ZEN IRODALOM ZEN LITERATURE
« Zen főoldal
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
黃檗希運 / 黃蘗希運 Huangbo Xiyun (?-850?)
黃檗傳心法要 Huangbo chuanxin fayao
(Rōmaji:) Ōbaku Kiun: 黄檗伝心法要 Ōbaku denshin hōyō
(English:) The essentials of the transmission of mind / Essentials of Mind Transmission
(Magyar:) Huang-po Hszi-jün: A Csung-ling feljegyzés
黃檗斷際禪師宛陵錄 Huangbo Duanji chanshi Wanling lu
黃檗宛陵錄 Huangbo Wanling lu
(Rōmaji:) Ōbaku Kiun: 黃檗斷際禪師宛陵錄 Ōbaku Dansai zenji enryo roku
(English:) Record of Wan-ling (The Wanling record of the Chan master Huangbo Duanji)
(Magyar:) Huang-po Hszi-jün: A Van-ling feljegyzés
 Tartalom |
 Contents |
Huang-po összegyűjtött mondásaiból Huang-po: A Csung-ling feljegyzés Huang-po: A Van-ling feljegyzés
PDF: Le maître Hsi Yun : Le mental cosmique |
Huang Po on the Transmission of Mind PDF: Ch'an Master Huang Po The Dharma of Mind Transmission PDF: Essentials of the Transmission of Mind PDF: Huangbo’s Transmission of the Mind PDF: A Bird in Flight Leaves No Trace: Encounter Dialogues of Huangbo Xiyun PDF: The Wanling record of Chan Master Huangbo Duanji PDF: "Huang-po's Notion of Mind" The Huang-po Literature Huang-po, Extracts from Essential Method of Transmission of Mind Huang-po Hsi-yün HUANGBO XIYUN PDF: Zen Mind, Buddha Mind PDF: The Wan Ling Record of Chan Master Huangbo Duanji: |
Huang-po összegyűjtött mondásaiból
Fordította: Terebess Gábor
Vö.: Folyik a híd, Officina Nova, Budapest, 1990, 25. oldal
Huang-po a kolostor kapujában búcsúzott Nan-csüan mestertől, a kezében tartotta bambusz esőkalapját.
– Nagy melák ember vagy, nem túl kicsi neked ez a kalap? – kérdezte Nan-csüan.
– Ha kicsi is, elfér alatta az egész világ.
– No és én, az öreg Vang mester?
Huang-po feltette kalapját és útnak indult.Amint észrevette, hogy Csao-csou jön hozzá látogatóba, Huang-po mester magára reteszelte az ajtót.
Csao-csou befordult az Eszme Csarnokába, meggyújtott egy fáklyát, és segítségért kiáltott. Huang-po rögtön ki is nyitotta az ajtót és nekirontott:
– Beszélj, beszélj!
– Mire íjat ragadsz – szólt Csao-csou-, a rablónak híre sincs.– Hol jártál? – kérdezte Paj-csang tanítványától.
– Gombát szedtem a Tahsziung-hegy lábánál – mondta Huang-po.
– Láttál tigrist?
Huang-po menten, mint egy tigris, bömbölni kezdett. Paj-csang felkapott egy szekercét és csapásra emelte, de Huang-po megelőzte őt egy jókora pofonnal.
Paj-csang jót kuncogott, és visszatért a templomba:
– A Tahsziung-hegy lábánál tigris settenkedik – szólt a gyülekezethez. – Őrizkedjetek tőle! Engem épp most mart meg.
Lacza Márta illusztrációjaA Tientaj-hegyen jártában Huang-po találkozott egy szerzetessel, aki úgy csevegett és tréfálkozott vele, mint régi barátok közt szokás. A szeme ragyogott és mélyre látott. Huang-po ráállt, hogy együtt vándoroljanak tovább.
Történt, hogy útjukat állta egy megáradt hegyi patak. Huang-po levette bambuszkalapját, leszúrta botját, és tanya után nézett. Ám a szerzetes egyre csak unszolta, hogy keljenek át az árvízen.
– Menj csak, ha akarsz – mondta végül, Huang-po.
A szerzetes felfogta csuhája szegélyét, és úgy kelt át a víz színén, mintha földön járna. Hátra-hátranézett és szólongatta a mestert.
– Te csak saját képességeidet ápoltad – mérgelődött Huang-po. – Ha hamarabb kiismerlek, eltöröm a lábad.– A vérbeli utazónak nincsen poggyásza – mondta Huang-po.
Tarnóczy Zoltán illusztrációjaPej-hsziu kancellár [791-864] meglátogatta a hungcsoui Kaj-jüan kolostort. A falon képeket látott, és megkérdezte az apáttól:
– Milyen képek ezek?
– Jeles szerzetesek képmásai.
– A képmások itt vannak – mondta a kancellár –, de hová lettek a jeles szerzetesek?
Az apát nem felelt.
– Vannak itt csan mesterek? – kérdezte a kancellár.
– Van egy – mondta az apát, és Huang-póhoz vezette.
Pej-hsziu visszaidézte, miről beszélgettek, és feltette ugyanazt a kérdést:
– Hol vannak a jeles szerzetesek?
– Pej-hsziu! – szólította a kancellárt Huang-po.
– Tessék.
– Hol vagy te?
Réber László rajza
Pej-hsziu kancellár átnyújtotta Huang-pónak a csan buddhizmusról írt gondolatait. A mester félretette az irományt anélkül, hogy rápillantott volna. Hosszú ideig hallgatott, aztán megkérdezte Pej-hsziut:
– Érted?
– Nem.
– Csupán az érne valamit, ha ebből is értenéd. Ha kifejezhető lenne tussal és papírral, mire jó egy olyan iskola, mint a mienk?Amikor Lin-csi újdonsült szerzetes volt Huang-po közösségében, egyszerű és közvetlen viselkedése feltűnt a szerzetesfelügyelőnek:
– Bár ifjonc még, más, mint a többi – tűnődött, aztán rászólt:
– Mióta is vagy itt?
– Három éve – felelt Lin-csi.
– Kértél már tanácsot?
– Nem tudom, mit kérdezzek.
– Miért nem kérdezed meg a tisztelendő apáttól, mi a buddhizmus értelme?
Lin-csi úgy is tett. Ám alig fejezte be mondókáját, Huang po megbotozta.
– No, milyen tanácsot kaptál? – kérdezte később a felügyelő.
– Még be se fejeztem a kérdést, a mester máris megbotozott – mondta Lin-csi. – Fogalmam sincs, miért.
– Menj csak, kérdezd meg még egyszer!
De másodszor, sőt harmadszor is botozás lett a kérdezősködés vége.
– Voltál olyan jó és elküldtél a mesterhez – mondta végül Lin-csi a szerzetesfelügyelőnek. – Háromszor kérdeztem meg a buddhizmus értelmét, és háromszor botozott meg érte. Bizonyára valami régi gátlás akadályoz benne, hogy megértsem mélyebb szándékait. Jobb lesz, ha elmegyek.
– Azért csak búcsúzz el a mestertől!
Lin-csi bólintott.
A szerzetesfelügyelő előresietett Huang-póhoz:
– Az a kérdezősködő fiatal szerzetes igencsak alkalmas lenne az Eszme befogadására. Ha búcsúzni jön, el kéne igazítani. A jövendőnek ültetünk, talán nagy fává terebélyesedik, és majdan nemzedékek hűsölhetnek árnyékában.
Lin-csi kisvártatva meg is jelent.
– Nem kell messzire menned – mondta Huang-po –, csak Ta-jühöz [Kao-an Ta-jü] , a Kaoan járásba, megmagyaráz ő mindent.
Lin-csi el is ment hozzá.
– Honnan jöttél? – kérdezte Ta-jü.
– Huang-pótól.
– Mit mond Huang-po?
– Háromszor kérdeztem tőle, mi a buddhizmus értelme, és háromszor botozott meg érte. De fogalmam sincs, milyen hibát követtem el.
– Huang-po annyit vesződött veled, mint egy jó öreg nagymama, te mégis hozzám hurcolod a hibáidat!
Lin-csi egy csapásra megvilágosult:
– Végeredményben Huang-po buddhizmusa nem is nagy ügy! – jelentette ki.
– Te ágybahugyozó ördögfajzat! – ragadta meg Lin-csit Ta-jü. – Idejössz nekem, hogy még azt se tudod, milyen hibát követtél el, most meg egyszerre Huang-po buddhizmusa se nagy ügy! Mit forgatsz a fejedben, mondd!
Lin-csi válaszul háromszor oldalba vágta Ta-jüt.
– Huang-po a mestered – engedte el Lin-csit Ta-jü. – Semmi közöm hozzátok!
Lin-csi visszatért Huang-póhoz.
– Mikor lesz már vége ennek a jövés-menésnek? – kérdezte Huang-po.
– Az a nagymamai jó szíved tehet róla! – Lin-csi ezzel leborult, és Huang-po szolgálatára állt.– Honnan jössz?
– A minap Ta-jühöz voltál szíves küldeni.
– No, és mit mondott Ta-jü?
Lin-csi elmesélte, mi történt.
– Kedvem lenne elkapni azt a szerzetet, és jól kiosztani!
– Mire vársz? Oszd ki azonnal! – és pofon vágta Huang-pót.
– Megőrültél? A tigris bajuszát ráncigálod?
Lin-csi elordította magát.
– Segéd! – szólt Huang-po. – Kísérd ezt az őrültet a szerzetesek csarnokába.A kolostor apraja-nagyja kapával a vállán bandukolt a veteményesbe; Lin-csi utolsó volt a sorban. Huang-po hátrapillantott, és látta, hogy üres a keze:
– Hol a kapád? – kérdezte.
– Elvitte valaki – mondta Lin-csi.
– Gyere csak ide, tisztázzuk a dolgot.
Mikor a mester közelebb ért, Huang-po feltartotta a kapáját, mint egy zászlót:
– Senki a világon el nem veszi tőlem!
Erre Lin-csi megkaparintotta, és maga tartotta fel:
– Akkor hogy került az én kezembe? – kérdezte.
– Ma valaki oroszlánrészt vállal a munkából – jegyezte meg Huang-po, és visszaindult a kolostorba.Lin-csi a szerzetesekkel kapált a veteményesben. Huang-po is kijött körülnézni, mire Lin-csi abbahagyta a munkát, és a kapája nyelére támaszkodott.
– Elfáradtál? – kérdezte Huang-po.
– Még fel se emeltem a kapát – mondta Lin-csi –, mitől fáradtam volna el?
Huang-po rásózott egyet. Lin-csi megragadta az öreg botját, és a földre taszította vele.
Huang-po odahívta a felvigyázót, hogy segítse fel.
– Hogy tűrheted – háborgott a felvigyázó –, hogy ez a kötözni való bolond pimaszkodjon tisztelendőségeddel?
Huang-po alig állt lábra, most a felvigyázóra sózott rá egyet.
Lin-csi, aki közben nekiállt kapálni, megjegyezte:
– Másutt hamvasztják a holtakat, én itt egy csapással elevenen elhantollak benneteket.Lin-csi így szólt a szerzetesekhez:
– Figyeljetek ide! Húsz évvel ezelőtt a néhai Huang-po mesternél háromszor kérdezősködtem a buddhizmus alapeszméjéről, és háromszor botozott meg érte. De csak száraz kórónak éreztem a botját, és azóta is vágyom egy igazi verésre. Nos, melyikőtök képes rá?
Egy szerzetes lépett elő a gyülekezetből:
– Majd én kiosztlak – mondta.
A mester nyújtotta is a botját, de a szerzetes habozását látván, jól elverte.
Huang-po
Huang-po tanításai
Huang-po Hszi-jün: A Csung-ling feljegyzés
Lok-to Dharma mester The Dharma of Mind Transmission: Zen Teachings of Huang-po című műve alapján
Fordította: Hadházi Zsolt
http://zen.gportal.hu/gindex.php?pg=4792614&nid=929733
Egyik Buddha és egyik érző lény sem különbözik az Egy Tudattól. Ebben az Egy Tudatban sem keletkezés sem megszűnés, sem név sem forma, sem hosszú sem rövid, sem nagy sem kicsi és sem létezés sem nem-létezés nincsen. Meghaladja a név, szó és viszony minden korlátját, és olyan határtalan, mint a nagy üresség. Gondolatot létrehozni hibás, és bármiféle elmélkedés arról hétköznapi képességeinkkel alkalmazhatatlan, nem a tárgyhoz tartozó és pontatlan. Csak a Tudat a Buddha, és a Buddhák és az érző lények nem különbözőek. Az összes érző lény megragadja a formát és önmagán kívül keres. A Buddhát használva a Buddha keresésére, így a tudatot használják a Tudat keresésére. Ilyen módon gyakorolva még a kalpa végén sem érhetik el a gyümölcsöt. Azonban, mikor a gondolkozás és megkülönböztetés hirtelen abbamarad, a Buddhák megjelennek.
A Tudat a Buddha, és a Buddhák nem különböznek az érző lényektől. Az érző lények Tudata nem csökken, a Buddha Tudata nem növekszik. Ezenfelül, a hat páramita és az összes síla, számtalan mint a Gangesz homokszemei, a tudatunkhoz tartoznak. Így nincs szükség magunkon kívül keresni hogy létrehozzuk azokat. Mikor az okok és feltételek egyesülnek, megjelennek; ahogy az okok és feltételek szétválnak, eltűnnek. Tehát ha valaki nem érti, hogy a saját Tudatunk maga a Buddha, akkor csupán a gyakorlás formáját ragadja meg és még több káprázatot hoz létre. Ez a megközelítés pontosan az ellentétes a Buddha gyakorlásának útjával. Csak ez a Tudat egyedül a Buddha! Semmi más!
A Tudat áttetsző, nincs alakja vagy formája. Gondolatot és megkülönböztetést létrehozni megragadás és a természetes Dharmával ellentételesen halad. Időtlen idők óta sosem volt megragadó Buddha. A hat páramita gyakorlása és a különböző más módszerek úgy ismertek, mint a Buddhává válás fokozatos útja. Ez a fokozatos út azonban egy másodrangú ötlet, és nem képviseli a Tökéletes Felébredéshez vezető teljes utat. Ha valaki nem érti meg, hogy a saját tudata a Buddha, akkor semmilyen Dharmát sem lehet soha elérni.
A Buddhák és az érző lények ugyan azt az alapvető Tudatot birtokolják, sem összekeverve sem szétválasztva a valódi üresség minőségét. Mikor a nap a négy égtáj irányába világít, a világ fényes lesz, de a valódi üresség soha. Mikor a nap lemegy, a világ sötét lesz, de az üresség sosem sötét. A sötétség és a fényesség birodalmai elpusztítják egymást, de az üresség természete tiszta és zavartalan. Mind a Buddhák, mint az érző lények Igazi Tudata ugyan ezt a természetet élvezi.
Ha valaki azt gondolja, hogy a Buddha tiszta, fényes és szabad, s hogy az érző lények mocskosak, sötétek és a szamszárába kötöttek, mi több, ha valaki ezt a nézetet használja, hogy gyakoroljon, akkor még ha oly sok kalpán át is kitart mint a Gangesz homokszemei, nem éri el a Bódhit. Ami mind a Buddháknak, mind pedig az érző lényeknek létezik, az a feltétel nélküli Tudat (Aszamszkrita csitta), aminek azonban semmit sem kell elérnie. Sok Zen tanuló, nem értve ennek a Tudatnak a természetét, a Tudatot használják, hogy Tudatot csináljanak, így ragadják meg a formát és magukon kívül keresnek. Azonban, ez csak a gonosz útjának a követése, s valójában nem a Bódhi gyakorlásának útja.
Felajánlásokat tenni egy „tudat nélkülinek” meghaladja a számtalan másoknak tett felajánlások érdemeit. Miért van ez? Mert a tudat nélkül feltétel nélküli Buddhánk van, akinek nincs sem mozgása sem akadálya. Ez egyedül az igazi üresség, sem nem aktív, sem nem passzív, forma vagy hely, nyereség vagy veszteség nélküli.
Mandzsúsri Bódhiszattva jelképezi a nagy szubsztanciát (lényegiség) és Samantabhadra Bódhiszattva jelképezi a nagy funkciót (cselekvés). A szubsztancia ürességet jelent, akadálynélküliséget; a funkciók formátlanságot jelentenek, kimeríthetetlenséget. Avalókétésvara Bódhiszattva jelképezi a nagy együttérzést (mahákarúna), és Mahásztháma Bódhiszattva jelképezi a nagy bölcsességet (mahápradnyá). Vimalakirti azt jelenti „tiszta név”. A tisztaság a természet és a név a forma. Név és forma nem különbözik, és ezért hívják Vimalakirtit „tiszta névnek”. Ezek a nagy Bódhiszattvák jelképezik azokat az üdvös minőségeket, vagy tökéletességeket, amiket belsőleg mindannyian birtokolunk. Nincs Tudat, amit magunkon kívül kellene keresni. Megértve „így van az” az emberek azonnal felébrednek. Sok mai Dharma tanuló nem vizsgálja meg a saját tudatát, hanem helyette kívül keres és a forma birodalmát ragadja meg. Félve a bukástól, nem tudnak belépni a dhjána birodalmába és ezért gyengeséget és csalódottságot tapasztalnak, majd visszatérnek az intellektuális megértés és tudás kereséséhez. Ebből következően, sok tanuló törekszik tantételi vagy intellektuális megértésre, de csak igen kevesen jutnak el az Igazi Felébredés állapotába. Csak haladnak a tévedésükben a Bódhival pont ellenkező irányba.
Valakinek felül kéne múlnia a nagy földet. Az összes Buddha, Bódhiszattva, déva és ember a földön lépked, de a föld ezért még nem örvendezik. Mikor a birkák, ökrök, hangyák, stb. lépkednek rajta, a föld ezért még nem lesz dühös. Ékszerekkel, vagy ritka illatokkal ékesítetten, a föld nem hoz létre vágyat. Ürüléket és rossz szagokat cipelve, a föld nem mutat utálatot vagy undort. A feltétel nélküli Tudat tudat nélkül való, formán túli. Az összes érző lény és a Buddhák nem különbözőek; a Tökéletesen Felébredett Tudat ilyen. Ha a Dharma tanulók képtelenek hirtelen elengedni a feltételes tudatot, s helyette más módon gyakorolnak, sok kalpa telhet el, s mindez alatt nem fogják elérni a Bódhit. Mert le vannak kötözve a Három Jármű erényein való gondolkodástól, nem érnek el valódi megszabadulás.
Néhány tanuló gyorsan elérik a megszabadított Tudat állapotát, néhány lassan. Egy Dharma beszéd meghallgatása után néhányan közvetlenül elérik a „nincs tudatot”. Ezzel szemben, néhányaknak először fokozatosan végig kell menniük a Bódhiszattva hit tíz fokán, a Bódhiszattva fejlődés Dászabhúmiján, és a tíz állomáson, mielőtt elérnék a Tökéletesen Felébredt Tudatot. Akár hosszú, akár rövid ideig tart valakinek, ha egyszer elérte, akkor a „nincs tudatot” nem veszítheti el soha többé. Azzal, hogy nincs tovább mit művelni és több, mit el lehetne érni, ráébred, hogy ez a „nincs tudat” igazi, nem hamis, Tudat. Akár gyorsan, akár a Bódhiszattva fejlődés különböző állapotain végigmenve fokozatosan érik el ezt az állomást, a „nincs tudat” megvalósítását nem lehet sekély vagy mély fogalmakkal jellemezni. Azok a tanulók, akik nem tudják elnyerni a megértés és megszabadulás eme állapotát, továbbra is üdvös és káros tudatállapotokat hoznak létre a forma megragadásával, így további szenvedést teremtve a szamszárában.
Röviden, semmi sem jobb, mint hirtelen felismerni az Eredeti Dharmát. Ez a Dharma a Tudat, és a Tudaton kívül nincs Dharma. Ez a Tudat a Dharma, és ezen a Dharmán kívül nincs tudat. Az én tudat „nincs tudat” és nem „nincs tudat”. Ébreszd fel a tudatot a „nincs tudatra” és nyerd el a csendes és hirtelen megértést. Csak ezt!
Egy Zen mester mondta: „Törd le a beszéd útját és pusztítsd el a gondolkodás helyét!” Ez a Tudat maga a Buddha tiszta Forrása; és az összes Buddha, Bódhiszattva és érző lény birtokolja ugyan ezt a Tudatot. Azonban néhány ember, a káprázat és megkülönböztetés következtében, sok karma gyümölcsöt teremt. Az Eredeti Buddha nem tartalmaz semmit. Ébredj fel hirtelen, mélyrehatóan és teljesen az Eredeti Buddha ürességére, békére, ragyogására, csodájára és boldogságára!
Annak a megvalósítása, aki gyakorolta a tízezer Dharma kaput három kalpán át, keresztül ment a Bódhiszattva állomásokon, és annak a megvalósítása, aki hirtelen felébredt az Egy Tudatra egyenlő. Mindkettő csupán elérte Saját Eredeti Buddháját. Az előbbi fajtája a tanulónak, a fokozatosan megvalósító, elérve Eredeti Buddhájához, visszanéz múltbeli gyakorlásának három kalpájára, mintha magára nézne, amint minden lényegiség nélkül cselekszik egy álomban.
Ezért mondta a Tathágata: „Nem volt valójában semmilyen Dharma, amivel a Tathágata elérte a Legfelsőbb Felébredést. Ha lett volna, Dípankara Buddha nem jósolta volna meg, hogy a jövőben elérem a Buddhaságot.” S a Tathágata még ezt fűzte hozzá: „Ez a Dharma egyetemes és részrehajlás nélküli; ezt hívják Legfelsőbb Felébredésnek.” [Gyémánt szútra XVII.]
A Tudat eme legvégső tiszta forrása körülfogja az összes Buddhát, érző lényt és a hegyek, a folyók, a formák és a formanélküliség világait. A tíz irányon keresztül minden és mindenki visszatükrözi a tiszta Tudat egyenlőségét, ami mindig egyetemesen átható és megvilágító. Azonban, akik csupán világi megértéssel rendelkeznek nem tudják felismerni ezt az igazságot és így a látást, hallást, tapintást és gondolkodást azonosítani a tudattal. Befedve látással, hallással, tapintással és gondolkodással, nem képesek látni az Eredeti Tudat ragyogását. Ha valaki hirtelen tudat nélkül van, az Eredeti Tudat megjelenik, mint a nagy nap az égen, mindenhova világítóan, akadálytalanul.
A legtöbb Dharma tanuló a látást, hallást, tapintást és gondolkodást csak mozgásként és funkcióként ismerik, és így képtelenek felismerni az Eredeti Tudatot a látás, hallás, tapintás és gondolkodás pillanatában. Azonban, az Eredeti Tudat nem tartozik a látáshoz, halláshoz, tapintáshoz és gondolkodáshoz, de ugyan úgy nem eltérő vagy elkülönült ezektől az aktivitásoktól. Az a nézet, hogy valaki a látás, hallás, tapintás és gondolkodás nem jelenik meg, de attól még az ember nem különálló ezektől az aktivitásoktól. Ez a mozgás nem homályosítja el a Tudatot, mert az maga nem is egy dolog, sem pedig valami a dolgoktól külön. Sem maradva sem megragadva, képes minden irányba szabadon mozogni, bárhol, ez a Tudat Bódhimandalává változik.
Mikor az emberek hallják, hogy az összes Buddha átadja a Tudat Dharmát, azt képzelik, hogy van valami különleges Dharma amit el kéne érniük. Akkor megpróbálják a Tudatot használni a Dharma megtalálására, s nem jönnek rá, hogy maga a Tudat a Dharma és hogy a Dharma maga a Tudat. A tudatot használva a Tudat keresésére, ezer és ezer kalpán keresztül gyakorolhat és mégsem érik el. Azonban, ha egy ember hirtelen tudat nélkül lehet, akkor ő és az Eredeti Dharma egyek. Egy tékozló fiú elfelejtette, hogy egy gyöngy volt elrejtve saját ruhájának hajtásába és kívül kereste azt, itt és ott, futva mindenfele megvadultságában és csodálkozásában. Ekkor egy bölcs barát rámutatott neki a gyöngyre, így aztán megtalálta ott, ahol mindig is volt.
A legtöbb Dharma tanuló össze van zavarodva az Eredeti Tudat kérdésében, nem tudva, hogy az Eredeti Dharma nem-létező, sem függő sem álló. Sem aktív sem passzív, és kavargó gondolat nélküli, hirtelen elérhetik a Tökéletes Felébredés állomását és láthatják, hogy elérték az Eredeti Tudat helyzetét, ami egyedül a Buddha. Visszatekintve sok kalpán keresztüli megelőző gyakorlásukra, most már úgy látják, mint csupán feleslegesen végzett munkát. Így a tékozló fiú megtalálta eredeti gyöngyét, és rájött, hogy az idő és energia amit az önmagán kívül való keresésére fordított ez idáig, az egész teljesen szükségtelen volt. Ezért Sákjamuni Buddha ezt állította: „Nem volt valójában semmilyen Dharma, amivel a Tathágata elérte a Legfelsőbb Felébredést.” Mivel a legtöbb ember ezt a Dharmát mélynek és nehéznek tartja elhinni, muszáj hasonlatokat használni a Legfelsőbb Valóság kifejezésére.
A Dharma tanulóknak semmilyen kételyt nem szabadna táplálniuk a testet illetően, és rá kéne ébredniük, hogy úgy ahogy van, a négy elemből áll össze, amiben nincs én vagy mester, amit találni lehetne. A szkandhák a tudat, de ott sincs én vagy mester amit találni lehetne. A hat érzékszerv, hat érzéktárgy és a ha érzéktudatosság alkotja a tizennyolc érzékbirodalmat, amik hasonlóképpen üresek. Születés, halál és az összes dolog mindenhol üres. Csak az Eredeti Tudat tágas és tiszta. Ha valaki fenntartja eme test négy elemét és az éhség fekélyét megragadástól mentes módon csillapítja, akkor magát bölcsesség étellel táplálja. Másrészt, ha valaki üldözi az ízt, a mértékletesség szabályaira való tekintet nélkül, és a megkülönböztetést használja dolgok keresésére hogy kielégítse étvágyát és jóllakassa vágytermészetét, akkor tudatosság ételen lakmározik.
A tanuló függ a Dharma Tanítás hangjától, hogy elérje a Tökéletes Felébredés állapotát, de még mindig nem ismeri a feltétel nélküli Tudat valóságát. Ez azért van, mert tévesen gondolatokat hoz létre a Tanítást, hangokat, különleges erőket, kedvező jeleket, beszélést és cselekvést illetően. Ha egy ilyen ember hallana a Bódhiról, vagy a Nirvánáról és utána nekilátna gyakorolni, hogy elérje a Megszabadulást – még ha három nagy Aszankhjéja kalpán keresztül is – gyakorlása valójában soha nem érné el a Legfelsőbb Buddha Gyümölcsöt. Ez a gyakorlás a Srávaka szinthez tartozik és Srávaka Buddhának hívják. Hirtelen felébredve az ember saját Tudatára, valódi Buddhát talál. Semmit sem kell gyakorolni, semmit sem kell elérni – ez egyedül a Legfelsőbb Tao, a valódi Dharma. A Tudat keresése nélkül, nincs születés; a Tudat megragadása nélkül, nincs halál. Az, ami sem születés sem halál a Buddha. A 84000 Dharma hasznos gyógyítani a szenvedő lények betegségeit, de azok csupán segítő eszközök a tanításhoz, térítéshez és az összes érző lény megszerzéséhez. Azonban, csak az Eredeti Üresség, szennyeződések nélkül, a Bódhi.
Ha a Dharma tanulók ismerni kívánják a sikeres gyakorlás kulcsát, akkor tudniuk kéne, hogy az a tudat, ami nem tartózkodik semmin. Az üresség a Buddha Dharmakájája, épp ahogyan a Dharmakája az üresség. Az emberek általános felfogása az, hogy a Dharmakája áthatja az ürességet, és hogy az benne van az ürességben. Azonban ez téves, mert meg kéne érteni, hogy a Dharmakája az üresség és hogy az üresség a Dharmakája.
Ha valaki azt gondolja, hogy az üresség egy létező és hogy ez az üresség különáll a Dharmakájától, vagy hogy van egy Dharmakája az ürességen kívül, akkor az az ember hibás nézetet vall. Az ürességről való nézetek teljes hiányában az igazi Dharmakája megjelenik. Az üresség és a Dharmakája nem különbözik. Az érző lények és a Buddhák nem különböznek. Születés és halál és Nirvána nem különböznek. Klésa és Bódhi nem különböznek. Ami egyedül túl van minden formán az a Buddha.
A világi emberek a világiasságot ragadják meg; a Dharma tanulók a Tudatot ragadják meg. Ha mind a világiasságot, mind a tudatot elengedik, akkor valódi Dharmával találkozhatnak. Világiasság nélkül tartózkodni könnyű; tudat nélkül tartózkodni nehéz. Az emberek félnek tudat nélkül tartózkodni és félnek ez irányú szándékaik elbukásában, mert azt gondolják, hogy semmibe se tudnának kapaszkodni.
Időtlen idők óta a Felébredt Tudat és az Üresség természete ugyan abból állt, abszolút nem-kettőssége sem a születésnek sem a halálnak, sem a létezésnek sem a nem-létezésnek, sem a tisztaságnak sem a tisztátalanságnak, sem a mozgásnak sem a nyugalomnak, sem a fiatalnak sem az öregnek, sem a belsőnek sem a külsőnek, sem az alaknak és a formának, sem a hangnak és a színnek. Sem küzdve sem keresve, nem szabadna használni sem az értelmet a megértéshez, sem a szavakat a Felébredt Tudat kifejezéséhez. Nem kéne azt gondolni, hogy az egy hely vagy dolgok, név vagy forma. Csak akkor válik megértetté, hogy az összes Buddha, Bódhiszattva és az érző lények ugyan azt a természetes állapotát birtokolják a nagy Nirvánának.
Az Igazi Természet a Tudat; a Tudat a Buddha; a Buddha a Dharma. Nem szabadna a Tudatot a Tudat keresésére használni, a Buddhát a Buddha keresésére, sem a Dharmát a Dharma keresésére. Ezért, a Dharma tanulóknak hirtelen meg kéne látniuk a nincs-tudatot és hirtelen el kéne érniük a nyugalmat és a csendet. A kavargó gondolatok rosszak, de a Tudatot a Tudat átadására használni jó. Vigyázz hogy ne keress magadon kívül. Ha azt hiszed, hogy a tudat rajtad kívül van, az ugyan olyan, mint egy tolvajt a saját fiaddal összetéveszteni.
Vágyakozásunk, ellenszenvünk és megtévesztettségünk következtében sílát, szamádhit és pradnyát kell használnunk a tudat megragadástól és megtévesztettségtől való megtisztításához. Ha eredendően nincs szennyeződés, akkor mi a Bódhi? Erre vonatkozóan mondta egy Zen Mester: „Minden Dharma amit az Úr Buddha tanított csupán az összes tudat eltörléséért tette. Bármiféle tudat nélkül, mire való a Dharma?” Tehát, nincs semmi, amihez ragaszkodnunk kéne a tiszta Buddha eredeti és végső forrásánál. Még ha az üresség számtalan ékszerrel és más kincsekkel lenne is díszítve, ezek a dolgok nem tudnának megmaradni. Hasonlóan, még ha a Buddha Természet mérhetetlen bölcsességgel és erénnyel díszítenék is fel, annak a díszítésnek nem volna hol maradnia. A legtöbb ember tévedésben van saját természetét illetően, és így nem tudnak, vagy nem akarnak felébredni saját Tudatukra.
Röviden, minden dolog a Tudattól függ. Mikor az okok és a feltételek találkoznak, a dolgok megjelennek. Mikor az okok és feltételek szétválnak, eltűnnek. A Dharma tanulóknak nem szabadna szennyezniük tiszta természetüket gondolatok létrehozásával. A síla és a pradnyá tükre ragyogó és nyugodt, s engedi, hogy rálássunk a látásra, hallásra, tapintásra és gondolkodásra. A Tudat szférájának ez a nézete csak segítő eszköz, hogy tanítsa az átlagos, vagy alacsonyabb képességekkel rendelkezőket, s nem a Legfelsőbb Bódhi látványa. Aki a Legfelsőbb Bódhira törekszik, annak nem szabadna ilyen nézetet vallani. A létező és a nem-létező ugyan úgy a megragadó tudat szférájában van. Lét és nemlét nélkül nincs tudat és minden a Dharma.
Egy Zen Mester mondta: „Kínába érkezése óta Bódhidharma Pátriárka csak a feltétel nélküli Tudat nézetét tanította és csak a feltétel nélküli Dharmát terjesztette.” A Dharmát használni a Dharma átadására, nincs más Dharma. A Buddhát használni a Buddha átadására, nincs más Buddha. Ez a Dharma „szavak-nélküli” Dharma; ez a Buddha „szavak-nélküli” Buddha. Így hát, ezek a Tiszta Tudat végső forrása. Ez az igazi Zen tanítás. Minden más hamis!
A pradnyá az Eredeti Tudat forma nélkül. A világi embereknek nincs természetes hajlamuk a Tao irányába, de helyette szeretnek belemerülni a hat érzelembe ami az érző létezés hat feltételéből fakadóan jön létre – vagyis, az érzelmi hatások, mint a vágyakozás vagy ellenszenv, ami akkor jön létre, mikor az érzék-tárgyak kapcsolatba kerülnek a belső érzék-alapokkal, vagy mikor ezt követően visszaemlékszik valaki erre a kapcsolatra. A Dharma tanulók, akik engedik a születés és halál gondolatát megjelenni, belezuhannak Mára birodalmába. Ha valaki engedi egy gondolat megjelenését miközben néz (valamit), eretnekségbe esik. Mikor valaki a születés és a halál elpusztítására vágyik, belezuhan a Srávaka birodalomba. Aki nem lát sem születést sem halált és éber a megszűnésre, belezuhan a Pratjékabuddha birodalomba. Azonban, valaki kérdezheti: Eredendően a dharmák nem ismernek keletkezést, akkor hogy lehetnek megszűnésnek alávetettek? A válasz amit kaphat: Ezzel a nem-kettős kinézettel – vagyis hogy nincs sem vágyakozása sem ellenszenve – minden a Tudat. Ez egyedül a Legfelsőbb Felébredés Buddhája!
A világi emberek hagyják, hogy gondolatok jelenjenek meg a tudat szféráját illetően és így táplálják a vágyakozást és az ellenszenvet. Ha valaki nem akarja ezt a kötöttséget, el kell felejtenie a tudatot. Tudat nélkül a szféra üres. Ha valaki nem akar „tudat nélkülit”, csupán be akarja fejezni a kötődést a különböző birodalmaiban a tudatnak, akkor egyszerűen csak még több zavart teremt. Ezért, rá kell ébredni, hogy az összes jelenség a Tudattól függ és hogy a Tudat maga elérhetetlen, már ha valaki el akarja érni a Legfelsőbb Felébredés Buddháját.
Pradnyá tanulók, még ha az egy Dharmát is keresitek és nem gondoltok a Három Járműre, ez az egy Dharma ugyan úgy megszerezhetetlen. Ha valaki azt mondja, hogy meg tudja szerezni, akkor az tényleg egy arrogáns személy és tényleg olyan, aki azokkal van, akik elhagyták a Lótusz Gyülekezetet, elutasítva, hogy a Lótusz Tanítást hallgassák. Így mondta a Tathágata: „Nem volt valójában semmilyen Dharma, amivel a Tathágata elérte a Legfelsőbb Felébredést.” Azonban, van a kimondatlan, csendes megértés. Csak ez van!
Akik közel vannak a halálhoz csak akkor ismerik fel, hogy az öt szkandha üres, a valódi Tudat forma nélküli, és hogy a négy elemben nincsen én. Sem jövés sem menés, a Buddhák tudata nem távozik. Ha valaki hirtelen megérti a feltétel nélküli Tudatot és ráébred, hogy a tudat-szféra nem-elkülönült, akkor nem köti meg a három időszak. Ez az igazi Árja (nemes ember), aki mentes a szennyező hajlamoktól. Kellemes érzék tárgyakkal találkozva, s még a Buddháktól köszöntve is, nem üldözi azokat. Szörnyű vagy utálatos érzék tárgyak nem okoznak félelmet egy ilyennek. Tudat nélkül tartózkodva, mint a Dharmadhátu, a Tudat szabad minden megtévesztettségtől.
Egy Zen Mester mondta: „A Srávaka, Bódhiszattva, Dászabhúmi és a Szamjak Szambódhi segítő tanítása mind a fokozatos felébredés ösvényéhez tartozik.” Mi a tökéletes Nirvána? A tökéletes Nirvána a hirtelen megértés, hogy a saját természetünk az eredeti Buddha és az Igazi Tudat. Az a hirtelen ráébredés, hoyg nincs sem Buddha sem érző lények, sem alany sem tárgy. Ha ez a jelenlegi hely illúzió város, akkor hol van a tökéletes Nirvána? A tökéletes Nirvánára nem lehet rámutatni, mert azt csak egy helyre tudunk. Bármire is gondoljunk mint hely, az nem lehet az igazi, tökéletes Nirvána helyzete. Lehet adni jelet, hogy mely irányban van, de nem lehet egy meghatározott helyet mondani. Azonban, el lehet jutni egy helyes és csendes megértéséhez.
Egy Iccshantika egy taníthatatlansága miatt elhagyott ember, mivel teljesen hiányzik a szívéből a hit. Ha az érző lények és a Srávakák nem hiszik, hogy „tudat nélkül” lenni a Buddha és a Legfelsőbb Felébredés, akkor bizonyosan Iccshantikáknak lehet őket nevezni.
Minden Bódhiszattva bízik a Buddhadharmában, legyen akár az a Srávaka, vagy a Bódhiszattva jármű tanítása. Minden érző lény ugyan olyan Dharma természettel rendelkezik, mint a Buddhák, és ezért jó gyökerekkel rendelkező Iccshantikáknak lehet őket nevezni. Röviden, akik függnek a Tanítás hallgatásától hogy elérjék a Felébredést, azokat Srávakáknak hívják. Akik a függő keletkezés (pratitjaszamutpadá) tizenkét nidánáján szemlélődnek, s így nyerik el a Felébredést, azokat Pratjékabuddháknak hívják. A legtöbb Dharma tanuló felébredt a Dharma tanításától, de nem ébredt fel közvetlenül a Tudatra. Sok kalpán át gyakorolva, még mindig nem érik el az Eredeti Buddhát. Épp ahogy egy kutyát megzavar egy neki dobott darab föld, ekképp felejtjük el az Eredeti Tudatot. Azonban, ha valaki eléri a csendes és kimondatlan megértést, tudja, hogy mivel a tudat a Dharma, épp ezért nem szükséges a Dharmát keresni.
A legtöbb ember tudatát akadályozzák a tudat-birodalmak, és csupán a jelenségekkel összekevert és beszennyezett princípiumát látják a Buddhának. Így, folyton próbálkoznak kilépni a tudat-birodalmakból és lecsendesíteni a tudatot. Hogy elérjék a Tiszta Tudatot, megpróbálják kitörölni a jelenségeket és megtartani a princípiumot, miközben nem veszik észre, hogy a tudat-birodalmakat a Tudat és a jelenségeket a princípium akadályozza. Tudat nélkül a birodalmak üresek; mikor a princípium nyugodt, akkor a jelenségek is. Nem szabadna a Tudatot fejjel lefelé fordítani valamiféle személyes célért. Az emberek nem igazán akarják felismerni a „tudat nélkül” való állapotot, félve, hogy ha elbuknak gyakorlásukban, akkor egyoldalú üresség lesz az eredménye. A bolond emberek csak a jelenségeket próbálják kitörölni, de nem törlik ki a tudatot. A bölcs ember kitörli a tudatot és nem törődik a jelenségekkel. A Bódhiszattva tudata üres, mindent elhagyott és semmit sem ragad meg, sem boldogságot sem érdemet.
Három fokozata van az elhagyásnak ebben a gyakorlatban. A legmagasabb fok a test és a tudat elhagyása azáltal, hogy felismer mindent, belül és kívül, mint ürességet, hogy nincs semmi amit meg lehetne szerezni és nincs semmi amit meg lehetne ragadni. A gyakorlás iránti hitének és elhatározottságának erejétől függően, végrehajtja a rosszról és a jóról, a létezésről és nemlétezésről való nagy lemondást. Ezt a megértését az igazságnak követi a gyakorlás és a jutalom vagy személyes haszon el nem várása, ez a középső fokozata az elhagyásnak. A legmagasabb foka az elhagyásnak hasonlatos ahhoz, mikor valaki egy fáklyát tart maga előtt, nincs sem a káprázatban, sem a felébredésben. A középső elhagyás hasonlatos ahhoz, mikor valaki a fáklyát az egyik oldalán tartja; néha világos, néha sötét. A legalacsonyabb elhagyás hasonlatos ahhoz, mikor valaki a fáklyát a háta mögött tartja, így képtelen meglátni a gödröt vagy a csapdát maga előtt. A Bódhiszattva tudata üres, mindent elhagyott. A múlt-tudat nem ragadja meg a múltbeli elhagyást; a jelen-tudat nem ragadja meg a jelenbeli elhagyást; a jövő-tudat nem ragadja meg a jövőbeli elhagyást.
Mióta a Tathágata ráhagyta Tanítását a tiszteletreméltó Mahákásjapának, a Tudatot a Tudat átadására használták, ezen kívül semmi sem szükséges. Ahogy a pecsét nem hagy lenyomatot az égen, ugyan úgy az ember nem hagy írott nyomot. Ahogy a pecsét lenyomatot hagy a papíron, az ember nem hagy Dharmát. Ezért hát, a Tudatot használva a Tudat lenyomatához, még mindig csak Tudata van az embernek. A jó és a rossz lenyomata nélkül nehéz elérni a kimondatlan megértést. Ebből az okból kifolyólag, sok Dharma tanuló tanul, de csak kevés teljesíti be az ösvényt. Azonban, a nem-tudat a Tudat és a nem-elérés az Elérés.
A Tathágatának háromszoros teste van. A Dharmakája hírdeti a Dharma üresség-természetét. A Dharmakája jelenti ki a szavakon és formákon túli Dharmát. Mivel valójában nincs kifejtendő Dharma, az üresség Dharmáját tanítja mint öntermészetet. A Nirmánakája hírdeti a hat páramitát és az tízezernyi Dharma gyakorlatot. A Szambhógakája fejti ki a Dharmát az érző lények körülményeinek és képességeinek megfelelően.
Az egy lényeg a Tudat. A hat érzékszerv a hat érzéktárggyal és az ezekből következő hat érzéktudat együtt az, amit a tizennyolc birodalomnak hívnak. Ha ezt a tizennyolc birodalmat úgy látja valaki, mint amik üresek és egy lényeggé teszi azokat, akkor az a lényeg a Tudat. Minden Dharma tanuló tudja ezt elméletben, de nem tudják magukat elválasztani ezen lényeg és a hat érzék kettősségén és elemzésén alapuló nézetektől. Mivel ezek a dharmák megkötik őket, nem tudják csendesen megérteni az Eredeti Tudatot.
A Tathágata megjelent a világban, hogy a Legfelsőbb Járművet tanítsa. Azonban, mivel az érző lények képtelenek voltak hinni benne, és még káromolták is a Tanítást, benne maradtak elmerülve és fuldokolva a szenvedés tengerében. Ezért a Tathágata alkalmazta ügyes eszközként a Három Jármű Tanítását, hogy segítsen nekik. Egyes tanítványok mély megvalósítást értek el, egyesek sekélyt; de mivel néhány, vagy egy sem ébredt rá a Buddha Eredeti Dharmájára, az egyik szútra ezt mondja: „Még mindig nem jelenítik meg az Egy Tudat Dharmáját.” Ez a különleges tanítása a Tudatnak a szavak nélküli Dharma. A Zen Iskola nem a szövegekre támaszkodik, hanem a tiszteletreméltó Mahákásjapától kapott különleges átadáson – ami a csendes megértése és hirtelen elérése a Nagy Felébredésnek a Végső Taóhoz való eléréssel.
Egyszer egy szerzetes megkérdezte a mesterét: „Mi a Tao és hogyan gyakorolják?” A mester válaszolt: „Mi ez a Tao és mit akarsz gyakorolni?” A szerzetes kérdezte: „A Tao elfogadja a tanulókat, akik elmennek útmutatást kérni a gyakorlásról?” „Ez tompa képességű embereknek való, a Taot nem lehet gyakorolni.” mondta a mester. „Ha ez tompa képességű embereknek való, milyen Dharma van a magasabb képességű embereknek?” kérdezte a szerzetes. A mester válaszolt: „Ha valaki tényleg rendelkezik magasabb rendű képességgel, akkor számára nincs mit követni. Még önmagának keresése is lehetetlen, akkor hogyan ragadhatná meg a Dharmát?” A szerzetes felkiáltott: „Ha ez így van, akkor nincs semmi, amit keresni lehetne!” A mester visszaszólt: „Akkor takarékoskodj a tudati energiáddal.” „De az egyenlő lenne a megsemmisülés nézetével, és semmit sem lehetne mondani.” mondta a szerzetes. „Ki az aki nem mond semmit? Ki az? Próbáld megkeresni.” mondta a mester. „Ha ez így van, miért kéne keresni, hogy ki az, aki nem mond semmit?” kérdezte a szerzetes. A mester válaszolt: „Ha nem keresel, az rendben van. Ki kérdezett a megsemmisülésről? Látod az ürességet magad előtt, akkor miért gondolod, hogy elpusztítottad azt?” „Lehet ez a Dharma az üresség?” kérdezte a szerzetes. „Ez az üresség megmondja neked a különbséget nappal és éjszaka között? Én csupán segítségként beszélek neked, mert gondolatokat engedsz megjelenni és véleményeket alkotsz arról amit mondok.” mondta a mester. Akkor a szerzetes kérdezte: „Nem szabadna, hogy az emberek véleményt alkossanak?” A mester válaszolt: „Én nem akadályozlak, de a véleményedet úgy kéne megértened, mint érzelmeket. Mikor megjelenik az érzelem, a bölcsesség elrejtetik.” A szerzetes kérdezte: „Én csak beszélgetek veled, miért mondanák ezt feleslegesnek?” A mester mondta: „Nem érted amit mások mondanak, akkor hát hol van a feleslegesség?” A szerzetes mondta: „Már jó ideje beszélsz, mindezt látszólag csak azért, hogy ellenállj az ellenségnek: a szavaknak, miközben egyáltalán nem adtál semmilyen útmutatást a Dharmáról.” A mester válaszolt: „Csak értsd meg a Dharmát kifordított nézetek nélkül. A kérdéseid kifordítottak! Miféle igazi Dhamát akarsz?” A szerzetes akkor észrevette: „Tehát a kérdéseim kifordítottak? Mi a helyzet a mester válaszaival?” A mester válaszolt: „Valamivel meg kéne világítanod az arcodat; ne szórakozz másokkal.” A szerzetes felkiáltott: „Épp mint egy ostoba kutya! Mikor lát valamit megmozdulni, árnyékokat és hangokat ugat meg.” A mester mondta: „A Dhjána Iskola, kölcsönösen befogadva minden érző lényt a távoli múltból egészen mostanáig, sosem tanította az embereknek, hogy véleményük legyen, csupán azt állította, hogy Tanuld a Taót.” Ezek a szavak arra valók, hogy megtérítse és befogadja az átlagos embert, de a Taót nem lehet tanulni. Ha valaki a tanulásról véleményt alkot, akkor azt bizonnyal megtévesztette a Tao. A Tao nem más, mint ez a Mahájána tudat. Ez a tudat nincs sehol, sem belül, sem kívül, sem pedig valahol közötte. Tehát elsősorban nem szabadna véleményeket alkotni. A szeretet kettős nézetének megszűnése a Tao. Ha a szeretetet elvágják, akkor a tudat nincs sehol. Az Eredeti Taónak nincs neve, de mivel a világi emberek nem értik, téves nézetek tévesztik meg őket. Az összes Buddha azért jelenik meg a világban, hogy magyarázza és tanítsa ezt a Dharmát. Mivel az emberek képtelenek megérteni közvetlenül, a Buddhák ügyes eszközöket használnak a Tao tanításához. Nem szabadni nevekhez ragaszkodni és nézeteket alkotni. Például mikor valaki pecázik, ha fog egy halad, akkor el kéne felejtenie a bambusz halcsapdát. Mikor valaki eléri a másik partot, el kéne hagynia a tutajt.
Abban a pillanatban, ahogy valaki megérti a Taót és felismeri a Tudatot, szabaddá válik testtől és tudattól. Aki eléri a végső forrást, úgy hívják Sramana. A Sramana gyümölcse a hamis gondolkozás megszűnése. Ezt a gyümölcsöt nem lehet elérni világi tanulással. A tudatot használva a Tudat keresésére és másoktól függeni a belátásért, hogyan érheti el vagy szerezheti meg valaki így a Taót? Az ősi gyakorlók bölcsességgel bírtak. Csupán a Dharmáról való pár szó hallatán hirtelen elérték a tanuláson és gondolkodáson túli állapotot. Ma az emberek csak világi tanulást keresnek, tévesen azt hiszik, hogy a több tudás jobb gyakorláshoz vezet. Nem tudják, hogy a több és több tanulás csak akadályokat állít fel a gyakorlásukban. Egy csecsemőnek minél több és több krémet adni, hogy egye meg, ki tudja, vajon megemészti-e, vagy sem? Hasonlóképpen, a Három Jármű tanítása olyan, mint sokat enni megfelelő emésztés nélkül. Minden tanulás megfelelő emésztés nélkül méreg. Ezek a dolgok a keletkezés és megsemmisülés birodalmában léteznek, míg a Bhútatathatában – az Olyanság vagy Ilyenség abszolút állapotában, vagyis, ahogyan a dolgok valójában vannak, a klésa általános torzításától mentesen – nincs semmi sem. A Bhútatathatá és a Feltétlen elérése az összes megelőző vélemény kitörlését jelenti és az üresen maradást hamis megkülönböztetés nélkül.
Mi a Tathágata Raktár? Az Üresség, a királyi Dharma, megjelenik a világban, hogy megcáfoljon minden viszonylagos dolgot. Ezért a szútra azt mondja: „Nem volt valójában semmilyen Dharma, amivel a Tathágata elérte a Legfelsőbb Felébredést.” Ezeket a szavakat csak ügyes eszközként szabad használni, hogy eltörölje a téves nézeteket. A téves nézetek belső-és-külső elgondolása nélkül nincs semmi amin függeni lehetne, vagy megragadni. Ez valóban az akadálytalan valósága. A Három Jármű minden tanítása csupán gyógyszer a gyenge betegeknek; mind a különféle tanítások csupán ügyes eszközök, hogy megfeleljenek az érző lények ideiglenes szükségleteinek. Azonban, nem szabadna senkinek sem összezavarodni ettől a Tanítástól. Ha valaki nem alkot véleményeket vagy ragad meg szavakat, akkor nincs Dharma. Miért? Mert nincs rögzített Dharma amit a Tathágata kifejthetne. Az én Dhjána iskolám sosem beszél erről. A Tanítás célja, hogy megállítsa a hamis gondolkozást; nem arra való, hogy a gondolkodás végleteit, az elmélkedés és az értelmi elemzést szolgálja.
Egy szerzetes egyszer kijelentette a mesterének: „Azt mondtad, hogy mindenek felett a tudat a Buddha, de én nem tudom, melyik tudat a Buddha.” „Hány tudatod van?” kérdezte a mester. „A világi tudat, vagy a szent tudat a Buddha?” kérdezte a szerzetes. A mester akkor megkérdezte: „Pontosan merre találod a világi és a szent tudatot?” A szerzetes megjegyezte: „A Három Jármű folyamatosan beszél a világiról és a szentről, akkor hogyan mondhatod azt, hogy nem léteznek?” A mester válaszolt: „A világi és a szent tisztán meg van magyarázva a Három Járműben. Nem érted és ragadod meg azokat tárgyakként. Nem volna helytelen azt gondolni, hogy az üresség tényleg létezik? Csupán csak töröld ki a világi-és-szent nézetet. Nincs Buddha a Tudaton kívül. A Pátriárka csak azért jött el nyugatról, hogy rámutasson: az emberek tudata a Buddha. Ezt nem veszed észre, és nyughatatlanul üldözöd a Buddhát. Ezt nem veszed észre, és nyughatatlanul üldözöd a Buddhát odakint, így megtéveszted a saját tudatodat. Ezért mondom a Tudatot Buddhának. Valójában, amint megjelenik egyetlen gondolat, nem-buddhista ösvényekre lép. Időtlen idők óta nincs elválasztás vagy megkülönböztetés, az Üresség a Feltétlen Felébredés.”
A szerzetes megkérdezte: „Milyen elméletet mondasz létezőnek?” A mester válaszolt: „Milyen elméletet keresel? Ha van valamilyen elméleted, az megkülönböztető tudat.” A szerzetes tovább kérdezett: „Az előbb mondtad, hogy időtlen idők óta nincs megkülönböztetés. Ez milyen elmélet?” A mester válaszolt: „Mert keresel, ezért különbséget látsz. Keresés nélkül hol van a különbség?” A szerzetes kérdezte: „Ha nem-különböző, akkor miért mondod annak?” A mester válaszolt: „Ha nincs világi-és-szent nézeted, ki mondhatja meg neked, hogy az? Ha az nem az, akkor valóban az! Mikor a tudat nem tudat, akkor a tudat és az mind eltűnik. Hol akarsz keresni?” A szerzetes megkérdezte: „Ha a hamis akadály lehet a Tudatnak, akkor hogyan lehet elhajtani a hamisat?” A mester válaszolt: „A hamis megjelenik és eltűnik – ez a hamis. Eredendően a hamisnak nincs gyökere, hanem a megkülönböztetésből jön létre. Ha valakiben nincs meg a világi szemben a szenttel nézete, akkor magától nincs hamis. Anélkül, hogy bármit meg lehetne ragadni, vagy elhajtani, mindent elhagyva – csak ott és akkor van a Buddha.” A szerzetes akkor megkérdezte: „Ha már nincs megragadás, akkor mit adnak át?” A mester válaszolt: „A Tudatot használják a Tudat átadására.” A szerzetes kérdezte: „Ha a tudatot kölcsönösen át lehet adni, hogyan lehet valakire azt mondani, hogy tudat nélkül van?” A mester válaszolt: „Csak a nincs-mit-elérni az igazi átadása a Tudatnak. Ha valaki valóban megérti, akkor a tudat az nem-tudat és nem-Dharma.” A szerzetes kérdezte: „Ha nincs tudat és nincs Dharma, akkor hol van az átadás?” A mester válaszolt: „Mikor hallod a kifejezést, hogy a Tudat átadása, akkor azt gondolod, hogy van valami elérendő? A Pátriárka mondta: Mikor látod a tudat természetet, az a megkülönböztetésen túli állapot. A tökéletes Tudat az csak semmi elért. Hol van az elérés? A tudás nincs jelen. Erről mit gondolsz?” A szerzetes kérdezte: „Csak az üresség előttem a tudat szférája nélkül! A tudat szférája nélkül tán nem látná valaki akkor a Tudatot?” A mester válaszolt: „Milyen tudatot akarsz látni ebben a szférában? Ha látsz valamit, az csak egy tükröződés a tudat szférájából? Mint az ember, aki az arcát nézi egy tükörben, s azt gondolja, hogy tisztán látja az arcát és a szemöldökét de valójában csak egy képet, vagy egy tükröződést, s még inkább így van minden tükröződéssel a tudat szférájából. De mindennek mi köze hozzád?” A szerzetes kérdezte: „Ha nem tükröződés által, akkor hogyan láthatja valaki a Tudatot?” A mester válaszolt: „Ha valaki az okra akar rámutatni, akkor folyamatosan arra kell utalnia, amitől az ok függ. Ez egy végtelen folyamat, mivel nincs vége a dolgok függő keletkezésének. Engedd el a megragadásodat, mert nincs mit megszerezni. Ezer és ezer dologról folyamatosan beszélni csupán hiába végzett munka.”
„Ha valaki ezt megérti, akkor még tükröződéssel sincs mit megszerezni?” kérdezte a szerzetes. „Ha nincs mit megszerezni, akkor a tükröződés nem szükséges.” mondta a mester. „Ne függj egy álomból való beszéden hogy kinyisd a szemedet. Semmit-sem-keresni az elsődleges Dharma. Ez jobb mint tanulmányozni és megtanulni száz különböző dolgot. Mivel nincs semmi megszerzendő, így a feladat elvégeztetett.” folytatta a mester. A szerzetes megkérdezte: „Mi a hétköznapi igazság?” A mester válaszolt: „Miért tartasz ki amellett, hogy tapadó csápokat hozz létre? Eredendően az igazság tiszta és fényes. Nem szükségesek a kérdések és a válaszok.”
Összességében akkor meg kell jegyezni, hogy ez a tudat-nélküli állapot a bölcsesség és elengedés. Sétálás, állás, ülés, fekvés, beszélés és az összes többi mindennapi cselekvés ragaszkodás nélkül megy végbe és így nem-cselekvéssé alakulnak át.
Ebben a Dharma végkorszakban sok Dharma tanuló ragadja meg a formát és a hangot gyakorlásuk során. Bárcsak képesek lennének tudatukat olyan üressé tenni, mint egy elfonnyadt, halott fa, vagy mint egy kő vagy hideg hamu, akkor talán megértenének egy darabkát ebből a Dharmából. Máskülönben, akár a Pokol Királyától is megpróbálhatnának információt kicsikarni. A létezés és nemlétezés kettős fogalma nélkül lenni, mint a ragyogó nap az égen, tán nem takarítanának meg energiát?
Ezért, hely nélkül, ahol tartózkodni lehetne, minden Buddha cselekvésének útja. A Tudat ami nem tartózkodik sehol a Tökéletes Felébredés. A Feltétlen Igazság megértése nélkül, még sok tanulással és szorgalmas gyakorlással sem veszi észre valaki a saját Tudatát. Ezért, minden tette értelmetlen, s a Déva Mára családjának tagja. Csi Kung Zen mester megjegyezte: „A Buddha az ember saját Tudata! Miért keresel szavakban és betűkben?” Ha nem találkozol egy tanítóval, aki ezzel a felülemelkedett megértéssel rendelkezik, akkor a Mahájána Dharma orvosságát kell bevenned. Sétálás, állás, ülés és fekvés hosszú időszakon keresztül, az ember így felismerheti a tudat-nélküli állapotot, ha a megfelelő együttese az okozatoknak elősegíti azt. Mivel az ember hiányolja a hirtelen Felébredéshez való képességet, ezért a Dhjána Taóját kell tanulnia három, öt, vagy tíz évig. Nincs különleges intézkedés vagy tárgyalás a Buddhadharma eléréséről. Azonban, ez a Tanítása a Tathágatának ügyes eszközként létezik azzal a céllal, hogy átalakítson minden lényt. Például, valaki mutat egy síró csecsemőnek egy sárga levelet és úgy csinál, mintha az arany volna. Ez valójában nem igaz, de megállítja a gyerek sírását. Ha egy tanítás azt mondja, hogy van valami ténylegesen megszerzendő, akkor az nem az én irányzatomnak a Tanítása, és nem is lennék egy olyan eretnek irányzatnak a tagja. A szútra azt mondja: „Nem volt valójában semmilyen Dharma, amivel a Tathágata elérte a Legfelsőbb Felébredést.” Ez az igazsága a nem-eretnek irányzatnak, amivel én azonosulok.
Ha valaki felismeri az eredendően tiszta és ragyogó Tudatot, akkor mind Buddha és Mára, mint kettős fogalmak, hibásak. Ebben a Tudatban nincs négyzet vagy kör, nincs nagy vagy kicsi, nincs rövid vagy hosszú. Szenvedélytelen és nem-cselekvő. Sem megtévesztett, sem felébredt, hanem tisztaság és üresség. Az emberek és a Buddha mint buborékok az óceánban, úgy jelennek meg a világokban, amik számtalanok, mint a Gangesz homokszemei. Semmi sem jobb, mint a „tudat-nélküli”. Időtlen idők óta, az összes Buddha és a Dharmakája nem különböző, nem is növekvő, nem is csökkenő. Ezért, ha valaki valóban felfogja a fontosságát egy ilyen belátásnak, akkor szorgalmasan gyakorolnia kéne az élete végéig. Mivel a kilégzés nem garantálja a belégzést, mindenkinek fel kéne ébredni!
Egy szerzetes megkérdezte a mestert: „Mivel a Hatodik Pátriárka nem tanulmányozta a szútrákat, hogyan kaphatta meg a sárga köpeny átadását és válhatott Pátriárkává? Sen-hsziu ötszáz szerzetes vezetője volt, s egy olyan Dharma tanító, aki harminckét szútrát és sásztrát tudott kifejteni. Miért nem neki adatott át a Pátriárka köpenye?” A mester mondta: „A tiszteletreméltó Sen-hsziunak még mindig megkülönböztető tudata volt. A Dharmája cselekés-központú volt, mert azt gyakorolta és érte el, aminek formája van. A Hatodik Pátriárka ezzel szemben hirtelen ébredt fel és csendesen értette meg. Ezért, az Ötödik Pátriárka titokban adta át neki a Tathágata Tanításának mély igazságát.”
Sákjamuni Buddha Dharma Átadási Gáthája mondja: „Az Eredeti Dharma nem-Dharma; Dharma nélkül van az igazi Dharma. A Dharma átadásába nincs Dharma, volt valaha is Dharma?” Ha valaki elfogadja ezt a helyes nézetet, akkor könnyedén gyakorolhat; az ilyenről igazán lehet azt mondani, hogy elhagyta otthonát. Mikor a tiszteletreméltó Vaj-ming a Ta Jü Hegyig üldözte a Hatodik Pátriárkát, a Pátriárka megkérdezte: „Mit akarsz azzal, hogy ide jöttél? A köpenyt keresed, vagy a Dharmát?” „A Dharmáért jöttem, nem a köpenyért.” válaszolt a tiszteletreméltó Vaj-ming. Akkor a Hatodik Pátriárka megkérdezte: „Anélkül, hogy jóra vagy rosszra gondolnál, micsoda a tiszteletreméltó Vaj-ming eredeti arca?” A tiszteletreméltó Vaj-ming hirtelen felébredt és meghajolt a Pátriárka lábaihoz, kijelentve: „Csak aki iszik a vízből, az tudhatja, hogy hideg-e az, vagy meleg. Harminc éven át követtem az Ötödik Pátriárkát, de az csak hiába végzett munka volt.” A Hatodik Pátriárka válaszolt: „Igen! Most már tudod, hogy a Pátriárka azért jött el nyugatról, hogy közvetlenül a Tudatra mutasson. Meglátni a Buddha Természetet az emberben a Tökéletes Felébredés, mert az sosem függ szavaktól.”
Egyszer a tiszteletreméltó Ánanda megkérdezte a tiszteletreméltó Mahákásjapát: „A köpenyen kívül mi az, amit a Világ Tiszteltje átad?” A tiszteletreméltó Mahákásjapa kiáltott: „Ánanda!” „Igen!” válaszolt a tiszteletreméltó Ánanda. „Fordítsd fejjel lefele a zászlórudat a kapu előtt.” parancsolta a tiszteletreméltó Mahákásjapa. Ez egy kiváló példája a Pátriárka céljának felmutatására és megtartására. Legfőbb hallgató a Buddha tanítványai közt a tiszteletreméltó Ánanda volt, a Buddha követője harminc éven át. Azonban, a Dharma hallgatásával egyedüli célja a hatalmas tudás megszerzése volt. Ezért, a Buddha így fedte meg: „Egyetlen napon át tanulni a Taót sokkal magasabb rendű, mint tudást szerezni ezren keresztül.” Ha a Dharma tanulók nem tanulják a Taót, akkor még egyetlen csepp víz megemésztése is nehéz.
Egy szerzetes megkérdezte a mestert: „Hogyan gyakorol valaki osztályozás vagy fokozat nélkül?” A mester válaszolt: „Minden nap enni, sosem rágva meg a rizsszemet. Minden nap sétálni, sosem lépve a földre.” Az én és mások közti megkülönböztetés nélkül az ember a világban él, de semmi sem téveszti meg. Ez egy igazán szabad ember, akinek a gondolkodása túl van néven és formán. Túllépve a gondolat három időszakán, megérti, hogy az előző időszak nem múlt el, a jelen időszak nem marad meg, és hogy a jövő időszak nem fog eljönni. Megfelelően és békésen ülve, nem megkötötten a világtól – ezt hívják egyedül megszabadulásnak! Mindenkinek szorgalmasan kéne törekednie. Ezer meg ezer Dharma tanuló közt a Dhjána Iskolában csupán három vagy öt éri el a gyümölcsöt. Ha nem törődünk a gyakorlatunkkal, a szerencsétlenség könnyen felbukkan a jövőben. Mindannyiunknak szorgalmasan kellene gyakorolnia és befejeznie a megszabadulás feladatát ebben az életben. Ki tud vagy akar szerencsétlenséget elviselni végtelen kalpákon át?
Huang-po tanításai
Huang-po Hszi-jün: A Van-ling feljegyzés
Lok-to Dharma mester The Dharma of Mind Transmission: Zen Teachings of Huang-po című műve alapján
Fordította: Hadházi Zsolt
http://zen.gportal.hu/gindex.php?pg=4792614&nid=1483682
Egyszer megkérdeztem a mestert: „Néhány száz szerzetes lakik azon a hegyen. Hányan érték el a te Dharmádat?” A mester válaszolt: „Tudni, hogy hányan érték el lehetetlen, mert a Tao csak a Tudattal fejeződik ki és értődik meg, nem szavakkal. Minden gondolat és szó csupán ügyes eszközként használatos, hogy tanítsa az ártatlan gyerekeket.”
Kérdés: „Mi a Buddha?” A mester válaszolt: „A Tudat a Buddha; a nem-tudat a Tao. Csak legyél tudat nélkül és hagyd abba a gondolkozást. Csak légy abban a Tudatban, ahol nincs létezés vagy nemlétezés, nincs hosszú és nincs rövid, nincs én és nincs más, sem rossz vagy jó, sem belül vagy kívül. Csak tudd mindenek felett, hogy a nem-megkülönböztető Tudat a Buddha, hogy a Buddha a Tudat és hogy a Tudat az üresség. Ezért, a valódi Dharmakája csak üresség. Nem szükséges semmit sem keresni, és mindaz aki folytatja a keresést valami után, csak meghosszabbítja a szenvedését a szamszárában. Még ha annyi számtalan sok kalpán keresztül is gyakorolnák a Hat Páramitát, mint amennyi homokszem van a Gangesz folyóban, akkor sem érnék el a Legfelsőbb Szintet. És miért nem? Csak azért, mert az olyan gyakorlás elsődleges és másodlagos okoktól függ, és mikor azok az okok szétválnak, ezen ösvény gyakorlója még csak az állandótlanság szintjét érte el. Ezért, még a Szambhógakája és a Nirmánakája sem az valódi Buddha. Ugyan úgy, aki a Dharmát terjeszti, az nem a valódi Buddha. Ezért valójában mindenkinek fel kéne ismernie, hogy csak a saját Tudata az Eredeti Buddha.”
Kérdés: „A szent tudat-nélküli a Buddha, de vajon a világi tudat-nélküli belesüllyedne az ürességbe?” A mester válaszolt: „Ne tartsd fenn sem a szent sem a világi fogalmát; ne gondolj se az ürességre vagy a nyugalomra a Dharmában. Mivel eredendően nincs nem-létező Dharma, ezért az nem szükséges, hogy legyen a létezésről mint olyanról véleményed. Ezenfelül, a létezés és nemlétezés fogalmai mind téves nézetek, mint ahogy az a látszat, amit a beteg szemre helyezett hártya kelt. Hasonlóképpen, a látás és hallás észleletei, mint a beteg szemre helyezett hártya ami a látszatot kelti, okozzák az összes érző lény hibáit és tévedéseit. Indíttatás, vágy vagy vélemény, és kiegyezés nélkül lenni, az a Pátriárka útja. Ráadásul, indíttatás nélkül lenni az a princípium, ami engedi a Buddha virágzását. Ezzel ellentétben, az erősen megragadott megkülönböztető vélemény táplálja Mára hadseregének növekedését.”
Kérdés: „Ha a tudat már az eredeti Buddha, attól még kéne gyakorolnunk a Hat Páramitát és a többi ilyen módszert?” A mester mondta: „Csak a Tudattal világosodunk meg, nem számit, hogy követjük-e a Hat Páramitát és a többi módszert. Minden ilyen módszer és a tanítások csak mint ügyes eszközöket használnak, hogy segítsenek megmenteni minden érző lényt. A cél felismerni a Bódhit, a megszabadulást és a Dharmakáját; még a Bódhiszattvák négy Gyümölcse (Phala) és tíz szintje sem más, mint ügyes tanítás – bizonnyal nem önmagukban végződnek – hogy segítsenek az érző lényeknek felismerni a Buddha Tudatot. Mivel valójában a Tudat a Buddha, az első és egyetlen tanítás ami szükséges az érző lények megmentéséhez az A TUDAT A BUDDHA.” Ha a születés és halál, mint ahogy a szenvedés és szennyezettség fogalmai nélkül lennénk, nem lenne szükség a Bódhi Dharmájára. Így minden Dharma amit valaha is mondott a Buddha, az ügyes eszközként lett mondva, s mondják ma is, hogy felszabadítsa minden érző lény tudatát. Azonban, ha minden lény tudat nélkül van, akkor egyáltalán nem szükséges semmilyen Dharma. A Buddha és a Pátriárkák semmi másról nem beszéltek, mint az Egy Tudatról, amit Egy Járműnek is hívnak. Ezért, még ha a tíz irányban is keresel, nem találsz más járművet, ami az Igazság lenne az Egy Tudat felismerésén kívül. Így a Gyülekezetben, ami rendelkezik a Helyes Nézettel, nincsenek levelek vagy ágak – csak az Egy Jármű.
Azonban, különösen nehéz a legtöbb lénynek elhinni vagy megragadni ennek a Dharmának a mély jelentését. Bódhidharma eljött Liang és Vej országaiba, csak azért, hogy terjessze a tiszteletreméltó Vaj-kuo ezoterikus hitét a Dharmában és a megértést, hogy az ember saját Tudata a Buddha. A test-nélküli és a tudat-nélküli a nagy Tao! Mivel minden érző lény alapvetően ugyan azzal a természettel bír, mindenkinek képesnek kéne lenni, hogy mélyen higgyen. A Tudat és az öntermészet nem különböző. Az ember öntermészete a Tudat. A Tudata az öntermészet. Gyakran mondják, hogy a meglátása és felismerése a tudat és az öntermészet azonosításának túl van az érthetőségen.”
Kérdés: „A Buddha valóban megvált, vagy megment minden érző lényt?” A mester mondta: „Valójában nincsenek érző lények, akiket meg kéne mentenie a Tathágatának. Mivel valójában nincs sem én sem nem-én, hogy lehetne egy Buddha aki megment, vagy érző lények, akiket meg kéne menteni?”
Kérdés: „Harminckét Laksana van, ami hagyományosan minden élő lény megmentését jelenti, így hogy mondhatjuk, hogy nincsenek érző lények?” A mester mondta: „Minden formával rendelkező valótlan. Ha minden formát úgy látsz mint valótlant, akkor észreveszed a Tathágatát, a Buddha, az érző lények és a formák végtelen változata – mind a hamis nézeted szüleménye, mivel nem érted meg az Eredeti Tudatot. Ha csak annyi nézetet is tartasz meg, hogy a Buddha valóságos, akkor még a Buddha is akadály! Ha megragadod azt a nézetet, hogy az érző lények valóságosak, akkor az érző lények ugyan úgy akadályok. Ha van olyan nézeted, ami megjelöli a jelenségeket mint világi, szent, tiszta, mocskos, stb., akkor ez is akadálya a megvilágosodásnak. Ezen tudatodban levő akadályok miatt vándorolsz a hat látszat ösvényen, rögzülsz hozzá a vándorlás kerekéhez, épp mint ahogy a majom megragad egy tárgyat és elenged egy másikat egy véget nem érő szokásszerű, egyhangú ismétlésben.
A fontos az, hogy megtanuljuk az Igazságot; mert tanulás nélkül valójában nincs szent, nincs tiszta, nincs mocskos, nincs nagy, nincs kicsi, stb., csak üresség és nem-cselekvés és hogy ez egyedül az EGY TUDAT és hogy mindig, bármilyen díszítés is legyen, csak ügyes eszköz az igazság tanulásához, az ember csak káprázathoz ragaszkodik. Ezenfelül, még ha kívülről is megtanulod a Három Járművet és a Mahájána kánon tizenkét részlegét, el kell hagynod az egészet. Ezért a Vimalakírti szútra mondja, hogy miként egy ember betegsége miatt ágyban kell maradjon, csak egy ágyban fekszik, így csak egyetlen egy Dharma van, amelyik nem akadályozza a Dharmát – vagyis, a Nem-Dharma Dharma. Ez a Dharma nézet az, mely egyedül képes áthatolni a három anyagi, tudati és világi birodalmat, és ez egyedül az, melyből a világfeletti Buddha áll.
Így, épp ahogy valaki földre borul, nem ragadva meg semmit, így ez a nézet egyáltalán nem eretnek, mivel a Tudat nem különbözik a Dharmától – mivel a Tudat nem-cselekvés és a Dharma nem-cselekvés – akkor mindent a tudat teremt. Ha a tudat üres, akkor minden Dharma üresség, és minden dolog azonos – beleértve a teret a tíz irányban – az Egy Tudattal. Mert megkülönböztető véleményt alkotsz, ezért különböző neveid, formáid és dolgaid vannak, épp ahogy az összes Déva egy egyetlen-ékköves tálból eszik, de az étel színe és íze a boldogságuk és erkölcsösségük szintjétől függ. Így, valójában nem volt Dharma, amivel az összes Buddha a tíz irányban elérte volna azt, amit Legfelsőbb Megvilágosodásnak hívnak. A forma vagy a csillogás megkülönböztetése nélkül nincs győzelem, sem pedig vereség; és ha nincs győzelem vagy vereség, akkor az érző lényeknek nincs formájuk.”
Kérdés: „Ha valójában sosem volt forma a Tudatban, hogyan mondhatjuk akkor, hogy lehetséges megmenteni mindent érző lényt a harminckét Laksana és a nyolcvan jelentős testi jegy eszközével?” A mester válaszolt: „A harminckét Laksana forma. A szútra megmondta, hogy minden, ami formával bír, nem valóságos. A nyolcvan jelentős testi jegy megjelenés. Erre a Gyémánt szútra azt mondta: „Aki külső megjelenésben és hangban keres engem, az a nem-buddhista ösvényen jár és nem láthatja meg a Tathágatát.”
Kérdés: „A Buddha és az érző lények természete azonos, vagy különböző?” A mester válaszolt: „A természetük nem rendelkezik olyan jellegzetességekkel, mint azonos és különböző. Tegyük fel, hogy egy elméleti három-jármű tanítás megkülönböztetést tett a Buddha Természet és az érző lények közt. Ennélfogva az ok és okozat nézetét követné, és ebből akkor azt mondhatnánk, hogy természetük rendelkezik olyan jellegzetességekkel, mint azonos és különböző. Azonban, tegyük föl, hogy a Buddha és a Pátriárkák soha sem beszéltek így, csupán csak rámutattak az Egy Tudatra. Akkor nem lehetne semmilyen azonos és különböző, semmilyen ok és okozat és, kivéve mint ügyes tanítás, semmilyen kettő vagy három. Ezért valójában csak az Egy Jármű van!”
Kérdés: „A mérhetetlen testét egy Bódhiszattvának lehet látni, vagy nem?” A mester válaszolt: „Valójában nincs mit látni. Miért nincs? Csak mert a Bódhiszattva mérhetetlen teste a Tathágata. Így, újból, nincs mit látni. Csak ne alkoss semmilyen nézetet a Buddháról és akkor soha nem kerülsz a Buddha végletébe; csak ne alkoss semmilyen nézetet az érző lényekről és akkor soha nem kerülsz az érző-lények végletébe; csak ne alkoss semmilyen nézetet a létezésről és akkor soha nem kerülsz a létezés végletébe; ne alkoss semmilyen nézetet a nemlétezésről; ne alkoss semmilyen nézetet a világi jellegzetességekről és akkor soha nem kerülsz a világi-jellegzetességek végletébe; ne alkoss semmilyen nézetet a szent jellegzetességekről és akkor soha nem kerülsz a szent-jellegzetességek végzetébe. Így csupán a minden nézettől mentes állapot már maga a Mérhetetlen Test. Ha van valami amit láthatsz, eretnek vagy. Míg az eretnekek szeretnek mindenféle különböző nézetet vallani, a Bódhiszattvákat nem mozdíttatnak meg egyetlen nézet által sem. A Tathágata jelenti minden jelenség olyanságát, az összes dharma nem megkülönböztetett egészét.
Ezért, Maitréja és az összes szentek és bölcsek is olyanság, nincs sem születésük vagy haláluk sem jellegzetességük vagy nézetük. A valódi és igazi kifejeződése a Buddhának a Teljes Nézet. Azonban, ha nem alkotsz nézetet Teljes Nézetről akkor soha nem kerülsz a Teljes Nézet végletébe. Emlékezz, hogy a Buddha teste nem-forma és nem-cselekvés, folyton megkövül vagy materializálódik a jelenségben, épp ahogy az üresség nagy terében semmi sem hiányzik és semmiből sincs túl sok. Ne különböztesd meg az ént a másokkal szemben, ha elválasztanál ily módon, akkor az káprázat tudás lenne – vagyis tudat. Ezért merülj el a teljes Tökéletes Tudat óceánjában, folyva, visszatérve és sodródva egyedül. Csak tanuld meg, hogyan kell csendesen megvilágosodni és megszabadulni. Arra a nézetre való tekintettel, amelyik győzelemre vágyik és nem szeretne vereséget – csak kérdezni tudok: mire jó egy ilyen nézet? Csupán azt tanácsolom, hogy nem számít, mi a szokásos módja a cselekvésnek vagy látásnak, ne engedd a tudatodat elvadulni. Ha egyszerűen abbahagyod a vélemények alkotását, akkor nincs szükség az igazság keresésére. Ebben az értelemben akkor mind a Buddha, mind a Déva Mára gonoszak. Ezért mondta Madzsúsri: Ha bárki teret enged a megszabadulás múlandó, kettős nézetének és azt valóságnak hívja, a két összezáródó vas hegyhez kéne száműzni a világ végére. Mandzsúsri képviseli a valóság bölcsességét, míg Samantabhadra képviseli a viszonylagos igazság bölcsességét, mert csak Egy Tudat van. Még a Tudat maga sem a Buddha, sem pedig az érző lények természete. Még ha hirtelen látomásod is lenne a Buddháról. az is egyidejűleg az érző lényekről való látomás. A nézet, amelyik a létezés és nemlétezés, és az állandó és állandótlan kettősségét vallja, olyan, mint a két összezáródó vas hegyektől behatároltnak lenni, mert a megértést és a megszabadulást a mindenféle nézet akadályozza. Rámutatni, hogy az érző lények Eredeti Tudata a Buddha, ez volt a nyugatról jött Pátriárka egyedüli célja. Így hirtelen, inkább mint fokozatosan, az Eredeti Tudatra mutatva, a Pátriárka megmutatta, hogy az nem is világos vagy sötét és hogy a világos nélkül nincs sötét és hogy sötét nélkül nincs világos. Ebből következően az jön, hogy nincs tudatlanság és ugyan úgy, nincs a tudatlanság megszüntetése. Ahogy valaki belép a Dhjána ajtaján, ezzel az éberséggel és megértéssel kéne rendelkeznie. A valóság megértése a Dharma – ami nem más mint az éberség a Buddhára mint ami nem Buddha és a Szanghára mint ami a nem-cselekvés Szanghája és a Drága Három felismerésére mint ami az Egy Test. Ha keresel, hogy jobban megértsd a Dharmát, ne ragadd meg a Szanghát. Fel kéne ismerned, hogy nincs semmi keresni való. Ugyan úgy, ne ragadd meg a Buddhát, vagy a Dharmát, mert, ismétlem, nincs egyáltalán semmi keresni való. Ne ragadd meg a Buddhát a keresésedben, mert nincs Buddha. Ne ragadd meg a Dharmát a keresésedben, mert nincs Dharma. Ne ragadd meg a Szanghát a keresésedben, mert nincs Szangha. Ilyen az igazi és helyes Dharma!”
Kérdés: „Mester, a Dharmát terjeszted most, így hogyan mondhatod, hogy nincs Szangha és nincs Dharma?” A mester válaszolt: „Ha azt gondolod, hogy nekem van Dharmám, amit terjeszthetnék, akkor ez azt jelenti, hogy te a Tathágatát a hanggal látod meg. Ha te valóban láttad a Tathágatát, akkor az azt jelenti, hogy látsz egy helyet is. Az igazi Dharma a nem-Dharma! Az igazi Dharma a Tudat! Így vedd észre, hogy a Tudat Átadásának Dharmájában, a Dharma valójában sosem volt Dharma. A Dharma és a tudat nézete nélkül azonnal megértenénk, hogy minden tudat a Dharma. Ebben a pillanatban létrehoznánk a Bódhimandalát. Emlékezz, valójában nincs semmi, amit meg lehetne szerezni, mert a Bódhimandala minden nézet nélkül való. A megvilágosodottaknak a Dharma az üresség és semmiség. Akkor hol szennyeződött be bármilyen porral? Ilyen a Bhútatathatá a tisztaságában. Ha felfogod ezt az igazságot belsőleg, összehasonlíthatatlan örömben és szabadságban lesz részed.”
Kérdés: „Azt mondod, eredendően semmiség van. Ez a nézet tán nem feltételezi, hogy a semmiség létezik?” A mester válaszolt: „A semmiség sem létezik. A Bódhi nincs sehol és nincs is ilyen nézete.”
Kérdés: „Mi a Buddha?” A mester válaszolt: „A Tudatod a Buddha. A Buddha és a Tudat nem különböző. Ha a Tudat eltávozna, semmi más nem volna a Buddha.”
Kérdés: „Ha az ember saját Tudata a Buddha, hogyan adhatta át a nyugatról jött Pátriárka?” A mester válaszolt: „A nyugatról jött Pátriárka csak a Buddha Tudatot adta át és közvetlenül rámutatott, hogy a te Eredeti Tudatod a Buddha. Az Eredeti Tudat nem különbözik a híres Pátriárkától. Ha megérted mélyen ennek a jelentését, akkor hirtelen meghaladod a Három Járművet és Bódhiszattva fejlődésének összes szintjét és felismered azt, mivel minden eredendően Buddha, hogy nem szükséges gyakorolni.”
Kérdés: „Ha hirtelen az összes Buddha megjelenne a tér mind a tíz irányából, milyen Dharmát tanítanának azok a Buddhák?” A mester válaszolt: „A tér mind a tíz irányából megjelenő összes Buddha csak az Egy Tudat Dharmáját tanítaná. Ezért, a Világ Tiszteltje csak ezt az ezoterikus Dharmát adta tovább Mahákásjapának. Az Egy Tudat Dharmája tisztán ürességből és az egyetemes Dharmakájából, amit kizárólagosan neveznek Minden Buddha Igazságának. Az ember nem keresheti ezt a Dharmát az alanyi és tárgyi kettősségben; könyvekben és fogalmakban való keresgéléssel sem lehet megtalálni, ahogy az időben vagy a térben sem lehet meglátni. Egyedül csak csendesen megérteni lehet. Ez a kapuja a nem-cselekvés Dharma megértésének. Ha fel akarod fogni, csak legyél tudat nélkül és hirtelen megvilágosodsz; mert ha szándékozol, vagy tervezel tanulni, vagy vágyni, hogy megszerezz valamit, akkor nagyon messze fogod találni magadat az igazságtól. Azonban, ha nem teszel megkülönböztetést, nem ragadod meg a gondolatot és elhagysz minden nézetet, akkor a tudatnak, ami szilárd és kemény mint egy darab fa vagy kő, lesz egy esélye felismerni a Taót.”
Kérdés: „Hát, rengeteg hamis gondolat van valójában, akkor hogyan mondhatod, hogy nincs egy sem?” A mester válaszolt: „A hamis gondolatoknak nincs öntermészetük, mert a te megkülönböztető tudatodból jönnek létre. Ha felismered, hogy a Tudat a Buddha, akkor a Tudat nem hamis és nem jelenik meg egyetlen gondolat sem amelyik a Tudatot hamisnak látná. Így, ha nem hozol létre egyetlen gondolatot sem, vagy nem kezdesz el semmilyen gondolkodást, akkor természetszerűleg nincs egyetlen hamis gondolat sem; azonban, mikor a tudat kavarog, mindenféle dolog jön létre; de mikor a tudatot megsemmisítették, az összes különféle dolog eltűnik.”
Kérdés: „Mikor a hamis gondolatok kavarognak, hol van a Buddha?” A mester válaszolt: „Mikor látod a hamis gondolatok kavargását, pont az a látás a Buddha. Ha nincsenek hamis gondolatok, nincs Buddha. Miért nincs? Mert ha van egy nézeted a Buddháról, azt fogod gondolni, hogy tényleg van egy Buddha, amit el kell érni. Ha van egy nézeted az érző lényekről, akkor azt fogod gondolni, hogy tényleg vannak megmentendő érző lények. Ilyen a hamis gondolataid összessége. Azonban, ha minden gondolat vagy nézet nélkül vagy, hol van a Buddha? Ezért mondta Madzsúsri: Ha van bármilyen nézeted a Buddháról, az olyan korlátozottság, mint mikor két összezáródó vas hegy akadályoz.”
Kérdés: „A Megvilágosodás látásának és elérésének pillanatában hol van a Buddha?” A mester mondta: „Honnan jön a kérdés és honnan jelenik meg a látás? Beszélgetés és csend, mozgás és nyugalom, hand és forma mind a Buddha ügye, így hol másutt kereshetnéd a Buddhát? Nem kéne keresned, hogy egy fejet tegyél egy fejre, vagy egy szájat adj a szájhoz. Csak engedj el minden megkülönböztető nézetet, és a hegy az hegy, a víz az víz, a Szangha a Szangha, a világiak a világiak; és ezek a hegyek, folyók, a föld, a nap, a hold és az összes bolygó egyáltalán nincs a saját tudatodon kívül.
Még a három fajtája az ezernyi nagy világegyetemnek (triszáhaszramahászáhaszralókadhátu) is mind a te saját éned, és egyáltalán nincsen semmi a saját tudatodon kívül. Ebből következik, hogy a zöld hegyek és a kék vizek és a végtelen világ sokféle szeme csak üresség ami nagyon tiszta és ragyogó. Ezenfelül, ha megvan a dolgok nem-nézete, akkor minden hang és forma a Buddha bölcsességszeme. A Dharma, hogy minden jelenség valódi, nem kelt egyetlen dolgot sem, ami egy teremtett birodalomtól függ. Mégis, a Buddha sok különféle bölcsességet használt az érző lények érdekében. Azonban, a Buddha egész nap beszélt és nem mondott semmit; és az érző lények reggeltől estig hallgatták, de nem hallottak semmit. Ebben az értelemben lehet állítani, hogy Sákjamuni Buddha a Dharmát negyvenkilenc éven át tanította, de egyetlen szót sem mondott soha.”
Kérdés: „Ha ez tényleg így van, akkor hol van a Bódhi?” A mester válaszolt? „A Bódhi nincs sehol! Még a Buddha sem érte el a Bódhit, miközben egyetlen érző lény sem vesztette el soha. Sem a test nem szerzi meg, sem pedig a tudat nem keresi. Minden érző lény valójában a Bódhi formája.”
Kérdés: „Hogyan lehetséges kifejleszteni a Legfelsőbb-Megvilágosodás Tudatot?” A mester mondta: „A Bódhi azt jelenti, hogy nincs mit elérni. Még most is, ahogy engedsz egy gondolatot megjelenni, semmit sem szerzel. Így, ráébredni arra, hogy egyáltalán nincs semmi elérni való, ez a Bódhi Tudat. A felismerés, hogy nincs sehol tartózkodni és nincs mit elérni, ez a Bódhi. Ezért mondta Sákjamuni Buddha: Mivel nem volt valójában semmilyen Dharma, amivel a Tathágata elérte a Legfelsőbb Felébredést, így Dípankara Buddha megjövendölte rólam az utolsó életemben, „Következő életedben Buddha leszel, Sákjamuni nevezetű”. Teljesen tiszta, hogy mivel eredendően minden érző lény a Bódhi, ezért nincs újra elérni való Bódhi. Így, épp most hallottad, hogyan lehet kifejleszteni a Bódhi Tudatot. Azt gondolod, tényleg van egy Tudat amit ki kellene fejleszteni? Azt gondolod, hogy te tényleg egy Buddha vagy, akinek meg kell valósítania önmagát? Ha ezzel a nézettel, vagy ilyen módon gyakorolsz, még a három Aszankhjéja kalpán keresztül is csak a Szambhógakáját és a Nirmánakáját érnéd el. Mi köze ezeknek a te Eredeti Buddha Tudatodhoz? Ezenkívül, a Buddha Tudat formáját keresni a saját tudatodon kívül káprázat, ezért – bármit is találsz – az nem a te Eredeti Buddha Tudatod.”
Kérdés: „Ha eredendően minden a Buddha, hogyan lehet négy formája a születésnek, hat körülménye az érző lényeknek és hogyan lehetnek az összes többi különböző formák?” A mester válaszolt: „Az összes Buddha egyetemes teste, növekedés és csökkenés nélkül, képviselik mindenütt a tökéletes összetételt. Minden érző lény a Buddha, épp ahogy a nagy higanycsepp sok helyre szóródik szét, de minden kisebb csepp megmarad kereknek, mint az eredeti, és épp ahogy minden rész lehetőségeként ott van az eredetiben, ha az nem szóródik szét. Az egy minden és minden az egy! Végy egy házat mint további példát. Elhagyjuk egy szamár házát hogy belépjünk egy ember házába. Aztán elhagyjuk egy ember testét hogy megszerezzük egy mennyei lény testét. Míg be nem lépsz a Srávaka, Pratjékabuddha, Bódhiszattva és a Buddha házába, folyamatosan elfogadsz, elutasítasz és különbséget teszel a sokféle hely és test között, így különbséget tapasztalsz – a névben és formában – és szenvedést. De hol van bármiféle megkülönböztetés az Eredeti Tudatunkban?”
Kérdés: „Hogyan lehetséges a Dharmát terjeszteni és az összes Buddha nagy együttérzéséből fakadó cselekedeteket végrehajtani?” A mester válaszolt: „A Buddha ama együttérzése közvetlen okozati kapcsolat nélkül a Nagy Együttérzés. Mikor nem látsz elérendő Buddhát, az a Nagy Együttérzés. Mikor nem látsz semmilyen szenvedéstől megszabadítandó érző lényt, az a nagy könyörület. A Dharmát terjeszteni: sem beszélni sem jelezni; a Dharmát hallgatni: semmit sem hallani és semminek az elérésére sem vágyni. Ha mint egy látszólagos személy terjeszted a Dharmát egy másik látszólagos személynek, vagy ha azt gondolod, hogy helyesen megérted a Dharmát, még ha egy erényes barátodtól hallottad is, vagy ha létrehozod azt a gondolatot, hogy vágyod elérni a nagy tanulást és együttérzést – ezek a körülmények biztosan nem a te Megvilágosodott Tudatod. Végül pedig, ilyen nézetek megragadásával úgy munkálkodsz, hogy a végén semmit sem érsz el.”
Kérdés: „Mi a tiszta fejlődés?” A mester válaszolt: „Nem engedsz semmilyen nézetet a testről és a tudatról megjelenni, ez a legmagasabb és legerősebb tiszta fejlődés. Engedni akárcsak egy kicsi gondolat megjelenését annyi, mint kívül keresni; akkor, mint Kalirádzsa, ide és oda akarsz utazgatni hogy vadássz. Azonban, a Tudat amely nem keres magán kívül olyan, mint Ksántirisi. Tudat-és-test nézet nélkül lenni, ez a Buddha útja.”
Kérdés: „Ha a Dharmát megkülönböztetés nélkül gyakoroljuk, hogyan tudjuk meg, hogy az a helyes Dharma?” A mester mondta: „Megkülönböztető tudat nélkül lenni, ez a helyes Dharma. Amikor jót és rosszat gondolsz vagy akárcsak egyetlen gondolatot is engedsz megjelenni, a hely fogalma megjelenik; másrészt, ha nem jelenik meg semmilyen gondolat, a hely és a tudat fogalmai mind eltűnnek. Valójában nincs semmi keresendő és semmi ami után kutatni lehetne.”
Kérdés: „Hogyan lehetséges elhagyni a három birodalmat?” A mester válaszolt: „Sem a jó sem a gonosz nézetét nem vallani a három birodalom elhagyása. A Tathágata megjelent a világban, hogy elutasítsa a létezés három fajtáját. Ezért, ha nincs egyáltalán semmiféle tudatod, akkor hirtelen megszűnik a három birodalom. Hogy példázzam: ha egy részecskét száz részre osztanak és kilencvenkilenc részt elpusztítanak, s csak egy rész marad, ennek az egy megmaradt résznek a létezése, mint a legkisebb megkülönböztető gondolat, lehetetlenné teszi a Nagy Jármű győzelmét. Amíg ez az utolsó kicsi darabka megkülönböztetés el nem tűnik, a Mahájána Dharma nem lehet igazán győzedelmes.”
A mester mondta: „A Tudat a Buddha. Az összes Buddha és az összes érző lény ugyan azzal a Buddha-természettel és egy Tudattal rendelkezik. Ezért, Bódhidharma eljött nyugatról, csak hogy átadja az Egy-Tudat Tanát. Azonban, mivel az érző lények tudata ugyan az, mint az eredeti Buddha-természet, nincs szükség gyakorlásra; mert ha valaki felismeri a saját Tudatát és látja a saját Természetét, akkor nincs semmi sem, amit önmagán kívül kereshetne. De hogyan ismeri fel valaki a saját Tudatát? Épp a Tudat maga akarja meglátni a Tudatot – az a te saját Tudatod, ami olyan üres, mint az Eredeti Tudat, szavak és tettek nélküli. Azonban, nem mondhatjuk, hogy egész idáig semmi másról nem beszéltünk, mint a létezésről.”
A mester mondta: „A Tudat valódi természete fej és farok nélküli. Ezt hívják ügyesen alkalmazott bölcsességnek és arra használják, hogy megtérítsen és megszabadítson érző lényeket azok képességeitől függően. Ha nem térítik meg az érző lényeket, nem mondhatjuk, hogy vajon létezés van, vagy pedig nemlétezés. Ezért, az embernek ekképp kéne megértenie: Csak letelepedni az ürességben – ez minden Buddha útja. A szútra mondja: „Az embernek olyan tudatot kéne kifejlesztenie, ami nem lakozik semmiben sem.” Minden érző lény megszületik és meghal végtelen vándorláson keresztül, mert tudat-érzékük engedetlen, mindig a hat érzékelés és létezés ösvényét járja, így megragadja az élet és halál kerekét – ez egy olyan körülmény, ami állandó szenvedést okoz nekik.
A Vimalakírti szútra mondja: „Nagyon nehéz megtéríteni az embereket mert a tudatuk olyan engedetlen, mint a majmok.” Sokféle különböző módszert használnak védelemként a megtérítés ellen, és csak fokozatosan, hosszú idő alatt tudják uralom alá vetni a tudatukat. Ezért, mikor a tudat kavarog, mindenféle dolgot hoz létre; és mikor a tudatot megsemmisítették, a mindenféle dolog elpusztul. Ilyen módon, mindent – embert, Dévákat, a létezés hat módját – a tudat teremti. Ha meg szeretnéd érteni az igazságot vagy elérni a nem-tudat valóságát, csak hagyj abba minden mellékes meghatározást; vagyis, hirtelen és teljesen fejezd be a hamis gondolatok és megkülönböztető vélemények létrehozását. Mások nélkül nincs én, nincs vágy, nincs szeretet, nincs utálat; és nincs győzelem vagy vereség sem. Tehát csak irts ki minden tévképzetet, és ami marad, az az Eredeti Ragyogó Természet – Bódhi és Dharma. Ha ezt nem érted meg, még ha körültekintően tanulsz és szorgalmasan gyakorolsz is és még ha egyszerű az életviteled is, de sosem ismered fel a saját Tudatodat, végül csak a gonosz tettek gyümölcseit termed, talán egy déva-mára leszel, egy eretnek, vagy a víz, esetleg a föld egy istene. Tehát miféle haszna van egyáltalán az ilyen gyakorlatnak? Csi Kung mester mondta: „A Buddha-természet az a saját Tudatod, akkor hogy keresheted, vagy találhatod meg azt szavak és fogalmak által?” Csak ismert fel a saját Tudatodat és hagyd abba a gondolkozást; akkor a hamis gondolatok és a világ minden baja magától eltűnik. A Vimalakírti szútra mondja: „Miként az ember ágyban kell maradjon betegsége miatt, s pihennie gyógyulása érdekében, ne hozz létre semmilyen gondolatot. Miként egy ember betegen ágyban fekszik és próbálja meggyógyítani magát, hagyj abba minden cselekvést, ami súlyosbítja a betegséget. Mikor a hamis gondolatok megszűnnek, a Bódhi megjelenik.” Nos, ha tudatod nagy zavarban van, még ha el is éred a Három Jármű szintjét és a Bódhiszattva fejlődésének minden fokát gyakorolod, még mindig csak a világi és a szent nézetek között lebegsz. Az embernek rá kéne jönnie, hogy minden múlandó, hogy minden hatalom elfonnyad; miként egy égbe lőtt nyíl, felhasználva a lövés erejét a földre hullik, így az emberek folyamatosan mennek körbe a különböző szintjein a szamszárának, az életnek és a halálnak. Ha nem értjük meg a Dharmát és gyakorolunk, helyette csak folytatjuk a szenvedést és tudatlanságban munkálkodunk, semmit sem érünk el, akkor ez nem egy nagy hiba?
Csi Kung mester mondta: „Ha nem a világfeletti valóság képeinek egy tanítójával tanulsz, akkor felesleges lenne bevenned a Mahájána Dharma gyógyszerét. Inkább mikor sétálsz, állsz, ülsz, fekszel, stb., csak tanulj tudat-nélkül és megkülönböztetés vagy valamitől való függőség nélkül. Tanulj meg nem megállni és nem megragadni. Akkor gazdag és boldog leszel, ahogy akarod, mindig, még ha másoknak csupán egy bolondnak tűnsz is. Senki az egész világon nem fog felismerni, de akkor már nem kell neked, hogy felismerjenek téged. Tudatod olyan lesz, mint egy fényezetlen kő törés nélkül – semmi sem tudja átszúrni a tudatodat. Biztosan megállni megragadás nélkül nagyjából ennek az állapotnak felel meg. A három érzék birodalmon átmenve az ember hirtelen a világfeletti Valóságban van. Nem megragadni egyetlen pici szikráját sem a tudatnak a szenvtelen bölcsesség. Ne hozd létre az emberek és a dévák, vagy a pokol karmáját. Ne hozz létre semmilyen gondolatot sem, és az összes feltételes tudat végén leszel. Ezen a szinten akkor a test és a tudat szabad de még nem nem-újraszületett, hanem újraszületik az ember saját kívánsága szerint. Ezért a szútra azt mondja: „A Bódhiszattva akarata szerint ölt testet.” Ha nem érted meg a tudatot vagy ha megragadsz bármilyen formát, ez csak Déva Márához tartozó karmát hoz létre. Még a buddhista szertartásokban és gyakorlatokban való részvétel is – mint amilyen a Tiszta Föld – lehetnek, ha ragaszkodnak hozzájuk, akadályok a Buddha felismerésében. A tudatodban levő akadályok miatt és a fegyelmezettség feltételeihez kötöttségedből fakadóan, amit az ok és okozat hoz létre, nincs szabadság, amiből el lehetne jönni, vagy amiben meg lehetne maradni valamelyik vagy mindegyik különféle birodalomban az ember kívánsága szerint.
Ezért, a Bódhi Dharmája eredendően nem-létező volt, de a Tathágata összes tanítása ügyes eszközként minden érző lény átalakítására való. Épp ahogy az aranysárga leveleket ügyesen használják, hogy a gyerek abbahagyja a sírást, ugyan így van egy Dharma amit Legfelsőbb Megvilágosodásnak hívnak. Nos, ha már megértetted ezt a tanítást, akkor semmi szükség szorgalmasan gyakorolni. Csak irtsd ki régi karmádat és soha ne teremts új szerencsétlenséget. Így a tudatod mindig nagyon ragyogó és tiszta lesz. Tehát hagyd el az összes előző nézeteidet. A Vimalakírti szútra mondja: „Irts ki mindent!” A Lótusz szútra mondja: „Próbáld kilapátolni a szart a saját tudatodból ami az utolsó húszon-akárhány évben halmozódott fel.” Csak irtsd ki a hely és a forma nézetét a tudatodból, és az álokoskodás szarja magától kitörlődik. Akkor és csak akkor fogod felismerni, hogy a Tathágata Raktár eredendően csak üresség. Ezért a szútra azt mondja: „Az összes Buddhaföld igazán üres.” Ha azt gondolod, hogy bármelyik Buddha elérte a Megvilágosodást tanulással és gyakorlással, nem fogsz találni semmilyen alátámasztást egy ilyen nézetnek.
Ha valaki vallja az alany-tárgy nézetet, büszkének fogja érezni magát, ha miután tanult és gyakorolt egy kicsit, azt gondolja hogy csendesen megértette és elérte a Megvilágosodást a Zen módszer szerint. Ebből az okból, ha látunk egy ilyen embert mint ez, aki nem igazán értett meg semmit sem, leszidjuk tudatlanságáért. Ha megért valamit másoktól, akkor nagyon boldog és magasabb rendűnek érzi magát a többieknél, így még több szerencsétlen tudati körülményeket teremt magának. Ha valaki ilyen figyelemmel tanulmányozza a Zent, akkor nincs esély a mély megértésnek; még ha valakinek meg is engedik, hogy megértsen egy kicsi gondolatot vagy elméletet, azt csak megszerzi, mint egy eredményt, mint néhány tulajdonságát a tudatnak, de nem belátást a Zenbe vagy a Taóba. Ezért, Bódhidharma a fallal szemben ült – egy példa az embereknek, hogy teljesen el kell utasítani minden nézetet. Így, indíttatást nélkül lenni a Buddha útja. Legyen bármilyen megkülönböztetése is az embernek, az csak a Déva Mára szintjének elérése. A tudatlan emberek számára a Buddha-természet sosem veszik el. A megvilágosodott embereknek nincs mit elérni. Valójában, a Buddha-természet eredendően nem zavarodott vagy megvilágosodott. Emlékezz, hogy a végtelen tér tíz irányának végtelensége az eredendően az ember saját Tudata. Lehet neked teremtő energiát és testi meg tudati működésed, attól még soha nem vagy elválasztva az ürességtől. Az üresben nincs sem nagy sem kicsi. Szenvtelen, nem cselekvő és nem is nem-cselekvő. Nem zavarodott és nem is megvilágosodott, és minden nézet nélkül való, amit csak a jelenségbeli zavargások teremthetnének. Nincsenek benne érző lények sem pedig Buddhák. Semmitől sem függ, még a legkisebb porszemtől vagy villanástól sem. Alapvetően tiszta és ragyogó és azonos a nem-teremtett türelmes kitartásával. A valódi Buddhának nincs szája és nincs Dharmája amit állítana vagy terjesztene. Azt mondják, hogy fülek nélkül halljuk az igazi Dharmát, de ki hall? Az embernek alaposan meg kéne gondolnia ezt! Valójában nincs mit mondani róla!”
Egy nap a mester, tanítva a Dharma Teremben a gyülekezetnek, ezt mondta: „Ha nem ébredtek fel hamar inkább, mint később, akkor mikor életetek vége eljön, nincs garancia, hogy nem lesz gondotok.” Abban a pillanatban pár eretnek a teremben hangosan arról beszélt, hogy elérték a kung fut (egy kifejezés a meditációs gyakorlat egy bizonyos szintjének elérésére). Az egyik férfi szarkasztikusan mosolygott és azt mondta: „Az utolsó pillanatban még mindig meg lesz a kung fum.” A mester így válaszolt: „Szeretném tudni, hogy mit mondanál hirtelen magadnak az utolsó lélegzetvételedkor, hogy védekezz az ellen, nehogy megint elkapjon az élet és halál ismétlődő körforgása. Próbálj gondolkozni rajta! Tényleg lehetnek terveid vagy belátásod ezekre az utolsó pillanatokra. Mondd meg nekem, hol van valamilyen születésénél fogva Maitréja és hol van nekünk természetes Sákjamunink? Egyesek azt mondják, hogy létezik egy mennyországa az isteneknek és egy pokla a vad és éhes szellemeknek. Ha látnál egy beteg embert, azt mondhatnád neki: „Csak feküdj le és pihenj.” Azonban, mikor te magad leszel beteg, tán nem leszel képes figyelni, és talán összezavarodott és ijedt leszel, képtelen hogy lefeküdj, pihenj, vagy hogy csak bevegyél bármilyen gyógyszert könnyedén. Ezenfelül, még ha meg is tudnád magadat védeni a pokol kardjaitól és az üstök fortyogó olajától, akkor ott nem lenne semmilyen segítséged egyik természetfeletti képességekkel rendelkező lénytől sem. Ezért készítened kéne egy tervet magadnak a megfelelő időben, hogy tudd használni azt vészhelyzet esetén. Ne pazarold az energiádat. Nem szabad a tervedet túl későn elkészítened és aztán egy sajnálatos és elhagyatott állapotban találni magadat. Ha a tudatod az utolsó pillanatban hisztérikus rohamba kerül, hogyan tudod kikerülni a tested tönkremenését és feloszlását? A kilátás sötét és hiányzik belőle a belátás, teljesen elvesznél hogy megtudd, miként oldhatod ezt meg. Szomorú! Szomorú! Általában az ember csak azért tanul a Szamádhiról hogy közhelyeket mondjon a Zenről és a Taóról, vagy hogy ráordítson a Buddhára és szidja a Pátriárkát. Azonban, az utolsó lélegzetvételkor, mindez hasztalan, mindez kárba vész! Ha mindig becsaptad magad és hazudtál magadnak egész életedet át, akkor csak becsapd magad azon az utolsó napon is. Az Avicsi pokol már bebörtönzött téged és nem tudsz megmenekülni az utolsó pillanatban.
A Dharma eme végkorszakában, mikor a Dharma szinte teljesen eltűnt, vagy egy jó lehetőség egy tökéletes idő azon szerzeteseknek, akik a Nagy Fogadalmat letették, hogy a Dharmát terjesszék és azt cipeljék és átadják a jövő nemzedékeknek, a folyamatos használatért, a Buddhák bölcsesség-életéért, hogy ne hagyják Fogadalmukat elgyengülni vagy meghalni. Nos, vagy egy jó pár vándorló szerzetesünk, akik csupán a hegyek és a folyók szépségeinek ragyogásának látásáért és élvezetéért szeretnének felelősséget vállalni. Azonban, nem tudják, hogy mennyi idejük meredt ebben az életben, mert ha csak egy kicsi kilégzés nem tér vissza mint belégzés, akkor már úton is vagy a következő élet felé. Ezenfelül, senki sem tudja mi lesz vagy mivel kell szembenéznie újra a következő életben. Szomorú! Így hát a tanácsom minden testvéremnek, hogy teljesítsétek ígéreteteket jó egészségetek időszakában és azonnal használjátok ki a jó lehetőségeteket a Megvilágosodásra. Tedd meg most! Ne várjál! Ez az Egyetemes Megvilágosodás és a Nagy Megszabadulás, amiről az átlag ember elég összezavarodottan gondolkozik. Ezt az összezavarodottságot és akadályt a megértéshez nem nehéz legyőzni. Azonban, ha nincs semmi eltökéltséged és elhatározásod a gyakorlás iránt, csak beszéd, újra és újra, arról, hogy ez az egész milyen nehéz, akkor nem jársz sikerrel. Inkább emlékeznetek kéne a fa merítőkanál eredetére – hogy életét egy fában kezdte. Erre emlékezve meg kéne változtatnotok a gondolkodásmódotokat és a Helyes Út irányába fordítani. Ha igazán bátor vagy, menj és keress egy Kóant!”
Egy szerzetes megkérdezte Csao-csou mestert: „Van a kutyának Buddha-természete?” Csao-csou válaszolt: „Nincs!” A szerzetes azonnal kizárólag a nincs szóra összpontosította tudatát. Minden nap huszonnégy órán át, sétálás, állás, ülés, fekvés közben gyakorolt. Napról napra, még evés és öltözködés, bélmozgatás és vizelés közben is, tudata és tudati energiája minden időben együttesen figyelt a mély és teljes összpontosításra a nincs szón. Fokozatosan megértette a nincs (vu) valójában épp olyan volt. Ha hirtelen megvilágosodsz a Buddha természetére, akkor soha nem verhet át senki a világon az igazsággal kapcsolatban, nem számít milyen okos. Ebben az értelemben akkor azt mondhatod, hogy Bódhidharma eljött nyugatról hogy nagy bajt csináljon a semmiből. Azt is mondhatnád, hogy mikor a Világ Tiszteltje feltartotta az arany virágot, előadása teljes kudarc volt. Ezenfelül még azt kijelentheted, hogy Jáma, a Pokol Királya, és még az összes szent és bölcs sem különbözik tőled. Nem számít, hogy hiszel-e, vagy sem, mert ami valódi az túl van a megértésünkön. Miért? Mert ha tényleg nincs baj vagy szenvedés a világon ami tévképzetre és káprázatra alapul, akkor neked nincs szükséged félni vagy vágyni bármire is.”
A Gátha
Hagyj el minden bajt a világon
Ez a legnagyszerűbb tett.Mint egy operában, ragadd meg a kötelet
Csak hogy himbálózz, haladj tovább.Ha nem érzel igazán csípős
Csontig hatoló hideget egyszer,Hogyan jöhetsz valaha is megszagolni
A szilvavirágok meleg illatát?
Pej Hsziu gáthája
Én már megkaptam a Tudat Átadásának Dharmáját, ahogy az ki lett fejezve a Csung-ling és a Van-ling feljegyzésekben, Huang-po (Hszi-jün) Zen mestertől. Így aztán yrtam egy gáthát a Tudat Átadásáról:
A Tudatot nem lehet átadni;
Csendesen megérteni az átadás.A Tudat nem lát semmit sem,
De a semmiség az igazi látás.A jegyzék nem a jegyzék;
És a semmi az nem a semmi.Ne maradj Káprázat Városban,
Különben eltéveszted a gyöngyöt a homlokodon;
Vigyázz, a „gyöngy” szó csak ügyes eszköz,
Hisz hogy lehetne Káprázat Városnak bármilyen formája?Csak a Tudat a Buddha,
A Buddha születés nélkül.Hát tudd közvetlenül hogy „az van!”
Keresés vagy tett nélkül.Buddhának Buddhát keresni
Csak energiapazarlás.
Ha létrehozol egy Dharma-nézetet,
Csak Mára birodalmába zuhansz.
Ne válaszd el a világit és szentet;
Akkor látás és hallás eltűnik.Miképp egy tiszta tükör, légy tudat nélkül,
És nincs verseny a dolgokkal.
Miképp a ragyogó üresség, légy gondolkodás nélkül,
És benned van a tízezer dolog.A Három Jármű a Dharmán kívül van,
De ezt tudni ritka egy kalpa idejében.
Mikor valaki elér egy ilyen felismerést, akkor
Ő a Hős Aki Elhagyja a Világot.Egyszer hallottam ezt a gáthát egy Mahászattvától aki a folyó keleti partján lakott és aki a mesterrel volt Kao-annál mikor a Tudat Átadásának Dharmáját tanította Pej-hsziu miniszterelnöknek. Akkor volt, hogy Pej-hsziu ezt a gáthát írta és feljegyezte a mester tanítását olyan tisztán és ragyogóan mintha egy képet festene, remélve hogy a süket és a vak hirtelen felébred. Mivel nagy kár lenne, ha Pej-hsziu beszámolója a mester szavairól elveszne vagy elpusztulni, ezért összegyűjtöttem és megszerkesztettem azt ezekben a feljegyzésekben.
Huangbo Xiyun's Dharma Lineage
[...]
菩提達磨 Bodhidharma, Putidamo (Bodaidaruma ?-532/5)
大祖慧可 Dazu Huike (Taiso Eka 487-593)
鑑智僧璨 Jianzhi Sengcan (Kanchi Sōsan ?-606)
大毉道信 Dayi Daoxin (Daii Dōshin 580-651)
大滿弘忍 Daman Hongren (Daiman Kōnin 601-674)
大鑑慧能 Dajian Huineng (Daikan Enō 638-713)
南嶽懷讓 Nanyue Huairang (Nangaku Ejō 677-744)
馬祖道一 Mazu Daoyi (Baso Dōitsu 709-788)
百丈懷海 Baizhang Huaihai (Hyakujō Ekai 750-814)
黃蘗希運 Huangbo Xiyun (Ōbaku Kiun ?-850
Chuanxin fayao 傳心法要
(Essentials on the transmission of mind-dharma), 1 fascicle (t 48: #2012). Full title
Huangboshan Duanji Chanshi chuanxin fayao 黃蘗山斷際禪師傳心法要 . A collection of sermons by Huangbo Xiyun 黃檗希運 (d. 850?), recorded and edited by Pei Xiu 裴休 (797–870), an eminent government official and lay disciple of Huangbo. The preface, by Pei, is dated 857. The fundamental message of the text is that “nothing excels sudden awakening to the original dharma. This very dharma is mind; apart from mind there is no dharma. This very mind is dharma; apart from dharma there is no mind. Mind in itself is no-mind, also there is no no-mind.” The title Chuanxin fayao is sometimes used inclusively of this compilation and another collection of Huangbo's sermons known as the Wanling lu 宛陵録 (also attributed to Pei but almost certainly compiled by other disciples), but strictly speaking it applies only to the former text. See also Wanling lu .
Wanling lu 宛陵錄
(The Wanling record), 1 fascicle (t 48: #2012b). Full title
Huangbo Duanji Chanshi wanling lu 黄蘗斷際禪師宛陵録 . The Wanling lu consists of sermons delivered by Huangbo and his answers to questions from disciples while the master lived in the region of Wanling. Compilation is attributed to Huangbo's eminent lay disciple Pei Xiu 裴休 (797–870), although it appears to have actually been done by anonymous other disciples.
PDF: The Dharma of Mind Transmission
Zen Teachings of Huang Po
The Dharma of Mind Transmission [Zen Teachings of Huang-po]. By Ch'an Master Huang-Bei Tuan-Chi.
Translated by Dharma Master Lok To.
Edited by Dr. Frank G. French. Young Men's Buddhist Association of America. Bronx, New York, December, 1985
http://selfdefinition.org/zen/huang-po/huang-po-dharma-of-mind-transmission.htm
http://dharmaflower.net/_collection/dharmamind.pdf
http://www.a-w-i-p.com/index.php/spiritual-matters/2010/03/01/the-dharma-of-mind-transmission-zen-teac
http://web.archive.org/web/20110614064626/http://www.ymba.org/transmission/main.html
http://www.abuddhistlibrary.com/Buddhism/C%20-%20Zen/Ancestors/The%20Zen%20Teachings%20of%20Huang%20Po/Zen%20Teachings%20of%20Huang-po.htm
Contents
Introduction
The Preface of P'ei Hsiu
The Chung-Ling Record
The Wan-Ling Record
A Gatha by P'ei Hsiu
Postscript
Huang-po's Sermon
Translated by D. T. Suzuki
in Manual of Zen Buddhism, pp. 112-119.
The translation of about one-sixth of text "A" (loc. cit., pp. 379c.17-380c.20) in Suzuki's usual style.
HUANG-PO'S SERMON, FROM "TREATISE ON THE ESSENTIALS OF THE TRANSMISSION OF MIND" (DENSHIN HOYO)
The master[1] said to Pai-hsiu:
Buddhas and sentient beings[2] both grow out of One Mind, and there is no other reality than this Mind. It has been in existence since the beginningless past; it knows neither birth nor death; it is neither blue nor yellow; it has neither shape nor form; it is beyond the category of being and non-being; it is not to be measured by age, old or new; it is neither long nor short; it is neither large nor small; for it transcends all limits, words, traces, and opposites. It must be taken just as it is in itself; when an attempt is made on our part to grasp it in our thoughts, it eludes. It is like space whose boundaries are altogether beyond measurement; no concepts are applicable here.
[1. Wobaku Ki-un in Japanese, died 850.
2 One of the first lessons in the understanding of Buddhism is to know what is meant by the Buddha and by sentient beings. This distinction goes on throughout all branches of the Buddhist teaching. The Buddha is an enlightened one who has seen into the reason of existence, while sentient beings are ignorant multitudes confused in mind and full of defilements. The object of Buddhism is to have all sentient beings attain enlightenment like the Buddha. The question is whether they are of the same nature as the latter; for if not they can never be enlightened as he is. The spiritual cleavage between the two being seemingly too wide for passage, it is often doubted whether there is anything in sentient beings that will transform them into Buddhahood. The position of Zen Buddhism is that One Mind pervades all and therefore there is no distinction to be made between the Buddha and sentient beings and that as far as Mind is concerned the two are of one nature. What then is this Mind? Huang-po attempts to solve this question for his disciple Pai-hsiu in these sermons.]
This One Mind only is the Buddha, who is not to be segregated from sentient beings. But because we seek it outwardly in a world of form, the more we seek the further it moves away from us. To make Buddha seek after himself, or to make Mind take hold of itself--this is an impossibility to the end of eternity. We do not realize that as soon as our thoughts cease and all attempts at forming ideas are forgotten the Buddha reveals himself before us.
This Mind is no other than the Buddha, and Buddha is no other than sentient being. When Mind assumes the form of a sentient being, it has suffered no decrease; when it becomes a Buddha, it has not added anything to itself. Even when we speak of the six virtues of perfection (paramitas) and other ten thousand meritorious deeds equal in number to the sands of the Ganges, they are all in the being of Mind itself; they are not something that can be added to it by means of discipline. When conditions' are at work, it is set up; when conditions cease to operate, it remains quiet. Those who have no definite faith in this, that Mind is Buddha and attempt an achievement by means of a discipline attached to form, are giving themselves up to wrong imagination; they deviate from the right path.
This Mind is no other than Buddha; there is no Buddha outside Mind, nor is there any Mind outside Buddha. This Mind is pure and like space has no specific forms [whereby it can be distinguished from other objects]. As soon as you raise a thought and begin to form an idea of it, you ruin the reality itself, because you then attach yourself to form. Since the beginningless past, there is no Buddha who has ever had an attachment to form. If you seek Buddhahood by practising the six virtues of perfection and other ten thousand deeds of merit, this is grading [the attainment of Buddhahood]; but since the begnningless past there is no Buddha whose attainment was so graded. When you get an insight into the One Mind you find there that is no particular reality
[1. Yuan in Chinese and pratyaya in Sanskrit. One of the most significant technical terms in the philosophy of Buddhism.]
[which you can call Mind]. This unattainability is no other than the true Buddha himself.
Buddhas and sentient beings grow out of the One Mind and there are no differences between them. It is like space where there are no complexities, nor is it subject to destruction. It is like the great sun which illumines the four worlds: when it rises, its light pervades all over the world, but space itself gains thereby no illumination. When the sun sets, darkness reigns everywhere, but space itself does not share this darkness. Light and darkness drive each other out and alternately prevail, but space itself is vast emptiness and suffers no vicissitudes.
The same may be said of the Mind that constitutes the essence of Buddha as well as that of sentient being. When you take Buddha for a form of purity, light, and emancipation and sentient beings for a form of defilement, darkness, and transmigration, you will never have the occasion however long [your striving may go on] for attaining enlightenment; for so long as you adhere to this way of understanding, you are attached to form. And in this One Mind there is not a form of particularity to lay your hand on.
That Mind is no other than Buddha is not understood by Buddhists of the present day; and because of their inability of seeing into the Mind as it is, they imagine a mind beside Mind itself and seek Buddha outwardly after a form. This way of disciplining is an error, is not the way of enlightenment.
It is better to make offerings to a spiritual man who is free from mind-attachment' than to make offerings to all
[1. Wu-hsin , or mu-shin in Japanese. The term literally means "no-mind" or "no-thought". It is very difficult to find an English word corresponding to it. "Unconsciousness" approaches it, but the connotation is too psychological. Mu-shin is decidedly an Oriental idea. "To be free from mind-attachment" is somewhat circumlocutionary, but the idea is briefly to denote that state of consciousness in which there is no hankering, conscious or unconscious ' after an ego-substance, or a soul-entity, or a mind as forming the structural unit of our mental life. Buddhism considers this hankering the source of all evils moral and intellectual. It is the disturbing agency not only of an individual life but of social life at large. A special article in one of my Zen Essays will be devoted to the subject.]
the Buddhas in the ten quarters. Why? Because to be free from mind-attachment means to be free from all forms of imagination.
Suchness as it expresses itself inwardly may be likened o wood or rock, it remains there unmoved, unshaken; while outwardly it is like space, nothing is obstructed or checked. Suchness, as it is free both from activity and passivity, knows no orientation, it has no form, there is in it neither gain nor loss. Those who are running [wildly] do not dare enter this path, for they are afraid of falling into an emptiness where there is no foothold to keep them supported. They beat a retreat as they face it. They are as a rule seekers of learning and intellectual understanding. Many are indeed such seekers, like hair, while those who see into the truth are as few as horns.
Manjusri corresponds to li (reason or principle) and Samantabhadra to hsing (life or action). Li is the principle of true emptiness and non-obstruction, hsing is a life of detachment from form, and inexhaustible. Avalokitesvara 'corresponds to perfect love and Sthamaprapta to perfect wisdom. Vimala-kirti means "undefiled name"; undefiled is Essence and name is form. Essence and form are not two different things, hence the name Vimala-kirti ("pure-name"). All that is represented by each one of the great Bodhisattvas is present in each of us, for it is the contents of One Mind. All will be well when we are awakened to the truth.
Buddhists of the present day look outward, instead of inwardly into their own minds. They get themselves attached to forms and to the world--which is the violation of the truth.
To the sands of the Ganges the Buddha refers in this way: these sands are trodden and passed over by all the Buddhas, Bodhisattvas, Sakrendra, and other devas, but the sands are not thereby gladdened; they are again trodden y cattle, sheep, insects, and ants, but they are not thereby incensed; they may hide within themselves all kinds of treasures and scented substances, but they are not covetous; they may be soiled with all kinds of filth and ill-smelling material, but they do not loathe them. A mental attitude Of this nature is that of one who has realized the state of mushin ("being free from mind-attachment").
When a mind is free from all form, it sees into [the fact] that there is no distinction between Buddhas and sentient beings; when once this state of mushin is attained it completes the Buddhist life. If Buddhists are unable to see into the truth of mushin without anything mediating, all their discipline of aeons would not enable them to attain enlightenment. They would ever be in bondage with the notion of discipline and merit as cherished by followers of the Triple Vehicle, they would never achieve emancipation.
In the attainment of this state of mind (mushin), some are quicker than others. There are some who attain to a state of mushin all at once by just listening to a discourse on the Dharma, while there are others who attain to it only after going through all the grades of Bodhisattvaship such as the ten stages of faith, the ten stages of abiding, the ten stages of discipline, and the ten stages of turning-over. More or less time may be required in the attainment of mushin , but once attained it puts an end to all discipline, to all realization and yet there is really nothing attained. It is truth and not falsehood. Whether this mushin is attained in one thought or attained after going through the ten stages its practical working is the same and there is no question of the one being deeper or shallower than the other. Only the one has passed through long ages of hard discipline.
Committing evils or practising goodness-both are the outcome of attachment to form. When evils are committed on account of attachment to form, one has to suffer transmigration; when goodness is practised on account of attachment to form, one has to go through a life of hardships. It is better therefore to see all at once into the essence of the Dharma as you listen to it discoursed.
By the Dharma is meant Mind, for there is no Dharma apart from Mind. Mind is no other than the Dharma, for there is no Mind apart from the Dharma. This Mind in itself is no-mind ( mushin ), and there is no no-mind either. When no-mind is sought after by a mind, this is making it a particular object of thought. There is only testimony of silence, it goes beyond thinking. Therefore it is said that [the Dharma] cuts off the passage to words and puts an end to all form of mentation.
This Mind is the Source, the Buddha absolutely pure in its nature, and is present in every one of us. All sentient beings however mean and degraded are not in this particular respect different from Buddhas and Bodhisattvas--they are all of one substance. Only because of their imaginations and false discriminations, sentient beings work out their karma and reap its result, while, in their Buddha-essence itself, there is nothing corresponding to it; the Essence is empty and allows everything to pass through, it is quiet and at rest, it is illuminating, it is peaceful and productive of bliss.
When you have within yourself a deep insight into this you immediately realize that all that you need is there in perfection, and in abundance, and nothing is at all wanting in you. You may have most earnestly and diligently disciplined yourself for the past three asamkhyeya kalpas and passed through all the stages of Bodhisattvahood; but when you come to have a realization in one thought, it is no other than this that you are from the first the Buddha himself and no other. The realization has not added anything to you over this truth. When you look back and survey all the disciplinary measures you have gone through, you only find that they have been no more than so many idle doings in a dream. Therefore, it is told by the Tathagata that he had nothing attained when he had enlightenment, and that if he had really something attained, Buddha Dipankara would never have testified to it.
It is told again by the Tathagata that this Dharma is perfectly even and free from irregularities. By Dharma is meant Bodhi. That is, this pure Mind forming the source of all things is perfectly even in all sentient beings, in all the Buddha-lands, and also in all the other worlds together with mountains, oceans, etc., things with form and things without form. They are all even, and there arc no marks of distinction between this object and that. This pure Mind, the Source of all things, is always perfect and illuminating and all-pervading. People are ignorant of this and take what they see or hear or think of or know for Mind itself; and their insight is then veiled and unable to penetrate into the substance itself which is clear and illuminating. When you realize mushin without anything intervening [that is, intuitively], the substance itself is revealed to you. It is like the sun revealing itself in the sky, its illumination penetrates the ten quarters and there is nothing that will interfere with its passage.
For this reason, when followers of Zen fail to go beyond a world of their senses and thoughts, all their doings and movements are of no significance. But when the senses and thoughts are annihilated, all the passages to the Mind are blocked and no entrance then becomes possible. The original Mind is to be recognized along with the working of the senses and thoughts, only it does not belong to them, nor is it independent of them. Do not build up your views on your senses and thoughts, do not carry on your understanding based on the senses and thoughts; but at the same time do not seek the Mind away from your senses and thoughts, do not grasp the Dharma by rejecting your senses and thoughts. When you are neither attached to nor detached from them, when you are neither abiding with nor clinging to them, then you enjoy your perfect unobstructed freedom, then you have your seat of enlightenment.
When people learn that what is transmitted from one Buddha to another is Mind itself, they imagine that there is a particular object known as a mind which they attempt to grasp or to realize; but this is seeking something outside Mind itself, or creating something which does not exist. In reality, Mind alone is. You cannot pursue it by setting up another mind; however long, through hundreds of thousands of kalpas, you are after it, no time will ever come to you when you can say that you have it. Only when you have an immediate awakening to the state of mushin you have your own Mind. It is like the strong man's seeking for his own gem hidden within his forehead: as long as he seeks it outside himself in the ten quarters, he will not come across it; but let the wise once point at it where it lies hidden, and the man instantly perceives his own gem as having been there from the very first.
That followers of Zen fail to recognize the Buddha is due to their not rightly recognizing Where their own Mind is. They seek it outwardly, set up all kinds of exercises which they hope to master by degrees, and themselves work out diligently throughout ages. Yet they fail to reach enlightenment. No works compare with an immediate awakening to a state of mushin itself.
When you come to a most decided understanding to the effect that all things in their nature are without possessions, without attainments, without dependence, without an abiding place, without mutual conditioning, you will become free from cherishing imagination, which is to realize Bodhi. When Bodhi is realized, your own Mind which is Buddha is realized. All the doings of long ages are then found to have been anything but real disciplining. When the strong man recovered his own gem in his own forehead the recovery had nothing to do with all his efforts wasted in his outside research. So says the Buddha, "I have not had anything attained in my attainment of Enlightenment." Being anxious about our not believing this, he refers to the five eyes[1] and the five statements.[2] But it is truth, not falsehood, for it is the first true statement.
[1. The five eyes are: (1) the physical eye, (2) the heavenly eye, (3) the eye of wisdom, (4) the eye of the Dharma, and (5) the eye of the Buddha. 2. In the Diamond Sutra ( Vajracchedika ), the Buddha makes five statements as regards the truth of his teaching.]
Encounter Dialogues of Huangbo Xiyun
compiled by Satyavayu of Touching Earth Sangha
DOC: Treasury of the Forest of Ancestors
Master Huangbo Xiyun came from the eastern coastal province of Fuzhou (modern Fujian) like his spiritual brother Guishan Lingyu. As a youth, he entered a local monastery on Yellow Corktree Mountain (Huangboshan). After full ordination he began to travel, living for a while on Mt. Tiantai, and also visiting the capital of Chang'an, where he was able to meet and receive instruction from Master Nanyang Huizhong. Eventually he made his way to Great Hero Mountian in Jiangxi to study with Baizhang Huaihai; who became his main teacher.
One day Master Baizhang asked Xiyun, “Where have you been?”
Xiyun said, “I've been picking mushrooms at the base of Great Hero Mountain.”
Baizhang asked, “Did you see a tiger?”
Xiyun roared
Baizhang picked up an ax and made as if to strike Xiyun. Xiyun hit him. Baizhang laughed and returned to his room.
Later when Master Baizhang was addressing the community he said, “At the base of Great Hero Mountain there's a tiger. You monks should go take a look at it. Just today, I, myself, suffered a bite from it.”Xiyun also studied for a substantial period with Master Nanquan, and likely with Master Guizong (whom Xiyun later claimed was one of the few legitimate successors to Master Ma). Eventually Xiyun settled down to teach in the district of Gao'an in the Hongzhou area of Jiangxi Province. He renamed the mountain above his monastery “Huangbo” after the mountain he had lived at in his youth as a novice. This became his teaching name.
Once Master Huangbo Xiyun said to the community, “All the elder masters in all the ten direction are right on top of this monk's staff.”
One monk who heard this soon departed and traveled to see a certain Master Dashu, to whom he repeated Master Huangbo's proclamation..
Dashu said, “Huangbo speaks thus, but has he already seen in all ten directions?”
The monk went back to Master Huangbo and relayed to him this response..
Huangbo said, “My words have already reached all ten directions.”Langye Huijue said:
Dashu's response is like one who seems to have eyes,
but is really blind. Even if everyone under heaven bites the
one staff of Huangbo, it will not break.Dogen Comments:
Langye speaks thus...(but) he was only able to say
eighty or ninety percent. How could he have failed to say
that when everyone under heaven bites through, it
immediately breaks?The teaching of Master Huangbo came to national prominence largely because of the efforts of the powerful government official Pei Xiu (787?-860). When Pei Xiu lived in the capital serving the Emperor Wenzong, he was a student of the influential Buddhist scholar and historian Zongmi (780-841). After this teacher's passing, and the change to the new emperor Wuzong, Pei Xiu was transferred to a post in the Hongzhou area of Jiangxi, where he had the opportunity to meet Master Huangbo. Deeply impressed, Pei became converted to the master's radical understanding and expression of Zen, and invited the master to take up residence at the Dragon Rising Monastery in the prefectural capital of Zhongling. Here Pei received personal instruction, and began to record the master's teaching in his notebooks. The new emperor, however, soon instituted the “Huichang” suppression of Buddhist activity and Pei's tutelage was interrupted.
During this Huichang persecution of 841-846, Master Huangbo spent time at the relatively safe monastery of the late National Teacher Yanguan Qi'an, helping with rituals. At that time Li Chen, the expected future emperor, was serving as a novice in the temple, keeping himself hidden in the monk's community until his political troubles ended. Inquisitive about Zen, and knowing Master Huangbo's reputation, when he saw the master doing prostrations, he asked, “If we are not to seek anything from the Buddha, the sacred teaching, or the noble order, what does the master seek in doing prostrations?”
Huangbo replied, “Though not seeking anything from Buddha, the teaching, or the order, there's a tradition to show respect in this way.”
“But for what purpose?' continued the novice.
Huangbo slapped him.
The novice said, “That's crude.”
“What is this?” replied the master, “Making up distinctions between refined and crude?” Then he slapped him again.After Li Chen assumed power as Emperor Xuanzong and the persecution came to an end, Pei Xiu received a post in Wanling (still in the Hongzhou region) and invited Master Huangbo to come and teach there at a monastery called Open Source. The master obliged, and Pei continued his work of copying down the master's teachings. The collection he eventually assembled and published (the first part from his earlier time with the master called “Transmission of the Heart Dharma Essentials”, and the second part from his later study period called the “Wanling Record”) remain today as one of the oldest surviving records of the teachings and sayings of a prominent Tang Dynasty Zen master, and is, perhaps, the first with an extensive question and answer section, a form that later became the norm.
Once Minister Pei Xiu presented a book he had written about Zen to Master Huangbo for his feedback. The master glanced at it, then set it down on a table and sat down.
After a long pause the master asked, “Do you understand?”
Pei said, “I don't understand.”
The master said, “If it could be expressed like this with ink and paper, what would be the purpose of our school?”Another time Minister Pei Xiu came to visit Open Source Monastery. When the head monk came to greet him, Pei pointed to a portrait on the wall and asked, “What is that?”
The monk said, “It's the portrait of a famous high priest.”
Pei said, “I can see the portrait, but where is the priest?”
The monk couldn't answer. Pei said, “Isn't there a Zen person in this monastery?”
The monk went to get Master Huangbo. When the master arrived Pei said, “I have a question, but no one's able to answer.”
The master said, “Please ask the question.”
Pei said, “The portrait can be seen, but where is the high priest?”
The master suddenly shouted, “Pei Xiu!”
Pei said, “Yes?”
The master said, “Where are you?”
Pei Xiu had an insight.Huangbo said:
As to cultivating the six perfections (of character) and all the other self-improvement practices, and performing all sorts of virtuous activities to accumulate merit - since you are already complete, you cannot add to that perfection through practice. You should perform practices when there is an appropriate occasion, and return to stillness when the occasion has ended. If you do not clearly see that this mind itself is awakening, but instead want to practice by attaching to forms and seeking rewards, then it is all delusion apart from the Way.
Awakening occurs as the nature of the mind, it doesn't involve the six perfections and myriad practices. These are all merely marginal activities for teaching and helping liberate others in various states and according to circumstances. “Enlightenment,” “suchness,” “ultimate reality,” “liberation”... all of these are expedient, temporary expressions, unnecessary to the awakened mind.Master Huangbo eventually returned to his home monastery on Huangbo Mountain where he spent the last few years of his life. Once he entered the hall and said to the community, “What is it that you people are all searching for here? You are all just slurpers of the dregs of others. When you see a bunch of people gather somewhere, you go there too. If you keep traveling around like this, when will you settle the matter of today? Don't you know that in all of Tang China there is not a single teacher of Zen?”
Then a monk came forward and asked, “What about those in all directions who are training students and leading communities?”
The master said, “I don't say that there is no Zen, just that there are no teachers.”
Huang-po Hsi-yün
From Chapter VI. In: The Golden Age of Zen
by John C. H. Wu
Taipei : The National War College in co-operation with The Committee on the Compilation of the Chinese Library, 1967, pp. 115-122.
Huang-po Hsi-yün (d. 850), a native of Fukien, he became a monk early in his life. When he was traveling in T’ien-t’ai Mountain, he encountered a strange monk, who conversed and joked with him as though he were an old friend of his. One day, as they were walking together, they found the streams flooded, and the monk suggested to Huang-po that they should cross over together. Huang-po did not feel like crossing and said “Brother, if you want to cross over, go ahead by yourself.” The monk walked on water, as though he was walking on solid ground, and, turning his head, he said to Huang-po, “Come along, come along!” Huang-po said, “Fie upon this self-server! Had I known it, I should have cut off your shins!” The monk appeared to be deeply impressed by this response and remarked, “You are truly a vessel of the Mahayana! I am no match for you!” Thereupon he vanished.
To Huang-po, as to all Zen masters, the “self-server” does not really attain selfhood. He is a self-enclosed and egocentric seeker of happiness. But he will not attain true happiness, because, instead of being the True Man that he is, who is happiness itself, he places happiness outside himself, as something to be strained after. In fact, he is pursuing an illusory object.
Huang-po envisaged the Ultimate Reality as Mind, the one Mind. This Mind is the creator of all things, visible and invisible. It is the fountain of true wisdom. We have this living fountain within us, but our hearts run after external things and our minds are busy weaving hair-splitting distinctions and rigid concepts to serve as a cocoon for our little ego. Consequently, our inner fountain of wisdom is stopped up. As Huang-po puts it, “If the pursuers of Tao do not awake to this fundamental Mind, they are apt to create a mind over and above the Mind, seek Buddha outside of themselves, and remain attached to forms and practices in the cultivation of their spiritual life. All these are erroneous ways which do not lead to supreme enlightenment. Adoration of and devotion to all the Buddhas in the universe are nothing in comparison with the following of a single mindless man of Tao.” In other words, if we want to get at the fundamental Mind within us, we must first rid ourselves of the clever conceits of our petty minds or, at least, set no store by them, for they only distract us from the living source of true wisdom. Thus, Huang-po’s doctrine of Universal Mind is at the same time a doctrine of mindlessness. It is through mindlessness that we can return to the Mind.
As Huang-po sees it, this Universal Mind is no mind in the ordinary sense of the word, and it is completely detached from form. Therefore, it is beyond “good” and “evil.” For, as he says, “To engage in good actions and bad actions equally implies attachment to form.” The one thing necessary is to realize this Universal Mind in us, which is nothing else than our original Buddha-nature. “It is void, omnipresent, silent, pure; it is glorious and mysterious peace and that is all that can be said about it. You yourself must awake to it, fathoming its depths.” “This spiritually enlightened nature is without beginning or end, as old as space, neither subject to birth nor to death, neither existing nor non-existing, neither defiled nor pure, neither clamorous nor silent, neither old nor young, occupying no space, having no inside, outside, size, form, color or sound.” In short, it is beyond all attributes. It cannot be communicated in words, but can only be apprehended by direct intuition. Words and actions on the part of the master serve only to evoke your direct intuition, when the time is ripe. When this happens, there is a tacit understanding between you and your master. This is what is called “transmission from mind to mind.”
With Huang-po, as with Chuang Tzu, the aspiration to move beyond good and evil does not entail an encouragement of license and moral anarchy. The man of Tao does not seek the good as an object. He views it as a streamlet flowing spontaneously from the fountain of wisdom within him. He will perform acts of charity when there is occasion for them; and when the occasion has passed, he remains quiescent. In doing good, he has not the slightest intention of seeking merits for himself, because he knows that his self-nature is complete in itself, with nothing lacking.
Huang-po’s position towards the accumulation of merits, which come from performing the six paramitas and innumerable similar practices, is on a par with Chuang Tzu’s position towards the cultivation of moral life as stressed by the Confucian scholars. He vigorously advocated sudden enlightenment as against gradual advancement. “To practice the six paramitas and a myriad similar methods with the intention of attaining Buddhahood thereby is to try to advance by stages, but the Buddha who has always existed is not a Buddha of stages. Only awake to the Universal Mind and realize that there is nothing whatever to be attained. This is the real Buddha. For the Buddha and all sentient beings are nothing but the Universal Mind.” This revolt against traditional Buddhism is as apt to be misunderstood as Chuang Tzu’s strictures against traditional Confucianism. In an illuminating study of Chuang Tzu, Thomas Merton has written:
“If Chuang Tzu reacted against the Ju doctrine, it was not in the name of something lower—the animal spontaneity of the individual who does not want to be bothered with a lot of tiresome duties—but in the name of something altogether higher. This is the most important fact to remember when we westerners confront the seeming antinomianism of Chuang Tzu and the Zen masters. Chuang Tzu was not demanding less than Jen and Yi, but more. His chief complaint of Ju was that it did not go far enough. It produced well-behaved and virtuous officials, indeed cultured men. But it nevertheless limited and imprisoned them within fixed, external norms and consequently made it impossible for them to act freely and creatively in response to the ever new demands of unforeseen situations.”
No one has, to my knowledge, made a fairer and more penetrating observation on this point. It is as true of the Zen tradition as it is of Lao Tzu and Chuang Tzu. I only wish to add that what Father Merton says of the Confucian scholars is not meant to apply to Confucius himself, who in his later years attained remarkable spontaneity and flexibility in his outlook and conduct.
To say that Huang-po’s Dharma agrees closely with the philosophy of Chuang Tzu is not to deny his originality. Both of them were discoursing on the Absolute, although Huang-po called it the Universal Mind while Chuang Tzu called it Tao. Since both of them were profound thinkers and great mystics, it would be strange if they did not arrive at somewhat the same insights about the Absolute. In fact, Western mystics like Ruysbroeck, John of the Cross and Meister Eckhart have uttered insights surprisingly similar to those of the great Zennists and Taoists.
Huang-po’s importance in the history of Zen lies not only in the fact that he was one of the most explicit in his views, but also in the fact that his strong personality and drastic methods have impressed themselves on his disciple Lin-chi and the whole House of Lin-chi. There was such fierceness, if not ferocity, about him that even his master Pai-chang compared him to the tiger. One day, as he returned from work, Pai-chang asked him where he had been; and he answered that he had been gathering mushrooms at the foot of the Ta-hsiung Mountain. Paichang further asked, “Did you see the tiger there?” Huang-po roared like a tiger. His master took up an axe as if to kill the tiger. Thereupon, Huang-po gave the master a slap. Smiling affably, Pai-chang retired to his room. At the regular assembly, Pai-chang announced to his community, “At the foot of the Tahsiung Mountain, there is a tiger. All of you must watch out for your safety. I have already been bitten today.” This was but a symbolic way of saying that he had found his successor in the person of Huang-po.
Once Huang-po was visiting the master Hsien-kuan, and as he was doing obeisance to the statue of Buddha, a novice took him to task, saying, “In our pursuit of Tao, we must not be attached to the Buddha, nor to the Dharma, nor to the Sangha. What does Your Reverence seek after in performing these rites of obeisance?” Huang-po replied, “I am attached neither to the Buddha, nor to the Dharma nor to Sangha. I am only performing the usual rites.” The novice asked, “What is the use of rites?” Huang-po thereupon gave him a slap. “You are being too rough,” said the novice. Huang-po fired back, “What kind of thing do you find here in this place that you should speak of ‘rough’ and ‘refined’?” And he gave him another slap. The reader will be interested to know that the novice was none other than the future Emperor Suan-tsung, destined to succeed Wutsung, the terrible persecutor of Buddhism, in 847.
Huang-po found a great lay disciple in the person of P’ei Hsiu, a scholar-statesman, who held the premiership for several years during the reign of Suan-tsung. P’ei Hsiu was a devout Buddhist. Once he brought a statuette of Buddha; and kneeling before Huang-po he besought him to give it a name. Huang-po called out, “P’ei Hsiu!” “Yes, Your Reverence!” he responded. “I have already done the naming for you!” said Huang-po.
Once P’ei Hsiu submitted to Huang-po a manuscript of his reflections on Buddhism. The master laid it aside without even looking at it. He remained silent for a long time, and then asked P’ei Hsiu, “Do you understand?” The latter replied, “It is beyond my comprehension.” The master said, “If only you could understand it in this manner, it would be of some account. As to expressing it by means of paper and ink, what has that to do with the teaching of our school?”
Yet it was due to the diligence of P’ei Hsiu that we are able to read the two works of Huang-po in the Chinese Tripitaka, the Ch’uan-hsin Fa-yao and the Wan-ling lu. The first has been rendered into English in two versions. The second is a record of Huang-po’s dialogues with P’ei Hsiu and other disciples. It ends, significantly, with a special stress on kung-an (Japanese, koan) as a way to enlightenment, showing that this particular method, which was to become one of the characteristic features of Zen, had begun to emerge with Huang-po. He was telling his community that Zen was a life-and-death struggle, and therefore it must not be taken lightly.
If you are a full-grown man of heroic determination, you should resort to pondering on kung-an. Take, for instance, Chaochou’s answering “No!” to the question whether there is Buddha-nature in a dog. You should meditate on this word wu day and night without cease. Keep at it while you are walking, resting, sitting, and sleeping, while you are putting on clothes, taking meals, sitting on the stool, making water. Let every thought of your mind be focused on it, fiercely stir up your spirits, and never lose hold of the word wu. After holding on for days and months, your whole being becomes one continuous attention. Suddenly the flower of your mind will burst in no moment; and you will apprehend the initial insight of all the Buddhas and Patriarchs. You will have such a firm grasp on it that you can no longer be deceived by the tongues of all the old monks of the world; and great truths will flow from your wide-open mouth. You will realize that the coming of Bodhidharma is like the rising of a wave without wind, and that the Buddha’s holding of the flower is but a fiasco. Once arrived at this state, all the holy ones can do nothing to you, to say nothing of the old fellow Yama. Who can ever believe in the possibility of such inconceivable wonders? Yet, nothing is impossible to him who has set his heart and his mind to it.
He concluded the talk with a great gatha:
To detach oneself from the dust of the world, This is no ordinary task.
Hold firmly to the end of the rope, and go at it With all your might.
Without undergoing a whole spell of cold That bites into your bones,
How can you have the plum-blossoms regale you With their piercing fragrance?
Dale S. Wright
The Huang-po Literature (PDF)
HTML: http://www.thezensite.com/ZenEssays/HistoricalZen/HuangPo_Literature.html
In: The Zen Canon: Understanding the Classic Texts (2004), Chapter 4
Huang-po, Extracts from Essential Method of Transmission of Mind
Translated by Thomas Cleary
In: The five houses of Zen, 1997
Transmission of Mind
THE BUDDHAS AND all living beings are only one mind; there is no other reality. This mind, from beginninglessness, has never been born and never passed away. It is neither blue nor yellow; it has no shape and no form. It does not belong to existence or nonexistence; it does not count as new or old. It is neither long nor short, neither large nor small. It transcends all limiting measurements, all labels, all traces, all oppositions. This very being is it; when you stir thoughts, you turn away from it. It is like space, which has no boundaries and cannot be measured.
This one mind is itself Buddha. Buddha and sentient beings are no different; it’s just that sentient beings seek externally, grasping appearances, losing the more they seek. If you try to have Buddha seek Buddha, or use mind to grasp mind, you will never succeed. What you don’t realize is that if you stop thoughts and forget ruminations, the Buddha spontaneously appears.
This mind itself is Buddha; buddhas are sentient beings. As sentient beings, this mind is not diminished; as buddhas, this mind is not increased. Even the six perfections, myriad practices, and countless virtues are inherent and do not need to be added by cultivation; when the appropriate circumstances are encountered they are employed, and when those circumstances end they rest.
If you do not believe with certainty that this is Buddha, and want to cultivate practice bound up with forms in order to seek effective application, this is all illusion, contrary to the Way. This mind itself is Buddha; there is no other buddha and no other mind. This mind is clear and pure as space, with no appearance at all; when you arouse the mind and stir thoughts, you turn away from the essence of its reality. This is attachment to appearances; there has never been buddhahood attached to appearances. If you cultivate the myriad practices of six perfections in quest of buddhahood, this is a gradual procedure, but there never has been buddhahood as a gradual procedure. Just realize the one mind, and there is nothing else at all to attain. This is the real Buddha.
Buddhas, sentient beings, and the one mind are no different, like space without adulteration or corruption, like the orb of the sun illumining the four quarters. When the sun rises, its light pervades the land, but space is never bright. When the sun sets, darkness covers the land, but space is never dark. States of light and darkness alternate, but the nature of space remains open and empty, unchanging. So it is also with buddhas, sentient beings, and mind. If you contemplate buddhas as forms of pure illumination and liberation, and you contemplate sentient beings as forms of muddled living and dying in the dark, with this understanding you will never ever attain enlightenment, because you are attached to appearances.
It’s just this one mind; there is nothing else at all to attain. Mind itself is Buddha. People who study the Way today do not understand the essence of this mind, so they conceive of another mind on top of this mind, seeking buddhahood externally, cultivating practices attached to appearances. All of this is wrong; it is not the way to enlightenment.
“Respectfully supporting all the buddhas in the universe is not as good as respectfully supporting a single mindless Wayfarer.” Why is this so? Mindlessness means total nonsubjectivity, the essence of being-as-is. Inwardly one is immovable as a tree, unstirring as a rock; outwardly one is as free from blockage and resistance as space itself. There is neither subject nor object, no direction or location, no form or appearance, no gain or loss.
People who strive do not dare to enter into this teaching, fearing they will fall into voidness with no place to rest; they withdraw, intimidated. All of them search far and wide for knowledge. That is why those who seek knowledge are numerous as hairs, while those who realize the Way are rare as horns.
Manjushri stands for principle; Samantabhadra stands for practice. The principle here is the principle of true emptiness without resistance; practice here means infinite action detached from appearances. Avalokiteshvara stands for universal compassion; Mahasthamaprapta stands for universal knowledge. Vimalakirti means Pure Name: purity refers to essence; name refers to characteristics; essence and characteristics are not different, hence the title Pure Name. What the various major bodhisattvas represent is all within humanity. It is not apart from one mind; all you have to do is realize it.
People who study the Way today do not value enlightenment within their own minds, so they cling to appearances outside the mind and grasp objects; all of this is contrary to the Way.
As for the “sands of the Ganges River,” Buddha explained that the sands do not rejoice when buddhas, bodhisattvas, Indra, Brahma, or any of the gods walk upon them, and the sands are not angered when oxen, goats, bugs, and ants walk on them. The sands have no craving for jewels and perfumes and no aversion to manure and filth. A mind like this is a mindless mind. This is the ultimate; if students of the Way do not plunge right into mindlessness, even if they cultivate practices for eons on end, they will never attain the Way. Captured by the practices of the Three Vehicles, they will be unable to attain liberation.
There are, however, differences in rapidity of realizing this mind. There are those who immediately attain mindlessness on hearing the teaching, and there are those who attain mindlessness only on reaching the Ten Faiths, the Ten Abodes, the Ten Practices, or the Ten Dedications. But whether it takes a long time or a short time, when you attain mindlessness, then you stop; there is nothing more to be cultivated or realized.
Actually, there is nothing attained, but this is actually true, not unreal. The accomplishment of attainment in one instant and attainment at the tenth stage are equal; there is no more deep or shallow.
It’s just that when you go through eons you suffer painful toil unreasonably. Evildoing and doing good are both attachment to appearances. If you do evil attached to appearances, you subject yourself to vicious circles unreasonably. If you do good attached to appearances, you suffer the pains of laborious toil unreasonably. None of this is as good as immediately recognizing the basic reality on your own as soon as you hear of it.
This reality is mind; there is no truth outside of mind. This mind itself is truth; there is no mind outside of reality. Mind is inherently mindless; and there is no mindless one, either. If you mindfully try to be mindless, then minding is there.
It’s just a matter of silent accord; it is beyond all conception. That is why it is said that there is no way to talk about it, no way to think about it.
This mind is pure at the source. Buddhas and ordinary human beings both have it. All living beings are one and the same body with all buddhas and bodhisattvas; it is only because of differences in their subjective thoughts that they create all sorts of activities, with their various results.
Basically there is nothing concrete in buddhahood; it is just open perception, serene clarity, and subtle bliss. When you realize it profoundly in yourself, this is directly it—complete fulfillment, with no further lack. Even if you exert yourself at spiritual exercises for three incalculable eons, going through all the stages and grades, when you reach that one instant of realization, you have just realized the Buddha within yourself; you have not added anything at all. Rather, you will see your eons of effort as the confused behavior of dreams.
This is why the Tathagata said, “In supreme perfect enlightenment I have not acquired anything. If I had acquired anything, Dipankara Buddha would not have given me direction.” He also said, “This truth is impartial, without high or low; this is called enlightenment.” This is the mind pure at the source, impartial in respect to sentient beings, buddhas, worlds, mountains and rivers, forms, formlessness, everything through the universe, with no image of other or self.
This mind pure at the source is intrinsically always completely clear and fully aware, but worldly people do not realize it; they only recognize perception and cognition as mind, so they are shrouded by perception and cognition. That is why they do not see the very essence of their spiritual luminosity. If they would just directly be mindless, that very essence would appear of itself, like the sun rising into the sky, lighting up everywhere, with no further obstruction.
So students of the Way, only recognizing the actions and movements of perception and cognition, empty out their perception and cognition, so their minds have no road to go on, and they attain no penetration. Just recognize the basic mind in perception and cognition, realizing all the while that the basic mind does not belong to perception and cognition and yet is not apart from perception and cognition.
Just do not conceive opinions and interpretations on top of perception and cognition, and do not stir thoughts on perception and cognition. Do not seek mind apart from perception and cognition, either, and do not try to get to reality by rejecting perception and cognition. When you are neither immersed nor removed, neither dwelling nor clinging, free and independent, then nothing is not a site of enlightenment.
Worldly people who hear it said that the buddhas all communicate the truth of mind think it means there is some special truth in the mind to realize or grasp, so they wind up using mind to search for mind. They do not realize that mind itself is the truth, and the truth itself is mind. It will not do to use mind to seek mind, for that way you will never realize it, even in a million years. It is better to be mindless right away, and then you find fundamental reality.
It is like the story of the wrestler who was unaware that a gem had been embedded in his forehead, and he looked elsewhere for it. He went all over the place but ultimately couldn’t find it, until someone who knew pointed it out to him, whereupon he himself saw the original gem as it had been all along.
So it is that people who study the Way stray from their own original mind, not recognizing it as Buddha, and wind up seeking outwardly, undertaking practices and exercises, depending on a process for realization. Even though they seek diligently for eons, they never attain the Way. It is better to be mindless right away, realizing for certain that all things are originally without existence, ungraspable, based on nothing; they abide nowhere and are neither subjective nor objective. If you do not stir errant thoughts, you will immediately realize enlightenment.
HUANGBO XIYUN
IN: Zen's Chinese heritage: the masters and their teachings
by Andy Ferguson
Boston: Wisdom Publications, 2000. pp. 133-138.
HUANGBO XIYUN (d. 850) was the disciple of Baizhang and the teacher of Linji Yixuan. He came from ancient Fuzhou. As a youth, he entered a monastery on Mt. Huangbo in his home province. Later, he traveled to the district of Gao’an where he resided at Mt. Huangbo (Xiyun renamed the mountain after his old mountain home in Fuzhou). Huangbo also traveled and lived at Mt. Tiantai, as well as the capital city of Changan, where he received instruction from National Teacher Nanyang Huizhong.
Huangbo’s physical appearance was striking. He had a large protruding forehead that was whimsically described as a “large pearl.”
Regarded as a teacher with simple methods and few words, Huangbo embodied Mahayana Buddhism’s bodhisattva ideal by adhering to the vow to defer the fruit of enlightenment until all other beings can first enjoy it. A famous legend about Huangbo provides a metaphorical teaching on this vow.
While on his journey to Mt. Tiantai, Huangbo met another monk. They talked and laughed, just as though they were old friends who had long known one another. Their eyes gleamed with delight as they then set off traveling together. Coming to the fast rapids of a stream, they removed their hats and took up staffs to walk across. The other monk tried to lead Huangbo across, saying: “Come over! Come over!”
Huangbo said, “If Elder Brother wants to go across, then go ahead.”
The other monk then began walking across the top of the water, just as though it were dry land.
The monk turned to Huangbo and said, “Come across! Come across!”
Huangbo yelled, “Ah! You self-saving fellow! If I had known this before I would have chopped off your legs!”
The monk cried out, “You’re truly a vessel for the Mahayana, I can’t compare with you!” and so saying, the monk vanished.
The Wudeng Huiyuan provides this account of Huangbo’s initial encounter with Baizhang:
Baizhang asked, “So grand and imposing, where have you come from?”
Huangbo said, “So grand and imposing, I’ve come from south of the mountains.”
Baizhang said, “So grand and imposing, what are you doing?”
Huangbo said, “So grand and imposing, I’m not doing anything else.”
Huangbo bowed and said, “From high antiquity, what is the teaching of this order?”
Baizhang remained silent.
Huangbo said, “Don’t allow the descendants to be cut off.”
Baizhang then said, “It may be said that you are a ‘person.’”
Baizhang then arose and returned to his abbot’s quarters.
Huangbo followed him there and said, “I’ve come with a special purpose.”
Baizhang said, “If that’s really so, then hereafter you won’t disappoint me.”
One day Baizhang asked Huangbo, “Where have you been?”
Huangbo said, “I’ve been picking mushrooms at the base of Mt. Great Hero.”
Baizhang said, “Did you see a big tiger?”
Huangbo roared.
Baizhang picked up an ax and assumed a pose as if to strike Huangbo. Huangbo then hit him. Baizhang laughed “Ha, ha,” and returned to his room.
Later Baizhang entered the hall and said to the monks, “At the base of Great Hero Mountain there’s a tiger. You monks should go take a look at it. Just today, I myself suffered a bite from it.”
Once, Huangbo was at Nanquan Puyuan’s temple and participated in picking vegetables.
Nanquan asked him, “Where are you going?”
Huangbo said, “To pick vegetables.”
Nanquan said, “What will you use to pick them?”
Huangbo took his knife and held it straight up.
Nanquan said, “You’ve only acted as guest. You haven’t acted as host.”
Huangbo stabbed three holes in the air.
Nanquan said, “Everyone is going to pick vegetables.”
One day, Nanquan said to Huangbo, “I have a song called ‘Ode of the Oxherd.’ Can you recite it?”
Huangbo said, “I am my own teacher right here.”
Huangbo was taking his leave of Nanquan. Nanquan accompanied Huangbo to the monastery gate. Lifting up Huangbo’s hat, Nanquan said, “Elder, your physical size is not large, but isn’t your hat too small?”
Huangbo said, “Although that’s true, still the entire universe can fit inside it.”
Nanquan said, “Teacher Wang!”
Huangbo then put on his hat and left.
Huangbo was at Yanguan’s temple performing rituals. At that time the future emperor Tang Xuan Zong was serving as a novice monk in the temple. The future emperor asked Huangbo, “Not seeking Buddha; not seeking Dharma; not seeking Sangha—when the master bows, what is it you’re seeking?”
Huangbo said, “Not seeking Buddha; not seeking Dharma; not seeking Sangha—one always bows in just this manner.”
The novice said, “Then why bow?”
Huangbo hit him.
The novice said, “You’re really too crude!”
Huangbo said, “What place is this we’re in? Is it for idle chatter?”
He then hit the novice again.
When Pei Xiangguo was the governing official of Wan Ling Prefecture he built a large Zen monastery and invited Huangbo to become abbot there. Because Huangbo loved his old mountain he used the same name for the new monastery.
One day Pei Xiangguo took a figure of Buddha, placed it in front of Huangbo, and kneeling down, said, “I ask the master to provide me an honorific name.”
Huangbo proclaimed, “Pei Xiu!”82
Pei Xiangguo responded, “Yes?”
Huangbo said, “I’ve given you the name.”
Pei Xiangguo bowed.
Six new students came to greet Zen master Huangbo. Five of the students bowed, but the other student lifted his meditation cushion and drew a circle in the air with it.
Huangbo said, “I’ve heard that it’s evil to keep a hunting dog.”
The monk said, “I’m chasing the sound of the wild sheep.”
Huangbo said, “The sheep makes no sound for you to chase.”
The monk said, “Then I’ll pursue the sheep by seeing its traces.”
Huangbo said, “There are no traces for you to pursue.”
The monk said, “Then I will track it.”
Huangbo said, “There are no tracks for you to follow.”
The monk said, “If that’s the case, then the sheep is dead.”
The next day Huangbo addressed the monks, saying, “I want the monk who was looking for the wild sheep yesterday to come forward.”
The monk came forward.
Huangbo said, “The public case we discussed yesterday is not finished. After we finished speaking what did you think?”
The monk remained silent.
Huangbo said, “At first I thought you were a monk of the true teaching, but actually you’re a debating instructor.”
Huangbo then chased the monk out of the congregation.
One day Huangbo made his hand into a fist and said, “All the teachers under heaven are right here. If I let out a string of words about it, it will just confuse you. If I don’t say a single phrase, you’ll never get rid of it.”
A monk asked, “What happens if you let out a string of words?”
Huangbo said, “Confusion.”
The monk said, “If you don’t let out a single phrase and it can’t be gotten rid of, then what?”
Huangbo said, “Everywhere.”
One day, the official Pei Xiangguo invited the master to come for a visit at his offices so that he could present him with a book he had written [on his understanding of Zen]. The master received the book and placed it on his chair without looking at it.
After a long pause, Huangbo said, “Do you understand?”
Official Pei said, “I don’t understand.”
Huangbo said, “If it can be understood in this manner, then it isn’t the true teaching. If it can be seen in paper and ink, then it is not the essence of our order.”
Official Pei then composed and offered a poem that read:Since receiving the mind seal from the master,83
Pearled forehead and tall,
He dwelt for ten years at the Min waters.84
But today the cup overflows past the banks of the Zhang,85
A thousand dragons follow his great stride,
And because of ten thousand miles of flowers,
All want to become his student.
Who knows to whom the Dharma will be passed?Huangbo’s stern demeanor remained unchanged. From this event the reputation of his school spread throughout the region south of the Yang-tse River.
One day, Zen master Huangbo entered the hall to speak. When a very large assembly of monks had gathered, he said, “What is it that you people are all seeking here?”
He then used his staff to try and drive them away, but they didn’t leave. So Huangbo returned to his seat and said, “You people are all dreg-slurpers. If you go on a pilgrimage seeking in this way you’ll just earn people’s laughter. When you see eight hundred or a thousand people gathered somewhere you go there. There’s no telling what trouble this will cause.
“When I was traveling on pilgrimage and came upon some fellow ‘beneath the grass roots’ [a teacher], then I’d hammer him on the top of the head and see if he understood pain, and [thus] support him from an overflowing rice bag! If all I ever found were the likes of you here, then how would we ever realize the great matter that’s before us today? If you people want to call what you’re doing a ‘pilgrimage,’ then you should show a little spirit! Do you know that today in all the great Tang there are no Zen teachers?”
A monk then asked, “In all directions there are worthies expounding to countless students. Why do you say there are no Zen teachers?”
Huangbo said, “I didn’t say there is no Zen, just that there are no teachers. None of you see that although Zen master Mazu had eighty-four Dharma heirs, only two or three of them actually gained Mazu’s Dharma eye. One of them is Zen master Guizong of Mt. Lu. Home leavers must know what has happened in former times before they can start to understand. Otherwise you will be like the Fourth Ancestor’s student Niutou, speaking high and low but never understanding the critical point. If you possess the Dharma eye, then you can distinguish between true and heretical teachings and you’ll deal with the world’s affairs with ease. But if you don’t understand, and only study some words and phrases or recite sutras, and then put them in your bag and set off on pilgrimage saying ‘I understand Zen,’ then will they be of any benefit even for your own life and death? If you’re unmindful of the worthy ancients you’ll shoot straight into hell like an arrow. I know about you as soon as I see you come through the temple gate. How will you gain an understanding? You have to make an effort. It isn’t an easy matter. If you just wear a sheet of clothing and eat meals, then you’ll spend your whole life in vain. Clear-eyed people will laugh at you. Eventually the common people will just get rid of you. If you go seeking far and wide, how will this resolve the great matter? If you understand, then you understand. If you don’t, then get out of here! Take care!”
If a monk asked Huangbo, “Why did the First Ancestor come from the west?” Huangbo would hit him. Through these and other methods, his students realized the highest function. Those of middling or inferior ability have never understood the master’s greatness.
Huangbo passed away in [the year 850] on the mountain where he lived and taught. He received the posthumous name “Zen Master Removing Limits.”
