ZEN MESTEREK ZEN MASTERS
« Zen főoldal
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
Allen Ginsberg
Irwin Allen Ginsberg (June 3, 1926 – April 5, 1997)
 Tartalom |
 Contents |
|
PDF: A leples bitang Haikui Válogatott fordítások (20 műfordító) PDF: Az amerikai beat-irodalom fogadtatása Magyarországon |
PDF: Collected Poems 1947-1997 PDF: Wait Till I’m Dead: Uncollected Poems
PDF: The Letters of Allen Ginsberg PDF: Journals. Early Fifties-Early Sixties Allen Ginsberg
|
Eörsi István (1931-2005) Ginsberg fordításai
Allen Ginsberg: Nagyáruház Kaliforniában
Európa Könyvkiadó, Budapest, 1973, 109 p.
Allen Ginsberg: A leples bitang. Válogatott versek
Európa Könyvkiadó, Budapest, 1984, 174 p.
Allen Ginsberg: Május királya
Cserépfalvi Könyvkiadó, Budapest, 1990, 87 p.
Allen Ginsberg: Halál Van Gogh fülére
Pesti Szalon Könyvkiadó, Budapest, 1996, 222 p.
Allen Ginsberg: Kaddis / Üvöltés - Kaddish / Howl
Noran Könyvkiadó, Budapest, 2005. 107 p.
Üvöltés és ami előtte volt
Társaságban
Metafizika
„Szeretkeztem magammal”
Burroughs művéről
Szerelmes vers Whitman témájára
Malest Cornifici Tuo Catullo
Feljegyzés egy álomról: 1955. június 8.
Amerika
Üvöltés
Lábjegyzet az ÜvöltéshezKaddis-korszak
Halál Van Gogh fülére!
A valóságos oroszlán
Üzenet
Róza néninek
Szomorú énem
Kaddis Naomi Ginsbergért (1894–1956)
A válaszNe vénülj meg
Az Isten miért szeret, Jack?
Kávéház Varsóban
Kral Majales
Guru
Az első buli Ken Keseyéknél a Pokol angyalaival
Elégia Neal Cassadyért
Neal hamvairól
Seggcsók
Szeptember a jessore-i úton
Sok szerelem
Blues hajnali négykor
Jöjj vissza, karácsony
Macdougal utcai blues
Könnygáz-rag
Ayers Rock Uluru ének
Karácsonyi ajándék
Igenis reménytelen
Annyi a segg a világban, annyi a pina
Vidékre visszatérve rövid látogatásra
Éjszakai derengés
Neruda halálálra
Jahve és Allah tusázik
Kiáltvány
Betegség-blues
Nemes igazságok evangéliuma
Ne vénülj meg
„Kenjetek mindent egyvalakire”
Kozmopolita üdvözlet
Plutó(nium)i óda (Plutonian Ode)
Vén tó
Háztartási munka
Seggfej!
Parlamenti nóta
Azok ketten
Repülőgép-blues
Érettség
Halotti lepel
Improvizáció Beijingben
Világ-karma
A vendég
ZáróizomKozmopolita üdvözlet
Ötödik Internacionálé
Párkereső hírdetés
Proklamáció
Kral Majales visszatér
Jiddis Kopf
Egy tovaj ellopta ezt a verset
Lalon stílusában
A kutatás
Őszi levelek
Béke Bosznia-Hercegovinában
Amerikai mondatok
Új strófák a Döbbent kegyelemhez
Társaságban
In Society
Eörsi István fordítása
Besétáltam a szobába a koktélpartira
ahol három-négy buzi
buzibeszélgetésbe mélyedt.
Nyájas akartam lenni de hallom
hogy hangom csüggedten cseng.
„Üdvözlöm", mondta egyikük és
félrenézett. „Hmmm", méláztam. A kis
szobában volt egy emeletes
ágy és főzőberendezés:
jégszekrény, kredenc, tűzhely, kenyérpirító;
a bérlőknek úgy látszik csupán
főzésre és alvásra volt terük.
Megjegyzésemet e tárgyban meg-
értették de nem méltányolták. A
felkínált frissítőket elfogadtam.
Húsosszendvicset ettem; egy
hatalmas emberhús-szendvicset,
s észrevettem míg rágtam, hogy a
hús között van egy szutykos segglyuk is.
Mások is jöttek, egyebek közt egy
takaros teremtés, mint valami
hercegnő. Rámbámult s azonnal
így szólt: „Nem kedvelem magát",
majd elfordult és nem engedte hogy
bemutassák. „Na nézd!", mondtam
dühödten. „Ej te ostoba seggfej!"
Erre mindenki felfigyelt.
„Adta önimádó szukája! Hogyan
ítélkezhetsz amikor nem is
ismersz", folytattam szilaj és
messianisztikus hangon, ihletetten
végre, s eluralkodva az egész szobán.Álom, New York–Denver, 1947 tovaszán
Metafizika
Metaphysics
Eörsi István fordítása
Ez az egyesegyedüli
égbolt; éppen ezért
ez az abszolút világ.
Más világ nincsen.
A kör tökéletes.
Az Öröklétben élek.
E világ útjai
az Ég útjai is.New York, 1949 nyarán
„Szeretkeztem magammal”
“I Made Love to Myself”
Eörsi István fordítása
Szeretkeztem magammal
a tükörben, megcsókoltam ajkam,
s így szóltam: „Szeretem magam,
jobban szeretlek mint bárki mást.”New York, 1951. december 30.
Burroughs művéről
On Burroughs' Work
Eörsi István fordítása
A módszer tiszta hús legyen
s ne szimbólumok szósza,
látomások és börtönrácsok
ahogy valóban láthatók.Börtönrácsok és látomások
pompás leírásban
szabatosan ábrázolják
Alcatrazt és a Rózsát.A pucér löncs nekünk nem furcsaság,
esszük a valóság-szendvicseket.
De saláták az allegóriák.
Ne titkold őrületed.San Jose, 1954
Szerelmes vers Whitman témájára
Love Poem on Theme by Whitman
Eörsi István fordítása
Bemegyek halkan a hálószobába és a mátkapár közé lefekszem
égből-lezuhant testük megfeszülve vár meztelenül és nyugtalanul
karjuk eltakarja szemüket a sötétben,
vállukba, mellükbe temetem arcom, bőrüket belélegzem,
cirógatok, csókolok nyakat és szájat a fart kitárom a megismerésre,
lábak görbülten emelkednek, s várnak, a sötétben nyilallva támad a fasz
felkorbácsoltan a nyílástól a sóvár fejig,
vacogó-csupaszon egybekulcsolt testek, forró ajkak és tomporok egymásba csavarozva
és szemek, villogó, bűvölő szemek, önfeledt nézéssé kitágulók,
és a mozdulat nyögései, hangok, kezek a levegőben, kezek a combok között,
a meglágyult ajkak nedvében ázva, hasak lüktetve összehúzódnak
míg a fehér kéj az örvénylő lepedőre árad,
és a menyasszony bocsánatért sikolt, a vőlegényt a szenvedély és részvét könnyei lepik el,
s én kikelek az ágyból újra feltöltődve a búcsú végső meghitt mozdulataitól és csókjaitól -
mindez mielőtt felébredne az elme, árnyak és zárt ajtók mögött a sötét házban
ahol a lakók kielégítetlenül kószálnak az éjben,
pucér kísértetek, keresik egymást odakint a csöndben.San Jose, 1954
Malest Cornifici Tuo Catullo
Malest Cornifici Tuo Catullo
Eörsi István fordítása
Boldog vagyok, Kerouac, bolondod, Allen
végül kifogta: új cicát fedezett fel,
s az örök fiú, akiről képzelegtem,
San Francisco utcáin sétál,
csinos, és szeret, és olcsó kávézókban
találkozunk. Ah, ne utálj meg ezért.
Dühös vagy rám. A szerelmeim miatt?
Nehéz szart enni látomások nélkül,
ha ráméreznek, az a Mennyország.San Francisco, 1955
Feljegyzés egy álomról: 1955. június 8.
Dream Record: June 8, 1955
Eörsi István fordítása
Részeg éjszaka San Franciscó-i
lakásomban egy fiúval: lefekszem:
sötétség:
Mexico Cityben
Joan Burroughst látom: kerti
székében előredől, karja
a térdén. Tiszta szemmel és
csüggedt mosollyal vizsgál,
arcán helyreáll a finom szépség melyet
különössé tett tequila és só
mielőtt fejébe golyó röpült.
Beszélgettünk, mi történt azóta.
Nos, Burroughs mit csinál most?
Bill a francban, Észak-Afrikában.
Ó, és Kerouac? Jack még mindig ugrál,
beat-lángesze semmit sem változott,
noteszai Buddhával teli.
Remélem is - nevetett Joan.
Huncke még sitin van? Dehogyis,
nemrég láttam a Times Square-en.
Hát Kenney hogy van? Nősen, ittasan
és frankón Keleten. Hát te? Új
szerelmek Nyugaton -
s már tudtam,
hogy álom ő: faggatni kezdtem
- Joan, milyen a halott
tudása? szeretheted-e még
halandó ismerőseidet?
Hogyan emlékszel ránk?
Barátném
elhalványult - és máris
esőpecsétes sírkövét láttam
az olvashatatlan felirattal
kicsiny fa göcsörtös ága alatt
egy mexikói elhagyatott kert
burjánzó füvében.
Amerika
America
Eörsi István fordítása
Amerika mindent neked adtam és most semmi vagyok.
Amerika két dollár és huszonhét cent 1956. január 17-én.
Ki nem állhatom a saját eszemet.
Amerika mikor fejezzük be az emberi háborút?
Baszd szájba az atombombádat.
Nem vagyok jól ne zavarj.
Nem írom meg versem míg eszemnél vagyok.
Amerika mikor leszel már angyali?
Mikor veszed le ruháidat?
Mikor nézed meg magad a síron keresztül?
Mikor leszel méltó millió trockistádhoz?
Amerika miért teltek meg a könyvtáraid könnyel?
Amerika mikor küldöd tojásaidat Indiába?
Hányok hülye követeléseidtől.
Mikor mehetek a nagyáruházba hogy két szép szememért megkapjam mindazt ami kell?
Amerika végül is te meg én vagyunk tökéletesek nem a túlvilág.
Masinériád túl sok nekem.
Miattad szent akarnék lenni.
Valahogy másképp kell lezárni e listát.
Burroughs Tangierben van nem hiszem hogy visszatér e vészjós helyre.
Vészjós vagy-e vagy ez csak valamiféle célszeri tréfa?
Megpróbálok a lényegre térni.
Ragaszkodom a rögeszmémhez.
Amerika ne taszigálj tudom mit teszek.
Amerika lehull a szilvafa virága.
Nem olvastam újságot hónapokig mindennapra jut gyilkossági ügy.
Amerika együttérzek a munkásagitátorokkal.
Amerika kölyökkoromban kommunista voltam nem sajnálom.
Marijuanát szívok ahányszor hozzájutok.
Házamban ülök napokig és bámulom a vécében a rózsát.
A kínai negyedben berúgok és sohasem párzok.
Döntöttem itt zűrzavar készül.
Látnod kellett volna amint Marxot olvasok.
Analitikusom szerint kutyabajom.
Nem akarom elmondani a Miatyánkot.
Misztikus látomásaim vannak és kozmikus rezdüléseim.
Amerika még nem mondtam el neked hogy bántál Max bácsival miután átjött Oroszországból.Neked beszélek.
A Time Magazine-re bízod érzelmi életedet?
Engem gyötör a Time Magazine.
Minden héten elolvasom.
Fedőlapja rám bámul ahányszor a sarki cukorkabolt mellett elosonok.
Berkeleyben közkönyvtár alagsorában olvasom.
Mindig a felelősségről magyaráz nekem. Az üzletemberek komolyak. A filmproducerek komolyak Mindenki komoly Csak én nem.
Eszembe ötlik hogy én vagyok Amerika.
Ismét magamhoz beszélek.Ázsia felkel ellenem.
Egy kínainak több az esélye.
Nemzeti erőforrásaimra kéne támaszkodnom.
Nemzeti erőforrásaim: Két marijuana-cigaretta millió nemiszerv óránként 1400 mérföldes sebességgel terjedő közöletlen magánirodalom és huszonötezer ideggyógyintézet.
Szót sem szólok a börtöneimről sem a csökkentjogúak millióiról akik virágcserepeimben virulnak ötszáz nap fénye alatt.
Bezártam Franciaország bordélyait következő állomásom Tangier.
Elnök óhajtok lenni noha katolikus vagyok.Amerika hogyan írhatok szent litániát a te csacska hangnemedben?
Henry Ford nyomdokába lépek strófáim oly egyéniek mint az ő autói sőt mi több mind különböző neműek.
Amerika strófáimat darabonként 2500 dollárért adom el neked. 500-at levonok régi strófáidért.
Amerika szabadítsd ki Tom Mooneyt*.
Amerika mentsd meg a Spanyol Köztársaságot.
Amerika Saccónak és Vanzettinek nem szabad meghalnia.
Amerika én vagyok a scottsborói fiúk.
Amerika amikor hétéves voltam mama elvitt egy kommunista sejt gyűléseire jegyenkéntegy marék garbanzót adtak nekünk egy jegy öt cent és szabadon beszéltek mindenki angyali és együttértő volt a munkásokkal olyan komoly volt minden sejtelmed sincs milyen jó dolog volt a párt 1835-ben Scott Nearing** nagy öreg ember volt igazi mensch a selyem-sztrájkolók Ewig-Weibliche Bloor mamája megríkatott egyszer tisztán láttam IsraelAmtert, a jiddis szónokot. Mindenki kém volt nyilván.
Amerika te valójában nem akarsz háborúzni.
Amerika ők akarnak a gonosz oroszok.
Ők ám az oroszok ők ám az oroszok meg a kínai sárgák. Meg ők az oroszok.
Oroszország bekapna elevenen. Oroszország őrült hatalom. Ki akarja kapdoválni kocsijainkat garázsainkból.
El akarja happolni Chicagót. Vörös Reader's Digest költ neki. Autógyáraink köllenének Szibériába. Nagy bürokráciája működtetné benzinkútjainkat.
Nem jó. Pfuj. Indiánokat olvasni tanítana. Nagy fekete niggerek köllenek neki. Hah. Tizenhat órát güriznék naponta. Segítség.
Amerika ez komoly dolog.
Amerika ez a benyomásom támad a televízió előtt.
Amerika helyes ez?
Jobban szeretnék munkához látni.
Igaz nem akarok bevonulni sem esztergályozni gyárak precíziós részlegeiben rövidlátó vagyok és egyébként is pszichopata.
Amerika homokos vállammal a munkának nekifeszülök.Berkeley, 1956. január 17.
*Tom Mooney (1882-1942) munkásvezető, akit 1919-ben lecsuktak azzal a váddal, hogy bombás merényletet követett el San Franciscóban. Ártatlannak vallotta magát; 1939-ben kegyelmet kapott. - Nicola Sacco (szül. 1891) cipészt és Bartolomeo Vanzetti (szül. 1888) halkereskedőt, olasz-amerikai anarchistákat 1921-ben rablás és gyilkosság vádjával halálra ítélték; 1927-ben kivégezték, 1977-ben rehabilitálták őket. - Scottsborói fiúk: 1931-ben kilenc fekete fiatalembert halálra ítéltek azzal a váddal, hogy megerőszakoltak a vonaton két fehér lányt. Az eset rávilágított a déli államok rasszista igazságszolgáltatására. A Legfelső Bíróság kétszer is felmentette őket.
**Scott Nearing(1883-1983) szociológia-professzor, kizárták az Akadémiáról az első világháború idején háborúellenes nézetei miatt. 1919-ben szocialista képviselőjelölt volt, majd szovjetpárti történész. Öregkori könyveiben ellenkultúrát hirdetett, az európai zöldekre emlékeztető eszmékkel, de igen amerikai módon. -Bloor mama: Ella Reeve Bloor (1862-1951) kommunista vezető, író, sztrájkszervező, szónok. -Israel Amter (1881-1954) az amerikai kommunisták egyik vezetője, utazó szónok, a mozgalom jiddis ágához tartozott.
Üvöltés
Howl
Eörsi István fordítása
Carl Solomonnak
I.
Láttam nemzedékem legkiválóbb elméit őrülettől szétroncsoltan, éhezve hisztériukus-pucéran,
vánszorogva néger utcákon át hajnalban hajszoltak dühödt Tűdöfést,
angyalképű hipsztereket akik ős-mennyei vággyal tapadnának az égi gépzet csillagos dinamójához,
akik szegényen és rongyosan és beesett szemmel és szipósan felültek füstölve a hidegvizes lakás természetfeletti éjszakájában a városok csúcsai fölött lebegve tűnődő dzsessz-zenére,
akik lecsupasztották agyukat a Mennynek a Magasvasút alatt és tántorgó mohamedán angyalokat láttak bérházak tetején fényárban úszva,
akik sugárzó-hűvös szemmel járták az egyetemeket Arkansast és Blake-fényű tragédiákat hallucinálva a háború túdorai közt,
akiket elűztek az akadémiákról mert becsavarodtak és obszcén ódákat firkáltak a koponya ablakaira,
akik borostás szobákban gatyában guggolva elégették pénzüket papírkosarastul a Rémségre fülelve a falon át,
akiket letartóztattak mert ágyékszakállukban marijuánával lépték át Laredónál a határt New York felé,
akik tüzet nyeltek festő szállodákban vagy halálos terpentint ittak a Paradise Alleyben, vagy eltisztítótüzelték torzójukat minden éjszaka
álmokkal, drogokkal, riasztó rémlátomásokkal, szesszel és fasszal és véget-nem-érő numerákkal,
az elmében didergő felhő és villám példátlan zsákutcáit amint Kanada és Paterson pólusai közt kanyarogva kivilágítják a köztes Idő teljes mozdulatlan világát,
csarnokok áttetsző meszkalin-tömörségét, temető-udvar hajnalán zöld fát, bormámort háztetők fölött, külvárosi kirakatokból drogosan meglovasított autóba szivárgó dzsessz-zenét, közlekedési lámpák neonvillogását, napot és holdat és a brooklyni fák vibrálását sövöltő téli homályban, kuka-hantát és az elme kedves királyi fényét,
akik metróhoz láncolták magukat végtelen benzedrines száguldásra Batterytől a szent Bronxig, míg kerekek és gyerekek zajától kikészülve vonagló szájjal kiégett kongó koponyával belefulladtak a bronxi állatkert iszonyú ragyogásába,
akik elmerültek minden éjjel valamelyik Bickford-csehó tengeralattjáró fényében majd kilebbentek és a sivár Fugazzi-presszó pállott sördélutánjában figyelték a hidrogén-wurlitzer végítélet-robaját,
akik hetven órán át beszéltek egyfolytában a parktól a kéglijükig, a diliháztól a múzeumig, a Brooklyini Hídig,
platonikus társalkodók elveszett légióit amint levetik magukat a tornácokról a vészkijáratok vaslépcsőiről az ablakpárkányokról az Empire State Buildingről és le a holdról,
blablablablázva sivítva okádva fényeket és emlékforgácsokat és pletykákat susogva és a szem gyönyöreit és kórházak fegyházak háborúk sokkjait,
szellemóriásokat amint hét napon és éjjelen át kiapadnak a teljes önmegtagadásban, ragyogó szemük, a zsinagóga étke, a járdára szórva,
akik felszívódnak a semmi Zenjében Mucsán maguk után húzva a bivalybasznádi városházát ábrázoló kétértelmű képes levelezőlapok csíkját,
gyötri őket Kelet verítéke tangeri csontőrlő kín kínai migrén a kábítószerelvonókúrás newarki sivár bútoroztt szobában,
akik körbe-körbe kószáltak éjfélkor a rendezőpályaudvaron tűnődve, hogy merre tűnjenek el, és elmentek és a kutya se sírt utánuk,
akik füstöltek míg zaka-zaka-zakatolt a tehervonat havon át magányos farmok felé a nagypapa-éjben,
akik tanulmányozták Plotinost Poe-t Juan de la Cruzt a telepátiát és a bibáb kabalát mert a Kozmosz ösztönösen vibrált a lábuk előtt a lapályon,
akik magányosan csavarogtak Idaho utcáin keresve olyan látomásos indián angyalokat akik látomásos indián angyalok,
akik azt hitték hogy csak káprázik az eszük, amikor Baltimore felragyogott természetfeletti önkívületben,
akik limuzinba szökkentek Oklahoma kínai kandurjával a kisváros téli esőjének éjféli utcalámpáitól felajzva,
akik éhesen és magyányosan kószáltak Houstonban dzsesszt vagy szextársat vagy füvet keresve, és követték a bűvöletes spanyolt, hogy Amerikáról és az Öröklétről társalogjanak vele, reménytelen feladat, így hát Afrikába hajóztak,
akik eltűntek Mexikó vulkánjaiban és csak farmerruhájuk árnyát hagyták hátra meg lávát és költészetük hamvát, Chicago kandallójába szórva,
akik fel-felbukkantak a Nyugati Parton az FBI után nyomzva, szakállas, rövidnadrágos, érzékeny bőrű szexi fiúk érthetetlen röplapjaikkal,
akik cigarettável lukakat égettek a karjukba hogy tiltakozzanak a kapitalizmus bódító dohányköde ellen,
akik szuperkommunista pamfleteket szórtak szét az Union Square-n, sírva levetkőztek miközben Los Alamos szirénáinak bőgése meg a Wall Strett bőgése földhöz csapta őket és a Staten Island-i komp is bőgött,
akik sikoltozva roppantak össze fehér tornatermekben meztelenül vacogva más csontvázak gépezete előtt,
akik nyomozók nyakába haraptak és kéjelesen sikoltoztak rendőrautókban amiért nem a bűnnek hódoltak, hanem saját fortyogó homoszexualitásuknak és szeszeiknek,
akik térdenállva üvöltöttek a metrón, nemiszerveket és kéziratokat lóbáltak amikor leráncigálták őket a tetőről,
akik seggbebaszatták magukat szent motorbiciklistákkal és sikoltoztak a gyönyörtől, akik szoptak vagy akiket leszoptak ama emberi szeráfok, a tengerészek, az antlanti és karib szerelem csinibabái,
akik kúrtak reggel este rózsaligetekben közterek füvén és temetőkben szabadon ontva spermájukat bárki örömére, aki akarta,
akik csuklottak vég nélkül vihogásuk zokogásba fulladt a buzi-fürdő kabinjában amikor a szőke és meztelen angyal belépett hogy kardjával átdöfje őket,
akik átengedték fiúszeretőiket a végzet három vén szipirtyójának az egyik félszemű szipirtyó a heteroszexuális dollár a másik félszemű szipirtyó kiinteget az anyaméhből és a harmadik csak ül a seggén és elnyisszantja a mester szövőszékének értelemből szőtt arany szálait,
akik önkívületben és telhetetlenül közösültek egy üveg sörrel a kedvesükkel egy pakli cigarettával egy gyertyatartóval és leestek az ágyról és folytatták a padlón és odalent a hallban és a falnak ájulva fejezték be a végső pina látomásával és elélveztek megszökve a tudat utolsó gheczyje elől,
akik millió lány punciját édesítették remegve a napfényben és reggel vörös szemmel eltökélték hogy megédesítik a kelő nap punciját, pajtában villanó fart és pucérakat a tóban,
aki kurválkodva járta be Colorádót éjjel-lopott autók miriádjain, N.C, e költemény titkos hőse, Denver kakasa és Adonisza - öröm az emlékezetnek a tengernyi sok lefektetett lány üres grundokon és kerthelyiségekben, mozik szuvas széksorai közt, vagy hegytetőn, barlangokban vagy vézna pincérnőkkel útszéli magányban a szokáksos alsószoknya-fellibbentések és kölönösképp a tikos szolipszizmusok benzinkúti vécékben és szülővárosa utcácskáin is,
akik kihúnytak nagy mocskos mozikban, álomra ébredten, a hirtelen Manhattenben, és kikászálódtak az alagsorokból a könyörtelen tokajitól másnaposan és a Harmadig Sugárút vas-álmainak rémségeitől dúltan és betámolyogtak a munkaközvetítő hivatalokba,
akik egész éjszaka vérrel teli cipőkben kóvályogtak hóbuckás dokkokon egy gőzzel és ópiummal teli szobába nyíló ajtóra várva az East Riverben,
akik nagy öngyilkossági drámákat szerkesztettek Hudson-menti sziklaparti lakásukban a hold háborúskék fénykévéje alatt, koszorúzza fejüket babér a feledésben,
akik megették a képzelet birkagulyását és felkérődzték a rákot a Bowery folyóinak iszapos fenekén,
akiket megríkatott az utcák románca míg tolták hagymával és rossz zenével megrakott targoncájukat,
akik ládákban ülve ziháltak a sötétben a híd alatt majd felkeltek hogy műhelyükben klavicsemballót konstruáljanak,
akik lángkoronásan köhögtek a Harlem hatodik emeletén a tuberkulózisos ég alatt a teológia narancsrekeszeinek sáncai közt,
akik egész éjjel firkáltak ringva és rengve rockandroll ritmusú lelkesült varázsigéket amelyek a sárga reggelben halandzsa-stancákká változtak át,
akik romlott húst fűztek tüdőt szívet lábat farkat borscsot és tortillát a tiszta növényi királyságról ábrándozva
akik hússzállító kamionok alá buktak egy tojást keresve,
akik lehajították óráikat a tetőkről az Időn-kívüli Örökkévalóságra szavazva és a következő évtizedben naponta ébresztőórák hullottak a fejükre,
akik egymás után háromszor nyiszálták el csuklójukat sikertelenül, majd abbahagyták és régiségkereskedést nyitottak, és bőgtek azt híve hogy öregszenek,
akik ártatlan flanel-ruhában elevenen égettek el a Madison-Square-en ólomnehéz versek záporában és a divat vas-regimentjének tintás zűrzavara közt miközben a hirdetések buzitündérei nigroglicerinesen sikítoztak és a baljósan intelligens szerkesztők mustárgázt leheltek rájuk vagy elgázolták őket az Abszolút Valóság részeg taxijai,
akik leugrottak a Brooklyni Hídról ez csakugyan megesett és ismeretlenül feledésbe merülve sétáltak el a kínai negyed levesszagú sikátorainak és tűzoltókocsijainak kísérteties kábulatában és még egy pohár ingyen sör se pottyan le nekik,
akik kidaloltak ablakaikből kétségbeesve, kiestek a földalatti ablakán, beleugrottak a szennyes Passaicba, négerekre vetették magukat, utcákon üvöltöztek, borosüvegcserepeken táncoltak mezitláb széttörték az 1930-as nosztalgikus európai német dzsessz-lemezeket felhajtották a whiskyt és a véres klóban nyöszörögve okádtak, fülükben nyögések és roppant gőzkürtök sivitozása,
akik végigszáguldtak a múlt országútjain egymás versenymotorosított autójú Golgotája börtön-magánya felé dutyi-dzsessz-romantikába átlényegülve,
aki átautózta Amerikát hetvenkét óra alatt hogy megtudja van-e látomásom vagy neked van-e látomásod vagy neki van-e látomása hogy megtudja milyen az Öröklét,
akik Denverbe utaztak, akik Denverben haltak meg, akik Denverbe tértek vissza és vártak hiába, akik őrködtek Denver felett és tűnődtek Denverben árván és végül odébbálltak hogy kitáruljon az Idő előttük és Denver most árva hősei nélkül,
akik térdre buktak reménytelen székesegyházaikban egymás üdvéért és fényéért és melléért imádkozva míg a lélek felragyogott bennük egy pillanatra,
akik szétroncsolták a börtönben szellemüket aranyfürtű förtelmes bűnözőkre várva, szívükben a valóság bája édes bluesokat daloltat Alcatrazhoz,
akik visszavonultak Mexikóba kábítószerezni vagy a Sziklás-hegységbe a gyengéd Buddhához vagy Tangiersbe fiúkhoz vagy a Southern Pacific vasútvonalon száguldozó fekete mozdonyra vagy a Harvardra Narcissusra vagy a Woodlawn-temetőbe hím-koszorúba fonódni vagy a sírba,
akik elmeorvosi vizsgálatot követeltek hipnotizmussal vádolva a rádiót és magukra maradtak őrületükkel és kezükkel és egy döntésképtelen esküdtszékkel,
akik krumplisalátával dobálták meg a New York Város Kollégiumának dadaizmusról értekező előadóit majd borotvált fejjel feltűntek a tébolyda gránit lépcsőin öngyilkosságról habrakolva és azonnali homloklebeny-műtétet követeltek,
és akiknek az inzulin kézzelfogható üressége helyett metrazolt elektrosokkot hidroterápiát pingpongot és amnéziát adtak,
akik rosszkedvükben tiltakozásképp csupán egyetlen jelképes pingpingasztalt borítottak fel, majd katatóniába süllyedtek rövid időre,
évek múlva vérparókájukat könnyeiket és ujjaikat leszámítva tökkopaszan tértek vissza a Keleti Part tébolydáinak őrei által meghirdetett és nyilvánvalóan őrült végítélethez,
Pilgrim State Rockland és Greystone hányásszagú termeibe, a lélek visszhangjaival pörlekedve, ringva és rengve éjféli magányos padon a szerelem archaikus kőasztalánál, az élet álma lidércnyomás, hold-nehéz kővé váltak a testek,
anyjukkal akit ............... végül, és az utolsó fantasziktus könyv kirepült az ablakon és az utolsó ajtó becsukódott hajnali négykor és válaszképpen az utolsó telefon falhoz csapódott és az utolsó bútorozott szobából kihordák az elme utolsó bútordarabját, a vécében egy sárga papírtekercs felszállt a drótkampóról és még ez is csak képzelgés, reményteljes hallucináció-forgácsnál nem több -
ó Carl, nem vagyok biztonságban míg te nem vagy biztonságban és te most valóban benne ülsz az idő abszolút állati szószában -
és aki ennélfogva végigfutott a jeges utcákon hirtelen megvilágosodás megszállotjaként, igenis készíthető arany az uráthidalásból a felsorolásból a váltakozó mértékből és a rezgő síkfelületből,
aki megálmodta és egymás mellé helyezett képekkel megalkotta az Idő és Tér testetöltött hézagjait, és becsalogatta 2 látható képzet közé a lélek arkangyalait és öszekapcsolta az alapvető igéket és összeillesztette a tudat főnevét és gondolatjelét és repesve megtelt a Pater Omnipotens Aeterne Deus érzetével
hogy újra alkossa a szegény emberi próza szintaxisát és időmértékét és némán és sugárzó ésszel és szégyentől remegve ott áll előtted és el-nem-ismerten is kizengi a lélek vallomását csupasz és végtelen fejében születő gondolatainak ritmusára,
az őrült csavargó és az Idő angyali homokos naplopója ismeretlenül is lejegyzi itt ami talán még elmondandó a halált követő időszakban,
és a rózsa ismét testet ölt a dzsessz kísérteties rongyaiban a zenekar aranyszarvú árnyékában és zengi Amerika csupasz szellemének szeretetsóvár szenvedését eli eli lamma lamma sabaktáni szaxofon szvitás mely megborzongatta a városokat egészen az utolsó rádióig
az élet költeményének abszolút szívével melyet saját testükből metéltek ki hogy legyen mit enni ezer esztendeig.
II
Milyen cement- és aluminium-szfinx lékelte meg koponyájukat és falta fel képzeletüket?
Moloch! Magány! Szenny! Rútság! Szemétládák és elérhetetlen dollárok! Lépcsőházak alján sivítozó kölykök! Hadseregekben zokogó fiúk! Parkokban síró vénemberek!
Moloch! Moloch! Moloch lidércnyomása! Szeretetlen Moloch! Csupa-ész Moloch! Moloch az ember vaskezű bírája!
Moloch a felfoghatatlan börtön! Moloch a keresztberakott lábszárcsont lelketlen fegyház és a bánat Kongresszusa! Moloch kinek épületei ítéletek! Moloch a háború kősziklája! Moloch a megszédített kormányok!
Moloch kinek szelleme színtiszta gépezet! Moloch kinek vére keringő pénz! Moloch kinek ujjai tíz hadsereg! Moloch kinek melle kannibál dinamó! Moloch kinek füle füstölgő sírgödör!
Moloch kinek szeme ezer vak ablak! Moloch kinek felhőkarcolói a hosszú utcákon végtelen Jehovák! Moloch kinek gyárai álmodnak és varyognak a ködben! Moloch kinek gyárkéményei és antennái megkoronázzák a városokat!
Moloch kinek szerelme végtelen olaj és kő! Moloch kinek lelke villamosság és bankok! Moloch kinek szegénysége a zseni fantomja! Moloch kinek végzete szexnélküli hidrogén-felhő! Moloch kinek neve Ész!
Moloch akiben magányosan ülök! Moloch akiben Angyalokkal homokozok! Őrültek Molochban! Faszt szopva Molochban! Szeretetlenül és férfiatlanul Molochban!
Moloch ki lelkembe korán benyitott! Moloch kiben testetlen tudad vagyok! Moloch ki felriasztott természtes önkívületemből! Moloch kit elhagyok! Felébredek Molochban! Az égből fény özönlik!
Moloch! Moloch! Automata-lakások! láthatatlan külvárosok! csontváz kincstárak! vak fővárosok! démoni iparágak! fantom-nemzetek! legyőzhetetlen tébolydák! gránit faszok! szörnyeteg bombák!
Megroppant a gerincük míg Molochot az Égbe emelték! Kövezetek, fák, rádiók, tonnák! felemelik a várost az Égig mely létezik és mindenütt ott van felettünk!
Látomások! előjelek, hallucinációk! csodák! önkívületek! sodródtak lefelé az amerikai folyón!
Álmok! imádatok! megvilágosodások! vallások! érzelmes zagyvaságból egész hajórakomány!
Áttörések! a folyón túlra! kiborulások és keresztre feszítések! sodródni az árral! Mámorok! Jelenések! Kétségbeesések! Tíz év állati sikolyai és öngyilkosságai! Agyak! Új szerelmek! Őrült nemzedék; az Idő szikláin mind lejjebb és lejjebb!
Igazán szent nevetés a folyóban! Mindnyájan látták! a vad szemek! a szent murikat! Elbúcsúztak! Leugrottak a tetőről! a magányba! integetve! kezükben virág! Le a folyóhoz! az utcára le!
III
Carl Solomon! Veled vagyok a Zárt Osztályon
ahol őrültebb avagy nálamVeled vagyok a Zárt Osztályon
ahol nyomorultul érzed magad nyilvánVeled vagyok a Zárt Osztályon
ahol anyám árnyát utánzodVeled vagyok a Zárt Osztályon
ahol megölted tizenkét titkárodatVeled vagyok a Zárt Osztályon
ahol nevetsz e láthatatlan viccenVeled vagyok a Zárt Osztályon
ahol nagy írók vagyunk ugyanazon a borzalmas írógépenVeled vagyok a Zárt Osztályon
ahol állapodod súlyosra fordult a rádió is bemondtaVeled vagyok a Zárt Osztályon
ahol a koponya képességei nem fogadják már be az érzékek kukacaitVeled vagyok a Zárt Osztályon
ahol az utcai vénkisasszonyok melléből teát iszolVeled vagyok a Zárt Osztályon
ahol püfölöd ápolónőidnek a bronxi hárpiáknak a testétVeled vagyok a Zárt Osztályon
ahol kényszerzubbonyban sikoltozol hogy elveszted az Alvilág most folyó pingpongmeccsétVeled vagyok a Zárt Osztályon
ahol csapkodod a kataton zongorát a lélek ártatlan és halhatatlan ne ölhessék meg istentelenül egy felfegyverzett tébolydábanVeled vagyok a Zárt Osztályon
ahol ötven új áramütés sem kergetheti vissza testébe a lelked mely az űrbeli kereszthez zarándokolVeled vagyok a Zárt Osztályon
ahol őrülettel vádolod orvosaidat és héber szocialista forradalmat tervezel a fasiszta nemzeti Golgota ellenVeled vagyok a Zárt Osztályon
ahol felhasogatod majd Long Island egét és feltámasztod eleven emberi Jézusodat az emberfölötti sírbólVeled vagyok a Zárt Osztályon
ahol huszonötezer őrült elvtársad együtt elénekli az Internacionálé végső szakaszaitVeled vagyok a Zárt Osztályon
ahol öleljük és csókoljuk az Egyesült Államokat takaróink alatt az Egyesült Államokat aki egész éjjel köhög és nem hagy bennünket aludniVeled vagyok a Zárt Osztályon
ahol villanyozottan ébredünk a kómából saját lelkünk repülőgépeink bömbölése ébreszt fel a tető felett húznak el angyali bombákat jöttek ledobni a kórház megvilágosul képzelt falak beomlanak Ó csupacsont légiók egykettő ki innen Ó irgalmas csillagflitteres sokkja az örök háború beköszöntött Ó győzelem dobd le alsóruhádat szabadok vagyunkVeled vagyok a Zárt Osztályon
álmaimban tengeri utazástól csöpögve sétálsz az autópályán Amerikán át, könnyesen érkezel kunyhóm ajtajához a nyugati éjszakában.San Francisco, 1955-56
Lábjegyzet az üvöltéshez
Footnote to Howl
Eörsi István fordítása
Szent! Szent! Szent! Szent! Szent! Szent! Szent! Szent! Szent! Szent! Szent! Szent! Szent! Szent! Szent!
A világ szent! A lélek szent! A bőr szent! Az orr szent! A nyelv és a fasz és a kéz és a segglyuk is szent!
Minden szent! Mindenki szent! mindenütt van szentség! minden nap az öröklétben van! Mindenki angyal!
A csavargó olyan szent mint a szeráf! az őrült szent mint te szent a lelkem! Az írógép szent a vers szent a hang szent a hallgatók szentek az önkívület szent! Szent Peter szent Allen szent Solomon szent Lucien szent Kerouac szent Huncke szent Burroughs szent Cassady szentek az ismeretlenül szájbalökött és szenvedő koldusok szentek az ocsmány emberi angyal-hímek!
Szent az anyám az elmegyógyintézetben! Szent a kansasi nagyapák fasza!
Szent a nyögdécselő szaxofon! Szent a bibáb apokalipszis! Szentek a dzsessz-zenekarok marijuana hipszterek mákonyos békepipák és dobok!
Szent a felhőkarcolók és kövezetek magánya! Szentek a millióknak otthont adó önkiszolgálók! Szentek az utcák alatt a titokzatos könny-folyók!
Szent a magányos ipari sárkány! Szent a középosztály hatalmas báránya! Szentek a lázadás őrült pásztorai! Akinek tetszik Los Angeles AZ Los Angeles!
Szent New York Szent San Francisco Szent Peoria és Seattle Szent Párizs Szent Tangiers Szent Moszkva Szent Isztambul!
Szent idő az öröklétben szent öröklét az időben szent óraketyegés a térben szent a negyedik dimenzió szent az ötödik Internacionálé szent az Angyal Molochban!
Szent a tenger szent a sivatag szent a vasút szent a mozdony szentek a látomások szentek a hallucinációk szentek a csodák szent a szemgolyó szent a feneketlen mélység!
Szent a bocsánat! irgalom! jótékonyság! hit! Szent! A mienk! testek! szenvedés! nemeslelkűség!
Szent a lélek természetfölötti különleges sugárzó értelmes jóindulata!
Berkeley, 1955
A valóságos oroszlán
Lion for Real
Eörsi István fordítása
„Soyez muette pour moi, Idole contemplative..."
Hazamentem és egy oroszlánt találtam a szobámban A vészlejárón kirohantam üvöltve Oroszlán! Oroszlán! Két gépírónő tépdeste barna haját és az ablakot bevágta Hazaloholtam Patersonba és ott maradtam két napig.
Felhívtam reichiánus analitikusomat aki már régen kirúgott mert marijuánáztam „Megtörtént" ziháltam „A szobámban oroszlán van" „Attól tartok, nincs miről beszélgetnünk" és lerakta a kagylót.
Elmentem régi fiúmhoz berúgtunk a nőjével együtt Megcsókoltam a srácot és őrülten csillogó szemmel közöltem vele hogy van egy oroszlánom A padlón tekeregve tusáztunk megharaptam a szemöldökét mire kihajított Végül az utcán parkoló dzsipjében onanizáltam nyöszörögve „Oroszlán."
Megleltem regényíró barátomat Joeyt és ráüvöltöttem „Oroszlán!" Rámnézett érdeklődve és felolvasta spontán együgyűen ravasz kábítószeres verseit Oroszlánokról akartam hallani de csak Elefánt Tigroszlán Hippogriff Orrszarvú Hangya szerepelt ott Mégis azt hittem megértett amikor szerettük egymást Ignaz Wisdom fürdőszobájában.
De másnap egy lapot küldött Smokey Mountain–i remetelakából „Szeretlek kicsi Bo–Bo tündibündi arany–oroszlánjaiddal együtt De minthogy nincs Én és Nincs Rács Oroszlán sincsen drága Atyád állatkertjében Azt mondtad anyád őrült volt ne várd tőlem hogy Vőlegényed számára Szörnyet produkáljak."
Zavartan kábultan ziláltán felidéztem a harlemi bűzében éhező valódi oroszlánt Kitártam az ajtót a szoba tele volt dühének bombarobbanásaival Éhesen bőgte le a vakolt falat de senkise hallhatta odakint az ablakon át Szemembe ötlött a szomszéd ház sarka, ott vöröslött fülsiketítő csöndben
Egymásra meredtünk, engesztelhetetlen sárga szeme a vörös szőrdicsfénykoszorúból kilobogva Megnyálkásodott a szememtől de abbahagyta a bőgést és köszönésfélét vicsorított. Megfordultam és kelvirágot főztem vacsorára vasból való gáztűzhelyemen vizet forraltam és megfürödtem az öreg kádban a mosogató deszka alatt.
Nem evett meg, bár szántam amiért éhezik jelenlétemben. A következő héten sorvadozott, nyavalyás bugyor teli csonttal, búza–bajsza kihullt bősz és vöröslő szemmel feküdt, nagy sajgó szőrös feje a mancsán a tojásrekesz–polc mellett melyen vézna Platón– és Buddha–kötetek sorakoztak.
Éjjente mellette ültem, pillantásom kerülte éhes molyette arcát magam sem ettem, legyöngülve bőgött a sötétben engem rémképek gyötörtek Hogy felfal az oroszlán a Kozmikus Egyetemnegyed könyvesboltjában, oroszlánná válva éhezem Kandinsky professzornál, az oroszlánok menhely–cirkuszában halok meg Reggelente felébredtem az oroszlán tovább halódott a padlón – „Iszonyú Jelenlét!" kiabáltam „Falj fel vagy halj meg!"
Akkor délután felkelt – az ajtóhoz ballagott a falat mancsolva hogy megtámogassa remegő testét Szájának feneketlen padlása alól szívettépő morgást bocsátott világgá Súlyosabban visszhangzóit mennyezetemtől a mennyig mint Mexikóban az éjszakai vulkán Kilökte az ajtót és így szólt reszelős hangján „Nem most Picikém – de még visszajövök."
Oroszlán ki már tíz éve zabálod szellemem csak a saját éhségedről tudsz A kielégülés gyönyöre nélkül Ó Mindenség üvöltése Kiválasztott hogyan is lettem Elevenen hallottam ígéretedet felkészültem a halálra szolgáltam eddig Kiéhezett és ős Jelenlétedet Ó Uram a szobámban várok tégy velem amit akarsz.
Párizs, 1958
Üzenet
Message
Eörsi István fordítása
Amióta vetkőztünk dugtunk dumáltunk dolgoztunk sírtunk pisáltunk együtt egyazon álom ébreszt fel reggelente de te New Yorkba utaztál rám emlékezve Helyes Szeretlek Szeretlek és két fivéred őrült részeg ügyüket felvállalom Túl sokáig voltam egyedül Túl sokáig ültem úgy fel az ágyban hogy nem érinthettem térdet férfiét vagy nőét mindegy olyan szerelem kell amelyre születtem kellesz most mellém Tengerjárók az Atlanti-óceánon félkész felhőkarcolók kényes acélja Lakehurst fölött bömbölő léghajó fara Hat nő táncol piros színpadon pucéran Most a párizsi fákon zöld minden levél Még két hónap és aztán otthon szemedbe nézek Párizs, 1958, május
To
Aunt Rose
Eörsi
István fordítása
Róza
néni - bárcsak - láthatnám most
sovány arcod kiálló fogad reumád
mosolyát kínját - s a hosszú mázsás fekete cipőt
melyben csontos ballábad
végigbicegett a newarki nagy hall futószőnyegén
a nagy fekete zongora mellett
a nappaliba
a gyűlés helyére
és én spanyol köztársasági dalokat daloltam
vinnyogó magas hangon
(hisztérikusan) a választmány figyelt
míg te körülbicegtél a szobán
gyűjtötted a pénzt -
Honey néni, Sam bácsi, egy zsebbegyűrt ruhaujjú
idegen
nagy fiatal kopasz fejjel
az Abraham Lincoln Brigádból
– hosszú szomorú arcod
szexuális csődöd könnyei
(mily fojtott zokogások csontos csípők
az
Osborne Terrace párnái alatt)
– álltam egykor a vécén meztelenül
és te púderezted combjaimat
sömör ellen – első zsenge
szemérmes
fekete göndör szőreimet
mit gondoltál akkor szíved rejtekében
látva hogy már férfi vagyok –
és hogy egy ártatlan úrilány hallgat lábam keskeny
talapzatánál a fürdőszobában – Newark Múzeuma
Róza néni
Hitler
halott, Hitler az Öröklétben; Hitler
Tamerlánnal és Emily Brontéval időzik
Néha
sétálsz még, látom, Osborne Terrace
kísértete a hosszú sötét hallon át a lakásajtóig
gyötrötten
mosolyogsz bicegsz kicsit
feltehetően virágos
selyem ruhában
üdvözlöd
apámat, a Költőt, aki Newarkba látogatott
– nicsak a nappaliba érsz:
szökdécselsz
nyomorék lábbal
és tapsolsz amiért könyvét
elfogadta Liveright
Hitler halott és a Liveright-kiadó megszűnt
A Múltpadlásszobája és az Örökkétartó
pillanat nem kapható
Harry bácsi eladta utolsó selyemharisnyáját
Claire otthagyta a mozgásművészetet
Buba
ráncos emlékműként ül az Öreg
Hölgyek Menhelyén újszülöttekre kacsintva
utoljára a kórházban láttalak
hamuszín bőr alól kitüremkedő sápadt koponya
kékerő
öntudatlan lány
oxigén-sátorban
régen
végetért a Spanyol Háború
Róza néni
Párizs, 1958. június
Szomorú énem
My Sad Self
Eörsi
István fordítása
Frank O'Harának
Olykor ha szemem vörös
felmegyek a Rádió-palota tetejére
s világomat bámulom, Manhattant –
házaimat, utcáimat, hőstetteim színhelyét,
manzárdokat, ágyakat, hidegvizes lakásokat
–
az Ötödik Sugárutat, melyet szintén agyamban hordok,
hangya-autóit, kis sárga taxiit, sétafikáló
gyapjúfoszlány-embereit –
Hidak
panorámája, napkelte Brooklyn gépezete fölött,
napnyugta New jersey fölött ahol születtem
és Paterson fölött ahol hangyákkal játszadoztam –
újabb szerelmeim a 15. úton,
dúltabb szerelmeim a Lower East Side-on,
egykor legendás szerelmeim a Bronxban
távol innen –
e
rejtett utcákba sikátorok futnak
történetem summája, kimaradásaim
és
önkívületeim színhelye, Harlem –
- nap süt mindarra ami enyém
egy szemvillanással a láthatárig
végső öröklétemben –
víz az anyag.
Szomorún
lépek a liftbe és megyek
le, tűnődve,
s a járdán ballagok belebámulva minden tükörüveg-arcba,
kutatva,
ki szeret,
majd bódultan megállok
egy
autó-kirakatnál
elnyelnek szelíd gondolatok,
a forgalom hullámzik az Ötödik Sugárút összezárul mögöttem
várva a percre, mikor...
Ideje hazamenni és vacsorát főzni a
rádió háborús híreinek romantikájára fülelve
... minden mozgás megáll
s
én a létezés időtlen szomorúságában ballagok
gyengédség áramlik át a házakon,
ujjhegyem
érinti a valóság arcát,
saját könnycsíkozta arcom egy ablak
tükrében - alkonyatkor -
amikor
nincs bennem vágy -
cukorkákra - sem a megértés ruháira
vagy japán lámpaernyőire -
Megzavar köröttem a látvány
ember
furakszik át az utcán
csomagokkal, újságokkal
nyakkendősen,
szép ruhában
a vágya felé
Férfi, nő özönlik a járdán
vörös fények mérik sietős órák
s mozgások idejét a járdaszegélyen –
És mindezek az utcák
oly harántosan, bőgve, hosszan nyúlnak el
magas épületeknél peckesen elvonuló
vagy nyomornegyedbe fúló sugárutak mentén
oly dadogó forgalmon,
sivító
kocsikon s motorokon át
hogy belesajdul
e táj, e temető
e halottaságyi
vagy hegyi csönd
melyet egyszer látott
s többé sose bírt vagy vágyott
a jövendőbeli elme,
hol az én egész Manhattanemnek el kell tűnnie.
New York, 1958. október
Kaddis Naomi Ginsbergért (1894–1956)
Kaddish: for Naomi Ginsberg, 1894-1956
Eörsi
István fordítása
1
Különös most gondolni rád, elmentél fűzők és szemek nélkül én meg Greenwich Village napsütötte úttestén ballagokManhattan belseje felé, tiszta téli dél, egész éjjel virrasztottam, beszéltem, beszéltem, fennhangon olvastam a Kaddist, Ray Charles bluesait hallgattam, vakon üvöltött a gramofonból
a ritmus, a ritmus – és emléked fejemben három év után – És hangosan olvastam az Adonais utolsó diadalmas versszakait – sírtam, rádöbbenve, mennyire szen- vedünk –
És mennyire a Halál a gyógyír, minden dalnok álma, éneke, emléke, jövendölése, mint a Héber Himnuszban vagy a buddhista Feleletek könyvében – és egy fonnyadt levél képzete bennem – hajnalban –
Míg visszaálmodtam magam az életen át, idődön – és időmön át, mely gyorsulva robog az Apokalipszis felé, a végső pillanat – Mában égő virág – és ami utána jön, magára az elmére pillantottam vissza: egy amerikai várost látott,
gyors villanást, majd a nagy álmot rólam vagy Kínáról vagy rólad és egy agyrém–Oroszországról, vagy egy gyűrött ágyról mely sohasem létezett –
mint vers a sötétben – a Feledésbe visszamenekült –
Sorolni nincs mit, siratni nincs kit, csak a tűnékenység kelepcéjébe csalt álom–lakosokat,
sóhajtanak és sikoltanak, agyrém–foszlányokat adnak és vesznek, imádják egymást,
imádják Istent, mindenbe belefoglalják – sóvárgás vagy sorsszerűség? – amíg tart, Látomás – több is ennél?
Köröttem szökdell míg rovom az utcát, hátranézek, Hetedik Sugárút, hivatali ablakok oromzata egymást taszigálja magasan, egy felhő alatt, nagyok mint egy percre az ég – és fent az ég – ósdi kék lakás,
vagy előre a Sugárúton, délnek, amerre – megyek a Lower East Side felé – amerre te is mentél ötven évvel ezelőtt, kislány – Oroszországból, etted Amerika első mérges paradicsomait – rémülten a rakparton –
azután az Orchard streeti tömegben tülekedtél, merre? – Newark felé –
a cukorkaüzlet, a század első házilag készített szódái felé, az udvari szoba avítt linóleumbevonatú asztalainak kézzel kevert fagylaltja felé –
Iskola, házasság, idegösszeomlás, operáció, tanárság, álombéli őrületre–ébredés felé – mi ez az élet?
Az ablakban villódzó Kulcs felé – és a nagy Kulcs Manhattan csúcsára és a padlóra fekteti fény–fejét és a járdára fekszik – egyetlen, óriás, mozgó sugárban – míg az Első Sugárúton megyek a Jiddis Színház – és a szegénység lakhelye felé,
ismerted és ismertem, de most nem érdekel – Furcsa megjárni Patersont, és a Nyugatot és Európát, s itt lenni újraa kapualjakban ajtókban ácsorgó spanyolok kiáltozásaival és fekete utcagyerekekkel, vészlejárati vaslépcsőkkel, öregek, mint te
–Ámbár most nem is vagy öreg, rám hagytad ezt –Én mindenesetre öreg vagyok tán, mint a világegyetem – úgy sejtem, velünk hal meg – csak törölnünk kell mindazt, ami jön – ami jött, elment örökre minden időkben –
Jól van így! Ez nem hagy teret a szánalomnak – a hősugárzóktól, szeretetlenségtől, kínzástól, még fogfájástól sem kell félni a vég idején –Noha közeledvén lélekevő oroszlán ő – és a bárány, a lélek, bennünk, jaj, áldozatul kínálja magát a változás bősz éhségének – szőröstül–bőröstül – s a sajgó–csontú, tar koponyájú, horpadt bordájú, rothadt bőrű, rászedett agyú Kezelhetetlenség üvöltésének.
Oj! Oj! Mi húztuk a rövidebbet! Bent vagyunk a pácban! S te kívül vagy, a Halál kieresztett, a Halál irgalmas volt, végeztél évszázadoddal, végeztél Istennel, végeztél a rajta átvezető úttal – végeztél magaddal is – Te tiszta – vissza a csecsemő–éjbe Atyád előtt, mindnyájunk előtt – a világ előtt –
Nyugodj hát. Nincs többé számodra szenvedés. Tudom, hová mentél, jó hely az.
Nincs több virág New York nyári rétjein, nincs több öröm, Louistól se félsz már,
és nincs több édességéből és pápaszeméből, középiskolás évtizedeiből, adósságokból, szerelmekből, riadt telefon–hívásokból, nászágyakból, rokonokból, cselédekből –
Húgod, Elanor sincs már – előtted ment el – titkoltuk – megölted – vagy megölte magát, hogy kibírjon
– vérrög a szívben – de a Halál mindkettőtöket megölt – Nem számít –
Anyád emléke sincs már, 1915, könnyhullajtás némafilmek közben, heteken át – feledés, gyászban figyeled Marie Dreslert, amint az emberiséghez fordul, a fiatal Chaplin táncol,
és Borisz Godunov, Saljapin a Metropolitanben síró–cárhangját elnyújtja – állóhelyen Elanorral és Maxszal – a kapitalistákat is bámulod a zsöllyékben, fehér szőrmék, gyémántok,ifikkel stoppozol Pennsylvanián át, lötyögős fekete tornanadrágban, fénykép négy lányról, átkarolják egymás derekát, nevető szem, túl szemérmes szűzi magány 1920–ból
valamennyi lány megöregedett vagy meghalt, hosszú hajuk a sírban – szerencse, ha férjet szereztek előbb –
neked sikerült – megérkeztem én is – bátyám, Eugene előttem (még most is gyászol és szenvedni fog, míg nem lesz hullamerev, ahogy végigmegy rákja állomásain – vagy ölni fog – később talán – nemsokára
fontolóra veszi –)S a végső pillanatra emlékszem, valamennyiünket látom benne, magamon keresztül – de téged nem
Nem sejtettem, mit érzel – miféle rossz száj undok ásítása jött először – feléd – és felkészülve vártad?
Hogy elindulj – hová? E Sötétben? – ebben – ebben az Istenben? sugárzás? Úr az Űrben? Fekete felhőben álombéli szem? Ádonáj végül veled van?
Emlékeimen túli világ! Sejdíteni se bírom! Nemcsak a sárga koponya van a sírban, vagy egy doboznyi pondró por és egy mocskos szalag – Dicsfényes halálfej? Elhiszed ezt?
Csak a nap süt egyszer az értelemnek, csak a létezés felvillanása, amely soha semmi se volt?
Semmi sincs azon túl, amink van – amid volt – oly szánalmas – mégis Diadal,
hogy itt voltál, és változtál, mint megtört fa vagy virág – a földet táplálta – de megőrült a szirma, tarka, gondolkodó Nagy Világegyetem, megrázva, nyesett koronával, lombjafosztottan, zsúfolt kórházba dugva, összegöngyölt ruhákkal, sajogva – hold agyába oltva. Makulátlan.
Virágok közt ily virág nincs, tudta, hogy a kertben nyílt ki, küzdött a késsel – alulmaradt
Levágta egy hülye Hóember fagyosan – méghozzá tavasszal – fura kísérteti ötlet – valami Halál – kezében éles jégcsap – fején fonnyadt rózsakoszorú – kutya marja ki szemét – munkásnyúzó gyár töke ő – szíve villanyvasaló.
Az élet minden felhalmozódása, mely elkoptat bennünket – órák, testek, öntudat, cipők, mellek – nemzett fiúk
– kommunizmusod – kórházi „paranoiád".
Egyszer Elanor lábába rúgtál, szívroham vitte el később. Téged hűdés. Álmodban? egy év alatt mindketten, nővérek a halálban. Elanor boldog?
Max elevenen gyászol egy Lower Broadway–i hivatalban, nagy árva Bajusz éjféli Könyvelések fölött, bizonytalanul. Élete múlik – látja – és miben kételkedik most? Még mindig arról álmodozik, hogy sokat keres majd, vagy kereshetett volna, ápolónőt fogadhatott volna, gyerekei lehetnének, még a te Halhatatlanságodra is rálelhetett volna, Naomi?
Nemsokára látom. Most át kell törnöm – beszélni veled – ahogy nem beszéltem, amikor még volt szád.Mindörökre. S efelé igyekszünk, Mindörökre – mint Emily Dickinson lovai – a Vég felé rohanók.
Ismerik az utat – Ezek a Paripák – gyorsabbak a gondolatainknál – életünkön száguldanak át – és magukkal ragadják.
Magasztos, már nem gyászoljuk, szíve roncs, agya konc, terjesen álmodott, halálosan változott – Far és arc a gyiloké már. Örült virág a világban, légvárat nem épített, fenyő bezárta, Föld táplálja, Magány balzsamozza, Jehova, fogadd be őt.
Névtelen, Egy–arcú, sose foghatom fel, kezdettelen, végtelen, Atya a halálban. Bár nem e Próféciára születtem, nőtlen vagyok, himnusztalan, menny–nélküli, az üdvösségben nincs kalauzom, mégis imádnálak Téged, Ég, Halál–utáni, Semmiben üdvözülő Egyetlenegy, se fény se homály, Naptalan Örökkévalóság – Vedd ezt a Zsoltárt tőlem, kirobbant egy napon a kezemből, Időm része, most a Semminek adom át – hogy magasztaljalak – csak a Halált nem Ez itt a vég, megvált az Pusztaságból, út az Álmélkodónak, Mindenki áhított Háza, sírással tisztára mosott fekete zsebkendő – Zsoltáron túli lap – Allen s Naomi utolsó átváltozása – Isten tökéletes Sötétségévé – Halál, állítsd le rémképeidet!2 A Kórházak – refrénje – újra és újra még mindig nem írtam meg történetedet – maradjon homályban – agyamon néhány kép rohan át – mint házak és évek szaxofon–kórusa – elektrosokkos emlék. A hosszú éjszakákról, amikor gyerekként, a patersoni lakásban figyeltem idegeskedésedet – hájas voltál – következő mozdulatodat – A délutánról, amikor nem mentem iskolába, hogy ellássalak – egyszersmindenkorra – miközben megfogadtam mindörökre, hogy mihelyt bárki ellentmond kozmoszról alkotott véleményemnek, végem – Későbbi terhemről – megfogadtam, hogy felvilágosítom az emberiséget – ez fölment a részletek alól – (őrültek mint te) – (az épelméjűség egyezményes csalás) – De te kibámultál a Broadway Church–i sarokablakon, egy titokzatos newarki bérgyilkost fedeztél fel. Telefonáltam az orvosnak – „Oké, vidd pihenni" – felvettem a kabátomat és lesétáltam veled az utcára – Útközben egy gimnazista rád üvöltött, megmagyarázhatatlanul – „Hova mész, Hölgyem, a Halálba?" Megborzongtam – orrodat molyette prémgallérba temetted, gázálarcba a méreg ellen, melyet a belváros légkörébe a nagymama fújt — És a városi gyufaskatulya–busz sofőrje a bandához tartozik? Borzadva meredtél az arcába, alig bírtalak feltolni – New York felé, éppen a Times Square–re, hogy elcsípjünk egy másik távolsági buszt – két óra hosszat tartottunk ki ott láthatatlan poloskákkal és zsidó nyavalyával küzdve – a szellőt Roosevelt mérgezte meg – hogy kinyírjon – én bólogattam, remélve, hogy nyugodt szobába érünk végül, tóparti viktoriánus házba. Három óra hosszat gördültünk alagutakon át, az amerikai ipar mentén, Bayonne a II. világháborúra készült, tankok, olaj–mezők, szódagyárak, kricsmik, félkör–alakú mozdonyszín–erődök
– fenyvesek, New Jersey–i indiánok – nyugodt városok – hosszú utak homokos ligeteken át – Szarvastalan szurdokok hidjai, a patakágyban öreg kagylópénzek – amott tomahawk vagy Pocahontas csontja – és millió Rooseveltre szavazó öreg hölgy kis barna házakban, utak az őrület
országútjától távol – sólyom ül tán a fán, vagy baglyos ágat kereső remete – Mindvégig vitáztál – az előttünk dupla székben kíméletlenül horkoló idegenektől rettegve – melyik buszvonalon horkolnak most? „Allen, te nem érted – így van ez – amióta három nagy bunkó a hátamra sújtott – csináltak velem valamit, a kórházban, megmérgeztek, halálomat akarják – három nagy bunkó, három nagy bunkó – A szajha! A vén nagymama! Múlt héten láttam, nadrágban, mint egy öregember, hátán zsák, a hátsóudvar téglafalán mászott fölfelé A vészlejárón, mérgezett mikrobákkal, hogy rám hajítsa – éjjel – Louis is segít tán neki – hatalmában tartja Louist – Anyád vagyok, vigyél Lakewoodba" (arrafelé zuhant le régebben gróf Zeppelin, az egész hitleráj felrobbanóban), „ahol elbújhatok". Odaértünk – Dr. Izé üdülőintézete – Naomi egy szekrény mögé bújt – vérátömlesztést követelt. Kirúgtak – fölmálházva ismeretlen, gyanús sportegyleti villák közt kódorogtunk – homály, alkony–utáni fenyvesek – hosszú halott utcák teli tücsökkel és szömörcével – Addigra elhallgattattam – nagy ház, ÜDÜLŐSZOBÁK – a szobaasszonyt kifizettem egy hétre – felcipeltem a vasbőröndöt – az ágyra ültem, szökésre készen – csinos manzárdszoba barátságos ágytakaróval – csipkés függönyök – rokkan szőtt szőnyeg – Pecsétes tapéta, Naomi–korú. Hazaértünk. New Yorkba utaztam a következő busszal – az utolsó ülés támlájára döntöttem fejem, leverten – a java hátravan még? – sorsára hagyva elkábultam – csak 12 éves voltam akkor. Elbújik szobájában és vidáman jön elő reggelizni? Vagy bezárkózik és a mellékutcából előlopakodó kémeket lesi az ablakon át? A kulcslyukon keresztül láthatatlan hitleri gázra figyel?
Székben álmodozik – vagy ugrat engem – szemközt a tükörrel, egyedül? Éjfél, a busz New Jerseyn gördül át, Naomit a párkákra hagytam kísértet–járta lakewoodi házban – saját végzetes buszomra hagyatva – roskadtan ültem – minden hegedű eltört – szívem
sajgott bordáim között – agyam üres volt – bárcsak koporsója óvná – vagy kerülne vissza a newarki tanítóképzőbe, hogy Amerikát magolja fekete szoknyában – télen az utcákon ebéd nélkül – zsebből csipegetve – éjszaka otthon, hogy ellássa Elanort a hálószobában – Első idegösszeomlása 1919–ben – nem ment iskolába s egy sötét szobában feküdt három hétig – valami zűr volt – sosem árulta el, mi – sértette minden zaj – Wall streeti krachok álma – A szürke Válság előtt – New York állam északi részébe ment – gyógyultan – Lou fényképén keresztbe tett lábbal ül a fűben – virágok fonva hosszú hajába – mosolyog – bölcsődalokat játszik mandolinon – mérges szömörce füstje baloldali nyári táborozásokon és én bébikoromban fákat láttam – majd vissza a tanítóképzőbe, nevetni a hülyékkel, a csökkent értelmi képességűek osztályai – orosz specialitása – álmatag ajkú, nagy szemű, pipaszárlábú és csomós ujjú, púpos, angolkóros idióták– nagy fejek ingnak Alice fölött a Csodaországban, a falitáblán hemzseg a sok CICA. Naomi türelmesen olvas, kommunista mesekönyvből – tündérrege a Diktátor váratlan nyájasságáról – a boszorkánymester jóindulatáról – csókolódzó hadseregekről – Halálfejek a Zöld Asztal körül – a Király és a Munkások – a Paterson Press adta ki őket a 30–as években, mielőtt Naomi megőrült vagy a kiadó tönkrement vagy mind a kettő. Ó, Paterson! Későn értem haza akkor éjjel. Louis izgult. Hogy tehettem olyat – elment az eszem? Miért hagytam ott? Őrülten Lakewoodban. Felhívtuk az orvost. Az üdülőt a fenyőfák között. Késő. Kimerültén lefeküdtem, halni vágytam (feltehetően éppen abban az évben szerettem bele R.–be – főiskolás éveim hősébe, zsidó fiúba, aki orvos lett később – akkortájt csöndes csini srác – Később feláldoztam érte életemet, Manhattanbe költöztem – követtem a főiskolára – imádkoztam a kompon, hogy segíthessek az emberiségnek, ha felvesznek – aznap a vizsgára utazva megfogadtam – hogy becsületes forradalmi munkásügyvéd leszek – jogot tanulok – Sacco, Vanzetti, Norman Thomas, Debs, Altgeld, Sandburg, Poe ihletett – Kis Kék Könyvek. Elnök akartam lenni vagy szenátor. Együgyű bánat – későbbi álmok, 1941–ből: R. megrendült térdénél térdelek, szerelmet vallók – miféle édes viszonzásra késztethettem volna, noha kívántam és kétségbeestem – első szerelem – bolondulásig – Később halálos áradat, homoszexualitás hegységei, faszok Matterhornjai, segglyukak Grand Canyonjai – mélabús fejemre nehezedtek – közben a Broadwayn sétálva a végtelenséget gumilabdának képzeltem, mely mögött nincs tér – mi van kívül? – hazatérve a Graham Avenue–re még mindig mélabúsan haladtam el az utat keresztező magányos zöld sövények mentén, mozistílusban ábrándozva –) Hajnali kettőkor telefon csörrent – Rendkívüli sürgősség – Naomi megőrült – az ágy alól sivalkodik Mussolini poloskáira – Segítség! Louis! Buba! Fasiszták! Halál! – a szobaasszony megrémült – homokos öreg szolga visszaüvöltött rá – Szomszédokat riasztó rémület– klimaxukat kipihenő öreg hölgyek a második emeleten – a combok közt az a sok havikötő, tiszta lepedők, elvesztett csecsemők siratása – férjek hamva – a gyerekek Yale–ben hülyéskednek vagy olajjal kenik a hajukat a New York–i Városi Kollégiumban – vagy a Montclaire–i Állami Tanárképző Kollégiumban remegnek mint Eugene – Hosszú lábát melléig húzta fel, karja kinyújtott Távozz Tőlem, combján gyapjúruha, prémgallérját az ágy alá vonszolta – az ágy rugói alatt elbarikádozta magát bőröndökkel. Louis pizsamában lesi a telefont, rémülten – mit csinál most? – Ki tudja? – az én hibám, kiszolgáltattam a magánynak? – sötét szobában a díványon reszketve ül és töpreng – A reggeli vonattal Lakewoodba utazott, Naomi még az ágy alatt – azt hitte, mérget hoz, zsarut – sivalkodott – Louis, mi történt akkor a szíveddel? Megölt Naomi önkívülete? Elővonszolta, ki az utcasarokra, taxiba gyömöszölte kofferostul, de a sofőr kirakta őket a patikánál. Buszmegálló, kétórás várakozás. Az ágyban fekszem, idegesen a négyszobás lakásban, a nappaliban, Louis íróasztala mellett a nagy ágyban – vacogok – éjjel ért haza, későn, elmondta, mi történt. Naomi a gyógyszeres pultnál szembeszállt az ellenséggel – gyerekkönyv–saláták, irrigátorok, aszpirinok, tégelyek, vér „Ne jöjjetek a közelembe – gyilkosok! Tűnjetek innen! Becsszó nem öltök meg?" Louis rémülten a szóda–bárban – lakewoodi leánycserkészekkel – kóla–iszákosokkal – ápolónőkkel – menetrenden csüngő sofőrökkel – megkukult vidéki rendőrökkel – és egy pappal,
aki éhes disznóként makkról álmodott? A levegőbe szimatolva – Louis az űrbe mutat? – A vendégek kiokádják kólájukat – vagy bámulnak – Louis megalázva – Naomi diadalmas – Az Összeesküvés Közhírré–tétele. A busz megérkezik,
a sofőrök nem akarják New Yorkba vinni őket. Telefonok dr. Izének. „Pihenésre van szüksége", Elmegyógyintézet– Greystone–i Állami Gyógyászat – „Hozza ide, Ginsberg úr." Naomi, Naomi – izzadva, dülledt szemmel, hájasán, féloldalt kigombolt ruhában – haja a homlokában, harisnyája petyhüdten lötyög a lábán – sivítva könyörög vérátömlesztésért – erényes keze a magasban – cipőt tart – mezítláb a gyógyszertárban – Az ellenség közeleg – miféle mérgek? Magnók? FBI? Zsdanov bujkál a pult alatt? Trockij kever patkánymérget a raktár zugában? A newarki Sam bácsi árasztana dögletes szagokat a néger negyedbe?
Ephraim bácsi a politikusok kocsmájában a gyilkosságtól részegen Hágába készül? Róza néni hugyozik át a Spanyol Polgárháború tűjének fokán? A 35 dollárért bérelt mentőautó megérkezett végre a Véradó Központból – Megmarkolták a karját – a hordágyra szíjazták – nyögve, rémképektől mérgezetten végigokádta vegyszerekkel Jerseyt,
irgalomért könyörögve Essextől Morristownig – És vissza Greystone–ba, három évre – ez volt az utolsó áttörés, mely kiszolgáltatta ismét a Tébolydának – Micsoda kórtermeknek – gyakran mentem oda, később - katatóniás öreg hölgyek, felhő–, hamu– vagy tűzfal–szürkén – a padlón ültek dudorászva – Székeken - és a ráncos csoroszlyák
előrecsúsztak vádolón –13 éves irgalmamért esdekelve – „Vigyél haza" – néha egyedül kerestem meg a sokkolt, elveszett Naomit – és azt feleltem, „Nem, hiszen őrült vagy, Mama – Bízz az orvosokban" – És bátyám, Eugene, Naomi idősebb fia, jogot tanult newarki bútorozott szobában – másnap Patersonba érkezett – leült a nappaliban a nyűtt díványra – „Vissza kellett küldenünk Greystone–ba" – fiatal arca megbolydult – szeme könnybe lábadt – arcán végigszánkázott a könny – „Miért?" arccsontján jajgatás vibrált, bezárt szem, magas hang – Eugene kínteli arca. Messze innen, a Newarki Könyvtár liftjébe menekült, napi üveg teje a heti öt dolláros bútorozott, belvárosi, villamosmenti szoba párkányán – Nyolc órás műszak heti 20 dollárért – a Jogászegyetem éveiben – ártatlan maradt néger bordélyok tőszomszédságában – Le–nem–fektetett szegény szűz – verseket írt Eszményekről és politikai leveleket a Patersoni Esti Kurír szerkesztőjének – (mindketten írtunk, lelepleztük Borah szenátort és
az izolacionalistákat – és rejtelmes érzéseket tápláltunk a patersoni városháza iránt – Egyszer beosontam – helyi Moloch–torony fallosz–csúccsal és díszítmény–kalappal, különös gótikus költészet, a Piactéren – a lyoni Hotel de Ville másolata – szárnyépületek, erkély, csigavonalasan ékített díszkapuk, bejárat az óriási városi órához, titkos térképszoba teli Hawthorne–könyvvel – barna bakfisok az adóhivatalban – Rembrandt füstöl a homályban – csöndes fényezett asztalok a nagy ülésteremben – Városatyák? Pénzügyi Osztály? Mosca, a fodrász terveket forral – Crapp, a gengszter parancsokat osztogat az árnyékszékről – Az őrültek átverekszik
magukat Övezeteken, Tűzön, Zsarukon és Cselédlépcsős Metafizikákon – hullák vagyunk mind – kint a buszmegállónál Eugene a gyerekkorába meredt – hol a Hitszónok prédikált eszeveszetten három évtizede, tüskehajával, hóbortosán és híven alantas Bibliájához – krétával a községi járdára rótta Készülj a találkozásra Uraddal – vagy Isten a Szeretet írta a vasúti felüljáró betonjára - őrjöngött ahogy én őrjöngenék, magányos Igehirdető - Halál a Városházára –). De Gene fiatal – négy évig járt a Montclaire–i Tanárképzőbe – fél évig tanított majd továbbállt, hogy vigye valamire az életben – fegyelmezési problémák rémítették – sötét szexi olasz egyetemisták,
belevaló lányok az ágyban, angolul nem beszélnek, a szonetteknek fittyet hánynak – és mit tudott Gene – csak azt hogy vesztett – így tört ketté az élete és befizetett a Jogra – nagy kék könyveket olvasott és az ósdi liftet használta 13 mérföldnyi messzeségben, Newarkban és bőszen magolt jövője érdekében – és most Naomi sikolyát találta kudarcos küszöbén, utoljára, Naomi hűlt helyét, bennünket egyedül – otthon – és önmagát amint ott ül – Szedjél egy kis csirkelevest, Eugene. Az Ige Embere a Városháza előtt nyavalyog. És Lou idén költői szerelmekbe bonyolódik kertvárosi középkorúakkal - titokban – 1937–es könyvéből zene szól –
Komolyság - szépségre áhítozik – Nincs szerelem amióta Naomi sikoltott – 1932 óta? – most elnyelte a greystone–i kórterem – új sokk Naominak – Villanyáram a 40 inzulin után. És hájas lett a metrasoltól. Néhány év múlva hazatért ismét – mennyit készülődtünk, tervezgettünk – vártam arra a napra – ismét Anyám főz majd – és zongorázik – mandolinozva énekel – Lung Stew és Sztyenka Rázin
és a kommunista felfogás a finn háborúról – és Louis fülig eladósodva – Naomi mérgezett pénzt szimatolt – rejtelmes kapitalizmusokat – és végigsétált a hosszú előszobán és szemügyre vette a bútorzatot. Csak félig emlékezett rá. Némi amnézia. Megvizsgálta a horgolt térítőket – és az ebédlői garnitúra eladva – a mahagóni asztal – 20 év szerelme – az ószereshez vándorolt – a zongora még megvolt – a Poe–könyv – és a mandolin is, noha néhány húrja hiányzott s belepte a por – Az udvari szobába ment, hogy lefeküdjön és tűnődjön, vagy szundítson, elrejtőzzön – elkísértem, nem hagytam magára – melléfeküdtem az ágyba – árnyak kúsztak be,
homályos késő–délután – Louis az utcai szobában várt, íróasztalánál – tán csirkét főzött vacsorára – „Ne félj tőlem, hogy az elmegyógyintézetből jöttem – Az anyád vagyok –" Szegény szívecském, mi lesz veled – riadalom – ott fekszem – „Szeretlek, Naomi" – mereven, szinte a karjai közt. Üvöltöttem volna, ez hát a vigasztalan, magányos egyesülés? – Hamar felkelt, idegesen. Kielégült–e valaha is? És – magányosan és szorongva ült az új díványon, az utcai ablakoknál – tenyerében arca – szűkülő szem – mily végzet les rá e napon? – Körmével piszkálja fogát, ajka gyanakvó nagy O – a gondolat vén, nyűtt vaginája – szórakozott oldalpillantás – gonosz kifizetetlen adósságok a falra róva – és a newarki koros mellek közelednek – Rádió–pletykát közvetíthettek fejében a drótok, a három nagy bunkó irányítása alatt, mellyel a gengszterek a hátát döngölték, amnéziás állapotában, míg a kórházban volt – sajgott tőlük a válla – a feje – közölte velem, hogy Roosevelt nyilván ismeri ügyét – félnek megölni, most, hogy a kormány tudja nevüket – Hitlerig vezet a nyom – el akarta hagyni Louis házát örökre. Egy éjjel hirtelen roham – neszezése a fürdőszobában – mintha felkérődzné a lelkét – vonaglik, szájából dől a vörös okádék – hasmenés lövell robbanva hátsó feléből négykézláb a vécé előtt – lába közt vizelet csordul – ott marad okádva a fekete ürülékével bemocskolt csempén eszméleténél – Negyvenévesen, visszeresen, pucéran, kövéren, halálra szánva kilopódzott a lift melletti lakásajtón, rendőrért kiáltva, barátnőjéért, Rózáért üvöltve, segítségért – Egyszer bezárkózott borotvával vagy jóddal – hallhattuk könnyek közt köhögni a lefolyónál – Lou betörte a zöldre festett üvegajtót, kitaszigáltuk a hálószobába. Aztán hónapokig nyugodt volt azon a télen – magányos séták a közeli Broadwayn, Daily Workert olvasott – a jeges utcán elesett, eltörte karját – Szökést kezdett tervezni, hogy megússza a kozmikus pénzügyi gyilkossági kísérleteket– később meglépett Elanor húgához a Bronxba. És új saga kezdődik a késői Naomiról New Yorkban. Megélt valahogy Elanor vagy a Munkáskör segítségével, ahol dolgozott, borítékokat címzett – járta a boltokat a Campbell–féle paradicsomlevesért – félretette a pénzt, amit Louis küldött neki – Később szert tett egy barátra – Dr. Isaac orvos volt, a Nemzeti Tengerész Szövetségben dolgozott – olaszosan kopasz és potrohos vén mókus – ő is árván nőtt fel – de kirúgták – régi kegyetlenkedések – Mind lottyadtabban ücsörgött Naomi az ágyon vagy a széken, fűzőben mélázva – „Elönt a forróság – Elhízok – Olyan szép alakom volt, mielőtt a kórházba vittek – Woodbine–ban kellett volna látnod" –
Egy bútorozott szobában hangzott ez el, a Tengerész Szövetség székházának közelében, 1943–ban. Nézte a képeslapok meztelen bébi–fotóit – bébipúder–reklámok, zsenge répáié – „Csak szép gondolatokat gondolok ezután." Fejét forgatta körbe–körbe az ablak fényében nyáridőn, hipnotizáltán, galamb–álmú emlékezésben – „Megérintem az orcáját, megérintem az orcáját, megérinti ajkamat kezével, szép gondolatokat gondolok, a csecsemőnek szép a keze." – Vagy teste Nemet görcsöl undorodon – Buchenwald jut eszébe – inzulin halad át a fején – ideges fintorba rándul, akaratlan (ahogy én rándulok össze húgyozás közben) – agykérgében rossz vegyszerek –
„Ne gondolj erre. ő egy dög." Naomi: „És ha meghalunk, hagymává leszünk, káposztává, répává vagy tökké, főzelékké." Columbiából jöttem be a városba és bólogatok. A Bibliát olvassa, egész nap szép gondolatokat gondol. „Tegnap láttam Istent. Hogy milyen volt? Nos, délután felmásztam egy létrán – olcsó házikóban lakik, a New York állambeli Monroe–hoz hasonló vidéken, az erdőben csirkefarmok. Fehér szakállú,
magányos öregember. Vacsorát főztem neki. Finom vacsorát készítettem – lencseleves volt, főzelék, vajas kenyér – kóser konyha – az asztalhoz ült és evett, szomorú volt. Azt mondtam neki, Nézd azokat a harcokat és öldökléseket odalent, Mi ütött beléd? Miért nem állítod meg? Megpróbálom, mondta. – Ennyit tehetett csak, fáradtnak látszott. Oly régóta agglegény, és szereti a lencselevest." Közben hideg halat tálalt fel nekem – csapvízzel locsolt vágott nyers káposztát – büdös paradicsomokat egyhetes diétás kosztot – reszelt répát és céklát, melegen, lében ázva – mind
vigasztalanabb ételeket időnként az émelygéstől enni se bírtam – Irgalmas keze Manhattantól, tébolytól, tetszenivágyástól, félig–nyers hideg haltól bűzlött – halvány piros a csontok mentén.
Szagai – gyakran pucéran járkált a szobában, a távolba bámultam vagy lapozgattam egy könyvet, hogy ne vegyem tudomásul. Egyszer talán le akart feküdni velem – riszálta magát a lefolyónál – a nagy ágyra feküdt, mely csaknem betöltötte a szobát, ruhája feltűrve csípője körül, nagy szőrbozót, operációk hegei,
a hasnyálmirigyé, sebek a hason, abortuszok, vakbél, vágások varratai a zsírba vájva mint ocsmány vaskos zipzárak – lábai közt bozontos hosszú ajkak – Micsoda, tán még seggszag is?
Hideg voltam – később egy kicsit – nem nagyon – felindultam – talán jó ötlet volna megpróbálni – megismerni a Kezdet Méhének Szörnyét – Talán ilyen módon. Bánná? Szerető kell neki. Jiszborach, vöjisztaback, vöjiszpoár, vöjiszromán, vöjisznaszeh, vöjiszhador, vöjiszhalleh, vöjiszhallol, sömeh dökudszho, börich hu. És Louis újrakezdte a szutykos lakásban, Paterson néger–negyedében – sötét szobákban – de talált egy lányt, akit később elvett, ismét szerelmes – noha fonnyadt és félénk – megsebezte
Naomi húsz évig tartó őrült idealizmusa. Egyszer hosszú New York–i tartózkodás után hazatértem, Louis egyedül – a hálószobában ül, íróasztalánál, megfordítja székét hogy szemügyre vegyen – sír, vörös szemében, pápaszeme alatt könnyek – Mert elhagytuk – Gene fura módon bevonult – Naomi önállósult New Yorkban, csaknem gyermeteg abban a bútorozott szobában. így hát Louis gyalog járt be a belvárosi postahivatalba, a leveleiért,
középiskolában tanított – megmaradt elveszetten a költészet katedráján – bánatot evett Bickfordnál ezekben a tovatűnt években. Eugene leszerelt, megváltozva és magányosan tért haza – megnyirbáltatta orrát zsidó operációval – Broadwayi lányokat szólítgatott le évekig, hogy egy csésze kávéért lefektesse őket –
a New York–i egyetemre ment, eltökélte, hogy befejezi tanulmányait. – És Gene együtt élt Naomival, olcsó húsvagdalékot evett, szárazon, míg Naomi mind őrültebb lett– Gene lefogyott, elbizonytalanodott, Naomi 1920–as pózokat vágott a hold felé,
félmeztelenül a szomszéd ágyon. Körmét rágta és tanult – különc ápoló–fiú – a következő évben Columbia közelében vett ki szobát – noha Naomi a gyerekeivel akart élni – „Hallgasd meg anyád kérését, könyörgök" – Louis még küldte a csekkjeit – Én abban az évben nyolc hónapig diliházban voltam – saját látomásaimról nem szólok ebben a Sirámban – De aztán félig megőrült – Hitler a szobájában, látta bajszát a lefolyóban – most már félt Dr. Isaactól, hátha részt vesz a newarki összeesküvésben – felköltözött a Bronxba,
hogy Elanor reumás szívének közeiében éljen – Max bácsi sosem kelt fel tizenkettő előtt, noha Naomi már reggel hatkor hallgatta a rádiót a kémek miatt – vagy az ablakpárkányról leselkedett, mert az üres földszinten egy vénember kúszik a zsákjával és szemétkötegeket tömköd lelógó felöltőjébe. Max húga, Edie – 17 éve könyvelő Gimbelsnél – bérház földszintjén lakott, elválva – így hát Edie befogadta Naomit a Rochambeau sugárúti lakásba – Woodlawn–temető az utca túloldalán, sírok roppant völgye, ahol Poe hajdanában – Utolsó megálló a bronxi földalattin – ezen a környéken sok a kommunista. Ugyan ki iratkozott be festőtanfolyamra a Bronxi Esti Iskolába – egyedül járt be a Van Cortland Magasvasút alatt, festette a Naomizmusokat – Emberi lények ülnek a fűben hajdankori Fel–A–Fejjel nyári táborban – petyhüdt arcú kórházi szentek hosszú idétlen gatyában – Arák a Lower East Side előterében kurta vőlegényeik társaságában – elveszett magasvasúti szerelvények a Bronxban, babiloni bérházak tetején – Szomorú képek – de kifejezte magát. Mandolinja odalett, az összes húr megpattant a fejében, új próbát tett. A Szépség felé? vagy valami régi Élet–Üzenet felé? De rugdosni kezdte Elanort és Elanornak szívbaja volt ‒ felment hozzá és órákon át faggatta a Kémkedésről ‒ Elanor kidöglött. Max a hivatalban, szivar–készletekről készít számvetést éjszakáig. „Nagy nő vagyok – valóban gyönyörű lélek – és ezért ők (Hitler, Nagymama, Hearst, a kapitalisták, Franco, a Daily News, a húszas évek, Mussolini, az élő halottak) el akarnak hallgattatni.
A pókhálót Buba fonta –" Rugdosta a lányokat, Edie–t és Elanort. – Éjfélkor felébresztette Edie–t és közölte vele, hogy kém, Elanor meg dög. Edie egész nap dolgozott és nem bírta elviselni – a szakszervezetet szervezte. –
És Elanor haldokolni kezdett az emeleti ágyban. A rokonok felhívtak, állapota romlik – Csak én maradtam neki – Eugene–nal földalattira szálltunk, meglátogattuk, romlott halat evett. „Húgom susog a rádióban – Louis biztos a lakásban van – az anyja utasítja, mit mondjon – HAZUGOK! – főztem két gyerekemre – mandolinoztam –" Múlt éjjel a csalogány vert fel / a csöndes éj közepén / dalolt aranyos holdfényben / a téli domb tetején. Dalolt. Az ajtónak szorítottam, üvöltve: „NE RUGDOSD ELANORT!" – rám meredt – halálos megvetés – nem hiszi, hogy fiai oly együgyűek, ostobák – „Elanor a leggaládabb kém! Utasításra dolgozik!" „– Nincsenek drótok a szobában!" – üvöltöm neki – végső egérút, Eugene az ágyon ülve figyel – hogyan szökhetne meg ettől a végzetes anyától – „Már évek óta külön élsz Louistól, –
Nagymama a vénségtől járni se tud –" Egyszerre eléledtünk valamennyien – még én és Gene és Naomi is egyazon mitológiai egytestvér–szobában – egymásra üvöltözve az Öröklétben – én Columbia–kabátban, Naomi félmeztelenül. A fejének rontottam, mely Rádiókat, Bunkókat, Hitlereket látott – a Hallucinációk hanglétráját – saját világegyetemét – a valódi helyett – nincs út, mely másfelé vezetne – az én kozmoszomba –
Nincs olyan Amerika, és még a világ sem – amelyet jársz, mint mindenki, mint Van Gogh, mint az őrült Hanna, egyre megy – az utolsó ítéletig – Égzengés, Szellemek, Villám! Láttam a sírodat! Ó talányos Naomi! Saját – dilinós sírom! Sömá Jiszroél! – Svul Avrum vagyok – hát te – a halálban? Utolsó éjszakád a Bronx sötétjében – felhívtam – a kórház közvetítésével a titkosrendőrséget. Meg is érkezett, amikor kettesben voltunk, Elanorra üvöltöztél a fülembe – ő meg lefogyva ágyában zihált – Sosem felejtem el a kopogást, a kémektől rettegtél éppen, – a Törvény közeleg, becsületszavamra – Az Örökkévalóság lép a szobába – a fürdőszobába rohantál, csupaszon,
tiltakozva elrejtőztél az utolsó hősies végzet elől – a szemembe meredtél, becsapottan – az őrültség végső zsarui mentettek meg engem – lábadtól, mely Elanor tört szívét vette célba, ráreccsentél Edie–re, aki a Gimbels–cégbe belefáradva hazatért a széttört rádióhoz – és Louisnak csak egy nyomorult válás kell, hogy mihamarabb megnősülhessen – Eugene álmodozik,
a 125. utcában bujkálva, négereket perel bútorrészletfizetés elmulasztása miatt, fekete lányokat véd – Tiltakozások a fürdőszobából – azt mondtad, épelméjű vagy, pamutruhába bújtál, cipőd éppen új volt, erszényed és lapkivágásaid – nem – a tisztességed – amikor hiába festetted valószerűbbre ajkadat a rúzzsal, a tükörben kutatva, hogy én vagyok–e az őrület vagy egy kocsirakomány rendőr. vagy a Nagymama, ez a hetvennyolc éves kém – Látomásod – átmászik a temető falán politikai célzatú emberrablásra alkalmas zsákkal – vagy amit a Bronx falain'láttál, éjfélkor rózsaszín
hálóingben, kibámulva az ablakon az üres telekre – Óh Rochambeau út – Rémképek Játszótere – kémek utolsó lakhelye a Bronxban – Elanor és Naomi utolsó otthona, a kommunista nővérek elvesztették itt forradalmukat – „Rendben – vegye fel a kabátját, Asszonyom – indulás – a ház előtt a kocsink – el akarja kísérni az állomásra?" Aztán az autózás – fogtam Naomi kezét, fejét a mellemhez szorítottam, magasabb voltam – megcsókoltam és azt mondtam, a legjobb szándék vezérelt – Elanor beteg – és Max szívének állapota – megköveteli – Tőlem – „Miért tetted ezt?" – „Igen, Asszonyom, fiának egy órán belül el kell hagynia önt" – A Mentőkocsi néhány óra múlva futott be – hajnali 4–kor indult meg valami Bellevue–höz a sötét belvárosba – s ő eltűnt a kórházban mindörökre. Láttam, amint elvezették – integetett, szemében könnyek. Két év múlva, egy mexikói kirándulás után – kopáran a Brentwood menti lapályon, csenevész bokor és fű a diliházba vezető vasúti pálya kétoldalán – új húszemeletes központi téglaépület – elvész a Long Island–i tébolyváros hatalmas gyepén – a hold roppant települései. Az Intézet kiterjeszti óriás szárnyait az ösvény fölé egy parányi fekete lukig – a kapuig – bejárat az altesten át – Bementem – fura szagok – csarnokok ismét – liften fel – a női kórterem üvegajtajához – Naomihoz – Két dundi fehér nővér – Elővezették, Naomi bámult – elállt a lélegzetem – hűdése volt – Vézna, csontig fonnyadt – vénség jött Naomira - behatolt fehér hajába – csontvázán lötyögő ruha - beesett, öreg arc! aszott – banya–kép - Fél keze merev – a negyvenes évek súlyát és a klimaxot szívgörcs sorvasztotta el, most béna – ráncos – fején heg, a homloklebeny–műtét – roncs már, keze halálba hanyatlik – Ó, orosz–arcú asszony a fűben, hosszú éj–hajad virágkoszorús, térdeden mandolin – Kommunista szépség, terjesen a nyárban százszorszépek közt ült, a beígért boldogság kartávolságnyira – szent anya, szerelmedre mosolyogsz most, világod újjászületett, csupasz gyerekek futkálnak pitypang–pöttyözte mezőn, esznek a rét szélén a szilva–berekben, s egy kalyibát találnak, ahol őszhajú néger tanítja eső–hordója misztériumát – Amerikába jött áldott leányzó, sóvárgom a hangodat újra, emlékezvén anya–zenédre, a Természet–Front Dalában – Ó, dicső múzsa, kinek méhéből születtem, ki az első titokzatos élettel szoptatott és tanított szóra, zenére, kinek kínzott fejéből először merített Látomást gyötrött és vert koponyám – a kárhozottak micsoda őrült hallucinációja űzött ki a saját koponyából, hogy keressem az Öröklétet, míg nem találok Békét számodra, ó Költészet –
s az emberiség számára, mely a Forráshoz folyamodik Mindenség anyja, Halál! – most viseld meztelenségedet örökre, hajadban fehér virágok, házasságodon ég–mögötti pecsét – ezt a lányságot nem rombolhatja le forradalom – Ó, Karmám szép Garbója, egyetlen fénykép sem változott meg – itt az 1920–as Nicht Gedeiget–tábor – az összes newarki tanító – Elanor sem megy el, Max sem várja kísértetét –
Louis sem vonul nyugdíjba erről a Középiskoláról – Vissza! Te! Naomi! Koponyát rád! Sivár halhatatlanság és forradalom jön – kis megtört asszony – kórházak hamuszín szoba–szeme – a bőr kórterem–szürkesége – „Kém vagy?" A sanyarú asztalnál ültem könnyes szemmel – „Ki vagy te? Louis küldött? – A drótok –" hajában, ahogy a fejét verte – „Nem vagyok rossz lány – ne ölj meg! – hallom a plafont – két gyereket neveltem fel –" Két éve nem láttam – bőgni kezdtem – rám meredt – a nővér egy percre félbeszakította a látogatást – a fürdőszobába rejtőztem, a mosdó fehér falához – „Az Iszony" – sírok – hogy újra látom – „Az Iszony" – mintha temetőben rohadó halott volna – „Az Iszony!" Visszamentem, tovább sikongott – elvezették – „Te nem vagy Allen" – figyeltem az arcát – de elhaladt mellettem, nem nézett rám – Kinyitotta a kórterem ajtaját – kiment hirtelen megnyugodva, nem pillantott vissza – utánabámultam – öregnek látszott – a sír pereme – „Iszonyú Iszony!" Még egy év, elhagytam New Yorkot – a Nyugati Parton, egy berkeleyi kunyhóban álmodtam Naomi lelkéről – milyen alakot öltött, az élet folyamán, abban a testben, hamvadva vagy mániásán,
túljutva az örömön – halálához közel – oly szemekkel – saját szeretetem formája volt, maga Naomi, még–földi anyám – hosszú levelet küldtem neki – himnuszokat írtam a tébolyodotthoz – a Költészet irgalmas Urának műveit – ettől zöld a tört fű, ettől törik szét fűben a szikla – ezért hű a földhöz a Nap – minden napraforgók Napja és csillogó vashidak napjai – melyek úgy sütnek vén kórházakra, mint az én kertemre – San Franciscóból visszatérve egy éjjel, Orlovsky a szobámban – Whalen békés székében – távirat Gene–től, Naomi halott – Odakint a garázs mellett földnek szorítottam fejemet a bokrok tövében – tudtam, jobb neki – végre – nem kell egyedül néznie a Földet – kétéves magány – hatvan felé senkije sem volt – koponyák vénasszonya – az egykor hosszú–fürtű bibliai Naomi – vagy Ruth, aki Amerikában sírt – Newarkban megvénült Rebeka – Hárfájára emlékező Dávid, jelenleg jogász a Yale–en – Vagy Svul Avrum – Israel Abraham – jómagam –a vadonban éneklek Istennek – Ó Elohim! – és tovább, végig – két nappal halála után megkaptam levelét – Ismét különös Próféciák! Ezt írta – „A kulcs az ablakban van, a kulcs a napfényes ablakban van – Nálam a kulcs – Nősülj meg Allen ne szedj kábítószert – a kulcs a rács közt, a napfényes
ablakban van. Szeretettel anyád"
vagyis Naomi –HIMNUSZ A világban melyet Ő teremtett akarata szerint Áldott Magasztalt
Dicsőített Imádott Égbeemelt a Szentek Szentjének Neve Áldott Ő!
Newark Házában Áldott Ö! A tébolydában Áldott Ő! A Halál házában Áldott Ö!
Áldassék a homoszexualitásban! Áldassék a Paranoiában! Áldassék a városban! Áldassék az írásban!
Áldassék Ő ki az árnyban lakozik! Áldassék! Áldassék!
Áldassál könnyes Naomi! Áldással rémült Naomi! A betegségben légy Áldott, Áldott, Áldott!
Áldassál Naomi a Kórházakban! Áldassál Naomi a magányban! Áldassék diadalod! A rácsaid! Áldassék utolsó éveid magánya! Áldassék kudarcod! Áldassék hűdésed! Áldassék szemed lehunyta! Áldassék arcod sivársága! Áldassék fonnyadt combod!
Áldassál Naomi a Halálban! Áldassék a Halál! Áldassék a Halál!
Áldassék Ö, ki minden bánatot a Mennybe vezérel! Áldassék Ő a vég idején!
Áldassék Ö ki Mennyet épít a Sötétben! Legyen Áldott, Áldott, Áldott! Legyen Áldott! Áldassék a Halál valamennyiünkön! 3 Csak a kezdetet ne feledjem, amikor olcsó szódákat ivott Newark halottasházaiban, csak látni elég volt, ahogy szürke asztalokra borulva sírt világegyeteme hosszú kórtermeiben csak tudni elég volt, hogy Hitler borzalmas eszméi a küszöbön, Naomi fejében drótok, a három nagy bunkó a hátán puffan, a plafonon a hangok világgá rikoltják első ronda lefekvéseit harminc éven át, csak látni kellett az idő szökkenéseit, az emlékezés ficamait, a háborúk robaját, egy óriási áramütés üvöltését és csöndjét, csak látni kellett öt, amint rikoltó képeket fest a Bronx tetői fölött robogó magasvasutakról, bátyjai meghaltak a Riverside–on vagy Oroszországban, ő a Long Islanden árván megírja utolsó levelét – napfényes ablakban a képe „A kulcs a napfényes ablakban van a rács közt a kulcs az ablakban van", csak el kellett jutnia a hűdés révén addig a vaságyon töltött fekete éjig, mikor a nap a Long Islanden leszállt és kívül a hatalmas Atlanti–óceán a Létezés nagy hívását üvöltötte gyermekének, hogy térjen vissza a Lidércnyomásból – megosztott teremtés – a kórházi párnára halni fektette fejét – végső derengésben – az egész Föld egyetlen örök Fény a meghitt ájulásban – e látomás számára nincs könny – De azt a kulcsot itt kell hagyni – az ablakban – a napfényben a kulcsot – az élőnek – aki kézbe veheti ezt a fény–szeletet – kinyithatja az ajtót – és visszapillanthat, hogy lássa a teremtést visszasziporkázni ugyanabba a sírba, mely akkora mint a világegyetem, akkora mint a fehér ajtó fölötti boltíven a kórházi óra ketyegése. 4 Ó anyám
mit mulasztottam Ó anyám
mit felejtettem Ó anyám búcsúzom nagy fekete cipődtől
búcsúzom a Kommunista Párttól és szakadt harisnyádtól
búcsúzom melled gumóján a hat fekete szőrtől
búcsúzom régi ruhádtól s a vagina körül a hosszú fekete szakálltól
megereszkedett hasadtól Hitler–félelmedtől rossz novellákkal teli szádtól szuvas mandolin–ujjaidtól vaskos patersoni tornácokat idéző karodtól sztrájkos és gyárfüstös hasadtól Trockijos és Spanyol Háborús álladtól kizsigerelt agyonnyúzott munkásokért éneklő hangodtól rossz ágyból való orrodtól newarki savanyúságszaggal teli orrodtól
szemedtől Oroszország–szemedtől pénztelenség–szemedtől hamis–Kína–szemedtől Elanor–nénis–szemedtől éhező–lndia–szemedtől parkban–vizelő szemedtől hanyatló–Amerika–szemedtől zongoránál felsülő szemedtől kaliforniai rokonaiddal közös szemedtől mentőkocsiban haldokló Rainey mamás szemedtől gépemberek–megtámadta csehszlovákiás szemedtől a bronxi festőiskolára menő esti szemedtől a vészlejárón meglátott gyilkos–nagyanyó–szemedtől
a lakásból a lépcsőházba sikoltozva menekülő kirohanó szemedtől karhatalmilag a mentőautóhoz vezetett szemedtől
műtőasztalra szíjazott szemedtől eltávolított–hasnyálmirigy–szemedtől vakbélműtét–szemedtől
abortusz–szemedtől eltávolított–petefészek–szemedtől Sokkolt szemedtől
homloklebeny–mütét–szemedtől válás–szemedtől hűdés–szemedtől magányos szemedtől szemedtől szemedtől Virágokkal teli Halálodtól
5 Kár kár kár varjú rikolt a fehér napban a Long Island–i sírkövek fölött Uram Uram Uram Naomi e fű alatt fél életem s éppúgy enyém mint az övé kár kár szemem temettessék ugyanabba a Földbe ahol angyalként állok Uram Uram nagy Szem, Mindenségre meredő, fekete felhőben mozgó kár kár a Lények különös kiáltásaikat a hullámzó fák fölé az égre hajítják Uram Uram te óriás Túlvilágok megőrlője hangom a Pokol határtalan térségein Kár Kár a kitépett lábú és szárnyú Idő hívása a mindenség egy pillanata Uram Uram égi visszhang nyűtt levelek közt a szél az emlékezet ordítása Kár kár minden év születésem álom kár kár New York a busz az ócska cipő a hatalmas középiskola kár kár az Úrnak minden látomása Uram Uram Uram kár kár kár Uram Uram Uram kár kár kár Uram Párizs, 1957. december - New York, 1959
A válasz
The Reply
Eörsi
István fordítása
Az isten válasza elítéltetésem! Törölnek,
költészetem a tüzes főkönyvből kiiktatva
hazugságaimra pondró súgja fülembe a választ
látomásaimra csontvázam rémképétől szememet oltalmazó kezem
istenülési vágyamra reszkető állam bozótja
mely
szörny szőreként fedi be koponyámat
A gyomor a lélek rizsáját okádja, hulla a
bambusz-kaliba padlóján, mászik a test-hús
a végzetes rémálom felé agyamban
A gyilkosát imádó teremtés robaja, a Végtelennek
csicsergő madárhad, ugatás hangja,
mint
hányás a légben, Halált vartyogó békák a fáknál
Szeráf vagyok és nem tudom hová tartok az űrben
Ember vagyok és nem tudom hová tartok a Halálban –
Krisztus Krisztus szegény reménytelen
keresztre emeltetett a dimenziók közé
hogy lássa az Örökre-Megismerhetetlent!
halott gong borzong minden húson át s egy örökkön élő
roppant Lény az agyamba belép
ez
a jelenlét, megörökíthetetlenül Hatalmas! Jelenlét a
Halálban mely előtt gyámoltalanul állok
Allenből koponyává varázsol
Álmok ós Egy-Szeme melyben nincs ébredés csak halál van –
egy iszonyú Kéz kezemet a sötétbe taszítja
–
a szétmetélt féreg vak rángása - az eke maga az Isten
A mindenség előtti szörny sötétség micsoda gombolyaga
tért vissza hozzám vak parancsaival!
kiolthatom e tudatot, visszaszökhetek
New York-i szerelmemhez, meg is teszem
Szegény
szánalmas Krisztus félsz a megjósolt Kereszttől,
Halni sose kelljen –
Szökök,
de nem örökké – eljő a jelenlét, az óra
eljő, különös igazság hatol be a világegyetembe,
a halál ismét kimutatja Létét
s én kétségbeesem hogy elfeledtem! elfeledtem!
végzetem visszatér bár belehalok –
Mi lehet szent ha ez az Izé a teljes világegyetem?
minden lélekbe bekúszik mint holdfényes felhők mögül daloló
vámpírok hangja – szegénykém kuporodj le
szakállas csillagok alá fekete perui földön
hogy elpotyogtasd terhem – szörnyethalok amiért –
meghalok!
Nem gátak és piramisok de halál, és készüljünk fel erre
a pőreségre, a szegény csontokat hangyás és
szélvészes hosszú szája
szárazra szopja, lelkünket meggyilkolja, hogy megalkossa a saját
Tökéletességét!
A pillanat eljött, Akaratát feltárta örökké
és nem menekülhetek immár a régi Létbe ahogy a csillagok sem
lelik meg végállomásukat az elviselhetetlen zenének
ugyanabban
a sötéten lebegő kikötőjében
Énem sem menedék, mert lobog már
s a világ sem, mert az is az Övé, hogy bombázza és befalja!
Elismerem hatalmát! Elernyed
görcsös kezem – rémült koponyám
–
mert az önszeretetet választottam –
szemem, orrom, arcom, faszom, lelkem – és most
az arcnélküli Rontás!
Milliárd kapu ugyanabba az új Létbe kitárul!
A mindenség kifordul hogy befaljon!
és a zene hatalmasan kibődül az embertelen ajtón –
1960. június
