Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Kicsi
Sándor András
A RÉGI JAPÁN ÉS KÍNAI SZÉPSÉGIDEÁLRÓL
Forrás: http://magyar-irodalom.elte.hu/ezredveg
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Egy japán közmondás szerint: Jome, tóme, kasza-no-ucsi (Éjjel, távolról, ernyő alatt) - azaz ilyenkor szép az asszony. Ezt természetesen a japánok sem gondolják komolyan. Mint minden más népnek, nekik is megvoltak szépségideáljaik. Éppen Japánból való az egyik legfrappánsabban megfogalmazott szépségkánon a Hjakumin Bidzsó (Száz szépasszony), amely 32 pontban részletezi a szép nő ismérveit. (Közli C. H. Stratz: Die Körperformen in Kunst und Leben der Japaner. Stuttgart, Ferdinand Enke 1904. 66-94. old.) Szerzője Nisikava Szukenobu (1671-1751) festőművész volt, az ukijo-e fametsző főiskola kiotói jeles képviselője. Szukenobu mintájául nyilvánvalóan a Buddha 32 szépségét részletező felsorolások szolgáltak.
Az asszony 32 szépsége
1. Haja szegélye
holdalakú
2. Homloka fényes tükör
3. Szemöldökei sarlók
4. Szeme csillog, mint a harmat
5. Orra, mint virágkehely
6. Ajkai piros papírba csomagolt
ajándékok
7. Álla, mint a jáspiskő
8. Nyaka úgy hajlik, mint a darué
9. Melle közepe lapos és hófehér
10. Mellbimbói mint a csillagok
fénylenek
11. Könyöke mint csirke a tojásban
12. Hasa lapos és fehér
13. Combját belülről mintha gyapottal töltötték volna
14. Térde mint a datolya
15. Lábikrája mint az angolna húsa
16. Lábfeje mint egy kis hókupac
1. Hajválasztéka mint repülő madár
2. Füle mint a kagyló
3. Orcái piros bimbók
4. Álla mint a sütemény
5. Nyaka bársonyos
6. Válla húsos
7. Felső karja gömbölyű, mint a béka hasa
8. Hátgerince kecses, mint a tigrisnek
9. Csuklója zsenge, mint egy csecsemőé
10. Ujjai mint virágon porzószálak
11. Csípője mint szélben a fűzfa
12. Tompora lágy domb
13. Lábai fehér húsúak
14. Lába szára mint a szarvasé
15. Sarka mint egy szilva
Aranylótuszok
Kínában - legalábbis
az előkelő családoknál - a női szépség nélkülözhetetlen attribútuma, a legfőbb
vonzerő évszázadokon át az elkötött apró (olykor 10 cm-nél rövidebb) lábfej
volt. Négy-hét éves koruktól a leánygyermekek lábfejét erős pólyával szorították
össze úgy, hogy ujjaik a nagyujjaik kivételével a talpuk alá hajoljanak. A természet
korrigálásának ezen módja csak a 10. században jelent meg, hamarosan népszerűvé
vált, s a Ming-korban (1368-1644) országszerte elterjedt. Az "aranylótuszok"
Kínában délen gyakoribbak, északon ritkábbak voltak. A mandzsu császárok, a
Csing dinasztia uralkodói (1644-1911), akik igyekeztek megtartani népük művelődési
önállóságát, a mandzsu nők számára - minden tiltakozásuk ellenére - tiltották a lábelkötést. A szokás csak Kína
"nyugatosodásával" a 20. század elejére tűnt le.
Az elkötött lábfej kínaiul "aranylótusz" (jin-lian). A kifejezés eredetét
magyarázó legenda szerint egy ókori császár ágyasa szépségét jellemezte úgy,
hogy "lába nyomán lótuszok nyílnak". A lábelkötés eredetét egy másik
hagyomány Li Ju (937-978), egy korabeli fejedelemség uralkodója, híres költő,
énekes és zenész, illetve kedvenc felesége, Jao-niang személyéhez kapcsolja.
Eszerint Jao-niang azért kötötte lábfejét, hogy a férje által ajándékozott óriási
lótusz (tulajdonképpen lótuszt formázó szerkezet) virágain táncolhasson. A szokás
kielégítő magyarázatával még adós a tudomány, mindenesetre az elsorvasztott
kis lábfejekkel bájosan lehetett tipegni és az asszonyok otthon ülésének is
kedvezett. (Annál kevésbé a kínai táncművészetnek.) Ugyanakkor az "aranylótuszok"
nagy - állítólag önként, szívesen, sőt boldogan vállalt - áldozatot követeltek
viselőiktől: mindennap külön foglalkozniuk kellett lábfejeikkel, s mozgásukban
igencsak korlátozva voltak.
Valószínuűleg az elkötésnek is köszönhetően a lábfej a nő legintimebb testrészének
számított. Az évszázadokon át szorgalmasan gyártott (egyébként tiltott) pornográf
kiadványokban tömegével láthatók szeretkező párok a legkülönbözobb felállásban,
így nemi szervüket feltáró meztelen nők is, mezítlábas nők azonban legfeljebb
kivételesen ritka esetben - ráadásul ezek lába nincs elsorvasztva. A rajzolóknak
mindössze annyi volt megengedve, hogy - a pornográfia legmerészebb fokozataként
- a lábukon kötést tekerő nőket ábrázolhattak. Kínában egyébként hagyományosan
a kapcsolatteremtés legfőbb módja a kívánt nő lábának megérintése volt. Ennek
kanonizált változata szerint a hölgy leejt valamit, imádója pedig ezt felvéve
megérinti a lábát. Ha ekkor a nő nem tiltakozik, az azt jelenti, hogy most már
tovább lehet menni: át lehet ölelni, meg lehet csókolni stb.
