Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Kis filokália (1. rész)

A Keleti Egyház
szerzetesatyáinak tanításai
az imádságról

Válogatta és németre fordította: Mathias Dietz
A bevezetőt írta: Igor Szmolics
Magyarra fordította: Horváth Dori Tamás

Online forrás: Szegedi Görögkatolikus Egyházközség honlapja és tükrözései:
http://www.tiszanet.hu:80/gorkat

http://invitel.hu/parochia/FILOKALI.htm
http://www.communio.hu/ppek/konyvek/filkal01.txt

Papírkiadás: Kis filokália, a szívbéli imádság könyve, Filosz, Budapest, 2004


Tartalomjegyzék

Előszó
A Filokália jelentősége az orosz vallási életben
Egyiptomi nagy Makáriosz
Evagriosz Pontikosz
Photikei Diadokhosz
Remete Márk
Barszanufiusz és tanítványa, János
Ninivei Izsák
Lépcsős János
Nészükhiosz a Batosz-kolostorból


(2. rész)
Niketasz Sztethatosz
Remete Nikephorosz
Simeon, akit tévesen új teológusnak neveznek
Sinai Szent Gergely
Philadelphiai Theoleptosz
Thesszalonikai Gergely, aki Palamasz néven lett ismertté
Jegyzetek

 

ELŐSZÓ

A mai embert hajszolja a munka és rohan, a különböző ingeráradatok nyugtalanná teszik és bensőleg mégis kielégítetlen, az evilági boldogság-ígéretekben csalódott. Ez előtt az ember előtt kell most a 2. Vatikáni zsinat után a világban élő keresztény embernek tanúságot tennie Krisztus mellett. Hol talál erőt e magasztos és nehéz küldetéséhez? Erre a kérdésre Kelet szerzetesatyái válaszolnak. Rámutatnak az imádsághatalmas erejére. Laikusként szólnak napjaink laikusaihoz. A laikus állapotnak nagy tette a katolikus egyháztörténelemben, hogy laikusok teremtették meg a szerzetesi életformát. Isten Lelkétől indítva vonultak el ezek a nemes lelkű keresztények a sivatag magányába. A világból való menekülésük nem gyávaság volt, hanem Krisztus hősies és lelkes szeretete. Ezáltal ima- és vezeklő életük - Pál szavai szerint - hatással volt az Egyház közösségére: "Ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele, s ha tiszteletben van része az egyik tagnak, mindegyik örül vele." (1Kor 12,26) Egyetlen mai keresztény - aki örvendetes módon mélyebb imaéletre törekszik - nem mellőzheti sivatagi testvéreink tanítását és tapasztalatait. Mindenesetre a józanság őrizte meg a sivatag szerzeteseit az eltévelyedésektől. A mélyebb imaélet fokozatainak általában meg kell mutatkoznia: van kezdet és fokozatos haladás. A laikus keresztény nem tud a világban szerzetes-életet élni. Megvannak a családjával szembeni kötelességei és gondjai, amelyek éppen ma nem könnyűek. Élethivatásának kell szentelnie erejét, a közéletben Krisztus életelveiért kell harcolnia. Ez annyit jelent, hogy saját szívébe kell felépítenie egy szerzetes-cellát, hogy kamrája csendjében Istennel beszéljen. Rövid olvasmányok segítségével kell megteremtenie keresztény élete számára az elmélkedés oázisát. Évszázadok választanak el bennünket sivatagi testvéreinktől, azonban egyek vagyunk velük abban, hogy a megváltozott körülmények ellenére ugyanúgy imádságban akarjuk elérni Isten kegyelemmel teljes közelségét. A "Kis Filokália" a sivatagban imádkozó testvéreink üdvözlete.

Berlin, 1976. Húsvétján.
P.M. Dietz S.J.

 

A Filokália jelentősége az orosz vallási életben

A Filokália aszketikus-misztikus tartalmú írásokból álló gyűjtemény. A keleti egyház legelterjedtebb könyvei közé tartozik. Bár elsősorban a szerzetesek aszketikus-misztikus kézikönyvének szánták, mégis nagyon elterjedt a világiak között is, különösen Oroszországban.

A Filokáliában a keleti egyház aszkézise, kolostori élete és teológiai-misztikus küzdelme, ezeréves történetének aszketikus-misztikus törekvése tükröződik. Olyan aszkéták és misztikusok állították össze a Filokáliában egybegyűjtött írásokat, akik összeköttetésben érezték magukat az aszketikus életalakítás leggyümölcsözőbb hagyományával. Arra törekedtek, hogy ezt a hagyományt tapasztalataikkal gazdagítva továbbadják a következő nemzedéknek. A Filokália mondásokat, tanításokat tartalmaz, amelyeket maguk az aszkéták vagy tanítványaik és kortársaik őriztek meg szájhagyomány útján, és rögzítettek le írásban. Érezni lehet bennük azt a szellemet és szándékot, hogy a hagyományt nemcsak azzal akarták szolgálni, hogy továbbadják, hanem hogy azt egyáltalán meg is tartsák.

Így vált a Filokália a kolostori élet aszketikus, pedagógiai kézikönyvévé. Jóllehet elsősorban a szerzetesek vezérfonala volt, mégis a világiak számára is gyümölcsöző lett azért, mert a keresztény élet végső célkitűzésében ugyanaz szerzetesek és laikusok számára egyaránt, ti.. az Istennel való egyesülés utáni törekvés, a különféle életfeltételek ellenére.

Az őskereszténység eszkatológikus szellemű beállítottsága - bár az eljövendő Isten-országa utáni vágyakozás nem teljesült be - élénken tovább élt a keleti hitéletben. A jelen világ feltétlenül szükséges előkészület volt az Isten országának eljövetelére. A földi élet a keresztény ember számára vándorlás volt csupán, fölemelkedés a mennyei élet felé. Út volt a bűnös világ veszélyein és kísértésein át. Nem az Isten, hanem saját bűnei és Istentől való eltávolodása kényszerítette rá ezt a világot. E veszélyek személyes felelősségben való legyőzése volt a válasza Isten határtalan szeretetére, mely Krisztusnak a kereszten szenvedésben való önfeláldozásában nyilatkozott meg. Abban ismerte fel saját útját, hogy minden földi dolgot le kell győznie Krisztus feltámadása és megdicsőülése által. Ez az út azonban az elengedhetetlen lelki megtisztuláshoz vezet, amely csak állandó lelki harcban érhető el. Ezen az úton közeledhet az Istenhez, hatolhat be az isteni dolgokba, ezen az úton dicsőülhet meg a teremtmény.

A földi dolgoknak való ellentmondást legtökéletesebben a magányban, a remete- és szerzetes életben tudták megvalósítani. Ez az élet egyúttal felszólítás volt minden keresztény számára, akik őszintén törekedtek a földiektől való megtisztulásra és az eljövendő Isten-látásra. Ezért világított bele oly erőteljesen a sivatag a gyakorlati keresztény életbe.

A keleti aszkézis célja az volt, hogy fokozatos értékrendben a testet, a lelket és a szellemet a tiszta szellemi imádság vagy az Istenben való elmerülés által vezesse az Istennel való egyesülésre. Ez a cél határozta meg a lelki küzdelem módszereit és eszközeit. Személyes kipróbálás alakította és adta tovább ezeket nemzedékről nemzedékre. A rend iránti egészséges érzék uralkodik a keleti aszkézisben. A lelki harcot egységesnek tekinti, amely bár a megtisztulság, a megvilágosodás és tökéletesség fokaira tagozódik, mégis mindig teljes egészként szemléli, de sohasem korlátozza az egyes fokokra. A test, a lélek és a szellem a bűn törvénye alatt állnak. Meg kell tisztulniuk és egyensúlyba kell kerülniük, hogy majd a "Paradicsom létráján" emelkedhessenek Istenhez.

A "Szent Hegyen", Athosz hegyén - mely a Khalkidiki félszigeten emelkedik ki az Égei tengerből - az idők folyamán keletkezett kolostorokban különösen élt a keleti egyház aszketikus-misztikus hagyománya. A "hiszükhia", az Istenben való elmerülés volt a "Szent Hegy" szerzetesi eszménye. Hogy miképp élték ezek az első, Istenben elmerült emberek cellájukban életüket, azt megmutatja a 734 körül meghalt Hagiorita Péterről szóló leírás. A hagiorita szó annyit jelent, mint athoszi szerzetes (szent hegyi szerzetes). "A szent hagioritikusz Péternek olyan buzgó hite volt, mint szent Péter apostolnak. Megvolt benne az igazi szeretet, a kiapadhatatlan türelem és remény, a tökéletes engedelmesség, a meghatódott szív töredelme és állandó sírás. Szelídség, a test legyőzése, a szenvedélytelenség, a test és a lélek tisztasága és az Isten szemlélése volt a sajátja." (Porfirij Uszpenszkij: "A keresztény Kelet", Athosz, 3. rész, Pétervár, 1877. orosz.)

Az aszkézis a 11-13. század folyamán visszaesett. A 14. században újból felvirágzott az athoszi kolostorokban, és elérte csúcspontját. Újjáéledéséhez mindenekelőtt a keleti aszkézis késői jelentős képviselői: Sinaita Gergely, Palamasz Gergely és Nikolaosz Kebeszilasz járultak hozzá írásban, szóban és személyes példával. Később ismét hanyatlás következett be a lelki küzdelem területén.

A 18. század vége felé az athoszi szerzetes, Nikodemusz (1748-1819), aki maga is példás életet élt, nagy feladatot tűzött maga elé. Sok írást gyűjtött össze az aszketikus nevelés értelméről, és ez a gyűjtemény 1782-ben könyv alakban Velencében megjelent. A könyv 1207 kéthasábos negyedív oldalból áll. A szöveget majdnem teljesen ógörög nyelven írták. A nyomtatás költségeit Moldva és Oláhország görög, akkor hatalmas uralkodó családjának egyik tagja: Johannes Maurogordatusz vállalta magára. A könyv címe: "Filokália", annyit jelent, mint "a szépség szeretete", ti.. az erényé, vagy a lelki szépségé. A szerzetes lelki magatartásából más jelentés aligha lenne lehetséges. Talán közrejátszott a cím megválasztásában Origenes Philocalia-jának emléke; talán a görögök harmonikus életeszményének is hatása volt rá, hiszen a görög kultúrkörben keletkezett, mely a tökéletes lelki élet szépségét keresztény valóságnak tekintette.

A könyv hosszabb-rövidebb kivonatokat tartalmaz 38 aszketikus író műveiből, akik egy kivételével valamennyien görög nyelvterülethez tartoztak. Nikodémusz írta a bevezetést, és a rövid életrajzi ismertetést az egyes szerzőkhöz.

A Filokália nagyon gyorsan elterjedt. Amikor hamarosan két kötetben egyházi szláv fordításban is megjelent, a szlávok számára is hozzáférhetővé vált. Oroszországban csakhamar nagy elismerésre talált. A könyv alapgondolatai megfeleltek az orosz vallásosság szellemének.

Az orosz vallásosság mindig aszketikus vonásokat mutatott, és középpontjában az imádság állt. Az orosz keresztény hívő nem annyira arra törekedett, hogy a hit teológiai-dogmatikus tartalmát megragadja, hanem inkább arra, hogy átélje az Istenhez fűződő kapcsolatát. Ezért érzelemvilágára nagyon erős hatást gyakorolt az istentisztelet, a liturgia. A templomban az orosz ember a világtól való eltávolodás állapotában érzi magát, az istentisztelet hosszú órái alatt igazi diadalt él át a világ felett. Az orosz emberben nem is annyira a világ tagadása él, hanem sokkal inkább a földi dolgok helyes értékelése. Számára a külső világ valami ideig-óráig tartó dolog, mulandó és korlátolt. Hazájának története gyakran vándorlásra kényszerítette. Oroszország belső kolonializálási folyamatai kényszerítették erre. A kereszténység a másik, az örök életet hirdette neki, és a földi élet semmisségét. Mivel saját történelmében átélte az evilági kincsek mulandóságát, a kereszténység tanításában felismerte ennek a nehéz és kemény valóságnak az igazolását. Az Istennel való egyesülés utáni törekvésben remélte a mennyei behatolását a földibe is. Ezt a behatolást pedig átélte akkor, amikor egyházának liturgiáját ünnepelte. Annak ellenére, hogy a liturgikus áldozat mind Keleten, mind pedig Nyugaton minden különbség nélkül az istendicséret jellegét hordozza, melyet az Egyház, a hívők közössége Krisztus által és Krisztusban nyújt a mennyei Atyának, mégis a liturgikus cselekmény Keleten szoros és tágabb értelemben egyaránt egy sajátos veretet, mondhatnánk sajátos színt kapott. Az orosz ember úgy érzi, hogy egészen mélyen a szívéhez szól a gazdag hymnológia, a liturgia hosszú imái, amelyeket töredelem és alázatosság, Isten irgalmáért való, mélyről feltörő imádság és az a vigasztaló remény jár át, hogy az Isten meghallgatja. Az imádság az orosz ember számára mindig aszketikus-misztikus cselekmény volt, és benne életének legértelmesebb tevékenységét látta. Az imádságnak való buzgó önátadás a sok meghajlással és a hosszú időtartam elviselésével aszkézis volt számára, ezáltal élte át a földi dolgok legyőzését, és jutott el a mennyei megismerésére.

Ez a lelki magatartás kedvező feltétel volt a Filokália oroszországi fogadtatására. E könyv egyes részei már nagyon korán külön írásokként eljutottak Oroszországba. Az orosz kolostorokban ezekről az írásokról serényen másolatokat készítettek, s ezek kolostorról kolostorra vándoroltak. A 15. században sok aszketikus tartalmú írás jutott a Balkánról Oroszországba. Athosz hatására a Balkán kolostoraiban különösen ápolták az Istenben való elmerülés gyakorlatát.

Az aszketikus irodalom hatása a régi Oroszországban nem korlátozódott csupán a kolostori életre. Oly erősen kapcsolódott a régi Oroszország élete az egyház életével, hogy az egész orosz kultúra vallásos, egyházi jelleget mutat. Az orosz világi hívő, ha birtokában volt az olvasás művészetének, kizárólag csak vallásos tartalmú írásokat olvasott. A szellemi imát, a Jézus-imát buzgón gyakorolták laikus körökben is, néha jobban, mint a kolostorokban. A 16. század második felében a kolostori életbe nagy elvilágiasodási hullám hatolt be. Nagy Péter reformjai a 13. század első negyedében szekularizálták az orosz kulturális életet. Ez rányomta bélyegét a kolostori életre is. Az állam korlátozó rendelkezései folytán, melyek csak meghatározott feltételek mellett engedték meg, hogy valaki szerzetes legyen, megcsappant a szerzetesek száma. II. Katalin alatt sok kolostort bezártak (1754), és birtokait az állam javára elkobozták. A kolostori élet hanyatlásának korszaka volt ez. Hamarosan azonban új fellendülés következett.

Nagy volt a szerepe ebben az új felemelkedésben a szigorú aszkétáknak és a szerzetes-élet tehetséges szervezőjének, Paiszij Velicskovszkij archimandritának és sztarecnek. Az orosz kolostori fegyelemmel elégedetlen Paiszij fiatal szerzetesként 1742 táján Moldvába ment, ahol néhány kolostorban még szigorú szerzetes-élet volt. 1746-ban az Athosz hegyre ment, ahol néhány évig a hagyományos formában teljes szigorúságával vívta a lelki harcot. Majd visszatért Moldvába, és mint apát, több kolostorban visszaállította a régi, szigorú, aszkétikus fegyelmet. Ebben tapasztalatai és az Athosz hegyi kolostor szabályai irányították.

Néhány szerzetes segítségével, akik tudtak görögül, Paiszij lefordította egyházi szlávra Nikodemusz Filokáliáját. 1793-ban nyomtatták ki két fólia kötetben Pétervárott.

A Filokália egyházi szláv fordítása a "Dobrotoljubije" a szerzetesrendek és a hívő nép széles köreiben terjedt el. Különös buzgalommal terjesztették Paiszij tanítványai, mintegy mesterük végrendeletét.

Az orosz sztareci intézmény is hozzájárult a "Dobrotoljubije", az "Erények szépségének szeretete" elterjedéséhez. Személyes életük és lelki tanácsadásaik zsinórmértékévé vált. A sztarec egy idősebb szerzetes, aki a lelki harcban tapasztalatot szerzett egy tanítómester vezetése mellett végzett hosszú aszketikus nevelés folyamán. Őrá volt bízva a noviciusok oktatása és a fiatal szerzetesek vezetése. Ő volt a lelkiatyjuk és tanácsadójuk. A világiak is nagy bizalommal voltak a sztarecek iránt. Tisztelte és becsülte őket az egész hívő nép. Sokan jöttek, hogy lelki problémáikra tanácsot és segítséget kérjenek a sztarecektől. Ezeknek a Filokália olvasását ajánlották, és megmutatták, hogyan találhatják meg benne az igazi keresztény élet alapjait, s ezeket csak az ő különleges életproblémáikra kellett alkalmazniuk.

A Filokália egyházi szláv fordítása, Paiszij Velicskovszkij "Dobrotoljubije"-je, melyet 1793-ban nyomtattak ki, 1857-ig hat változatlan kiadást ért meg. Az Athosz hegyi orosz Pantalejmon kolostor 1877-ben újra kiadta a Filokáliát modern orosz nyelven. Ez a kiadás a göröghöz és az egyházi szlávhoz képest bővebb és kissé változtatott, azonban anélkül, hogy megzavarná szellemét. A fordítást a tudós remete-szerzetes, Teofán végezte, aki azelőtt Pambov és Vlagyimir püspöke volt. Ez a kiadás öt nagy kötetet ölelt föl. Nagyon keresett volt Oroszországban, különösen egyes kötetei, mint pl. az 1., 2. és az 5. kötet. 1902-ben jelent meg Moszkvában az egyházi szláv fordítás új kiadása.

Az orosz vallásosságot alig tudjuk helyesen magyarázni és megérteni, ha a "Dobrotoljubije" aszketikus-misztikus szellemét nem vesszük figyelembe, s nem ismerjük. Ezeknek a Filokáliában található hagyományoknak megtartása magyarázza meg a keleti, de különösen is az orosz egyház vallási életének jónéhány sajátosságát. A hívők szociális környezetükkel és koruk politikai eseményeivel kapcsolatos beállítottságát erősen befolyásolja aszketikus szemléletmódjuk. Ezt pedig nagyrészt a Filokália alapgondolatából merítették. Személyes szükségeikben és gondjaikban a keleti keresztények az Atyáknál kerestek feleletet, akik századokkal előttük éltek. Meggyőződésük, hogy Krisztus tanítása gyakorlati megvalósításában a legjobban és legbiztosabban az atyáknál található meg, mert tovább következtet, hogy a keresztény embernek a kötelezettségeit az Istennel szemben a történelem folyamán nem lehet megváltoztatni. Ez a megrendíthetetlen meggyőződés mindig mély hatással volt a hívő orosz lélekre. Ezért szereti Filokáliáját, a "Dobrotoljubije"-t.

Dr. Igor Szmolics

 

Egyiptomi nagy Makáriosz
(+390)

Makáriosz béke-csillagként világított a nyugtalan és mozgalmas 4. században. Életszentségre és tökéletességre való törekvése hatalmas erőt árasztott kortársaira. Számos szerzetes állt vezetése alá és élt vele a szkétéi sivatagban. Ez Alexandriától délre, a Natron völgyétől és a róla elnevezett nitriai hegységtől a Nílusig terül el. Nevét Szkéte helységről kapta. 40 éves korában Makárioszt pappá szentelték. Szombatonként és vasárnaponként a szkétéi szerzetesek négy templomban gyűltek össze istentiszteletre. A testvérek a legnagyobb figyelemmel hallgatták a szent sivatagi atya katekéziseit és lelki tanításait. 60 évig élt és működött Makáriosz. Közelről és távolról egyaránt sok, életszentségre törekvő ember jött hozzá, hogy érezzék magával ragadó erejének hatását.

A Lelki Beszédekből (1)

A szív ébersége megszabadítja a lelket az ártalmas elkalandozástól, mert megóvja a testet és a gondolatokat a világi szórakozásoktól.

Az igazi imádság föltételei a következők: az embernek uralkodnia kell gondolatain, és a szív nagy békességével, melyet semmi külső behatás nem zavar meg, kell átadnia magát az imádságnak. Vállalnia kell a harcot gondolataival, el kell űznie a rossz gondolatok tömegét, melyek megakadályozzák abban, hogy Istenhez forduljon. Nem engedhet nekik, hanem rendet kell vinnie közéjük, miközben különbséget tesz a tisztán természtes és a gonosz között. A léleknek, mely a bűn törvénye alatt áll, szinte egy olyan folyón kell átmennie, amelynek partját nád, bozót és tövis nőtte be. Ha át akar jutni, gondosan használnia kell a kezét, és erővel el kell távolítania az akadályokat, amelyek szembenállnak vele. Így kell utat törnie a léleknek az ellenség féktelen gondolatain keresztül. A lélek nagy buzgósága és ébersége kell ahhoz, hogy megkülönböztesse azon gondolatokat, amelyek az ellenség hatalma által nyomulnak be.

Mindazoknak, akik az Úristenhez akarnak közeledni, a legnagyobb nyugalomban és mély békében kell imádkozniuk és a szív erejével és józan gondolkodással minden oda nem illő és zavaros beszéd nélkül az Úrra kell összpontosítaniuk figyelmüket.

Ha imádkozni akarsz, tekints szívedbe és lelkedbe, és szilárdan határozd el, hogy csak tiszta imádságot engedsz felszállni az Úrhoz. Gondosan ügyelj arra, hogy semmiféle akadály tisztátalanná ne tegye imádságodat. Lelkednek úgy kell Istenre figyelnie, mint a földmívesnek földjére, mint a férjnek feleségére. Amikor imádkozol, senkinek se engedd, hogy elrabolja imád összeszedettségét.

A fogat a kocsis hatalmában van, aki keményen tartja kezében a gyeplőt. A lélek és a lelkiismeret irányítja a helyes útra, és vezeti a szívet, őrködik a természetes gondolatok fölött, amelyek föltámadnak benne. A léleknek különböző képességei vannak, jóllehet a lényege osztatlan.

A kereskedők azt keresik az egész világon, hogy hol tehetnek szert haszonra. Így igyekeznek a keresztények is a Szentlélek erejével az erények köteléke révén összegyűjteni a világszerte kóborló gondolataikat. Ez a legszebb és legigazibb hivatásuk. A Szentlélek erejének van meg ugyanis az a hatalma, hogy a szívet, melyet szétzilál az egész világ, egyesítse az Isten szeretetében, hogy így az örökkévalóságra irányítsa.

Nem szükséges semmiféle hagyományos szokással kezdenünk az imádságunkat: sem meghatározott testtartással, hallgatással vagy akár meghajlással. Inkább a lélek megfeszített józanságával arra kell ügyelnünk, hogy megérezzük azt a pillanatot, amelyben közeledik hozzánk az Isten, amelyben ráhatásával meglátogatja az Ő útján járó lelket. Sem hallgatás, sem kiáltás, sem izgalom nem szükséges az imádsághoz, ha a lélek valóban Istenhez van bilincselve. Csak egészen szabaddá kell tennie magát a léleknek az állhatatos fohászkodásra és a Krisztus iránti szeretetre anélkül, hogy gondolataink elszórakoznának és elkalandoznának.

Együttműködésünkben a legtöbb, legnagyobb, amit tehetünk: állhatatosság az imádságban. Ezáltal tudunk mindennap minden erényt kérni Istentől, és meg is szerezni azokat. Akik méltónak bizonyulnak hogy egyesüljenek az isteni jósággal, azok attól megkapják a Szentlélek működése által az Istennel való, kimondhatatlan szeretetben történő lelki beszélgetés kegyelmét. Aki nap nap után állhatatosságra kényszeríti magát az imádságban, szinte felemésztődik a lelki szerelemben, az Isten utáni vágyakozásban, lángra lobban az Isten után epedő kívánságtól, és elnyeri a tökéletes szentség lelki kegyelmét.

Valamennyiünknek meg kell vizsgálnia magát, törékeny edényében vajon kincset talál-e; vajon a lélek bíbor köntösbe öltözött-e; vajon látta-e a királyt; vajon megnyugodott-e mellette, vagy a külvilágban kóborolt ebben a pillanatban is? A lélek ugyanis a képességek teljességével rendelkezik, és kiapadhatatlan mélysége van.

Makáriosz mondásai (2)

"A lélek, amely elhanyagolja az Isten jelenlétét, érzelemhullámzásba és szenvedélyes vágyba kerül." Az egyiket "állatias"-nak, a másikat "ördögi"-nek nevezte. Amikor előtártam csodálkozásomat, hogy miért nem tud az emberi lélek mindig Istennél időzni, ezt mondta: "A lélek minden Isten dicsőségére végzett cselekedet és gondolat által Istennél van."

A "szerzetes" név eredeti jelentése: "egyedül élő", mivel lemond feleségről, bensőleg és külsőleg ellene mondott a világnak. Külsőleg: lemond a világ anyagi javairól, bensőleg: elutasítja ezen dolgok mindenféle elképzelését, és megtiltja gondolatainak, hogy világi dolgokkal foglalkozzanak. Másodszor, azért nevezik így a szerzetest, mert szünet nélkül imádkozik az Istenhez, hogy tisztítsa meg lelkét a legkülönbözőbb ártalmas gondolatoktól, hogy ezáltal, önmagában egyedül legyen, és minden rossz gondolatot elutasítva, csak az igaz Isten színe előtt éljen tisztaságban, s feddhetetlen maradjon Isten jelenlétében, életének minden napján.

Minden elkalandozástól meg kell szabadítanunk a lelket azért, hogy megakadályozzuk abban, hogy gondolatai által szétzilálódjék. Ha hiányzik ez a szabadság, feleslegesen imádkozol. Saját gondolataid körül kering a lélek, bár kész az imádságra, azonban imája nem emelkedik fel Istenhez. Ha a tiszta imádságot nem járja át az eleven hit, nem hallgatja meg az Isten.

Az írott törvény rejtetten sok titkot tartalmaz. A szerzetes, aki gyakorolja az imádságot, és állandóan érintkezik az Istennel, megismeri azokat, s a kegyelem még nagyobb titkokat mutat neki, mint a Szentírásban vannak. Az írott törvény olvasásával nem tudja az ember azt elérni, amit az Isten imádása megtesz. Aki imádással hódol az Isten előtt, mértéket tarthat az olvasásban. Fokozatosan megtapasztalja, hogy minden az imádságban nyeri el teljességét.

A régi egyiptomi mondás-gyűjteményből (3)

Egy tanítvány megkérdezte Makáriosz apátot: "Hogyan kell imádkozni?" Makáriosz így válaszolt: "Ne vessz el a szavakban. Elég, ha felemeled a kezed, és ezt mondod: Uram, amint Neked tetszik, és tudásod szerint könyörülj rajtam! Ha tombol a harc körülötted: Uram, segíts! Ő tudja, mi válik üdvösségedre, és megkönyörül rajtad."

Egy testvér megkérdezte: "Isten harcosainak és böjtölőinek melyik cselekedete legkedvesebb az Istennek?" Így válaszolt: "Boldognak kell mondanunk azt, akinek töredelmes szívvel, állandóan a mi Urunk, Jézus Krisztus áldott neve van az ajkán. Valóban nincs jobb a mindennapi életben, mint ez az áldott táplálék. Tégy úgy, mint az állat, mely még egyszer a szájába veszi táplálékát, s átérzi a kérődzés kellemességét, míg ismét gyomrába engedi jutni a táplálékot, és ezáltal jó érzés árad szét egész bensejében. Nem látod, hogy sugárzik az arcán ennek a kellemes érzésnek elégedettsége? Mi lehetne értékesebb számunkra, mint hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme által, nevének erejéből, szelíden és gyümölcsözően, szeretetében legyünk?"

Egy testvér így szólt Makáriosz apáthoz: "Taníts meg engem ennek az igének az értelmére: Szívem jelenlétedben elmélkedik." Az agg tanítómester ezt válaszolta: "Nincs jobb elmélkedés, mint a mi Urunk, Jézus Krisztus áldott és üdvözítő nevének segítségül hívása, mert meg van írva: csicsergek, mint a fecske, és sóhajtozom, mint a galamb. Ehhez kell hasonlítani a jámbor embert, aki a mi Urunk, Jézus Krisztus nevét szünet nélkül ajkán és szívében hordja."

A nagy Makáriosz apát tanítja: "Ha kimondjuk ajkunkkal a mi Urunk, Jézus Krisztus nevét, töredelmes szívvel fordítsuk Őrá figyelmünket, hogy jelen legyen lelkedben, és nehogy hiába vedd Őt ajkadra. Buzgón gondolj erre a felkiáltásra: Uram, Jézus Krisztus, irgalmazz nekem! Akkor majd álmod felett az Isten virraszt, és a belső ember elnyeri Ádám tisztaságát, melyet a paradicsomban birtokolt. Áldott legyen az a név, amelyet szent János evangélista ezekkel a szavakkal illetett: Világ világossága, kifogyhatatlan édesség, élő kenyér!"

Evagriosz apát mondja el: "Amikor a lélek gondolatai és a test szenvedélyei kínozták, elmentem Makáriosz apáthoz, és így szóltam: Atyám, mondj nekem egy szót, mely ismét életkedvvel tölt el. Makáriosz apát ezt mondta: Vesd horgonyodat az imádság mélységébe, és életed hajócskája Isten kegyelmének segítségével kiállja a sátán minden hullámverését, s ennek a sötét, csalóka és hiú világnak minden áradását és viharát. Tovább kérdeztem: Mit jelent a hajócska, a horgony meg a lánca, és a kő, mely azt tartja. Makáriosz apát így válaszolt: A hajócska a szíved, őrködj fölötte. A horgony lánca a lelked. A horgonyt kösd Jézus Krisztushoz, hiszen Ő szegletkő, akinek hatalma van minden áradás és ördögi hullámverés fölött, mely a szenteket ostromolja. Igyekezzünk minden lélegzetvétellel mondani: Uram, Jézus Krisztus irgalmazz nekem; magasztallak Téged Uram Jézus, siess segítségemre. Ugyanúgy történik az ördöggel is, mint a hallal a hullámban: Harcol ellene, de anélkül, hogy sejtené, foglyul esik. Ha a mi Urunk, Jézus Krisztus üdvözítő nevének erejében vetettünk alapot, az ellenünk felkorbácsolt viharok és hullámok foglyul ejtik és ártalmatlanná teszik az ördögöt."

Makáriosz apát beszéli el: "Egyszer meglátogattam egy súlyosan szenvedő beteget. Az agg szüntelenül ismételte a mi Urunk, Jézus Krisztus áldott nevét. Amikor megkérdeztem lelke felől, örömmel telve mesélte el a következő látomást: Mikor a mi Urunk, Jézus Krisztus nevének édes táplálékát élveztem, üdítő álmom volt. Elragadtatásomban láttam Krisztus királyt, aki háromszor így szólt hozzám: Nézd, nézd, én vagyok és senki más! - és azonnal felébredtem oly nagy örömmel, hogy ezáltal elfelejtettem minden fájdalmat."

A nagy Makáriosz apát tanítja: "Egy szerzetesnek, aki szereti celláját, összeszedettségben kell őriznie lelkét, szabadnak kell maradnia a világ gondjaitól, és nem szabad zavartatnia magát annak semmisségétől. Törekvése egyedül arra irányuljon, hogy kizárólag Istenre összpontosítsa gondolatait, éspedig minden pillanatban, állhatatosan és nyugtalanság nélkül: úgy, hogy a legcsekélyebb világias dolgok se nyomuljanak be izgatásukkal szívébe. Ha valaha is bármi hat lelkére és kedélyére, megmarad az Isten jelenlétében.

A nagy Makáriosz apát továbbá ezt is tanítja: "Ha imádkozni akarsz, szedd össze magad minden erőddel, nehogy ellenségeid kezére juttasd edényeidet. Ők ugyanis el akarják rabolni ezeket az edényeket, ti. gondolataidat. Ezek azért nagyon értékesek, mert velük szolgálod az Istent. Az Isten nem kívánja az ajkak olyan szolgálata általi dicsőítést, mely szolgálat engedi, hogy gondolataid szerte kószáljanak az egész világon, hanem azt akarja, hogy minden gondolatod minden nyugtalanság nélkül Őrá irányuljon.

 

Evagriosz Pontikosz
(4. század)

Evagriosz Pontoszban született, a kisázsiai Kappadóciában. Nagy Szent Vazul és Kazianzi Szent Gergely tanításán nevelkedett. Életének utolsó 20 évét remeteként töltötte az alsó-egyiptomi szkétei sivatagban. Itt tanítványa lett a nagy Makáriosz remetének (390). Evagriosz volt az első, aki mondások formájába öntötte tanítását. Ezzel kora filozófiai irodalmának a nyomán járt. Az egyiptomi sivatag legtermékenyebb lelki írója. Írásainak Kelet kolostoraiban nagy hatása volt, mely még ma is érezhető. Origonosz és Niszazai Gergely mély gondolatait terjesztette szélesebb körben.

Tanítás az imádságról

A lélek, amely megtisztult egy erényekben gazdag életben, szemlélődő értelmének megrendíthetelen nyugalmat ad, olyan lelki hangulatot, amely szükséges az imádsághoz.

Az imádság a szemlélődő lélek beszélgetése az Istennel. Szabad-e tehát hátratekintenie akkor, amikor Urához akar menni, s minden közvetítő nélkül akar vele érintkezni? Amikor Mózes az égő csipkebokorhoz akart közeledni, le kellett vetnie saruját. Hogyan akarod Őt szemlélni, aki minden gondolatot és minden érzelmet felülmúl, ha magad nem vagy szabad minden szenvedélyes indulattól:

Először kérd a könnyek adományát, hogy a bánat föloldja szíved keménységét. Valld meg magadnak Urad ellen elkövetett bűneidet, hogy bocsánatot nyerjél tőle. Légy türelmes, és imádkozzál buzgón. Távolítsd el képzeletvilágodból a zavaró gondolatokat, és tegyél félre minden földi gondot, mert zavarnak, és gyöngítik erődet.

Talán azt hiszed, az ördögök nem tudják, hogy forrón kívánkozol az igazi imádság után? A legkülönfélébb dolgokat keltik fel emlékezetedben, melyek mintegy kényszerből erőszakolják magukat rád. Arra törekednek, hogy felkorbácsolják az emlékezetet, amely aztán belekapaszkodik az emlékekbe, s arra készteti az értelmet, hogy azokat mégegyszer átélje. Ha nem sikerül, bánat s gond tölti el. Magában az imádságban pedig a gonosz lelkek ilyen kisérletek és emlékek eredményeivel nyugtalanítják az emlékezetet, hogy ezekkel a zavarásokkal terméketlenné tegyék az imádságot.

Kényszerítsd magad arra, hogy imádság közben lelked süketté és némává váljon. Akkor majd tudsz imádkozni.

Az imádság a szelídség megcsillanása és nem ismer haragot.

Az imádság az öröm és hála gyümölcse.

Az imádság mentes a szomorúságtól és a kedvetlenségtől.

Menj, és add el mindenedet amid van, árát oszd szét a szegényeknek, azután vedd föl keresztedet és tagadd meg önmagadat, hogy ezáltal zavartalanul imádkozhass.

Ha helyesen akarsz imádkozni, tagadd meg önmagad minden pillanatban. Ha kiállsz minden próbatételt, akkor bölcsességet fogsz nyerni az imádság szeretetéből.

A bölcsen magadra vállalt fáradság gyümölcsét az imádság órájában fogod learatni.

Ha helyesen akarsz imádkozni, ne csalj meg senkit; ha azonban nem így teszel, fáradozásod sikertelen lesz.

A szív neheztelése gyöngíti az imádkozó önuralmát és árnyékot vet imádságára.

Küzdd le az izgalmakat, és ura leszel vágyaidnak, mert a vágy táplálja az izgalmat. Ez pedig elhomályosítja a szemlélődő lélek látását, és zavarja az imádságot.

Az imádságnál ne elégedj meg a külső testtartással, hanem nagy gonddal a tudatos, szellemi imára irányítsd lelkedet.

Ne azért imádkozz, hogy kívánságaid teljesüljenek, mert azok nem egyeznek meg mindig az Isten akaratával. Az Úr tanítása szerint inkább így imádkozzál: "Legyen meg a Te akaratod." Azért kérd az Istentől, hogy mindig az Ő akarata váljék valóra, mert Ő lelked javát és üdvösségét akarja. Ezt rólad nem lehet minden további nélkül elmondani.

Mi jó létezik Istenen kívül? Bízzuk Őrá minden ügyünket, s akkor megtaláljuk az igazi jót. Mivel azonban Ő az igazi jó, egyben Ő az is, aki igazi javakat oszt. Ne légy szomorú, ha Isten nem teljesíti azonnal kérésedet. Ekkor meg akar ajándékozni azzal a magasabb rendű jóval, hogy az imádságban hosszabban Vele időzöl. Mert nem értékesebb-e az Istennel beszélgetni, mint nélkülözni a Hozzá fűződő baráti kapcsolatot?

A szórakozottság nélküli imádkozás az értelem legnagyobb teljesítménye.

Az imádság a lélek felemelése Istenhez.

Először kérd a szenvedélyektől való mentességet, másodszor hogy megszabadulj a tudatlanságtól, harmadszor azt, hogy szabad legyél minden kísértéstől és elhagyatottságtól.

Az imádságban egyedül az Isten országát és az Ő igazságát keresd, ti. az erényt és bölcsességet, s minden más hozzáadatik neked (Mt 6, 35).

Akár közösségben, akár egyedül imádkozol, arra törekedj, hogy ne megszokásból, hanem tudatosan imádkozz.

Ha imádság közben elkalandozik a lelked, akkor még nem imádkozik belső szabadsággal. Egyik lábával még a világban áll, és külső sátrát akarja ékesíteni.

Imádságod közben gondosan ügyelj emlékezetedre, hogy ahelyett hogy emlékeket idézzen fel, tudatosan az imádságra irányuljon. A léleknek ugyanis megvan az a veszedelmes hajlandósága, hogy imádság közben az emlékezet eltérítse.

Mit akarnak jobban az ördögök, mint azt, hogy falánkságra, tisztátalanságra, helytelen kívánságokra, haragra, bosszúvágyra, s más szenvedélyekre ingereljenek! Ezek nyugtalanítják a lelkünket, képtelenné teszik az imádságra. Ha ugyanis a szenvedélyek az értelmi képességeid fölé kerekednek, megakadályozzák, hogy a lélek az értelem szerint ítéljen, s ez esetben nem tud felszabadulni a legmagasabb értelemhez, az Istenhez.

Akkor jutunk el az erényes életre, ha a természetet értelemmel használjuk. Ez az első lépés, vagy a tevékeny élet. Ha Teremtője iránti szeretetből uralkodunk a természeten, akkor megtesszük a második lépést, és eljutunk a szemlélődő élet alsó fokára. Ha pedig maga a Teremtő kinyilatkoztatja magát nekünk az imádságban, ahogy azt a kegyelem általános törvényei szerint teszi, akkor eljutunk az Isten megismerésére. Ez a harmadik lépés.

Az imádság olyan szenvedélymentes állapot, amely a szemlélődő lélek erős szeretete által túlszárnyalja az értelem legmagasabb ismereteit, és eltölti Isten ismeretével.

Aki szereti az Istent, szüntelenül érintkezik vele, mint atyjával, miközben megszabadul minden szenvedélyes gondolattól.

Nem mindenki nyerte el az igazi imádságot, aki eljutott a szenvedélymentességre. Megmaradhat ugyanis az ember az egyszerű gondolatoknál, ti. olyanoknál, amelyek mentesek ugyan az érzékek zavarásától, azonban a velük való foglalkozás elszórakoztat, és ezáltal távol maradhat az Istentől.

Megengedve, hogy az értelem nem időzik az egyszerű gondolatoknál, még lehetséges, hogy nem jutott el az imádság magaslatára. Megragadhatják ugyanis ezek a gondolatok, és befolyásuk alatt állhat. Igen, ezek az egyszerű szemléletek képeikkel annyira befolyásolhatják a szemlélődő lelket, hogy eltávolodik az Istentől.

Tegyük fel, hogy az értelem felemelkedett az anyagi világ szemlélése fölé, és még ezzel nem érte el a tökéletes Isten-látást. Lehetséges ugyanis, hogy a lélek elnyerte azt a megismerési módot, amivel a tiszta szellemek rendelkeznek, s megragadja ennek gazdagsága.

Ha helyesen akarsz imádkozni, szükséged van Isten segítségére, mert Ő ajándékoz meg az imádság kegyelmével, Hozzá kiálts az imádságokban az Úr szavaival: "Szenteltessék meg a Te neved; jöjjön el a Te országod." Ti. a Te Szentlelked és a Te egyszülött Fiad (Mt 6, 9-10). Hiszen maga az Úr úgy tanított bennünket, hogy "lélekben és igazságban kell imádnunk az Atyát" (Jn 4, 24).

Aki lélekben és igazságban imádkozik, az nem a teremtményekből meríti a dicséret áldozatát, amit a Teremtőnek bemutat, hanem maga az Isten az indító oka az istendicséretben.

Ha Isten tölt el téged, akkor imádkozol helyesen; ha helyesen imádkozol, akkor Isten eltölt téged.

Ha lelkedet az Isten iránti izzó szeretet tölti be, akkor - hogy úgy mondjuk - lelked fokozatosan elhagyja a testet, amely minden érzéki gondolatok forrása. Elszakad az emlékezettől és sajátos vonásaitól. Tiszteletteljes hódolat szállja meg, és így halad lassan előre az igazság verőfényes tisztása felé.

Gyengeségünkben segítségünkre van a Szentlélek, és mindaddig meglátogat bennünket, amíg tiszták vagyunk. Ha azt látja, hogy értelmünk buzgón fohászkodik Hozzá, akkor leszáll ránk, és elűzi a zavaró gondolatok és képek felhőit. Így képessé teszi az értelmet arra, hogy vágyakozzék a tiszta imádság után.

Aki helyesen akar imádkozni, annak kerülnie kell a haragot és a rossz emléket, úrrá kell lenni szemén, mert egyébként zavaros lesz Istenre vetett pillantása.

Amikor imádkozol, ne egy látható képben állítsd magad elé az Istent. Ne engedd, hogy értelmed akár csak a nyomát is megragadja valamely gondolatnak, hanem test nélkül állj a testnélküli előtt, és megismered.

Őrizkedj az ördög csalárdságától. Akkor jön, amikor imádságodat semmiféle gondolat sem zavarja, s egy ismeretlen, meglepő képet állít eléd. Arra akar rávenni ezáltal, hogy testszerűen képzeld magad elé az Istent, hogy úgy szemléld az Istent, mint valami anyagi vonásokkal rendelkező lényt. Az Istennek azonban nincs sem kiterjedése, sem alakja.

Ha hiába kísérelte meg az álnok ördög, hogy megzavarja emlékezetedet az imádság közben, akkor testi mivoltodban támad meg, hogy így lelkedben ismeretlen fantáziaképet ébresszen, és általa valamilyen gondolatot közöljön. Az értelem ugyanis megszokta, hogy elidőzzön a gondolatoknál, és így könnyen befolyásuk alá kerül. Ha azonban a test nélküli és gondolati képek nélküli isten-szemléletre való törekvésben engedi hogy félrevezessék, akkor nem a tüzet fogja fel, hanem helyette csak a füstöt.

Ügyelj ezekre az óvatossági szabályokra és légy szabad minden idegen gondolattól, hogy így békés nyugalmat élvezz. Az Isten pedig, aki irgalmas a tudatlanokhoz, gazdaggá tesz az imádság ajándékával.

Ha anyagi dolgok terhelnek és állandó gondok nyugtalanítanak, nem kapod meg a tökéletes imádság kegyelmét, mert az imádság megkívánja, hogy szabad légy minden gondolattól.

Lehetetlen, hogy bilincsben fussál. A lélek, mely szenvedélyeknek van alávetve, sohasem fogja elérni az imádság magaslatát. Ide-oda rángatják szenvedélyei, és nem nyeri el a rendíthetetlen nyugalmat.

Ha segítségünkre jön az Isten angyala, egyetlen szóval elűz minden ellenséges beavatkozást, és fényt gyújt az értelemben, amely nem alszik ki.

A Titkos Jelenések 24 véne illatozó tömjénnel teli csészét tartott a kezében: a szentek imádságát. Az edényeken az Istennel való barátságot értjük, az Iránta való tökéletes lelki szeretetet, amelyben az imádság lélekben és igazságban száll az Isten elé.

Ha azt hiszed, hogy bűneid miatt nem kell könnyeket ontanod az imádságban, fontold meg, hogy messzire eltávolodsz az Istentől. Ha mindig kapcsolatban akarsz lenni Vele, onts forró könnyeket.

Ha helyesen imádkozol, benső biztonságot fogsz tapasztalni. Meglátogatnak az angyalok, mint egykor Dániel prófétát, s világos bepillantást engednek minden történésbe.

Ha szenvedélyektől mentesen és test nélkül, lélekben és mély békességben imádkozol, akkor olyan vagy, mint a magas levegőbe emelkedő sas.

A zsoltárok imádkozása csillapítja a szenvedélyeket, és nyugtatja a test türelmetlenségét. Az imádságban az értelem veleszületett tevékenysége működik.

Az imádság az a tevékenység, amely a szemlélődő értelem magasztosságában gyökerezik, vagy más szóval: az értelem legmagasabb és legtökéletesebb tevékenysége, teljesítménye.

A zsoltárok imádkozása megízleltet velünk sokféle bölcsességet. Az imádság a testnélküli isteni egységben-látás kapuja.

Ha az imádság és a zsoltár-éneklés isteni ajándékát még nem kaptad meg, tarts ki szilárdan kérésében, s el fogod nyerni.

Légy felkészülve, mint egy bátor harcos. Ne remegj meg, ha hirtelen jelenést látsz magad előtt. Ne rendülj meg, ha kivont kard villan meg fölötted, vagy ha égő fáklya lobban fel szemed előtt. Maradj bátor, ha egy csúnya ellenséges kísértetet pillantasz meg. Állj keményen, tégy tanúságot bátorságodról, és legyőzöd ellenségeidet.

Aki kiállja a próbákat, örömöt arat. Aki elviselte a kellemetlent, ura lesz a kellemesnek is.

Vigyázz, hogy semmiféle jelenségekkel meg ne zavarjanak a pokolbeli szellemek. Ámde ha ilyen ér, imádkozz az Istenhez, hogy világosítson meg, vajon Tőle származnak-e? Ha nem Tőle származnak, azonnal kergesd el a csábítót. Légy elszánt, és ne tűrd meg a pokol kutyáit közeledben, ha az Istenhez buzgón akarsz imádkozni. Isten láthatatlan segítsége elűzi mindet.

A kísértés idején rövid, de forró imádságban keress menedéket.

A test tápláléka a kenyér, a léleké az erény, a szemlélődő értelemé a szellemi imádság. Imádság közben légy úrrá minden testi inger fölött.

Ne engedd, hogy egy tetű csiklandozása vagy egy bolha, egy szúnyog, akár egy légy csípése elrabolja tőled az imádság nagy kegyelmét.

Egy testvérről hallottuk, hogy miközben imádkozott, vipera tekeredett a lábára. Ezért azonban nem eresztette le a kezeit mindaddig, amíg szokásos imádságát be nem fejezte, és semmi sem történt, mert jobban szerette az Istent, mint önmagát.

Uralkodj szemeden, s ne emeld föl imádság közben. Tagadd meg testedet, s akkor szemlélődő lélekben élsz.

Egy másik Isten-embere, akit Isten szeretete töltött el, és buzgó imádkozó volt, két angyallal találkozott, amikor a sivatagban ment. Közrefogták és kísérték őt, ő azonban egy pillantást sem vetett rájuk, nehogy elveszítse a nagyobb jót. Emlékezett az apostolok szavára: "Sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok nem szakíthatnak el bennünket Krisztus szeretetétől." (Róm 8, 38)

Arra törekszel, hogy a mennyei Atya arcát szemléld, ezért amikor imádkozol, semmi körülmények között se kutass semmilyen gondolati kép után.

Ne kívánd szemeddel látni az angyalokat, a mennyei fejedelemségeket vagy Krisztust, nehogy a farkast tartsd pásztornak, s az ördögöket köszöntsd barátaidként.

Mindig hangsúlyozom, amit a noviciusoknak mondok: "Boldog az az értelem, amely imádság közben tökéletes csöndre törekszik."

Boldog az értelem, amely zavartalanul imádkozik, s mind jobban elragadja az Isten utáni izzó vágyakozás.

Boldog az értelem, amely az imádságban egészen érzéktelenné válik.

Az imádkozik tökéletesen, aki első gondolatait zsenge gyümölcsként mindig Istennek ajándékozza.

Ha lélekben akarsz imádkozni, szabadítsd meg magad minden testi dologtól, ne engedj semmiféle sötét felhőt felszállni lelked egére.

Minden testi gondodat ajánld föl Istennek, akkor Ő is bizalmasan közölni fog veled minden lelki dolgot.

Szabadítsd meg magadat az élet semmisségétől és gondjaitól, s könnyű szárnycsapással fogsz imádságra lendülni.

A figyelmességnek csak egy jó eredménye lehet, és ez az imádság. Minden gondodat fordítsd tehát rá.

Amint a szem értékesebb minden más érzékszervnél, ugyanúgy az imádság istenibb minden más erénynél.

Az eszményi imádság nem a sok szó, hanem a tartalom. Ezt tanúsítja az a két ember, aki fölment a templomba, hogy ott imádkozzék (Lk 18, 10), és az Úr szavai (Mt 6, 7): "Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót."

Ha még csak egy kis figyelmet is szentelsz a testi dolgoknak, s ha lelked még a külső kényelmével törődik, akkor nem érted még el az imádság magaslatát. Igen, nagyon messze vagy az oda vezető áldott úttól.

Ha olyan messzire jutottál, hogy imádságodban minden más örömöt magad mögött hagytál, akkor valóban elnyerted az imádság kegyelmét.

 

Photikei Diadokhosz
(Az 5. sz. közepén)

Diadokhosz Photike püspöke volt Ó-Epirusban. Egyike az 5. sz. nagy aszkétáinak. Fő műve: "Száz bölcs mondás a lelki tökéletességről". Rövid, tömör kifejezésmódját nagyra értékelték a keleti egyház kolostoraiban. Misztikus lendülete ellenére írása nagyon világos. Ezt személyes tapasztalatából meríti. A messaliánusok ellenfele (6). Velük szemben hangsúlyozza az akarat szabadságát és erejét, anélkül azonban, hogy gyengítené a kegyelem közreműködését.

A "Száz bölcs mondás a lelki tökéletességről" című munkájából

A rossz nem a természetben rejlik, és természeténél fogva senki sem rossz, hiszen az Isten semmi rosszat nem teremtett. Ha valaki vágyával egy rossz gondolatot ébreszt föl, az akaratától kapja létezését anélkül, hogy önmagában létezne. Hasznos dolog állandóan Istenre gondolni, hogy megakadályozzuk a rossz megszokását, mert a jó természete sokkal erősebb, mint a rossz megszokása. Hiszen a jó valóban önmagában létezik, míg a rossz alapja csak az akarat döntésében van.

Az akarati szabadság az értelmes akaratnak az a képessége, hogy magát a kitűzött cél felé tudja irányítani. Ne felejtsük el, hogy jóra való hajlandóság van bennünk, s minden pillanatban képesek vagyunk arra, hogy a rosszat jó gondolatokkal kiűzzük emlékezetünkből.

A tudomány az imádság és a nyugtalanságtól teljesen távol álló mély béke gyümölcse. A bölcsesség az Isten igéjéről való elmélkedésnek és mindenekelőtt a kegyelemnek a gyümölcse, amely kegyelmet Krisztus, a kegyelem közvetítője ajándékoz.

Ha megszenteljük az imádság óráit és hallgatunk, ha gondok nélkül vagyunk, s az Istenre való eleven emlékezés tölt el bennünket, akkor felismerjük a tévedés veszélye nélkül, hogy igaz az Isten igéje.

Merüljetek el a hit széles tengerében, amikor zúgnak a hullámai, de elmélkedjetek róla a teljes szélcsend idején is. A hit mélysége olyan, mint a feledés folyója, amelyben elfelejti az ember bűneit, és semmiféle helytelen gondolat nem zavarja.

Ha megtisztítjuk magunkat a buzgó imádság által, akkor elérünk a célba, ahová törekedtünk, és az Isten kegyelmével tökéletesen megtapasztaljuk a célt.

Isten harcosának állandóan ébren kell tartania értelmét, hogy lelke megkülönböztethesse a gondolatokat, amelyek irányítják. A jó és Istentől származó gondolatokat megőrzi emlékezetének kincsestárában, a rosszakat és az ördögtől származókat pedig kiűzi.

Nagyon kevesen vannak, akik világosan felismerik saját vereségüket, de sohasem engedik, hogy lelkük elszakadjon Isten jelenlététől.

Ha érzelmünk kincseskamráját nem a Szentlélek tölti meg erejével, akkor minden képességünkkel sem ízlelhetjük meg azt kimondhatatlan boldogsággal.

A belső érzék az értelem által világosan fölismert tárgy biztonságos élvezete.

Ha lelkünk már kezdi érezni a Szentlélek vigasztalásait, akkor jön a sátán és éjszakai nyugalmunk közben, amikor éppen könnyű szendergés száll ránk, a lelket a boldogság hamis érzésével tölti el. Ha ekkor az értelem erősen összeszedi magát és buzgón segítségül hívja Jézus szent nevét, s fegyvert kovácsol a szent és dicsőséges névvel ezek ellen az ámítások ellen, visszavonul ezeknek a csalárd képeknek a szerzője, hogy aztán nyílt harcot kezdjen a lélekkel. Az értelem pedig ezáltal felismerte az ördög csalárdságát, és előrehalad - anélkül, hogy különösebben érezné - a lelkek megkülönböztetésének tapasztalatában.

Az igazi vigasztalás - akár ébren van az ember, akár aludni készül – az Isten élénk jelenléte által keletkezik, amit az ember az iránta való szeretetből gyakorol. A hamis vigasztalás - amint már mondottam – mindig abból származik, ha az Isten harcosát könnyű szendergés lepi meg, s csak félig gondol az Istenre. Az első vigasztalás az Istentől van, aki egy erős ráhatással félreérthetetlenül meghívja az Isten harcosának lelkét a szeretetre. Az ördögi vigasztalás természténél fogva hamis képekkel akarja zavarni, és el akarja rabolni álmát. Aki Isten jelenlétében él, gazdagodni fog tapasztalataiból. Ha az értelem - amint föntebb mondottam - az Úr Jézus állandó jelenlétében marad, felvértezi a kegyelem tapasztalatainak megfontolásával, szétszórja a hamis vigasztalás ördögi álképeit és vidáman tovább folytatja harcát.

Ha a lélek már a képek nélküli biztos úton jár és szeretetre gyúlt az Isten iránt, akkor a testet is ennek a kimondhatatlan szeretetnek mélységébe vonja. Egy olyan ember testéről van szó, akit átjárt a kegyelem, s akár ébren van, akár alszik, nem ragadja meg más gondolat, mint az a működés, amely megérintette: a Szentlélek tevékenysége. Egészen eltölti ez a kimondhatatlan gyönyörűség, és lehetetlen másra gondolnia, annyira átjárja a mértéktelen öröm áradata. Ha ebben az értelemnek a legcsekélyebb kételye, sem tisztátalan gondolata nincs, még ha a szent nevében keres is menedéket, hogy visszautasítsa a gonoszt, de hiányzik belőle a tökéletes szeretet, akkor jogos a következtetés, hogy ez a vigasztalás még az öröm látszatával is az ördögtől származik. Ez a határozatlan és rendezetlen öröm attól való, aki hűtlenségbe akarja csábítani a lelket. Akkor amikor ugyanis az ördög az értelmet gyakori tapasztalata szerint hamis vigasztalással befolyásolja, arra akarja rávenni a lelket - mely fölfrissülve érzi magát a hiú és puha boldogság-érzésben -, hogy ne ismerje föl az egész szemfényvesztést. Ez ugyanis az alapja az igazság és a hamisság lelke közötti megkülönböztetésnek. Ha az ember szilárdan meggyőződött arról, hogy a kegyelem egész mélységében átfogja az értelmet, akkor lehetetlen, hogy a lélek egyszerre az Isten javait is ízlelje, meg az ördög csalárdságait is élvezze. Az ördögök minden áron el akarnak rejtőzni az emberek elől, nehogy a lélek, megfelelően kioktatva, Isten jelenlétével felvértezze magát ellenük. Akkor azonban, amikor a lélek érzékéről beszélünk, senki ne várjon érzékekkel tapasztalható képet az Isten dicsőségéről. Csupán azt mondjuk, hogy a lélek, amely egyszer megtisztult, olyan élvezetben tapasztalja meg az isteni vigasztalást, amit az ember szavakkal még csak megközelítőleg sem tud leírni. Egyáltalán nem mondjuk azt, hogy a láthatatlan dolgok látható formában jelennek meg, hiszen a hit földi vándorlásunk útján vezet csupán, s nem vezet el a teljes Isten-látásra (2Kor 5, 7). Ha Isten harcosa valamiféle tüzes képet vagy másvalami fényjelenséget észlel, utasítsa el. Az ellenség ámítása ez. Sokan áldozatai lettek már ezeknek az élményeknek, és letévedtek a helyes útról.

Nem lehet kételkedni abban, hogy az Isten világosságának gyakori befogadása által megérett értelem éleslátó lesz saját világosságának magas fokával. Ez a szellemnek a szenvedélyek fölötti uralmából adódik. Ami pedig érzékelhető fényként vagy tüzes alakként mutatkozik, mindig az ördög szemfényvesztéseiből származik. Találóan tanít bennünket az Istennel eltelt szent Pál, amikor ezt mondja: "A sátán is a világosság angyalának tetteti magát." (2Kor 11,14). Senki se kezdje ilyen reményekkel a lelki életet. Ennek az életnek egyetlen célja, hogy az Istent a legbensőbb barátságban és egész szívünkkel szeressük.

A látás, az ízlelés és az összes többi érzékek megörvendeztetik a szív emlékezéseit, ha megkülönböztetés nélkül átadjuk magunkat nekik. Éva ősanyánk példája mutatja ezt. Ha nem nézett volna jóleső érzéssel a tiltott fára, emlékezett volna az Isten parancsára. Ha az Isten-szeretet szárnyai fedték volna be őt, sohasem vette volna észre ruhátlanságát. Amint azonban jóleső érzéssel tekintett rá, nagy vágy ragadta el, és végül élénk örömmel megízlelte a gyümölcsöt. Abban a pillanatban, amikor a testi egyesülés utáni vágy megragadta, rádöbbent ruhátlanságának szerencsétlenségére. Amikor nem uralkodott a jelenvaló dolgok élvezete utáni kívánság fölött, a gyümölcs külsőleg látszó édességével Ádámot is belerántotta saját bűnébe. Itt látjuk, milyen nehéz az értelemnek az Istenre és az Ő parancsára emlékeznie. Ezért szemünket állandóan a szív mélységére akarjuk irányítani, s mindig Isten jelenlétében élve, mintegy vakként akarjuk végigjárni ezt a csalárdságokat kedvelő életet. Az igazi lelki bölcsesség lényege abban áll, hogy szárnyakat kovácsolunk a látás utáni vágyunknak. A türelmes Jób, az az ember, aki sok megpróbáltatást állt ki, így tanít bennünket: "Szívem nem követte szememet." (Jób 31, 7). Ez a lelki magatartás a tökéletes önuralom jele.

Az ilyen ember mindig úgy él érzelemvilágában, mint aki tökéletesen elhagyta ennek a világnak minden élvezetét. Aki lélek szerint él, nem ismerheti el a test kívánságait. Egész életét az erények vára felé irányítja, s az erények lesznek - hogy úgy mondjam - erős lelki várának őrei. Ezért is az ördög minden mesterkedése hatástalan vele szemben, még ha egészen várának lőréséig repülnek is a hamis szeretet lövedékei.

Elkerülhetjük a tunyaságot és az elpuhultságot, ha gondolatainkat erősen kordában tartjuk, amikor azokat csak az Istenre irányítjuk. Csakis ezáltal a buzgóság által tudja az értelem az értelmetlen tevékenységtől távol tartani magát.

Ha az értelem törekvését szilárdan megszabtuk az Isten jelenlétében való hit által, akkor feltétlenül vágyódik egy olyan tevékenység után, amely megfelel buzgóságának. Egyetlen foglalkozásául az "Uram, Jézus" kezdetű imát kell neki adni, amely ekkor törekvésének teljesen megfelel. Hiszen senki sem mondhatja: "Uram, Jézus", ha csak nem a Szentlélek által (1Kor 12, 3). Aki nem fontolgatja a legnagyobb szigorúsággal állandóan ezt a szót magában, nem menekülhet meg a csalódásoktól. Aki szünet nélkül ezt a szent és dicsőséges nevet segítségül hívja, érzelemvilágának legmélyéből, az egy napon szemléli majd értelmének fényét is. Aki a legszigorúbb gonddal ügyel lelkére, erős belső érzésekkel minden foltot eltávolít arcáról. "A mi Istenünk emésztő tűz" - mondja az Írás (Mt 4, 24), vagyis az Úr meghívja a lelket nagy szeretetének dicsőségére. Ez a dicsőséges és óhajtott név, aki egyesül a lélekkel azáltal, hogy gyökeret ver bennünk, képességet ad, hogy minden időben, minden jövendő nehézség nélkül szerethessük jóságát. Íme, ez az a drágagyöngy, amelyért az ember eladja mindenét amije van, s amelynek birtoklása kimondhatatlan örömöt ad.

Más a kezdők, és más a tökéletesek öröme. Az első öröm még nem mentes ábrándképektől, a második azonban már az alázatosság erejével rendelkezik. Az út felét az a gond kíséri, hogy az Isten valóban szeressen bennünket, és fájdalom nélküli könnyek öntözik. Ennek az az alapja, hogy az Isten először a lelket a kezdők örömével hívja meg a harcra. Ha azonban a Szentlélek igazsága vezeti és teszi próbára, felismeri bűnösségét elkövetett vétkei és eltévelyedései miatt. A lélek mintegy megtisztul az isteni nevelés olvasztótégelyében, s az Isten jelenlétében való élet buzgó gyakorlásának segítségével megtapasztalja a fantáziaképek nélküli boldogságot.

Ha izgalom zavarja a lelket, akkor örömmámor felhője takarja el, vagy ha egészségtelen szomorúság kínját érzi, akkor az értelem képtelen arra, hogy az Úr Jézus jelenlétére gondoljon, bármennyire is készteti rá az ember. Ha a szenvedélyek hatalma egészen elsötétítette, eltávolodik saját értelmétől.

Hiábavaló a törekvés sajátosságának a kifejezésére. A számára jelenlévő gondolatokról való elmélkedésben sem tud megpihenni, hiszen megkeményítették a lelkét a mohó szenvedélyek. Ha a lélek vágyakozik valami után, s rövid időre elveszíti szeme elől törekvése tárgyát, akkor az értelem jellegének megfelelően ismét megkeresi azt, mint uralkodó és megmentő erejét. Megkapja a kegyelmet, mely arra készteti, hogy kiáltsa, sőt vele együtt kiáltja is: "Uram, Jézus!". Hiszen így tesz az anya is kisgyermekével, akinek addig ismételgeti ezt a szót: "Apa", míg ezzel a szóval, mielőtt még bármi más gyermeki szóra tudná nyitni az ajkát, álmában is tudja hívni atyját. Amint szent Pál is mondja: "Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, mert még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk. A Lélek azonban maga jár közben értünk, szavakba nem önthető sóhajtozásokkal." (Róm 8, 26). Még valóban gyermekek vagyunk az imádságban, és mindig szükségünk van a Szentlélek segítségére, hogy minden gondolatunkat eltöltse kimondhatatlan édessége, és egész érzelemvilágunkat az Atyaisten szeretetére és jelenlétére összpontosítsuk. Rajtunk áll, hogy mindig kiáltsuk, amint szent Pál tanít bennünket: "Abba - Atyánk!" (Róm 8, 15).

Értelmünk az imádságban gyakran szenved a megszokottságtól. Ekkor átadja magát a szent írások alázatos olvasásának, mert ezek segítséget nyújtanak az Istenről való mélyebb elmélkedésben. Hogy megakadályozzuk, hogy a lélek sok szót mondjon, hogy ne engedjük meg, hogy örömében erején túl szárnyaljon, kényszerítsük imádságra, a zsoltárok olvasására, hogy ne

hanyagolja el a bölcsek eredményeit, akiknek szavai hitükről tesznek tanúságot. Ha így járunk el, nem keverjük majd saját szavainkat a kegyelem szavaiba, s nem engedjük, hogy a lélek kövesse a szóáradat hiú dicsőségét. Ellenkezőleg: elmélkedés közben megőrizzük minden csalárd képtől, s majdnem minden gondolatunkat fájdalom nélküli könnyek fogják kizárni. Ha az értelem egészen elmerül a magányban, és tökéletesen áthatotta az imádság édessége, többé már nem kalandozik el, hanem mindig átadja magát az isteni dolgoknak, könnyen, fáradság nélkül. Ugyanakkor az alázatos megkülönböztetés képességével előre fog haladni az elmélkedésben. Meg kell fontolni, hogy az imádság ajándékát minden kiváltságon felül kapjuk meg. Azok kapják meg, akiket szent kegyelem tölt el, s így tökéletes biztonságot érezhetnek.

Ha a lélek dúskál a természetfölötti működések nagy bőségében, akkor lelkesedik a zsoltárok énekléséért, és előnyben részesíti a szóbeli imádságot. Amint azonban megérett a Szentlélek viharában, háttérbe szorul a zsoltáréneklés, vigasztalásaival együtt, és csak érzelemvilágával imádkozik. Az első lépést öröm kíséri, mely még hamis képekkel keveredik. A második lelki sóhajtásokból áll, a hallgatás utáni vágy örömével. Az emlékezet, amely - hála a benső sugallatok megkülönböztetésének – felismeri buzgóságát, képessé teszi a szívet a sóhajtásokra és a belső örömre. Így az ember szívének földjét ezen könnyek által tudja bevetni az imádság magjával, a jövendő aratás reményében. Valahányszor valamilyen szomorúság lep meg bennünket, valamivel magasabban kell kezdenünk zsoltárénekünket, s engednünk kell, hogy a lélek együtt szárnyaljon a remény boldog dallamával, míg a melódia ritmusában elcsitul a sötét hullám.

A tudomány azt tanítja, hogy a gonosz szellemeknek két osztálya van. Az egyik nagyon finom, a másik nagyon goromba. A finomak a lelket támadják meg, a gorombák a testet vonják az alacsonyabb ösztönök felé. Ha állandó ellentét van is a lélek és a test ellen harcoló ördögök módszerében, céljukban mégis megegyeznek, ti. hogy ártsanak az embereknek. Ha nem a kegyelem uralkodik az emberben, az ördögök kígyók módjára befészkelik magukat a szív mélyébe, s meggátolják a lelket, hogy vágyait a jóra irányítsa. Bűnös szenvedélyek alakjában és sokféle figyelem-elterelésben telepszenek rá a szívre, mint a felhők a földre, hogy megfosszák az értelmet a kegyelemmel való meghitt érintkezéstől, s tévútra vezessék az emlékezetet. Ha nyugtalanítják lelkünket az ördögök, s fellobbantják bennünk a szenvedélyek lángját, különösen a büszkeségre ingerelnek, amely minden bűnnek atyja. Csillapítsuk a felfújt dicsőség hiúságát a jövendő halál gondolatával. Ugyanígy kell akkor is cselekedni, ha a testünkkel szemben annyira ellenséges érzelmű ördögök rossz gondolatokat akarnak a szívünkben ébreszteni. Elég Isten jelenlétére gondolni, hogy elűzzünk mindenfajta gonosz lelket.

A szív mélyéről jó és rossz gondolatok forrása fakad. Természete szerint nem terem gonosz gondolatokat, hanem első eltévelyedései után megőrzi a rossz emlékeket. Rossz gondolatai inkább az ördög gonoszságából vannak, mert aki gyönyörködik azokban a gondolatokban, amelyeket az ördög sugall neki, bevési szívébe azok emlékképeit, s biztosra vehetjük, hogy később rossz gondolatai támadnak.

Kezdetben a megkereszteltek nem érzik a kegyelmet. A kegyelem arra vár, hogy a lélek önmaga döntsön. Ha az ember már teljesen átadta magát az Úristennek, akkor a kegyelem egy alig leírható érzésben nyilvánul meg a szívben. Ekkor újból hatni kezd a lélek működésére. Megengedi, hogy az ördög alattomosan belopóddzék a lélek mélyére, hogy aztán képessé tegye a lelket, hogy forró elszántsággal, ugyanakkor alázatosan keresse az Istent. Ha az ember előre halad a parancsok megtartásában és az állandó Jézus-imában, akkor egyre jobban megragadja a szív külső érzékeit a szent kegyelem tüze. Elpusztítja a földi, ingatag mámorát, s biztos érzést ajándékoz helyette. A jövőben az ördögök támadásai csak távolról érik el a lélek partjait, kevesebbet érintik, s csak szenvedélyekre hajló oldalait ingerlik. Ha az Isten harcosa eljutott minden erény, de különösen a teljes szegénység gyakorlására, a kegyelem biztos érzéssel megvilágosítja egész valóját, és nagy Isten-szeretettel gyújtja lángra. Az ördög nyilai a földre hullanak, mielőtt még elérnék a test érzékeit. A Szentlélek fuvallata békés szelekkel sodorja magával a szív hajócskáját és azt eredményezi, hogy lehullanak az ördög nyilai, mielőtt még a levegőbe suhannának.

Ha télen kora reggel Kelet felé fordulunk tekintetünkkel a sík mezőn, akkor csak testünknek első felét melegíti fel a nap és a hátunk hideg marad, mert a napsugár nem függőlegesen ér bennünket. Éppen így vannak azok is, akikben a Szentlélek még csak most kezd működni, és szívüket a szent kegyelem csak részben melegítette át. Ez abból fakad, hogy a lélek a lelki gondolatok gyümölcséért fáradozik, alsóbb képességei azonban testét követve vágyakoznak. Mivel még nem árasztotta el a kegyelem szent fénye a szív egész területét, s nem hatolt le a mélyére, s ennek következtében még nem érezhető, ezért jönnek a lélekre egyszerre a jó és a rossz gondolatok. Ugyanaz történik, mint a fenti példában, ha egyszerre érezzük a hideg borzongását és a meleg kellemességét. Attól a naptól fogva, amelyen az értelem e kettős ismeret birtokába jutott, egyszerre jó és rossz gondolatokat kell elviselnie. Így arra kényszerül, hogy egy rendkívül pontos megkülönböztetést tegyen. Ha arra törekszünk, hogy mindig jó gondolataink legyenek, akkor a felötlő rossz gondolat, figyelmeztetés arra, hogy Ádám engedetlensége által emlékezetünk kétféle gondolatkörre szakadt. Ha szívvel-lélekkel ügyelünk az Isten parancsaira, akkor a kegyelem mély érzéssel járja át lelki képességeinket, saját gondolatainkat - úgyszólván - fel fogja szívni, és érzelmeinket az Istennel való barátság kimondhatatlan békéjében meg fogja szilárdítani. Képessé tesz bennünket, hogy lelki, és ne testi dolgokra gondoljunk. Ha közeledünk a tökéletességhez, érzelemvilágunkat meg fogjuk őrizni állhatatos összeszedettségben, és Jézus jelenlétére való emlékezésben.

A léleknek minden időben ki kell tartania az Isten parancsainak gyakorlásában és dicsőséges Urának élő jelenlétében.

Ha égő fájdalommal fogadja a szív a sátán nyilait, de Isten harcosa érzi, hogyan találták el, akkor nehéz a léleknek megvetni a szenvedélyeket, mert még a tisztulás kezdetén áll. Aki megtapasztalta a bűn csúfságát, az túláradó örömmel tudja értékelni az isteni megbocsátás kincsét. Ha valaki a szív tisztaságára törekszik, azt Isten jelenlétének állandó gyakorlásával kell megszereznie. Ez legyen egyetlen gyakorlata, és szakadatlan törekvése. Ha az ember meg akar menekülni a kárhozattól, minden pillanatban imádkoznia kell. Állandóan imádkoznia kell, a lelket összeszedettségben kell tartani az imádság idején kívül is. Aki aranyércet akar olvasztani, annak nem szabad hagynia, hogy egy pillanatra is kialudjék a tűz az olvasztókemencében, mert különben az érc megtartja keménységét. Hasonlóképp történik azzal is, aki hol gondol az Istenre, hol nem, mert a megszakítással elveszti mindazt, amit az imádsággal megszerzett. Az erényeket szerető ember az, aki az Istenre való gondolással szakadatlanul eltávolítja szívének földi salakját, hogy a gonosz lassan elemésztődjék a jóra való gondolás által, és a lélek eljusson a tökéletes természetes és természetfölötti ragyogására.

 

Remete Márk
(Az 5. sz. első fele)

Márk hosszú ideig a galáciai Ankyra egyik kolostorának apátja volt. Életének hátralévő idejére remeteségbe vonult vissza. Ezen kívül keveset tudunk életéről. Három írás maradt fenn tőle, amelyek Kelet kolostori hagyományában nagy tekintélyt élveznek. Nikolaoszhoz, egy fiatal szerzeteshez értékes levelet írt a lelki életről, továbbá egy értekezést a lelki törvényről, s egy másikat "Azokról , akik azt hiszik, hogy cselekedetek által igazulnak meg". Márk a messzaliánusok tévedése ellen küzdött.

"Azokról, akik azt hiszik, hogy cselekedeteik által igazulnak meg"

Benső könyörgés nélkül nincs tökéletes imádság. Az Úr meghallgatja azt a lelket, amely szórakozottság nélkül imádkozik.

A lélek, amely szórakozottság nélkül imádkozik, töredelmessé válik. "Az alázatos és töredelmes szívet ó Isten, nem veted meg." (Zsolt 51, 19).

Az imádságot joggal nevezzük erénynek, hiszen ez az erények anyja, Krisztussal való kapcsolatunkat hozza létre.

Akik Krisztusban megkeresztelkedtek, titokzatos módon megkapták a kegyelmet, azonban az olyan mértékben működik bennük, amilyen mértékben megtartják a parancsokat.

Az a szív, amely engedi, hogy a kellemes élvezet elszakítsa eddigi törekvésétől, már nehezen fordul vissza. Hasonlít a szakadékba gördülő nehéz kőhöz, amelyet többé már nem lehet megállítani.

Egy fiatal állat, amely tapasztalat nélkül, mohón, hol az egyik, hol a másik fűcsomót legeli, egyszer csak egy olyan helyre jut, amely két szakadék között fekszik. Éppen így jár a lélek is, amelynek gondolatai lépésről lépésre eltávolodnak a rendtől.

Ha az értelem megérett az Úrban, ha a lélek elszakadt régi szokásaitól, a szív mintegy kínpadon fekszik, mert az értelem is, a szenvedély is a saját oldalára akarja vonni.

Mindaz, aki az igaz hitben megkeresztelkedett, titokzatos módon megkapta a kegyelem teljességét. Akkor szilárdul azonban meg benne, ha megtartja a parancsokat.

A parancsok megtartása azonban teljes egészében az imádságon alapszik, mert nincs fenségesebb, mint az olyan istenszeretet, amely a parancsok megtartásában lesz nyilvánvaló.

A szórakozottság nélküli imádság azoknál, akik kitartanak benne, arról tanúskodik, hogy szeretik az Istent. Azok, akik elhanyagolják és közben elábrándoznak, kimutatják a földi dolgokhoz való ragaszkodásukat.

Amit imádság és boldog remény nélkül teszünk, az rossz és nagyon tökéletlen lesz.

Ha imádság közben az ellenség sokféle kísértése miatt lelkünkben szomorúak leszünk, gondoljunk a halálra és a pokol kínjaira. Ámde jobb, ha bizalomteljes imádságban Istenhez fordulunk, mint ha a külső büntetésekre gondolunk, jóllehet ez is hasznos.

Nagy erény türelmesnek lenni önmagunkkal, és az Úr szava szerint szeretni ellenségünket, aki gyűlöl minket.

Tetteddel tégy tanúságot bölcsességedről, mert több bölcsességet adnak ezek neked, mint a róluk való szavak.

Aki jót tesz, s ezért földi jutalmat vár, nem az Isten akaratáért cselekszik, hanem saját hasznát keresi.

Bár titokzatosan mindig mellette áll a kegyelem, akaratunk mégis szabad marad, hogy a jót megtegyük-e vagy elmulasszuk.

Semmi sem hathatósabb Isten segítségének megszerzésére, semmi sem alkalmasabb tetszésének elnyerésére, mint az imádság.

Az Isten jelenlétében való élet gyakorlása a hitben megerősödött lélek állandó erőfeszítése. Aki elfeledkezik az Istenről, az önző, és többé már nem tud szólni hozzá az Isten.

Ha el akartok jutni Isten állandó jelenlétére, ne utasítsátok vissza a megpróbáltatásokat, mint amelyekre nem szolgáltatok rá, hanem viseljétek el, mint amelyeket megérdemeltetek. Elviselésük arra indít, hogy Istenre emlékezzetek, s erre késztet minden helyzetben. Ha azonban visszautasítjuk, a lélek erőfeszítése ellanyhul és feledékenységbe esünk.

Ha azt akarod, hogy tiéd legyen a tiszta imádság erős lelki vára, pillanatonként kell elűznöd minden olyan dologról való gondolatot, amit a gonosz ellenség sugall, nehogy elveszítsed ezt az értékes kincset. Jobb átszúrni az ellenséget az imádság nyilaival, mint elbeszélgetni vele. Hiszen csak közel akar férkőzni hozzánk a hízelgéssel, nehogy legyőzzük az imádsággal.

 

Barszanufiusz és tanítványa, János

Mindkét szerzetes Szerdiusz apát kolostorában élt. Ez a kolostor Palesztinában volt, Gáza és Aszkalon között. Egyikük sem volt pap. Lelki tanításukat leveleik tartalmazzák. Ebből 800 maradt fenn számunkra. Kelet vallásosságának történetében e levelekkel igen nagy megbecsülést szereztek maguknak. Berszanufiusz a kérdést feltevőhöz intézett válaszaiban nagy jóságról és az ember számára kiszabott határok megértéséről tesz tanúságot.

Lelki tanítások

Légy hálás mindenért az Apostol szavai szerint: "Adjatok hálát mindenért." (1Tessz 5,18). Légy szükségben vagy gondok között, szorongattatásban, betegségben vagy testi bántalmakban, mindenért, ami veled történik, adj hálát az Istennek, mert "sok szorongatás közepette kell bejutnunk Isten országába". (ApCsel 14, 22). Ne engedd, hogy lelkedet kétségek terheljék és szíved elcsüggedjen, hanem gondolj az Apostol szavára: "Bár a külső ember romlásnak indult bennünk, a belső napról napra megújul." (2Kor 4, 16). Ha nem akarod elviselni a szenvedést, Krisztus szenvedésében és megváltásának gyümölcseiben sem részesedhetsz.

Amíg a hajó nyílt tengeren halad, viharoknak van kitéve. Ha azonban elérte a biztos és csendes kikötőt, nem veszélyeztetik már többé a szelek és a hullámok. Így van ez veled is, amikor a világban tartózkodsz: zavaró gondolatok veszélyei és viharai várnak ott rád. Ha azonban a hallgatás kikötőjében vagy, többé már nem kell félned.

Ezt írtad nekem: "Imádkozz Istenhez bűneim miatt." Ugyanezt mondom én is neked: "Imádkozz te Istenhez az én bűneim miatt." Hiszen írva van: "Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy akarjátok, hogy veletek is bánjanak." (Mk6, 31). Ha még keveset vezekeltem is az emberekért, de ezt teszem a jelen pillanatig, amennyire gyönge erőmből telik. Az Írás szerint: "Imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok." (Jak 5, 16).

Az imára és a zsoltár-éneklésre meghatározott órák megfelelnek az egyházi hagyományoknak. Alkalmasak arra, hogy kialakítsanak egy ima- és életközösséget. A remete nem ismer megszabott órákat az imádságra vagy a zsoltárok éneklésére, hanem kétkezi munkával, elmélkedő olvasással foglalja el magát, s megszakítja imádsággal. Amikor imádkozol, meg kell szabadulnod a régi embertől, még ha most a Miatyánkot vagy valami mást imádkozol is. Az imádság után dolgozzál.

Ami az imádság tartamának kérdését illeti, tartsd magad az Apostol szavaihoz: "Szüntelenül imádkozzatok." (1Tessz 5, 17).

Az éjszakai pihenésről a következőt mondom: Imádkozzál este napnyugtától számítva két órát, imádságodat fejezd be a dicsérő énekkel, és utána aludjál hat órát. Majd kelj fel, imádkozzad el a Matutinumot, és virrassz fáradhatatlanul négy órát imádságban. Tartsd meg ezt nyáron is, ám a dicsérő éneket és a zsoltárok éneklését megrövidítheted az éjszaka rövidsége miatt.

Az igazi imádság érdekében nagyon ajánlatos, hogy mentes légy a szórakozottságtól, s így megtapasztalod, hogy az Úr megvilágosítja lelkedet és boldogsággal tölti el. Az, aki tökéletesen imádkozik, meghalt a világnak és élvezeteinek. Aki Istenért lelkiismeretesen teljesíti kötelességét, annak nem kell félnie semmiféle szórakozottságtól, mert méltó arra, hogy az Isten támogatást nyújtson neki.

Azt írod: Imádkozz értem, mert szenvedek. A szenvedésben való türelem eredményezi a tökéletes békét, s a béke a gyötrelmek mértéke szerint növekszik. Ó, szeretett testvérem! Az Úr a keresztet hordozta, s te nem akarsz örülni a szenvedésnek, melynek elviselése a mennyek országába vezet? Az, hogy keresztet kell hordoznod, jó jel. Nem tudod talán, hogy a gyötrelmek és kísértések akkor sokasodnak, ha az Úr meghívott szeretetére? Ne aggódj a testi egészség miatt, ha az Úr nem ajándékoz meg vele, hiszen ez a testi béke csupán mulandó érték az Úr előtt, mert azt mondta: "A világban szenvedni fogtok." (Jn 16, 33).

Ha zsoltárokat imádkozom, szükségét érzi a szívem, hogy minden zsoltár után elimádkozzam egy Miatyánkot. De egy elég nekem.

Minden segítséget megad nekünk a mi nagy testvérünk - Urunkra, Jézus Krisztusra gondolok - Aki bennünket testvéreivé méltóztatott tenni (Zsid 2, 11). Maguk az angyalok is gratulálnak érte. Ó, micsoda testvérünk van Krisztusban! Erős Ő, hogy erősek legyünk. Hatalmas, hogy Vele együtt uralkodjunk mi is. Orvos Ő, és meggyógyítja bennünk a külső és belső embert szelíd uralmára. Táplálónk Ő, és lelki ételt ajándékoz nekünk. Ő az élet, hogy nekünk is életünk legyen. Ő a szeretet, hogy mi is tudjunk szeretni. Ő a gazdagság, hogy mi is gazdagok legyünk. Ő a király, hogy mi is királyok legyünk. Isten Ő, hogy mi is megistenüljünk. Ha szemed előtt tartod, micsoda gazdagság van Krisztusban, akkor imádkozz Hozzá, és Ő teljesíti szíved kívánságát, ha működésének útjába semmi akadályt nem gördítesz.

Jézus Krisztus mondta: "Kérjetek, és kaptok." (Jn 16, 24). Ezért minden imádat meg fogja hallgatni. Csak gondosan meg kell tisztítanod lelked lakását az isteni adományok befogadására. Csak felékesített hajlék részesül bennük, s csak ott árad jó illatuk, ahol semmiféle tisztátalan nincsen. Aki ezt megérezte, leveti a régi embert. Keresztre van feszítve a világ számára, és a világ az ő számára, mert csak az Úrnak él. Legyőz minden ellenséges sereget és hadihajóit szétzúzza. Nem űzi el az ellenség támadását, ha megpillantják rajta a szent pecsétet, s nem olyan mértékben áll-e majd szembe ellenségeivel, amennyire a nagy Király igaz és szeretett barátja?

Milyen gyakran kell imádkozni, hogy az értelem egy dologról, amit meg kell tennem, világos ismeretet szerezzen? Ha nem tudod megkérdezni lelkiatyádat, úgy minden tennivalód előtt háromszor imádkozzál. Utána pontosan figyeld meg, hogy hová von a szíved, mégpedig nagyon pontosan, s ezután láss a dologhoz. Ez a tanács viágos, és mindenki számára érthető.

Különböző időben kell imádkozni, vagy ugyanabban az időben háromszor? Ez a dolog sürgősségétől függ. Ha elegendő idő áll rendelkezésedre, három nap leforgása alatt imádkozzál háromszor. Ha nagyon kell sietned, mint a Megváltónak a szenvedésekor az Olajfák hegyén, akkor végy példát Róla. Amint Ő is háromszor fogott az imádsághoz, te is imádkozzál háromszor egymás után ugyanazokkal a szavakkal.

Ha a zsoltárok éneklése, imádság vagy olvasás közben rossz gondolatod támad, vesd meg, mélyedj el az énekben, az imádságban és az olvasmányban, hogy magukból a szent igékből erő áradjon beléd. Ha nehéz, hívd segítségül az Isten nevét, és Ő meg fogja semmisíteni az ellenség támadásait.

Hogyan jutok el az imádság, az olvasás és a zsoltárok éneklése által a szív töredelmére? Megindul a szíved, ha elkövetett bűneidre gondolsz. Az imádkozónak szeme elé kell állítania tetteit, és hallania kell Istennek ezekről mondott ítélő szavát: "Távozzatok színem elől, ti átkozottak, az örök tűzre!" (Mt 25, 41). Ha azonban szíved ennek ellenére sem indul meg, türelmesen tarts ki fáradozásodban, mert jóságos, bőkezű és türelmes az Isten, és látja igyekezetünket. Gondolj mindig a zsoltár szavára: "Nagy türelemmel az Úrhoz kiáltottam s Ő lehajolt hozzám." (Zsolt 39, 1). Tanulj meg mindenben, és bízzál benne, hogy hamarosan meglátogat az Isten irgalma.

 

Ninivei Izsák
(7. század)

Ninivei Izsák szír szerzetes és püspök volt. Nesztoriánus, de ez a tévedés alig észlelhető írásaiban. Jelentős a befolyása a keleti vallásosságra. Kelet kolostorai nagy lelki tanítót látnak benne.

A megtisztulás fokai

A test fegyelmezése, összekapcsolva a lélek nyugalmával, megtisztítja a testet az anyagi elemektől, amelyek körülveszik. A lélek fegyelmezése alázatossá teszi és megtisztítja az anyagi benyomásoktól, amelyek a mulandó dolgokhoz fűzik, amennyiben szenvedélyes természetét az Istenben való elmerüléssé változtatja. Ez az Istenben való elmerülés vezeti el a lelket az értelem tisztaságához, amelyet tiszta lelki szemlélésnek is neveznek. Ez a lelki fegyelmezés. Ez emeli a lelket a földi dolgok fölé, és táplálja eredendően lelki szemléletén keresztül. Ez szilárdan Istenre irányítja a lelket, az Ô kimondhatatlan dicsőségének szemléletén keresztül; és az eljövendő dolgok boldog reményében él, a legapróbb részletekig.

A testi erőfeszítések hordozzák az Istenért vállalt testi fegyelmezés nevét, mert ezek szolgálják azt, hogy a lélek megtisztuljon egy tökéletes szolgálatra, amely kifejeződését a személyes teljesítményekben találja, amely az embereket megőrzi a test eltévelyedésétől.

A lélek fegyelmezése a szív erőfeszítése. Ez az isteni gondviselés, isteni gondoskodás és a világ egészében és részleteiben való megismerését jelenti, amit a szív szüntelen imája kísér. Ez továbbá azt is jelenti, hogy ügyelünk a lélek szenvedélyeinek területére, hogy megakadályozzuk belopódzásukat a lélek legbensőbb kamráiba. Ez a szív munkája, vagy a lélek fegyelmezése.

A szív tisztasága a minden szenvedélytől való mentességben rejlik; a lélek tisztasága pedig mentesség minden szenvedélytől, gyökerezzék még oly rejtve is a lélekben. Az értelem tisztaságát az érzéki világhoz való minden szenvedélyes vonzalom felismerése adja.

Az értelem és a szív tisztasága között pontosan az a különbség, mint a test egy része és az egész test között. A szív központja a belső érzékeknek, az érzékek érzéke, mert a gyökerük: “Ha szent a gyökér, szentek lesznek az ágak is.” (Róm 11, 16). De ha a gyökér nem szent, úgy az ágak sem lesznek szentek. Az Írások mértéktartó olvasásával kössük össze kipróbált böjti gyakorlatunkat és az Istenben való elmerülést. Utána elfelejti az elme előző működését, és meg fog tisztulni, hogy rendetlen hajlamainak ellenálljon. Így kevés dolog van, ami beszennyezheti. A szív megtisztulását csak nagy erőfeszítések árán nyeri el, ha elszakad a világgal való bizalmas érintkezéstől, és így eljut a teljes önlegyőzéshez. Ha azonban egyszer elérte a tisztaságot, akkor már nem mocskolja be a mellékes dolgokkal való érintkezés, sőt, arra is gondja lesz, hogy ne kelljen félnetek a legnehezebb harcoktól sem.

Isten jelenlétének gyakorlása

Gondoljatok az Istenre, hogy ő is mindig gondoljon rátok. Ha az Isten gondol rátok, megment benneteket és megkaptok minden jót. Ne feledkezzetek meg Róla szétszórtságotok miatt, ha azt akarjátok, hogy Ô se felejtsen el titeket, kísértésetek órájában. A boldogságban maradjatok hűségesek Hozzá engedelmességetek által. Úgy számíthattok majd szavára, ha szükségben szenvedtek, és imátok meg fogja őrizni a jelenlétét. Színe előtt szüntelenül gondoljatok Rá, és szívetekben ne feledkezzetek meg Róla. Ha nem gyakoroljátok ezt, abba a veszélybe kerültök, hogy mindig messzebb és messzebb látjátok Ôt, és határozatlanságotok következtében elveszítitek a Vele való biztos kapcsolatot. Aztán az állandó érintkezés Vele a bizalom magas fokára vezet. Az emberek állandó érintkezése testi jelenléttel történik. Az imában való elmélyülés és odaadás pedig az Istennel való állandó érintkezés.

Ha a bor ereje az erekben kering, az értelem elveszti azt a képességét, hogy meglássa a részleteket és megkülönböztesse a dolgokat. Ha az Istenre való emlékezés átjárja a lelket, akkor a lélekben eltűnik a földi dolgokra való emlékezés.

Aki minden pillanatban lelke bensejében elmélyül, az mély megismerésnek örvend. Aki gondolatait a bensőre koncentrálja, megőrzi a Szentlélek ragyogását. Aki a szétszórtságot megveti, meglátja az Urat lelke mélyén. Aki az Urat látni akarja, lelkét meg kell tisztítania az Istenre való állandó emlékezéssel. Így minden pillanatban értelmének fényében látni fogja az Urat. Amilyen a hal sorsa víz nélkül, olyan az értelem sorsa az Istenre való emlékezés nélkül, ha hagyja magát a világ emlékképeivel sodortatni.

A jobbik rész (9a)

Boldognak kell mondani azt, aki ezt megérti és békében megmarad minden testi munka nélkül, ezzel szemben az imát részesíti előnyben, ha ehhez belső hívást érez. Aki azonban magányosságát nem tudja elviselni munka nélkül, az dolgozzon, de csak mint segédmunkás. Mintegy mellékesen dolgozzon, ne üzemszerűen, és a munkát ne tekintse fő hivatásának. A munka a még lelkileg gyengéknek való. Evagriosz apát mondja, hogy a testi munka még akadály is lehet Isten jelenlétének gyakorlásában. Ha Isten értelmedet befelé megnyitotta és te imádság közben elmulasztod a szokott meghajlásokat, ne félj attól, hogy az ördög ezen gyakorlaton át titokban le tud győzni, hanem csodálkozva figyeld meg, hogy mi történik benned az ilyen élmény következtében. Ôrizkedj attól, hogy lekicsinylő összehasonlításokat tégy az imádságban való meghajlások között, hogy összehasonlítsd ezeket a Szent Kereszt előtt való leborulással és a kéztartással. Ha meg akarsz maradni a buzgóságban, ha nem akarod, hogy elapadjon könnyeid árja, akkor tarts ki e gyakorlatok mellett. Virágzó paradicsomhoz és csobogó forráshoz fogsz hasonlítani.

Szemléld a számos kegyelmi élményt, amit Isten jóságos gondviselése az embereknek készít. Olykor az ember térdelve imádkozik, kezeit kiterjesztve vagy az égre emelve, vagy szemével a Szent Keresztet szemlélve, lelkületét és értelmét Istenre irányítva, áhítatos könyörgésben. Mialatt így elmerül imájában, egyszerre feltör szívéből az öröm forrása, és felfrissíti minden képességét. Szeme ragyog, fejét lehajtja, térdei már alig találnak támaszt a földön a kegyelem örömétől, és ujjongásától, amely egész testét elárasztja.

Az imáról

Mi tartozik a tökéletes imához? Minden földi dologtól szabad értelem és olyan lelkület, amely teljesen a remény jóságára rányul. Ha ez hiányzik, hasonlít az ember a magvetőhöz, aki szántóföldjébe vegyes magvakat vet el, vagy barázdáit egy ökörből és egy szamárból álló fogattal szántja.

A szétszórtság nélküli ima az Istenre való állandó emlékezés gyümölcse. Isten állandó összeszedettség által lakik bennünk, ha azt olyan ima kíséri, amellyel erőnket megfeszítve keressük Isten akaratát. Az önkéntelen rossz gondolatokat az önfegyelem korábbi hiánya okozza.

Miben áll a lelki ima? Lelki imáról akkor beszélhetünk, ha a lélek – valódi tisztasága következtében – a Szentlélek hatása alatt tevékenykedik. Tízezerből egy ember kapja meg ezt a kegyelmet. Ez az ima halk sejtelme eljövendő állapotunknak, mert a természet minden olyan rendetlen indulat fölé emelkedett, mely a földi dolgokra való emlékezésből ered. Belső látás ez, amely az imában veszi kezdetét.

Mikor érjük el a lelki harcban a csúcsot? Mikor tudhatjuk meg, hogy ezen az úton elérkeztünk-e a célhoz, melyre törekedtünk? Mikor vagyunk méltók az állandó imára? Aki elérte minden erény csúcsát, az egycsapásra lelki hegyet épített magának. De aki még nem kapta meg a vígasztaló Lélek ajándékát, az még nem tudja gyakorolni az alvás közben az állandó imát. Ha a Szentlélek az emberben felépítette templomát, utána mindig tud imádkozni. Ekkor akár ébren van az ember, akár alszik, az ima többé nem távozik a lelkéből. Mialatt eszik, iszik, munkáját végzi, mély álomban pihen, imájának tömjénillata árad a lelkéből. Most az ima a lelket nemcsak meghatározott időszakban tölti el, hanem minden pillanatban. Még ha úgy látszik is, hogy ez a kegyelemmel megáldott ember nyugalomra is tér, bensőleg tovább imádkozik, mert ennek a hallgatása is imádság, aki az álmában a külső behatások számára megközelíthetetlen, mondja egy ember, aki Krisztus Lelkét bírta. Gondolatait Isten irányítja. A megtisztított értelem tevékenysége akkor kifelé néma, de befelé zsoltározás a Láthatatlan dicsőségére.

Ha éjszakai elmélkedéseiteket egyesítitek nappali munkátokkal anélkül, hogy szívetek a buzgóságban gyengülne, késedelem nélkül megnyugodhattok Jézus szívén. Ez az én tanácsom: Tartsatok ki a békében és az éberségben amennyire tudtok, zsoltározás, hajlongás nélkül, és ha meg tudjátok tenni, szünet nélkül imádkozzatok szívetekben. De ne aludjatok!

Az ima fokozatai

A kegyelem az emberekben különböző mértékben működik. Egyiket megtermékenyíti izzó áhitatának hatása alatt imádságának gazdagsága, a másik meg olyan lelki nyugalmat kap, hogy imádságának gazdagságát egy egységgé köti.

Nem szabad a vígasztaló imát és a szemlélődő imát felcserélni. A második felülmúlja az elsőt, mint egy felnőtt férfi a kisfút. Előfordul, hogy az ima szavai sajátos édességet keltenek, és ugyanazt a szót ismételjük szünet nélkül, és a jóllakottság érzése nem hagy minket tovább menni a következőhöz.

Olykor a szóbeli ima Istenben való elmerülést hoz létre, amely a szóbeli imát megszünteti. Az, akinek egy ilyen Istenben való elmerülés jutott osztályrészül, elragadtatásba kerül, és olyan testhez lesz hasonló, amely a lélektől el van választva. Ezt hívjuk mi szemlélődő imádságnak. Ez nem olyan kép- vagy gondolat-tartalom, amely az elképzelésekből keletkezik, mint néhány balga ember állítja.

A szemlélődő imának vagy az Istenben való elmerülésnek különböző fokozatai és hatásai vannak. De itt valóban imáról van még szó? Habár a lélek nem jutott el egy olyan állapothoz, ahol nincs többé ima, hanem egy ima fölötti állapotban van A nyelv és az érzelem mozgása a kulcs az ima folytatásában. Csak most következik a szobába való belépés. Itt elhallgat a száj, és az ajkak csöndesek. Érzelmi világunknak, gondolataink marásának, a dolgokon uralkodó értelemnek, a léleknek, ennek a gyors madárnak minden rendelkezésére álló képességével és bensőséges könyörgésével együtt el kell hallgatnia: mert belépett a lélek várának Ura.

A törvényeknek és parancsoknak a tekintélye, amelyeket az Isten az emberiségnek adott, a tiszta lélekben nyer értelmet, amely a szentatyák szavait követi. Így az imádságnak minden formája és testtartása is, amelyekkel az ember Istenhez fordul, értelmét a tiszta imában találja meg. Ha a lélek a tiszta ima határait átlépte és ott lehorgonyzott, akkor nincs többé imádság, sem felindulás, sem könny, sem megkötöttség, sem szabadság, sem áhítatos könyörgés, és nincsenek erre vagy a másik világra irányuló kívánságok és remények. Az imának nincs olyan foka, amely magasabb a tiszta imánál. Aki ezt a határt átlépi, elragadtatásba esik és az ima megszűnik. Ez a szemlélődés. A lélek már nem imádkozik, hanem néz.

Tízezer ember között alig lehet egyet találni, aki Isten törvényeit és parancsait megfelelő módon teljesíti, és ezáltal méltó arra, hogy a léleknek az Istenben való tökéletes elmerülését elérje. Épp oly ritka az, hogy sok ember közt egy olyat találjunk, aki állandó ébersége miatt a tiszta imára van hivatva. De a titokzatos ország számára, amely ezen felül terül el, nyilván nehéz lesz egy egész nemzedékben egy olyan embert találni, aki Isten dicsőségének erre az ismeretére eljut. Itt eltűnik az ima tárgya. A lélek működése elmerül az öröm tengerében, és ez az ember nem ismeri többé a világot. Ezt a szent tudatlanságot Evagriosz apát jól ismeri, mert ő mondja erről: “Boldog, aki eljut az imádságban ehhez a nem-tudáshoz, amit senki nem tud átlépni.”

Célszerű, hogy megmagyarázzuk, amit fent a lelki örömről mondtunk. Ez először is egy meghatározhatatlan erő, amely a szívben kézzelfogható okok nélkül szeretetet ébreszt. A lelket személyes belátás és praktikus gondolat nélkül mozgásba hozza. Az értelem bizonytalan marad, és nem talál okot.

Ez a benyomása a tapasztalt embernek. Ha ehhez a tökéletességhez eljut, megvizsgálja az okokat. A hatás idővel erősebb lesz, mert az öröm kiáramlik a szívébe is. Ha ugyanis az ember teste egy területének figyelmet szentel, másik területét átengedi lelke többi képességének. Az érzelemvilág jelenti az egyensúlyt a lélek és a test észlelése között. A szív a lélekhez viszonyítva egy érzékszerv, a testhez viszonyítva természetének egy része. Az ember cselekedeteinek előszeretetét kifelé irányítja. A világnak nem kell-e ugyanúgy elszakadnia tőle, mint ahogy neki el kell szakadnia a világtól? Erősen kell kutatnunk az alapokat ehhez az adottsághoz. A szeretet természeténél fogva tüzes. Ha a szeretet teljes erővel rászáll a lélekre, akkor az megittasodik. A szív, amely azt élénken érzékeli, nem tudja sem érezni, sem elviselni anélkül, hogy szokatlan és erős változások ne mennének végbe. És a jelek láthatóvá lesznek. Hirtelen kipirul az arc, ragyog, a test mozgásba jön, a félelem és kishitűség eltűnik. Az önuralom hatalma visszalép, lelkesedés és féktelenség következik.

Biztos vezetés az imán keresztül

A kormányos útja alatt szemeit a csillagokra szegezi, és ezek szerint kormányozza hajóját. Nagyon figyel, hogy mutassák neki az utat a kikötőhöz. A szerzetes szemét az ima csillagaira irányítja. Ez mutatja neki a vágyott kikötőhöz vezető utat. A szerzetes az imádságra tekint. Ez mutat neki egy szigetdarabot, ahová élete hajójának horgonyát irányíthatja, hogy megrakja tartalékkal, mielőtt a sziget mellett elindulna egy másik sziget felé. A különböző felismerések, amelyeket szerez, megannyi sziget, amelyeknél megáll, míg végül kiköt az igazság városánál. Lakóinak nem kell többé kereskedő utakat tenni, mert mindegyik el van halmozva saját gazdagságával. Boldognak kell mondani azokat, akiknek minden vihar ellenére sikerül az utazás a széles óceánon.

 

Lépcsős János
(Klimakosz 580 - 650)

János 50 évig volt a Sinai kolostor szerzetese. Először remeteként élt ott, majd később a kolostor apátjává választották. Hírnevét és nagyrabecsülését a “Paradicsomba vezető lépcső” c. könyve alapozta meg az egyházban. A lelki élet és lelki harc alapvető műveként tartják számon. Teljes tanítást ad a lelki életről. 30 lépcsőn vagy létrafokon vezeti el a noviciust a tökéletességre, azaz az Isten-szeretetre. A 30-as számot Jézus életéből veszi, a Jordánnál történt megkeresztelkedésig eltelt éveknek megfelelően. Elsősorban szerzeteseknek ír, csak mellékesen van mondanivalója a világban élő keresztények számára is.

Az Istenben elmerült ember imája

Az igazi szerzetes olyan, mint a lélek mozdulatlan tekintete és a test megrendíthetetlen érzéke. A szerzetes láng, amelyet szívének izzása szüntelenül táplál. A test nyugalma a bölcs életmód és az érzéki élet rendje. A lélek nyugalma a bölcs gondolkodásban és a lélek tisztaságában mutatkozik meg. A csend barátja a lélek ébersége, amely lelkiismeretesen őrt áll a lélek kapujánál, nem gondol alvásra, és kész hogy mindent megsemmisítsen és eltiporjon, ami közelít hozzá. Aki ezt a csendet lelke mélyén átéli, megérti szavaimat. Isten fiatal harcosa ezt még nem tapasztalta meg, és ezért nem is képes engem megérteni. A hallgatag embernek nincs szüksége szavakra, mert gyakorlati megtapasztalás révén szerezte meg a fényt.

A hallgatag, vagyis az Istenben elmerült ember testben szeretné befogni a Testetlent. Ahogy macska az egér után, úgy leskelődik az Istenben elmerült ember a láthatatlan után. Ne botránkozzatok meg a hasonlaton, ezzel csak eláruljátok, milyen járatlanok vagytok az Istenben való elmélyedés terén. A közösségben élő szerzetes helyzete más, mint a remetéé. A remete szerzetesnek nagy éberségre, és olyan lélekre van szüksége, amely minden kötöttségtől szabad. A conobita szerzetes a szerzetes testvérben talál támaszra, a remete szerzetest angyal segíti. Az angyalok szeretik az igazi remeték lakhelyét, és részt vesznek Isten-dícséretükben. Az Istenben elmélyedt ember így beszél: “A szívem be van zárva.” (Zsolt 57, 8). Vagy: “Alszom, de szívem ébren van.” (Én 5, 2). Zárjátok rá cellátok ajtaját testetekre, szájatokat pedig szavaitokra, a belső kapukat lelketekre.

Azok, akik valóban megtanultak lélekben imádkozni, szemtől szemben beszélnek az Úrral, mint ahogy a császári kihallgatáson. Akik szájukkal imádkoznak, hasonlítanak azokra, akik a császár előtt, az egész udvar jelenlétében földre vetik magukat. Mindenkinek, aki a világban él, a nép zajongó csapatában kell a császárhoz intéznie kérését. Ha megtanultok helyesen imádkozni, akkor már semmi mást nem kell tanulnotok.

Az Istenben való elmerülés teljes megszabadulást jelent mindenféle értelmes és értelmetlen dolgok miatti gondtól. Aki az elsőnek kaput nyit, a másodiknak is meg fogja tenni.

A második lépés az állandó imádság, a harmadik pedig a belső világ makulátlan (bűntelen) tevékenysége. Nem lehet helyes, hogy a harmadikkal kezdjük, ha előbb az első két lépést nem tettük meg.

Amint egy pici porszem a szemünkben elég ahhoz, hogy elhomályosítsa tekintetünket, úgy egy kicsi gond elég ahhoz, hogy megzavarja az Istenben való elmélyedésünket. Ez minden gondolatnak és gondnak megszüntetését jelenti. A zavartalan lélek égboltja a legkisebb gondfelhőt sem ismeri, még saját testéért sem aggódik. Az, aki az Istennek lelke felhőtlen égboltját akarja áldozni, s közben engedi hogy azt a gondnak bármilyen kis felhője is beárnyékolja, hasonlít ahhoz az emberhez, aki szorosan megbilincselt lábbal akar futni.

Többre kell becsülni az egyszerű, engedelmes szerzetest, mint a szórakozottat, aki hasztalanul igyekszik hogy az Istenben elmerüljön. Aki úgy érzi, hogy remete-életre kapott hivatást, és nincs minden pillanatban ennek a magasztos feladatnak tudatában, az nem igazi remete, hanem saját önhittségének áldozata. Feladata a szüntelen Isten-dícséret és Isten-szolgálat. Ha minden lélegzetvételetekkel Jézusra gondoltok, megtanuljátok majd, mit jelent az Istenben való elmerülés bőséges nyeresége.

Az engedelmesség a szabad-akarati elhatározással szűnik meg, a remete-élet az imádság abbahagyásával. Az éjszaka nagyobb részét szenteljétek az Istenben való elmélyedésnek, a kisebbet a zsoltáréneklésnek. Amikor hajnalodik, készüljetek fel határozottan a további kötelességetekre.

Aki imádság alatt érzelmei mélyén elmerül Istenben, elmozdíthatatlan oszlophoz fog hasonlítani. Gyakran előfordul, hogy aki őszintén engedelmes, azt amikor imádkozik, hirtelen fény és öröm tölti el. Isten harcosát a tökéletes szolgálat teszi képessé és bensőleg felkészültté erre. Kevésbé hasznos, ha tömegben imádkozunk, a legtöbb embernek jobb az, ha egy hasonló lelki beállítottságú társával együtt imádkozik. A tökéletes Istenben való elmerülés rendkívül ritka kegyelmi ajándék. A közös zsoltáréneklés közben szellemileg imádkozni lehetetlen.

A túl sok alvás feledékenységet okoz, a virrasztás tisztítja az emlékezetet. A földművest az éghajlat és a szőlőprés teszi gazdaggá, a szerzetes a lélek esti és éjszakai tevékenységével szerzi meg gazdagságát és bölcsességét. Amikor az est beálltával elkezdődik a virrasztás, némelyek mindenféle gondtól szabadon emelik imára kezüket, ismét mások olvasmányokkal foglalkoznak, és vannak akik gyengeségükben hősiesen harcolnak az álom ellen, miközben kétkezi munkával foglalkoznak. Vannak olyanok is, akik a halálra gondolnak, hogy így ápolják a szív töredelmét, a harmadik osztály alacsonyabb fokon áll, de az Isten mindenki áldozatát lelkiismerete és képessége szerint fogadja el.

Kerüljétek imádságotokban a sok szót. Egyetlen szó elég volt ahhoz, hogy a vámos és a tékozló fiú elnyerje Isten bocsánatát. Ne iktassatok imádságtokba hosszú elmélkedéseket. Mily gyakran meghatja az édesapát kisgyermekének egyszerű, újra és újra ismételt gagyogása. Ne bocsátkozzatok ezért hosszú gondolatmenetekbe, hogy lelketek a szavak keresésében szét ne szóródjon. A hit egyetlen szava üdvözítette a kereszten függő latort. Az imádkozó gondolat-bősége a képek özönét idézi fel, szétzilálja a lelket — míg egy folyton ismételt szó sokszor összeszedetté teszi azt.

Ha az imádságban egy szó megvígasztalt és szíven talált benneteket, maradjatok annál, mert az őrzőangyalotok veletek akar imádkozni. Ne bízzatok magatokban még akkor sem, ha a megtisztulás útja már mögöttetek van. Gyakoroljátok inkább mély alázatosságot, és így annál nagyobb reménység tölt el benneteket. Ha már ti is felemelkedtetek az erények lépcsőfokain, csak akkor kérjétek igazán Szent Pál szavainak megfelelően, a bűnök bocsánatát: “Én vagyok a bűnösök között az első.” (1Tim 1, 15). Az olaj és a só adják a savát és borsát az ételnek, a tisztaság és a bánat könnyei pedig az imádság szárnyai. Ha megszereztétek a szelídséget és elhagytátok a haragot, akkor már nincs szükségetek sokra, hogy lelketek megszabaduljon a rabságból. Amíg nem jutottunk el az igazi imádságra, hasonlítunk azokhoz a kisgyermekekhez, akik első lépéseiket próbálgatják. Törekedjetek az egyszerű imádságra.

Ha a kisgyermek gyengesége miatt elesik, akkor felemeljük. A lelkünk is gyenge természeténél fogva, de aki erejével a mindenséget megszilárdította, az lelkünket is állhatatossá tudja tenni. Ha nem szűntök meg küzdeni, akkor meglátogat benneteket az, aki a tengernek határt szabott, és így szól: “Eddig jöhetsz, de tovább nem!” (Jób 38, 11). Lehetetlen a lelket bilincsbe verni, de ahol a lélek Alkotója tartózkodik, ott hatalma áll. Ha még sohasem vetettetek egyetlen pillantást sem az örök Napra, akkor még nem tudtok az Istennel úgy beszélgetni, ahogy méltóságának megfelel. De aki még sohasem látta, hogyan tudna csalódás nélkül közeledni Hozzá? Az imádság első foka a gonosz sugallatok leküzdése egy egyszerű és sokszor ismételt gondolat útján. A második fok a gondolkodás koncentrálása egyedül csak a gondolatunk, a bennünk lévő szó tárgyára. A közösségben élő szerzeteseknél egy újabb fok: a léleknek imádságban való felsóhajtása. A remete-szerzeteseknek ezen a fokon más imádság-élményeik vannak. Az első fokot könnyen befolyásolhatják a képzelődések, a másodikat betölti az alázat.

A magasabb rendű és tökéletesebb imádság nagy mestere mondja: “Inkább mondok öt szót a lélekben.” (1Kor 14, 19). A kiskorú gyermekek nem értik még ezt. Ha még nem vagyunk tökéletesek, akkor a tartalom mellett szükségünk van a szavak sokaságára is. Ha közösségben imádkozunk, alázatosan könyörgő belső magatartásra törekszünk. Ha Isten-dícséretünknek nincs látható tanúja, akkor is tiszteletből fakadó külső magatartást tanúsítunk, mert a tökéletleneknél a lélek gyakran alkalmazkodik a testhez. A világ szeretetéből kigyógyulva vessetek el minden gondot, szabaduljatok meg minden gondolattól, minthogy a látható világból kilépünk a láthatatlanba.

Különbség van a szív lelkiismeretes megvizsgálása és lelkivé alakítása között; a szív lélekkel való eltöltése azt jelenti, hogy észszerű áldozattal hódolunk Krisztusnak, a királynak és papnak. Az előbbiről azt mondja nekünk egy lelki tanító, hogy abban szent és mennyei tűz ereszkedik le áldozatunkra és elemészti azt, amit meghagyott a még nem tökéletes tisztulás. Másodszor tökéletességének mértékében megvilágítja a szívet; ugyanaz a tűz ugyanis tisztít és világít. Ezért van az, hogy egyesek úgy fejezik be az imádságot, mintha tüzes kemencéből lépnének ki, mert megszabadulnak az anyag szennyétől és terhétől; másokat viszont fénnyel tölt el, és az alázat és ujjongás kettős ajándékával tesz gazdaggá. Akik az imádságot e két eredmény nélkül fejezik be, pusztán testileg imádkoztak, hogy azt ne mondjuk, helytelenül — mindenesetre nem lelkileg.

A látást nem tudjuk megtanulni, mert az a természet működése. Az imádság szépségét sem tudjuk megtanulni egy másik ember oktatása révén. Saját mestere van — és ez az Isten.

 

Nészükhiosz a Batosz-kolostorból
(7 - 8. század)

Nészükhiosz a Tüskebokor-kolostor apátja volt a Sinai félszigeten. Többet nem tudunk róla. Kétszáz bölcs tanítást írt “A lélek józanságáról és az imádságról”.

A lélek józanságáról és az imádságról

A lelki józanság a lelkiélet művészete, mely Isten és a világosan átgondolt életvitel segítségével megszabadít bennünket a szenvedélyes gondolatoktól, szavaktól és cselekedetektől. Megadja nekünk a megragadhatatlan Isten biztos ismeretét, és megfoghatatlan módon feltárja az elrejtett isteni titkokat. Elvezet bennünket az Ó- és Újszövetség parancsainak teljesítéséhez, és hozzásegít az eljövendő élet javaihoz. Elsősorban a lélek tisztaságát jelenti, ez a legfőbb értéke. Sajnos a mai szerzetesek figyelmetlenségük és hanyagságuk miatt ritkán jutnak el idáig. Pedig Krisztus szerint “Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent.” (Mt 5, 2). Magas jutalmat jelent számunkra ez a boldogság. A lelki józanság a helyes, és Istentől elfogadott útra vezeti azt, aki kitartóan gyakorolja. Megnyitja az Istenben való elmerülés útját. A lélek hármas törekvése szerint megtanít bennünket arra, hogy hogyan cselekedjünk, hogyan őrködjünk érzékeinken, és hogyan gyarapodjunk naponta a négy főerényben.

“Ügyelj, nehogy gonosz gondolat támadjon szívedben.” (Mt 15, 9). Mózes, a nagy törvényhozó, vagy még inkább a Szentlélek, nem olyan bűnös gondolatot ért ez alatt, mely gyűlöletes Isten előtt, s amelyet az Atyák gonosz sugallatnak neveznek. Ha az ördög fülünkbe súgja vagy értelmünkbe oltja, gondolataink követik, s egyesülnek a szenvedéllyel.

A lelki józanság minden erény és minden isteni parancs teljesítésének útja. Az érzelemvilág szenvedélymentes hallgatásban, a minden csalódás ellen felvértezett lélek érzésében áll.

A vakon született nem láthatja a nap fényét. Aki nem él lelki józanságban, az nem tapasztalhatja a leereszkedő kegyelem dicsőséges ragyogását. Aki nem tartja magát távol a bűnös cselekedettől, melyet Isten gyűlöl, a bűnös szavaktól és gondolatoktól, az soha nem szabadul meg az Alvilág fejedelmétől.

A figyelmesség az érzelmek tartós nyugalma, amely nem ismer más gondolatot, mint hogy mindig azt mondja: “Jézus Krisztus, Isten fia”, és ahhoz kiáltson, aki bátran harcol oldalán, s megvallja azt, akinek hatalma van a bűnök megbocsátására. Arra kell törekednie, hogy örömeit és belső harcait egészen eltitkolja az emberek elől. Így az ördög nem talál ajtót, amelyen át gonoszságát a lélekbe csempészhetné, hogy e minden másnál tökéletesebb művet megsemmisítse.

A lelki józanság a lélek őrszeme, rendíthetetlenül és kitartóan áll az érzelmek kapujában, s minden érkezőt élesen szemügyre vesz, kihallgatja mesterkedéseiket, szavukat. A gonosz lelkeknek ugyanis egyetlen szándéka az, hogy becsapják, s ezáltal összezavarják lelkünket. Ha az éberséget gyakoroljuk, akkor az, amikor csak akarjuk, igen pontos tapasztalatban részesít bennünket a belső harc javára.

A kettős félelem – ti. a belső elhagyatottság és a megpróbáltatás félelme –, melyet Isten nevelő célzattal bocsát ránk, természetesen állandó és alapos éberséget szül lelkünkben, amikor a lélek arra törekszik, hogy a rossz gondolatok és cselekedetek forrását betömje. Az elhagyatottság és az Istentől küldött próbatétel alapja az, hogy megzavart életrendünket helyre akarja állítani, mivel az üdítő béke élvezetében éberségünk hanyaggá vált. A kitartó erőfeszítés szokássá válik, a szokás pedig állandó éberség, amely közvetlen bepillantást enged a belső harcba. Ha a szakadatlan Jézus-ima lépést tart vele, akkor ez megadja nekünk a lélek nyugalmát, mely az önhittségtől mentes, és Jézusnál talál otthonra. A lélek, mely folyvást Jézushoz kiált, és ellenségeitől Hozzá menekül, még ha úgy veszik is körül ellenfelei, mint vadászatkor a kutyák falkája a vadat, mégis férfias bátorsággal áll ellen, hisz erős a fegyverzete. Lesújtja ellenfeleit, mert aljas támadásukat jó előre felismeri. Fegyverzete: kitartó imádság a békét hozó Jézushoz. Így marad sértetlen az ellenségeivel folytatott harcban.

“Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: Uram, Uram. Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát.” (Mt 7, 21). Isten akarata pedig – a 7. zsoltár 11. verse szerint – a gonoszság gyűlölete. A Jézus-imában gyűlöljük a gonosz gondolatokat és teljesítjük Isten akaratát.

Amint a tenger végtelen víztömeget ölel magába, úgy tölti el a lelki józanság a szívet mély és mérhetetlen hallgatással. Csodálatos, ugyanakkor kimondhatatlan örömöt hoz a léleknek, igazságot és szeretetet Jézus Krisztusban. A tiszta és áhítatos Jézus-imát ajándékozza a léleknek. Bár nagy erőfeszítést követel, mégsem ismeri a csüggedést és a csömört.

Nézetem szerint az éberség első foka a fantáziaképek és a rossz sugallatok szigorú őrzésében áll. Hiszen ha az ördög nem izgatja fantáziánkat, nem tud hatást gyakorolni gondolatainkra, s nem képes azokat szövevényes hazugságainak szolgálatába állítani. Második foknak azt az igyekezetet tartom, hogy lelkünket hallgatásban őrizzük, és minden sietség helyett a pihenés mélységében készítsük imádságra. Az alázatos és szüntelen segítségért könyörgő Jézus-imát nevezem a harmadik foknak. További fokozat a halálra való állandó emlékezés.

Ezek a gyakorlatok, kedves Testvéreim, jó kapuőrökként megakadályozzák, hogy a gonosz gondolatok a lélekbe lépjenek. Azokról a – számunkra igen jelentős – fokokról, amelyeken az ember csak az eget látja, s a földet megveti, ha Isten is úgy akarja, később szólok.

Isten harcosában minden pillanatban meg kell lennie a következő négy erénynek: az alázatosság, a külső éberség, a harcrakészség, és az imádságos lélek. Az alázatosság azért szükséges, mert az ördöggel, az alázatosság ellenségével való lelki harcot alázatos szívvel kell megvívni. Ez felel meg Urunk és Üdvözítőnk szándékának, aki gyűlöli a gőgösöket. Az éberség nem tűri meg a szívben a gonosz gondolatot, még akkor sem, ha az a jó látszatát kelti. A harcra-készültség megadja az erőt, hogy az ellenséget, még ha merőben új alakban lép is fel, a szív mezején szent haraggal verjük vissza. A harcra készültséget az imádság követi azért, hogy a lélek mélyéről kimondhatatlan sóhajtással hívjuk Krisztust. Isten harcosa azonnal tapasztalni fogja, hogy Jézus szent és imádatra méltó nevére az ellenséges sereg szétosztlik akár a szélfútta por, és csalóka képzeteivel együtt elszáll, mint a füst.

Aki még nem jutott el a tiszta imádságig, annak hiányzik a harchoz szükséges fegyverzete. Itt arra az imádságra gondolok, amelyet a lélek rejtett szentélyében végzünk szakadatlanul. Célja az, hogy Jézus Krisztus segítségül hívásával korbáccsal kergessük ki és űzzük el a láthatatlan ellenséget.

Tartsátok mindenkor tisztán lelki szemeiteket, hogy felismerjétek az előre nem látható eseményeket. Midőn pedig felismertétek, kiáltsatok buzgón Krisztushoz, és bátran tiporjátok szét a kígyó fejét. Meg fogjátok tapasztalni Krisztus láthatatlan segítségét, és lelketek helyes állapotát világosan felismeritek majd.

Ha valaki emberek között van és tükröt tart kezében, ameddig csak kezében tartja, látja benne önmagát és a többieket. Ugyanígy van azzal, aki lelke éberségének tükrébe néz: felismeri benne saját állapotát, s ugyanakkor az ördögök birodalmából való gonosz lélek kísérteties fintorait is.

Kedves Testvér, ha vállalni akarod a lelki harcot, végy példát a póktól. Ez a rovar a hallgatás segítségével fogja el az apró szúnyogokat. Ha ugyanígy tesztek, ha kellőképp hallgat bennetek a lélek, akkor megsemmisítitek az ördög fiait.

Egész életetekben bölcs alázattal emlékezzetek a halálra, és gondosan ügyeljetek lelketekben a harci kedvre és Jézus Krisztus hívására. Minden nap éljetek éberségben és harci kedvvel felfegyverkezve járjátok a belső utat, amely nehéz ugyan, de örömmel jár. Így eljuttok arra a pontra, ahol elmerülhettek Krisztus szent valóságában. Szent Pál rólatok beszél, amikor ezt írja: “Bennetek rejlik a tudomány és bölcsesség minden kincse.” (Kol 2, 3). Mély titkokat fogtok felismerni az Ô fényében és Krisztusban, aki kiárasztotta szívetekbe a Szentlelket, és megvilágosította az emberi lelket. Felfogjátok e szavak értelmét: “Mi pedig mindnyájan, akik födetlen arccal tükrözzük vissza az Úr dicsőségét, a dicsőségben fokról fokra hozzá hasonlóvá változunk át, az Úr Lelke által.” (2Kor 3, 18).

Mindenkinek, aki elfogadja a tanítást, tudnia kell, az ördög szándéka az, hogy irigységében elterelje figyelmünket a belső harcról, s így gyengítsen bennünket; gyűlölködve tekintenek a drága segítségre, amely Istenhez emel bennünket, a felismerésre, amely ebből fakad. Hanyagságunk miatt a gyanútlan pillanatokban megragadják lelkünket és egyeseket odáig visznek, hogy elmulasztják az őrködést lelkük fölött. Minden gondolatuk és szándékuk arra irányul, hogy lelkünk éberségét csökkentse. Jól ismeritek azt a gazdagságot, amely a mindennapi éberség által lelkünkbe áramlik. Ezért, ha lelki szemlélődésre szenteljük magunkat, és Urunkra, Jézus Krisztusra emlékezünk, a harci kedv újra kigyullad lelkünkben.

A léleknek, amely bátor bizalommal Krisztushoz kiált, semmiféle ellenségtől nem kell félnie. Hiszen nem egyedül harcol a testi és lelki, látható és láthatatlan ellenségek ellen, hanem a Mindenható Királlyal és Teremtőjével, Jézus Krisztussal.

Minél több eső esik, annál jobban megpuhítja a földet. Minél kevésbé zavarnak a gondolatok Krisztus nevének segítségül hívásában, annál termékenyebbé teszi az szívünk termőtalaját, hogy öröm és gyönyörűség közt remegjen szívünk.

Fontos, hogy a csekély tapasztalattal rendelkezők tudják a következőket: amíg testünk vagy értelmünk a talajhoz húz és a földhöz köt, addig láthatatlan, álnok és ravasz ellenséggel van dolgunk, amely romlásunkra tör. Nincs más mód, mint legyőznünk őket, a lélek állandó józansága, és Jézus Krisztusnak, Istenünknek és Teremtőnknek segítségül hívása által. A tapasztalatlanok találjanak ösztönzést a Jézus-imában, hogy megtapasztalják és felismerjék a jót. A tapasztaltak számára pedig nincs megfelelőbb mód, nincs praktikusabb út a jó felé, mint hogy azon járjanak, és rajta megmaradjanak.

Az ártatlan gyermeket elcsábítja a szemfényvesztő, egyszerűségében fut utána. Így örvend a mi egyszerű és jó lelkünk is – hiszen ilyennek alkotta a jó Mester – az ördög sugalmainak. Engedi magát félrevezetni és úgy fut a rossz után, mintha jó lenne. Ahogy a galamb a madarász zsákmánya lesz, aki hurkot vetett fiókáival telt fészkére. A lélek összekeveri saját gondolatait az ördögtől származó képzetekkel. Legyen az egy szép női tekintet vagy más, krisztusi parancs által szigorúan tiltott dolog, a lélek arra törekszik, hogy amit látott, megszerezze. Szövetkezik a gondolattal és vesztére, a test segítségével, azt teszi, ami tilos. Pontosan így jár el a gonosz. Nyilaival mérgezi meg az ellenséget. Eljárásában nagyon okos. Látszólag ártalmatlanul közeledik a harcban járatlan lélekhez. Ez különösen a kezdetre érvényes, midőn lelkileg még vonzalmat érez az ördög sugallatai iránt, öröme telik bennük, és gyorsan követni akarja őket. Elengedhetetlen tehát, hogy az ember azon pillanatban, amint felismeri a gondolatokat, leküzdje őket. Ha az embernek e kiváló gyakorlatban nagy tapasztalata van, és megszerezte az ehhez szükséges tudást, a harcot rögtön eldönti a gondolatok éles megkülönböztetése. A lélek a próféta szavát követi, és azonnal elfogja a rókát. Így jól felfegyverzetté válik, megakadályozza a gonosz gondolatok beáramlását, és Krisztus segítségével kiállja a harcot.

A bűn az ördög sugalmazásával kezdődik. Gondolataink elkeverednek vele, és kapcsolat születik köztük. Tanácskozást tartanak és megfogan a bűn terve. Ez aztán a külső cselekvésben is megnyilvánul, és kész a bűn. Ha azonban a lélek éber és józan, akkor a harckészültség és Jézus Krisztus segítségül hívása megakadályozza, hogy a sugalmak kifejeződjenek a fantáziában, és így azok hatástalanok maradnak. Mivel az ördög szellemi lény, csak fantáziaképekkel vagy azokból eredő gondolatokkal tudja elcsábítani a lelket.

Ügyeljetek állandóan arra, hogy semmi megengedett vagy meg nem engedett gondolat meg ne telepedjék lelketekben, különben úgy jártok mint Egyiptom elsőszülöttei, akiket a halál angyalának kardja elpusztított.

Az éberség Jákob létrájára emlékeztet, amely fölött Isten áll, s amelyen az angyalok fel-alá szállnak. Megsemmisít bennünk minden rosszat, elnyomja az üres fecsegést, a hazugaságot, a szétszórtságot és mindent, ami az érzéki szenvedélyekből fakad. Egyszerűen nem tűri el, hogy e dolgok miatt megfossza magát – akár egy szempillantásra is – saját édes békességétől.

Építsetek cellát lelketekben, és nem fogtok bosszankodni a kísértések miatt. Ha azonban elhagyjátok lelketek celláját, el kell viselnetek a következményeit is.

Aki meg akarja tisztítani szívét, kiváló támaszt talál minden láthatatlan ellenséggel szemben Jézus nevének segítségül hívásában. Erről saját tapasztalatunk van. Íme, mennyire egyeznek ezek a tapasztalatok a Szentírás tanúságával. Ámosz prófétánál ez áll: “Készülj fel Izrael, hogy segítségül hívd a te Uradat, Istenedet.” (Ám 4, 12). Szent Pálnál pedig: “Imádkozzatok szüntelenül.” (1Tessz 5, 17). Mi ér többet az imádságnál, minden jó közvetítőjénél? Megtisztítja a lelket, mivel Isten kinyilatkoztatja önmagát a hívőknek. Figyeljetek Urunk szavára: “Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad és én őbenne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek.” (Ján 15,5).

Aki minden törekvésével befelé fordul, az tiszta, és nem csak tiszta, hanem elmerül Istenben, látja az Istent, hirdeti Istent, imádkozik.

Aki lemond a földi dolgokról, az asszonyról a gazdagságról, az még csak külsőségeiben szerzetes, bensőleg még nem az. Aki viszont az ezekről a dolgokról való szenvedélyteli gondolatokról is lemond, az már benső, lélektől átjárt ember, Valóban szerzetes. Könnyű külsőleg szerzetesnek lenni, ehhez egyetlen akarati döntés elég. Hogy azonban bensőleg szerzetessé váljunk, az már komoly harcot kíván.

Nem tudom, van-e egyetlen ember is a mi nemzedékünkben, aki teljességgel elhagyta rossz gondolatait és elnyerte a tiszta lelki imádságnak, a belső szerzetes valódi ismertetőjelének kegyelmét?

Ne fordítsátok minden figyelmeteket a testetekre! Szabjatok ki rá olyan munkát, amely erejével arányos, lelketeket azonban egészen belső világotokra irányítsátok, mert írva van: “A test gyötrésének kevés a haszna, de az istenfélő élet mindenre jó.”
(1Tim 4, 8).

A mennyek országa nemcsak munkánk fizetsége, hanem Urunk kegyelmi ajándéka is, amelyet hűséges szolgáinak tart fenn. A rabszolga nem jogos fizetésként kéri szabadságát, de ha ajándékba kapja, hálával adózik érte. Ha azonban nem kapja meg, úgy várja, mint az irgalmasság jelét.

Aki Jézussal elnyomja a gonosz sugalmakat, egycsapásra elkerüli azok következményeit. Isten ismeretében gazdagodik. Ha lelkét tükörként Isten elé tartja, úgy ragyog majd fényében, mint tiszta kristály a napon. Lassanként eljut vágyai végcéljához, és nyugalmat talál Istenben. Ám annak ragyog csak fel az Istenség boldogító fénye, aki minden gondolattól megszabadult.

Minél inkább gondolataitokra fordítjátok figyelmeteket, annál inkább képesek lesztek forró vággyal Jézushoz kiáltani. Amint ez a figyelem megvilágosítja lelketek égboltját, ugyanúgy, ha lemondtok a figyelemről, s arról, hogy segítségül hívjátok a békét osztó Jézust, ennek természetes következménye a lélek mennyboltjának beborulása. S minél kevésbé ügyeltek gondolataitokra, annál inkább eltávolodtok Jézustól is. Ez a természet rendje. Tartsátok tiszteletben ezt a tapasztalatot, és próbáljátok ki tettben, mert ezt az erényt, ezt a pompás fényt adó napot csak a gyakorlatban ismerhetitek meg.

Az állandó Jézus-ima, ha izzó vággyal egyesül, szigorú éberség következtében, békével és örömmel árasztja el a lélek tágas tájait. A lélek megtisztulását ugyanis végül és utoljára csak Jázus Krisztus, Isten Fia adhatja meg, és maga Isten, aki ezt mondja a próféta által: “Én, az Úr viszem ezt végbe mind.” (Iz 4, 7). Jézus üdítő vígasztalása eltölti a lelket, hogy örömben és szeretetben ismerje fel jótevőjét. A lélek hálát ad annak, és vidáman kiált ahhoz, aki megtisztítja. Lelki szemeivel látja bensőjében, hogy Isten hogyan űzi el a gonosz lelkek fantáziaképeit.

Ha nincs többé csalóka kép a lélekben, a szellem visszanyerte eredeti állapotát és megnyílt az Istennek tetsző lelki elmélyedés iránt. Így egészítik ki, így támogatják egymást kölcsönösen lelki józanság és Jézus-ima. A tökéletes éberség erősíti a szakadatlan imát, az imádság pedig növeli a tökéletes éberséget és a lelki józanságot.

Gyakoroljuk a Jézus-imát minden percben. Végezzük áhítatos lélekkel, hogy folyvást Jézus szent nevével egyesülve maradjunk. Az erényben is – akár a bűnben – az ismétlés szokást szül, az meg mintegy második természetünk.

Lélegzés nélkül nem lehet élni. Ugyanígy az alázatos és kitartó Jézus-ima nélkül lehetetlen megtanulni a lélek belső harcának tudományát és tervszerűen kiűzni az ellenséget.

A feledékenység megöli a lélek éberségét, amint a víz kioltja a tüzet. Az állandó Jézus-ima a tevékeny éberséggel megakadályozza a lélek szétszórtságát. Az imádsághoz úgy kell ugyanis az éberség, mint a mécseshez a kanóc.

Az ember roppantul ügyel arra, hogy megóvja drága kincsét. Nem rendelkezünk-e mi is egy olyan valódi magasrendű értékkel, amely minden esetben megóv bennünket a lelki romlástól? Ez a lélek ébersége a Jézus-imával, vagy helyesebben egy tekintet, amely folyvást a lélek bensőjére irányul, és a lélek megingathatatlan békéje. Továbbá azt mondom, meg kell szabadulnunk minden gondolattól, még a látszólag jóktól is: a tolvajok kelepcét állíthatnak. A lélek fegyelemben tartásának gyakorlata kétségtelenül nehéz. Ám egyedül általa költözik lelkünkbe a béke nyugalma.

A mindenekelőtt fáradhatatlanul őrzött lélekben természetszerűen születnek a világos gondolatok. A láng meggyújtja a gyertyát. Így a keresztség óta bennünk lakó Isten, ha lelkünk égboltját a gonosz sugalmak zavaros fellegeitől megtisztítva találja, s az éberséget ott leli a lélek kapujánál, lelkünket fel fogja gyújtani a Benne való elmélkedésre.

Lelkünk égboltján újra és újra fel kell hogy villanjon Urunk, Jézus Krisztus neve, mint a mennybolton közelgő sötét felleg előtt a villám. Mindenki tudja ezt, akinek lelki tapasztalata van, s ismeri a belső harcot. Úgy vezessük e harcot, olyan rendezetten, mintha csatamezőn állnánk. Először az ellenség gonosz gondolatait kell elűznünk haragunk átkot szóró sugarával. A Jézus-imában megerősödve elátkozzuk az ördögöt. Csalárdságai elillannak, s a lélek nem fut többé a sátáni gonoszság képzelet-játékai után, mint gyermek a szemfényvesztő után.

Aki kinéz a napfényre, pillantása szükségképpen világos lesz. ugyanúgy tölti el a világosság azt, aki lelke tiszta égboltját szemléli szüntelen.

Gyakoroljuk helyesen a lélek tisztaságát és az éberséget az Újszövetség szellemében, s akkor minden szenvedélyt távol tartunk tőle. A gonosz helyébe akkor az öröm lép, az erős remény, a bánat és a töredelem, a könnyek adománya és az önismeret, bűneink és gyengéink belátása, a halálra való emlékezés, az igazi alázat, a határtalan Isten- és emberszeretet, s a lélek isteni gyöngédsége.

A lelki józansággal összekapcsolt Jézus-ima mintegy magától űzi el az összes gondolatot, amely akaratunk ellenére telepedett meg és lopakodott be a lélek mélyére.

Nehéz és fáradságos munka a lélek gondolatoktól mentes hallgatásának megőrzése, valóban nehéz. Hogy a testi befogja a testetlent, nemcsak a lelki küzdelemben tapasztalatlanok számára nehéz feladat, hanem a kipróbáltaknak is az marad. Akit azonban az állhatatos imádság nyomán átjár Jézus Krisztus, az Jézus ragyogása, szépsége és kedvessége segítségével nem fog csődöt mondani ellenségei, az őt körülrajzó tisztátalan ördögök előtt. Szíve kapuja előtt hozzá kiált és Jézussal elűzi őket (Zsolt 127, 5).

Kezdjük a lélek figyelmességével, kapcsoljuk hozzá az alázatosságot, az imát és a harci kedvet, s vidáman léphetünk előre a lelki úton. Jézus Krisztus imádatra méltó nevének sugárzásában megtisztítjuk és felékesítjük lelkünk várát. Ha pusztán éberségünkben bízunk, hiányzik az erős fegyver, Jézus Neve. Ha e szent fegyvert egyszerű lélekkel és állhatatosan forgatjuk, megszabadulunk az ellenségtől.

Gondoljunk a halálra, amennyire csak lehetséges, állandóan. Így megszabadulunk minden hiú gondolatunktól, megkapjuk a lélek éberségét és a bűnök gyűlöletét. Ebből fakad az összes tevékeny erény. A képzelet játékaitól megszabadított lélek szent és titokteli gondolatokon át jut el a nyugalomra. A tenger mozdulatlan tükrén halak játszadoznak, s a delfinek ugrándoznak az örömtől.

Jézus Krisztus segítségével a lelki józanság által megerősödünk, s fény ragyog fel bennünk. Eleinte mint kezünkben lévő mécs vezet bennünket a lélek ösvényén, majd megnő, mint ragyogó telihold, amely a lélek égboltján futja pályáját. Végül olyan, mint a sugárzó nap. Jézus az igazság napja, szemlélésének tiszta fényében jelenik meg előttünk.

A lélek józansága felülmúl minden testi erény-gyakorlatot, bármily sok is van az emberben az ilyenből. A legnagyobb tisztelettel kell adóznunk ezeknek a gyakorlatoknak. A bűnösöket, a gonosz embereket, a tudatlanokat, tisztátalanokat és igaztalanokat igazzá, jóvá, szentté és bölccsé alakítja Krisztus ereje. Sőt, lassacskán elmerülnek az isteni titkok fényárjában. Kimondhatatlan gyönyört éreznek: meghívottak ők Isten színe látására és otthont lelnek abban.

A kitartó imádság: “Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam!” nem engedi, hogy akár a legcsekélyebb gonosz sugalom is foltot leheljen lelkünk tükrére, és megnyerje a lelket. Megtisztítja lelkünk égboltját a gonosz lelkek sötét felhőitől. Fényesen, tisztán sugárzik az, Jézus fényéből táplálkozva. Csak ne fuvalkodjék fel Isten harcosa, s ne uralkodjék el rajta a gőg vagy önhittség.

Legyetek éberek minden lélegzetvételkor, teljes alázatban gyakoroljátok a Jézus-imát, s a halálról való elmélkedést. Valóban boldognak mondható az elme, amelybe behatol a Jézus-ima, amelyben Jézus Neve mindenkor jelenvaló, miként a levegő körüllengi a testet, s a láng az égő gyertyából táplálkozik. A nap bejárja útját a föld felett, s világos nappalt ad. Jézus Szent Neve szakadatlanul ott világít az értelemben, s gondolkodását gazdagsággal, fénnyel ragyogja be.


Folytatás