« Zen illusztrációk
« Zen főoldal
« vissza a Terebess Online nyitólapjára



TA
RNÓCZY ZOLTÁN (1951-)
ILLUSZTRÁCIÓI 1973-BÓL

Terebess Gábor: Zen buddhista egypercesek c. fordításaihoz

A hetvenes évek közepéig a hazai tájékozódás-tájékoztatás a zenről igencsak szórványos volt. Mindig kellett valami ürügy, hogy szóba hozathassék.

Szabó György ürügyül a modern nyugati festészetet hozta fel Képek és lagúnák c. könyvében (Kossuth Kiadó, Budapest, 1964), Darabos Pál a Helikon Világirodalmi Figyelőben a kortárs amerikai irodalmat (1966/3, 315-331. old.), Fehér József András a Vigíliában a katolikus lelkiséget (1970/6, 367-376. old.), Szőnyi Magda a Magyar Pszichológiai Szemlében a lélektan új nyugati irányzatait (1973/1-2, 237-244. old.). Bekerült címszóként az Esztétikai kislexikon második kiadásába (Kossuth Kiadó, Budapest, 1972, 709-710. old., a cikket – minő véletlen! – húgom, Terebess Mária írta) és a Világosságban Somogyi Győző összevethette a XX. századi misztika-elméletekkel (1973/11, melléklet: 3-30. old.).

Akkoriban a Gorkij Könyvtárban dolgoztam és zen fordításaimhoz Tarnóczy Zoltán kollégám, aki karikaturistának készült, firkálgatott ezt-azt. Hol tollal, hol ecsettel, ami épp a keze ügyébe esett. Zoltán nem pusztán illusztrált, hanem feleselt, gúnyolódott, kommentárt fűzött rajzban a történetekhez – empátiával és tiszteletlenül, ahogy kell.

A Világosság szerkesztőségében megtetszett közös munkánk Palkó Magdának, és kiharcolt egy oldalt Somogyi Győző engedélyezett cikke mellé. Ezek voltak az első magyarul hivatalosan publikált (és mindjárt illusztrált) zen szövegek. (Címével - Zen buddhista egypercesek - a Réber-féle illusztrációk előtt tisztelegtünk.) Később továbbiak is megjelentek Hetényi Ernőnél a Buddhista Misszió gépiratos „folyóiratában": A Kőrösi Csoma Sándor Intézet Közleményei, 1975. 3-4. szám, 68-69. oldal; 1977. 1-2. szám, 61-71. oldal. Ezekből a ma már elfeledett honosítási kísérleteinkből adok most közre néhányat:


A fényképen Tarnóczy Zoltán 22 évesen, 1973-ban az Állami Gorkij Könyvtárban. Szignó: Tarnóczy.
(karikaturista, festőművész, művészettörténész, tanár; a Képzőművészeti Főiskolán végzett 1980–1983-ban, az ELTE-n doktorált művészettörténetből 1990-ben, a mezőtúri Szegedi Kis István Református Gimnázium tanára)

 


Egy napon Lu-kang kormányzó a következő történetet mesélte Nan-csüannak:

– Egyszer egy ember a fejébe vette, hogy palackban fog libát nevelni. Telt az idő, és a liba akkorára nőtt, hogy nem fért ki többé a palack száján. Az ember nem akarta, hogy a libának bántódása essék, de a palackot is sajnálta széttörni. Mit tennél a helyében, mester?

– Kormányzó! – szólította őt Nan-csüan.

– Tessék.

– Kinn van!

– Azelőtt kinél tanultál? – kérdezett Hszüan-sa egy nemrég jött szerzetest.
– Zsuj-jen mesternél.
– Mondj róla valamit!
A szerzetes elmesélte, hogy Zsuj-jen mindennap szólította saját magát: „Ó, mester!” „Tessék” – válaszolt rá ő maga. „Ébren vagy?” „Ébren.” „Vigyázz magadra, nehogy becsapjanak!” „Jó – tette hozzá –, vigyázok.”
– És miért nem maradtál tovább nála? – kérdezte Hszüan-sa.
– A mester eltávozott – mondta a szerzetes.
– Most, ha szólítanád: „Ó, mester!” – ahogy magát szokta szólongatni –, válaszolna-e valaki?
A szerzetes nem válaszolt.

 

 

– Mi a tanítási módszered? – kérdezte egy szerzetes Csao-csoutól.
– Süket vagyok, beszélj hangosabban!
A szerzetes fennhangon megismételte a kérdést.
– A tiédet máris kitanultam – mondta Csao-csou.

Pej-hsziu kancellár meglátogatta a hungcsoui Kaj-jüan kolostort. A falon képeket látott, és megkérdezte az apáttól:
– Milyen képek ezek?
– Jeles szerzetesek képmásai.
– A képmások itt vannak – mondta a kancellár –, de hová lettek a jeles szerzetesek?
Az apát nem felelt.
– Vannak itt csan mesterek? – kérdezte a kancellár.
– Van egy – mondta az apát, és Huang-póhoz vezette.
Pej-hsziu visszaidézte, miről beszélgettek, és feltette ugyanazt a kérdést:
– Hol vannak a jeles szerzetesek?
– Pej-hsziu! – szólította a kancellárt Huang-po.
– Tessék.
– Hol vagy te?

 

Huj-csung éppen aludt, amikor Tan-hszia meglátogatta.
– Itthon van a mestered? – kérdezte Tan-hszia a segédet.
– Itthon, de senkit se fogad.
– Rögtön felismerted a helyzetet – dicsérte őt Tan-hszia.
– A mesterem még Buddhát se fogadná tódított a szerzetes.
– Tényleg jó tanítvány vagy! Büszke lehet rád a mestered! – dicsérte még egyszer Tan-hszia, aztán útjára indult.
Amikor Huj-csung felébredt, Tan-jüan – így hívták a segédet – elmesélte, hogy bánt el a látogatóval.
Ám a mester elverte, és kikergette a kolostorból.

Terebess Gábor kommentárja:
„Tanítványa teszi a mestert.”

 

Evőcsésze-mosogatás közben Tung-san két varjút figyelt, ahogy egy békán marakodtak.
Arra jött egy szerzetes és megkérdezte:
– Miért süllyedtek ezek idáig?
– Temiattad – felelte a mester.

Terebess Gábor kommentárja:
„Önuralom. De ki uralkodjon magadon?”

Egyik nap pirkadatkor Fa-jen a bambuszredőnyre mutatott. Mindjárt két szerzetes sietett oda, hogy felgöngyölje.
– Az egyik nyert, a másik vesztett – mondta Fa-jen.

Terebess Gábor kommentárja:
„Egymásra igazítottad az ellentétes vélemények pozitív és negatív filmjét. De nem látsz csak sötétséget."

Csao-csou ellátogatott egyszer Pao-sou mesterhez, aki úgy fogadta, hogy hátat fordított neki magas székén.
Csao-csou leterítette rongyszőnyegét a földre, és arcra borult.
Pao-sou erre leszállt a székéből, de közben Csao-csou már sarkon fordult.

Terebess Gábor kommentárja:
„Nem arra vagyunk, hogy megfeleljünk egymás várakozásainak.
Arra sem vagyunk, hogy ne feleljünk meg egymás várakozásainak.”

Üres kézzel jöttem – szabadkozott egy szerzetes.
– Tedd le! – mondta Csao-csou.

– Mit tegyek le, ha egyszer semmit se hoztam?

– Akkor csak cipeld tovább!

Terebess Gábor kommentárja:
„– Miért iszol üres pohárból?
– Mert nem vagyok szomjas."

Egy szerzetes a csan legfontosabb alapelvét tudakolta, de Csao-csou mester kimentette magát:
– Pisálni kell mennem – mondta. – Látod, még egy ilyen kis dolgot is magam intézek el.

 

Jün-men azt kérdezte egyszer:
– Végtelen tág a világ, harangcsendülésre hétrészes csuhát vajon minek öltesz?

Terebess Gábor kommentárja:
„Ha igen, az igen-től szenvedsz, ha nem, a nem-től. Igen vagy nem?"

Ven-szuj, Hszüe-feng és Jen-tou együtt üldögéltek.
Ven-szuj rámutatott egy csésze vízre, és így szólt:
– A hold megjelenik a tiszta vízben.
– A hold nem jelenik meg a tiszta vízben – mondott ellent Hszüe-feng.
Jen-tou felrúgta a csészét.

Terebess Gábor kommentárja:
„Mindent majdani hiányával együtt kapsz meg."

 


– Hogy lehet a kétkedéstől megszabadulni? – kérdezte egy szerzetes.
Csang-csing széttárta a karját.

Terebess Gábor kommentárja:
„A céltudattal megosztom figyelmem a tennivaló és az elérnivaló között. Mitévő legyek?"

Nan-csüan remetelakába betévedt egy szerzetes.
– Felmegyek a hegyre dolgozni – mondta Nan-csüan –, főzd csak meg az ebédet, egyél, aztán hozd fel a részem.
A szerzetes megebédelt, széttört-zúzott mindent a remetelakban, és lefeküdt aludni.
Nan-csüan megelégelte a várakozást és hazaindult. Amikor meglátta az alvó szerzetest, szó nélkül leheveredett az ágy túloldalára, és ő maga is elaludt. A szerzetes felkelt és otthagyta.
Nan-csüan évek múltán is emlékezett az esetre:
– Azelőtt egy remetelakban éltem – mesélte tanítványainak –, és egyszer meglátogatott egy agyafúrt szerzetes. Színét se láttam többé.

Terebess Gábor kommentárja:
„Nem kell fát dönteni ahhoz, hogy keresztülmehess az erdőn."

 

 

Egyszer Nan-csüan füvet sarlózott a mezőn. Arra járt egy vándor szerzetes, és azt kérdezte tőle, melyik út vezet a Nan-csüan kolostorba.
Nan-csüan fölegyenesedett, és odatartotta sarlóját a szerzetes orra alá:
– Harminc pénzt fizettem érte – mondta.
– De én a Nan-csüanba vezető útról kérdeztelek!
– Bizony jól vág! – mondta Nan-csüan
.

Terebess Gábor kommentárja:
Van kiút. A végtelen negatív és a végtelen pozitív út között: a 0 út."

Alighogy sétára indultak, mester és tanítványa, vadludak szálltak el a fejük felett.
– Mik ezek? – kérdezte Ma-cu.
– Vadludak – nézett föl Paj-csang.
– Merre szállnak?
– Már elszálltak.
Ma-cu megragadta és úgy megcsavarta Paj-csang orrát, hogy tanítványa felüvöltött kínjában.
– Hogy szálltak volna el?! – harsogott Ma-cu.
Paj-csang feleszmélt.




Egyszer a három tanítvány, Nan-csüan, Hszi-tang és Paj-csang elkísérte Ma-cu mestert egy holdfényes sétára.
– Mit gondoltok – kérdezte Ma-cu –, mire lehetne legjobban kihasználni ezt az időt?
– A szövegek tanulmányozására – szólalt meg elsőnek Hszi-tang.
– Kiváló alkalom az elmélkedésre – javasolta Paj-csang.
Ilyen válaszok hallatán Nan-csüan megfordult, és faképnél hagyta őket.
– A szövegeket meghagyom Hszi-tangnak – mondotta a mester –, Paj-csang pedig valóban tehetséges elmélkedő. De Nan-csüan lépett túl a hívságokon.


Hszüe-feng kint dolgozott a mezőn tanítványaival. Észrevett egy kígyót, és felkapta a botjával:
– Ide nézzetek! – kiáltott oda a szerzeteseknek, hadd lássák, amint kettévágja késével.
Hszüan-sa ott termett, felszedte a döglött kígyó két felét, és messzire maguk mögé hajította. Aztán visszament dolgozni, mintha mi se történt volna.
Mindenki megrökönyödött.
– Milyen fürge vagy! – jegyezte meg Hszüe-feng.

 




 


– Hol van az Út? – kérdezte egy szerzetes.
– Ha kánya repül át a nagy égen, nincs utána semmi nyom – felelte Nan-jüan.

Egyszer a Nyugati és a Keleti Csarnok szerzetesei veszekedtek egy kismacskán. Nan-csüan mester felvette a macskát és elébük tartotta:
– Szóljatok érte egy szót, vagy megölöm!
A szerzetesek zavartan hallgattak, mire Nan-csüan kettévágta a macskát.
Estefelé megérkezett Csao-csou, és Nan-csüan elmesélte neki, mi történt. Csao-csou levette egyik szalmabocskorát, a feje tetejére rakta és indult kifelé.
– Ha itt lettél volna – sóhajtott Nan-csüan –, megmented azt a macskát.