Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Tamkó Sirató Károly jógázik az egészségért
Összeállította és az előszót írta: Tóth Gyula
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

Előszó

Tamkó Károly (Újvidék, 1905. január 25.) költő, prózaíró, műfordító, József Attila díjas, a húszadik század páratlan szellemi nagysága. 1961 körüli megismerkedésünktől kezdve 1980. január 1-ig, halála napjáig voltam önkéntes adiutora. (A Sirató művésznevet orvos apjától magát megkülönböztetendő ifjan vette fel.) Virágba szökkent barátságunk évtizedeiben azt szerette, ha Charlesnak szólítottam, s a megtiszteltetéssel élve egyik róla szóló tanulmányomnak 1993-ban ilyen címet adtam: Charles, a papírember. Irodalomtörténeti kutatásaim eredményeként Charles címeihez most egy újabbat illesztek: Tamkó Sirató Károly, a jógi. (A szanszkrit nyelvű szó az indiai aszkétákat, a jógát követőket jelöli, a jóga jelentése pedig kötelék, kapcsolat.) Charles e tudománynak tanítómesterévé fejlődött.

Jógivá válásának humanista eredőjére hívom fel először a közfigyelmet. Tudtuk, hogy a honi nyomor s mindenféle megaláztatás arra kényszerítette, hogy 1930-ban kivándoroljon Párizsba. A Montparnasse-on élt sanyarú viszonyok közepette, a hotelekből kidobták, ha nem fizetett, és művészbarátaival "...mikor jött a depresszió, rongyos csoportokba verődve, úgy járták a Montparnasse oldalait, mint az éhes farkascsordák." Itt írta meg Charles a világhíres Dimenzionista Kiáltványt, amelyet többek között Arp, Calder, Delaunay, Duchanp, Kandinszkij, Moholy-Nagy, Picabia írtak alá. 1936-ban Párizsból haza kellett térnie, miután már hetek óta betegen feküdt Vavin utcai hoteljában, a Dome-mal szemben.

A szinte halállal fenyegető lét és egy véletlen kényszerítette az életmentő jógával való megismerkedésre. Ehelyütt nem beszélem el a jógának egy világvallással, a buddhizmussal való összefüggését, csak jelzem, hogy a jóga jelentősen befolyásolta a buddhizmus alakulását. Mivel az etika Indiában valójában a buddhizmussal jelent meg, s bár az etika nem egyedi és kizárólagos üdvútja volt a buddhizmusnak, miután azonban a jógát beépítette rendszerébe, üdvtanában igen jelentős szerepet tulajdonított gyakorlásának. A buddhizmus filozófiai keretébe illeszkedő vagy attól különváltan működő jóga (hatha jóga) valójában légzési és testtartási gyakorlatok rendszere, célja az emberi test feletti uralom megszerzése, kedvező oxigénbevitellel, testtartásokkal a gyengébb belső szervek működésének szabályozása, és a ritmikus légzéssel a központi idegrendszer munkájának jobbítása. Amikor Charles a jóga rendszerének kidolgozásáról, gyakorlásáról, kívánatos elterjesztéséről beszél, mindig egészség-jógáról szól, a halál tornácáról életre jutott ember bizakodásáról, meggyőződéséről az egészség visszaszerezhetősége, vagy megőrzése érdekében. Charlesnak a jóga kiváló eszköznek bizonyult az élet érdekében, több mint negyven évet nyert általa.

Mivel a jóga fejlődése, társadalmi elterjedése során vallásos nézetekkel összefonódottan jelent meg, hazánkban 1945 után furcsa, ostoba helyzet alakult ki. Szakértők szerint nem volt ugyan tilos jógázni, de célszerű lett műveléséről inkább hallgatni. A jógázók hosszú időre gyanús emberek lettek, olykor megszállottaknak, félőrülteknek tartották, hírelték őket, s képzeljük el, mivel számolhatott Tamkó, akinek nyilvános iskolája, tanítványainak sokasága beszélt magyar mesteréről. Charlesnak a jóga miatt harminc éven át megkülönböztetés, hátrányos megkülönböztetés jutott osztályrészül.

Magyarországon a hatalmi szemlélet megváltozása a 60-as évek végén kezdődött el, amikor egyes tudósok, művészek bátran rámutattak, hogy a legújabb, modern élettani, pszichológiai, orvosi megfigyelések, kutatások azt bizonyítják, hogy a jógában sok helyes, igaz és az ember számára temérdek hasznos ismeret, tapasztalat és gyakorlat található. Ekkor elismerték, hogy a jóga arra tanít: lehet az embernek tudatosan és tervszerűen irányítania testét, szervezetét, tudatát. Az elismerés jele volt annak idején, hogy a Medicina kiadta 1968-ban Aszen Milanov és Ivanka Boriszova, egy bolgár szerzőpáros Jóga (Hatha jóga) című könyvét. Ekkor a szaklektorok között Dr. Tamkó Károly szakíró is megjelent a névsorban (Sirató nélkül és dr-ként. Tudnunk kell, hogy Charles ifjúkorában jogot tanult.)

Charles jóga-könyv terve egyre erősödött az idő múlásával, még halála előtt is tervként lebegett szeme előtt. Ereje fogytán a vágyott művet, teljes jóga-opusát azonban már nem tudta olvasói asztalunkra tenni. Részleteket azonban tökéletesen kidolgozott, például versekbe öntötte megszerzett tudását. Életem útján (Emlékfutam) című, számtalanszor átdolgozott versébe Ady, Babits, Tóth Árpád, Juhász Gyula, Kassák, József Attila, Palasovszky, Picasso, Tzara, Marinetti, Arp példa-sorába írta jóga-tanítóját, Selva Raja Yesudiant. Az 1977-es firkálmányra azt írta: Ez már jó., de az 1979-es áprilisi változatot tekintette véglegesnek.

E könyv szerkesztője boldog, hogy Charles minden kéziratát tulajdonába örökítette. A változatokat, a gyötrődés, átdolgozás termését is. Ezért nem marad más hátra, mint köszönetmondás Terebess Gábornak e könyv ötletéért. Egy kézirat feltalálásában Gergely Mihálynak jutott szerep. Szakmai, jógai tudós, gyakorló tanácsaiért pedig Mezővári Lászlónak tartozom köszönettel.

Tóth Gyula
Vö. http://magyar-irodalom.elte.hu/ezredveg/0308-9/0308-92.html#tgy



PÁLYÁM EMLÉKEZETE
TAMKÓ SIRATÓ KÁROLY

KORFORDULÓ


1. Egy fonál a múltba. Családom múltja alig érdekelt. Középosztály, alföldi és erdélyi gyökerekkel. Nagyszülőimet éppen csak ismertem, korán elhaltak, kivéve apai nagyanyámat, aki 26 éves koromig jelentette édesanyám mellett számomra az otthon melegét és gondoskodását.
Ő sokat mesélt férjéről, a borsodmezőkeresztesi református papról (képe szobánkban függött), aki 1870 táján jött haza Heidelbergből, hogy falujában átvegye "ősei örökét"; így mondta: "ősei örökét", mert apja és nagyapja ugyancsak a falu református papjai voltak, tehát körülbelül egy évszázadon át a Tamkó család látta el Borsodmezőkeresztes református lakosságának lelki gondozását. A falu temetőjében 1928 körül, Miskolcról kirándulva, meglátogattam nyughelyüket.

2. Gyermekkorom a Viharsarokhoz, a Békés megyei Pusztaföldvárhoz kapcsolt, ahol édesapám községi orvos volt. A Nagy Magyar Alföld, a síkság élménye egész életemen át kísért, és művészi fejlődésemet is alapvetően befolyásolta.
A DIMENZIONIZMUS ELSŐ ALBUMA című készülő munkám bevezetésében részletesen leírom: édesapámmal együtt szekerezve a magyar tanyavilág, a végtelen sáros fekete vagy hófehér havas, fasorokkal, dűlőutakkal szabdalt síkság miként ivódott emlékezetembe, hogy majdan síkköltészetem alapélményévé váljon. Első síkversemben is egy ősi, keleti gémeskút emléke él.

3. Középiskoláimat ugyancsak alföldi városokban, Hódmezővásárhelyen, Szegeden, Mezőtúron végeztem.
A Tisza-part, a Berettyó-part - különösen ez utóbbi - romantikus szépségével segítette költői hajlamom bontakozását.
16 éves, hetedik gimnazista koromban jelent meg AZ ÉLET TAVASZÁN című első verseskötetem, mely erősen tükrözte Ady Endre hatását.
A mezőtúri református gimnázium szabadszellemű tanítási rendszere elősegítette, hogy nemcsak mint költő, hanem mint gondolkodó is gyorsan fejlődhessek. Természetesen így egyre gyakrabban léptem túl az akkori középiskolában megengedett határokat kételkedő, kissé anarchikus és korán jelentkező szintetikus hajlamaim következtében, és ebből sok kellemetlenségem származott, de jóindulatú tanáraim, annak ellenére, hogy szilárdan kitartottam "elveim" mellett, mindig megmentettek (sőt nemegyszer elismeréssel!) a végső következményektől.

4. A futurizmus 17 éves, nyolcadik gimnazista koromban villámlott az életembe. Szabó Dezső TANULMÁNYOK ÉS JEGYZETEK című esszégyűjteménye került a kezembe. A futurizmusról szóló tanulmányát olvasva - egyszerre felfordult velem a világ. Ha eddig csak Ady Endre FEKETE ZONGORÁjáról és AZ ŐSKAJÁNról zúgtak osztályunkban a viharos viták, amelyek végül is mind a magyar költészet határain belül zajlottak le, a futurizmussal egyszerűen kérdéses helyzetbe került maga a "költészet", legalábbis abban az impresszionista formájában, amelyben Adyból ismertük meg. De ugyanilyen kétes helyzetbe került a festészet és a szobrászat is. Sőt végeredményben az egész európai kultúra. S ez részemre annyival megrázóbb és ösztönzőbb erejű volt, mert alapjával a keresztyén vallással egyáltalában nem tudtam harmóniába kerülni, s a kötelező vallásos nevelés folytán konfliktusaim nagy része is főleg innen származott.
A futurizmusról szóló tanulmány olvasása után, már 17 éves koromban éreztem, hogy a szellemi élet minden frontján teljes megújulásra lesz szükség, de hogy ez miként képzelhető el és valósítható meg, arról fogalmam sem volt.

5. Budapestre kerültem érettségi után. Édesapám azt akarta - talán őseinktől öröklött dinasztikus hajlamából -, hogy orvos legyek. Hiszen azért tanított már négyéves koromban írni-olvasni, és nyolcéves koromban ezért kellett elsajátítanom a latin nyelv alapelemeit, hogy a pusztaföldvári orvosi rezidencián, azonos nevünk folytán még ki se kelljen cserélni a "réztáblát a kapu fölött".
Feljöttem Pestre, és egyik falumbeli orvostanhallgató kérésemre elvezetett a Kórbonctani Intézetbe, ahol orvosi tanulmányaimat kellett volna megalapozni. Itt, a hullák világában, óriási menekülési ösztönömet csak egy órán át tudtam legyőzni. Akkor kifordultam, és soha többé oda be sem léptem. Szerettem volna ugyan az embereken segíteni, de hogy ezt a segítést pont hullaboncolással kelljen megkezdeni, ezt magamra nézve semmiképpen sem éreztem kötelezőnek.
Így nem is iratkoztam be az orvosira, de hogy a "diplomaszerzést" mégis megkíséreljem - középosztály-családomnak ez feltétlen kívánsága volt -, jogász lettem. Így legalább volt bőven szabad időm.
A szülői parancs áthágására apám úgy válaszolt, hogy az ígért teljes anyagi támogatást egyötödére szállította le. Diákéletem nyomor tónusa ebből eredt.
Házitanítóként kellett tengődnöm, majd a Békés megyei Egyetemi Hallgatók Otthonában a Liliom utcában kaptam lakást. Itt kerültem össze lakótársként Szathmáry Sándorral, aki újszerű verseimet megszerette, azok magyarázója és lelkes szavalója lett. Egy évtizednél hosszabb szoros barátságunk alatt szélső-jobboldali bajtársból - verseim és személyes hatásom alatt - európai emberré változott, gondolataimat elsajátítva és továbbfejlesztve nőtt fel Kazohinia világába, amelyben aztán együtt dolgozva alkottuk meg a nagy sikert aratott regényt.

6. Kassák jelentette nekem ebben az időben Európát Magyarországon, jóllehet ő Bécsben élt, s csupán könyvei és első felesége, Simon Jolán útján volt jelen idehaza.
Természetes, hogy minden új Kassák-művet megvettem, élvezettel és nagy figyelemmel olvastam. Simon Jolán minden szavalóestjén ott voltam.
Átmentem a művészetek dadaista forradalmán is, amely a futurista törekvéseket még fokozottabban hangsúlyozta. S ez idő tájt 1924 körül már a szürrealista irodalom útjaira tért a kissé gyéren jelentkező magyarországi művészeteszmélet is. Raith Tivadar MAGYAR ÍRÁS című folyóirata adott helyet ezeknek a törekvéseknek, természetesen a régebbi hangú expresszionista szabad versek társaságában.
A MAGYAR ÍRÁSt is rendszeresen olvastam, már csak informatív értéke miatt is.
Egyszer felkerestem Raithot Hunyadi utcai lakásán, amely egyben a lap szerkesztősége és kiadóhivatala is volt. Egy velem egykorúnak látszó, alakra is, profilra is hozzám nagyon hasonlító fiatal író volt éppen nála.
Bemutatkoztunk egymásnak. Két név. Teljesen ismeretlen akkor. Nem sokat beszélgettünk. Búcsúzóban volt. Távozott. Mikor elment, Raith megkérdezte tőlem:
- Nem ismerted József Attilát?
- Nem - mondtam. Egy-két versét talán már olvastam is.
- Hajósinas volt a Dunán! - mondta Raith nagy nyomatékkal.
Meglepődtem. De nem szóltam egy szót se. Csak gondoltam: na végre egy nem mindennapi ember! (Később sokat voltam együtt vele. Kölcsönösen nagyrabecsültük egymást. De sosem vitatkoztunk. Főleg azért, mert én irodalomról nem szerettem senkivel sem vitatkozni; de vitatkozott ő helyettem is - önmagával, amit én nagy élvezettel hallgattam.)
A MAGYAR ÍRÁS később rendszeresen hozta verseimet.
Érdekes, hogy a NYUGAThoz, bár állandóan olvastam, semmiféle azonosulási érzés sem fűzött. távolinak, szinte múltnak éreztem. Talán azért, mert nyomát sem találtam benne annak a nagy irodalmi válságnak, mely akkor végigrengette Európát, és amelynek jeleit és eredményeit annyira szerettem Kassákban és a MAGYAR ÍRÁSban.
Mikor azonban az általam rendkívül nagyra becsült Pintér Ferenc OSTROMOLJÁK A VÁROST című verse megjelent a NYUGATban, elhatároztam, hogy én is leadom"tisztelet-névjegyemet" nagy klasszikus folyóiratunknál. Egy éppen odavalónak ítélt versemet, a KÉRDŐJELEK-et elvittem Osvátnak a Korona kávéházba. Ő elfogadta és hamarosan közölte is. Ez nekem elég volt. Többet nem is akartam.

7. A síkvers. A szavakkal többet fejezni ki, gyorsabban, jobban, erősebben, mint ahogy ez a vonalon belüli irodalomban lehetséges volt! Ez a törekvésem vezetett lassan érlelődve a síkköltészet felé. Már 19 éves koromban megpróbáltam a "szavak köbtartalmával" térbeli idomokat érzékeltetni. S ahogy fakult bennem a tisztán nyelvi kifejezés öröme, még expresszionista szabad verseimben is, úgy erősödött a stíluson túli kifejezés vágya. Ez a törekvés tehát pontosan az ellentéte volt a dadaizmus irodalom-megsemmisítő törekvésének, helyesebben kifejezve: dialektikus ellentéte, vagyis - logikai erejét fokozva, önmagába feloldva alkotni új, ellentétes irodalmi kifejezésformát.
Döntő szerepet játszott itt is Kassák. Szavakkal kombinált grafikái, képversei irodalmi szenzációkként éltek bennem. Mint már említettem feledhetetlenül kísért gyermekkorom alföldi szekerezései alatt belém ivódott kép: a magyar gémeskút, az aszályos rónán a víz, az élet szimbólum szobra. - Ebből alkottam első síkversemet, eredeti címén, a KÚT A PUSZTÁN-t. Hozzáfűzhetem azonban: Kassák VIRÁGOK című tipogrammjának közvetlen inspirálása után.
A látóhatár vonala osztja ketté a képsíkot. Felül a kútágas jól ismert vonalai, a kút kávája körül pedig, sugarak alakjában rohan feléje a víz hét jelentősége a pusztai ember számára. A teljesen új formanyelvben azonban az első fogalmazás egyszerű mondatait annyira szájbarágásszerűnek, stílszerűtlennek éreztem, hogy később a "szótagköltészethez" hasonló, logikai alapú szótag-összeolvasztásokkal, illetve szürrealisztikus kifejezésekkel helyettesítettem őket. Így alakult ki az első, most már késznek érzett síkversem.
Még három síkverset írtam, illetve rajzoltam (VÁLÓPER, BALLADAGÉP, BUDAPEST) s akkor megálltam és megdöbbentem. Magam sem tudtam, mik ezek az új alakzatok.
Miután időközben írt expresszionista és kissé szürrealista verseimből kialakulóban volt egy új verseskötet, a PAPÍREMBER, úgy gondoltam, függelékként új formájú verseimet is közlöm benne. Ehhez azonban meg kellett magyaráznom az új kultúralakzatok létrejöttét, létét, jellegét, műfaját és kapcsolatát a jelennel. Így kénytelen voltam megírni első manifesztumomat, a SÍKVERS-VILLANYVERS alcíműt. (A főcím itt: "glogoizmus" volt. Ezt a szót az ószláv glogao: "beszélni" szóból képeztem, s ezt értettem rajta: új beszéd, fokozott nyelv. Később azonban nem találtam megfelelőnek ezt a szót, és az új közlésmódot teljesen fedő "PLANIZMUS" kifejezéssel helyettesítettem.)
Ezt a két oldal terjedelmű, rövid manifesztumot a fent említett bevezetésben is szóról szóra közlöm. Síkverseimmel kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy rokonok ugyan a képverssel (vizualitásban), de semmiképpen sem képversek. Azok továbbfejlesztései. A képvers ugyanis (amfora, serleg, kereszt, stb. alakú vers) utánoz és sztatikus. A síkvers ellenben saját formát teremt, és mindig kinetikus, eseménymozgás van benne. (Első síkversem még félig képvers is volt.)
Az 1928-ban megjelent PAPÍREMBER című verseskötetem, a síkversekkel és villanyversekkel amolyan jelentős irodalmi botránnyá robbant. A Budapesti Hírlap például (igaz, azon a megtisztelő helyen, amelyen annak idején Ady Endrét támadták) tárcavezércikkben így írt róla 1928. június 28-i számában:

EGY ÚJ MAGYAR "VERSESKÖNYV"
(Az ügyészség szíves figyelmébe)

"Lombrózo, az elmekórtan híres tudósa LÁNGÉSZ ÉS ŐRÜLET című művében egész sorát közli a kezelése alatt állott őrültek verseinek... A Papírember azonban nem lángész, ellenben kényszerzubbony nélkül, szabadon írja a verseit..." - Három hasábon keresztül ömlik a kroki-gúny s a cikk így végződik: "Akkor, midőn a vallásgyalázás, a káromkodás, az erkölcstelenségek ellen külön törvényeink vannak csodálatos dolognak tartom, hogy ezt a könyvet szabadon terjesztik... Az ügyészségnek készséggel bocsátom rendelkezésre példányomat!"
A Nyolcórai Újság és más lapok is hasonló hangnemben írtak. Még a legelismerőbb kritika is (ilyen is volt - egy!) elhatárolta síkverseimet a Parnasszusra való bejutástól!...
Megdöbbentem!
Ekkor láttam, hogy az a világérzés, amely az európai avantgarde-ot vezette, úgy látszik teljesen messze élt középosztályunktól. És ekkor éreztem először igazi súlyát annak a művészekre nézve drámai helyzetnek, hogy más Európa és más Magyarország.

8. Irány: Párizs! A Papírember és a síkköltészet lehangoló, sőt fenyegető fogadtatása után egy percig sem volt kétséges előttem, hogy új törekvéseimmel Magyarországon semmit sem kezdhetek. Ha tovább akarok fejlődni, csak egy út állhat előttem: Párizs!
Semmi kétségem sem volt ugyanis abban, hogy éppen az, ami a legmerészebb volt könyvemben, a síkköltészet, az van a legközelebb az európai művészetek új alakulásához. Hiszen már ekkor ismertem Apollinaire Calligrammjait, Picabia szavakkal összeszerkesztett rajzait és más, a síkversek felé közvetlenül utaló alkotásokat. Tehát az, hogy szervesen felzárkózhatom az európai művészetek fejlődéséhez, szinte biztos volt előttem. Ám ennek módja, gyakorlati megvalósítás-esélye mégis nagyfokú bátorságot igényelt. De az itthoni teljes reménytelenség, szellemi csődöm tudata megalapozta ezt a bátorságot. Ugyanakkor azt is tudatosította bennem, hogy erre az esetleges szerepre fel kell készülnöm. Ez a felkészülési vágy annyival is erősebb volt, mert magam is szerettem volna végre tisztán látni, hogy mi az, amit csinálok, milyen vonatkozásban van kultúrjelenünkkel és főleg az emberiség jövőjével. Vagyis szerettem volna jobban megérteni magamat és munkámat.
Miután valami rendszerességre való hajlam lappangva mindig élt bennem, úgy éreztem, először be kell fejeznem jogi tanulmányaimat, amihez már nem sok hiányzott, időnként ugyanis (ügyvédi irodákban dolgozva) egy-egy alapvizsgát és szigorlatot mindig letettem.
Aztán - át kell vennem az emberiség egész kultúrtörténetét, a legősibb időktől máig, hogy meg tudjam érteni önmagamat és korunkat. És hogy az így kialakult világképbe helyesen tudjam beállítani művészeti törekvéseimet.
A következő években mindkét feladatot, ha rendkívüli erőfeszítéssel is, de sok előnyös körülmény közrejátszásával, teljesítettem.
Jogi tanulmányaim befejezésének igen nagy hasznát vettem. Az a szétfolyó, kapkodó, rendszertelen gondolkodásmód, amely általában a művészeket jellemezte (bizonyos mértékig engem is), jogi tanulmányaim befejeztével rendszeres, összegező, fokozottan kollektív gondolkodásmóddá alakult át bennem.
A "múlt-razziához" is rendszeresen fogtam. Elsősorban áttanulmányoztam újra a Papíremberben megjelent első manifesztumomat, ami az irodalomból kiindulva az időproblémához vezetett. Az időprobléma: Bergson, Einstein, Lorentz, Minkovszkin át szellemi és világképforradalmunk gyökeréig: a nem euklideszi geometriákig, Bolyaihoz és Lobacservszkijhez vezetett el. Utam innen a filozófia általános történetéhez vezetett, amelyen keresztül végül is eljutottam Spenglerhez.
Ebben a két évnél tovább tartó megfeszített szellemi munkában - melyet részben Budapesten, részben Debrecenben, a Déry Múzeum könyvtárában végeztem - olyan pillérekre építettem és olyan világképet alakítottam ki magamnak, amely a legmesszebbmenően segítette törekvéseimet és eredményeimet, s amelyben azok nem megbotránkoztatónak, hanem éppen ellenkezően a legtermészetesebbnek látszottak, az 1905 óta tartó művészeti mozgalmakat pedig magától értetődően magyarázták és támasztották alá.
E KORFORDULÓ című futó emlékezéseimben bármennyire fontosnak és szükségesnek érezném is az alig ismert vagy éppen a legfontosabb részében (a történelem morfológiája) nem kellően ismert spengleri filozófiatömb bemutatását, azt helyszűke miatt, csupán a végeredmény, a bennem kialakult módosított alakjában vázolhatom fel.
Spengler az általa feldolgozott emberiség-történelem szemléletmódjából kiküszöböli a "vonallátást," és a "szakaszos felfogásmódot" vezeti be. Földrajzi tájak és az azon élő népek szereplése szerint "KULTÚRÁK"-ra, egymástól független "élő szervezetekre" osztja a történelmi kort. Nyolc kultúrát különít el a világtörténelemből. Ezek: az egyiptomi, kínai, indiai, az asszír-babilóniai, a majaföldi, az arábiai, a görög-római és az európai kultúrák.
Ezek a kultúrák, a föld legmagasabbrendű élőlényei: keletkeznek, nőnek, felvirágzanak és elhalnak. Mindegyik kultúrának csak reá nézve jellemző, sajátos művészetei vannak, amelyek mind a kultúra életének egyes fázisait mutatják, velük együtt keletkeznek és hanyatlanak le.
Már ekkor, párizsi utam előtt nyilvánvaló volt előttem, hogy a KORFORDULÓ, vagyis az európai földmíves kultúra záró periódusának és a most éledő új "ipari kultúra" első korszakának világos jeleivel lehet csupán magyarázni szellemi jelenünket. Kétéves tanulmányaimnak ezzel a kétségtelennek talált végeredményével indultam tehát Franciaországba.

9. Párizsban. Apámtól 60 pengő értékű értékpapírt örököltem, melynek felét eladtam, és ezzel a 300 pengővel szálltam fel 1930 augusztusában a Párizsba vivő vonatra. (Az örökség másik felét esetleges "gyors" hazatérésem fedezésére tartalékoltam.)
Nagy merészség volt így elindulni, de nem tehettem mást. Mennem kellett!
Pedig ekkor viszonylag jó egészségemen, Rodenstock fényképezőgépemen és egy Groszmann Sándor nevű, régóta kinn élő szobrász barátomon kívül semmi segítségem sem volt.
Párizs 1930 táján a világ művészeti életének központja. S e központ központja a Döme kávéház, a következő hierarchiában: a már beérkezettek a drágább, a nagy Döme termében vagy teraszán ültek; a félig beérkezettek a sarok Döme helyiségeiben; a frissen jöttek vagy azok, akiknek még két frankjuk sem volt, hogy egy café créme-re leüljenek, azok a két Döme előtti járdán sétáltak.
Ez utóbbi állapottól mentett meg engem Sandro Groszmann, aki feleségével, Mártával minden este a sarok Döme teraszán ült, legtöbbször magyar művészek társaságában. Törzsvendég volt itt a festő Tihanyi, a szobrász Csáky, de gyakran megjelentek Blattner Géza, André Kertész, később Peterdi Gábor, Várnai Zseni fia, aztán Prinner, alias Mafuka, de törzsvendég volt Kolosvary festő is feleségével, Matyival és még sokan.
Megérkezésem másnapján már Groszmannékkal ültem, és nekem is, az évek folyamán valósággal bázisom lett a Café Döme.
Élmények zsúfolt tömege, a tájékozódás, a különböző megélhetési módok kipróbálásának jegyében zajlott új életem első korszaka. Minden erőmmel Párizsban akartam maradni, s örömmel állapíthattam meg, hogy hála a sok ügyes párizsi magyarnak, ez sikerülni is fog. Gyökeret verhetek Párizsban.
Ajánlólevelem volt egy magyar fotóriporteri irodába is, ahol azonnal felvettek, és így a fotó útján is biztosíthattam megélhetésemet.
A Döme mellett csakhamar egy másik bázisom is kialakult: a Francois Villon-kör. Gazdag francia családok alapították és tartották fenn, arra érdemes művészek támogatására. Az "arra érdemes művészek" közé én is nemsokára odaszámíthattam magamat. F. Rácz Kálmánnal és Bajomi Lázár Endrével együtt.
Nemegyszer keményen kellett küzdenem a megélhetésért, de jól éreztem magamat. Szinte valóságnak érezhettem a híres francia mondást: "Tout le monde a deux patrie, son pays et la France!" (Mindenkinek két hazája van, saját országa és Franciaország.)
Közben természetesen egyre élénkebb figyelemmel kísértem a kultúréletet, a művészetek alakulását. Ebben az időben a festészet került élvonalba, a szürrealisták és az akkor kiteljesedő absztrakttok. Minden új kiállításon ott voltam. Meglepetések sorozatában volt részem. Egyre jobban megdöbbentett a festészetnek az a törekvése, hogy kilépjen a síkból, elhagyja a színeket. Vagyis hogy - megszűnjön festészet lenni. Ennek kezdetben semmi jelentőséget nem tulajdonítottam.
Egyszer azonban a Döme-ból hazafelé tartva, a Boulevard Raspail egyik kiállítótermének kirakata előtt megállok, és földbe gyökeredzik a lábam. A kirakatban egy körülbelül másfél méter magas, 35 cm széles korhadó deszka áll, végén egy rozsdás vasabroncs, belétűzve egy hosszú madártoll. Bársony talpazat. Ráírva:

Joan Miró: S Z O B O R .

Elámultam. Kis idő múlva azonban magamhoz tértem, és mosolyogtam.
"Szóval a szobrászat is! Persziflálja önmagát!!! Saját anyagát és szerepét. Helyben vagyunk!" - fűztem most már egymásba gondolataimat.
Ebben az időben sokat beszélgettem Robert Delaunay-val, a teljesen beérkezett francia "festővel" (azért tettem idézőjelbe a festő szót, mert ő akkor már éppen "malter-kompozíciókat" készített és "falművészetének" (L'art murale) kialakításán dolgozott.
Boulevard Raspail-i élményemet elmondtam neki, és említést tettem magyarországi síkköltészetemről. Sőt megmutattam néhány síkversemet is, első, itthoni magyar nyelvű fogalmazásban.
A szeme felragyogott! "Azonnal lefordítani! mondta. - Ez a mi irányunk a költészetben!" - fűzte hozzá.
Jó barátságban voltam Camille Bryen francia szürrealista költővel és nantes-i volt újságíró barátjával, Julien Moreau-val, akivel együtt is laktunk. Teljes erővel nekikezdtünk a sík-, illetve villanyverseim fordításához.
Delaunay meghívott a Closerie des Lilas-ba, Apollinaire egykori törzskávéházába, amelyben éveken át változatlanul fenntartotta a csütörtök esti összejöveteleket. Itt bemutattam neki és orosz származású feleségének, Sonia Delaunay-Terk-nek a már francia szövegű síkverseimet. A síkversek hatása így még erősebb lett.
- Sirato! Te kellesz nekünk! - mondta. És rövidesen összehozott Ervand Kotcharral, egy Tbilisziből Párizsba jött örmény festő-szobrásszal.
Mikor Kotchar megpillantotta és elolvasta francia szövegű síkverseimet, és felolvastam a régi szövegeimből összeállított rövid manifesztumot, amelynek ez volt a címe: KÖLTÉSZET A SÍKBAN - összeölelt és összecsókolt.
- Sirato! Mi egyet csinálunk! Azonnal taxiba ültetett, és elvitt műtermébe, ahol megmutatta az asztalon álló "festménybokrait", "kép-cserjéit" és felolvasta ő is manifesztumát, amelynek ez volt a címe: FESTÉSZET A TÉRBEN.
Ekkor énrajtam volt a megdöbbenés és az elámulás sora. S ez csak fokozódott, mikor illusztrálta is módszerét, és megmutatta miként jött rá: papírlapra rajzolt egy képet, a papírlapot összegyűrte, aztán széthajtotta, és a sík alakzatai egész másként mutatkoztak meg a gyűrt tér és a ráeső fény hatása alatt alakulva és árnyalódva. Ő ezt a hatást tanulmányozva és feldolgozva alakította ki új módszerét. Aztán egy kartonlapon levő rajzot csíkokra vagdalt, és úgy mutatta be. A csíkok hajlásai szerint egész új rajzegyüttesek jöttek létre, s a síkon pihenő lapos kép csak egyike volt a képsoroknak.
Eztán elhúzta a függönyt szobrai elől. Egy óriási, monumentális Sztálin-mellszobor: a masszív tömböt azonban alagutak, viaduktok, térhiányok járták át meg át.
- Üreges szobrászat! - kiáltottam fel.
- Úgy van - helyeselt, s felolvasta erről a műfajról szóló jegyzeteit is.
Bár csodálkoztam, abszolút jogos, korszerű megoldásnak tartottam műveit, és egyetértettem elveivel.
Ezután én számoltam be tanulmányaimról, beszéltem a teljesen új világképről, amellyel - szerintem - szorosan összefüggöttek törekvéseink és az új világkép gyökeréről: a nem euklideszi geometriákról, Bolyairól és Lobacsevszkijről.
És ekkor ott, a derengő hajnalban, mi egy magyar és egy kaukázusi, én és Kotchár, összenéztünk... már szólni sem tudtunk, de annyi mostoha tény és meg nem értés után a maga teljes valóságában éreztük: egy születő új korszak harcosai vagyunk!

10. A DIMENZIONISTA MANIFESZTUM. Kotcharral és Delaunay-val hárman alkottuk az első "grouppement", az új, egyelőre névtelen és még körvonalaiban is csupán csak sejlő művészeti irányzat első "csoportját". Megbeszéléseink során kiderült, hogy az egészen új törekvések elméleti részének főleg én vagyok az ismerője.
Megbíztak hát az új irányzat elveinek kidolgozásával és megírásával, amire én a legnagyobb örömmel vállalkoztam is.
Tíz planista opusom és a körülbelül 40 oldalból álló, hozzájuk időközben írt elméleti rész már egy új könyv lehetőségét ígérte. Volt azonban e könyvtervben egy fejezet, amelyet éppen az együttes terv kidolgozása szempontjából a legfontosabbnak tartottam, de amelynek megírása oly nagy elmélyülést kívánt volna, hogy megfelelő nyugalomlehetőség híjával eddig hozzá sem mertem fogni: "A planizmus bevezetése az Einstein-Minkovszky-féle tér-idő elmélet alapján". Éreztem, hogy ezt a fejezetet be kell fejeznem és csak aztán, éppen ebből kiindulva kezdhetek hozzá az általános művészetirányzat elméletének kidolgozásához.
Ekkor már Montparnasse-szerte híre ment terveinknek, és igen nagy várakozással néztek munkánk elé. Egy barátom meghívott Normandiában levő romos, de hatalmas lakásába tetszés szerinti időre, és ott írtam meg ezt a fejezetet három hét alatt. (A később oly híressé lett anti-irodalom és anti-művészetek elméleti alapjai már ebben a fejezetben megjelentek!)
Az előző elnevezésterveimet eldobva (pl. a művészetek halmazállapot forradalma, stb.) itt jöttem rá a helyes elnevezésre: "Dimenzionizmus", hiszen mind a három művészet az eggyel több: ""N plusz !" dimenzió irányában fejlődött: épp ez volt a közös lényeg úgy világképünk, mint művészeteink új forradalmában!
Visszatérve Párizsba, Delaunay is, Kotchar is elfogadták elnevezésemet, és miután a folyóiratok legújabb számaiból megállapíthattuk, hogy a világ minden táján a miénkhez hasonló művészeti tendenciák élnek, elhatároztuk, hogy összefogjuk ezeket az elszórt jelenségeket és megszervezzük a művészetek dimenzionista világforradalmát. Ehhez azonban kellett egy frappáns, mindent magába foglaló lehetőleg rövid manifesztum. Ennek megírásával ismét engem bíztak meg.
Én a lehető legrövidebb idő alatt, tömören, 57 sorban összefoglaltam az új mozgalom alapelveit, ezt már franciául fogalmaztam (természetesen Moreau és Bryen utólagos retusaival), s ezt a groupement, egyetlen szó kifogásolása nélkül fogadta el.
Ekkor elhatároztuk, hogy a Manifesztumot aláíratjuk az általunk, illetve most már, miután automatikusan én lettem az egész mozgalom irányítója, az általam felkérendő művészekkel.
Nincs helyem jelenleg arra, hogy részletesen beszámoljak arról a gyors és a modern művészetek történetében szinte páratlan akcióról, amelynek folyamán körülbelül négy-öt hét alatt olyan nagy művészek írták alá a Dimenzionista Manifesztumot, és a külföldiekkel együtt olyan nevek találkoztak alatta, amilyenek együtt még egyetlen manifesztumon sem szerepeltek.
Itt most már csak az aláírás sorrendjében sorolom fel manifesztumom párizsi aláíróit, illetve azokat a külföldieket, akiket hasonló törekvéseik elismeréséül csatlakozásra felkértünk, vagy magunk közé számítottunk:
1. Charles Sirato; 2. Ervand Kotchar; 3. Robert Delaunay; 4. Friderick Kann; 5. Francis Picabia; 6. Enrico Prampolini; 7. Arp; 8. Tauber-Arp; 9. Camille Bryen; 10. Sonia Delaunay-Terk; 11. Pierre Albert-Birot; 12. Prinner; 13. Nissim; 14. Vaszilij Kandinsky; 15. Marcel Duchamp; 16. Siri Rathsman; 17. Alexander Calder (New-York. Arp írta be); 18. Caesar Domela; 19. Ben Nicholson (London. Domela írta alá.); 20. Ladislas Moholy-Nagy (London); 21. Kobro (Varsovie, Kotchar írta be); 22. Huidobro (Santiago du Chili, én írtam be); 23. Pedro (Lisszabon); 24. Kakabadze (Tbiliszi, Kotchar jegyezte); 25. Joan Miró (Barcelona, én választottam be tiszteletbeli aláírónak); 26. Nina Negri.
A Manifesztum szövegével minden aláírásra felkért művész egyetértett, csupán Kandinskynak volt hatsoros hozzáfűznivalója, amit én, magától értetődő, hogy elfogadtam és beragasztottam az én szövegem mellé.
Ez az "egyéni precizírozás" azonban olyan jó ötletnek bizonyult, hogy én felkértem az aláírókat: - aki saját helyzetét külön is ki akarja fejteni a dimenzionizmuson belül, néhány sorban írja azt le. Kilenc nyilatkozat született így meg, amelyet MOZAIK címen közöltünk a Manifesztum folytatásaképpen.
Futólag sem említhetem itt mindazokat a nagyszabású elképzeléseket, amelyek szerepeltek terveink közt. Egy részük az 1936 májusában megjelent Dimenizonista Manifesztumban konkrét alakot is öltött, nagyobb hányaduk sajnos (az én tragédiám miatt) már nem valósulhatott meg.
A Manifesztum megírása, aláíratása és a dimenzionizmus szervezése közben én a PLANIZMUS (a kétdimenziós irodalom) című, most már franciául írt könyvem kiadásával is foglalkoztam; közben sajnos nem megfelelő anyagi helyzetem tevékenységemben erősen akadályozott. Továbbra is a kereskedelem és a fotográfia nehéz, fárasztó munkájával kellett fenntartanom magamat. Vagyis nem tudtunk anyagi forrást szerezni az egész mozgalom finanszírozására. Sajnos csak egyedül én voltam felkészülve elméletileg megfelelően a teljes mozgalom lényegének, tartalmának és jelentőségének, vagyis; tudatosításának kibontására. S én már 1935-ben beteg lettem, egy fotóriporton megfáztam, a megfázást nem feküdtem ki, az - ízületgyulladásba, majd szívizomgyulladásba ment át, s egyre betegebben, a Manifesztum megjelenésekor már járni is alig tudva, vonszoltam magam. Így, mikor Párizst teljesen összeomolva el kellett hagynom, senki sem tudott a helyemre állni. (Kotchar még a manifesztum megjelenése előtt hazaköltözött feleségének családjával Tbiliszibe).
Arpék ugyan, távozásom után egy évvel, megjelentették még második kiadásban a Manifesztumot*, de ebből már hiányoztak az én nagy terveim. Csupán saját körükre szorítkoztak. És teljesen hiányzott belőle a korszerű elméleti háttér. És az a koncepció, amely megmagyarázta volna az új, a gigászi korszakot és a művészetek soha eddig nem látott óriási forradalmának, az atomkor művészetének kialakulását.

* Arp kiadása után még harmadik francia kiadásban is megjelent a Dimenzionista
Manifesztum Párizsban 1935-ben (Édition Morphčme). Magyarul pedig a HÍD
1966. 11-12. számában és A VÍZÖNTŐ-KOR HAJNALÁN című verseskötetemben
(Szépirodalmi) 1969-ben. Az aláíró művészek (Arp, Delaunay, Picabia)
kiállításain pedig több ízben is szerepelt.

Itt most csak nagyon röviden összefoglalom a nélkülözhetetlen lényeget:
Az 1905. óta tartó művészetforradalmak olyan új művészetképleteket és művészeteket teremtettek, egy keletkező új világkép és egy kialakuló új nagy világkultúra előérzetében és kifejezéseként, hogy azok a régi, pontosabban az euklideszi geometria diktálta világkép és világlátás művészetelveivel és esztétikájával, egyáltalán művészetfogalmaival, fel sem foghatók és meg sem magyarázhatók.
Ezeket a nem-euklideszi geometriákkal induló, új, négydimenziós tér-idő koncepciós világlátásból kialakult, általam nem-euklideszinek nevezett művészeteket (amelyek a Dimenizonista Manifesztumban derivative fel vannak sorolva) élesen el kell választani a hagyományos, az euklideszi művészetektől, mert teljesen más az elméleti hátterük és az esztétikájuk. Sem e műveket, sem a hozzájuk vezető változatos utakat, még kevésbé a belőlük sarjadó új alakzatokat - szerintem - nem lehet a régi művészetelvek alapján magyarázni. Ez csak zűrzavart okozna. Az euklideszi művészetek (irodalom, festészet, szobrászat) azonban tovább élnek és virulhatnak az N plusz 1 dimenziós, a belőlük sarjadt nem euklideszi művészetek atomkori világában, csupán kizárólagosságuk szűnt meg, és esztétikájuk nem alkalmazható az új világérzés által létrehívott művekre. És a fejlődés egyre jobban divergálni fogja útjaikat, természetesen országonként más és más arányok szerint.

10. Kettétört élet. 1936 júniusának egyik hajnalán Bryen és Moreau taxin eljöttek értem a Vavin utcai kis hotelba, és kivittek a Gare de l'Est-re. Az erős Moreau felvitte csomagjaimat. Majd az egyik fülke egyetlen üres üléséhez támogatott.
Bryen könnyes szemmel búcsúzott. Én teljesen össze voltam törve, testileg is, lelkileg is.
A vonat kirobogott. Úgy éreztem, pusztulásom biztos. Elbuktam. Végem van.
Különös véletlen folytán a fülkében éppen egy kaliforniai magyar orvos volt a szomszédom. Mikor elmondtam neki betegségem történetét, így szólt:
- Uram! Az ön szája láthatóan tele van koronás fogakkal. Idegölt is biztos sok van közöttük. Ha hazaér Budapestre, azonnal röntgeneztesse meg az összes fogait, amelyikben a gyökércsatorna fekete, azonnal kihúzatni, sőt a koronásokat is. Meg fog gyógyulni. Itt a címem a névjegyemen. Majd írja meg az eredményt.
Eszembe jutott ekkor, hogy a Höpital Lannec-ben a kivizsgáló orvos is ugyanezt mondta. De én nem hittem neki!
Megérkezésem másnapján budapesti orvos barátaim is ugyanezt ajánlották.
19 fogamat húztak ki kettes-hármas turnusokban. Minden széria után jobban lettem, úgyhogy már-már járni is tudtam, ha bottal és sántítva is. De kisebb megfázás vagy túlerőltetés után panaszaim újra súlyosodtak.
1936 nyarától 1948 teléig, tehát közel 12 évig orvosi műszóval: "potenciális beteg" maradtam. Torzító sokízület-gyulladás reumás, illetve szervi szívbaj, gyomorbaj, bőrgombásodások, idegösszeomlás körüli állapot - szinte mindegyik gyógyíthatatlan. Feküdtem négy kórházban, két klinikán, otthon hónapokig kezeltek, legalább 18 orvos, tanársegédek sora, egyetemi tanárok... - eredménytelenül. Két évig teljesen járásképtelen voltam: hordágy - mankó!
Néha azonban hosszabb-rövidebb ideig jobb periódusok is voltak. 1940-45-ig például az Orion Rádiógyár propaganda osztályán dolgoztam, nagy felsőbb jóindulattal és sok mulasztással.
- "Kispolgári térd!" - mondták a reumatológusok. - Szobádtól a hivatalig elvisz. Ülni pedig úgyis tudsz!
Mivel néha járni már hosszabb ideig is tudtam, még katonának is bevettek. Igaz, csak irodai munkára. 1943-ban leszereltem. 1946-ban, a háború nélkülözései, izgalmai és fáradalmai közt legyengülve, teljesen fellángolt minden lappangó betegségem.
Mivel a teljes góctalanítás (fogak után új mandulaműtét), sőt a penicillines átfertőtlenítés sem vezetett eredményre, orvosaim őszintén megmondták, hogy orvosilag gyógyíthatatlan állapotban vagyok. Ha volna valahol vidéki rokonom, ahol van ház, van ágy, enni adnak, legjobb lenne, ha odamennék.
Még azt is hozzátették: csináltass magadnak egy kényelmes, széles ágyat, mert életedet immár abban kell töltened...
- Mint Heine, a matracsírban?! - kiáltottam rémülten.
- Igen. Mint Heine.
A húgom Kiskőrösön lakott, tágas, de romos épületben, ahol volt egy üres szoba is. Csináltattak nekem egy széles sodronyt, három matraccal.
Ott éltem náluk, és vártam végzetem beteljesedését. Napi egy órát tudtam csak járni. "Mozdulatlanul feküdni! - mondta a kezelőorvos. - Szervi szívbaj! Nincs terápia."
Így feküdtem hónapokon át, a javulás legkisebb jele nélkül. Várva a lassú, de biztos pusztulást.

11. Sorsforduló. Mikor 1948 decemberében a kiskőrösi tisztiorvoshoz fordultam, hogy betegségemről igazolást adjon fizetés nélküli szabadságom meghosszabbítására - időközben ugyanis (ismét nagy jóakarattal) állásba is jutottam - megkérdeztem tőle: mi sors vár rám?
- Ne tessék nyugtalankodni - mondta vigasztaló hangon - nekem volt egy betegem, aki ilyen állapotban még három évig élt.
- Köszönöm! - Ez a vélemény: hivatalos befellegzés! Nem bírom tovább. Elhatároztam végzek magammal. Etóval tablettával. Három dobozzal.
Mikor a harmadik dobozzal vásároltam meg, a patikában egy rendkívül szimpatikus házaspárt látok. Ahogy elmennek, megkérdezem a gyógyszerésznőt:
- Kik ezek?
- Egy pesti orvos és a felesége. Most jöttek Kiskőrösre. Az orvos most kezd rendelni.
Annyi harmónia áradt belőlük, hogy elhatároztam: ehhez az orvoshoz még elmegyek.
Mikor előadtam hosszú kórtörténetemet, az orvos így szólt:
- Na, te szegény ember! Veled már megcsináltak mindent, amire az európai orvosi tudomány csak képes. Hát próbáljunk valami egész mást. Átnyújtott egy könyvet. - Olvasd el, és gyere vissza két nap múlva.
Nézem a könyvet: Selva Raja Yesudian: SPORT ÉS JÓGA. Elolvasom. Visszamegyek hozzá.
- Szép ez nagyon, de nekem meg van tiltva a mozgás!
- Hát majd én megengedem.
Áttanulmányoztuk együtt az alaplégzés leírását, és az ő utasításai és vezetése szerint elkezdtem a jógalégzéseket.
Persze, én bizalmatlan és hitetlen voltam ekkor is - annyi kudarc után! Csak próbából kezdtem el... - két hétre!
Elámultam! És naponta egyre jobban ámultam. Minden panaszom elmúlt. Betegnaplóm csupa negatív jel.
Hogy jogos kétkedésemet ellenőrizzem, két hét múlva abbahagytam a légzéseket. És visszamentem a régi kezelőorvosomhoz.
Katasztrófa! Minden panaszom kiújult.
Ekkor kénytelen voltam elhinni, hogy a jógalégzésektől lettem jobban. És most már erős meggyőződéssel folytattam napi légzéseimet.
A hatás elképzelhetetlen volt: Nemcsak kifejezett fájdalmaim, bántó panaszaim szűntek meg, hanem állandó fázékonyságom, gyengeségem, félelmeim is. Dohányozni sem tudtam többé. Alkoholt fogyasztani még kevésbé.
Állásomból, miután háromévi szolgálati időből két és fél évet hiányoztam betegen, elbocsátottak. Ezt természetesnek tartottam. De a jógának köszönhetem azt is, hogy soha többé állásba nem kellett mennem.
Pesten ugyanis ekkor, 1949-ben felkutattam és megvettem minden jógára vonatkozó könyvet, mindent áttanulmányoztam. Hasznosnak látszó eljárásait kipróbáltam magamon. És már Kiskőrösön, arra kíváncsian, hogy vajon csak nekem segít-e ez a jógalégzés vagy másoknak is - elkezdtem tanítani! És azt találtam, hogy a feledhetetlen orvosi útmutatás alapján, úgy, ahogy én kialakítottam, kifejlesztettem és tanítottam, a legnagyobb óvatossággal - valóban mindenkinek használt, akit elvállaltam!
Pesten aztán volt kezelőorvosaim csodálkoztak a legjobban nem is remélt feltámadásomon és azokat az abszolút reményteleneket, akiket ugyanúgy vidékre küldtek volna "pihenőkúrára" mint engem - hozzám utasították, és én az ő felügyeletük és ellenőrzésük mellett ugyanúgy rendbehoztam őket, mint magamat.
Tizenöt évi tanításom és kutatásom alatt saját önálló rendszert alakítottam ki. Én mindig a szabadban jógáztam, kerteken béreltem erre a célra. De voltak jógastúdióim a városban is.
Feltámadtam. Sőt szellemileg és testileg is erősebb lettem! 28 éve gyakorlom rendszeremet. Ma 72 éves vagyok és ha betegségeim minden nyomát nem is tudtam eltüntetni, de - hála mindennek - kedvvel dolgozom és jól érzem magam! A német és a francia nyelv mellé elsajátítottam (műfordítói fokon) az orosz és az angol nyelvet, és mint műfordító tértem vissza - hosszú távollét után - a magyar irodalomba. Tudományos-fantasztikus regényem, modern verseim mellett egy részemre teljesen új műfaj: a gyermekköltészet adta nekem Magyarországon az irodalmi feltámadás igazi örömét.
A gyermekköltészetben fokozottan érzem: az irodalomnak van célja és értelme!

12. K O R F O R D U L Ó . A múltat és a jelent csak egy kicsit is mélyebben ismerők számára pillanatig sem lehet kétséges, hogy az emberiség új nagy korszak küszöbére érkezett. 1957. október 4-én hivatalosan is megkezdődött az emberiség ŰRKORSZAKA. Már régebben ATOMKORSZAKNAK neveztük ezt a közeledő nagy periódust.
A KORFORDULÓ ténye tehát semmiképpen sem lehet kétséges.
Belészülettem ebbe a korfordulóba, és örülnék, ha ki nem is teljesedett életem eredményeivel talán két vonalon is segíthetném alakulását.
1964-ben felszólítást kaptam, hogy írjam meg a DIMENZIONISTA MANIFESZTUM létrejöttének történetét és ezzel kapcsolatos emlékeimet. A már több ízben említett beszámolóm megírása után, ellenőrízni akarva, hogy az Arp által - a dimenzionizmus kifutási idejére - kilátásba helyezett 100 év első 30 esztendeje vajon milyen eredményeket hozott, átvizsgáltam az 1936 óta létrejött műalkotások nagy részét.
A legnagyobb meglepetéssel láttam: az első harminc év a lehető leggazdagabb variációkban igazolta a Manifesztum (most már így is merem írni: a "megalkotott törvény") kibontakozását, a nem-euklideszi művészetek, a dimenzionizmus győzelmét. Csak éppen az elvi és az elméleti tisztázások hiányzanak a művek mögül, az eredmények teljes és szerves összefogása. Ami éppen az én hivatásom lett volna. Ismét megállapíthattam: nem lépett sajnos helyembe senki. S így a művészeti zűr egy cseppet sem csökkent.
Remélem, ha a már 1964-ben összeállított művem: A DIMENZIONIZMUS ELSŐ ALBUMA Párizsban megjelenhet, teljes dokumentációs részével és elemzéseivel, a "tudatosulás" és az egész avantgarde korszak teljes új alapokon történő művészi tisztázására, megértésére - jelentős haladást érhetünk el.
Azt is láthatom, hogy a betegségek megelőzése Magyarországon immár hivatalos orvosi alapelvvé lett. És az egészségre nevelés egyre jelentősebb teret kap.
Mikor Baktay Ervin, a híres indiológus egyfolytában végigolvasta NE LÉGY TÖBBÉ BETEG! című szinopszisomat, így gratulált:
- A modern ember számára újjáalkottad természettudományos alapon, az egészségmegőrzés legjobb fegyverét, a hatha-jógát!
S eszembe jutott Selva Raja Yesudián könyvének egyik fontos részlete: tanítója azzal küldte Európába, hogy - az új emberi korszak számára vigye el India ajándékát: a hatha-jógát.
Ha sikerülne megírnom EGÉSZSÉGJÓGA TANKÖNYVEMET, amely lehetővé tenné, hogy bárki elsajátíthassa ezt a nagy horderejű és társadalmi értékű "egészség-művészetet", amely igen nagy hányaddal csökkenthetné az emberi "szenvedés-kontingenst", úgy érzem, semmivel sem pótolható módon járulnék hozzá a KORFORDULÓN egy új, szebb, jobb emberi korszak kialakításához.
De most veszem észre, túlléptem írásom kereteit. Csak Pályám Emlékezetéről kellett volna írnom, ám pályámat nem érezhetem még befejezettnek, s így ösztönösen beléfelejtkeztem a remélt jövőbe is.
Elnézést kérek érte.



MILARASPA MÁSODIK ÉNEKE


Selva Raja Yesudiánnak küldtem
1952 halak havában.


Üdv Néked Mesterem
hogy rám hullattad tudásod nagy fényét!
Üdv Néked
köszönet
és ezer jóga-mudra!!

Hogy mondhassam el mindazt
amit énvelem tettél?
Hogy köszönhessem meg:
meggyógyítottál
és új emberré építettél engem!

Nyavalyáim
panaszaim
gyengeségeim
megszámlálhatatlanul sokasodtak!

- Most panasztalan vagyok. Egészséges. Erős!

Orvosokra
gyógyszerekre
írokra
vajákokra
bedörzsölésre
és borogatásra
millió időt, pénzt és erőt tékozoltam!

- Most ragyogok mindezek nélkül!

És béthelt rágtam
füstöt szívtam
kávét szürcsöltem
s alkoholt.

- Most levegő az üdülésem!

Gyűlölködtem
Bosszút forraltam.

- Most békés vagyok és nyugodt!

Jajgattam
és másokat kértem.

- Most mosolygok és én segítek másnak!

Kétség fojtott
örökös bánat
és céltalannak láttam mindent...

- Most fényben csillog a világ előttem!

Öreg voltam
fakó
és fáradt.

- Most friss vagyok, piros és fiatal.

Rád hallgattam
szavaidat én híven követtem
s Te új emberré Teremtettél engem!!!

Nincs a császárnak orvosa Pekingben
aki mindezt nyújthatta volna nékem
nincs főpap hét országban
aki mindezt nyújthatta volna nékem.
Nincs gyógyfű száz határban
ami mindezt nyújthatta volna nékem.

A föld minden kincsét
jelentéktelen semmiségnek érzem
ahhoz képest, amit énvelem tettél.
Nincs ember-mérték
mely méltó lenne Hozzád!

Minden reggel

ahogy lótusz-sziromba hajlik térdem
Te vagy az első sóhajtásom:

Áldjanak meg a Hatalmak
a Legnagyobbak üdveivel Téged!
Teljesült óhajaid erdejében
járj utolsó lépésedig!

Aztán pedig
ú g y l e g y e n a h o g y t e á l m o d t a d !

 


ANTIK JÓGA ÉS MODERN JÓGA
(Clemendore és Karlotamko)


Síva isten, Patandzsali és Szvatmarama útján
elindult ő is
Clemendora
a keskeny ösvényen
- egy guru, egy cséla;
két oldalt halál és őrület -
hogy az ősi elveszett
jóga célt
elérje.

Minden mást kigyomlált önmagából,
Háttal
a Mája-fátyol világnak
befelé fordult
s a kis közösség
a z a s h r á m
a jámát
a nijámát
végezte hosszan
a tisztító gyakorlatok sorát
tíz évig a pránájámát és az ászánát
és feküdt mozdulatlanul ötven napon át
türelem-tartásban
míg a búzaszem kicsírázott a homlokán.

És célt ért.

A Kundalini kígyó kúszni kezdett
felfelé a Susumnán
és hét csakrája már ragyog
a Szamádhihoz eljutott
Isten-boldog lett
és azóta
semmi sincs már amire vágyjon.

Ura lett testének
minden izmának
ízületének.
Ül
fenséges
lótusz ülésben
elmélyülve
önmámor liften
félig a Nirvánában.

És aztán megmozdul

és elvégzi a nagy szertartást:

a boldogülést; a Szidhászánát
alázattal a Jóga Mudrát
a Szuper-Ekpádánát: jobb lábafejét nyaka mögött a bal vállára hajtja
a Békatartást: kézállásban két lábát hátulról a feje előtt egy csúcsba nyújtja
lapockáját hullámoztatja
kárdán-vállát forgatja
gyomrát kidugja a mellén
és mellét a gyomrán
hasizom hárfáján kápráztató nauli-dalt villogtat
szívén a pulzust úgy kopogtatja, akár egy morze gépe
hóna alatt összekulcsolt lábaival nyugszik a földön pompás jógi-pihenésben
és végül
révülten
transzban
kitámolyog a nagy porondról.

És hogy ezt megtehesse
fekszik egész nap
mélypihenésben
és pránát szürcsöl csak magába
vízből
levegőből
és hetenkint egyszer: - hétfőn
ételekből.

Így vándorolja a világot:

jógi, fakír és kígyó-ember
az e m b e r - c s ú c s o t
a függőleges jógát
az antik jógát

meglobogtatja minden földön
és diadalra viszi estről estre.

Az öltözőjében pihen.

És jönnek hozzá, egyre jönnek
jóga-hívek
s az egyik asszony
kérdi tőle:
- Jóga Ura!
Nagymester Clemendore!
Mondd,
óriási tudásoddal
miért nem ülsz
s mért nem merülsz mély
transzba ott,
ahol áll maga
havas ormaival a Himalája
s mért ily alacsony környezetben
medvék, csimpánzok és bohócok között
cirkusz-porondon ünnepled magad?

S felelt Clemendore, a jógi:

- Alacsony környezet - az nincsen!
A giliszta, a svábbogár
él ő épp úgy, miként a szirti sas
vagy egy rezgő baktérium a ionoszféra ívén.

Én hivatást töltök be
amelyre más mód nincsen:
India ősi, titkos kincsét
a jógát
széjjelviszem a nagyvilágba
hozom az új ember-korszaknak
érezzék
lássák
mindenütt
hogy mit lehet vele elérni
- hogy lehetek a test ura!
A jóga él hatezer éve...
Hány korszak ölelte magához?!
Ebben az új ember-időben
ki tudja mi lehet belőle
új országokban nálatok!?
Íme, ez az én hivatásom.
S ekkor
a jóga-hívek közül
előlépett egy író s szólt:
- Üdv a Madhavának!
Clemendora Nagymester!
Hivatásod máris betöltve!
Mert láttadra én elindultam:
Karlotamko lett a nevem.
Én csak tizezred annyit tudtam
mint te
de azzal
kilopództam a koporsóból
és megifjodva
önmagam hatványra emelve
visszatérhettem az életbe.
Az új tudósokat:
orvosomat
Lonavla
és Pest-mesterét
követve
és önmagam is tovább lépve
gyógyulásomat áhítottam
a jógát
a fejéről a talpára állítottam!
S elindultam a széles úton:
két oldalt élet és egészség!
A nagy közösség:
a z á l l a m
parancsait mind betartottam.
És készültem én is sokáig...
Tíz évig
gyakoroltam
kutattam
és tanítottam
a pránájámát és az ászánát
és a jóga nagy erejét
amellyel te óriás lettél
függőleges mámorodat
a boldogság százezer cseppjét
- szétporzottam a vízszintesbe:
egy mester
m i l l i á r d t a n í t v á n y . . .
Íme:
a MODERN JÓGA KÖNYVE !
hogy
áldásait
minden ma-ember érezhesse!

s a Mája-valóságban maradva
szilárd legyen az egészsége
boldog derű ragyogjon arcán:
a felfrissült test jóga-pírja
tisztább legyen kívül-belül
törekedjék a békességre
minden célját könnyen elérje
ne ismerje a fáradtságot
az új emberjövőt szeresse
a mérgektől megcsömörödjön:
alkoholtól és nikotintól
építse újjá
városát
életét
hitét
társadalmát
kevés étellel jobban lakjon
kis alvással többet pihenjen
hosszú legyen az ifjúsága
panasztalan érett kora
nyugodt, vidám az öregsége
és észrevétlen a halála...

És szólt Clemendere, a jógi:

- Én
emberfeletti vagyok
a társadalmon túl
s a termelésen innen élek
az Antik Jóga Mestere
Indián kívül
Áshrámon kívül
követni engem nem lehet.

De te
a jógával is ember maradtál
s utad a jóga m a i u t j a !

Tanítsd
vezesd
a MODERN JÓGÁT
ha jobban ismered mint bárki
hogy mindenkin segíthessen!

A könyved szóljon
minden nyelven
minden néphez
mindenkihez
hogy ebbe a vízszintes transzba
boldog legyen
ne szenvedjen
új útján szálljon
világűrt járjon
s a múlt romjait messze elkerülve
szebb társadalmat építsen az ember.

1962. X. 19.



ELLEN-BORDAL

Az alkohol - a pusztulás
tízszer próbáltam - pusztulás
kívül és belül - pusztulás
ezer-késszúró pusztulás!
Vénusz-fejednek - pusztulás
gyöngyház arcodnak - pusztulás
május-szemednek - pusztulás
puha ruhádnak - pusztulás
tejút-agyadnak - pusztulás
legszebbvágyadnak - pusztulás!

A bor - a pusztulása sine.
Megundorított száz színe.
Én nem bírom még látni se!

Imádom szalma-süveged
szádon a piros tüzeket
az élet tiszta ritmusát!
Könyörgöm hát: te Karcsúság
javítsd korcsult lélegzeted
végy négy sor mély lélegzeted...
... s új szintre lendül életed!

S így szól a legszebb üzenet

hogy vágd falhoz az üveget
- a kis kupát, a nagy kupát!

Budapest, 1962.



DIDERGÉS A NAPRENDSZERBEN

Buddha
Schopenhauer
Zeo Utopszkij
megmondták:
vakszenvedés
reménytelenség
mindig mindenütt minden!

A koordináták
az alapegyenlet
- hibás!

A biofutam
- hamis!

Mégis hiába minden
- - e z v a n !

Mit sem tehetünk ellene.

A Zodiákus kemény és esztelen
zuhanya alatt
hullahangú huhogó dühhel
galaxis-trágárul
káromkodunk.
Az agy görnyed
négyrét
hétrét.
százrét.

A harmadik bolygó
szerencsés-szerencsétlen
eszmélete
önmagát emésztve

mind
a mínusz 273 fokos
fázás-fortissimóval
didereg
didereg
didereg
a Naprendszerben.

Sóhaj az egészségfronton

Szépséges Atomkorszakunk!
Oly csodás
forradalmakra
dobbantottál már bennünket
a fizikában a kémiában
a biológiában
hogy a tízéves tükrébe pillantó tudós
már rá sem ismer egykori magára...
Régóta remélt forradalmadat
hozd el
az Egészségfronton is!

Az aktív megelőzés
hiperedzései
tegyenek erőssé minden embert!

Már a szülőkben pergessük jól
a DNS-pályákat.

Ritkuljon a - "gyógykezelés"
és soha
ne legyen kínzóbb
mint maga a betegség!!!

A „k i v i z s g á l á s"
a mai - tortúra-sor helyett
pillanat-biztosság legyen!
Szippantson az Elektrónikus Orr: a Szagdiagnoszt!
Vagy berregjen a Dermoteszt: a Bőrérzékelő!
Vagy villogjon az Ultrahang-szonda!
Lilázzon a Szemdiagnoszt!
Vagy csillogjon a Mágnesgyök-szkóp!

Vagy mindezekből álljon össze
a MALADY-FIX
és rátapintói
a 40 000 féle betegség piros indexét
pillanat alatt blokkolják ki.
(Egyszerű ez, akár az atombomba
csak fel kell még találni!)
Így nem lenne soha
(elvetélt Cannaei csata:
"bekerítés"!)
negatív eredmény
hogy mi nem: 1.)
mi nem: 2.)
mi nem: 3.)
stb. stb. stb...
hanem csak egy
h o g y M I !
Micsoda óriási nyereség:
munkában
költségben
időben!
A meddőn szenvedők nevében
sóhajtom-fájom:
annyi
rossz véletlen
törő baleset
iatrogén örvény
után
Szépséges Atomkorszakunk
teremts új világot
hozz fordulatot
újjá születést

az E M B E R F R O N T O N I S !

 

RÉTEGFELVÉTEL
(Életrajz-ciklus. 10.)

Verseim ösztönző lektora mondja:
- Bárcsak most is világcsavargó lennél
és ontanád a verseket, mint egykoron...
Mit szóljak rá:
- Bizony!

Az orosz irodalom tanára mondja:
- Majakovszkij és az avant-garde versei
magyarul az ön fordításaiban - élnek!
Mit szóljak rá:
- Tényleg?

A gyermekversek sugárzó lektornője mondja:
- Nyár végére új gyermekvers-kötetre
számíthatunk? Az Ön magaslatán?
Mit szóljak rá:
- Talán...

Madame Delaunay üzente Párizsból:
- A Dimenzionizmus világméretben győzött!
Várjuk vissza! Párizsban Öné a talaj!
Mit szóljak rá:
- Haj... Jaj...

A nemgyógyulás senyvedői mondják:
- Az emberiségnek... amivel tartozol...
Hát írod már egészség-jóga könyvedet?!!!
Mit szóljak rá:
- Lehet...

A jelen sápadt őrjöngői írják:
- Jövőnk útját írók agya hasítja!
Lássuk! Tovább! Sci-fit !!!
- Mit szóljak rá:
- Segít?

Az én kedves barátnőm mondja:
- Legyünk mi együtt minél többet.
Völgyön. Hegyen. Szélben. Napfényben.
- Mit szóljak rá:
- Éljen!

És ekkor mondom én:
- Naponta négy újságot elolvasok. Hetente rá még négyet!
Havonta tíz folyóirat. És négy külföldi rá még!
Évente harminc könyv.
És végső küzdelem... újra... gyógylégzéssel... életemért!
És gondolkozni. Érezni. Látni.
Figyelni mindent. És mindenkit. Hogy a meglepetésekkel
frontban maradhassak.
És öt könyvön dolgozom most is. Egyszerre!
Nem bírom már. Nem bírhatom!
A történelem, monumentális tömb helyett, apróra tördelt.
Sorsom körmömre égett.
H é t X !
Nincs új remény.
Mint annyi nagy előd - homályba fúlok én is.
Érzem jól... a zsenilistán
engem is vár - Szenilisztán!
Mint a sárga csillag:
öngravitációja fekete örvényében
összeomlik, megsemmisül
Í g y t ű n ö k e l r ö v i d e s e n . . .
Mit mondjak hát még?
Csupán ennyit.
- B é k e v e l e m !
És jobb híján
mit szólnak rá mindannyian:
- L E G Y E N !



HOLTPONTON
("Életrajzi adatok" ciklus.
1972 szeptember 14.)

Fáj nagyon
hogy senki sem tudja Magyarországon:
mit akartam én a művészetvilágban!
Akik tudták Párizsban
réges régen halottak.
De ők is mind
csak vázlatosan ismerték
56 soros világtörvény
egy-egy részletét
a teljes tervfutamot - senki!

Keveset beszéltem róla
nem volt időm
nem volt kinek
gondoltam: majd megvalósítom
s akkor életre robban
de sajnos nem nyílt rá mód!
(Megvalósul lassan magától is
mindenen győz, mint győzött eddig
- s akkor majd kiás valaki!)

De fáj nagyon
hogy a világon
azt sem tudja senki
az emberiség ujjá-alkotásához
mit is nyújthattam volna én.
Baktai mondta: újjá szülted a hatha jógát
a kor egészség-apostola te leszel.

De nem lettem!
Mert nyomorúság az életem!
Még lakásom sincs megfelelő!
Pető András kiharcolt magának
vad erővel
egy Intézetet
mert ő csak egy volt: gyógypedagógus!
De én "bokor" vagyok:
avantgarde-költő
művészetkonstruktőr
regényíró
gyermeklírikus
műfordító
s csak hatodsorban: egészségkutató!!!
Nem jut idő, erő elég
hatodik hatodomra.

Nincs hát remény - semmire már!
Új könyveimet meg sem tudom írni
szobám oly kicsiny, hogy - ágyam... még valahogy
de agyam... az semmiképp sem fér el benne!
hát még a könyvtár-kórus!!!
Fürdőszobám - halálos jégverem.
Új lakáshoz... - a Tanács szerint nincs is jogom;
egyedülálló -
statisztikájukat rontaná csak!

Hej József Attila! Hej Rimbaud!
És más kóbor zsenik.
Világcsillagok!
A II. kerületben
pont a magyar Monte Parnasse-on
lakást azt ti sem kaphatnátok!

Így hát
bárki is fog búcsúztatni
fogalma sem lesz róla
kit búcsúztat
és én
nem tudok másként felelni
szerencsétlen sorsomról a világnak
csak úgy
ha hullamélyen hallgatok
és szabály szerint elenyészem.

Magyarország vesztett - egy költőt
A világ-művészet - egy új Apxolijaire-t
Az emberiség: - egy egészségbank-tömböt.

Hány reménytelen betegen segítettem én már
s most itt állok magam
- reménytelen!

Mindez
akárhogy mérlegeljem is
akárhogy mérlegeljem is
fáj nagyon
fáj nagyon
fáj nagyon



BETEGÁGYON

Az amőba-nyujtódzás
a sejt-válasz
a gerincesek agyfutama után
én
szegény didergő:
űrhidegben
földhidegben
sorshidegben
ma
látom
lehet, hogy minden jól ment
másfél milliárd éven át
a nitrogén sóhajtól
billió váltókattogáson át
a hold-ugrásig
lehet, hogy minden jól ment
de én
utazgatások tétováiban
kapcsolások rossz véletlenei alatt
térképek felett
ágyban
és ébren
látom, tudom, érzem, fájom:
- én rosszul mentem!

Nem lehettem
atomkori Buddha-utód
sem író-csúcs
Apollinaire-szerepem, mint egy üres repülőgép
kering Párizs fölött
és Egészség-Mentor sem lettem
pedig hogy akartam
köbgyökbe törni az ember-szenvedést!

Az egészség napfényes jóga-ormairól
önhibámból lezuhanva
itt fekszem újra
kórházágyon
tehetetlen!

Annyi-annyi beteg barát után
annyi-annyi halott barát után
bajok, vészek, elbizottságok
őrjöngő vakmerés után

új csodát már alig remélve
várom nyugton
elkerülhető
vagy
elkerülhetetlen
sorsom
beteljesedését.

1972.



E G É S Z S É G - S Z Ó Z A T
A W H O - H O Z
É S M I N D E N K I H E Z !

I.

UREMIA !
MESZESEDÉS!
RÁK!
És a TÖBBIEK!
Az Orvos-Mythologia ugrásra kész NAGY FENEVADJAI !
Eszik az embert hogy halálára falva önmagukat
s z á z e z e r s z e r i s f e l t á m a d j a n a k !
Rosszlakás vizesér foghiány
negativföldáram túlteher stress
sorscsapások alkoholrabság...!
Embervezérek
Ma prófétái! ORVOSOK!
kik már annyiszor any-
nyin segítettetek:
N E H A G Y J U K E L A Z E M B E R T !
Hisz mindez: - h i b a !
Agykapcsolás-hiba!
Terv-csőd!
Sejtek téves reakciója!
Hisz az A B S Z O L Ú T E G É S Z S É G adva van !
E l r e j t v e . M é l y e n .
BÁNYÁSSZUK HÁT KI !
É n
(betegségek lerágta csonk)
naivan és diplomátlanul
könyörgöm:
dolgozzuk ki
az aktív megelőzés életmód elvét
LÉGZÉS SZABÁLYAIT
é s
építsünk rá
új életritmust
ép-ész-házakat
új várostömböket nyitott mellel az égnek!
Mindenkit
megmenteni
jól tudom
nem lehet !
De addig is, amíg beérik
a Mi boldog országunk
a W H O - O R S Z Á G
ha csak 10-20 % is mentesül
a szenvedésektől
az egészségre meddőn sóvárgók közül
- ó r i á s m u n k á t v é g e z t ü n k !


II.

Hányan hordozzák magukban
némán
a fájdalmakat!
Rendben.
Én megtanultam tőlük
a szenvedések ajkharapását.
De mit kezdjünk a fájdalommal mikor ép ellene küzdünk?!
Én az egész emberiség épülete vagyok, melyet úgy lyuggatnak át-meg-át a szenvedések, mint vályogfalakat a patkányjárás!

Én azt szeretném:
a
KÖZPONTI IDEGRENDSZER
rugalmas fegyelme alatt
maradjon mindenki egészséges
aki egészségesnek született!
É s
tökéletes anyagcserével
automatikusan hárítson el
minden fájdalmat, minden szenvedést
sejt-tévedést, rossz kód-forgást
hibás DNS-forgást!
Mindnyájunk nevében
kiáltom-kérem-esdem:

O R V O S O K !
E M B E R E K !
AKTÍV MEGELŐZÉST !
ÖNBIZTONSÁGOT MINDENKINEK !
Jól végzett egészség-jógával!
Méhpempővel!
Tűszúrásokkal!
Vagy
ha
bárki
akármi
jobbat
tudna
robbanjon
elő:
- a z z a l !

Széchenyi hegy.
1973. július.

 

SÉTA A KÓRHÁZBAN

Beléptem a Kórház Főkapuján
és elsétáltam a Belgyógyászat előtt
- Nincs vele dolgom...
Vidáman tovább mentem!
és elsétáltam a Sebészet előtt
- Nincs vele dolgom...
Vidáman tovább mentem!
és elsétáltam a Fogászat
a Gégészet
a Szemészet
az Othopédia
az Idegosztály
és még más Osztályok előtt
- Nincs velük dolgom...
Nincs velük dolgom...
Nincs velük dolgom...
és akkor oda értem... - a Hátsó Kapuhoz
(ahol a hullákkal szokott kigurulni
az ablaktalan nagy Fekete Busz!...)
Megálltam.
Sóhajtottam.
Egy kicsit talán még mosolyogtam is... Körülnéztem
és a saját lábamon - k i s é t á l t a m !

Budapest, 1972. február 4.




A Z I N F L U E N Z A V I R U S A

Íme

X X = kép

itt
nézek vele
farkasszemet!
Azzal
aki megölt.
Az életemet ketté törte!
Miatta nem lehettem az avantgarde nagy rendszerző
harcosa!
Helymen ma is tompa köd!
Nélkülem homályban toporog az új művészet korszak.
És árad a charabia.
Kahexiás állapotomban
rámtört Párizsban
torok térd szív
végem lett
de nem teljesen!

Feltámadtam!
és
megfogadtam
győzelemre viszem az embert:
egészség-szekta
biztonság-légzés
hiper-edzés
új szobák házak városok
jobbá szebbé és boldogabbá
tenni az emberlétet.
És így nem lesz táptalaja.
A föld minden rejtett zugában
megbénul és halomra pusztul
ez a csavaros
tüskés
fehér ágyú
kis fenevad
ez a gyilkoló mini-gömblény.
És eggyel több okkal lélegzik
majd
mámorral szabadon az ember !

Bp. 1976. II. 9.

 

A DIMENZIONISTA MONTÁZS
KÍSÉRŐ VERSE

Valamikor
1936-ban
csúcs voltam Párizsban
az avantgarde piramisán.

A két világháború között
a szürrealizmus André Bretonja
és
az exisztencionalizmus Paul Sartre-ja
között
a dimenzionizmus Charles Siratójának
kellett volna
Európa horizontján ívként feszülni.

Nem így történt.

Elvéreztem.

Nem ismertem
az élet legalsó parancsát:
e g é s z s é g !

Vesztettünk:
én
Európa
és Magyarország!

De nem hagytam magam.

Őrjöngve
és kínlódva is
mindent megtettem
hogy talpra álljak.

És óriási szerencsével
- véletlenek pókháló-csilláraiba kapaszkodva
és lendülve
egyikről a másikra
a kiskőrösi koporsóból
visszalopództam az életbe
Budapestre
az első parancs páncéljában
amely így szólt:
e g é s z s é g !

És ekkor
61-ben
szétnéztem újra Európában...

Elámultam!

A dimenzionizmus
az én dimenzionizmusom
g y ő z ö t t
nélkülem is !

Amíg én haldoklottam
és feltámadtam
- győzött az egész földön!

Élfrontban maradt.
És él.

A szürrealizmus
- felszívódott az időmúlásba.
Az exisztencionalizmus
- beépült az idősuhanásba.
De a dimenzionizmus
- - élő ma is
ezer hullámban lüktet
föld-mindenütt
világgyőztesen megy tovább
halad tovább
s csak én:
az avantgarde Mendelejevje
(helyemen ma sincs senki!)
csak én tudom:
h o v á !

Eltűnődöm
itt:
otthonom-dunakönyökben
hogy tudnék én is
feléledve
újjá épülve
felnőni újra hozzá
új frontjához
rég-önmagamhoz
hogy megmutassam
világos-tisztán
mi történt a világban
mit akar Európa

és megszűnjön a zűr

és a soknevű új kor
művészettömbje
a múlttal szemben
megértse önmagát
megértse önmagát
és a jövőt.

 

Emlékfutam
(ÖNÉLETRAJZ-CIKLUS 3.)

Ady Endrével találkoztam.
Anyámmal érkeztünk Somlyóról Váradra. Még tízéves sem voltam. Ő hazulról jött.
- Olguska! De szép kis fia van! - mondta és megsimogatott, mint ahogy én cirógatom meg néha a rég nem látott lányok gyermekét.
Anyám messzinéző szemmel mesélte.

Babits Mihály
borotválatlanul fogadott egy délelőtt Múzeum melletti lakásán hullámzó könyvözönben. Szikár, sovány. Beesett, égő szem. Talán húsz percig beszélgettünk. Átadtam könyvemet. Jól megnéztem égő, sötét szemét, amelyet egyszer leánya villantott reám a pomázi autóbuszon.
- Ildikó! - szóltam megdöbbenve. - Hát maga kalauznő itt?!
- Igen. Nincs otthonom. Senkim!
Sajnos Török Sophie-nak nem volt érzéke az egészséghez.

Tóth Árpád otthonában:
Debrecen, Késes utca 32., többször is jártam. Anyját nagyon szerettem. Unokahúgát is, ápolt a Belklinikán. S a költő verseit barátaimnak szavaltam Csokonai fém síremlékénél. Még csoportfényképünk is megvan.

Juhász Gyulát
szerzői estje után fölkerestem a Zsidó Gimnázium tanári szobájában, Debrecenben. Ismerte verseimet. Percekig szorongattuk egymás kezét. Szólni egyikünk sem tudott. Feledhetetlen percek!

Kassák Lajos
egy fejezet az életemben. Az avantgarde úttörője és országútja. Nélküle baktatnánk, sántikálnánk. Ültem asztalánál törzskávéházai sorában. Mint embert csak madártávlatból figyeltem. Nem vitáztam vele. Így nem is vesztünk soha össze. Ma is hálával tisztelem. A Sors különös ajándéka: Emlékmúzeuma mellett lakom.

József Attilával
egy esztendőben születtünk. A Nap éve volt: 1905. Együtt is indultunk. Sokszor futottunk össze szerkesztőségekben és a kóbor költők egykori Olümposzán: az Ilkovicsnál. Ővele sem vitatkoztam. Minek?
- Na, állíts valamit, hogy megcáfoljam! - mondta nekem is.
Hallgattam.
Egyszer aztán a Japánban mégis ezt mondtam:
- Tudod mit?! Inkább te állíts valamit és fejtsd is ki, beszélj, beszélj... Én majd csak közbeszólok néha... És öt perc alatt te fogod megcáfolni önmagadat!...
Fogadtunk.
Kitettük az órát a márványlapra. Már nem emlékszem arra sem, hogy kik voltak jelen és arra sem, hogy melyikünk nyert.

Palasovszky Ödön!
Kassák után ő volt a második, aki merni önmagamhoz segített. A Punalua! A Karmazsin! Csúccsá nőttek előttem. Magyar Cocteau lehetett volna, de ezt még ma is kevesen sejtik.

Pintér Ferenc
Mindenkinél jobban szerettem. Friss iramban nekiszaladó verseit. Groteszk lényét. Kuszán lengő hosszú, nagy karjait. Ötnapos koplalóművész lett a Duna-parti strandokon. Segítettem volna rajta, inkább, mint bárki máson. De magamon is alig tudtam.

Sandro Grosmann, Párizs.
A Kertész utcából indult, egy udvari szobából - egyenest Addisz Abebába és ott a Négus udvari szobrásza lett. Császárpár szobraival annyit keresett, hogy hét évig egyfolytában ülhetett a Dome kávéház sarokteraszán És mikor bankbetétje kimerült, még akkor is maradt annyi pénze, hogy egy harisnyagyárat vegyen. Élt és éltetett! De a művészet jövőiramát nem tudta követni. Kincshozó szobrai a múltba tapasztották. Halála mégis úgy megrendített, hogy majdnem belépusztultam.

Marinetti
egyik párizsi szerzői estjére páholyjegyet váltottam. Jött a "Brüitista szimfónia". Egy "lármagép" adta elő, amelyen huszonötféle válogatott zajt lehetett produkálni. Keveredett. Kavarodott. Élet volt! Új! Nem az unt, könyökön kinőtt szokványzene! Részemre: ujjongás! (Kihajolva láttam, hogy a szomszéd páholyban vonaglottak a röhögéstől.)
Az est végével lerohantam Marinettihez. Gratuláltam.
Ő lelkesedésemet látva így szólt:
- Uram! Ha ennyire szereti, szívesen küldök Önnek egy brüitista lármagépet! Terjessze a brüitizmust maga is!
(A gép, sajnos, máig sem érkezett meg. Igaz, gyakran változtattam lakást azóta.

Tristan Tzara
lassúdadan lépdegélt esténként a két Dome terasza előtt. Üdvözölgettük egymást. Nem kerestem fel soha.
Megtette, amit lehetett. Én önmaga emlékművének láttam. Már szobrának Zürichben.

Picasso és Ehrenburg.
Ültem velük a Dome drágábbik teraszán, a kokszkályhák mögött. Ehrenburgon olyan fenséges-hosszúszőrű bunda volt, hogy hasonlót még filmekben sem láttam életemben.
Picasso szeme melegen csikorgott. Éreztem rajta, az egész emberen, hogy főleg és halálosan c s a k festő. Készvilág-rabszolga! Még ha kutató és lázadó is. Épp ezért nem is kértem fel a Dimenzionista Manifesztum aláírására. Pedig hírlett, hogy aláírta volna.
Mikor Mezei Árpádnak ezt elmondtam, felugrott és ordított.
- Egy ember, aki ejtette Picassót!
Hiába. Nicolas Schöfferrel egy véleményen voltam róla. Akkor is. Most is.

Kandinskyt
mindig az indító kilométerkőnek éreztem. Az első absztrakt! Múltfelszámoló! Dimenzionista úttörő. (Még akkor is, ha festő!) A világot újjáteremteni vágyók hérosza! Manifesztumom elolvasása után azonnal üzent értem. Kimentem hozzá. Ahogy meglátott, kitárta karjait. Egymásra találtunk. Megöleltük egymást.

Marcel Duchamp
fényképgarmadával látogatott meg a hotelomban. Aláírta a manifesztumot és meghívott ebédre a Champs-Elysées legfényesebb éttermébe.
Senkiben annyira nem éreztem önmagunkat és a jövőt, mint őbenne. Egy teljesen új művészetvilág erőmezejét.

Apr
támogatott minden erejével. És - látott:
- Ön az avantgarde Mengyelejevje! A káoszban rendszerez és törvényt fedez fel! Nélkülözhetetlen számunkra.

Moholy-Nagy:
- Ilyen utódok kellenének! Bátrak. Alkotók! Tele alapvető új gondolatokkal.

Francis Picabia:
- Ha pénzem volna még, nem lenne problémánk. De a dadaizmus és feleségeim sora elvitték minden vagyonomat. Hajón élek most is. A Földközi-tengeren. Ott olcsóbb minden. Nincs szárazföldi vám.

Camille Bryen, a Gare de l'Est-en:
- Ha szívbaj is... ha ízületgyulladás is... Gyógyulj meg! És gyere vissza! Föltétlenül!!!

Dr. Plenczner, Budapest:
- Szinte reménytelen a helyzet. De csodák még segíthetnek. Például a természetes gyógymód.

Dr. Temesváry:
- És a jóga!

Selva Raja Yesudian:
- "...áldásában részesülve, ha néma vagy, beszélni fogsz, s ha sánta, átmégy a hegyen..."

Jankovich Feri
temetésén aztán én is ott lépkedtem a kivont kard után.

Gáspár Endrét
Gereblyés Lászlót
Devecseri Gábort
és annyi jó barátomat
látogattam betegágyuknál.
Mindent megtettem volna értük, de új "egészség-jógakönyvem" híján - semmit sem tehettem!

Váci Mihály katafalkjánál
sajdult belém a mondat:
- Búcsúzunk tőled, te - zseniális barát és jó költő!

Demény Ottóval
többször ültem a Hungáriában. Halála előtt pár héttel mondta:
- Ugye más volt régen a művészeti élet! Te biztosan sok naggyal találkoztál. Az írók a múltban mind
ismerték egymást. Én még Illyés Gyulával sem beszéltem soha...

Egy szót sem szóltam. Szót sem szóltam.

ÉLETUTAKON JEGENYESOROK...

e m l é k f u t a m
fájdalmas

hisz belőlük már alig-alig páran élünk

 

HALOTTAK NAPJÁN

Ez már az én ünnepem
amiért mindent feláldoztam
gazdám a föld, az ember
terveimet
teljesíteni már nem tudom
Plank életemnek nincs értelme.

Bocsássátok meg
akiket megbántottam
barátságok, rokonságok
amiket ápolni nem tudtam
ember-terveim
mili-rostokkal
el idő szívtak.
S ön-életem.
Csak a harag maradt utána.
A földsulyos neheztelés.

Annyi barát után
elpárolgok a levegőbe
bekenem magam nukulittal
s ön-katafalkról
elpárolgok a levegőbe.

Az utókor
hogy robban rajtam
ki mikor hogy lesz
akár hogy is lesz
20 év 30 év 50 év
más más felvonás
b e l é n y u g o d t a m .

Budapest, 1979. november 1.
(A költő utolsó verse.)

 


A TAMKÓ-EGÉSZSÉGKULTÚRA
álláspontja a táplálkozás kérdésében.

Aki az egészségkultúrát (a hatha jógából fejlődött európai jóga-változat) helyesen végzi annak, amennyiben a szervezetében semmiféle gennygóc nincs - étrendi válogatásra nincs szüksége. Étrendi megszorításokra szándékosan nem kell törekednie.
Kétségtelen, hogy a húst egyre kevésbé fogja kívánni és sokat enni nem fog tudni, semmiféle étkezési rendszerben sem.
Ha az egészségkultúra helyes gyakorlása mellett panaszai nem szűnnek meg és vegetáriánizmusra, vagy nyerskosztra van kényszerítve, illetve vegetariánizmus vagy nyers koszt mellett panaszai megszűnnek, akkor biztos hogy szervezetében gennygóc van. (Idegölt, vagy koronás fog, vagy gennyes mandula esetleg más hasonló baktérium telep.) Természetesen egyes esetekben előnyösebb a kizárólag növényi koszthoz, vagy a teljesen nyerskoszthoz folyamodni, mint a gennygócokat eltávolítani, amennyiben azok megbolygatása esetleg veszéllyel járna (operáció, utolsó fogak kihúzatása, stb.)
Ilyen esetben tehát feltétlenül előnyös egészségkultúrát kiegészítő étrenddel támogatni egészségünk és panasztalanságunk elérése és fenntartása végett.
Az egészségkultúra egyébként semmiféle étrendi előírásokat nem kíván meg. A dohányzás és az alkohol fogyasztás is meg van engedve, ha az egészségkultúra gyakorlója képes lesz dohányozni és alkoholt fogyasztani. (De helyes gyakorlás mellett ez szinte kizárt.)
Hozzá kell még tennem fentiekhez: vannak aktív gennygócok és vannak nem-aktív gennygócok. (pl. koronás fogak, idegölt fogak szigorú orvosi értelemben legújabban mindig gócoknak számítanak, hogy gyakran mégsem jelentenek jógahatást gátló motívumot, az csakis azért lehet, mert a szervezet ellenálló ereje nem engedte aktiválódni őket. Egy nagyobb megfázás, erős strapa, vagy a szervezet valamilyen okból való legyöngülése után (kahexiás állapot!/ aktiválódhatnak!)

Meg kell még jegyeznem, hogy a nem helyesen végzett egészségkultúra gyakorlatai is kiválthatnak panaszokat. (Pl. ingerlékenység, szédülés, rossz közérzet, hányinger, gyomorvérzés, véres-vizelet, stb. Sőt a teljes alak eltorzulás is bekövetkezhet, mint arra már egy esetem is volt!) Ezért helyes mindig a kontroll, legalább havonként vagy kéthavonként.

Az Egészségkultúra hosszú szó. Rövidíteni szeretném. Három betűjét próbálom erre felhasználni: EGA! (Benne van a jóga két betűje is!)


 

Önmegváltás
A Kőrösi Csoma Sándor Intézet Közleményei, Budapest, Vol. V. Nos. 13-14., 1976/3-4., 66. oldal
[A költő gépiratának fakszimiléje.]

 

Önleltár 77-ben
A Kőrösi Csoma Sándor Intézet Közleményei, Budapest, Vol. VII. Nos. 23-24., 1978/3-4., 97-98. oldal
[A költő gépiratának fakszimiléje.]