ZEN MESTEREK ZEN MASTERS
« Zen főoldal
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

片桐 (慈海) 大忍 Katagiri (Jikai) Dainin (1928-1990)



Tartalom

Contents
PDF: Dainin Katagiri: Visszatérés a csendhez
Fordította: Szabó Sinnin Bálint

PDF: Ceaseless Effort: The Life of Dainin Katagiri
by Andrea Martin

http://www.cuke.com/people/katagiri.htm

 

Four books of Katagiri Roshi's teachings are available through bookstores:

 

Katagiri Lineage Chart

佛祖正伝菩薩戒 血脈
Busso shōden bosatsu-kai kechimyaku
Blood-vein of Bodhisattva Precepts Authentically Transmitted by Buddhas and Ancestors

永平道元 Eihei Dōgen (1200-1253)
孤雲懐奘 Koun Ejō (1198-1280)
徹通義价 Tettsu Gikai (1219-1309)
瑩山紹瑾 Keizan Jōkin (1264-1325)
明峰素哲 Meihō Sotetsu (1277-1350)
珠巌道珍 Shugan Dōchin (?-1387)
徹山旨廓 Tessan Shikaku (?-1376)
桂巌英昌 Keigan Eishō (1321-1412)
籌山了運 Chuzan Ryōun (1350-1432)
義山等仁 Gisan Tōnin (1386-1462)
紹嶽堅隆 Shōgaku Kenryū (?-1485)
幾年豊隆 Kinen Hōryū (?-1506)
提室智闡 Daishitsu Chisen (1461-1536)
虎渓正淳 Kokei Shōjun (?-1555)
雪窓祐輔 Sessō Yūho (?-1576)
海天玄聚 Kaiten Genju
州山春昌 Shūzan Shunshō (1590-1647)
超山誾越 Chōzan Gin'etsu (1581-1672)  
福州光智 Fukushū Kōchi
明堂雄暾 Meidō Yūton
白峰玄滴 Hakuhō Genteki (1594-1670)
月舟宗胡 Gesshū Sōko (1618-1696)
徳翁良高 Tokuō Ryōkō (1649-1709)
黙子素淵 Mokushi Soen (1673-1746)
頑極官慶 Gangoku Kankei (1683-1767)

玄透即中 Gentō Sokuchū (1729-1807)
恭山梅禪 Kyōzan Baizen
祖山智門 Sozan Chimon
要山玄機 Yōzan Genki [林 Hayashi]
界外大朝 Kaigai Daichō [林 Hayashi]
慈海大忍 Jikai Dainin (1928-1990) [片桐 Katagiri]


Students
http://mnzencenter.org/katagiri/bio_pdf/lineage.pdf

 

 

 

Dainin Katagiri
PDF: Visszatérés a csendhez : Zen gyakorlás a mindennapi életben
Fordította: Szabó Sinnin Bálint, Filosz, 2008, 326 oldal
http://www.scribd.com/doc/46266131/Dainin-Katagiri-Visszateres-a-csendhez


Részletek: http://filosz.hu/konyvek/visszateres-a-csendhez/

Buddha világában az élet kioltásától való tartózkodás, (a buddhista előírások) azt jelenti, hogy nem vehetjük el az életet. Nem vehetjük el az életet, mert ahhoz, hogy ezt megtehessük, léteznie kellene az „élet előtt”-nek és az „élet után”-nak, márpedig Buddha világában nincs helye annak, hogy az intellektusunk ilyen dualisztikus elképzelésekbe bonyolódjon. Csak a mozgásban lévő energia van, maga a dinamikus, mozgásban lévő élet. Egyszerűen nem vehetjük el az életet. Ezt honnan tudhatjuk? Mindössze annyit tehetünk, hogy keresztülmegyünk rajta….

A megértésünk a dualisztikus világból származik, mégpedig abból, hogy egy teljesen más világnak vagyunk részesei, mint amilyen a Buddháé. Mikor a Buddha tanításának megértése ebből a másik világból származik, akkor soha nem tudjuk, hogy valójában mi is a Buddha tanítása. Ezért kell tanítanunk és átadnunk a Buddha igazi tanítását. Még ha nehéznek tűnik, akkor is ezt kell gyakorolnunk, hiszen máris ez az életünk valósága.

A buddhizmus gyakorlásának legfőbb célja nem a megvilágosodás elérése. Ez teljesen hamis megértés, és a megvilágosodás elérésének céljából történő gyakorlás teljesen hamis gyakorlás. Azt jelenti, hogy máris belecsúsztunk az „előtt”-ök és „után”-ok fogalmi világába, elvétve ezáltal a leglényegesebb pontot. Ezzel a szemlélettel soha nem fogjuk megérteni, hogy mi az emberi élet, csupán a felszínhez juthatunk közelebb. Lehet, hogy élvezzük a dolgot, mivel ez a szemlélet ismerős nekünk, és kellőképpen hozzászoktunk, csakhogy az ilyen élettel nem vagyunk elégedettek. Számtalan kérdésünk lesz, de nem fogjuk tudni, hogy hogyan gyakoroljunk, hogy hogyan érintsük meg az emberi élet legfontosabb kérdését. Mindig egy jobb élet után fogunk kutatni, bizalom nélkül, anélkül, hogy éreznénk, hogy ez-e a helyes életmód. Sajnálatos módon nem ismerünk más életmódot, mert állandóan a fogalmak világában élünk.

A buddhista előírásokat nehéz megérteni. De nem kell, hogy feltétlenül megpróbáld megérteni. Egyszerűen csak vedd fel az előírásokat, és alakítsd ki annak a szokását, hogy fogadalomként éled meg azokat. Fontos, hogy legyen útmutatónk a buddhák, a nagy elődök és a most élő tanítók tanításaihoz – akik valamennyien kéz a kézben haladnak velünk –, mivel útmutatás nélkül nem tudjuk, hogyan gyakoroljunk, és hogyan tartsuk fenn a Buddha-úton alapuló életmód szokását.
A buddhizmus fő célja, hogy kialakítsa a gyakorlás szokását, mint örökké tartó fogadalmat. Olyan ez, mint útra kelni a világmindenségben, napról napra, lépésről lépésre. Mintha ködben sétálnánk: nem tudjuk, mi ez a köd, nem tudjuk, merre tartunk, és miért, csupáncsak annyit teszünk, hogy megyünk, egyre csak megyünk. Ez a buddha gyakorlása.

*

Háromféle tudásról beszélhetünk: a hétköznapi tudásról, a hétköznapit meghaladó tudásról és a mindent meghaladó tudásról.

A hétköznapi tudás

A hétköznapi tudás a mindennapokban használt megkülönböztető vagy analitikus gondolkodás szülötte. Általa a világot olyannak látjuk, mintha azt jól meghatározott és egymástól elkülönülő létezők alkotnák. A barátaink, a gyermekeink, a szüleink, a tárgyak – mindegyiket tőlünk és egymástól különállónak látjuk. Ebből a nézőpontból nagyon nehéz békés kapcsolatot teremteni vagy teljes önfeláldozással és elköteleződéssel odaadni magunkat mások életének. Amikor a gyermekeidet kell segítened a házi feladatban, miért nem segítesz teljes odaadással? Ha így teszel, az életedet pontosan a gyermekeid életében találhatod. Ez valójában a te időd, de mégsem jelenik meg a felszínen. A gyermekeid ideje jelenik meg a felszínen. A te időd a gyermekeid idejében rejlik. A buddhizmus mindig azt tanítja, hogy az idődet mások idejében kell meglelned. Ezt nevezik teljes elköteleződésnek vagy„segítségnek”. Nincs elkülönülés. Te a gyermeked vagy, a gyermeked pedig te vagy.

A második típusú tudás

A második típusú tudás a hétköznapit meghaladó tudás. Ez azt jelenti, hogy megpróbáljuk megismerni az igazságot – azt, hogy a világ állandótlan. Hétköznapi értelemmel állandónak látjuk a dolgokat. Ha mélyen meg akarjuk ismerni az emberi életet, a tudatunkat az állandótlanság igazságába kell helyeznünk. Ekkor azonnal megérzünk valamit az állandótlanságból. Esetleg eltöprengünk, és azt mondjuk: „Ne tanítsd azt, hogy a világ állandótlan, mert az pesszimista.” De bármi is a tapasztalatunk vagy érzésünk az állandótlansággal kapcsolatban, a világ állandótlan, ezért nem lenne szabad megmaradnunk az állandótlansággal kapcsolatos érzéseinknél vagy tapasztalatainknál. Olyannak kellene látnod magad, mint aki folyton eltűnik, eltűnik a többiek világában. Mikor segítesz valakinek, mindig annak az embernek az életében kell találnod magad, és a te életednek nyomtalanul el kell tűnnie. Olyan ez, mint a hullámok és a víz kapcsolata: ha tudomást szerzel a hullámok létezéséről, az nem jelenti azt, hogy a hullámok a víztől elkülönülve léteznek. A hullámok állandóan a víz birodalmában találhatók, és megállás nélkül egy nagyobb léptékű világban munkálkodnak, amely maga a víz. Ha gassót csinálsz, a gassó betölti az egész világot. A világ többi lénye hiánytalanul elfér egyetlen gassó mögött. Mikor segítesz valakinek, akkor maga vagy a teljes elköteleződés, és betöltöd az egész világot. A másik ember élete megbúvik a tiédben. Ezt nevezik „segítségnek”.
A Dharmának tulajdoníts értéket, ne az egyéni tapasztalatoknak és érzéseknek. Ez azt jelenti, hogy a nagyobb léptékű világnak tulajdonítasz értéket, és megnyitod a szívedet. Még ha gondolatokkal teli a fejed, akkor is nyisd meg a szívedet, és amikor segítened kell, segíts, amikor pedig gondoskodnod kell az életedről, gondoskodj az életedről! Bármit is érzel, nyisd meg a szíved, és azután tedd meg, amit meg kell tenned. Ha így élsz, akkor valóban képes vagy törődni az egyéni érzésekkel és tapasztalatokkal, s az életed virágba borul. Ez tényleg segít!

A harmadik típusú tudás

A harmadik típusú tudás a mindent meghaladó tudás. A mindent meghaladó tudás annyi, mint tudni, hogyan kell élni abban a világban, amelyben tisztán láthatjuk az egymást átható lények teljes világát. Ez azt jelenti, hogy amikor segítesz valakinek, akkor ott egy és ugyanaz az alap van jelen, amelyben láthatod a kettőtök életének állandó és kölcsönös egymásra hatását. Egymástól elkülönülten nem láthatók. Ha azt mondom, „én”, vele párhuzamosan ott van a másik ember élete is. Ha azt mondom, „a másik ember élete”, abban a pillanatban az az én életemben található, mivel az életem tartalma nem csak a saját életem, hanem beletartozik a másiké is. Nem hagyhatom figyelmen kívül az ő életét, hiszen össze vagyunk kapcsolva. Ezért az ő élete valójában nem az övé, hanem az én életem. A mindent meghaladó tudás által egy gyönyörű képet láthatunk, amelyben két dolog állandóan áthatja egymást. Ez az a hely, ahol állnunk kell. Buddha világa mindig a teljes képet mutatja nekünk, ahol számtalan dolog állandóan áthatja egymást. Nem létezhetek, nem maradhatok életben nélkületek. Képes vagyok segíteni, mert a többiek nem mások, mint az életem tartalmai, az életem teljességgel felöleli őket, és a többiek életében található. Ezzel a szemlélettel képes lehetek teljes elköteleződéssel megtenni valamit. Ezt nevezik mindent meghaladó tudásnak.

*

– Tudtad, hogy két hold van?

– Nem, nem tudtam – felelte Gazan zendzsi.
– Ha nem érted, akkor nem vagy az utódom.

A történet szerint Gazan zendzsi ezt nagyon komolyan vette, és három éven át állandóan a mestere szavain elmélkedett, teljes összpontosítással.
A „két hold van” azt jelenti, hogy ha látod a holdat fenn az égen, és azt mondod, hogy „egy hold van”, az a te felfogásod. Ez azonban a fogalmak világához tartozó látás, hallás és megértés, mivel a fogalmak világában elsőként mindig magadat említed, és csak utána látod a holdat: én látom a holdat. Mindig van egy elválasztás közted és a hold között. Ezért nincs lehetőség arra, hogy a hold és te csodálatosan áthassátok egymást, túl a fogalomalkotáson és a számítgatáson. Az igazi valóság csodálatos valami, melyben a hold és te felcserélődtök, és létrehoztok valamit. Ilyen az igazi valóság, amelyben élsz. Ilyen az életed. Ismeretlen és felfoghatatlan. Nem láthatod a hold és saját magad igazi valóságát, mert összeolvadtatok, és teljesen felcserélődtetek. Ez pontosan olyan, mint a papír és a tűz közötti kapcsolat. A papírt és a tüzet mindig fogalmakként látjuk, ezért, bár a papír tűz, és a tűz papír, mégsem hiszed el. Pedig nagyon is igaz, mert az igazság világában valami mindig történésben van. Valami állandóan tovább folyik.

Ilyen a rideg és nyers valóság, amelyben élünk. Akár szeretjük, akár nem, valami állandóan folyamatban van. Még ha utáljuk vagy éppenséggel szeretjük magunkat, az sem számít: az életünk így is, úgy is továbbhalad. Folyamatban van, túl az emberi kritikán. Az életünk növekszik, és közben van valami, ami támogatja.

*

Valamikor egy zen mester azt mondta:
– Gondold el a nem gondolkodást!
A szerzetes megkérdezte:
– Mit értesz az alatt, hogy elgondolni a nem gondolkodást?
– Azt, hogy túl vagy a gondolkodáson – felelte a zen mester.
Amikor zazenben ülsz, ne gondolkodj! Ne használd a homloklebenyed! A homloklebenyed már veled együtt ül, tehát ne használd gondolkozásra. Ez nem azt jelenti, hogy pusztítsd el a gondolkodást, vagy hogy tartsd távol magad tőle. Egyszerűen csak légy nyugodt, és ne ártsd bele magad a gondolkodásba!
Amíg csak élsz, a gondolkozás állandóan meg fog jelenni; de te ne ártsd bele magad, és ne is küzdj vele! Ha azt mondod, „nem kéne gondolkoznom”, az máris gondolkodás. Mindössze annyit kell tenned, hogy pillanatról pillanatra békében és harmóniában ülsz. Akkor nem jut majd hely a gondolkodásnak. Ezt jelenti az „elgondolni a nem gondolkodást”.
Persze ha tényleg azt hiszed, hogy nem gondolkozol, akkor könnyen az önteltség csapdájába eshetsz, mivel talán már a következő gondolatod az lesz: „Igen! Megcsináltam! Megvilágosodtam!” Szinte magától megjelenik a nagyképűség. Még ha jónak véljük is a dolgot, ez a „jó” mégsem annyira jó. Ha gondolkozol, a dolgok rosszabbra fordulnak. Sokkal rosszabbra. De hát akkor mit kellene tenned? Nem gondolkodni. A nem gondolkodás azt jelenti, hogy kérlek, hagyd nyugodni a homloklebenyed. Egyszerűen csak ülj le! Mindössze ennyit kell tennünk.
A dolgokat mindig a saját mércénkkel mérjük. Ha például a „nem gondolkodásod” révén átélsz valami nagyszerűt, könnyen azt mondhatod: „Ó, ez csodálatos!” Ez azonban már a saját mércéd használata. Végül is sem a nem gondolkodás, sem a gondolkodás nem találja telibe a lényeget. Tehát ahelyett, hogy megpróbálnál valamit a saját mércéd szerint mérni, csak próbálj meg a világ kellős közepében lenni. Ezt hívják úgy, hogy „túl a gondolkodáson”. Ez maga a gyakorlás; egyszerűen csak ott ülsz, békében és harmóniában. De a figyelmed pengeéles! Napról napra, pillanatról pillanatra oda kell figyelned, mert az egotudat állandóan megjelenik.

*

Egyik nap szereted az életed, másnap reggel már nem – de akármit is mondasz, az úgysem érinti meg a lényeget. Végül mindössze annyit kell tenned, hogy egyszerűen csak élsz. Ez meglehetősen nehéz, és nagyon fájdalmas, mert napról napra tenned kell valamit ebben a helyzetben, amelyben úgy érzed, képtelen vagy megmozdulni. Felkelsz reggel, amikor fel kell kelned, megmosod az arcod, amikor meg kell mosnod, reggelizel, még ha nincs is kedved hozzá, munkába mész, és gondoskodsz az életedről. Ilyen a csak jövés, csak menés, se nem jövés, se nem menés. Ilyen a megújuló életed.

Ilyen volt, amikor Gutei zen mester mindig csak felmutatta az ujját, valahányszor kérdést intéztek hozzá.
Amikor Gutei mélyen a hegyek között gyakorolt, felkereste őt egy buddhista szerzetesnő, és így szólt:
– Mondj nekem egy igaz szót.
Gutei azonban nem tudott mit felelni, ezért a szerzetesnő indulni készült a kunyhóból. Mivel már besötétedett, Gutei marasztalni kezdte:
– Későre jár, miért nem maradsz itt ma éjszakára?
– Mondj akár csak egyetlen igaz szót, és itt maradok nálad!
Gutei semmit sem tudott mondani, így a látogató elment. Ő kétségbe esett ezen, és igencsak elszégyellte magát. Úgy döntött, hogy elhagyja kunyhóját, elmegy a tanítójához, és keményebb gyakorlásba kezd. Az indulása előtti napon álmot látott, amelyben valaki a tudtára adta, hogy egy nagy zen mester fog ellátogatni hozzá, és azt tanácsolta, hogy maradjon a kunyhójában. Így hát reggel nem indult útnak, és Tenrjú, a nagy zen mester valóban meg is látogatta őt. A tanítása abból állt, hogy mindig csak felmutatta az ujját, és Guteire ez olyan nagy hatással volt, hogy Tenrjú tanítványa lett.

Guteinek tetszett, hogy tanítója, akármilyen kérdést is tettek fel neki, válaszképpen mindig felmutatta az ujját. Tenrjú azonban tudta, hogy Gutei ujjmutogatása csak utánzat. A műanyag virágokhoz hasonlatosan csak egy műanyag ujj. Ám Gutei nagyon büszkének érezte magát, valahányszor csak felmutathatta az ujját. Egy napon, amikor azt kérdezte tőle az egyik szerzetes, hogy mi a buddhatermészet, Gutei szokása szerint felmutatta az ujját. Tanítója azonban, mikor ezt észrevette, egy mozdulattal levágta Gutei ujját, aki ordítva menekült el a helyszínről. Ekkor a háta mögött felcsattant tanítója hívó szava: „Gutei!” Gutei megfordult, s Tenrjú mester felmutatta neki az ujját. Guteit e pillanatban velejéig átjárta a felismerés, mert az az egy ujj nem utánzat volt. Gutei fájdalmának kellős közepén Tenrjú egy valódi ujjat mutatott, és az behatolt Gutei szívébe. E megvilágosodott állapotban ezt mondta:
– [Mostantól] ezt az egy ujjat örökké használhatom!

Ez Gutei története.

Az egy ujj a való életet jelenti. Az élet, a halál, a betegség vagy a kétségbeesés „egy ujja” a legkevésbé sem utánzat. Az egy ujj állandó eltűnésben, állandó vészhelyzetben van. Nincs mentség, és nincs kifogás. Másrészről viszont nem elég csak úgy ott lenned, hanem napról napra tenned is kell valamit. Muszájból tenni pedig elég nehéz. Ha olyasvalamit teszel, amit szeretsz, az könnyedén megy, de ha kényszerből kell megtenned valamit, az nagyon nehéz.

Amikor valóban „csak jössz és mész”, az egy ujj valódi egy ujjá válik, és megújul. [Tulajdonképpen] maga az élet újul meg. Betegségben, kétségbeesésben, nehéz vagy könnyű munkában és bármiben – ami akár örömteli, akár nem – állandóan meg kell újulnod. Megújulni annyi, mint teljességgel megemészteni az életed. Ezt jelenti az egy ujj.

*

Állandóan azon vagyunk, hogy a világ felszíni vagy megkülönböztető aspektusát erősítsük. Csakhogy ezen a szövétneken számtalan lyuk van, amelyen keresztül eszmék szivárognak ki: a nukleáris fegyverek eszméje, a béke vagy a nem-béke eszméje, a fegyverkezés vagy a leszerelés eszméje.

Ha a világ valamelyik aspektusát rögzíteni kívánjuk – mondjuk békemozgalmat szeretnénk –, akkor nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a fegyverkezés és a leszerelés bizonyos értelemben ugyanaz a dolog: emberi tudatlanság által megalkotott elv, elmélet és dogma. Ha ragaszkodunk a leszerelés eszméjéhez, problémát hozunk létre. Másrészről viszont, ha a fegyverkezés eszméjéhez ragaszkodunk, még több problémát teremtünk. Nézzük meg mindkét oldalt. Melyik jobb? Átmenetileg a leszerelést olyan eszmének tartjuk, amely által közelebb kerülhetünk az igazi békéhez. De ez a leszerelés csak egy eszme. Nem kapaszkodhatunk bele, mint ami a fegyverkezés ellen van, mert ha így teszünk, végül a leszerelés gyönyörűséges zászlaja alatt harcolunk. Harcolunk a béke eszméjéért. De akkor milyen ez a béke? Semmi más, csak egy eszme. Akkor miért nem úgy tekintünk a béke eszméjére, mint ami csak egy eszme, amelyet átmenetileg arra használunk, hogy közelebb kerüljünk az igazi békéhez? Másképp nem kerülhetünk közelebb hozzá.

Ahhoz, hogy közelebb kerüljünk az igazi békéhez, elköteleződésre van szükség – olyan elköteleződésre, amely erős, letisztult és szellemi irányultságú . Ilyen elköteleződés a fogadalom. Egyszerűen tégy fogadalmat! Kötelezd el magad az igazi béke iránt, mint a Buddha a halott fa alatt. De ne feledd, hogy még ha el is köteleződünk az igazi béke mellett, sokan lesznek, akik nem fogadják el az utunkat. De hát végtére is hol található az igazi béke? Saját magunkban. Magunknak kell megmaradnunk a békében. Még ha nehéz, akkor sem hagyhatunk fel vele. A buddhának folytatnia kell az ülést a kiszáradt fa alatt. Ez a mi ülésünk.

Minél inkább így ülünk, annál inkább észrevesszük az emberi tudatlanság erejét. Nincs magyarázat arra, hogy miért teremtjük meg ezt a rettenetes helyzetet, mégis állandóan megteremtjük. Amikor szellemi értelemben elköteleződünk az igazi béke mellett, napról napra túl kell lépnünk azon, hogy az emberek elfogadják-e a békét, vagy sem. Ez nem politikai stratégia kérdése, hanem szellemi elköteleződés a béke mellett. Újból és újból megízleljük a békét, feldolgozzuk, megemésztjük, és végül benne is élnünk. A dologban az a nehéz, hogy minél inkább megízleljük és megrágjuk az igazi békét, annál inkább észrevesszük az emberi tudatlanságot. De minél inkább észrevesszük az emberi tudatlanságot, annál kevésbé tudjuk abbahagyni az igazi béke tanítását, az igazi békében való élést.

*

Ha evés közben buddhista énekeket énekelhetsz, akkor nagyon szerencsésnek mondhatod magad. A rendőrnek azért kell reggeliznie, hogy üldözőbe vehesse a tolvajokat; a zsebtolvaj azért kel fel reggel, azért reggelizik, hogy kilophasson egy tízdolláros bankót a másik zsebéből. A reggeli az reggeli, de a világát különféleképpen jelenítik meg a különböző egyének. Ha azért reggelizel, hogy felajánlhasd a tested és tudatod a Buddhának, az univerzumnak, akkor te tényleg nagyon szerencsés vagy. A tested és tudatod Buddhának való felajánlása a tested és tudatod ürességnek való felajánlása, vagy más szavakkal, az emberi cselekvés tiszta értelmének való felajánlása.

Az emberek félreértik, és rossz célra használják a buddhizmust. Ha azért tanulmányozod a buddhizmust, mert úgy gondolod, hogy segíteni fog rajtad, az azt jelenti, hogy az egódért használod a buddhizmust, merő önzésből. Nem számít, meddig teszel így, ez akkor is önközpontú gyakorlás. Ha ekképpen folytatod a gyakorlást, soha nem leszel elégedett, mert a vágyak sora végtelen.

Mikor a Dharma közel van hozzád, nem vagy elégedett. Mikor a Dharma távol van tőled, akkor vagy elégedett. Ez fontos. Ha éppen csak egy kis lépést teszel a fizika, a pszichológia, a zen vagy bármi más tanulmányozása felé, akkor úgy érzed, hogy minden nagyon rendben van. De minél mélyebbre mész, annál jobban ráébredsz arra, hogy ez még sincs így. Akármit is teszel – nemcsak a buddhizmusban, hanem úgy általában is –, ha az életed közel áll az emberi élet [valóságához], akkor nem vagy elégedett. Mindig van valami, amit tenned kell. Ahogy haladsz előre a tanulásban és a fejlődésben, azt veszed észre, hogy minél mélyebben mész bele valamibe, annál inkább elfog az elégedetlenségérzet. Hogy ez így van, teljesen természetes. És a buddhista gyakorlásra ez éppen úgy igaz.

Ne a magad számára használd tehát a buddhizmust. Ajánld fel a tested és tudatod a Buddhadharmának. Buddha nem valamiféle magasztos égi lény. Buddha a te mindennapi életed.

*