Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
чётки / csotki
A
csotki a Jézus-ima recitálásához segítségül szolgáló imafüzér, görög megfelelője
komboszkíni
(κομποσκοίνι; románul: mătănii; szerbül: бројаница / brojanica; bolgárul: броеница). A csotkit általában -
ellentétben a rózsafüzérrel - fonalból csomózzák. A csomók száma változó, lehet
33 (Jézus földi éveinek száma), de létezik 50 és 100 szemes is. A csomók általában
nincsenek bizonyos szakaszonként egymástól elválasztva, bár a 100 csomós esetében
előfordul, hogy minden 25. után egy nagyobb - esetleg fából vagy más anyagból
készült - csomó van. A végén szintén fonalból csomózott kereszt található, amely
esetenként nagyobb bojtban végződik. Egyesek szerint a bojt arra szolgál, hogy
az imádkozó a bűnbánat könnyeit vagy verítékét (a keleti szerzetesek ezt a magánimát
mély meghajlásokkal illetve leborulásokkal kísérik) letörölje. A színe általában
fekete (az alázat és bűnbánat színe).
A
keleti szerzetesek maguk csomózzák ezeket az imafüzéreket, miközben imádkozzák
a Jézus-imát. Az imafüzéreket nem áldják meg (mint nyugaton a rózsafüzért), mivel
úgy tartják, hogy azt az imádkozó maga szenteli meg a használat során.
D. M. Deed: A lélek kardja — Orthodox imafüzér készítése
Bőrből
készülnek az ún. лѣстовка, лeстовка / lesztovka, „lajtorja” vagy
вервица / vervica, „zsineg”
olvasók, amit az óhitűek használnak.
Rövid ismertető a Jézus-imáról
A Jézus-ima a nyugaton ismert rózsafüzérhez hasonló, a keleti keresztény hagyományban elterjedt szóbeli ima, amely már a VII. században ismert volt. Szövege az evangéliumi farizeus és vámos példabeszédéből (Isten, irgalmazz nekem bűnösnek!), illetve a vak Bartimeus felkiáltásából (Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam!) kiindulva alakult ki. "Végleges" formájában magába foglalja az egyház tanítását Jézus személyéről, illetve az Isten és ember közötti viszonyról.
Legteljesebb formája magyarul így hangzik:
"Uram, Jézus Krisztus, Élő Isten Fia, könyörülj rajtam bűnösön!"
Az ima szövege természetesen változhat, egyes részei elmaradhatnak:
Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön!
Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam, bűnösön!
Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam vagy rajtunk! stb.
Legősibb formája a keleti és nyugati liturgiában egyaránt általános Kyrie eleyson! (Uram irgalmazz!), legrövidebb alakja pedig egyszerűen a Szent Név: JÉZUS! vagy Jézus Krisztus!
Az ima bármely formájának lényeges - központi - eleme Jézus Szent Neve, amelynek hatalma van.
A Jézus-ima nagy szentjei valójában szüntelenül ismételték ezt az imát, kezdetben hangosan, majd csak gondolatban, ezért a füzér csak a kezdők esetében szolgálja a számolást, akik számára az még nem vált készséggé. Ebben az esetben nem tartom a legjobb szónak az automatikus kifejezést, bár "A Zarándok" című elbeszélés szerint az ima egy idő után önműködővé válik, és még álmában is elkíséri az embert. Természetesen nem válik teljesen függetlenné az akarattól és többé kevésbé tudatos marad akkor is mikor gyakorlója más - akár fizikai, akár szellemi - tevékenységet folytat. Ebben nyilvánul meg ennek az imaformának az igazi célja: Isten jelenlétének állandó tudatosítása az ember által, a folyamatos Isten jelenlétében élés - nyugati fogalmak szerint az összeszedettség állapota. Míg a rózsafüzér Jézus és Mária életének eseményei fölötti szemlélődés, ezért bizonyos fokú nyugalmat igényel, ez az ima "pusztán" Isten jelenlétének, mindenütt jelenvalóságának állandó tudatosítása, a szemlélődés mint életforma kialakítása, ami nem ment fel az alól a kötelezettség alól, hogy naponta - hasonlóan a rózsafüzér imádkozásához - csak az ima (akár hang nélküli) recitálásával töltsünk el Isten jelenlétében egy bizonyos időt, amelyet kizárólag erre szánunk.
Érdekes - egyben saját tapasztalatom is - Anthony de Mello jezsuita szerzetes meglátása az imafüzér (mint tárgy) használatával, amikor a Jézus-ima, illetve a rózsafüzér kapcsán a "Kapcsolat" című könyvében megjegyzi, hogy az imafüzér puszta kézbevétele, tapintása is imádságra hangolja az embert. Az előrehaladottak számára valószínűleg sokkal inkább ez a szerepe, mint az elmondott imák számolása.
Kallistos Ware orthodox püspök:
A Jézus-ima és az orthodox rózsafűzér
Létezik egy az ellenreformáció óta nyugaton széles körben alkalmazott magánima forma, amely az Ortodox lelkiségben sohasem volt szokásban - a szabályszerű "Meditáció", amelyet egy "Módszer" - Szent Ignáci-i, szulpiciánus, szaléziánus, vagy más ilyen - szerint végeztek. Az ortodoxokat arra bátorítják, hogy olvassák a Bibliát és az Atyákat (egyháztanítókat) lassan és figyelmesen, de egy ilyen gyakorlat - bár kiváló - nem képez imádságot, és nincs sem rendszerezve, sem redukálva egy "Módszerre". Mindenkit arra ösztönöznek, hogy úgy olvassanak, ahogy azt a leghasznosabbnak találják. Miközben az ortodoxok nem gyakorolják a diszkurzív meditációt (elmélkedés), létezik egy másik személyes imafajta, amely századokon át rendkívül fontos szerepet játszott az Ortodoxia életében - a Jézus- ima. "Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam bűnösön." Mivel néha azt mondják, hogy az ortodoxok nem fordítanak elegendő figyelmet a Megtestesült Krisztus személyére, érdemes rámutatni, hogy ez az - ortodox imák közül minden bizonnyal a legklasszikusabb - ima alapvetően Krisztus-központú, egy ima amely az Úr Jézushoz szól és rá irányul. Akik a Jézus-ima hagyományában növekedtek fel (vetettek horgonyt), egyetlen pillanatra sem feledkezhetnek meg a Megtestesült Krisztusról.
Sok ortodox hívő, az ima ismételgetéséhez egy rózsafüzért (imafüzért) használ, amely felépítésében némileg különbözik a nyugati rózsafüzértől: egy ortodox imafüzér gyakran fonalból készül és így ellentétben a szemekből készült füzérrel, nem okoz zajt.
A Jézus-ima egy csodálatosan sokoldalú ima. Ez egy ima a kezdők számára, de ugyanúgy egy olyan ima is, amely a szemlélődő élet legmélyebb titkaiba vezet. Bárki használhatja, bármikor, bárhol: sorban állva, séta közben, buszon vagy vonaton utazva; a munkahelyen, álmatlanság esetén; olyan aggodalommal teli helyzet esetén, amikor lehetetlen más imára koncentrálni. De - miközben természetesen minden keresztény használhatja szabad perceiben az Imát az említett módon - más dolog többé-kevébé folyamatosan ismételgetni és a vele kapcsolatba hozott fizikai gyakorlatokat használni. Az ortodox lelki írók ragaszkodnak ahhoz, hogy akik a Jézus-imát rendszeresen (módszeresen) mondják, ha lehetséges, akkor helyezzék magukat egy tapasztalt lelkivezető irányítása alá és ne tegyenek semmit saját kezdeményezésükből. Egyeseknek eljön az idő amikor a Jézus-ima "behatol a szívbe", és már nem igényel erőfeszítést a mondogatása, hanem önmagát recitálja spontán módon, folytatódva még akkor is amikor az ember beszél vagy ír; jelen van álmában, felébreszti reggel. Szíria Szent Izsák szavaival: "Amikor a Lélek lakóhelyet vesz egy emberben, akkor ő többé nem szűnik meg imádkozni, mert a Lélek szüntelenül imádkozik benne. Így az imát nem lehet kiirtani a lelkéből sem mikor alszik, sem mikor ébren van; hanem amikor eszik és iszik, mikor fekszik vagy bármilyen munkát végez, még akkor is amikor álomba merül, az ima illata magától lélegezni fog a szívében. (Mystic Treatises, edited by Wensinck, p. 174). Az ortodoxok hiszik, hogy Isten ereje jelen van Jézus Nevében és ezért az Isteni Név segítségül hívása úgy hat "mint az Isten cselekvésének hatékony jele, hasonlóan a szentségekhez" (Un Moine de l'Église d'Orient, La Priére de Jésus, Chevetogne, 1952, p. 87). "Jézus Neve, amely jelen van az emberi szívben, közli vele az átistenülés erejét. Átragyogva az emberi szíven, Jézus Nevének fénye megvilágítja a világmindenséget." (S. Bulgakov, The Orthodox Church, pp. 170-171). Azoknak, akik folyamatosan mondják és azoknak, akik csak alkalmanként gyakorolják, a Jézus-ima egyaránt a biztonság és az öröm hatalmas forrásának bizonyul. Idézve a "Zarándok"-ot: "Most aztán így vándorlok, szüntelenül mondom a Jézus-imát, amely értékesebb és édesebb a számomra a világon mindennél. Megyek naponta tizenkét vagy még több versztányit is, és nem érzem, hogy megyek, csupán azt, hogy imádkozom. Ha csípős hideg járja át tagjaimat, még feszültebben mondom az imádságot, és csakhamar teljesen átmelegszem. Ha már-már elfog az éhség, gyakrabban hívom segítségül Jézus Krisztus nevét, és elfelejtem, hogy ennem kellene. Ha megbetegszem, vagy ha hasogat a hátam vagy a lábam, az imádságra figyelek, s máris nem érzem a fájdalmat. Ha megbánt valaki, csak arra gondolok, milyen édes a Jézus-ima, azonnal eltűnik a megbántás és a harag, s mindent elfelejtek. Valahogy úgy bolondos is vagyok, semmire sincs gondom, semmi sem köt le, nem nézek semmiféle hiúságra, legszívesebben mindig a magányban lennék. Szokásom szerint csak egy dolog sarkall, hogy szüntelenül imádkozzam. S amikor vele foglalkozom, mindig nagyon vidám vagyok. Csak az Isten tudja, mi fog még történni velem. Természetesen mindez csak érzéki, vagy amint a megboldogult sztarec mondta, természetes és mesterséges, szokás-teremtette dolog. Mégsem merek még vállalkozni a szívbéli belső imádság megtanulására és elsajátítására, mert méltatlan és buta vagyok. Várom az Isten akaratának óráját és remélek elhunyt sztarecem imáiban. Így aztán, ha nem is értem még el a szüntelen öntevékeny lelki imádságot szívemben, mégis hála az Istennek, most már világosan értem, mit jelentenek a szavak, amelyeket az Apostol levelének olvasásakor hallottam: "Szüntelen imádkozzatok!" (1 Tessz. 5,17)
A Zarándok (az „ Otkrovennije rasszkazi sztrannyika duhovnomu szvojemu otsu” fordítása)
ANNA AHMATOVA (1889-1966) orosz költőnő. Pályáját a Vecser/Este (1912) és a Csotki/Rózsafüzér (1914) című köteteivel kezdte, s mint a szimbolizmus ellen fellépő akmeista csoport tagja (Kuzmin és Mandelstam volt a két másik alapító) az elismert költők közé emelkedett. 1921-ben volt férjét kivégezték. Ahmatova könyvtárosként dolgozott, három verseskötetet adott közre, majd tizenöt éven át nem jelenhetett meg. Fiát törvénytelenül letartóztatták, ekkor Ahmatova novelláit, egész levelezését, számos versével együtt, elégette. 1940-ben újra publikálhatott, de 1946 után megint kiszorult az irodalomból. Ahmatova ekkor fordított, Puskin-tanulmányait folytatta. 1965-ben jelent meg verseinek, 1966-ban műfordításainak gyűjteménye. Utolsó éveiben beutazhatta Nyugat-Európát, az oxfordi egyetem díszdoktorává avatta.
