Terebess Ázsia E-Tár
« vissza a "Perzsa költők tára" tartalomjegyzékére
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Losonci Miklós
A HAFIZ SÍRHALMA

(Emlékezzünk Csokonai remekművére)
Forrás: www.miep.hu/forum/h2001/okt/6.htm

Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár


Nemcsak azon nézőpontból tekintve mestermű Csokonai Vitéz Mihály költeménye, hogy önértékei tökéletesek, hanem európai elsősége okán is. Ugyanis az orientalisztikai jelleg már Janus Pannoniusnál is tetten érhető, aki szemét Itáliára nyitotta ki. Balassi Bálint Lengyelországra, Pázmány Péter német tájakra, Batsányi János Párizsra. Csokonai azonban Konstantinápolyra, a görög-római antikvitásra, de Hafizt fölfedezve Perzsiára is. Mondhatjuk, Kőrösi Csoma Sándornak sok elődje van honi tájainkon, költők, festők, nyelvészek, hittudósok, bibliafordítók, nyomdászok, botanikusok.
Csokonai világszéttekintése Csontváry nagy utazásának előzménye, akkor is az, ha a költő csak az ország porát járta, s akár Bartók népek zenéjében, ő a perzsa költészetben portyázott a képzelet minden térséget és időt bejáró szellemi járművével. Szemlélete nem merőben irodalmi jellegű, újított-teremtett nyelvéhez csatolja nemcsak a népi zamatot, hanem a filozófia és a természettudományok árnyalatait is. Eszménye a felvilágosodás szellemében az egyetemes ember.
A magyar szem általa is bővítve úgy őrizte a hazát, hogy a világba nézett. E gyakorlatban testesült gondolathoz csatlakozik egy másik, hasonlóan nemes vágy, melyről Csokonai 1801-ben gróf Festetics Györgyhöz írt levele tesz említést: Itt is magánosságba eltemetve...lelkem...a szerencse hányásai között törpévé lett, óriásodni kezd. Általános vonás, hogy a művész éppen különös eszméi nyomán, melyet eleve nem fog fel a maga teljességében kora, a holnapnak alkot, ez határozza meg Leonardo s annyi társa, lelki rokona, így Csokonai életművét is, aki Márton Józsefnek meg is vallja szándékát: Írok a boldog maradéknak, írok a XX. vagy XXI. századnak, írok annak a kornak, amelyben a magyar vagy igazán magyar lesz, vagy igazán semmi sem.
A kincsek szenvedélyes föltárásában bukkant Csokonai Hafizra, gyűjtötte versébe a perzsa költészet e nagy alakjának hozamát. Kiválasztott művének fordítása helyett világát ragadta meg A Hafiz siralmában. Azt az igazságot, hogy a széthulló világban maradék egység a költészet. A költő birtoka az egész Föld, Csokonai Gauguin előtt már járt - ismét képzelete járművén Tahitiban -, melynek otahajta őslakosáról írt Gáspár Pálnak, Szatmár megye főjegyzőjének 1795 augusztusában. A költő előtt nincs akadály, bejárja az ismeretlen világot. Mindenre nyitott a szeme, szíve. Sirász, Hafiz városa és Aggtelek egyaránt nyitott könyv Csokonai előtt. Ezer csodát raktároz lelke hombárába. 1801 azon esztendő, amikor Sirász képzelőerejében Aggtelek valóságosan tárulkozik föl előtte. Baradláról elragadtatottan ír édesanyjának: Mintha kővé vált kákakunyhók, oszlopokra rakott halászkalyibák lettek volna. Az ámulatot azonnal átalakítja, úgy őrzi élménnyé, emlékezetté. Végtelen gyűjtőmedence a lírikus Csokonai lelkülete, mindent befogad, ami érdemes arra, egy időpontban Hafiztól Földi Jánosig, Perzsiától Debrecenig. Nyitott előtte a határtalan tér, az időtlenné terebélyesülő idő. Olyannyira az, hogy két sírhalomról is ír. Földi János ültette Csokonai szívébe a természettudomány tiszteletét, a természettudományos gondolkodást, mely része lett lírájának, és a verselés szabályait, a füvészet rejtelmeit. Dr. Földi sírhalma felett így elmélkedik:

Te tiszta polgár, víg, egyenes barát,
Mély tudományú, tiszta eszű valál;
Hempelyge roppant lélek apró
Tested erébe, nemes barátom!

Ott ül Földi sírhalma felett, és rá, egyúttal Hafizra gondol, Debrecenben is Sirászban van, egyszerre tartózkodik a világ e két gyújtópontján. Nem véletlen, hogy Hajdúhadház tudós orvosa, afféle elő-Bovary, Földi János, akit csalt felesége, még Csokonaival is hírbe hozták, nagy, meghatározó hatással volt a költőre, olyannyira, hogy szívében Hafiz mellé állította. Nem véletlenül, hiszen sok nagy szellemelőde lett a maga anonym névtelenségében.
Csokonai helyesen mérlegelt. Robert Towson 1793-ban hevenyészetten ír Debrecenről, hol sem forrás, sem folyó, sem tüzelő, sem építőanyag nincs. Világvégi falunak ítéli kicsinylően, mégis Gulyás Pálnak van igaza, aki Debrecen Ó-kikötőről beszél, s előtte Csokonainak, aki Newton és Hatvani István szellemiségében él, számára Linnét Földi János, Fazekas Mihály, Diószegi Sámuel is közvetíti, s Hafiz költészetének mintegy szellemi előszobája Földi János orvosi gyakorlatából cseppentett lírája is.
Hafiz: világirodalom. Elsőként írt róla az európai literatúrában Csokonai, később Goethe, Heine is fordította verseit. Sziráz rózsái címen jelentek meg magyarul költeményei. Képes Géza fordította verseit, átható tanulmányt is írt művészetéről.
Samszud Din Muhammed Hafiz 1325-ben született Sirazban, nálunk Károly Róbert felívelő kora ez, itt lassan készülődnek a visegrádi magyar-lengyel-cseh kongresszusra, amikor Hafiz kezdi írni ghazaljait, perzsa lüktetésű verseit borról, rózsákról, barátságról, szerelemről. Első magyar fordítója báró Reviczky Kálmán. Siráz nevezetes város lett rózsaligeteiről, szép asszonyairól és Hafizról, aki a költészet új fővárosává avatta, mint Kiskőröst Petőfi Sándor. Ott is emelkedik sírhalma a város közelében, melyet hosszú, nagy versében Csokonai Vitéz Mihály is észrevett és fölmutatott. Megjelent az Anakreoni dalokban 1806-ban.
Hafiz költészetének ízét, zamatát magyar nyelvre ültette át Képes Géza:

Ha sirázi török szépem kezét szívemre tenné: hát
Odaadnám hindu holdjáért Szamarkandot meg Bocharát.
Marad még bor, fiú öntsél, hisz úgy sincs már a mennyekben
Virág és lány a Muszallán, se árnyas parti Roknábád.
A szívdúló dalos lúlik nyugalmunkat rabolták el,
Miként rabló török hordák, az ételt hogyha szétmarják.
Tökéletlen szerelemtől a kedves, mondd, mit is várhat:
Pihék, szépségtapasz, dísz, szín emelhetnék-e szép arcát?

A görög dráma kórusát is föltámasztja Csokonai, hiszen a hétszer ismétlődő refrén így köszönti Hafizt és a rózsákat:

Légy idvez, óh Hafiznak
Sírhalma, melybe nyugszik
A rózsabokrok alján
Kelet édes énekese.

Rózsa! Goethe, Hafiz, Csokonai, Petőfi, Ady kedves virága, ebben is egységes hitvallású a világköltészet. Különös a Hafiznak szentelt Csokonai-vers virágcsokra: rózsa, nárcisz, tulipán, kökörcsin, jácint, egy előváltozat a későbbi Munkácsy-csendélethez. Tágítja a teret a Csokonai-vers, nem áll meg Siráznál, a rozmaringligettől portyázik Iszpahánig, a Tigris és Indus folyókig, Grúziáig, ahol

a barna szép Arabnét
A déli Nap csudálja,

Szamarkandig, Kasmírig.

Nagy rokonság: Hallik a szerelem, ismétlődik a csók, ömlik a bor, özönlik a rózsa Hafiz és Csokonai költészetében.
Választékos Csokonai Hafiz emlékét ápoló magyar nyelvezete, a narancsbereket is idéző stílusfordulata. Mindez bölcseleti elmélkedéssel is párosul, amikor azt jegyzi föl, hogy "a virágok bimbóikon kinéznek". Mindez azért izgalmas, mert Kant "magánvaló" elméletét repeszti fel a költészetfilozófiától eltérő nagyobb lehetősége. Kant ugyanis azt vallja, hogy azért nem tudjuk pontosan a növény és állat belső létét, mert ők mindannyian magánvalójuk egyedi törvényein belül mozognak. Innen az űr ember és ember között is. Csokonai, amikor azt láttatja, hogy a virágok bimbóikon kinéznek, akkor részben föloldja a magánvaló gátjait, bizonyos akadályokat legyűr, s így reményt támaszt a világ teljes megismerésére rajtunk kívül álló régiókban is.
Nyelvének zamata megáll kondor ifjaknál, időzik gyepedző sírnál, megpillantja a hadházi homok bogácsát, szemérembe oltott érzékiség könnyed és méltóságteljes bájával indítja emlékezését, mely léleknyitó magasságot rejt magában:

Sirászi barna hölgyek,
Kökényszemű leányok,
Öltözzetek selyembe;
És kebletek fejérét
Rózsákkal ékesítvén,
Karikába font karokkal
Zengjétek e dalocskát
Hafiz halomja mellett.

A motívumok özönlése rendezetten árad a költemény egyedi értékeit teremtve úgy, hogy mindez Hafiz-Csokonai közös élményforrása. Ami különös, a mohamedán tiltás ellenére a perzsa lírikus is zengi a bor dicséretét, ami Csokonainál természetes, Petőfi bordalaiban szintúgy, Adynál azzal a változattal, hogy ő egészségromboló mennyiségben már nem barátja, hanem rabja a szőlőből nyert nedűnek. Méltóságteljes epikureuszi hangvétel jellemzi Csokonai hangvételét, állatválasztása, a fülemile is az atmoszféra finomságára utal. Nagy térséget ölel át A Hafiz sírhalma, végigjárja Sirasz, a Tigris és az Indus partjait, Grúziát, Isztambult, Szamarkandot, Kasmírt, Ázsia tekintélyes részét, mintegy hordozva azt a tényt, hogy e földrész mindmáig vándorlásra serkentő vidék. Pompás a földövezte tenger kifejezés, és kedves az a nyelvi méltatás, miszerint a Hafiz dicséretét zengő leányok Legszebbek a világon! Mindenütt azok, Thaiföldtől Debrecenig.
Csokonai ekkortájt dr. Földi sírhalma felett is rebegi költői hevületét, hiszen inspirátora volt. Méltó szavakkal emlékezik:

Megkönnyezetlen kell hamuhodni hát
Ákászod alján, Földi!

Nem könnyen felejthető verskezdetét Apolló lényéhez tömöríti borostyánnal, lanttal, füvekkel, Pindus vidékére telepíti a történést, egy tiszta polgár tetteit zengve, s mintegy immár nem Hafiz sorsára emlékezve, sokkal inkább saját jövőjére:

Lesz még az a kor, melybe felettem is
Egy hív magyarnak lantja zokogni fog,
S ezt mondja népünk: ó, miért nem
Éltek ez emberi századunkban?!

Csokonai kérdése, jóslata tovább horgad napjainkban is, hiszen az lesz, az lehet a közeljövő nagy magyar vállalkozása, hogy létrehozott nemzeti kincseinket, melynek értéke, minősége fölér egy kulturális nagyhatalommal, művészetünkben azok vagyunk, ingyen lakomaként tizenötmillió magyar szellemi asztalára terítsük, hiszen e mérhetetlen vagyon az összmagyarság harmadik évezredének boldogsága, távlata. Csokonai egyetemes orientalizmusa abban nyilvánul meg, hogy a Hafiznak szentelt vers olyan anakreoni görög formában íródott, mely Szilágyi Ferenc elemzése szerint perzsa eredetű, valamiképpen visszavezethető Hafiz ghazaljaira. Képes Géza érdeme, aki fordította is Hafizt, hogy fölfedezte azt az ívet, mely Hafiztól az őt fordító gróf Reviczky Károly császári minisztertől (1739-1793) William Jones angol orientalistáig, Csokonai Vitéz Mihályig terjed. Őket követték évtizedek múltán Goethe, Heine elragadtatott fordításai, végtére Goethe a Westöstlicher Divant 1819-ben írta, minden idők legnagyobb perzsa lírikusáról, két évtizeddel Csokonai főhajtása után. Csokonai levelezéséből tudjuk, hányszor, de hányszor kérlelte Kazinczyt és Széchenyi Ferencet, hogy küldjék kölcsönbe az osztráknak mondott magyar Reviczky Gábor hazafias fordítását. Nem kapta meg soha, se tőlük, se mástól az áhított szöveget, így Williams Jones angol átültetésére hagyatkozhatott csupán. Ebből következik kettőjük szövegrokonsága. Jones így fordította Hafizt, immár Képes Géza közvetítésében:

A gyönyörű nárcisz enged a rózsa hatalmának,
aki rajta uralkodik.
Nem látod-e a rózsát,
aki trónol s a nárciszt,
aki udvarol neki.

Csokonai magyarítása fényes ragyogásában fokozza Jones rajongását olyannyira, hogy eredeti mű kerekedik belőle:

A rózsa mint királyné;
Ül tarka trónusában,
S a nárciszok körűlte
Fennállva udvarolnak.

Képes Géza sorai arra hívják fel figyelmünket, hogy az európaiság, a mai divatos műszóval jelzett szellemi globalitás úttörői voltunk az előőrsben, nem fölzárkózói: Háfiz-Reviczky-Jones-Csokonai: ez a sor is, megint egyszer, ellenállhatatlan erővel bizonyítja azt az igazságot, hogy a világirodalom teljes és tökéletes egység. E folyamatnak akkor és ebben mi indítói vagyunk, évtizedekkel később testestül Goethe és Heine közelítése Hafiz költészetéhez, a líra perzsa ágához. Nemcsak emelkedő, mindig élenjáró nemzet voltunk. Még a XVII. században is a legtöbb európai országban és Amerikában zajlottak boszorkányperek, annak ellenére, hogy már a XII. század fordulóján Könyves Kálmán királyunk hangoztatta az államvezetésre kiható megállapításában: Boszorkányok pedig nincsenek. Ezután Európa még a XVIII. század elejéig égette a szerencsétlen nőket.
Különös és megindító, hogy az életöröm és nem a gyász, nem a nosztalgia jegyében áll Csokonai Hafiz sírhalma felett. Érdeme, hogy az életörömét Földi János halála sem tudja megszakítani, pedig együttérző szívvel gondolt rá, kínzó reumája sem, mely gyötörte, ő Tintorettóhoz hasonlóan elámult, mikor asszonyok feredését látta, figyelte, bajai közepette is a derűre összpontosított. Bántotta őt gróf Festetics György értetlensége, aki nem lett pártolója, aki nem ismerte föl lángelméjét, aki rendre hessentette a költő ideáit, mindez mégsem szegte kedvét, hogy újra és újra tervezze és építse magányosan is a magyar jövőt. Ez a magatartás okozza, hogy a Hafizra emlékező vers írásának időpontjában, miközben Vergilius Georgiconjának kiadását sürgeti reményét nem vesztve a számára közömbös Festeticstől, Keszthely urától, Aggtelek cseppköveinek ragyogásán álmélkodik. Ő is arra összpontosít, melyre Hafiz, arra, hogy a lány Haja éjszín sűrűjéből mi gyönyör hull.
Titokzatos, a vers születésének rejtelme jórészt tisztázatlan A Hafiz sírhalma esetében is, mindez csak arra bizonyság, hogy a költőnek nem elég Debrecen, a hajdúhadházi homok, Karcag, a Nagykunság, Csurgó, a Balaton gyönyörűséget felfedező szemlélése, ő minden tájra, Perzsiára, Hafiz kincseire is nyitott, nem tud betelni a világ csodáival. Egy helyben mindenütt van. A világ és az idő összes pontján, ezzel a gátlásokat szüntető magabiztossággal érkezik meg képzeletében Perzsiába is, Hafiz költői tájaira. Igazi talentumra vall, hogy Csokonai nemcsak formai bravúrral, hanem tökéletes költőiséggel érezte meg az Anekreoni dalok befejező művében Hafiz kincsosztó nagyságát, melyet Debreczeni Attila is hangoztatott. Fantasztikus! Mi Csontváryt és Bartókot véltük kultúránk nagy orientalistájának, de már Csokonai is az, Balassi, Bacsányi, Kazinczy nemkülönben. Kiderül, hogy Hafiz révén Sirász, Csokonai közreműködésével Debrecen is a világ költészetének régi-új-maradandó központja. Dante kortársa nagy perzsa lírikus, akit nemcsak Reviczky, hanem 1824-ben Fábián Gábor, később Erődi Béla, Képes Géza is magyarra fordított.
Mindez művelődésünk egyetemes udvariassága és tapintata, hogy oly sokszor elsőként s minden szellemi rangot összegyűjt magyarul, a világ értékeit, így Hafiz költészetének kincsestárát. Ebben is adódik nagyvonalú munkamegosztás, hiszen mi, magyarok és a németek elsősorban Hafizt fedeztük fel, az angolok Omar Khajjam magaslatait. Milyen vidító kép, rózsabokor övezte sírhalom, az élet színes illata győzedelmeskedik az elmúlás monotóniájában. Az is Csokonai lelki bravúrja, hogy a sírhalom a remény szigete a vers szépségének ragyogásában, így válik az ő közreműködésével az örökkévalóság új központi térszögletévé, időtlen időpillanatává Hafiz sírhalma. Csak a teljesség kedvéért jegyzem meg, hogy páratlan a mű színpompája, barna, kék, fehér, fekete, arany, tarka, zöld, sárga, narancs árnyalat verseng egymással. Kiválik a 49 színegységből a rózsaszín 17 előfordulással.
A nagy szellemek általános udvariassága élő és föltartóztathatatlan folyamat. Csokonai főhajtása Hafiz előtt költészetünk egyik, fölfedezést igénylő magaslati pontja. Őróla se feledkeztek meg utódai. Petőfi Csokonai c. versében a derű boros hangulatát idézi:

És ím, az étel és a bor mellett
És a zenének hanginál
Csapot, papot, mindent felejtett
Csokonai Vitéz Mihály.

Hasonló költői tisztességgel emlékezik a magyar rokokó és felvilágosodás felejthetetlen alakjára, violát, rózsát említve Ady és Tóth Árpád. Dsida Jenő az, aki immár nem Hafiz, hanem Csokonai sírjánál elmélkedik, szólván:

itass meg igéddel,
bölcs magyar halott!

Halott? Csokonai gúlája előtt szintén keserves indulatban Gulyás Pál is létünk nyomasztó változatlanságára utal:

Ha most felkelne, árva lantján
nézhetné ismét a Napot,
várhatna tengert és vidéket...
Százharminc éve nem változott.

Ady Endre Vitéz Mihály ébresztésében sem hazudtolja meg önmagát, elementáris ívben köti egységgé Hafiz és Csokonai költői értékrendjét:

Gyepedző sírján úgy, amiként Hafiz
Sírján szűzekkel Ő tartata tort,
Zilálja csókos lány rózsáit.

Szilágyi Ferenc joggal írja, hogy a művek fényességében Shakespeare, Petrarca, Hafiz és Csokonai Vitéz Mihály neve egymás mellé kerül a költészet magaslatán. Mit is ír Goethe 1814. július 18-án? Több verset írtam Hafizhoz, többnyire jókat. Csokonai csak egyet írt Hafiz sírhalmához, igaz az halhatatlan.