Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

 

Kara György
nyelvész, orientalista (Budapest, 1935. június 23.)

Négy gyermek közül másodikként születtem a Kék Emse évében, Rák havában, Szent Iván után, félholtan és kis híján anyagyilkosul, királytalan királyságban, a pesti Zuglóban, akkor Kőbánya részében. Horvát nagyapám szíjgyártó, kárpátaljai felesége sokgyerekű és -munkájú írástudatlan asszony, német nagyapám sok magyar könyvű sütőmester, korán halt első felesége, anyai nagyanyám enyingi születésű volt. Nagyszüleim többnyelvűek voltak, szüleim, Katulić Imre lakatos, gépkocsivezető, majd bérelszámoló és Dorn Mária háztartásbeli, majd 1952-től (a „proletariátus végső elnyomorodása” idején) gyári munkás, csak magyar ajkúak. A háborút és végét néhány hónapos falusi menekvés kivételével Zuglóban éltük át, benne a rövid, de sötét nyilasuralommal és utcai harcokkal. Középiskolásként kezdtem érdeklődni az ázsiai írások iránt, a Széchényi Könyvtárban forgattam Csoma Sándor tibeti nyelvtanát és szótárát, meg egy kínai bibliát. A pesti tudományegyetemen tanultam kínait, mongolt, régi törököt, tibetit s egyebet Ligeti Lajos, Németh Gyula és Csongor Barnabás vezetésével. Élveztem a sokféle írásrendszert, í törökkel, mongollal és mandzsuval, sőt a kínaival közös szavainkat, ötfokúságukban a mienkkel közös dallamaikat meg a tőlünk távoli világok üzenetét. Megéltem 1956 októberének fényes napjait, szerencsével túléltem a megtorlást. Sok társam menekült ki akkor a hazából. Ötödéves hallgatóként jártam először Mongóliában (1957) Urayné Kőhalmi Katalinnal és Róna-Tas Andrással. Nem könnyen kaptam útlevelet. Aztán egy hónap munkátlanság után Ligeti tanár úr akaratából az ELTE belső-ázsiai tanszékén lettem gyakornok, végül – az ötfokú létra tetején – ugyanott egyetemi tanár, évekig tanszékvezető. Többször kutattam nyelvet, irodalmat és népköltést mongolok közt Mongóliában és Kínában. Egy évet (1967/1968) dolgoztam Szentpétervár (akkor Leningrád) legnagyobb keleti könyv- és kéziratgyűjteményében, negyedévig voltam vendége japán egyetemeknek, rövid ideig a Belső-mongol Egyetemnek és Tajvannak. Fordítottam régi s mai mongol irodalmat magyarra. Bár az élőszóbeli tolmácsolás nem igazán kenyerem, voltam néhányszor párton kívüli tolmácsa pártos vezetőknek. Egyetemi doktorátust egy XVII. századi mongol írásról írt dolgozattal, kandidátusi címet egy kelet-mongol énekmondó énekeit és nyelvét leíró-elemző munkával, akadémiai doktorátust a mongol írásbeliség történetének vázlatával szereztem. Leírtam addig le nem írt nyelvjárást, kiadtam több nyelvemléket, több könyvet, számos tanulmányt, cikket, sok könyvbírálatot, egy mongol–magyar kéziszótárt, tankönyvet, fordítottam mongolból, kínaiból és oroszból magyarra vagy angolra több keleti tanulmányt. Szerkesztettem néhány cikkgyűjteményt, folyóiratkötetet. Több éven át kutattam régi török (ujgur) írott emlékeket a kelet-turkesztáni porosz kutatók gyűjteményében a jeles berlini orientalista, Peter Zieme társaságában. Eddig három közös kötetünk s egy nagyobb tanulmányunk jelent meg, egy még kiadatlan. 1988 óta dolgozom az Indianai Egyetemen, Bloomingtonban is. A pesti egyetemen tanítottam régi és mai mongol nyelvet, nyelv-, írás- és irodalomtörténetet, altaji nyelvészetet, tibeti filológiát, sino-tibeti nyelvészetet, Bloomingtonban mongol nyelv-, írás-, irodalom- és művelődéstörténetet, régi törököt, tuvait, burjátot, mandzsut, s ott először evenkit, azaz tunguzt. Tanítványaim közül egy a pesti, egy dél-koreai, kettő észak-amerikai egyetemen tanít. Utolsó pesti egyetemi félévemet 2005 tavaszán tanítom (de ezt még meg kell érnem).
Más e világi hívságaim, javaim és kötöttségeim: tagja vagyok a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak, a Kőrösi Csoma Társaságnak (voltam főtitkára), a bloomingtoni Mongolia Societynak, az American Oriental Societynak és az Association for Asian Studiesnak, levelező tagja a Magyar Tudományos Akadémiának, tiszteleti tagja a Török Nyelv Társaságának és a harvardi Central Eurasian Studies Societynak. Legmagasabb kitüntetésem a mongol Sarkcsillag-érdemrend, legnagyobb díjam – Peter Zieme jóvoltából – az Alexander von Humboldt kutatói díj.
1958-ban Ulánbátorban házasodtam össze – ház nélkül – Rincsen Sindzával, aki 1999-ben halt meg Budapesten. Matematikus lányunk Budán, villamosmérnök fiunk Kaliforniában él. Lányunknak két nagy lánya, fiunknak három öreg macskája van. 2004-ben Bloomingtonban kötöttem újra házasságot – ismét ház nélkül – a szlovák születésű prágai orientalista és fordító Marta Kiripolskával, makacs hívemmel.
Afganisztán szovjet megszállásakor mondtam, hogy az a birodalom végének kezdete, de nem hittem, hogy oly hamar meglátom a végét. Örültem a baltiakéval együttes szabadulásunknak, a berlini falomlásnak, a temesvári-bukaresti forradalomnak, Leningrád vissza-Pétervárosodásának. Reméltem a hivataluralom és a közromlás szűnését, a szenvedélyek csitulását, a szélsőségek enyhülését, a világ gyorsabb és békésebb jobbulását, de ezekért és sok másért még sokat kell „imádkozni”.
2004 októberében is.
http://www.napkut.hu/naput_2004/2004_10/064.htm

 

 

http://epa.oszk.hu/00700/00775/00039/203-215.html
Budapesten született, 1935-ben. Az ELTE professzora, a Belső-ázsiai Tanszék, az MTA Altajisztikai Tanszéki Kutatócsoport és a Kínai és Kelet-ázsiai Tanszék vezetője.

• A mongol világ, Belső-Ázsia és tágabb környéke nyelveit és műveltségeit kutatom, ahová az írások révén jutottam. Még iskoláim előtt ellestem az írás-olvasás tudományát, ami baj volt, egyik oka annak, hogy az elemi népiskola első osztályában megbuktam. Néhány évvel később titkosírást szerkesztettem magamnak, amelyre a székely rovásoknak is volt hatásuk. Sok-könyvű sütőmester öregapám egy világatlaszában minden akkori ország neve szerepelt eredeti nyelven és írással. Abban láttam először kínai, mongol és arab jeleket, görög és cirill betűt. 1944-ben kezembe került egy magyar kiadású, kárpátaljai ukrán ábécéskönyv. Később egy magyar zsidó imakönyvecske jiddisül, héberül s magyar átírással. Középiskolás koromban igencsak bibliás ember voltam, s azt hittem, ha kapok egy kínai bibliát s valamilyen szótárt hozzá, hát biztos el tudom olvasni. A Széchenyi Könyvtárnak volt kínai Bibliája, meg orosz-kínai kéziszótára. Egy órába tellett, míg rájöttem, hogy fejjel lefelé tartom a könyvet, melynek lapjai, amint függőleges sorai is, jobbról balra sorakoztak. Akkor már könnyebben ment; jó pár írásjegyet sikerült "megfejtenem". A gimnáziumhoz közeli Széchenyiben tanultam meg a tibeti írást is, Csoma Sándor könyveiből. Az egyetemen Csongor tanár úr vezetett Ligeti Lajos akadémikushoz, aki dicsérte kínai igyekezetem, de hozzátette, hogy mongolt is kell tanulnom (az volt a fő szakja), s kérdésemre, hogy milyen az, kezembe nyomott egy nyelvkönyvet. Kinyitottam a szójegyzékét, s rábukkantam a sereg és bátor szavunk mongol testvérére, kettőre abból a százból, amelyek a mongol s a magyar nyelv (és műveltség) közös török örökségéből valók. Orientalista "inaséveimben" aztán tanultam kínai, török és belső-ázsiai filológiát, de legtöbbet mongolt és tucatnyi írásrendszert, amellyel Dzsingisz-kán előtt és óta mongol vagy mongollal rokon nyelveket írtak. Az írások titkai, köztük a máig sem egészen megfejtett kitaj írásoké, azóta is kísértenek. Időközben az egyik élő mongol nyelv családi nyelvemmé vált, a régi belső-ázsiai török és a kelet-szibériai tunguz kedves kenyeremmé.

• A társadalomtudományokon - mint a nyelv, a népköltést is felölelő irodalom és a történelem - túl nincsen sűrű kapcsolatom, bár időről időre szükségem van a földrajz, a növénytan, az állattan, a csillagászat és más természettudományok segítségére.

• Folytatom a középkori ujgur-török emlékek, főképp kínai vagy tibeti kapcsolatú buddhista írások kutatását a berlini Peter Zieme úr társaságában; hamarosan illik befejeznem a Pétervárott őrzött, ugyancsak középkori, mongol kézirat- és ősnyomtatvány-töredékek új kiadását, a mongol pásztorok könyveiről (a múlt században, Moszkvában) kiadott orosz könyvem amerikai megjelenésének gondozását. Vannak Ligeti Lajostól örökölt adósságaim, ilyen az ómandzsu dzsürcsi nyelvről és írásáról írt munkájának befejezése, az arab Raszulida Szótár mongol részeinek megfejtéséről szóló fontos cikkének közzététele és - sok más mellett - a középmongol szókincs feltárása, és további fejtörés a kitajok írásai és nyelve ügyében, amíg időből s erőből futja.

(2002)

 

Wikipédia
Kara György publikációs listája
Interjú Kara György 80. születésnapja alkalmából

 

 

Hit, hatalom és írás a mongol világban
http://mta.hu/data/dokumentumok/i_osztaly/1_osztaly_szekfoglalok/Kara_Gyorgy_szekfoglalo_2011221.pdf

Mongol–magyar szótár. Mongol–ungar toli. Terebess, Budapest 1997, xviii, 758 pp.

Evenki (tunguz) mesék (Kara György fordítása)

Tibeti halottaskönyv (Kara György fordítása)