Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

TIBETI HALOTTASKÖNYV
TIBETI TANÁCSOK HALANDÓKNAK ÉS SZÜLETENDŐKNEK

A mű eredeti címe:
ZAB-CHOS ZHI KHRO DGONGS-PA RANG-GROL.
BAR-DO THOS-GROL CHEN-MO
tibeti fanyomat, Bethlenfalvy Géza tulajdona

Tibetiből fordította, az előszót írta,
a szómagyarázót és a könyvészeti adatokat
összeállította
© KARA GYÖRGY
Európa Könyvkiadó, Budapest, 1986
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

ELŐSZÓ

A dőre nemtudás, a tudattalan, mint világtalan anyóka botorkál, nem tudja, hol jár, mit tesz. A nemtudásból fakad a buzgalom, melyben a Tett, a korábbi cselekvések kérlelhetetlen hatása úgy formálja a tudattalant, mint a fazekas, ki a sárból edényt korongol. A buzgalomból ered a tudat, mely mint erdőn gyümölcstől gyümölcshöz futkosó majom, ingatag. A tudatból név és alak támad, hajó és utas gyanánt visz tovább, hajó a név, és utas az alak. Név és alak szüli az érzékelést, melynek gazdátlan palotájában úgy garázdálkodik a hat érzék: a szemmel látás, a füllel hallás, az orral szaglás, a nyelv ízlelése, a test tapintása meg az elme eszmélése, mint a rablók. Érzékelésből kél az érintkezés, melyben külsővel belső úgy elegyedik, mint szeretkező emberpár. Az érintkezés nyomába lép az érzés-észlelés, örömé és kíné, mely úgy ér utol, mint a szembe röpített nyíl. Belőle ébred a létvágy, mely örökké szomjas, mindig inna. Vele jár a vét, a szerzés, elfogadás, mely a gyümölcsöt mindenáron leszakítja. Ebből születik a létel, a Forgatag, mely úgy tartja fogva az élőt, mint fészkén tojást őrző madár. A létel teremti a születést, melyben előbbi létalak úgy szül utóbbit, mint anya gyermeket. Születésből támad a kór meg a vénség és a halál.

Ez az élet tizenkét, egymásra támaszkodó és összefonódó elemének láncolata, mely a halállal nem éri végét - így szól a Buddhára hivatkozó tanítás.

Az eszmélő élőlény - isten, félisten, ember, állat, vergődő szörnyalak s pokollakó - sorsát, élete helyét, idejét, tartamát, módját a saját cselekvése, a Tett szabja ki, s juttatja jobb vagy rosszabb létalakba; embert s állatot hús-vér testbe, a többit hasonlóképp romlandó, de szellemtestbe. Az élő, eszmélőlény teste s szelleme a világalkotó elemekből épül: földből, vízből, tűzbl, szélből (levegőből), de égből (éterből) és az egyetlen önálló, öntermészetű létezőből, a fényből is, és ha az éppen élt élet tartama fogyatkozik, akkor jelek hozzák hírül a közelgő halált.

A halál óráján az elemek egymásba omlanak, oldódnak, a föld a vízbe, víz a tűzbe s így tovább, a mozgó életerő s az eszmélő fény mint magcsepp elválik a testgépezettől, s azoknál, kik az egyetemes Törvényt (a róla szóló tanítás révén) megismerték és követték, ez a mag az egyetemes Fénnyel és Törvénnyel egyesül: megszűnik az önös én, a létszomj, és vele szűnik a szenvedés. Azoknál azonban, kiknél ezt az egyetemesből származó magot a Tett súlya nem engedi kitörni a hatféle létalak Forgatagából, a nemtudásból az imént átfutott úton ismét születés támad: az elemészthetetlen Tett vonzásában lel újra önös ént, testet, szellemet, újjászületést, és minden kezdődik elölről, vagy inkább folytatódik.

Az újjászületés azonban nem jár szorosan a pusztulás sarkában. A hús-vér test elhagyása után - így tanítják a mindenki számára járhatónak hirdetett út, a Mahájána tanítómesterei, szemben Buddha régibb követőivel - az eszmélőlény szellem -, azaz elme-testet ölt, és az elme önnön jelenései, utak, fények, istenek, szörnyek között bolyong a köztes lét szakadékában, szurdokában. Több napon át tart ez az állapot, legtovább hétszer hét, azaz negyvenkilenc napig, s az eszmélő onnan csak úgy szabadulhat, vagy legalább úgy kerülheti ki a Rossz Ösvények, gonosz utak csapdáit, önnön teste, szíve, szava tévedései, vétkei hatását, a Rossz Tettét, ha még életében avatott mestertől szerzett intelembe, tanácsba, a nemtudást és balgaságot szüntető Tudásba fogódzva szembesül önnön jelenéseivel, és megérti, hogy mindezek istenek, szörnyek, mennyek és poklok - önnön elméjének szülöttei

Ha életében nem jutott volna kellő ismerethez, avatott tudáshoz, akkor most, a köztes lét napjaiban kell szellem-fülébe juttatni a tanácsot, és az intelem révén szembesíteni őt önnön jelenéseivel, önmagával, hogy - ha meg nem is szabadul - elkerülje legroszszabb lehetőségeit. Ha végképp nem sikerül a születés kapuját berekesztenie, szerezhet még jobb születést, mindenekelőtt emberi sorsot, "kincses emberi testet", melyben a legtöbb esélye van a megvilágosodásra, a Törvény megismerésére, megszabadító Tudás, intelem szerzésére.

Ilyen intelmeket írnak le a Köztes Lét Könyvei, köztük a legismertebbnek, a Köztes Lét Hallomásbeli Nagy Megszabadítójának könyvei (Bar-do thos grol chen-mo). Ez a gyűjtemény tibeti nyelven több, bővebb és szűkebb változatban, kéziratos és fanyomatos alakban ismeretes. Több rész-könyvének utószava szerint ez az írás egy a tengernyi "kincskönyv" közül, melyekben égiek vagy régiek titkos tanítása rejtőzik, s melyeket nehéz időkben s nehéz időkre rejtettek hegyek odvába, oszlop üregébe, biztos helyre, honnan kései századok avatott kincskeresői "húzták elő", azaz fedezték fel és adták tovább méltó tanítványoknak a kincset érő tudományt. Gyűjteményünk utószavai csak annyit árulnak el a Hallomásbeli Nagy Megszabadító föllelőjéről (vagy összeállítójáról), hogy Karma-gling-pa, azaz Karma-gling-beli (talán egy "óhitű", "veressüveges", Karmapa-szerzetesek lakta kolostorba való) személy, aki a Szgam-po-gdar hegyén, egy Lha-bran garbjed-pa ndra-ba nevű helyen fedezte fel könyvkincsét, melyet hagyománya a 8. századi, legendás ind térítőnek, a Tavirózsaszülött Padmaszambhavának tulajdonít.

Karma-gling-pa talán a 14. században élt, amikorra már több mű is forgott avatott tibeti kezekben a köztes lét tanításáról. 1350-ben egy mongol hercegnek, Aszudajnak parancsára írta le török ajkú híve egy 12. századi tibeti szerző, Csog-ro Cshosz-kji rgjal-mchan (röviden: Cshosz-rgjal) munkájának ujgur fordítását. Ez sok közös elemet mutat a Karma-gling-pa-féle szöveggel, és meglehetősen szoros párhuzamot ad egy jeles kortárs, Sza-cshen Kun-dga sznying-po írásával, a Négy Fokozat Mélységes Tanításával. Mindketten, bár más ágon, a 11. századi híres Nagy Tanítómester, az indiai Nárópa szellemi utódai, aki a köztes létről is szóló Hat Törvényében a maga mesterének, Tillipának tanait építette tovább. Még messzibb, öregebb időkig követhető a Köztes Lét Könyveinek több eleme s a köztes lét fogalomtörténete indiai földön, e tan azonban Tibetben nyerte ma ismert alakját, s meggyökeresedett az ott ősibb bon-vallásban, melyből esetleg táplálkozhatott is. A benne (és általában a lámahitű buddhizmusban) oly erős szerepű fény-eszmében és az avatottakhoz szóló titkos tanítás, tudás fontosságában többek régóta nyugatibb, gnosztikus, főleg régi iráni hitek hatását sejtik. Buddha és Mani tanainak belső-ázsiai elegyedéséről különben írásos emlékek is vallanak.

A Karma-gling-pa nevéhez fűződő közteslét-könyvek közül eszméik és leíró tartalmuk miatt a legfontosabbak: a Törvénylényegű Köztes Lét Könyve és a Létel Köztes Létének Könyve. Az első magába foglalja "a halál órájabeli köztes lét" leírását is. A többi könyvek más jellegűek: imák, fohászok, himnuszok, jelkép-magyarázatok, a szertartásokhoz szükséges "igék", jelszók, mantrák foglalatai, a haláljelek könyve, az idejekorán érkező halál megváltásának, azaz elhárításának módjai stb. (A pokolbeli ítélet részletesebb leírása a számomra elérhető tibeti gyűjteményben nem szerepel.) A két legfontosabbon túl, az utóbbi, kisebb terjedelmű könyvek közül itt a bevezető, verses fohászkodás, valamint a segítségkérő fohászt, a "gyökérszót", a "megszabadító" és a "megmenekítő" fohászt egybegyűjtő könyv és a haláljeleké olvasható magyarul. Mutatóban szerepel két részlet a Száz Köszöntésből, meg egy ujgur közteslét-traktátus, mely ugyanabban a londoni (eredetileg tunhuangi) Stein-kéziratban olvasható, mint Csog-ro Cshosz-rgjal említett írása.

Az eddigi fordítások, azok is, melyek eredetiből készültek, és természetesen a fordítások fordításai is, többféle utat választottak a sajátos műszókkal építkező szöveg idegen ajkú megformálásában. A két szélsőség - az eredeti sajátos arculatának minél szorosabb követése vagy a nyugati eszméken nevelkedettek számára könynyebben érthető, szokottabb fogalmak használata - közül az itteni fordítás inkább a sajátos kifejezések szorosabb, szolgaibb megoldását vállalta, és egy másik szokástól eltérően az indiai műszók és nevek is csak akkor jelennek meg a fordításban, ha a tibeti is indiai alakot használ. (A tibeti általában az indiai eredetű tulajdonneveket is lefordítja. Bethlenfalvy Géza kutatótársam nem ért egyet az itt alkalmazott "purista" megoldással, műszókul a magyarban hagyományosan használt indiai szókat látja helyesnek.)

Az eredetiben nem kevés a vers: fő formai jegye a sorok állandó szótagszáma, ennek megtartása azonban a tibeti igen tömör volta, egytagú szókba sűrített világa miatt kockázatos, a formatartó fordítás itt a formánál súlyosabb tartalmat csorbította volna. Az eredeti verseit a fordításban a soros tördelés és a tartalom tömörebb szerkesztése jelzi. Alcímek, bekezdések, nagybetűk mind a fordítás sajátjai, az eredeti ilyet nem ismer, a tagolást a szöveg mondataiba ágyazza.

A Köztes Lét Könyvei a sino-tibeti nyelvcsalád legrégibb betűírásos hagyományú nyelvén, írott tibetiül szólnak (az élő hangzás Tibet középső és legnagyobb részén már sok évszázada jócskán eltér az írott alaktól, a különbség azonban többnyire igen szabályos). E "kincskönyvek" avatottaknak szóló, "mélységes" voltát másutt ritka szók és kifejezések is gyarapítják; néhányukat hiába keressük mai s tegnapi szótárakban. Ám még oly egyszerű szavai is, mint test, ér, szél, tudás, üresség, világosság, mást jelenthetnek, mint közönségesen. Némely fordítók ezért eleve lemondanak e köznapi szók használatáról, s olyanokkal helyettesítik őket, mely mélyebb értelmezésük bélyegét hordja. Tiszteletre méltó törekvés többet adni annál, mit az eredeti nyelvi felszíne mutat, mégis hűbbnek tűnt tisztelni a tibetiek kedvét, kik mindennapi szókat avattak titkos mélységek és magasságok jeleivé, sokértelműségbe is rejtve az "egyhegyű" értelmet (ahogy ezt tették ind mestereik, ujgur, mongol és kínai társaik s követőik). Ahol tehát nagyobb nehézség nem mutatkozott, ott magyarul is "földhözragadt" szavak szólnak hasonló tibeti testvéreik helyett. A csatolt jegyzetek dolga, hogy a szavak és fogalmak útvesztőjében némi fényt mutasson.

Amint már kiderült, itt háromféle köztes létről, halál és újjászületés (vagy a Forgatag elhagyása) közti háromféle közbülső állapotról van szó: elsőül a halál órájakoriról (a haldokláséról, a meghaláséról; az órát itt nem kell pontosan érteni, hisz némelykor kétszer evésnyi időre sem futja, de közönségesen negyedfél napig tart), mialatt a testet-szellemet alkotó elemek fokozatosan egymásba enyésznek, s közben fények ragyognak fel, melyekkel szembesülve az "életemúlt" megismeri önnön arcát és a végső valót, a "Törvénytestet", mellyel azonosulva kiszabadulhat a Forgatagból. Az első fény egy istenpár gyanánt jelenik meg, mely az összes jelképistenségek, a megszemélyesített eszmék őse, ez a "legtisztább üresség", a Törvénylényegű Egyetemes Jóság Anya és a vele való egyesülésben, az Egyetemes Jóság Apa. A második fényben a védisten vagy helyette a részvét, a segítőkészség jelképistene, a Nagy Irgalmú Úr, azaz Avalókitésvara megidézésével juthat az eszmélőlény szabaduláshoz.

Ha mindez eredménytelen, akkor tovább folytatódik a köztes lét, s elkezdődik második szakasza, a Törvénylényegű. Benne előbb az "Öt Nemzetség" vezette Negyvenkét Nyugvó, azaz békés, szelíd istenalak tűnik fel az "agy mélyéből". Mindegyik többrétű jelkép. Az első a jelképoltár közepén mélykékben fehéren Vajrócsana, a Fény Alkotója, a Jelenést Láttató és társnője. Ez az istenpár a "legjobb Tudás" hordozója, mely a legrosszabb rossznak, a balgaságnak szüntetője. Vele egy időben támad az istenek homályos fehér fénye, mely a Forgatagba csábít. Ha nem sikerül a szembesítés és az azonosulás, akkor e köztes lét másodnapján a jelképoltár fehér napkeletén támad a mélykék Gyémántszellemű, Mozdulatlan, azaz Rendületlen Aksóbhja és népesebb nemzetsége. Társnője a felserkent, megvilágosult látás jelképe, kísérőjük két megvilágosult szellemű, azaz bódhiszattva, és társnőik. E csapat a "tükörszerű Tudás" hordozója, mely a gyűlölség, harag szüntetője. A vele versengő füstszínű jelenés a pokolé. Harmadnap délen támad a sárga Kincsforrású, Ratnaszambhava nemzetsége, az "egyenlő lényegű Tudás" hordozója, mely az önösség, gőg szüntetője. A vele vetélkedő kékes fény az emberi világé. Negyednap napnyugaton a vörös Mérhetetlen Fény, Amitábha jelenik meg nemzetségével. A "külön-külön értő Tudás" hordozója, mely a birtoklás, görcsös ragaszkodás, a szenvedélyes vágy szüntetője. Vele verseng az éhségszörnyek sárgás fénye. (Ötödnap északon a zöld Amóghasziddhi, a Haszonnal Véghezvivő nemzetsége fogad, a "cselekvő Tudás" hordozója, az irigység szüntetője. Vele verseng a félistenek vöröses fénye. Az eszme-buddhák (Öt Nemzetsége, az Öt Mérget semlegesítő Öt Tudás, az Öt Elem, az Öt Érzék és az Öt Halmaz párhuzamos, s a személyiséget és a mindenség egészét átfogni kívánó rendet alkot.

Hatodnap (az eredeti több szövegében hetednap) még egyszer feltűnnek a Nyugvók, ezúttal együtt az Öt Nemzetség minden tagja, de mellettük megjelennek már a kapuőrök és kapuőrnők, az első jelképoltár kapui záródásának jeléül, s kívülebb a Hat Létalak Felserkentjei, a Negyvenkét Gyönyörtestű istenség, és velük versengve a Forgatag hatféle fénye, köztük (és itt először) az állatlét zöldes világa, mely a következő, hetednap főszereplője az Ismeretőrzőknek, a titkos igék tudóinak immár félelmetes alakja mellett.

Nyolcadnap kezdődik a Haragvók jelenés-sora, élükön Buddhahérukával, mely az Öt Vérivó istencsapatát bevezeti; ezek sorra az előbbi szelídek rémületes alakváltozatai, melyek ugyanúgy az elme szüleményei, s ugyanúgy jelképlények, mint az előzők. A tizenharmadik napon váltják fel őket a temető istennői, a Gaurí vezette Nyolc Haragvó Némber, s követi őket az Oroszlánfejű vezette Nyolc Boszorkánynémber, a Lóképű vezette Négy Kapuőrző Némber, az égtájak hat-hat démoni istennője, végül a Kakukkfejű vezette Négy Kapuőrnő, az utóbbi két csoport együtt: a Huszonnyolc Hatalmas Némber. Velük ér véget a Törvénylényegű köztes lét jelenése, mely a Törvény, a fényeszme síkjából támasztotta a Gyönyörtestet, a működés síkját.

Eztán, ha mindez nem elég, s nincs felismerés, nincs szembesülés akkor támad a Holtak Ura, a Tett bírája, következik az ítélet, majd az itt harmadik köztes lét, a Létel köztes léte, a Forgatagba való visszajutásé. Még itt is lehetséges a szabadulás, de nehezebb (mindig nehezebb), mint előbb, és a gyöngeség, gyarlóság miatt szükség lehet a "anyaméh kapujának berekesztésére", az újjászületés elkerülésének kísérletére. Ha ezek sem sikerülnek, s mindenképp új testet-szellemet követel a Tett hatalma, akkor még egy intelem igazít el az egeket hordozó Óriáshegy körüli világok és az anyaméh megválasztásában.

E három köztes lét történései a Három Test, azaz a Törvény-Fény, a fény-eszme három megjelenési síkjában zajlanak: a halál órájabeli az eszme valóságáé, a Törvénytesté, a Törvénylényegű köztes lét jelenései a működő, ható Törvény síkjáé, a Gyönyörtesté, a Létel köztes léte pedig a születések során kapott, váltott vagy választott Váltalakú Testé.

A második köztes lét kétszer hét napig tarthat (az utolsó számolt nap, mint láttuk, a tizenharmadik), s újabb négyszer hét nap lehet a Létel köztes létének tartama, ennek napjait azonban nem különíti el a leírás.

A Haláljelek Könyve a halál előjeleit és a halál érkezésének számításmódjait írja le, a "természetadta jeleket" szemlélő és magyarázó, valamint a jeleket kihívó, kikényszerítő és így magyarázó jóslás módjait. A jelek egy része ősi élettani megfigyeléseken alapszik, mások hiedelmek, melyeket a jövőt kutató kedv "pontos" számításokkal tetéz. Némely álomjelek költői képzelet ihlette képek. A lámahitű kánon több hasonló, haláljelekről szóló helyét említi Tucci, köztük az Időkerék Tantrájáét, melyről a kánont összeszerkesztő Bu-szton (14. század) külön is értekezett. Hasonlókról ír az egyik említett ujgur trakta, melyben a víz-elemnek a tűz-elembe való enyészésekor külső jel a nyelvháton megjelenő fekete rajzolat, a megfelelő belső jel délibábszerű fény; s hasonlót mond a Csoma Sándor hagyatékabeli tibeti kézirat, A köztes lét intelme, a Három Testbeli megszabadulás közel-útja: mikor a víz a tűzbe enyészik, a száj meg az orr kiszárad, a nyelv pedig a szájpadláshoz tapad, a test forró és fáradt. Könyvünk e haláljósló könyve a haldoklás leírásában beszél a szellem egymásra épülő "emeleteiről", melyek az elemekhez hasonlóan egymásba olvadnak: az értelem (= világosság, fény) a "kiterjedésbe" (fényáradásba), ez az "elérésbe" (célbajutásba), ez a végső, közeli vagy "szoros elérésbe", s azzal a szellem magja, az eszmélő fény-elem egyesül az egyetemes "fényvilágossággal", én és nem-én kettőssége elenyészik, és csak a tiszta fény marad. (Többek közt erről is szól az itt ujgurból magyarított, rövid írás, melynek tibeti eredetijét még nem sikerült fellelni.)

A köztes lét jelképei, istenségei a lámahitű művészetben kiváltképp a festészet tárgyai, a megjelenítő alkotások a szemlélődés és a halotti szertartások eszközei. Külön-különvaló és csoportonkénti, valamint együttes ábrázolásuk sok kötöttségén belül is maradt szabadság a kidolgozás finomságában, az alakok elrendezésében, a vonalak lendületében, részletekben, s nem utolsósorban a színek ragyogásában, mélységében. Vannak azonban olyan szikár, fekete-fehér ábrázolások is, melyeken szinte algebrai egyszerűsítéssel az istenalakok helyét gyökérszóik, jelszavaik vagy egy szótagnyi betűjeleik, "magszavaik" jelölik szigorú mértani rendben (különben ugyane rend az alapja a festett, színes képeknek). Az ilyen betűjelképes ábrák - melyeket többnyire fadúcra vésve sokszorosítottak - csak az alaposan beavatottak számára érthetők. A két szélső, elvont és alakos formát kötik össze az istenalakos és a részben alakos, részben betűrajzos, vonalas fametszetek.

Mind e könyvek és képek az emberi elme élettel s halállal viaskodó eszmélkedésének tanúi, egy olyan eszmevilág szülöttei, mely nem nyugszik bele a mindenség megismerhetetlenségébe, titkok tudására tör, mindent megszámol, rendszerez, mindent és minden tagadását igyekszik átölelni, szinte mindenhatóvá teszi a mulandó elme szándékát az én szabadulást ígérő megüresítésében, s a fény ragyogásában oldja fel a véges és végtelen határát, a Fényen, a Törvényen kívül minden mást a káprázat körébe vet. Egyszersmind hatalmas hatalmat ruház e káprázatra, az istenektől tárgyakig sereglő jelképekre, jelszavakra, titkos igékre, mozdulatokra, beveti a testet és szellemet idomító, egyszerre kötöző s oldó gyakorlatokat, ereklyetornyokat épít és oltáron áldoz, s felhasználja a káprázat szinte minden elemét, mely az avatatlan tekintet elől elrejti a belső világot, az egyetemes emberi tartalmakkal birkózva szabadságot, megismerést keresőt.
A fordító köszönetet mond Bethlenfalvy Gézának szívességéért, hogy a tibeti Köztes Lét Könyveinek egy tulajdonában őrzött fanyomatát rendelkezésre bocsátotta, s a fordítás és az eredeti szíves egybevetéséért.

 

A KÖZTES LÉT KÖNYVEI

A MÉLYSÉGES TÖRVÉNYBŐL,
A NYUGVÓT S HARAGVÓT MEGIDÉZŐ ÖNSZABADÍTÓBÓL
A HÁROMTESTŰ MESTERSZERZÉS KÖNYÖRGÉSE

Az igen tiszta Törvény Tere mindent átölelő palotájába,
a születetlen s vesződéstől megvált Törvénytestű Mesterhez
én hódoló odaadással küldöm könyörgésem.
El nem hagyott nemtudástól, balgaságtól magam szabadítván
az önnönszülte, nem-alkotott Tudás önteremtéséhez
kérem a Törvénytest kezdettől tiszta áldású szabadságát.
A fényes, tiszta Tudás nagyüdvű palotájába,
az akadálytalan nagyüdvű Gyönyörtestű Mesterhez
én hódoló odaadással küldöm könyörgésem.
El nem hagyott kívánságtól, sóvárgástól magam szabadítván
az önnönnemű Tudás nagyüdvű önszabadításához
kérem a Gyönyörtest önteremtő áldású szabadságát.
A bűntelen és igen tiszta Tavirózsa-palotába,
a meghatározatlan, önmaga-keltő Váltott-testű Mesterhez
én hódoló odaadással küldöm könyörgésem.
El nem hagyott fonákságtól s gyűlölettől magam szabadítván
az önértelmű Tudás önnön-ismeretű önnön világosságához
kérem a Váltott-test önszabadító áldású szabadságát.
A nagyon tiszta fényvilágú önnön-ismeret palotájába,
az irányulatlan nagyüdvű Három Test Mesteréhez
én hódoló odaadással küldöm könyörgésem.
El nem hagyott különségtől, érdek-hajlamoktól magam szabadítván
az önnön-szülte Tudás Három Teste önteremtéséhez
kérem a nagyüdvű Három Test áldásának szabadságát.

A határoktól megvált öneszmélést akik Törvénytestül meg nem értik,
s balgaság és dőreség miatt a Forgatagban tévelyegnek:
szánandók ez így kínlódó eszmélő-lények.
Mindahányan hadd érjék el a Törvénytestet!
Az önnön-ismeret nagy üdvét akik Gyönyörtestül meg nem értik,
s kívánság és szomjúság miatt a Forgatagban tévelyegnek:
szánandók e fonák vágyú eszmélő-lények.
Mindahányan hadd érjék el a Gyönyörtestet!
Az önnön eszme szülte szabadítást akik Váltott-testül meg nem értik,
s harag és kétkedés miatt a Forgatagban tévelyegnek:
szánandók e fonák hitű eszmélő-lények.
Mindahányan hadd érjék el a Váltott-testet!
Önnön eszméjüket akik bonthatatlan Három Testül meg nem értik,
és tudásukat abban makacs gyarlóságuk szennyei borítják:
szánandók e fölserkenni még nem érett járólények.
Mindahányan hadd érjék el a Három Testet!

A Mélységes Törvénynek, a Nyugvót s Haragvót Megidéző Önszabadítónak Háromtestű Mesterszerző Könyörgését, a Három Méreg el nem hagyásától önnön-szabadítót az urgjani apát, a Tavirózsaszülött szerezte. Míg a Forgatag világa meg nem üresedik, nem fogy e fenséges Törvény. A tökéletességet nyert Karma-gling-pa hívta elő a Szgam-po-gdar hegyéből, mely a táncoló szellem-szolgához hasonló.

 

Íme A NYUGVÓT S HARAGVÓT MEGIDÉZŐ MÉLYSÉGES TÖRVÉNYBŐL,
AZ ÖNSZABADÍTÓBÓL
A TÖRVÉNYLÉNYEGU KÖZTES LÉT MEGVILÁGÍTÁSA,
A NAGY, HALLOMÁSBELI MEGSZABADÍTÓ

Hódolat a Törvénytestű, véghetetlen világosságú Mérhetetlen Fénynek, a tökéletes gyönyörtestű nyugvó s haragvó Tavirózsa-istenségeknek, a váltott-testű Tavirózsaszülöttnek, eszmélőlények oltalmának, a Három Test Mestereinek.

A közepes jóginoknak köztes létből való szabadulásmódja, e Nagy, Hallomásbeli Megszabadító, háromrétű. Ezek: az elöljáróbeli, a való alap és a követendő. Közülük első az elöljáróbeli, a háromféle sorsúaké; mindenek előtt való a kalauz fokaiban szerzett gyakorlottság, s akiknek képessége kiváló, azok a kalauz révén bizonyosan megszabadulnak. Ám ha annak révén meg nem szabadulnának, akkor a halál órájabeli köztes létben az átváltásra emlékező önszabadítást kell gyakorolni. Annak révén a közepes jóginok bizonyosan megszabadulnak. Ám ha annak révén meg nem szabadulnának, akkor a Törvénylényegű köztes létben e Nagy, Hallomásbeli Megszabadítót kell gyakorolni. Abban az első: a jóginnak a halál jegyeit sorrend szerint a halál bélyegéül, önszabadító jelekül kell felfognia.

Mikor aztán a bizonyos halál jelei teljessé válnak, akkor az átváltozásra emlékezve kell megkísérelni az önszabadítást. Ha ott az átváltás sikerül, akkor nem szükséges a Hallomásbeli Megszabadító megszólaltatása.

Ám ha az átváltás sikertelen, akkor a Hallomásbeli Megszabadítót a tetem mellett tiszta hangon, világosan fel kell olvasni. Ha nincs tetem, akkor az életemúltnak az ágyán vagy ülőhelyén ülve kell hirdetni az Igazság erejét; megidézve a holt tudatát, úgy kell olvasni, olyan képzelettel, mintha előttünk volna. Nem való, hogy ekkor a közeliek, szívszerette társak sírjanak, fennhangon jajveszékeljenek, ezért ez tilalmas. Ha van tetem, akkor a külső lélegzet megszakadta és a belső lélegzet meg nem szakadta közt a Mester és a testvérek és a társak, a bizalmasok, a léleknek kedves társak és testvérek és a többiek a fülhöz ajkat épp csak nem érintve ezt a Nagy, Hallomásbeli Megszabadítót olvastassák fennszóval.

És ahhoz íme a Hallomásbeli Megszabadító magyarázata:
Ha mód van rá, akkor a Három Kincsnek széles és nagy áldozatot kell bemutatni. Ha nincs mód rá, akkor készíts bármit képzeleted támaszául, és azt elméddel mérhetetlenre váltva áldozz. Aztán mondd el a Megtisztulva Kiterjedteket és a Megvilágosult Lelkűeket segítségül hívó imát hétszer, de legalább háromszor. Aztán a Köztes Lét Rémületétől Menekítő Imát, a Köztes Lét Szakadékán Átjuttató Imát és a Köztes Lét Hat Gyökérszavának imáját szólaltasd meg tiszta hangon, majd e Nagy, Hallomásbeli Megszabadítót kell hétszer, de legalább háromszor, az alkalomnak megfelelően felolvasni.

Ennek három része van: a halál órájabeli köztes lét világosságával való szembesítés, a Törvénylényegű köztes léttel való szembesítés meg a Nagy Fohászkodás, valamint a léttel köztes létében az anyaméh kapujának elreteszelése meg az Intelem.

Az első a halál órájabeli köztes lét világosságával való szembesítés. Itt azok a lények, kik jó felfogásúak, de nem szembesülnek, vagy azok, akik ráismernek ugyan, de kicsiny jártasságúak benne, mindazok a születettek, akik szűkölködve kalauzt keresnek és ebben részesülnek, szembesülnek az alap e világosságával, és a fölfelé törő, meredek ösvényen a köztes lét nélkül biztos elnyerik a születéstelen Törvénytestet.

Íme a teendő módja: a legjobb, ha az ember a kalauzul maga-kérte gyökér-mesterrel találkozhat. Ha nem találkozhat, akkor egy-fogadalmú testvér vagy társ szükséges. Ha azzal sem találkozhat, akkor egy-Törvény-fonalú, avatott társ szükséges. Ha ezek közül egyikkel sem találkozhat, akkor oly személynek kell ezt az írást számos alkalommal felolvasnia, aki világosan tagolva, tiszta hangon tudja megszólaltatni.

Így, miután a Mester a szembesítés dolgát felidézte, nyomban az alap fényvilágosságával szembesül a holt, és megszabadulása kétségtelen.

Íme a teendő ideje: ezután, hogy a külső lélegzet megszakad, a tudás fényvilágosságának szele a Dhútiba (a Közép-Érbe) enyészik, és a tudomás fényvilágossága a szóródástól megválva fölerősödik. Aztán a szél megfordul, s a jobb és bal oldali érbe menekszik, s ezzel megjelenik a köztes lét jelenés-útja; ezért addig s ott kell cselekedni, míg a szél a jobb és bal oldali érben el nem tűnik. Ennek tartama pedig a külső lélegzet megszakadta és a belső lélegzet még megléte közt annyi, amennyi idő alatt az ember az ételét megeszi.

A tennivaló módja pedig: a legjobb, ha akkor sikerül az átváltás mikor a lélegzet megszakadni készül. Ha nem sikerül, akkor ezt kell mondani:
"Ó, nemesi sarj, így és így nevezett! Eljött most útkeresésed ideje. Ezért, míg lélegzeted még nem készül megszakadni, benned íme megjelenik az, amit a köztes lét első alap-fényvilágosságának nevezünk: annak makulátlan s mezítelen ismerete, hogy a korábban, a Mester adta szembesítés értelmében, a külső lélegzet megszakadtával, minden Törvény, mint az ég, olyan, teljességgel meztelen s üres; világossága üresség, sem határa, sem közepe. És akkor ismerd meg benne önnön arcodat, s maradj abban az állapotban. Akkor én is szembesítelek vele."

És míg a külső lélegzet meg nem szakad, a haldokló fülébe sokszor mondva ezt, elméjébe kell szegezni.
Mikor aztán a külső lélegzet megszakadta közeledik, fektessétek akkor a haldoklót jobb oldalával a földre, a fekvő oroszlán helyzetében. Verőerei hullámzását vissza kell nyomni. Ha elszenderedne, s a két ér lüktetése szűnne, az ereket erősen le kell szorítani. Attól a szél a Dhútiban fogva marad, s nem tud belőle visszatérni, és biztosan a Brahmalyuk útján igyekszik távozni. A szembesítést is akkor kell véghezvinni.

Akkor az első köztes létet a Törvénylényegű fényvilágosságnak is nevezzük. A Törvénytest hibátlan szándéka minden járólény létfonalában megjelenik, és ugyancsak a külső lélegzet megszakadta és a belső lélegzet még meg nem szakadta között a szél ott az Avadhútiba enyészik. Ezt közönségesen úgy nevezik, hogy a tudat ájulásba merül. Tartama bizonytalan. Van jó meg rossz támasz, van ér és szél foka, de annál, aki már valamelyes tapasztalatú, vagy aki a szilárd nyugalom állapotát birtokolja, és azoknál, kik eredettől jó erűek, ez az állapot hosszú tartamú is lehet. Ezalatt pedig e szembesítésre való törekvést újra meg újra meg kell ismételni, mígnem az érzékszervek nyílásain a sárga savó megjelenik. Némely nagyvétkűeknél és eredettől hitvány erűeknél pedig az is előfordul, hogy ennek tartama annyi ideig sem tart, mint az ujjak pattintása. Némelyiknél evésnyi időre sem futja. A szútrák és tantrák közönségesen azt hirdetik, hogy félnappal együtt négy napig (azaz negyedfél napig) tart ez az ájulás. Közönségesen pedig félnappal együtt négy napig tartó állapotában kell a fényvilágosság szembesítésére törekedni.

A teendő módja: ha önmaga képes rá, akkor önmagának kell tudatát fölfelé ösztökélnie. Ha önmaga erre képtelen volna, akkor Mestert, tanítványt vagy testvért, társat, valakit, akivel esze s szíve elegyedett, ültessenek mellé, s akkor megmutatkoznak a földnek vízbe enyészését kísérő jelek, majd a víznek a tűzbe, a tűznek a szélbe, a szélnek a tudatba való enyészését kísérő jelek, s ezeket sorrendjük szerint kell megvilágítani. Mikor e jelek a sorrendjük szerint a teljességhez közelednek, így kell őt eszmélésre ösztökélni:
"Ó, nemesi sarj!" - így kell szólni, de ha tisztelendő mester a holt, akkor így: "Szentséged!" - "Az eszmélést lankadatlan szorgalmazd!" - fülébe halkan szólva így kell kérlelni. Ha testvér vagy bárki közrendű a holt, nevén kell szólítani s így beszélni: "Ó, nemesi sarj! Most oda jutottál s ott vagy, amit halálnak nevezünk. Ezért hát a magad eszmélkedését így intézzed: ,Ó, ím én halálom órájához értem. Most e halál a támaszom, és általa egyedül a szeretet és irgalom megvilágosult lelkének eszményét követem. Minden eszmélőlénynek, mindahánynak fel az égig, hasznára azon vagyok, hogy a tökéletesen megtisztult kiterjedettséget elérjem.' - Gondolatodban ilyen eszményt támasztva, minden eszmélő hasznára, különösen most igyekezz felismerni a halál fényvilágosságában a Törvénytestet, és annak régiójában a Nagy Bélyegjel gyakorlatának legjobb készségét elnyervén, minden eszmélő hasznára kell cselekedni. Ám ha ezt el nem nyered is, a köztes létet köztes létül ismerve fel és a köztes létbeli páros odaadás Nagy Bélyegjelű testét megjelenítve, ki-ki a megigazulásának fényessége szerint minden eszmélőnek, mindahánynak az ég határáig, hasznára cselekedhet. Az e gondolat feletti komoly eszmélkedéssel fel nem hagyva igyekezz fölidézni bármely meghagyás tapasztalatát, melyet korábban gyakoroltál!" - ezt kell mondani füléhez hajló ajakkal, világos szóval, s egy pillanatra sem hagyva helyt lankadásnak, megvilágítani a tapasztalást.

Mikor aztán a külső lélegzet végleg megszakad, az álomittas ereket meg kell szorítani, s világos szóval ezt kell mondani:
"Szentséges úr! - így, ha tisztelendő mesterről vagy magadnál nagyobb rendű felebarátról van szó. - Ott, ahol te vagy, most megjelent az alap fényvilágossága. Ismerd meg arcát! Igyekezz, kérlek, a tapasztalás csúcsára! Időzz a tapasztalás csúcsán!"

Mindenki mást meg így kell szembesíteni állapotával:
"Ó, nemesi sarj, így és így nevezett, hallgass meg! Most ím a Törvénytest tiszta fényvilágossága megjelent neked. Ismerd meg arcát! Ó, nemesi sarj! A te mostani bölcsesség-ismereted veleje a legtisztább üresség, ennek sem anyaga, sem jegye, sem színe, sem bármije velejében nincs, ami készített, csak a legtisztább üresség, ez pedig a Törvénylényegű, Egyetemes Jóság Anya. Ameddig ez a te bölcsességismereted üres, addig nem szakad meg az üresség sem, és önnön bölcsesség-ismereted a legfényesebb és legvilágosabb, nincs akadálya. Ez pedig az ismeret, a Megtisztultan Kiterjedt Egyetemes Jóság. Önnön ismereted veleje sem készült bármiféle anyagból, hanem üres, és önnön bölcsesség-ismereted a legfényesebb és legvilágosabb. Ezek ketten pedig elválaszthatatlanok, s ez a Megtisztultan Kiterjedett Törvényteste. Önnön ismeretedben, ebben a világos és üres, oszthatatlan és nagy fényhalomban nincsen sem halál, sem születés. Ezért a Megtisztultan Kiterjedett Nem Változó Fény ez. Illő, hogy ismerd arcát. Önnön bölcsesség-ismereted veleje a legtisztább üresség, ismerd meg benne a megtisztultan kiterjedtség arcát, és önnön ismeretedben önmagad látása az, mely a Megtisztultan Kiterjedett szemlélésébe juttat."

Ezt háromszor vagy hét ízben, tiszta hangon, világosan kell elmondani. Ezzel először a korábbi, mestertől szerzett szembesítésre emlékezik, másodszor az önnön-ismeret mezítelen fényvilágosságával szembesül, harmadszor önnönmagával szembesülvén a Törvénytesttel elválaszthatatlanul egyesül, és megszabadulása bizonyossá lesz. Így lehet az első fényvilágossággal szembesülve megszabadulni.

Ismét: ha valaki az első fényvilágosságot nem tudja megragadni, akkor ismét fényvilágosság támad előtte, a második. Annak is tartama a külső lélegzet megszakadásától alig tart tovább, mint egy evésnyi idő. A jó és rossz tettek a jobb s bal oldali erek közül a megfelelőbe hajtják az életszelet, mely valamely megfelelő kapun távozik, és a tudomás ekkor ragyogó világosságúvá lesz. Azt mondják, ez is evésnyi ideig tart. Ismét az erek jobb vagy rosszabb voltának, a tapasztalat meglétének vagy hiányának megfelelően különböző. Akkor, ahogy a tudatos tudat távozik, az elme nem ismeri fel, hogy meghalt-e vagy sem. A közeliekre, hozzátartozókra ugyanúgy tekint, mint azelőtt, síró hangjukat is hallja. Míg a tettek csalárdságának kegyetlen tüneménye nem támad, és a Holtak Urának ijesztő rémisztése el nem éri, még akkor kell a meghagyást neki átadni, mely kétféle: egyik a tökéletes fokozatúaké, másik a megidéző fokozatúaké. Aki tökéletes fokozatú, azt háromszor kell néven szólítani, és az iménti fényvilágossággal való szembesítést meg kell ismételni. Aki megidéző fokozatú, annak számára, amilyen védistene van, azt az istenséget felidéző verseket és az istenség tüzetes leírását kell felolvasni.

(gépelése folyamatban)