Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
Patandzsali
más írásmóddal PATANYDZSALI, más néven GÓNARDÍJA vagy GÓNIKÁPUTRA (műk. Kr. e. II. sz. vagy Kr. u. V. sz.), két fontos klasszikus hindu mű szerzője vagy társszerzője. A Jóga-szútra négy könyvében - „Lelkierő”, „A jóga gyakorlata”, „Szamádhi” (önkívület okozta transzcendentális állapot), „Kaivalja” (megszabadulás) - a jógarendszert kategorizálja; ill. a Mahábhásja („Nagy kommentár”) c. munkában egyszerre védelmezi a grammatikus Páninit legfőbb kritikusával és támadójával, Kátjájanával szemben, és cáfolja Pánini több aforizmáját.
A Jóga-szútra keletkezése több évszázadot ível át: az első három könyv feltehetőleg a Kr. e. II. században íródott, míg az utolsó a Kr. u. V. században. A kutatók ezért általában több szerzőt tételeznek fel a név mögött, bár a vélemények megoszlanak. Lehetséges, hogy sokan használták ezt a nevet több más, különböző tárgyú mű szerzői is, az orvostudomány, a verstan, a zene és az alkímia területén. A név maga nyilvánvalóan felvett név, mivel nem jelöl kasztot, és a Nagy Kígyótól, Sésától való égi származásra utal.
Yoga Sūtrāni Patañjali
Magyarul:
Baktay Ervin: A diadalmas jóga > Patandzsali „Jóga-szútrái" 103. oldaltól
Patandzsali: Az igázás szövétneke (Fordította és magyarázatokkal ellátta: Farkas Attila Márton és Tenigl-Takács László)
Patañjali: A jóga vezérfonala (Fórizs László fordítása. Második, javított, bővített kiadás. Gaia Multimédia Stúdió, Budapest, 2002)
Szvámí Vivékánanda: Patandzsali jóga-aforizmáinak magyarázata (Malik Tóth István fordítása)
Swami Vivekananda: Patanjali Jóga-szútráinak kommentárja (Andrássy Tamás fordítása)
I. K. Taimni: A Jóga tudománya (Patanydzsjáli jóga-szútrái latin betűs átírása, fordítása és kommentárok, Reicher László fordítása)
Patandzsáli Jóga-aforizmái (Swami Prabhavananda és Christopher Isherwood angol változatát Vadnai Emmy fordította)
Patandzsáli jóga szutrái (Rhasoda Varga Margit fordítása)
Pál Dániel: A jóga: bölcselet, élmény, út – Patandzsali Jóga-szútrái. A jóga – India világa I. szám (2006. október), 87-120. old.
Wojtilla Gyula: Filozófiai kérdések Patanjali Yogasutrájában - szakdolgozat, 1969
Pressing Lajos: A Yóga meditació sajátosságai Patanjali Yógasutrái alapján, Buddhista Misszió Dokumentáció, 1986
Patanjali Jóga Szútrái (Kaczvinszky József fordítása) > lásd még!
Czapári Edit Zsuzsanna: Patañjali sūtráinak magyar fordításai: A megszabadulás mint cél Patañjali Yoga-sūtrájában a magyar fordítások filozófiai tükrében, Bp., 2021
Zoltai Miklós (Kriyanand): Jóga út az élethez (Patanjali: Jóga szutráni. 70-147. oldal)
Kara István: A tudat leigázása > lásd még!
Gaura Kṛṣṇa dāsa (Dr. Tóth-Soma László): Bevezetés Patañjali Yoga-sūtrájába. Az első fejezet értelmező fordítása, Jóga 2, 17-30. oldal
Tóth-Soma László. Fordítás és magyarázó jegyzetek Patañjali Yoga-sutráihoz. Oktatási segédanyag. Budapest, Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola, 2010.
https://gaurakrisna.hu/blog/joga-szutra/
Patandzsali
Jóga-szútra
Hamvas Béla fordítása
In: Az ősök nagy csarnoka I. India, Budapest, Medio Kiadó. 2003. Életműsorozat: 19. kötet. 311-347. oldal
[A szanszkrit szöveget lektoráltuk!]
PDF
I.
SZAMÁDHI PÁDA
Nirodha (Megnyugvás)
1.1 atha yogānuśāsanam
Figyelem. A jóga magyarázata következik.1.2 yogaś citta-vṛtti-nirodhaḥ
A jóga a tudatmódosulások megállítása.1.3 tada drastuh svarüpe 'vasthánam
Ekkor a szemlélő eredeti valóját megtartja.1.4 vrtti-sdrüpyam itaratra
Egyébként tudatmódosulásaival azonosul.1.5 vrttayah pancatayyah klista aklistáh
Ötféle módosulás van; ezek szenvedéssel teltek, vagy szenvedésnélküliek.1.6 pramána-vipaiyaya-vikalpa-nidvá-smrtayah
Helyes ismeret, tévedés, fogalmi gondolkozás, alvás, emlékezet.1.7 pratyaksánumánágamáh pramánani
Helyes ismeret: tapasztalat, következtetés, hagyomány. 3131.8 viparyayo mithyājñānam atad-rūpa-pratiṣṭham
Tévedés a hibátlan ismeret hiányából származó téves képzet.1.9 śabda-jñānānupātī vastu-śūnyo vikalpaḥ
A fogalmi gondolkozás szó, amelynek valóságos alapja nincs.1.10 abhāva-pratyayālambanā vṛttir nidrā
Az alvás az a módosulás, amelynek alapja a semmi.1.11 anubhūta-viṣayāsampramoṣaḥ smṛtiḥ
Emlékezet annyi, mint a megismerés tárgyától nem megszabadulni tudni.1.12 abhyāsa-vairāgyābhyāṁ tan-nirodhaḥ
A módosulás gyakorlással és az érzékek megnyugtatásával állítható le.1.13 tatra sthitau yatno ‘bhyāsaḥ
A gyakorlás erőfeszítés, hogy a lélek a mozdulatlanságban kitartson.1.14 sa tu dīrgha-kāla-nairantarya-satkārāsevito dṛḍha-bhūmiḥ
Ha valaki a gyakorlást megszakítás nélkül, kitartóan és módszeresen űzi, megszilárdul. 3141.15 dṛṣṭānuśravika-viṣaya-vitṛṣṇasya vaśīkāra-saṁjñā vairāgyam
A vágytalanság tudatállapot, amely sem a látható, sem a hallható dolgokat nem kívánja.1.16 tat param puruṣa-khyāter guṇa-vaitṛṣṇyam
A vágytalanság legmagasabb foka, ha valaki a megnyilvánult világából semmit sem kíván meg, mert az ember igazi lényét látja.1.17 vitarka-vicārānandāsmitā-rūpānugamāt samprajñātaḥ
A (szamádhi) éntudatos, ha eszmélettel, szemlélettel, örömmel és énérzettel párosul.1.18 virāma-pratyayābhyāsa-pūrvaḥ saṁskāra-śeṣo ‘nyaḥ
A másik, (az éntudat nélküli szamádhi) feltételezi az üresség elképzelésében való gyakorlatot, s benne az indítékoknak (szamszkáráknak) már csak a csökevénye él.1.19 bhava-pratyayo videha-prakṛti-layānām
A rongált léttartalmakhoz ragaszkodók testüket elhagyva az őstermészetbe olvadnak vissza.1.20 śraddhā-vīrya-smṛti-samādhi-prajñā-pūrvaka itareṣām
Mások a hit, az erőfeszítés, a hagyomány, az összpontosítás vagy a tudás útján haladnak. 3151.21 tīvra-samvegānām āsannaḥ
Közel van (a célhoz), aki lelkesen törekszik.1.22 mṛdu-madhyādhimātratvāt tato ‘pi viśeṣaḥ
De különbség van köztük is, aszerint hogy törekvésük lágy, közepes, vagy rendkívüli. ísvara-pranidháná (Meditáció a személyes Istenről)1.23 īśvara-praṇidhānād vā
Az Úrnak való odaadás által is (el lehet érni a szamádhit).1.24 kleśa-karma-vipākāṣayair aparāmṛṣṭaḥ puruṣa-viśeṣa īṣvaraḥ
Az Úr olyan személy, akit gond, munka, munka gyümölcse, vagy szenvedély nem érint.1.25 tatra niratiśayaṁ sarvajñatva-bījam
Benne a mindentudás magja tökéletesen megvan.1.26 sa pūrveṣām api guruḥ kālenānavacchedāt
Ő az atyák mestere, mert az idő számára nem határ.1.27 tasya vācakaḥ praṇavaḥ
Megnyilatkozása a szent szótag (Óm). 3161.28 taj-japas tad-artha-bhāvanam
Ismétlése a szótag rejtett jelentését feltárja.1.29 tataḥ pratyak-cetanādhigamo ‘pyantarāyābhāvaś ca
A szellemi elmélyedés állapota megnyílik, és az akadály eltűnik.1.30 vyādhi-styāna-sanśaya-pramādālasyāvirati-bhrānti-darśanālabdha-bhūmikatvānavasthitatvāni citta-vikṣepās te ‘ntarāyāḥ
Betegség, tompaság, kételkedés, hanyagság, restség, élvvágy, a tévtanokban való hit, tehetetlenség, az elmélyedés fokainak elérésére való képtelenség, a kitartás hiánya, ezek a lélek szétszóródását okozó akadályok.1.31 duḥkha-daurmanasyāṅgam-ejayatva-śvāsa-praśvāsā vikṣepa-sahabhuvaḥ
A szétszóródás következménye a fájdalom, a búskomorság, a tagok reszketése, a szabálytalan ki és belégzés.1.32 tat-pratiṣedhārtham eka-tattvābhyāsaḥ
Az akadályok leküzdésére a belső egységre való összpontosítást kell gyakorolni.1.33 maitrī-karuṇā-muditopekṣāṇāṁ sukha-duḥkha-puṇyāpuṇya-viṣayāṇāṁ bhāvanātaś citta-prasādanam
A lélek megnyugvását valódi barátság, részvét, együttérzés, valamint az öröm és a fájdalom, a jó- és a rossztett iránt való egykedvűség idézi. 3171.34 pracchardana-vidhāraṇābhyām vā prāṇasya
Vagy elnyerhető a helyes lélegzés és lélegzetmegtartás útján.1.35 viṣayavatī vā pravṛttir utpannā manasaḥ sthiti-nibandhanī
Vagy a gondolkozás összpontosítása útján, a léleknek szigorúan egy pontra való irányítása által.1.36 viṣokā vā jyotiṣmatī
Vagy gondtalanság és derű által.1.37 vītarāgaviṣayam vā cittam
Vagy olyan kedély (által), amelyet érzékfölötti dolgok nem töltenek meg.1.38 svapna-nidrā-jñānālambanam vā
Vagy olyan kedély (által), amely az álomból és alvásból fakadó ismeretekből merít.1.39 yathābhimata-dhyānād vā
Vagy bármely, a lelki állapotnak megfelelő tárgy fölötti meditációval. 3181.40 paramāṇu-parama-mahattvānto ‘sya vaṣīkāraḥ
Így terjed ki mesteri képessége az atomtól a világegyetemig.1.41 kṣīṇa-vṛtter abhijātasyeva maṇer grahītṛ-grahaṇa-grāhyeṣu tat-stha-tad-añjanatā samāpattīḥ
Ha a gondolat módosulásait megfékezték, akkor a szemléletben egyesül az ismeret tárgya és az ismerő személye és az ismerés mozzanata, s olyan átlátszóvá lesz, mint a drágakő.1.42 tatra śabdārtha-jñāna-vikalpaiḥ saṇkīrṇā savitarkā samāpattiḥ
Amennyiben még fogalmi ismeretek vegyülnek bele, ennek neve: ésszel kevert.1.43 smṛti-pariśuddhau svarūpa-śūnyevārtha-mātra-nirbhāsā nirvitarkā
Ha a lélek az emlékezet képeitől megtisztult, és a tudattárgy és tudat között fennálló ellentétet felszámolta úgy, hogy már csak a dolog értelmére figyel, ez az ész meggondolásaitól mentes.1.44 etayaiva savicārā nirvicārā ca sūkṣma-viṣayā vyākhyātā
Ezzel magyarázatot nyert a finom módosulásokra irányuló ésszerű és ésszerűségtől mentes. 3191.45 sūkṣma-viṣayatvaṁ cāliṅga-paryavasānam
A finom módosulások birodalma az oszthatatlannal végződik.1.46 tā eva sabījaḥ samādhiḥ
Ez a maggal rendelkező szamádhi.1.47 nirvicāra-vaiśāradye ‘dhyātma-prasādaḥ
Ha a megszabadulás állapotát elérte, a lélek megnyugvása elkövetkezik.1.48 ṛtambharā tatra prajñā
A tudat a valósággal tökéletesen megegyezik.1.49 śrutānumāna-prajñābhyām anyaviṣayā viśeṣārthatvāt
Ez az ismeret sajátos tárgya által mind az értelem, mind a hagyomány által megismerttől különbözik.1.50 taj-jaḥ saṁskāro ‘nya-saṁskāra-pratibandhī
A belőle kisarjadó indíték (szamszkára) minden más indítékot elfojt.1.51 tasyāpi nirodhe sarva-nirodhān nirbījaḥ samādhiḥ
Ezt (a szamszkárát) is legyőzve mindent legyőz, és eléri a magnélküli szamádhit. 320
II.
KRIJÁ JÓGA
(A begyakorlás jógája)
2.1 tapaḥ-svādhyāyeśvara-praṇidhānāni kriyā-yogaḥ
Önmegtagadás, szent könyvekben való önálló kutatás, az Úrnak való odaadás, ez a begyakorlás jógája.2.2 samādhi-bhāvanārthaḥ kleśa-tanū-karaṇārthaś ca
Célja, hogy a szamádhit elérje, és a szenvedélyeket (klésákat) felszámolja.2.3 avidyāsmitā-rāga-dveṣābhiniveśāḥ kleśāḥ
E szenvedélyek: a tudatlanság (avidjá), az énesség, a sóvárgás, a gyűlölet, az életösztön (görcsös élni akarás).2.4 avidyā kṣetram uttareṣām prasupta-tanu-vicchinnodārāṇām
Mindegyiknek a tudatlanság a gyökere: legyen a többi akár szunnyadó, háttérben lappangó, megfegyelmezett, vagy elhatalmasodó.2.5 anityāśuci-duḥkhānātmasu nitya-śuci-sukhātma-khyātir avidyā
Az avidjá hamis szemlélet, amely a mulandót öröknek, a tisztátalant tisztának, a rosszat jónak, az egyéni ént abszolút énnek tartja. 3212.6 dṛg-darśana-śaktyor ekātmatevāsmitā
Az egyéni énben való hit érzéki tapasztalat, amely a látót (Purusát) és látványát (a Prakritit) összetéveszti.2.7 sukhānuśayī rāgaḥ
A gyönyör az, amihez sóvárgás társul.2.8 duḥkhānuśayī dveṣaḥ
A szenvedéshez irtózat.2.9 sva-rasa-vāhī viduṣo ‘pi tathārūḍho ‘bhiniveśaḥ
Az életösztön még az ébert is arra kényszeríti, hogy önmagát tegye meg középpontnak.2.10 te pratiprasava-heyāḥ sūkṣmāḥ
A lélek szenvedélyeit - amíg gyengék - ellentéteikkel kell kiküszöbölni.2.11 dhyāna-heyās tad-vṛttayaḥ
Az eltüntetés módja a meditáció.2.12 kleśa-mūlaḥ karmāśayo dṛṣṭādṛṣṭa-janma-vedanīyaḥ
A szenvedélyek gyökere a karma: ezt a látható, vagy a láthatatlan világban kell megtapasztalni. 3222.13 sati mūle tad-vipāko jātyāyur-bhogāḥ
Amíg a gyökér él, (a növény) gyümölcsöt is terem: születést, életet, tapasztalást.2.14 te hlāda-paritāpa-phalāḥ puṇyāpuṇya-hetutvāt
Bennük öröm vagy fájdalom érik, aszerint, hogy a gyümölcs erényt, vagy bűnt terem.2.15 pariṇāma-tāpa-saṁskāra-duḥkhair guṇa-vṛtti-virodhāc ca duḥkham eva sarvam vivekinaḥ
Az olyan ember számára, aki a helyes megkülönböztetéseket elérte, annak a gunák egymást keresztező működése (a gátlások, a lélek ingadozásai, a félelem) miatt minden élet nyomorúság.2.16 heyaṁ duḥkham anāgatam
Csak a jövő szenvedései küszöbölhetők ki.2.17 draṣṭṛ-dṛśyayoḥ saṁyogo heya-hetuḥ
A szenvedés oka, hogy a szemlélő és szemlélete tárgya (a Purusa és a Prakriti) összekeveredik.2.18 prakāśa-kriyā-sthiti-śīlaṁ bhūtendriyātmakaṁ bhogāpavargārthaṁ dṛśyam
A szemlélet tárgyainak (a Prakritinek), mind az elemieknek, mind az érzékszervekkel bíróknak ismertetőjelük a fény (szattva), a mozgás (radzsasz) és a tehetetlenség (tamasz); céljuk a tapasztalás és a megszabadulás. 3232.19 viśeṣāviśeṣa-liṅgamātrāliṅgāni guṇa-parvāṇi
A gunák fokozatai: a hasonló, a különböző, az osztható, az oszthatatlan.2.20 draṣṭā dṛśi-mātraḥ śuddho ‘pi pratyayānupaśyaḥ
A szemlélő (a Purusa) csak lát; mert semmi más, csak látás és megértés.2.21 tad-artha eva dṛśyasyātmā
A világlátvány (Prakriti) egyedül az örök lélek (Purusa) miatt van.2.22 kṛtārtham prati naṣṭam apyanaṣṭaṁ tad anya-sādhāraṇatvāt
A tapasztalati világ (Prakriti) a célját elért ember számára megszűnik, de mások (a céljukat el nem ért emberek) tapasztalatában tovább létezik.2.23 sva-svāmi-śaktyoḥ svarūpopalabdhi-hetuḥ saṁyogaḥ
(Szemlélő és szemlélt) egybekapcsolódása az oka, hogy a birtokló magát a birtokolttal összezavarja. 3242.24 tasya hetur avidyā
Ez az oka az avidjának (tudatlanságoknak).2.25 tad-abhāvāt saṁyogābhāvo hānaṁ tad-dṛśeḥ kaivalyam
Ha ez megszűnik, nincs több zavar; ez a szemlélő teljes megszabadulása.2.26 viveka-khyātir aviplavā hānopāyaḥ
A felszámolás eszköze a szüntelen megkülönböztetés.2.27 tasya saptadhā prānta-bhūmiḥ prajñā
A legmagasabb megismerés útja hétfokozatú. Jógánga (Jógafokozatok)2.28 yogāṅgānuṣṭhānād aśuddhi-kṣaye jñāna-dīptir āviveka-khyāteḥ
A jóga fokozatainak szabatos megtartása nyomán a tisztátalanság megszűnik, és az út a megkülönböztetéseken át a megvilágosodásig vezet.2.29 yama-niyamāsana-prāṇāyāma-pratyāhāra-dhāraṇā-dhyāna-samādhayo ‘ṣṭāv aṅgāni
Erkölcsi fegyelem, önuralom, a helyes ülésmód, szabályos lélegzés, az érzékek visszavonása, koncentráció, meditáció és szamádhi: a jóga 8 fokozata. 3252.30 ahiṁsā-satyāsteya-brahmacaryāparigrahā yamāḥ
Nem ártani, nem hazudni, nem lopni, önmegtartóztató életet élni, nem gyűjteni - ez az általános erkölcs.2.31 ete jāti-deśa-kāla-samayānavacchinnāḥ sārva-bhaumā mahāvratam
Ezek megtartását társadalmi osztálytól, helytől, időtől és körülményektől függetlenül Nagy Fogadalomnak hívják.2.32 śauca-santoṣa-tapaḥ-svādhyāyeśvara-praṇidhānāni niyamāḥ
Tisztaság, elégedettség, önmegtagadás, a szent könyvek olvasása, az Úr szolgálata: az önfegyelem lépcsői.2.33 vitarka-bādhane pratipakṣa-bhāvanam
Ha káros indulat fenyeget, fel kell ébreszteni az ellentétét.2.34 vitarkā himsādayaḥ kṛta-kāritānumoditā lobha-krodha-moha-pūrvakā mṛdu-madhyādhimātrā duḥkhājñānānanta-phalā iti pratipakṣa-bhāvanam 326
Az ártalmasság, és más - sóvárgásból, haragból, elvakultságból létrejövő - indulat, amely önzésből, parancsból, vagy közönyből keletkezik, akár semmitmondó, akár átlagos, akár rendkívüli, végtelen szenvedést és értelmi zavart szül. (Ezért) kell felébreszteni az ellentétét.2.35 ahimsā-pratiṣṭhāyāṁ tat-sannidhau vaira-tyāgaḥ
Akiben a nem-ártás megvalósul, annak jelenlétében minden ellenségeskedés megszűnik.2.36 satya-pratiṣṭhāyāṁ kriyā-phalāśrayatvam
Ha az igazmondás megvalósul, az ember ura lesz az erőnek, amely a szóból valóságot teremt.2.37 asteya-pratiṣṭhāyāṁ sarva-ratnopasthānam
Ha a nem-lopás megvalósul, minden kincs az ember felé dől.2.38 brahmacarya-pratiṣṭhāyāṁ vīrya-lābhaḥ
Ha az önmegtartóztatás megvalósul, az ember tettereje megnő.2.39 aparigraha-sthairye janma-kathantā-sambodhaḥ
Ha a gyűjtéstől való tartózkodás megszilárdul, az ember felismeri, hogy miért született meg. 3272.40 śaucāt svāṅga-jugupsā parair asansargaḥ
A tisztaság következtében tartózkodni kezd saját testiségétől, és mások tisztátalanságával a kapcsolata megszakad.2.41 sattva-śuddhi-saumanasyaikāgryendriya-jayātma-darśana-yogyatvāni ca
Ebből pedig a legmagasabb lelki tisztaság születik: a derű, a figyelem (egyhegyűség), az érzékek fölötti uralom és az önismeret képessége.2.42 santoṣād anuttamaḥ sukha-lābhaḥ
Az elégedettségből felülmúlhatatlan boldogság (fakad).2.43 kāyendriya-siddhir aśuddhi-kṣayāt tapasaḥ
Az önmegtagadás eredménye a testi-lelki szenny eltűnése, és a testi szervek tökéletessé válása.2.44 svādhyāyād iṣṭa-devatā-samprayogaḥ
A szent könyvek olvasásának eredménye a szeretett istenséggel való egyesülés.2.45 samādhi-siddhir īśvara-praṇidhānāt
Az Úrnak való odaadás a tökéletes szamádhi.2.46 sthira-sukham āsanam
Az ülés módja biztos és kényelmes legyen. 3282.47 prayatna-śaithilyānanta-samāpattibhyām
Teljes elengedés és a végtelen távolságok szemlélete.2.48 tato dvandvānabhighātaḥ
Ennek következménye az ellentétpárok iránti érzéketlenség.2.49 tasmin sati śvāsa-praśvāsayor gati-vicchedaḥ prāṇāyāmaḥ
Ezt követi a lélegzet szabályozása, a közönséges ki- és belélegzés megszabadítása.2.50 bāhyābhyantara-stambha-vṛttir deśa-kāla-saṅkhyābhiḥ-paridṛṣṭo dīrgha-sūkṣmaḥ
A szabályozás rendje: kilégzés - belégzés - megállás; mérhető terjedelemben, időben, hosszúságban; könnyedén, vagy kitartva.2.51 bāhyābhyantara-viṣayākṣepī caturthaḥ
A negyedik (a légzésszünet) túllép a közönséges ki- és belélegzés mértékén.2.52 tataḥ kṣīyate prakāśāvaraṇam
Így tűnik el a fényt eltakaró burok.2.53 dhāraṇāsu ca yogyatā manasaḥ
Az összpontosítás képessége ebből fejlődik. 3292.54 sva-viṣayāsamprayoge cittasya svarūpānukāra ivendriyāṇām pratyāhāraḥ
Az érzékek befelé fordítása nem egyéb, mint a belső világ felé való fordulás, amikor a (külső) dolgok és az érzékek között a kapcsolat megszakad.2.55 tataḥ paramā vaśyatendriyāṇām
Így válik az ember az érzékek mesterévé. 330
III.
VIBHÚTI PÁDA
(A képességek köre)
3.1 deśa-bandhaś cittasya dhāraṇā
Az összpontosítás (dháraná) a lélek rászegezése valamire.3.2 tatra pratyayaika-tānatā dhyānam
A tárggyal való eggyé válás a meditáció (dhjána).3.3 tad evārtha-mātra-nirbhāsaṁ svarūpa-śūnyam iva samādhiḥ
Így, amikor a valóság teljessége világít, és saját énje üres, ez a szamádhi.3.4 trayam ekatra saṁyamaḥ
Ez a három (a dháraná, a dhjána és a szamádhi) együtt az összeszedettség (a szamjama).3.5 taj-jayāt prajñālokaḥ
Aki benne mester, annak értelme megvilágosodik.3.6 tasya bhūmiṣu viniyogaḥ
Fokozatosan kell megvalósulnia.3.7 trayam antar-aṅgam pūrvebhyaḥ
Az előbbi (öttel) szemben ez (a három) a belső fokozat. 3313.8 tad api bahir-aṅgaṁ nirbījasya
A végső állapottal (a magnélküli szamádhival) szemben azonban ezek (is csak) külső fokok.3.9 vyutthāna-nirodha-saṁskārayor abhibhava-prādur-bhāvau nirodha-kṣaṇa-cittānvayo nirodha-pariṇāmaḥ
A zavaros ébrenlétben és a pihenés állapotában a tudattalan benyomások váltogatják egymást, de ha a tudat minden pillanatban az elcsendesedésre törekszik, ebből kifejlődik a megnyugvás.3.10 tasya praśānta-vāhitā saṁskārāt
E nyugodt lelki folyamat felidézői a megnyugvást létrehozó indítékok (szamszkárák).3.11 sarvārthataikāgratayoḥ kṣayodayau cittasya samādhi-pariṇāmaḥ
Ha nincs többé tárgyra-irányulás, csak a lélek összpontosított nyugalma (az egyhegyűség), ebből fejlődik ki a szamádhi.3.12 tataḥ punaḥśāntoditau tulya-pratyayau cittasyaikāgratā-pariṇāmaḥ
A lélek akkor válik egyhegyűvé, ha a korábbi és a későbbi változás benne ugyanaz. 3323.13 etena bhūtendriyeṣu dharma-lakṣaṇāvasthā-pariṇāmā vyākhyātāḥ
Ezáltal a testek és érzékszervek tulajdonságának, idejének és állapotának változása magyarázatot nyert.3.14 śāntoditāvyapadeśya-dharmānupātī dharmī
A tulajdonságok viselője ugyanazokat a változásokat éli: a megnyugvást (múlt), a keletkezést (jelen) és a még meg nem nevezhetőt (jövő).3.15 kramānyatvam pariṇāmānyatve hetuḥ
Fentebbi fokok különbözősége a lélekállapotok különbözőségének oka.3.16 pariṇāma-traya-saṁyamād atītānāgata-jñānam
Aki az összeszedettséget ezekre alkalmazza, tudást szerez a múltról és a jövőről.3.17 śabdārtha-pratyayānām itaretarādhyāsāt saṅkaras tat-pravibhāga-saṁyamāt sarva-bhūta-ruta-jñānam
A szó, a dolog és a képzet (fogalom) egybekeveréséből hamis összetévesztés keletkezik; aki összeszedett, az a megkülönböztetés ura lesz, és minden lény hangját megérti. 3333.18 saṁskāra-sākṣāt-karaṇāt pūrva-jāti-jñānam
Aki (tudattalan) indítékait átvilágítja, összes korábbi megvalósulását (születését) megismeri.3.19 pratyayasya para-citta-jñānam
Aki (az összeszedettséget) mások képzeteire alkalmazza, mások gondolatait ismeri meg.3.20 na ca tat sālambanaṁ tasyāviṣayī-bhūtatvāt
De nem a képzet alapját (előidézőjét), mert nem ez volt az (összeszedettség) tárgya.3.21 kāya-rūpa-saṁyamāt tad-grāhya-śakti-stambhe cakṣuḥ-prakāśāsamprayoge ‘ntardhānam
Az összeszedettségnek a test alakjára való alkalmazása következtében, mivel a képzet ereje megbénul, és a fény s a szem között levő kapcsolat megszakad, a test láthatatlanná lesz.
3.22 sopakramaṁ nirupakramaṁ ca karma tat-saṁyamād aparānta-jñānam ariṣṭebhyo vā
A karma kétféle: vagy (már) elkezdődött (tevékeny), vagy (még) nem kezdődött el (lappangó); aki az összeszedettséget erre alkalmazza, életének végét megismeri, és a fenyegető rosszat megérzi. 3343.23 maitryādiṣu balāni
A (lények iránti) szeretetre (részvétre, együttérzésre) alkalmazva hatalom.3.24 baleṣu hasti-balādīni
Hatalomra alkalmazva elefánterő.3.25 pravṛttyāloka-nyāsāt sūkṣma-vyavahita-viprakṛṣṭa-jñānam
A belső fényre alkalmazva, a finomról, a homályosról és távoliról való tudás.3.26 bhuvana-jñānaṁ sūrye saṁyamāt
Ha az összeszedettséget a Napra alkalmazza, a világegyetem felől biztos tudáshoz jut.3.27 candre tārā-vyūha-jñānam
A Holdra való alkalmazása a csillagok felőli tudáshoz.3.28 dhruve tad-gati-jñānam
A Sarkcsillagra való alkalmazása ennek mozgása felőli tudáshoz.3.29 nābhi-cakre kāya-vyūha-jñānam
A köldökre való alkalmazása a test szervezete felőli tudáshoz. 3353.30 kaṇṭha-kūpe kṣut-pipāsā-nivṛttiḥ
A nyakgödörre való alkalmazása a szomjúság és éhség megszüntetéséhez.3.31 kūrma-nāḍyāṁ sthairyam
A mellüregre (teknősbéka-vezetékre) való alkalmazása szilárdsághoz.3.32 mūrdha-jyotiṣi siddha-darśanam
A koponyában levő fényre való alkalmazása a tökéletesség látásához.3.33 prātibhād vā sarvam
Vagy a felvillanó (intuitív) minden-látáshoz.3.34 hṛdaye citta-samvit
A szívre alkalmazása a lélek felől való tudáshoz.3.35 sattva-puruṣayor atyantāsaṇkīrnayoḥ pratyayāviśeṣo bhogaḥ parārthāt svārtha-saṁyamāt puruṣa-jñānam
A szellemi világosság (Szattva) és a Purusa sohasem keveredik; tárgyi tapasztalás azáltal lehetséges, hogy a szellemi világosság és a Purusa nincs megkülönböztetve. Az összeszedettség alkalmazása az önmagáért valóra a Purusa megismeréséhez vezet. 3363.36 tataḥ prātibha-śrāvaṇa-vedanādarśāsvāda-vārttā jāyante
Ebből a hallás, a tapintás, a látás, az ízlelés, a szaglás villámszerű megvilágosodása támad.3.37 te samādhāv upasargā vyutthāne siddhayaḥ
A szamádhi állapotában ezek akadályok, de a tudat működésekor erők.3.38 bandha-kāraṇa-śaithilyāt pracāra-saṁvedanāc ca cittasya para-śarīrāveśaḥ
Ha a kötöttségek okai meglazulnak, és az elmeműködés mozgása ismertté válik, a tudat más testbe is át tud lépni.3.39 udāna-jayāj jala-paṅka-kaṇṭakādiṣvasaṇga utkrāntiś ca
A felső lélegzés (udána - felfelé ható életáram) uralma képessé tesz arra, hogy vízben, iszapban, bozótban az ember el ne vesszen.3.40 samāna-jayāj jvalanam
A középlélegzés (szamána) fölött való uralom a testet ragyogóvá teszi.3.41 śrotrākāśayoḥ sambandha-saṁyamād divyaṁ śrotram
Az összeszedettség alkalmazása a hallás és a világéter összefüggésére természetfölötti halláshoz vezet. 3373.42 kāyākāśayoḥ sambandha-saṁyamāl laghu-tūla-samāpatteś cākāśa-gamanam
Az összeszedettség alkalmazása a test és a világéter kapcsolatára, a pehelykönnyűvel egyesülve az embert képessé teszi arra, hogy a világűrben járjon.3.43 bahir akalpitā vṛttir mahā-videhā tataḥ prakāśāvaraṇa-kṣayaḥ
A külsőtől többé nem befolyásolt lélekállapot neve a Nagy Szabadság (mahávidéhá); ha ez megvalósul, a káprázat burka eltűnik.3.44 sthūla-svarūpa-sūkṣmānvayārthavattva-saṁyamād bhūta-jayaḥ
Az összeszedettség alkalmazása a durva testre, a sajátosságokra, a finom testre, az összefüggések kibontakozására és céljaikra a teremtés fölötti uralomhoz vezet.3.45 tato ‘ṇimādi-prādur-bhāvaḥ kāya-sampat tad-dharmānabhighātaś ca
Ebből természetfeletti képességek származnak, mint amilyen az atomi kicsinységűvé válás és mások (mint a nagyság, könnyűség, súlyosság, mindent elérés, korlátlan nemzőerő, isteni képességek és uralom), a test tökéletessége és minőségeinek sérthetetlensége.3.46 rūpa-lāvaṇya-bala-vajra-saṁhananatvāni kāya-sampat 338
A tökéletes test szervezete: szép, kellemes, erős, gyémántszilárd.3.47 grahaṇa-svarūpāsmitānvayārthavattva-saṁyamād indriya-jayaḥ
Az észlelésre, az egyedi minőségekre, az egyéni énre, a lételemek kibontakozására és céljukra alkalmazott összeszedettség az érzékek fölötti uralomhoz vezet.3.48 tato mano-javitvam vikaraṇa-bhāvaḥ pradhāna-jayaś ca
Ebből szárnyaló szellem, (a testtől való) teljes el- oldódás és az őstermészet fölötti uralom származik.3.49 sattva-puruṣānyatā-khyāti-mātrasya sarva-bhāvādhiṣṭātṛtvaṁ sarva-jñātṛtvaṁ ca
Aki a szattva (az őstermészet tiszta fénye) és a Purusa között különbséget tud tenni, az a lét minden állapota fölött úr marad, és mindentudásra tesz szert.3.50 tad-vairāgyād api doṣa-bīja-kṣaye kaivalyam
Aki szenvedélytelenségét még a legmagasabb látásra is alkalmazni tudja, a tisztátalanság magjának megszűntével eléri a megszabadulást. 3393.51 sthānyupanimantraṇe saṅga-smayākaraṇam punar-aniṣṭa-prasaṅgāt
Még ha a legmagasabb erők hívják is, ne engedjen a ragaszkodás és a büszkeség (csábításának), mert ez ismét nem kívánatos következményeket szül.3.52 kṣaṇa-tat-kramayoḥ saṁyamād viveka-jaṁ jñānam
Az összeszedettségnek a pillanatokra való alkalmazása a megkülönböztetések tudásához vezet.3.53 jāti-lakṣaṇa-deśair anyatānavacchedāt tulyayos tataḥ pratipattiḥ
Ezáltal olyan egymáshoz hasonló dolgok különbségét is megismerheti, amit minőségük, jellegük és helyük szerint nem lehetne megkülönböztetni.3.54 tārakaṁ sarva-viṣayaṁ sarvathā-viṣayam akramam ceti vivekajaṁ jñānam
A megkülönböztetésekből származó tudás megszabadító, köre kiterjed minden dologra, állapotra, és időre.3.55 sattva-puruṣayoḥ śuddhi-sāmye kaivalyam
Amikor a szattva tisztasága egyenlővé válik a Purusa tisztaságával - ez a teljes megszabadulás. 340
IV.
KAIVALJA PÁDA
Nirmanacsitta (Az értelem megszabadulása)
4.1 janmauṣadhi-mantra-tapaḥ-samādhijāḥ siddhayaḥ
A képességek (sziddhik) veleszületettek, vagy növényi szerek, mantrák, önmegtagadás, szamádhi által jönnek létre.4.2 jātyantara-pariṇāmaḥ prakṛtyāpūrāt
Amikor Őstermészete túlárad, (a létező) más létminőséget ölt.4.3 nimittam aprayojakam prakṛtīnām varaṇa-bhedas tu tataḥ kṣetrikavat
Nem az indítékok (szamszkárák) hozzák működésbe az Őstermészetet, ezek csak (kiáradása) gátjait bontják el, mint a földműves.4.4 nirmāṇa-cittānyasmitā-mātrāt
Az ember minden tudatállapota az egyetlen éntudatból keletkezik.4.5 pravṛtti-bhede prayojakaṁ cittam ekam anekeṣāṁ 341
Sokféle tudattevékenységének irányítója az ő egyetlen, örök szelleme.4.6 tatra dhyāna-jam anāśayam
A meditációban ezért nem születnek már (újabb) indítékok (szamszkárák).4.7 karmāśuklākṛṣṇaṁ yoginas trividham itareṣām
A jógi cselekedetei sem nem fehérek, sem nem feketék, míg másoké háromfélék.4.8 tatas tad-vipākānuguṇānām evābhivyaktir vāsanānām
E (háromféle) tevékenység érleli meg a cselekedetek gyümölcseit.4.9 jāti-deśa-kāla vyavahitānām apyānantaryaṁ smṛti-saṁskārayor eka-rūpatvāt
Bár (az újraképződések) születésben, térben és időben egymástól elkülönülnek, folyamatuk mégis megszakítatlan, mert az emlékezés és a keletkezés indítékai (szamszkárák) egymásnak megfelelnek.4.10 tāsām anāditvaṁ cāśiṣo nityatvāt
(A létesülés indítékainak) nincs kezdetük, mert az életszenvedély állandó. 3424.11 hetu-phalāśrayālambanaiḥ saṅgṛhītatvād eṣām abhāve tad-abhāvaḥ
Ok és okozat, kívánság és annak tárgya fűzik (a létezőket) egybe; ezért ha az egyik megszűnik, elmúlik a másik is.4.12 atītānāgataṁ svarūpato ‘styadhva-bhedād dharmāṇām
A múlt és a jövő sajátosságaiból következően más-más dharmák törnek utat a jelenben.4.13 te vyaktasūkṣmā guṇātmānaḥ
Akár megtapasztalhatóak, akár finomtestűek, a három anya (a szattva-radzsasz-tamasz) természetét követik.4.14 pariṇāmaikatvād vastu-tattvam
A módosulásokból létrejött egység határozza meg a tárgyi világ valóságát.4.15 vastu-sāmye citta-bhedāt tayor vibhaktaḥ panthāḥ
Bár a valóság (vasztu) ugyanaz, a tudatállapotok különbözőek, ezért a (valóságot megismerő) tárgyi tudatok is egymástól eltérőek.4.16 na caika-citta-tantram vastu tad apramāṇakaṁ tadā kiṁ syāt 343
A tárgyi világ nem függ az egyéni tudattól, mert amikor abban nem jelenik meg, akkor hogyan létezhetne.4.17 tad-uparāgāpekṣitvāc-cittasya vastu jñātājñātam
A tárgyi világ aszerint, hogy a tudatot átfesti-e, vagy sem, válik ismertté, vagy nem ismertté.4.18 sadā jñātāś citta-vṛttayas tat-prabhoḥ puruṣasyāpariṇāmitvāt
A tudat módosulásairól a Prakriti ura (a Purusa) mindig tud, mert a Purusa sohasem változik.4.19 na tat svābhāsaṁ dṛśyatvāt
A (tudatnak) nincs önfénye, mert maga is a (Purusa) szemléletének tárgya.4.20 eka-samaye cobhayānavadhāraṇam
Lehetetlen ugyanis egyszerre ismerőnek és az ismeret tárgyának lenni.4.21 cittāntara-dṛśye buddhi-buddher atiprasaṅgaḥ smṛti-saṅkaraś ca
Ha az egyik tudat a másikat megismerhetné, a megismerő és a megismerés végtelenül ismétlődve egymás tárgyaivá lennének, és emlékezetzavar támadna. 3444.22 citer apratisaṅkramāyās tad-ākārāpattau svabuddhi-samvedanam
Ha a soha nem változó szellem (Purusa) valamely tudatalakzatában tartózkodik, saját értelmét (buddhi) szemléli.4.23 draṣṭṛ-dṛśyoparaktaṁ cittaṁ sarvārtham
Amikor a tudat mind a látónak (Purusa), mind a szemléknek (Prakriti) tükre, mindent átfog.4.24 tad asaṅkhyeya-vāsanābhiś citram api parārthaṁ saṁhatya-kāritvāt
Bár számtalan benyomás színezi, mégis a másik (a Purusa) megszabadulását szolgálja, akivel összekötve működik.4.25 viśeṣa-darśina ātma-bhāva-bhāvanā-vinivṛttiḥ
Aki (ezt) a különbséget meglátja, az egyéni én képzetétől megszabadul.4.26 tadā viveka-nimnaṁ kaivalya-prāga-bhāva cittam
Így halad a tudat a megkülönböztetések mélyéből a megszabadulás csúcsa felé.4.27 tac-chidreṣu pratyayāntarāṇi saṁskārebhyaḥ 345
A megmaradó indítékokból (szamszkárákból) eközben valamilyen kép újra és újra feltolakszik.4.28 hānam eṣām kleśavad uktam
Ezek felszámolása ugyanúgy történik, mint a módosulásoké (klésáké).4.29 prasaṅkhyāne ‘pyakusīdasya sarvathā viveka-khyater dharma-meghaḥ samādhiḥ
Aki a meditációban elmélyedve a megkülönböztetésben gyűjtött igaz tudása gyümölcseiről is lemond, eléri az Örök Dharma Felhőjét, ami a legmagasabb szamádhi.4.30 tataḥ kleśa-karma-nivṛttiḥ
Ezzel a szenvedélyek és a karmák (a tettek ok-okozati láncolatának sora) megszakad.4.31 tadā sarvāvaraṇa-malāpetasya jñānasyānantyāj jñeyam alpam
A végtelen megismerés következtében, amely minden fátylat eloszlat, több tudnivaló már alig marad.4.32 tataḥkṛtārthānām pariṇāma-krama-samāptir guṇānām
Mivel céljukat elérték, a gunák változásainak vége. 3464.33 kṣaṇa-pratiyogī pariṇāmāparānta-nirgrāhyaḥ kramaḥ
A folyamat az idő minden mozzanatával vonatkozásban áll, de értelme csak az utolsó módosulásnál ismerhető fel.4.34 puruṣārtha-śūnyānāṁ guṇānām pratiprasavaḥ kāivalyaṁ svarūpa-pratiṣṭhā vā citi-śakter iti
A gunák betöltvén a Purusáért vállalt céljukat az Őstermészetbe visszaolvadnak: ez a teljes megváltottság (kaivaljam), vagy a saját önazonosságában megszilárdult tudat ereje.
Tiszapalkonya, 1954 (?)
347Hamvas Béla: A jóga metafizikája
Scientia Sacra I. rész, III. KÖNYV, KULTUSZ ÉS KULTÚRA, Medio Kiadó, 1995Tartalom
V. A jóga metafizikája
1. A jóga fokozatai 149
2. A jóga-tevékenység értelme 150
3. Ember-kultusz 151
4. Szakrális művelés 153
5. Személyes üdv és a Szahu 155
6. Heroikus lélek, önmegtagadás és a jóga 1561.
A jóga szót Európában a latin jugummal kapcsolták egybe, s így az igával hozták összefüggésbe. Ezek szerint a jóga valamely teher vállalását jelentené. A szónak ilyen fordítása értelmileg és filológiailag is teljesen hibás. A szanszkrit jóga nem a jugummal (iga), hanem a jungerével (kötni) rokon, s így jelentése nem annyi, mint feladat vállalása, hanem annyi, mint egyesülés. Néhány összetétel, mint amilyen a szamjóga vagy dukhajóga, a szó valódi értelmét feltárja. A jóga egyesülés olyan értelemben, mint a görög henószisz, vagy a latin unio.
A jóga külsőségeinek ismeretét feltételezni lehet. Patandzsali szerint a jóga a tudat tevékenységének felszámolása. Ehhez szükséges, hogy az ember olyan nyugvó helyzetet vegyen fel, nagyobbára valamely ülésfajtát, amelyben csontjai és izmai teljesen megpihenhetnek és a tudat a test kormányzásának feladata alól felszabadulhat. A testi megnyugvást ki kell egészíteni a szabályos, nyugodt és mély lélegzéssel. Az ütemes, mélyen vett és kiegyensúlyozott lélegzetvétel a tudatfölötti erőket felébreszti. Ez a két feltétel, az ászana (ülésmód) és a pránájama (lélegzetvétel) a jóga testi alapja.
A lelki alap: a pratjahara és a dhárana. Fordításban körülbelül: kikapcsolódás és összpontosítás. Az első lépés az összes zavaró körülmény távoltartását, az emlékezet képeinek kizárását, a tudat szüntelen képalkotásának megszüntetését jelenti. Mivel azonban a tudat tevékenységét egészében megszüntetni nem lehet, az ember egyetlen, rendesen valamely szándékosan megválasztott képet megragad, azt megállítja és a tudat középpontjába helyezi. Ez a kép a meditációs objektum. A kép megáll, megnyugszik, kiegyenlítve lebeg és a belső tevékenység magjává lesz.
A jóga harmadik lépése: a dhjána és a szamadhi. A dhjána állapotában a tudatban megállított meditációs objektum körvonalai lassan elmosódnak és a tudat a képpel együtt lassan felolvad. Az ember állapota a tudatfölötti állapotba emelkedik. Ez a dhjána. A tudat az ember individuális Énjének szerve; az a tudatfölötti állapot, amelyben az ember a dhjánában tartózkodik, nem az egyéni Én, hanem az egyetemes emberi Én állapota. A dhjána az univerzális, örök ember tudatfölötti állapota.
A szamadhi a jóga felső fokán az egyetemesen emberi tudatfölötti állapotából is kilép és a differenciálatlan szellemi őshelyzetbe emelkedik. A tapasztalati ember szempontjából nézve a szamadhi eksztatikus állapot. Az örök és az abszolút oldaláról nézve természetesen az eksztázis nem a szamadhi, hanem éppen az anyagi világ káprázatába merült Én élete. Az abszolút szempontjából a szamadhi az újra való egyesülés, az őseredeti, első szellembe való beleolvadás, henószisz, vagyis unio, vagyis: jóga, más szóval egyesülés.
A jógának nevezett eljárás a legkorábbi hindu iratokban már megtalálható, s bár végleges, kései megfogalmazásában Patandzsali nevéhez fűződik, eredete éppúgy, mint a többi nagy archaikus szintézisé, az asztrológiáé, az alkímiáé, az aritmológiáé, az őskor messzeségében elvész. A jóga célja a tudat tevékenységének felszámolása. Ez azt jelenti, hogy olyan módszer alkalmazása, amelynek segítségével az ember a tudat szüntelen képalkotó kényszerét megszünteti. A képek kényszerű alkotása, amit a hindu hagyomány szamszárának, a görög hagyomány anankénak hív, teremti az emberi életben azt a reménytelen zavart, amelyből más úton, mint a jóga – az egyesülés – segítségével, vagyis a szellem ősállapotába és univerzális egységébe való visszatérésével, nem tud megszabadulni. A jóga ezt a szamszárát építi le, a sokszerűséget, a zavart, a tévedést, mindenekfölött mindennek első okát, a szamszára gyökerét: az egyéni Én tudatát.
2.
A jóga-eljárások ismertetése, az eljárások összefüggése a különböző metafizikai hagyományokkal, a Védával, a szánkhjával, a buddhizmussal, a mahájána és a hinajána jógái, a tibeti, a kínai, egyiptomi, görögjógák ezúttal nem kerülnek szóba. Fölösleges is. Patandzsali rádzsa-jógája, amely az őskori hagyomány lényeges jegyeivel dolgozik, mindegyiknek prototípusa. Az, hogy van egészség-jóga, tevékenység-jóga, humanitás-jóga, meditációs-jóga, hatha-, karma-, bhakti-jóga és így tovább, végeredményben mind egy irányba mutat. Olyan kultuszról van szó, amely a művelés ősi és első jelentését még a szakrális földművelésnél, a szakrális állattenyésztésnél, a szakrális harcnál, a szakrális államkormányzásnál is sokkal jobban, mélyebben és világosabban tárja fel. A művelő az ember, de a művelés tárgya is az ember. És ha valahol, itt, ezen a helyen mindenki szemtől szembe állhat a Nagy Művelővel, aki harcban, földművelésben, állattenyésztésben, meditációban és önmegtagadásban egyaránt művel: egyaránt szakrális tevékenységet folytat, hogy a világot az aranykorba, a lét ősállapotába visszahelyezze.
Minden jógamagyarázat azzal az alapvető megkülönböztetéssel kezdődik, hogy az egyéni Én az embernek nem igazi lénye. Az igazi Én nem egyéni, hanem egyéniségfölötti, egyetemes személy. A tapasztalati, testhez kötött, tudathoz fűzött Én mulandó, káprázat, kényszerképzet, szamszára, ananké az örök, halhatatlan, egyetemes emberi Én káprázata. Az egyéni Én káprázata minden emberben eloszlik, ha az anyagi világ küszöbén átlép, vagyis amikor meghal. De a káprázat előbb is lelepleződhet; erre való a vidja, az éberség. Az emberben két lény él: az egyéni Én a testben, a tudatban, lélektani tevékenységgel, szellemi tulajdonságokkal; és él benne az örök emberi személy, testetlenül, tudatfölötti állapotban, az abszolút lélek a minősítetlen létben. Az örök ember nem tevékeny; ez az az ember, akiről a Véda mondja: „Két madár száll a fára, az egyik eszik a fa gyümölcséből, a másik mozdulatlanul nézi.” Az örök ember nem az élet kategóriájában, hanem a lét kategóriájában van, s így nem cselekszik, nem tevékeny, nem él, hanem: van – kezdettől fogva, megszakíthatatlanul és örök időkig: van.
A művelő az egyéni Én és a művelés tárgya is az egyéni Én. A művelés az ember egyéni sorsában az önmagával való tevékenység kultusza: az ember szakrális tevékenysége önmagával: saját Énjének felszámolása. Minden jóga eleje és vége: a tapasz, az önmegtagadás. Ez a kultusz lényege és a szakrális tevékenység értelme. Ez a tűz, mert a tapasz szó hőt és szenvedélyt is jelent. Az önmegtagadás lángolása. Mars és sulphur és radzsasz. A tapasz, az aszkézis, az önmegtagadás nem egyéb, mint hogy az ember saját magában gyújtott tűzön magát elégeti és elhamvasztja. Ennek a belső eseménynek kivetítése a halottak máglyán való elégetése.
A jógában az ember egyéni Énje feláldozza önmagát a saját magában és saját magából gyújtott tűzön. Ez a jóga. Ez az aszkézis, a tapasz, az önmegtagadás. Ez minden kultikus cselekvés ősformája: az anyagi természetet el kell égetni saját tüzében, hogy ősállapotába visszatérjen. Ez a tűz, amit az ember gyújt, a szent tűz, akár természeti tűz ez, akár szellemi világosság, éberség, amit kultusznak hívnak. Ezért az ápolás, a szeretet, a művelés, a bőség és termékenység, a szépség és virágzás, a tudás és tökéletesség tüzében kell a világnak elégni, hogy anyagi s egyéni Énjét minden ember és dolog levesse, és az egyetemes létbe visszatérjen.
A jóga Nagy Művelője ez a tűzhozó, fényhozó lény, az önmagát elégető, önmagát áldozatnak szánt lény. És ez a Nagy Művelő a kormányzásban és a földművelésben és a harcban is. Ez a művelés a szakrális tevékenység. Ez a kultusz.
3.
Valamit megérteni annyi, mint eredeti helyére visszatenni; megérteni éppen ezért csak metafizikailag lehet. Metafizikailag azért, mert a dolgok eredeti helye meta ta phüszika, az anyagi természeten túl van. A jóga metafizikai megértésének első lépcsője az, hogy: a jóga az emberi Én kultusza. Kultusza pedig úgy, hogy a jóga az embert metafizikailag megérti, vagyis eredeti helyére, az anyagi természeten túl, ősállapotába visszahelyezi. Minden kultusz annyi, hogy a dolgokat teljes valóságukban kifejti, a bennük levő lappangó lehetőséget kiemeli; művelni annyi, mint gazdaggá és virágzóvá, széppé és igazivá tenni, vagyis visszavinni abba a körbe, amelyben eredetileg voltak. Az ember művelése is az, hogy az embert eredeti helyén, egész szépségében, gazdagságában, igazságában újra megvalósítsa. Ez a művelés a jóga. A jógában találkozik a szakrális művelő: az ember, a szakrális művelővel: az emberrel.
Teljes ellentétben a modern felfogással, amely feltételezi, hogy az aszkézis az embert megváltoztatja, fenn kell tartani az eredeti értelmét: az aszkézis az embert nem vetkőzteti ki eredeti lényéből, hanem ellenkezőleg: az anyagi természetben eredeti természetéből kivetkőzött embert újra lényegessé teszi. Amikor a tibeti jóga azt mondja, hogy a világban nincs mit építeni, az egyedüli feladat mindent lerombolni, az alapokig lerombolni, úgy látszik, az ellenkezőt tanítja. De nem. A tibeti jóga éppen úgy, mint a többi, azt mondja: az anyagi természetben saját lényéből kivetkőzött emberen nincs mit megmenteni és megtartani. Az egészet fel kell számolni. Az ember eredeti lényét csak akkor nyeri vissza, ha anyagi Énjét teljesen lebontotta és leépítette. Csak akkor építette fel újra.
Az ember az anyagi természetben durva, zavaros, ingatag, gyáva, kicsinyes, korlátolt, nyugtalan, kába, tehetetlen, alvajáró, irigy, kapzsi, hiú. Ez az embernek nem eredeti, hanem lesüllyedt, bűnbe esett állapota és alakja. Az aszkézisben az emberi lélek eredeti lénye újra lassan-lassan megvalósul. Ez az eredeti lény: a hősiesség. A művelés első érintésére, a kultusz legelső lépcsőjén a lélek már visszanyeri ősi természetének egyik legfontosabb jegyét. A lélek első metamorfózisa, hogy heroikussá válik. A lélek őstulajdonsága, hogy passzív. Ennek a passzivitásnak legmagasabb foka az önmegtagadás, az áldozat, az odaadás, a hősiesség.
A történeti ember az őskortól, illetve az ember eredeti állapotától egyetlen ponton sem távolodott el annyira, mint éppen itt. A történeti ember a hősies lélekben, vagyis a heroikus emberben valamilyen felfokozott, ritka, nemes és szép, de egészen kivételes és más lényre nem érvényes emberfajtát lát és hajlandó érteni. Éppen ezért semmit sem ért annyira félre, mint az őskori, de még az ókori művészeteket is, eposzokat, tragédiákat és mítoszokat. Az őskori és ókori művészet a hősies emberről szól, de nem mint kivételről, hanem az isteni emberről, az egyetemes ember heroikus pszichéjéről, az emberi lélek eredeti állapotáról. Mert az emberi lélek első és eredeti állapotában önmegtagadó és odaadó, önmagát saját tüzében művelő és égő lélek. Ardzsuna, a Mahábhárata hőse, Gilgames, Bel, Akhilleusz, Hektór, Aeneas azért hősök, mert a hősies lélek megtestesítői. Ezt még a középkor végén is tudták; lásd Dürer: Ritter, Tod und Teufel. A hősök nem egyéni Ének, hanem azért héroszok, mert bennük az emberi lélek újra reálissá lett: nem gyáva, nem irigy, nem kapzsi, nem félénk, nem hiú, nem alvajáró, eltévedt lelkek, akik a szamszára-anankéban vándorolnak és tévelyegnek álmosan és tehetetlenül, hanem saját világosságukban felriadt éber lények, akik a lélek eredeti valóságát önmagukban helyreállították. Héroszok. Isteni emberek. Ősi emberek.
A jóga s az aszkézis pedig – legyen az a kínai tao, vagy a hindu atman, vagy a buddhista nirvána, vagy a püthagoreus theószisz jógája – nem a természetellenes önkínzást tanította, hanem az embert módszeresen rávette arra, hogy a lélek heroizmusát önmagában ismét realizálni tudja. A jóga nem egyéb, mint az a tevékenység, amely által a lélek újra azzá válik, ami. Ahogy a kultikus földművelés vagy kormányzás sem egyéb, mint az a tevékenység, amelynek nyomán a föld és az állam ismét azzá válik, ami. A kultusz a dolgokat eredeti helyükre visszahelyezi, s az ember emberkultusza a lelket eredeti hősies állapotába visszahelyezi: a tüzesen lángoló önmegtagadás, áldozat, égő tevékenység, nagy tettek végrehajtása, nyílt és egyenes bátorság, halálmegvetés.
A tibeti, a kínai, a hindu jóga, az orphikus és püthagoreus aszkézis, a mexikói és a perui indián önmegtagadás az emberben kifejlesztette a héroszt: teljesen függetlenül attól, hogy a hős Akhilleusz volt vagy Ardzsuna, aki fegyverrel kezében hozza meg áldozatát, vagy Milarepa vagy Naropa, aki böjtben és magányban meditálva gyakorolja ugyanazt az önmegtagadást. A külső csak a belsőn alapulhat: Akhilleusz belseje az aszketikus gyakorlatokat folytató orphikus remete, ahogy az indiai erdőben élő szannjaszin külső alakja Ardzsuna, a Bharáta hős. Mind a két fél ugyanazt teszi: emberkultuszt folytat és a lélek hősiességét felszabadította. Az eposzok és mítoszok héroszai lélek-jelképek. „Az emberi lélek nem minden állapotában lélek; csak ha felébresztették, akkor az, de akkor isteni.”
„Csak azok értik, akik az elhatározásra készek; de azok az örökben eggyé lesznek mind” (Véda). Minden nagy tett az emberi lélek egzaltációjából pattan elő; minden egzaltáció olyan erőket dob fel, amelyek annál gazdagabbak és fényesebbek, minél távolabb áll a lélek az anyagi Éntől. Vannak láthatatlan erők, amelyek közvetlenül az ősszellemből fakadnak, de ezek ismét csak akkor emelkednek ki, ha az ember az anyagi Ént már megfékezte.
A jóga az a tevékenység, amely az embert önmagánál erősebbé teszi: amely az embernek feltétlen uralmat ad önmaga fölött, és mindazt, amire a lélek öröktől fogva áhítozott, meg tudja valósítani: a szép és gazdag virágzást, a nagylelkű nemességet, a büszke igazságot, az egyenességet, vagyis: a hősiességet. A jóga a hősies lélek tevékenysége magán a hősies lelken. Ez a tevékenység jele annak az emberi alaknak, aki a hérosz. A hérosz az az ember, akinek minden tette szakrális, mert lénye szakrális. „Az ember szentelje meg lényét teljesen; és ez a megszentelt lény szentelje meg a világ minden tevékenységét. A világ tevékenységei pedig szenteljék meg az egész természetet, és ez a megszentelés érje el azokat, akik még igazságtalanok, sötétek, gonoszak és bűnösök.”
4.
A jóga az emberi Én szakrális művelése. Módszeres, törvényszerű és megmásíthatatlan: nem lehet kétféleképpen földet művelni és kétféleképpen államot kormányozni helyesen. A jóga módszere az egyetlen lehetőség, hogy az emberi lélek eredeti heroikus állapotába visszatérjen: a tapasz – az önmegtagadás tüze. Az önmegtagadó szenvedély szakrális volta és kultikus természete azonnal világossá válik, ha az ember csak egészen kevés figyelmet szentel azoknak az istenségeknek, akik mint Peruban Pacsakamak, Mexikóban Kecalkoatl, Görögországban Dionüszosz, Egyiptomban Ozirisz, Indiában Siva, az aszkézis jelképei lettek. Pacsakamakot a démonok szétszaggatták és testének darabjait a világban szétszórták. Kecalkoatl lejött a földre, az embereket megtanította arra, hogyan kell szép és hasznos tárgyakat készíteni, s aztán hozzálátott, hogy felépítse a borostyánkő várost, a Boldogság városát. A démonok azonban összeesküdtek ellene. Kecalkoatl menekült, de végül is látta, hogy a démonok erősebbek. Tűzbe vetette magát és elégett. Porából lettek az éneklő madarak, szívéből az esthajnali csillag. Oziriszt Széth, a sötétség istene megölte, feldarabolta és tagjait szétszórta. Dionüszoszt a titánok szétmarcangolták. A szenvedő Isten a feldarabolt, szétmarcangolt, elégetett, összetépett Isten. Az istenség, akinek Énjét le kell vetnie, a pusztulást végig kell élnie, a halál küszöbén át kell lépnie, szét kell esnie, hogy igazi alakját és lényét elérje. Mert Pacsakamak éppen úgy feltámadt, mint Kecalkoatl, Ozirisz, Dionüszosz. De amikor újra életre kelt, örök és halhatatlan lényében él már elmúlhatatlanul és megdicsőülten.
Az istenségek a hősi lélek jelképei és ősképei: mint ahogy emberi jelképek a héroszok, isteni jelek, amelyek az emberi önművelés példái. Az aszkézis olyan kultusz, amely Ozirisz, Dionüszosz, Pacsakamak védelme és szellemi jegye alatt áll. Az önmegtagadás Dionüszosz-kultusz; isteni sors realizálása. Ez a kultusz: a marcangolás. Az emberi lélek istenivé lesz, mert isteni, ha felismeri, hogy át kell élnie azt, amit az isteni lélek, Ozirisz, Dionüszosz átélt: el kell égnie és fel kell magát darabolnia és szét kell magát tépnie. Le kell vetnie azt az álarcot, ami az egyszeri egyéni Én, át kell lépnie a megsemmisülés küszöbét, hogy újjászülessen és valódi alakját elnyerhesse: örök és halhatatlan isteni lélek legyen.
Az aszkézis ezért hősiesség. Ezért önmegtagadás. Ezért önelégetés – a lemondás szenvedélye tüzében való fellángolás. A heroikus lélek, amelynek ősképe Kecalkoatl és Ozirisz, a pusztulás istene, a fekete Siva, magára veszi az istenség sorsát. A kultusz nem egyéb, mint hogy az ember magát az istenség sorsába behelyettesíti és isteni életet él. Amikor az ember önmagát műveli és saját tüzén ég, az aszkézis kultuszában részt vesz, Dionüszosszá válik, szétmarcangolódik, a halál küszöbén éberen átlép, hogy megtisztuljon és örök alakját elnyerje.
Az Istenhez való visszatérést, mondja Saint-Martin, az embernek önmagához való visszatérésének kell megelőznie. Szabaddá kell tudni tennem magam; meg kell szabadulnom anyagtól, alacsony kívánságoktól, hajlamoktól, hogy szabadon Istennek tudjam adni magam.
Az őskori istenségeknek, amilyen Dionüszosz, szoros kapcsolatuk volt az aranykorral, az ősléttel. Kecalkoatl belefogott, hogy megépítse a Boldogság városát. A sötétség démonai, az anyagi természet erői az aranykort elpusztították. De a lélekben az őskori lét boldogságának fénye elolthatatlanul él. A Boldogság városát újra fel kell építeni. A jóga úgy épít, hogy megépíti az embert, az építőmestert. Úgy épít, hogy, mint Tibetben mondják: mindent lerombol – mindent, ami nem tartozik az emberhez. Ez benne a kultusz. Így veszi magára az isteni sorsot. Ez az alacsonyrendű Én pusztulásának vállalása: hogy felszabaduljon. S amikor az építőmestert építi, már magát a Borostyánkő várost építi. Mert az aranykor nem kövekből, hanem aranyból épül, s az arany nem egyéb, mint a megtisztult lélek, az önmegtagadás tüzében kiolvadt színarany: a heroikus psziché.
5.
Nem lehetne nagyobb hibát elkövetni, mint azt, amit a történeti korban nemcsak Európában, hanem Keleten is állandóan és következetesen, egész kevés kivétellel mindenki elkövet, amikor a jógát meg akarja érteni, s már-már úgy van, mintha értené is. A jógát a történeti korszak olyan módszernek tartja, amellyel az ember személyes üdvét szolgálja. Személyes üdvét, vagyis csak az emberrel magával foglalkozik, reá vonatkozik, szóval egyedül az ember ügye, senki másé. Ez a felfogás és magyarázat alapjában hibás és rossz.
Az újkori európai a jógát saját lélektanának értelmezésében fogja fel. Ez a lélektan azonban a lélekkel nem foglalkozik és mindazt, ami a valóságban a lélekre vonatkozik, meg sem érinti. Az európai lélektan középpontjában nem a lélek áll, hanem az Én. Nem lélekismeret ez, hanem Énismeret. A lélek ebben az ismeretben nem egyéb, mint az Én funkciójának állandóan zavaró ismeretlenje. A helyzet persze éppen fordított: az Én nem egyéb, mint a lélek funkciója. Ez a hiba forrása. Ezért kell az újkori európainak minden lelki jelenséget félreértenie, s ezért érti félre a jógát is.
Az újkori keleten nincs lélektan, de nyugodtan lehetne. A feltételek megvannak hozzá: a lélekről szóló ősi tudás már régen elveszett, s az emberi szellem életének középpontjában nem az egyetemes lélek, hanem az individuális Én áll. S amióta ez a változás megtörtént, nagyobbára a keletiek sem tudják a jógát másképpen érteni, mint hogy ez az egyéni ember megváltásának módszere.
Ha az ember előveszi az aránylag újabb időben megfogalmazott, de csaknem teljes egészében igen régi szellemen nyugvó tao-jóga egy iratát, a Tai I Csin Hua Cung Csit, ha másra nem is, erre az egyetlen pontra világosság derül. Az irat címe körülbelül: „Az Aranyvirág titka”. Az Aranyvirág természetesen kapcsolatban áll nemcsak az aranykorral, hanem az alkimisták aranyával is. Hiszen a jóga sem egyéb, mint alkímia – a tejóceán köpülése, hogy az ember önmagából a vajat kiköpülje, vagyis a halhatatlan Ént kidolgozza. Ha az ember ilyen tevékenységben csak saját Énjére figyel, semmit sem ér és nem érhet el: „Hogyan kerülhet ki ebből csak bármi?” – kérdi a könyv. Nem a személyes Én üdvösségének önös megszerzéséről van szó. A jóga csak kései, megromlott alakjában lett a személyes üdv megszerzésének módszere. Ősi értelmében köpülés, aranycsinálás, pontosan az, amit a földműves a földdel, a király az országgal és a néppel folytat: művelés, szakrális tevékenység. „Az Aranyvirág ragyogásában az ég és a föld minden fénye egyesül, és ez a tündöklés a terek ezreit tölti meg. De ha ez a fény egyetlen testben ragyog fel, az is besugározza az eget és a földet.”
Jól meg kell érteni: a cél az egész világ átváltoztatása Aranyvirággá. Átváltoztatása testetlen ragyogássá. Amint a Véda mondja: a fény a világ ősszubsztanciája, eredetileg minden anyag fény volt. A Kabala pedig így szól: „A fény a világ primordiális esszenciája, minden létező szubsztancia bázisa, minden anyag elemi ősalakja.” Az Aranyvirág ez a primordiális esszencia, ez az ősanyag, ez a lélek: ez az alkimisták aranya, az isteni lét. A cél az egész világot ragyogó fénnyé tenni, de „ha egyetlen testben ragyog fel, az eget és a földet az is besugározza”. Ezen a ponton újra vissza lehet térni az asához. Mai nyelven: határtalanul nagy jelentősége van annak, ha az Aranyvirág csak egyetlen emberben is kinyílik, mert ez a ragyogás az egész világra kiterjed, az egész világot átsugározza. A cél pedig nem az, hogy az ember saját személyét, saját Énjét, saját bőrét mentse, hanem hogy az egész világot megváltsa. A jóga azzal, hogy az ember saját magát hősiesen feláldozza és önmagát szétmarcangolja és magában az Aranyvirágot, a hősies lelket kifakasztja, a világot egyetlen ponton, azon a ponton, ahol ő él, Aranyvirággá változtatja. De ez a kultusz mágia, amely valamennyi ember nevében történik, mint ahogy az indián asszony valamennyi ember nevében fonja meg kosarát, és az ember, aki a Szfinxnek felel, az egész emberiség nevében válaszol. „Ha az ember ezt a varázslatot elkezdi, úgy van, mintha a Létben valami nemlétező lenne.” Vagyis amikor az ember a jógához fog, s az isteni lélek alkímiáját elkezdi, úgy van, mintha valamilyen őrültségbe fogna és valamilyen nemlétezőt akarna megteremteni. De: „Amikor idők múltán az ember a munkával elkészül, és az ember a testfölötti testet elérte, úgy van, mintha a nemlétezőben élne a Létező”. Másképpen: a jóga befejeztével, amikor az emberben az Aranyvirág kinyílt, amikor a testfölötti testet elérte – a száhut, mint az egyiptomiak mondták –, akkor a helyzet megfordul, az egész anyagi világ nemlétezővé válik, kísértetté, amit az ember sajátságos kényszerek (szamszára-ananké) hatása alatt valóságnak látott – őrületszerű megzavarodásában (abhimána) létezőnek tartott –, a lélek, a száhu, az Aranyvirág, az arany pedig létezővé, valósággá lesz. Ez a létező, a fény, minden valóság kvintesszenciája, Hermész Triszmegisztosz théleszmája, az Aranyvirág pedig nem a személyes egyéni Én üdvössége, hanem világraszóló és világjelentőségű tett, amely világhatású: senki sem önmagáért űz jógát, hanem a világ fényességéért, senki sem személyes Énjét váltja meg, hanem tudja, hogy ha egyetlen ember az Aranyvirágot önmagában kifakasztotta, ennek hatása minden emberre és lényre és dologra örök időkre kihat és kiterjed. „Elég, ha egyetlen ember válaszol a Szfinxnek.”
6.
A jógának mint az egyéni Én megváltásának nincs nagyobb jelentősége, mint az egyéni vagyongyűjtésnek, az egyéni dicsőségnek, vagy az egyéni hatalmi ösztönnek. Az egyéni Én megváltására irányuló jóga éppen azt akarja megtartani, akit éppen tűzre kell vetni és elégetni: az Ént. A történeti jógamódszerek kivétel nélkül mind abból a hamis és téves előfeltételből indulnak ki, hogy ezzel a módszerrel az Ént kell megváltani.
Nem tudják, hogy a jóga kultusz, a szétmarcangolt Isten, Dionüszosz, Ozirisz, Pacsakamak létének vállalása és megvalósítása. A jóga nem lelki folyamat, hanem a kultusz tüzében kozmikus metamorfózis, amelynek végső eredménye, hogy az emberi lélek arannyá, fénnyé, théleszmává – ősvalósággá változik.
A jóga célja az ember átlényegülése minél magasabb rendű lénnyé, de nem a jógin saját üdvére, hanem az a lehetőség, hogy az ember fokozatosan istenivé lesz: egyre tökéletesebben át tudja adni magát az isteni erőknek. A jóga célja: előkészíteni az emberi értelmet és szívet arra, hogy az istenséget befogadja, és felajánlani az egész embert arra, hogy Isten eszköze legyen. Ennek módszere a tapasz, az önmegtagadás, az aszkézis, a lemondás. Ahhoz, hogy az ember az istenség eszköze lehessen, bizonyos, az őskorból fennmaradt, kezdettől fogva emlékezetes eljárást kell követni. Ezt az eljárást hívják jógának, vagyis a világszellem egységével való egyesülésnek, henószisznak, uniónak. A legmagasabb jógafokozat az atman-fok, nem önmagában álló cél, amivel az ember önmagát megváltja, hanem fegyelmezett művelés, amely a földön a legdrágábbat, az embert a megzavarodásból kiemeli és az istenség tevékeny eszközévé teszi, hogy aztán a világot mint önmagát arannyá változtassa. A jógában az emberi élet kultikus folyamattá válik. A tulajdonság, a birtok, az Én, a test mind eszköz és lehetőség arra, hogy az egyetlen célt elérje. A lélek ezeket az eszközöket felhasználja arra, hogy a tejóceánt velük tovább köpülje. Ezért a kiteljesedett emberi lélek a hősies, mert a feladat heroikus: minden emberi tevékenység lényege odaadással művelni, hogy a világ asa legyen – az élet üdvösség. Az élet értelme, hogy az ember kiköpülje magából a legmagasabbat. Ez a művelés az egyetemes ember küldetése és feladata, de a feladat teljesítésének dicsősége nem az emberé. Minden embernek határozottan megjelölt helye van a sorsban és feladata a világban. Ezt a helyet nem hagyhatom el, s ez alól a feladat alól felmentést nem kaphatok. Ez az éber vállalás: a jóga.
