ZEN MESTEREK ZEN MASTERS
« Zen főoldal
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Allen Ginsberg

Irwin Allen Ginsberg (June 3, 1926 – April 5, 1997)



Tartalom

Contents

PDF: A leples bitang
Fordította: Eörsi István, Györe Balázs, Orbán Ottó

Haikui
Fordította: Terebess Gábor

Válogatott fordítások

Eörsi István (1931-2005) Ginsberg fordításai

Orbán Ottó (1936-2002) Ginsberg fordításai

PDF: Az amerikai beat-irodalom fogadtatása Magyarországon
Havasréti József tanulmánya
Jelenkor, 2014, 57. évfolyam, 12. szám, 1315-1325. oldal


PDF: Collected Poems 1947-1997

PDF: Wait Till I’m Dead: Uncollected Poems

Collected Haiku

PDF: mostly sitting haiku

PDF: The Letters of Allen Ginsberg

PDF: Journals. Early Fifties-Early Sixties

Selected Poems

Scrap Leaves

Allen Ginsberg
Aliases in Jack Kerouac’s novels

Big Sur – Irwin Garden
Book of Dreams – Irwin Garden
Desolation Angels – Irwin Garden
The Dharma Bums – Alvah Goldbrook
On the Road – Carlo Marx
The Subterraneans – Adam Moorad
The Town and the City – Leon Levinsky
The Vanity of Duluoz – Irwin Garden
Visions of Cody – Irwin Garden

Orbán Ottó (1936-2002) Ginsberg fordításai

A leples bitang
Malest Cornifici Tuo Catullo
Nagyáruház Kaliforniában
Napraforgó szutra
Üvöltés
Lábjegyzet az Üvöltéshez
Lindsayhez
Apollinaire sírjánál
Meszkalin

Könyörgöm Uram

 

A leples bitang
The Shrouded Stranger
Orbán Ottó fordítása

Csontjaimon csupasz hús
Ha tüzes Apolló sarkantyúz
Ha Fagyjankó kirúg rám
Zsákvászon a lábkapcám

Hamu hús és hó pofa
Sínek közt lötyögök ide-oda
Hulla a város az út kopár
Alszom a töltés oldalán

Levesem bádog csajkában
Cukrom a mások markában
Közel a sithez a Tigris-sor
Jól élek a szemetes kannákból

Korom az éj és vakul a szem
A gyár belében odalenn
Mezítláb rovom a puszta követ
Gyere és hallgasd nyög az öreg

Futok és félek pucér srác
Szívem hidege híd alatt ráz
Visítok rakpart parazsadon
Testem egy gáztartálynak adom

Lángol a hajam álmomban
Tüzel a karom és karmom van
Vas-királyé a törzsem
Szárnyam lecsüng törötten

Kurválkodók az éjben
Vak úton csontos holdfényben
Szűzek szajhák férfiak
Vétkezhettek leplem alatt

Ki tapad rám ha nő a sötét
Hashoz a has és térdhez a térd
Ki tekint csuklyás szemembe
Ki tapad zúzos ölemre?

New York, 1949-1951

 

 

Malest Cornifici Tuo Catullo
Malest Cornifici Tuo Catullo

Orbán Ottó fordítása

Boldog vagyok, Kerouac, őrült Allen barátod
végre célhoz ért: talált egy új cicust,
és látomásom az öröklét fiújáról
San Francisco utcáin járkál daliásan,
és találkozik velem a kajáldák pultja előtt,
és szeret engem. Ó ne mondd, hogy undorító alak vagyok!
Dühös vagy rám. A sok szeretőm miatt?
Nehéz szart enni látomások nélkül,
és ha szemüket vetik rám, az maga a Menny.

San Francisco, 1955

 

 

Nagyáruház Kaliforniában
A Supermarket in California

Orbán Ottó fordítása

Milyen gondolataim támadnak ma éjszaka rólad, Walt Whitman, mert fejfájósan lődörgök a mellékutcákon a fák alatt elfogódott tekintettel bámulva a teliholdat.

Éhségbe fáradtan és a képzelet kirakatait méregetve a neon-gyümölcsű nagyáruházban, felsorolásaidról álmodozva.

Micsoda testes őszibarackok, micsoda félhomály! Egész családok vásárolnak ma este! Férjekkel teli folyosók! Asszonyok nyakig a tenger körtében, gyerekek a paradicsomban - te meg, García Lorca, mit csináltál ott a görögdinnyéknél?

 

Láttalak téged, Walt Whitman, gyermektelen, magányos vén turkáló, piszkálódtál a fridzsiderben a hús között és szemeztél a fűszeres fiúkkal.

Hallottalak kérdezősködni: Ki szeletelte föl a disznóhúst? Mibe kerül a banán? Te vagy az, Angyali Gyermek?

Ide-oda ténferegtem a ragyogó konzervhegyek közt, mindig a nyomodban, sarkamban egy képzeletbeli áruházi detektívvel.

Végig a tágas folyosókon nagy léptekkel egymásba fogódzva, magányos képzeletünkben articsókát kóstolgatva, minden megfagyott édesség birtokában, és soha nem érintve kasszát.

 

Hová megyünk mi, Walt Whiman? Zárnak egy óra múlva. Milyen utat mutat a szakállad ma éjszaka?

(Megérintem könyvedet és odüsszeánkról álmodom a nagyáruházban és lehetetlenül érzem magam.)

Magányos utcák sorát rójuk egész éjszaka? Árnyat árnyhoz adnak a fák, sötétek a házak, magunkra maradunk mind a ketten.

Kék autók között a parkolóhelyeken lődörgünk a szerelem elveszett Amerikájáról álmodozva, míg haza nem érünk csöndes kunyhónkba?

Ó, kedves apánk, deresszakállú, magányos vén példaadó, mi maradt Amerikádból, mikor Kháron átevickélt a folyón és kiszálltál a füstölgő partra és bénán bámultál a Léthe fekete vizein távolodó csónak után?

Berkeley, 1955

 

 

Napraforgó szutra
Sunflower Sutra

Orbán Ottó fordítása

Föl-alá jártam a pléhkonzerv banánkikötő rakpartjain és a Dél-Csendes-Óceáni mozdonyának roppant árnyékába ültem hogy onnan nézzem a kockaház dombok fölött lenyugvó napot és sírjak.

Jack Kerouac ült mellettem egy kidőlt rozsdás vascöveken, a társam, egyet gondolt a lelkünk, zordan és csüggedten és szomorú-szeműn, a gépfák bütykös acélgyökereivel bekerítve.

Vörös ég tükrözte a folyó vizén az olajfoltokat, nap bukott Frisco végső hegyormaira, sem hal az áradatban, sem remete a dombok közt, csak mi magunk csipás szeműek és másnaposak mint a folyópart vén csavargói, fáradt rókapofával.

Nézd csak a Napraforgót, mondta, egy halott és szürke árny támaszkodott az égnek, embernyi árnyék, ültében aszalódott egy halom ősi fűrészpor tetején

elbűvölve rohantam oda - első napraforgóm volt ez, Blake emléke - látomásaim - Harlem

és a keleti folyók poklai, csörömpölő hidak, Joe Zsíros Kenyerei, döglött babakocsik, lekopott futójú fekete autógumik a soha újra nem futózásban elfelejtve, a folyópart költeménye, kotonok és fazekak, és az acél kések egy cseppet sem rozsdamentesek, csak a nyirkos mocsok és a borotvaéles műanyagok vonulnak be a múltba -

és a szürke Napraforgó a lenyugvó nappal szemben siváran recsegve és porosan ingadozott a korommal a köddel és hajdani mozdonyok füstjével a szemében

megtörten lekonyuló vizenyős tövispártája rozzant korona volt, tányérjából a magok kihulltak, a fényes levegő fogait gyorsan hullató szája, szőrös fején a sugarak bélyege akár egy megaszalt drót pókháló,

levélkarokat meresztett a szára, fűrészpor gyökerei integettek, fekete kacsairól gipszmorzsa esőzött, döglött légy a fülében,

Szentségtelen rozoga vén vacak voltál, napraforgóm Ó én lelkem, szerettelek téged!

A korom rajtad nem ember korma volt de halál és emberi mozdonyok, mind e porruha, a vasútbőrnek e homályos fátyla, e füstköd pofa, e fekete nyomorúság szemhéja, ez a kormos kéz vagy fallosz vagy kosznál rosszabb művi duzzanat - az ipari - a modern - az egész civilizáció mely bemocskolja őrült arany koronádat

és ezek a ködös gondolatok a halálról és a szerelem nélkül porosodó szemekről és a végkifejletről és a mélyben sorvadó gyökerekről, a homok és fűrészpor hazai buckáiban, gumi dollárbankók, gépek bőre, a sírva köhögő autók belei és belsőségei, az üresen eldobott pléhkonzervek azzal az ójaj de rozsdás nyelvükkel, mit mondjak még, valami szivarízű farok elfüstölt hamuja, a talicskák vaginái és az autók tejelő melle, a szék híján megviselt valagak meg a dinamók záróizma - mindez

múmia gyökereidbe préselődött - és ott állsz előttem a napnyugta fényében, alakodban dicsőséged telje!

Egy napraforgó tökéletes szépsége! a hibátlanul tökéletes gyönyörű napraforgó létezés! hogy a belevaló újholdhoz illő édes és természetes szem villamos izgalommal ébredt és kapva kapott a napnyugta árnyú napkelte aranyú havi fuvallaton!

Hány légy zizegett körbe téged korom ártatlanja, míg a vasutak mennyét és virág lelkedet átkoztad?

Szegény halott virág! mikor felejtetted el hogy virág vagy? mikor bámultad meg a bőrödet és mikor döntöttél úgy hogy te egy tehetetlen mocskos vén mozdony vagy? egy mozdony kísértete? a hajdan hatalmas őrült amerikai mozdony hazajáró lelke?

Soha nem voltál mozdony, Napraforgó, napraforgó voltál! És te Mozdony, mozdony vagy, ezt jegyezd meg magadnak! Na szóval fölkaptam a csontváznehéz napraforgót és az övembe tűztem mint valami jogart,

és prédikációt tartok a lelkemnek, és Jack lelkének is, és mindenkinek aki figyel rá,

- Mi nem a mi korom bőrünk vagyunk, mi nem vagyunk rettentő rideg poros kioltott képzeletű mozdonyok, mi mindannyian szépséges arany napraforgók vagyunk belül, áldottak vagyunk mi a mi magvainkban és testi beteljesülésünk aranyszőrű meztelenségében mely őrült fekete estélyi napraforgók alakját ölti napnyugtakor, hogy leselkedve lássuk az őrült mozdonyárny folyópart alkonya Frisco dombos pléhkonzerv estéjén végigült látomását.

Berkeley, 1955

 

 

Üvöltés
Howl

Orbán Ottó fordítása

Carl Solomonért

I
Láttam nemzedékem legjobb elméit az őrület romjaiban, hisztérikusan
lemeztelenedett éhezőket,

a néger utcákon vonszolva magukat hajnalban egy mérges belövés tűjét
áhítozva

angyalfejű hipstereket égve az éjszaka gépezetében a csillagos dinamóhoz
fűződő hajdani égi kapcsolatért,

kik nyomorúság és rongyok és üres tekintetű, intelligens pofájú cigarettá­
zás a lassú dzsessz városainak csúcsain átlebegő hidegfolyóvizes
lakások természetfölötti sötétjében,

kik lemeztelenítették agyvelejüket az Ég előtt a Földfeletti alatt és megvi­
lágosult lélekkel mohamedán angyalokat láttak a bérházak tetején
tántorogni,

kik hideget sugárzó szemekkel járták végig az egyetemeket, Arkansast és
Blake-fényű tragédiát hallucináltak a háború tudósai között,

kiket kirúgtak az akadémiákról, mert bediliztek és obszcén ódákat közöl­
tek a hirdetőtáblák üres ablakain,

kik trikóban és gatyában kuporogtak a borotválatlan szobában, papírkosár­
ban égetve el pénzüket és figyelve a falon keresztül áradó Terrorra,

kiket tökön rúgtak mikor Laredón át New Yorkba igyekeztek vissza egy
adag marihuánával,

kik tüzet kajáltak a betintázott szállodákban vagy terpentint piáltak Paradise
Alleyben, halált, vagy tisztítótűzként égették törzsüket minden éjszaka

álmokkal gyógyszerekkel és ébredő lidércnyomással, alkohol és faszesz és
a végtelen bulizás,

hasonlíthatatlan zsákutcái az elmében borzongó felhőnek és villámok
továbbsuhanva Kanada és Paterson pólusai felé, bevilágítva a köz­
beeső Idő egész mozdulatlan világát,

meszkalin tömörségű hodályok, zöld fa a hátsó udvaron temetői hajnala,
boros részegség a háztetők fölött, beszíva repesztés neont hunyorgó
közlekedési lámpáinak kiratkatsor falvai, nap és hold és fák rezgése
Brooklyn üvöltő téli sötétjében, hőbörgő kukák dörgése és kedves
királyi fénye az észnek,

kik a benzedrinnel láncolták magukat a földalattihoz örökös rohanásra a
Batterytől a szent Bronxig, míg a kerekek és a gyerekek zaja le nem
szállította őket reszketeg bedőlt szájboltozattal roncsolt üres aggyal,
melyből minden nagyszerűség elpárolgott az állatkert rémes fényé­
ben,

kik minden éjszaka a Bickford büféből kisugárzó tengerfenéki fénybe
süllyedtek el és végigülték az állott sör délutánt egy vigasztalan
Fugazziból figyelve a balsors reccsenéseit a hidrogén wurlitzerben,

kik hetven órán keresztül pofáztak egyfolytában parktól kégliig kocsmától
a Bellevue-ig múzeumtól a brooklyni hídig,

letűnt serege a platonikus társalkodóknak vészkijáratok lépcsőfokairól
ablakpárkányokról az Empire State Buildingről a holdról a mélybe
ugorva,

karattyolva visítozva okádva suttogva tényeket emlékeket és vicceket és
arcátlan pletykákat és kórházak és börtönök és háborúk sokkjait,

teljes intellektusok fénylő szemekkel kiáradva hét nap és hét éjszaka
maradéktalan visszaidézésében, hús a Zsinagógának a kövezetre
vetve,

kik lekoptak a seholsincs Zen-hitű New Jerseybe és zavaros képes levelező­
lapok csíkjait húzták maguk után Atlantic City Városi Hivatalától,

elszenvedve a Keleti verítéket a tangeri csont-zenét a kínai migrént kábí­
tószer-elvonókúrán Newark kopár bútorozott szobájában,

kik körbe-körbe járkáltak éjfélkor a vasút mentén töprengve merre men­
jenek és elmentek és nem hullatott könnyet utánuk a kutya se,

kik cigarettára gyújtottak a marhavagonokban a marhavagonokban a mar­
havagonokban zötyögve

a havon át a nagyapa éjszakában a magányos farmok felé,

kik Plotinust Poe-t Keresztes Szent Jánost telepátiát és bibáb kabalát
tanultak mert a Kozmosz ösztönösen vibrált a lábuk előtt Kansasben,

kik magukban battyogtak végig Idaho utcáin vizionárius indián angyalokat
keresve kik vizionárius indián angyalok,

kik azt hitték hogy csak egyszerűen becsavarodtak mikor Baltimore termé­
szetfeletti eksztázisban ragyogott,

kik a téli éjfél utcalámpák kisvárosi esőjének ösztönzésére limuzinokba
ugráltak Oklahoma kínaijával,

kik éhesen és magányosan csavarogták végig Houstont dzsessz vagy egy
jó kúrás vagy fű után szimatolva és követték a ragyogó Spanyolt hogy
társalogjanak vele Amerikáról és az örökkévalóságról, reménytelen
ügy, így aztán elhajóztak Afrikába,

kik leléptek Mexico vulkánjaiba nem hagyva maguk után mást csak overall­
juk árnyékát meg a költészet láváját és hamuját Chicago kohójában,

kik a Nyugati Parton kerültek elő lenyomozva az FBI-t shortban szakállasan
nagy pacifista szemekkel sötét bőrükben erős erotikával felfoghatat­
lan röpiratokat osztogatva,

kik cigarettával égettek lukat a karjukba tiltakozásul a Kapitalizmus narko­
tikus dohányködje ellen

kik szuperkommunista brosúrákat osztogattak az Union Square-en zokog­
va és levetkőzve míg Los Alamos szirénái lefújták őket és lefújták a
Sing-Singet és a Staten Island-i komp is fújt

kik kiáltozva törtek le a fehér tornatermekben meztelenül és remegve más
csontvázak gépezete előtt,

kik nyakon harapták a detektíveket és gyönyörködve visítoztak a rabomo­
bilokban nem elkövetett vétkeik miatt hanem önnön vad forrongó
pederasztériájuk örömmámorában,

kik térdre rogyva üvöltöztek a földalattiban és farkukat meg kézirataikat
lóbálták mikor lecipelték őket a tetőről,

kik szende motorbiciklistákkal baszatták seggbe magukat és sikoltoztak a
gyönyörtől,

kik szoptak és akiket leszoptak a tengerészek ezek az emberi szeráfok
atlanti óceáni és déltengeri tapizások közben,

kik zsebhokiztak reggel és este a rózsalugasokban a parkok meg a temetők
füvében bőségesen telefröcskölve ondóval bárkit, aki a szemük elé
került,

kik röhögni próbáltak de csak csuklottak szüntelenül és a zokogásig
ingerelték magukat a Török Fürdő válaszfala mögött mikor a
szőke és meztelen angyal megérkezett hogy szétszabdalja őket a
kardjával,

kik odadobták fiúikat a sors három hárpiájának az egyik félszemű hárpia
a heteroszexuális dollár a másik félszemű hárpia kipislog az anya-
méhből a harmadik félszemű hárpia nem csinál semmit csak ül a
seggén és elnyisszantja a szellem aranyszálait a kézműves szövő­
székén,

kik eksztatikusan és telhetetlenül párzottak egy üveg sörrel egy nővel egy
pakli cigarettával egy gyertyával és leestek az ágyról és tovább
folytatták a padlón egészen le a lépcsőfordulóig és elájultak a
falnak dőlve az utolsó picsa látomásával és kilőtték a tudat utolsó
csöpp gecijét is,

kik nyelvükkel édesgették a napnyugtakor milliószám remegő lány mere­
dő pöckét és begyulladt szemmel ébredtek készen arra hogy nyel­
vükkel édesgessék a fölkelő napot is, mely meztelen seggeket villant
a tóban és seggeket a csűrök alján,

ki kurválkodva ment végig Coloradón a lopott szemeteskocsik miriádjá­
ban, N. C., e költemény titkos hőse, Denver bikája és Adonisa - öröm
az emlékezetnek a megszámlálhatatlan sok lány akit lefektetett az
üres grundokon a vendéglők udvarán a mozik ócska széksoraiban
a hegycsúcsokon a barlangokban vagy sovány pincérlányokkal az
ismerős útszélen a szomorú alsószoknyaemelgetések és különös­
képpen az árnyékszékek titkos benzinkút szolipszizmusa, valamint
a szülővárosi sikátoroké,

kik elájultak a hatalmas mocskos mozikban átváltoztak álmaikban felriad­
tak a hirtelen Manhattanre és összekaparták magukat a szívtelen toka­
jitól másnaposan az alagsorokból és a Harmadik Avenue vas álmainak
borzalmaiból és belebotlottak a Munkanélküli Nyilvántartókba,
kik egész éjjel vérrel teli cipőikben járkáltak a hóbucka dokkokon és egy
gőzzel és ópiummal teli szobába nyíló ajtóra vártak East Riverben,
kik nagy öngyilkossági jeleneteket rendeztek a Hudson sziklapadjain
berendezett lakosztályukban a hold háborús kék reflektorfénye alatt
és fejüket babér koronázta a feledésben,

kik megzabálták a képzelet birkapörköltjét vagy rákot ettek Bowery folyói­
nak sáros fenekén,

kik hagymával és rossz zenével teli targoncáikkal elbőgték magukat az utca
romantikáján,

kik a sötétben lihegve csücsültek a híd alatt összkomfortos láda-lakásuk­
ban és klavicsembalót kezdtek építeni,

kik lángokkal koronázva köhögtek Harlem hatodik emeletén a tuberkulo­
tikus ég alatt a teológia narancsrekeszeivel bekerítve,

kik egész éjjel firkálták csűrve és csavarva a sárga reggelben közönséges
halandzsa-stancáknak tetsző varázsigéiket,

kik dögöt főztek tüdőt szívet lábat borscsot és tortillát és vegetariánus
paradicsomról álmodoztak,

kik hússzállító autók alá merültek egy tojást keresve,

kik lehajították óráikat a tetőről hogy ezzel szavazzanak az Időn túli
örökkévalóságra és nap nap után ébresztőórák estek a fejükre az
elkövetkező évtizedben,

kik egymás után háromszor vágták fel ereiket sikertelenül, végül is hagyták
a fenébe, régiségkereskedést nyitottak, ahol is azt hitték majd meg­
öregszenek, és bőgtek,

kik ártatlan flanellruháikban elevenen égtek el a Madison Square-en az
ólmos vers repeszei és a divat vas ezredeinek csatarendbe verődött
csattogása és a reklám tündéreinek nitroglicerin visítozása meg a
baljóslatúan intelligens szerkesztők mustárgáza között, vagy az Ab­
szolút Realitás részeg taxijai gázolták halálra őket,

kik leugrottak a brooklyni hídról ahogy az valóban megesett és ismeretlenül
és elfelejtve sétáltak el a Kínai Negyed síri fényében a kifőzések és a
tűzoltókocsik között és még egy pofa sört se tudtak összetarhálni,
kik kétségbeesve ordítottak ablakaikban, kiestek a földalatti ablakain,
beugrottak a mocskos Passaicba, leugrottak a négerekre, végigbőg­
ték az utcát, összetört borosüvegeken táncoltak mezítláb, darabokra
törték a nosztalgikus 1930-as európai német dzsessz gramofonleme­
zeit, kiitták a whiskyt és beleokádtak a véres vécébe, nyögések és
óriási gőzkürtök széllökése a fülükben,

kik a múltak országútjain száguldottak neki egymás áramvonalas-golgotai­
börtön-virrasztásának vagy Birmingham-stílusú dzsessz átlényegü­
lésének,

kik hetvenkét órát autóztak árkon-bokron át hogy kitalálják nekem van-e
látomásom vagy neked van-e látomásod vagy neki van-e látomása
mely megfejti az Örökkévalóságot,

kik elutaztak Denverbe és kikészültek Denverben kik visszajöttek Denver­
be és hiába vártak kik virrasztottak Denver fölött és merengtek és
darvadoztak Denverben és végül elmentek megfejteni az Időt és
most Denver itt áll hősei nélkül,

kik térdre estek a reménytelen katedrálisokban egymás megváltásáért
fényéért és melléért könyörögve, míg a lélek megvilágította egy
másodpercre a kisujja körmét,

kik az agyukat repesztették szét a várakozásban hogy megjöjjenek a
meséből az aranyfejű bűnözők szívükben a valóság bájával és édes
bluesokat énekeljenek az Alcatrazhoz,

kik visszavonultak Mexikóba egy szokás rabjaként vagy a Sziklás Hegység
gyöngéd Buddhájához bújtak vagy Tangerbe futottak a fiúikhoz
vagy a Dél-Csendes-Óceáni fekete mozdonyán dübörögtek Har­
vardra Narcissushoz Woodlawn sírkertjébe a körbaszásba a sírba,
kik elmeorvosi bizonylatokat követeltek hipnózissal vádolva a rádiót és
magukra maradtak tébolyukkal a két markukkal meg egy határozat-
lan esküdtszékkel,

kik krumplisalátával hajigálták meg a New York Városi Szabadiskola
előadásain a DADÁ-ról értekező előadókat következésképp a dili­
ház gránit lépcsőin produkálták magukat borotvált fejjel és az ön­
gyilkosság paprikajancsi beszédével sürgős homloklebenyműtétet
követelve és akiket ehelyett az inzulin konkrét ürességének metra­
solnak villanyáramnak hidroterápiának pszichoterápiának munka­
terápiának pingpongnak és amnéziának adtak,

kik kedvetlen tiltakozásképpen csak egy szimbolikus pingpongasztalt borí­
tottak fel sürgősen megbékélve a katatóniában,

és évekkel később visszatértek a könnyeket az ujjakat meg a vér parókáját
leszámítva már valóban kopaszon Kelet Őrült városainak megpecsé­
telt végzetű osztályaira,

Pilgrim State, Rockland és Greystone magzatállapotú termeiben pörölve a
lélek visszhangjával éjfélkor a magányos padok kőtartományaiban,
az élet álma lidércnyomás, kővé vált testek, nehezek mint a hold,
anyjukkal, ki végül .................. és hogy az utolsó fantasztikus könyvet kivágták
a lakás ablakán és az utolsó ajtót bezárták hajnali négykor és az
utolsó telefont falhoz vágták feleletképpen és az utolsó bútorozott
szobából kirámolták a szellemi berendezést az utolsó darabig, egy
sárga papírrózsa csavarodott a garderobe-fülkében egy drótfogasra,

de még ez is csak képzelődés, semmi más csak reményteljes töredéke a
hallucinációnak, –

ó, Carl, míg te nem vagy biztonságban én sem vagyok biztonságban és te
aztán nyakig vagy az Idő mérhetetlen állati löttyében, –

és ki ezért végigfutott a jeges utcákon az ellipszis a katalógus a méter és a
rezgő sík alkímiájának hirtelen megvilágosodásától gyötörve,

ki megálmodta és megtestesítette az Idő és a Tér szakadékait egymás mellé
helyezett metaforák által és tőrbe ejtette a lélek arkangyalát a két
látható metafora közt és összekapcsolta az elemi igéket és melléje
helyezte a főnevet meg a tudat gondolatjelét és kibújt a bőréből a
Pater Omnipotens Aeterna Deus érzetével,

hogy újraalkossa a szegény emberi próza mértékét és szintaxisát és némán
és intelligensen és szégyentől remegve áll most előtted, bukottan
mégis lelkéből gyónva hogy összeegyeztesse mindezt a gondolat
ritmusával meztelen és végtelen fejében,

az őrült csavargó és az angyali beatnik az Időben, ismeretlenül és mégis
ideírva ami még elmondható a halál utáni időben,

és az újból megszületett rózsa a dzsessz kísérteties lepleiben az együttes
aranyszarv árnyékában és fújták Amerika meztelen elméjének szen­
vedését a szerelemért egy éli éli lamma lamma sabaktáni szaxofon
sivításába mely végigborzongatta a városokat az utolsó rádióig
az élet versének önnön testükből kihasított abszolút és évezredekig jóízű
szívével.

 

II
Milyen cement és alumínium szfinx törte fel koponyáikat és falta fel
agyvelejüket és képzeletüket?

Moloch! Magány! Szenny! Utálatosság! Szemétvödrök és elérhetetlen dol­
lárok! Gyerekek sikolya a felüljárók alatt! Fiúk zokogása a hadsere­
gekben! Öregemberek sírása a parkokban!

Moloch! Moloch! Moloch lidércnyomása! Moloch, a szeretetlen! Szellemi
Moloch! Moloch, az ember kemény bírája!

Moloch, az érthetetlen börtön! Moloch, a halálfejes lélektelen fegyház
és a keservek kongresszusa! Moloch, kinek épületei ítéletek! Mo­
loch, a háború hatalmas sziklája! Moloch, a meghülyült kormá­
nyok!

Moloch, kinek agya csak gépezet! Moloch, kinek pénz folyik az ereiben!

Moloch, kinek tíz ujja tíz hadsereg! Moloch, kinek melle emberevő
dinamó! Moloch, kinek füle füstölgő temető!

Moloch, kinek szeme ezer megvakult ablak! Moloch, kinek felhőkarcolói
mint végtelen Jehovák állnak a hosszú utcákon! Moloch, kinek gyárai
álmodnak és hörögnek a ködben! Moloch, kinek kéményei és an­
tennái megkoronázzák a városokat!

Moloch, kinek szerelme végtelen kő és olaj! Moloch, kinek lelke elektro­
mosság és bankok! Moloch, kinek szegénysége a lángelme kísértete!
Moloch, kinek végzete a semlegesnemű hidrogén felhője! Moloch,
kinek neve Ész!

Moloch, kiben magányosan ülök! Moloch, kiben angyalokat álmodok!
Őrült a Molochban! Faszszopó a Molochban! Szeretetlen és férfiatlan
a Molochban!

Moloch, ki korán behatolt a lelkembe! Moloch, kiben testetlen tudat
vagyok! Moloch, ki kiűzött a természetes elragadtatásból! Moloch,
kinek odavetettek! Ébredj a Molochban! Égből kiáradó fény!

Moloch, Moloch! Hipermodern lakások! láthatatlan külvárosok! csontváz­
kincstárak! megvakult fővárosok! démoni ipartelepek! kísérteties
népek! legyőzhetetlen tébolydák! gránit farkak! monstruózus bom-
bák!

Inukszakadtáig emelik a Molochot az égig! Járdák, fák, rádiók, tonnák! a
várost emelik az égig, mely létezik és mindenütt fölénk terül!

Víziók! előjelek! hallucinációk! csodák elragadtatások! elmerülve az Ame­
rikai Folyóban!

Álmok! imádatok! megvilágosodások! vallások! az érzékeny hülyeség
egész hajórakománya!

Áttörések! a folyón túl! flippek és keresztre feszítések! elmerülve az
áradatban! Magaslatok! Szent Menyegzők! Kétségbeesések! Tíz év
állati sikolyai és öngyilkosságai! Elmék! Új szerelmek! Őrült nemzedék!
le az Idő szikláiról!

Valóságos szent nevetés a folyamban! Mind látták! a vad szemek! a szent
ordítások! Búcsút intettek! Leugrottak a tetőről! a magányba! integet­
ve! felvirágozva! Le a folyamba! az utca közepére!

 

III
Cari Solomon! Veled vagyok a Sárga Házban
ahol te őrültebb vagy mint én vagyok

veled vagyok a Sárga Házban
ahol különösen érezheted magad

veled vagyok a Sárga Házban
ahol anyám árnyát utánozod

veled vagyok a Sárga Házban
ahol megölted tizenkét titkárodat

veled vagyok a Sárga Házban
ahol nevetsz ezen a láthatatlan nevetnivalón

veled vagyok a Sárga Házban
ahol nagy írók vagyunk ugyanazon a rettenetes írógépen

veled vagyok a Sárga Házban
ahol állapotod válságosra fordult és közölte a rádió

veled vagyok a Sárga Házban
ahol a szellem képességei nem fogadják már be az érzékeny ész
férgeit

veled vagyok a Sárga Házban
ahol az utcai aggszüzek melléből készült teát iszod

veled vagyok a Sárga Házban
ahol ütöd-vered ápolónőidnek a bronxi vén kurváknak a testét

veled vagyok a Sárga Házban
ahol visítozol a kényszerzubbonyban hogy elveszítetted a pokol
aktuális pingpongjátszmáját

veled vagyok a Sárga Házban
ahol püfölöd a kataton zongorát a lélek ártatlan és halhatatlan és
sohasem pusztulhat el istentelen egy felfegyverzett tébolydában

veled vagyok a Sárga Házban
ahol hetvenhét sokk sem téríti vissza lelkedet az űrt keresztező
zarándokútjáról porhüvelyébe

veled vagyok a Sárga Házban
ahol elmebajod doktorait vádolod és héber szocialista forradalmat
tervezel a fasiszta nemzeti Golgota ellen

veled vagyok a Sárga Házban
ahol szét akarod hasítani Long Island mennyboltjait és fel akarod
támasztani eleven emberi Jézusodat az emberfeletti sírból

veled vagyok a Sárga Házban
ahol huszonötezer őrült bajtársad énekli egyszerre az Internacionálé
utolsó szakaszait

veled vagyok a Sárga Házban
ahol ágytakarónk alatt átöleljük az Egyesült Államokat és összecsó­
koljuk az Egyesült Államokat aki egész éjszaka köhög és nem hagy
aludni minket

veled vagyok a Sárga Házban
ahol áramütötten ébredünk a kómából a tetők fölött úszó üvöltésére
önnön lelkünk repülőgépeinek mert eljöttek ők hogy lehajítsák
angyali bombáikat a kórház bevilágítja önmagát a képzelt falak
ledőlnek ó sovány seregek fussatok kifelé ó csillag-flitterű sokkjai
a könyörületnek az örökkévaló háború elérkezett ó győzelem fe­
lejtsd el alsóneműidet szabadok vagyunk

veled vagyok a Sárga Házban
álmaimban egy tengeri utazástól csöpögve jössz Amerikán át a
műúton könnyek közt kunyhóm ajtajáig a Nyugati Éjszakában

 

 

Lábjegyzet az Üvöltéshez
Footnote to Howl

Orbán Ottó fordítása

Szent! Szent! Szent! Szent! Szent! Szent! Szent! Szent! Szent! Szent! Szent! Szent! Szent! Szent! Szent!

A világ szent! A lélek szent! A bőr szent! Az orr szent! A nyelv és a fasz és a kéz és a segglyuk is szent!

Minden szent! mindenki szent! mindenhol szent! minden nap az örökkévalóságé! Mindenki angyal!

A bunkó épp olyan szent mint amilyen szentek a szeráfok! az őrült épp olyan szent amilyen szent vagy te én lelkem!

Az írógép szent a költemény szent a hang szent a hallgatók szentek az önkívület szent!

Szent Peter szent Allen szent Solomon szent Lucien szent Kerouac szent Huncke szent Burroughs szent Cassady szent az ismeretlen és kirabolt és szenvedő koldus szent az utálatos emberi angyal!

Szent az anyám a bolondokházában! Szent a kansasi nagyapák fasza!

Szent a nyögdelő szaxofon! Szent a lüktető apokalipszis! Szent az oltári dzsesszt játszó bandák marijuana hippi szentek meszkalin pipáik és dobjaik!

Szent a felhőkarcolók és a kövezet magánya! Szentek az embermillióktól fuldokló kávézók! Szent az utcák alatt titkosan áramló könnyfolyó!

Szent a magára maradt nagyágyú! Szent a középosztály roppant báránya! Szentek a forradalom őrült pásztorai! Ha baromira csíped Los Angelest AZ Los Angeles!

Szent New York Szent San Francisco Szent Peoria és Seattle Szent Párizs Szent Tanger Szent Moszkva Szent Isztambul!

Szent idő az örökkévalóságban szent öröklét az időben szentek az órák a térben szent a negyedik dimenzió szent az ötödik Internacionálé szent az Angyal a Molochban!

Szent a tenger szent a sivatag szent a vasút szent a mozdony szentek a látomásaink szentek a hallucinációink szentek a csodák szent a szemgolyó szent a mélység mérhetetlen mélye!

Szent a bűnbocsánat! az irgalom! a könyörületesség! a hit! Szentek! Mi magunk! testünk! szenvedésünk! a nagylelkűségünk!

Szent a lélek természetfölötti különösképp fénylő okos kedvessége!

Berkeley, 1955

 

 

Lindsayhez
To Lindsay

Orbán Ottó fordítása

Vachel, a csillagok kihunytak
por lepi be a coloradói utat
egy kocsi araszol a síkon át
a félhomályban dzsesszt harsog a rádió
a törtszívű ügynök újabb cigarettára gyújt
Más városban 27 évvel ezelőtt
látom árnyadat a falon
nadrágtartóban ülsz az ágyon
az árnyék-kéz pisztolyt emel a homlokodhoz
árnyad végigzuhan a padlón.

Párizs, 1958. május

 

 

Apollinaire sírjánál
At Apollinaire's Grave

Orbán Ottó fordítása

I

...voici le temps
Où I'on connaîtra I'avenir
Sans mourir de connaissance

Elmentem a Père Lachaise–be fölkeresni Apollinaire földi maradványait
azon a napon, amikor az Egyesült Államok Elnöke megjelent Franciaországban a nagy államfői konferencián
egyszóval jöhet a repülőtér és Orly kékje tavasztól fénylik a levegő Párizs fölött
Eisenhower iderepül az amerikai sírkertből
és a Père Lachaise békák lakta sírjai fölött áttetszőn lebeg a csalóka köd mint a marihuana füstje
Peter Orlovsky meg én lassan baktattunk a Père Lachaise–en át mindketten tudtuk hogy meg fogunk halni
így aztán finoman fogtuk egymás múlandó kezét a városhoz hasonló apró öröklétben
utak és utcatáblák szirtek és dombok és névtábla minden házon
az Űrbe költözött nevezetes Francia elveszett címét kerestük hogy lerójuk hódolatunk zsenge bűnét elhagyatott menhire előtt
és hallgatag Caligramme–ja fölé helyezzem mulandó Amerikai Üvöltésemet
olvasson csak a sorok között a költő röntgenszemével
ahogy csoda folytán saját halála versét olvasta ki a Szajna hullámaiból
remélem valami megvadult kispap majd a síromra helyezi pamfletjét hogy elolvasson engem az Isten a menny hideg téli éjszakáin
nyoma sincs már a kezünknek azon a helyen a kezem itt firkál egy párizsi szobában a Gît–Le–Coeur–ön
Ó William micsoda kemény fejed volt micsoda halálod összejártam az egész temetőt és képtelen voltam megtalálni a sírodat
mit akartál fantasztikusan bepólyált koponyájú a verseiddel Ó fennkölten büdös halálfej mi történt veled hogy semmit sem mondasz és az aztán minden csak nem válasz

Nem vezethetsz autót a hatlábnyi sírban noha a mindenség elég nagy mauzóleum akármihez
a mindenség sírkert és én egyedül járkálok benne föl–alá és tudom hogy Apollinaire ugyanezen az utcán járt évvel ezelőtt
tébolya rögtön befordul a sarkon és Genet is jön velünk könyveket lopni
a Nyugat már megint háborúzik és ugyan kinek a tündökletes öngyilkossága teszi majd rendbe az ügyeket
Guilleaume Guilleaume hogy irigylem a hírnevedet Amerika Irodalmának juttatott adományaidat
Égövedet hosszúra nyúlt őrült soraiban a halálról való hülye dumával
kelj ki a sírból és kiálts be elmém ajtaján
bocsáss ki új képsorokat óceániai haikukat égszínkék moszkvai taxikat és néger Buddha–szobrokat
könyörögj érettem hajdani létezésed gramofonlemezén
hosszan kitartott szomorú hangon és a minden ízében édes zene kísérete szomorú és elnagyolt legyen mint az Első Világháború
megettem a kék répákat amiket a sírodból küldtél föl nekem és Van Gogh fülét meg Artaud eszelős szédítő–gyökerét és sétálni akarok New York utcáin a francia költészet fekete köpenyében
társalgást rögtönözve veled Párizsban a Père Lachaise–ben és majdani költeményt mely ihletét a sírodba vérző fényből meríti

II

Itt Párizsban a te vendéged vagyok Ó baráti árny
Max Jacob hiányzó keze
a fiatal Picasso hordoz engem egy mediterrán csőben
személyesen vettem részt Rousseau ó–vörös díszvacsoráján megettem a hegedűjét
a Bateau Lavoir nagy összejöveteleiről nem tesznek említést Algéria szövegkönyvei
Tzara a Bois de Boulogne–ban a kakukkoló géppuskák alkímiáját magyarázza
zokog miközben svédre fordít engem
elegánsan lila nyakkendőbe és fekete nadrágba öltözve
arcától elálló édes bársony szakálla mint az Anarchia falairól lecsüngő moha
örökösen arról beszélt hogy mennyit veszekedtek André Bretonnal
akinek egy napon segített megnyírni arany bajuszát
a vén Blaise Cendrars a dolgozószobájában fogadott és fáradtan beszélt Szibéria végtelen távolságairól
Jacques Vaché meghívott magához hogy tekintsem meg rettenetes pisztolygyűjteményét
a szegény Cocteau a hajdan csodálatos Radiguet miatt búslakodott legutolsó gondolatánál elájultam
Rigaut–nak ajánlólevele volt a Halálhoz
és Gide a telefont dicsérte meg a többi említésre méltó találmányt
alapjában véve egyetértettünk bár ő levendulaszínű alsóneműkről pletykált
noha teleitta magát Whitman füveivel és ármánykodott ellene minden szerelmes aki csak nevén nevezte Coloradót
Amerika hercegei akik srapnellal és baseball–el megrakodva érkeztek ide
Ó Guillaume a világ olyan egyszerű harcolni olyan egyszerűnek látszott
tudtad–e hogy a nagy politikai klasszikusok meg fogják támadni a Montparnasse–t
anélkül hogy egyetlen profetikus babérággal is álcáznák a homlokukat
anélkül hogy egyetlen zöld ütemet is őriznének a párnájuk alatt
egyetlen levél is maradna háborúikból – Majakovszkij megjött és lázadt

III

Visszajöttem leültem egy sírra és csiszolatlan menhíredre meredtem
a szikár gránittömb akár egy befejezetlen fallosz
egy feszület két verset olvaszt a kőbe a kőlapon a Coeur Renversée
meg az Habituez–vous comme moi A ces prodiges que j'annonce Guillaume Apollinaire de Kostrowitsky
valaki egy százszorszéppel teli lekváros üveget tett ide meg egy gépírónő 5 dollár 10 centes szürrealista kerámia rózsáját
boldog kis sír teli virággal és fölfordult szív
egy szépszál mohos fa alatt ahol kígyózó törzzsel ültem
nyári ágak és levelek ernyőzik a menhirt és senki sincs ott
Et quelle voix sinistre ulule Guilleaume qu'es–tu devenu
legközelebbi szomszédja egy fa
alatta a keresztbe rakott csontok kupaca és talán a megsárgult koponya
és a Szeszek kinyomtatott versei a zsebemben és hangja a múzeumban
Egyszerre csak középkorú léptek a kavicson
egy ember rábámul a nevedre és tovább indul a krematórium épülete felé
ugyanúgy gördül felhőin át az ég ahogy a mediterrán napok a Riviérán a háború alatt
iszákos Apolló szerelmeskedik alkalmi ópiumevő magához vette a fényt
Valakinek csak kellett érezni az iszonyatot a St. Germainben amikor kidőlt közülük Jacob és Picasso köhögése a sötétben
a letekert kötés és a koponya az ágyon elernyedt tömzsi ujjai
a titok és az egyéniség elveszett
harang kondul a toronyban lenn az utcán madarak csicseregnek a gesztenyefákon
a Bremont család alszik közelükben Krisztus függ nagymellűek és kívánatosak sírboltjukban
ölemben cigaretta füstölög és füsttel meg lánggal tölti meg a könyvlapot
egy hangya fut végig bársonyzekémen a fa melynek nekidülök lassan növekszik
cserjék és ágak törnek a sírokon át a magasba selymes pókháló csillog a grániton
Itt vagyok eltemetve és sírom mellett egy fa alatt ülök

Párizs, 1958 tél-tavasz

 

 

Meszkalin
Mescaline

Orbán Ottó fordítása

Rohadék Ginsberg, meztelenül bámultam ma a tükörbe
kifigyeltem a vén koponyát kopaszodom
ritkuló hajam alatt a konyha fényében a kókuszom úgy csillog
mint valami szerzetes koponyája a vén katakombákban ahol
zseblámpájával világít az őr
a nyomában járó turistacsordának
szóval az ott a halál
a cicám nyivákol és benéz a kamrába
Boito énekel a lemezen ma este ősi dalt az angyalokról
Antinous mellszobor a megbarnult fényképen állhatatosan bámul lefelé a falról
fény zuhog az Isten törékeny kezéből fagalambot küld a földre a hidegvárű szűznek
Beato Angelico mindensége
a macska megveszett és hol itt hol ott kaparászik a padlón

Mi történik ha a halál gongja fejbe csapja a rohadék ginsberget
miféle mindenségbe lépek be akkor
halál halál halál halál halál a macska nyugton van
megszabadulunk-e valaha is tőled -- rohadék ginsberg
Akkor rohadj csak, hála Istennek tudom
hála kinek
hála kinek
Hála neked, Ó Uram, szememen túl lakozó
az ösvénynek valamerre vezetnie kell
az ösvénynek
az ösvénynek
a hajók rohadék rakományán át, Angelico orgiáin át
Ping, lebabázni és tűnni a francba
talán ez a válasz, nem tudod amíg nincsen srácod
Nemtom, nem volt még srácom és ahogy elnézem magamat nem is lesz

Igen, meg kéne javulnom, meg kéne házasodnom
kitalálni hogy mi ez az egész
de ki nem állhatom ezeket a rám ragadó nőket
Naomi szaga
öeee, nyakig vagyok ebben a megszokott rohadék ginsbergben
nem bírom már a fiúkat se
nem bírom
nem bírom
és tényleg ki akarja magát meglöketni
Hatalmas tengerek tűnnek tova
az idő árja
és ki akar híres lenni és autogrammokat osztogatni mint valami filmcsillag

Tudni akarom
tudni tudni röhejes akarom akarom MIT rohadék ginsberg
Tudni akarom mi történik azután hogy elrohadok
merthogy én máris rohadok
hullik a hajam pocakom van és utálom az egész nemiséget
a mindenség a seggemre nehézkedik túl sokat tudok
és mégsem eleget
tudni akarom mi történik azután, hogy meghalok
nyugi idejében meg fogom tudni
csakugyan kell azt nekem már most tudni?
van annak haszna van annak valami haszna haszna haszna
halál halál halál halál halál
isten isten isten isten isten isten isten a Magányos Vadász
az írógép ritmusa

Mit tehetek az Égért én aki itt döngetem az Írógépet
Torkig vagyok fordítsd meg a lemezt Gregory ó de klassz éppen azt csinálja
és nagyon jól tudom hogy egymillió fül
egymillió iszonytató fül, a mindenféle érintkezés
a túl sok kép az újságokban
megfakult megsárgult lapkivágatok
Eltávolodom a verstől a sötét elmélkedés felé

az elme mocska
a világ mocska
az ember félig mocsok
a sírban teljesen az

Mire gondolhat most Williams Patersonban, annyi halállal a vállán
olyan hamar olyan hamar
Williams, mi a halál?
Szembenézel-e pillanatonként a nagy kérdéssel
vagy elfelejted és a reggelinél vén dög szerelmed arcába bámulsz
kész vagy-e újjászületni
kimaradni a világból és bejutni az égbe
maradj csak ki, maradj csak ki
és ezzel kész -- és nézz végig egy életet -- az egész öröklétet -- semmivé
lett, a hold beugratós kérdésévé amire nem tud felelni a föld
Ne adj Üdvöt az embernek! Ne adj Üdvöt az embernek! Ne adj Üdvöt az nekem! Ne!

Céltalan írni ha a szellem nem vezérel

 

 

Könyörgöm Uram
Please Master
Orbán Ottó fordítása
Holmi, 1996 (8. évfolyam, 1. szám), 120-121. oldal

Könyörgöm uram megérinthetem-e orcád
könyörgöm uram letérdelhetek-e lábad elé
könyörgöm uram megoldozhatom-e kék farmerodat
könyörgöm uram a te aranyszőrű hasadra szemet vethetek-e
könyörgöm uram lehúzhatom-e nagy óvatosan az alsónadrágodat
könyörgöm uram lemezteleníthetem-e szemem előtt a te combjaidat
könyörgöm uram a ruháimat a széked alá hajíthatom-e
könyörgöm uram illethetem-e csókkal a bokádat és a lelkedet
könyörgöm uram érinthetem-e ajkammal kemény izmos és szőrtelen combodat
könyörgöm uram a fülemet a gyomrodhoz szorítva vajon hallgathatlak-e
könyörgöm uram a karomat a te fehér segged köré vajon fonhatom-e
könyörgöm uram nyalhatom-e feszes feneked göndör szőke szőrrel selymes hasadékát
könyörgöm uram érinthetem-e nyelvemmel rózsás segglukadat
könyörgöm uram engeded-e hogy a golyóid felé közelítsem arcomat
könyörgöm uram, könyörgöm nézz a szemembe
könyörgöm uram parancsolj a padlóra engem
könyörgöm uram mondd hogy nyaljam körbe vaskos dárdád nyelét
könyörgöm uram illesd kemény kézzel kopasz és bozontos koponyámat
könyörgöm uram szorítsd szájamat faszod szívére
könyörgöm uram szorítsd arcomat a hasadhoz, húzz engem hüvelyked karójába
míg kemény duzzadásod be nem tölt engem és torkom mélyéig nem hatol
míg ki nem ürítem és el nem nyelem ízletes húsmeleg faszod az eres hordót Könyörgöm
Uram taszíts el vállamnál fogva magadtól és nézz a szemembe és tedd hogy az asztal fölé hajoljak
könyörgöm uram ragadj meg combomnál fogva és emeld föl seggem derekad magasába
könyörgöm uram kemény kezed illesse nyakamat tenyered súlyosuljon hátamon
könyörgöm uram taszíts föl engem, lábam a széken, míg seggem luka meg nem érzi nyársad zihálását és hüvelyked erős döfését
könyörgöm uram tedd hogy azt mondhassam Most Basszál Meg Engem uram könyörgöm
Uram kend meg a golyóimat és a szőrös szájat édes vazelin kenetével
könyörgöm uram csapjál dárdád nyelére egy marék fehér krémet
könyörgöm uram érintsd farkad hegyét énem ráncos barlanglakához
könyörgöm uram merítkezz meg bennem óvatosan, könyököd a mellkasomra zárul
kezed a hasamon lassan száll alá, ujjaid érintik péniszemet
könyörgöm uram most pedig lökd belém először épp csak egy kicsit aztán egy kicsivel beljebb meg még egy kicsivel beljebb
könyörgöm uram mélyeszd belém hátulról horgonyodat
és könyörgöm uram tedd hogy remegő farom fölfalhassa a fasz kemény törzsét
míg seggem hét partja combodat verdesi, hátam fölpúposodik,
míg magam nem meredezem a világba és belém irányozott kardod föl-le nem jár bennem
könyörgöm uram most húzd ki és lassan nyomd vissza amilyen mélyre csak tudod
könyörgöm uram most meg újra döfd belém, és húzd vissza a hegyéig
könyörgöm könyörgöm uram basszál meg engem a te éned teljességével, könyörgöm basszál Könyörgöm
Uram nyomd olyan mélyre hogy fájjon bársonyos puhasága
Fájjon könyörgöm uram szeretkezz a seggemmel, tedd középponttá a testet, és basszál engem örökkön örökké basszál engem mint egy lányt
lágyan ölelj át könyörgöm uram neked kínáltam magamat én,
és vezesd a hasamba énazonosságod jeléül édes hőrudadat
kézzel verted magadra hagyatva Denverben vagy Brooklynban vagy nőket kurtál vele párizsi parkológarázsokban
könyörgöm uram vezesd belém tüzes járgányodat, a szerelmi kábulat testét, az édesded dorongot,
megtestesült kedvességedet, Vesd oda nekem a kutyádnak basszál gyorsabban
könyörgöm uram tedd hogy azt nyögjem az asztalon fekve
Ó könyörgöm uram basszál engem mindig úgy ahogy most
ritmikusan föl-le nyilallva és ki-be pattanva taszíts alá a mélybe
míg segglukamat tágra nem nyitom és egy kutya nem vonít az asztalon a gyönyör rettenetétől hogy szeretik
Könyörgöm uram hívj engem kutyának, ragadozó seggnek, csatakos seggluknak,
és basszál engem még vadabbul, szememet takarja el koponyám szorító tenyered
és egy irgalmatlan végső lökéssel a csöpögő halat lődd ki magadból
és öt percig járj föl-le bennem hogy belém üríthesd hő magodat
föl-le és föl-le, mozsártörőként míg én a nevedet kiáltozom és azt hogy szeretlek
könyörgöm Uram

1968. május

 

PDF: Orbán Ottó: ZSÖTEM ÉS TABU
Ginsberg verséről
Holmi, 1996 (8. évfolyam, 1. szám), 118-119. oldal