Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára


EVENKI (tunguz) MESÉK
Kara György fordításai
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-tár


A kislány meg a loncsos
rege

A kislány egy rozzant, öreg kunyhónál találkozott a loncsossal. Szülei küldték a rozzant kunyhóhoz réntehénháton, hogy hazakísérje a rénszarvasborjút a réntehénnel. Ott a kunyhónál volt a loncsos. Azt mondja a kislánynak: Mondd, te kislány, hogy hívják a te hátasodat? Mondja a kislány: Patás a neve. No akkor, mondja a loncsos, ennek a te hátasodnak a patáiból aligha marad egy is! Azzal a loncsos kezdi hántani a nyírkérget, hogy majd a rénlakomája alá terítse.
Mondja a kislány a loncsosnak: Te apó, minek az a nyírkéreg? Feleli a loncsos: Terítéknek hántom a kérget, hogy a Patásod megegyem rajta. Szól a kislány: Te apó, nem illő itt nyírkérget hántani, sáros itt a nyír, szagos lesz a teríték. Ha igazán megeszed a réntehenem, hánts nyírkérget három halmon túlról. Ment is a loncsos három halmon túlra nyírkérget hántani. A kislány meg fordult egyet s indult hazafelé. Elért a megáradt folyóhoz. Hívta a lilét: Lile, vigy át a túlsó partra! Feleli a lile: Mondd meg nekem, milyen a lile háta? Olyan, mint a tutaj, vagy olyan, mint a kaparófa? Mondja a kislány: Olyan, mint a tutaj. No, akkor ugorj a hátamra, szólt a lile, s átvitte a kislányt a folyón. Aztán átvitte a gyöngécske szarvastehenet is.
A kislány hazaért, s mondja a szüleinek: Rászedtem a loncsost. Azt mondtam neki: Hántson nyírkérget három halmon túl, ahogy apám-anyám szokta. Rászedtem a loncsost.
Hozta is az a nyírkérget, megjött, vissza a rozzant kunyhóhoz. Látja, hogy nincs a lányka a kunyhónál. Szörnyű dühös lett, és a lányka nyomába eredt. Elért a folyó partjára, faggatja a lilét: Mondd, lile, hova lett a kislány? Feleli a lile: Felfele ment, ki felfele jár. Indul a loncsos a parton felfele, de nem leli, nincs a lányka sehol. Jön vissza a loncsos, és szól megint a liléhez: Nincsen arra. Mondd meg nekem, hová ment a kislány? Feleli a lile: Lefele ment, ki lefele jár. Fut a loncsos a parton lefele, de nem leli, nincs a lányka sehol. Vigyél át a folyón! Feleli a lile: Mondd meg nekem, milyen a lile háta? Olyan-e, mint a tutaj, vagy olyan, mint a kaparófa? A loncsos szó nélkül a lile hátán terem. A lile viszi is őt keresztül a vízen, de ahogy a víz közepére ér, ledobja a loncsost a hátáról a mélybe. Az kiabálni kezd: Mancsaimból legyen kő, fogaimból jégtábla, szőröm legyen járhatatlan erdő, sűrű, mint a fésűfog! Magát elátkozva így süllyedt a loncsos a mélybe.


Három nővér

Egy evenki embernek három lánya volt. Nehezen éldegélt az öreg. Mindhárom lánya vadász volt, és nem volt sem rénszarvasuk, sem kutyájuk. Az öreg is vadászgatott, vadászgatott, de sokat éheztek, mert semmit sem sikerült meglőniük.

Régi világból való ez a történet; igaz-e, hamis-e, ki tudja?

Hát így vadászgattak. Az öregnek fájt a lába, fájt a szeme, egyetlenegy vadat sem sikerült megölnie. Nagy nehezen felmászott a hegyre. Gondolta, talán talál vadjuhot. Ahogy felért, látja, hogy egy fiatal férfi ül ott. Mindenkinél nagyobb, óriás, és mindenkinél szebb, de a viselete evenki viselet. Ott ült a hegy tetején. Félt, félt az öreg, de mégis odament. Hogy ne menne oda egyik evenki a másikhoz? Hisz annak is bundabocskora, subája, mindene evenki volt, csak mind hatalmas.

Odament hozzá az öreg. "Mondd, mire van szükséged?" - kérdezte a fiatal férfi. "Hús kellene, meg elejteni való vad" - felelte az öreg. "Ugye három lányod van?" "Úgy van, három lányom." "Fiad van-e?" "Nincsen." Az öregnek akkor már nem élt a felesége.
A férfi akkor így szólt: "Van egy anyám. Még senki sem látta őt, sem fiatalságában, sem mostani vénségében. Hát ha a legidősebb lányod akarja látni őt, jöjjön fel erre a magas hegyre, ahol te jöttél. De a bocskorszíját oldozza ki, amikor feljön. Akkor a legidősebb lányod találkozhat az én anyámmal." Aztán még ezt mondta: "Én majd ugyanitt ülök. Ha szavamat megfogadjátok, jól fogtok élni, lesz mindenetek."

Régi világbeli történet ez, régi hagyomány.

Sietett vissza az öreg a kunyhójába. Akkoriban a kunyhót fakéregből építették. Ahogy hazaérkezett, mondta mindjárt a legnagyobb lányának: "Nosza, menj fel a hegyre, azon a csapáson, amelyen tegnap én lejöttem. Ül ott egy férfi, nagyon fiatal férfi. Amit mond majd neked, jól fogadd meg. Az anyjával kell találkoznod"

Futott a lány, futtában húzta fel nyersbőr bocskorát, ment a mély hóban, hótalpak nélkül. Az apja intette: "Oldd ki a bocskorszíjad a hegy lábánál, bocskorszíj nélkül menj!"

Bizony sietett a lány, hogy hamarabb láthassa a legényt, és elfelejtette kioldani a bocskora szíját. Felment a hegyre, már látta is a férfit. Annak is kellett látszania, hogy a lány nem oldozta ki a bocskorszíját. Hatalmas hóförgeteg támadt akkor, és a lányt a szél magával röpítette, elvitte nyomtalanul.

Hát az a nagyon öreg ember másnap megint felment a hegyre. Tűnődött: vajon merre mehetett az a lány? Kereste mindenütt, de nem lelte sehol. Az óriás ugyanott ült, ahol korábban. Kérdezte tőle az öreg: "Nem láttad a lányomat?" "Nem" - felelte az óriás. "De a lányod nem fogadta meg, amit mondtam. Küldd hát a középső lányodat!"

Az öregember szaladt megint, haza a középső lányához: "No, most te menj! A nővéred nincs sehol. Mikor a hegy lábához érsz, oldozd ki a bocskorod szíját, úgy menj fel! Ott ül majd az a legény, találkozz vele! Aztán ha az anyjával akarsz találkozni, ő majd megmutatja, mit kell tenned. Az anyja talán ad majd neked valamit, talán akar tőled valamit, ők tudják."

A középső lány is indult fel a hegyre. De hát a lány az csak lány, sietett fel a legényhez, és ő is elfelejtette kioldozni a bocskorszíját. Csak ment, ment felfelé, és már látszott az óriás, mikor megint hóvihar támadt, és a szél elragadta ezt a lányt is.

Az öreg meg a legkisebb lánya várta a kunyhójában, de egyik lány sem jött vissza. Másnap jó korán kelt, s megint felment a hegyre az öreg, hogy a lányát keresse. Kutatta a nyomát az apja erősen, mikor odaért az óriáshoz, aki ugyanott ült, ahol korábban. Odament hozzá az ember, és kérdezte: "Láttad a lányomat?" "Nem láttam a lányod. Nem fogadta meg a szavam." - felelte.

Megrettent az öregember, futott megint haza, harmadszor. Csak a legkisebb lánya maradt, nagyon fiatalka. Mondta ennek a legkisebb lányának: "Tennünk kell valamit, kicsinyem, különben meghalunk. Nővéreid sehol. Itt a halálunk. Tennünk kell valamit. Bizony rajtad a sor, mennek kell. Mikor a hegy lábához érsz, oldozd ki a bocskorod szíját, úgy menj fel. Ott ül egy óriás."

Sírt a lány nagyon, de mi mást tehetett, elindult valahogy. Mondta még az apjának: "Ha én odaveszek, hogy élsz meg egymagad? Gyere utánam!" És ment fel a lányka sírva, és elért a hegyhez valahogy. Ott kioldozta a bocskorszíját, úgy ment onnan tovább. Ugyan ki akar meghalni? Ment felfelé. Ott ült az óriás, és így szólt: "Akarsz-e találkozni az anyámmal? Ha találkozol vele, mindened lesz, apád életben marad, nővéreid is megélnek, te is élni fogsz. Senkinek sem kell meghalnia, senkinek sem kell éheznie." Aztán még ezt mondta a lánynak: "No, kerülj egyet errefelé, menj a hegy tetején. Kerüld meg a szakadékot, jól kerüld meg az elsőt, menj a másodikhoz!"

A lány a hegyen épp hogy nem halt meg, úgy fázott, de ment valahogy. Tenni kell valamit, s a lány csak lány, azt mondta magának: "Lehet, hogy meghalok." De csak ment tovább.

Épp a harmadik szakadékhoz ért. Volt ott egy kicsi halom, és csak annyi hang hallatszott onnan, mint a légyzümmögés. "Kerülj beljebb, gyermek, kerülj beljebb!" - mondta a hang.

A lány nem félt. Hisz azt mondja a hang, hogy kerülj beljebb! Egy ekkorka fatönk alól egy kicsike füst füstölgött. A tönk tövéhez érve a kislány hatalmasnak tűnt, óriásinak. Onnan meg egy piciny öregasszony jött elő, akkorka, mint a kisegér. Bizony!

"Kerülj beljebb, gyermek, kerülj csak beljebb!" - mondta. És mert azt mondta, hogy kerülj beljebb, a lány be is ment volna. Hogyne, hiszen majd megfagyott, fázott, és éhes volt. Bizony sokat gyalogolt. Mikor bement, a kunyhó megnőtt, hatalmas házzá vált, olyanná, mint a régieké. Az öregasszony meg csupa bőrruhában volt, régimódi bőrköntösben, elnyűtt bundabocskorban.

Volt egy kis gyűszűje, ekkorka. Abba belepökött, aztán kicsi késsel meg kicsi ollóval nyesett a köntöséből, s amit lenyesett, a gyűszűbe tette, a gyűszűt meg bele a kemencébe. Jókora üst lett a gyűszűből. Teli szárított hússal, szárított szalonnával. Azzal látta vendégül a lányt. Evett is az, jól is lakott belőle. Így szólt aztán a vén öregasszony:. "Hát gyermek, hozzáadlak téged a fiamhoz." Mert az az óriás volt a fia. Aztán vadrénbika-bőrt meg rénlábbőrt adott a lánynak. "Csináld meg" - mondta, "csináld meg a férjednek!" De az a szegény lány semmit sem tudott kezdeni velük, nem értett hozzá egyáltalán. Apja sosem lőtt egyetlen vadkecskét sem.

"No gyermek, ha nem értesz is hozzá, akkor is a menyem leszel, a fiamnak felesége" - mondta az öregasszony, és kérdezte: "Láttad-e a fiamat?"

Miféle fiút, a lány nem tudta, honnan tudta volna, hogy annak a piciny öregasszonynak a fia az az óriás?

"No, szerzek neked segítséget. Egyedül nem birkózol meg a dologgal, nagyon fiatal vagy" - mondta a kicsi vénasszony, és vájni kezdett öreg fülében. (Régen gallyból szoktak fülvájót csinálni.) A jobb fülébe dugta, majd kirántotta, s egy asszony meg egy lány termett ott. Aztán a fülvájóval a bal füléből még egy lányt rántott elő, két lány termett hát. Őket adta a menyének segítségül.