Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Buda Ferenc
KIMONDOTT SZÓ - KILŐTT NYÍL

Török népek szólásai és közmondásai
Terebess Kiadó, Budapest, 1998
A könyv borítója
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

Török közmondások
Baskír közmondások
Kazak közmondások
Kirgiz közmondások
Ujgur közmondások
Tuva közmondások


Buda Ferenc előszava

Azidén ősszel épp huszonegy éve, hogy egy éjszaka az orosz forradalom és pogárháború moldvai román származású tábornokáról, Mihail Frunzéről (miért is ne épp róla?) elnevezett kirgiz főváros Ala Too nevű szállodájának számomra rendelt szobájában az ágyra ledőlve egy ütött-kopott könyvet kezdtem el lapozgatni.
Hosszú és fárasztó nap állt mögöttem. A birodalom központjában eltöltött csaknem egy hetes kötelező (és oly értelmetlen) vesztegelés után aznap hajnalban, még sötéttel szálltam le a repülőről, megérkezvén Kirgizföldre. Kedvesen, barátilag, sőt testvérileg fogadtak. A vendég iránti szeretetteljes tisztelet a hagyományaikból s lényük mélyéből egyaránt fakad. Amidőn megtudták, hogy utazásomat - addigi életem leghosszabb utazását - nem puszta kirándulásra, hanem kultúrájuk, népköltészetük s nem utolsó sorban nyelvük tanulmányozására szánom, attól fogva jóformán a tenyerükön hordoztak. Mire van szükségem, kérdezgették. Én makacs következetességgel minduntalan csak ennyit válaszoltam: ”szözdük” - azaz: szótár. Végigjárták velem Frunze - az idegen nyelvekben iskolázatlanabb öreg kirgizek kiejtése szerint: ”Purunze” - valamennyi könyvesboltját, majd a könyvtárakat is, ám a válasz mindenütt ugyanaz volt: ”Szözdük dzsok” - szótár nincs. Félnap alatt fogalmam támadt róla, hogy a szovjet állam a nemzeti nyelvű szótárak kiadása terén vajmi kevéssé erőltette meg magát. Már-már elszontyolodtam, amikor egyik újonnan szegődött barátom a sajátját ajándékozta nekem, mondván: használjam egészséggel. Hát ezt lapozgattam ott töltött első napom éjszakáján, majd a későbbiek során is, valahányszor magamra maradtam.
E szótár több szempontból is nevezetes, sőt egyedülálló kiadvány. Amidőn a nyomdából kikerült, 1940-ben a kirgiz nyelvet - akárcsak az oszmán-törököt az atatürki írás-reform után - már jóideje nem arab, hanem latin betűkkel írták. Rá egy évre megtörtént a cirillizáció, így barátom ajándéka valóságos könyvészeti ritkaságszámba ment. Ettől persze még lehetett volna akár holmi hitványka munka is. Dehát nem az volt! Szerkesztője, összeállítója - megalkotója a nemzetközi hírű, jeles turkológus, K.K. Judahin, aki az életét szentelte a kirgizeknek. Gyaníthatóan az egyszerű vonzalmat magasan túlszárnyaló, kiolthatatlan szerelem táplálta irántuk. Szótára - melynek két jókora kötetből álló, immár cirillbetűs kiadása 45 (!) évvel később látott napvilágot - úgyszólván minden egyes szócikkében erről tanúskodik. Ilyen mélységű s ennyire részletes ismeretek összegyűjtéséhez és rendszerbe foglalásához a nyomolvasó vadász szemfülessége vagy a frontvonalak mögé beépült hírszerző tudósi buzgalommal párosult igyekezete édes-kevés. Ehhez a kitartóan munkálkodó elmének a holtig hűséges szív hevületével kell szövetséget kötnie. Judahin szótárának szócikkei százával, ezrével hozzák föl példamondat gyanánt a szólásokat, közmondásokat, a népdalból, hősénekekből vett idézeteket. A szó egyenes és átvitt értelmében egyaránt igazi lexikon ez a szótár. Sokszáz közmondást gyűjtöttem ki belőle a nyelv tanulmányozása végett, egy részüket tőlem telhetően sikerült talán magyarul is megszólaltatnom. Oszmán-törökkel ugyan korábban is foglalkoztam valamelyest, ám a baskír, kazak, tuva, ujgur területeken való kalandozásaimnak ez volt a kiindulása. E kalandozások mozzanatai korántsem lovasrohamokkal, inkább egy hangya cipekedésével vethetők egybe, s a munka folyamatáról, eredményeiről számot adni roppant bajos, hisz a folyamat kénytelen-kelletlen meg-megszakad (máskor viszont a munkálkodó tudtán kívül is működik), maga az eredmény pedig megközelítőleg sem arányos a beleölt idővel s energiával.
Talán néhány szót válogatói és fordítói szempontjaimról. A közmondás a leginkább nemzetközi műfajok közé tartozik. Ez természetes dolog, hisz az emberi lények minden egyede ugyanazon faj szülötte, céljai, vágyai, törekvései, vonzalmai, félelmei alapjában véve azonosak. Hasonló kérdésekre tehát többnyire hasonló választ fogalmaz meg - szélsőséges példákat említve - egy skót vagy egy bengáli, egy finn vagy egy maláj. Fokozottan érvényes ez a nyelvben, műveltségben egymással rokon népek esetében. E hat török nép közül nyelvben s kultúrában egymástól legtávolabb az oszmán-török s a tuva találtatik. Az előbbi: félszáz milliós lélekszámú, régóta letelepült, világtörténeti múltú, iszlám vallású, de világi államban, keresztény szomszédságban élő nép a Balkán és a Kaukázus, Fekete tenger s a Mediterráneum között. Az utóbbi: mintegy 150 000 lélekből álló, tegnap még nomád pásztor és vadász, a sámánhit és a buddhizmus hagyományait ötvöző, de hosszú időn át ateizmusra kényszerített nép Ázsia legbelsejében. A baskír, a kazak s a kirgiz - főleg a két utóbbi - esetében ily szembetűnő eltérésekre nem akadni. Némi figyelemmel egymás nyelvét is elég jól megértik, nomád nagyállattartó hagyományaik, életmódjuk, történelmük hasonlósága világszemléletükben is tükröződik, így e költői-bölcseleti műfajban igen sok szószerinti megegyezésre találhatunk náluk. Ilyenek közreadásával az óhatatlan átfedések száma szaporodott volna, ezt elkerülni igyekezvén, inkább a változatosságra törekedtem. A megvalósítás módját illetően pedig a lehetetlenre: vagyis arra, hogy a tartalom is épségben megmaradjon, a forma se sérüljön, s nem utolsó sorban - hogy anyanyelvemen se essék erőszak. Jól tudván, hogy egészen pontos s egyben formahű fordítás még közeli rokonnyelvek esetében is ritkán lehetséges (tessék csak megkérdezni egy oroszból fordító ukránt avagy egy finnből fordító észtet), le kellett mondanom még a viszonylagos teljességről is. A magam állította mércét ha egy kevéssé lentebb állítom, ez a kicsiny gyűjtemény akár nyolc-tízszeresére bővülhetett volna. Ám én azt szeretném, hogy e közmondások mozaikjaiból - még ha kissé hézagosan is - összerakott költői-filozófiai rendszer a magyarul olvasóknak az elméjében meg a szívében is visszhangra találjon. Túlnagyot markoló, filológiailag bár pontos, de hangzásban ügyefogyott munkával effélében aligha bizakodhatnám.
Ekkora könyvet egy ültőhelyében elolvashat bárki. Azaz: megteheti, de nem arra való. Egy csésze párolgó teát is lezúdíthatunk a torkunkon, aprócska kortyonként ízlelgetni azonban hasznosabb. A felvillanó képekkel géppuskázó videó-clipek korában talán idejét-múltnak tűnik a lassú, tűnődő lapozgatás, a tisztelt Olvasót én mégis valami ilyesmire bátorítanám.

1997. Nyár havában