Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

szukhávatí

(szanszkrit: „tiszta föld”), a mahájána buddhizmusban Amitábha Buddha nyugati Paradicsoma. A kelet-ázsiai tiszta föld-szekták hívei szerint az juthat be ide, aki kimondja Amitábha nevét (főként ha a halála pillanatában teszi). Ez a nőkre nem vonatkozik: legyenek akármilyen erényesek is, a szukhávatíra várniuk kell, amíg férfiként újjá nem születnek. A szútrák a sugárzó öröm helyeként írják le, ahol madárdal honol, s a fákon drágakövek és aranycsengők csilingelnek. Maga Amitábha lótuszlevélen ül egy csillogó tó közepén, két bódhiszattva: Avalókitésvara és Mahászthámaprápta társaságában. Az erre méltó halottak lelke egy-egy lótuszbimbóba kerül, mely csak akkor nyílik ki, ha a lélek már teljesen megtisztult, majd a Paradicsomban marad végső megvilágosodásáig.

Legfontosabb szövege, a Szukhávatívjúha-szútra, Észak-Indiában keletkezett, valószínűleg a Kr. u. II. század elején vagy még korábban. Egy Dharmakára nevű szerzetesről szól, aki számos világkorszakkal ezelőtt Lókésvararádzsa Buddha tanításait hallgatta. Pár millió év tanulás után felajánlást tett, mely szerint létrehozza a Tiszta Földet (a Szukhávatít), más néven a Nyugati Paradicsomot. Ebben a világban nem lesz gonoszság, az emberek nagyon sokáig élnek, megkapnak mindent, még a nirvánát is elérhetik. Dharmakára végül csakugyan buddhává vált, most a Szukhávatíban tartózkodik, és fogadalmának megfelelően a megszabadulásra vágyó emberi lényeket segíti. Neve Amitábha (a végtelen fény buddhája) vagy Amitájusz (az örök élet buddhája).

A szukhávatí irányzat követői a könyörületes Amitábhától remélik a megváltást. Nem olvassák a szövegeket, nem meditálnak, hanem csak Amitábha nevét ismételgetik. Ez a módszer igen népszerű lett a kínaiak és a japánok között, szerintük ugyanis a világ és benne az ember már annyira degenerált, hogy saját erőből úgysem lehet elérni semmit, legfeljebb az remélhető, hogy majd Amitábha segít.

 

tiszta föld-buddhizmus

kínaiul csing-tu, pinyin átírással QINGTU, japánul jôdo, Amitábha Buddha (a Végtelen Fény Buddhája) tisztelete. A Kínában o-mi-t'o-fo, Japánban amida néven ismert irányzat Kelet-Ázsiában a mahájána buddhizmus egyik legnépszerűbb formája ma is. A tiszta föld-iskola hívei abban hisznek, hogy Amitábha Buddha nyugati paradicsomában, a Szukhávatíban (más néven a Tisztaság Földjén) mindenki újjászülethet, aki Amitábha nevét őszinte tisztelettel kiejti (azaz, aki nembutsut végez, japánul ugyanis Amida Buddha nevének tiszteleti formája namu Amida Butsu).

A tiszta föld-buddhizmus tanítása három szanszkrit szövegen alapszik: az Amitájusz-vipasjana-szútrán, valamint a hosszabb és a rövidebb tiszta föld-szútrán (Sukhávati-vjúha-szútrák).

Kínában a tiszta föld-buddhizmus kezdetei a IV. századig nyúlnak vissza. Ekkor alapította meg Hui-yüan írástudó azt a szerzetesekből és világiakból álló társaságot, amely az Amitábha nevéről szóló meditációval foglalkozott. A VI. és a VII. században T'an-luan és utódai - Tao-ch'o és Shan-tao - rendszerezték és elterjesztették az iskola tanait. Kínában önálló irányzatként maradt fenn, bár tanait az országban működő más buddhista szekták számos híve is követte. Japánba a t'ien-t'ai (tendai) iskola szerzetesei révén került át ez a tanítás, amely a XII-XIII. századra önálló irányzattá szerveződött, elsősorban Hônen szerzetes munkássága nyomán.

Hônen tanítványát, Shinrant tartják a shin irányzat megalapítójának; a tiszta föld-iskolának ez a legnagyobb csoportja. A shin tanítása szerint a hit önmagában is elégséges, Amida nevének recitálása (ahogy a jôdo iskola gyakorolja) csupán a saját erőfeszítésekbe vetett bizalom jelzése, ugyanúgy, ahogy a munka egyéb formái is, mint például a tantételek elsajátítása, a mértékletesség vagy a szertartások. A shin irányzat megkülönböztetett tiszteletet ad Amidának, más buddhista istenségek imádatát elveti. A szekta elhagyta a monasztikus életet is, ellentétben a szokásos buddhista hagyománnyal.

A jôdo iskola öt ágra szakadt, amelyek közül kettő maradt fenn: a chinzei (a nagyobbik) és a seizan.

 

Tiszta Föld buddhizmus (Jingtu) Kínában

Azoknak a szövegeknek a kezdete, amelyek Amitábha lényeket megmentő hatalmát írják le nagyjából az I. évszázadra datálhatók. Ezen Buddha neve tulajdonságaira utal (amita-ájusz = hosszú életre), amita-abha pedig a végtelen fényre utal. Néhány tudós a fény kiemelt jelentősége miatt zoroasztriánus befolyást feltételezett, valószínűbb azonban hogy ezek az iratok tisztán buddhista eredetűek. A Buddha-állapot elérése előtt, e szövegek tanúsága szerint, Amitábha eredetileg Dharmákara bódhiszattva volt, aki miután látta az érző lények szenvedéseit, megfogadta, hogy egy tökéletes országot hoz létre azon lények megmentésére, akik képtelenek a nagy erőfeszítést igénylő vallásos önmegtartoztatásra. Ezen az ideálisnak elképzelt helyen a körülmények megfelelők volnának a Buddha-állapot megvalósítására. Dharmákara önmegtartóztató életmódja folytán hosszú eonokon keresztül annyi érdemet halmozott föl, hogy Amitábhaként elérte a Buddha-állapotot, és megalapította a Tiszta Földet (Szukhávatit), mely a szennyezettségtől és kísértésektől mentes mennyei terület, ahonnan sokkal könnyebb elérni a teljes megvilágosodást. Amitábha eredeti fogadalma szerint mindenki, aki hisz Amitábha megmentő hatalmában és a Tiszta Földön akar újra megszületni, az elérheti ezt az újjászületést. Ezek az elképzelések teljesen kongruensek a mahájána doktrínákban kifejtett együttérzésről és bölcsességről szóló tanokkal. Ez a szekta alapvetően devócionális szemben a többi irányzat inkább filozofikus jellegével.

Amitábha kultusza An Shigao révén lett ismert az i.sz. 2. században. Huiyuant (334–416) tekinthetjük úgy is mint a Tiszta Föld szekta alapítója, aki Amitábha kultuszának központjává a mai Hubeiban található Lufeng kolostort tette meg. 402-ben 124 személyből álló csoport (Fehér Lótusz közössége) jött létre, akik azért imádkoztak, hogy Amitábha birodalmában szülessenek újjá. Ez a Tiszta Föld szekta előfutára volt, bár az irányzatot hivatalosan Tanluan (476–542) alapította meg, akit Bódhirúcsi szerzetes térített át a taoizmusról. Tanluan 24 éves korában, mikor a 80 éves Vaszubandhu halálhírét meghallotta, rádöbbent, hogy egy új korszak kezdődött el, melyben a viszonylag szerényebb képességűeknek kell megmutatni a viszonylag egyszerűbb és könnyebb utat. A következő pátriárka, Daochuo (562–645) működése után, az iskola végső megszilárdulása tanítványa, Shandao (613–681) működésének idejére tehető, virágkorát 650-es évektől 715-ig élte. Az utolsó pátriárka Shaogang 805-ben hunyt el, miután az iskola mint teljesen önálló irányzat felbomlott, de gyakorlata beolvadt a többi kínai buddhista szekta rendszerébe, ugyanakkor elterjedt és a mai napig rendkívül népszerű Japánban és Koreában. Az alapvetően a hitre épülő irányzat tagjainak célja a Szukhávatíban való újraszületés, melynek eléréséhez eszközként szolgál a szilárd elhatározás, hogy Szukhávatíban szülessen újjá, a leborulások, a nianfo praxisa („Tisztelet Amitábha Buddhának – Nanmo Amituofo” minél gyakoribb elmondása), a Szukhávatíról és Amithábháról történő elmélkedések. Amitábha mellett különös tiszteletben részesítették Guanyint, a kínai Avalokitésvarát. Az alábbi szövegek elsősorban Amitábha megmentő hatalmáról szólnak, bár Amitábhát több, mint 300 más mahájána szútrában is említik.

Szövegek :

1. Emitoufo jing (T.362, Mahámitábha-szútra) – talán a legkorábbi jingtu szútra, Zhi Qian fordította kínaira i.sz. 200 előtt.

2. Wuliang qingjing pingteng jiao jing (T.361, Amitaprabha-buddha-szútra) – Állítólag Zhi Loujiachan fordította, bár ezt sokan megkérdőjelezték.

3. Wuliangshou jing (T.360, Amitájuh-szútra) – az 5. század elején fordították kínaira, a későbbiekben Kínában nagyon fontos szerepet játszott, gyakran olvasták és recitálták.

4. Ratnakúta-szútra 5. része (T.360) – szintén Amitábha szöveg, a 8. század kezdetén fordították le kínaira.

5. Wuliangshou zhuangyan jing (T.363) – i.sz. 991-ben fordították kínaira 36 fogadalmat tartalmazott (szemben az eredeti szanszkrit és tibeti Szukhávativjúha 48 fogadalmával szemben).

6. Kis Szukhávativjúha – először Kumáradzsíva fordította le (T.366), majd Xuanzang (T.367). A szöveg a Tiszta Föld leírását tartalmazza, de nem tesz említést Dharmákara fogadalmáról, illetve Szúkhávati eredetéről.

7. Guan wuliangshou jing (T.365) – meditációk a Tiszta Föld, Amitábha, Avalokitésvara és Mahászthámpaprápta bódhiszattva attribútumairól. Az 5. században fordították kínaira, az eredeti szanszkrit és tibeti verziók elvesztek, ennek ellenére fontos szerepet játszott a kelet-ázsiai Tiszta Föld hagyományban.

Kósa Gábor