Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Miklós Pál [álnév: Mi Po 米白]

(Diósgyőr, 1927. május 18.–Budapest, 2002. november 16.): művészettörténész, sinológus, műfordító.

1946–1950: Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Eötvös Collegium; 1951–1954: Peking Egyetem. 1954–1958 között a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum muzeológusa, 1958–1974 között az MTA Irodalomtudományi Intézet munkatársa, 1975–1985 között az Iparművészeti Múzeum főigazgatója, 1985–1987 között a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeum igazgatója, 1987-ben nyugdíjba vonult. 1985-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar előadója (kínai művelődéstörténet). 1959-ben a művészettörténet kandidátusa lett. A Munka Érdemrend arany fokozata 1985; 1973: József Attila-díj; 1982: Munkácsy Mihály-díj.

Főbb művei:
• A tunhuangi Ezer Buddha barlangtemplomok, Budapest, 1959
> Tartalom
• A kínai irodalom rövid története [Tőkei Ferenccel], Budapest, 1960
> Tartalom
Ihara Szaikaku: Minden bérlők leggazdagabbja, Budapest, 1960
Csi Paj-si, Budapest, 1962
• Olvasás és értelem, Budapest, 1971
• A sárkány szeme. Bevezetés a kínai piktúra ikonográfiájába, Budapest, 1973
> Tartalom
• Vizuális kultúra. Elméleti és kritikai tanulmányok a képzőművészet köréből, Budapest, 1976
A Zen és a művészet, Budapest, 1978; Szeged, 2000 > A Zen és a japán haiku
> Tartalom
• Kép és kommunikáció, Budapest, 1982
• Kapujasincs átjáró, Budapest, 1987
> Tartalom
Az első kínai császár cseréphadserege, Budapest, 1988
Tus és ecset: Kínai művelődéstörténeti tanulmányok, Budapest, 1996

> Tartalom
> A Csan nem-hivatalos története > A Csan buddhizmus és a történetírás
Liu Cung-jüan: Megszeretem a száműzetést [Ecsedy Ildikó et al], Budapest 1997
Utószó, in: Erich Fromm – Daisetz Teitaro Suzuki: Zen-buddhizmus és pszichoanalízis

Mi Po álnéven:
A taoista "Kámaszútra". Helikon, 1974/2, 216-225. oldal (vagy: Tus és Ecset, Liget könyvek, 1996, 69-83.)
• Utószó, in: Li Jü: A szerelem imaszőnyege, Erotikus regény a Ming-korból, Kiss Imre fordítása, Medicina, Budapest, 1989, 339 old.

*

Tudományos ülés Miklós Pál, az Iparművészeti Múzeum egykori igazgatója emlékére
Iparművészeti Múzeum, Budapest, 2003. november 17.

"1927-ben született Diósgyőrben. 1950-ben végzett a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen, majd a pekingi egyetemen és a pekingi Szépművészeti Akadémián tanult (1951-1954). A magyar sinológusok új nemzedékének kiemelkedő tagja volt, kitűnő képzettséggel rendelkezett sinológiai és filológiai téren egyaránt. Néhány évig segédmúzeológusként dolgozott a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeumban, majd kinevezést kapott az MTA Irodalomtudományi Intézetébe. Doktori disszertációját Felvinczi Takács Zoltán vezetésével készítette el 1959-ben a 20. századi kínai művészet témakörében. Pályafutása elején több modern kínai irodalmi művet fordított le magyar nyelvre. Tőkei Ferenccel közösen megírta a kínai irodalom rövid történetét.

1977-ben lett az Iparművészeti Múzeum főigazgatója, ahol irányítása alatt szakmai szempontból új éra vette kezdetét. A főigazgatói működése alatt készült kiállítások új irányvonalat képviseltek a múzeológiában, és magasszintű tudományos műhelymunkát inspiráltak. Ekkor kezdődtek az Iparművészeti Múzeum kortárs művészeti kiállításai, de nem csak ezek, hanem az ekkor elkészült állandó kiállítást megelőző tudományos kutatások is szorosan kapcsolódtak Miklós Pálnak a vízuális kultúrával kapcsolatos elméletéhez, valamint a strukturalizmus és a szemiotika akkoriban legfrissebb nemzetközi aktualitású szellemi áramlataihoz. 1987-ben régi álmát valósította meg a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum kínai gyűjteményéből rendezett állandó kiállítás felállításával. Az Iparművészeti Múzeumból ment nyugdíjba, de ezután is aktív maradt: az ELTE médiaiskoláján tanított, és tovább folytatta tudományos kutatásait.

Akkurátus tudós és széles látókörű egyéniség volt egyszerre. Egyik meghatározó kutatási területe az összehasonlító művészettudomány volt: az irodalom és a képzőművészet kultúra kölcsönviszonyának kérdéseivel foglalkozott. Olyan csomópontokat igyekezett megragadni, amelyek a legérzékletesebben világíthattak rá az összefüggésekre, sajátos kapcsolódásaikra. Nagy biztonsággal mozgott az egyes diszciplínák határterületein, és kutatásainak fontos ismérve volt az elméleti újszerűség, az aktualitás, a kortárs művészethez való szoros kötődés. Pontos elméleti alapozottsággal közelítette meg és elemezte a vizuális kultúra számos megjelenési formáját a fotótól a képzőművészeten át a filmig. Széles értelemben vett műfajtudat jellemezte. A vizuális kultúra elméletének vizsgálata, a szemiotika számos aspektusának vizsgálata vagy környezeti kultúra problémáinak elemzése új kutatási eredmények sorát vázolta fel több mint negyedszázaddal ezelőtt. Az interdiszciplinaritás máig lenyűgöző erőssége írásainak. Az elméleti megalapozottságú és egészen új irányokban biztosan tájékozódó képzőművészeti kritika jelentős alakját tisztelhette benne.

Sinológiai kutatásai középpontjában a buddhizmus és a kínai festészet állt; ez utóbbi tárgykörében több könyve és számos írása jelent meg. Élete utolsó éveiben betegsége dacára mindvégig segítette tanítványait a kínai művészet és művelődéstörténet megismerésében."

*

 

Miklós Pál

Akit a tudományos világ majd Miklós Pálként tisztel, és nevét is majd így örökítik meg lexikonok, monográfiák, könyvtárak Los Angelestől Londonon át Pekingig, Hulják Pál néven 1927. május 18-án született Diósgyőrben. Kivételes tehetségű, már ötéves korában ír-olvas. Szépen rajzol (több albumnyi remek rajz és akvarell maradt utána), érdekli a technika, maketteket barkácsol, működő rádiót eszkábál, építész akar lenni. Egy bányásztelepen (Pereces - téglaburkolatú egyenházai ma is megvannak) nevelkedik. Iskolai tanítója apai nagybátyja, Hulják János, európai hírű botanikus. Az ő könyvtárát használja, Herman Ottótól Jókaiig mindent elolvas. (Jókait élete végéig az egyik kedvenceként említi.) Memorizálja a szövegeket. Műveltségén és szövegtudásán az érettségiztető elnök úgy elképed, hogy a legendás hírű elitképzőbe, az Eötvös Kollégiumba küldi felvételire. Az 1945-ös év ez. A családnak a műegyetemre nincs pénze, Pali lemond az építészségről és francia-magyar szakos bölcsészhallgatónak jelentkezik az Eötvös Kollégiumba, ahová rögtön felveszik. Meghatározó tanárai Kenéz Ernő, Keresztury Dezső, Pais Dezső, Gyergyai Albert. (Keresztury javaslatára változtatja meg családnevét Miklósra; Gyergyaival annak élete végéig francia nyelven levelezik.) Kedvenc költői: Arany, Babits, Weöres. (Egy Babitsot ábrázoló porcelán plakettet könyvespolcának ágya melletti részén tartott. Weöressel közeli barátok voltak és leveleztek is. Weöres sokszor dolgozott barátja kínai nyersfordításaiból.) 1950-ben diplomát szerez. Tudományos aspiránsként Kínába megy. (Elutazása: választás. Politika és tudomány között. Kínából - tőle tudom - megváltozva jött vissza. Igazában véve nem lett buddhista, de az élete végéig tartó csendes alázat volt benne minden érték iránt.) 1951-1954 között a pekingi egyetemen és a pekingi szépművészeti akadémián tanul. Sokfelé eljut, főként gyalogosan, vándorfestőkhöz csapódva, vagy teherautók platóján utazva. Szakállt növeszt. Úgy öltözködik, mint a kínaiak, sarut hord, mint a vándorok. Kínai nevet kap: Mi Po. A hétköznapi nyelv mellett később megtanulja a régi kínai nyelvet és írást is. (A kínai mellett tudott még franciául, németül, angolul, oroszul és latinul.) Gyönyörűen rajzol. Kalligráfiákat is készít. (Korniss Dezsőt ő tanította meg a kalligráfia elméletére.) Csiszolt kőbe megfaragtatja pecsétjét. (Ecset, tus és pecsét: ezek voltak legnagyobb, és talán egyetlen kincsei.) A kortárs kínai festőművészek legjavával (Li Hsziung-caj, Li Ko-zsan, Li Ku-csan, Vang Csu-csiu, Csi Liang-ji, Csiang Csao-ho, Huan Pin-hung, Vu Co-zsen) baráti viszonyba kerül. A festés minden titkát megtanítják neki. Úgy tekintik, mint egy közülük valót, mint egyet a beavatottak közül. (Legszebb könyve - A sárkány szeme. Bevezetés a kínai piktúra ikonográfiájába, 1973 -, amely lengyel, német és francia nyelven is megjelent, és amelynek tipográfiai megvalósítása is az ő munkája, ennek a "beavatott" tudásnak a gyümölcse. Alkalmazta benne azt a történeti módszert, amelyet többdimenziós, strukturális kauzalitásnak nevezett el később. Ennek lényege, hogy a történések - a Történelem - okai és okozatai nem érthetők meg lineáris kauzalitással, hanem csak a politika, az irodalom, a művészet, a technika, a jog, a vallás, a magánélet stb., azaz csak minden bevonásával.) Megismerkedik az öreg Csi Paj-si-val, akit a XX. század legnagyobb kínai művészének tartanak. (Könyve: Csi Paj-si, 1962) (Évek múltán még egyszer elutazott Kínába. Barátai egy része akkorra már meghalt, többen a kulturális forradalom áldozatai lettek. Szomorúan jött haza. Azt mondta, az ő Kínája nincs többé.) Egyetlen nem-kínaiként eljut Tunhuangba. Három hónapot tölt itt, naplójába belerajzolta az Ezer Buddha Barlangtemplomok falképeit. Itt készített jegyzeteiből nő ki első könyve (A tunhuangi Ezer Buddha Barlangtemplomok, 1959). (Világhírnevet éppen ez a munka hozott neki. Egy pár éve megjelent külföldi kiadványban olvastam, hogy a nemzetközi sinológia őt tekinti annak, aki Tunhuangot az európai kultúra számára újra felfedezte.)

1954-1958 között a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeumban dolgozik. Innét az MTA Irodalomtudományi Intézetébe kerül. Tőkei Ferenccel megírja A kínai irodalom rövid története című monográfiát (1960). Megjelennek kötetekbe gyűjtött esszéi: Olvasás és értelem (1971),Vizuális kultúra (1976). József Attila-díjjal (1973) és Munkácsy-díjjal tüntetik ki (1982). Európai szinten is elsők között foglalkozik a vizuális kultúrával, mint önálló tudománnyal. Egyik első hazai méltatója a strukturalizmusnak. Baráti kapcsolatba kerül és levelezik Roman Jakobsonnal. 1975-től tíz évig vezeti az Iparművészeti Múzeumot, amelyből az ország egyik legjobb kulturális intézménye lesz. Megjelenik a magyar szemiotikai irodalom alapművének számító könyve, a Kép és kommunikáció (1980). Baráti szálak fűzik Vasarelyhez és Kepes Györgyhöz. Megírja A zen és a művészet című könyvét (1978), majd ennek folytatásaként a Kapujanincs átjárót (1987), amelyben középkori kínai buddhista szövegek - ahogyan ő nevezi: katekizmusok - általa készített fordítását és saját magyarázatait adja közre. Az 1987. évi nyugdíjba vonulása előtt két évig a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum igazgatója. Ezután 2001-ig az ELTE-n tanít kínai művészettörténetet.

Igazi mestere Felvinczi Takács Zoltán volt. Ő volt az aspiránsvezetője, a kandidátusi értekezésének bírálója, tulajdonképpen ő volt Miklós Pál szellemi apja. (Szánkózó unokái mellett Takács Zoltán fényképe volt az egyedüli fotó, amelyet dolgozószobájában kifüggesztett.) Baktay Ervint is mesterének tartotta. Az 50-es évek második felében sokat voltak együtt a Hopp Ferenc Múzeumban. Tanítványi-baráti szálak fűzték az öreg Ligeti Lajoshoz is. Ligetinek hozzá írott leveleiből látszik, milyen fontos volt ő Ligetinek. Barátság fűzte - most csak a halottakat említem - Juhász László belsőépítészhez. Amikor Juhász megbénult, ő tanította meg újra beszélni és írni. Barátja volt Tőkei Ferenc, aki egyik utolsó könyvét (A kínai festészet elmélete című szöveggyűjteményt) neki ajánlotta. Egy életen át tartó barátság fűzte Vujicsics Sztojánhoz, akivel a betegségekben is osztozott. Barátja volt Kaesz Gyuláné, Kató, valamint Szerb Antalné, Klári és testvére, Bálint Endre. A művészek közül talán a legjobb barátja Kondor Béla volt. Mivel ez már történelem, megírom, a jó szakmai viszonyon túl, barátság is fűzte Antall Józsefhez. Kapcsolatukra jellemző Antall alábbi, japán kerti metszetre írott újévi jókívánsága: „MI PO kínai sexuálpathologus úrnak, Sashegyen - Tisztelettel a konkurrencia, azaz a japánok nevében, mao-mao-mao - BUÉK, 1976/77, AN Tall-jó”.

Tűnődöm, mi volt legjellemzőbb tulajdonsága? Azt hiszem, az, hogy semmihez sem ragaszkodott. Tárgyakhoz, dolgokhoz végképp nem. Talán csak az ecseteihez, a tushoz és a pecsétnyomójához. Bár, ha elkértem volna őket, biztosan nekem adta volna. A semmihez sem ragaszkodás hagyatta ott vele az Iparművészeti Múzeumot, aztán a Hopp Ferenc Múzeumot, és tulajdonképpen az életet. Öt-hat éven át a betegségeivel bajlódott. Hetvenedik születésnapjára tanítványai és kollégái meglepték egy emlékkönyvvel. Ennek örült, de tulajdonképpen már csak a családjának tudott örülni. Betegágyában a Római Szentegyház rítusa szerint meggyónt, megáldozott. Végnapjaiban Babits-verseket és zsoltárokat hallgatott. Utolsó látogatója, Sári László tibetológus is zsoltárokat olvasott neki. 2002. november 16-án halt meg pasaréti lakásának dolgozószobájában. Évtizeddel korábban maga írta, buddhista ihletű gyászjelentése - „az, aki Miklós Pál volt, meghalt...” - órákkal halála után került elő. Hamvai a tabáni Alexandriai Szent Katalin plébániatemplom kriptájában nyugszanak.

Hidvégi Máté
Vö. Aki tud, nem beszél, Holmi, 2003. január
http://www.holmi.org/2003/01/hidvegi-mate-%E2%80%9Eaki-tud-nem-beszel%E2%80%9D-miklos-pal-1927%E2%80%932002

*

Miklós Pál (kínai nevén Mi Po 米白) sinológiai munkásságának főbb témái a festészet, irodalom, művelődés és vallástörténet. 1951-54 között Kínában járt ösztöndíjasként, ahol összeismerkedett a neves kínai festőművésszel Qi Bai-shi-vel (Csi Paj-si), akinek korábban is voltak kiállításai Budapesten (1930, 1938), s munkásságát rövid kötetben méltatta (Csi Paj-si 1862-1957, 1962). Nagy alakú albumban tárgyalta többek között Lóczy Lajos és Stein Aurél által felfedezett dunhuang-i (tunhuangi) barlangtemplomoknak a buddhizmus története szempontjából is jelentős művészetét (A tunhuangi ezer Buddha barlangtemplomról, 1959). Több önálló (Kína művészete, 1956, 1987) és másokkal készített kiállítási katalógusa is megjelent.

Elméleti és művelődéstörténeti szempontból is jelentős könyvet írt a kínai festészetről (A sárkány szeme. Bevezetés a kínai piktúra ikonográfiájába, 1973). A maga korában úttörő összefoglalást írt a modern kínai irodalomról (A kínai irodalom rövid története; szerzőtárs: Tőkei Ferenc, 1960). Koronként részletezve tárgyalta a kínai színházművészetet (In: Hont Ferenc, szerk. A színház világtörténete 1-2, 1972). Lefordította Lao She (Lao Sö) A tigriskisasszony meg a férje című regényét (1957) és Cao Yu (Cao Jü) Zivatar című színművét (1959). Különösen sokat fordított Guo Mo-ruo-tól (Kuo Mo-ruo), akinek többkötetes önéletrajza (Ifjúkor, 1961;Egyetemi éveim, 1962), a híres ókori költőről, Qu Yuan-ról (Csü Jüan) írt drámája (Csü Jüan, 1958), valamint több verse is az ő tolmácsolásában jelent meg.

Számos érdekes, a buddhizmust is érintő művelődéstörténeti témát tárgyalt (Tus és ecset. Kínai művelődéstörténeti tanulmányok, 1996), s Mi Po néven a kínai erotikáról is írt. Külön hálás témája volt a buddhizmusnak kínaiul chan (csan), japánul zen néven ismert irányzata (A zen és a művészet, 1978; Kapujanincs átjáró. Kínai csan-buddhista példázatok, 1987).

Kicsi Sándor

 

Mi Po [Miklós Pál]: A taoista "Káma-Szútra" (részlet)
Helikon, 1974/2, 216-225. oldal
Teljes szöveg PDF formátumban: Tus és ecset: 128-159. oldal

A taoista „Káma-szútra”, Dong-xuan mester ars amatoriája annyiban egyezik az indiaival, hogy mindkettő kozmikus hivatkozással kezdődik. „Dong-xuan mester így szólt: Az égalatti tízezer dolga közölt mindennél értékesebb az ember. Mindama dolgok között, amelyek az embert felvirágoztatják, semmi sem hasonlítható a nemi érintkezéshez. Mintája az Ég, mustrája a Föld, kormányozza a Yint és irányítja Yangot. Azok, akik megértik jelentését, képesek lesznek természetüket táplálni és éveiket meghosszabbítani, azok, akik nem fogják fel igazi értelmét, ártani fognak önmaguknak s idő előtt fognak meghalni.” (…)
Dong-xuan tovább fejtegeti a kozmikus törvényekkel való összefüggést: „Dong-xuan mester így szólott: Az Ég voltaképpen balfefé forog, a Föld pediglen jobbfelé. Így következik egymás után a négy évszak, szól a férfi és követi az asszony, felül van a cselekvés, alul pedig az önelégültség; ez a természetes rendje minden dolgoknak. Ha a férfi mozdul, de anélkül, hogy az asszonytól választ kapna, vagy ha az asszony izgalomba jön, de anélkül, hogy a férfi néki tetszését keresné, akkor a nemi aktus nemcsak a férfinak lesz ártalmára, de kárt okoz az asszonynak is, mert ez nem lenne egyéb, mint a Yin és Yang között kialakult viszonynak ellenére tenni. Ha ezen a módon egyesülnének, akkor sem az egyik sem a másik nem találna semmi jót az aktusban. Tehát a férfinak is, az asszonynak is a világrendben elfoglalt helyük szerint kell mozogniok, úgy illik, hogy a férfi felülről hatoljon lefelé, az asszony pediglen alulról fogadja őt. Ha ilyen az ő egyesülésük, akkor lehet azt mondani, hogy Ég és Föld teljes összhangban vannak.”
Az indiai Káma-szútra is esősorban a házaséletre kíván megtanítani, a kínai is. Válszjájana hangsúlyozza: „A Káma gyakorlása az alantasabb osztályok nőivel, a kasztjukból kitaszított nőkkel, a kéjhölgyekkel és a kétszer férjezett asszonyokkal sem elrendelve, sem eltiltva nincs.” És hozzáleszi: „A Kámának ily nőkkel való gyakorlása nem ismer más célt, csak az élvezetet.” A konfuciánusak is elfogadták a korai századokban a taoista ars amatoriák tanításait, de azt kizárólag a házaséletre vonatkoztatták. A konfuciánus felfogás a halhatatlanság biológiai fogalmát alakította ki: az ember utódaiban válik halhatatlanná – a házasélet célja tehát a minél tökéletesebb utódok létrehozása. Ezt a felfogást a taoisták sem vetik el, de számukra fontosabb a hathatatlanság fizikai megoldása: az élet meghosszabbítása. Ezért foglalkoznak olyan gonddal – az elixírek kotyvasztásán kívül – a légzéstechnikával, az egészség megőrzésének és a betegségek elkerülésének mindenféle módjával és a nemi élet helyes, vagyis egészséget biztosító technikájával is; az, hogy ez a házasságban vagy azon kívül történik, az ő traktatusaikban mellékes körülmény. A férfi és nő viszonya sem társadalmilag, hanem kozmikusan determinált náluk. (…)
A kínai szöveg arról tanúskodik, hogy a kínai orvostudomány, elsősorban az anatómia, lényegesen magasabb fokon állott, mint az indiai – legalábbis Vátszjájana ismereteiben:
„Dong-xuan mester így szólott: Amikor egy férfi és egy nő nemi érintkezéshez kezd, mindig úgy kell helyet foglalniuk, amiképp az fent le van írva, és csak ezután fekhetnek le együtt, az asszony akkor is balról, a férfi pedig jobbról. S amikor így lefeküdlek, egymás mellé, a férfiúnak hátrább kell fordítania az asszonyt, hátára fektetni őt és széttárni a lábait, majd pedig föléje kell hágnia és combjai közé térdepelnie. Kisvártatva beledöfi az ő Nefrit Szárát a Drágalátos Kapu külső ajkai közé, ebbe az árnyas sáncba, amely alacsony fenyvesnek, mély barlang takarójának látszik. Arra fogja késztetni hímtagját, hogy ebben az előcsarnokban játszadozzék anélkül, hogy abbahagyná a szenvedélyes csevegést, illetve az asszony szájában nyelvének szopogatását. Avagy fénylő orcáját fogja bámulni, s ugyanakkor fentről egy-egy pillantást fog vetni az Aranyos Hasadékra. Tapogatni fogja a hasát, a mellbimbóit és dörzsölgetni fogja a Kincses Teraszt. Ezeket művelvén, a férfiúnak vágyai lángra fognak lobbanni, az asszony pedig teljesen felbolydul lelkében. Akkor a férfi elevenen megmozgatja a Virgonc Csúcsot, majd fent, majd meg lent, végigdörzsölgetve egész mélységükben a Jadeit Ereket, egész magasságában az Aranyos Hasadékot, s így kénytelenítve magát az egész Vizsgák Csarnokának végigjátszására, végül is megpihen a Kincses Terasz jobb oldalán. Mindez nem lévén egyéb, mint kapu előtti szórakozás, mielőtt még behatolna a hüvelybe.”
Nagyon jellegzetes különbség mutatkozik az indiai szerelmi tankönyv és a kínai taoista kézikönyv között: az indiainak alapvető módszertana az osztályozás – a kínainak a leírás. (…) A kínai szövegben a leírás olyan fiziológiai, sőt, lélektani részletezésig megy el, ami a régi kínai empirikus természetismeretnek és technikának a maga korában rendkívüli fejlettségévei mutat rokon vonásokat, s egyben magyarázza azokat a vívmányokat, amelyekkel a kínaiak egészen az újkor elejéig messze megelőzték az európai természetismeretet és technikát is.
„Abban a pillanatban, amikor a Cinóber Hasadékból bőséges folyadék patakzik, akkor hatoljon belé a Virgonc Csúcs egészen egyenesen, folyadékot eresztve magából, amely összevegyülve az asszonyéval teljesen átáztatja a Szent Síkságot fent s a Homályos Völgyet lent. S ekkor a férfi lásson hozzá erős mozdulatokkal, hogy hirtelen betaszítsa s ismét kirántsa tagját, de oly ügyesen, hogy az asszony, magán kívül az izgalomtól, irgaloméri esedezzék. S ekkor a férfi vonja ki a tagját s vászonkendővel törölgesse meg, mind a magáét, mind az asszonyét. S ekkor vezesse be ismét Nefrit Szárát mélyen a Cinóber Hasadékba, mígnem elérkezik a Yang Teraszig. Tagja pedig hasonlatos legyen a szilárd sziklafokhoz, amely eltorlaszolja a völgy mélyét. S ekkor újra lásson mozgáshoz és könnyű taszításokkal adjon jókora. meg-megszakított ütéseket, amelyek mélyre hatolnak, s irányítsa azokat különbözőképpen, majd lassan, majd meg hirtelenül, majd távolra hatóan, majd meg gyengén, a huszonegy lélegzet ritmusára.”
„Akkor pedig a férfi szaporázza meg a gyors és mélyre hatoló lökéseket, az asszony pedig kövesse mozgását és utánozza ritmusát. Virgonc Csúcsa, miután megostromolta a Magformájú Üreget, hatoljon előre egészen annak legmélyéig. Azon a helyen pedig tagjával néhány fordulat megtétele után észrevétlenül térjen át rövid lökésekre. Amikor pedig az asszony hüvelye megtelvén nedvekkel, elérkezik a kéj tetőpontjára, a férfi vonja vissza hímtagját. Vagyis hogyha nem vonja vissza, megindul az magától is, mikor elkezd petyhüdni; ha azonban mégis meredt maradna, vonja ki mindenképp. Bizony attól a pillanattól, amikor kártékony már a férfinak, hogy kivonja petyhüdt tagját, jobb, ha semmit sem teszen. S erre a férfinak aggodalmasan ügyelnie kell.”
A kínai szövegben az osztályozás nem mutat rendszert, inkább csak felsorolás, empirikus ismeretek egymás után való rögzítése. Viszont mind a felsorolásokban, mind a leírásokban nagy szerephez jut a költői hasonlat. (…)
A taoista kézikönyv legfontosabb fejezete, már ti. a taoista „életerő” megőrzése és helyes szabályozása tekintetében az, amelyikben a coitus reservalus technikáját tanítják:
„Dong-xuan mester így szólott: Amikor a férfi érzi, hogy magját hamarosan ki fogja bocsátani, mindig meg kell várnia, hogy az asszony elérje a teljes kéjérzést. Mihelyt az asszony elérkezett oda, a férfi rövid lökéseket szaporázzon, hogy hímtagja abban a térségben játszadozzék, amely a Lant Húrjától a Magformájú Üregig terjed, mozdulatai pedig hasonlatosak legyenek a gyermekéhez, aki az anyja mellbimbója után kapdos a szájával. Azután a férfi hunyja be szemét és szedje össze lelkét; nyelvét szorítsa szájpadlásához, feszítse ívbe a hátát és merevítse meg a nyakát. Tágítsa ki orrlukait egészen nagyra, húzza ki a vállát, zárja szorosra száját és tartsa vissza lélegzetét. Ilyen módon magja nem fog elfolyni, hanem bensője felé fog felszállni saját erejéből. A férfi képes lehet teljesen szabályozni magjának ömlését. Amikor pedig asszonyokkal közösül, tíz esetből csak kétszer vagy háromszor bocsássa ki magját, ne többször.”
A legfeltűnőbb különbség az indai Káma-szútra és a kínai között, hogy az utóbbi voltaképp nem csupán ars amatoria, hanem prenatalis paedagogia is. A taoista kézikönyvön is nyomot hagyott a konfuciánus felfogás, aminthogy az egész szellemi ételben gyakran vegyül össze a kettő: az utódok nemzésének a szempontja itt is rendkívül fontos:
„Dong-xuan mester így szólott: A férfinak, aki gyermeket kíván, meg kell várnia, míg az asszony túlesik havi vérzésén. Ha azután a rákövetkező első vagy harmadik napon hál vele, fiat fog kapni tőle. Ha pedig a negyedik vagy ötödik napon, akkor leányt fog nemzeni. Az ötödik nap után a közösüléskor kibocsátott mag hatástalanul vész el.
A férfinak meg kell várnia a mag kibocsátásával, hogy a nő a kéjérzés csúcsára érkezzék, de olyan formán, hogy a tetőpontot egy időben érjék el mindketten. Amikor aztán a férfi azon a ponton van, hogy magömlése bekövetkezik, azt nagy bőséggel bocsássa ki magából. Azonban előbb fektesse az asszonyt hátára, hogy csillapítsa annak szíve dobogását, s azon legyen, hogy az összeszedje magát. Ami pedig az asszonyt illeti, hunyja be szemét és figyelmét igazítsa a férfiú magvára, amit befogadni készül…”
„Ha egyszer az asszony megfogant, kellemes munkákkal kell foglalkoznia. Pillantása kerülje el a gonosz látványokat, füle ne halljon rút szavakat. Minden nemi vágyát el kell fojtania s távol kell tartania magát az átkozódásoktól és civódásoktól. Nem használ neki, ha megijed, sem pedig, ha túlhajtja magát. Kerülje a hiábavaló locsogást és ne engedje, hogy elcsüggesszék. Ami pedig az étkezést illeti, ne éljen nyers, hideg, savanyú vagy borsos étellel. Ne kiránduljon sem kocsin, sem lovon, ne másszon meredek hegyre, ne szakadék pattjára, ne fusson le fejtőn, ne szaladgáljon. Nem tanácsos orvasságot szednie, sem pedig tűszúrásos vagy égetéses kezelésnek alávetni magát. Minden tekintetben illedelmes gondolatokkal kell foglalkoznia és folytonosan tanulmányoznia a Klasszikus Könyveket, amiket fennszóval szokás olvasni. Így lesz gyermeke okos és bölcs, törvénytisztelő és tisztességes. Ezt hívják a megszületendő gyermek nevelésének.” (…)
Mi európaiak kissé csodálkozhatunk azon, hogy milyen fejlett biológiai, anatómiai, sőt lélektani ismeretei voltak ennek a kínai korszaknak.

 

 

 

Tőkei Ferenc - Miklós Pál: A kínai irodalom rövid története
Budapest, 1960

Tartalom

Bevezetés 7
Tőkei Ferenc: A klasszikus kínai irodalom rövid története

A patriarkalizmus nagy korszaka: a Csou-kor (i. e. XI-III. század) 15
Epikus szórványok és a történetírás kezdetei 19
A filozófia főbb művei 24
A líra fölemelkedése 38
A kiegyezés kora: a Han-dinasztia (i. e. 206- i. sz. 220) uralkodása 49
A filozófia és a történetírás 52
A líra válsága és új fellendülése 57
A barbár elözönlés kora: a Han-dinasztia bukásától a Tang-dinasztia kezdetéig (220-618) 69
Ideológiai áramlatok, esztétikai rendszerezések 71
Az átmeneti kor lírája 78
A novella csírái 85
A középkori Kína első felvirágzása: a Tang-dinasztia (618-907) kora 89
A líra aranykora 92
A konfuciánus filozófia és az esszé 106
Az elbeszélés fölemelkedése 111
A középkori Kína másodvirágzása: a Szung-dinasztia (960-1276) kora 115
A neo-konfucianizmus születése 118
A líra utolsó nagy korszaka 122
A széppróza s az epikai költészet új útjai 128
A mongol uralom: a Jüan-dinasztia (1280-1368) kora 133
Az opera-dráma virágkora 135
Kína fejlődésének további megrekedése: a Ming-dinasztia (1368-1644) kora 146
A regény és az elbeszélés 147
A "déli dráma" és a hagyományos irodalom 159
Kína elmaradásának mélypontja: a mandzsu Csing-dinasztia (1644-1912) kora 163
A klasszikus kínai novella és regény fejlődésének tetőpontja 164
A dráma és a líra 172
Kína forradalmának előjátéka 173

A modern kínai irodalom rövid története

Az imperializmusellenes háborúk és forradalmak kora: 1989-1949 181
Az új irodalom megszületése (1898-1919;1919-1927) 184
Az új költészet úttörői 190
A realista novella 196
A Baloldali Liga korszaka (1927-1937) 205
A modern regény megszületése 209
A modern dráma 221
Polgári és proletár költők 225
A japánellenes háború és a népi felszabadító háború az irodalomban (1937-1949) 230
A háborús évek költészete 236
A korszak regényirodalma 243
A drámairodalom 247
A népi Kína irodalmi élete (1949-1959) 254
Ajánlott szakirodalom 265
A kínai irodalom magyarul megjelent műveiből 267
Mutató 271

 

 

Miklós Pál: A sárkány szeme
Corvina Kiadó, 1973, 271 old.

Tartalom

Bevezetés 9
A festő-Anyagok és eszközök 19
A "Négy kincs" 19
Tus és ecset (a kép lelke és szelleme) 25
Különleges szerszámok 27
A festő 30
Festőtípusok-társadalmi státusok 33
A festő műhelye 48
A kalligráfia 59
A kalligráfia szabályai 59
A kalligráfia kínai esztétikája 64
A pecsét 71
A kép-Technika és stílus 77
Kalligrafizmus 77
"Míves ecset" és "eszmeírás" 86
Stílus és művészetszemlélet 88
A kép világa 93
Felosztás 93
Az ember világa 97
A képzelet világa 122
A természet világa 150
A kép jelentése 181
A képszerűség: az ontológikus kép 182
A stilizálás maximuma és optimuma 183
A síkszerűség: a dekoratív kép 186
Az artisztikus térszemlélet 187
A festészet és a többi művészet 191
A kínai kép jelentése 196
A piktúra leszármazottai és rokonai 198
A piktúra mint kézművesség 198
A sokszorosított festmény 211
A kép élete 231
A kép élete 231
A kép közönsége 240
Befejezésül 245
Függelék 251
Jegyzetek 251
Válogatott bibliográfia 255
A képek jegyzéke 257
A képek forrása 262
Dinasztikus kronológia 263
Névmutató 264
Tárgymutató 268

 

Kapujanincs átjáró: Kínai csan-buddhista példázatok,
Vál., kínaiból ford., a jegyzeteket és az utószót írta Miklós Pál, a fordítást az eredetivel Csongor Barnabás vetette egybe,
Budapest, Helikon Kiadó, 1987, Prométheusz Könyvek 16; ua.: 2., változatlan kiad., Budapest, Helikon, 1994.

Tartalom

Feljegyzések Lin-csiről / Lin-csi Lu 5 < PDF
Beszélgetések a csarnokban (1, 2, 3, 9) 7
Útmutatások a gyülekezetnek (10, 11, 13, 15, 20, 21, 36) 11
Példázatok (43, 44, 45, 46, 47, 65, 49, 50, 53, 54, 55, 56, 58, 61) 25
Viselt dolgairól (66, 69, 71, 72, 73, 74, 75, 76, 78, 81, 82, 83, 85, 87) 32

Kapujanincs átjáró / Vu-men Kuan 43 > PDF
Ajánlás 45
A szerző Előbeszéde 46
Csao-csou kutyája 47
Paj-csang rókatündére 48
Csü-cse fölemeli az ujját 50
A szakálltalan barbár 51
Ember a fán 51
Buddha fölmutat egy szál virágot 52
Csao-csou: Mosd el a csészédet! 53
Hszi-csung, a kerékgyártó 53
Az Abhidzsnya Buddha 54
Csing-suj végső kétségbeesésben 55
Csao-csou próbára teszi a remetéket 55
Si-jen hívja mesterét - saját magát 56
Tö-san evőcsészéje 57
Nan-csüan kettévágja a macskát 57
Tung-san hatvan botütése 58
Ha a harang megszólal 59
A Nagy Tanító három hívása 60
Tung-san három font kendere 61
A köznapi lélek maga az Út 61
Az erős ember 62
Jün-men seggtörlője 63
Kasjapa zászlórúdja 63
Ne törődj vele, jó vagy rossz! 64
Hallgatni vagy beszélni 65
Jang-san álma 66
Két szerzetes fölgöngyöli a bambuszfüggönyt 66
Nincs elme, nincsen Buddha, nincsen semmi se 67
Lung-tan elfújja a lámpát 68
Sem a szél, sem a zászló 70
Az elme Buddha, Buddha az elme 70
Csao-csou kikérdezi az öregasszonyt 71
A máshitű és Buddha 72
Sem nem elme, sem nem Buddha 73
Az okoskodás nem az út 73
Csien-nü eltávozott lelke 73
Ha erényes emberrel találkoztok 74
Csao-csou cédrusa 75
Bivaly az ablakban 75
Üdvösséget elszólni 76
A felrúgott korsó 76
Bódhidharma lecsillapítja a lelket 77
A szamádhiból felébresztett nő 78
Sou-san bambusz-éke 79
Pa-csiao botja 80
Ki az a másik? 80
Hogyan tovább a pózna tetejéről? 81
Tou-suaj három sorompója 81
Csien-feng az egyetlen útról 82
A szerző utószava 83

Nefrit szirt / Feljegyzések (Pi-jen Lu) 85 > PDF
Vu császár megkérdezi Bódhidharmát 87
Csao-csou: Az igaz Út nem oly nehéz 88
Ma-cu betegsége 88
Tö-san vándorbatyuja 88
Hszüe-feng rizsszemecskéje 89
Jün-men: Mindegyik nap jó nap! 90
Fa-jen: Te Huj-csao vagy! 90
Cuj-jen szemöldöke 90
Csao-csou négy kapuja 90
Mu-csou üresfejű bolondja 91
Huang-po muslicái 91
Tung-san három font kendere 91
Pa-ling ezüstcsészéje 92
Jün-men: Az egyetlenhez szólni 92
Jün-men: Fordítva az egyetlenhez szólni 92
Csing-csing tojásfeltörése 92
Hsziang-lin: Belefáradni az üldögélésbe 93
Csung nagymester varrás nélküli sztúpája 93
Csü-cse ujj-Csanja 94
Lung-ja a nyugati vándorról kérdezget 94
Cse-men lótusza 94
Hszüe-feng teknőcorrú kígyója 95
Pao-fu Csodahegy-csúcsa 95
Liu asszony, a Vasmalom 96
A Lótuszvirág-csúcs remetéje 96
Paj-csang a Fenség Csúcsán 96
Jün-men aranyos szele 97
Nan-csüan: Amit nem hirdettek a nagy tanítók 97
Taj-szuj: S következik a másik 98
Csao-csou és a nagy retek 98
Ma-jü csengős botja 98
Ting csak áll 99
Csen főhivatalnok Ce-funál 99
Jang-san: Nem voltál te a Lu-hegységben 100
Mandzsusrí: Három meg három 100
Csang-sa sétára indult 101
Pan-san: Három világ - Tan sehol! 101
Feng-hszüe és a pátriárkák Tan-pecsétje 101
Jün-men gyógyfüves sövénye 102
Nan-csüan virágszála 102
Csao-csou és a Nagy Halál 103
Pang hópelyhei 103
Tung-san: Se hideg, se meleg 104
Ho-san: Érteni a dobütést 104
Csao-csou hét font súlyú kenderköntöse 105
Csing-csing: Az esőcseppek hangja 105
Jün-men: A hat fel-nem-fogás 105
Vang tajfu és a teaszertartás 106
Szan-seng: Az aranyhal kiszökött a hálóból 106
Jün-men szemernyi szamádhija 107
Hszüe-feng: Hát ez mi? 107
Csao-csou kőhídja 108
Paj-csang és a vadliba 108
Jün-men széttárja karját 108
Tao-vu: Nem akarom megmondani! 109
Csin-san és a három sorompót átverő nyílvessző 110
Csao-csou: Égen s földön egyedül én vagyok igaz 110
Csao-csou: Nincs mentség 111
Csao-csou: Miért nem idézed végig? 111
Jün-men botja sárkánnyá változik 112
Feng-hszüe egyetlen porszemecskéje 112
Jün-men egyetlen kincse 112
Nan-csüan kettévágja a macskát 113
Csao-csou fejére teszi a saruját 113
A máshitű bölcs és Buddha 113
Jen-tou hangosan fölnevet 114
Fu, a Nagy Tanító, szútrát magyaráz 114
Jang-san a nevét kérdezi Szan-sengtől 115
Nan-csüan kört rajzol 115
Vej-san: Kérlek, mondd meg! 115
Vu-feng: Fogd be a szád! 116
Jün-jen: Hát a tied úgy van? 116
Ma-cu és a száz tagadás 116
Csin-niu és a rizsesbödön 117
Vu-csiu méltatlan ütései 117
Tan-hszia: Megvacsoráztál már? 118
Jün-men szezámmagos pogácsája 119
Bódhiszattvák a fürdőben 119
Tou-ce: Minden hang a Buddha hangja 119
Csao-csou újszülött csecsemője 120
Jao-san és a szarvaskirályok királya 120
Taj-lung romolhatatlan Tan-teste 120
Jün-men: Az öreg Buddha és az oszlop 121
Vimalakírti kapuja az Egy és Egyedülvalóhoz 121
A Tung-feng-hegy remetéje tigrisordítást utánoz 122
Jün-men: Mindenkinek megvan a maga lámpása 122
Jün-men: Orvosság és betegség egymásért vannak 122
Hszüan-sa három fogyatékosa 123
Jün-jen: Az egész test kéz és szem 123
Cse-men és a bölcsesség lényege 124
Jen-kuan és a rinocéroszlegyező 124
A Magasztos elfoglalja helyét 125
Ta-kuang rókadémonja 125
A Szurangama szútra és a világtalan 125
Csang-csing és Pao-fu Buddha szavain vitáznak 126
Csao-csou három kulcsszava 126
Gyémánt szútra: A vétkesség eltörlése 126
Tien-ping két rossza 127
Csung, a Nagy Tanító és a tíz-testű pásztor 128
Pa-ling: A kardra fújt hajszál 128
Jegyzetek 129
Utószó 213
Névmutató 226
Szakirodalmi tájékoztató 230
Képjegyzék 233

 

Miklós Pál: Tus és Ecset > PDF
Liget Műhely Alapítvány, 1996

Előszó 5
Nyelvi kultúra és kínai ideológia 9
Idő - kínaiul 23
Tér-kép - kínaiul 43
A szerelem művészete Keleten 57
A taoista "Káma-szútra" 69
A szerelem imaszőnyege 85
Buddhista szimbólumok Kínában 99
A Chan nem-hivatalos története 123
Buddha útján - Felvinczi Takács Zoltánról 143
A kaifeng-i zsidók 159
Egy kínai zarándok 171
Ennin Shonin útleírása 179
Egy kínai "zöld" a középkorban - Liu Zong-yuan történetei 195

 

Miklós Pál: A tunhuangi Ezer Buddha Barlangtemplomok
Magyar Helikon Könyvkiadó, 1959

Tartalom

Előszó 5
Tunhuang fölfedezése 7
Tunhuang 19
A Selyem Útja 23
A buddhizmus 27
A buddhista Tunhuang 34
Az Ezer Buddha Barlangtemplomok 49
A barlangtemplom-rendszer 51
A műemlék építészeti sajátságai 62
A falfestmények technikája 69
A festészet korai szakasza (Vej-kor) 73
Stílusváltás (Szuj-kor) 88
A festészet aranykora (Tang-kor) 93
A festészet ezüstkora (Szung-kor) 111
A tunhuangi szobrok 116
Tunghuang a kínai buddhista művészetben 119
Forrásművek jegyzéke 125
Színes képmellékletek 127
Illusztrációk jegyzéke 193
Mutató 195

 

Miklós Pál: A Zen és a művészet > PDF
Magvető Könyvkiadó, 1978

Tartalom

Bevezetés 7
A buddhizmus elterjedése 7
A buddhizmus Kínában 10
A Csan története 14
Bodhidharma 14
A pátriárkák 8
Lin-csi Lu 26
A Csan ezüstkora 33
A Zen útja 38
A japán buddhizmus 38
A Zen megalapítói 42
A Zen pártfogói 51
A Zen kulturális útja 55
A Zen gyakorlata 59
A Zen és a művészet 67
A Csan és a kínai költészet 67
A Zen és a japán haiku 75
A Zen és a színjáték 79
A japán kertművészet 82
A teaszertartás 86
A piktúra 89
Az ikebana 109
A Zen és a busido 111
A Zen bölcselete 114
A Zen mint vallás 114
A Csan és a Zen művelődéstörténeti jelentősége 115
A Zen mint a művészet ihletője 119
Jegyzetek helyett