Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
11. Szalur Kazán fogságába esése, és fia Uruz által történő kiszabadításának története
Történt egyszer, kánom, hogy Tarabuzán* tekürje* egy sólymot küldött Kazán beglerbégnek*. Egyik éjszaka, amint az oguzok együtt mulatoztak, ettek, ittak, Kazán így szólt a solymászok főnökéhez:
– Hé, reggel fogd a sólymokat, elmegyünk a pusztára vadászni.
Korán lóra szálltak. Ahogy megérkeztek a vadászterületre, látják ám, hogy egy sereg lúd tanyázik ott. Kazán felreptette sólymát. Ám az nem kapott el semmit, csak felrepült a magasba, és Toma várára szállt le. Kazán bég nagyon elszomorodott, és elindult arra, amerre a sólyom elszállt. Árkon-bokron átkelve elérkezett a hitetlenek földjére. Menet közben álmosság telepedett Kazán sötét szemére.
– Forduljunk vissza, kánom! – javasolták a bégek.
– Még egy kicsit menjünk tovább – válaszolta Kazán. Egyszer csak, egy várat pillantott meg.
– Gyertek bégek, feküdjünk le – mondta Kazán, ugyanis elragadta őt a kicsi halál[155], és elaludt. Igen, kánom, az oguz bégek hétalvók voltak, ezért mondták az alvásra, hogy kicsi halál.
Történt, hogy aznap Toma várának tekürje vadászni indult. Ekkor hírnök érkezett, és jelentette, hogy egy csapat lovas jött, és a csapat tagjai lefeküdtek aludni.
A tekür embereket küldött, hogy puhatolják ki, miféle népek lehetnek azok.
A kiküldöttek megtudták, hogy az oguz vitézek közül valók. Visszatérve erről hírt is adtak a tekürnek.
A tekür tüstént összegyűjtötte seregét, és rájuk támadt.
Kazán emberei felfigyeltek, és látták, hogy ellenség közeleg:
– Ha Kazánt itt hagyjuk, és elmegyünk, otthon majd kegyvesztettek leszünk. Akkor már az is jobb, ha itt halunk meg – mondták. Szembeszálltak hát a hitetlenekkel, és bár vitézül harcoltak, Kazán miatt mégis huszonöt bég halt hősi halált hitetlenek kezétől. A gyaurok ezután Kazánra rontottak, és azon helyt, ahol aludt, elfogták. Kezét-lábát szorosan megkötözték; felrakták egy szekérre, és jó erős kötéllel a szekérhez is hozzákötözték. A szekeret maguk után húzva útnak indultak.
Ahogy haladtak, Kazán felébredt a szekér nyikorgására. Nyújtózott egy nagyot, és elszaggatta a kezén lévő kötelékeket. Felült a kocsi tetejére, összecsapta tenyerét, és hangosan felnevetett.
– Mit nevetsz? – kérdezték a gyaurok.
– Ej gyaurok, félálomban azt hittem, hogy ez a szekér a bölcsőm, ti meg a csetlő-botló dadáim vagytok – válaszolta Kazán.
Nos hát elvitték Kazánt Toma várába, ott pedig egy száraz kútba vetették. A kút szájára malomkövet raktak. Ételt, vizet a malomkő furatán keresztül adtak neki.
Egy napon a tekür felesége így szólt:
– Hadd menjek oda, hogy megnézzem, miféle alak ez a Kazán, aki mint hallám, oly sok emberre mért halálos csapást.
Az asszony odament, a foglárral kinyittatta a kaput, és lekiabált:
– Kazán bég, hogy érzed magad? Kellemes-e elevenen a föld alatt? Vagy a föld színén talán kellemesebb? Aztán meg most mit eszel, mit iszol és min lovagolsz?
Kazán így válaszolt:
– Amikor a halottaidnak ételt adsz, elveszem tőlük, aztán meg a halottaitokra ülök, és rajtuk poroszkálok, a vén gebéket meg kötőféken vezetem.
– Jaj, Kazán bég, egy hétéves kisleánykám meghalt, a hitedre kérlek, kegyelmezz neki! Rajta ne lovagolj! – könyörgött a tekür felesége.
– Halottaitok közül nála jobban senki sem poroszkál, mindig rajta lovaglok – mondta Kazán.
– Jaj, hát nem szabadulhatunk a kezedből, sem akik a föld színén élünk, sem halottaink a föld alatt? – siránkozott az asszony.
Elment a tekürhöz, és így kérlelte:
– Kegyelmezz! Enged ki azt a tatárt abból a kútból, mert eltöri a leánykánk derekát. Azt mondja ugyanis, hogy a föld alatt a leánykánkon lovagol. Aztán meg állítólag összegyűjti a többi halottainkat is, és kiveszi kezükből az ételt, amit halottainknak adunk, és ő eszi meg. Úgy látszik sem az élők, sem a holtak nem szabadulhatnak tőle. Az Isten szerelmére kérlek, húzd ki azt az embert a kútból!
A tekür összegyűjtötte vezéreit, és megparancsolta:
– Eredjetek, vegyétek ki Kazánt a kútból, hogy magasztaljon bennünket, az oguzokat pedig gyalázza. Azután adja szavát, hogy többé nem tör országunkra ellenséges szándékkal.
Elmentek, kihúzták Kazánt a kútból és így szóltak hozzá:
– Esküdj meg, hogy többé nem törsz a mi országunkra seregeddel, és magasztalj bennünket, az oguzokat pedig gyalázzad! Akkor szabadon engedünk, és mehetsz, amerre látsz.
– Allah engem úgy segéljen, igaz útat hogyha látom, görbére azt nem cserélem![156] – esküdött Kazán.
– Biz' Isten, Kazán szépen megesküdött – mondták a hitetlenek – Hát akkor Kazán bég, magasztalj bennünket!
– Én a föld színén senki emberfiát nem magasztalok. Hozzatok valakit, arra felülök, és úgy magasztallak titeket – mondta Kazán.
Elmentek, és hoztak egy gyaur férfit. Nyerget és zablát is kért, azt is hoztak. Kazán bég a gyaur hátára vetette a nyerget, a szájába bevágta a zablát, meghúzta a nyereghevedert, és felpattant a hátára. Úgy megsarkantyúzta, hogy bordája a hasába nyomódott, kantárját meg úgy megfeszítette, hogy a szája kettészakadt. A hitetlent ezzel megölte. Az összerogyott, Kazán pedig rajta ült.
– Hé hitetlenek, hozzátok a kobzomat, hogy titeket magasztaljalak! – kiáltotta.
Elmentek, és elhozták a kobzát is. Kezébe véve megszólalt, lássuk, kánom, mit énekelt:
Tízezernyi ellenséget, hogyha láttam, dicsekedve szóltam,
Húszezernyi ellenséget, hogyha láttam, oda se szagoltam,
Harmincezer ellenséget, hogyha láttam, csak tízzel számoltam.
Negyvenezer ellenséget, hogyha láttam, szúrósan ránéztem,
Ötvenezer ellenséget, hogyha láttam, földemet nem adtam,
Hatvanezer ellenséget, hogyha láttam, nem alkudoztam.
Hetvenezer ellenséget, hogyha láttam, lekicsinylettem,
Nyolcvanezer ellenséget, hogyha láttam, meg se rezzentem,
Kilencvenezer ellenséget, hogyha láttam, fel se fegyverkeztem,
Százezernyi ellenséget, hogyha láttam, vissza nem fordultam,
Nemhátráló, jó szablyámat kézbe kaptam,
Mohamednek vallásáért szablyát vontam,
Csatatéren kerek fejet sokat vágtam.
Akkor bezzeg hős voltommal nem kérkedtem,
A dicsekvő férfiakat nem szíveltem.
Kezedbe kerülvén, nosza, gyaur ölj meg engem,
Jó szablyáddal sújts nyakamra, vágd le fejem,
Szablyád elől nem hátrálok,
Törzsemnek és népemnek én sose ártok!
Még egy verset énekelt:
Égig érő sötét hegyről kő, ha gördült,
Sarkammal és lábammal én fogtam fel, Kazán, én, a hős!
Fáraónak földbe ásott dárdái, ha kimerednek,
Sarkammal azt én vertem be, Kazán, én a hős!
Faragatlan bég-ifjak, ha marakodtak
Ostort fogtam, s szétzavartam, Kazán, én a hős!
Hegyek közt, ha beáll a köd,
Sötét pára mindent beföd,
Fekete kosomnak még füle se látszik,
Vitéz, ha nincs kalauza, utat vétne,
Anélkül is célba értem, Kazán, én a hős!
A hétfejű sárkányhoz is odamentem,
Rémségétől bal szemem könnyezett.
Hej szemem, gyáva szemem, gyarló szemem,
Egy kígyótól hogy lehet így megijedni?
Akkor bezzeg hős voltommal nem kérkedtem,
A dicsekvő férfiakat nem szíveltem.
Kezedbe kerülvén, nosza, gyaur ölj meg engem, győzz le
engem,
Vedd szablyádat, vágd le fejem,
Szablyád elől nem hátrálok,
Törzsemnek és népemnek én sose ártok!
Oguz vitézei amíg élnek, téged nem dicsérlek!
Kazán ekkor még egyet énekelt:
Végtelen nagy tenger mosta tág fennsíkon,
Meredélyen, épült egy nagy gyaur város.
Jobbra-balra kalandoznak hajósai
Víz alatt is megfordulnak búvárai
„Isten vagyok” – alattomban azt képzelik vezérei,
Megfordítva[157] olvassák az írásokat leányai,
Aranykockát vetnek fennhéjázó bégjei.
Hat ízben is járt ott oguz, de a város be nem hódolt.
A városhoz hat törzsfővel én, a vitéz, Kazán mentem,
Hat napig se tartott nekem, míg bevettem,
Templomát lerontva, egy mecsetet tettem, ezánt* olvastattam,
Lányát s asszonyait ősz keblemen táncoltattam,[158]
Bégjeit elfogtam.
Akkor bezzeg hős voltommal nem kérkedtem,
A dicsekvő férfiakat nem szíveltem.
Kezedbe kerülvén, nosza, gyaur ölj meg engem, győzz le
engem!
Szablyád elől nem hátrálok,
Törzsemnek és népemnek én sose ártok!
Kazán még tovább énekelt:
A fennsíkon megforgattam, kutya gyaur, az apádat
Orcájánál csókolgattam leányodat, babádat.
Fehér várú Szürmeliben lovam táncoltattam,
Karun földjét lovam hátán lerohantam,
Akhiszárnak[159] várbástyáját leromboltam,
Sok ezüstpénzt hoztak elém, „halpikkely ez!” – mondtam,
Sáraranyat hoztak elém, „sárgaréz ez!” – mondtam,
Barna szemű lányt és asszonyt hoztak elém, nem csábultam,
A templomát leromboltam, dzsámit tettem,
Aranyát, ezüstjét elvitettem.
Akkor bezzeg hős voltommal nem kérkedtem,
A dicsekvő férfiakat nem szíveltem.
Kezedbe kerülvén, nosza, gyaur, ölj meg engem, győzz le
engem,
Törzsemnek és népemnek én sose ártok!
Téged nem dicsérlek!
Kazán bég még tovább énekelt:
Fehér sziklák párducának hímjétől azt örököltem,
Hogy a puszta szarvasait megállítsam,
Nád közt élő oroszlántól örököltem
Tarka vadló megállító tudományom.
Farkas kölykök hímjeitől örököltem
Fehér gyapjas, tömérdek juh terelését.
Fehér sólyom hímjétől is örököltem,
Tarka kacsa, fekete lúd röptetését.
Nemes oguz országában van egy fiam, Uruz nevű,
Testvérem is van, Kara Göne nevű.
Csecsemőket sem kímélők!
Kezedbe kerülvén, nosza, gyaur ölj meg engem, győzz le
engem,
Szablyád elől nem hátrálok,
Törzsemnek én sose ártok!
Még tovább verselt:
Eb gyanánt csaholó cserkesz dühű,
Ünnepein malachús étkű,
Egy zsáknyi szalma fekhelyű,
Vályogtégla párnájú,
Faragott fa istenű
Gyaur, kutyám vagy!
Amíg oguzt látok, téged nem dicsérlek,
Ha ezért meg is ölsz, nosza, gyaur ölj meg engem!
De ha nem ölsz meg, Isten, ha óv, én öllek meg gyaur, téged!
– Ez nem magasztalt minket, gyertek, öljük meg őt! – mondták a hitetlenek. Erre fel a hitetlen bégek összegyűltek tanácskozni, majd így szóltak:
– Ennek fia meg testvére is van, nem tanácsos hát megölnünk.
Ezért aztán elvitték, és bezárták egy disznóólba.
A ló lába vágtat, a dalnok nyelve pereg. Lassanként már senki sem tudta, hogy Kazán él-e, vagy meghalt.
Ámde, kánom, Kazánnak volt egy kisfia, aki közben felnőtt, és ifjú vitézzé serdült. Egy nap, amikor lóra szállt, és a dívánba ment, találkozott egy emberrel, aki megszólította:
– Ej, nem te vagy-e Kazán fia?
– Hé, te fattyú, hát nem Bajindir kán az én apám? – fortyant fel Uruz.
– Nem ám, ő az anyád apja, ő neked a nagyapád – válaszolta amaz.
– Hé, hát az én apám él-e, vagy meghalt? – kérdezte Uruz.
– Él bizony, csakhogy Toma várában fogoly – így az ember.
Amikor a fiú ezt meghallotta, elszomorodott, visszafordította lovát, és hazament az anyjához.
Ekkor az anyjához szólt, lássuk, kánom, mit énekelt:
Hé anya, én állítólag nem Bajindir kán fia,
De Kazán kán fia vagyok,
Hej, te fattyú lánya, miért nem mondtad ezt nekem?
Anyát égi törvény, ha nem védte volna,
Sötét acél jó szablyámat kivontam volna,
Szép fejedet zokszó nélkül levágtam volna,
Vörös véred föld színére ontottam volna!
Az anya sírva szabadkozott:
– Fiam, apád egészséges, de féltem elmondani neked. Ha elmégy a hitetlenekhez, lekaszaboltatod magad, meghalsz, ezért nem mondtam el neked, lelkem, fiam. Hanem küldj a nagybátyádhoz egy embert, hogy jöjjön el hozzánk, lássuk, ő mit mond – tanácsolta.
Az embert elküldte, nagybátyja meg is érkezett. Uruz így szólt hozzá:
– Én elmegyek abba a várba, ahol apám raboskodik.
Összedugták fejüket, és hosszasan tanácskoztak. Az összes bégnek hírül adták, hogy Uruz elmegy az apjához, tehát fegyverrel együtt ők is jöjjenek.
Összetoborozták sereget. A hős Uruz megnyittatta sátrait, fegyvertárát felpakoltatta. Kara Göne lett a sereg feje. Megfújták a kürtöket, felcihelődtek, és útnak indultak.
Az út mellett volt a hitetleneknek az Aja Szofja* nevű templom-erődje, ahol papok őrködtek. Ez egy igen jó templomerőd volt.
Leszálltak hát lovaikról, kalmár ruhákat öltöttek, s mint a kereskedők, öszvéreket, tevéket vezetve haladtak tovább.
A hitetlenek látták, hogy a jövevények valahogy nem hasonlítanak kereskedőkre, ezért bemenekültek a templom-erődbe, a kapukat pedig becsukatták. Felmásztak a bástyára, onnan tudakolták, hogy kik is azok.
– Kereskedők vagyunk, – válaszolták.
– Hazudtok! – mondták a hitetlenek és követ ragadtak.
Uruz leszállt a lováról, és így szólt a többiekhez:
– Hej, aki apám arany serlegéből issza a bort, és szeret engem, az szálljon le lováról, és mérjen erre a kapura egy-egy buzogányütést!
Tizenhat vitéz ugrott le a lováról. Vállukra vették buzogányaikat, és pajzs alakzatban[160] vonultak a kapuhoz. Egy-egy buzogányütéssel szétverték a kaput, és berontottak. Ahány hitetlent csak találtak, mind megölték. Hírmondó sem maradt belőlük. Vagyonukat felprédálták, majd visszatértek a sereghez és megpihentek.
Csakhogy voltak ott gulyások, akik látva, hogy a templom-erődöt bevették, elmenekültek, és a tekürhöz szaladtak. Megvitték az Aja Szofja templom bevételének hírét.
– Mit üldögéltek? Ellenségtört rátok, fejetek megmentésére készüljetek! – mondták.
A tekür összegyűjtötte a bégjeit, és megkérdezte tőlük:
– Hogyan bánjunk el ezekkel?
– Úgy bánjunk el velük, hogy Kazánt kieresztjük, és vele mérkőztetjük meg őket – tanácsolták neki.
Ezt a megoldást hasznosnak találták. Elmentek Kazánért és a tekür színe elé vitték.
– Kazán bég, ellenség tört ránk. Ha az ellenségtől megszabadítasz bennünket, akkor téged szabadon bocsátunk, sőt a zsákmányon is osztozunk – mondta a tekür –, te pedig esküdj meg, hogy ellenséges sereggel többé nem törsz reánk.
– Allah engem úgy segéljen, igaz utat, hogyha látom, görbére azt nem cserélem – esküdött Kazán.
A hitetlenek mondván, hogy Kazán jól esküdött, örvendeztek.
A tekür egybegyűjtötte seregét, kivonult a harcmezőre, és sátrat veretett. A hitetlen sereg Kazán körül gyülekezett. Kazánt harci mezbe öltöztették, hoztak neki szablyát, lándzsát és buzogányt, valamint minden más harci szerszámot, és felfegyverezték.
Eközben az oguz harcosok csapatostul érkeztek. Dübörögve verték a dobokat és az üstdobokat.
Kazán látta, hogy az oguz sereg élén, világos-deres lovon, egy páncél-inges vitéz halad, fehér zászlóval. Sátrát felverette, csapatát kötelékbe rendezte és megállt. Mögöttük Kara Göne érkezett, csapatát ő is kötelékbe rendezve megállt. Ekkor Kazán a küzdőtérre vágtatott, és párviadalra hívta ki őket.
Szürkeménű Bejrek erre megsarkantyúzta lovát, és a küzdőtérre lovagolt.
Kazán ekkor megszólalt, lássuk, kánom, mit énekelt:
Kerekedvén, szállásodról jövő vitéz, ki fia vagy?
Edzett testű, páncélruhát öltő vitéz, ki fia vagy?
Mi a neved, vitéz, mondd meg nekem!
Bejrek megszólalt, lássuk, kánom, mit énekelt:
Ejnye, gyaur, te engemet nem ismersz-e?
Paraszárnak Bajburt* várából ki ragyogva kiszállt,
Menyasszonyát, akit mások eloroztak, visszavette,
Báj Büre kán fia, Bamszi Bejrek az én nevem!
Jer csak ide, nosza, gyaur, birkózz velem!
– Hé, te vitéz, ennek a seregnek az élén egy fehér zászlós csapat haladt, sátraikat a mezsgye előtt felverték. Ki az a vitéz, aki a világos-deres lovon ül? Kinek az ivadéka? Vitéz, igaz lelkedre, mondd meg nekem! – kérlelte Kazán.
– Hé, gyaur, hát kinek az ivadéka lenne? A mi bégünknek, Kazánnak a fia – válaszolta Bejrek.
– Allahnak legyen hála, az én fiacskám úgy látszik nagy vitéz lett – mondta Kazán csak úgy maga elé.
– Hé hitetlen, miért kérdezed ezt tőlem? – tudakolta Bejrek, majd Kazán felé nyargalt. Kezébe véve hat-gerezdes buzogányát, Kazán felé sújtott.
Kazán nem fedte fel kilétét. Megragadta Bejrek csuklóját, buzogányát kivette a kezéből, majd Bejrek tarkójára sújtott vele.
Bejrek átkulcsolta a lova nyakát, és visszatért csapatához.
– No, Bejrek, eredj, aztán mondd meg a bégednek, hogy ő jöjjön ide! – mondta Kazán.
Ezt látva Ejlek Kodzsa fia Nemhátráló Dölek Evren ment a küzdőtérre.
Ekkor Kazán megszólalt:
Napkeltekor táborodból jövő vitéz, ki fia vagy?
Csodás lovát táncoltatva jövő vitéz, ki fia vagy?
Hős a hőstől nevét, hogyha eltitkolná, szégyen lenne.
Mi hát neved, vitéz, mondd meg nekem!
Dölek Evren így válaszolt:
Ejnye, gyaur, az én nevem nem ismered?
Jó nevére rászolgáló néptől jövök.
Ötvenhét vár kulcsát aki megszerezte,
Ejlek Kodzsa fia, Nemhátráló Dölek Evren az én nevem!
Lándzsáját kezébe véve, megsarkantyúzta lovát. „Kazánt levetem a lováról” gondolta, de nem tudta levetni, elment mellette.
Kazán is megsarkantyúzta lovát, ellenfele kezéből kiragadta a lándzsát, és úgy a fejére sújtott vele, hogy a lándzsa dirib-darabra tört, ellenfele meg összeroskadt.
– Hé te fattyú fia, szólj a bégednek, hogy ő jöjjön ide, mondta.
Az pedig eltávozott, és visszament a csapatához.
Kazán ismét párviadalt akart. Most Düzen fia, Hős Rüsztem ugratta lovát, és ment a küzdőtérre.
Kazán ekkor ismét megszólalt:
Kerekedvén, szállásodról ide jövő,
Kazilik lovadat megülő vitéz, ki fia vagy?
Mi a neved, mondd meg nekem!
Hős Rüsztem így válaszolt:
Kerekedvén, szállásomról ide jöttem.
Két testvérét gyermekként ki megölte, s megvetett lett,
Düzen fia, Hős Rüsztem az én nevem.
Ő is Kazán felé vágtatott, hogy elkapja, de ő se tudta elkapni. Kazán bég egy buzogány-ütéssel őt is leterítette.
– Hé fattyú, szólj a bégednek, hogy ő jöjjön ide – mondta neki, mire az is visszafordult.
Kazán megint újabb párviadalt követelt.
Uruz lovának kantárszárát a nagybátyja, Kara Göne tartotta. Uruz megrántotta, hirtelen kiragadta a kezéből. Szablyáját kihúzta, és lovával az apja felé vágtatott, de apjának ellen nem állhatott. Ő ugyanis szablyával úgy a vállára sújtott, hogy az öltözetét is felhasítva, vállán négyujjnyi mély sebet ejtett. Vörös vére kicsordult, és végigfolyt a mellén. Uruz azonban máris fordult vissza, tovább akart küzdeni.
Kazán ekkor fennhangon így szólt fiához, lássuk, kánom, mit zengett:
Sötét hegyem magasa, fiam,
Elsötétlő szemem világa, fiam,
Hősöm, Uruz, oroszlánom, Uruz!
Ősz szakállú apádra ne törj, fiam!
Uruz úgy elérzékenyült, hogy fekete, mandulavágású szeme véres könnyel telt meg. Lováról leugrott, apjának kezet csókolt. Kazán is leugrott a földre, és megcsókolta fia vállát. A bégek Kazánhoz és fiához vágtattak, és körülvették őket. A többiek is leszálltak a lóról, és kezet csókoltak Kazánnak. Együtt támadtak a hitetlenekre, szablyával vagdalkoztak. A völgyekben és a dombokon pusztulás szállt a hitetlenekre. A várat bevették, templomát lerombolták, helyére mecsetet építettek. Uruz a véres gyaurok kezéből kiragadta apját. Amikor a nemes oguzok földjére megérkeztek, hírnököt küldtek fehér-arcú anyjához a jó hírrel. Hóarcú leánya, menye, Kazán elé ment. Kezét megcsókolták, és lába elé borultak.
Kazán egy gyönyörű füves réten sátrakat, szállásokat veretett fel. Hét nap és hét éjjel tartott az ünnepség, a lakoma, ettek, ittak, mulattak.
Dedem Korkut eljött, játszott a kobzán, és megénekelte, hogy mi is történt a hős férfiakkal.
És a dicsért, jó daliák?
Kik azt mondják, enyém a világ.
Mind ott nyugszik a föld alatt,
Múló világ kire maradt,
Érkező, távozó világ,
Halálos végű világ!
A halál eljöveteléig meg ne válj a tiszta hittől! A Teremtő ne adja, hogy szükséget láss! A homlokodon* elmondott ötszavas fohász meghallgattassék! Az áment mondók lássák meg az Isten arcát! Bűneid a szépnevű Mohamed Musztafára való tekintettel nyerjenek bocsánatot, hej, kánom!
12. A külső-oguzok lázadása a belső-oguzok ellen, és Bejrek halálának története.
Kazán háromévenként össze szokta hívni a belső- és a külső-oguz bégeket. Valahányszor három-nyíl és szürke-nyíl[161] összegyűltek, Kazán fel szokta prédáltatni[162] a szállását. Ismét sor került Kazán szállásának felprédálására. Igen ám, de a külső-oguz bégek nem voltak jelen, csak a belső-oguz bégek prédáltak. Kazán bégnek az volt a szokása, hogy amikor saját sátrát prédálták, megragadta felesége kezét, és eltávozott hazulról. Ezek után, pedig ami csak volt a sátorban, azt felprédálták.
Amikor külső-oguz bégek közül Aruz, Emen és a többi bég, akik távol maradtak, ezt meghallották, kifakadtak:
– Lám, lám! Ez idáig mindannyian együtt voltunk, amikor Kazán szállását prédálták. Most mi a bűnünk, hogy a prédálásban nem vehettünk részt?
Ezért aztán közös megegyezéssel, egyetlen külső-oguz bég se ment el Kazán bég üdvözlésére, hanem maguk közt bosszút forraltak.
A ló lába vágtat, a dalnok nyelve pereg. Volt Kazán környezetében egy Kilbás nevű ember. Kazán bég így szólt hozzá:
– Hej, Kilbás, ezek a külső-oguz bégek mindig el szoktak jönni hozzám, és üdvözöltek engem. Most miért nem jöttek el?
– Hát nem tudod, miért nem jöttek el? Amikor a szállásodat felprédáltattad, akkor a külső-oguzok nem voltak ott, ez az oka – válaszolta Kilbás
– Szóval ellenségeinkké váltak volna? – kérdezte Kazán.
– Kánom, hadd menjek el, hogy megtudakoljam, valóban ellenségeink-e, vagy barátaink – mondta Kilbás.
– Te tudod, hát eredj, – szólt Kazán.
Kilbás tehát néhány emberrel együtt ellovagolt és a külső-oguz bégek szálláshelyére ment. Amikor megérkezett, Kazán nagybátyjának, Aruznak a szállására tért be. Aruznak hírül adták, hogy Kazán kántól egy ember érkezett, de ő csak ennyit mondott: – Nosza, jöjjön.
Aruz felállította aranyos árnyékvetőjét, és fiaival együtt odaült. Kilbás megjelent, kezét a mellére téve üdvözölte Aruzt. Ő helyet mutatott neki. Kilbás leült, és így szólt:
– Kazán nagyon elkeseredett, és ezt üzeni: „Nagybátyám, Aruz, feltétlenül jöjjön el hozzám. Azt sem tudom, hol áll szegény fejem, ellenség tört rám. Teveakolban a tevéimet megbőgették, a ménesben kazılık lovaimat megnyeríttették, temérdek fehér juhomat megbégettették. Hófehér leányainkat, ifjú asszonyainkat megríkatták. Lásd, mi minden szakadt az én szerencsétlen fejemre! A nagybátyám, Aruz jöjjön el”.
– Hát ide figyelj Kilbás! Valahányszor Három-nyíl és Szürke-nyíl összegyűlt, Kazán fel szokta prédáltani szállását. Mi volt a bűnünk, hogy most nem vehettünk részt a prédálásban? Ez most már mindörökre száradjon Kazán lelkén. Mondogassa csak, hogy így meg úgy Aruz bátyám, mi Kazán ellenségei lettünk, ezt jól jegyezze meg! – válaszolta Aruz.
Kilbás ekkor megszólalt, lássuk, kánom, mit énekelt:
Hé fattyú Aruz!
Kerekedvén Kazán kán, földjéről útnak indult,
Ala-hegyre Sátrát és jurtáját felverte,
Háromszázhatvanhat hős vitézét maga mellé vette.
Evés-ivás közepette téged emlegettek.
„Kánom, – mondták – a nagybátyád ellenség lett.”
„Én hadd menjek, mi a való hadd tudjam meg” – mondtam.
Ellenünkre rabló sereg nem vonult.
Baráti, vagy ellenséges szándékodat puhatolni jöttem.
Kazánnak ellensége vagy, látom.
Kilbás felkelt, elköszönt, és eltávozott.
Aruz Kodzsa nagyon dühös lett. Elküldött egy embert a külső-oguz bégekhez azzal a paranccsal, hogy jöjjön Emen, jöjjön Hős Rüsztem, jöjjön Nemhátráló Dölek Evren, és jöjjenek a többi bégek is.
A külső-oguz bégek mind összegyűltek. Tarka sátraikat felállították a síkon. Aruz Kodzsa lónak ménjét, tevének csődörét, juhnak kosát vágatta le. A külső-oguz bégeket gazdagon, ünnepélyesen megvendégelte.
– Bégek, tudjátok-e, hogy miért hívtalak ide benneteket? – kérdezte.
– Nem tudjuk – válaszolták a bégek.
– Kazán elküldte hozzánk Kilbást, és ezt üzente vele: „Földem, szállásom feldúlták, szerencsétlen fejemre nagy bajt hoztak. Nagybátyám, Aruz, az oguz bégekkel együtt jöjjön hozzám!”
– És te mit válaszoltál? – kérdezte Emen.
– Én azt mondtam Kilbásnak: „Hé Kilbás, ahányszor csak Kazán a szállását prédáltatta, a külső-oguz bégek is együtt szoktak prédálni. Amikor a bégek megérkeztek, üdvözölni szokták Kazánt, aztán prédáltunk. Most mi volt a vétkünk, hogy nem lehettünk együtt? Hé fattyú, mi Kazán ellenségei lettünk!”
– Jól mondtad! – szólt Emen.
– No, és ti mit szóltok ehhez, bégek?
– Mit mondjunk erre. Ha te Kazán ellensége lettél, mi is ellenségei vagyunk. – válaszolták.
Aruz közben behozott egy Koránt.
– Most mondjátok, és esküdjetek! – szólt.
Az összes bég a Koránra tette a kezét, és megesküdött: „A te barátodnak barátai, ellenségednek ellenségei vagyunk.”
Aruz az összes bégnek kaftánt adományozott[163], majd feléjük fordult:
– Bégek, Bejrek közülünk vett magának egy leányt, így ő a mi vejünk, de Kazán híve. Mondjuk neki azt, hogy jöjjön ide, és békítsen bennünket össze Kazánnal. Ezzel megtévesztjük, és bevezettetjük a sátrunkba. Ha eljön és engedelmeskedik, akkor jó. De ha nem engedelmeskedne, akkor én szakállánál fogva megragadom, ti pedig szablyáitokkal rárohantok, összekaszaboljátok, aztán vigyük el Bejreket, és utána nincs több dolgunk Kazánnal.
Küldtek hát Bejreknek egy levelet. Bejrek a sátorban üldögélve együtt evett, ivott vitézeivel, amikor az ember megérkezett Aruztól, és üdvözölte őt. Bejrek fogadta a köszöntést, majd megkérdezte, mi újság?
– Kánom, Aruz üdvözöl téged, és ezt a papírt küldte – szólt a jövevény, és átnyújtotta neki.
Bejrek felnyitotta, és látta, hogy ez áll benne: „Légy szíves jöjj, és békíts minket össze Kazánnal”.
– Szívesen! –mondta Bejrek.
Elővezették a lovát, felszállt rá, és negyven vitézével együtt Aruz szállásához ment. A külső-oguz bégek együtt ültek, amikor Bejrek bement, és üdvözölte őket. Aruz helyet mutatott neki, majd így szólt hozzá:
– Bejrek, tudod-e, hogy miért hívattunk?
– Miért hívattatok? Parancsoljatok.
– Az amott ülő bégekkel együtt mi mind Kazán ellenségei lettünk, erre meg is esküdtünk – mondta Aruz. Hoztak egy Koránt, és felszólították Bejreket, hogy ő is esküdjön meg.
– Biz' Isten, én nem leszek Kazán ellensége – esküdött Bejrek. Megszólalt, lássuk, kánom, mit énekelt:
Én Kazánnak javaiból sokat kaptam,
Ha tagadnám, vessék a szememre!
Ménesében kazilik lovára sokszor ültem,
Ha tagadnám, az koporsóm legyen!
Csinos kaftánjait sokat hordtam,
Ha tagadnám, szemfedőm legyen!
Tarka, díszes jurtájába sokszor mentem,
Ha tagadnám, az börtönöm legyen!
Kazánt én el nem hagyom, jól jegyezd meg!
Aruz megdühödött, megfogta Bejreket a szakállánál fogva, de a bégek nem tudták Bejreket összekaszabolni.
Látva, hogy Aruz milyen dühös, Bejrek megszólalt, lássuk, mit énekelt:
Aruz, ha a durva bánásmódot sejtettem volna,
A ménesben kazilik lovamra szállottam volna,
Jó erős páncélinget öltöttem volna,
Fekete acél szablyámat felöveztem volna,
Fejemre vas sisakomat felcsaptam volna
Hegyes végű, hatvan markos lándzsámat én kézbe vettem
volna,
Barna szemű vitézimet társul hívtam volna.
Fattyú, ha ezt tudtam volna, hozzád talán így érkeztem
volna?
Megcsalatva hőst elfogni, női munka,
Asszonyodtól tanultad tán ezt a dolgot? Fattyú!
– Hé, ne beszélj össze-vissza, ne szomjazz a saját véredre! Gyere, és esküdj meg! – mondta Aruz.
– Istenemre, én Kazánért akár a fejem is feláldozom, de Kazán kántól el nem fordulok. Ha neked az kell, vágj száz darabba – mondta Bejrek.
Aruzt újra elfogta a méreg. Jó szorosan megragadta Bejrek szakállát, és a bégekre pillantott, de látta hogy senki se mozdul. Aruz erre kihúzta fekete acél szablyáját, és Bejrek jobb combjára sújtott vele. Sötét vére szétömlött. Bejrek megszédült.
A bégek mind szétoszlottak, minden lovas felült a lovára. Bejreket is felültették egy lóra, mögéje egy embert ültettek, és átkarolva vitték a szállására. Ott ráterítették a köpenyét.
Bejrek ekkor megszólalt:
Vitézeim, szállástokról induljatok,
Fakó lovam hosszú farkát levágjátok.
Hajlott hátú Ala-hegyen hágjatok át,
Gyorsfolyású, tiszta vízen keljetek át,
Kazán kánnak dívánjába* hírt vigyetek:
„Fehéret vetve, gyászt öltsetek,
Te élj jól, de Bejrek meghalt!”
– Ezt mondjátok Kazánnak: „Gonosz nagybátyjától, Aruztól, egy ember érkezett, és Bejreket hivatta. Ő el is ment. A külső-oguz bégek mind összegyűltek, majd lakomázás és italozás közben behoztak egy Koránt, és így szóltak Bejrekhez: „Mi Kazán ellenségei lettünk és erre meg is esküdtünk. Gyere, te is esküdj meg.” – „Én Kazántól el nem fordulok” – válaszolta nekik Bejrek, és nem esküdött. A gonosz nagybácsi erre feldühödött, Bejreket szablyával megsebesítette. Bejreket sötét vér borította be, és elszédült. „Holnap, a leszámolás napján, az én kezem legyen Kazán kán vállán, amikor majd véremet Aruzra helyezi” – mondta, majd tovább énekelt:
Vitézeim, mielőtt még Aruz fia idejönne,
Földem, sátram elorozná,
Sorba járó tevéimet megbőgetné,
A ménesben lovaimat nyeríttetné,
Fehér gyapjas juhaimat megbégetné,
Fehér arcú leányomat megríkatná,
Fehér arcú páromat, mielőtt még Aruz fia Bászat jönne, s
elvenné,
Földem, sátram feldúlná,
Kazán lépjen helyembe!
Az én vérem Aruzra helyezze.
Fehér arcú szépségem a fiáé legyen,
Az ítélet jogán elégtételt vegyen!
Bejrek a padisahok padisahjához, Istenéhez tért meg.
Tudjátok meg.
Bejrek apjához és anyjához is eljutott a hír. Fehér szállásuk küszöbére gyász telepedett. Hóhoz hasonló leánya, asszonya a fehéret levetette, feketébe öltözött.
Bejrek szürke lovának levágták a farkát. Negyven-ötven vitéz feketébe öltözött, zöldbe burkolózott[164], és elment Kazán béghez. Ott földhöz vágták turbánjaikat[165], és Bejreket emlegetve sírtak, zokogtak. Kazánnak kezet csókoltak, és így szóltak:
– Te légy egészséges, de Bejrek meghalt. Gonosz nagybátyád rászedett bennünket. Üzenetet küldött, és mi elmentünk, mert nem tudtuk, hogy a külső-oguz bégek neked ellenségeid lettek. Hoztak egy Koránt, és így szóltak: „Mi Kazán ellenségei lettünk, ti is csatlakozzatok hozzánk!” Ők erre megesküdtek, de Bejrek nem volt hajlandó egy követ fújni velük, nem csatlakozott hozzájuk. Gonosz nagybátyád, Aruz, erre feldühödött, Bejreket ültő helyében szablyával megsebesítette, combját elvágta. Te légy egészséges kánom, de Bejrek az Örökkévalóhoz tért. Utolsó szava ez volt: „az én vérem szálljon Aruzra!”
Amikor Kazán ezt a hírt meghallotta, kezébe vette keszkenőjét, és hangos sírásra fakadt. Az egész dívánt zokogás töltötte be. A jelenlévő bégek mind vele együtt sírtak.
Kazán eltávozott, bement a sátrába. Hét napig el se ment a dívánba, csak ült és sírt.
A bégek összegyűltek és a dívánba mentek. Kazán testvére, Kara Göne szólalt meg:
– Kilbás, eredj, mondd Kazán bátyámnak, hogy jöjjön ki, és jöjjön ide! Egy vitéz az ő érdekében költözött el közülünk. Végrendeletében azonban azt mondta, hogy az ő vére szálljon a gyilkosra, és te állj bosszút rajta. Menjünk tehát, és győzzük le az ellenséget.
– Te vagy a testvére, te menj hozzá, – mondta Kilbás.
Végül is ketten együtt mentek. Bementek Kazán sátrába, és e szavakkal üdvözölték: „Légy egészséges kánom!”
– Egy vitéz elköltözött közülünk, mert érted áldozta fel magát. Álljunk tehát vérbosszút érte, hiszen ezt rátok bízta, amikor azt mondta, hogy „bosszuljátok meg véremet”. Mi haszna a siránkozásnak? Egyenesedj fel, áll talpra!
– Igazatok van! Málházzák fel gyorsan a fegyvereket, az összes bég szálljon nyeregbe! – parancsolta Kazán.
A bégek mind lóra szálltak. Kazán sötét-pej hátaslovát elővezették, nyeregbe szállt ő maga is. A kürtöket megfúvatták, az üstdobokat megverették. Mit sem törődve, hogy nappal van vagy éjjel, elvonultak.
Aruz és az összes külső-oguz bég hírét vette, hogy Kazán közeleg. Ők is sereget állítottak, megfúvatták a kürtöket, és Kazán elé vonultak.
Három-nyíl és Szürke-nyíl szembetalálkozott.
– Az én belső-oguz ellenfelem Kazán legyen! – kiáltotta Aruz.
– Az én ellenfelem Ters Uzamis legyen! – szólt Emen.
– Az én ellenfelem Ensze Kodzsa fia Nyilazó legyen – mondta Hős Rüsztem. Mindegyik szemmel tartotta az ellenfelét. A csapatok kötelékeket alkottak, a harcosok sora rendeződött, a kürtöket megfúvatták, az üstdobokat megverették.
Aruz Kodzsa a küzdőtérre ugratott lovával és viadalra szólította fel Kazánt:
– Hé, fattyú, te vagy az én ellenfelem, gyere csak ide! – kiáltotta.
Kazán a pajzsát felkötötte, öklelő dárdáját kezébe vette, és a feje fölött forgatta:
– Hé fattyú, majd megmutatom én neked, mi lesz abból, ha csalárd módon megölnek egy hőst!
Aruz Kazán felé rontott lovával. Kazánra sújtott a szablyával, de egy cseppet sem tudta megsebesíteni, mert ő félreugrott.
Most Kazánra került sor. Hatvanmaroknyi tarka öklelő dárdáját hóna alá szorította, és Aruzba döfte öklelő dárdáját. Az behatolt a mellén, és a hátán jött ki. Lováról a földre zuhant. Kazán jelt adott testvérének, Karagünének, hogy vágja le a fejét. Kara Göne leszállt a lováról, és levágta Aruz fejét.
Amikor a külső-oguz bégek ezt meglátták, mindannyian leszálltak lovaikról. Kazán lábához borultak, bűneikre bocsánatot kértek, és a kezét csókolgatták.
Kazán megbocsátotta vétküket. Bejrek vérét nagybátyján megbosszulta Aruz szállását feldúlták, szállását, népét kifosztották. A vitéz bégek elégedettek voltak.
Kazán a gyönyörű zöld pázsitra sátrat veretett, szállását létesített.
Dedem Korkut megérkezett, megverte kobozát, a törzset és a nemzetséget megénekelte, elmondta, hogy mi történt a harcosokkal.
Hát az említett jó daliák,
Kik így szóltok, enyém a világ.
Mind ott nyugszik a föld alatt,
Múló világ kire maradt?
Érkező, távozó világ,
Halálos végű világ!
E fekete föld minket is megemészt, a leghosszabb élet vége is a halál, örök elválás!
Áldást osztok kánom. Mindhalálig légy hű az igaz hithez. Ősz szakállú apád helye a Mennyben legyen! Fehér fonatú anyád helye a Paradicsomban legyen. A nagy Isten kegyelmezzen Bejreknek, és a Paradicsomban, a mennyei Kevszer* vizéből, a vitézek oroszlánjának, a szent Alinak a kezébő, kapja meg italá, Isten ajándékául. Az erős Isten mentsen meg az alacsony sortól! Fehér homlokodon* elmondott ötszavas fohász meghallgattassék! Az áment, mondók lássák meg az Isten arcát! Gyűjtsék bár egybe, szedjék bár össze bűneidet, a szépnevű Mohamed Musztafa könnyeiért azok bocsáttassanak meg, hej, kánom!
Magyarázó jegyzetek
Amid: Ma Diyarbakır néven ismert város, dél-kelet Anatóliában.
Aja Szofja: Hagia Szofia (görög) azaz a „Szent Bölcsesség” temploma. Számos bizánci templomot neveztek így, leghíresebb a konstantináplyi, amely a 6 sz.-ban épült.
Ali: A síita iszlám szerint Ali Mohamed veje, kedvenc leányának Fatimának a férje, Mohamed Próféta jogos utóda, aki a legenda szerint Mohamed előtt is oroszlán képében jelent meg.
Akcse: Az oszmán birodalomban 1327-1687-ig használt ezüstpénz.
Arafát: Az iszlám hit szerint Ábrahám az Arafát hegyen áldozta fel Hadzser szolgálólányától született fiát, Iszmáílt, az Istennek. Az Arafát Mekkától keletre emelkedik. Az áldozati ünnepkor itt gyülekeznek a zarándokok.
Árnyékvető: A sátor bejárata fölé, rudakkal kitámasztott tető, mely lehetővé tette, hogy gazdája előtte fogadja látogatóit anélkül, hogy az bemenjen a sátorbelsőbe. Az Oszmán-kori miniatúrákon díszes, gazdag változatai láthatók.
Arsin: Keleti hosszmérték. A kereskedelemben általában 68 cm-nek, az értékesebb textilek esetében 60 cm-nek felelt meg.
Azrail: Az iszlám mitológiában a halál angyalának neve.
Bajburt vára: Bajburt Törökország keleti részén, Trabzontól délre található, az Iránba vezető fontos kereskedelmi út mentén Innen szökött meg Szürkeménű Bamszi Bejrek, amelyet a 3. történet mesél el részletesen. Bejrekkel kapcsolatban azonban más történetekben is gyakran utalnak erre a várra.
Batman: Régi, pontosan nem ismert és a forrásokban bizonytalanul meghatározott súlymérték. Valahol 2 és 9 kg. között lehetett.
Beglerbég: „A bégek bégje” azaz az „urak ura”. Az oszmán korban közigazgatási tisztség, melyet a szeldzsukoktól vettek át. Kezdetben a padisah csak egyetlen beglerbéget nevezett ki, de a birodalom tartományainak gyarapodásával a beglerbégek száma is növekedett.
Belső oguz, külső oguz: A történetekben ez a két oguz törzs (törzsszövetség?) szerepel. Mindkét csoportot más, „törökösebb” néven is említi, a belsőket, „szürke nyíl” a külsőket pedig „három nyíl”. A két csoport közti viszályt a 12. történet írja le.
Csodás ló: A török mitológia szerint, egy a tengerből származó, s a szárazföldre csak a hágás idejére kijövő csődör és egy közönséges ménes kancájának a csikója. Tulajdonságai a magyar táltos lóhoz hasonlítanak.
Derbent (Dervend): A Kaukázus és a Kaszpi-tenger közt az É-D irányú útvonal mellett, az ősi kereskedelmi és hadi utat őrző megerősített város Derbent. Neve a perzsa „darb” szóból ered, amelynek jelentése hegyszoros, szűk út. Törökül az ilyen szorost vagy hágót Demirkapunak, azaz Vaskapunak hívják. A Pilis hegységben található Dömörkapu neve is ebből a szóból ered.
Díván: Magas szintű tanácskozás. Az oguzok évente csak egyszer tanácskoztak, azaz hívták össze a dívánt. Az oszmán korban a legmagasabb szintű államférfiak tanácskozását hívták így.
Dzsámi: Az istentiszteletre való gyülekezés helye. Kisebb formája a mecset.
Dzsebrail: Az iszlám mitológiában a hírvivő angyal neve. A keresztény mitológiában Gábriel arkangyalnak felel meg.
Ezán: (arabul: addhan) szó szerint: bejelentés, meghirdetés, az ima idejét hirdeti. A szöveget a müezzin (lásd ott) a minaret tetejéről sajátos módon énekeli. Azért öltött zenei formát, mivel az emelt hanghordozás, a melódiává szélesedő kiáltás nagyobb távolságra tudja eljuttatni a müezzin hangját.
Feláldozom szegény fejem: l. Szegény fejem….
Harács: Az oszmán államban a nem muzulmánokra kivetett állami adó. Esetünkben a gyauroktól beszedett hadisarc.
Hatun: Asszony, nagyasszony.
Henna: A henna fa (Lawsonia inermis) szárított leveléből készült, haj- és kézfestésre használt por.
Hó homlokú: (fehér vagy tiszta homlokú): Az iszlám tanítás szerint az emberek sorsa a kezdetektől fogva a homlokukra van írva láthatatlan írással. Akinek tehát fehér a homloka, az bűntelen, feddhetetlen, és tiszta erkölcsű.
Homlokodon elmondott ötszavas fohász: A namaz (lásd ott) 5. rítus-eleme, a „szüdzsúd”, melyben a homlok érintkezik a földdel. Az ötszavas fohász, az iszlám alapvető hitvallása, arabul hangzik el. Magyarul is öt szó: „Allahon kívül nincs más Isten.”
Huszein és Haszán a Próféta vejének, Alinak a fiai. Alinak és fiainak követői eredetileg olyan pártot (sía) alakítottak, amely a Próféta családjának a kalifaságra támasztott igényét kívánta támogatni. (l. még Kerbela)
Hutbe: Az iszlám szent napján, pénteken, vagy ünnepnapok alkalmával a mimberen (azaz a dzsámiban lévő szószéken) elmondott ima, amelybe a világi uralkodó nevét is befoglalja a hodzsa.
Ikindi: A délutáni ima ideje.
Jajla: Magashegyi legelő, ahova nyáron felköltöznek a nyájjal. Nagyjából olyan, mint Erdélyben az esztena.
Kazilik ló: A Kazilik hegyről származó lovak neve. (mint pl. „muraközi”, vagy „lipicai”) A Kazilik hegy földrajzi elhelyezkedéséről nincsenek ismereteink.
Kerbela: Város Bagdadtól 90 km-re délnyugatra, az Eufrátesz partjától 25 km-re. 680. október 18-án az itt lezajlott csatában halt hitéért hősi halált Ali és Fatima kisebbik fia, Huszein. A csatában Huszeint elvágták a vízhez vezető úttól, s szomjazó, kimerült csapatából mindenkit megöltek. A kerbelai csata évfordulója a síiták évenként ismétlődő, kiemelkedő jelentőségű ünnepe.
Kevszer: Az iszlám hit szerint a mennyországban lévő szent folyóvíz.
Koboz: Többhúros közép-ázsiai eredetű pengetős hangszer, amelynek van íj-vonós változata is.
Kumisz: Erjesztett kancatej, alacsony alkoholtartalmú ital. Közép-Ázsiában ma is fogyasztják, őseinknek is kedves itala volt.
Namaz: Pontosan előírt testhelyzetekben és mozdulatokkal (állva, térdelve, homlokot földre érintve stb.) elmondandó ima, amelyet a muzulmánoknak órára és percre meghatározott időpontokban, napjában ötször kell elvégezniük. A namaz része a rekat. A reggeli 4, a délelőtti 10, a délutáni 8, az esti 5, az éjszakai ima pedig 10 rekatból áll. Minden imaidőnek külön neve van, az ikindi a délutáni ima neve.
Negyven vitéz (társ, leány, stb.) Sok vitézt, (társat, leányt stb.) jelent. A negyvenet a keleti szólásokban a „nagyon sok” értelemben használják. Pl. a vízözön idején negyven napig esett az eső. Jézus negyven napig volt a pusztában, és azért ítélték harminckilenc korbácsütésre, mert a negyven nagyon sok lett volna. Arany János is így használta, amikor Toldi Miklós bátyja 40 vitézével érkezett szülőfalujába.
Nyögér: A mongol és török nöker szó a magyarban „nyögér” formájában honosodott meg, és valamely személyhez tartozó, őt kisérő harcosokat jelentette. A vas megyei Nyögér falunevünk ma is őrzi e szót.
Padisah: Az oszmán birodalomban az uralkodónak a címe. A magyar köztudatban a szultán cím terjedt el. Az oguzok azonban sohasem használták az egyébként iráni eredetű padisah címet, csak a történet lejegyzője illette vele Bajindir kánt.
Pajzs alakzat: Az ókorból ismert harci alakzat, amelyben a harcosok pajzsaikat összeillesztve fejük felett tartották úgy, hogy az védelmet nyújtson a felülről rájuk zúduló kő- vagy nyílzápor ellen.
Paszin: Valószínű, hogy Törökországban az Erzurumtól keletre fekvő Pasinler (többes szám) helyét jelöli. Fontos hágó az Iránba vezető úton, mellette ma is látható egy régi vár romja.
Síita: Az iszlám történelmének korai szakaszában, (a 7. sz.-ban) kialakult „párt”, amely Mohamed törvényes utódainak kizárólag a próféta Fatima nevű lányának Alival kötött házasságából származókat ismeri el törvényesnek. Lásd még: Kerbela, Huszein címszavakat.
Szandzsák: Az oszmán korban közigazgatási egység, eredetileg azonban ló-vagy jakfarkas zázsló, kopja.
Szegény fejem feláldozom…: A törökök körében ma már nem használt, túlzottan udvariaskodó kifejezés. Jelentése ilyesmi: „bocsánat, hogy így beszéltem”, „elnézést, hogy ezt mondtam” stb. Vámbéry még említi keleti útleírásaiban.
Szeldzsen Hatun: Beszélő név, amelynek jelentése „szabad-lelkű úriasszony”. A szabad lélek esetleg a hitetlenek szabadosságára, vagy a lány önfejűségére, önállóságára is utalhat, ami – az előzmények alapján – ugyancsak kedvére lehetett a kérőnek.
Szokmány: Vastag szürke, barna vagy fekete ványolt posztóból készült, zsinórdíszes kabát. A közelmúltban lábszár- vagy combközépig, régebben bokáig is ért.
Tarabuzán: Mai neve Trabzon. Kikötő a Fekete-tenger partján. 1204 és 1461 kötött Trapezunt néven önálló császárság volt a Koménoszok alatt.
Tekür (tekfur): A bizánci korszakban az anatóliai keresztény elöljárók elnevezése.
Tépte a haját: Az anatóliai törökök a falvakban, sokhelyütt ma is őrzik az ősi gyász, illetve sirató szokásait. Annak ellenére, hogy az iszlám szertartásokon a férfiak és a nők elkülönülése szigorú szabály, a sirató alkalmával a férfiak és a nők együtt ülik a gyászt. A nők a súlyos gyász jeléül felkarmolják arcukat, kendőjüket levetik és kibontják, sőt tépik is a hajukat.
Toklyó: Egy évesnél idősebb növendék juh.
Tümén: Eredeti jelentése tízezer. Tehát nagyon sok, rengeteg. Innen ered a „tömény” szavunk.
Vizi gamandor: mérgező vizinövény (tencrium scordicum)
Zurna: Ősi, keleti, kettős nyelvsípú fafúvós hangszer. Magyarországon „töröksíp” néven terjedt el Erdélyben a fejedelemség idején, a kuruc korban pedig az egész országban. Erős, éles hangja kiválóan alkalmassá tette katonai és harci zene megszólaltatására. A törökök ma is használják, rendszerint dob kíséretében. Belőle fejlesztették ki nálunk a kellemesebb hangú tárogatót.
A történetekben előforduló, magyarra lefordított
személynevek eredeti török megfelelői
Aprító Szeldzsuk Kιyan Selçük
Bikács Boğaç
Bolond Karcsár Delü Karçar
Csaló fia Csalárd Yalançı oğlı Yartaçuk
Honszerző İlalmış
Hős Eren Alp Eren
Hős Rüsztem Alp Rüstem
Gyapjas Yunlu Koca
Lószájú Aruz Koca At ağızlu Aruz Koca
Meddő Ángya Kısırça Yinge
Nemhátráló Dölek Evren Dönebilmez Dülek Evren
Nyilazó Okçı
Oszlopos tekür (Arsun fia) Direk tekür (Arşun oğlı)
Páncélingű Mamak Demür tonlu Mamak
Sárga Hagyma Soğan Saru
Szürkeménű Bejrek Boz aygırlu (vagy boz atlu) Beyrek
Torkos Fatma Boğazça Fatma
Tavaszi-gyapjas Yapağulu
Véresbajuszú Bügdüz Emen Bıyığı kanlu Bügdüz Emen
Magyarázó jegyzetek
[1] Muharrem Ergin: 64. Catalogus Codicum Manuscriptorum Orientalum Bibliothecae Dresdensis, Dresden, 1831. No. 86. A cím latinbetűs átírása változó a különböző szerzőknél.
[2] Diez: Denkwürdigkeiten von Asien c. művében (Berlin, 1811-1815) németre fordította Tepegöz történetét, és összehasonlította a Homérosz Odüsszeiájában található Polyphémoséval, és úgy vélte, hogy az oguz kyklops nem a görögöktől való átvétel, hanem a görögöké a későbbi. GÖKYAY, 1938.VI.
[3] W. Barthold: Zapiszki Vosztocsnego Otgyelenyja Imp. Russk. Arch. Obcsesztva 1894. (ZVO)
[4] E. Rossi: Kitab-i Dede Quorqut, Vatikán 1952.
[5] M.Ergin, 1958. 66. “Hikâyet-i Oguznâme-i Kazan beg ve gayri”
[6] A. Musakanli, I Hikmet és E. Abid
[7] Bayburt’un Sesi 1997/11. Bayburt Kültür ve Yardımlaşma Derneği, Kazımoğlu, Samir 56-59.
[8] Über das Kitab-i Dede Quorqud, Kőrösi Csoma Archívum. 1926 II. 124-134.
[9] M. Ergin, 1958. 35.
[10] Türkiyat Mecmuası 1, 213/19 Abdulkadir, Başkurdistanlı
[11] M. Ergin, 1958. 36.
[12] U.a. 1958. 48.
[13] Türkiyat Mecmuası II. 1928. 396/7. Hamdi, Hamid cikke.
[14] Köse Mihaloğlu Mahmud Ragip: a Milli Mecmua 1931. 124-125 számában közli azoknak az általa gyűjtött lakodalmas népdaloknak a szövegét és dallamát, amelyeket Dede Korkut könyve Bamszi Bejrek történetében a főhős énekelt a mennyegzői jelenetben.
[15] Bayburt’un Sesi 1997/11. Bayburt Kültür ve Yardımlaşma derneği, Parildar, Ali Kemal, 7.
[16] B.S. 1977/11 M. Ergin, 24-25.
[17] Ergin: 1958. 65: „târih-i vefât-i Osman sene 993” és GÖKYAY 1938 I: „Osman Pasa vefat senesi 993”
[18] Ergin, 1958. 28.
[19] Kám: Sámán, vagy hasonló tisztséget betöltő ember. E tisztség viselője a közösség szellemi vezetője volt, aki természetfeletti képességekkel is rendelkezett.
[20] Ergin: 1958. 23-24.
[21] Orhan Saık Gökyay: Dede Korkut Hikâyeleri.1976. 117.
[22] Matuz József: Az Oszmán Birodalom története, Akadémiai Kiadó, Budapest 1990. 26-27.
[23] Bayburt’un Sesi 1997/11. Bayburt Kültür ve Yardımlaşma derneği, Kâzimoğlu Samir, 56.
[24] Magyar Néprajz V. Akadémiai Kiadó Bp. 1988. Nagy Ilona, Eredetmagyarázó monda (102-138, 124. old.)
[25] Oktay Aslanapa: Yüzyıllar Boyunca Türk Sanatı, Ankara 1977. 122.
[26] Gökyay, 1938 XIII. hivatkozik: Azerbaycan Yurt Bilgisi II. 60. Çiftçi oğlu H. Nihâl: Dede Korkut kitabı hakkında cikkére és Thomsen olvasatára: „Körür közim körmez-teg, bilir bilgim bilmez-tez boldi.”
[27] Aslanapa: 1977. 123.
[28] M. Ergin: Dede Korkut Kitabı I. 174. D 149/10
[29] U.a.180. D 161/8
[30] M. Ergin: Dede Korkut Kitabı I.165. D 139/3
[31] U.a. 104. D 48/13
[32] Suat Hisarci: Kitab-i Dede Korkut alâ Lisan-i Tâife-i Oguzân, (Türk Klasikleri) İstanbul 1968
[33] M. Ergin: Dede Korkut Kitabı I 148. D 115/9
[34] U.a. 159. D 130/10
[35] U.a. 163. D 136/2
[36] Aslanapa: 1977. 123.
[37] M. E.: Dede Korkut Kitabı I. 110. D 57/13
[38] M.Ergin: 167. D141/4-5
[39] U.a. 25.
[40] U.a. 30.
[41] Magyar Néprajz V. Akadémiai Kiadó Bp. 1988. Banó István, Népmese, 7-102, 28.
[42] A Korán minden szúrájának bevezető formulája.
[43] Mohamed 572 (?) - 632.
[44] Az oguz kántól származó 24 oguz törzs egyike.
[45] A drezdai kézirat lejegyzési időpontjának meghatározásához ez ad támpontot. Az Oszmán ház ugyanis, amely a Kaji törzsből származik, a 14. sz.-ban jutott fontos szerephez és uralomra Anatóliában.
[46] V.ö. Korán 17:37, 31:18, 25:63, stb.
[47] A vatikáni kézirat szerint: Ha nem szállsz fel a fekete-kos lóra, nem fogy az út.
[48] Abu Bekir állandó jelzője az iszlámban a „siddik”, azaz: igaz, hiteles.
[49] A Korán 1/30 része (a perzsa sî „harminc” és pâre „darab”szavakból). Igy osztják be a Koránt, hogy a hívők a Ramadán éjszakáin egyenletes tempóban végigolvashassák. Ma elterjedtebb nevén cüz. (D.M.)
[50] A Korán 36. szúrájának a neve, amelyet a halott mellet imádkoznak.
[51] Alinak, Mohamed vejének, állandó jelzője.
[52] Az Omájjád dinasztia első kalifájának (661-680), Moaviának a fia. Ali és pártja (sía) az Omajjádokat jogtalan trónbitorlónak tartotta, mivel nem voltak Mohamed leszármazottai. Jezid uralmának kezdetén a kerbelai* csatában (680. okt. 10.) Jezid hívei Ali kisebbik fiát, Huszeint, és kiséretét is lemészárolták.
[53] Iszlám vallás- és jogtudósok, teológusok.
[54] A nálunk is ismert szó, a hadzsi, zarándokot jelent. Az iszlám világban azt nevezik hadzsinak, aki már legalább egyszer elzarándokolt Mekkába.
[55] Az utolsó ítélet napján azok lesznek áldottak, akik imádkozó életet éltek. A következő mondat is a közös imádkozásról szól.
[56] Az iszlám ima rítusának egyik elemére utal, amikor az imádkozó a kezét térdére helyezi.
[57] Fatima Mohamed elsőszülött lánya, Ajse pedig a kedvenc és utolsó felesége.
[58] Vaslapon sütött kerek lepény.
[59] Bajindir apja az oguzok szellemi, vallási és egyben politikai vezetője is lehetett. Erre a „kettős tisztségre” utal nevében a kám jelző, mely az egyes török nyelvekben a sámán megjelölésére szolgált.
[60] Sztereotíp kifejezés, mely egy-egy eredetmondában a verses részek előtt többször is előfordul. Az itt használt török kifejezés, a soylama olyan énekelt zenei formát jelöl, amely nem kötődik megszabott keleti hangrendhez. A dal szövege is szabad vers abban a tekintetben, hogy a versszakok sorainak, az egyes sorok szótagainak száma, és a rímek is szabadok.
[61] Dirsze versében az a figyelemre méltó, hogy idegen, azaz nem török olvassa az ezánt*, amivel imára hívja a népet. A lejegyzett történet korában tehát még idegenekből állt az iszlám papság (a hodzsák és a müezzinek).
[62]A 19 sz.-ban a Székelyföld leírása során Orbán Balázs is gyakran használta a hegyeinkre a „szépkeblű” kifejezést.
[63] A sokmagvú termés a termékeny asszony szimbóluma.
[64] Jézus tanítása: „éheztem és ennem adtatok, szomjúhoztam és innom adtatok, jövevény voltam és befogadtatok, mezítelen voltam és felruháztatok...” (Máté, 25:35-36)
[65] A magyar táltos hiedelemmel kapcsolatos és a Fehérló fia típusú népmeséinkben is a hős egyik riválisa a „Kőmorzsoló.”
[66]Az állatok küzdelme helyett, itt inkább az ember és bika közt folyó küzdelemre esik a hangsúly. A közép-ázsiai szokás ma is életben van a mongolok és az ujgurok közt. A szokás gyökerei a sámánizmusban keresendők. A magyar táltos hiedelmek számtalan példát őriztek meg a táltos és bika küzdelméről.
[67] A nomád népeknél a játékhoz a birkák bokacsontjából (astragalus) készítették a kockákat. Kőhalmi Katalin szerint ez a játék Mongóliában „ujjgyakorlat az íjazáshoz, mert jobb kezük hüvelyk, mutató és középső ujjával ugyanolyan mozdulatot kell tenni, mint a nyíl kilövésekor.” Vámbéry Ármin a játékot így írta le: „A csontocska alakulata szerint van elnevezve... négy, vagy nyolc csontocska feldobásakor a játszók tetszés szerint kiáltják: én csekére játszom! én alcsira! s kinek a legtöbb csontocskája esett az említett oldalra, az nyerte meg a játékot.”
[68] A török szövegben szereplő „Buğaç” szót (amely a boğa, magyarul bika szóból származik) Bikácsnak fordítottuk remélve, hogy a Bikács név a magyar olvasónak is a bikát juttatja eszébe, annál is inkább mivel helységneveink közt is megtalálható. Az ifjú élete során a neve mindig a hőstettére emlékezteti a közösséget. A nomád népeknél a gyermeknek az ifjúvá válását, érettségét, valamilyen hőstettel kellett bizonyítania, mely lehetett, pl. egy rabló portyában eredményes részvétel, ellenség megölése, de mint itt láthatjuk a „bikafékezés” is ezekkel egyenértékű. A felserdülés elismerése a névadás, a kapott név általában a „hőstettre” utal, és a törzsi, nemzetségi renden belül az önállóság elismerését is jelenti (saját tulajdon, legelő, állatállomány, lakhely, kíséret stb.).
[69] A vitézek ítélete, összecseng a történetek előtt található előiratban olvashatóval.
[70] Képes beszéd, melyben a „társalgás” a keleti népeknél a szexuális kapcsolat létesítését jelentette. A vérfertőzés súlyos bűnével rágalmazzák a fiút.
[71] A szkíta ábrázolásokon is látható módszer volt, hogy a párosujjú-patás állatok mozgásképtelenné tételére, a hátsó láb legerősebb inát vágták el.
[72] A sárga kígyó a magyar népballadákban, különösen a „szeretet próbája” típusú népballadákban, „sárig hasú kígyó” formájában gyakran előforduló kifejezés.
[73] Az iszlám mitológiában legendás hős, aki ivott az élet vizéből, s az emberek gyógyulásában segédkezik.
[74] A magyar népmesékben a hőst „összerakják” majd „forrasztófűvel és élesztővízzel” feltámasztják aztán a hős hétszerte erősebbé válik. Bikácsot anyja előbb felszólítja tíz „csontocskájának összerakására”, míg a lányok „a hegy virágát gyűjtik”. Az élet vízét az anyatej helyettesíti.
[75] Olyan reflexíj, melynek a marokban tartandó középső része nyírfakéreggel van borítva, ezért fehér. Kemény, mert nehezen, nagy erővel lehet csak felajzani és megfeszíteni. Minél keményebb egy íj, annál erősebb ember kell hozzá, és annál gyorsabban és messzebbre száll a vele kilőtt vessző.
[76] A történetek egyik sztereotípiája ez a kétsoros, a sorvégeken rímes vers. A szigorúan monoteista iszlám hitvallás legfontosabb része.
[77] A kendőt többnyire turbánnak vélik. Valójában a nomádok a homlokukat, néha az arcukat védték fínom textil kendővel.
[78] Mint már a bevezető tanulmányban utaltunk rá, azokat a szövegrészeket közöljük dűlt betűvel, amelyek csak a vatikáni könyvtárban meglelt példányban fordulnak elő, a drezdai változatban nem.
[79] Dede Korkut a történetek végén mindig megjelenik, és szereplését legtöbbször ez a szöveg vezeti be. Jelentése: hősi éneket mondott, saját énekét hangszerével kísérte, amelyben a nemzetség (család, törzs) történetét ismertette, az eredetét, gyökereit kikutatta és megvilágította.
[80] Lásd: Néhány szó a fordításról c. részt.
[81] A szárny szó jelentheti a hadrend oldal szárnyát is. Ez esetben a hadrend széleként értelmezhető.
[82] Azért használja a „gyaur” (hitetlen) jelzőt, mert csak keresztény rabnő vehetett részt a mulatozásban. A muzulmán rabnőt ettől mentesítette a vallása.
[83] Az itt használt kifejezésben az rejlik, hogy ez esetben az oguzok nem hadrendben mentek.
[84] A nagyméretű nemezsátor félgömb-alakú tetején a kerek nyílás a füst szabadba engedését és egyben a sátor megvilágítását is szolgálta. Valószínű, hogy nem volt aranyozva, csak a napfény „aranyozta be” ezért írja róla, hogy arany füstnyílású.
[85] A víz szentség a nomádoknál, önálló kultusza van. Itt voltaképpen egy iszlám előtti vallási maradványt láthatunk, s ugyanígy a folytatásban is. (D.M.)
[86] Utalás a Kerbela melletti csatára (680 okt. 18.), ahol Ali fia és csapata elől ellenfelei elvágták az ivóvízhez vezető utat, így nyertek csatát, melyben Huszeint is megölték. Haszán bár nem vett részt ebben a csatában, de a testvérpár említése a történeteket lejegyző személy síita, (lásd: magyarázó jegyzet) vagy szúfi szimpatizáns voltára utal.
[87] Mohamed családjának legközelebbi nőtagjai – itt Ajsa a kedvenc felesége és Fatima, a kedvenc lánya van megemlítve – ha gyermeket szülnek, az újszülötteket a mennyei „szentek” és angyalok az égi Kevszer* folyó vízében fürösztik meg.
[88] Csodaszép tetemisztikus szubsztrátum. Ugyanakkor neveli is a muzulmánt, hogy felesleges az ilyesmiben hinni, mivel – ahogy látjuk – hatástalan. (D.M.)
[89] Az ajrán sós vízzel higított joghurt, mely kiváló üdítő ital.
[90] Papírtekercs, amelyre amulettet írtak. A régi oguzok esküvésekor használt (félbevágott) kutya, és a népi iszlám amulettje együtt mutatja meg az utat. A kutya az iszlámban tisztátalan állat, de itt arra utal, hogy Kazán a pásztor nyomát ne fűtől-fától, hanem a kutyájától tudakolja.
[91] Az iszlám néphitben minden embernek a saját sorsa a homlokára van felírva, melyet önmagán lehetetlen kiolvasnia.
[92] A főlovász tisztség adományozását, már a szeldzsuk szultánságban is gyakorolták, és az Oszmán-korban is fennmaradt. Hasonlóan az európai királyi udvarokhoz.
[93] A nagyobb török nomád sátraknak volt középen egy erős tartóoszlopa. A népköltészetben ma is a családfőnek, a „család oszlopának” a metaforája.
[94] A kavurma szabad tűzön, lencse-alakú, kétfülű vas serpenyőben sütött, Törökországban ma is általánosan kedvelt húsétel.
[95] Alinak több sztereotíp jelzője használatos a szúfi misztikusok és a síiták közt, ilyen a „hősök hőse” is. A szóban forgó öszvért, amelynek a nyerge említtetik, a hagyomány szerint először Mohamed kapta ajándékba, majd ő adta Alinak. Az öszvér neve Düldül volt.
[96] Ali kardja a hagyományok szerint kétpengéjű volt, és Zülfikârnak nevezték.
[97] Ez és a továbbiak nyilván arra a fa oszlopra vonatkoznak, amihez kikötötték, hisz az egy kivégzőoszlop, amelynek se lombja, se gyökere nincs.
[98] Örmény vagy ortodox egyházi szolgáló, mivel fia van. Jajhán Kesis (kesis jelentése szerzetes, pap). Valószínűleg az európai hagyományokból jól ismert János pap nevének átvétele, s gúnyolódás azon a hiedelmen, hogy a keresztények (főleg a keresztesek) egy ázsiai papkiráytól vártak segítséget a muzulmánok ellen. (D.M.)
[99] Amid mai neve Diyarbakır, Mardin neve pedig máig fennmaradt. Mindkettő dél-kelet törökországi város.
[100] Nálunk „törökbugyogóként” ismert bő szárú és ülepű nadrág, amelyet férfiak és nők egyaránt viselnek. Törökország, de Bulgária és Albánia egyes vidékein ma is viselik.
[101] Bejreknek ezt a kalandját a következő történetben olvashatjuk.
[103] A Büre szóból a bűvös farkas totemisztikus képzete olvasható ki. A farkas eredeti neve a török nyelvekben böri/börü, amit csak a totemizmus néveltitkolása okán váltott fel az eredetileg féreg jelentésű kurt szó (v.ö. magyar „toportyánféreg”) A Báj elemben pedig a mongol eredetű bay(an) „gazdag úr”, vagy a báj szavunkban is megőrződött, hasonló jelentésű ótörök bay szó fedezhető fel. Talán ez a valószínűbb. (D.M.)
[104] A gyermekkori, bölcsőben eljegyzés régebben a magyarság körében is gyakorlat volt. Törökországban napjainkban is megszokott, szokásjogként még a polgári bíróságok is tudomásul veszik ennek tényét, ítélkezéseik során.
[105] Rumélia az Oszmán Birodalom európai részének a neve.
[106] Az ifjú megérett a madarászatra és olyan daliás, hogy nem kisebb madárra, mint sasra is érdemes.
[107] Sövényből font építmény, amely a pásztoroknak ad menedéket.
[108] Bamszi a belső-oguzok, más néven a „szürke-nyíl” nemzetségéből származott, ezért nevezi most őt „szürke-fiúnak”. (A külső-oguzoknak viszont „három-nyíl” a másik használatos elnevezése).
[109]Itt derül ki, hogy Bamszi, akit eddig csak szürke-fiúnak neveztek, (ami származására utal, mert a „belső oguz” szövetség „szürke-nyíl” nemzetségébe tartozott), miután „fejet vágott, vért ontott” megkaphatta új, végleges nevét: Szürkeménű Bamszi Bejrek. A török törzsekre jellemző volt lovaik színe, amely a hadrendben is megkülönböztetésül szolgált.
[110] Az oguz férfiak kendőt viseltek az arcuk előtt, amely nemcsak a portól óvta őket, hanem az előírt iszlám szerinti szemérmes megjelenésüket is biztosította.
[111] A geçer szó ma már nehezen meghatározható lófajtát, és lószínt jelölhet.
[112] Keleti képes beszéd, mellyel Korkut azt akarta kifejezni, hogy Karcsár előtt széles lehetőség van a szoros baráti ölelésre.
[113] Talányos, vidám kérdés, melyből és a rá adott válaszból az is kiderül, hogy az oguzok szerint a jó hír a fiúval és a farkassal volt összefüggésben. A törökök eredetmondája szerint ugyanis a türkök nőstényfarkastól erednek. Az állatőstől való származástudat a magyaroknál is megvolt. Nekik a turulmadár volt a totemállatuk.
[114] Jellegzetes szúfi kifejezés. Allah ugyanis az ő útján járóknak, az „erenler”-eknek, természetfeletti képességeket ajándékoz. Az erenlerek, a szúfi iszlám „csodatevő szentjei”. Dede Korkut rendelkezik a misztikus szúfi vezetők legmagasabb képességeivel.
[115] A kilőtt, és földbe fúródó nyílvessző verte lyukba állították a sátort tartó oszlopot. Mágikus-erotikus kultusz.
[116] Bejrek, a történetekben gyakran „a szürkeménű” nevet viseli, ezzel is jelölve a hős és lova szoros összetartozását. A magyar népmesékben is ismert ez a kapcsolat.
[117] A nomád törökök homorú, fél-lencse alakú sütő-főző edénye alkalmas, hogy a hamvadó tűzet vele leborítva, alatta „hamuban sült pogácsát” készítsenek.
[118] A fölösleges hímeket a nőstényektől el kellett különíteni, ami nehéz férfimunkát igényelt.
[119] Az eredeti szövegben itt két verssor van, amelyet azonban Muharrem Ergin sem tudott értelmezni.
[120] A kán jobbján és balján a 24 szandzsákbég a csatarendben megszabott felállás szerint kapott helyet.
[121] A legtöbb magyar táj, de különösen Erdély és Palócföld lakodalmi szokásai közt fellelhető az „álmenyasszonyok” szerepeltetése. Orbán Balázs, már a 19. században, A Székelyföld leírása c. művében számos rigmusát, szólását ismertette.
[122] Az eredeti szövegben Boğazça Fatma. M.E. értelmező szótára szerint „vemhes”, vagy „hasas” Fatmának is lehetne fordítani
[123] Barak: kutyafejű mitologikus állat. Első említése Mahmúd Kásgárinál, aki kutyatestű, tollas állatnak írja le. (D.M.)
[124] Ugyanis ennyi járt a kincstárnak.
[125]Valószínű, a mai Abházia területe, a Kaukázus nyugati lábánál, a Fekete-tenger partján. Az oguzok idejében még keresztény lakta vidék lehetett.
[126] Lehetséges, hogy a Van-tó nyugati partján ma is meglévő Tatvan váráról van szó.
[127] Ábrahám áldozatára céloz. Az iszlám hit szerint Ábrahám (Ibráhím) Iszmáilt, Hadzser fiát, (s nem Izsákot, Sára fiát) áldozta volna fel.
[128] A nomád hadrendben a hátul meghúzódó tartalék, a csata során a kelepcét veti, vagy ha erre nincs alkalom, a fősereg visszavonulását fedezi.
[129] Szent István is hasonlóan ítélkezett, amikor Koppány testét négyfelé vágatta és az ország négy helyén közszemlére tétette.
[130] A férjhez menendő lány szülei döntenek a házasság minden kérdésében.
[131] Lásd: magyarázó jegyzetek Derbent szavánál.
[132] A tűzhely, vagyis a családi tűzhely „eloltása” jelképesen az egész család kipusztítását jelenti. A magyar nyelvben a „háztűznéző” kifejezés őrizte meg a tűz és a család kapcsolatát.
[133] A törökök gyász szertartásaiban mindig nagy szerepe volt a halott lovának. Történetünkben a halotti tor étke.
[134] Az „idegen lány” kifejezés is mutatja, hogy a saját nemzetségükön kívül is házasodtak az oguzok (exogamia). Törökül a menyasszony: gelin, ami a gelmek=jönni igéből származik, tehát a családba érkezőt, az újonnan bekerülőt jelöli.
[135] Az oguzokat és türköket a korabeli források a szövetségben lévő törzsk száma szerint nevezték meg. (Pl. dokuz-oguz, on-ogur, ahol dokuz jelentése kilenc, on jelentése tíz) Amikor ezer törzset ír, nyilván erősen túloz, miként ezt a korábbi jellemzéseknél is láttuk.
[136] A „szárnyak” alatt a nomád sereg oldalszárnyai is értendők, melyek a kelepce állításban és bekerítésben játszottak főszerepet.
[137] A török deli szó jelentése: bolond, tomboló.
[138] A „látó szemem nemlátó lett” török kifejezés már a Kül tegin meggyászolásáról szóló (Kr.u. 731) kőemlék sorai közt is megtalálható: „körür közüm körmez teg”. GÖMEÇ 1997. 86.
[139] Jellegzetes neoplatonikus, misztikus szúfi tétel: „bármit is keresel, magadban keresd!” Mevlana Dzselaleddin Rúmi (13. sz.) műveiben a perzsa-török klasszikus irodalomba, Junusz Emre (13-14. sz.?) révén pedig a török folklórba is bekerült e mondás.
[140] Gyermeket szül.
[141] A sárkányhoz hasonló fekete bika, amellyel a hősnek meg kell küzdenie, figyelemre méltó hasonlóságot mutat a magyar népi táltos-hiedelemben is megtalálható bikákkal, amelyekkel a táltosnak kell megküzdenie.
[142] A történetben többször előforduló húúú nem indulatszó, hanem a szúfi közösségekben üdvözlet, köszöntés, mint ahogyan Ja huuu szavakkal köszöntik egymást a kerbelai csata emlékünnepén, a matem (síita böjt) idején is. Itt harcra buzdít, mint az oszmán janicsárok fennmaradt indulójában is
[143] A vitéz neve törökül Elalmis. Megjegyezzük, hogy a második Türk Kagánátus újjáalapítója, Kutlug (682-691), magát Elteris kagánnak nyilvánította, aminek jelentése „birodalmat gyűjtő”.
[144] Új legelő farkasa: A farkasok tél idején alig jutnak táplálékhoz. Ezért, amikor tavasszal az új, friss legelőre hajtják ki a juhokat, az éhségtől rendkívül merészek.
[145] Nemrut égre nyilat lőtt: A ninivei híres vadászra és uralkodóra utal, aki Isten ellen lázadt, és az iszlám mitológiában Ábrahám (Ibráhím) ellensége volt.
[146] A bibliai Jónás prófétára utal, aki egy cethal gyomrában jutott el Ninivébe, hogy ott bünbánatot hirdessen. A Korán is megemlékezik róla.
[147] Az eredeti szövegben Egyszeműt Tepegöznek nevezi. Ennek szó szerinti jelentése „tető-szem”. Vagyis arra utal, hogy a feje tetején volt a szeme.
[148] A török helynév jelentése: Hosszú forrás.
[149] Az anatóliai un. „zsírfarkú juh” farkában több kiló faggyú is van. Erre céloz a szöveg.
[150] Berde és Gendzse ma Azerbajdzsán, illetve a vitatott Karabah területen, ma is meglévő városok.
[151] Az iszlám hagyomány szerint Ábrahám (Ibrahim) apja még bálványimádó volt, Ábrahám azonban már nem hitt a bálványokban, kereste az igazi Istent. Ezt követően a bálványokat elpusztította. Büntetésül közfelkiáltással tűzhalálra ítélték. Hatalmas farakást gyújtottak meg, és kőhajító géppel vetették a tűzbe, de ő nem égett meg. A Koránban a 21 szúra 68–69 versében olvashatunk erről.
[152] A jelenetben a hitetlen egy, éspedig a jobb mutatóujját mutatja fel, melynek a törökben nemcsak „mutató”, hanem „hitvalló” elnevezése is van. Azt jelképezi, hogy Allah egy, ő az egyetlen, és rajta kívül nincs más Isten. Ez az iszlám hit első és legfontosabb hittétele. Ha ezt a tételt szóban is megvallja a „hitetlen”, muzulmánná válik. (az európai nyelvekben moszlim, vagy tévesen a mohamedán formát használják)
[153] Az oguzoknál az apák vásárolták a menyasszonyt fiaik részére, a jegy- illetve a nászajándék fejében, amiben megalkudtak a lányos szülőkkel. Érdekes, hogy míg a magyar meny szóban a leány szülői háztól való elmenetele, a török gelin (menyasszony) szóban a férfi házához való jövetele jut kifejezésre (a gel=jön, érkezik igéből). Egyébként a magyar is kifejezi az adás-vétel jelentőségét, amelyet a vő=vevő, vőlegény=vevőlegény szavaink is mutatnak.
[154] Meghatározhatatlan földrajzi helyek. A tenger előtagjában a török gökcse szó jelentése: kékes, égszinkék. Nem valószínű, hogy a Fekete-tengert jelentené, hiszen azt többször említik a ma is használatos nevén.
[155] Úgy látszik, az oguzok is ismerték a „szabad lélek” képzetét (D.V. 27. Old.), amikor alvás idején a lélek máshol, valahol messze van. A magyar táltos-hiedelem szerint, a táltosok az elragadtatásban „alszanak, mint a tetszhalott”. Arany János a Toldiban így ír: „De azért nem hal meg, csak olyaténképen, / Mint midőn az ember elrejtezik mélyen. / És midőn felébred bizonyos időre, / Csodálatos dolgot hallani felőle.”
[156] Képes beszéd, amit a „hitetlenek” nyilván nem értettek. Az igaz út itt ugyanis az iszlám vallást jelenti, amiről nem hajlandó letérni.
[157] Az oguzok feltehetően az arab írást ismerték, amit jobbról balra kell olvasni. A „gyaurok” viszont a görög (vagy grúz?) írást fordítva, azaz balról jobbra olvasták.
[158] A „táncoltatás” több és mélyebb értelmet takar, mint első hallára gondolná a magyar olvasó. A táncoltatni ige ugyanis, a törökben olyan szexuális aktust is jelent, amit csak a férfi akar.
[159] Akhiszár jelentése „Fehér vár”. Törökországban ma is gyakori helységnév.
[160] Az ókorból ismert harci alakzat, amelyben a harcosok pajzsaikat összeillesztve fejük felett tartották úgy, hogy az védelmet nyújtson a felülről lezúduló kő-vagy nyílzápor ellen
[161] A külső- és belső-oguz helyett használja a három-nyíl illetve szürke-nyíl, azaz három-törzs és szürke-törzs megnevezést. Már korábban utaltunk rá, hogy a türköket, oguzokat stb. a szövetségben lévő törzsek száma szerint szokták elnevezni el a korabeli utalások. Lásd bővebben: Vásáry István: A régi Belső-Ázsia rövid története. (Magyar Őstörténeti Könyvtár) Szeged, 1993.
[162] A vendéglátás kötelezettsége nagy megterhelést rótt a vendéglátóra, mert a vendégek szinte kifosztották szállását. Az első magyar törvények is ezért szabályozták pl. az ispánok vezette királyi csapatok vendégeskedését.
[163] A kaftán adományozása még az Oszmán-korban is fontos aktus volt, ha valakit meg akartak jutalmazni, vagy megnyerni egy ügynek
[164] A zöld az iszlám szent színe és a gyász színe is. Ma is a muzulmán temetés kelléke a zöld koporsólepel.
[165] A felindult magyar ember is földhöz vágja a kucsmáját, akár dühös, akár bánatos.
