Terebess
Ázsia E-Tár
«
vissza a "Perzsa költők tára" tartalomjegyzékére
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Losonci Miklós: A Hafiz siralma Csokonai verséről
Háfiz
VERSEI
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Faludy
György fordításai
Franyó Zoltán fordításai
Képes
Géza fordításai
Kosztolányi Dezső fordítása
Simon Imre fordításai
Szabó
Lőrinc fordításai
Tótfalusi
István fordításai
Vas István fordításai
Háfiz
dalai (Erődi Harrach Béla fordításai)
Háfiz költeményei (Erődi Béla fordításai)
HÁFIZ, SAMSZU'D-DÍN MUHAMMAD (1325-1390) Irán legnagyobb lírai költője, szegény kézmíves családba született Sírázban. Alapos irodalmi műveltsége mellett kívülről tudta a Koránt is; innét neve, háfi (z). Fiatalon mint tanító és kéziratmásoló kereste kenyerét, míg pártfogójául nyerte a helybeli Muzaffarid-uralkodóház trónörökösét, aki Abu Iszak néven hamarost trónralépett. H. kocsmákban és szeretői ágyában töltötte napjait és éjszakáit, miközben verseit hihetetlen könnyedséggel írta. Hírneve futótűzként terjedt; soha perzsa költő nem bűvölte el ennyire olvasóit, noha legtöbb kortársa nem értette, miről is szólnak versei. Az életvidám Abu Izsak 1352-ben meghalt; utóda, Muharifuddin Muhammad herceg kegyetlen mozlim fundamentalista volt: bezáratta a kocsmákat, besúgók százait pénzelte, akik alattvalói életmódját figyelték, és jelentéseket adtak le, mit beszélnek róla: "Ha ma a herceg parancsára bezárják a kocsmákat" - vígasztalódott H. -, "úgy holnap kinyitják majd őket Allah parancsára." A puritán rémuralom nem tartott sokáig: 1357-ben a trónörökös, Sudzsá herceg meggyilkoltatta apját és fivérét, kivel az uralmat meg kellett volna osztania. A nem sokat ígérő bevezetés után Sudzsá uralma kellemesnek bizonyult: a rendőrkémeket elbocsátották, a kocsmák kinyíltak és a mindig vidám Sírázban helyreállt a jó élet. Az új sah annyira tisztelte H. költészetét, hogy a diplomáciai korrespondenciában folyton-folyvást idézte verseit, akkor is, ha az idézet egyáltalán nem illett oda. 1387-ben a világ réme, a roppant hatalmú Timur (Timur-i-Leng, a Sánta Timur) érkezett Sírázba. Mindenki reszketett, de a látogatás barátinak bizonyult. Timur nemcsak hírből ismerte H.-t, hanem verseit is tudta; a legenda szerint beszélgetéseik alkalmával H. olykor egy-egy költeményéből idézett, és Timur, ha a citátum nem volt pontos, szívélyes mosollyal kijavította. - H. hagyatéka 500 lírai versből (gházelből) áll. Sok költeményéből nem lehet megállapítani, hogy jelképesen gondolja-e, hogy az istenséghez, szeretőjéhez vagy a sahhoz címezi-e, csakúgy, mint ahogy gyakran semmiféle kapcsolat nem állapítható meg az egyes versszakok közt; úgy tűnik, mintha a költő össze-vissza firkálna arról, ami éppen eszébe jut, de az utolsó sor elolvasása után a vers mégis egyetlen egésszé áll össze és marad az emlékezetben. H. minden egyes verse váratlan (mint Catullus költeményei), mint költő utánozhatatlan (mint Ady Endre) és versei szépsége épp olyan magyarázhatatlan, mint ahogy nem tudni, mitől és miért szépek Rilke, Verlaine vagy Shakespeare versei. Talán ez is hozzájárult, hogy hazájában 600 esztendeje nagyra tartják, és Európában, a szégyenletes fordítások ellenére is elismerik páratlan érdemeit. (Faludy György)
SAMSZO'D-DÍN HÁFIZ - a klasszikus perzsa költészet talán legnagyobb lírikusa (született Sírázban 1325 körül, meghalt ugyanott 1390-ben). Először a mongol Abú Iszáq Indzsú (1343-53) sírázi uralkodó kedvelt költője, majd annak bukása után a Keleten is hírhedt despotikus Mozaffarida-dinasztia több uralkodójának hol kegyelt, hol mellőzött udvari költője. Verseiből kivehetően egy medreszében is tanított, és bizonyos időszakokban meglehetősen szegényen élt. Ghazaljainak legalább egynegyede igen rafinált dicsvers (előtte a ghazalt ilyen célra nem használták), ugyanis e versek kedvese (Ma'súq) valójában a qaszídák szokásos dicsértje (Mamdúh) lesz Háfíznál. Máig sem véglegesen lezárt kérdés Háfíz ghazaljainak szó szerinti, illetve misztikus értelmezése. A lényeg valószínűleg az, hogy Háfíz költészete az udvari szerelmi líra beteljesítése; különböző alkotófázisaiban más-más tendenciákkal bőségesen felhasználta a szúfí költészet sokféle értelmezési lehetőséget nyújtó allegóriákban gazdag formanyelvét. Sajátosan szublimált, a tökéletességig csiszolt, mégis egyszerű művészet az övé, amellyel a klasszikus perzsa költészet legközelebb jut a lírához.
Pohárnok
- az első sor az eredetiben arabul van, idézet Jazíd, omajjád kalifa (680-683)
egy bordalából.
hindu hold - szépségpont.
Moszallá - sétány Sírázban, itt van Háfíz sírja.
Roknábád - forrás Síráz mellett.
lúlik - a szép lányairól és fiairól híres karadzsi földről van szó.
Júszuf - a bibliai József
Zulejka - Putifár felesége.
qibla - a muszlimok istentiszteletének iránya: Mekka.
Sejk - a dervis kolostor főnöke. Prédikátor. Öreg ember.
Zöld óceán - formailag a ghazalon kívülálló párvers, a pártfogó iránti
hódolat kifejezése.
Zivám - Háfíz pártfogója.
Jazd - város Fársz tartományban.
Aszáf - keleti bölcs, az arab hagyomány szerint Salamon király nagyvezére
volt.
bort inni szabad - az iszlám tiltja a borivást.
rakia - ánizsos pálinka.
serbet - gyümölcsszörp.
Bahman, Zobád, Kávusz, Kej - Perzsia mitikus királyai, a második ún.
Kájánida-dinasztiából.
Zenderúd - folyó Iszfahán közelében.
szívem sólyma - az életből eltávozó lélek.
Uvajsz - Íl-khánida herceg, Háfíz egyik tisztelője.
Sabbán - eredetileg sa'bán, az arab holdév nyolcadik hónapja. Utána következik
a ramadán, a böjti hónap.
Kbizr - legendás próféta, aki ivott az élet vizéből, és halhatatlan lett.
Zobre - a Venus-csillag.
Hetven és két hit - az iszlám szektái.
Dzsemsid gyűrűje - valójában Salamon gyűrűje, mellyel az embereknek és
szellemeknek parancsolt.
hatszögletű lakás - a sír.
szőlő lánya - a bor.
Jabjá - Jazd rendkívül fösvény emírje (1358-1392). Háfíz csalódottan
távozott udvarából.
POHÁRNOK,
HOZD A TELT KANCSÓT...
Képes Géza fordítása
Pohárnok, hozd
a telt kancsót, az úgy jó ám, ha körben jár.
Szerelmünk könnyü kezdetben, de később mennyi bánat vár!
A göndör fürtbe könnyed szél kuszál, és moszkusz- illat leng.
Ugy érzem, vér pereg szivemre, míg az édes illat száll,
Imához kell a szőnyeg, s int a vén csaplár: no, önts rá bort!
Ki útnak vág, tud az mindent: az út rendjét, s ahol megszáll.
A lelkek vándorútján nincs idő élvezni: minden perc
Kolompot kondít - indulj: málha, jószág útra készen áll.
Sötét éj űz, a hullám zúg, vad örvény szédit - irtózat!
Hogyan tudná, mi forr bennen, teher nélkül ki parton jár?
Nyakasság vádja illet, s bármi munkám lenne, megszólják -
Maradhat rejtve titkunk, hogyha ezt forgatja minden száj?
Akarsz boldog derüt s békét? Szerelmednél maradj, Háfiz -
Ha meglelted, kiért lángolsz, világunkkal ne gondolj már.
A JÁMBOR ÉLETÜ
HOL VAN...
Képes
Géza fordítása
A jámbor életü
hol van, s borissza hol vagyok én?
Be távol estem azoktól! De így is jó vagyok én:
Utálom én a kolostort, s csuhát a képmutatón -
Mutasd meg nékem a kocsmát, hol tiszta bort kapok én!
Ivással össze hogyan fér a jámbor út s az erény?
Be más, ha templomi szót vagy ha lantot hallhatok én!
Baráti arcról az ellent vajon ki ösmeri meg?
A pisla mécsre ki gondol, ha napból árad a fény?
Szememre gyógyir a por, mit kinál nekem küszöböd:
Ne üzz tovább, hiszen akkor a porba roskadok én!
Az állad alma, de gödrét ha nézem, tiszta veszély,
Előttem áll e gödör, csak belé botolhatok én.
Szivünk hogy összefonódott! De mindez, ó, hova lett?
Az édes arcra, ha duzzog, mosolyt mikor csalok én?
Nyugalmat, cimbora, s álmot ne várj te Háfiztól:
Nyugalmam, álmom elűzték, halálra sorvadok én.
HA SÍRÁZÍ TÖRÖK
SZÉPEM...
Képes
Géza fordítása
Ha sírázi török
szépem kezét szívemre tenné: hát
Odadnám hindu holdjáért Szamarkandot meg Bokhárát.
Maradt még bor? fiú, öntsél, hisz úgy sincs már a mennyekben
Virágsétány a Moszallán, se árnyas partu Roknábád.
A szívdúló dalos lúlik nyugalmunkat rabolták el,
Miként rabló török hordák, az ételt hogyha szétmarják,
Tökéletlen szerelmemtől a kedves, mondd, mit is várhat:
Pihék, szépségtapasz, dísz, szin emelhetnék-e szép arcát?
Tudom, Júszuf milyen szép volt, sugárzóbb tán a nappalnál:
Zulejkát im a rejtekből felé röppenti édes vágy.
Hát átkot szórsz, ha ócsárolsz, a szám minderre áment mond:
Cukorrágó rubin szád szebb, ha ily keserves választ ád.
Tanácsom halld meg, ó, lélek, hisz a boldog fiaknak még
Saját lelkük se drágább, mint a bölcs intést ha hallhatják:
A bort és dalt magasztald, és az életről ne töprenkedj,
Hiszen nem tárta még fel bölcs, hogy is tárná, a lét titkát.
Szereztél dalt, kifúrtál gyöngyszemet, Háfíz, dalold el most,
Hogy oldjon szét sugárkévét a csillagfényes égbolt rád!
TEGNAP ESTE
A MECSETBŐL...
Képes
Géza fordítása
Tegnap este
a mecsetből inni ment ősz mesterünk.
Hát mi most, kik tiszta uton járni vágyunk, mit tegyünk?
Ifju arcunk hogy keresné így a qiblát, mondd, mikor
Arccal a csapszék felé fordul, akit mind tisztelünk.
Mért ne menjünk véle együtt? Hív az útszélen a ház,
Tán örök sors rendelése szabta ezt ki így nekünk.
Bölcs, ha tudná, milyen édes, hogyha hajfürt köt szivet:
Mint bolond, úgy vágyna ő is láncra, mit mi kedvelünk.
Arca báját látva, kegyről egy Korán-vers tűnt elém,
Szentbeszédet most e kegynek s tiszta bájnak szentelünk.
Kőszived hogy meg nem indul, hallva hosszú éjen át
Mellem égő sóhaját, és látva: álmom messze tűnt!
Sóhajom nyílként a mennyet fúrja át - Háfíz, ne szólj!
Óvd e nyíltól lelkedet, mert nyugta nem lesz bent, se künt.
HADD GYÚJTSA
FEL...
Képes
Géza fordítása
Hadd gyújtsa
fel, pohárnok, a bor lángja serlegünk.
Dalnok, dalolj: vidám a világ, jó kedvel legyünk!
A serleg öble tükrözi, ím, kedvesem szemét.
Józan nem ismer ily örömet, mit bor ad nekünk.
Nem hal meg az, kinek szive él s lángolón szeret:
Könyvébe irva őrzi az élet dicső nevünk.
Szépek kacér tekintete int, ringva lejtenek -
Mint ciprus és fenyő ragyog egy - rajta csüng szemünk.
Szellő, ha lengsz a kerteken át: rózsafák között
Hajlong a kedves, add neki át hő üdvözletünk,
Mondd meg, ne kényszeritse szivét, hogy felejtsen el,
Hisz nemsokára elfeled úgyis, ha por leszünk.
Mint itt e bor, megrészegitő kedvesem szeme:
Gyeplőnk a mámor fogja - ne bánd, hogyha elveszünk!
Én azt hiszem: ha majd az itélet parancsa szól,
Sejk böjtje sem lehet becsesebb mint tilos nedűnk.
Háfíz, ne nyeld le könnyeidet, hadd peregjenek:
Mint búza, még a könny madarat fog talán nekünk.
Zöld óceán az ég, vizein hold hajója ring,
Fürdik Qivám kegyében az ég s lenn az életünk.
SZEBB AZ ARCOD,
MINT A SZÉPSÉG HOLDJA...
Képes
Géza fordítása
Szebb az arcod,
mint a szépség holdja: büszkén csillogó,
És az állad gödre jóság kútja, tisztább, mint a hó.
Látni téged! Látni vágyó lelkem ajkamig tolul,
Visszatérjen? Szádhoz érjen? Szólj, s parancsom lesz a szó.
Két szemed szép szirmu nárcisz, nincs ki nékik ellenáll,
Részegítő szép szemeknek ellenállni nem való.
Álomittas lelkem, érzem, nemsokára felriad:
Tiszta csöpp hull rá szemedből, mint a gyémánt csillanó.
Kérd a szellőt, rózsa-arcod gyönge szirmát hozza el,
Rózsakerted illatából inna szám, a vad, mohó.
Éljetek vígan sokáig, Dzsemsid ékes udvara,
Bár mig éltem köztetek, szám, hej sokat volt szomjazó.
Szíveket zúz össze, jaj, a kedves - ezt mért engedik?
Jóbarátom, vélem egy vagy: óvakodj, míg int a szó.
Ó, mikor fog szomju vágyam teljesülni, istenem!
Szétzilált hajfürtjeid közt megnyugodnom volna jó.
Fogd ruhád fel, hogyha mellém lépsz, ne érje por, se vér,
Mert ahol jársz, tört szivekből porba dől a vérfolyó.
Hő imát mond Háfíz, és te, kedves, áment mondj reá.
Bár lehetne ételem méz, bíbor ajkadról folyó!
Könnyü szél, Jazd városának hadd üzenjek még veled:
Bár a hálátlan fejekből lenne labdád egy csomó!
Megterített szőnyegedtől távol élek, ám a vágy
Bennem él, hogy légyek a sáh tetteit magasztaló.
Ó, dicső sáh, égi csillag! Büszke kastélyod porát
Csókolom majd, mint a csillag, fenn az égen lángoló.
KINYÍLT A VÉRSZINÜ
RÓZSA...
Képes
Géza fordítása
Kinyílt a vérszinü
rózsa, s berúg a kis csalogány -
Vidám szufik, hiv az óra: igyék, ki inni kiván!
Ki hitte, hogy töredelmünk, mi szikla volt az előbb,
Izekre törjön a bor csillogó üveg-poharán?
Hozz bort! Ki egyszer a mámor szines ködébe merült:
Mit számit, pásztor-e, szultán-e? - boldog, mint soha tán.
E dupla ajtaju házból, ha egyszer menned kell,
Segit-e már, ha a házad magas vagy putri, silány?
Elégedett soha senki se lesz kinok nélkül:
Kötés szerint biz az élet veszélyek közt telik ám.
Ne törd a gondolatod lét s a nemlét gondjaival:
Mi él, les arra a nemlét, tökéletesre is ám!
A bölcs Aszáf - meg a gyors ló, s ki ért madárnyelven:
A szélbe hulltak el ők, s mondd: mi hasznuk lett azután!
Ha szállni szárnyon akarsz, hát a röpke nyílra figyelj:
Merészen égbe suhant, majd a porba ült le sután.
A tollad nyelve kinek mond, ó, Háfizom, hálát,
Hogy zengve száll a dalod föl, s hogy él a nép ajakán!
NO, JÖJJ...
Képes
Géza fordítása
No, jöjj, ne
bízz a reményben, alapja ingatag ám.
Hozz bort! Remény meg az élet a szélben ringanak ám.
Azé a hódolatom, ki - mig látja Isten egét -
Szabad minden köteléktől, gond terhe nincs a nyakán.
Figyelj csak: ültem a kocsmába részegen tegnap,
S lejött egy angyal az égből, zendült a hir ajakán:
"Magasra törj te, király-sólyom, égi fán a helyed,
Nem itt, a gyötrelem és kín helyén, e puszta tanyán.
Füledbe mennyei hárfák zenéje zeng, hivogat:
E mély verembe hogy estél? Ki tudja? Senki se tán."
Neked meg én adok egy jó tanácsot, el ne felejtsd,
Az úton adta öreg társam, ezt kövesd ezután:
Ne törd magad és ne bánkódj, ha sárba ránt a világ,
A bölcs beszéd megerősit utad nehéz szakaszán:
Siratni kár, ami történt, simitsd el ráncaidat -
Az út, hová törekednénk, előttünk nem szabad ám.
Ne várd e csalfa világtól, hogy tartsa meg, mit igért:
Ki ő? kacér, hiu nő, kit legények ezre kiván.
A rózsa szüz mosolyában hüség jelét ne keresd -
Dalol, ha gyötri a bánat, a szivtelen csalogány.
Te rossz poéta, miért kell irigylened Háfizt?
A szó, mi szivbe röpül, istenadta szent adomány.
Ó, hála Allahnak...
Képes
Géza fordítása
Ó, hála Allahnak,
hogy a kocsmát kinyitották,
Mert hát odaűz most is szívemben kinyiló vágy.
Habzik, pezseg és részeg a sok serleg a bortól,
Mert itt ez a bor nem kitalált kép, de valóság!
Jó bort ha iszol, büszke leszel, víg szivü, bátor –
Nékem meg az élet csupa kétség, nyomorúság.
Másoknak a titkom soha el nem fecsegem, hisz
Van szívbeli társam, ki híven őrzi a titkát.
Hajfürtje csavart, szép gyürüit mért magyarázod?
Hosszan lehet ám csak – röviden, mondd, hogy akarnád?
A Lejla csigás fürtje: a Medzsnun szive terhe,
S Ajjáz fut, ahol meglesi Mahmudnak az arcát.
Mint sólyom, a földről szemem elfordul az égnek:
Arcodra röpül könnyü tekintettel a gyors vágy.
Ha bárki elért már a falud Kába - kövéhez,
Kiblája szemöldök - vonalad s száll az imádság.
Hű társak, a Háfiz nyomorult sorsa felől csak
Kérdjétek a gyertyát: lobog, így tölti be sorsát.
FRISS RÓZSA
A MELLEN...
Képes
Géza fordítása
Friss rózsa
a mellen, bor a kézben - meg az Édes:
A föld ura ily vig napokon szolgalegény lesz.
Mondd: gyertya se kell itt a körünkben, hiszen este
Drágám telihold arca ragyog majd, csupa fény lesz.
Bort inni szabad, nincs a hitünkben tilalom rá,
Ám csak ha ehez társ a virágtermetü Szép lesz.
Lantok, furulyák zengenek, ez mámor a fülnek,
Kört jár a pohár, szád rubin - ó, szemnek elég ez!
Nem kell külön illatszer a vendégkoszorúnak:
Szétárad a jó illat, amellyel hajad ékes.
Semmit ne beszélj most a cukorról meg a mézről:
Édes csak a szád, vágyam ezért ég s ez enyém lesz.
Szivemben, e romházban, a fájdalmam a kincs már,
Hát járom a kocsmát - ha gyötörsz, jó menedék ez.
Útálod a szégyent? Nevem az tette hiressé,
És nagy baj-e, mondd, hogyha tapad szégyen e névhez?
Züllött alak, ím ez vagyok én, csalfa, csavargó -
Hol van, ki e városban ilyen hírnevet élvez?
Kár emlitened vétkem a rendőrkapitánynak,
Mert ő is a kéjt kergeti, hát majd velem érez!
Háfiz, sose ülj bor s szerelem nélkül - a böjt már
Elmult: kinyilott rózsa s a jázmin - csudaszép ez!
A KOCSMA SZÖGLETE
SZENTÉLY...
Képes
Géza fordítása
A kocsma szöglete
szentély, ahol föléledek én,
Imám nekem, ha a csaplár siet köszöntve felém.
A lant a hajnali szélben, ha peng, ha nem: baj is az!
Könyörgök, egyre sóhajtok: igy mondok éneket én.
Királyra - hála Allahnak - s koldusra nincs gondom,
Királyom koldus a porban, a jó barát küszöbén.
Mecsetben, kocsmapadon: vágyom egyesülni veled,
E vágy ha elhagy - az égre! -, tovább nem élhetek én!
Halálom edzi a kardot, mi sátram elbontja,
A boldogság kapujától a gyáva fut, de nem én!
Mióta arcom alatt párna lett kemény küszöböd,
A nap fölött pihenek, fenn a fényes ég tetején.
Habár a bünt nem akartad, ne védekezz, Háfiz,
Te mondd - müvelthez igy illő: "Enyém a bün, csak enyém."
TE KÖNNYÜ SZÉL,
IRAMODJÁL...
Képes
Géza fordítása
Te könnyű szél,
iramodjál a kedvesig, ne tovább,
Hajából ámbraszagot hozz, lehelletnyit legalább!
Lelkére! én köszönetképp a lelkem eldobom, el,
Ha hírt hozol közeléből, hová nem léphet a láb.
S ha nem kapod meg a sorstól, hogy ajtaján beosonj,
Egy porszemet küszöbéről röpits el, add nekem át.
A vágy, hogy én nyomorult egyesüljek ővele - jaj!
Az álomképe csupán, mit a lelkem, éjszaka, lát,
Fenyőtoboz-szivem úgy reszket itt, akárcsak a füz:
Fenyőfa-termeted oly szép! - szivembe kín foga vág.
A kedvesem nem ad értem, tudom, fabatkát sem,
De szál haját sem adom, bár kináld a föld aranyát.
Mi lesz, ha gond kötelét szétszakitod, ó, Háfiz,
Hisz úgy tekint csak a kedves, mint megvetett inasát!
HA AZ ARCODRA
TEKINT...
Képes
Géza fordítása
Ha az arcodra
tekint, nincs az a szem, mely nem örül,
S küszöböd látva, a szem hála-imádságba merül.
Szerelemtől szive felgyúl, ki csak arcodra tekint,
S a hajad fürtje ha libben, feje gondtól nehezül.
Vörösen buggyan a könnyem, ha elárul, s csoda-é?
Aki függönyt szakit, az szégyen elől nem menekül.
Hogy a szoknyádhoz az úton ne tapadjon porszem:
A szemem könnye elönt minden utat végezetül.
Ha a szél este felindul, hajadat dícséri -
Szidom is reggel: elég baj, ha a hir szerteröpül!
Suta csillagzatom, az rontja el így életemet:
Bemehet bárki faludba, s ülök itt én egyedül.
Az irígy nádcukor elfut csupa-méz ajkad elől:
Üzi szégyen, s ha vizet lát s rakiát: abba merül.
Hiba az, hogyha a függöny kiad édes titkot:
Bizony így részegeké lesz, amit elkaphat a fül.
A szerelmed sivatagján az oroszlán nyúl lesz:
Hisz az út szörnyü veszéllyel riogat szüntelenül.
Küszöböd drága poráért rebeg a könny hálát:
Pici porszem, ahány van, sok ezer hála röpül.
Biz a testemben erénynek jele van csak s neve, ám
Hiba van bennem ezerszám - szivemen döbbenet ül:
Csak azért reszketek, én Háfiz, a kedvest nézve,
Mivel ő szép s nemes, és bűnt közelében sose tür.
SZÉP ARCU TÖRÖK
KEDVESEM...
Képes
Géza fordítása
Szép arcu török
kedvesem elment a karomból.
Bántottam-e tán? Dúlt agyam ilyesmire gondol.
Eltünt a világszép szem előlem, sose látom,
Hull - senki se tud róla, hogyan - könnyem a gondtól.
Még gyertya szivéből sose szállt annyi korom, mint
Sóhaj zsigeremből, ami tűzben kavarog forr.
Forrás a szemem, szüntelenül árad özönnyi
Könny, és a nyomában viharok vad dühe tombol.
Már összeesem, szörnyü tetőled külön élnem,
Jó gyógyszerem elment, öl a kín mérge, tudom jól.
Szív sugja: fohász egyesülést visszahozott már:
Most csak mecsetet járok, imámból siralom szól.
Használ-e zarándok-ruha? Nincs qibla e helyen.
Mért küzdjek? A kedv és öröm elment a falumból...
Kérdeztem az orvost, aki vizsgált s komoran szólt:
"Jaj néked! E bajtól dehogy is ment meg a doktor!"
Kedves, te ne késs kérdeni: jobban van-e Háfiz,
Mert hát a halál váltja meg őt már a bajoktól.
HOGYHA ÉJSZÍN
FÜRTJEID...
Képes
Géza fordítása
Hogyha éjszín
fürtjeid bajt hoztak is rám: vége már.
Hindu holdad hogyha még átkoztam, is tán: vége már.
Vágy tüzétől asztagom ha meggyuladt, hát meggyuladt,
Sáh dühétől hogyha tántorgott a hitvány: vége már.
Hogyha jóság útjain jársz, lelkedet nem tépi gyász -
Nézd: a kedv elment - a gyász is búcsut int s már béke vár.
Ég szerelmed? Vágyaidban béketürő légy, te, szív!
Volt keserved? Volt! De véled már csupán emléke jár.
Hogyha szived szép szemektől szenvedett, hát szenvedett,
S hogyha lelkek közt civódás tört ki, ritkán: vége már.
Rágalom ha mérgezett tőrt szúrt beléd, eltünt a seb,
S hogyha megbántott a hű társ, néhanapján: vége már.
Hogy kolostorból kiugrott Háfiz, ó, pap, mért szidod?
Nem lehet megkötni lábunk: kint szabadság fénye vár!
NEM IS ÍZLELTEM...
Képes
Géza fordítása
Nem is ízleltem
a jó serbetet ajkán, s tovatünt.
Telihold-arca kihívón ragyogott rám, s tovatünt.
Te szerinted menekül, mert csak a terhére vagyok -
Nekibúzdulva követtem, hanem aztán tovatünt.
Ima és eskü se használt, amit ajkam rebegett,
Bizony áldást a Korán-vers se hozott rám: tovatünt.
"Te velem szóba sem állsz?" - mondta kacéran, s végül
A kacér szem hogy elejtette a zsákmányt, tovatünt.
A kegyesség meg a szépség ligetében sétált,
De a csók-rózsaligetbe sose jött ám: tovatünt.
Ugye, Háfiz, zokogás fojtogatott éjszaka, hogy
Tőle még el se köszöntél: libegett s már tovatünt!
Csaplárosunk,
a jó öreg...
Képes Géza fordítása
Csaplárosunk,
a jó öreg - áldás fejére - szólt:
"Csak bort igyál, s a bánatodat könnyü szélbe szórd!"
Mondtam: De jó hírünket is elmossa ám a bor -
"Mit számít az? Szivedbe tanácsom te vésd be!" - szólt.
"Kincs és a kár bizony kicsuszik majd kezedből, ám
Ne légy vidám azért, s emezért átkaid ne szórd!
Szíved ha semmiségre teszed fel: szelet szorítsz
Itt, hol a végzet trónokat is szél ölébe szórt.
Háfiz, ha bölcs tanácsom a szíved lesújtaná:
Légy hosszu életű - röviden végzem én a szót!"
TITOKBAN INNI
A BORT...
Képes
Géza fordítása
Titokban inni
a bort, s úgy mulatni: csúf dolog ez!
Beállok én borivók népe közzé - lesz, ami lesz!
Szivedről oldd le a görcsöt, s ne bánd, ha bánt a világ,
Olyan tudóst, ki e görcsöt megoldaná, ne keress!
Szerencse váltakozásán csodálkozol? hisz az ég
Ilyen mesét tud ezerszám, tudást te tőle szerezz!
Kupád szelíd kegyelettel ragadd meg - ó, tudod-é:
Bahman, Qobád koponyája, vagy Dzsemsidé, mit emelsz?
Ki tudja, mondd: hova tünt Kávusz, és ugyan hova Kej?
S mikor hullt szélbe a dús trón, min Dzsemsid ült, a hires?
Sirínnek ajka után vágyva mélybe szállt Ferhád,
Szeméből im tulipán nő, piros: a vér szine ez.
Ugy látszik, a tulipán tudja, milyen hűtlen a sors:
Szorítja marka a kelyhet, mig él, le nem teszi ezt.
No jöjj, no jöjj, a világ benned összedől, ha iszol,
De kincset rejt ez a rom, több ez, mint amit veszitesz.
Utazni csábit a távol, de Roknábád vize és
Az enyhe szél a Moszállán, hiába, el nem ereszt.
Ha hárfa peng, te ragadj kelyhet úgy miként Háfiz,
Örömre gyújt a selyemhúr - ha pendül: élni siess!
SZÉPEN EGYÜTT
ÉLTETEK RÉG...
Képes
Géza fordítása
Szépen együtt
éltetek rég: ezt idézd!
Él szivedben fényes emlék: ezt idézd!
Ínyedet bánat keserve mérgezi -
Hangja csendült édesen rég: ezt idézd!
Elhagyott ő, ám szelíd emlékezet
Jár veled hűségesen még: ezt idézd!
Kergetett s hurkot vetett rád sok csapás -
Volt, ki védjen, szép ez emlék: ezt idézd!
Fájdalom tép, száz folyó lett már szemed -
Zenderúdtól kert virul s rét, ezt idézd.
Nincs, ki őrzi titkod, ó, Háfiz, de volt,
Képe még tündökletes-szép: ezt idézd!
RÉG VOLT...
Képes
Géza fordítása
Rég volt, hogy
a szép kedves üzent, elfeledett, lám,
Egy sort sem ír, egy szót sem üzen, nem vet ügyet rám.
Irtam levelet százat is én, s büszke szerelmem
Nem válaszol, itt leshetem én, hogy szive megszán.
Hozzám, akinek vére tüzel, vad feje szédül,
Jó hir-madarat mért nem ereszt karcsu gazellám?
Jól tudta: szivem sólyma kiszáll gyönge kezemből,
S láncforma betükből sürü hálót nem adott ám.
Nagy baj, ha a mézajku pohárnok poharazgat
S kelyhembe nem önt bort, pedig, ó, jaj, be ihatnám!
Szent helyeken én kérem: az ég tenne csodát, ám
Nincs oly csoda, hogy küldjön örömhírt ide hozzám.
Ó, légy te szerény, Háfiz, a kín el ne ragadjon:
Kár várni, hogy úrnő könyörüljön meg a szolgán.
MA SZÉTRABOLTA...
Képes Géza fordítása
Ma szétrabolta
a bőjt ételét az égi török,
Kupám körül telihold ég, s ragyognak égi körök.
Zarándok-út meg a bőjt üdve arra száll csak, aki
Zarándokolni a kocsmába jött: nyugalma örök.
A kocsma szöglete fészkem, hová a vágy tüze hajt,
Ki építette, nagy Ég, add: legyen jutalma örök.
Rubin borért mi az ár? Józan észnek drágaköve,
No, jöjj, te nyersz csak ez alkun! A hasznod: dús gyönyörök.
E szép szemöldök-ivekhez csak az rebeghet imát,
Ki megcsapolja szivét, vérbe mosdik, úgy könyörög.
Be kár, hogy sanda szemével, ki hitre oktat, a sejk
Les ránk, a lőreivókról hadar, s a hangja dörög.
Csodálva kedvesed arcát, szemednek adj hálát,
Okos szemed kitalálta: ki szép mindenki fölött.
Szerelmi szót te ne paptól remélj, de Háfiztól:
Papoknak ott a Korán, és nekünk a víg örömök.
A SZENT IMÁM...
Képes
Géza fordítása
A szent imám
ragyogó bort locsolt kezére minap:
Kocsmába ment, amikor már tüzelt a reggeli nap,
S midőn a napnak arany kelyhe esthomályba merült,
Kigyúlt a hold, s a kupájába szűrt ezüst sugarat.
Csak annak üdvös imája, ki fájdalomban eseng
S a szem vizébe mosakszik, s a vérbe, mit szive ad.
De szőlő vérivel öntözte meg magát ez a pap,
Hogy így darálja le aztán az ájtatos szavakat...
Hajad gyürűje nekem lelkemért csak gondot adott -
Szivemnek ily fura vásár után mi haszna marad?
A szent imám a hivektől ha kérdi, hol maradok:
"Háfiz ma borba mosakszik!" - te ezt feleld neki csak.
HOGY EGY PERCET
SZOMORKODJÁL...
Képes
Géza fordítása
Hogy egy percet
szomorkodjál, világunk, ej, nem ér annyit -
Barátkámzsád borért add el, hisz egy messzely megér annyit.
A kalmárnál, ki bort árul, az imaszőnyeg jó áru:
Pohár bor kell? no, bizvást menj, megadnak szőnyegért annyit!
Barátom korhol: ily ajtótól arcod jobb, ha elfordul!
Baj érjen bár, ez ajtónál egyetlen porszem ér annyit,
Kevély fejdísz a szultánon, de lelkem fél, ha csak ránéz:
Be szép kalpag, de túl nagy díj ezért egy fej: nem ér annyit!
Te hitted: könnyű - hisz hasznot szagoltál - bánni tengerrel,
De orkán zúg: rubin s gyémánt, hogy itt vessz el, nem ér annyit!
Az arcod jobb ha elfödnéd: sereg vágyó szemet gyújt fel,
Világot birni szép - s nagy gond: hol a had, mely megér annyit?
Kevéssel érd be, mint Háfiz, ne lesd, mit nyújt e hitvány föld:
Egy árpányi kegyért itt lenn marék kincs kell - nem ér annyit.
MIHELYT NYOMÁBA
SZEGŐDÖM...
Képes
Géza fordítása
Mihelyt nyomába
szegődöm, elűz, mint kisgyereket,
Ha vágyakozva leülnék: felugrik, szid, fenyeget.
Elé vetődtem az utcán, s ragaszkodás jeleként
Mint por lehulltam elé, s mint a szél ugy ellebegett.
Ha fél csókért könyörögnék, talál ezer kifogást,
A szája gyöngyöket őriz, s hamis szót önt ki neked.
Nárcisz-szemében egyéb sincs, csupán csalárd ragyogás,
Miatta, jaj, sok ezer könny az út porába pereg,
Szerelmünk vad sivatagján, ó, hány gödör s meredély!
Itt még a bátor oroszlán is megriadva remeg.
Fogadd csak el, mit a sors ád, az ég e nagy büvész
Talál ki, tudd meg, ezeknél szivenütőbb cseleket.
Küszöbre tedd megadóan fejed, ne küzdj, Háfiz:
Ha harcba szállsz, bizony elbánik majd a sors teveled!
BE SZÉP A KEDVESEM...
Képes
Géza fordítása
Be szép a kedvesem,
és hű, mint senki rajta kivül!
Dicséri tiszta erényét mindenki, rajta kivül.
Ki szép, s ki tetszeni vágyik, magát mind kelleti, ám
Ilyen nemes szivü és szép ugyan ki - rajta kivül?
A múlt időkre, mikor vélem élt! Sehol nem akad
Ilyen barát, aki titkot nem ad ki - rajta kivül.
Ki ír, a nádja hegyén, hej, ezernyi kép születik,
De kellemben, kit imádok, egyik se mulja felül.
Ezernyi pénzdarabot látsz a lét zajos piacán,
Okos, ki őrzi a mintát, miből a pénz kikerül.
Figyeld a lét karavánját: oly sebtiben halad el,
A városunkba nyomából parányi por se repül.
Maradj szilárd, szivedet meg ne sértse ellenség,
A kedvedet, ha remélsz még, letörni nem sikerül.
Ugy élj: ha majd az uton por leszel, ki rajtad jár,
Ne légy te porszem a lelkén, mitől a kedv menekül.
A szenvedélyben elégtél, de félek én, Háfiz:
Parancsolódhoz a gyászhir, lehet, hogy el se kerül.
A SZUFIK PÉNZE...
Képes
Géza fordítása
A szufik pénze
se mindig keveretlen tiszta,
Sok az oly kámzsa, amely tűzre való, nem tiszta.
A szufit nézd, szeme még reggel imától részeg,
No de estére a kocsmában a jó bort issza.
Próbakő kellene: kikben nem arany, csak réz van,
Azok arcát feketévé tegye s eltorzítsa.
Ha a szép száqi szakálla kihivó s még konok is:
Olyan arc, melyet a gyász nem boritott el, ritka.
Szeretetről keveset sejt, kit a sors elkapatott,
Borivó tudja, mi a tiszta barátság titka.
E világ bánata volt ételed eddig, - no igyál!
Szomorú lenne, ha bölcset a kín elkábítna.
Imaszőnyeg s csuha mért kellene, Háfiz, add el:
Ha ezért bort ad a száqi, sose váltsd már vissza!
HA RÓZSÁK NYÍLNAK...
Képes
Géza fordítása
Ha rózsák nyílnak,
ennél, mondd, van-é szebb?
De százszor szebb, ha bort kortyolva nézed.
A szépség int, ragadd meg hát, s ne gondold:
Örökké vár a kagyló gyöngye téged.
Ne késs bort inni rózsáskert ölében:
A rózsák még talán egy hétig élnek.
Arany borral szinültig töltsd a kancsót,
S kínáld kincsként a megfáradt szegénynek.
Siess, ó, sejk, az én kocsmám borát idd:
Ilyen bort még a mennyekben se mérnek.
Tanulhatsz itt, de nem kell könyv, füzet sem:
Szerelmet holt betükből, mondd, ki ért meg?
Ha rám hallgatsz, olyan szép nőt szeretsz majd,
Ki nem rabnője ékszernek, se pénznek.
Uram, nékem csömör nélkűli bort adj,
Mitől fejgörcs se tép, szégyen sem éget!
Uvajsz szultánnak én szolgálni vágyom,
Pedig nem tudja: meghaltam, vagy élek?
Világ fényét fején láttam ragyogni,
A nap tündöklik így, ormán az égnek.
Ne félj, Háfiz: csak az gáncsolja versed,
Ki nem tud mást, s kiben hitvány a lélek!
CSUPA MOSZKUSZ-SZAG
A SZELLŐ...
Képes
Géza fordítása
Csupa moszkusz-szag
a szellő, csupa gyöngéd suhogás.
Az öreg föld fiatal lett: kivirul és dudorász.
Az agát orgona kelyhet kicsi jázminra kocint,
A kökörcsinre a nárcisz szeme lángol, csupa láz.
Csalogány rózsakehelytől be soká távol epedt,
De ma függönyt nyit a rózsa: ez a dal, hej, be csodás!
A mecsetből ha a kocsmába megyek most, ne gyalázz:
Fut a perc, és fut az óra, mig a pap bent magyaráz.
A ma édes gyönyörét, szív, ha te holnapra dobod:
A jövendőre, e tőkére kezest merre találsz?
Le ne tedd kelyhed, amíg tart ez a Sabbán hónap,
Ramazán-éj jön, elillan gyönyör és vig ragyogás.
Nyit a rózsa, s milyen édes! De mily szép, élvezd,
Hisz ahogy jött be a kertbe, ugy el is megy, s jön a gyász.
A barátok köre hiv: dalnok, a gházált kezdd el:
Örömet zengj - ne a multról s a jövőről dalolássz!
E világra csakis érted született meg Háfiz,
Igyekezz, mondj neki búcsút: az idő fut - mire vársz?
SENKIBEN SINCS
MÁR BARÁTSÁG...
Képes
Géza fordítása
Senkiben sincs
már barátság - jó barátokkal mi lett?
És a hűség? Tiszta szívekkel, mondjátok, jaj, mi lett?
Ifjuság forrása szennyes - Khizr, az áldott, merre jár?
Rózsa-ág vérzik, s a széllel, melyre vágyott, jaj, mi lett?
Hol van egy lélek, ki gyöngéd, és kiben még hála él?
Hála, szép szándék kihalt? A földre szállt jókkal mi lett?
Férfiasság bánya-mélyén tűz-rubin már nem terem!
Szél, eső, fény kedve megtört? Már az ékkő talmi lett?
Városunk égő szerelmek s hű barátság vára volt -
Égberontó vágy van-é? s a jó barátokkal mi lett?
Nézd: középre dobva jólét és a kegy labdája vár,
Ám lovast nem látsz a téren - gyors csatárokkal mi lett?
Rózsa nyilik százezer, s nincs egy madár, mely zengene -
Százezer hang néma? Hát a csalogányokkal mi lett?
Zohre hárfát nem rikat többé - elégett fája tán?
Már a mámort megvetik - víg kedvü társakkal mi lett?
Háfiz, Allah titkait nem tudja senki - csöndbe légy!
Nincs kitől kérdezd: a csillagok forgásával mi lett?
IMA KÖZBEN ESZEM
OTT JÁRT...
Képes
Géza fordítása
Ima közben eszem
ott járt a szemöldök-iveden:
Lobogott vágyam - az oltár meg is intett ridegen.
Ne kivánj most se okos szót, se nyugalmat tőlem:
Sebesen szállt el a szélben a szív, ész és türelem.
Ragyogó tiszta a bor már s a madár-raj berugott,
Szerelem korszaka jött el. Hol a gond? nincs nyoma sem.
Remegő illatok ébrednek, öröm fészke a föld,
A kinyílt rózsa a szellőt lesi, suttog tüzesen,
Te szelíd, tiszta menyasszony, ne remegj sorsodtól:
A szobád még ma diszítsd fel: jön a párod, szava cseng.
Pici gyöngycseppek a rózsán - ugye hogy megszédít!
De te kedves, gyönyörübb vagy: sose lát ilyet a szem.
Ha teher húzza a fákat, nyöszörög, reccsen az ág,
De le nem hajlik a cédrus soha, gondtól nehezen.
No, dalold, dalnok a gházált, amit itt Háfiz mond:
A tavasz mámora tölt el, mig e szép dalt figyelem.
BEREPÜLT ANGYALI
KAR...
Képes
Géza fordítása
Berepült angyali
kar tegnap a csapszék-kapun át,
Összegyúrták tüzes óborral az Ádám anyagát.
Az egek függönyözött termeinek hirnökei
Velem, egy porbanülővel üritettek fakupát.
A nagy ég roskadozott hő szerelem terhe alatt,
S kijelölt engem az ég: hordjam ezentúl batyuját.
Hetven és két hit acsarkodva vetekszik, te ne bánd:
Az igazságra homály hullt, de mesét szőtt a világ.
Kegyes ég, látod, a szivem teveled békét köt:
Erre isznak a hurik, s hallani táncuk dobaját.
Nem tüz az még, ha gyertyád halovány lángja libeg -
Az a tűz, mely megemészti a vak éj lepke-raját.
Igy amint Háfiz, a gondról nem adott senki se hirt,
Tollal igy senki se fésülte szavak hajfonatát.
A JÁZMÍNILLATÚ
SZÉPEK...
Képes Géza fordítása
A jázmínillatú
szépek szülik - mondják - a szív gondját.
Nyomukban por: a bánat száll, leülnek, s ez telepszik rád.
Övet kötnek, s nyeregszíjukra zsákmányként szivet kötnek
S az ámbrás hajból ím, lelkek raját ontják, ha szétbontják.
Az életben csak egy perc, míg leülnek, s máris állnak fel,
Felállnak, s már elültették a fájdalmak palántáját.
A szent ember, ha ejt könnyet, s ha el nem rejti, megfejtik -
A jámbort bárki fedné fel, ki fedné el saját arcát?
Nevetnek rám, s peregnek, lám, szememből gyöngy esőcseppek,
A rejtett titkot arcomról, akik látják leolvassák.
Segítségről hiszed, hogy könnyü hírt kapnod meg írt kapnod?
Tudatlanságod olvas rád, kinél készül az orvosság.
Rajongj mint Manszur: eszméjén hiven csüggött, ki fenn függött -
Csodás szertől se lesz ám más az égő vágy, csak égő vád.
Ha látod majd az Úr fénylő, igaz trónját: vigasz hull rád,
De itt, Háfiz, szived kímélni nem fogják, ha megfogják!
PRÉDIKÁTOR KÉPE...
Képes
Géza fordítása
Prédikátor képe
szószékből kegyes, szent mázt mutat,
Ám ha otthon ül titokban, már egészen mást mutat.
Bölcs, te adj választ nekem, hogy mért is ilyen kétszinű:
Böjtre, jámbor tettre búzdít, s közbe tobzódást mutat.
Nem hisz abban sem, hogy egyszer majd itélet napja jő,
Mert itéletben olyan vak s durva megtorlást mutat.
Allah, ültesd fel szamárra ezt az újboldog hadat,
Mert török szolgát meg öszvért tart, s ha nincs pénz, gyászt mutat.
Kolduló dervis, no, szökj fel: hív a mágus háza - ott
Tűz-nedüt kapsz, és az ég már biztató forgást mutat.
Kedves, elpusztul miattad hű imádód, egy sereg,
Mely az égben is rajong még, s tiszta vonzódást mutat.
Kocsmaajtóban imát mondj, angyal, itt mámor fakad,
Itt Ádám agyagja bort kap, s nagy felbuzdulást mutat.
Reggel az ég trónusáról hang riadt, így szólt az ész:
Szentek is Háfizt szavalják: mindegyik szent lázt mutat.
A TISZTA BOR
MEG A SZÉP SZÁQI...
Képes
Géza fordítása
A tiszta bor
meg a szép száqi: két veszély van uton:
E két huroktól a bölcs semmiképp se fél az uton.
Igy említik nevemet csak: borissza és csapodár,
De van barátom azért - és nem egy! -, ki védne, tudom.
Szegények és a hivők nem kegyetlenek sohasem -
Hozz bort: a képmutatók majd csepülnek érte, tudom.
A vágyak koldusait meg ne vesd te, mert hiszen ők
Sahok, ha nincs is övük, s nincs pazar disz homlokukon.
Ha jő a bő aratás, lágy szelekkel: ó, ne felejtsd:
Fél árpaszemnyi öröm több, mint száz kereszt hiu gond.
Amerre csillagod ível, csak arra tarts, ne habozz,
Ne bizz szolgádba: megugrik, mihelyt baj ér az uton.
Az egyszinű borivók híve voltam, az maradok,
S a kék csuháju, sötét lelkü szájalókat unom.
Szivedben áhitat égjen, midőn kocsmánkba belépsz:
A sah bizalmasait látod itt a vén padokon.
Ha hű szerelmet akarsz, hát magasra nézz, Háfiz:
Ha bűnben élsz, szeretőd meg nem indul kínjaidon.
TÁRSASÁGBAN
EMLEGETTÜK...
Képes
Géza fordítása
Társaságban
emlegettük tegnap a te fürtjeid,
Jött az éjfél, s még hajad szép láncait dicsértük itt.
Hosszu pilláid nyilával megsebezted már szivem,
most szemöldök-íved ijja vágyat lő a szívemig.
Allah áldja még a szellőt is, ki rólad hírt hozott,
Hisz különben senki sincsen, ki faludból érkezik.
A világ nem tudta eddig: szerelem, hogy forr, hogy ég:
A világfelforgató kínt pillantásaid szülik.
Most bolyongok, mint a szédült. Voltam én is víg, de jaj,
Hindu hajfürtöd gyürüje csapda lett, mely elveszit!
Oldd meg omló, dus ruhád, és oldd fel ezzel szivemet,
Mert feloldódást te adhatsz, rajtam itt más nem segit.
Drága - hüségedre! Háfiz sírja mellé jöjj ki majd,
Hisz teérted vágyban égve élte végső perceit.
MUZULMÁNOK!
Képes
Géza fordítása
Muzulmánok!
ki társam volt, szivem volt.
Ha bánkódtam szives szót szólt - hivem volt.
Ha kétségek vad örvényébe hulltam,
Tanácsától remény csillant. Ilyen volt.
Megértő, mélyrelátó, bölcs, tapasztalt,
Nemes lelkére nem hullt semmi szennyfolt.
De szétváltunk a lelkek vándorutján -
Nagy Ég, hozzá hasonló senki sem volt!
Csalódás foltja nélkül nincsen érdem,
Szegény lettem, hisz ő jobbik felem volt.
Esendő lelkem, ó, szánjátok: egykor
Tudásom tiszta volt, mint fenn a mennybolt.
Az elmés szót barátomtól tanultam,
Sziporkázott a versem, míg velem volt.
Ne mondd többé: milyen bölcs férfi Háfiz,
Hisz elmés szót nagyon régóta nem szólt.
MINT A TÁBLÁN...
Képes
Géza fordítása
Mint a táblán,
szívemen képed ugy él, míg szívem él.
Cédrusom, szép alakod bennem örökké híven él.
Elcsavartad fejem, és őrzi agyam szád vonalát:
Irigy ég s kapzsi idő ezt sosem érinti, ne félj!
Fürtjeiddel szivem alkut örök életre kötött -
Fejemet sújtsa örök vád, ez elől hogyha kitér!
Minden elhágy, mi teher volt nyomorult szívemben,
De a bánat te miattad a síromba lekisér.
Ugy elöntötte szívem, lelkem az égő szerelem:
Fejemet hogyha levágják, az a vágy akkor is él!
Ha szivem szépek után jár, te bocsásd meg nekem ezt:
Mitevő lenne? Sebére csoda-írt ugyse remél.
Ha kivánod: ne csavarják fejed el, mint Háfizét,
Szived egy szépre se tedd fel - sose hidd, bármit igér!
HA EGY ALMÁT
A TE FÁDRÓL LESZAKÍTNÉK...
Képes
Géza fordítása
Ha egy almát
a te fádról leszakítnék, kinek árt?
Ha a lámpádba tekintek, mi vakít még, kinek árt?
Ha a nap vad tüze perzsel, s a magas cédrus alá,
Hüvös árnyékba futok, mely felüdít s véd, kinek árt?
Te a Dzsemsid gyürüjén fény s hatalom szent jele vagy -
Ha a fényed gyürümön, mint a nap, itt ég, kinek árt?
Tanitónknak csak a sáh és a miniszter kegye kell -
A nagyokkal temiattad ha szakitnék, kinek árt?
Eszem elment, ki az ajtón. A bor ilyen! Baj is az!
A mecsetbe ha becsípve megyek ismét, kinek árt?
E világon csak a kedves meg a bor volt vigaszom
S szerelemben ha ma vágy karma szakít szét, kinek árt?
A szerelmedről a mester, ha tudott is, nem szólt,
De e nagy szívbeli titkot neki, Háfiz, ki ne tárd!
A SORS A KEDVES
AJKAIRÓL JELT NEM AD NEKEM ...
Képes Géza fordítása
A sors a kedves
ajkairól jelt nem ad nekem,
Hírt róla már, kiben örömem telt, nem ad nekem.
Egy csókot adna: lelkemet adnám cserébe én!
Elvette ezt, de kérnem amazt nem szabad nekem.
Fölperzsel itt a vágy tüze - nincs függönyéhez út:
Függönyt ki félrehúzhat, az őr jelt nem ad nekem.
Végigsimítja szél a haját, s ó, gonosz világ:
Halk sóhajommal én a haját nem becézhetem!
Körzőnek itt a körbe futó szára én vagyok,
S a pontot én a kör közepén el nem érhetem.
Szívnek, ha volt keserve, a sors végre cukrot ad,
Ám sorsom ily gyönyört sose rendelt s nem ad nekem.
Mondtam: lefekszem, álmodom és látom őt talán.
Nyög Háfiz: "Ó, gyötörsz te, de gyógyszert nem adsz nekem!"
HOGY VÁGYAM
TELJESÜLJÖN...
Képes
Géza fordítása
Hogy vágyam
teljesüljön, viaskodom, mig élek:
Test, lélek egyesül, vagy testből kiszáll a lélek.
Majd, hogyha eltemettek, nyisd fel sirom s tekintsd meg:
Látod bensőm tüzétől füstölni szemfedőmet.
Kedves, mutasd meg arcod: képedjen el, ki látja -
Nyisd szóra szád: ragadd el szivét lánynak s legénynek.
Ajkamra száll a lelkem, szivem merő szorongás:
Jaj, hátha úgy halok meg, hogy ajkadhoz sem érek!
Miattad így szorongok, vad félelem gyötör, hogy
Vágyát le nem csititod ily megszorult szegénynek.
Áldják a dalnokot, kik szerelmi vágyban égnek,
Mind hirdetik hatalmát Háfiz dicső nevének.
HA MADÁRKÁM...
Képes
Géza fordítása
Ha madárkám,
aki elszállt, ide megtér hozzám:
Az elillant fiatalság hite megtér hozzám.
Szakadó zápor a könnyem, de reményt ád ez a könny:
A szemem fénye kigyúl még: szive megtér hozzám.
Koronám volt az a por, melyre a kis láb taposott -
Hiszem Istent: fejem eltünt disze megtér hozzám.
Megyek én, esküszöm és megkeresem s nála leszek,
Akad oly társ, ki felőlem ide még hírt hoz tán.
Ha szivem drágakövét nem vihetem lába elé:
Örömet nem lelek én benne, csupán bajt hoz rám.
Az öröm dobja dobog majd a vidám ház tetején,
Ha szemem látja: a szép hold, ime, megtér hozzám.
Akadályozza a lant s álmositó hajnali bor -
Ha nem igy lenne: hiába sose sóhajtoznám.
Hivom, én Háfiz, a holdarcut, a kedvest keresem:
Hiu vágy csalta kiröppenni, de megtér hozzám.
A PÁDISÁH LOBOGÓJA...
Képes Géza fordítása
A pádisáh lobogója
ma győztesen hazajött:
A holdba s napba emelte a győzelem, s hazajött.
A sors ledobta a fátylat, mely eltakarta jövőnk:
Igaz biránk keze óvta, s a fejdelem hazajött.
Az ég vigan forog, ó, mert a holdja felragyogott,
Beteljesült a világ vágya: fényesen hazajött.
Az út kinyílt: karavánok vonulnak ott szabadon;
Te nyílt szivű, sose félj: véd a sah, hiszen hazajött!
Irígy fivérei Józsefre hasztalan törtek:
A mély veremből a végzet magasra vitte fel őt.
Eretnek szúfi, hazúg szíved, úgye összeszorul?
Remegsz, hogy máglya emészt el a Máhdi színe előtt?
Beszélj te, szél: a szerelmem fejemre mit zudított:
A sóhaj füstje kígyózik, míg ég a szív s nyöszörög.
Tetőled távol, a szívem bilincsre verve nyögött,
S kigyúlt, akár aszu rőzse, s a láng magasra szökött.
Leszállt az éj, s a Koránt bújta Háfiz, és nem aludt,
De reggel is könyörög még: a sah fogadja el őt.
SZIVEM KITÉR...
Képes
Géza fordítása
Szivem kitér
a hazug-szép, garázda lúlik elől,
E cselszövő, e megejtő, parázna húrik elől.
Miként a hold ragyog arcuk, s ha ingük szétnyilik, ó -
A szűzi kámzsa se ment meg varázsuk tőreitől.
A homlokod pici holdját a porba elviszem én:
Poromra önt finom ámbrát, s ez illat leng ide föl.
Az angyalok szerelem nélkül élnek. Hozz, fiu, bort!
S a sírra rózsavizet hints: a porból rózsafa nől.
A serleget ne felejtsd szemfedőmre kötni: ha majd
Itélet hajnala pirkad, már félelem se gyötör.
Ha udvarodba betérek, szegény utast szánd meg:
Szerelmem nem nagy ajándék, de kincs nem ér vele föl.
Jegy égi szózat a kocsmában így beszélt tegnap:
Te érd be azzal, amid van, s ne fuss a sorsod elől!
A kedves és szerető közt, ó, Háfiz, nincs akadály -
Te vagy csak köztük a függöny: hát menj, titkukra ne törj!
ELHAGYOTTAN
MIT ÉRZEK...
Képes
Géza fordítása
Elhagyottan
mit érzek, mondjam-e el?
Hogy mit ittam, mi mérget, mondjam-e el?
Messze földet bejárva megleltem
Őt, ki mindenkinél szebb - mondjam-e el?
Ajtajának porára vágyakozom,
S érte sírok, mig élek - mondjam-e el?
Oly kemény szót vetett nekem tegnap -
Szivem ebből mit értett - mondjam-e el?
Rágta ajkát: "Ne szólj!"... Haraptam rég
Ajkad, a rubinszépet - mondjam-e el?
Nélküled koldusoknak alja vagyok:
Szenvedek, s nincs kimélet - mondjam-e el?
Hogy milyen mélyre hulltam, én Háfiz,
Hogy szerelmem mivé tett: mondjam-e el?
HAJA ÉJSZÍN
SÜRÜJÉBŐL...
Képes Géza fordítása
Haja éjszín
sürüjéből mi gyönyör hull: ne kutasd.
Eszem, ó megvan-e még, s hogy mi gyötör s dúl: ne kutasd
Hitet és szívet a vágyért s a reményért ne cserélj -
Aki így tesz, hogy a sorsa hova fordul: ne kutasd.
Ha csak egy kortyot iszom, már szidalom zápora mos,
Hogy ezért mit tűrök én még a butáktól: ne kutasd,
Vízivó, térj ki az útból! Ma tüzes bort ittam -
Mi a vég, hogyha a részeg szive fölgyúl: ne kutasd.
Csunya vád csárog az úton, hol a lélek jár-kél -
Hogy ez undok fecsegés mennyire földúl: ne kutasd.
Nyugalom s tiszta kegyesség: ez után vágyódtam,
De mi történt, amikor szép szeme rámgyúlt: ne kutasd.
Sima labdája az égnek, mit igérsz? - Így felel ő:
"Az örök labdaütő vert s ver ezentúl. Ne kutasd!"
Haja göndör, de vajon kik fodorítják vérrel?
Háfiz, oly hosszu a sor, mint a Koránunk - ne kutasd!
HA BORT ISZOL...
Képes
Géza fordítása
Ha bort iszol
te, a földre egy kortyot önts ki előbb:
A bűn, ha nem rövidít mást, nem is bűn senki előtt.
Eredj, fogyaszd el, amid van, s ne szánd, hogy így eluszott -
A sors se szán: ha lesújt rád, megállni nincsen erőd.
Lábad porára! te cédrus, te kényeztetve nevelt!
Poromtól vissza ne vond lábadat, ha sírba dülök!
Ha égi lény, avagy ördög, ha ember és ha manó:
A kapzsiságot akár vétket úgy itélik el ők.
Az égi mérnök a hatszögletü lakás kapuját
Bezárta, s minden utat, mely felé visz, megkötözött.
A szőlő lánya kacsint, és az észt megejti e jel -
Feltámadásig a kocsmát, idő, kimélje dühöd!
A kocsma-út ragad el majd világunkból, Háfiz -
Kisérjék tiszta szived hű, imádkozó szeretők!
HA VÉGRE BÜSZKE
SZIVEDDEL...
Képes Géza fordítása
Ha végre büszke
sziveddel a szívem összesimul,
Fölöttem akkor az édes szerencse napja kigyúl.
Szemed szép nárcisza rámnyílt, szememhez ért büvös ír:
Azóta nincs nyugodalmam, szívem percig se vidul.
Erőm megtört, aranyam nincs, kapudhoz így lépek:
Se tőled el, se be hozzád - a torkom összeszorul.
Hová legyek? Mibe kezdjek? irányt nekem ki mutat?
A lábam tántorog - elbánt a sors velem gonoszul.
Bolyongok itt nyomorultan, s mi vár reám ezután?
A kínok kardvasa átjár, s az élet semmibe hull.
A bánat, mit te okoztál, ilyen romot soha nem
Találhat, mint a szivem: hát meg is marad makacsul.
Csiszolja szivem a bánat, mint drágakő pora, s ím:
El is tünt róla a rozsda, ragyog ma folttalanul.
Te szív s te lélek! Ugyan mondd: mi bűnt követtem el én?
Akármi jót cselekedném, csak elveted konokul.
A vágy okozta sebet hangtalan viseld, Háfiz,
A kín jelét okosaknak ne tárd fel oktalanul!
VÁRLAK, POHÁRNOKOM...
Képes
Géza fordítása
Várlak, pohárnokom,
gyere - szolgálni vágyom én!
Kössön meg édes, új kötelék, ezt kivánom én.
Megtöltve színig, int a kupád, biztatón ragyog -
Mondd meg: hogyan jöhet be zavart éjszakámba fény!
Száz okból elmerültem a bűn tengerében, ám
A vágy tudom mi: bárki bünét megbocsátom én.
Mert foltot ejt a bor nevemen, bölcs bíró ne bánts:
Mást nem teszek, csak azt, mit a végzet szabott elém.
Nincs ám szabad kezed szerelembe se - bort igyál!
Ez bölcs tanács, csak úgy örököltem s kínálom én.
Nem hagytam el egy életen át szép szülőhazám,
S hogy lássalak, ma már idegen földre vágyom én.
Tenger s hegy áll utamba - bizony megrogyott a test:
Chizr, boldog életű, te segíts, önts erőt belém!
Fényes szerájodat ha a testem nem éri el:
Lelkem szemével udvarod és trónod látom én.
Ha itt vagy, Háfiz élete akkor szakadjon el!
Hosszabbitást, nagy Ég, kapok-é? El ne hagyj, remény!
SZÉP, KEDVES
ARC...
Képes
Géza fordítása
Szép, kedves
arc, selyem-puha fürt dúlta fel szivem.
Részeg szem és a tiszta bor, ez gyújtja fel szivem.
Kérsz, mondjam el: mit adhat örök végzetünk? - Előbb
Két telt kupát kihajtok: a bor majd felel, szivem.
Vár égi kar, tudom, node most még tanyám a föld:
Holdarcu szép ha rámnevet, ó - újra ver szivem!
Mind, mind, ki vágyban ég, vagy elég, vagy csalás a vég -
A tüztől én, ki gyertya vagyok, fussak el, szivem?
Szép ajkak édenkertje Siráz: ékszeresdoboz,
S én: ékszerész, ki csődbe jutott... Tűrni kell, szivem!
Részeg szemek, bübájosak: Úgy is, ha nem vagyok
Bortól berúgva: részeg öröm tölti el szivem.
Húrik kacér tekintete vérem bizsergeti -
Megvenni mind! Miből? Biz a sors láncra ver, szivem.
Majd hogyha végül útrakelek, látni kedvesem:
A szőnyeget hajfürtjeivel törli fel, szivem!
Háfiz, menyasszonyod ragyogást vágyna látni most -
Nincs tükröm, ó, a bánat ezért dúlja fel szivem.
ÉN BIZONY NEM
AZ VAGYOK...
Képes
Géza fordítása
Én bizony nem
az vagyok, ki bort s szerelmet
Tudja a bíró: ezekkel hogy szakitsak, kell nagy ok.
Én ki mindig megvetettem azt, ki bőjtöl s szomjazik.
Rózsanyíláskor ne innám? Sült bolond mégsem vagyok!
Szerelem: gyöngy, én buvár vagyok, s a kocsma óceán,
Hát fejest ugrom felé - majd felmerülni hol fogok?
Tulipán markolja kelyhét, részeg a nárcisz, s csak én,
Én vagyok korhely? Nagy ég, hozzád panasszal fordulok!
Sziveket tipró török szép! Húzd a gyeplőd vissza még:
Könnyem és orcám a porban: ékköved s aranylapod.
Könnyözönből gyül a kincsem - mennyi gyémánt és rubin!
Déli naptól drágakőnek színt s tüzet nem koldulok.
Kegy vizével hogyha szellő mossa rózsa lapjait:
Tőle szerzek bölcs tudást - más könyvet én nem forgatok.
Nincs szövetség, még igéret sincs, amit megtart az ég -
Vár vig élet, hogyha feltételt a serlegnek szabok.
Azt ne hidd: koldus vagyok: markomban, ím, szultáni kincs -
Kapzsi vágyra gyúlni, ily hitvány világért nem tudok.
Bár szegénység fed porával: büszke Nap forrásvizét
Nem lesem, hogy nyűtt ruhámat nedvesítsék dús habok.
Adj parancsot kedvesem, s én máglyatűzön égek el
S kárhozat sujtson, ha mondom: csepp vizet még adjatok!
Vár ma rám a biztos éden, mint a készpénz - hát miért
Lessem én, mit mindenik pap prédikál, a holnapot?
Bíbor ajkán bíztató jel gyúlt ki tegnap - Háfizom,
El ne hidd, hogy már tiéd, csak mert a szép szem rád ragyog!
MENTS ISTENEM,
HOGY ÉN NE IGYAM BORT...
Képes Géza fordítása
Ments istenem,
hogy én ne igyam bort, ha rózsa nyit!
Észről fecsegve hogy legyek én tiszta józan itt?
Jöjj, dalnokom: mit ész s a kegyesség megalkotott,
Mind megtalálom én a síp- és hárfa-hangban itt.
Az iskolák üres betürágása undorít -
Most majd igaz tudásra a kedves s a bor tanít,
Hűséget ismer-é az idő?! Hozd kupám, igyunk:
Dzsam fénye, Kávusz híre kihunyt. Minden eltünik.
Nem félek én az éjszinü könyvtől: az égi kegy
Feltámadáskor száz szigorú könyvön átsegít.
Hírnök ha jelzi: oszlik az éj s válni kell megint:
Bizd rá a boldog hajnali csillagra kínjaid!
Borral van elkeverve porom kezdet óta már,
Hát csak ne szidj, ha nem vagyok egy percre józan itt!
Mit rád bizott a kedvesed, ó, Háfiz, lelkedet
Add néki: lelked ezt lesi már, erre szomjazik!
A BOLDOGSÁG
TUDOD MI?
Képes
Géza fordítása
A boldogság
tudod mi? A kedveseddel élni,
Királyi trónt miatta daróccal felcserélni.
Eldobni lelked is tán könnyü, de haj, nehéz ám
Megválni kedvesedtől, ki lelkedet megérti.
A kertbe indulok, hol bimbó szorongva feslik:
Egy szép sziromszin inget vágyik kezem letépni.
Be jó, akár a rózsa s a szél: titkot cserélni,
S lesni a fülmilét, ki a titkot elbeszéli.
Első találkozón már csókold a kedves ajkát:
Majd rágod ajkadat, ha szived megszünt remélni.
Meglelted őt: örülj hát! Két útja van tanyánknak,
S ha innen elvetődtél, nincs mód egymást elérni.
Jahjá, a sáh szerinted már elfeledte Háfizt -
De éhező ha jajdul: nagy Ég, te nyisd szivét ki!
HAJNAL DERENG...
Képes
Géza fordítása
Hajnal dereng:
fiú, poharam borral öntsd tele!
Az ég forog, nem tűr habozást: gyorsan dönts, gyere!
Hogy összerogyjon itt ez a rozzant világ, ne várd:
Mint rózsa ég a bor - legyen ez mámor reggele!
Serleg Keletje pirkad: a bor Napja felragyog -
Ne álmodozz, kezed gyönyörök szirmát tépje le!
Majd hogyha korsót gyúr poraimból az Ég kegye,
Ne késlekedj: üres koponyám borral öntsd tele!
Én nem vagyok se vakhitü, sem önsanyargató -
Tölts tiszta bort kupádba, hogy így felköszönts vele!
Bort inni szép s kegyes dolog ám, Háfiz, rajta hát:
Méltó reád e munka: a bút borral öntsd te le!
VIDÁM AZ ÁMBRASZAGÚ
SZÉL...
Képes
Géza fordítása
Vidám az ámbraszagú
szél - a kedves illata ez!
Korán felébred a szél, mert a kedvesért epedez.
Te boldogan suhanó, légy te, kérlek, útmutatóm,
Víz lett szemem: hogy a port lássam udvarán, te vezess!
Be megfogyott alakom, s jaj, a szív vérébe merült:
Ilyen, ha felkel az újhold, s az égbolt széle veres.
Tenélküled levegőt szívni, jól tudom, szégyen,
De eltaszítsz te - bünömnek feloldozója ki lesz?
Barátaid keze oly vakmerő, mint hajnali szél:
Fehér a hajnal, az ing rajta éjsötét s repedez.
Ha majd a vágy elemészt, és a föld alá megyek én,
Nem fű, de rózsa fakad síromon: piros szine lesz.
Olyan hamar ne itélj meg! Most mondta csak Háfiz:
"Alláh nevében!" Ezért várj: új élet kezdete ez!
KIVIRRADT, S
ÉJI BORTÓL MÉG ZAVARTAN...
Képes
Géza fordítása
Kivirradt, s
éji bortól még zavartan
A csörgő- s hárfa-hangnál bort ragadtam.
Az ész indult az élet városából:
Tarisznyájába csak bort, mást nem adtam.
A csaplárnő kacsintott - már a sorsom
Ravasz vágása rólam visszapattan!
Pohárnok szól - a szép ivelt szemöldök
Büvöl: "Vádak nyilát várd most nyugodtan!
Ha csábit minden ágyék, öv maradsz majd:
Kivül vagy, s tép a vágy, mely olthatatlan.
Királysast itt kivánsz, mondd, tőrbe csalni?
A csúcson fészkel, észvesztő magasban!
Sugárszép kedvesed sem boldogit, mig
A vágy célját csak ott látod magadban..."
Agyagból gyúrva, szép társad s a dalnok
S pohárnok - mind: ürügy, más-más alakban.
Hajó a serleg: elkormányozom majd
E tengerről, hol a part láthatatlan.
A testrejtély. Az ész megfejti, Háfiz,
S a megfejtésben újabb száz titok van.
ELSUHANÓ
IFJÚSÁG
Kosztolányi Dezső fordítása
Az
ifjúság elszállt hajamból
és nem vagyok már, aki voltam,
a régi-régi kacagó.
Még
a hajamban nincsen ősz szál,
még int az asszonyok szerelme –
de könnyű kedvem elröpült.
A
rózsakoszorú lecsúszott,
a porba hullott fürtjeimről –
megyek előre komolyan.
Az
illatos és drága rózsa
ma ifjabb homlokok virága
és karcsúbb testek dísze már.
Az
ifjúság elszállt hajamból
és nem vagyok már, aki voltam,
a régi-régi kacagó.
A
ma éjszaka témája a szeretet
Simon
Imre fordítása
a
ma éjszaka témája a
szeretet
holnap
éjszaka
úgyszintén
tulajdonképpen
nem
ismerek
érdekesebb
témát
számunkra
vitaképpen
addig
amíg meg nem halunk
Csak
pihenj meg
Simon
Imre fordítása
csak
pihenj meg
csak ülj le most
semmit ne csinálj
csak pihenj meg
az Istentől való elszakadás
a legkeményebb munka ezen a földön.
Hadd hozzak neked egy tálcán ételt
és valamit inni amit szeretsz
használd lágy szavaim
mint egy párnát
s pihenjen
azon
fejed
Hol
van az ajtó a kocsmához?
Simon Imre fordítása
hol van az ajtó Istenhez
a
kutya ugatás hangjában
a
kalapácsütés zengésében
az
eső cseppjében
mindenkinek
az
arcában
akiket
látok
az
intelligens ember
Simon Imre fordítása
az intelligens
ember
hamar
felismeri
az arany impotenciáját
ezen az égen
Simon
Imre fordítása
így
hát
szeress
szeress
SZERESS
PURITÁN
ZSARNOKSÁG
Faludy
György fordítása
Rózsaszirmot
hoz a szellő, tiszta a bor és világos,
meg ne idd a hárfahangot, rád figyel a felvigyázó.
Tiltva van a
csók, az öröm, az ivászat meg az ének,
de főként a gondolkodás mondatik bűncselekménynek.
Ablakodban sanda
szem les: kedveseddel le ne vetkezz,
ne a pamlagon, de inkább pamlagod mögött szeretkezz.
Rejtsd poharad
köpenyedbe, mert az emberélet olcsó.
Öntik a vért, ahogy régen vörösbort öntött a korsó.
Könnyel mosd
ki a borfoltot ujjasodból: piszkos kor jött.
Itt kell élnünk puritánok, rendőrkémek, gyilkosok közt.
A SZÉP POHÁRNOK
Faludy
György fordítása
Látom, amit
korom előre vet:
s íly öregen remélni nem merek.
A meddő gondolat s a dőre tett
kétségbe ejt. Nincs már az emberek
közt vigaszom. Boromból lőre lett.
Mit tegyek? Húzzam hulló hajamat?
Az öröm illan és a baj marad.
Szomorúságom mindjárt eltemet.
Jöjj, szép pohárnok és nyújtsd ajkadat,
hadd szürcsölöm mézédes lelkedet.
TAVASZ
Faludy
György fordítása
A kert hajnalra
felvirult, a szellő lágy és szende,
kupámba bort, az angyali kamasz fiút ölembe!
Koldus vagyok,
de ilyenkor magam királynak hívom,
a rét szultáni udvarom, felhő a baldachínom.
A mezők a május
dalát éneklik: "Járd a kocsmát,
kinek a gazda hitelez, azé minden boldogság."
A világ rozoga
malom. Nem kezded itt előlről:
ha búza vagy, ha pelyva vagy, a malomkő megőröl.
Ellenségek kerülgetnek.
Lelkükben nincsen lámpa.
Örökmécs vagyok; lángomat az arkangyal táplálja.
Azt jósolják,
hogy jövendőm napjai éjsötétek,
de ki tudja, mit ír kemény lúdtollával a végzet?
Jöjj el, ha
Háfizt temetik; de a vén bűnöst ne keresd
sehol, mert én a hetedik Édenbe megyek egyenest.
VÁGYAIM PALOTÁJA
Faludy
György fordítása
Rozoga
csűr a remény, füstös rom a boldogság,
hozz bort, mert életünket szellőkre alapozták.
Én rabszolgája
vagyok Annak, ki a legkékebb
kupola alatt trónol s nem ismer kötöttséget.
Tegnap, mikor holtrészegen nyakaltam
boromat a csapszékben -ugye, hogy még nem mondtam,
mit súgott nékem a misztikus angyal?
Azt súgta: - "Pillantásod akár a sólyomé,
mely a hetedik égben a nagy tujafán fészkel,
nem hallod, hogy a mennyei trombita téged szólít,
megsiketültél, Háfiz, a föld vén ketrecében?"
S tudod-e, mit tanácsolt mesterem és fivérem?
Szavát jó lesz követnünk; megjegyeztem magamnak,
bár ezúttal csak kapásból idézem:
- "Elégedj meg mindazzal, mi adatott és szűnj meg
nyavalyogni; a szabad akarat
kapuja úgysem nyílik meg itt semelyikünknek.
S ne adj hitelt a világ elhasznált kurvájának,
akkor sem, ha körötte
takonypóc kérők ezerszám ugrálnak."
Mért átkozzátok
Háfizt, ti lógószájú, locska
költőcskék, ti szegények?
Mint rám a tehetséget,
a kontárságot Allah aggatta nyakatokba.
SÍRÁZ DICSÉRETE
Faludy
György fordítása
Zöld hegyekbe
ágyazott szép otthonom, Sírázom,
kényeztessen el a jósors, rád Isten vigyázzon.
Dzsafárábádból
lebegjen a szellő, a drága,
s hozzon ámbraillatot a rózsák városára.
Vándor, jöjj
hozzánk, ha ugyan vonz a szép s a kellem,
maradt még itt nálunk némi műveltség meg szelem!
S mondjad nékem,
drága szellő, hol van, s mit csinál ma
a cigányfiú, kit múltkor reggelig imádtam.
Részeg voltam
szépségétől: te vagy szívem-lelkem,
ha megkéselsz, azt se bánom, mondtam, s átöleltem.
Melled sima,
ajkad mézes, bőröd rózsaillat,
idd úgy véremet, mint egykor anyád tejét ittad.
Sírázban is
gyors az idő, hervad majd a teste -
megkeresem most azonnal, s vele hálok este.
ANGYALOK A KOCSMÁBAN
Faludy
György fordítása
Az ajtóban guggoltam,
mert még nem élt derék
ember, ki szakállával
soha fel nem seperte a kocsma küszöbét,
s tökrészegen
dúdoltam. Két angyal sétált arra
mázatlan kőkorsóval,
megnéztek s egy kevéske bort töltöttek nyakamba.
Jelképes volt.
A szerelem terhét nem bírja senki
hordozni itt a földön.
Így jött, hogy nékem kellett mindent vállamra venni,
míg a mozlimok
hetvenkét szektája egymást marja,
az igazságot nem lelik,
de rémeket és átkokat mázolnak fel a falra,
ám mit nekem
ők, amikor enyém Allah kegyelme!
A táncoló szúfik mindezt
megértették s egy kupa bort ittak egészségemre,
merthogy az
égi szerelem nem pislogó gyertyácska,
mely molylepkékre éhes,
de lángoló, roppant kohó, magát emésztő máglya,
és Háfiz ily
tűzvészben ég, bár kollégái rühellik,
mert tollával ő tudja csak
fésülni a perzsa szavak
lobogó, hosszú fürtjeit.
SZERELMI BÁNAT
Faludy György fordítása
Holdnál is szebb
szépség, megcsaltál, elhagytál,
folyt a könnyem, ámde sírásom nem használt.
Jártam a pusztában,
még mindig zokogtam,
megmártottam nedves arcom a homokban.
S mert nem használt
semmi, ismét hazatértem,
kis kertem ösvényén sétálgattam éjjel.
Az újhold sarlója
nyakam felett lógott,
hintáztak a rózsák, véres lampiónok,
a liliom lepcses
nyelvét rám öltötte,
a bú, sóhajtottam, rám maradt örökre.
Kerestem a gyógyírt,
megtaláltam végre.
Telt pohárral kézben ülök a csapszékben,
ajkamon mosoly
jár, írom ezt a verset,
mely megtáncoltatja a legbúsabb szentet.
NÉGYSOROS
Faludy
György fordítása
Nagyon nehéz
volt s érdekes. Most vége a szüretnek.
Az este egyre hidegebb, de tagadom, hogy fázom.
A sötétség kint égig ér és szállásom üres lett.
Csomagjaimat cipeli ki a hordár a házból.
HÉ,
SZÁKI...
Franyó
Zoltán fordítása
Hé, Száki, vidd
a kancsót körbe, s önts kupámba mézlevet!
Habár szeretni könnyűnek tűnt - csakhamar sok terhe lett.
Ó, hány csöpp
vér szökött szívembe, míg a kedves fürtjeit
Becéző tavasz-széllel édes pézsmaillat érkezett.
Hogy élhetnék
nyugton ma itt, szerelmes társam nyughelyén,
Ha bármikor kolompjel inthet: "Szedd föl málha-terhedet!"
A szőnyeget
fesd piros borral, és ha szól a vén csapos:
Mint régi zarándok, a szállás rendjét jól ismerheted!
Sötét, vad éj,
szél-dúlta hullám, örvény réme lesz reánk;
Hogy ismerhetné helyzetünk, ki biztos parton élhetett?
Mit szívem vágya
szerint tettem, káros hírbe az hozott;
Hogy is maradhat az titok, mit annyi rossz száj emleget?
Ha vágyod a
"közel nyugalmát", Háfiz, ne feledd e tant:
"Ha leltél már, akit szeretsz: a külvilág mit ér neked?"
SZÁKI, BORT
HOZZ...
Franyó
Zoltán fordítása
Száki, bort
hozz, mely sok gondot elterel,
Jó, ha bánatom fejére port teszel!
Adj egy serleget
kezembe! Hadd dobom
Sutba kék dervisruhámat, úgyse kell.
Bár a bölcseknél
ez hírnevemnek árt,
Szégyen-e vagy érdem - ez nem érdekel.
Hozd a bort!
A hiúság szellője port
Szór a gazra, aki ily bűnt kieszel.
Fájó keblem
sóhaj-füstje ezt a sok
Durva, dermedt lelkűt gyújtsa végre fel.
Dúlt szívem
olyat, ki titkát tudja már,
Sem nagyok, sem törpék közt sehol se lel.
Békét csak a
szívderítő ad nekem
Annál, ki szívem nyugalmát vette el.
Aki ezüst ciprusomat
látta már,
Kerti ciprust soha többé nem nevel.
Háfiz, tűrjél
nappal-éjjel, szíved így
Mindent elérhet, amit megérdemel.
TISZTA HIVŐ...
Franyó
Zoltán fordítása
Tiszta hivő,
meg ne szidd, ki kétkedő, de bort szeret,
Nem a te számládra írják azt, amit más vétkezett.
Akár jó vagyok,
akár rossz - már csak önmagad figyeld;
Mindenki csak azt arathat, amit egyszer elvetett.
Túlvilági szép
reménytől meg ne fossz előre már,
Mit tudod, kit fáklya rejt el: vajon szép vagy rút lehet?
Minden lény,
ha részeg vagy ha józan, társakat keres,
Szeretet akárhol lakhat - mindegy: templom vagy mecset.
Nemcsak én vagyok,
ki üdve ajtajától elfutott,
Hisz már Ádámot kiűzték, s Édenkertje elveszett.
Már a kocsma
küszöbénél porba hajtom homlokom,
Ha vádlóm nem érti: leljen feje téglán sírhelyet!
Persze, szép
az Éden kertje, ám okos vagy akkor is,
Hogyha fűzfa hűvös árnyát, rét szegélyét élvezed.
Művekben ne
bízz! Nem sejted, hogy az ítéletnapon
Isten írónádja rólad vajon mit jegyezhetett.
Háfiz, mikor
haldokolva fogsz egy telt boroskupát:
Kocsmából az Édenkertbe szállhat boldog szellemed!
MOST MINT ÉDENI
LEHELET...
Franyó
Zoltán fordítása
Most mint édeni
lehelet leng a szellő a ligetben,
Bor vidít és kedvesünk a húriknál is édesebben.
Mért ne higgye
most magát a kóbor koldus is királynak?
Sátra fönt a felleg árnya, terme lent a mély berekben.
Frissen ünneplő
tavaszról mond a zöld mező meséket;
Balga, ki hitelre számít, s elvet biztos pénzt a zsebben.
Bor vidítson,
ó, barátom, mert e torz világ oly önző,
Téglát gyúr kihűlt porodból, hogyha ott pihensz a gyepben.
Ellenséged hűségében,
jaj, ne bízz, nem tiszta fényű;
Templomból vett mécsvilágnál cellád hogy ragyogna szebben?
Ne szidj korhelynek,
a Végzet komor könyvével ne rémíts.
Ej, ki tudja, az Egyetlenegy vajon mit írt meg ebben?
Hogyha ott jársz,
ne kerüld ki Háfiz holttestét a sírban;
Bár igaz, hogy bűnbe süllyedt, mégis föl a mennybe lebben.
AZ ELTŰNT JÓZSEF...
Franyó
Zoltán fordítása
Az eltűnt József
Kánaánba visszakerül; ne csüggedj!
A bú odúja kertté lesz, ki is virul remekül; ne csüggedj!
Ó, gond-gyötörte
szív, bajod enyhülni fog; ne búsulj!
Zavart eszed sok ábrándképe újra lehül; ne csüggedj!
Ha frissen jő
az új tavasz, s ott trónol majd a réten,
Neked, csalogány, rózsasátrat fon be felül; ne csüggedj!
Ha elméd meg
nem érti létünk titkait; ne gyötrődj!
A függöny rejtett játékot takar le belül; ne csüggedj!
Ha sivatag homokján
ballagsz át, hogy lásd a kábát,
És lábad Moghilán-tüskétől sebesül, ne csüggedj!
Ha életed nagy
építményét árvíz fenyegetné,
Nóé vezérel, míg a rontás vésze elül; ne csüggedj!
Ha éji szállásod
veszélyt rejt, és a célt se látod:
Ne félj, nincs út, mely folyton úgy fut végtelenül; ne csüggedj!
Ha fáj, hogy
elment kedvesed, kit elcsalt egy vetélytárs,
A Mindenható tudja ezt, s borúd kiderül; ne csüggedj!
Ó, Háfiz, míg
szegényen élsz, és éjjel csak magadban
Imádkozol, s elméd a szent Koránba merül - ne csüggedj!
NÉGYSOROSOK
Franyó
Zoltán fordítása
Virágos ér szegélyén
néhány pohárka jólesik;
A kín és bánat éjén a sír mély árka jólesik.
Az élet, mint a rózsa, csak tíz napig virul;
Egy kis szerelmi mámor, egy kis sugárka jólesik.
*
Gonosz, ki mást leránt, s dicséri önmagát,
S az elsőség jogát nem adja másnak át.
Tanulj tehát szemed sugárzó csillagától:
Mindent figyel, de nem saját magába lát.
MENJ
POHÁRNOK KÖRBE...
Franyó
Zoltán fordítása
Menj
pohárnok körbe, tölts a serlegekbe bort, - a pár
Boldog perc, mi hajdan üdvöt ígért, most vak kínba zár.
Óh, hogy vérzett béna szívünk, míg a kedves fürtjei
Mósuszillatáról szellők szárnyán hírt hozott a nyár.
Fesd a szőnyeget ma bíbor borral, ezt kívánja bölcs
Mágusunk, amit fizettünk, ily nagy üdvért nem nagy ár.
Hogy vidíthat így a csók, ha - mint a karaván-kolomp -
Szüntelen fülembe kong a búcsú bús órája már.
Éji rémről és a tenger vad dühéről mit se tud
Az, ki gond és pányva nélkül szálldos, mint szabad madár,
Minden bátor, büszke tettért megvádolt a csőcselék;
Hogy maradhat titkon az, mi közte szájról-szájra jár?
Háfiz, nézz a csillagokba s vesd meg ezt a földi kínt.
Élvezd azt, amit szeretsz, ha szíved gyógyulásra vár!
ÓH,
NE KORHOLD JÁMBOR AZT...
Franyó
Zoltán fordítása
Óh,
ne korhold jámbor azt, ki borral hűti szent hevét,
Úgyse rójják bűnödül, mit mások léha lelke vét.
Hogyha jó vagyok, ha vétkes, - menj csak és magadnak élj;
Azt aratsz, amit vetettél, hogyha jó szerencse véd.
Túlvilági üdv reményét el ne vedd előre már,
Mit tudod, kit fátyla rejt el; szép leány-e, rút cseléd?
Minden lény, ha részeg vagy ha józan, hű barátra vár,
Mindegy; templom vagy mecset, ha ájtatosság int feléd.
Nemcsak én vagyok, ki üdve ajtajától elfutott,
Hisz' már Ádám veszni hagyta Édenkertje színhelyét.
Ajkam most a kocsmapadlót tisztelettel illeti,
Hogyha vádlóm ezt nem érti, üsse kőbe rossz fejét.
Persze, szép az Éden kertje, ámde meg ne vesd, ha még
Itt a földön boldogít a fűzfalomb, a zsenge rét.
Óh, ne bízzál műveidben! Meg nem fejtik azt, amit
Isten ítéletkor írt a Könyvbe; sorsod zord jelét.
Háfiz, hogyha meghaltál a kocsmaházban, felrepülsz
Majd az Édenig, hogy ott lásd túlvilágod reggelét.
Hogyha lelked mindig erre vágyik: pompás lény leszel;
És ha így élsz rendületlen: szép és boldog lesz e lét.
MOST,
MIDŐN A KERTI SZÉL...
Franyó
Zoltán fordítása
Most,
midőn a kerti szél, mint Éden illatárja rebben,
Bor vidít s a kedves csókja, minden kéjnél édesebben.
Mért ne higgye bús-magát a koldus gazdag, dús
királynak?
Sátra fent a felleg árnya, terme lent a hűs berekben.
Friss tavaszról gőgicsél a zöld mező vidám meséket,
Balga az, ki égi jusst vár, s pénzét jól elrejti zsebben.
Bor vidítson, óh barátom, mert e rút világ oly önző,
Téglát gyúr kihűlt porodból, hogyha ott pihensz a gyepben.
Ellenséged hűségére, jaj, ne építs, - fényt nem ád az,
Templomból csent mécsvilágnál cellád hogy
ragyogna szebben?
Léha korhelyként ne feddj, a Végzet könyvével ne rémíts;
Ej, ki tudja, mily jövendőt írt elő az Isten ebben?
Óh, sosem kerüld ki Háfiz sírját, bárha szent igaz, hogy
Bűnben hunyt ki lelke, - mégis majd az Édenkertbe
lebben.
SZÉP
A LÁNY...
Franyó
Zoltán fordítása
Szép
a lány, ha hozzád rózsa nélkül lép be? Nem szép!
Bor, mely élvet, édes kéjt sem ád cserébe, nem szép.
Zöld mezők és enyhe kertek közt a szél, ha liljom
Feslő kelyhe nem szór illatárt elébe, nem szép.
Hogyha nem becéz, nem ad még kétszerannyi csókot
Csókodért; a cukrosajkú szépek szépe nem szép.
Ciprus karcsú törzse, rózsa szirma, mely madárdal
Bája nélkül nyúl az álom reggelébe, nem szép.
Hogyha nem reá hasonlít, kedvesemre, akkor
Még a legjobb, legkiválóbb művész képe sem szép.
Minden szépség, mit szerelmed otthagyott; virág-e,
Rózsaszál-e, must-e, bármi más egyéb-e, nem szép.
S mert a szíved, Háfiz, úgyis rossz tallér, - e talmi
Kincset adni kedvesednek hű kezébe, nem szép!
LÁTTAM
ÚJHOLD SARLÓJÁT...
Tótfalusi
István fordítása
Láttam
újhold sarlóját, és szántóföld volt fönn az ég,
kicsi szántóm jött eszembe, s hogy aratni kéne rég.
Szóltam: "Alszol, boldogságom? Hisz fölébredt már a nap!"
Így felelt ő: "A reményed ne veszítsd el, bármi ért!"
Ha salaktól menten, mint a Messiás, az égbe szállsz,
a te fáklyád száz sugárral szítja föl a nap tüzét.
Sose bíz csillagban: éji útonálló tolvaj az,
Káusz fejékét elrabolta és Kejkhoszrou övét.
Bármi súlyos aranyék függ rubinnal a füleden,
vedd eszedbe jótanácsom: oly mulandó, ami szép!
Szemverés arcod ne érje, mert a szépség-sakkcsatán
diadal jut a parasztnak, napnak s holdnak vereség.
Mondd: a hold magtára egyet, a Plejád két magot ér,
szerelemről ha vagyon szó, hát ne légy oly büszke, Ég!
Az igaz hit csűre felgyúl képmutatás lángjain;
Háfiz! indulj, ez a gyapjú köntös illő öltözék!
VAJH'
A KOCSMÁK AJTAJÁT...
Tótfalusi
István fordítása
Vajh'
a kocsmák ajtaját még kinyitják-e valaha,
lekötözött dolgainknak leoldódik-e boga?
Ha a kocsmák ajtaját a vakbuzgóság zárta be,
ne búsulj, mert még kinyílnak, s Isten lészen az oka.
A hajnali korhelyeknek szíve tiszta, mint a bor,
sok bezárt ajtót kinyitnak, ha a kulcsuk hő ima.
A szőlő leánya kapjon vigasztaló levelet,
mert a mágus-csemetéknek szétzilálódott haja.
Messétek el a lant húrját, mert meghalt a tiszta bor,
hiszen véres könnyeket sír minden ivócimbora.
A csapszék ajtója zárva, ne engedd, ó Istenem,
hogy helyette kaput nyisson az álszentség otthona!
Háfiz! meglátod maholnap, hogy a köntösöd alól
nem muzulmán övet húz elő az álnok ostoba!
HALLOD,
A LANT HOGYAN SZÓL...
Tótfalusi
István fordítása
Hallod,
a lant hogyan szól, a hárfa hogy beszélte?
"Titkon borozzatok már, mert megbüntetnek érte!
Szeretők fénye elvész, szerelem méltósága,
bűnnel vádolnak ifjat, és szégyen vár a vénre."
Balgák hiszik csupán, hogy meglelték az elixírt,
mert nem lesz más eredmény, csupán a szív sötétje.
Mondják: "Szerelmi jelről szót váltani tilalmas!"
Ugyan mit is feleljünk az ily kemény beszédre?
Ajtón kívül vagyunk mi, becsapva száz csalással,
míg náluk ott belül forr az új tilalmak mérge.
A vén csapláros dolgát is hogy megnehezítik,
képmutatók miatt lett olyan keserves élte.
A szív száz birodalmát megveszi egy tekintet,
de nincs ma már oly szépség, ki ennyivel beérje.
Van, ki mindent megád egy szerelmes ölelésért,
mások ráhagynak inkább mindent a sors kegyére.
A változatlan sorsba ne helyezzed bizalmad,
mert sürög-forog minden, a változás a vére.
Igyál hát bort: a sejk meg Háfiz, muhtaszib, mufti
színlelnek mindahányan, ne hallgass ily beszédre.
SZÉPSÉGED
ÖRÖKKÉ NÖVEKEDJÉK...
Tótfalusi
István fordítása
Szépséged
örökké növekedjék,
orcád színe légyen mint a meggyé!
Bennünk a szerelmed gondolatja
mindegyre, naponként növekedjék!
Minden réti ciprus termetednek
hódolva hajoljon, görnyedezzék!
Minden szem, amit meg nem igézel,
vérkönny tengerében veresedjék!
Bírjon szemed oly bűvös erővel,
hogy szíveken felül-kerekedjék!
Békét, nyugodalmat sose leljen
oly szív, mely teérted epedez rég!
Szívet ki rabol, núnként hajoljon,
termeted alifként meredezzék!
Oly szív, melyet el nem tölt a vágyad,
Kéjedből soha ne részesedjék!
Ajkad tüze Háfiznak a lelke,
hitvány ajakak ne illethessék!
SZERELMEMRŐL
Szabó
Lőrinc fordítása
Szerelmemről
ezt mondhatom csak:
felejtettem, hogy vagyok, élek,
feláldozom a teljes énem,
s tízezer lelkem hogyha volna,
mind odaszórnám elibéd.
Szerelmemről
ezt mondhatom csak:
a hűsége rendíthetetlen.
Sorakozzék elém a földnek
minden legfőbb gyönyörűsége,
meg se rezzent: én tégedet, csak
tégedet látlak, s valamennyi
más kép szétfoszlik nyomtalan,
Medsnun vagyok, aki, az őrült,
Perzsiáért, Arábiáért,
a virágzó Földért s a mennybolt
minden szikrázó csillagáért
nem adta az édes Leilát.
Fenyegessen
szívemre vont vas,
dőljön ezer sebből a vérem,
üssék le fejem, a bolondot!
Nem távozom a küszöbödről,
nem engedem a szörnyű kardnak
a drágakövet, az egyetlent,
mely az enyém: igaz szerelmem -
jeges, dermedt kezemmel is
szorítalak még, büszke gyöngy!
EGY
A TISZTEM
Szabó
Lőrinc fordítása
Szeretni,
mindig, végtelen!
Egy a tisztem, a szerelem.
Ha
meghallgat a drága lány,
ha kinevet könyörtelen,
ha
tüskebozótba taszít,
ha selyemágyra dől velem:
céltalan
és mértéktelen
egy a tisztem, a szerelem.
BOR
ÉS SZERELEM
Szabó
Lőrinc fordítása
Én,
Háfiz, bár csuklyás képmutató,
részegen nem titkolom, mi a jó.
A
klastromból gyakran kiruccanok
és istentelenül dorbézolok.
Boron
kívül szerelem rabjaként
koppasztgatom magamról az erényt.
Egy
fénylő szem, egy rubinrőt ajak,
bevallom, rám mint az Úr lelke hat.
Ha
a szentélyben térdre borulok,
ott is a kedvesemre gondolok,
s
hogy törölhessem lábai porát,
lelopnám égből a húrik haját.
FÜRTJEID
SÖTÉTLŐ TERHE
Gholám-e masztí
Vas István
fordítása
Mámor-nárciszodnak
rabja e világ királya mind.
Józanok hogy szomjúhoznak rubinod borára mind!
Nézd, az ibolyák liláznak, menj a kertbe, láthatod:
Fürtjeid sötétlő terhétől borultak gyászba mind.
Illatos szellő elárul téged, engem könnyeim,
Máskülönben titkot tart a szerető s a párja mind.
Nem magam vagyok, ki gázelt zengek rólad, mindenütt
Felzokog e rózsaarcnak ezer csalogánya mind.
Fürtre fürt egymásra omlik, séta közben válladat
Mint a hullám elborítja, nyugtalan csigázva mind.
Allah kertje minket illet - jámbor, kívül tágasabb,
Mert mindig a bűnös az, ki a kegyelmet várja mind.
Menj kocsmákba, bíbor lánggal ott derítsd föl arcodat.
Klastromokban mit keresnél? Ott homályos lárva mind.
Én gyaloglok, míg nyeregben ülnek útitársaim,
Csak te nyújtsd kezed felém s a lépted légyen áldva mind.
Fürtjeidből meg ne szabaduljon Háfiz már soha:
Fogva tartja hullámzó hajadnak selymes szála mind.
MUZULMÁNOK!
Moszalmánán
Vas István
fordítása
Muzulmánok!
A szíve az enyém volt,
Bajomban is meghallgatott - de rég volt!
A jóbarát, az érző szív, okos fej
A szív népét oltalmazni serény volt.
Ha vergődtem szerencsétlen hínárban,
Segítő kézzel, ésszel is helyén volt.
Szememnek árja örvénylett köröttem,
A part volt ő, a szép, józan remény volt.
A szenvedély utcáiban bolyongtam
S eltévedtem - Uram, milyen veszély volt!
A gyöngyöket elszórtam, őt keresve,
Hiába szórtam - tűnő tünemény volt.
A földön mindig tűrve tűr az érdem,
De nincs, ki, mint én, oly koldusszegény volt.
Irgalmat hát e részeg félbolondnak,
Mert egykor bölcs, egészelméjű lény volt.
Amíg beszélni szerelem tanított,
Minden szavam fűszer volt, szikra fény volt.
Ne mondd Háfizt a szellem mesterének,
Én láttam, hogy az őrület hegyén volt.
NE
FÉLJ
Júszuf-e gom gaste
Vas István
fordítása
Juszuf
elveszett, de Kánaánba visszajő, ne félj,
Bú cellájából kihajt a drága rózsatő, ne félj.
Bánat látogatta szív, majd felvidulsz, ne búslakodj,
Újra megnyugvást talál majd ez a feldúlt fő, ne félj.
Majd a rét trónján ha újra élet kikeletje ül,
Csalogány, rózsák alól dalod zeng, bűvölő, ne félj.
Ó, remélj, bár nem találod még a titkok rejtekét,
Függönyök mögött csodás játék már sejthető, ne félj.
És ha két napig nem óhajod szerint forgott az ég,
Nemsokára másfelé forgatja a jövő, ne félj.
Pusztaság homoksiványán ákáctüske szúr beléd?
Utad végén feketéllvén vár a Ká'ba-kő, ne félj.
Szív, ha léted talajára gyilkos áradás zuhog,
Lesz Noéd a vízözönben, bárkaépítő, ne félj.
Nincs e földön ösvény, melynek egyszer vége nem szakad,
Bár a cél nem látszik és az út fenyegető, ne félj.
Kedvesemtől elszakított már a végzet - mit tegyek?
Mindent bír az Úr, a sorsnak is parancsol Ő, ne félj.
Háfiz, koldulás tanyáján, mély, magányos éjszakán,
Bár imával és Koránnal múlik az idő, ne félj.
