Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« vissza a "Perzsa költők tára" tartalomjegyzékére
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Szádi
GULISZTAN vagy RÓZSÁSKERT
Persából fordította: Dr. Erődi Béla
Budapest, Singer és Wolfner, 1889

Előző oldal

Ötödik fejezet

A szerelemről és ifjúságról

1. elbeszélés

Haszán Majmendinek mondák: "Mahmud szultánnak annyi a szép rabszolgája, hogy mindegyik egy-egy világcsoda; hogy van mégis, hogy egyik iránt sem viseltetik annyi vonzalommal, mint Ajasz iránt, pedig ő nem dicsekedhetik valami rendkívüli szépséggel?" Haszán felelé: "Nem tudjátok-e, hogy ami szívbe hatott, szépnek látják azt a szemek?"

Ha valaki kegyeltje a szultánnak,
Attól bűnt is erény számba találnak.
De ha egyszer kegyét veszté valaki,
Nem néz arra jó-szemmel az udvari.

Ha valaki ellenszenves szemmel tekint s elfogult,
Józsefnek a szép arcára ráfogja, hogy csunya, rút.
De ha kegyes, jó-szemmel néz gonosz-arcú démonra,
Megteszi, hogy kherub-szemű szép angyalnak elmondja.

2. elbeszélés

Mondják, hogy volt egy úrnak egy rendkívül szép rabszolgája, kire barátságos és kedveskedő szemmel nézett. Barátai egyikéhez így szólott: "Kár, hogy ez a különben szép-külsejű szolgám csúnya-nyelvű, megbizhatlan." Az felelé: "Barátom, minthogy baráti viszonyt kötöttél vele, ne várj tőle több szolgálatot; mert mihelyt a szerető és szeretett fogalmak lépnek föl, úr és szolga viszonya megszűnik."

Hol a gazda peri-arcú cseléddel
Bizalmasan, barátsággal terécsel:
Nem csoda, ha ott a cseléd lesz az úr,
A gazda meg szolgájává aljasul.

Hordjon vizet, vessen téglát rabszolga;
Izgága lesz, ha jól megyen a dolga.

3. elbeszélés

Láttam egy jámbor embert, ki rabja volt a szerelemnek, s ezt az egész világ tudta róla. Bármennyi szemrehányást és feddést kapott is miatta, szenvedélyét fel nem adta, és szólt:

Ruhádról én nem vonom le kezemet,
Habár karddal tetszésedre metszheted.
Menedékem te vagy nekem egyedül,
Ha üldöznek, lábam hozzád menekül.

Szemrehányást ettem egykor neki e szavakkal: "Mi lelte a te józan eszedet, hogy szenvedélyed azt hatalmába kerítette?" Egy kissé gondolatba mélyedt, aztán szólt:

A hol megszállt a szerelem királya,
Onnan már az önmérséklés kiszálla.
Hogy lehetne tiszta annak ruhája,
A ki maga nyakig került hínárba?

4. elbeszélés

Egy tanuló oly rendkívül szép vala, hogy tanára, emberi gyengeségénél fogva, különös vonzalmat érzett szépsége iránt, és nem egyszer ily beszédre fakadt:

Peri-arcú, úgy elfoglalsz engemet,
Hogy elhagyja öntudatom lelkemet.
Szép arcodról szemem le nem vehetem,
Habár látom nyilaidat ellenem.

Egy napon az ifjú így szólt tanárához: "Amennyire gondod van engem a tudományokban oktatni, annyira igyekezzél erkölcseimet is képezni. Ha valami kivetni valót találsz jellememben, világosíts fel arról, hogy megjavíthassam magamat." Szólt a mester: "Kérd ezt mástól, mert azzal a szemmel, mellyel te rád nézek, csak érdemet látok."

Gonosz ember (verje isten!) erényt is mond hibának,
Hetven hiba s egy erényből barátod ezt látja csak.

5. elbeszélés

Emlékszem egy éjszakára, midőn drága barátnőm bejött hozzám. Akaratlanul felugrottam helyemről, oly hévvel, hogy a lámpa ruha-ujjam érintésétől elaludt.

Álmot láttam, jött egy szellem s ragyogó lett éjjelem,
Megbámultam szerencsémet, honnan jött ez én nekem?

Barátnőm mellettem ült s szemrehányást tett, mondva: "Miért oltád el a lámpát, a mint én beléptem?" - "Azt hittem, felelém, hogy a nap kelt föl nekem. Különben a bölcsek is azt mondák:"

Ha egy hitvány eltakarja lámpámat,
Állj fel rögtön, hogy lábáról levágjad.
De ha ajka rád mosolyog édesen,
Fogd meg karját s oltsd a gyertyát, édesem.

6. elbeszélés

Valaki sokáig nem látta barátját. Viszontlátva őt, így szólt hozzá: "Hol voltál? Vágyva vágytam rád." - A másik felelé: "Többet ér a vágy a megunásnál."

Soká jöttél, lelkem álom-képe te,
Most egyhamar el nem szaladsz, érted-e?

Jobb ha ritkán látjuk a mi barátunk,
Mint ha mindig előttünk van s ráununk.

A barát, ki másod-magával jő, csak kínt akar okozni; mert barátainak féltékenységre és ellenkezésre fog okot szolgáltatni.

Hogyha mással látogatsz el én hozzám,
Bár békén jősz, perpatvart, bajt hozol rám.

Idegenek körébe ment csak egy percre kedvesem,
S féltékenység kínjaitól majd életem vesztettem.
Nevetve szólt: Szádi, én a körnek vagyok gyertyája,
Ha a lepke megég benne, nem a lángnak hibája.

7. elbeszélés

Emlékszem, hogy barátom és én olyannyira elválhatlanok valánk egyszer, mint két mandola egy közös héjba zárva. A véletlen úgy akarta, hogy barátomnak el kelle utaznia. Midőn később visszatért, ilyen féle szemrehányást tett nekem: "Az egész idő alatt nem küldél hirnököt utánam." Én válaszolám: "Nem akartam, hogy a hírnök arca fénybe boruljon látásodtól, én pedig megfosztva legyek tőle."

Nem barátom, ne parancsolj vezeklésre nyelveddel,
A vezeklést tőlem, hidd el, handsárral sem nyered el.
Irigylem, hogy tégedet más unos-untig szemlélhet,
Nem mondtam jól, senki téged unalomig nem nézhet.

8. elbeszélés

Láttam egy tudóst, aki odáig volt egy személy iránti érzelmeiben, s csak beszélni óhajtott vele. Sok méltatlanságot szenvedett, és kimeríthetlen türelmet tanusított. Egy napon jó tanácsként így szólék hozzá: "Jól tudom, hogy azon személy iránti vonzalmadnak nincs semmi érzéki célja, és hogy nem alapszik semmi megrováson. Mindannak dacára nem illik a tudósokhoz, hogy magukat gyanusításnak s műveletlen népek megszólásának kitegyék." - "Barátom, szóla, ne vesztegesd rám tanácsaidat; mert amiről te nekem beszéltél, már sokat elmélkedtem, sokat tépelődtem. De könnyebb eltűrni a méltatlanságot, mint látásáról lemondani."

A ki szivét kedvesének ajálta,
Idegenek kezébe jut szakála.
Ha zergének örvet tesznek nyakára,
Szegény állat nem mozoghat magára.

Szólék egyszer barátomhoz: Bocsáss meg,
S bocsánatát kértem szintén istennek.
De a barát nekem meg nem bocsátván,
Tűröm békén, mit szeszélye bocsát rám.
Akár hivjon ő magához engemet,
Vagy űzzön el, a mit akar, azt tehet.

9. elbeszélés

E kérdést intézték egy tudóshoz: "Valaki négyszem közt ült a holdarcúval, az ajtók zárva voltak, az őrök elaludtak, a vágy ébred, a szenvedély felülkerekedik, amint az arab mondja: "Megérett a datolya, szedését a kertész már nem gátolja." Hiszed-e, hogy ez az ember tiszta erkölcsénél fogva dacolt a kisértéssel?" Ő válaszolt: "Ha békén maradt is a holdarcútól, békén nem fogják hagyni a gonosz-nyelvűek."

Ha lelkében le is küzdi ember a rossz vágyakat,
Rágalmazók rossz-nyelvétől békén még sem maradhat.
Ha dolgodat jól végezted, légy nyugodt,
Ember száját úgy sem lehet bédugnod.

10. elbeszélés

Egy kalitkába zárták a papagájt a hollóval. A papagájnak nem volt ínyére társának csunya tollazata és szólt: "Mily gyűlöletes az alakja, szenvedhetlen az arca, sötét a tekintete, kiállhatatlanok a tulajdonai! Holló, gonosz hírnöke te, bár a kelet és a nyugat volna közöttem és közötted!"

A ki reggel, mikor felkel, találkozik képeddel,
Üdvöthozó regg idején éjszakába téved el.
Csak olyan rút, minő te vagy, illik társul te melléd,
De a hozzád illő társat nem tudom hol vehetnéd!

Legkülönösebb volt az, hogy a holló is magán kívül vala a papagáj társasága miatt és unatkozott. Sopánkodva jajgatott a föld teremtményeinek gyötrelmeiről, kétségbeesve csapta össze karmait és szólt: "Milyen visszás a szerencse, mily méltatlan a sors hozzám, és elviselhetlen helyzetem változása. Az volna érdemem szerint, hogy egy másik holló-pajtásommal a kertek falain röpködhetnék."

Jó embernek lakása lesz törtönné,
Ha rossz ember lakótársul jő mellé.

"Ugyan mit vétettem, hogy büntetésül a végzet ilyen esztelen fecsegő, müveletlen bolondnak társaságába kárhoztatott?

A mely falra képed festék, közel egy se lép oda,
Ha édenben volna helyed, kiki vágynék pokolba.

Ezt a példabeszédet azért hoztam elő, hogy lásd, miszerint az oktalan százszor inkább kerüli az okosat, mint a mennyire az okos nem szenvedhet oktalant.

Kicsapangók között ült egy jámbor férfi,
S közülök egy balkhi ily szavakkal sérti:
Mit ülsz te itt köztünk, ha neked nem tetszünk?
Ily mogorva arccal te se tetszel nekünk.

Mint tulipánt s rózsa ülünk mi egy körbe,
Te meg itt ülsz köztünk, mint száraz gally, törve.
Ellenkező szél vagy, mely szemünkbe fuvall,
S jő dermesztő faggyal, zuzmarával, hóval.

11. elbeszélés

Volt nekem egy barátom, akivel éveken át együtt utaztam, s akivel megosztám kenyeremet, sómat; barátságunk köteléke mértéken túl szoros vala közöttünk. Egyszer igen csekély okból elkeseríté szivemet, s megszakadt a barátságunk. Mindennek dacára mindkettőnk részéről megmaradt egy kis vonzalom szivünkben, úgy hogy ő egy napon egy társas körben költeményemből e párverset olvasta fel:

Ha kedvesem belép hozzám enyelgve,
Sót hint az én fájó, égő sebemre.
Mi volna, ha megfoghatnám hajfürtét,
Mint a szegény gazdagnak a köntösét?

Barátaim közül többen nem annyira e versek szépségéről, mint inkább jellemem nemességéről téve bizonyságot, ő még túlszárnyalta őket magasztalásomban, fájlalta régi jó viszonyunk megszakadását, minek okát egyedül magának tulajdonítá. Értésemre esvén ez által az, hogy részéről is megvan irántam a vonzalom, e pár sort írtam neki, s a barátságot újra megkötöttem."

Barátság és hűség lakott egykor köztünk,
Ellenségem lettél, megszegted hűséged.
Igaz barátsággal voltam mindég hozzád,
Nem hittem, hogy frigyünk ily hamar ér véget.
De ha békét akarsz, jere, kérlek, vissza,
Még inkább, mint régen, szeretlek most téged.

12. elbeszélés

Volt valakinek egy derék felesége; meghalt. Anyja, egy nagyon idős asszony, a hozomány jussán, nála maradt lakni. Az embernek terhére volt az ő társasága, de nem tudott tenni róla. Barátainak egyike kérdé: "Hogy érzed magad, kedves élettársad halála óta?" Ő szólt; "Hogy nőmet nem látom többé, nem esik oly nehezemre, mint az, hogy látnom kell az anyját."

Rózsám hervadt, tövise, lám, megmaradt;
Oda a kincs, de a kígyó ott ragadt.
Szegezzenek inkább lándsát szememnek,
Mintsem lássam mindig arcát ellennek.
Lemondok én inkább ezer barátrul,
Mint lássam, hogy néz az ellen galádul.

13. elbeszélés

Emlékszem, hely ifjú koromban a faluban sétálva a lányokra nézegettem. Temuz (julius) hó vala, melynek hősége a szájnak nedvét kiszárítja, szamumja pedig a csont velejét forrásba hozza. Az emberi természet gyöngesége folytán a déli nap hőségét ki nem állhattam, és egy falnak árnyékába menekültem, várva, hogy forróságomat valaki egy csepp vizzel elüzze. Hirtelen az udvar sötétéből fényt láttam kiáradni, azaz egy oly szépséget, hogy az ékesszólás nyelve képtelen volna leírni annak igéző voltát. Olyan volt, mintha a sötét éjben a piros hajnal felragyogna, vagy az élet vize a sötétségből fölfakadna. Kezében egy poharat tartott jéghideg vizzel, melybe cukrot hintett s árákot vegyitett. Nem tudom, hogy rózsavízzel fűszerezte-e, vagy hogy arcának rózsáiból hullott-e egy csepp belé. Szóval, kivettem szép kezéből az italt, megittam s feléledtem újra.

Szivem szomját el nem oltja hűs ital,
Habár annyi mint a tenger habjival.

Boldog ember, kinek szeme hajnalban
Ily szép arcon megpihenhet boldogan.
Bortól ittas éjfél felé józanul,
Bájaidtól ittas csak a síron túl.

14. elbeszélés

Azon évben, midőn Mohammed Khuarezm Sáh1) elhatározá békét kötni Khitával, a kasgari mecsetbe mentem; ott egy rendkívül csinos termetű és nagyon szép arcú ifjút láttam, hasonlót ahhoz, melyről mondják:

Mestered sok igézetre, sok furfangra tanított,
Zsarnokságra, makacsságra, kínzásokra tanított.
Emberen én ily termetet, növést, járást nem láttam.
Téged ilyen varázslatra tán a peri tanított.

Zamakhsári nyelvtanának bevezetését tartá kezében és olvasá: "Zaid megverte Amrut, ebben a tárgy Amrut." - "Fiam, szólék, Khuarezm és Khita békét kötöttek, hát Zaid és Amru verekedése még mindig tart?" Nevetett és szülőföldemet tudakolá. "Siráz áldott vidéke az, válaszolám."- "Emlékszel-e valamire Szádi költeményeiből?" kérdé. Szóltam:

Támad engem grammatikus, kegyetlenül ütlegel,
Ép úgy miként Zaid és Amru egymásra ront ütleggel.
Alany fejjel alá sem néz, magát többnek állítván,
Minden alanyt (nem ily büszkét) kiegészít állítmány2)

Gondokozott egy kissé, aztán szólt: "Szádi költeményeinek legtöbbjei, melyek vidékünkre kerültek, persa nyelven vannak írva. Ha ezek közül idézel, talán könnyebben megértem. Beszélj az emberekkel felfogásuk szerént." Ekkor így szólék:

A mióta te nyelvtannal bajlódol,
Nyugalmam tűnt szivemből és agyamból.
Tőrbe ejtett szívem, szemem rád vetem,
S te Amruról s Zaidról fecsegsz én nekem.

Elutazásom reggelén egyvalaki így szólt hozzá: "Szádi maga az illető." Futva jött hozzám, nyájaskodva beszélt, és így sajnálkozott elválásunk fölött: "Annyi időn át nem mondhattad: "Szádi vagyok, hogy szolgálatodra állhattam volna, úgy a mint nagy embereket szoktak fogadni?" Szólék: "Veled levén, számon e hang ki nem jött, hogy én vagyok!" Ő viszonzá: "Mi lenne, ha pár napig e vidéken tartózkodnál, hogy az irántad való szolgálat szerencséjében részesülhetnénk?" - "Nem tehetem, szólék, e versek szerént:"

Hegyek között egy bölcs embert találtam,
Lemondva élt barlangszerű lakában.
Mért nem jősz be városunkba? kérdezém,
Könnyíthetnél szíved baján, keservén.
Kerülöm a városi sok szép leányt,
Síkos földön elcsúszik az elefánt.

E szavak után homlokon csókoltuk egymást és elváltunk.

Mit ér a csók barátunknak homlokán,
Ha a válás gyorsan jő rá azután?
Két váló társ hasonló két almához:
Egy arc piros, másika meg sápadoz.

Ha a válás pillanatát túlélem,
Barátságom nem volt igaz, úgy vélem.

1) Az Alaeddin név alatt ismeretes szultán, aki uralkodott 1200-1220. Kr. u. Az itt említett békekötés 1208-ban történt.
2) Alig visszaadható szójáték, mely egy arab rhetorikai figurában áll.

15. elbeszélés

A hidsazi karavánban útitársam volt egy dervis, kinek egy arab emír száz dénárt adott családja fenntartására. Egyszer Khafadsah1) törzsbeli rablók ütöttek karavánunkra s mindenünket elvitték. A kereskedők sírásra és panaszra fakadtak, és hiábavaló sopánkodást csaptak.

Könyörgés vagy siránkozás egyre mén,
Aranyodat visszakapni nincs remény.

Csak a dervis maga maradt szokott hangulatában, és nem változott legkevésbé. "Talán nem vitték el vagyonodat?" kérdém. "El ám, felelé, de nem voltam bírásához annyira hozzászokva, hogy elvesztése nekem oly nagy keserűséget okozna."

Ne kösd szived semmihez és senkihez;
Különben a válás igen nehéz lesz.

"Amit mondál, szólék, nagyon illő az én esetemhez; mert ifjú koromban barátságot kötöttem egy ifjúval, s ragaszkodásom oly nagy volt iránta, hogy az ő arca volt szemeimnek Kiblája, s a vele való társaságom volt életem tőkéjének kamatja."

1) A híres Beni Amír arab törzsek egyik ága.

Tán az égnek angyala volt, egyéb nem,
Mert a földön nincs ilyen lény, csak égben.
Barátomra mondom mást nem szeretek;
Mert milyen ő nincsenek más emberek.

Egyszer csak létének lába a halál sarába süppedt, és az elválás füstje csaladjából égre csapott. Arcomat napokon át porára fektettem. Az ő veszte fölött mondott verseim a következők:

Bár csak mikor lábadat a halál-fulánk átjárta,
Szegte volna fejemet is végzetemnek handsárja.
Hogy ne látnám a világot, mikor veled nem lehet!
Itt kesergek poraidnál, fedné por a fejemet!

Ő, ki addig elaludni nem tudott,
Míg nem érze liljom s rózsa-illatot:
Rózsabokrát elvesztette arcáról,
S tüske, bogáncs fakadt sírján porából.

Elvesztése után erősen föltettem magamban, hogy életem hátralevő idejére összehajtom a vonzalom szőnyegét, s nem forgok többé társaságban.

Jó volna a tenger haszna, ha nem volna hulláma,
Rózsa mellett kedves ülni, ha tövis őrt nem állna.
Jártam tegnap, mint a páva, barátomnak kertjében,
S ma zsugorgok, barát nélkül, mint kígyó rossz kedvében.

16. elbeszélés

Elbeszélték egy arab fejedelemnek Leila és Medsnun1) történetét, és az utóbbinak szerelmi tébolyát, minek folytán szép lelki tehetsége és ékesszólása dacára a pusztába bujdosott, és akaratának gyeplőit kezéből kieresztette. A király megparancsolá, hogy eléje vezessék és szemrehányásokkal illette: "Mi kivetni-valót találtál az emberi lélek nemességén, hogy az állatok szokásait vetted fel, és kerülöd a társalgást az emberekkel?" Medsnun sóhajtva szólott:

1) Leila és Medsnun a rajongó szerelem példányképei keleten, hol e két név ugyanazonos a mi Romeo és Juliánkkal. Az ő történetöket számos keleti költő feldolgozta. Fuzuli török költőnek e tárgyú művét önálló munkában e sorok írója ismertette és részben lefordította.

Barátaim ócsárolják hozzá való szerelmem,
Láthatnák őt csak egy percig, nem szólnának ellenem.

A kik feddik gyengeségem s gúnyolnak,
Ha láthatnák arcát e szép angyalnak:
Láttán, tudom, zavar szállna eszükre,
S bevágnának, nem narancsba, kezükbe1).

1) Célzás a keleti költészet egy másik szerelmi históriájára, a "Juszuf és Zuleikha" címűre, melyben Zuleikháról mesélik, hogy narancsevés közben pillantá meg legelőször Juszufot, s szépségén annyira elámult, hogy a narancs helyett ujjait vágta meg.

Hogy a való tényállás az állítás alaposságát igazolja, eszébe jutott a királynak, hogy meggyőződjék Leila szépségéről, hadd lássa, milyen az a szépség, mely ezt a nagy zavart okozá. Kiadta a parancsot fölkeresésére. Kutattak az arab törzsek tanyáin; lótottak, futottak; végre feltalálták Leilát, és a királynak palotájába vezették. A király szemügyre vette termetét, és látott egy fekete, gyenge, vézna alakot. Az ő szemében nagyon alárendeltnek látszott, mert az ő háremének legutolsó rabnője is szebb és ékesebb vala. Medsnun leolvasta arcvonásairól gondolatait és szólt: "Királyom, Medsnun szemének ablakából kell a Leila szépségét nézned, hogy szerelmének titkát kinyilatkoztassa."

Búmra nálad nem keresek részvétet,
Társul veszem, a ki ilyen kínt érzett.
Vele folyvást beszélgetek bajomrul,
Két száraz fa lángra nagyon hamar gyul.

A mi az én kedvesemről füleimbe elhatott,
Ha hallaná, zokogásra késztetné a galambot.
Mondjátok meg barátaim annak, ki nem szeretett:
Nem is sejted azt a nagy kínt, mely szaggatja keblemet.

Egészséges ember nem érti fájdalmam,
Annak tárom csak fel, ki jártas már abban.
Darázs fulánkjáról nem beszélek annak,
Ki még nem érezte, mily kínjai vannak.
Míg nem gyötri szived, mint a kínom olyan,
Fájdalmamat neked minek panaszoljam?
Ne mondd, hogy van másnak oly sebe mint nékem,
Ő kezében tart sót, én sebemben érzem.

18. elbeszélés

Mesélik egy Hamadáni bíróról, hogy szégyenletes bűntényt követett el. Hírül vitték a királynak: "Ez a nagy botrány történt országodban; mit parancsolsz tenni?" - "Én őt hírből kitűnő embernek ismerem, válaszolá, és a század rendkívüli jelenségének tartom. Meglehet, hogy ellenségei az ő rovására koholták e dolgot; mende-mondának én hitelt nem adhatok, míg róla saját szememmel meg nem győződöm; mert a bölcsek mondják:"

Ki kezével hebehurgyán kardjához nyúl hirtelen,
Kezét később bűnbánólag mardosni lesz kénytelen.

Mondják, hogy a király kora reggel néhány bizalmas emberével a kádi lakására ment. A gyertyát még égve találta, a bor kiöntve, az övegek eltörve; a bíró pedig mámorban feküdt, s önkívületében a király ottlétéről tudomást sem vett. A király csöndesen fölkelté és szólt: "Kelj föl, a nap már föl kelt." A bíró azonnal megértette állapotját és szólt: "Melyik világtájon kelt föl?" - "Keleten," válaszolá a király. "Hál' istennek, felelé a bíró, a bűnbocsánat ajtaja tehát még nyitva van, ama mondás szerént: "A bűnbocsánat ajtaja nem lesz zárva az isten szolgái előtt, míg a nap nem kél fel nyugaton", és folytatá: "Bocsánatot kérek istentől, és bűnbánatot teszek neki."

Két körülmény sodort engem hibákba,
Mostoha sors és itélet hiánya.
Ha büntetni akarsz engem, okod van;
Ha megbocsátsz, ezt teszed még legjobban.

A király szólt: "A bűnbánat ebben a pillanatban, midőn saját vesztedet beláttad, mit sem ér; mert a Korán mondja: "Mit sem ér nekik az ő hitök, midőn büntetésünket látják."1)

1) Korán XL, 86.

Mit ér, ha a lopást akkor hagyod félbe,
Ha már el nem juthatsz a ház tetejére?
Gyümölcsre, te magas, ne nyúlj tilos kézzel,
Alacsony emberke oda úgy sem ér fel.

"Egy ilyen bűntény után, melyet te elkövettél, a menekülés útja számodra zárva van," szólt, és a megtorlás poroszlói hatalmukba vették a kádit. Ő szólt: "Egy szót kívánok csak szólani a király javára." A szultán kérdé: "Mi az?" Ő így szólt:

Ruhád ujját fejem fölött megráztad1)
Ám én azért nem hagyom el ruhádat.
Bár bűnömért büntetést kell szenvednem,
De irgalmad reménye él keblemben.

A király szólt: "Kedves ötletet és csodálatos mondást ejtettél. De ellenkeznék a józan ésszel és törvénnyel, ha érdemed és ékesszólásod ma a megtorlás karmaiból kimentene. Elhatároztam, hogy mások példájára a fellegvár csúcsáról ledobatlak." Felelt a kádi: "Világ ura, családod kegyessége tartott engem, s nem csak magam követtem el ezt a hibát; azért kérlek, dobass le egy mást helyettem, hogy én okuljak rajta." A király nevetésre fakadt, megbocsátotta hibáját, és így szólt ellenségeihez, a kik kivégeztetését tanácsolták:

Nektek is van mindeniknek vétketek,
Mért hát a vád azokra, kik vétenek?
Mert ki látja enhibáját, gyengéjét:
Az nem siet mást gyalázni, hogy ha vét.

1) A ruha ujját valaki fölött megrázni képes kifejezés annyit jelent, mint valakit eltaszítani, elitélni, elűzni, elhagyni.

19. elbeszélés

Volt egy nemes ifjú, tiszta lelke, szive,
Egy másik ifjúval lépett nemes frigyre.
Azt olvastam róla, hogy utazást téve,
Barátjával került tenger örvényébe.
Meglátva egy hajós, mentő kezét nyujtja,
Mielőtt a hullám összecsapna rajta.
De a hullámsírból kiált a mentőre:
"Hagyj engemet, mentsd ki barátom előre!"
Míg e szókat mondá, sötétült világa,
S haldokolva, hallák, íly szókat kiálta:
"Ne hallgasd a gyávát, barátságról szólva,
Ha barátja bajban, feledkezik róla."
Ime a barátok ekép cselekedtek,
Okulásul mondtam e szép példát nektek:
Mert barátság útját úgy ismeri Szádi,
Mint az arab nyelvet beszéli bagdádi.
Hű barátod ha van, kösd hozzája lelked;
A világot aztán fel nem is kell venned.
Ha Medsnun és Leila sírjából feljönne,
Szerelme regényét föllelné e könyvbe.

Hatodik fejezet

A gyöngeség és öregségről

1. elbeszélés

A damaskusi dsámiban több tudós társaságában eszmecserét folytattam. Belép hirtelen egy ifjú az ajtón és szól: "Van köztetek olyan, aki persául tud?" Rám mutattak s én szólék: "Mi kell?" Ő folytatá: "Egy százötven éves öreg a halállal vívódik és persául mond valamit, amit mi nem értünk. Ha szivességből oda fárasztanád lábad, jutalmat kapnál. Meglehet, hogy végrendelkezést esz." Midőn ágyához léptem, szóla:

Azt hivém, hogy pár percet még élhetek,
De, jaj! végső lehelletem közeleg.
Asztalomon, hiszem, van még eleség,
De, jaj! látom, azt felelik: már elég!

Megmagyaráztam e szavakat a szíriaiaknak arabul. Csodálkoztak ezen embernek hosszú életén és azon, hogy bánkódik elmúltán. "Hogy érzed most magad?" szólék hozzá. "Mit mondjak?" válaszolá.

Nem tudod tán, mily fájdalmas az nekünk,
Ha szánkból csak egy fogat kell vesztenünk?
Vess hát hozzá, mily kín fog el bennünket,
Midőn testünk válni látja lelkünket.

Szólék hozzá: "Űzd el képzeletedből a halál rémképeit és ne engedd, hogy gondolataid lelkeden uralkodjanak; mert a görög bölcsek mondák: "Habár egészséges is a test, mégsem kell hallhatatlanságra számítani, és a veszélyes betegség még nem jelent halált. Ha parancsolod, orvost hivatunk, hogy rendeljen valamit, ami meggyógyítson." - "Hagyjátok azt!" szólt.

A bölcs orvos lecsüggeszti két kezit,
Ha látja, hogy már a halál közelit.
Házát belül most festi a gazda ki,
Pedig fala készül összeszakadni.
Fél az öreg, nehogy halál rácsapjon.
S szandálfával dörzsölgeti vén asszony.
Ha az erő egyensulya bomlik már,
Se gyógyerő, se kuruzslás nem használ.

2. elbeszélés

Mesélik egy öregről, hogy nőül vett egy fiatal leányt; lakását rózsákkal díszíté, elvonulva ült vele, s szemét, szívét ő rá függesztette. Az egész éjet álmatlanul töltötte, tréfákat és nyájaskodásokat mondott neki, abban a reményben, hogy neje kedvét megnyeri s társaságába beletörődik. Egyik éjjel aztán így szólt: "A legnagyobb szerencse lett osztályrészed, és a boldogság szeme őrködik feletted, hogy frigyre léptél egy öreg emberrel, aki tapasztalt, világlátott, az élet hőségét és fagyát kiállotta, a jót és rosszat megismerte, a meghittség jogait és a barátság szabályait megfigyeli, gyöngéd és jó-akaró, nemes jellemű és kellemes beszédű.

Kézben hordom szívedet, míg tehetem,
Ha kínzol is, sértésnek azt nem veszem.
Papagájkint ha kérsz cukor-élelmet:
Édes lelkem feláldozom éretted.

Nem estél foglyul kezeibe egy ifjúnak, aki öntelt, üres fejű, könnyelmű, aki minden percben mást gondol, minden éjet máshol tölt, s minden nap más társat keres.

Ifjú kincse kedves arc és víg kedély,
Ámde tőle hűséget te ne remélj.
Hogy lehetne hűséges a csalogány,
Minden nap egy más rózsának dalolván?

Lásd az öreg emberek ésszel és megfontolással élnek, nem pedig esztelenséggel, ami az ifjúság hozománya."

Végy magadnak társat, ki jobb magadnál,
Hasonlótól semmi jót nem kaphatnál.

Az öreg mondja: "Sokat beszéltem neki ebben a szellemben, s már azt hivém, hogy szíve hálómba került és rabom lett. Egyszerre azonban fagyos sikolyban tört ki és szólt: "Minden szavadnak, melyet eddig előttem mondottál, értelmemnek mérlegén nincs annyi becse, mint annak a mondásnak, melyet saját dajkámtól hallék: "Egy fiatal nőnek jobb egy tőr a mellébe, mint egy öreg melléje."
Szóval nem voltak egyességre hozhatók és elváltak egymástól. Midőn a válás utáni törvényes idő lejárt, az elvált nőt elvette egy mogorva arcú, üres kezű és rossz természetű ifjú. A nőnek durva bánásmódot, keserűséget, sanyargatást kelle kiállania. Mindamellett hálát adott az istennek, ily szavakkal: "Hála istennek, hogy attól a kínzó gyötrelemtől megszabadultam, és ebbe a szerencsébe jutottam."

Habár nyers és durva is a jelleme,
Legyőzi azt szép arca és kelleme.
Égjek inkább veled pokol tüzében,
Mintsem mással gyötrődjem az édenben.
Fokhagyma-szag szép-arcútól jobb nekem,
Mint a rózsa illata rút kezeken.

3. elbeszélés

Diarbekirben vendége voltam egy öregnek, kinek nagy gazdagsága mellett egy szép-arcú fia volt. Egy éjjel a következőt mesélte nekem: "Egész életemben nem volt ennél a fiúnál több gyermekem. Van ebben a völgyben egy fa, melyhez búcsúra járnak az emberek, hogy szükségükben segítséget kérjenek. Éjeken át imádkoztam ennek a fának a tövében istenhez, míg ezt a fiút adta nekem." Hallám, midőn ez a fiú így szólott barátaihoz: "Hejh csak tudnám, hol az a fa, hogy alatta imádkozva atyám halálát kérhetném!" A fiú meg gúnyolódva mormogja: "Be együgyű az én apám!"

Hejh, de sok év mult el immár azóta,
Hogy utószor látott atyád sírdombja.
Mondd, atyáddal valami jót tettél te,
Hogy fiadtól viszonzást vársz te érte?

4. elbeszélés

Ifjúságom fenhéjázásában hosszú utat tettem szaladva, és az éj beálltával kimerülve egy hegy aljában lefeküdtem. Egy vézna öreg jött a karaván nyomán és megszólított: "Miért alszol? kelj fel, nem alvásra való hely ez." Válaszolám: "Hogy menjek tovább, ha nem bírja a lábam?" Ő szóla: "Nem hallád az okosak e mondását: "Menni és leülni többet ér, mint szaladni és összeroskadni?"

Hé, ne siess, ha célt érni törekszel,
Fogadd szavam, lassan haladj, ne tüzzel.
Az arab ló egy két órát fut, rohan,
Míg a teve éjjel-nappal úton van.

5. elbeszélés

Volt a mi társaságunkban egy vidor, tréfás, ékes szavú kedves ifjú. Szive még semmiféle keserűséget sem szenvedett, és ajkai szüntelenül mosolyogtak. Sok idő telt el, mialatt nem találkoztam vele. Később midőn újra láttam, nős volt és gyermekei voltak. Jó kedvének gyökere el volt vágva és vidámságának rózsái elhervadtak. "Mi lelt téged? kérdém, micsoda dolog ez?" Ő válaszolá: "Mióta gyermekeim vannak, gyerekségre nincsen többé kedvem."

Ha már öreg lettél, hagyd a gyerekséget,
Mi ifjúnak illik, nem való már néked.

Feje pajzánságát kiverte az élet,
Tehetetlen feje érinti a térdet.

Ifjú ember kedvét ne keresd öregnél,
A rohanó patak forrásához nem tér.
Aratásra érett gabonának szála
Nem áll olyan büszkén, mint ifjanta álla.

Ifjúságom kora kezemből szállt tova,
Szivem szép világa nem tér vissza soha.
Oroszlán karmaim ereje elfajzott,
Hiúz módjára most rágnom kell csak sajtot.
Haját egy vén asszony feketére festvén,
Ej anyóka! szólék, életednek estjén,
Feketére hajad bár mennyire fested,
Soha sem lesz attól egyenessé tested.

6. elbeszélés

Egyszer fiatal meggondolatlansággal kemény szavakat ejték ki anyám ellen, aki sebzett szívvel egy sarokba ült és sírva szóla: "Elfelejtetted talán gyermekséged idejét, hogy így bánsz velem?"

Mily szép szókat monda fiának egy öreg,
Mikor tigris-naggyá, elefánttá nőtt meg:
Ha visszagondolnál a kis gyermekkorra,
Mikor ápoltalak karjaimon hordva,
Most hogy oroszlán vagy, én meg öreg, gyönge:
Szíved engem, tudom, kínnal nem gyötörne.

7. elbeszélés

Volt egy gazdag sövénynek egy beteg fia. Barátai így szólottak a gazdaghoz: "Jó volna, ha javára a Koránt elolvastatnád, vagy áldozatot hozatnál; az irgalmas kegyelmes isten így talán visszaadná egészségét." Az apa egy ideig gondolatokba merült, aztán szóla: "A Korán olvastatása üdvösebb; mert a szent könyv kéznél, a nyáj pedig távol van." Egy szellemes ember hallván ezt, így szólt: "Azért választá az olvasást, mert a Korán a nyelve hegyén van, az arany pedig szíve fenekén."

Nehéz meghajolni imára a nyaknak,
Ha vele a kezek alamizsnát adnak.
Dénárért mint szamár elfetreng a sárba;
De ha imát kérnek, mond akár száz számra.

8. elbeszélés

Megkérdeztek egy öreg embert: "Miért nem nősülsz" - "Nincs semmi kedvem vén asszonyhoz", felelé. "Hát végy el fiatal nőt, válaszolák, hiszen van elég pénzed." - "Én, ki öreg vagyok, szóla, nem érzek semmi hajlamot vén asszonyok iránt, hogyan szerethetne hát egy fiatal nő engem, aki öreg vagyok?"

Férfiasság, ifjú erő, s nem a kincsek hódítnak;
Mázsa kincsnél deli bajnok kedvesebb az asszonynak.

Hetedik fejezet

A nevelés befolyásáról

1. elbeszélés

Volt egy vezérnek egy együgyű fia; elküldte őt egy tudóshoz, ezzel az üzenettel: "Neveld nekem ezt a fiút, talán okos lesz belőle." A tudós oktatta egy ideig; nem volt sikere. Ekkor atyjához külde valakit ezzel az üzenettel: "Nem lesz ebből okos soha; én bolondulok meg inkább tőle."

Fogékony elmével aki meg van áldva,
Jó nevelés magja termékeny lesz rája.
De a kovács fegyvert jóvá nem tesz soha,
Ha acélja hitvány s megveszi a rozsda.
Márthatod bár hétszer tengerbe az ebet,
Mindenik mosással piszkosabbá teszed.
Jézusnak szamarát bár Mekkába vidd el,
Visszakerül onnan, s szamár marad, hidd el.

2. elbeszélés

Egy tudós ilyen tanácsokat adott: "Szívem gyermekei, tanuljatok műveltséget; mert a világ hatalma és gazdagsága nem érdemel bizalmat. Arany, ezüst az úton veszélynek van kitéve; vagy elviszi egyszerre a tolvaj, vagy gazdája nyakára hág lassanként. De a tudás élő forrás, állandó gazdagság. Ha a művelt ember el is veszti vagyonát, nem esik kétségbe; mert a tudás saját magában hordja a vagyont. A tudós ember, bárhová is menjen, mindenütt megbecsülik s ő ül a díszhelyen. Az érdem nélküli ember él koldus-falatokkal, és keserűséget tapasztal.

Nehéz lehet, rangot vesztve, más szavára hajlani,
S tűrni sértést, ha előbb csak hízelgést hall valaki.

Sziriában forradalom ütve ki,
Elköltözött lakhelyéről mindenki.
Paraszt ember jól kitanult szülötte
Eszével a vezér-rangig felvitte.
Míg a vezér elhanyagolt magzatja
Falu népét koldulással zaklatja.

Ha kell apád öröksége; tudományát szerezd meg.
Máskülönben tíz nap se kell, s nyakára hágsz mindennek.

3. elbeszélés

Egy jeles tudós, ki a király fiának nevelését vezette, megverte a fiút minden tekintet nélkül, és rendkívüli szigorral bánt vele. A fiú türelme elfogyván, elpanaszolta atyjának, hogy tovább ki nem állja, és ruháját fölemelte a megütlegelt testrészről. Az atya részvétre ébredt, elhivatta a tanítót és így szóla hozzá: "Közönséges alattvalóim gyermekeivel nem jársz el oly kíméletlen módon, mint fiammal; miért teszed ezt?" Ő szólt: "Minden embernek, de különösen a királynak illik megfontolva beszélni és helyesen cselekedni; mert a mi szájukból és kezükből jő, mindaz bizonnyal ismétlésre talál másoknál; a nép mende-mondájának ellenben nem tulajdonítanak annyi fontosságot."

Kövessen bár száz botlást a dervis el,
Társitól ő gáncsot egyért sem visel.
De a szultán kövessen el egyet bár,
Annak aztán országszerte híre jár.

"Azért nagyobb figyelmet és gondot kell fordítani a királyfiak mint a nép gyermeke hibáinak kijavítására."

Gyermekkorban ha nevelést nem adnak,
Felnőtt korban szerencséje nincs annak.
Tetszésedre hajlik az ág, ha zöld még,
De ha száraz, nem hajlik már, csak elég.

Görbült ágat vissza-hajthatsz könnyedén,
De a szálfát erőltesd bár, nem megyen.

A tudós előadásának meggyőző volta és nevelési módjának helyessége által megnyerte magának a király tetszését; díszruhát és pénzt adatott neki s fölemelte méltóságát.

4. elbeszélés

Láttam Magrebben egy iskola-tanítót, komor volt tekintete, mogorva beszéde, rossz természete másokat gyötörni szeretett, koldulgatott és nem ismert mérsékletet. A mohammedánok csupán látásán elkomorultak, és ha olvasta a Koránt, sötétség szállt szívükbe. Az ártatlan fiúk és leányok csapatja került az ő igazságtalan kezeibe, anélkül, hogy nevetni bátorságuk és beszélni merészségük lett volna. Majd fölképelte az egyiknek ezüst-fehér arcát, majd verdeste a másiknak kristály-lábát. Szóval napfényre jött sok adag gazsága, megverték és elűzték. Az iskolát aztán egy békés ember kezébe adták, egy ártatlan vallásosnak, egy gyöngédlelkű jó embernek, aki egy szót sem ejtett ki szükség nélkül, és kinek nem jött ki a száján semmi olyan, ami másnak kellemetlenséget okozhatott. Az első tanítói iránt félelem kipárolgott a gyermekek fejéből, és eljöttek az angyali jóságú másikhoz. Egymás után mind megannyi ördögök lettek, és a jósága iránti bizalomból felhagytak a tanulással. A legtöbb időt játékkal töltötték, egymás fején tördesték össze író-tábláikat, melyeken az írás befejezetlen maradt.

Hol tanítók szigort ki nem fejtenek,
Cigány-vásárt csapnak ott a gyermekek.

Két hét mulva azon iskola ajtaja előtt haladtam el, s láttam az első tanítót, akinek elégtételt adtak és visszahelyeztek hivatalába. Nagyon bosszankodtam és szólék: "Istennél a hatalom! Miért tették másodszor is az ördögöt az angyalok tanítójává?" Egy világlátott öreg hallotta szavaimat, mosolygott és szólt: "Nem ismered ezt a mondást?"

Fiát a sáh iskolába elvíve,
Ezüst táblát aggatott a mellire.
Arannyal az ezüst táblán írva áll:
Kemény mester jobb az édes apánál.

5. elbeszélés

Egy pap fia nagybátyjai örökségéből nagy mennyiségű kincset kapott kezeibe. Kicsapongó pazar életet kezdett és a tékozlást tette szabállyá. Szóval nem volt bűn és aljasság, melyet el ne követett és szeszes ital, melyből ne ivott volna. Egyszer jó tanácsul így szólottam hozzá: "Fiam, a bevétel víz, és az élet forgó malomkő, azaz, nagy kiadást csak az tehet, aki biztos jövedelemmel bír.

Jövedelmed ha nincs, hát élj szerényen.
Tengerészek zengnek egy dalt eképen:
Havasokban hogyha eső nem hullna,
Kiszáradna Tigris is egy év mulva.

Ész, erkölcs legyen szemed előtt, maradjon a játék, élvezet; mert ha a gazdagság kimerül, szükséget fogsz szenvedni és bánatot fogsz érezni." Az ifjú, ivásban és fuvola hangjában találva gyönyörét, nem hallgatott szavaimra. Jó tanácsomat megtámadva szólt: "A jelenvaló élvet a jövőbeli aggodalommal megzavarni nem fér össze belátó ember nézetével."

Kinek vágya teljesül s él boldogul,
Bajtól félve mért gyötrődik botorul?
Menj, barátom, élj vígan és gondtalan,
Ne bántson ma az a gond, mi holnap van.

Leginkább illik ez én rám, aki a tisztelet helyére ültem, a nagylelküséggel frigyesültem, s kinek jótéteményei szájról szájra járnak.

Aki szert tesz kegyességgel hírnévre,
Ne tegyen az lakatot a kincsére.
Ha nagylelkű nevet nyertél falvadban,
Világ elől elzárkóznod hasztalan.

Láttam, hogy tanácsom nem volt ínyére, s hogy az én égő lehelletem semmi hatással se volt az ő hideg vasára. Felhagytam tehát a tanáccsal, s társaságától elfordítám arcomat; a lelki nyugalom szögletébe telepedtem, s a bölcsek eme mondásával vigasztaltam magam: "Vidd el az üzenetet, melyet te rád bíztak, ha el nem fogadják, nem a te hibád."

Ha tudod is, hogy szavadra nem adnak,
Csak adj hangot jóakaró szavadnak.
Megéred még, hogy a bolond embernek
Kezeire kemény békók veretnek.
Akkor kezét összecsapja jajgatva:
Bölcs ember te! mért nem hajték szavadra?!

Egy bizonyos idő mulva saját szemeimmel láttam beteljesülni, ami rosszat az ő ügyét illetőleg megjövendöltem; mert foltot foltra rakott és koldult falatokkal tengette életét. Elszorult a szivem az ő szerencsétlen sorsán, de nem találtam emberségesnek, hogy szemrehányásokkal tépjem fel szive sebét és sót hintsek reá. Igy szólék magamban:

Aljas bolond elmerülve mámorba,
Nem gondol a szükségre és nyomorra.
Minthogy a fa nyáron mindent elfecsél,
Nem is marad semmije, ha jön a tél.

6. elbeszélés

Egy király átadta fiát egy tudósnak és szólt: "Ez itt a te fiad, neveld őt, mintha saját gyermeked volna." - "Amint parancsolod" szóla. Néhány éven át a tanító sok fáradságot fordított az ifjúra; de nem volt sikere. Fiai ellenben a tudományban és ékesszólásban nagy előmenetelt tettek. A király szemrehányást tett a tudósnak és szólt: "Igéreted ellen cselekedtél, és nem teljesítéd hűségesen az elvállalt kötelességet." - "Királyom, világ ura; felelé a tudós; a nevelés ugyanaz volt, csak a tehetség volt különböző."

Arany, ezüst habár kőben teremnek,
Minden kőbe nincs ám nyoma ezeknek.
Bár a göncöl mindütt ragyog egyaránt,
Emitt szattyánt, amott termel kordovánt.

7. elbeszélés

Hallottam, midőn a szufi dervisek egyik főnöke így szólott a növendékhez: "Fiam, ha Ádám fiai a mindennapi kenyérosztó istenre is annyit gondolnának, mint magára a kenyérre, úgy rangban az angyalok fölé kerülnének."

Gondoskodott rólad isten akkor már,
Mikor te még öntudatlan mag voltál.
Adott lelket, észt, jellemet, értelmet,
Bájt, beszédet, okosságot, képzelmet.
Tíz ujjat tett egymás mellé kezedre,
Vállaidról két hosszú kart ereszte.
Ezek után, te kishitű! pörölsz még,
Hogy az isten veled nem is törődnék?

8. elbeszélés

Láttam egy arabot, ki így szólt fiához: "Fiacskám, a feltámadás napján ezt kérdik tőled: "Mit tettél? és nem: Ki volt a szépapád?" Azaz (persául) azt kérdik tőled az ítéletkor, mik tetteid és nem ki az apád?"

Kába-szőnyeg, mit ájtattal csókolnak,
Nem köszöni díszét selyem-hernyónak.
Egy pár napik ott fekvén a szentélyben,
Mint a szent hely maga is oly szent épen.

9. elbeszélés

A bölcsek azt állítják műveikben, hogy a skorpiók nem a többi állatokkal közös módon jönnek a világra; hanem, hogy anyjuk beleit kirágják, s anyjukat megölve kerülnek a pusztába. A skorpiók odvaiban látható bőrök erről tanuskodnak. Egy napon szóba hoztam ezt a különös dolgot egy magas személynek, mire ő így szólt: "Szívem tesz tanuságot ezen állítás igaz voltáról, ami másként nem is lehet; mert gyermek-korukban azok is így bánván anyjukkal, nem csoda, ha nagy-korukban szintén nem részesülnek több tisztelet és szeretetben.

Jó-tanáccsal szólt egy apa fiának:
Nemes fiam, figyeld meg, mit tanácslok.
Aki maga fajtájához hűtelen,
Boldog s tisztelt itt a földön nem leszen.

Ezt kérdezték egy skorpiótól: "Miért nem jársz ki télen is fészkedből?" Ő felelé: "Miféle tiszteletben részesülök nyáron, hogy telén is ki kellene járnom?"

10. elbeszélés

Áldást várt egy dervis neje, és ideje nagyon közel volt. A dervisnek nem voltak életében gyermekei s így fohászkodott: "Ha az isten fiút ad nekem, csuhámon kívül a derviseknek ajánlom mindenem." Véletlenül fia született; ujjongott a dervis, és amint mondá, megvendégelé rendtársait. Néhány év mulva, visszatérve szíriai utamból, a dervis város részébe mentem s tudakozódtam utána. Ezt felelék: "A rendőrtiszt fogságában van." Én kérdém: "Mi okból?" Felelék: "Fia bort ivott, verekedést kezdett és vért ontott, aztán megszökött a városból. Ezért aztán elfogták az atyját, láncot vertek nyakára és nehéz békót lábára." Ekkor szólék: "Ezt a baját ő könyörögte ki magának istentől."

Ej, barátom, ha az anya megáldva
Gyermek helyett kígyót hozna világra:
Jobbnak tartnák bizonnyal az okosak,
Mint ha létet ad egy hitvány gonosznak.

11. elbeszélés

Még gyermek valék, midőn egy nagyot a serdült korról megkérdeztem. Ő felelé: "Meg van írva a könyvben, hogy három ismertető jele van; de valójában csak egy a fő, hogy inkább törekszel a nagy és hatalmas isten tetszésére cselekedni, mint szived gyönyörének hódolni. Akiben ez a tulajdon nincsen meg, az nem mondható érettnek."

Ha egy csepp víz formában áll negyven nap,
Ember-formát, hidd el nekem, könnyen kap;
Ám azt, aki negyven éves esztelen,
Embernek én részemről nem nevezem.

Nagylelkűség, gyöngédség tesz emberré,
Nem a test, ha isten széppé teremté.
Erény a fő, mert hisz képet festhetünk
Falra is, ha van festékünk, ecsetünk.
Ha az ember nem néz erényt, jellemet,
Kép s ember közt különbséget nem tehet.
Világ-élvet megszerezni nem érdem,
Nyerj egy szivet, ha képes vagy, ezt értem.

12. elbeszélés

Egyik évben civódás támadt a mekkai gyalogos zarándokok között. A gyalogolók között voltam magam is. Valóban mi egymás képének és fejének estünk, s a gonoszságnak és verekedésnek adóztunk. A teve-kosár egyik felén ülőt hallottam, amint kosár-társához így szóla: "Csodálatos! Az elefántcsont gyalogosak1) ha a sakktábla mezejét bejárták, királynévá, az az jobbakká lesznek, mint voltak. A zarándok gyalogosak ellenben a sivatag szinét befutva, rosszabbakká lesznek."

Mond részemről zarándoknak, ki az embert zaklatja,
S alamizsna-koldulással köpenyünket szaggatja:
Nem vagy hadsi;2) nézd e tevét, ez zarándok igazán,
Bogáncsot rág, terhet cipel, s kegyetlenül izzad ám.

1) A persa sakktáblán a parasztot gyalogosnak (piade) nevezik; a királyné neve persául ferzin.
2) Zarándok.

13. elbeszélés

Egy hindu a tűzjáték csinálását kezdé tanulni. Egy okos ember így szólt hozzá: "Te, aki nád-kunyhóban lakol, nem neked való ez a játék."

Ha nem tudod, helyes lesz-e amit beszélsz, hát ne szólj!
S ha hiszed, jobb nem felelni, akkor hát ne válaszolj!

14. elbeszélés

Szembajt kapott egy szegény ember, s elment az állatorvoshoz, hogy gyógyszert adjon neki. Az állatorvos abból a gyógyszerből, melyet az állatoknál szokott használni, adott neki a szemére s az emberke megvakult. Bíró elé vitték a dolgot s ez így itélt: "Az állatorvos nem köteles kártérítést fizetni; mert ha az illető szamár nem lett volna, nem ment volna állatorvoshoz." E történetnek az a veleje, hogy megértessük, miszerént ha valaki tapasztalatlanra bízza fontos ügyét, nemcsak kárt vall; de az okosak még azonfelül gyönge elméjűnek is tartják.

Okos ember ha van fontos nagy gondja,
Minden hitvány himpellérnek nem mondja.
Gyékény-fonó szövés-fonást értse bár,
Selyem-fonó gyárba azért még se jár.

15. elbeszélés

Volt egy nagy úrnak egy jól nevelt fia. Meghalt s így szóltak az atyához: "Mit írjunk a koporsójára?" Ő felelé: "A dicső könyvnek (Korán) tisztelete és becse sokkal nagyobb, hogysem azt olyan helyekre írni szabad volna; mert az idő letörülné, emberek taposnának fölötte és az ebek berondítanák. Ha azonban valamit mégis írni akartok, hát elég lesz ez a két párvers:

Valahányszor kertemben a lomb virult,
Örömtől a szívem mindig felvidult.
Jer, barátom, tavasszal e sírhantra,
S lásd a zöldet, mely poromból kihajta.

16. elbeszélés

Egy jámbor ember elhaladva egy hatalmas úr előtt, látta, hogy egyik szolgájának kezét lábát megköttette és megverette. Igy szólt a gazdaghoz: "Fiam, a nagy és igazságos isten egy hozzád hasonló embert adott a te hatalmadba, és előnyt adott neked vele szemben. Adj azért hálát a nagy istennek, és ne engedj meg magadnak annyi kegyetlenséget irányában; nehogy holnap, a feltámadáskor ez a rabszolga jobb legyen náladnál, és szégyelned kelljen magadat miatta."

Ne támadd meg indulattal cseléded,
Zaklatással gyötrött szivét ne sértsed.
Tíz dénáron jutott szegény kezedbe,
Nem hatalmad szavával lett teremtve.
Meddig e gőg, önkénykedő felsőbbség?
Feletted is van egy lény, egy felsőbb még.
Arszlán, Águs kemény ura, ne feledd,
Urad, bírád itél egykor feletted.

A hagyományban így szól maga a próféta (örök üdv legyen vele!): "A feltámadáskor az fog legnagyobb kínt okozni, midőn a paradicsomba küldik a derék rabszolgát, a gonosz gazdát pedig pokolba.

Ne förmedj rá haragosan szolgádra,
S ne zaklasd őt, úgyis meg van alázva.
Szégyen volna a végnapon valóban,
Ha szabadon ő járna s te békóban.

17. elbeszélés

Egyik évben Balkhból Bamjanba akartam utazni; de az utat rablók tartották rettegésben. Egy ifjút vittem magammal útitársul, ki a pajzsot jól kezelte, a nyíllal ügyesen lövöldözött, a fegyverekkel kitünően bánt, és rendkivüli erővel bírt, olyannyira, hogy tíz ember sem tudta íját felajzani, és a legerősebb bajnokok sem tudták hátát meggörbíteni. De el volt puhulva, rendesen árnyékban tartózkodott; nem ismerte a világot és nem utazott. A katonák dobjainak hangja nem jutott el füleihez, és a lovasok kardjának villáma nem hatott szemeibe.

Nem jutott ő ellenségnek kezére,
Nyílzápor se hullott még a fejére.

Egymás nyomán haladtunk az ifjúval, s ő minden régi falat, melyet szembe kaptunk, karjának erejével ledöntött, és minden nagy fát öklének izmaival kitépett. Gőgösen kiáltott fel:

Nincs elefánt, hadd láthatná erejét a bajnoknak?
Nincs oroszlán, hogy érezné hatását a markomnak?

Igy állott a dolog velünk, midőn két hindu egy kő mögül ránk rontott, hogy megöljenek. Az egyiknek furkós bot volt a kezében, a másiknak buzogány hóna alatt. Igy szólék az ifjúhoz: "Mit habozol?"

Ha van erőd, bátorságod, rajtahát,
Lám, az ellen maga keres itt halált.

De az íjat és nyilat kiesni láttam az ifjú kezeiből, és remegés fogta el tagjait.

Nem mindnyájan, kik hasítnak kardjukkal egy hajszálat,
Állanak helyt háborúban, az ellenség ha támad.

Nem volt egyéb mit tenni, mint podgyászunkat, fegyvereinket, ruhánkat odaadni és megvenni rajtuk életünket.

Fontos ügyet bizzál csakis arra, aki tapasztalt,
Ki furfanggal oroszlánt is könnyű szerrel tőrbe csalt.
Bár az ifjú erős-karú, s bár elefánt-teste van,
Félelmében ellenétől megtörik a csatában.
Ki megfordult háborúban, magát csak az leli fel,
Jogi ügyben ne szólj mással, csak tapasztalt ügyvéddel.

18. elbeszélés

Láttam egy gazdag embernek fiát, aki leült atyjának a sírjára, és civakodást kezde egy szegény ember fiával, így szólva hozzája: "Atyám síremléke kőbül van, sírirata szinesre van festve; márvány-lappal van sírja borítva és türkiz kövekkel kirakva. S mi van a te atyádnak a sírján? Két-három téglát hordtak össze, és egy maroknyi földet dobtak rá." A szegénynek fia e szavakra így válaszolt: "Hallgass, mert amíg atyád a feltámadáskor a sulyos kőemlék alól kivánszorog, az én atyám addig már régen a paradicsomba jár."

Szegény ember, aki terhét cipeli nagy nehezen,
Halálnak a kapujában megáll sokkal könnyebben.
Ám aki él nyugalomban, gazdagság és jólétben,
Életétől nehezebben búcsúzik el, nem kétlem.
Egyáltalán jegyezd meg, hogy börtönétől megvált rab
Többet ér, mint olyan emír, kit börtönbe bezárnak.

A szamárnak ha a terhe csekélyebbe,
Csacsi uram járása is kevélyebb.

A hagyomány mondja: "Szegénynek a halál megváltás, gazdagnak kínlódás; mert amannak semmije sincs, amitől meg válnia kellene."

19. elbeszélés

Megkérdeztem egy nagyot, mit jelent a hagyománynak következő mondása: "Legnagyobb ellenséged az indulat, mely bordáid között lakik." - "Ez azt jelenti, felelé, hogy minden ellenség, ki iránt barátsággal viseltetel, barátoddá lesz, kivéve indulatodat, mely, minél inkább dédelgeted, annál nagyobb ellenséged."

Mérséklettel angyal lesz az emberbül,
Falánksággal vadállattá letörpül.
Kivel jót tész, szót fogad az teneked,
Csak a vágy tesz rabjává, ha kegyeled.

20. elbeszélés

Szádi vitatkozása egy nagyzó emberrel
a gazdagság és szegénység fölött.

Láttam egy gyülekezetben egy embert, ki külsejére dervishez hasonlított, de életmódjára nézve nem volt az; ellenszenves dolgot mivelt; felütötte az ócsárlás könyvét, s a gazdagok hibáit kezdé felpanaszolni. Beszédjével odáig ment, hogy így szóla: "Szegényeknél a hatalom keze kötve, gazdagoknál az akarat lába megbénítva."

Ki nagylelkű, annak nincsen ezüstje és aranya,
Kinek az van, annak lelkét nemesség nem zavarja.

Nekem, ki a nagyok kegyén nevelkedtem, nem tetszett e beszéd s így szólék: "Barátom, a gazdagok a nyomorultak jövedelem forrását, a magányosság lakóinak kincsét, a vándorok célpontját, az utasok menedékét képezik, s mások nyugalmáért nehéz terhet cipelnek. Csak akkor nyúlnak magok az ételekhez, midőn övéik és alárendeltjeik már jóllaktak; jólelkűségük maradékát az elhagyottak, aggok, ismerősök és szomszédok javára juttatják.

Gazdagoké fogadalom áldozat és vendégség,
Alapítvány, alamizsna s hogy a rabot kimentsék.
Azt hiszed, hogy méltóságban mérközhetel velök te,
Ki alig hogy térdet hajtasz, azt is bajjal, vesződve?

Ha van is módod jót tenni és képességed ájtatot gyakorolni; a gazdagok mindkettőt sikeresebben művelhetik; mert van hozzá tiszta vagyonuk, mocsoktalan ruhájuk, kifogástalan nevük és gondtalan szivök. A nagylelkűség ereje a kellemes falatban, az ájtatosság sikere a tiszta ruhában van. Azért kérdem, miféle erő jöhet az éhes gyomorból, miféle nagylelkűség az üres kézből? Hogyan járhat a béna láb, hogy tehet jót üres has?

Álmatlanul fetreng egész éjen át,
Ki nem tudja, hogy szerzi meg falatját.
Kincseket gyűjt nyáron át a kis hangya,
Mellyel a tél ridegségét kitartja.

Gondtalanság szegénységgel össze nem fér, s nyugodt kedély nélkülözéssel együtt nem jár. Az egyik esti imájába mélyedt, a másik elméjében forgatja az estebédet; hogyan hasonlíthatna ez amahoz?

Gondolhatunk az istenre, ha nincs gondunk kenyérre,
De kenyerén aggódónak nyugtalan a kedélye.

Azért a gazdagok ájtatosságát kedvesebben fogadja az isten, mert nyugodt a kedélyük, fogékony a lelkük, nincsenek se megzavarva, se nyugtalanítva. Kezüknél vannak az élet fenntartásának kellékei, és mindig készen vannak imádságra. Az arab mondja: "Istenhez menekülök a szegénység elől, mely a földre huz, és szomszédom elől, kit szivem kerül." A hagyomány azt tartja: "A szegénység fekete arc mindkét életben."
Ő felelé: "Nem hallottad, hogy a próféta, kit az isten megáldjon, mondá: "Szegénység az én dicsőségem."
Válaszolám: "Hallgass, mert a világ ura azon emberek szegénységére célzott, kik az isteni kegynek harcterén forgolódnak, s elvannak szánva a sors nyilai elé kiállani, és nem értette azokat a szegényeket, kik az igazak csuháját öltik fel magukra, s az összekoldult falatokat eladják.

Oh, te nagy dob, kívül lármás, üres benn,
Mit csinálsz, ha útra mégy el üresen?
Ha ember vagy, ne légy kapzsi, telhetlen,
Olvasódat ne csak pergesd kezedben.

A szegény a szemlélődő élet tudománya nélkül nem nyugszik meg addig, míg szegénysége hitetlenségben nem ér véget, mert "kevés választja el a nyomort a gonoszságtól." Csak gazdagsággal lehet meztelen embert felruházni és rabszolgát kiszabadítani. A mi fajtánkbeli emberek hogyan érhetnék el a gazdagok rangját? Hogyan hasonlíthatna a magas kéz az alacsonyhoz? Nem látod, hogy a nagy és felséges isten a paradicsom lakóiról eképp nyilatkozik az ő kijelentéseiben: "Biztos ellátásuk, jó gyümölcsük lesz, dicsérve lesznek a gyönyör kertjeiben."1) Ebből láthatod, hogy aki a földiek megszerzésével van elfoglalva, az ártatlanság üdvétől van megfosztva, és hogy a lelki nyugalom birtoka az élet fenntartásának pecsétje alatt rejlik."

Szomjas ember, ha láz bántja,
A világot vízben látja.

1) Korán XXXVII, 40-42.

Azt fogod tapasztalni, hogy az, ki viszontagságot szenvedett s kinek része vala keserűségben, mohón fog veszélyes vállalatokba, nem gondol azok következményeivel, nem fél a jövő élet büntetésétől, s nem tesz különbséget a szabad és tilos között.

Ha az ebnek fejét éri kődarab,
Azt hiszi, hogy koncot dobtak s hozzá kap,
Ha két ember visz a hátán ravatalt,
Falánk ember már azt hiszi, lát asztalt.

Isten kegyes szemmel néz a javak birtokosára, aki szabad birtokában védve van a jogtalan ellen. Feltéve, hogy nem jól fejeztem ki gondolatomat, nem indokoltam s nem bizonyítottam be eléggé állításomat, rád bízom az eldöntést: Láttál-e valaha koldust, kinek keze hátára lett volna kötve, vagy a fizetésképtelen börtönbe vettetett volna, vagy az ártatlanság fátyola be lett volna szennyezve, vagy hogy az egyikkezet levágták volna1) más okból mint szegénység miatt? Nyomor miatt oroszlán-erejű embereket kaptak rajta betörésen, és furták keresztül lábuk sarkát. Aztán szegényt a csábító kisértés is megszállhat, s ha nincs ellenállási ereje és szívtisztasága, bűnre és gonosztettre hajlik.

A ki kaphat ért datolyát, mennyi kell,
Éretlenre nem dob követ, ám hidd el.

A szűkölködők legnagyobb részt a bűn sarával piszkolják be a tiszta ruhát, s mint éhes kutyák lopkodják kenyerüket.

Nem kérdi a falánk kutya, ha neki húst dobálnak,
Szálihnak2) a tevéje volt, vagy csacsija Dedsálnak.2)

1) Ez a büntetés van a Koránban kiszabva a tolvajokra.
2) A mohammedánok legendája szerint próféta volt Szálih, s hogy isteni küldetését igazolja, egy kősziklát tevévé varázsolt át. Delsált antiprófétának tartják, s a végitélet napján szamárháton fog föllépni.

Hány tiszteletre-méltó ember esett szegénysége miatt hibába, s nemes lelke jó hírét az ócsárlás szelének kelle kitennie.

Önmérséklés erényével nem dacolhat éhség,
Szűkölködés az ájtatnak elereszti fékét.

Amint ezt a beszédet elvégezém, a dervis önmérséklésének gyeplői kihullottak a türelem kezéből, nyelvének kardját kivonta, ékesszólása paripáját az illetlenség homokjára eresztette, s reám irányozva szólott: "A gazdagok jellemzésében olyan túlzásba estél, s annyit össze-vissza daráltál, miszerént azt lehetne föltenni, hogy ők a szegénységnek ellenmérge vagy az élet kincsének kulcsa volnának. Ők e helyett egy maroknyi nép, tele önhittséggel, nagyzással; fölfuvalkodottak, kerülik az isten képmását; csak azon vannak, hogy kincset, gazdagságot gyüjtsenek, rangot, hatalmat szomjuhoznak. Ha egy szót szólanak, badarság az, és csak megvetéssel néznek másra. Hazugsággal vádolják a tudósokat, és szemükre vetik a szegényeknek nyomorukat. Nagyzásukban, melyet gazdagságuk és képzelt magas rangjukból merítenek, mindig az első helyre ülnek, és magukat másoknál jobbaknak képzelik. Agyukban meg nem fér az a gondolat, hogy más előtt fejet hajtsanak, feledve a bölcsek eme szavait: "Akinek csak gazdagsága van, de nincs szerénysége, csak látszatra gazdag, valójában pedig szegény."

Ha a gazdag, kiben nincsen tisztesség,
Okost majmol s megvárja, hogy tiszteljék:
Tekintsd bártan szamárnak őt, nem jobbnak,
Habár mások mondják pézsma-tuloknak.1)

1) Némelyek véleménye szerint az ámbra egy tulok hulladékából kerül.

Én felelém: "Ne merészeld őket ócsárolni; mert ők a nemeslelkűség urai." Ő viszonzá: "Ez tévedés, mert ők az aranynak rabjai. Mi haszon van abból, ha tele vannak a felhők esővel, de egy csepp áldást sem öntenek? Vagy hogy ők a napnak fény-forrásai, de se fényt, se meleget nem adnak? Vagy hogy a hatalom paripáján lovagolnak és nem vágtatnak előre? Vagy hogy egy lépést se tesznek isten szerelméért, s egy garast se költenek szemrehányás és zaklatás nélkül? Vagy hogy a pénzt nagy fáradsággal gyűjtik, fösvénységgel zsugorgatják és sajnálkozással költik? A bölcsek mondák: "A fösvénynek pénze akkor jő ki a földből, mikor ő a földbe tér."

Erölködve s nagy munkával szerzi kincsét némelyik,
Jönnek mások, s nagy könnyeden munka nélkül élvezik.

Szólék: "A gazdagok fösvénységéről csak koldulásod révén szerzél tapasztalatot; mert aki távol van a kéregetéstől, annál az adakozó és a fösvény egy számba megy. A próbakő határozza meg mi az arany, s a koldus tudja, ki az arany híve."
Ő szóla: "Tapasztalásból tudom, hogy a gazdagok szolgákat állítanak ajtajukhoz, s meghagyják a durva fogdmegeknek, hogy tisztes embereket be ne eresszenek, s jeles embereket mellen ragadva azt mondják: Senki sincs itthon. És ezt helyesen mondák így; mert

Ha az úrnak nincs erkölcse, nincs se esze, se szive;
Úgy lakája joggal mondja: nincsen itthon senkise!

Én válaszolám: "Mentségükre szolgál az, hogy a tolakodók őket kétségbe űzték, és a kéregetők leveleikkel vérig gyötörték; kétségbevonhatlanul igaz, hogy ha a sivatag homokja csupa gyöngy volna is, a koldusok keze soha se lenne kielégítve.

Kapja bár meg a föld javát, nem elég az falánknak,
Annyi mintha kút vizébe harmat-cseppek hullnának.

Ha Hatim Taji, ki a pusztában lakott, városban tartózkodik vala, elszegényedett volna a sok koldus miatt, és rongyokban kellett volna járnia."
Ellenfelem szólt: "Én könyörületet érzek helyzetükön." - "Nem úgy van, szólék; gazdagságukat irigyled."
Ebben a párbeszédben mindketten jobban és jobban egymásra törlünk. Minden parasztot1), mellyel ő előrelépett, visszaverni igyekeztem, s minden sakkot, melyet mondott, a királynéval fedeztem, míg elméje erszényének minden pénzét elvesztette, és bizonyítékainak puzdrájából minden nyilat kilövöldözött.

Pajzsod, vigyázz, el ne dobjad, ha támad a fecsegő;
Mert csak olyan kikölcsönzött beszédekkel henceg ő.
Igazságot s tudást keress; mert ki handa-bandázgat,
Fegyvert mutat kapujában, de nem védi a várat.

1) Célzás a sakkjáték pionjaira.

A dolognak azzal szakadt vége, hogy ő kimerült az érveléssel és legyőztem. Ekkor előhúzta az erőszak lólábát, s minden bolondot összedarált. Mert az ostobák szokása, hogy ha érveikkel kudarcot vallanak, a kötekedés láncát csörgetik, mint Azer,1) a bálványfaragó, ki, midőn fia ellen már nem volt bizonyítéka, ökölre ment; mert a Korán mondja: "Bizony ha el nem hallgatsz, agyonkövezlek.2) Ő káromolt engem, én sem kíméltem, galléromba kapaszkodott, én szakállába kaptam.

Ő rám rontott, én rá vetém magamat,
A sokaság összefutott s kacagott.
Ujját a nép csodálkozva harapta
Azon, ami okot adott haragra.

Végre megegyeztünk abban, hogy ügyünket a kádi elé visszük, és alávetjük magunkat az ítélet hatalmának, hogy az igazhívők bírája mondja ki az igazat, és állapítsa meg a gazdag és szegény közötti különbséget. Midőn a kádi látta képünket és hallotta beszédünket; a megfontolás redőibe hajtá fejét, s hosszas elmélkedés után fölemelve azt, szólt: "Te, ki a gazdagok dicséretére keltél s a szegényeket ócsárolád, tudd meg, hogy ahol rózsa van, ott tövis is van; bornál a mámor is közel; kincsnél a kígyó is ott lappang; ahol sok a gyöngy, ott az emberevő krokodil is számos; ahol sok az élet édessége, ott a halál is nyomon jár, s az éden gyönyöreit a viszontagság fala zárja el.

Hogy tehet szert barátra, ki ellenséggel ki nem áll?
Kincs és sárkány,3) rózsa s tövis, bú és öröm együtt jár.

1) Azer Ábrahám atyja a Korán szerént. VI, 74.
2) Korán XIX, 47.
3) A keletiek azt tartják, hogy a föld gyomrában levő rejtett kincsek felett sárkányok állanak őrt.

Nem látod a kertben a pézsma-rózsát és a száraz gallyat? Igy vannak a gazdagok seregében is hálásak és háládatlanok, a szegények csapatjában pedig türelmesek és türelmetlenek.

Minden harmat-cseppből ha gyöngy lehetne,
Igazgyöngynek nem voln' akkor keletje.

A nagy és felséges isten kedvencei azon gazdagok, kik szegényekhez hasonlók, és azon szegények, kik gazdagok szellemében cselekszenek. Legnagyobb a gazdagok között az, ki a szegények iránt szánalmat érez, legjobb a szegények között az, ki legkevesebbet törődik a gazdagokkal. Az isten mondá: "Elég az isten annak, ki benne bízik."1)

1) Korán LV, 3.

Aztán a dorgálás arcát rólam a dervisre fordítva, szólt: "Te, ki azt mondád, hogy a gazdagok csak tilost mívelnek, s csak tivornyával és mulatsággal foglalkoznak: igaz, vannak többen olyanok, mint te mondád, kik lelki szegénységükben nem bíznak isten kegyében, kik kincset gyűjtenek, s azt szekrényükbe zárják, azt sem nem élvezik, sem ki nem adják, kik, ha eső nem esnék, vagy vízözön borítná el a földet; saját javaikban bizakodva, nem törődnének a szegények sorsával, s isteni félelem nem lakozik szívökben, hanem így szólnak:

Ha nyomorban vesznek mások, mit bánom?
Én megélek; ruca nem fél vízáron.

Sok asszony, ki kényelmesen ül a teve-kosárban,
Nem törődik azzal, ki jár gyalog homok-pusztában.

Hitvány ember, csak ruháját mentse meg,
Másokkal, szól, mit törődöm, vesszenek.

Kétségkívül vannak ilyen emberek, mint aminőket leírtam; de vannak, viszont, olyanok is, kik a jótétemény asztalát mindig terítve tartják, a nagylelkűség meghívását országszerte kihirdetik, szolgálatra készen állanak, s szerénység ül szemöldökükön. Jó hírnévre és bűnbocsánatra törekszenek, s e földi és földöntúli élet birtokosai, mint udvari szolgái a mindenség urának, aki isten kegyének részese, ellenségeit legyőzte, ki kezében tartja ez emberek gyeplőit, és megvédi az iszlám határait, aki Salamon királyságának örököse, az ő korának legigazságosabb uralkodója: Muzaffer-Eddunja u Eddin Abu Bekr, Ben Szad, Ben Zengi."

Nem lesz soha annyi keggyel apa saját fiához,
Mennyi jóval a te kegyed minden embert elhalmoz.
Megakart az egek ura kegyelmezni földünknek,
S nagy kegyével téged rendelt urunknak és fejünknek.

Midőn a kádi eddig jutott a szólással, és beszédjének paripája a mi belátásunk korlátjain átugratott, bele kelle nyugodnunk ítéletébe, és nem gondoltunk többé a történtekre. A kölcsönös ócsárlás után a békülés útjára tértünk; a megférés fejét kölcsönösen egymásnak lábára hajtottuk, egymást homlokon és arcon csókoltuk, s e szavakkal zártuk be a hosszú vitatkozást:

Szerencse és idő jártán ne tégy panaszt, te szegény,
Mert ha meghalsz ily érzéssel, sorsod akkor lesz kemény.
Te meg gazdag, ha teljesült, mit a szív s kéz kívána:
Élvezz és adj, s tiéd lesz a föld s az éden világa.

Nyolcadik fejezet

A társadalmi műveltségről

A vagyon az élet megkönnyítésére szolgál, az életnek nem vagyon-halmozás a célja. Megkérdeztek egy bölcset: "Ki a szerencsés és ki a szerencsétlen?" Szólt: "Szerencsés ember az, ki evett és vetett, szerencsétlen az, ki meghalt és hagyott."

Ne mondj imát olyanért, ki jót nem tett,
Kincset gyűjtött és mellette éhezett.
---
Mózes ezt a tanácsot adá Karunnak: "Tégy jót, mint ahogy isten tett jót veled." Ő nem hallgatott rá, s te tudod, mi lett a vége.

Ki aranyán és ezüstjén érdemeket nem gyűjtött,
Életcélul vett magának aranyat és ezüstöt.
Ha a világ java s kincse élvezetét keresed:
Adj másoknak annyi jót, mint isten adott teneked.

Az arab mondja: "Légy bőkezű, s ne hányd fel azt másnak." Azaz: adj és ne várj viszonzást, s meglesz bizonnyal az eredménye.
---
Nagylelkűség fája ha ver gyökeret,
Ága, lombja eléri az egeket,
S ha gyümölcsit élvezni is reméled,
Szemrehányás baltáját rá ne mérjed.

Adj hálát az ég urának, hogy javakkal tetézett,
Hogy kegyének tárházából bőven adott tenéked.
Hogy szolgálod a szultánt is, magad azzal ne mentsd ki,
Inkább, hogy őt szolgálhatod, hálákat adj te neki.
---
Két ember hiábavaló kínt szenvedett, és haszontalanul gyötré szívét; az egyik, aki kincset halmozott össze s nem élvezé, a másik, aki sok tudományt tanult, de nem értékesíté.

Akármennyi tudományt gyüjtsz halomra,
Tudatlan vagy, ha nem hozod haszonra.
A négylábú nem lesz tudós, barom csak,
Hátára bár halom könyvet rakosnak.
Hogy is tudná üresfejű oktalan,
Hogy a hátán tűzifa vagy könyvtár van.
---
A tudomány a vallásos érzés fejlesztése, s nem a világ javainak élvezése céljából van.

Ki a vallást, tudást, erényt eladá,
Az a gabnát csűrbe hordva felgyujtá.
---
Egy erkölcstelen tudós fáklyavivő vak; vezet másokat, de maga nem jó úton halad.

Ki életét haszontalan leélte,
Kincset költött, de semmit se vett érte.
---
Az állam díszt nyer tudósaitól, a vallás pedig tökélyt erényes férfiaitól. A királyoknak nagyobb szüksége van a bölcsek tanácsára, mint a bölcseknek a királyokkal való társalgásra.

Padisáhom, ha jó tanács kell neked,
A mit mondok, könyvben azt te nem leled:
Ne tégy semmit, míg okossal nem szólnál,
Habár tenni nem tudósok dolga már.
---
Három dolog három dolog nélkül meg nem állhat: gazdagság kereskedés, tudomány kutatás, állam pedig kormányzat nélkül.

Beszélj, ha kell, nyájassággal, szelíden,
Hogy az szivet hatalmadba kerítsen;
Ha kell nyersen, néha mázsa cukorka
Nem hat úgy, mint egy savanyu ugorka.
---
Kegyességet gyakorolni a gonoszakkal igazságtalanság az igazak iránt; megkegyelmezni az elnyomóknak zsarnokság az elnyomottak iránt.

Ha keggyel vagy gonosz-lelkű emberhez:
Hatalmaddal sok gonoszat mível ez.
---
Ne bízzál a királyok barátságában, s ne légy büszke fiúk szép hangjára; mert az egy puszta szeszéllyel, ez meg a szakáll pelyhével megváltozik.

Ezer ember kedvesének ne add oda szivedet,
Ha od' adtad, csalódásnak fájdalmát kell viselned.
---
Ne mondd el minden titkodat barátodnak, ki tudja nem lesz-e egykor ellenséged? Ne éreztess minden lehető rosszat ellenségeddel; meglehet, hogy barátod lesz egykor. A titkot, melyet rejtve akarsz tartani, még legbizalmasabb barátoddal se közöld; senki sem őrzi titkodat náladnál gondosabban.

Jobb hallgatni, mint kitárni titkodat,
S kérni aztán: Kérlek tovább ne mondjad.
Fojtsd a vizet, barátom, a forrásnál,
Azontúl már folyásában meg nem áll.

Titkon másnak olyan szót te ne mondj ki,
A mit nem mersz mindenkinek mondani.
---
A gyenge ellenségnek, ki megadja magát és barátságot színlel, nincs más szándéka, mint erős ellenséggé lenni. Egy régi mondás azt tartja: "Barátok barátságára építeni nem lehet, mit lehet hát várni ellenségtől?

Barátom az ellenségnél rosszabb ám,
Ellenemről tudom, hogy mit forral rám.
---
Aki gyenge ellenséget lenéz, hasonlít ahhoz, ki a kis tüzet fel nem veszi.

Oltsd a tüzet addig, amíg olthatod;
Mert ha nagy lesz, felgyújtja a világot.
Ne várd azt, hogy íjját te rád feszítse,
Ellenedet mentől előbb terítsd le.
---
Úgy beszélj két ellenséggel, hogy ne kelljen pirulnod, ha barátokká lesznek.

Két egyén közt égő tűz a perpatvar,
Fát rak arra, aki köztük pert akar.
Ha kibékül egymással a két ellen,
Előttük ő pirulni lesz kénytelen.
Két fél közé tüzet rakni nem lesz jó,
Megégeti önmagát a tűzrakó.

Barátoddal társalogva óvatosnak kell lenned,
Nehogy talán rejtett módon kihallgasson ellened.
Vigyázz nagyon, hogyha mással beszélgetsz egy fal előtt,
A fal könnyen takarhat egy szavaidra leskelőt.
---
A ki barátjainak ellenségeivel békét köt, barátjainak kárára törekszik.

Okos ember, hagyj fel az oly baráttal,
Ki jól lenni elleneddel nem átall.
---
Ha valamely dolog végrehajtása iránt határozatlan vagy, azt az utat válaszd, mely legkevesebb bajjal jár.

Ne légy te nyers ahhoz, ki szól szeliden,
Ne küzdj azzal, ki vágy lenni békiben.
---
Míg valami célt elérhetsz arannyal, ne kockáztasd addig életedet; az arab azt tartja: "Utolsó eszköz a kard."

Hol az okos megfontolás megszakad,
Kardhoz nyúlni csakis akkor s ott szabad.
---
Ne légy könyörületes az ellenség gyöngesége iránt; mert ha megerősödik, ő se lesz irántad könyörülettel.

Ha látod, hogy ellenséged tehetlen,
Te meg erős, ne bízd magad el ebben.
Van ám velő minden csontban,
És van ember minden rongyban.
---
A ki egy gonosz embert meggyilkol, az megmenti a világot az ő gazságaitól, őt pedig az isten büntetésétől.

Bűnbocsánat nemes dolog, de kérlek
Ne adj gyógyírt emberi nem szörnyének:
Nem tudja-e, ki a kígyót nem bántja:
Embernek az ellene, nem barátja.

Az ellenség tanácsát elfogadni nem helyes, de meghallgatni lehet, hogy annak ellenkezőjét lehessen tenni; mert bizonnyal ez a helyes.

Ha az ellen mondja: Tedd ezt, meg ne tedd,
Mert különben bánatot hoz teneked.
Hogyha mutat utat, mint nyíl egyenest,
Lépj te balra, az ő útját ne kövesd.
---
A határait túllépő harag hidegséget szül; az időn kívüli kedveskedés aláássa a tiszteletet. Ne gyakorolj annyi szigort, hogy kerüljenek, sem annyi jó indulatot, hogy szerénytelenek legyenek irántad.

Enyheség és szigor együtt legjobb ám,
Sebet ejt a sebész s gyógyít azután.
Okos ember sem túlenyhe, sem kemény,
Méltóságán csorbát nem ejt ilyetén.
Saját énjét nem fújja fel nagyobbra,
Ámde magát lealázni se fogja.

Atyjához egy juhász így szólt: "Bölcs öreg,
Adj tanácsot, a mint bölcset illet meg.
Tégy jót, felelt, ám annyira még se tedd,
Hogy vérengző farkasnak adj vérszemet.
---
Két ellensége van az államnak és a vallásnak, a kegyesség nélküli király és a tudatlan pap.

Trón, korona oly királyt nem illet meg,
Ki nem igaz, hű szolgája istennek.
---
Nem illik a királyhoz, hogy ellenségei ellen olyan fokra vigye haragját, hogy barátai ne legyenek többé bizalommal iránta; mert a harag tüze előbb a haragosra hull, azután egy szikrája az ellenséget éri, vagy nem éri.

Nem illik, hogy földszülötte emberek
Dölyfösek és kegyetlenek legyenek.
Ha ily gőggel, ily haraggal talállak,
Nem a földet, tüzet tartom anyádnak.

Bajlekánba egy jámborhoz mentem el,
Oszlasd, szólék, kételyimet kegyeddel.
Tudós, szólt ő, légy mint a föld türelmes,
Avagy mindent, mit tanultál, földre vess.
---
A gonosz jellemű ember az ellenség rabja, s bárhová menjen, az ő bosszújának grif-karmaiból meg nem menekül.

Bosszú elől menjen fel a gonosz ember égre bár,
Önbűnének mardosása válhatlanul vele jár.
---
Ha látod, hogy az ellenség táborában viszálkodás támad, nyugton lehetsz; de ha összetartók, akkor gondolj pusztulásodra.

Menj és pihenj barátoddal békében,
Ha perpatvart látsz az ellen körében.
De látva, hogy egyetértők mindenben,
Gyűjts köveket, s tartsd nyíladat kezedben.
---
Ha az ellenség minden fondorkodással felsült, akkor a barátság láncát kezdi rázni, és mint barát hajtja végre azt, amit ellenségül nem volt képes megtenni.
---
Zúzd össze a kígyó fejét ellenséged kezével, s így a két előny egyikében lesz részed:

Győz az ellen, úgy a kígyó veszett el,
Ha meg az győz, nincs több baj az ellennel.

Harcok napján gyenge ellen elbizottá ne tegyen,
Kiloccsantja arszlán agyát, ha végperce megjelen.
---
Ha tudod, hogy valamely hír közlése kellemetlen, úgy hallgass, hogy más vigye meg azt.

Új tavaszról zengj, fülmile, dalokat,
Rossz híreket bagoly-madár huhogat.
---
Csak akkor beszélj a szultánnak valaki hűtlenségéről, ha bizonyos vagy róla, hogy teljes mérvben meggyőzöd, különben saját vesztedre teszed.

Csakis akkor légy beszédre te készen,
Ha látod, hogy sikert aratsz egészen.
---
Aki makacs fejűnek tanácsot ad, annak magának is tanácsra van szüksége.
---
Az ellenség fondorlatai ellen légy óvatos, de a hízelgő dicséretének se engedj; mert ez a képmutatás hálóját tárja ki, az meg a haszonlesés kapuját nyitja ki. A botor örül személye dicséretének, valamint az elhullott állat neki duzzad, ha sarkába levegőt fújnak.

Vigyázz, ne vedd kész pénzül, ha dicsér téged hízelgő,
Azzal tőled szivességet kicsikarni hiszen ő.
De ha aztán kívánságát nem sikerül megtenned:
Jó helyett ő százszor annyi rosszat kiált ellened.
---
Ha a szónoklat hibáját senki el nem mondja, úgy a szónok hibáira soha se lesz figyelmes.

Ne tartsd sokra, bármilyen is beszéded,
Ha balgáknak tetszik csak és tenéked.
---
Véleményét mindenki tökéletesnek, gyermekeit pedig szépeknek tartja.

Muszulmán és zsidó mentek egyszer hajba,
Beszédjüköt hallva, jót nevettem rajta.
A muszulmán szóla: Ha nem igaz szavam,
Verjen meg az isten, legyek zsidó magam.
Válaszolt a zsidó: Szent thórámra eskem,
Ha nem való, isten muszulmánná tegyen.
Ha okosság végkép földünkről kiveszne:
Tudatlannak magát nem vallaná egy se.
---
Tíz ember eleszik egy asztalnál, két eb egy hullán sem fér meg. A bírvágyó éhes marad, bár az egész világot bírja; a megelégült egy kenyérrel is beéri. Mértékletességben és nem tőkében van a gazdagság.

Száraz kenyér betömheti könnyeden a beleket,
Kapzsi szemet föld kincsével jóllaktatni nem lehet.

Végórája közeledvén atyámnak,
Fagyos ajki ily tanácsot adának:
Tűzláng a vágy, kerüld, fiam, e lángot,
Pokol tüzét önmagadnak ne ápold.
Ezt a tüzet kiállani nem fogod,
Ha türelem vizével most nem oltod.
---
Aki a szerencse idejét föl nem használja jóltevésre, az rosszul jár, ha szerencsétlenségbe kerül.

Nincs a földön nyomorultabb zsarnoknál,
Ha jön a baj, barát nélkül hoppon áll.
---
Ami gyorsan támad, soká nem tart. A bölcsek azt mondák: Gyors szerencse nem állandó.

Azt beszélik, hogy sínai agyagbul
Negyven év kell, míg egy edény alakul;
De száz darab készül egy nap Bagdádban,
Kettő között különbség hát méltán van.

Kél a csirke tojásából, s élelmét már keresi,
Míg az ember gyermekének se értelme, se eszi.
De míg az, mely fejlődött volt, nem is viszi továbbra,
Ez értelme s tudásával halad tökély fokára.
Mert üveget lelhetsz bárhol, semmi becse nincs neki,
De a rubint ritka levén, nagyra tartja mindenki.
---
Kitartással sikerül a vállalat, a siető ember földre rogy.

A pusztában magam láttam gyakorta,
Lassan járó a gyorslábút elhagyta.
Széllábú mén ügetéssel megszakad,
Míg a lassú teve messze elhalad.
---
Tudatlanra nincs jobb mint a hallgatás, s ha ezt az előnyt ismerné, nem is volna tudatlan.

Hogyha nincsen tudományod, érdemed,
Fogd be szádat, azt tanácslom én neked.
Tudatlant a beszédje is elárul,
Üres diót megismerjük sulyárul.

Oktatott egy szamarat egy oktalan,
Rá fecsérelt sok szép időt hasztalan.
Szólt rá egy bölcs: Mit csinálsz, te oktondi?
Tettedért a világ ki fog gunyolni.
Beszélni a barom tőled nem tanul,
Tanulj hát te hallgatni a baromtul.

Ki nem gondol, mielőtt szót ejtene,
Beszédjének rendesen nincs veleje.
Vagy beszélj úgy, mint az ember, eszesen,
Vagy állj félre, s mint állat légy csendesen.
---
Aki magánál tudósabbal vitatkozik, megmutatni akarván, hogy tudós, azt mutatja, hogy tudatlan.

Ha jön olyan, ki szavával túlszárnyal,
Ne mondj ellent, bár legyőznéd tudással.
---
Ki társalog gonoszakkal, jót bizony az nem tapasztal.

Ha az angyal gonosz dívvel összeül,
Gonoszságot, ármányt tanul ő ettül.
Rosszon kívül mást nem tanulsz gonosztul,
Farkas bizony bundát nem var, tudtomul.
---
Mások rejtett hibáit föl ne tárd, mert kellemetlen az rájok, s jövőben bizalmatlanok lesznek irántad.
---
Aki tudományt gyűjtött, de nem értékesíté, hasonló ahhoz, ki az ökröt hajtja, de magot nem vet.
---
A lélek nélküli test nem fog ájtatot gyakorolni, a mag nélküli héj nem kereskedésbe való.
---
Aki ügyes a szó-vitában, nem mindig használható a munkában.

Fátyolosan sok nő arca szép lehet,
Fátyol nélkül nagyanyának képzeled.
---
Ha minden éj csoda-éj1) volna, akkor a csoda-éj csoda nem volna.

Hogyha minden hitvány kavics bedekhsáni rubint vón,
Tudom, hogy a rubint név már nem hangzanék csábítón.

1) Csoda-éj (kadr gedseszi törökül, sebi kadr persául) vagy a hatalom éje azon éj, melyen a Koránt teljesen elkészülve a hetedik égről földre hozta Gábriel (Dsebrail) arkangyal, és azt Mohammednek fejezetről fejezetre tollba mondotta.

Nem mindenki bír szép lelki tulajdonokkal, akinek szép külseje van; mert a szív és nem a bőr jő tekintetbe.

Egy nap alatt ki lehet az ember fejét ismerned,
Milyen fokra haladt nála tudomány és ismeret.
De a lelkét olyan hamar át nem látod, jegyezd meg,
Annak csinja-binját tudni sok-sok évek kellenek.
---
Aki nagyokkal áll vitába, saját vérét önti ki.

Te magadban nagy embernek tetszel hát,
Igaz bizony, kancsal-szemű kettőst lát.
Hogyha kezdesz fejkocintást a bakkal,
Félbe hagyod összezúzott kobakkal.
---
Kézzel menni oroszlánra, s ököllel a kardra vágni, nem okosnak dolga.

Részeggel, lásd, nem jó harcot kezdened,
Ökle ellen hónod alatt tartsd kezed.
---
Ha a gyenge erős ellen elég merész harcolni, ellenének lesz barátja saját maga ügyében.

Ki puhulva, árnyék alatt nőtt fel,
Hogy kezdhet az viaskodást hőssel?
Csak tudatlan öklöződik azzal,
Kinek keze vértezve van vassal.
---
Aki a tanácsra nem hallgat, becsmérlést keres.

Hogyha füled jó tanácsra nem figyel,
Akkor hogyha pirongatnak, tűrni kell.
---
Az erkölcstelenek erényes embert nem tudnak tűrni, épp úgy mint a piaci ebek, ha vadász-kutyát látnak, összecsaholják a kompániát, de megtámadni nem merik.

Gyönge irigy hátad megett becsmérel,
Szemben veled elnémul a nyelvével.
---
Ha a gyomor zsarnoksága nem volna, egy madár se került volna hálóba; de vadász se vetne hálót.

Kezet, lábat hálóba vet a gyomor,
Hasimádó az istenre nem gondol.
---
Gyéren eszik okos ember, szenteskedő jóllakni se mer, a jámbor csak annyit eszik, hogy megélje, az ifjú míg tart az ebédben, öreg bácsik míg az bennök vérré válik, a koldus meg addig fal, míg benne a szusz eláll, az asztalon pedig kiürül a tál.

Két éjjel nem alszik gyomrának a rabja,
Egyik éjjel gyomra, majd a szive nyomja.
---
Asszonyokkal ülni tanácsot céltalan, tékozlókkal jót tenni meg oktalan.

Ki vérengző tigrissel bán' kegyesen,
Az a szegény birkák iránt kegyetlen.
---
Aki ellenségével áll szemben és le nem veri, önmagának ellene.

Ha kövön látsz kígyót, s van is köved kéznél,
Nem volnál ám okos, ha sokáig késnél.

Némelyek azonban ennek ellenkezőjét vallják, mondván: "Mielőtt a hatalmunkban levőt megölnők, okosabb a dolgot előbb jól meghányni, mert akkor fönnmarad a választás a megölés és megkegyelmezés között. De ha megöltük meggondolatlanul, megeshetik, hogy valami előny siklott ki kezünkből, amit később helyreütni többé nem lehet.

Kioltani könnyen lehet életet,
De azt újra visszaadni nem lehet.
Mielőtt egy nyílat kilősz, gondold át;
Mert ha elszállt, nem jő vissza tehozzád.
---
Ha az okos tudatlannal perbe száll, tiszteletet tőle bizonyára nem vár; ne csodáld, ha az oktalan nyelvvel győz a tudós felett, kővel gyöngyöt szertezúzni könnyen lehet.

Ne csodáld, hogy nem dalol a fülmile,
Ha rabságát hollóval kell ülni le.

Ha a hitvány derék embert kínozgat,
Fel se vegye, ne érezzen kínokat.
Ha egy rossz kő arany csészét szétrepeszt,
Drágább nem lesz, s le nem nézik érte ezt.
---
Ne csodáld, ha okos ember szava esztelenek csoportjában érvényre nem jut; mert a hárfa hangját elnyomja a nagy dob, ámbra-illat le nem győzhet fokhagymát.

Ha gőgjében botor nagyra van vele,
Hogy az okost kudarc nélkül verte le:
Tudja meg, hogy lágy hangokon zsongó dal
Elhallgat, ha harcok dobja megszólal?
---
Ha a gyöngy sárba hull, az marad még azontúl; de a por ha magára az égre is száll, értékesebb nem lesz annál. Képesség műveltség nélkül nem sokat ér, de képesség nélküli egyént tanítani eredményt szintén nem igér. Bár a hamu nemes eredetű, mert a tűz isteni természetű; de minthogy magában nincs értéke, csak por lehet a mértéke. A cukor becse nincs a nádtul, maga nyeri azt önmagátul.

Mert érdeme Kánaánnak1) önmagában nem vala,
Hogy próféta volt az üke, semmit sem nyert általa.
Érdemeddel, ha van, állj ki, ne törzsfáddal állj felül.
Lám a rózsa tövisből nyit s Ábrahám lett Azertül.

1) Kánaán negyedízi utóda Noé prófétának a mohammedánok szerént.
---
Az a pézsma, mely illatot áraszt, nem az, melyet a kereskedő hírdet annak. Az okos olyan mint a kereskedő polca, hallgat, de magába rejt sok drága dolgot; az oktalan pedig olyan mint a nagy dob, zajos, de belül üres és céltalanul recseg.

Balgák között kelle tengődni egy bölcsnek,
Sokat mondtak róla példa-mondó bölcsek.
Szép ifjúnak mondák vakok közé téve,
Isteni Koránnak istentelen kézbe.
---
A baráttal, kit éveken keresztül szereztünk magunknak, nem illik egy perc alatt szakítanunk.

Míg a kőbül rubin válik sok év kell:
Hát a követ ne zúzd könnyen kövekkel.
---
Szenvedély kezében az ész olyan fogoly éppen, mint a tehetetlen férfi furfangos nő kezében.

Élvnek kaput ne nyiss olyan házaknál,
Melyekből egy házsártos nő kiabál.
---
Belátás hatalom nélkül káprázat és ravaszság, hatalom ész nélkül tudatlanság, őrültség.

Első legyen műveltség, ész, azután gyűjts vagyont csak,
Mert a vagyon maga ellen fegyvere a botornak.
---
Jobb a könnyelmű ifjú, ki jót tesz és élvez, mint a képmutató, kinek van és zsugorgat. Aki lemond az élvről, hogy a világ előtt feltűnjék, az a megengedett élv helyett tilos élvet hajhász.

Ki nem isten szerelmeért végezé az ájtatot,
Lelke sötét tükörében ugyan mit is láthatott?
---
Kevés a kevéssel nagy tömeget nevel, cseppre cseppel gyűl össze egy tenger, azaz kiknek nincs hatalmuk, kis kavicsot gyűjtenek, hogy kedvező alkalom adtán ellenségüket megsemmisíthessék.

Csepp a cseppel folyóvízzé egyesül,
Sok folyóvíz megnő megint tengerül.

Sok lesz, hogyha sok kevéske egyesül,
Bő termés lesz milliónyi szemekbül.
---
Nem illik a tudóshoz, hogy a tudatlan oktalanságait udvariaskodva elnézze; mert az a viselet mindkettőre káros. Amannak tekintélye csökken, ennek pedig ostobasága növekszik.

Ha jósággal s nyájasan szólsz műveletlen emberhez,
Durvasága s gőgje azzal ne hidd ám, hogy kisebb lesz.
---
A törvény megsértése korholandó bárki kövesse el, annál inkább kárhoztatandó a tudós részéről; mert a tudomány fegyver a sátán ellen, s ha a jól fegyverzett esik foglyul, annál nagyobb a szégyen.

Menthetőbb a műveletlen, ha rossz útra tévedett,
Mint ha vét a művelt ember, aki bír észt, értelmet.
Az letért a jó útról, mert vakságában nem látta,
Ez pediglen ép szemekkel jutott be a mocsárba.
---
Az élet egy lehellet megőrzésétől függ; a világ két semmi között áll. Akik a vallást a világ javaiért feladják, esztelenek; eladják Józsefet, de mit vesznek? Isten mondá: "Nem parancsoltam meg nektek, Ádám fiai, hogy ne imádjátok a sátánt?"1)

Ellenednek szót fogadva szakítál a baráttal,
Lásd, kit vesztél, kihez léptél, s mit nyerél te ez által!

1) Korán XXXVI, 60.
---
A sátánnak nincs hatalma az igaz embereken, sem a szultánnak a szegényeken.

Ne adj kölcsönt annak, ki nem mond imát,
Habár esdő éhes szájjal rád kiált.
Ki rászedni istent magát nem restel,
Rád se figyel, pénzedért ha te esdel.
---
Aki életében másnak nem ad kenyeret, halála után neve dicséretet nem remélhet. A szőlő édességét jobban ismeri az özvegy, mint a szőlős gazda. A bölcs József Egyptom szárazsága idején nem lakott jól, hogy az éhezőkről meg ne feledkezzék.

Aki nyugton, gazdagon és élvben él,
Hogy tudná az, mit tűrnek az éhesnél?
Csak az tudja szegény ember nyomorát,
Ki maga is inséget és nyomort lát.

Te, ki vágtatsz szél-paripán, egy pillantást vess arra,
Ha látod, hogy sárba süppedt szegény ember szamara.
Ne kérj tüzet a te szegény szomszédodtól, nincs neki.
Ablakán át szálló füstje szíve lángját hirdeti.
---
Éhség idején ne kérdezd a szegény ember: "Hogy vagy?" Csak akkor, ha sebét akarod gyógyítani s nyomorát enyhíteni.

Ha megrakott szamarat látsz elülni a mocsárba,
Szánd meg szegényt, ámde azért ne menj közel hozzája.
De ha egyszer oda mentél, s kérded baja hogy esett:
Mint emberhez illő dolog, nyújtsad mentő kezedet.
---
Két dolog megfoghatatlan: Többet enni, mint amennyit a gondviselés kirendelt és előbb meghalni, mint a végóra megjönne.

Nem változik meg a végzet, bár az ember kebele
Ezer fohászt, panaszt küldjön istenhez az egekre.
Az az angyal, aki őrzi a szeleknek kincstárát,
Mit bánja, ha szél eloltja özvegy asszony lámpását?
---
Te, ki a mindennapit keresed, légy csak nyugton, megkapod; te, kit a végzet keres, ne fuss, el nem kerülöd végnapod.

Keresd, vagy ne mindennapi kenyered,
Megadja azt az úr isten teneked.
Rohanj bár a párduc, tigris torkába,
Míg élted van, meg nem esznek, hiába.
---
Nem éri el a kéz azt, ami nincs neki szánva, ami neki van rendelve, bárhonnan is eléri.

Nagy Sándor a sötét földre eljutott,
Ám azért az életvízből nem ivott.
---
Az a halász, kit végzete nem kegyel,
Tigrisből az soha sem fog halakat.
Ha a halnak van még élet rendelve,
Szárazon is még életben maradhat.

Kapzsi ember félvilágot belótja,
Ő kenyerét, őt a halál hajszolja.
---
Az istentelen gazdag aranyozott föld-göröngy, az erényes szegény porral födött szép ifjú. Ez Mózes foltozott ruhája, az meg Fáráónak arannyal és gyönggyel ékes szakálla. A jók bánata az ő arcát örömre fordítja, a gonoszak szerencséje fejét földre konyítja.

Aki gazdagságban, élvben van és rangban,
S nem keres fel szívet, melyen fájó bú van:
Mondd, a más világon, mondd neki, hogy amott
Hiába keres majd, nem lel vagyont, rangot.
---
Az irigy isten adományával fösvénykedik s ellensége ártatlan embereknek.

Találtam egy zsörtölődő emberkét,
Cibálgatva rangos ember köpenyét.
Szólék hozzá: Ha bajban vagy, drága úr,
Mit tehet az róla, ki él boldogul?

Ne kivánj te rosszat irígy embernek,
Szíve, lelke úgy is sokat szenvednek.
Mért lennél még te is rosszal iránta,
Mikor ilyen nagy ellen jár nyomába?
---
A tanuló, kiben nincs jó akarat, olyan kérő, kinek nincs aranya; az utazó, kiben nincs tanulmány, tollatlan madár; a tudós, ki ismeretét nem érvényesíté, fa, melynek nincs gyümölcse; erényes ember tudomány nélkül, ház kapu nélkül.
Azért kaptuk a Koránt, hogy vezesse az embert jó útra, nem pedig hogy rajta az olvasást tanulja.
A tudatlan, de ájtatos ember egy serénygyalogos; a tudós, ki istent megveti, álmosan kocogó lovas.
A bűnös, ki fölemeli kezét, jobb, mint a szenteskedő, ki magasan hordja fejét, azaz gőgösködik.
A lázadó, ki kezét megadásra nyújtja, jobb, minta jámbor, ki büszkén hordja fejét.

Jóakaró, nyájas harcos jobb nekem,
Mint a jogász, ha nyúzásért rettegem.
---
A tudós, ki semmi jót nem tesz, olyan méh, mely mézet nem ad.

Mondd a gonosz darázsnak, mely kegyetlen,
Ha nincs méze, fulánkot se eresszen.
---
A férfiatlan férfi asszony, a kapzsi jámbor utonálló.

Te, ki mások véleményét keresve,
Fejér ruhát viselsz: könyved fekete.
Jobb, a földi jókat hogyha elhagyod,
Akár rövid akár hosszú ujjasod.
---
Két fajta ember van, kiknek szivét a bú soha el nem hagyja, s kiknek lába a kínok sarából ki nem kerül. Egyik a kereskedő, ki hajótörést szenvedett, a másik ki örökölt és kalendírik1) közé került.

Koldus-dervis ha nem kapja pénzedet,
Azt tartja, hogy szabad szívni véredet.
Vagy ne légy a kék szoknyással2) jó barát,
Vagy ha kéri, add zálogba tencsuhád.
Vagy elefánt-hajtsárral ne ülj össze,
Vagy állatját tűrd, hogy hozzád bekösse.

1) Kolduló barátok.
2) A kalendíri (kolduló) barátok kék ruhát viselnek.
---
Habár a dísz-ruha a szultán kezéből igen becses, az én viselt ruhám sokkal tisztesebb; habár a nagyok asztala igen élvezetes, az én szegény kenyér-iszákom nekem sokkal kedvesebb.

Ecetem és főzelékem, ha enmagam szereztem,
Jobb, mint kenyér s bárányhús, ha nagy úrnál kell megennem.
---
A józan ész elleni cselekvés és a bölcsek tanácsa elleni eljárás volna, ha nem ismert gyógyszert vennénk, s egy ismeretlen útra karaván kiséret nélkül mennénk. Ezt a kérdést intézték Mursid Al Gazali imámhoz(isten nyugtassa meg őt): "Hogyan jutottál a tudományban ily magas fokra?" Ő felelé: "Nem pirultam megkérdeni mindazt, amit nem tudtam."

Akkor lehet alapos csak gyógyulásod reménye,
Ha engeded, hogy az orvos üteredet megnézze,
Kérdezz mindent, amit nem tudsz, a kérdezés szégyene
Vezetőd lesz azon úton, hol van tudás érdeme.
---
Ha tudod, hogy valamit mindenesetre meg fogsz tudni, ne siess azt megkérdeni; mert ez tekintélyedet és méltóságodat kisebbíti.

Mikor Lokmán látott Dávid kezében
Kemény vasat ellágyulni egészen,
Nem kérdezte: mit csinálsz? mert belátta,
Ne kérdje bár, mégis behat titkába.
---
A műveltségi szabályok egyike az, hogy vagy maradjunk a háztól távol, vagy ne térjünk el a házigazda szokásától.

Hallgatódnak hangulata irányozza beszéded,
Ha látod, hogy lelkének már hajlamát te megnyerted.
Minden ember, ki Medsnunnal kezd folytatni beszédet,
Jól teszi, ha csakis Leila szépségéről beszélget.
---
Aki rosszakkal társalog, ha nem hagy is nyomot rajta természetök, gyanúba jön, hogy velük tart; épp úgy mintha valaki elmegy a csapszékbe imádkozni, csak azt mondják rá, hogy borozni akart.

Tenmagadat tudatlannak tekinted,
Ha tudatlan ember lesz a meghitted,
Jó tanácsot kértem egy bölcs öregtül,
Szólt: Nem jót tesz, ki bolonddal összeül:
Mert az okos fülessé lesz azontúl,
És a bátor még jobban elbotorúl.
---
A teve békés volta tudvalevőleg oly nagy, hogy ha egy gyermek veszi kezébe vezetékét és száz paraszángnyira vezeti is, nem tagadja meg az engedelmességet. De ha egy veszedelmes és vesztét okozható út ál előtte, melyen a gyermek járatlanságból át akarna haladni: az állat elszakítja a vezetéket, és azontúl többé nem engedelmeskedik neki; mert a békés magatartás kárhozatos akkor, ha erélyre van szükség. Egy mondás pedig azt tartja: "Az ellenséget nem teszi baráttá a szelídség, sőt inkább vérszemét növeli."

Ki jó hozzád, légy ahhoz hű s őszinte,
Ki megtámad, port annak a szemibe.
Ne légy nyájas ahhoz, aki goromba,
Rozsdás vasat lágy reszelő nem fogja.
---
Ha valaki más szavába bele vág, hogy saját érdemeit elsorolhassa, mindenesetre tudatlanságáról tesz bizonyságot.

Okos ember csakis akkor válaszol,
Ha a kérdés egyenesen hozzá szól.
Legyen bár a közbeszólás igazság:
Azért rá az önhittséget kimondják.
---
Kaptam egyszer egy sebet, melyet ruhám eltakart. Seikhem naponkint kérdé: "Hogy van sebed?" Soha se kérdé azonban: "Hol van sebed?" Beláttam, hogy szándékosan kerülte e kérdést; mert a válaszolással nem akart engem zavarba ejteni. A bölcsek azt mondák: "Aki nem fontolja meg szavait, az elégedetlen lesz a felelettel, mit azokra adnak."

Ha nem tudod, helyes lesz-e beszéded,
Akkor jobb lesz hallgatnod, nem beszélned.
Szólj igazat s maradj inkább békóba,
Mintsem álság békóidat feloldja.
---
A hazudás hasonló egy nagy ütéshez, melynek sebe sokáig megmarad. Ha begyógyul is, de forradása sokáig meglátszik. Minthogy József testvérei hazudtak, hitelre többé nem találtak. Az isten mondá: "Valóban a ti lelketek olyasmit eszelt ki, melynél nagy türelemre van szükségtek."1)

Ki rendesen igazmondás barátja,
S egyszer hazud, a nép azt megbocsátja.
De hogyha az, ki hazudik rendesen,
Igazat szól, azt mondják rá: nem hiszem.

1) Korán XII, 18. 83.
---
A teremtmények legkitünőbbike mindenesetre az ember, leghitványabb a kutya; de a tudósok egybehangzó véleménye szerint az a kutya, mely gazdájához híven ragaszkodik, jobb, mint az az ember, ki háládatlan.

Lám az eb egy falatot se feled el,
Bár azután százszor dobd is kövekkel.
De javakkal hitvány embert halmozz el,
Csekély okból ellened ő harcra kel.
---
Az érzéki ember nem szerez érdemet, az erkölcstelen embernek nem való kormány-pálca.

Nem tanácsos ökröd lustán tartanod,
Ha kíméled, nem lesz elég abrakod.
Ha mint ökör hájra akarsz szert tenni,
Tűrd mint füles, ha ki fognak nevetni.
---
Az evangéliumban ez áll: "Ádám fia, ha gazdagságot adok, akkor inkább foglalkozol vagyonoddal, mint velem; ha szegénnyé teszlek, búbánatot szenvedsz. Hogyan fogsz tehát a velem való édes gondolatban időzni, és hogyan fogsz az én szolgálatomra sietni?"

Gazdagságban feledékeny, gőgös vagy.
Szegénységben bánatod és kínod nagy.
Ha ilyen vagy szegénységben, jólétben,
Ugyan mikor foglalkozol hát vélem?
---
Az isten akarata egyiket a királyi trónról leszállítja, a másikat a halnak gyomrában is megőrzi.

Boldog az, ki minden időn gondol terád szeretve,
Még akkor is, ha mint Jónás, cetgyomrában heverne.
---
Mikor isten a bosszú kardját kirántja, a próféta és a szentek félre húzzák fejüket; de ha szempilláit kegyességgel mozgatja, a rosszakat és jókat közeledésre biztatja.

Ha szól isten a végnapon szigorral,
Mentségül a próféta majd mit forral?
Kegyes arcod fátyolát, ah, lebbentsd fel,
Hogy rosszak is teljenek el kegyeddel.
---
Aki a világ figyelmeztetései dacára se lép a jónak útjára, a más világnak minden gyötrelme száll reája. A nagy isten mondá: "A csekélyebb büntetéseket mérjük rájuk a nagyobbak előtt."1)

Nagy úr szava előbb tanács, utána jő békó csak,
Ki nem hallgat tanácsára, arra aztán békót rak.

1) Korán XXXII, 21.
---
A jómódú emberek ősök példa-beszédeiből és elbeszéléseiből merítenek tanácsot, mielőtt az ő utódaik róluk csinálnának példa-beszédeket.

A madárka gabna-szemre nem repül,
Ha látja, hogy már egy madár tőrben ül.
Végy inkább te példát mások bajábul,
Hogysem mások bajod vegyék például.
---
Akit isten az igazság szavának meghallgatására süketnek teremtett, hogyan fogja az őt meghallgatni? És akit a szerencse kötelékei húznak, hogyan szegülhetne az ellene?

Mint fényes nap ragyog éje azoknak,
Kik baráti mennyei nagy uroknak.
Ezt az üdvöt nem kar-erő szerzi meg,
Adománya a felséges istennek.

Tégedet hol vádoljalak, legmagasabb bírámat?
Van tiednél magasabb kéz? feletted más ki állhat?
Akit kezed kalauzolgat, el nem téved soha se,
És a kit te félre vezetsz, van-e, ki azt vezesse?
---
A koldus, ki jó véget ér, jobban jár, minta király, ki megbukik.

Jobb nekem a bánat,
Melyből öröm támad,
Mint a vígság, öröm,
Ha oszt' fejem töröm.
---
A föld éltető esőt kap az égtől, az ég a földtől nem kap pornál egyebet. Minden edény azt adja ki cseppenkint, ami benne van.

Ha jellemem sülyedt, s nem méltó már hozzád,
Áldozatul kár vón', ha magadét hoznád.
---
A felséges isten látja a hibákat és eltakarja, a szomszéd nem látja és kikiáltja.

Mentsen isten! ha tudnák azt, mi történik titokban,
Nem maradna egyik ember a másiktól nyugodtan.
---
Az aranyat hosszas furással kapják a bányából; de a fösvénynek csak lelkével csikarják azt ki a markából.

A zsugori nem eszik, csak kuporgat,
Jobb a remény, mondja, mint a jó falat.
Majd belátod, ha most nem is akarod:
El kell menned s itt hagyod az aranyod.
---
Aki nem bocsát meg alantosainak, szigorú lesz ahoz föllebbvalója.

Nem minden kar, amelynek van vasökle,
Bír erőt, hogy szegény kezét lekösse.
Ne okozzál bút a szegény szivének,
Erősb ellen tégedet is ki véd meg?
---
Ha az okos viszályt lát támadni a társaságban, haza megy; ha egyetértést tapasztal, horgonyt vet; mert az első esetben parton van a biztonság, az utóbbiban pedig a többi között van a jólét.
---
A játékos szivesen vett volna három hatot, de csak három egyet kapott.

Versenytérnél százszor jobb a legelő,
De a lótul nem kérdik, mit szeret ő.
---
Egy dervis így imádkozott: Istenem, bocsáss meg a gonoszaknak; mert a jóknak már megbocsátottál, midőn ilyenekül teremtetted.
---
Dsemsid1) volt az első ember, aki ruhájára himzett szegélyt varrott és ujjára gyűrűt húzott. Kérdék tőle: "Miért adtad mindezt az ékességet a bal-kéznek, holott az elsőbbség a jobbkezet illeti meg?" Ő felelé: "A jobb-kéznek elég ékesség az, hogy jobb-kéz."

Feridun egy csíni festőt megkére,
Irja fel ezt sátrának a szélére:
"Okos ember, bánjál jól a gonosszal,
A jó ember úgyis csak jót tapasztal."

1) Mondabeli persa király, Feridun atyja és Persepolis építője.
---
Igy szólottak egy nagy emberhez: "Dacára azon elsőbbségnek, mely a jobb kezet megilleti, miért húzzák a gyűrűt mégis a bal kézre?" Ő felelé: "Nem tudod, hogy érdemes emberek rendesen díszt nem viselnek?"

Isten, a ki teremtője szerencsének, balsorsnak,
Egynek osztott érdemeket, érdemrendet másoknak.
---
Tanácsot adhat a királynak az, ki sem fejét nem félti, sem aranyra igényt nem tart.

Hints aranyat lábához a hívőnek,
Vagy villogtass kardot az ő fejének:
Senkitől ő nem retteg és nem remél.
Alapja ez hitének és ebben él.
---
A király kötelessége elnyomni a gonoszakat, a rendőrnek pedig megbüntetni a vérengzőket; a kádi a nyerészkedő pörösért van; mert két perlekedő, ha a törvényt elismerné, soha se menne bíró elé.

Ha jól tudod, mit kell neked fizetned,
Fizess önként, ne várj perlést, intelmet.
Ki adóját nem fizeti szépszóra,
Végrehajtó megveszi azt dobszóra.
---
Mindenkinek savanyutól vásik a foga, csak a bírónak vásik édesre.

A bíró ki ajándékul öt uborkát kapott csak,
Tíz dinnyeföld birásában ítél téged jogosnak.
---
Vén kacérnő hogyne mondana le csábításról s elcsapott rendőrfőnök botozásról?

Ha ifjú ül bánat-zúgba, csak ő isten bajnoka;
Mert az öreg, ha zúgba ül, kénytelen ül csak oda.
---
Ezt a kérdést intézték egy bölcshöz: "Azon sok híres fa közül, melyeket isten teremtett, fölnevelt és gyümölcsöztet, egyet sem neveznek szabadnak a cipruson kívül, melynek nincs gyümölcse. Hol van itt az igazság?" Ő felelé: "Mindeniknek megvan a maga gyümölcse, a maga külön idején; majd élénk, ha ezzel rakva van, majd hervadt, ha attól fosztva van. A cyprusnál mindez hiányzik és mégis zöld mindenkor. Ime ez a szabad emberek ismertető jele.

Ne kösd lelked mulandóhoz, mert a Tigris aligha
Ál meg azért Bagdadnál, hogy meghalt már a khalifa.
Ha teheted, légy bőkezű, mint a nemes pálmafa;
Ha pedig ez nincs erődben, légy szabad mint ciprusfa.
---
Két ember tehet magának halálakor szemrehányást; egyik, ki birt és nem élvezett, másik, ki tudott, s abból hasznot nem húzott.

Senki se lát tudós fösvényt a nélkül,
Hogy ne mondja gyarlóságát nagy vétkül.
Ha bőkezű kétszáz hibát követ el,
Mind elfedi egyetlenegy jó tettel.

Költemények a kihagyott elbeszélésekből

Szomjan égő, ha jut kristály-forráshoz,
Ne higyjed, hogy elefánttól retten meg.
Elhagyott helyt ételekkel rakottan
Ramazanra1) nem hajt éhes eretnek.
---
Szultán keze újra hogyan érintne
Narancsot, mely lehullott a szemétbe?
Szomjasnak sem kell már többé oly kanta,
Melyből előbb ronda-szájú kortyanta.
---
Téged, a ki szolgája vagy magadnak,
Szerelmesnek jogosan nem tarthatnak.
Ha eljutni barátodhoz nincs módod,
Keresve őt útközben kell meghalnod.
---
Fájdalmára áloét irt orvosa,
De szive az édességet szomjazza.
---
Bár könyvnélkül tudd a Korán hét részét,
Szerelmedben nem tudod az ábécét.

1) Ramazan böjt-hónap, mikor nappal szigorú böjtöt tartanak a mohammedánok.

A könyv befejezése

A Rózsakertnek vége, - mert velünk vala istennek segélye. - Nincsen abban elejétől végig sehol olyan ékesség, - mely más szerzőtől vétetnék, - a mint azt a mostani - szerzők szokták innen-onnan összehordani.

Szegény ember inkább foldott ruhát öltsön,
Semmint idegentől újat kérjen kölcsön.

Szádi beszédének legnagyobb része lelket vidít - s nevetésre indít. - Ám a rövidlátók épen azért - az ócsárlás nyelvének nyitnak tért, - s így szólnak majd: "Nem okosnak dolga, - hogy agyát céltalan hajszolja, - s a lámpa füstje fejét hasztalanul befogja. - De el nem kerülheti belátását az eszes embernek, - kit szavaim illetnek, - hogy az okos tanács gyöngyeit - az ékesszólás zsinórján leli itt, - s hogy az erkölcs keserű gyógyszere - a tréfa édességével van keverve, - hogy az olvasó szelleme benne unalmat ne leljen, - s hogy könyvem a tetszés szerencséjében részes legyen.

Jó tanácsot osztottam, mint lehetett,
Rákölték egy jó-darabka életet.
Ha valaki nem méltatja tetszésre:
Hirnök tiszte hírt közölni, egyéb se.

Jó olvasó, kérd az istent, nyugossza az agg írót.
Kegyelmével áldja meg a szegény magyar fordítót.
Te neked is adjon üdvöt, mennyit tőle esdel te,
S kegyelmébe vegye azt is, ki e művet megvette.