Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« vissza a "Perzsa költők tára" tartalomjegyzékére
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Szádi
GULISZTAN vagy RÓZSÁSKERT
Persából fordította: Dr. Erődi Béla
Budapest, Singer és Wolfner, 1889

Előző oldal

Második fejezet

A dervisek jelleméről

1. elbeszélés

Egy főúr így szólott egy szerzeteshez: "Mit szólsz ama bizonyos vallásos egyénről; kiről mások annyi rosszat mondottak?" - "Külsején semmi hibát sem látok, válaszolá, azt pedig, hogy szívében mi rejlik, nem tudom."

A kit papi talárba látsz öltözve,
Tartsd azt elvben jó embernek, jó papnak
Ha nem tudod, belsejében mi rejlik;
Házon belül rendőrök nem kutatnak.

2. elbeszélés

Láttam egy dervist, ki fejét a Kába küszöbére fektette és sóhajtva szólt: "Irgalmas és kegyelmes úr, te tudod, hogy mi jöhet a bűnöstől és tudatlantól."

Bocsásd meg, ha imádságom hiányos,
Nem tartom én buzgalmamat elégnek.
Bűneikért a bűnösök bűnhődnek,
A hívők meg bocsánatot remélnek.

"A szenteskedők jutalmat várnak ájtatosságukért, a kereskedők pénzt árucikkeikért; én rabszolga, csak reményt hoztam magammal, nem az ájtatosságot. Koldulni, nem kalmárkodni jöttem. Tégy velem, a mint neked tetszik, és nem a mint megérdemlem.1)

Habár megölj, habár bűnöm megbocsásd,
Küszöbödre fektetem le arcomat.
Nem a szolga parancsoljon urának,
Parancsolj te; szolgád, uram, szót fogad.

Kába ajtajában szegény embert láttam,
A ki fohászkodott sok gyakor sírással:
Nem mondom, hogy fogadd szolgálatom kedvvel;
Csak törüld el vétkem, bocsánat tollával.

1) Híres tanár a szufik felekezetéből Bagdádban, hol 1127-1165-ig tanított, s a róla nevezett dervisrendet alapítá.

3. elbeszélés

Látták Abdul Kadir Gilanit1) (legyen isten kegyes iránta), hogy arcát a Kába udvarán a kavicsra fektette és szólt: "Uram bocsánatot kérek. De ha büntetést érdemeltem, támadjak fel az ítélet napján vakon, hogy ne piruljak a jók tekintete előtt."

Arcommal a tehetlenség porában
Kérdlek, téged, a hajnali felszéllel:
Uram, kit én soha el nem feledek,
Vajjon a te rabszolgádra emlékszel?

4. elbeszélés

Bement egy tolvaj egy szerzetes lakásába. Bár mennyit keresett is, semmit sem talált és bosszankodott. Értesült erről a szerzetes és a szőnyeget, melyen feküdt volt, útjába dobta, hogy üresen ne távozzék.

Hallottam, hogy jámbor, igaz emberek
Ellen szivét nem illetik keservvel.
Hát te hogyan jutottál e fokra fel,
A ki folyvást barátiddal veszekszel?

A tisztalelkűek barátsága, úgy szemben, mint hátad megett, nem olyan, hogy hibáidat hátad megett elmondják, míg szemben a tisztelettől megvesznek.

Szemben mint a szelid bárány olyanok,
Hát megett meg emberevő farkasok.

A ki neked más hibáit kedvteléssel elmondja,
Hibáidat viszont másnak elmondani lesz gondja.

5. elbeszélés

Nehány utas együttes zarándoklásra indult, és fáradságban, nyugalomban együtt tartottak. Társul akartam hozzájok csatlakozni, de ők nem fogadtak el. Így szólék hozzájuk: "Nem illik a nagyok nemes lelkéhez és jelleméhez, hogy arcukat a szegények társaságától elfordítsák, és az előnyt tőlük megtagadják; mert tudom magamról, hogy van elég erőm és képességem, hogy az emberek szolgálatában erős barát legyek, és terhére ne váljak lelküknek."

Habár másra terhet rakni nem értek,
Cipelője leszek mások terhének.

Ezek egyike szólt: "Ne bánkódjál azon, amit hallottál, mert a napokban dervis ruhában jött egy tolvaj hozzánk, és felvétette magát társaságunkba."

Hogy a ruha alatt mi van hogy' tudnák az emberek?
Csak az író tudja mit a levélsorok rejtenek.

"Minthogy fedhetetlenség képezi a dervisek jellemét, nem gyanították hitványságát és elfogadták barátjuknak."

Csuha jelzi külsőleg a szerzetest,
S az emberek már elégnek hiszik ezt.
Tégy jót, aztán vehetsz bármit magadra,
Koronát a fejre s posztót válladra.
A ki búcsút mond az élvnek s világnak,
Az a dervis, nem ki cserél ruhát csak.
Páncél-inget csak igaz hős vegyen fel,
Mit tenne a gyáva hadi fegyverrel?

"Elég az hozzá, egy napon késő éjjelig utaztunk, és éjjel egy kastély aljában ütöttünk tanyát. A tolvaj (verje meg az isten) elvette társának vizes korsóját, mondván: "Mosakodni akarok." Valóban pedig rabolni ment."

Egy hitvány, ki barát-csuhát ölte fel,
Szamárt terhelt a kábai szőnyeggel.

"Mihelyt a dervisek szeme elől eltünt, a kastélyba lopódzott, és onnan egy ékszer-szekrényt ellopott. Midőn a nap földerült, ez a fekete-lelkű ember már kereket oldott, mialatt bűntelen társai még aludtak. Reggel mindnyájukat a kastélyba kisérték és fogságba vetették. Azóta társaságunkból minden szövetkezést visszautasítottunk, és az elvonultság útjára léptünk; mert azt tartjuk: "Csak a magánosságban van béke."

Ha egy körben egy is mivel oktalant,
Nagyot, kicsinyt egyaránt nem kímélnek.
Lásd, ha beteg egy ökör a legelőn,
Baja támad a hely minden ökrének.

Én mondám: "Hála a nagy és hatalmas istennek, hogy nem volt haszonnélküli a dervisekkel való érintkezésem, habár föl nem vettek is társaságukba. De ebből az elbeszélésből mégis hasznot merítettem, és a tanács tanulságos lesz az enyéimnek egész életükre.

Ha egy körben bárcsak egy is illetlen,
Keserűség támad okos szivekben.
Rózsavízzel megtölthetsz egy tavat bár,
Undok lesz az, ha belé eb hulla már.

6. elbeszélés

Meghívtak egy szerzetest a királyhoz. Midőn ebédhez ültek, kevesebbet evett, mint a mennyit akart. Midőn az imára felállottak, sokkal hosszabban imádkozott, mint szokása volt, úgy hogy jámborságáról még jobb véleménnyel legyenek.

Félek, arab, nem érsz el a Kábához,
Turkesztánba vezet az út, melyen jársz

Midőn haza érkezett, asztalt teríttetett, hogy egyék. Volt egy igen szellemes fia, a ki így szólt: "Atyám! hát nem ettél-e a szultán lakomáján?" - "Előttük semmit sem ettem, válaszolá, s ez hasznomra vált. Pótold most az imádságot is, mondá a fiú; mert nem is imádkoztál úgy, hogy hasznodra volna.

Érdemidet tenyereden hordozod,
S hibáidat hónod alá rejted el.
Meglásd, mit fogsz vehetni te elbízott
Bú idején, hitvány hamis pénzeddel.

7. elbeszélés

Emlékezem, hogy gyermekkoromban a jámborság útján jártam. Éjeken át virrasztottam, böjtöltem és ájtatoskodtam. Egy éjjel atyám társaságában virrasztottam, és egész éjen át be nem hunytam szememet. Kezemben a szent könyvet tartva olvastam, míg a háziak aludtak körülöttünk. Ekkor így szólottam atyámhoz: "Ezek egyike sem emeli fej fejét, hogy imádkozzék; úgy elmerültek az álomba, mintha halva volnának." Fiam, válaszolá, jobb volna, ha magad is lefeküdnél, hogysem mások gyöngéit felhányod."

Öntelt ember nem lát magán kívül semmit,
Dölyfösségnek fátyla eltakarja szemit.
Hogyha ő is isten szemeivel nézve:
Nem akadna, mint ő, olyan gyönge lényre.

8. elbeszélés

Dicsérni kezdettek egy társaságban egy nagy férfiút, és jó tulajdonait túlontúl magasztalták. Ő felemelé fejét és szólt: "Olyan vagyok, a milyennek magam ismerem."

Vigyázz, te, ki elszámlálod, a mi jó van bennem,
Külsőm ilyen, de szivemet kebelembe rejtem.

Személyem szép az emberek szemében,
De hibámért főm lehajlik szégyennel.
Dicsérik a pávát díszes tolláért,
De lábára tekinteni szégyenel.

9. elbeszélés

A Libanon hegyéről egy szerzetes, ki vallásosságáról volt ismeretes Arábiában, és csodatételeiről általában elhíresedett, Damaskus dsámijába lépett. Kallasza medencének szélén végezte a mosakodást. Lába hirtelen elcsuszamodott, és ő a medencébe bukott. Innen nagy erőlködéssel kivergődve, elvégezte imádságát. Midőn ezzel készen volt, egyik tanítványa így szólott hozzá: "Valami nehézségre akadtam." Kérdé a seikh: "Mi az?" Ő válaszolt: "Emlékezem, hogy te a Földközi Tenger színén jártál és lábad nem lett vizes, míg ma kevésbé mult, hogy az alig hat lábnyi vízben el vesztél. Hogy lehet ez?" A seikh a megfontolás redőibe hajtá fejét. Hosszas gondolkodás után feltekinte és szólt: "Nem hallottad, hogy a világ ura, Mohammed Musztafa (a kiválasztott, isten áldása legyen rajta) ezt mondá: "Van egy időm istennél, midőn sem a kegyelt angyal, sem egy próféta túl nem tesz rajtam." De nem mondá: "Ez mindig így van. Ilyen időkben, melyekről szólott, nem tartá Gábrielt és Mihályt méltónak, hogy velük társalogjon, máskor pedig Hafszával és Zeinebbel társalgott. Mert isten látása, a mi a jók kiváltsága, látnoki ihlettséggel és ihletnélküliséggel jár. Majd nyilatkozik, majd elzárkózik."

Majd mutatod arcod, majd elrejted tőlünk,
Igy emeled becsed, s szítod a mi tüzünk.

Majd kedvesem látom, közvetítő nélkül,
Majd ismerős úton eltéved a lábam.
Tüzet gyújt, majd aztán eloltja azt vízzel,
Azért látsz majd lángban, majd esőben áztam.

Egyik kérdé azt, ki fiát vesztette:
Világosult, értelmes, bölcs öreg te!
Egyptomból megérezted ruháját,
Mért Kánaán kútjában hogy nem látád?
Ő szólt: Mint a villám olyan helyzetem,
Majd világos, majd sötét más percekben.
Majd fönnülök magasan az ég-bolton,
Majd nem látok lábam elé s megbotlom.
Ha a dervis egy helyzetben maradna,
Kezéből a két világ kiszaladna.

10. elbeszélés

A baalbeki mecsetben szónoklatot tartottam egy csoport rideg embernek, kiknek szive meg volt halva, kik a külvilág útjáról még nem tértek a lélek világába. Láttam, hogy lehelletem nem hatott lelkükre, és égő tüzem nem gyújtotta meg a nedves fát. Bántott, hogy ilyen marhákat oktattam, és a vakok gyülekezetében tükröt mutogattam. De a gondolatok ajtaja nyitva, és a szavak lánca már kinyujtva volt. Midőn ezt a verset: "Közelebb vagyunk (az isten) hozzá (az emberhez), mint nyaka izma" magyarázgattam, arra tereltem a beszédet, hogy így szóljak hozzájuk:

Nálamnál is közelb van a kegyes hozzám,
Csodálatos, mégis távol vagyok tőle.
Mit tegyek hát neki, a kiről azt mondják:
Keblemben van, s mégis távol vagyok tőle?

E beszédnek borától mámoros lettem, de a pohár maradéka még kezemben volt, midőn egy utas haladott el a mi gyülekezetünk előtt, és utolsó szavaim nagyon meghatották őt. Olyat kiáltott, hogy a többiek vele együtt kiáltásra fakadtak, és a gyülekezet balgái élénk izgalomba jöttek. "Hála istennek! szólék. A távollevő értelmesek jelen vannak, és a közellevő értelmetlenek távol vannak."

Ha a népség nem fog fel egy beszédet,
Ne kívánd a szóló nagyobb buzgalmát.
Nyiss bátran az akaratnak versenytért,
Hogy az okos guríthassa labdáját.

11. elbeszélés

Egy éjjel Mekka sivatagjában az álmatlanság miatt nem győztem tovább gyalogolni, lehajtottam fejemet és így szólék a teve-hajtsárhoz: "Hagyj el engem!"

Szegény ember lába hogyan haladjon,
Ha a teve ellankadt a tehertül?
Várva míg a kövér ember sovány lesz,
Fáradságtól sovány ember összedül.

Ő pedig szólt: "Testvérem, előttünk a szentély, megettünk a rablók. Ha mégysz, megmented lelkedet, ha elalszol, meghalsz. Nem hallottad, a mit mondottak?"

Kellemes az ákác1) alatt aludni az útfelen,
De ki teszi, életétől búcsúzni is kész legyen.

1) Mugojlan (Mimosa Arabica) fa áll a persában.

12. elbeszélés

A tenger partján ülve láttam egy dervist, ki egy tigristől volt megsebesítve, és semmi gyógyszer meg nem menthette. Sokáig tűrte fájdalmát, de mindig azt a hálafohászt hangoztatá a hatalmas istenhez: "Hála az istennek, hogy baleset és nem bűnöm által jutottam ide."

Hogyha engem nyomorultat halálra visz barátom,
Nem látsz engem szomorúnak, életemet nem bánom.
Csak azt kérdem: Mit vétett a hitvány szolga ellened,
Hogy barátom nem szenvedhet. Csak ez búsít engemet.

13. elbeszélés

Szükségbe esvén egy dervis, barátja lakásáról ellopott egy szőnyeget. A bíró megparancsolá, hogy vágják le kezét. Közbelépett érette a szőnyeg tulajdonosa és szólt: "Én megbocsátok neki." A bíró szólt: "A te közbenjárásodért nem szeghetem meg a törvény rendelését." - "Igazad van, szólt amaz. De annak a ki az ájtatos alapítványok (vakuf) javaiból lop el valamit, nem kell kezét levágni mert a szegénynek nincs semmije és nem senkié. Minden, a mi a dervisé, az ájtatos alapítványok szegényeinek tulajdona." A bíró e szavakra elállott a büntetéstől; de kezét feléje fordítván, megdorgálta őt, így szólván: "Nagyon szűk lehetett a világ neked, hogy nem máshol, hanem jó barátodnak házában követted el a lopást." - "Uram, szóla, nem hallottad azt, a mit mondottak: "Barátodnak házát seperd tisztára, de ne térj be ellenséged lakába."

Ha nyomorba jutottál is, ne add magad búnak át,
Húzd le bőrét ellenednek, barátnak csak bundáját.

14. elbeszélés

Egy király megkérdett egykor egy szerzetest: "Gondolsz-e néha reám is?" - "Mindenesetre, válaszolá, valahányszor a nagy és hatalmas istenről megfeledkezem, mindannyiszor terád gondolok."

Szerte bolyong, kit az isten ajtajából eltaszit,
Kiket ő hí, nem hagyja, hogy verjék mások ajtait.

15. elbeszélés

Egy jámbor ember álmában egy királyt az édenben egy szerzetest pedig a pokolban látott és kérdé: "Mi az oka annak, hogy amazt oly magas fokra emelték, ezt pedig oly alacsonyra vetették? Mi ennek az ellenkezőjét hittük." Egy hang így felelt: "Ez a király a dervisek iránt tanusított barátságáért az édenbe jutott, ama szerzetes pedig a királyokkal folytatott társalgásáért került pokolra." A bölcsek azt mondák:

Mit neked a barát-csuha, mit a ringy-rongy, olvasó?
Hitvány dolgok salakjától tartsd csak tisztán szivedet.
Nem is szükség, gyapjuszőrből készült kucsmát viselned,
Légy te dervis jellemedben s hordhatsz tatár süveget.

16. elbeszélés

Egy meztelen-testű és hajadon-fejű gyalogló a mekkai zarándokok karavánjával Kufába érkezett és útitársunk volt. Könnyű léptekkel haladott és szólt:

Sem tevére nem ültetett, sem terhet nem rakott rám,
Nincs nekem sem alattvalóm, sem szolga nem vagyok ám.
Birtok gondja, nyomor búja nem packáznak énvelem,
Lélekzetem tiszta, nyugodt, s gondtalan az életem.

Egy tevén-ülő így szólt hozzá: "Dervis! hová mégy? Fordulj vissza, elpusztulsz a fáradalmaktól." Ő azonban nem hallgatott rá, lábával a pusztába lépett és haladott. Midőn Nakhla Mahmudba értünk, a gazdagot baleset érte és meghalt, a dervis pedig az ő nyugalma helyére lépett és szült: "Mi nem haltunk meg a fáradságtól, te pedig meghaltál tevéden."

Egész éjjel sírt egy ember beteg társa fejénél,
Reggelre a síró meghalt, s ím a beteg egyén él.

Hány tüzes ló dült ki könnyű versenyen,
Míg a sánta csacsi célt ért véletlen.
Hány ép-erőst temettek a földbe már,
Míg a beteg megmaradott életben.

17. elbeszélés

Magához hivatott egy király egy tudatlan szerzetest. Ez így szóla magában: "Gyógyszert veszek be, hogy soványnak látszassam; talán a jó vélemény, mellyel irántam van, még fokozódni fog." Mondják, hogy a gyógyszer, melyet bevett, méreg volt; meghalt tőle.

A ki mint a pisztácia, telve volt,
Mint a hagyma bőr a bőrön maradt csak;
A kétszínű, kinek arca másra néz,
Imaközben háttal áll a Kiblának.

Ha a szolga segítségül istent hí,
Szemében csak isten legyen, más senki.

18. elbeszélés

Rablók támadtak meg egy karavánt Görögországban, és megszámlálhatlan kincseket zsákmányoltak. A kereskedők jajgatva sopánkodtak, az istent és prófétáját hívták segítségül, de mit sem használt.

Lopásban a tolvaj sikert aratván,
Nem bánja, ha jajgat is a karaván.

A bölcs Lokmán is a karavánnal volt. Az utasok egyike így szólott hozzá: "Mondj nekik egy okos és intő szót, talán visszaadják javaink egy részét. Kár volna, hogy ennyi kincs veszendőbe menjen." Lokmán szólt: "Kár volna rájuk okos szót vesztegetni."

Vas-darabot, melyet rozsda befogott,
Csiszolóval fényesítni nem lehet.
Mit használ a romlott-szivűt inteni?
Kőbe vajjon ki ékelhet vas-szeget?

Jólétedben gondolj néha szenvedőknek bajára;
Ha vigasztalsz nyomorultat, a baj könnyen halványul.
Ha a koldus rimánkodva csekélységért könyörög:
Adj, mert másként erőszakkal rabló ejti zsákmányul.

19. elbeszélés

Habár Semszeddin Abul-Farads Ben Dsuzi seikh1) (az isten nyugtassa) megtiltá nekem a zene élvezését, s a magányosságot és elvonultságot tanácslá, ifjúságom szenvedélye győzedelmeskedett rajtam, s élvezetet és gyönyört hajhásztam. Akaratom ellenére néhány lépést tanítómnak figyelmeztetése ellen tettem, s részt vettem a zenében és társas élvezetekben. Valahányszor a seikh intése eszembe jutott, így szólék:

1) Híres bagdadi hitszónok, élt 1116-1201-ig Kr. u.

Ha a kádi köztünk ülne, tapsra fogná kezeit,
Ha bort iszik a rendőr is, részegeket nem fenyít.

Így egy este többek társaságába vetődtem, hol egy zenész is volt:

Azt hinnéd, hogy fájó dalán a szív húrja szakadt tán,
Fájóbban a gyermek sem sír elhunyt atyja sírhantján.

A hallgatók majd fülükbe dugták ujjaikat, majd ajkaikra, mintha mondanák: "Hallgass!"

Mindenfelől tolonganak, bájos ének hallatán;
Te meg dalos, hogyha hallgatsz, akkor tetszel igazán.

Senkisem lel énekeden kellemet,
Csak ha hallgatsz, mert akkor már elmehet.

Hogy a zenész lantján zengni elkezde,
Igy kiálték: Gazd' uram, az egekre!"
Hogy ne halljam, tömd be fülem pamuttal,
Vagy ajtót nyiss, hogy megszökjem azonnal.

Végre is hajtottam barátaim kívánatára, s ezt az éjet reggelig ama kínok között töltöttem.

Nem idején énekelt a müezzin,
Mennyi mult az éjszakából nem tudá.
Az éj hosszát szempillámtól kérdje csak,
Mert egy percnyi álmosság sem szálla rá.

Reggel, üdvkívánatul, levettem fejemről turbánomat, kivettem övömből egy darab aranyat és a dalosnak adtam. Keblemre öleltem őt, és nagy köszönetet mondék neki. Barátaim az iránta tanusított előzékenységemet szokatlannak mondották; azt hitték, hogy értelmem meghomályosult és titkon nevettek rajtam. Egyikök a szemrehányásnak nyelvét hozta működésbe és megdorgált engem, szólván: "Ezen eljárásod nem egyezik meg az okosak nézetével. A seikheket megillető tiszteletet olyan énekesnek adtad, kinek életében sem volt egy fillér kezében, s egy darabka aranyat sem kapott tamburjába."

Oly zenész ez, házunk tőle mentse ég,
Kétszer egy helytt nem látta őt senki még.
Midőn hangja kijött torkán, valóban,
A nép haja égnek meredt, borzadtan,
A kapuról szállt a madár ijedve,
A mint torkát és agyunkat tépdeste.

"Jobb volna, szólék, ha ócsárló nyelvedet bevonnád, mert beláttam ezen embernek csodatevő hatalmát." Ő szólt: "Világosíts fel engem is e dologról, hogy kedvébe járjunk mindnyájan, és a rája mondott élcekért bocsánatát kérjük." Én szólék: "A dolog abban áll, miszerint a seikh gyakran megparancsolá, hogy a zene hallgatásáról mondjak le, és sok épületes beszédet tartott nekem. De én meg nem fogadtam ezeket ma estig, mikor szerencse-csillagom és boldog végzetem erre az útra vezetett, és ennek a zenésznek kezei között bűnbánatra ébredtem. Föltettem magamban, hogy életem hátralevő részében több zenét nem hallgatok, és az emberekkel nem társalgok.

Kellemes hang szép torokból, szép száj s édes ajkakról,
Ha dallama van, avagy nincs, szívet lelket elbájol.
Míg a dallam, bár ussaki, iszpahani, iráni,
Sohasem hat kellemesen silány dalos torkából.

20. elbeszélés

A bölcs Lokmánt kérdék egykor: "Kitől tanultál jó erkölcsöket?" Ő felelt: "Az erkölcstelenektől. Tartózkodtam mind attól, mi nekem bennök nem tetszett."

Tréfából sem mond valaki olyan szót,
Hogy az eszes ne tanulna belőle.
Tudatlannak száz bölcs dolgot olvashatsz,
Hitvány tréfa lesz az egész előtte.

21. elbeszélés

Beszélik egy ájtatos emberről, hogy egy éjjel tíz font élelmet fogyasztott el, és reggelig az egész Koránt elolvasta. Meghallván ezt egy bölcs, így szólt: "Ha egy fél kenyeret evett volna meg és aludt volna, sokkal dicséretesebb dolgot művelt volna."

Tartóztassad magad a sok evéstől,
Hogy ekép az önismerést érhesd el.
Üres vagy a bölcseségtől csak azért;
Mert orrodig tömöd magad étellel.

22. elbeszélés

Az isteni könyörület egykor a segítség fáklyájával világított egy vétkekbe sülyedtnek útjára, úgy hogy ő a valódi bölcsek útjára tért. A dervisek társaságának és őszinte lelküknek szerencsés befolyása által az ő rossz erkölcseit dicséretes tulajdonokká változtatta, és lemondott a világi élvek és szenvedélyekről. Az ócsárlók azonban ellene fordíták nyelvüket, azt állítván, hogy még korábbi tévelygéseiben van, s lemondása és jámborsága semmi bizalomra sem érdemesek.

Szánás-bánás az istentől szerezzen bár kegyelmet,
De emberek rossz nyelvétől szabadulnod nem lehet.

Az igaztalan ócsárlásokat nem volt ereje eltűrni, és panaszt emelt miatta a szerzet főnökénél, mondván: "Az emberek nyelvétől bántalmakat szenvedek." A seikh sírva fakadt és szólt: "Légy hálával e kegyért, és ne panaszkodjál; mert jobb vagy te annál, a minek téged tartanak."

Meddig mondod: Rágalmazók, irigyek
Én szegénynek hibáimat felhányják.
Habár neked titkon rosszat kivánnak,
S bár fölkelnék, hogy véredet kiontsák:
Jó lenni és hadd mondjon a nép rosszat,
Jobb, mint rossz légy, s jót mondjon a világ rád.

De nézd, a jó vélemény engem minden tökéletességgel elhalmoz, pedig a tökéletlenség tetőpontját éri bennem.

Hogyha a mit mondok, tenném is azt mindég,
Jó erkölcsű, nemes, jámbor ember volnék.

Elrejtőznöm lehet gonosz szomszéd szemtül,
De az isten tudja, mi van kívül, belül.

Ajtónk csukva, jó ez a nép szemében,
Hibáinkat kitárni így nem lehet;
Mit használ a csukott ajtó, ha isten
Ismeri a nyilvánvalót s rejtettet.

23. elbeszélés

Elpanaszoltam volt egy seikhnek, hogy egy valaki valótlanságot mondott rólam. Ő szólt: "Szégyenítsd meg őt jóságoddal."

Légy jó, hogy a rosszakarók ellened
Rosszat szólni ne leljenek alkalmat.
Ha jó hangot ad a lantnak idege,
Mért feszítne lantos akkor húrokat?

24. elbeszélés

Egy damaskusi seikhtől megkérdék egyszer, mi a szufizmus valóban? Ő felelt "Ezelőtt volt a világon egy néptömeg, mely látszatra szét volt züllődve, de valójában együtt volt. Ma a szufizmus egy néposztályból áll, mely külsőleg egyesült, de bensőleg szétzüllött.

Hogyha lelked minden órán másutt jár,
Nem találhatsz nyugodalmat magányban.
De bár legyen rangod, javad, üzleted,
S istennél járj; lelked nyugodt magában.

25. elbeszélés

Emlékezem, hogy egyszer egész éjjel utaztunk egy karavánnal, és reggel egy erdőszélén elaludtunk. Egy rajongó, ki társunk volt ezen az utazásunkon, zajt csapott, a pusztába rohant, és egy percnyi nyugalmat sem talált. Midőn reggel lett, így szólék hozzá: "Mi lelt téged?" Ő felelé: "Láttam a fülemiléket, melyek a fákon panaszt zengedeztek, láttam a foglyokat a hegyeken, a békákat a vízben, a vadakat az erdőben. Ekkor elgondoltam, nem illik, hogy midőn mindnyájan az istent dicsérik, én álomban és hiába töltsem az időt."

Panaszt zenge hajnalban egy madárka,
Vele eszem, erőm, békém elszálla.
Ekkor így szólt hű barátim egyike,
(Talán az én hangom jutott fülibe):
Sohsem hittem, hogy madárnak hangjátul,
Eszméleted önkívül lesz, elkábul.
Szólék: Bizony nem illik, hogy madarak
Dicséneket zengvén magam hallgassak.

26. elbeszélés

Egykor egy mekkai zarándoklásomon értelmes ifjú emberek voltak útitársaim. Időről időre mormogtak valamit, és titkos értelmű verseket szavalgattak. Volt velük egy szenteskedő, kinek a dervisek eljárása nem tetszett, nem ismervén az ő panaszaikat. Midőn a Beni Hallal pálmához érkezénk, egy szerecsen gyermek jött ki az arabok sátorából, és olyan zajt csapott, hogy a lég madarait lecsalta. Láttam a szenteskedő tevéjét, midőn táncolni kezdett, a szenteskedőt levetette hátáról, és a pusztába nyargalt. Ekkor így szólék hozzá: "Seikh, ime, a zene hatással volt az állatra, és téged még sem hatott meg."

Tudod-e, hogy mit mondott volt ma nekem a fülmile?
Milyen ember vagy te, hogy a szerelmet nem ismered?
Bámulattal élvezi a teve arab énekét:
Ha te nem lelsz élvezetet; hitvány állat a neved.

Ha gyönyörre, élvre lelkesül a teve,
Ezt nem érző lénynek szamár lehet neve.

Hogyha szellő lengedez a ligetben,
Meghajlanak tamariszkfák, szirtek nem.

Őt dicséri minden, a mit látsz, hogy mozog, lebben,
Az érző szív jól tudja, hogy mi rejtőzik ebben.
A fülmile a rózsának hogy ne zengne ő is?
Mikor neki éles nyelvvel dicsdalt zeng a tövis?

27. elbeszélés

Egy arab királynak élete már vége felé közeledett, de nem levén örököse, a következő végrendeletet tette: "A legelsőnek, ki halálom utáni reggel a város kapuján belép, tegyétek fejére a királyi koronát, és bízzátok ő rá az uralkodást." A király halála utáni reggel a város kapuján legelőször belépett egyén történetesen egy koldus volt, ki egész életében falatot falat után koldult, és rongyot rongyra varrogatott. Az ország nagyjai és főurai a király végső akaratát végre hajtották, és átadták neki a várak és a kincstár kulcsait. Egy bizonyos ideig uralkodott, midőn a birodalom nehány emirje lerázta magáról az engedelmesség jármát; a szomszéd királyok minden oldalról feltámadtak ellene, és katonáikat háborúra készítették. Szóval a nép és a katonaság forrongásban voltak, és a tartományok közül egy pár kivonta magát hatalma alól. A dervist ez az eset nagyon leverte. Midőn egy régi barátja, a ki társa volt a szegénység állapotában, visszaérkezett utazásáról, és barátját ilyen magas méltóságban látá, így szólott: "Hála a nagy és hatalmas istennek, hogy a magas szerencse szegődött kísérődül és a boldogság lett útitársad. A te rózsád kivált a tövisből, a tövis kiesett lábadból, és te erre a polcra emelkedtél. "Borura derű"1)

Majd virul a virág, majd elhervad ősszel,
Majd csupasz a faág, majd meg újra zöldel.

Ő szólt: "Drága barátom, sajnálkozzál inkább rajtam; mert nincs helye a szerencse-kívánásnak. Mikor engem láttál, akkor a kenyér-szerzés gondja gyötört, ma meg a világ bírása gyötör."

Ha nincs földi javunk, bánkódunk fölötte,
S ha van, akkor lábunk hozzá van kötözve.
Semmisem oly kínzó, mint a javak gondja,
Ha van, ha nincs, egyként szivünket kín nyomja.
Ha vagyon kell, légy szemes a szerzésben,
Boldogság: az elégültség, egyéb nem.
Ha a gazdag aranyt dob is szegénynek,
Részéről azt nagy érdemnek ne véljed.
Gazdagoktól hallottam már gyakrabban,
Több szegény tűr, mint hány kegyes gazdag van.

Hogyha Behram2) megsüttet is egy szamarat, nem annyi,
Mint hogyha egy tücsök-combot fog a hangya feladni.

28. elbeszélés

Volt valakinek egy barátja, ki a dívánban 3) volt alkalmazva. Sok idő mult el, hogy nem látta őt. Valaki így szólt hozzá: "Rég nem láttad-e az illetőt?" Ő szólt: "Nem akarom őt látni." A tisztviselő embereinek egyike véletlenül jelen levén, kérdé őt: "Miféle hibát követett el, hogy nincs kedved vele találkozni?" Ő válaszolt: "Nincs hibája, de a divánban hivatalt viselő baráttal eleget találkozhatunk, ha állásától elmozdították."

Hatalom, rang, méltóság és nagyságban
Barátaink nagyon távol maradnak;
De bukás és rangvesztésnek idején
Bajaikat elmondják a barátnak.

1) Korán XCIV, 5. Szó szerint: Lásd a nehéz után a könnyűt.
2) Behram vagy Bahramgur (V. Varanesz) persa király a szasszanidák családjából, 420-440-ig, híres volt bőkezűségéről.
3) Ország tanácsa, udvari tanács, királyi udvar értelemben.

29. elbeszélés

Abu Horeira (legyen isten kegyes iránta) mindennap elment az isten választottjának (Mohammed prófétának, kit az isten áldjon meg) szolgálatára. Egy napon így szólt a próféta hozzá: "Abu Horeira, ha ritkábban látogatsz engem, irántad való szeretetem megnövekszik bennem, azaz, ne jöjj minden nap, hogy barátságom növekedjék."
Egy értelmes emberhez így szólottak: "Dacára annak, hogy a napnak oly nagy a szépsége, még sohasem hallottam, hogy valaki barátjának fogadta volna." - "Ez azért van, válaszolá, mert mindennap látjuk, kivéve a telet, mikor ellevén rejtve, kedvesebb is egyáltalán."

Nem hiba, ha máshoz látogatsz mint vendég.
Csak ne menj oly gyakran, hogy azt mondják: "elég!"
Ha magadnak tész is szemrehányást, elkel,
De a feddést mástól elfogadnod nem kell.

30. elbeszélés

Megunván damaskusi barátaimnak társaságát, Jeruzsálem pusztájára fektettem le fejemet, és vad állatok társaságába keveredtem, míg a frankok fogságába kerültem. Tarabolusz (Szíriai Tripolisz) egyik sáncában zsidók társaságában földmunkára szorítottak. Ekkor arra vetődött egy aleppói tekintélyes férfiú, ki régi ismerősöm volt, megismert engem és így szólt hozzám: "Mit csinálsz itt, hogy kerültél ide?" Én válaszoltam:

Ember társaságból rengetegbe szöktem,
Mert istenen kívül nem hódolok másnak:
Képzeld el csak, kérlek, hogyan élek itten,
Barom-ólba zárva mint állattal bánnak.

Barátok közt lenni, habár láncra verten,
Jobb mint idegen helytt sétálni szép kertben.

Megszánta helyzetemet, tíz dénárral feloldotta kötelékeimet és elvitt hazájába. Volt egy leánya, nőül adta hozzám, s vele hozományul száz dénárt adott. Rövid idő múlva megváltozott a nő, rossz természetű lett, ellustult és nagy mértékben kezdette használni nyelvét. Életemet így nagyon megkeserítette, a mint a mondás tartja:

Az a férfi, kinek a rossz feleség jutott.
Már itt lenn a földön megkapta a poklot.
Gonosz nőtül, kérlek, őrizkedjél menten,
A pokoli tűztől ments meg uram engem!1)

Egyszer szabad folyást engedve nyelvének, így szólt: "Nem te vagy az, kit atyám tíz dénáron váltott meg a frankok fogságából?" Én így válaszoltam: "Mindenesetre, tíz dénáron váltott meg a frankok láncaiból, de száz dénárral foglyul adott a te kezeidbe."

Farkas körme közül, így olvastam egyszer,
Kiragadt egy bárányt egy nagy erős ember.
Éjjel aztán fogja, és torkára kést ránt,
Mire ilyen szókra fakasztja a bárányt;
Tegnap engem farkas körméből kimentél,
Íme most mit látok, farkasom te lettél.

1) Korán II. 197 és III. 14.

31. elbeszélés

Egy király a következő kérdést intézte egy jámbor emberhez, kinek nagy családja volt: "Hogyan töltöd el a drága időt?" Ő válaszolá: "Az egész éjet imádkozással, a reggelt a szükségesek beszerzésével, és az egész napot kiadásaim gondjaival töltöm." A király megértette az ő feleletének értelmét és megparancsolta, hogy életfenntartására a szükségeseket megadják, hogy családja fenntartásának terhe leessék szívéről.

Ha egyszer a házi gond ver bilincsre,
Szabadságról álmodoznod mit érne?
Gyermek, kenyér, ruha és pénz bajai
Gátolnak a szellem utján haladni.

Magamban én már gyakorta tettem fel,
Hogy az éjjel foglalkozom istennel,
Ámde mikor esti imám végezem,
Mindig az bánt, mit kap reggel gyermekem.

32. elbeszélés

Egy damaskusi remete több éven át az erdőben végezte ájtatosságát és falevelekkel táplálkozott. Az ország királya meglátogatta őt és szólt: "Ha tetszik neked, jer a városba, majd készítünk neked ott egy helyet, mely alkalmasabb lesz ennél ájtatosságod gyakorlására, és a hol mások is hasznot meríthetnek szavaid áldásából, és példaképül veszik a te szent életedet." A remete nem akará ezt a tanácsot elfogadni, és elfordítá arcát. A vezérek egyike szólt: "A király iránti tekintetből illő, hogy nehány napra a városba jöjj, és hogy a helytermészetével ott megismerkedjél; aztán, ha szent ájtatosságodnak tisztasága az idegenek társaságában háborgatva lesz, tőled függ a választás." A remete beleegyezett és bement a városba. Ott a király tulajdonát képező kerti palotát rendezték be számára. Szivet elbájoló és lelket elragadó hely volt az.

A rózsák mint szép lány-arcok tüntek ki,
A jácintok, mint szép lánynak fürtei,
A hidegtől dideregve reszkettek,
Mint ha nem ad dajka tejet gyermeknek.
Az ágakon szép narancsok függöttek,
Mint zöld fákra felaggatott tűzgömbek.

A király aztán egy holdarcú szép leányt küldött neki.

Jámborokat elcsábító holdarcú,
Szép mint angyal és mint páva kellemes.
Látva őt, a lemondásnak szándékát
Legyőzi a legjámborabb szerzetes.

Majd egy ifjú rabszolgát is küldött neki, kit a szépség környezett, kellemmel volt felruházva és tökéletes testalkattal birt.

E csaplártól a nép szomjan meghalhat,
Pohárt mutat, ámde inni még sem ád.
Látásán a szem nem lakik soha jól,
Mint vízkórost be nem tölt az Eufrát.

A jámbor ízletes ételeket kezdett enni, csinos ruhákba öltözködni, élvezetet találni a gyümölcsök ízében és illatszerek illatában, s gyönyörrel szemlélgette a leánynak és fiúnak bájait. A bölcsek azt mondották volt: "A szépnek hajfürte az észnek bilincse és a ravasz madárnak kelepcéje."

Feláldoztam érted szivem, tudományom, vallásom,
Én vagyok a ravasz madár, te vagy az én rabláncom.

Szóval ájtatosságának boldog ideje lejárt.

Jogtudós és apátúr és növendék,
És hitszónok bármily tiszta-nyelvű légy;
Ha leszállasz hitványföldi élvekhez:
Fogva maradsz, mint mézben a gyönge légy.

Egy nap látni kívánta őt a király. Előbbi állapotához képest teljesen megváltozva találta; piros, fehér s kövér lett, jó ruhákba volt öltözve, selyem párnán hevert, és a tündérszép ifjú pávatollas legyezővel állott fejénél. Örült a király, hogy jól érzi magát és leült hozzá. Különféle dolgokról társalogtak egymással, míg a király így szólott hozzá: "Két osztálybeli emberek az én barátaim: a tudósok és a vallásosak." Egy világlátott bölcs vezér, ki jelen volt, így szólott: "Uram király, a barátság azt kivánja, hogy jót tégy e két osztálybeli emberekkel; adj a tudósoknak aranyat, hogy többet tanuljanak; de a vallásosaknak ne adj semmit, hogy a vallásosságban meg ne fogyatkozzanak."

Arany s ezüst nem való a jámbornak,
Ha elveszi, menj s keress mást magadnak.

Bájos arcú s szép-termetű asszonynak
Türkiz gyűrű, arcfesték és ék nem kell;
Értelmes és jó-erkölcsű szerzetes
Nem él klastrom-kenyér s koldult étellel.
Jó-erkölcsű s olyan, a ki társalog az istennel,
Szerzetes az zárda-kenyér s koldult falat nélkül is.
A bájos nőt, ha ujja szép s fülcimpája metszetes,
Megdicsérik pecsétgyűrű s fülbevaló nélkül is.

Hogyha többet kivánsz annál, a mid van,
Dervis nevet nem érdemelsz valóban.

33. elbeszélés

Hasonló a következő elbeszélés. Fontos dolga volt egy királynak s így szólt: "Ha ez a dolog kívánságom szerint végződik, akkor annyi meg annyi darab drachmát adok a szent embereknek." Midőn kívánsága teljesült, és a búskomorság eloszlott szivéről, fogadásának teljesítése vált szükségessé. - Bizalmas szolgái egyikének egy zacskó drachmát adott át, hogy szétossza a szent emberek között. Mondják, hogy a szolga nagyon értelmes fickó volt. Egész nap járt-kelt és este tért vissza; a drachmákat megcsókolta és a király elé letette, szólván: "Kerestem szent embereket, de nem találtam." A király válaszolt. "Miféle beszéd ez? Tudtommal négyszáz szent ember van ebben a városban." Ő szólt: "Világ ura! A ki valóban szent ember, az nem fogadja el ezt az aranyat; a ki pedig az aranyat elfogadja, nem szent ember." A király nevetett és így szólt udvari embereihez: "A mily jó véleménnyel és jó akarattal vagyok ezen osztálybeli emberek iránt, ép oly rossz véleménnyel és ellenséges indulattal viseltetik irántuk e furfangos fickó; de mégis neki van igaza. Azt mondják ugyanis:"

Ezüstöt és aranyt-gyűjtő szent helyett
Bátran mehetsz keresni egy szentebbet.

34. elbeszélés

Egy mély tudományú férfiúhoz a következő kérdést intézték: "Mit tartasz a zárda-kenyérről?" Ő szólt: "Ha azért fogadja el valaki, hogy lelkét összeszedje, és az ájtatosságot zavartalanul gyakorolja: akkor elfogadható; de ha valaki azért lép a gyülekezetbe, hogy kenyere legyen: akkor kárhozatos."

Igaz jámbor kenyeret vesz, hogy ájtatát végezze;
És nem azért ájtatos, mert kenyeret kap érette.

35. elbeszélés

Belépett egy dervis egy házba, melynek tulajdonosa nemeslelkű ember volt. A tehetséges és ékesszóló emberek egész csoportja volt társaságában, kiknek mindenike, a szellemes emberek szokása szerint, egy-egy tréfát és elmésséget mondott. A dervis a pusztán keresztül tette meg útját, elfáradott és semmi ennivalót se kapott. Amaz emberek egyike így szólt hozzá tréfából: "Most neked is kell valami mulattatót mondanod." A dervis válaszolt: "Nekem nincs olyan tehetségem és ékesszólásom, mint a többieknek, én semmit sem olvastam. Elégedjetek meg részemről egy verssel." Mindnyájan kiváncsian szóltak: "Beszélj!" Ő szólt:

Kenyérrel telt asztal előtt oly éhesen állok én,
Mint a női fürdő előtt ál sóvárgó agglegény.

Társai mindnyájan végtelenül örültek a tréfás ötletnek, és asztalt terítettek számára. A háziúr szólt: "Barátom, várj egy pillanatig, míg embereim a vagdalt-húst (köfte) elkészítik." A dervis fölemelvén fejét szólt:

Mondd, ne legyen köfte az én kedvemér';
Éhezőnek elég köfte a kenyér.

36. elbeszélés

Egy tanuló így szóla mesteréhez: "Mit tegyek? Nyugtalanítanak az emberek, folytonos látogatásukkal, és drágaidőmet elrabolják folytonos járás-kelésükkel," Ő szólt: "azoknak, kik szegények, adj kölcsönt; a kik pedig gazdagok, azoktól meg kérj valamit. Hidd el, feléd se jönnek többé."

Ha koldus vón parancsnoka igazhívők hadának,
Hitetlenek megrémülve Csínáig is futnának.

37. elbeszélés

Egy jogász így szólt atyjához: "A hitszónokok szivet-elragadó beszédei reám semmi hatást se gyakorolnak; mert nem találom az ő tetteiket összhangban beszédjeikkel.

Megvetni a földit, papolják a népnek,
Míg ők gabnát, kincset rakásokba gyüjtnek.
A bölcs, ki csak beszél s ezzel aztán vége,
Beszélhet az bármit, nem hat ám a népre.
Bölcs az, a ki soha semmi rosszat nem tesz,
Nem az, ki csak beszél, de nem ért a tetthez.

A Korán szól: "Tiszta életet parancsoltak az embereknek, és ti megfeledkeztek magatokról?"1)

Az a bölcs, ki gyönyörnek és testi élvnek hódol csak,
Tévúton jár, s hogy lehetne vezetője másoknak?

1) Korán II. 41.

Válaszolt az atya: "Fiam, ezen üres képzelgések miatt nem illik ám, hogy a hitszónokok üdvös intéseit el ne fogadd, hogy a haszontalanság útján haladj, hogy a tudósok hibáit kutatván, magadat a tudomány hasznától elzárd, az által, hogy hibátlan tudóst keress, hasonlóan ahhoz a vakhoz, ki éjjel a gödörbeesett és így szólt: "Igazhívők, világítsatok utamra fáklyával." Egy könnyű erkölcsű nő hallván őt, így szólt: "Te, ki nem látod a fáklyát, mit látnál a fáklyával?" Az egyházi szónoklat csarnoka hasonlít egy vásárbódéhoz. Itt a ki pénzt nem ad, árucikket se kap, amott pedig, ha nem viszesz magaddal oda jó szándékot, lelki üdvöt sem nyersz.

A szónokot hallgasd lelki füleiddel,
Bár nem olyan tette, szavát azért hidd el.
Hitvány üres szó az, mit fecseg egy némel':
"Az alvót az alvó hogyan költhetné fel?"
Fogadd mindig híven, ha kapsz jó tanácsot,
Akkor is ha írva utca-sarkon látod.

38. elbeszélés

Zárdából egy okos jött tudósok közé,
Széttépte a kötést, mely hozzájuk füzé.
Mi különbség, kérdém, dervis és bölcs között,
Hogy ezeknek előnyt adsz amazok fölött?
"Ez a ruhát, szólt ő, menti ki a vészbül,
Ez a vizbefulót kimenteni készül."

39. elbeszélés

Részegen aludt egy ember az út szélén, és az akarat gyeplői kihullottak a kezéből. Egy jámbor haladván el mellette, s látván őt ezen undok helyzetében, az ifjú részeg álmából fölemelte fejét és szólt: "Midőn egy bűnös előtt járnak, bűnbocsánattal haladnak el mellette."

Szegény bűnbeesetten
Szánakozzál kegyesen.
Ki ócsárlod tettemet,
Mulj fel kegyben engemet.

Nemes-lelkű, bűnös embert ne vess meg,
Mutasd magad irgalmasnak, kegyesnek.
Ha nem vagyok nemes ember tettemben;
Nemes módon haladj el te mellettem.

40. elbeszélés

Egy csoport részeg egykor gyalázni és ócsárolni kezdé a derviseket, igazságtalan szavakat monda róluk, és bántalmazott egy dervist. E méltánytalanság felett a dervis panaszt emelt főnöke előtt és szólt: "Igy és így jártam." A főnök így válaszolt: "Fiam, a dervisek csuhája a megadás ruhája, a ki ebben a ruhában nem tud méltatlanságot elviselni, az kétszinű, és jogtalanul viseli a csuhát.

Kicsiny kő a tengert fel nem zavarja,
Sekély víz a szúfi1) ha gyúl haragra.

Viseld békén, ha valami károd van,
Bocsáss meg, hogy bocsánatot nyerhessél.
Minthogy végül porrá leszel, barátom:
Légy mint a por, mielőtt még por lennél.

1) Szúfi a világról, annak élveiről lemondó és elmélkedéssel foglalkozó szerzetes.

41. elbeszélés

Hallgasd meg e regét. Bagdádban esett meg:
Lobogó és függöny vitatkozni kezdtek.
Az borítva porral s elfáradva nagyon,
A függönyhöz szólott szemrehányó hangon:
Mindketten egy úrnak szolgálunk mi, én s te,
A szultán termének vagyunk dísze, éke.
Én percig sem vagyok szolgálattól menten,
Rossz időben, jóban utazást kell tennem.
Te nem fáradsz soha, sem ostrom nem tépdel.
Pusztaságon nem jársz, küzdve porral, széllel.
Mindenütt és mindig legelül megy lábam,
Miért vagy te mégis tiszteltebb én nálam?
Holdarcú rabszolgák vesznek körül szerte,
Jázmin-illat környez s bájos lányok serge.
Én a durva szolgák kezeibe űzve,
Megkötözve lábam visznek vészbe, tűzbe.
Fejem, szólt a függöny, küszöbre van téve,
De tekintek mint te, fejemmel az égre.
De ki fejét fennen hordogatja büszkén,
Hogyha nyakát szegi, maga oka vesztén.
Szabadságot kapott a végzettül Szádi,
Senkivel sem szokott soha szembe szállni.

42. elbeszélés

Egy értelmes ember látott egy haragra gyúladt és dühös küzdőt, kinek szája tajtékzott a habtól. "Mi történt ezzel az emberrel?" kérdé. Válaszul ezt kapta: "Valaki bántalmakkal illette őt." Ő szólt: "Ez a nyomorult teremtés ezer font nehézségű követ bír el, de nincs ereje egy szó sulyát elviselni."

Öklöd sulyát s vitézséged ne hányjad,
Mi vagy hitvány, férfi avagy asszony tán?
Édesítsd meg más száját, ha teheted,
Nem illendő szádat verni azután.

Tépje bár szét elefántnak homlokát,
Kiben nincsen emberség, az nem ember.
Ádám népe természete porból van,
A kinek nincs por-türelme, nem ember.

43. elbeszélés

Egy magas-rangú egyént megkérdeztek az őszinte barátok magatartásáról. Ő szólt: "A legcsekélyebb az, hogy barátaik szíve óhajtásának saját előnyeik felett elsőbbséget adnak." A bölcsek azt mondták: "Az a testvér, ki csak önmagának felebarátja, az se nem testvér, se nem felebarát."

Ne tartsad azt útitársnak, ki elég vág sietve,
Ne ragaszkodj' szívvel ahoz, ki nem tapad szivedbe.
Ha rokonod nem vallásos s imádságon nem kapkod:
Mintsem vele fenntartanád, jobb tépd el a vérkapcsot.

Emlékszem, hogy egy elbizakodott ember ellenvetést tett e versre és szólt: "A nagy isten az ő magasztos könyvében megtiltotta a rokoni kötelék felbontását és megparancsolta, hogy szeressük felebarátjainkat. A mit te mondasz, az ellenkezik az ő parancsával." Én szólék: "Tévedsz; mert összhangban van a Koránnal; ez ugyanis azt mondja: "Ha ők (a szülők) arra ösztönöznek, hogy olyan társat adj nekem, kit nem ismersz, ne fogadj szót neki."1)

Ezer rokont, kik nem buzgók s egy istent nem ismernek:
Áldozz fel egy idegenért, ki szolgál az istennek.

1) Korán XXXI. 14 és XXIX. 7.

44. elbeszélés

Bagdádban egy tréfás aggon esék meg:
Nőül adta leányát egy cipésznek.
A lány ajkát a kőszivű emberke
Úgy megmarta, hogy a vér azt ellepte.
A mint reggel az öreg ezt meglátta,
Vőm uramhoz lépve így szólt hozzája:
Otromba te, nézd csak itt e fog helyét,
Lányom ajkát csizma-bőrnek képzeléd?
Ezt a mesét nem tréfából mondottam,
Hagyd a tréfát s vedd e mesét komolyan.
A rossz szokás természetté ha válik,
Bennünk marad halálunknak napjáig.

45. elbeszélés

Volt egy tudósnak egy felette rút leánya, ki már serdülő kort ért el; de gazdag hozománya és sok pénze dacára sem találkozott, kinek kedve lett volna őt nőül venni.

Aranyhím és selyem-szövet rút leszen
Idomtalan menyasszonyi termeten.

Végre, szükségből egy vak emberrel kötötték meg a házassági szerződést. Beszélik, hogy abban az időben egy orvos érkezett meg Szerendibből (Ceylon), a ki vissza tudta adni a vakoknak szeme világát. Ekkor így szólottak a jogtudóshoz: "Miért nem gyógyíttatod ki vődet?" - "Félek, felelé, hogyha netán visszanyerné szeme világát, elválik leányomtól."

Férje a rút asszonynak
Legjobb hogy ha szegény vak.

46. elbeszélés

Egy király rossz szemmel nézett egy dervis-gyülekezetre. Azok egyike belátásánál fogva észrevette ezt és szólt: "Királyom, mi e világon hatalom tekintetében alattad állunk; de életmódunk a tiednél kedvesebb; a halálban egyenlők leszünk; az ítéletkor pedig, ha isten akarja, jobbak."

Bár a király minden vágyát elérje,
Bár a dervis szorul száraz kenyérre:
Azon percben, midőn ez s az meghalnak,
Szemfödélnél mást elvinni nem fognak.
Ha podgyászt az utazásra málháznak:
Jobb dolga van koldusnak mint királynak.

A dervis külsejének ismertetői a foldott csuha és a nyírott haj; de valódi lényege a tiszta lélek és az érzékiség elnyomása.

Nem avatott rendtárs az, ki gőgben ül a nép felett,
S csekély szóért, megbántásért mindjárt harcot emleget.
És hogyha a hegyről nehéz malomkő lehengerül,
Nem avatott, ki az útból félre áll a kő elül.

A dervisek szabályai következők: "Imádság, hálaadás, isten tisztelete, engedelmesség, jótékonyság, önmérséklés, az egy isten hivése, a beléje helyezett bizalom, s a lemondás és türelem. A ki ezen kötelességeket teljesíti, az valódi dervis, ha kábát1) (díszöltönyt) visel is. De a ki hitványságot fecseg, a ki nem imádkozik, a ki rabja a testi élvnek, a ki vágyait kielégíté, a ki a napot éjszakáig a kicsapongás gondolataiban, és az éjjeket reggelig gondatlan álomban tölti, mindent megeszik, mi nyelvére jő: az hitvány ember, még ha abát2) visel is.

Ej te, kinek nincs szivében áhitat,
És kívül jársz képmutató ruhában:
A hétszínű függönyt ne tedd ajtódra,
Kinek szalma-gyékény van csak lakában.

1) A kába egy elül teljesen nyitott tunika.
2) Rövid köpeny, elül nyitott, ujjak nélkül. A beduinok jellemző ruhadarabja. Viselik a dervisek is.

47. elbeszélés

Láttam, a mint több friss rózsa-bokréta
Fűvel volt egy kupolára aggatva.
Szólék: Ezt a hitvány füvet mi lelte,
Hogy rózsával mert felülni egy helyre?
Hallgass, kérlek, szólt a fűszál zokogva,
Nagy-lelkűség keggyel néz a nyomorra.
Bár nincs színem, illatom és szépségem,
Nem vagyok-e fűszál az ő kertjében?
Rabja vagyok én a kegyes felségnek,
Nevelésem köszönhetem kegyének.
Akár legyen, akár nincsen erényem,
Isten kegyét minden áron reménylem,
Bár eladó áru-cikkim nincsenek,
És nem vagyok birtokában kincseknek:
Ő tudja csak gyógyszerét a szolgának,
Ha már egyéb forrási nem volnának.
A nagy-lelkűn gondolkozók megszokták,
Hogy szabaddá tesznek öreg rabszolgát.
Nagy istenem, ékessége világnak,
Bocsáss meg a szegény öreg szolgának.
Szádi menj a lemondásnak ösvényén.
Te meg, járj az isten útján, jámbor lény.
Jaj annak, ki félre néz az ajtórul,
Mert számára más ajtózár nem fordul.

48. elbeszélés

Megkérdeztek egy bölcs embert: "Mi jobb: a szivjóság vagy a hősiesség?" Ő válaszolá: "Kinek szivjósága van, nincs szüksége hősiességre."

Behramgurnak sírhantján ez tündökölt;
A kegyes kéz legyőzi a vasökölt.
Megnyertük a félvilágot erővel,
De a sírba magunkkal nem vittük el.

Hatem Taj1) már nincs többé, de nagy neve
Jó tettéért sohasem lesz feledve.
Javaidból áldozz, mert a szöllőtő
Ha megnyesik, lesz igazán bőtermő.

1) Hatem Taj bőkezűségéről sokat emlegetett és e műben is sokszor szereplő beduin főnök.

Harmadik fejezet

A vágyak mérsékléséről

1. elbeszélés

Egy afrikai koldus egykor Aleppóban a ruhakereskedők bazárjában így szólott: "Ti gazdagok, ha volna bennetek emberség, bennünk pedig elégültség, úgy megszűnnék a világon a koldulás,"

Elégültség, tégy engemet gazdaggá,
Mert kívüled nincsen nagyobb földi kincs.
Lokmán bölcs a tűrés zugát választá;
Tűrés nélkül valódi bölcs soha sincs.

2. elbeszélés

Élt Egyptomban két hercegfi. Az egyik tudományt tanult, a másik gazdagságot halmozott össze. Amaz a kor legelső tudósa, ez Egyptom ura lett. A gazdag megvető tekintettel nézett a tudósra és szólt: "Én a legmagasb méltóságra jutottam, te pedig szegénységben maradtál." Ez szólt: "Testvérem! hálát kell adnom a nagy isten kegyének, hogy a próféta örökségéhez, azaz a tudományhoz jutottam; te pedig a Fáráó és Ámán örökségét, azaz Egyptom uralmát nyerted."

Hangya vagyok, a kit lábbal tapodnak,
Nem méh, kinek fulánkjától jajgatnak.
Hogyne adnék hálát, hogy nincs hatalmam,
Mellyel szegény embertársam zaklassam?

3. elbeszélés

Hallottam beszélni egy dervisről, ki a szegénység tüzében égett, rongyra rongyot foltozgatott, és lelkét e verssel vígasztalá:

Száraz kenyér, foltos ruha kielégít engemet,
Mástól kapott jótét helyett inkább hordom terhemet.

Valaki így szólt hozzá: "Miért ülsz itt? Egy bizonyos ember ama városban nagyon kegyes jellemű és általános jóltevő. A jámborok szolgálatára mindig készen áll, és mások szivét megnyerni fő óhajtása. Ha állapotodról értesülést szerezne, kötelességének tartaná a nemes-lelkűek kedvéért teljesíteni kivánságaidat." Ő válaszolt: "Hallgass! mert jobb nyomorban meghalni, mint nyomorát másnak megvallani."

Jobb a rongyost foltozgatni béketűrés zugában,
Mint koldulni s cifrán járni mástól kapott ruhában.
Úgy hiszem, hogy pokoli kín volna, bizony, énnekem,
Ha más lábán kellene a mennyországba bémennem.

4. elbeszélés

A persa királyok egyike egy nagyon ügyes orvost küldött Musztafa (a választott, Mohammed próféta) szolgálatára. Több évig maradott Arábiában, de tapasztalatait senki igénybe nem vette, se gyógykezelését nem kérte. Egy napon a próféta elé ment és panaszt tett, mondván: "Engem a te társaid gyógyítására küldöttek ide, de eddig még senki sem fordult hozzám, hogy a rám bízott szolgálatban eljárhattam volna. Szólt a próféta: "Ennek a népnek itt az a szokása, hogy nem eszik addig, míg éhsége nem parancsolja, s akkor hagy fel az evéssel, midőn tart még az étvágya." Szólt az orvos: "Ez az egészség főforrása." Ezzel a földet alázatteljesen megcsókolván, távozott.

Nem kezd addig bölcs ember a beszédhez,
S nem közelít mindaddig az evéshez:
A meddig a hallgatás nem árt neki,
S míg az éhség evésre nem készteti.
Igy nem csoda, ha bölcseség beszédje,
S egészségre válik neki ebédje.

5. elbeszélés

Egy valaki gyakori bűnbánati fogadalmat tett, de mindannyiszor megszegte azt, míg lelki főnöke így szólt egykor hozzá: "Tudom, hogy nagyevő vagy; de szenvedélyed féke, a bűnbánat vékonyabb a hajszálnál; szenvedélyed, melyet te táplálsz, képes szétszakítani egy láncot is, és eljő majd az idő, midőn téged is szétszakít.

Farkas-kölyköt nevelt egyszer valaki,
Szét is tépte, nagyra nővén fogai.

6. elbeszélés

Ardesir Babeganról1) mondják, hogy egy arab orvostól kérdé, mennyit kell enni naponkint: "Száz drachma elegendő", válaszolt ez. "Mennyi erőt ad ez?" kérdé Ardesir. Szólt az orvos: "Ez a mérték téged lábon tart, a mi több ennél, azt neked kell hordanod."

Enni kell, hogy imádsággal élhessünk.
Te azt tartod, evésért van életünk.

1) A híres persa szasszanida dynasztia megalapítója, uralkodott 226-241-ig.

7. elbeszélés

Két khoraszáni dervis együttes utazásra szövetkezett egymással. Az egyik gyönge volt, mert csak minden második éjjel szegte meg a böjtöt; a másik erős volt, mert napjában háromszor evett. Véletlenül egy város kapujánál kémkedés gyanujából elfogták őket. Fogságra vetették, s a börtön ajtaját befalazták. Két hét mulva kitünt ártatlanságuk, s kinyiták az ajtót. Az erőset halva, a gyengét életben találták. Csodálkoztak rajta; de az orvos így szólt: "Ellenkezőjén kellene csodálkozni; mert amaz nagyevő volt, s nem tudván a táplálkozás hiányát elviselni, meghalt; emez mértékletes vala, tűrt, szokása szerint, s életben maradt.

Ha valaki csekélyétű szokást vesz,
Szükség-időn nélkülözhet könnyeden;
De ki testét dédelgeti bőségben;
Meghal, ha a szükség nála megjelen.

8. elbeszélés

Egy bölcs ember megtiltá fiának a sokevést, mondván: "A jóllakás beteggé teszi az embert." - "Atyám, szólt a fiú, az éhség megöli az embert. Nem hallottad azt a mondást: "Jobb meghalni jóllakottan, mint éhséget tűrni." Az apa felelt: "Tarts mértéket, mert az isten mondá: "Egyetek, igyatok, de ne torkoskodjatok."1)

Ne úgy egyél, hogy az étel visszajöjjön torkodon,
Sem annyit csak, hogy gyöngeség lábaidról lenyomjon.

Bár a testnek élve függ az evéstül,
Ám az evés mértéken túl veszélyt szül.
Ártalmas a rózsa-cukor túlontúl,
De gyéren a kenyér ízlik cukorul.

1) Korán VII. 29.

9. elbeszélés

Azt kérdék egy betegtől: "Mit kiván szived?" - "Azt, felelé, hogy bár semmit se kivánna többé."

Telt gyomor ha fájni kezd el,
Tartanod kell gyógyszerekkel.

10. elbeszélés

Vaszith1) városában csekély összeggel tartoztak a szúfik a mészárosnak. Naponkint figyelmeztette és gorombaságokkal illette őket.
A szerzetesek mélyen fájlalták zaklatásait; de nem tehettek róla, békén kellett tűrniök. Egy belátó közülök így szólt: "Könnyebb a gyomornak igéretet adni étel helyett, mint a mészárosnak kötelezvényt pénz helyett."

Lemondani úr kegyéről könnyebb ám,
Mint kapustól goromba szót tűrni tán.
Jobb meghalni epedve hús-falatért,
Mint hallgatni a mészárost, hogy ha sért.

1) Város Irak Arábiában, melynek a híres Hedsads vala alapítója.

11. elbeszélés

Egy vitéz ember a tatárok elleni harcban sulyosan megsebesült. Valaki azt mondá neki: "Egy bizonyos kereskedőnek van gyógyszere; ha megkéred, meglehet ad belőle valamit; de azt mondják, hogy az a kereskedő annyira híres zsugoriságáról, mint Hatem Taj bőkezűségéről."

Ha a napot bírta volna kenyér helyett asztalán,
Itéletig az ő fényét nem látta vón más talán.

A vitéz felelé: "Ha kérek tőle gyógyszert, vagy ad vagy nem; ha ad, vagy használ vagy nem; de kérni tőle mindenesetre ölő méreg.

Hogyha kegyét kéred aljas-lelkűnek,
Bár testednek jó, de lelked sínli meg.

A bölcsek mondák: "Ha az életvíz becsület árán megvehető volna, az okos nem venne előle; mert jobb meghalni becsülettel, mint élni nélküle."

Kedves ember kezeiből jobb a keser ugorka,
Mint édesség, ha azt nyujtja sötét képpel mogorva.

12. elbeszélés

Egy tudósnak sok volt a kenyér-fogyasztója, de kevés a jövedelme. Helyzetét közölte egy nagy úrral, ki jó véleménnyel volt róla. Ez ráncba szedte homlokát kérése miatt, és az ő szemében a kérés méltatlannak látszott egy művelt emberhez.

Ne menj soha levert arccal pártfogódnak elébe,
Keserűvé változhatnék szintén az ő víg képe.
Ha kérni mégy valakihez, menj mosolygón, jó kedvvel,
A nyilt-arcú kérő ügyet nagyon ritkán veszejt el.

Mondják, hogy a gazdag valamivel fölemelte járandóságát; de jó-indulatát iránta csökkentette. Pár nap mulva, midőn a tudós pártfogója jó-indulatának csökkenését tapasztalta, így szólt:

Félre étel! megaláztál engemet,
Telt a fazék s becsületem elveszett.

Kenyerem több, kevesebb a tisztesség.
Jobb a szükség, mintsem koldust megvessék.

13. elbeszélés

Nagy szükségbe jutott egy dervis. Valaki így szólt hozzá: "Egy bizonyos embernek nagy gazdagsága van; ha megismerné állapotodat, nem késnék bajodon segíteni." - "Nem ismerem, válaszolá a dervis." - "Elvezetlek hozzá", szólt ez. Megfogá kezét, s ama bizonyosnak lakására vezeté őt. A dervis látott egy embert ülni lecsüggesztett ajkakkal, ráncba szedett szemöldökkel és sötét tekintettel. Visszafordult a nélkül, hogy egy szót szólt volna hozzá. Amaz szóla hozzá: "Mit tettél?" Ez válaszolt: "Kölcsönét feláldoztam arcának."

Rideg arcnak bajaidat fel ne tárd.
Gonosz lelke nem segítne, ámde árt.
Ha van bajod, közöld inkább csak azzal,
Kinek már az arca is megvigasztal.

14. elbeszélés

Alexandriában egykor olyan szárazság ütött ki, hogy az emberek türelmének fékei kiestek kezeikből. Az ég kapui a föld felett becsukódtak, és a föld lakóinak jajveszéklései az égig hatottak.

Nem maradt a földön állat, nem volt madár, hangya, hal,
Mely a nyomor miatt éghez nem fordula panasszal.
Csoda, hogy a szívsóhajok nem gyülének felhőkké;
S esőképpen könnyét a szem le a földre nem önté.

Ezen évben volt egy kéjenc (mentse isten barátinkat tőle), kit jellemezni az illem elleni vétség volna, különösen nagyok társaságában; de egészen hallgatni róla se volna helyes; mert némelyek azt az előadó gyöngeségének tudnák be. Azért két verspárba fogom röviden összefoglalni, hogy a csekélység célzás legyen a nagyobbra, és egy maroknyi mintájául szolgáljon egy rakománynak.

A mely tatár megölné e kéjencet,
Kíméletre szerezne nagy érdemet.
Hasonlít ő a nagy hídhoz Bagdádban,
Alatta víz, és az ember hátán van.

Ez az ember, kinek rövid jellemzését itt hallottad, rengeteg vagyont bírt ezen esztendőben. Aranyat, ezüstöt adott a szűkölködőknek, s terített asztalt tartott az utasoknak. Egy csapat dervis, kiket a szegénység odáig vitt, hogy kétségbe esének életük felett, elhatározá, hogy meghivását elfogadja és tanácsomat kérte. Én nem egyeztem belé és szólék:

Nem eszi meg oroszlán, mit eb zabált,
Ha éhségtől el is vész a barlangban;
Ne nyujtsd oda kezedet a hitványnak,
Vessz el inkább inségben és nyomorban.

A becstelent ne nézd soha embernek,
Feridun bár hatalomra, kincsekre.
Hitvány ember bársonyban és brokátban,
Olyan mint fal, arany dísszel kifestve.

15. elbeszélés

Hatim-Tajtól egykor ezt kérdék: "Láttál-e a világon náladnál nemesebb-lelkű embert, vagy hallottál-e ilyenről beszélni?" - "Láttam, felelé. Egy napon negyven tevét áldoztam, s arab emíreket hívtam meg vendégségre. A puszta egy félreeső helyén egy bogáncs-gyűjtőt láttam, a ki sok bogáncsot összeszedett. Igy szóltam hozzá: "Miért nem mégy Hatim vendégségére, mikor az egész világ asztalához gyült?" Ő így válaszolt:

Ki megszerzi kenyerét önerőbül,
Hatim Taji kegyének az nem örül.

"Én ezt erényben, nemeslelkűségben magamnál jobbnak találtam."

16. elbeszélés

Mózes próféta (üdv legyen vele) látott egykor egy szegényt, a ki meztelensége miatt elrejtette magát és így kiáltott hozzá: "Oh Mózes, imádkozzál, hogy a felséges adja meg nekem a szükségest; mert gyámoltalanságom miatt kétségbe estem." Mózes imádkozott, míg az isten megsegítette. Pár nap múlva, midőn ájtatosságáról visszatért, fogva látta azt az egyént, és nagy csődület volt körülötte. Ő kérdé: "Mi történik itt ezen emberrel?" Felelék: "Bort ivott, verekedést kezdett és megölt egy embert; ezért most a büntetést akarják rajta végrehajtani."

Macskának ha szárnya volna,
Minden veréb elpusztulna.
Csacsinak ha szarva lenne,
Minden embert megöklelne.

Ha a gyenge hatalmat kap kezibe,
Gyengébb kezét összetöri ízibe.

Mózes belátta a világ teremtőjének bölcsességét, bocsánatot kért tőle vakmerőségeért és szóla: "Ha isten pazarul látná el javakkal az ő szolgáit, visszaéléseket követnének el."1)

Téged zsarnok! ki dobott a vészbe?
A hangyának repülni nem kéne!

Hitvány ember ha rangot kap, s ezüstöt és aranyat,
Úgy bizonnyal arcabőre pof nélkül nem maradhat.
Erre nézve egy bölcs ember mondott egy szép mondatot:
Jó hogy az úr a hangyának röpke szárnyat nem adott.

Bár volt bőven az apának méze,
Mégis lázban volt fiának része.

A ki téged javakban nem részeltet,
Jobban tudja, mint te, mi a vész neked.

1) Korán XLII, 26.

17. elbeszélés

Baszrában az ékszerészek között egy arabot láttam, a ki a következő regét mondotta; "Eltévedtem egykor a pusztában, és semmi eleségem sem maradt. Már a halál gondolatával küzdöttem, midőn hirtelen egy zacskó gyöngyöt találtam. Soha sem felejtem el azt az örömet és élvezetet, azt hivén, hogy pörkölt gabona, s majd viszont azt a fájdalmat és kétségbeesést, midőn láttam, hogy gyöngyök."

Sivatagban éhezőnek gyöngy és kagyló mit használ?
Ki éhségtől összeesik, arany s agyag egy annál.

18. elbeszélés

Egy arab, a kit a sivatagban szörnyen elgyötört a szomjúság így szólt:

Oh ha egyszer mielőtt itt elvesznék
Teljesülne miért annyit esengék,
Hogy a folyót térdig érve gázolnám:
Tömlőmet, hej, megtölteném, tudom ám!

Éppen így tévedt el egyszer egy utas a véghetetlen pusztában, s nem maradt se ereje se elesége, csak nehány darab aranya volt tüszőjében. Sokáig barangolt; de nem talált ki a pusztából s éhen halt. Jöttek emberek, s ott látták mellette heverni az aranyokat és a homokban e szavakat:

Bírhat bárki színarannyal túlontúl,
Ha nincs enni, okvetlenül elpusztúl.
Pusztában a forró naptól égettnek
Színezüstnél sárga répa édesebb.

19. elbeszélés

Sohasem panaszkodtam a világ folyása ellen, és az élet viszontagságai sohase vonták ráncba homlokomat, kivéve egyszer, midőn lábaim mezitelenek voltak és nem volt, a min papucsot vegyek. Leverve léptem a kufai mecsetbe; ott egy embert láttam, kinek nem voltak lábai. Azóta dicséretet és hálát mondok istennek és megnyugszom abban, hogy nincs papucsom.

Jóllakott embernél finom szárnyas sültje
Hitvány salátánál többre van becsülve;
De a kinek nincs mit aprítni a tejbe,
Szárnyas helyett répát tehetünk elejbe.

20. elbeszélés

Egy király kiséretével tél idején nagyon messze tévedt a várostól. Midőn elesteledett, meglátták egy paraszt házát s a király szólt: "Töltsük ott az éjt, hogy meg ne vegyen a hideg." A vezérek egyike így szólt: "A király méltóságával össze nem fér, hogy egy paraszt házához meneküljön; üssünk sátrat s rakjunk tüzet itten." Hírt vevén erről a paraszt, élelmi szereket szedett össze és a szultánhoz vitte, megcsókolá a földet s szólt: "A szultán méltósága nem alázódott volna le a paraszt házában; de nem akarák, hogy a paraszt értékben emelkedjék." A királynak tetszettek e szavak, és átmentek a paraszthoz éjszakára. Reggel a király díszruhát és pénzt ajándékozott neki. Mondják, hogy a paraszt egy darabig a szultán kengyele mellett haladt és szóla:

A szultánnak hatalma és tekintélye nem vesz el,
Ha betér a pór lakába a kisérő sereggel.
A parasztnak sapka-csücske föl a napig magasúl,
Mert árnyékot vetettél rá, kegyes szultán, magas úr.

21. elbeszélés

Szól a rege egy arcátlan koldusról, a ki nagy gazdagságot birt. A király így szólt egykor hozzá: "Ugy gondolom, hogy temérdek kincsek ura vagy, mi pedig megszorultunk. Ha kincseid egy részivel kölcsönkép minket kisegítesz, mihelyt tartományaink jövedelme befoly, teljesen visszafizetjük." A koldus szólt: "Világok ura! méltóságoddal meg nem egyeztethető, hogy kezedet egy hozzám hasonló koldus kincseivel beszennyezd, minthogy én azokat fillérenkint hordogattam össze." A király szólt: "Ne törődjél te azzal; úgyis a tatároknak adom, tisztátalant a tisztátalanoknak."

Azt mondják, hogy a mész-habarcs tisztátlan,
Sebaj, hisz csak árnyékszékhez használtam.
Bár nem tiszta kereszténynek forrása,
Sebaj, jó az zsidó-halott mosásra.

A király parancsának, mint hallám, nem akart engedelmeskedni; ellenvetéseket tett, és paraszti módon viselkedett. A király meghagyá, hogy erőszakkal és fenyegetésekkel vegyék el tőle a szükséges összeget.

Ha valami nem sikerül szép szerrel,
Hajtsd azt végre okvetlenül kényszerrel.
Ha valaki önjavát nem munkálja,
Nem csoda, ha más sem gondol reája.

22. elbeszélés

Ismertem egy kereskedőt, kinek százötven teverakománya s negyven rabja és szolgája volt. Egy éjjel lakására vitt Kis1) szigetre és egész éjjel nem szűnt meg beszédjével gyötörni. "Ez és ez az üzlettársam van Turkesztánban, ennyi portékám van Hindosztánban, ez a papír egy ilyen vidékre szóló utalvány, ebben az üzletben ez az én kezesem. "Majd mondá: "Alexandriába szándékozom utazni; mert ott jó a levegő." Később mondá: "Mégsem, mert a Földközi Tenger háborog; ah Szádi, más utazásra szántam el magam. Ha ezt az utazásomat megtettem, életem hátralevő részére visszavonulok és felhagyok a kereskedéssel." - "Miféle út lesz az?" kérdém tőle. - "Persaként akarok Sinába szállítani, felelé; mert hallám, hogy annak ott jó ára van; onnan sinai edényt viszek Görögországba, görög brokátot meg Indiába, indiai acélt Aleppóba, aleppói üveget Jemenbe és jemeni szőnyegeket Persiába. Azután felhagyok a kereskedéssel s boltomban ülök." Annyit összefecsegett így, hogy már nem tudott többet beszélni. Ekkor így szólt: "Szádi, beszélj te is azokról, miket láttál és hallottál". Szólék:

Hallottad-e a regét a kalmárról,
Ki a pusztán leesett a lováról?
Igy kiálta: "Telhetetlen embernek
Csak a sírhant vagy lemondás kellenek.

1) Kis sziget Ardesir Korreh kerülethez tartozik.

23. elbeszélés

Hallottam beszélni egy gazdagról, ki annyira elhíresedett fösvénységéről, mint Hatim Taj bőkezűségéről. Külsőleg meg vala áldva a világ javaival, de lelkének veleszületett aljassága annyira belevésődött jellemébe, hogy nem adott volna egy kenyeret a kezéből, ha egy lelket menthetett volna is meg vele. Abu Horeira macskájának nem kedveskedett volna egy falattal, se nem dobott volna egy csontot a hétalvó kutyájának; szóval senki se látta nyitva háza kapuját és terítve asztalát.

Szegény az ő asztaláról nem kapott csak illatot,
Ebédjéről a madárnak egy csepp morzsa nem jutott.

Hallám, hogy a nyugati tengeren Egyptomba indult, és feje fáraói álmokkal volt tele, míg, az úr szerint: "A hullám utolérte"1) T. i. ellenkező szél kezdett fújni, mely a hajót lenyűgözé és elsülyeszté, a mint mondják:

Mit tesz a szív, ha balsorsban nem enged?
Minden hajó nem kap ám jó szeleket.

Imára emelte kezeit és hiába kiáltott segítségért, az úr szavai szerint: "És mikor tengeren utaznak, az isten segítségéhez fordulnak."2)

Mit használ, ha imádkozol szétterjesztett kezekkel,
S összedugod kezeidet, ha szegénynek adni kell?

Aranyoddal, ezüstöddel tégy te jót:
Magának tesz jót, ki mással jót mivel.
Ez a lakás utánad is fenn áll még.
Rakd hát falát arany s ezüst kövekkel.

Mondják, hogy Egyptomban szegény rokonai valának, a kik örökéből meggazdagodtak. Halála hírének hallatára szétszaggatták ruhájukat, és selyem s bársonyból csináltak maguknak újakat. Még azon a héten láttam azok egyikét egy szélgyors paripán lovagolni, s utána egy angyalarcú ifjút gyalogolni. Igy szólék hozzá:

Nem volna jó, ha a halott megtérne
Rokoninak elhagyatott körébe.
Örökségét nehezebben adnák át,
Mint a hogyan tudatták volt halálát.

Barátságunk jussán, mely közöttünk fennállott, megfogtam kabátja ujjánál és szólék hozzá:

Élvezd, pajtás, békében és jó kedvvel,
Mit a bolond gyűjte és nem költe el.

1) Korán X, 90.
2) Korán XXIX, 65.

24. elbeszélés

Egy gyenge halásznak egy erős hal került a hálójába, s nem volt ereje, hogy megtartsa; a hal túltett rajta, kitépte kezéből a hálót és elmenekült.

A legényke vízért megy a folyóra,
Víz a fiút gyorsan tovább sodorja.
Rendesen a háló fogdos halakat,
Most ím, a hal hálójával elszalad.

A többi halászok jajveszékelni kezdettek, szemrehányást tettek neki s szólának: "Ilyen szép zsákmány került hálódba, és nem tudtad megtartani." Ő válaszola: "Ej, testvéreim, mit tehetek róla? Nem nekem szánta azt a szerencse, a halnak pedig még néhány nap volt rendelve a sorstól."

25. elbeszélés

Egy ember, kinek keze, lába le volt vágva, megölt egy ezerlábút1). Egy okos ember haladt el mellette s szólt: "Nagy isten! az ezerlábú, midőn ideje eljött, nem tudott megmenekülni attól, kinek se keze, se lába."

Ha titkon az életrabló közeleg,
A futónak lábát halál köti meg.
A ki érzi ellenségét sarkában,
Nyílhoz nyúlni annak immár későn van.

1) Szkolopendrum.

26. elbeszélés

Láttam egy otromba tudatlant, kinek testén drága ruha, alatta egy arab paripa, fején pedig török turbán volt. Valaki így szólt: "Szádi, milyennek találod azt a hímzett selymet annak az együgyű állatnak a fején?" Szólék: "Mint a hitvány írást, mely arany tentával van írva.

Hasonlít ő egy szamárhoz valóban.
Aranyborjú, de a kinek hangja van.

Nem mondható ez az állat embernek,
Ennek csakis a külseje felel meg.
Mindene ál, mindenén fogsz csalódni,
Benne csak a szamár vére valódi.

Ha a nemes szegény lesz is, ám ne hidd,
Hogy született rangjából ő tán veszít.
Ezüst-küszöb kiszögezve arannyal,
Zsidót azért nemessé nem magasztal.

27. elbeszélés

Egy tolvaj szólt a koldushoz: "Nem szégyenled magad, hogy egy szemerke ezüstért minden hitvány elé kinyujtod a kezedet?" Ez felelé:

Egy szemernyi ezüstért jobb kinyujtani kezedet,
Hogysem engedd levágatni, ha azt lopva elcsened.

28. elbeszélés

Mesélik egy ökölvívóról, hogy balsors által nagy szükségbe került, s bő torka és szűk tápláléka folytán közel volt a halálhoz. Panaszkodott atyjának s e kéréssel fordult hozzá: "Föltettem magamban, hogy útra kelek, s talán sikerül karom erejével kezembe keríteni vágyaim ruhafodrát."

Mitsem ér az erény, érdem, ha titokban maradnak;
Az álóét tűzbe dobják, s dörzsölés kell ambrának.

Az apa szóla: "Fiam, vesd ki fejedből az ilyen agyrémeket, és az elégültség lábát dugd a biztonság takarója alá; mert a bölcsek mondák: "A gazdagságot nem izzadással szerzik; jobb mentül kevesebb fáradsággal megkaparítani."

A szerencse ruhaszélét erővel nem éred el,
Szemét a vak hasztalanul dörzsöli be kenőccsel.
Bár mindenik hajszáladról függjön kétszáz érdemed,
Ha szerencse híjával vagy, érdem mitsem ér neked.

Erős ember mit tehet a sors ellen?
Vele szemben erős kar is tehetlen.

Szól az ifjú: "Atyám, az utazásnak igen nagy haszna van. Élénkül a kedély, bővülnek a nézetek, látunk bámulatos és hallatlan dolgokat, élvezzük a különböző vidékeket, társalgunk kedélyes emberekkel; műveltséget, rangot nyerünk, szép vagyont szerzünk, új ismeretséget és összeköttetéseket fűzünk, s hozzá törődünk a sors esélyeihez. Férfiak, kik isten útján járnak, mondák:"

A míg tespedsz lakásodban, boltodban,
Gyarló ember, szerencsétlen sorsod van.
Sürögj-forogj, nézz körül a világon,
Míg az úr szól: Vége, mehetsz immáron.

Válaszolt az apa: "Az utazásnak, azok után, amiket te mondál, csakugyan nagy a haszna; de csak az emberiség öt osztálya számára tartom megengedhetőnek. Először a kereskedőnek, aki nagy gazdagság, rabszolgák, szép leányok és sürgölődő inasok birtokában mindennap más városban és minden éjjel más tanyán lehet, és a világ kényelmének élvezetét minden pillanatban megszerezheti.

Gazdag ember nem idegen hegyen, völgyön, pusztában;
Bárhová megy, talál nyugtot felállított sátrában.
De a kinek vágya szerint nincsen része kincsekben:
Az a maga honában is ismeretlen, idegen.

Másodszor a tudósnak, a kit a gondolat szikrái és finom élcei, nagy tehetsége és a szó hatalma miatt, bárhová menjen, mindenütt előzékenységgel fogadnak és dicsérnek.

Tudós ember arany-pénzhez hasonlít,
Bárhová megy, jól ismerik értékit.
Nagy úr fia olyan mint a bőrfillér,
Hazájának határán túl mit sem ér.

Harmadszor a szép külsejűnek. Társaságának örülnek a széplelkűek, azt magukra nyereségnek tartják s mindnyájan készséggel szolgálják. Mert a mondás azt tartja: "A szép külső többet ér akármennyi kincseknél. Egy szép arc olajat önthet a szív sebeire és zárt ajtókat kinyithat."

A szép embert megbecsülik akárhol,
Bár elűzte apja, anyja lakából.
Páva-tollat láttam volt a Koránban,
S szólék: Ez a nagy tisztesség honnan van?
Menjen, szóla, csinos ember bárhova,
Mindenütt lesz kellemes jó otthona.

Művelt ifjú, ha modora megnyerő,
Elűzzék bár, nyomorban el nem vesz ő.
Drága gyöngy ő, s ha kagylóját ott hagyja,
Akad vevő, a ki árát megadja.

Negyedszer a szép-hangú embernek való, a ki dávidszerű hangjával a vizet folyásában, a madarakat pedig repülésükben feltartóztatja. Mert ezen tökélyével zsákmányul ejti az emberek sziveit, s a műértők szívesen látják társaságukban.

A dal báját élvezettel hallgatom,
Mondjátok csak, ki játszik így a lanton?

Mily élvezet! ha barátok körében
Víg pohár közt szól a zene serényen!
Szép arcnál a szép hang bizony többet ér,
Érzéki az, lelki élv van emennél.

Ötödször a mesterembernek való, a ki karja erejével szerzi fönntartását, úgy hogy kenyere miatt nem szennyezi el becsületét, a mint azt a bölcsek mondják:

Ha a szabó idegenbe eltéved,
Nem szenved ő se nyomort se éhséget.
De Nimruz sáh csak pusztába tévedjen,
Bizonyos, hogy lefekhetik éhesen.

"Ezen tulajdonok, melyeket előszámláltam, az utazásban a kedélyt felvidítják és kellemes életet szereznek. A ki azonban mindezeknek híján van, elmegy a világba balga fővel, és senkinél sem talál becsülést és tisztelést."

Kit egyszer megtámad zivatarja sorsnak,
Annak a napjai bizony rosszul folynak.
Ha sorsod az, galamb: ne láss fészket többet,
Akkor a sors neked csali-magot, tört vet.

A fiú felelé: "Hogyan cselekedjem én a bölcsek mondása ellen, a kik azt tartják: "Habár ki is van mérve a mindennapi adag; de azért annak megszerzésére mégis belátással kell törekedni, és habár a bajok előre kivannak tűzve mindenkinek, azért bekövetkezésüket mégis megakadályozni kötelesség.

Bár okvetlen kijár mindennapi étked,
Sorsod az, hogy érte fáradni kell néked.
Bár senkisem hal meg, míg nem üt órája,
Még sem rohan azért sárkánynak torkába.

Amilyen testi erőm van nekem, megvívok a rettenetes elefánttal, és síkra szállok a vad oroszlánnal. Azért utaznom kell, mert tovább nem küldhetek a szükséggel."

Ha valaki hazájátúl s állásától elesett,
Mért búsulna? hiszen bárhol találhat egy fedelet.
Éjszakára minden gazdag enházába megvonul;
Fekhelyét a szegény ember vegye szintén otthonul.

Igy szólt, apja áldását kérte, elbúcsúzott és távozott. Midőn elment, így szóla:

A bátor, ha elhagyta a szerencse,
Elmegy a hol nem ismeri senki se.

Ekkor elérkezett partjára egy folyónak, mely erejével köveket kövekre hordott, s melynek zaja egy paraszangáig elhallatszott.

Szörnyű egy víz, biztonságban vízi madár nem volt ott,
Partjáról a sebes hullám malom-követ elsodrott.

Látott egy tömeg embert, kik mindnyájan egy-egy arany pénzecskéért csónakba ülének. Az ifjúnak osztó keze meg volt kötve, azért a kérés nyelvét oldotta meg. De bármennyire könyörgött is, nem hallgattak rája, hanem így szólottak:

Arany nélkül nem boldogulsz erőddel,
Pénzed ha van, akkor erő nem is kell.

A durva hajós nevetve fordult el tőle és szóla:

Nincs aranyad? Erővel te nem mehetsz a folyón át,
Tíz embernek ereje mi? Hozd el egynek aranyát.

Az ifjúnak szivét ez a szemrehányás nagyon elkeseríté; bosszút akart állni miatta. A csónak elment, utána kiáltott a csónakosnak: "Ha ezzel a ruhával, a mi rajtam van, beéred, szivesen odaadom. A csónakosnak ínyére volt a ruha, s visszaterelé a csónakot:

A fösvénység bölcs főt is megzavarhat,
Tőrbe kerít bírvágy halat, madarat.

A mint az ifjú megragadta a csónakos szakállát és ruháját, hirtelen magához húzta és kíméletlenül földre dobta. Társa kiszállott a csónakból, hogy segítségére legyen; de ő is megérezte az ifjú erejét s hátra vonult. Ekkor jónak ítélték kibékülni vele, és elengedték neki a szállítási díjat.

Küzdést ha látsz, légy békítő iránta,
Békés szellem harc kapuját bezárja.
Viszálkodást engesztelve intézz el,
Puha selymet nem metszenek kardéllel.
Hogyha szólasz nyájas békés hangokon,
Elefántot vezethetsz egy hajszálon.

Hogy a történtekért bocsánatot nyerjenek, az ifjúnak lábaihoz borultak, hízelegve csókolták homlokát, szemeit, a csónakba vezették, és eleveztek, míg elértek odáig, hol egy oszlop van a vízben, még a görögök idejéből. A csónakos szólt: "Baja történt a csónaknak; egynek, a ki a legerősebb és legbátrabb közöttetek, föl kell másznia az oszlopra és tartani a hajókötelet, míg kijavítjuk a hajót. Az ifjú elbizakodottságában, mely szivét betölté, nem gondolt a sértett szivű ellenségre, és nem vette figyelembe a bölcsek szavát, kik azt mondják: "Ha valakinek szivét egyszer megsebzed, s habár száz örömet is szerzél utána, az okozott fájdalom miatti bosszútól óvakodjál; mert ha a nyilat ki is huzzák a sebből, de a fájdalom a szívben marad.

Bektás egykor Khiltáshoz szólt eképpen:
Ki ellenét megsérté, ne henyéljen.

Önmagadnak szerzesz azzal gyötrelmet,
Hogyha másnak szivét kínnal fölsebzed.
Ne dobálj a vár falára köveket,
Falról a kő könnyen te rád zökkenhet.

Mihelyt a hajókötelet kezeire csavarta, s az oszlop csucsát megmászta, a csónakos kirántotta kezéből a kötelet s elereszté a csónakot. A szerencsétlen kővé meredt, s két napon át nagy kínokat és lelki aggodalmakat szenvedett. Harmadik nap meglepte az álom, a vízbe esett, s csak egy nap és egy éj után hányatott a partra. Még megmaradt benne egy parányi életéből, faleveleket kezdett enni s füvek gyökereit szakította ki, mi által egy kis erőhöz kezdett jönni. Elindult s mendegélt a pusztában mindaddig, míg az éhség és szomjúság miatt már többé nem tudott, s egy kúthoz érkezett. A kút körül egy csoport embert látott, kik egy csésze vizet ittak egy fillérért. Az ifjú embernek nem volt pénze. Vizet kért, elmondván nekik, hogy pénze nincs; de nem könyörültek rajta s megtagadták. Ekkor erőszakhoz nyult és közülök többet levert. De a többiek fölülkerekedtek, könyörtelenül megverték s megsebezték.

Ha sok a légy, elefántra támadnak,
Legyen bármily ereje az állatnak.
A kis hangyák hogyha egyetértenek,
Vad oroszlánt könnyű szerrel levernek.

A beteg és sebzett bajnok szükségképpen követte a karavánt és tovább ment. Éjjelre egy helyre érkeztek, melyet a rablók nagyon veszedelmessé tettek. Az ifjú ember észrevette, hogy a karaván embereit remegés fogta el, s a halál gondolata vette be magát szivökbe. Igy szóla hozzájuk: "Ne féljetek; ime veletek vagyok én, aki egymagam megbirkózom ötven rablóval, a többi ifjak tegyenek szintúgy mint én. A karaván emberei neki bátorodtak e dicsekvésre; örültek is az ő társaságának, és ellátták őt élelemmel és pénzzel. Az ifjú ember tűzben volt a gyomor gyors működése folytán; mohón evett néhány falatot és ivott néhány korty vizet, hogy a gyomor tüze, mely égette, lecsillapodjék. Az álom meglepte őt s elaludt. Volt a karavánban egy tapasztalt és világlátott öreg ember. Ez így szólt: "Oh barátaim, inkább félek én a ti kisérőtöktől mint a rablóktól; ily módon tett szert, amint mondják, egy arab nehány drachmára. Éjjel, egyedül levén lakásán, nem aludt a tolvajok miatt való félelmében. Magához hivta egyik barátját, hogy ezen ember látása által elűzze a magányosság okozta félelmét. Barátja néhány napig időzött társaságában, míg drachmáiról tudomást szerzett, és elvitte azokat. Reggel kifosztva és panaszkodva találták az arabot, s így szóltak hozzá: "Mi baj? Talán valamely tolvaj vitte el drachmáidat?" - "Nem bizony, válaszolá, hanem az őr vitte el."

Kígyó miatt gyanútlanul soh' se fekszem földre le,
A mióta megismertem mily undok a jelleme.
Az ellenség foga-helye fájóbb leszen azzal még,
Hogy a világ szemében ő jó-barátnak tartaték.

"Honnan tudjátok barátaim, hogy ez az ifjú nem tartozik-e a rablók közé, s nem furfangból szegődött-e hozzánk, hogy kedvező alkalommal értesítse társait? Azért azt tanácsolnám, hagyjuk őt aludni és menjünk tovább." Az öreg tanácsa meggyőzte a karaván embereit, szivükbe félelem szállt a bajvívó miatt; útra kerekedtek tehát, s halkan ott hagyták az alvót, aki csak akkor vette észre, hogy mi történt vele, mikor a nap vállaira sütött. Fejét fölemelvén, észrevette, hogy a karaván eltünt. Sokáig barangolt ide s tova; de nem tudott utat találni. Éhen, szomjan lehajtá fejét a földre, s halál gondolatával foglalkozva szóla:

Ki segít most, hogy elment a karaván?
Idegen csak segít másnak a baján.
Idegennel csak az bánik keményen,
Ki nem vala hosszabban más vidéken.

Mialatt így szóla, egy királyfi, aki egy vadnak űzése közben kisérőjétől elszakadt, megállott előtte; hallotta beszédét, végig tekintett szép, deli termetén, és megértve szomorú sorsát, így szóla hozzá: "Hová való vagy és hogyan kerültél te ide?" Az ifjú ember elmondta egy részét annak, ami őt érte. A királyfi megszánta, díszruhát és pénzt adott neki, és egy megbizható emberével elkisértette őt, úgy hogy szülővárosába visszaérkezett. Atyja nagyon örült a viszontlátásnak, s hálát adott istennek, hogy ép egészségben került vissza. Éjjel aztán elbeszélte apjának a vele történteket, tudniillik kalandját a hajón, a csónakos és a falusiak erőszakosságát és a karaván embereinek hűtlenségét. Atyja így szólt hozzá: "Fiam, nem mondtam neked elutazásod percében: "Akinek üres a keze, annak hősi karja megvan kötve, és oroszlán ökle béna?"

Mily találó, mit egy szegény bajnok mond:
Jobb egy arany, mint erőből ötven font.

A fiú szólt: "Atyám, ha nem akarsz fáradni, kincset sem szerezhetsz; ha nem akarod életedet veszélynek kitenni, az ellenségen győzelmet sem aratsz; ha nem vetsz magot, nem is arathatsz. Nem látod, hogy cserébe azon csekély szenvedésért milyen nagy kincsre tettem szert, s egy fulánkért mennyi mézet szereztem?"

Bár naponkint egy adag kell rendesen,
De az ember mégis megy hogy keressen.
Ha a buvár krokodiltól rettegne,
Bizony soha nem halászna gyöngyökre.

Nem forog az alsó malomkerék, azért raknak annyi terhet rá.

Mit eszik az oroszlán, ha odvát őrzi tétlenül?
Hát a sólyom kap-e prédát földről ha fel nem repül?
Ha akarod, hogy házadban tehess szert jó prédára,
Akkor bizony kezed, lábad mozogjon, mint pók lába.

Szólt az atyja: "Eddig segített az ég és szerencse kalauzolt, úgy hogy a tövisből rózsa nőtt s a tövis kihullott lábadból. Az ország ura eljött hozzád és keggyel vala irántad; megkönyörült rajtad és szorgosan segített bajodon. Ritka az ily eset, s a kivételből még itélni nem lehet. Vigyázz, hogy jövőben ily mohón másodszor hálóba ne kerülj.

Nem mindig a vadász jő meg zsákmánnyal,
Van úgy is, hogy néha párduc vadászt fal.

Igy történt, hogy egy persa királynak értékes köve volt gyűrűjében. Egyszer bizalmas embereivel szórakozás végett kiment Siráznak Muszalla1) nevű ligetébe. Meghagyta, hogy a gyűrűt tegyék ki egy kútnak a kupolájára, s azé legyen, aki annak karikáját egy nyíllal átlövi. Megtörtént, hogy négyszáz íjász, kik a király szolgálatában állottak, elhibázta a lövést. Ugyanekkor egy gyermek játékból egy szomszéd tetőről nyilakkal lövöldözött. A keleti szellő nyilát a gyűrű karikájába vitte. Odaadták neki a gyűrűt s azon felül díszruhát és pénzt is kapott. Az ifjú ekkor elégette íját és nyilait. "Miért tetted ezt", kérdék őt. Ő válaszolá: "Hogy elsődicsőségem fennmaradjon."

Megesik, hogy bölcs embernek tanácsa
Néha bizony nincs az ügynek hasznára.
Máskor viszont együgyű kis fiúnak
Nyilai a céltáblába furódnak.

1) Nyilvános imahely Siráz rózsaberkeiben, hol a persák nagy dalnokának Hafiznak tetemei nyugosznak.

29. elbeszélés

Hírét hallottam egy dervisnek, aki egy barlangban lakott, a világgal való összeköttetést megszakította, s szemében a királyok és uralkodóknak nem vala semmi tekintélye.

Kolduskaput ha nyitogat valaki,
A míg csak él, nyomorban fog maradni.
Hagyj birvágyat, szabj határt a vágyidnak,
Bölcsek azok, kik sokra nem áhítnak.

A vidék királyainak egyike üzente neki, miszerént a jeles emberek nemességétől elvárjuk, hogy asztalunkról a kenyeret és sót meg ne vessék. A seikh megtette a király kívánságát, mert a hagyomány szerént a meghívás megengedhető. Másnap eljött a király, hogy magát a fogadtatás netaláni hiányai miatt kimentse. A jámbor ember fölkelt, megölelte a királyt, és magát nagyon illemesen viselte. Midőn a király távozott, társainak egyike kérdé tőle: "Hiszen az a nyájasság, mellyel te ma ezen király iránt viseltettél, ellenkezik meggyőződéseddel." Ő szólt: "Nem hallottad azt a szabályt:"

Hogyha voltál valakinél ebéden,
Annak bizony szolgálnod kell serényen.

Lehet élni anélkül egy élten át,
Hogy élvezzünk dobot, hárfát, citherát.
Nem kell szemnek mutogatnunk berkeket,
Orrod rózsa s nárcisz nélkül ellehet.
Hogyha nincsen puha vánkos alattunk,
Kőre hajtott fővel is csak alhatunk.
Kinek szép nőt nem adott a szerencse,
Saját mellén rakja kezét keresztbe:
Csak a gyomor, amely lomhán veszteg ül,
Az nincs békén, az nem nyugszik egyedül.

Negyedik fejezet

A hallgatás előnyéről

1. elbeszélés

Barátaim egyikéhez így szólottam: "Azért szoktam magam a beszédben mérsékelni; mert beszéd közben a jó és rossz együtt szokott előkerülni; az ellenség szeme pedig mindig csak a rosszra esik." Ő válaszolá: "Jobb, hogy a jót ne is lássa az ellenség."

Érdemed az ellenséget dühösségre tüzeli,
Szádi rózsa, de tövisnek hazudják őt elleni.

Irígy ember szerencsésnél máskép el nem haladhat,
Hogy ne szórjon rágalmat rá, s ne mondjon gúny-szavakat.

A nap fénye, világosság özöne
Nem tetszik a vakondnak, mert nincs szeme.

2. elbeszélés

Egy kereskedőnek ezer darab arany vesztesége volt. Ekkor így szólt fiához: "Senkivel se beszélj erről a dologról." Szólt a fiú: "Amint parancsolod atyám, nem fogok szólani, de világosíts föl engem ennek a hasznáról; mit nyerünk a titkontartással?" Az atya válaszolá: "Hogy két kellemetlenség ne származzék belőle, t. i., hogy a pénzvesztéshez még a gonosz világ káröröme is hozzá ne járuljon."

Ellenségnek ne mondd el, ha bajod van,
"Isten óvjon", mondja, s örül titokban.

3. elbeszélés

Egy eszes ifjú, kinek nagy készültsége volt a tudományokban, és szép tehetséggel birt, valahányszor tudósok társaságában volt, semmit sem szólott. Atyja egykor így szólt hozzá: "Miért nem beszélsz, fiam, te is arról, amit tudsz?" - "Félek, válaszolá, nehogy olyat kérdjenek, amit nem tudok, s tudatlanságom miatt pirulnom kelljen."

Egy jámbor a sarujába két szöget vert s már is lám,
Megfogja egy vitéz és szól: Vasald meg a paripám!

A míg hallgatsz, ki sem faggat tégedet,
De mihelyt szólsz, követelnek érveket.

4. elbeszélés

Egy híres theológus vitába keveredett egy eretnekkel, de nem tudta őt érvekkel meggyőzni. Ekkor lemondott a vitatkozásról és hátat fordított neki. Egyvalaki így szólt hozzá: "Nem tudtad a te tudományoddal és műveltségeddel meggyőzni azt a hitetlent?" Ő válaszolá: "Az én tudományom a Koránban, a hagyományban és a szent atyák tanaiban van; de ő azokban nem hisz, és azokat nem ismeri; mi hasznom van hát abból, hogy az ő eretnekségeit hallgassam?"

A Koránnal s hagyománnyal kit meggyőzni nem lehet,
Nem kell azzal szóba állni, az a legjobb felelet.

5. elbeszélés

Galenus orvos látott egykor egy durva embert, aki egy tudóst gallérjánál fogott és tiszteletlenül cibálgatott. Az orvos szóla: "Ha amaz okos ember volna, akkor ezzel a durva emberrel nem jutott volna idáig."

Két bölcs ember nem kap egymás hajába,
Bölcs bolonddal szintén nem száll vitába.
Ha a paraszt beszélni kezd gorombán,
Okos vele békés, szelíd módon bán.
Nem szakaszt el két okos egy hajszálat,
Bölcs és makacs keze közt is megállhat;
De ha húzza két oktalan két felül,
Legyen bár lánc, menthetlenül szétfeszül.

Bántalmazott valakit egy himpellér,
Az csak tűrte s nem állt bosszút mindezér',
Rosszabb vagyok, szólt, aminek mondottál,
Hibámat én jobban tudom náladnál.

6. elbeszélés

Szahban Vailt1) az ékesszólásban mesternek tartották. Tudott beszélni egy egész évig egy társaságban anélkül, hogy ugyanazt a szót kétszer használta volna. Ha véletlenül ugyan az az eszme került elő, más fordulattal fejezte ki azt. A királyok embereihez illő tulajdonság ez.

Ha szép vala s tetszetős is beszéded,
S elismerést ha szerzett is tenéked:
Ismételned nem volna ám eszesség,
Elég egyszer élvezve az édesség.

1) Ékesszólásáról példa-beszéddé vált arab tudós.

7. elbeszélés

Hallám egy bölcs embertől, hogy műveletlenségét senki sem árulja el inkább, mint az, aki belevág a beszédbe, még mielőtt más mondását bevégezné.

Van kezdete s vége minden beszédnek,
Ne vágj közbe, a míg mások beszélnek.
Eszes, okos, művelt ember akkor csak
Kezd beszélni, mikor mások hallgatnak.

8. elbeszélés

Ghaznai Mahmud szultán emberei közül némelyek megkérdék Haszan Majmendit:1) "Mit mondott ma neked a szultán ebben és ebben az ügyben?" Ő válaszolá: "Semmi sem maradhat titok előttetek?" Ők felelék: "Te vagy az állam minisztere, amit neked mond, azt hiszi, nem mondhatja el nekünk is." Amaz felelé: "Ha tehát annyira bízik bennem, hogy nem mondom el szavait másoknak, miért kérdeztek ti mégis engem?"

Bár az okos tud sokat,
Nem avat be másokat.
Gondol ura titkával,
S kárt a feje ritkán vall.

1) A szultán nagyvezére.

9. elbeszélés

Határozatlan voltam egy ház vételét illetőleg. Egy zsidó így szólt hozzám: "Én ama városnegyed törzslakója vagyok, szerezz tőlem értesítést a házat illetőleg, és vedd meg azt; mert semmi hibája sincsen." Én feleltem: "Kivéve, hogy te lennél a szomszédom."

A házért most, melynek te vagy szomszédja,
Tíz rossz drachmát nem adnék egy világér';
De ha egykor közeléből elpusztulsz,
Reménylem hogy tizszeresen többet ér.

10. elbeszélés

Egy költő a tolvajbanda főnökéhez ment, és hízelgő szavakkal szóla hozzá. A tolvaj-főnök megparancsolá, hogy vessék le ruháját és dobják ki az ajtón. Űzőbe vették a kutyák, követ akart fölvenni a földről; de a föld fagyos volt s nem boldogult. "Miféle gonosz latrok ezek? szólt. Szabadon bocsátják a kutyákat és megkötik a köveket?" A tolvaj-főnök az emeletről meghallá beszédét, nevetett rajta és szólt: "Te bölcs ember, mit kívánsz tőlem?" Ez szóla: "Ruhámat add ide; ha kegyes akarsz lenni."

Jó embertől csak jó-bánást remélünk,
Ha jót nem tész, legalább ne árts nékünk.
Távozásod kegyednél jobb mi nékünk.

A tolvaj-főnök megszánta őt; visszaadta ruháját, s azonfölül díszruhát és pénzt is adott neki.

11. elbeszélés

Haza ment egy csillagász és egy idegent látott ülni neje mellett. Kihívó sértő szavakat monda neki; veszekedés, zavar keletkezett belőle. Egy okos embernek ez fülébe ment és szóla:

Hogy tudnád te fenn az égen mi hogy van,
Ha nem tudod, mi van saját lakodban?

12. elbeszélés

Egy hitszónok, kinek nagyon kellemetlen hangja volt, abban a hitben élt, hogy hangja kellemes, és minden szükség nélkül kiabálgatott. Azt hihetted volna, hogy a holló krákogását hallod, midőn megszólalt, vagy az a mondás, hogy: "A hangok között legcsunyább a csacsié"1) illet rá.

Midőn Abdul-Fevarisz kezd szólani,
Leroskadtak Isztakharnak2) falai.

A helység lakói, méltóságára való tekintettel, eltűrték az okozott kellemetlenséget, és nem szereztek neki keserűséget. Végre a vidék hitszónokainak egyike, aki titkos gyűlölettel volt iránta, látogatására jött és így szóla: "Rólad álmodám, bárcsak javadra volna." - "Mit álmodál?" kérdé. "Azt álmodám, hogy szép hangod volt, és az embereket elbájoltad vele." A hitszónok gondolkodott egy kissé rajta és szólt: "Áldott vala álmod, mert hibámra emlékeztettél vele. Tudom, hogy kellemetlen hangom van, s hogy a népnek gyötrelmére vagyok vele. Magamba szállok, s ezentúl csak csöndes hangon olvasom az imákat."

Barátimnak kegyén arcom szégyenül,
Hibáimat feltűntetik érdemül.
Vétkeimre rámondják, hogy mind erény,
Tövisem is rózsa s jázmin hírbe mén.
Hol van bátor és vakmerő ellenem,
Hadd mondja meg szemembe ha vétettem:

1) Korán XXXI, 18.
2) Persepolis.

13. elbeszélés

Szindsár1) városának mecsetjében egy müezzin imára hívta a népet oly hangon, hogy akik hallották, mindnyájan eliszonyodtak tőle. Egy nemes és szép-erényű emír volt a mecset tulajdonosa. Nem akarván szivét megkeseríteni, így szóla hozzá: "Derék ember! Vannak ennek a mecsetnek idősebb müezzinjei, akik mindegyikének öt dénár fizetést rendeltem. Most tíz dénárt adok neked, csak menj más mecsethez." Az illető ráállt és elment; nem sokára azonban visszament az emírhez és mondá: "Uram, igazságtalanságot tettél velem, hogy engem tíz dénárral e vidékről elüztél. Ahol most valék, husz dénárt adtak, hogy máshova menjek; de nem fogadtam el." Mosolygott az emír és szólt: "El ne fogadd, mert ötvenet is adnak."

Nem riszál úgy kövekről ha vakolatot kaparnak,
Mint a milyen kellemetlen recsegése hangodnak.

1) Mezopotámiának városa (régebben Szingara).

Folytatás