ZEN MESTEREK ZEN MASTERS
« Zen főoldal
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Allen Ginsberg | Hudson Valley One

Allen Ginsberg

Irwin Allen Ginsberg (June 3, 1926 – April 5, 1997)



Tartalom

Contents

PDF: A leples bitang
Fordította: Eörsi István, Györe Balázs, Orbán Ottó

Haikui
Fordította: Terebess Gábor

Válogatott fordítások

Eörsi István (1931-2005) Ginsberg fordításai

Orbán Ottó (1936-2002) Ginsberg fordításai

PDF: Az amerikai beat-irodalom fogadtatása Magyarországon
Havasréti József tanulmánya
Jelenkor, 2014, 57. évfolyam, 12. szám, 1315-1325. oldal

PDF: Collected Poems 1947-1997

PDF: Wait Till I’m Dead: Uncollected Poems

Collected Haiku

PDF: mostly sitting haiku

PDF: The Letters of Allen Ginsberg

PDF: Journals. Early Fifties-Early Sixties

Selected Poems

Scrap Leaves

Allen Ginsberg
Aliases in Jack Kerouac’s novels

Big Sur – Irwin Garden
Book of Dreams – Irwin Garden
Desolation Angels – Irwin Garden
The Dharma Bums – Alvah Goldbrook
On the Road – Carlo Marx
The Subterraneans – Adam Moorad
The Town and the City – Leon Levinsky
The Vanity of Duluoz – Irwin Garden
Visions of Cody – Irwin Garden

Meditation and Poetics - 9 - The Allen Ginsberg Project

Válogatott fordítások

Tartalomjegyzék

Balázs Attila: A vég; Lindsayhez; Az első buli Ken Keseyéknél a pokol angyalaival; „Keressünk bűnbakot”; Az elme lélegzete; Punk rock te vagy én nagy nyafka babucim

Barna Imre: Ebédszünet az építkezésen; A Kárpit lobogása; Dal; A Zöld Gépkocsi

Bede Béla: Nagyáruház Kaliforniában

Eörsi István külön lapon

Fenyvesi Ottó: A balek

Franyó Zoltán: Vad árva

Góz Adrienn: Keleti ballada

Györe Balázs: Ezüst Durangón túl, a mexikói Sierra redői fölött; Reflexiók Álmosszemben; Halál mindenütt; Laramie fölött; A költészet ereje és gyöngesége
(Mozgó Világ 7. (1981): 9. 102.)

Hárs Ernő: Egy szupermarket Kaliforniában

Israel Efraim (Hap Béla): Keleti ballada

Jánosy István: A valóságos oroszlán; Róza néninek

Kalász Márton: Újra a Times Square-en a Times Square-ről álmodozva

Márki Zoltán: Egy kaliforniai áruházban

Orbán Ottó külön lapon

Somlyó György: A csuklyás csavargó; Üzenet; Lindsay-hez; Üvöltés II. része

Szemlér Ferenc: Árucsarnok Kaliforniában

Szilágyi Domokos: Utolsó éjszaka Kalkuttában

Tandori Dezső: Sutra Wichita örvényéből (Részlet)

Vas István: Versrakéta; Napraforgó szutra; Kaliforniai szuperpiac

Vitéz György: Üvöltés
I. része PDF


Balázs Attila (1955-)

A vég
The End
ford. Balázs Attila
Új symposion, 13. évf., (1977) 149. sz., p. 454.

ÉN VAGYOK ÉN, a vén Halszem Papa ki nemzi az óceánt, kukac saját fülemben, fatörzsre tekeredő kígyó,

a tölgy elméjében ülök s a rózsában rejtőzök, tudom, bármi felébred kivéve halálom,

gyertek hozzám, hullák, gyertek el jóslatok, gyertek balsejtelmek, látomások és kísértetek,

mindent befogadok, rákban meghalok, mindörökre a koporsóba pek, szemem lehunyom, eltűnök,

magamra esek a téli hóban, hatalmas kerékben gurulok át az esőn, szemlélem a baszókat vonaglásukban,

a csikorgó kocsikat, a basszus-nótáikat hörgő megszállottakat, a fakuló emlékeket, a kutyákat majmoló embereket,

hasában gyönyörködök, mellekben s combokban, szeretkező if- jakban, a bedöfött, magjukat

Yin ajkaira lövellő hímvesszőkben, a sziámi vadak táncában,, Moszkvában operát énekelnek,

fiúim esthajnaltájt a verandákon sóvárognak, behatolnak New Yorkba, jazzemet a Chicago Harpsichordon játszom,

Untató szerelmet könnyedén utasítok vissza, áthajózok eme okádék felett

halhatatlanságomtól felvillanyozva, megszédülve a végnélküliségtől kockázok és temetek,

gyere Költő fogd be szád idd a szavam és ízleld ajkaimat a füledben.

 

Lindsayhez
To Lindsay
ford. Balázs Attila
Új symposion, 13. évf., (1977) 149. sz., p. 455.

VACHEL, a csillagok kialvóban
gyér fényben a coloradói úton
kocsi halad féreglassan a síkon át
a rádió jazzt harsog a félhomályba
Másik városban 27 évvel ezelőtt
árnyékod látom a falon
nadrágtartódban az ágyon üldögélsz
fejednek revolvert szegez az árnyék-kéz
árnyad bukfencet vet a padlón

 

Az első buli Ken Keseyéknél a pokol angyalaival
First Party at Ken Kesey's with Hell's Angels
ford. Balázs Attila
Új symposion, 13. évf., (1977) 149. sz., p. 455.

ZORD szurok éj a szikvójafenyőkön át
parkoló kocsik kint a kapu mögötti
sötétben, halvány csillagok a
szakadék felett, égő tűz az oldal
verandánál és pár lankadt görnyedt
fekete bőrkabátos lélek. A hatalmas
faházban sárga csillár
hajnali 3 órakor a hangszórók recsegése
hi-fi Rolling Stones Ray Charles Beatles
Jumping Joe Jackson és húsz fiatal
amint a padló szűrte rezgésekre táncol,
kis marihuana a fürdőszobában, skarlátvörös
nadrágba bújt lányok, egy feszes bőrű vasgyúró
ki órák hosszat ráng-lejt izzad, sörkonzerv
rakások rándítják az udvart, akasztott
bábú leng a göcsörtös faágon,
a hálóhelyen édesdeden alvó gyerekek,
És 4 parkoló rendőrautó a festett
kapun kívül, vörös fény fut körbe a leveleken.

 

„Keressünk bűnbakot”
Drive All Blames Into One
ford. Balázs Attila
Új symposion, 16. évf., (1980) 188 szám., p. 417.  

Ez mindenki vétsége nem csak az enyém.
Nem én tettem. Nem én teremtettem a világmindenséget.
Nem én loptam el dr. Mahler garázsának a tetejét a
tyúkketreceimre

ahol hat kis pipit tartottam hogy odacsaljam
az iskolatársaimat hadd játsszanak velem a
hátsó udvaromban

Ők lopták le a tetőt és át is megyek az utcán a cukorkásüztetbe
és megmondom az öreg nagybácsimnak az üvegpult mögött hogy nagyon
haragszom a barátaimra

mert azokért a palákért mind rám hárult a felelősség -
A múlt éjjel álmodtam hogy újra megvádoltak az utcasarkon
Le kellett hajolnom letolni nadrágom és ők elnáspágolták a
hátsóm én pedig szégyelltem magam

elpirultam meztelen voltam forróság öntött el megkeményedtem.

 

Az elme lélegzete
Mind Breaths
ford. Balázs Attila
Új symposion, 16. évf., (1980) 188 szám., p. 417-419.

Ültem így keresztbe vetett lábakkal a Teton Space kerek párnáján -
levegőt szippantva a mikrofonos alumínium szószéktől testhossznyira
levegőt fújtam a tanító fábólgyártott sárgapárnás trónusára
levegőt még messzebre megkerülve az üdv félig kiürített poharát a légző guru kezében
lélegeztem a húsos levelű zöldellő növényre a cserépben
lélegeztem a Sang ha képét visszavetítő hatalmas tükrök közt a meditációk kávéházában
Lélegzetem orrlyukamon lövellve ki az estnek ragyogó ablakokat rohamozó lepkéjére
ki a szürkületi nyárfák szeptemberi lombozatának sárga rezgésébe a hegy lábánál
átlélegeztem az ormán, hó púderozta, lustán omló,
szellőző felhők fehér habjával körülvett szírijein túlra
szelesen a Tetonokon át Idahóba, a szürke hegyláncokig a kék űr alatt miket
gyengéd széllökések ostromolnak, lélegzetemmel Nyugatra
hegyi fű hullámzik a fuvallatban Wasatch irányába
Fújdogál délre Salt Lake késő őszi fatemplomos utcáin,
fehér sópor örvénylik emelkedve a vastag ólombevonatú tó partján,
por száll át Kennicot szakadékán a masszív Unit Rigig,
távolabb Reno neonfényes, dollárkötegeket harácsoló főutcáján végig a járdaszélen
fenn a Sierrákban tölgyfák az őszi fagyok által letarolva a csúcsokon már elkezdődött a hóvihar,
lélegzetvételnyi ima lenn Kitkitdizze zöldes levelei közt közel a földhöz,
Gary zsindelyes háztetején át, a templom pillérén is, sátrak
és manzanita orsók a Sierrák fenyvesében -
lehelet borul Sacramento völgyére, szél zúgása lefelé a hatsávos autópályán az öböl-hídon át
levegőben vibráló papírzene a Montgomery úton, galambok vitorláznak le
a Washington Park fehér tornyából alkonyat előtt -
a Golden Gate alatt fehérsapkás hullámok siklanak ki az óceán kiterjedésébe
andalító szelek Hawaii szigetén a Hotel pálmái közt, nedves
forróság söpör végig a légi támaszponton, nedves levegő
a guami vámház rohadó viskójában,
tiszta szelek belégzése Fiji pálma és korall partjain, Suva
faszerkezetű szállodáinál zászlók csattognak, taxik
robognak el a péntek esti fekete korzózók mellett, a
rockandroll diszkó angolneon ritmusára lüktető ablaka alatt
egy rövid heppre Sydneybe, és a hegyoldalon túlra ahol gombák
tenyésznek laposan a tehénpottyantásokon, lenn
Adelaide sikátoraiban muzsikaszó üti meg a fülemet
a Brian Moore Dobro
még tovább Darwin-földre, a Gove-félszigetnél zöld óceán szellője,
Yerkalla fecsegő falusi nótái ragadnak a remegő
hullámokra
Hahó, szél fodrozza Japán északkeleti merkuri vizeit, tompa
fagong visszhangzik a kjotói templom termében a temető
ringó füve alatt
Ködsziréna szól a Kínai-tengerben, eső zuhog Saigonra, bombázók
rajzanak ki Kambodzsa egére, ihletett mütyürke
kőből Avalokiteshvara sokarcú tornyai Angkor
Wat a hűvös éjben,
ópium-pöffentés Bangkokban a sárguló szájon át, hasisfüst
ömlik vastagon a szakállas saddhu szemüregéből és
orrlyukából Nimtallahban...

Pireneus hullám-korbácsoltan, Velence csatornáiból a víz kiömölve a Szent Márkra,
a tér elárasztva és sár a márvány küszöbökön, a Zatteren gondolák fityegnek zsinegeiken,
hideg szeptember húzódik be Milánó árkádjai alá, fagyos csontok
és felsőkabátok kerepelnek a Szent Péter téren,
lefelé a Via Appián síri csend honol, dermedt domborművek a kihalt úton,
egy felfelé kaptató öregember zihálása
át a Szküllán és Kharübdiszen, szicíliai dohány füstje fújva ki a fedélzeten túlra,
Marseilles-ben széngúlák fekete párája kúszik a felhőkbe,
mozdony fehér gőze lövell egész úton
Tangerig,
egy szippantás a vörös árnyalatú provánszi őszből, a hajók lassúk a Szajnán,
a’ zúrihölgy szorosabbra fogja köpönyegét a derekán, az Eiffel-torony vasfején -
a kanálison hajózva durva feketezöld hullámok, a londoni Piccadillyn
sörkonzervek gurulnak Erósz beton melle alatt, a Sunday Times felemelkedik
és megkapaszkodik a szökőkút nedves lépcsőjébe

Labrador fehér és fagyos leheletű, lenn New York kanyonjaiban
manila papírzacskók sietnek Wall felé a Lower East side-ról
Lehelet apám feje fölött Patersonban Park Avenue-i lakásán,
hideg szeptember fújdogál az East Hillről, Cherry Valley jávorai rőten rezegnek,
Chicago Szélvárosából kifelé az öntudat hatalmas lélegzete
megsemmisül, füstpiramisok és autók ökrödnek drága füst-pántlikákat a vasúti sínekre,
Nyugatra, ártatlan szél lengedezik a síkságon, Nebraska
termőföldjei learatva és tarló görbül enyhén az esti légmozgásban
fel a Sziklás-hegységbe, Denver Cherry Creekbedjéből másik zefir emelkedik,
jeges légroham a Pike csúcsán a naplementében, Wind River tarajai hullámzanak a Tetonok felé,
a lélegzet visszatér hatalmas siklórepülésben Jackson Hole-ba, a
tehén-pontozta lapály felett az alföld sarkába,
végig a kiaszfaltozott úton és a sáros parkolóhelyeken, a
nyugtalan szeptember áramlata, fel a falépcsőkön
be a kávéházba, Teton Village-ben a piros felvonó alatt
a nyugodt lehelet, a csendes lehelet, a lassú lehelet
távozik az orrcimpákon át.

 

Punk rock te vagy én nagy nyafka babucim
Punk Rock Your My Big Crybaby
ford. Balázs Attila
Új symposion, 16. évf., (1980) 188 szám., p. 419.

Megmondalak titeket a süket mamukámnak! Hanyatt esek
a padlón és megeszem a nagyanyátok lepedőjét! Dobok,
Micsoda nagy sok hang akartok ti Forradalmat?
Apokalipszis kéne? Puskapor hangotokon robbantani?
Nem tudok eléggé felizgulni, Hangosabban! Romlottabban!
Basszatok seggbe! Szopjatok ki! Nyomjátok a fülembe!
Akarom azokat a rózsaszín sliccgombokat!
Ígérjétek meg hogy agyon basztok a pöcegödörben!
Jegyet váltok a ti klubotokba, hogy tartóztassanak le!
Ötvenévesen, menni akarok! lánccal, korbáccsal, nadrágszíjjal!
Verjetek! Pusziljátok meg a szememet! Nyaljatok ki mindenfelé,
a Mabuhay Gardenstől parttól-partig
Koponyámtól a lábujjamig adjátok ide meztelen villanygitárotokat,
Punk Elnök, zabáid föl az FBI-t azzal a nagy pofáddal.

 

Barna Imre (1951-)

Ebédszünet az építkezésen
The Bricklayer’s Lunch Hour

ford. Barna Imre
Mozgó világ, 42. évf., (2016) 11. szám, p. 50-51

Két kőműves pincefalat épít
egy árnyas denveri utca
repkénnyel benőtt homlokzatú
barna faháza mögött
frissen ásott gödörben. Dél
van, és elbámészkodik az
egyik. Fiatal kőművessegéd,
megevett egy szendvicset, majd
eldobta a zacskót, és most üldögél kicsit.
Overallt visel, és csupasz a
felsőteste; sárga haja van, és
piszkosan is élénkpiros sapó
a fején. A fal tetején, a
széttárt két combja közé
támaszkodó létrán üldögél, lelógó
fejjel unottan a fűre dobott
zacskót bámulja. Végigsimít
a mellkasán, majd ököllel
az állkapcsát dörgöli
lassan, és ringatózik a falon.
Kismacska megy oda hozzá
a fal élén. Ő nyakon csípi,
lekapja a sapót, és egy pillanatra
beborítja vele a cica testét.
Közben beborul, mintha eső jönne,
és az utcát szegélyező fák lombja fölül
eléggé durván érkezik a szél.

Denver, 1947 nyara

 

A Kárpit lobogása
The Trembling of the Veil

ford. Barna Imre
Mozgó világ, 42. évf., (2016) 11. szám, p. 51

Ma úgy látszott, mintha
Eleven holdbéli lények
Volnának odakint a fák.

Fölfelé nyújtózott mind a
Levéllel borított végű ág,
Mint valami zölden

Duzzadó szőrbozont. Láttam,
Ahogy a bíbor- és rózsaszín
Levélbimbók napsütötte

Csúcsait megborzolja
Finoman a szellő,
És minden faág
Meghajlik és lekonyul

Hirtelen, mikor fúj egyet
A szél.

Paterson, 1948. augusztus

 

Dal
Song
ford. Barna Imre

Mozgó világ, 42. évf., (2016) 11. szám, p. 52-53

Világnyi súly
a szerelem.
Ha ránk nehezül
a magány,
ha ránk nehezül
a hiány,
a súly,
a súly, amit cipelsz:
szerelem.

Ne tudnánk?
álmunkban
a test
ügye ez,
gondolatban
csodát
művel,
képzeletben
zaklat,
ha emberré
születve –

néz ki a szívből
lobogva tisztán -
mert az élet terhe
a szerelem,

de mert fáraszt
minket a súly,
megpihenünk
a szerelem ölén
végül, meg ám,
a szerelem ölén.

Nincs
nélküle nyugtod,
álmodnod
is csak róla
lehet -

légy dühös vagy hűvös,
angyalok, avagy
gépek bolondja,
végül csak az kell:
- szerelem
nem keserít az,
meg nem tagad,
kiderül úgy is,
ha te tagadod:

túlságosan nehéz

- adni
mert magadban
hiába
képzelsz
viszonzást,

ha mégoly buján
túltengőt is.

Két meleg test
felfénylik együtt
a sötétben,
a kéz a hús-vér
legközépre
siklik,
a bőr boldogan
megremeg
és felujjong
a szem előtt a lélek -
igen,
ez az,
én ezt akartam,
mindig csak ezt,
mindig csak ezt,
csak visszatérni
a testbe,
ahol születtem.

San Jose, 1954

 

A Zöld Gépkocsi
The Green Automobile
ford. Barna Imre
Mozgó világ,  44. évf. (2018) 1. szám, p. 62-65

Ha volna egy Zöld Gépkocsim,
elautóznék vele öreg haveromhoz
a nyugati óceánpartra.

Ha! Ha! Ha! Ha! Ha!

Rádudálnék kies lakára,
odabenn asszony és három
gyerkőc hancúroz csupaszon
a nappali padlóján.

Ő meg futva jönne máris a
daliás sörökkel teli kocsimhoz,
és hujjogva vágódna be a kormány mögé,
mert ő vezet jobban.

Fölzarándokolnánk mindenek feletti
hajdanvolt csúcslátomásainkig,
nevetnénk egymást ölelve,
a Sziklás-hegység csúcsain is túlcsapó örömmel,

és ha már betéptünk, új és új évektől részegen,
arccal a havas horizontnak,
beboptól dübörgő műszerfallal
meghuzatva a verdát,

irány a felhősztráda,
ahol szorongás angyalai
törnek elő a fák közül,

és motorhangon bőgnek.

Fenyőfatetőn égnénk éjszaka hosszat,
Denverig ellátszana a nyári sötétben,
természetellenes erdei fény,
hegycsúcsderengés:


gyerek- és kamaszkor- & öröklét-
bonbonfák nyílnának
más tavaszi éjszakákon,
és szerelmesen hasítana belénk,

hogy mi ketten látjuk ám,
milyen a lelkek
világórába gyémántként
beléfoglalt szépsége,

hogy kínai mágusként zavarba
hozhatjuk a halhatatlanokat
a mi ködbe rejtett
intellektusunkkal,

a Zöld Gépkocsiban, amit
olyannak találtam ki én magam,
képzeltem és láttam rá
a világ útjaira,

hogy igazibb legyen, mint a sivatagi
sínen száguldó vonat,
tisztább, mint a Greyhound, és
gyorsabb, mint egy valóságos repülő.

Denver! Denver! megjövünk megint,
a városházi park gyepén döngetünk át,
ragyogó smaragdzöld csíkot
húzva magunk után.

Most aztán miénk a város!
Jelentős összeget vettem ki fejben,
testészeti csodaegyetem létesüljön belőle
a buszpályaudvar tetején.

De előbb végigjárjuk a jobb helyeket,
játékterem, népszálló, jazzklub, börtön,
kupleráj, le Folsomba,
a legsötétebb larimeri utcákig,

tisztelettel emlékezve meg Denver atyjáról,
akit elvitt a vasút,
bor- és csöndbódulatban
tisztelve meg az egykori kérót,

emelnénk rá és feketemuskotály-
színű szent bőröndjére,
majd robbanni kész motorokhoz csapnánk
az édes palackokat.

És részegen hajtanánk végig a körutakon,
ahol seregek vonulnak fényesen
tántorogva tovább a Valóság
láthatatlan lobogója alatt —

és ahogy sorsautónkban
zúzunk a városon át,
megosztozunk egy arkangyalcigin,
és jósolunk egymásnak:

természetfölötti tündökléseket,
borongós-nyirkos holt időt,
bánat ihlette nagy művészetet,
s hogy nem választ el minket jó hat évtized. . .

és egy útkereszteződés aszfaltján
még egyszer fejet hajtunk egymás
előtt, és ráemlékszünk, hol mindenütt
akadt el már köztünk a szó.

A szélvédő csupa könny,
csupasz mellkasunk esőben ázik,
térdre ereszkedünk a forgalmas
mennyei éj sötétben,

és megesketjük akkor egymást
megint, mint valaha Texasban, hogy:
nem tudom ideírni. . . .
. . . . . .
. . . . . .

Hány és hány szombat este
ittasul majd meg ettől a mesétől?
Hogyan gyászolja majd az ifjú Denver az ő
elfeledett szexangyalát?

Hány fiú utánozza majd fekete zongorát
püfölve a város szent szülöttét?
Vagy hányan gerjednek rá, ha megkísérti őket,
búbánatéj-gimnazista lányok,

míg mi az idők végezetéig
ebben a halvány vers-rádiófényben
elfeledett árnyak mögé kuporodva fülelünk
az egyszervolt örökszombati jazzbe.

Igazi hős lesz belőlünk, Neal,
a faszunk és az idő háborújában:
Legyünk a világ minden vágyának angyalaivá,
s háljunk egyet a világgal, mielőtt meghalunk.

Mindegy, hogy egyedül alszom-e, vagy van kivel,
lány vagy mese-bari vagy álom,
megsínylem úgyis a ridegséget, téged, a csömört:
elhullunk mind, ahogy elhulltak már apáink,

de föltámasztja azt a volt-nincs testet
egyetlen pillanatnyi gondolat:
kortalan szoborrá, amit képzeletben
lehet szeretni:

emlékművé, ami a saját, láthatatlan
vers gyötörte testünkből épült
Vacogunk Denverben, és tűrünk,
ha táskás, bevérző szemmel is.

Szóval hogy a Zöld Gépkocsi:
megajándékozlak,
nesze, ajándék, nesze,
képzeletbeli.

Felautózunk a
Sziklás-hegységbe,
átautózzuk az

egész éjszakát,

és reggel a vasutad,
a házad, a gyerekek,
a lábtöréses végzet

síkföldjére vissza:

nekem meg ott lesz
a képzelgés, a munka,
a lakásom, Kelet,

New York megint.

New York, 1953. május 22—25.

 

 

Bede Béla (1934-2015)

Nagyáruház Kaliforniában
ford. Bede Béla
Magyar Szó, 1986. augusztus 24, 14. oldal

Milyen gondolatok cirkantak át agyamon ma éjjel rólad, Walt Whitman, miközben végigbandukoltam az útperemen bólogató fák árnya alatt, fejgörcstől gyötörve, öntudatosan kémlelve a teliholdat!

Szomjúhozó fáradtságomban és a bevásárlás örvényében végigsurrantam a neonfényárban ringó gyümölcs-nagyáruházban, álmodozva a dolgok felsorolása közben!

Miicsoda őszibarackok, s micsoda félhomály! Egész családok hömpölyögnek bevásárlás közben! Templomhajónyi férjek tömkelege! Feleségek az avokádók között, csecsemők a paradicsomhalmazok peremén! — És te, Garcia Lorca, mi keresnivalód van odalenn a dinnyekupacok sodró sokaságában?

 

Láttalak, Walt Whitman, gyermektelenül, magányosan, stréberkedve, lökdelőzve a mélyhűtőben sorakozó hússzeletek között, amint szemezel az elárusítófiuval.

Hallottam, amint mindenki mellének odaszegezted a kérdést: Ki gyilkolta halálra a sertésbordát? Mennyibe kerül a banán? Te vagy-e a kedvesem?

Ki s be járkáltam a csillogó konzervdobozok hatalmas halmai között, téged követve, s lelki szemeimmel láttam, amint az áruházi detektív az én lépteimet követi titkon.

Ott lépdeltünk lefelé a nyílt folyosókon át, együttesen, magányos ábrándjaink kíséretében az articsókákat ízlelgetve, s mienk volt minden finom csemegefalat, és sohasem jutottunk el a pénztárpultig.

 

Merre tartunk mi, Walt Whitman? Egy óra múlva bezárulnak az ajtók. Milyen irányban mutat ma éjjel szakállad alsó csücske?

(Megérintem a könyvedet, s álmodozom a mi világjárásunkról a nagyáruház zegzugában, s mindent oly képtelennek érzek.)

Egész éjjel csak bandukolunk az elhagyott utcákon? A fák árnyai egymást kergetik, fények villannak a házak résein, s mi mindketten magányosan keringünk a végenincs utakon.

Végigkószáljuik, talán álmodozva, a tovatűnő szerelem Amerikájának kék gépkocsikkal száguldozó autóutait, mígnem csendben hazatántorgunk kunyhó-otthonunkig?

 

Oh, kedves rőtszakllú atyám, magányos hitek oktatója, mit nyert Amerika azáltal, hogy Charon abbahagyta a serény rúdevezést dereglyéjével, s te kijutottál a füstös partszegélyre, s megálltál, végigkémlelni tekinteteddel, hogyan tűnik tova a Lethe szutykos vizén?

 

 

Fenyvesi Ottó (1954-)

A balek
Birdbrain!
ford. Fenyvesi Ottó
Magyar napló. 2. évf. 17. sz. (1990.4.26.), p. 5

A balek mozgatja a Földet!
A balek a kapitalizmus csúcsteljesítménye
A balek az orosz bürokrácia vezére
A balek harminc éve irányítja az FBI-t
még F. D. Roosevelt nevezte ki
A balek soha nem vette üldözőbe a Cosa Nostrát
A balek dönt arról, mennyi búzát kell elégetni,
hogy szinten tartsák a világpiaci árakat!
A balek pénzt kölcsönöz a diktatúráknak és a fejlődő országoknak
a Nemzetközi Valutaalapon keresztül
A balek soha nem gürcöl, mindig irodájában ücsörög
A balek agyátültetésre készül Svájcban
A balek éjnek idején megébred, és a dokumentációt rendszerezi
Én egy balek vagyok!
Én uralkodom Oroszország, Jugoszlávia, Anglia, Lengyelország,
Argentína, az USA és El Salvador felett
A balek Kínában szaporodik!
A balek a Kreml falában, Sztálin elvtársban lakozik
A balek irányítja az olajkitermelést a sivatagban!
A balek csökkenti a vízszintet Észak-Kaliforniában és ezért
a narancsültetvények locsolására szánt vizet
kénytelen inni az AgroBank jóváhagyásával
A balek kiirtja a bálnákat és a cápákat
A balek megnyúzza borjúfókákat, hogy
Párizsban új divatnak hódolhassanak
A balek kezében van a Pentagon, a testvére pedig a CIA főnöke,
hájas seggű bivalyok
A balek adja ki a Times-t, és a Newsweeket,
valamint a Wall Street Journalt
A balek pápa, miniszterelnök, köztársasági elnök, főtitkár,
politikai komiszár és szenátor!
A balek Reagant megválasztotta az USA elnökének!
A balek kalácsot dagaszt a gondosan
átszitált fehér lisztből! 
A balek rabokkal, cukorral, dohánnyal és alkohollal kereskedik
A balek meghódította az Új Világot, és megölte
a virágok hercegét, Kochipillit, a Popocatepetl alatt!
A balek elnöksége alatt rálőttek a tüntető egyetemistákra
A balek húszmillió értelmiségit és zsidót elküldött Szibériába
közülük 15 millió soha nem tért haza,
a Kóbor Kutyához címzett vendéglőbe
A baleknak bajusza volt és Németországot amphetaminnal etette
a második világháború alatt
A balek meg akarta oldani a zsidókérdést
A balek gázkamrába zárta a bipsiket
A balek kölcsönvette Lucky Lucianot a maffiától,
hogy megszerezze a vörösök ellen harcoló 
baleknak Szicíliát
A balek gépfegyvereket gyárt a Szentföldön és eladja őket
a dél-afrikai fehér pasasoknak
A balek ellátja helikopterekkel a közép-amerikai diktátorokat
A balek kinyírta az indiánokat,
és kedvező légkört teremtett az üzletnek
A balek terrorista háborút kezdett az izraeli zsidók ellen
A balek nyilvánosságra hozta a cionista terveket
a bejrúti palesztin menekülttáborok lövetéséről
A balek törvényen kívül helyezte a világméretű iszákosságot
A balek létrehozta az ópium-börzét
A balek megszervezte a Kondor-hadműveletet, hogy 
megsemmisítse a szonorai marihuana-ültetvényeket
A balek a Harward téren beteg lett a mexikói dohánytól
A balek Európába érkezett, hogy propagandájával
leigázza a svábbogarakat
A balek nemzetközileg elismert költő lett, világkörüli 
portyára indult, hogy dicsőséget szerezzen a balekoknak
A balek nem rossz gyerek, csak egy kicsit beszédhibás
különben szimpatikus
A balekot kihirdetem a Költészeti fesztivál győztesének!
A balek megépítette New York-ban a Világkereskedelmi Központot,
miközben nem ügyelt a klozetok ürítésére
A balek irtja az amazonasi őserdőt, hogy papírgyárakat építsen
Az iraki balek megtámadta az iránit 
A belfasti balek bombát dob az anyja picsájába
A balek megírta a Das Kapitalt!
De ő írta a Bibliát is!
És létrehozta a Nemzet egységét!
A balek maga a humánum, megépítette a Szivárványszobát
a Rockefeller-központ tetején 
és most a fellegekben táncol
Feltalálta a relativitás elméletét, úgyhogy Rockwell
elkészíthette a neutronbombát a Sziklás-hegység
lankáin, Kolorádóban
A balek ellenőrzi, hogy meddig bírja ki orgazmus nélkül
A balek azt hiszi, ettől nagyobb lesz a hímvesszője
A balek új kémet fedezett fel a dubrovniki utcákon
A balek bögyörőt szeretne szopni Európában
az életet nagyon komolyan fogja fel, de te,
sajnos, nem akarsz közreműködni
A balek nehéz levegőjű kommunista államokba megy,
ahol dúskeblű állambiztonsági csajok után nyargalhat,
míg mennydörög az ég és villámlik
A balekból meditáló Buddha lesz
A balek fél, hogy felrobbantja a bolygónkat, és azért
írta meg ezt a verset, 
hogy halhatatlan maradjon!

Dubrovnik, 1980. október 14.

 

 

Franyó Zoltán (1887-1978)

Vad árva
Wild Orphan
ford. Franyó Zoltán

Szelíd anyjával
sétálni megy
a vasút, a folyó mellett
- ő a száguldó
versenyautó-angyal fia -
és kocsikat álmodik magának
melyeket ő vezet.

Így nő fel magányosan
képzelt kocsik
és Tarrytown holt lelkei között,
hogy saját képzeletében
vad apái szépségét
teremtse meg -
oly mitológiát
melyet nem örökölhet.

Vajon később meghallja-e
isteneit?
Misztériumok közt
ébredőn az emlékezés
egy kósza szikrájával?

Az újra-megismerés
az ő lelkében
oly ritka érzés
csak álmaiban éli át
egy másik élet
nosztalgiáját.

A lélek kérdése ez.
És a sebesültek
sebeit ártatlanságukkal
kell gyógyítani,
- egy kakas, egy kereszt,
egy tökéletes szerelem.

És az apa
a szegényházban
az emlékezés zavarát
szenvedi át
ezer mérföldnyi
távolban, semmit sem tud
a váratlan idegen ifjúról
aki ajtaja felé száguld.

Góz Adrienn

Keleti ballada
An Eastern Ballad
Ford. Góz Adrienn

Szeretet, mi fejembe’ jár:
A hold hű, noha vak sugár,
Gondolatát nem mondja meg.
Sápadt, mert aggódik s hideg.

A tenger mély, álmodtam-e?
Békém nagy, s a föld fekete,
Amivé lettem: új gyerek.
Ádáz világra ébredek.

 

Györe Balázs (1951-)

Ezüst Durangón túl, a mexikói Sierra redői fölött
Past Silver Durango Over Mexico Sierra Wrinkles

ford. Györe Balázs

Nyugatra Anya–hegyek sodródnak a Csendes–óceán felé, zöld–lejtős kanyonok hatalmasabbak mint Mexikóváros

utak nélkül felhővirágok alatt melyek parányi árnyképvirágokat rajzolnak zöld csúcsokon

– villamosság nélkül kígyóznak folyómedrek édeneken át – Huichol vagy Tarahumara magányok egyenetlen hektárjai, hangyajáratok a sziklás platókra,

magára maradt indián alázat vájatai, kéz szántotta hegyoldal parcellák –

csupasz fehér felhőlombok némán vonulnak néma zöld földrögök fölött.

Ó embernélküliség hatalmas mekkái, Fénylő felhőagyak tornyosulnak a kék űrben a Napba

szivárvány füzérekkel a fehér vízgáz fölött, Ó fák prémébe öltözött védtelen test az áttetsző légben, Amerika látható zöld melle!

hatalmasabb mint ember az Anya Hegyek nagyobb meztelenséget tárnak fel mint amekkorát Baktéria legnagyobb bombája kigondolhatna

Vízhatlan esővárosok sodródnak és nem oldanak föl Történelmet,

fehér esőhajók a Zenit Kék Óceánjába merülve – Se kikötő

se főváros a láthatáron, barázdált smaragd mezák végtelenrügyezésben

ahol folyók és hangyák gyűjtik a szemetet amit maga mögött hagyott az ember Mexikó Völgyében –

Vas elrozsdásodik élő fa gyökerek alatt és szivárog vissza a földbe

táplálni az Ego érzékeny indáit melyek befedik a tudattalan gránit zöld mohás hegyeit.

Ég és Óceán tükrözi egymás azúrját, a horizont elmerül a megsárgult spektrumködben –

Baja California Kék vize laposan simul az Egyesült Államok barna hónaljához,

Folyómedrek sározzák a deltát könnycseppekkel Utah porát áztatva – Zöld öntözött farmnégyzetek a sivatagban

és a trágyaszínű gáz, Los Angeles mellett a munka barna párája a Sierrák magasságáig emelkedve –

szürke köd úszik keresztül a hegy alacsony hágóin, a város nem látható.

Lebegő karosszékek ereszkednek le az égből a napsütésben, előre–hátra billegve a levegő szennyezett mezejében.

 

Reflexiók Álmosszemben
Reflections In Sleepy Eye

ford. Györe Balázs

ROBERT BLYNAK

3489 barátságos ember

Szilfa liget, fűzfa, vörös pajták Kék Föld Megyében, apró birtok gázégő ormánnyal a dombon,

Hatalmas bogarak és gyíkok – narancssárgára festett acél daruk és tehertaxik,

Zöld ültetőgép lefele mutat Tudomány Játéka föld–fasz.

Sekély áradás, bevetett sima mezők felforgatva, felszántott
barna gabonatarló,
tárcsákat vontat a traktor a bekerített földön.
Térdre borult vén juharfa
a pocsolya–áradásban,

fehérre festett gáztartályok a springfieldi pályaudvar fatelepén,
pici vonat parádézik el Hús
Fűszer Sarkcsillag Vetőmag

Árboc tetején lobog a Zászlónk tv–antennák, hatalmas leveles feszes
antennás zöld fák,
napsütötten állnak fatörzsek

Nyáj a viharkerített dombon, kis zöld liget –
egy erdő Kanadából

erre a síkságra – Gabonasiló hálós tárolókban,
Szélmalmok Tracyben,
Kék zománcos gabonaraktárak

alumínium sapkája, fehér napsugár minaretek.
Nyirokmirigy szántásra kiválóan alkalmas
kender, speciális gyógymód
meghűlés influenza
fülgyulladás tünetekre és

fülkürt elzáródásra –

Fa, kettéhasadt meghajolt törzs az ágak a földön –

Sok föld, kevés ember, fölfele meredő sírkövek
ezüst végű falloszok az ég felé –

Aum, Om, Ford, Postaláda
telefonpózna feszül
az út mentén. Tó ház

deszkakerítés, fa árnyék fenyves domb sír, Ó

Benton–tó kéken hullámzó vize –
végül elért az idő a tégla pajtához! összedőlt!

Vastag vén tölgy tuskó jó mélyen besüppedve a föld alá.

Farm autó földműves tárcsás ekével,
egyenletesen hasítja a vas a sima földet, hegy hullámzik –

Tehenek legelnek az égerfa fiatal hajtása alatt,
lehajlott ágak boltíve átlátszó barna folyómedrek, fák a parton az árnyékot

figyelik, egyenesek vagy a földre térdepelnek

 

Halál mindenütt
Death on All Fronts
ford. Györe Balázs

A hét (Bratislava), 39. évf. 4. szám. (1994), p. 13

„A bolygónak befellegzett" 

Újhold néz le kedves beteg bolygónkra
Az ég közepéig űzte Orion a Mozdulatlan Göncölt
téltől télig. Idő előtt ébredek az ágyban, döglött
  legyek
lepték el a gázvilágított takarót, fáj a fejem, bal
  halánték
agy rost lükteti a Halált, amit én Terjesztek
  Mindenütt.
Mérgezett patkányok a Csirkeólban és miriád tetű
Fehér arzénnal befújva sodródik a patakba,
  Nagyvárosi
                   Svábbogarak
széttaposva a Nyaraló konyhakövén. Nekem nem
  kell gyerek.
Csökkentsük felére a fiú és lányhordák létszámát
  a földön és fellélegezhetünk
közlik szakértő Forradalmár Komputerek:
A kék földgömb baktériumnépességének a fele is
  bőven elegendő,       
óvjuk hát meg a füstös tüdőt a rohadt gyulladástól.
Kihivattam a Rovarirtót, Aki poloska halál-olajjal
  áztatta be
a Falat padlót. Ki áztatja majd be az én agyamat is
  halál-olajjal?
Hajnal előtt ébredek, rettegve rideg javaimtól,
gnosztikus könyveimtől, zajos szájamtól, régi néma
  szerelmeimtől,          
képre pénzre váltott bájaktól, kövér vágytalan
  testemtől, Apám
haldoklik, a Föld városait háborúval mérgezik,
  művészetem kilátástalan
Agy darabokban - és mégis elvont - Fájdalom
a bal halántékon élő halál -

 

Western Air gép bukdácsol
pettyes esőfelhők alatt
a szürke Sziklás Hegység mentén
Tavaszi alkony,
Nézd, Allen, ott lenn van Denver,
ne gyászold Nealt tovább,
Elmúltak a régi szellemcsont szerelmek
Új élet zúdul a síkságra, eső
mossa a Sziklás hegyoldalakat
Föld fordul a napszem alá
Emberi repülés-percek Cheyenne
kiszáradt hegyi útjai
Apró kövült brachiopoda a szakadékban
Négyszázötven millió éves
prekambriumi
körömnyi mészkő kagyló

Halott agyvelő, a hús túl van már
számtalan fantom reinkarnáción,
apró barázdák rajza a héjon
törékeny mint a megkérgesedett gondolat.

- Laramie fölött, Front Range
fenyő patak hó szakadék,
Cement Monolit toll füst
porgáz ömlik
a vörös fennsíkon át
az Újvilágra.

 

PDF: Allen Ginsberg: A költészet ereje és gyöngesége
(felszólalás, Belgrád, 1980, október 17.)
ford. Györe Balázs
Mozgó Világ, 1981. január, 102. oldal

Györe Balázs: Újra kell futózni a koponyát
(tárca)
Mozgó Világ, 1981. január, 103. oldal

 

 

Hárs Ernő (1920-2014)

Egy szupermarket Kaliforniában
ford. Hárs Ernő

Mit gondolok ma este, Walt Whitman, terólad, miközben a mellékutcákban járok a fák alatt s fejfájós öntudattal nézek a teliholdra?
Fáradtan, éhesen, képekre vadászva, beléptem a neon-gyümölcs-szupermarketba, s felsorolásaidról álmodoztam.
Micsoda őszibarackok, micsoda fény és árnyék! Egész családok vásárolnak itt éj idején! Folyosók tele férjekkel! Feleségek az avocado-körték, csecsemők a paradicsomok közt! - s te, García Lorca, mit csinálsz ott a görögdinnyéknél?

Láttalak, Walt Whitman, gyermektelen, magányos, öreg guberálót, ahogy a hűtőszekrényben turkáltál a hús közt, s szemügyre vetted a bolti inasokat.
Hallottam, ahogy kérdezgetted őket: Ki ölte meg a sertésoldalast? Mit kóstál a banán? Netán az angyalom vagy?

Ki-be sétáltam a csillogó konzervrakások közt, szorosan a nyomodban, s képzeletemben az áruházi detektívtől követve.
Együtt lépkedtünk végig a tág folyosókon, s magányos ábrándozásunkban megkóstoltuk az articsókát, ettünk minden fagyasztott csemegéből, s nem mentünk soha a pénztáron keresztül.

Hova megyünk, Walt Whitman? Az ajtókat egy óra múlva bezárják. Merre mutat a szakállad ma este?
(Megérintem a könyvedet, s eltűnődöm odüsszeánkon a szupermarketban, s abszurd érzés fog el.)
Magányos utakat fogunk róni éjszaka hosszat? A fák egymásba fűzik árnyukat, kialudtak a házakban a fények, mindketten magányosak leszünk.
Hazalődörgünk csendes otthonunkba, a szeretet elveszített Amerikájáról álmodozva, mely túlesik az országutak kék automobiljain?

Ó, drága atyám, szürkeszakáll, magányos öreg, bátorságra tanítóm, micsoda Amerika volt a tiéd, mikor Kháron abbahagyta a csáklyázást, s te kiszálltál egy ködbe merült parton, s nézted, hogyan tűnik el a Léthe fekete vizén a bárka?

 

 

Israel Efraim (Hap Béla, 1944-)

Keleti ballada
An Eastern Ballad
ford. Israel Efraim (Hap Béla)

Amiről szólok: szerelem.
A hold hű csakhogy vaksi szem,
És ki nem mondott gondolat;
Az aggódástól sápatag.

Álmomban nem volt szörnyü mély
A tenger, sem a föld sekély.
Én más vagyok már, más gyerek,
Vadult világra ébredek.

 

Jánosy István (1919–2006)

A valóságos oroszlán
The Lion for Real
ford. Jánosy István
Nagyvilág, 14. évf., (1969) 8. szám, p. 1170-1171

« Soyez muette pour moi, Idole contemplative... »

Hazaértem 
és szobámban egy oroszlánt találtam Kirohantam le a vészlétrán visítva Oroszlán! 
Két gyorsírónő tépte barna haját és becsapta az
ablakot Száguldottam haza Patersonba és két napig ott maradtam.
Fölhívtam 
öreg Reichiánus analitikusomat aki nem akart tovább kezelni mert marihuánát  
 szívok - Képzelje - lihegtem - Oroszlán van a szobámban - Attól tartok 
hiába volna minden disputa - és   letette a kagylót
Mentem 
öreg haveromhoz ittunk a pipijével Megcsókoltam a fiút és kinyilatkoztattam  
 Oroszlánom van - szemem őrülten villogott Földön birkózva hemperegtünk 
megharaptam a   szemöldökét & ő kirúgott Végül az utcán parkoló 
jeepjében onanizáltam és   nyögtem "Oroszlán".
Regényíró 
barátomra Joeyra leltem és rábődültem   "Oroszlán". Kíváncsian 
pillantott rám és fölolvasta ignu-magas   spontán költeményeit Oroszlánokra 
füleltem de csak ezt hallom Elefánt   Tiglon Hippogriff Egyszarvú 
Hangyák De gondoltam mindjárt megértett mikor Bölcsesség   Ignác 
fürdőszobájában figuráztunk
De 
másnap levelet küldött Füstös-hegyi   menhelyéről "Szeretlek 
kis Bo-Bo cukor arany oroszlánaiddal De mivel nincs Önlényeg és nincsenek Ketrecek 
  így kedves Atyád állatkertjében nincs   oroszlán 
Te mondtad anyád őrült volt, tőlem ne várd, hogy   Vőlegényedként 
a Szörnyet játsszam   előtted."
Zavaromban 
magasztos kábulatomban eszembe   jutott a való oroszlán amely bűzében 
koplal 
Harlemben Nyitottam az ajtót betöltötte a szobát dühe bombarobbanása Éhesen üvöltött a rabicfalnál de senki se hallhatta kívülről az ablakon át Szemem elkapta a szomszéd vörös bérház sarkát mely csak állt ott süketítő némán
Csak 
bámultunk egymásra békétlen sárga szeme   vörös szőrglóriában Viaszos 
csipa az enyémben ő már nem bömbölt és   köszöntve kimutatta karmát 
Megfordultam 
vas gázkályhán kelt kotyvasztottam   vacsorára vizet forraltam forró 
fürdőt vettem az ócska   kádban a kiöntő alatt.
Nem 
falt föl noha bántott hogy mellettem   koplalnia kell Következő 
héten szétmarcangolt egy keshedt   pokrócot már csupa csont, búza-sörénye 
  kihull szeme dühödt vörös amint sörényes fájó óriás fejét  
 mancsára ejti a tojás-keretű könyvespolc mellett amely tele Plato 
  & Buddha vékony köteteivel.
Éjente 
oldalán hevert, szememet el kellett   fordítsam éhes molyrágta arcáról 
magam sem ettem többé ő egyre fogyott és egész   éjjel üvöltött 
én meg rémeket láttam Oroszlán fal föl a könyvesboltban a Cosmic   Campuson 
magam is oroszlán éheztem   Kandinsky Profnál meghalok egy oroszlán 
  lebuj-cirkuszában Fölkeltem reggel az oroszlán haldoklott a padlón 
-   "Szörnyű jelenlét! - kiáltottam - Falj föl   
vagy halj meg!" Délután fölkelt - az ajtóhoz tántorogva mancsa a  
 falon hogy támassza remegő testét Szája feneketlen boltozatából kiadta 
lelkét nagy   csikorgással padlómról az égbe dörögve   
bongóbban mint éjjel Mexicóban a vulkán Kivágta az ajtót szólt kavicsos hangon 
"Nem most   Bébi - de majd még visszajövök."
Oroszlán 
amely föleszi lelkem évtizede már csak a   te éhedet ismerem Nem 
pedig elégtételed áldását Oh Mindenség   Bömbölése hogyan választattam 
ki Ebben az életben hallottam a te ígéretedet és kész   vagyok meghalni 
- Szolgáltam a te kiéhezett és ősi Jelenlétedet Oh   Uram szobámban 
várom irgalmadat.

Róza néninek
To Aunt Rose
ford. Jánosy István
Nagyvilág, 14. évf., (1969) 8. szám, 1171-1172. oldal

Róza néni most bár láthatnálak
filigrán arcodat farkasfog-mosolyodat
reuma-kínodat és nehéz fekete magascipődben
csontos ballábadat

amint bicegsz a hosszú teremben Newarkban
a futószőnyegen

a nagy fekete zongora mellett
hol a gyülések voltak
és én spanyol kormány-dalokat énekeltem
cincogón nyikorogva

(cidrizve) míg rám fülelt a Bizottság
míg te a teremben körülbicegtél
pénzt gyűjtve
Honey néni és egy idegen félkarú Sam bácsi
kabátujjal
zsebében
és
Ábrahám Lincoln-brigád-
órjás-ifjú kopasz fejűn

bár láthatnám hosszú-bánatos arcodat
sex-nyomor-keltette
könnyeid
(fojtott zokogás csontos csípő
az
Osborne-terrasz párnái alatt)
midőn ott álltam a toalett-széken pucéran
s
te combomat púderezted Calomine-nal
szömörce
ellen mit úgy röstelltem:
frissennőtt
bongyor-fekete szőrömet
mit
gondoltál szivedben titkon midőn
rádöbbentél
már férfi vagyok
és én a családi titkolózás tudatlan kislánya
csak álltam a fürdőszobában
lábam
cingár talpazatán Newark-i Múzeum.

Róza néni
Hitler
halott, Hitler az öröklétben; Hitler
Tamburlane-nal
és Emily Brontë-val

Bár látlak egyre sétálsz kisértet az Osborne Terraszon
a sötét halion át a bejárathoz bicegsz
éhenkórász
mosollyal
nyilván virágos selyemruhában
hogy
köszöntsd apámat a költőt midőn Newarkba jött
látlak amint bejössz a nappaliba
táncolva
kacska lábadon
s
tapsolsz hogy a könyvét
Liverigh
elfogadta

Hitler halott és Liverigh fölszámolta vállalatát
A
Múlt padlásszobája és az Örök pillanat elfogyott
Harry
bácsi is eladta végső selyemharisnyáját
Claire
se jár már pantomim-tánciskolába
Buba
kiaszott emlékműként gubbaszt az Agg
Hölgyek Otthonában
pislogva
új babákra

Utoljára kórházban láttalak
hamuszín
bőröd alól kiütköző koponyádat
kék-eres öntudattalan leányt
oxigén
sátorban
Rég végétért a spanyol háború
Róza
néni

 

 

Kalász Márton (1934-)

Újra a Times Square-en a Times Square-ről álmodozva
ford. Kalász Márton
Új Írás, 9. évf., (1969) 1. szám, p. 114

Hívom a szomorú trombitást
szürkületkor az üres utcán,
fújja az ezüst-refrént a Times Square
épületeinek, ó, idő
emlékműve, hajnali ötkor, a hold
fehér cérnája épphogy
látható

a McGraw-Hill zöld és tömör
irodái fölött, ifjú fehér
felhő alatt a nagy kék ég alatt

zsaru jár erre, de neki a zenész
s a hangszer láthatatlan

10 év emlékműve

—  A Globe Hotel, Garver hamuszín
ágyon hamvadt és görnyedd
háttal a tűket tisztogatta,
hol kálultan annyi éjszaka
altatók foszlásában feküdtem
s álmomba William Blake hangja dörgött,
árva, én

Garver meghalt Mexikóban, 2 éve már
s én itt vagyok megint, az utcán ücsörgök

A filmek nyelvünket vették, a nagy
vörös föliratok

Halandzsák kétrészes unalma
teenager-lidércálmoké
hold huligánjaié

De mi sohase voltunk lidércfény
huligánjai hanem az igazság
szőke szimatolójának kopói

Pár öregember él még, a sóvárak
eltűntek örökre

Legenda lettünk, láthatatlanok, de
legendásak, miként megmondatott.

 

 

Márki Zoltán (1928-2002)

Egy kaliforniai áruházban
ford. Márki Zoltán
Utunk, 28. évf., (1973) 49. szám, p. 9

Rád gondoltam ma este, Walt Whitman, a fák alatt a mellékutcákon bolyongva, s szemem szántszándékkal a teliholdra szegeztem, míg fejem bele nem sajdult.

Éhes kimerültségem képekre vadászott, s betértem a neonos gyümölcsáruházba látomásaidat visszaálmodni egytől egyig.

Micsoda őszibarackok s az a fény-árny-játék! Éj közepén bevásárló családok teljes létszámban. Férjektől zsúfolt csarnokok. Asszonyok a narancskörték, gyermekek a paradicsomfélék közötti — és te, Garcia Lorca, mit kerestél a görögdinnyék közelében?

Csak néztelek, Walt Whitman, gyermektelen, társ nélküli, aszott gyümölcs! A hűtőszekrény pástétomai fölé hajoltál, s a kiszolgáló fiúkat követted tekinteteddel.

Hallottam, megkérdezted tőlük: ki trancsírozza föl a sertést? Hogy a banán? Merre a góré?

 

Az asztagba rakott konzervek drágakő-sugárzásában tébláboltam utánad, és eszembe ötlött, így követnének a házidetektívek.

Le-föl lépdeltünk a pultok közti űrben, szabadon kóstolgatta képzeletünk az articsókát, s minden fagyait nyalánkság tulajdonosaiként még csak a környékére se mentünk a pénztárnak.

 

Hová visz utunk, Walt Whitman? Egyetlen órába se telik s a kapukat bezárják. Merre világít majd szakállad az éjben?

(Kezembe vettem könyvedet s megálmodtam odüsszeád a szupermarketben, és abszurdnak tűnt.)

Egész éjjel vándorolunk a néptelen utcákon? A fák árnyéka tovább nyomul, a házak fényei kialszanak, s egyedüllétünk még csak ketté sem oszlik?

Csak bolyongunk a hol volt, hol nem volt szívű Amerikát újraálmodva az utolsó kék járat kerülőútjain, mely csöndes otthonaink felé, hazairányít?

Ó, drága bátyám, ősz szakállú magányos agg, bátorságtanító, milyen is lehetett a te Amerikád, midőn ellökve révét egy ködös homokpadon hagyott Khárón, s ülve figyelted, mint vész a semmibe csónakja Léthé sötét vízén.

 

 

Somlyó György (1920–2006)

A csuklyás csavargó
The Shrouded Stranger
ford. Somlyó György

Ráncos irhám a puszta bőr
Ha tüzes Apolló hátamra dől
S ha Fagyjankó nyakon ragad
Zsákba csavarom tagjaimat

Arcom hó a husom hamuszín
Kószálok a pálya sínein
Ha az utca sötét s élettelen
Vasuti töltés a fekhelyem

Csajkából szürcsölök levest
S csemegét se vagyok szerezni rest
A Tigris-közben a sit körül
A szemétvödrökből kerül

Éjjel mikor senkise lát
a gyárak sötét jonhain át
Meztélláb rovom a köveket
S hallom hogy nyögnek az öregek

Lapulok mint pucér kölök
A híd alatt szivem dübörög
Hol látok a parton némi tüzet
Ócska gáztartályba heveredek

Álmodok lángoló hajat
S hogy dárdám az égbe csap
Királyi páncél mellemen
Két vállamon tört szárny pihen

Ki szajhálkodni megy éjszaka
A város világtalan útjaira
Atléta széplány vagy ócska cafat
Eljátszhat velem a csuklya alatt

Ki fekszik le a sötétbe velem
Hasa hasamon térde a térdemen
Fátylas szemembe ki néz bele
Kék combom alá ki feküdne le?

 

Üzenet
Message
ford. Somlyó György

Mióta megváltoztunk
melóztunk tekeregtünk
sírtunk s vizeltünk együtt
reggel úgy ébredek fel
hogy szememben az álom
de te New Yorkba mentél
bár nem feledsz el engem
szeretlek és szeretlek
és bolond bátyáidnak
részegségét se bánom

Túl régóta vagyok már egyedül
Túl régóta fekszem le úgy az ágyba
hogy senkinek a térdéhez sem érhetek, nő
vagy férfi már azt se bánom, én
szeretni akarok arra születtem légy velem
Óceánjárók füstölnek a tengeren
Félbemaradt felhőkarcolók finom acélvázai
A kormányozható dörgés elhal Lakehurst fölött
Hat meztelen táncosnő egy vörös színpadon
Párizsban most minden fa lombja csupa zöld
Két hónap és otthon vagyok és a szemed közé nézek.

 

Lindsay-hez
To Lindsay
ford. Somlyó György

Vachel, feljöttek a csillagok
homályba borult a coloradói út
egy kocsi kúszik lassan a síkon át
a pisla fényben dzsesszét bömböli a rádió
a szíveszakadt kereskedő új cigarettára gyújt
Egy másik városban huszonkét évvel ezelőtt
látom árnyékodat a falon
nadrágtartóban ülsz az ágyon
az árny-kéz pisztolyt emel a fejedhez
árnyékod a padlóra zuhan

 

Üvöltés II. része
Howl, pt. II
ford. Somlyó György
Nagyvilág, 1963/6, 902-903. oldal

Milyen beton- és aluminium-szfinksz verte szét a fejüket és falta fel agyukban a velőt és képzeletet?

Moloch! Magány! Szenny! Rondaság! Hamutálcák és elérhetetlen dollárok! Lépcsők alatt vinnyogó gyerekek! Kaszárnyákban zokogó kamaszok! Parkokban pityergő öregek!

Moloch! Moloch! Moloch lidércnyomása! Szeretetlen Moloch!
Lélek Molochja! Ember könyörtelen bírája, Moloch!

Moloch, felfoghatatlan fogság! Moloch, halálfejes, lélektelen börtön, a fájdalmak Kongresszusa! Moloch épületei ítéletek! Moloch a háború nehéz köve! Moloch a megkergült kormányzatok.

Moloch agya merő gépezet! Moloch vére guruló arany! Moloch mind a tíz ujja egy-egy hadsereg! Moloch melle kannibáli dinamó! Moloch füle gőzölgő sírverem!


Moloch szeme ezer vakablak! Moloch felhőkarcolói végtelen Jehovaként merednek a hosszú utcákon! Moloch üzemei álmodnak és hortyognak a ködben! Moloch gyárkéményei és antennái a koronák a városokon!


Moloch szerelme végetnemérő és olaj! Moloch lelke villamosság és pénzintézet! Moloch szegénysége a szellem
sérteié.' Moloch sorsa a nemnélküli hidrogén felhője! Moloch neve Ész!

Molochban ülök egyes-egyedül! Molochban angyalokról álmodom! Moloch bolondja! Moloch balekje! Szerelemtelen és férfiat- lan vagyok Molochban!


Moloch, korán beléptél a lelkembe! Molochban testtelen öntudat vagyok! Moloch természetes lelkesedésemből az irtózatba taszított! Megadom magam Molochnak! Ébredj Molochra! Égből patakzó fényesség!


Moloch! Moloch! Robot-lakások! Láthatatlan külvárosok! csontváz-kincseskamrák! vak fővárosok! démoni iparok! kísérteties nemzetek! kiirthatatlan bolondokházák! gránit nemiszervek! szörnyűséges bombák!

Nyakuk törték, hogy mennybe repítsék Molochot! Utak, fák, rádiók, tonnák! a várost mennybe röpítve, amely létezik és mindenütt ott van a fejünk fölött!

Látomások! Baljós jelek! káprázatok! csodák! önkívületek! lefolytak mind Amerika folyóin!


Álmok! rajongások! felfedezések! vallások! az érzékeny kutyaszarok egész hajórakománya!


Áttörések a folyón! fricskák és megfeszíttetések! mind-mind lefolytak az árral! Fények! Epifániák! Kétségbeesések! Tíz év állati vinnyogásai és öngyilkosságai! Szellemek! Új szerelmek! Tébolyult nemzedékek! mind-mind lefelé az Idő szírijei között!

Valódi szent nevetés a folyóban! Mindent láttak ők! a vad szemek! a szent csataordítások! Az istenhozzádok! Felmásztak a csúcsra! a magányig! lebegve! virágot tépve!
Le a folyón! Ki az utakra!

 

 

Szemlér Ferenc (1906-1978)

Árucsarnok Kaliforniában
ford. Szemlér Ferenc
Igaz szó, 24. évf., (1976) 4. szám, p. 376-377  

Miket is gondolok ma rólad, Walt Whitman, ha már fejfájós öntudattal jártam a mellékutcákon s bámultam a teleholdat.
Fáradt éhségemben hasonlatokra vadászva tértem be a neon gyümölcscsarnokba és felsorold sídről ábrándoztam!
Micsoda barackok és félárnyékok! Éjjel bevásárló egész családok! Asz- szonyok körték, csecsemők paradicsomok közt! és ön, García Lorca, mit keres ott a görögdinnyéknél?

Láttalak téged, Walt Whitman, te gyermektelen, magányos öreg kajás. amint a hűtőpolc húsai közt kotorászol és szemed az eladókra szögezed.
Hallottam, amikor mindenkitől megtudakoltad: Ki ölte le a sertéstokát? Mennyi a banán? Angyalom, te vagy-e?
Nyomodban ki-bejártam a fénylő konzervhalmok között, míg képzeletemben az üzlet titkosrendőre követett.
Nyílt folyosókon magunk kedve szerint haladtunk kettesben, megízleltük az articsókát, birtokba vettünk minden mélyhűtött csemegét és soha nem járultunk pénztáros elé.

Merre megyünk, Walt Whitman? Egy óra múlva zárulnak az ajtók. Szakállad ma este merre mutat?
(Megérintem könyved, árucsarnoki Odüsszeiánkra gondolok és nevetségesnek érzem magam.)
Egész éjjel elhagyott utcákon fogunk-e bolyongani? A fák árnnyal növelik az árnyat, házakban kihuny a fény, mindketten magunkra maradunk.
A műút kék gépkocsijai mellett fogunk-e hallgató otthonunk felé ballagni és álmodni az elveszett édes Amerikáról?
Ó, drága atyám, ősz szakállú, bátorságra oktató, magányos agg, milyen Amerika volt a tied, amikor Kháron megszűnt taszítani csónakját, te pedig kiléptél a gőzös partra s álltodban nézted, mint tűnik el a ladik Léthe fekete vizein?

 

Szilágyi Domokos (1938–1976)

Utolsó éjszaka Kalkuttában
ford. Szilágyi Domokos
Utunk, 31. évf., (1976) 28. szám, p. 6

Csöndes éj. A régi óra ketyeg,
fél három. Tücsökcirpelés
ébred az utcán. A kapu zárva,
künn az utcán: alvók, bajszok,
meztelenség, de semmi vágy.
Néhány moszkitó
viszketést ébreszt, a ventillátor
lassan forog, egy kocsi mennydörög
végig a fekete aszfalton,
egy bika bőg, valami készül —
az Idő szilárdan ül a négy sárga falon.
Nincs itt senki, az ürességet
vonatfütty, kutyaugatás tölti meg,
egy messzi épülettömb válaszol.
Puskin ül a könyvespolcon, Shakespeare
és Blake összes művei, mind olvasatlanul.
Ó, Költészet Szelleme, ne hívasd magad
dadogva ebben az ágyakkal zsúfolt
ürességben a fénylő, ovális
tükör alatt — tökéletes
éj az alvóknak, hogy föloldódjanak
a nyugodt feketeségben, és pihenjenek
nyolc órahosszat.
— Fölébredve, mocskos ujjakkal,
keserű szájjal és cigarettára
éhes tüdővel — mit lehet tenni
e nagy lábbal, e karral, e szemmel
ez éhező, csontvázakkal tele, szomorú,
lóvonattal forró Kalkuttában az
Örökkévalóságban — izzadva és
elkorhadt fogakkal —
Rilke legalább álmodhatott szeretőkről,
izgatott lihegésről, remegő bensőről,
ugye? És a hatalmas, csillagos űr —
Ha az elme megváltoztatja a dolgot,
a rémes lehelet visszafúj az emberre —
De most épületek és bolygók hatalmas
zuhanása áttöri a nyelvek falait és
engem Gangeszének súlya alá
nyom le mindörökre.
Nincs menekvés, csak a halál
Bangkokban és New Yorkban.
A bőr csak arra jó, hogy bőr legyen,
ez minden, ami bármikor lehet
bár fájdalmában üvölt a vese,
beteggé teszi magát, hullámzó álom
hal meg véget vetni hirhedett nyomorának.
— Hagyd másnak a halhatatlanságot, hogy
szenvedjen, mint a bolond, ne akadj
a világegyetem sarkába, karodba
morfiumot fecskendezve és falva a húst.

 

 

Tandori Dezső (1938-2019)

Sutra Wichita örvényéből
Wichita Vortex Sutra
(Részlet)
ford. Tandori Dezső
Hol van Vietnam? Európa Könyvkiadó, Modern Könyvtár 129, 1967, 57-62. oldal

Amerikai Sas szárnya csattog Ázsián 
dollármillió helikopter
dollárbilliós haditengerészet és a fiúkat Betty néni kedvenceit
kiragadják az üzletből viszik reszketve a farmról föiskolákról behajózzák őket
rémült szájukon liftel a levegő nézd a televízión a Life-ban Mert mít mond a rádió Mert mit mond a televízió nyelve Forgasd a szót nyelv nyelv
„Jó húzás" Mert mit mondanak a főcímek
Omaha World Herald - Rusk : Kemény kéz
a béke megörzésére Mert mit mond Lincoln Nebraska Morning Star - A vietnami háború fellendülés Mert mit mond McNamara kijelenti használva a nyelvet
Nyilatkozik Maxwell Taylor
tábornok a Fehér Ház tanácsadója Növekvő vietkong veszteségek három öt null null havonta Fekete Mágia nyelve,
valóság kaptafái - Kommunizmus 11 betű e szó silány varázslók úgy tesznek itt mintha
alkimisták hamis varázsigéje lenne aranyat csinálni a földből - beszart mágusok tökölnek agyalmányaikon, konfekció-mákony terminológián nem használt neked 1956-ban sem
Dulles, ősz fej ahogy kotlottál az Államokon, s nem használt Ike-nak sem, letérdelt hogy bevegye a bűvös ostyát Dulles kezéből Washington templomának főhajójában: Seggfej mágusok áldozgatása elszúrt Kongresszusok Kansas & Missouri rossz egyenlet alapján
mint a Bűvészinas aki elszabadította a Föld leghitványabb seprűnyelét: nyelvet Ó térj vissza bosszúhajú mágus rázd helyre hülye fiad mielőtt sugárzás vízözöne árasztaná el lakótered tévelygő bűvészkölyked csinált egy jó húzást megint elég volt egy jó évtizedre . . . A Föld nagy része nem látszik ide, láthatatlan a külső Univerzum nem hoz hírt róla csak a nyelv levegőrezgés látomások vagy a próféciák a rejtett élekről, ugyanaz Waterville-ben és Saigonban ugyanaz az emberi forma: Ha egy nő szíve Waterville-ben megszakad Hanoiban ugyanúgy zokog egy asszony Fel hát Wích tábal próféciára! Ó, rettenetes Bárd!
egyenest az Örvény közepébe
hol félelemben hánytorog
milliomos kényszer alatt az Egyetem
magányos hangok elfúló rémülete a telefonban s ágyukból reszketve riadnak a diákok új valóság lüktető testmelegének álmaival
kislányok gyilkost gyanítanak az öregebbekben gyilkol egy távoli ellenőrző gépezet duzzadó-kanos fiúk pattannak ereikben megfagy a vér ha a postás levelet hoz egy agg fehérhajú Tábornoktól e halálháborúba sorozás Inspektorától Ó reménytelen Apák és Tanítók Huéban szóljatok, ismeritek ugyanezt a kínt?
mind e gépkopogású sötét nyelvet! . . . Öreg vagyok már, magányosan élek Kansasban de nem vagyok gyáva kimondani magányom egy kocsiban mert nemcsak az én magányom ez Tiétek ez ó, Amerika-szerte drága testvérek - & a kimondott magány: Jövendölés
100 éve a Holdon vagy Kansas
középen itt most. Nem a szánk szikkadt némasága mely megtelik az éj közepén az eksztázis nyelvével amikor reszkető testtel szorítjuk egymást ölelkezve egy matracon - Nem az üres ég mely elfedi tekintetünk elöl az Érzést se szoknyánk se nadrágunk mely rejti a felizzó szerelmes bőrtől gyulladt test vágyát, sima fehér hasakét le egész lábunk közt a szőr háromszögéig, Nem is Isten akitől lettünk, s aki tilalomba veri Létünk, e napos rózsát csupa meztelen öröm pirosában szemünk & ágyékunk közt, igen - Minden ezért van csak, ezért a remegésekért, amit úgy hívunk Szerelem, úgy kell és hiányzik - félünk, nem mi leszünk majd akinek a testét imádja Kansas City valamennyi menyasszonya s nem csókolja végig valamennyi fiú Wichitában -
Ó, magányukban hányan sírnak hangosan, mint én - A hídon a Republican River fölött könnyek közt keresik hogyan szólaljanak meg végre igazi nyelven - . . . Gyors kerekein a jövő rohan szívedbe, Wichita! Íme kiált az éter hullámain az éhező Föld
& boldogtalanok vártok az Ember Fiára Ó, Amerika szülötte! ápolt vagy ugye jószagú így hirdeti a rádió míg tovasuhanóban villognak sejtelmes torony-erdők tábori fémbarakk körül kis halmon - raktár-e? élelemé? gyár-e? háborús félelemé? Érzékeny Város, ó! - fények: Hamburger & Skelly Gáz táplál embert gépet: Villanyenergia Központ Kansas színalumínium távirányítás törékeny antennaszálak jelezgetnek
néptelen futballpályák felett vasárnap alkonyatkor
magányos fúrótorony felé mely tudatalatti olaját szivattyúzza éjjel-nappal & üzemi gáz lidérce szegélyez roppant golfmezőt ahova a fáradt üzletember kijár játszani - Autósztráda lóhere-elágazása, forgalmad Kelet-Wichita szárnyvasút McConnell légikikötő táplálod a várost - Jönnek a peremvárosok fényei Texaco óriásáruház ragyogása özönlik a Kellogg sugárút fénycsigolyáin zöldhullám ékkövei verdesik a szélvédő-üveget,
Idegközpont - Belváros! Árad a reflektorkévés autódzsungeled hunyorog a szem a farlámpák tűzgömbjeitől - Zsúfolt ember-fészek, nappali fény felszikrázó napfény mily üzletre-való! kivéve vasárnap - Keresztet vet a gyepre a Megváltó Fája - lutheránusok emlékezzünk bűneinkre és Títsworthnál köss autóbiztosítást s De Voors Guard roncstemetője forgalmunk kimustrált testeinek rajtuk már Titsworth biztosítása se segít végeladás - . . . Térj meg hát, utazó, mögötted az újság-gyár, hol készül a nyelv futószalagon átfutsz a douglasi Állami Vasúti híd alatt
térj meg az Örvény szívébe, békés otthonod itt: Hotel Eaton - Itt kezdte ez az Ország a vietnami háborút dühödt fejszecsapásokkal pusztítva venyigéket
Ötven éve felkavarta itt az erőszak
a gyűlölet örvényét, mely a Mekong torkolatát lecsupasztja -
Gőgös Wichita! hiú Wichita! első köved repült! - Anyámat ez ölte meg belehalt a hidegháborús pszichózisba elmegyógyintézetben tíz éve immár
fejében hírszolgálatok drótjai zizegtek és légben ágáló fantom-hangú politikusok mocskolták be kislányos lényét. Hányan belepusztultak meg beleőrültek gépesített Örvényedbe egész a tizenhetedik - elég! A háború véget ér - Kivéve nekik: foglyaid, Négernegyed egyre sóvárognak szerelmetekért, ó Wichita
fehértestű gyermekei!

 


Vas István (1910-1991)

Versrakéta
Poem Rocket
ford. Vas István

„Légy csillagkarcoló!”
Corso

Régi hold az én szemem új hold emberi lábnyomokkal
Nem többé Búsképű Rómeó a részeg folyóban Dilis Pierre
szemöldöke, balfácán hold
Ó lehetséges hold az Égen ahova először kerülünk a nevek
kortalan csillagzatai közül
ahogy Isten lehetséges ahogy Minden lehetséges úgy érünk el
egy másik életet.

Hold politikusok a föld sír és örökké háborút visel
de egy csillagon sem okvetetlenkednek a rikácsoló hollywoodi
bolondok
romániai olajmágnások nem kötnek titkos megállapodásokat
petyhüdt zöld plutólakókkal -
rabszolgatáborok a Saturnuson kubai forradalmak a Marson?
Régi és új élet kar a karban megtalálja-e a katolikus egyház
Krisztust a Jupiteren
Mohamed randalíroz-e az Uranuson posszibilis lesz-e Buddha
a közönyös égitesteken
vagy találnak-e virágzó Zoroaster-templomokat a Neptunuson?
Az egész világegyetemről micsoda szörnyűséges új elgondolások
bontakoztak ki a haldokló pápa agyában?
Egyedül a tudós a valódi költő nekünk adja a holdat
megígéri a csillagokat új világegyetemet szerez nekünk
ha arra kerül a sor
ó Einstein el kellett volna küldenem hozzád lángoló
kézirataimat
ó Einstein el kellett volna zarándokolnom fehér hajadhoz!

Ó útitársak írok nektek egy verset Amsterdamban
a Kozmoszban
ahol Spinoza csiszolta varázslencséjét réges-régen
írok nektek egy verset réges-régen
már lábamat megmostam a halálban
itt vagyok meztelenül azonosság nélkül
testem sincs több csak a tollvonások finom fekete futama
puha papíron
ahogy csillag szól csillaghoz napfény sokszoros sugarai mindig
ugyanaz a miriád gondolat
a világegyetem egy ráncában ahol Whitman élt
és Blake meg Shelley látta ott Miltont lakozni mint
csillagtemplomban merengeni vakságában meglátva
mindent -
Most végre beszélhetek hozzátok szeretett testvéreim
egy ismeretlen holdon
csupa valódi Te bármilyen alakban is kuporogtok az
Örökkévalóság Plátói Párái közt
Én is csillag vagyok.
Megeszitek a verseimet vagy olvassátok
vagy aluminiumvak lemezekkel bámultok-e naptalan
oldalakra?
Álmodjátok-e vagy lefordítjátok és elfogadjátok az adatokat
antennák közönyös kókadásával?
Érthető vagyok-e virágzó zöld szemgödrötök vevőkészülékeinek?
vannak-e látomásaitok Istenről?
Merre fordul majd a milliónyi naptól körülvett napraforgó?

Ez az én rakétám a személyes rakéta felküldöm üzenetemet
oda Túlra
Hogy valaki ott meghalljon engem
a halhatatlanságom
acél vagy kobalt bazalt és gyémánt arany vagy higanytűz nélkül
végülis nélkülem
tiszta gondolat
merő üzenet mindenütt ugyanaz
felküldöm rakétámat hogy célba érjen bármely égitesten
amelyik várja már
előnyben vallásos édes égitestek semmi pénz
négydimenziós égitestek ahol a Halál filmeket mutat be
növények beszélnek (udvariasan) hajdani fizikákról és magát
a költészetet a fák készítik a fák
a végső Égitest ahol a Világegyetem Nagy Agyveleje ül
és várja hogy a vers repüljön az Ő aranyzsebébe
elvegyülve a többi hanggal dürrögéssel szerelmi sóhajjal
panaszdallal jajkiáltással és a békák millió kimondhatatlan
gondolatával
Elküldöm nektek csodás vegyületem rakétáját
több az mint a hajam a magom vagy testem sejtjei
a sietős gondolat fölfelé röpül vágyakozásomkal pillanatnyian
mint a világegyetem és a fénynél sebesebben
és bevégezetlenül abbahagyok minden más kérdést egyelőre
és visszafordulok aludni sötét ágyamban a földön.



Kaliforniai szuperpiac
A Supermarket in California
ford. Vas István

Mennyit gondolok rád ma este, Walt Whitman, mert
végigsétáltam a fák alatt és fejfájástól facsartan néztem
a teliholdra.
Éhesen és fáradtan versbe való képeket akartam beszerezni és
betértem a neonfényes szupergyümölcspiacra és a te
felsorolásaidról álmodoztam!
Micsoda őszibarackok, micsoda tört árnyak! Egész családok,
este vásároltak! Férjekkel zsúfolt folyosók! Feleségek az
aligátorkörték, kisbabák a paradicsomok közt! - és te,
Garda Lorca, mit csináltál odalent a görögdinnyéknél?

Láttalak téged, Walt Whitman, gyermektelen, magányos, vén
kajás, ahogy sorra piszkáltad az ételeket a hűtőszekrényben
és szemeztél a fűszeresinasokkal.
Hallottam, ahogy mindegyiktől megkérdezted: Ki vágta le
a sertésbordákat? Mennyi a banán? Enyém leszel-e,
angyalom?
Kószáltam ki és be a ragyogó konzervdobozhalmok között és
követtelek téged és képzeletemben követett az áruházi
detektív.
Együtt ballagtunk le a nyitott folyosókon és társtalan
szeszélyünkben megkóstoltuk az articsókát, magunkévá
tettünk minden jegelt inyencséget és közelébe se mentünk
a pénztárnak.

Hova megyünk, Walt Whitman? A kapukat becsukják egy
óra mulva. Merrefelé mutat a szakállad ma este?
(Hozzáérek a könyvedhez és álmodozom a mi odysseiánkról
a szuperpiacon, ostoba érzés.)
Átsétáljuk az egész éjszakát, elhagyatott utcákon? A fák
árnyékkal növelik az árnyékot, kialszanak a fények
a házakban, mindketten magányosak leszünk.
Vagy baktatunk majd szerelmünk elvesztett Amerikájáról
álmodozva, el a kocsifelhajtókon várakozó kék autók
mellett, hazafelé hallgatag kunyhónkba?
Jaj, édesapám, szürkeszakáll, magányos öreg bátorság-példája,
miféle Amerikád maradt, amikor Kháron ellökte a rúddal
a kompját, és te kijutottál egy ködös partra és ott álltál
és figyelted, hogyan tűnik el a csónak a Létbe fekete
vizein?


Napraforgó szutra
Sunflower Sutra
ford. Vas István

Jártam a banánkonzervdokk partjain és leültem egy Dél-Pacific
mozdony irdatlan árnyékában és néztem a naplementét
a skatulyaház dombok fölött és sírtam.
Jack Kerouac ült mellettem megrepedt rozsdás vasrudon,
útitárs, a léleknek egyazon gondolatait gondoltuk,
nyúzottan, nyamvadtan, szomorú szemmel, géperdő
göcsörtös gyökerei köröttünk.
A folyó olajos vize a vörös eget tükrözte, a nap lebukott
Frisco végső csúcsainak hegyén, és nincs hal abban
a folyamban, se remete azokban a hegyekben, csak mi
vagyunk itt csipásan, macskajajosan, mint vén vagányok
a folyó partján, fáradtan, züllötten.
Nézd a napraforgót, mondta, fakószürke árnyék sötétlett az
égre, akkora, mint egy ember, szárazon ült egy halom
ócska fűrészpor tetején -
- felugrottam elbűvölten - ez volt az első napraforgóm,
emlékfoszlányok Blake-böl - a látomásaim - Harlem -
és a keleti folyók poklai, Joe zsíros szendvicsei, kopott
gyerekkocsik, fekete, csupasz autógumik, elfeledetten és
bevonatlanul, a vers a folyópartról, kotonok és fazekak,
acélkések, semmi se rozsdamentes, csak a gőzölgő ganaj
meg á multtá múló, borotvaéles szerszámok -
és a szürke napraforgó lebegett az alkonyatban, siváran zizegve,
porosan, hajdani mozdonyok füstjével, gőzével, kormával
a szemében -
lekonyult fonnyadt füzérű pártája, megtörten akár egy
behorpadt korona, magvai kihullván arcából, hamar lesz
fogatlan száj csak napos levegőből, hajas fején elmosódott
napsugarak, mint egy kiszáradt, fémszálas pókháló,
szárából levelek nyúltak ki, akár a karok, a fűrészpor gyökérzet
mozgott velük, gipsztörmelék hullt ki a fekete ágakból,
egy döglött légy a fülében.
Döbbentő, viharvert ócskaság voltál, ó lelkem napraforgó,
hogy szerettelek akkor!
A piszok nem ember piszka volt, csak halál meg emberi
mozdonyok,
mindaz a porgúnya, az a megsötétedett vasútbőr fátyol, az
a füstorca, az a szemhéj fekete nyomorúságból, az
a kormos kéz vagy fallosz vagy kidudorodása a mesterséges
mocsoknál-mocsokabbnak - iparían - modernül - mind
az a bolond aranykoronádat beszennyező civilizáció -
és azok a vizenyős halálgondolatok és poros szeretetlen szemek
és csonkok odalenn abban a szülőföld-halomban, ami
csupa homok és fűrészpor, gumi, dollárbankjegy, gépezet
bőre, a síró, köhögő kocsi belei és zsigerei, az üres,
magányos konzervdobozok rozsdás nyelvükkel, jaj, mit is
tudnék mondani még, valamely faszszivar elfüstölt
hamuja, taliga-picsák és autók tejes mellei, székekből
kikopott seggek és dinamók záróizmai - mindez
belegabalyodva összeaszott gyökereidbe - te meg ott álltál
előttem az alkonyatban, minden glóriáddal az alakodban!
Tökéletes szépségű napraforgó! tökéletes nagyszerű gyönyörű
napraforgó-lét! édes természetes napraforgó-szem az
újhold hallatára, elevenen ébred
és izgatottan kapaszkodik az alkonyba az árnyékba napkeltébe
aranyhavi szellőbe!
Hány légy zümmögött körülötted, ki piszkodról nem tehetsz,
míg te átkoztad a vasutat és viráglelkedet?
Szegény halott virág! mikor felejtetted el, hogy virág vagy?
Mikor néztél a bőrödre, mikor határoztad el, hogy
tehetetlen, mocskos öreg mozdony vagy? egy mozdony
kísértete? egy hajdani erős, tébolyult amerikai mozdony
árnyéka és szelleme?
Soha se voltál te mozdony, te Napraforgó, te napraforgó voltál!
És te, Mozdony, te mozdony vagy és ne felejts el engem!
És ezzel fölszedtem a vastag napraforgó csontvázat és az
oldalamhoz szorítottam, akár egy jogart,
és prédikálok a lelkemnek és Jack lelkének is, és mindenkinek,
aki meg akar hallgatni:
- Mi nem vagyunk a mocskos bőrünk, mi nem vagyunk az
ijesztő sivár poros alaktalan mozdonyunk, mi mindnyájan
szép arany napraforgók vagyunk belül és meg vagyunk
áldva saját magvainkkal és aranyhajú meztelen
tökélytestünkkel és felnőnek azok őrült fekete
napraforgókká az alkonyatban és mi a szemünkkel
kémleljük őket a tébolyult mozdony árnyékában
folyópart alkonyatkor friscói dombos konzervdoboz
este földönülő látomás.

 

 

Vitéz György (1933-2009)

PDF: Üvöltés I. része
Howl, pt. I
ford. Vitéz György
Híd, 1962/6, 547–551.
oldal

Gömöri György az Üvöltés első magyar fordításáról
Gömöri György: A kortárs levelei (Egy szavakban vitézkedő Györgyről), Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 61.évf., (2010) 4. szám, 35. oldal

Vitéz György „akkor (1960-ban!) fordított Ginsberget, amikor ez Magyarországon még nem csak hogy nem jött divatba, de nem is volt lehetséges. A fordítás kőnyomatos kiadása - Pándi R. György riasztóan szürrealista címlapjával - Montreálban jelent meg 100 példányban, s máig meg van nekem egy, a fordító kézírásával jegyzett példánya, amelyből egy részletet sikerült aztán [akkortájt nyomdafestéket nem tűrő nyolc sor híján az I. részt] megjelentetnem 1962-ben az újvidéki Híd hasábjain. [Gömöri György: Amerikai hipsztéria. Híd, 1962/6, 543-546; Allen Ginsberg: Üvöltés (részlet, ford. Vitéz György). Híd, 1962/6, 547–551.]
Egyébként Vitéz inkább mint korjelenséget szemlélte Ginsberget, távol állt tőle az amerikai beat-költő nárcisztikus anarchizmusa, illetve végletes exhibicionizmusa.”