Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Kicsi Sándor András
A RÉGI JAPÁN ÉS KÍNAI SZÉPSÉGIDEÁLRÓL

Forrás: http://magyar-irodalom.elte.hu/ezredveg
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

Egy japán közmondás szerint: Jome, tóme, kasza-no-ucsi (Éjjel, távolról, ernyő alatt) - azaz ilyenkor szép az asszony. Ezt természetesen a japánok sem gondolják komolyan. Mint minden más népnek, nekik is megvoltak szépségideáljaik. Éppen Japánból való az egyik legfrappánsabban megfogalmazott szépségkánon a Hjakumin Bidzsó (Száz szépasszony), amely 32 pontban részletezi a szép nő ismérveit. (Közli C. H. Stratz: Die Körperformen in Kunst und Leben der Japaner. Stuttgart, Ferdinand Enke 1904. 66-94. old.) Szerzője Nisikava Szukenobu (1671-1751) festőművész volt, az ukijo-e fametsző főiskola kiotói jeles képviselője. Szukenobu mintájául nyilvánvalóan a Buddha 32 szépségét részletező felsorolások szolgáltak.

Az asszony 32 szépsége

1. Haja szegélye holdalakú
2. Homloka fényes tükör
3. Szemöldökei sarlók
4. Szeme csillog, mint a harmat
5. Orra, mint virágkehely
6. Ajkai piros papírba csomagolt
ajándékok
7. Álla, mint a jáspiskő
8. Nyaka úgy hajlik, mint a darué
9. Melle közepe lapos és hófehér
10. Mellbimbói mint a csillagok
fénylenek
11. Könyöke mint csirke a tojásban
12. Hasa lapos és fehér
13. Combját belülről mintha gyapottal töltötték volna
14. Térde mint a datolya
15. Lábikrája mint az angolna húsa
16. Lábfeje mint egy kis hókupac


1. Hajválasztéka mint repülő madár
2. Füle mint a kagyló
3. Orcái piros bimbók
4. Álla mint a sütemény
5. Nyaka bársonyos
6. Válla húsos
7. Felső karja gömbölyű, mint a béka hasa
8. Hátgerince kecses, mint a tigrisnek
9. Csuklója zsenge, mint egy csecsemőé
10. Ujjai mint virágon porzószálak
11. Csípője mint szélben a fűzfa
12. Tompora lágy domb
13. Lábai fehér húsúak
14. Lába szára mint a szarvasé
15. Sarka mint egy szilva


Aranylótuszok

Kínában - legalábbis az előkelő családoknál - a női szépség nélkülözhetetlen attribútuma, a legfőbb vonzerő évszázadokon át az elkötött apró (olykor 10 cm-nél rövidebb) lábfej volt. Négy-hét éves koruktól a leánygyermekek lábfejét erős pólyával szorították össze úgy, hogy ujjaik a nagyujjaik kivételével a talpuk alá hajoljanak. A természet korrigálásának ezen módja csak a 10. században jelent meg, hamarosan népszerűvé vált, s a Ming-korban (1368-1644) országszerte elterjedt. Az "aranylótuszok" Kínában délen gyakoribbak, északon ritkábbak voltak. A mandzsu császárok, a Csing dinasztia uralkodói (1644-1911), akik igyekeztek megtartani népük művelődési önállóságát, a mandzsu nők számára - minden tiltakozásuk ellenére - tiltották a lábelkötést. A szokás csak Kína "nyugatosodásával" a 20. század elejére tűnt le.
Az elkötött lábfej kínaiul "aranylótusz" (jin-lian). A kifejezés eredetét magyarázó legenda szerint egy ókori császár ágyasa szépségét jellemezte úgy, hogy "lába nyomán lótuszok nyílnak". A lábelkötés eredetét egy másik hagyomány Li Ju (937-978), egy korabeli fejedelemség uralkodója, híres költő, énekes és zenész, illetve kedvenc felesége, Jao-niang személyéhez kapcsolja. Eszerint Jao-niang azért kötötte lábfejét, hogy a férje által ajándékozott óriási lótusz (tulajdonképpen lótuszt formázó szerkezet) virágain táncolhasson. A szokás kielégítő magyarázatával még adós a tudomány, mindenesetre az elsorvasztott kis lábfejekkel bájosan lehetett tipegni és az asszonyok otthon ülésének is kedvezett. (Annál kevésbé a kínai táncművészetnek.) Ugyanakkor az "aranylótuszok" nagy - állítólag önként, szívesen, sőt boldogan vállalt - áldozatot követeltek viselőiktől: mindennap külön foglalkozniuk kellett lábfejeikkel, s mozgásukban igencsak korlátozva voltak.
Valószínuűleg az elkötésnek is köszönhetően a lábfej a nő legintimebb testrészének számított. Az évszázadokon át szorgalmasan gyártott (egyébként tiltott) pornográf kiadványokban tömegével láthatók szeretkező párok a legkülönbözobb felállásban, így nemi szervüket feltáró meztelen nők is, mezítlábas nők azonban legfeljebb kivételesen ritka esetben - ráadásul ezek lába nincs elsorvasztva. A rajzolóknak mindössze annyi volt megengedve, hogy - a pornográfia legmerészebb fokozataként - a lábukon kötést tekerő nőket ábrázolhattak. Kínában egyébként hagyományosan a kapcsolatteremtés legfőbb módja a kívánt nő lábának megérintése volt. Ennek kanonizált változata szerint a hölgy leejt valamit, imádója pedig ezt felvéve megérinti a lábát. Ha ekkor a nő nem tiltakozik, az azt jelenti, hogy most már tovább lehet menni: át lehet ölelni, meg lehet csókolni stb.