Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Patandzsali
AZ
IGÁZÁS SZÖVÉTNEKE
Fordította
és magyarázatokkal ellátta:
Farkas Attila Márton és Tenigl-Takács László
Lektorálta: Körtvélyesi Tibor és Ruzsa Ferenc
A fordítás az eredeti szanszkrit szövegből készült
© A Tan Kapuja Buddhista Főiskola, 1994.
Elektronikus kiadás:
Terebess Ázsia E-Tár
Forrás: http://www.Tau.hu
Tartalom
I. A RÉVÜLETRŐL SZÓLÓ NEGYEDRÉSZ
AZ ELME REZDÜLÉSEIRŐL
A REZDÜLÉSEK LEBÍRÁSÁRÓL
A RÉVÜLETRŐL
AZ ÚRRÓL
AZ AKADÁLYOKRÓL
A LETISZTULÁSRÓL
AZ EGGYÉVÁLÁSRÓL
II. A MÓDSZEREKRŐL SZÓLÓ NEGYEDRÉSZ
A TETTEKBEN VALÓ IGÁZÁSRÓL
A SZENVEKRŐL
A HAJLAMOS CSELEKVÉSRŐL
A LÁTVÁNYRÓL
AZ ELHAGYÁSRÓL
AZ IGÁZÁS TAGJAIRÓL
A MAGATARTÁSRÓL ÉS AZ ERÉNYRŐL
AZ ÜLÉSMÓDRÓL
A LÉLEKZETVEZETÉSRŐL
A VISSZAVONULTSÁGRÓL
III. A HATALOMRÓL SZÓLÓ NEGYEDRÉSZ
AZ ÖSSZPONTOSULÁSRÓL
A VÁLTOZÁSOKRÓL
AZ ÖSSZPONTOSULÁSSAL NYERT HATALOMRÓL
IV. AZ EGYEDÜLVALÓSÁGRÓL SZÓLÓ NEGYEDRÉSZ
A BETELJESEDÉSRŐL
A TUDAT KIALAKULÁSÁRÓL
A TETTEKRŐL ÉS AZOK EREDMÉNYEIRŐL
AZ IDŐRŐL
A DOLGOK TAPASZTALÁSÁRÓL
A TUDAT TERMÉSZETÉRŐL
A MEGKÜLÖNBÖZTETÉSRŐL
AZ EGYEDÜLVALÓSÁGRÓL
***
I. A RÉVÜLETRŐL SZÓLÓ NEGYEDRÉSZ
AZ ELME REZDÜLÉSEIRŐL
1
Íme az Igázás tana:
2
Az Igázás a tudat rezdüléseinek lebírása.
3
Akkor a Látó igazi mivoltában megmarad.
4
Máskor a rezdülések alakját veszi fel.
Magyarázat:
Az Igázás, a Jóga, az elmeműködés feletti uralmat, a tudat rezdüléseinek megzabolázását
jelenti. Az uralom nem azonos a folyamatok megsemmisítésével. Elsődleges célja
az, hogy a Látó, az Ember, a tapasztalás végső alanya ne vesszen el a tudat-tartalmakban,
ne azok hordozzák, hanem önmagában megálljon. Ha ez nem történik meg, akkor
a Látó nem lát, hanem újra meg újra belegabalyodik önnön tudatfolyamataiba,
együtt örvénylik a pillanatnyi tudatállapotokkal. A Természet vak törvényeit
követi, elveszíti szabadságát.
5
Az ötféle szenves vagy szenvtelen rezdülés:
6
a megismerés, a tévedés, a képzelgés, az elalvás és az emlékezés.
Magyarázat:
A rezdülések kétfélék lehetnek: ösztönösek, vagyis szenvtelenek, valamint a
szenvek által indítottak. Ha szenveink mozgatnak, akkor magukkal sodornak a
rezdülések. Ha uralkodunk elménken, akkor a tudat örvénylését úgy szemlélhetjük,
mint a folyó partjáról tovaáramló vizet.
7
A megismerés formái: a tapasztalás, a következtetés és a Hagyomány.
8
A tévedés félreértés,
ami nem ezeken a formákon alapul.
Magyarázat:
A megismerés rezdülésével a tudat kifelé fordul, és megállapítja, hogy tapasztalásának
tárgya valóságos-e vagy sem. Mérvadó megismerésre közvetlen érzékszervi tapasztalás,
helyes következtetés és megbízható forrás útján juthatunk. Ez utóbbira utal
a "Hagyomány" szó, amely alatt a kommentárok a szentiratokat és az
avatott mestert értik. Tágabb értelemben azonban ide értendő minden megtanult,
tényként elfogadott igazság. A megismerés ellentéte a tévedés, amely akár a
tapasztalás, akár a következtetés, akár a Hagyomány síkján félrecsúszhat. Ennek
eredménye is ellentétes, nem megbizonyosodás, hanem kétség.
9
Tárgyak híján
szavakat, ismereteket kerget a képzelgés.
10
A nemlét felé
irányul az elalvás rezdülésének támasztéka.
11
Az emlékezés a már megtapasztalt megtartása.
Magyarázat:
A megismerés rezdülése a külső világhoz köti a tudatot, a tévedés szintén a
tárgyi világban kezdődik, de végül szubjektivitásba fordul. A képzeletműködés
már teljesen a belső érzékvilág síkján megy végbe. A fogalmak, képek, érzések
kavargása többnyire a külső ingerek pótlására szolgál. A tárgyi világhoz mindössze
annyi köti, hogy ismereteit, "mintáit", onnan veszi. Az elalvás rezdülésével
pedig a tudat a dologi valóság végső határáig mozdul. Az "elalvás"
fogalma nem csak a mindennapi élettani funkciót, hanem a tudatnak minden kialvó,
a tapasztalást megszüntető folyamatát jelentheti. A legbelső, legmélyebb síkon
az emlékezés található. A korábbi tapasztalások emléke az ébrenléti és az álombéli
állapotot egyaránt meghatározza. Túlnyúlik a tudatosság határain, és az "újraszületéskor",
az elalvás (kialvás) utáni visszatérés pillanatában újból megszabja a külső
és belső létezés feltételeit.
A REZDÜLÉSEK LEBÍRÁSÁRÓL
12
Gyakorlás és vágytalanság bírja le őket.
13
A gyakorlás:
arra törekedni, hogy állandósuljon a lebírtság állapota.
14
Ez azonban csak
hosszú idő múlva, szakadatlan, áldozatos buzgalommal, fokozatosan szilárdul
meg.
15
A vágytalanság uralt összhang, a látott és hallomásbóli érzékletek nem szomjazása.
16
Ennek legfelső foka - felfogván az Embert - a minőségek iránti szomj megszűnése.
Magyarázat:
A tudat rezdüléseit csak hosszantartó gyakorlás után lehet uralom alá kényszeríteni.
Ez olyan tudatos életmódot jelent, amelynek minden pillanatában a figyelem,
az Igázás érvényesül. A vágyakozó elme csapongásának lecsendesedése után állandósul
a tudat érintetlen állapota. A végső lebírtság azt célozza, hogy az Ember érintetlen
maradjon a közvetlenül tapasztalt ("látott") és a közvetett úton szerzett
("hallomásbóli") érzékletekkel szemben. Más szavakkal: ne ragadják
meg sem a látott, sem a "megígért" világok. Ez természetesen nem közönyt
jelent, hanem azt az uralmi állapotot, amelyben az elme nem bódul az újra meg
újra felmerülő ingerek, vágytárgyak felé, hanem megbékélt összhangban van mindennel,
ami éppen megjelenik. Ennek végső fokán kialszik a vágy a létet megteremtő három
minőség, a Világos, a Ragaszkodó és a Homályos iránt. A tudatminőségek kavargása
megszűnik, az Ember már nem önnön tudatával azonosítja magát, hanem felismeri,
hogy ő az egyedüli létező és minősítő, ezért mindenek felett áll.
A RÉVÜLETRŐL
17
A ráismerő révületben
gondolkodás, bizonyság, üdvözültség és önmegélés követik egymást.
18
A megszűnés elfogadását
gyakorolja a másik, aminek során csak az ösztönök maradnak.
19
A természetbe
oldódott testetlenek lét felé irányulásával szemben.
Magyarázat:
Az Igázás célja az Ember eredeti állapotának megvalósítása, ez pedig csak a
tudatrezdülések lebírása után, a révület élményében történhet meg. Ennek az
állapotnak két fajtáját ismeri az Igázás hagyománya. Az egyik a 17. szútrában
leírt folyamat, amely voltaképpen az intuíció révén megy végbe. Az összpontosított
gondolkodás elemi felismerésben csúcsosodik ki, ezt a felismerés üdvözültsége,
majd a mindenek feletti alanyiság megélése követi. A révület másik módja rá
nem ismerő. Ezt az állapotot egyes magyarázatok a ráismerő révület fölé helyezik,
s valóban értelmezhető az ihletettség ama csúcspontjaként, amelyen a felismerés
elszakad önnön tárgyától, mintegy tartalom nélkülivé válik. A rá nem ismerő
révület azonban önálló út is. Lényege a tudat kiüresítése, a személyiség megszüntetése.
Hagyni, hogy a dolgok önnön törvényeiket követve tovább pörögjenek, hiszen az
Ember lényege nem ezekkel azonos. Elhagyni minden elképzelést és gondolatot,
"szegénynek" lenni a szó igazi értelmében. A fizikai halállal testetlenné
váltak létesülésre törekvésével szemben a révület eme állapotából a tudat minden
létesítő indíték kioltása, az egyedülvalóság felé irányul.
20
Az előbbit hit, bátorság, jelenlét, révület és felismerés előzi meg.
21
A megszállottakhoz áll közel,
22
de még náluk is különböző, enyhe, közepes vagy eluralkodott mértéke szerint,
23
illetve az Úrnak való odaadás alapján.
Magyarázat:
A ráismerő révület megvalósulásához több előfeltétel is szükséges. Első a hit,
a kutatás helyes irányának bizonyossága. Amikor szembenézünk önmagunkkal, feltárjuk
legmélyebb félelmeinket és szorongásainkat, megszűnik a tudatos elme ellenőrzése
az emlékezés felett, és valamennyi, már "feledésbe merült" emlék felbukkanhat.
Ezeknek a rejtett tudati törvényeknek a feltárulása kioltja a felszíni elme
működéseit, és megvalósul a révület, az Ember felismerésének állapota. A ráismerő
révület kezdeti szakaszát valamennyien ismerjük. Ez az az állapot, amikor valamilyen
tárgy lázasan, mintegy "megszállottan" foglalkoztatja tudatunkat.
Ennék mértékét az határozza meg, hogy mennyiben képes az elme önmagán túllépni.
Más szavakkal: mennyiben vagyunk képesek az önmagunkkal azonosított képtől egy
magasabb felismerési állapotnak, végső soron az Ember felismerésének érdekében
elszakadni.
AZ ÚRRÓL
24
A szenves cselekvés termései és hajlamai által sebzetlen, megkülönböztetett
Ember az Úr.
Magyarázat:
Az Alany egyedül az emberi lényben képes önmagára ismerni. Innen az Ember elnevezés.
A személyiség, az egyén vágyaktól űzve, korlátok közé szorítva cselekszik és
tapasztal. Ennek oka az, hogy tetteit szenvek vezérlik, tetteinek eredményei,
tapasztalásai pedig újabb szenvek, hajlamok kialakulásához vezetnek. Ezen a
módon ágyazódik bele az érzékvilágba. A megszabadulás útja a hajlamok kioltása,
a szenvtelen cselekvés és a tett-eredmények általi érintetlenség fenntartása.
Az Úr, az Istenség nem más, mint az a végső Alany, aki mentes mindezektől.
25
Benne a mindentudás magja felülmúlhatatlan.
26
Ő az elődök mestere is, mert nem korlátozza az idő.
Magyarázat:
A változások, átalakulások sorozatán túl egyetlen érintetlen pont található.
Ez a minden tapasztalás mögötti végső Szemlélő, aki jelen volt a születésben,
az egyéni születés előtt, minden idők minden tapasztalásában, és jelen lesz
a jövőben is, amikor mostani testünk már régen elenyészett. Az időből szemlélve
úgy látjuk, hogy a Tapasztaló újra meg újra testet ölt a világban, és ezt teszi
mindaddig, amíg tapasztaló lény lesz a Földön.
27
Ő hallatszik a Morajlásban.
28
Ezt zengetve élhető át Annak értelme.
Magyarázat:
Ez az időtlen Szemlélő nem beszél nyelvet, nem gondolkodik és nem vélekedik
a kimondott valóságról. Egyetlen szava a Morajlás, az A-U-M. Ha ezt a hangot
lassan és figyelmesen kiejtjük, úgy megélhetjük a lét folytonos teremtését.
Először a külvilág felé táruló "A" nyílik ki, majd a befelé mélyülő
"U", Legvégül pedig a becsukott szájjal a test bensejében, a szívben
zengetett "M". Ez a hang azzal az örök morajlással azonos, amely ott
zeng a csillagok harmóniájában, az utcai járművek zajában, vagy a vér keringésében.
Ez az Úr szava, a "vagyok", a "létezem" hangja.
AZ AKADÁLYOKRÓL
29
Innen az ember önmagára lel, és az akadályok is megszűnnek.
30
Betegség, konokság, kételkedés, hanyagság, restség, féktelenség, szétszórtság,
felszínesség és állhatatlanság a tudatot eltérítő akadályok.
31
Szenvedés, rosszkedv, tagok rángása, sóhajtozás jár azzal, ha eltérített.
32
Ezek elhárítása végett az egyvalóságot kell gyakorolni.
Magyarázat:
A 30. szútrában felsorolt akadályok voltaképpen az elme ösztönös védekezése
során alakulnak ki. Nemcsak a magasabb megismerés elleni tiltakozásból születhetnek
meg, hanem minden olyan tudatos mozdulattal szemben is, amely a tudat eredendő
természetének, a csapongásnak, állandó kavargásnak és tárgyhoz-kötődésnek a
lebírására irányul. A tudat folytonos eltérítettsége során szorongás alakul
ki. E kifordult állapotot úgy lehet rendbehozni, ha érdeklődő, törődő, de nem
ragaszkodó figyelemmel fordulunk megismerésünk tárgya felé. Az éppen jelenlevőre
összpontosítás az akadályok eltűnését és a tudat összpontosulását eredményezi.
A LETISZTULÁSRÓL
33
A tudat akkor tisztul le, ha szeretetet, türelmet, derűt és elnézést gyakorol
az örömteli és szenvedésteli, helyesnek és helytelennek minősített tapasztalások
iránt.
Magyarázat:
Az akadályok eltűnése után következik a tudat figyelmi állapotát megzavaró vélekedések,
belső képzetek szétoszlása, a tudat letisztulása. Patandzsali több módszert
ismertet ennek megvalósítására. Az első a világ folyamataiban (a tudat eseményeiben)
való aktív, szeretetteljes, de ugyanakkor kívülálló, érintetlen részvétel. A
szútrában felsorolt négy szellemi alapállás révén az alany elfogulatlanul képes
szemlélni a vele szembenállót, és a tudat nem veszik el többé a világ ellentétpárjainak
kavargásában.
34
Vagy kilövellve megtartott lélekzéssel.
Magyarázat:
Az Igázás hagyománya úgy tartja, hogy minden kifelé irányuló testi vagy lelki
mozdulattal kiárad az életerő, a belső világ kiürül, és készen áll a tapasztalás
újbóli befogadására. A táplálkozás, a lélekzés és a szexuális energiák irányítására
súlyt fektető jóga-irányzatok gyakorlatának az volt a lényegi-mozdulata, hogy
a gyakorló "lövelljen", adjon ki magából minden belülről feszítő,
felkavaró energiát, és maradjon meg az ezután bekövetkező kiüresedett állapotban.
Így megszűnik az elme "lélekzése", külső és belső közötti ingázása,
a tudat kiürül és önmagára tisztul.
35
Az elme megállapodásához vezet az is, ha létrejön tárgyra irányuló működése,
36
illetve gondtalan, tündökletes működése,
37
illetve a vágytalanul tapasztaló tudat,
Magyarázat:
A fenti három szútra a ráismerő révület előkészítő gyakorlatait ismerteti, és
szoros kapcsolatban áll a 33. szútrában megfogalmazott szellemi alapállásokkal.
Az első a lét állandó, megismerő figyelmét, a második a megismerés gyönyörűségének,
a szép élményének fenntartott állapotát, a harmadik pedig a vágyakozás nélküli,
tiszta szemlélődést írja le. A három állapotot felfoghatjuk egy megismerési
folyamat egymást követő szakaszainak is. Ennek során a korábban ingerlő természetű
tapasztalások kiüresednek, és lényegi mivoltukban mutatkoznak meg. A végső valóságban
megismert tárgy pedig a tudat uralma alatt áll, így az elme nem esik többé semminek
sem áldozatául.
38
illetve az álom és elalvás ismeretére támaszkodó tudat.
Magyarázat:
Ez a gyakorlat részben az álomvilág tudatosítása és elemzése révén próbálja
feltárni és kioltani az ébrenléti tudat gátlásait és vélekedéseit, részben pedig
azt a folyamatot gyakorolja, ami elalváskor történik meg mindannyiunkkal. Elereszti
a dolgokat, és a Természet tudatot kioltó erejét használja fel arra, hogy feloldja
a tapasztalásokat "fontossá" színező lelki kötelékeket.
39
A bármiben való elmélyedés által is.
40
A legparányibbtól a leghatalmasabbig terjed ennek uralma.
Magyarázat:
Az elmélyedés mintegy összefoglalja és beteljesíti az összes eddigieket. Ez
a gyakorlat már nem annyira a megismerendő, mint inkább a megismerés természetét
tárja fel. Ennek során a szemlélő ráébred arra, hogy a látvány intenzitása és
milyensége magából a látás folyamatából fakad. A világ képét a tudat eredendő
ösztönzései festik elénk. Ebben az állapotban nyugszik el végleg a tudat, itt
ismerszik meg a teremtő alany, az Ember, akinek jelenléte mindent áthat a legkisebb
atomoktól a végtelen világmindenségig.
AZ EGGYÉVÁLÁSRÓL
41
Az eggyéválás az az állapot, amikor a megtapasztaláskor rezdületlen tudat annak
színét veszi fel, amin nyugszik, miként a tiszta kristály.
Magyarázat:
Patandzsali az eggyéválás állapotára a hegyikristály hasonlatát hozza, amely
más tárgyakkal érintkezve felveszi azok színét. Hasonlóképpen veszi fel a letisztult,
rezdülésektől mentes tudat is a tapasztalás tárgyának "színét", állapotát.
Ekkor a megismerési pillanat három összetevője, a tapasztaló, a tapasztalandó
és a tapasztalás aktusa elválaszthatatlan egységet alkot. Ez az eggyéválás,
a tiszta, elvektől mentes megismerés állapota, ami az előző szútrákban taglalt
akadályok eltűnése után valósul meg.
42
A töprengő eggyéváláshoz szó, jelentés, ismeret és képzelgés keveredik.
43
Amikor az emléktisztulásban az önforma mintegy kiüresedik, és csupán a miértvalóság
ragyog: ez a nem töprengő eggyéválás.
44
Ez egyben a rejtett tárgyú, bizonyossággal bíró és bizonyossággal már nem bíró
eggyéválás magyarázata is.
45
A rejtett érzékvilágnak a jeltelen a vége.
Magyarázat:
Az eggyéválásnak két szintje van. Az első szinten a megismerő tudatban még lezajlanak
gondolkodási folyamatok, jelentést hordozó szavak bukkannak fel, működik a képzelet
és az ösztönvilág. Ezeknek a kialvása után valósul meg az eggyéválás második,
nem töprengő szakasza. A gondolatok eltűnése a vélekedő én eltűnését eredményezi,
s ennek révén az emlékezés kitisztul, vagyis tudatosulnak a jelen ösztönzések
mögött rejtőző, múltbeli tapasztalások. Ezáltal megvilágosodik az éppen adott
tapasztalás értelme, miértje, amely végső soron a tudat tárgyának lényegével,
létének értelmével azonos. Vagyis a révületben láthatóvá lesz, hogy a szemlélt
dolog tartalmát és minőségét egyaránt a szemlélő ösztönzéseiből nyeri. Az énség
kiüresedése a tapasztalati tárgy "önlétének", azaz objektivitásának
a kiüresedését hozza magával. Ebben az állapotban a megismerés mértékadójává
a szemlélő alany válik. A szemlélő jeltelen, ismérv nélküli és nem azonos a
tudattal, a belső érzékvilággal, ami még a Természet részét képezi.
46
Ez még csak a maggal bíró révület.
47
A bizonyosság nélküli elmélyedés gyakorlatában letisztul az önlélek.
48
Itt van a rendet hozó Felismerés.
49
Ennek tárgya más, mint a hallott vagy kikövetkeztetett felismerések, mivelhogy
más célt tűzött ki maga elé.
50
A belőle születő ösztönzés minden más ösztönt lenyűgöz.
51
Lebírva ezt is, mindent lebírni. Ez a magnélküli révület.
Magyarázat:
Az emlékek kitisztulásának révülete még az önösség magjával bír, hiszen az ösztönzések
a személyes lét felé hajtanak. Ez a "megbizonyosodás" állapota. Az
ezt követő szint a bizonyságok, igazságok nélküli, személytelen látás. Ekkor
a tudatban egyetlen igazság, egyetlen belülről fakadó felismerés marad, az,
hogy minden a letisztult "legfőbb lényegtől," a Szemlélőtől függ.
Ő az, aki a világ és a tudat rendjét megalkotja. Ez a valóság végső megtapasztalása,
amely lényegileg különbözik minden egyéb, vallási vagy tudományos, hallott vagy
kikövetkeztetett igazságtól, hiszen ezek mindenkor viszonylagosak és célzatosak.
Ez a felismerés éppen ezért minden ösztönzés kioltását is jelenti. Ha pedig
még ez is feloldódik, úgy a tudat utolsó tárgya is megszűnik. Ez a magnélküli
révület szabadsága.
II. A MÓDSZEREKRŐL SZÓLÓ NEGYEDRÉSZ
A TETTEKBEN VALÓ IGÁZÁSRÓL
1
A tettekben való Igázás: kiégetés, önátlépés és odaadás az Úrnak.
2
Célja a révület átélése és a szenvek gyengítése.
Magyarázat:
A második negyedrész a révület megvalósításához szükséges feltételeket ismerteti.
A cselekvés síkján az Igázásnak három összetevője van: Az első az aszkézis,
a kiégetés, vagyis a megszabadulás a korábbi tettek káros következményeitől.
Ez teszi lehetővé a következő lépést, a Tanban való elmélyülést, s ezáltal a
túllépést önmagunkon. A harmadik elem a továbblépés irányát szabja meg. Az Ember,
az Úr iránti odaadás fényében elhalványul az érdekekből történő cselekvés, kialszik
a szenvedély, és véget ér a szenvedés.
A SZENVEKRŐL
3
A szenvek: tudatlanság, önösség; vágy, viszolygás és kapaszkodás.
4
A tudatlanság a többi mezeje, amelyek szunnyadók, gyengék, gátoltak vagy felgerjedettek.
5
A tudatlanság: öröknek, tisztának, örömtelinek, léleknek fogni fel a mulandót,
tisztátalant, szenvedéstelit és lélektelent.
6
Az önösség: egylényegűnek vélni a Látó és a látás képességét.
7
Örömre hajlás a vágy.
8
Szenvedésre hajlás a viszolygás.
9
Önlényeg hordozza a kapaszkodást, s így még az őt tudatosítóhoz is hozzátapad.
Magyarázat:
A szenvek a cselekvések mögötti ösztönzések, alapvető fajtái, belőlük sarjad
a hibás szemlélet módja a dolgok önszempontú minősítése. A szenvek annak megfelelően
szunnyadók vagy megnyilvánultak, hogy milyen mértékben váltak konkrét cselekvésformákká:
gondolatokká, érzelmi motivációkká, kimondott szavakká vagy tettekké. Gyökerük
a tudatlanság, a változó, mulandó világnak szilárd, maradandó létezőként való
átélése. Ez az átélés eredményezi a tudattól független valóság, az objektivitás
képzetét. Így a szemlélő alany az időbevetett, és ezen belül is pillanatnyi
személyiséggel azonosítja magát, vagyis összekeveri a Látó és a látás képességét.
Ennek során megkülönbözteti a számára "kedves" és "nem kedves"
tapasztalásokat, és ragaszkodni kezd mindahhoz, amit a magáénak vél. Az átlagos
cselekvéseknek és vélekedéseknek így többnyire az elvakultság, az önzés, a sóvárgás,
a gyűlölet és félelem keveredése a mozgatórugója.
10
A rejtett szenvek ellentevékenységgel kerülhetők el.
11
Ha már rezdülésekké váltak, akkor elmélyedéssel.
Magyarázat:
A rejtett szenvek nem tudatosak, közvetettek, csak jelekből lehet következtetni
rájuk, vélekedéseink, "ideológiáink" és tetteink elemzése, mozgatórugóinak
megismerése révén. Eme rejtett énség feltárásában az éberség gyakorlása és a
szenvekkel ellentétes, önzetlen cselekvés segít. Ez hozza napvilágra a cselekvésekben
esetleg meg sem fogalmazódó szenves indíttatásokat. A gondolatok és szándékok
formájában testetöltött, rezdüléssé vált szenveket sem lehet közvetlen módon
kiirtani vagy elfojtani. Ez csak ahhoz vezetne, hogy a szenv elfojtottá, gátolttá
válik, vagyis rejtett állapotba húzódik vissza. A helyes módszer ekkor a rezdülések
elemzése, az igazi mozgatórugók feltárására irányuló elmélyedés. A szenvek feltárására
és kioltására a II. 33-39. és 40-45. szútrákban található szellemi alapelvek
szolgálnak.
A HAJLAMOS CSELEKVÉSRŐL
12
A cselekvés hajlama szenvekből gyökérzik. Fel kell azt tárni látott és nem látott
születésben.
13
Ameddig megvan ez a gyökér, addig a gyümölcse: születés, élet és élmény.
Magyarázat:
A szenvek következménye hajlamos, vagyis egyéni érdekből történő cselekvés.
Ennek következménye önös tapasztalás és élményszerzés lesz, aminek emléke még
jobban megerősíti, "bevési" a szenves ösztönzéseket. "Megszületni"
annyi, mint valamilyen tapasztalóként megjelenni a tapasztalásban. Ennek megjelenítő
ereje pedig nem más, mint az előző "születések", tapasztalások emlékét
őrző ösztönzések. Ezeket a hajlamokat úgy a jelenlegi, mint a majdani testetöltésekkel
kapcsolatban fel kell tárni, mert csak ez vezethet végső megszabaduláshoz. Ha
létezik a szenv, úgy törvényszerű a cselekvésben való testetöltés, a tapasztalásról
tapasztalásra vándorlás. Ez a folyamat az elmében "jó", "rossz"
és "semleges" élményeket vált ki, ezek az emlékek, belső minták hajtanak
az újabb "születések" felé.
14
E gyümölcsök hűsítők vagy hevítők, helyes vagy helytelen okságuk szerint.
15
A különbségtevőnek azonban mindez csak szenvedés, mert a változások, az égető
vágy és az ösztönzések mindig szenvedéssel járnak, valamint a minőségek ellentétes
rezdülései miatt.
Magyarázat:
A hajlamos cselekvés eredménye vagy kielégülés, vagy pedig csalódás. Az előbbi
egy időre csillapítja az elme éhségét, az utóbbi rögtön új szenves cselekvésre
hevít. A "jó" és "rossz" szándékokból fakadó cselekvés magától
értetődően kellemesnek és kellemetlennek minősített élményekhez vezet majd.
Ám a Természet lényegéből adódóan minden állapotot újabb állapot követ, minden
ösztönzés után újabb ösztönzés következik. A tudati minőségek is törvényszerűen
váltakoznak. A Világos minőséget mindig Homályos vagy Ragaszkodó váltja fel.
A szenvedés így végső soron nem a fájdalmasnak ítélt tapasztalásokból, hanem
a "jó" és "rossz" közötti különbségtevésből születik.
16
A jövendő szenvedés kerülhető el.
17
A szenvedés okát kell elkerülni, a Látó és a látvány összekötözöttségét.
Magyarázat:
A szenvedést a tárgyi világban nem lehet kikerülni. A menekvés egyetlen útja
az, ha a szemlélő megszabadul a tárgy uralmától. Amennyiben az Ember nem függ
önnön világától, vagyis azoktól az eseményektől, amelyek körülveszik, úgy fel
sem merül az élmények minősítése. A tárgyi világhoz a szenvek kötöznek. A szenvek
megszüntetése így a szenvedés megszűnését is jelenti.
A LÁTVÁNYRÓL
18
A látványnak láttatás, tevékenység és állandóság a jellemzői, lételem és képesség
a lényege, célja pedig az élmény vagy a megváltás.
19
Megkülönböztetett, meg nem különböztetett, csak jelekből következtetett és jeltelen
a minőségek tartományai.
Magyarázat:
A látvány a tapasztalás világa, a láthatóvá vált Természet. Ennek három alaptulajdonsága
az, hogy önmaga értelmét feltárja a tudat előtt (Világos), hogy állandó mozgásban
van (Ragaszkodó), s hogy ugyanakkor állandónak, objektívnak mutatkozik (Homályos).
A látvány lényege szerint mindig kettős természetű, tapasztalt tárgyból (lételem)
és tapasztaló képességből tevődik össze. A látás ugyancsak kettős célt szolgál.
Alacsonyabb megismerési szinten azt segíti elő, hogy a megismerő tudat élményekhez,
tapasztalásokhoz jusson, magasabb szinten pedig azt, hogy a tapasztaló a látványon
keresztül önmagára ismerjen. A látvány megkülönböztetett síkja a külső világot,
vagyis a lételemeket jelenti, a meg nem különböztetett képességeket, a belső
tudattényezőket, az észt és az énképzetet. Ha mindezek a még tudatosítható tényezők
jelen vannak, ez a jel az Eszmélet meglétére utal. A jeltelen a Természet megnyilvánulatlan
állapotát jelenti, amiből mindezek kibomlanak.
20
Bár a Látó tiszta látás csupán, helyes irányultsággal meglátható.
21
Az ő célja a látvány lényege.
22 Ha a látvány a célját bevégzett számára el is tűnik, teljesen mégsem tűnik
el, mert fenntartják a többiek.
Magyarázat:
A megtapasztalt jelenségeknek egyetlen értelmük van, maga a megtapasztalás.
Ha ez megtörtént, szertefoszlik az eddig valóságosnak hitt jelenségvilág. Bár
a végső megismerésre jutott Alany kilép a tapasztalásból, a világ kibomlása
mindaddig tovább folyik, amíg létezik végső megismerésre nem jutott tudat a
mindenségben. Ezért a megismerés csodája örök időktől tart, és tartani fog örök
időkön át.
23
Az összekötözöttség oka az, hogy a Gazda a birtok erejét önmaga erejével azonosnak
fogja fel.
24
Ennek oka a tudatlanság.
25
Ha ez nincs, nincs az összekötözöttség sem. Ennek elhagyása a Látó egyedülvalósága.
Magyarázat:
A látványt a tapasztaló ember vágya tartja életben. Amíg ez a vágy fennáll,
addig a tapasztaló és a tapasztalt kölcsönösen feltételezik egymást. Az én a
világgal szemben határozza meg önmagát, és képtelen azt elereszteni, hiszen
ezzel önmagát is el kellene vetnie. Mint a szenvekkel kapcsolatban már kiderült,
a látványba kapaszkodás oka az, hogy a Gazda, az Ember megfeledkezik önmagáról,
s ezért a birtokkal, a Természet legszubtilisabb elemeiből felépülő személyiséggel
azonosul. Amint a Látó magára ismer, a jelenségvilág elveszíti megkötő erejét,
és az énség szertefoszlik.
AZ ELHAGYÁSRÓL
26
Az elhagyás eszköze: folytonosan meggyőződni a különbségről.
27
Ez hét szinten át a legmagasabb Felismeréshez vezet.
Magyarázat:
A fentiekből kiderül, hogy a tudatlanságot megszüntető tudás nem ismeretszerű.
Arra irányul, hogy a szemlélő alany lépésről-lépésre elkülönüljön a Természet
egyre finomabb, "szellemibb" síkjaitól. A testek, az anyagi burkok
levetése a következő hét lépésben történik meg:
1. Elkülönülés a lételemektől, vagyis az objektív világ hitének eltűnése.
2. Függetlenedés a képességektől, vagyis a külső világ szomjazásának kihunyása.
3. Az érzékterületek leválása, vagyis a képzeletműködéssel való azonosulás megszűnése.
4. Az ész megkülönbözetése, vagyis nem azonosulás a gondolatokkal.
5. Elkülönülés az énképzettől, vagyis az énség, a személyiség kioltása.
6. Az Eszmélet és az Ember megkülönböztetése. Ezen a szinten a Szemlélő már
nem "tud" önmagáról.
7. A Természet és az Ember végső megkülönböztetése, a Látó egyedül-valósága.
AZ IGÁZÁS TAGJAIRÓL
28
Ha állandósulnak az Igázás tagjai, akkor a tisztátalanság eltűnik, és a megkülönböztetésig
sugárzik a felismerés.
29
A nyolc tag: magatartás, erény, ülésmód, lélekzetvezetés, visszavonultság, figyelem,
elmélyedés, és révület.
Magyarázat:
A fenti gyakorlatok az elme megzabolázásának egymásra épülő mozdulatai. Ha elveik
állandósulnak a tudatban, vagyis minden élethelyzetben, állapotban és cselekvésben
kifejeződésre jutnak, akkor eltűnnek a tudatlanság folytán kiépült téves képzetek,
és lehetőség nyílik a magasabb felismerésre.
A MAGATARTÁSRÓL ÉS AZ ERÉNYRŐL
30
A magatartás: ártatlanság, igazság, igénytelenség, tanítványság, nincstelenség.
31
Ennek érvénye nagy fogadalomként mindenkire kiterjed, származástól, helytől,
időtől és alkalomtól függetlenül.
Magyarázat: A helyes
magatartás elveit elsősorban a lappangó szenvek iránti elővigyázatosságból kell
gyakorolni. Mint a későbbi szútrákból kiderül, a felsorolt magatartási formák
felvétele alapvető tudati és létszemléleti változáshoz vezet, ha elveik állandósulnak,
és minden élethelyzetben áthatják a cselekvés és a tapasztalás indítékait.
32
Az erények: tisztaság, elégedettség, kiégetés, önátlépés és odaadás az Úrnak.
Magyarázat: A magatartás
fenti elveivel párhuzamosan az erények a viselkedésmód aktív elveit jelentik,
ennek megfelelően elsősorban a szenvek megnyilvánult formáit oldják fel. E gyakorlat
lényege abban áll, hogy az ösztönösen felbukkanó szenves indíttatások helyébe
tudatos, és a megismerést előrevivő ösztönzéseket állítsunk. A magatartás és
az erény elvei bizonyos szempontból meg is feleltethetők egymásnak: az ártatlanság
egyben a szándékok tisztaságát jelenti, az igazság az adottal való megelégedést,
az igénytelenség a vágyak és kívánalmak kiégetését, a tanítványság a vélt énség
kioltását és felülmúlását, a nincstelenség pedig azt a hitet, ami kizárólag
az Úrba veti bizodalmát.
33
Ártalmas gondolat esetén az ellentétét kell átélni annak.
34
Az olyasféle gondolatoknak mint az ártás, mindig sóvárgás, düh vagy elvakultság
az előzménye. Legyenek bár gyengék, közepes mértékűek vagy eluralkodottak, mindig
végnélküli szenvedés és nem értés lesz a gyümölcsük, függetlenül attól, hogy
tetté válnak-e, másokat buzdítunk-e rájuk, vagy csak helyeseljük őket. Ezért
kell átélni ellentétüket.
Magyarázat:
A fenti szútrák a megnyilvánult szenvek elhárításának módját ismertetik. A szenvek
többnyire cselekvésekbe és gondolatokba burkolva jelennek meg. Az önösség mesterkedése
folytán rendszerint a külvilág minősítésében öltenek konkrét formát: "ártani
akar nekem". Mivel a szándékká vált szenveken már nehéz uralkodni, helyesebb,
ha csírájukban ragadjuk meg őket. Egy dolog iránti ellenszenv ellentétét átélni
- elképzelni ugyanezen dolog kedvességét, tudatosítani önmagunk hasonló visszásságait,
és felismerni az ellenszenvnek saját létünkre visszahulló káros hatásait.
35
Az ártatlanságon alapulók környezetében megszűnik az ellenségeskedés.
36
Az igazságon alapulóknak a tettek gyümölcse felkínálkozik.
37
Az igénytelenségen alapulók minden értéket elérnek.
38
A tanítványságon alapulók bátorságot nyernek.
39
A nincstelenségben szilárdak ráeszmélnek arra, hogy mit is ér a születés.
Magyarázat:
A fenti elvek gyakorlása konkrét, tapasztalható eredményekkel jár, ezekből pontosan
lemérhető a gyakorló erkölcsi elmélyültsége. Bár alapjában véve minden egyes
elv az összes szenv kioltására irányul, mégis megfigyelhetünk bizonyos párhuzamokat.
A viszolygás szenvét kioltó ártatlanság legmagasabb fokán álló emberben fel
sem merül többé az a gondolat, hogy a külvilág ártó szándékkal fordulna felé,
vagy ártalmára lehetne. Az önösségen felülemelkedő, igaz ember nem fél szembenézni
önmagával, az adott valóságot elfogadja, és rálát arra, hogy a mindenkori léthelyzet
korábbi cselekedeteinek eredménye. A vágyait megszüntető, igénytelenségben élő
ember függetlenné válik világának dolgaitól, ezért szabadon válogathat azok
között. A tanítványságon alapuló ember nem félti a sokak által valósnak vélt
önös érdekeket, ezért bármilyen léthelyzettel bátran szembe tud nézni, mert
az önmagán való túllépés lehetőségét látja benne. A tudatlanságból fakadó ragaszkodás
kioltása során kiderül, hogy a személyiség, a világban elért méltóság időbevetett
szerep csupán, s mint ilyen, a Természet illuzórikus játéka.
40
A tisztaságból következik az öntag szemérme, és a másokkal való nem közösködés.
41
Valamint a szellemi tisztaság, a jóindulat, az egyhegyűség, az érzékek feletti
uralom és az önmagára látás képessége.
42
Az elégedettségből a legfőbb boldogság elnyerése.
43
A kiégetésből - a tisztátalanság eltűnése miatt - a testi és képességbeli beteljesedés.
44
Az önátlépésből a kívánt istenséggel való kapcsolat.
45
Az Úr iránti odaadásból a révület beteljesedése.
Magyarázat:
A tisztaság erénye a viszolygás erejét mintegy önmaga felé fordítja. Az öntest
imádatának kialvása után megszűnik az a vágy, hogy az elme a biztonságot a kéjben,
a kényelemben és más testek birtoklásában keresse. Az idegenkedés az anyagi
hordozóktól kioltja a vágyat, és a tudatot tisztává teszi, ez pedig a megismerhető
világ feltárulását vonja maga után. Az önösség éhségét kioltó elégedettség nem
beletörődést jelent, hanem az adott elfogadását, így elsősorban az igazság elvével
áll kapcsolatban. A kiégetés során elhamvadnak a testet és az elmét szennyező
kötelékek, s a tapasztaló a vágytól, sóvárgástól mentes önmagára tisztul. A
kapaszkodás szenvét kioltó tanítványság a szentiratok tanulmányozását és a folytonos
tanulás erényét jelenti, aminek során az ember mindig egy önmagán túli, a jelenlegit
meghaladó tudatállapot felé fordul. A "kívánt istenség" kifejezés
ezt is jelentheti. Hagyományosan a tanítványsághoz a szüzességi fogadalom is
hozzátartozott. A minden külső és belső kapaszkodótól megszabadult odaadás állapotában
pedig egyetlen tudás létezik, az Úr tudása. Ez a legfőbb felismerés a személyes
létezést feloldja, majd a révület beteljesedésében az újralétesülést okozó tudatlanságot
megszünteti. Tekintsük át a szenvek, a magatartási formák és az erények összefüggését
a következő táblázaton:
"kifelé" ható eredmény magatartás szenv erény "befelé" ható
eredmény
bizalom ártatlanság viszolygás tisztaság szellemivé tisztulás
elfogadás igazság önösség elégedettség kiegyensúlyozottság
felértékelődés igénytelenség vágy kiégetés testi képességek tökéletessége
félelemnélküliség tanítványság kapaszkodás önátlépés az eszménykép elérése
a világi születés megismerése nincstelenség tudatlanság odaadás az Úrnak lelki
beteljesedés
AZ ÜLÉSMÓDRÓL
46
Az ülésmód szilárd és örömteli.
47
Az erőlködés fellazításából és a végtelen eggyéválásból fakad.
48
Ettől fogva nem zavarnak többé a kettősségek.
Magyarázat:
Az ülésmód elsősorban azokat a testi gyakorlatokat, helyzetvételeket jelenti,
amelyek segítik az eggyéválás megvalósítását. Átvitt értelemben azonban a tapasztaló
mindenkori állapotára, a pillanatnyi szituációkban s egész világában elfoglalt
helyzetére is érthető. És mikor a természetes, az adottat elfogadó magatartás
révén a külső és belső helyzet örömtelivé és megingathatatlanná lesz, akkor
megszűnik az elme hangulatainak csapongása, s az értelem megszabadul az ellentmondásoktól.
A LÉLEKZETVEZETÉSRŐL
49
Ha ez megvalósul, akkor következik a lélekzetvezetés, a sóhajtozás menetének
visszafogása.
50
A lélekzetvezetés hosszantartó és finom. Rezdülése kifelé és befelé fordul,
illetve megállított. Helye, tartama és gyakorisága alapján határolható be.
Magyarázat:
A rezdületlen testi és lelki állapot felvétele után következik az elme rezdüléseinek
lecsillapítása. Az Igázás ezt sajátos, közvetett módon valósítja meg. Ez a lélekzetvezetés,
a belső életenergiák szabályozása. Ezek a folyamatok többnyire öntudatlanul,
az elmebeli rezdüléseknél hosszabb idő alatt mennek végbe. Három szakaszuk a
"kilélekzés", az énség érvényesülése a külső világban, a "belélekzés",
a külső világ újbóli birtokbavétele, valamint a kettő közötti szünet, a "belélekzett"
feldolgozása és megkötése. A tudatosult gondolkodási folyamatokban ezek a szakaszok
többnyire rejtettek, és csak jeleik alapján következtethetünk rájuk. Ilyen a
konkrét, testi lélekzés, a táplálkozás és egyéb testi folyamatok irányultsága,
időtartama és számossága. Az Igázás ezeknek - a meditációs gyakorlatokban elsősorban
a lélekzésnek - a szabályozásával hat vissza a tudat működéseire.
51
A negyedik rámutat a külső és belső érzékvilág kapcsolatára.
52
Ettől fogva eltűnik a fény takarója,
53
és az ész képessé válik a figyelemre.
Magyarázat:
A Igázás negyedik gyakorlatának lényegét a lélekzés folyamatának tudatosítása
és uralma képezi. Ez a folyamat a "külső" és "belső" határán
megy végbe. E gyakorlat legfontosabb célja az, hogy a külső és belső táplálékától
megfosztott énség elhalványuljon. Ekkor az ember megszabadul a belső képek,
gondolatok és szorongások kényszerétől, és rövid időre elcsitul az ész "lélekzése",
a külső és belső közötti cikázása. Az életvezetés gyakorlata ezt az elcsendesült
állapotot próbálja megragadni és állandósítani. A tudat minősége ekkor a Világos
felé fordul, a tiszta értés állapotában marad. A szemlélő ekkor válik képessé
az irányultságoktól mentes, tiszta szemlélődésre.
A VISSZAVONULTSÁGRÓL
54
A visszavonultság az az állapot, amelyben a képességek nem kötődnek önnön tárgyaikhoz,
hanem a tudat önformájához hasonulnak.
55
Ebből valósul meg a képességek fölötti tökéletes uralom.
Magyarázat:
A tárgyhoz kötött tapasztalásban az elme mindig annak a tárgynak a színét ölti
magára, annak hangulatába vált, amelyik éppen tükröződik benne. A lélekzet megfigyelése
során elhalványul a tudattárgyak fontossága. Az Igázás következő tagja ugyanezt
a mozdulatot hajtja végre az érzékszervek területén. A látás, a hallás és a
többi érzékelő képesség ekkor felszabadul az érzékelés kényszere alól, ez a
tudatban a képi, szóbeli elmeműködés elcsendesedését vonja maga után. A Szemlélő
ekkor akár meg is szüntetheti az érzékszervi tapasztalást. Ez készíti elő az
Igázás legmagasabb szellemi gyakorlatát, az összpontosulást.
III. A HATALOMRÓL SZÓLÓ NEGYEDRÉSZ
AZ ÖSSZPONTOSULÁSRÓL
1
A figyelem a tudat helyhez kötése.
2
Az elmélyedés az, ahol a tudat azonosul önmaga tárgyával.
3
A révület az, amikor a tudat önformája kiüresedik, és csupán a miértvalóság
ragyog.
4
Az összpontosulás az előbbi három együttese.
5
Felviláglik a felismerés, ha ez győzelemre jut.
6
Ám csak fokozatosan valósítható meg.
Magyarázat:
A legmélyebb megismerés, az összpontosulás az Igázás három utolsó tagját fogja
össze. Ez a megismerési folyamat az elme, a gondolkodás rögzítésével kezdődik.
Ezáltal megszűnik az elme csapongása, és a figyelmet egyetlen tárgy köti le.
A szemlélődés második fokozatán a megismerés már nem annyira a tárgyra, mint
inkább a szemlélő és a szemlélt kapcsolatára összpontosul, mintegy kioltja a
tudatnak a tárggyal kapcsolatos vélekedéseit. Ugyanakkor tudatosul a tárgyat
az alany számára fenntartó elv, amely voltaképpen a megismerés valódi szándékával
azonos. A harmadik szakasz a révület állapota. Ebben a tárgy, és az arról vélekedő
énség kettős valóságának képzete kiüresedik, és a tudatosság középpontjában
csupán egyetlen cél, a megismerés miértje ragyog. Ekkor a megismert - tárgyi
valóságától megfosztva, immár tudati jelenségként - a megismerőhöz tér vissza.
Az összpontosulás voltaképpen megkülönböztetési folyamat, ami a II. 27. szútrában
közölt megismerési szinteken keresztül, fokozatosan valósul meg.
7
Ez a három tag belsőbb az előbbieknél,
8
a magnélküli révülethez képest azonban külső tagok csupán.
Magyarázat:
Az Igázás nyolc tagja szerves egységet képez. Ez a nyolc tag valójában egyetlen
mozdulat nyolc szakasza. Vagyis bármely, a tudat leigázására irányuló tett ebből
az öt külső és három belső mozdulatból áll, és a magnélküli révület teljes szabadságában
teljesedik be.
A VÁLTOZÁSOKRÓL
9
A lebírtságba váltás az az állapot, amelyben a mozdulás ösztönzései háttérbe
szorulnak, a lebírás ösztönzései pedig előtérbe lépnek. A tudat ekkor a lebírás
pillanatát próbálja megragadni.
10
Ha ez ösztönössé válik - elcsendesült áramlás.
11
A révületbe váltás az az állapot, amelyben a tudat bármiért valósága eltűnik,
és felbukkan az egyhegyűség.
12 Az egyhegyűségbe váltás az, ha a lebírás küzdelme elcsitult, a révület folyamata
állandósult, s e kétféle irányulás kiegyenlített.
Magyarázat:
A fenti szútrák a tudat figyelemmé, elmélyedéssé és révületté alakulásának folyamatát
ismertetik. Az első szakaszban eltűnnek az ébrenlét állapotára jellemző csapongó
ösztönzések, és az elmét a megismerési vágy uralt ösztönzései töltik be (9.).
Ennek az összpontosuló figyelemnek a legmagasabb fokán megszűnik a fogalmi gondolkodás
is, ez teret enged az elfojtott, nem tudatos emlékképek felbukkanásának (10.).
Ekkor lehetővé válik az elmélyedés, a rejtett elmeműködések megfigyelése. A
harmadik szakaszban a figyelem már nem követi a mélyből felbukkanó ösztönzések
áramlását, hanem egyetlen ösztönzésre, a cél megvalósítására összpontosul (11.).
Ekkor a bármihez szívesen csapódó elme helyébe az alanyt, a tárgyat és a megismerést
egyesítő tudatosság lép. Ez a révület élménye.
AZ ÖSSZPONTOSULÁSSAL NYERT HATALOMRÓL
13
Ez érteti meg a lételemek és a képességek síkján végbemenő, törvényt követő,
ismérves és alaponálló változásokat is.
14
A törvényt követő változások az elnyugvás, a felbukkanás és a lappangás rendjét
követik.
15
Ha más lenne a sorrend, más lenne a változás.
16
A háromféle változásra összpontosulva megismerhető a múlt és a jövő.
Magyarázat:
Az összpontosulás állapotában tárul fel a látvány, a "külső világ",
önmagunkra vonatkoztatva pedig fizikai testünk átalakulásának törvénye is. Minden
átalakulási folyamat három szakaszra osztható. Az első a múltbéli, elszenvedett
fázis, annak meglétére csak ismérvek utalnak. (Példa: egy fa az előtte létezett
fa magvából keletkezett.) A második fázis a felbukkant, jelenlegi, aminek érzékszervileg
megalapozott valósága van. (Példa: A jelen pillanatban tapasztalt fa.) A harmadik
szakasz a még kimutathatatlan, lappangó, jövőbeli fázis, amelynek ténye a mostani
ismérvei alapján bizonyítható. (Példa: Ennek a fának a magvából is új fa sarjad
majd.) Tudjuk azonban, hogy a szánkhja jóga felfogása szerint a "külső"
világ mindig jelenidejű, hiszen nem lehet a múltban vagy a jövőben tapasztalni.
Ez a két idősík csak a "belső" világ jellemzője, vagyis az elme teremti
őket. Amennyiben szemlélődésünket a 13. szútrában ismertetett három változásra
irányítjuk, úgy megbizonyosodunk arról, hogy a jelen pillanat múltbeli tapasztalások
eredménye is, a jövő képzetét pedig a bennünk lévő múltbeli és jelenlegi hajlamok,
megszokások teremtik. A jelenlegi tudatállapot értelmi és érzelmi összetevőinek
elemzéséből pontosan visszaidézhetők a múltbeli tudatállapotok, és meghatározható
a jövőbeli "események" valószínűsége.
17
Zavar van abból, hogy a szavak, jelentések és irányultságok egybemosódnak. Szétválasztásukra
összpontosulva minden lény kiáltása megismerhető.
Magyarázat:
A nyelv, ami a szavakból, azok közvetlen és átvitt jelentéséből, valamint a
beszélő szándékából, irányultságából tevődik össze, valójában az alanynak a
léthez való viszonyát tükrözi. Természetesen nyelvnek számít minden önkifejezési
mód, aminek meghatározott jelrendszere van. Ha az összpontosulás a zavar megszüntetésére
irányul, vagyis e három síkot egymástól megkülönbözteti, úgy feltárul a beszélő
szavakon túli, valódi mondanivalója.
18
Az ösztönzéseket nyilvánvalóvá téve megismerhető az előző születés.
Magyarázat:
Az ösztönzések elnyomott, tudattalan emlékekből fakadnak. Így a korábbi létformákban
gondolatként, vágyként vagy élményként való testetöltésük jelenlegi hajlamaink
elemzése útján tárható fel. Hasonlóképpen ismerhető meg más lények "előző
születése" is.
19
Irányultságait megjelenítve megismerhető a másik tudat.
20
Ám támasztéka nem, mert nem az volt az összpontosítás tárgya.
Magyarázat:
Egy lény látásmódjának, a világhoz való viszonyának megismerése feltárja annak
tudatát, belső világát. Ennek alapján következtetni lehet arra is, hogy a másik
tudat miként látja a dolgokat, miként vélekedik felőlük. Az viszont, hogy mit
lát, nem tapasztalható közvetlenül, mert a másik lény érzékvilága nem tartozik
saját érzékvilágunk körébe.
21
A testi formára összpontosulva, ha annak megragadtató ereje megállított, elérhető
az elrejtezettség, mivel ekkor a látáshoz nem kötődik a láttatás.
22
Ezzel elmondtuk a hallás és a többi érzékelés síkján való elrejtezettséget is.
Magyarázat:
Belső indíttatásaink, önmagunk "láttatása" szabja meg azt, hogy mennyiben
tesszük érzékelhetővé önmagunkat a világ számára. Ha az összpontosulás a látás
és "láttatás", hallás és "hallatás" összeszövődött kapcsolatára
irányul, és azokat szétválasztja, úgy észrevétlenné válhatunk a világban, és
ennek ellenére is a lét figyelmes szemlélői maradunk.
23
Meglépett vagy meg nem lépett a tett. Erre összpontosulva - illetve az előjelekből
- megismerhető a végzet.
Magyarázat:
A tapasztalt világ nem más, mint korábbi tetteink eredménye. A jövő részben
a jelen pillanatból, részben pedig a belőlünk fakadó, újabb tettekre ösztökélő
hajlamokból alakul ki. Mivel minden egy örök változási folyamai rész-elemét
képezi, tetteink következményeit már most magunkban hordozzuk. Ha múltbeli cselekvéseinkre
és jelenlegi szándékainkra összpontosulunk, úgy feltárul az, hogy mire számíthatunk.
24
A szeretetre és a többire összpontosulva erők nyerhetők.
25
Az erőkre összpontosulva az elefánt és hasonlók ereje.
Magyarázat:
A szöveg a szeretet, a részvét, derű és elnézés erényeire utal (I. 33. szútra).
Ha ezek megerősödnek az elmében, úgy semmivé foszlik az ösztönzések és a sors
hatalma. A megismerés rendkívüli erőkre tesz szert, mert az elmét már nem érik
a jó és rossz kettősségének csapásai.
26
A megjelenés megvilágítására helyződve megismerhető a rejtett, a közvetett és
a távoli.
Magyarázat:
A megnyilvánult, tapasztalható Természetben a lét rejtett síkjai tükröződnek.
A dolgok működése, rendje, pályája, sorsa sohasem hazudik. Erre összpontosulva
feltárul rejtett valóságuk, közvetlenül nem látható kapcsolatrendszerük más
dolgokkal, és távoli, még be nem teljesedett céljuk, létük végső értelme.
27
A Napra összpontosulva megismerhető az eleven világ.
28
A Holdra összpontosulva megismerhető a csillagzatok rendje.
29
A Sarkcsillagra összpontosulva megismerhető a csillagok járása.
Magyarázat:
Felfoghatjuk ezt úgy is, hogy a Nap az ébrenléti állapotban tapasztalt külső,
"eleven világ" szimbóluma. A Hold a belső, álombéli állapot, a tudattalan
működési rendjének jelképe. A Sarkcsillag az Ég mozdulatlan középpontja, benne
az elme lényege, az egyedüli, mozdulatlan öntudat tükröződik. Ha a végső megismerés
erre a három princípiumra irányul, úgy a Nap révén feltárulnak az ébrenlét és
a tapasztalati világ törvényei, a Hold révén tudatosulnak a "csillagzatok",
a tudattalan indíttatások, és az ezekből születő karakterek, a Sarkcsillag pontjából
pedig betekintést nyerhetünk e sorserők működésébe.
30
A köldök körzetében összpontosulva megismerhető a testiség rendje.
31
A torok-kútban: az éhség és szomjúság megszűnése.
32
A teknőc-érben: megszilárdulás.
33
A fejcsúcs tündöklésében: a beteljesedett látás.
34
Mindez elérhető közvetlen szembesülés által is.
35
A szívben maga a tudat válik megérthetővé.
Magyarázat:
A jóga hagyománya a tudat működéseit nem csak az agyban képzeli el, hanem a
gerinccsatorna mentén az egész testben meghatároz úgynevezett tudat-körzeteket.
Patandzsali rendszere alapján az első körzet a köldök (30.), testetöltésünknek
és testi felépítésünknek látható emléke. Ide tartoznak az emésztés és a táplálék
felvétel vegetatív tudatműködései is, melyek a testet folyamatosan fenntartják
és megújítják. A következő szint a szív körzete (35.), ez a belső világ, a lélek
középpontja, ahonnan a tudatállapotok megszületnek. Ezért itt ragadható meg
a túlnyomórészt ösztönösen működő elme. Ezután a torokba helyezett tudatkörzet
(31.) következik. Ez az énség, a személyiség lakóhelye, innen öltenek testet
az elme legsóvárabb vágyai. Efölött, a két szem között helyezkedik el az éber,
figyelő tudat pontja (32.), amely a pillanatnyi elmét a tudatosság legfelső
helyével, a fejtetővel összeköti (33.). Ez az emberi test csúcsa, az egyéni
lét felső határa. Ennek magasságába emelkedve és innen körültekintve minden
megismerendő belátható. A tudat-körzetek egymás utáni tudatosítása mellett létezik
egy másik, közvetlen út is. Ez a "szembesülés", vagyis a felsorolt
elvek alapján történő összpontosulás anélkül, hogy azokat a test valamely pontjához
kötnénk.
36
Másértvalóságból lesz az élmény. Ez olyan irányultság, amely a Világost és az
Embert összekeveri, holott azok végképp különbözők. Az önmagáért-valóságra összpontosulva
megismerhető az Ember.
37
Onnantól a közvetlen szembesülésből fakadó hallás, érzés, látás, ízlelés és
szaglás jut győzelemre.
38
Ezek rossz tünetek a révületben, a mozduláshoz képest azonban beteljesedést
jelentenek.
Magyarázat:
Mint a II. 18. szútrából kiderült, a látványnak kettős célja van: vagy az élmények
szerzését, vagy pedig a megváltást szolgálja. Amennyiben a Természet legmagasabb
megnyilvánulási formáját, a tudatot, a Világost összekeverjük a végső tapasztalóval,
úgy a látványt a tudat irányultságai szerint ítéljük meg. Jobbnak vagy rosszabbnak,
magasabbnak vagy alacsonyabbnak véljük más látnivalóknál. Ekkor a tudat nem
képes önmagán alapulni, hanem újabb és újabb látnivalók felé fordul, vagyis
másért-való. Az Ember azonban nem keverendő össze a tudat legmagasabb síkjait
alkotó Eszmélettel és énképzettel. Az alany lényegénél fogva önmagáért-való
létező, s ennélfogva természetes állapotában a jelenségek által nem befolyásolt.
Más szavakkal: a Természet képződményeinek önmagukon kívül eső célja van, az
Ember, míg ez utóbbi pusztán önmagáért való. Ennek felismerése a látványra is
visszahat, hiszen ha a tapasztalás nem az élményszerzést, hanem az élménytől
való eloldódást szolgálja, akkor a megismerés "közvetlen szembesüléssé",
a dolgok minősítések és társítások nélküli tiszta szemlélésévé lesz. Ezáltal
minden jelenség egyedivé és lényegessé válik, hiszen a látványban nemcsak a
tárgy, hanem a látás tudatosítása is benne foglaltatik. Bár a magnélküli révületben
minden tárgyi tapasztalás feloldódik, az ébrenléti tudat hánytvetett állapotához
képest ez a közvetlen tapasztalás rendkívüli beteljesülést jelent.
39
Kóborlásának megtapasztalása és az őt megkötő okok fellazítása teszi lehetővé
a tudat más testbe lépését.
Magyarázat:
Az énséghez kötődés a szenvek által befolyásolt emlékezésben gyökerezik. Az
egyénné szűkült létezésből a belső világ által őrzött és ösztönné alakult emlékek
nem engednek kiröppenni. Ha tudatosítjuk eme ösztönök megkötő erejét, úgy a
testhez (személyiséghez) láncoltságunk fellazul, és az öntudat szabadon választhat
tudatstruktúrákat a tapasztalásra. Ennek révén bárkivé és bármivé válhatunk.
40
A fellélekzés feletti uralom után nem rekeszt meg víz, mocsár, tövisbozót és
hasonlók, továbbá megvalósul a felemelkedés.
41
Az összelélekzés feletti uralom után: fellobogás.
Magyarázat:
Az emberben ötféle "lélekzés" kering: az anyagfelvételt és érzékszervi
tapasztalást jelképező "belélekzés", az ürítést és szaporodást magába
foglaló "kilélekzés", a felvett elemeknek a testben és tudatban való
szétáramlását jelentő "szétlélekzés", a bekerült elemek megemésztésére,
feldolgozására irányuló "összelélekzés", valamint az anyagit szellemivé
átalakító "fellélekzés". Ez utóbbi az anyagtól való szabadulás útját
is jelképezi. Amennyiben az összpontosulás erre irányul, és ennek természetét
végleg megismeri, úgy az Ember "fellélekzik", megszűnnek a gondok,
az anyagi világ akadályai. Az összelélekzés az életerő középpontja, az élet
tüze. Ennek megismerője fellobog, és kiáradó középponttá válik önnön világában.
42
A hallás és az űr kapcsolatára összpontosulva isteni hallás érhető el.
43
A testbéliség és az űr kapcsolatára összpontosulva, és tollpihekönnyű eggyéválásból:
az űr átjárása.
Magyarázat: Az
űr a lét mindent betöltő állaga, ebben helyezkednek el az "anyagi"
valóság tárgyai. Emellett az űr a hallás érzékszervéhez is kapcsolódik, mivel
az űr a rezgés tere, a hang alapja. Ha az elmélyedés a hallószerv űrtermészetére
irányul, akkor tágíthatja annak érzékelési tartományát, és ez rendkívüli hallásbeli
képességeket tesz lehetővé. Ha pedig az összpontosultság a testhez kötődés mikéntjét
tárja fel, akkor a kinyílt, határain túllépő tudat a végtelenséget ölti testként
magára, és megvalósul a "nagy testetlenség" állapota.
44
A nagy testetlenség az az állapot, amelyben külső hatásra nem képződik többé
rezdülés. Itt tűnik el a fény takarója.
Magyarázat:
Az elmélyedés eme állapotában megszűnik a külső világhoz kötődés illúziója és
kiderült, hogy a tárgynak vélt külső létezők végső soron a tudat emlékképeinek,
ösztönzéseinek tükörképei. Ezért ebben az állapotban már nem megy végbe hagyományos
értelemben vett érzékelési folyamat, az elmét semmi sem készteti "kívülről".
A külvilághoz kötődés káprázata szétfoszlik, és a tudat önmaga időtlen, határtalan
fényében ragyog.
45
Arra összpontosulva, hogy az önformájában durva valójában a rejtettből fakad,
elérhető a lételemek feletti győzelem.
Magyarázat:
Az anyagiság durva síkjának a lételemek, a föld, víz, levegő, fény (tűz) és
űr állagai felelnek meg. A rejtett elemiség az érzékterületekre utal. Ha az
összpontosulásban tudatosítjuk azt, hogy az anyagi világ valójában a rejtettből,
vagyis a finom elemekből fakad, úgy tetszés szerint alakíthatók a természeti
törvények.
46
Ebből következik a parányivá válás és a többi képességek, a test jelességei,
valamint az, hogy nem sújtanak többé a létesülés törvényei.
47
Formai kecsesség, erő és gyémántkeménység a test jelességei.
Magyarázat:
Az anyagi világ törvényeinek feloldása az Igázás hagyománya szerint "természetfeletti"
képességeket tesz lehetővé. A kommentárok a következő nyolc csodaerőt említik:
parányivá válás, hatalmassá válás, könnyűvé vagy nehézzé válás, minden vágy
beteljesítése, tetszés szerinti helyen való megjelenés, mindenek fölötti uralom
és teremtő erő. A lételemek és az anyagi törvények feletti uralom egyben az
ezekből kialakult anyagi test tökéletességét is eredményezi.
48
Arra összpontosulva, hogy az érzékelés önformájában valójában az önösségből
fakad, elérhető a képességek feletti győzelem.
49
Ebből következik az ész gyorsasága, a szervektől független létezés és az Ősanyag
feletti győzelem.
Magyarázat:
A megragadás, a személyes tapasztalás, az önösség ősi ösztönéből fakad, amely
azt célozza, hogy a látvány "saját" látvány legyen. Ha az összpontosulás
erre a folyamatra irányul, és az önösségből fakadó tapasztalást kioltja, felbomlik
a lét irányultságok általi megkötöttsége, és a felszabadult tudat tetszés szerinti
eszmét, irányultságot teremthet. Az érzékszervi tapasztalás kényszerétől megszabadult
tudat bármilyen érzékelést létrehozhat, és ezen keresztül tetszőlegesen alakíthatja
önnön "anyagi" világát.
50
Csak az áll az egész lét felett, és az éri el a mindentudást, aki arra is rálát,
hogy más a Világos, és más az Ember.
51
Aki még ebben is vágytalan, az Egyedülvaló, mert a rossznak írmagját is eltünteti.
Magyarázat:
A végső tapasztaló, az Ember meghaladja a Természet legfinomabb, Világos síkját,
az Eszméletből, énképzetből és észből álló belső szervezetet is. Ha a törekvőben
kialszik az a vágy is, amely a legmagasabb állapot elérésére irányul, vagyis
ha felismeri, hogy a Homályos és a Világos egyaránt a Természet alakzatai, akkor
már nem "akar" szemlélővé válni, hanem minden emléket eleresztve ő
lesz a Szemlélő maga.
52
Ha tisztségbe hívják, nem ragaszkodik, és nem bízza el magát, hiszen nem-vágyottal
foglalatoskodik.
Magyarázat:
Még a legmagasabb állapotokban is ott lappang az önösség csírája, a mástól való
önmegkülönböztetés ösztöne. A "gőg" fogalma itt természetesen tágabban
is értelmezhető, jelentheti a "magáról, mint az állapot élvezőjéről"
való tudást is.
53
A pillanatokra és azok sorrendjére összpontosulva megvalósul a különbségtevésből
születő Felismerés.
54
Azután szembetűnik a keletkezés, jelleg és hely szerint meg nem különböztetett,
hasonló jelenségek mássága is.
55
A különbségtevésből születő Felismerés megváltó, közvetlen az egész érzékvilágot
felöleli, minden körülményeivel együtt.
Magyarázat:
Hétköznapi tapasztalásunkban a megismerés időbevetett, pillanatnyi, mivel mindig
újabb megismerési pillanat következik utána. Ha az összpontosulás ezekre a megismerési
pillanatokra, illetve azok sorrendjére irányul, megszületik annak felismerése,
hogy bár minden pillanat más és más, mégis magába foglalja az összes többi megismerést,
hiszen az előzőkre támaszkodik, és a következőket célozza. A különbségtevésből
születő, vagyis a létet az idő és a történések folyamatából kiemelő Megismerés
állapotában a jelen pillanat mindentől független, önmagába záruló, egyedüli
valósággá tisztul, amiben minden "eddigi" és "ezután lehetséges"
pillanat tükröződik, és elnyeri végső értelmét. A lét eme oszthatatlan egységében
élhető meg a minden októl és következménytől mentes "Létezem" állapota.
56
Az Egyedülvalóság az az állapot, amelyben egyaránt megtisztul a Világos és az
Ember.
Magyarázat:
A Szellemi és az Ember egymástól tisztul meg, miután a Tapasztaló nem azonosul
a megismerés szervével, az Eszméletből, énképzetből és észből álló személyes
tudattal. A Természet és az Ember ekkor végleg elkülönül egymástól és önmagában
megmarad.
IV.
AZ EGYEDÜLVALÓSÁGRÓL SZÓLÓ NEGYEDRÉSZ
A BETELJESEDÉSRŐL
1
A beteljesedést születés, növényi szer, ige, kiégetés és révület szüli.
2
Másik létállapotba születés a Természet betöltöttségéből következik.
3
A kiváltó nem az igazi ok, bár a Természet gátjait átszakítja, miként a földműves.
Magyarázat:
A beteljesedés rendkívüli tudatállapotot jelent, átlépést magasabb megismerési
síkra. Ez az átalakulás művi és természetes módszerekkel idézhető elő. Az 1.
szútra fogalmainak vizsgálatából kiderül, hogy valójában egyre finomodó, egyre
tudatosabb eszközök soráról van szó. A születés a beteljesedés állapotának természetes
kialakulását jelenti. Ekkor a tudat előző tapasztalásai révén mintegy "éretté"
válik a magasabb állapotok megélésére, vagyis a beteljesedés a tudat természetes,
készen kapott állapotát jelenti. Hasonló állapotokat lehet elérni növényi szerekkel,
a hitből táplálkozó igékkel, a vágyak kiégetésével, és a révület által. Ezek
a módszerek az elme szándékos befolyásolására irányulnak. A legdurvább módszer
külső, anyagi eszközökkel hat a tudat működésére, az eszme és kiégetés szellemibb
eszközökkel próbálja megvalósítani ugyanezt, míg a révület már kizárólag belülről
kísérli meg feloldani a magasabb megismeréstől elválasztó tudati akadályokat.
Minél kisebb mértékű a tudatosság, annál kevésbé valószínű a beteljesedés állapotának
állandósulása, illetve annál nagyobb a veszélye annak, hogy a tudat rabjává
válik a természetellenes úton kiváltott állapotnak. A tapasztaló ugyanis ekkor
nem teremt, hanem csak elősegít bizonyos folyamatokat, ahogy a földműves a növény
sarjadását. Igazi megoldást csak a tökéletesen megismert és uralt út, a révület
jelenthet.
A TUDAT KIALAKULÁSÁRÓL
4
Egyedül az önösség alakítja ki a formáló tudatállapotokat.
5
A sokféle működésben egy tudat az oka a többinek.
6
Ezek közül az elmélyedésből születő tudat nem hajlamosít.
Magyarázat:
A tudatot - a tapasztalás állandóan változó színterét, foglalatát - a tapasztalás
kisajátításának ösztöne, az önösség alakítja ki. A tudat akkor születik, amikor
az énség nélküli Alany, az Ember, egyesülvén a Természettel, önmagaként éli
meg a Világost, azaz az Eszméletből, énképzetből és észből álló belső szervezetet.
A szemlélő számtalan tudattal bír, amelyek egymást szülik és ösztönzik, mint
a térbeliség tudata, az időbeliség tudata, a pillanatnyi tapasztalás tudata,
az énség tudata, amelyek kölcsönösen gerjesztik és meghatározzák egymást. Ezt
az összefonódást átlátva, ebben elmélyedve a tapasztaló mentesül a tudatot újra
meg újra korlátok közé kényszerítő hajlamoktól.
A TETTEKRŐL ÉS AZOK EREDMÉNYEIRŐL
7
Az Igázó tettei nem feketék és nem fehérek, míg másoknál háromfélék.
Magyarázat:
A pillanatnyi tapasztalás tudata a cselekvésben vizsgálható. Ezek vagy konkrét
tettek, vagy pedig megmaradnak az élmények minősítésének szintjén. A minősítés
háromféle lehet: Világos, Ragaszkodó vagy Homályos. Míg a közönséges tudatot
a korábbi tettek hajlamai alakítják, és így mind a három minősítés jellemző
rá, az önösségen túlemelkedett ember cselekvései és tapasztalásai nem jellemezhetők
a minőségek kategóriáival.
8
A háromféle tettekből csak a termések minőségének megfelelő benyomások nyilvánulnak
meg.
Magyarázat:
Ha a megítélés a létet Világosra, Ragaszkodóra és Homályosra osztja, és az ember
ennek megfelelően tevékenykedik, akkor ennek a megkülönböztetésnek szükségszerűen
a tapasztalásban is meg kell jelennie, vagyis az ember törvényszerűen jót és
rosszat, örömteljeset és szenvedésteljeset fog átélni.
9
Bár a tettek és benyomások között keletkezési helyüket és időpontjukat tekintve
látszólag nincsen összefüggés, mégis összetartoznak, mert egylényegű az ösztönzés
és az emlékezés.
10
És ezek kezdet nélküliek, mert a sóvárgás örök.
Magyarázat:
Bár a mindenkori sorshelyzet és a korábbi cselekvések közötti összefüggés általában
rejtett, mégis kimutatható a "jó és rossz tettek" és a "sorsszerű
események" közötti kapcsolat. A lét ugyanis nem tudattól független valóság,
hanem hozzá a korábbi megismerések emlékképei tapadnak. Ebből a nézőpontból
tekintve a külvilág jelenségeihez a tudat mélyéről felmerülő ösztönzések, bevésődött
emlékképek kapcsolódnak. Ezek ismételt felbukkanása a létet egyre inkább megszokott
világgá merevíti. Ha kutatni kezdjük az ösztönzések mögötti emlékképeket, akkor
nem leljük azok kezdetét, hiszen végső soron az ősi szenvekben gyökereznek.
Ezek pedig időtlen idők óta fennállnak a tapasztalás hátterében, és mindaddig
fennmaradnak, míg meg nem valósul az Egyedülvalóság állapota.
11
Az ok és a gyümölcs, a hajlam és annak támasztéka összetartoznak. Ezért ha ezek
megszűnnek, megszűnnek az ösztönzések is.
Magyarázat:
Az ösztönzések nem önmagukban léteznek, hanem termések csupán, okra vezethetők
vissza. Okuk a vágyakozó, szenvek által befolyásolt tudat. Ezért ha megszűnik
az ok, az ösztönzések iránti hajlam, akkor eltűnnek a gyümölcsök, a hajlamot
alátámasztó ösztönzések is.
AZ IDŐRŐL
12
A múlt és a jövő magából adódik, mivel a dolgok útja megtörik.
13
A dolgok lényegük szerint megnyilvánult vagy rejlő minőségűek.
14
A dolgok önazonossága a változások egyazonosságából következik.
Magyarázat:
A III. 13-16. szútrák már tárgyalták az idő tényét, és azt a dolgok változásának
folyamatából vezették le. Ez a változás akként is megragadható, ha a dolgok
lényegét jelenlevő (korábban rejlőből megnyilvánult) és rejtett (majdan megnyilvánuló)
minőségek összességeként fogjuk fel. A folytonos változásban lévő dolog önazonosságát
(például, hogy ugyanarról a folyóról van szó) a változási folyamatok egyazonossága
adja.
A DOLGOK TAPASZTALÁSÁRÓL
15
Ha egy dolog változatlan, a tudatállapotok különbözősége szerint különböztetődik
meg tapasztalása.
16
Ha egy dolog nem egy tudat függvénye, hogyan lehetne megismert?
17
Tekintve, hogy a dolog beárnyékolja a tudatot, az egyszerre lesz megismert és
meg nem ismert.
Magyarázat:
Mi van akkor, ha a vizsgált tárgy nem egyértelműen változó (folyó, ember), hanem
változatlannak, maradandónak tűnik (hegy, Patandzsali Jóga-szútrája)? Ebben
az esetben is különbözőnek tapasztaltatik, mégpedig a rátekintő elme különböző
színezettsége miatt. Jókedélyű tudat - "kéklő hegyóriás", rosszkedélyű
tudat - "döglesztő kapaszkodó", értő tudat - "csodálatos irat",
értetlen tudat - "zagyva badarság". Az a tény viszont, hogy a megismert
dolog mindig a rátekintő tudat függvénye, azt a problémát veti fel, hogy megismerésének
szintjét mindig a megismerő tudat szintje határozza meg. Így a szilárd, dologi
valóság lebontása nem annak tudomásul nem vételét jelenti, hanem azoknak a tudati-
és lét-síkoknak a bejárását, amelyeken keresztül a tárgyi világ kialakult. Ez
pedig a figyelem, az elmélyedés és a révület megvalósításával lehetséges.
A TUDAT TERMÉSZETÉRŐL
18
A tudat rezdülései mindig ismertek gazdája előtt, mert az Ember nem változik.
19
Saját ragyogása nincsen, mert maga is látvány.
20
És egy pillanatban nem határozható meg kétféleként.
Magyarázat:
A 19. szútra egyértelműen rámutat, hogy az úgynevezett "objektív valóság"
körébe a valóság objektív voltát feltételező tudat is beletartozik. Nem igazi
tapasztaló, hanem a tapasztalás szerve, aminek lencséje lényegesen torzítja
a tapasztalt képet. Mivel "ugyanarról" a valóságról gyakran többféle
képet is kapunk, a képek különbözőségéből és sajátosságából kiindulva közvetetten
megtapasztalható maga a képalkotó tudat is. Ha pedig tapasztalható, akkor nem
alanyi, hanem tárgyi léttel bír. A megismerés fénye egyedül a mindenkori tudatra
rátekintő Emberből ragyog.
21
Másik tudatba látva egymásba ragadnának az eszmélések, és összezavarodna az
emlékezés.
22
Az öneszmélet akkor tudatosul, ha az öntudat nem lép ki, és magára ölti annak
alakját.
Magyarázat:
Ha az Ember egyszerre több tudatba látna, úgy mindegyik tudatban tükröződne
az összes többi is. Könnyen belátható, hogy ez gyakorlatilag lehetetlenné tenne
minden megismerést, következtetést, valamint a tudatállapotoktól való függetlenedést
is. Az a pont, amelyről rátekintünk a tudatra, valójában kívül esik a tudat
területén. Ez az öneszmélet az öntudat mozdulatlan középpontja, amelyből a mindenkori
tudat kialakul.
23
A Látó és a látvány által színezett tudat mindenért-való.
24
Mivel számtalan benyomás tarkítja, a tudat is másért-való, mert szervezetten
működik.
Magyarázat:
A tudatok változatossága is célt szolgál. A sokféleképpen tarkított tudatállapotok
középpontjából ugyanis különbséget tehetünk tudat és tudat között, kitűzhetjük
a tudat átalakításának célját és irányát. Ebből a pontból az is nyilvánvalóvá
válik, hogy a bármilyen állapotot, tapasztalatot, színt magára öltő tudat működése
végső soron nem önmagáért való, hanem az Emberért. Igazi célja pedig az, hogy
önmagát megmutassa, és ezzel magasabb megismerések felé segítsen.
A MEGKÜLÖNBÖZTETÉSRŐL
25
A megkülönböztetőn látóból eltűnik az önlét átélése.
26
Akkor valósul meg a megkülönböztetés síkjáról hegyként kimagasló Egyedülvaló
tudat.
Magyarázat:
A megkülönböztetés lényege, az Alany és a Tárgy különválasztása. Ennek tökéletes
szintje az addig alanyiként átélt tudatnak tárgyként, látványként történő szemlélése.
Ekkor az énen felülemelkedett Alannyal, az időtlen Emberrel való azonosulás
révén eltűnik a személyiség, és a szemlélő egyetemessé, Egyedülvalóvá válik.
27
Az ennek résein belépő másféle irányultságok az ösztönökből fakadnak.
28
Elhagyásuk módját már elmondtuk a szenvekkel kapcsolatban.
Magyarázat:
Még ebben az állapotban is felmerül annak igénye, hogy a létet valamiképpen,
valamilyen szempontból, vagy cél érdekében szemléljük. A tudat résein befurakodó
ösztönzéseket visszahúzódással illetve elmélyedés révén lehet kiküszöbölni,
amint azt a II. 10-11. szútrák ismertetik.
AZ EGYEDÜLVALÓSÁGRÓL
29
Ki még az Elszámoláskor sem haszonleső, az a mindent felölelő, megkülönböztető
látásmóddal eléri a "Törvény felhő" révületet.
30
Innentől szűnnek meg a szenvek és a cselekvések.
Magyarázat:
A szenvek végső kioltása a Teljesség iránti vágyakozás megszüntetését jelenti.
Ha az ember még ezzel szemben is vágytalan, akkor tárulnak fel az ember előtt
a lét végső törvényei.
31
Akkor a végtelen megismerés minden elfedő szenny fölé emelkedik, és csekély
az, ami még megismerésre vár.
Magyarázat:
A szenny a szenvekre utal. Ha ezek eltűnnek, eltűnik a világ, a látvány vonzereje
is. Bármi megismerhető, de semmi sem köti magához a megismerő figyelmét.
32
Ekkor a minőségek váltakozásának sorozata célját beteljesíti, és véget ér.
33
És a pillanatokkal szemben a változások végpontjáról a sorrend értelme megragadható.
Magyarázat:
Ekkor tárul fel a látvány igazi célja, amely mindig is az Ember és a Természet
végső szabadsága volt. Ekkor a Természet minden eddigi törvénye szertefoszlik,
a térbe, időbe és formákba rendezett világ elemeire hullik szét, és feloldódik
a végtelenné tágult szemléletben. Kiderül, hogy minden eddigi esemény és megismerési
pillanat ezért a végső állapotért született, ebből érthető, és ebben ér véget.
34
Amikor a minőségek céljuktól, az Embertől fosztatván visszahúzódnak, az az Egyedülvalóság,
vagyis az öntudat erejének önmagán alapulása.
