apró (olykor 10 cm-nél rövidebb) lábfej volt. Négy-hét éves koruktól a leánygyermekek lábfejét erős pólyával szorították össze úgy, hogy ujjaik a nagyujjaik kivételével a talpuk alá hajoljanak. A természet korrigálásának ezen módja csak a 10. században jelent meg, hamarosan népszerűvé vált, s a Ming-korban (1368-1644) országszerte elterjedt. Az "aranylótuszok" Kínában délen gyakoribbak, északon ritkábbak voltak. A mandzsu császárok, a Csing dinasztia uralkodói (1644-1911), akik igyekeztek megtartani népük művelődési önállóságát, a mandzsu nők számára - minden tiltakozásuk ellenére - tiltották a lábelkötést. A szokás csak Kína "nyugatosodásával" a 20. század elejére tűnt le.
Az elkötött lábfej kínaiul "aranylótusz" (jin-lian). A kifejezés eredetét magyarázó legenda szerint egy ókori császár ágyasa szépségét jellemezte úgy, hogy "lába nyomán lótuszok nyílnak". A lábelkötés eredetét egy másik hagyomány Li Ju (937-978), egy korabeli fejedelemség uralkodója, híres költő, énekes és zenész, illetve kedvenc felesége, Jao-niang személyéhez kapcsolja. Eszerint Jao-niang azért kötötte lábfejét, hogy a férje által ajándékozott óriási lótusz (tulajdonképpen lótuszt formázó szerkezet) virágain táncolhasson. A szokás kielégítő magyarázatával még adós a tudomány, mindenesetre az elsorvasztott kis lábfejekkel bájosan lehetett tipegni és az asszonyok otthon ülésének is kedvezett. (Annál kevésbé a kínai táncművészetnek.) Ugyanakkor az "aranylótuszok" nagy - állítólag önként, szívesen, sőt boldogan vállalt - áldozatot követeltek viselőiktől: mindennap külön foglalkozniuk kellett lábfejeikkel, s mozgásukban igencsak korlátozva voltak.
Valószínuűleg az elkötésnek is köszönhetően a lábfej a nő legintimebb testrészének számított. Az évszázadokon át szorgalmasan gyártott (egyébként tiltott) pornográf kiadványokban tömegével láthatók szeretkező párok a legkülönbözobb felállásban, így nemi szervüket feltáró meztelen nők is, mezítlábas nők azonban legfeljebb kivételesen ritka esetben - ráadásul ezek lába nincs elsorvasztva. A rajzolóknak mindössze annyi volt megengedve, hogy - a pornográfia legmerészebb fokozataként - a lábukon kötést tekerő nőket ábrázolhattak. Kínában egyébként hagyományosan a kapcsolatteremtés legfőbb módja a kívánt nő lábának megérintése volt. Ennek kanonizált változata szerint a hölgy leejt valamit, imádója pedig ezt felvéve megérinti a lábát. Ha ekkor a nő nem tiltakozik, az azt jelenti, hogy most már tovább lehet menni: át lehet ölelni, meg lehet csókolni stb.