Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
Vámos
Péter (1955-)
Kínai neve: 王俊逸
a nyelvtudomány
kandidátusa (PHD: Magyar jezsuiták Kínában, 1998)
Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete, tudományos főmunkatárs
Károli Gáspár Református Egyetem: egyetemi docens
Kutatási területei:
magyar–kínai kapcsolatok
Kína új- és legújabb kori története
a kereszténység története Kínában
Publikációs jegyzéke:
Könyvek:Két kultúra ölelésében. Magyar jezsuiták a Távol-Keleten. Anima Una Könyvek/12, Budapest: Korda, 1997. 341 o.
A szeretkezés kínai tankönyveiből (Tőkei Ferenccel) Történelem és kultúra/16 Budapest: Balassi, 1998. 131 o.
Magyar jezsuita misszió Kínában. Kőrösi Csoma Kiskönyvtár/26. Budapest: Akadémiai Kiadó, 2003. 391 o.
Kína mellettünk? Kínai külügyi iratok Magyarországról, 1956. Budapest: MTA Történettudományi Intézete, megjelenés előtt
Szerkesztett kötetek:
Bevégeztetett. Koch István naplója a magyar jezsuiták kínai missziójának pusztulásáról. Szerkesztette, az előszót és a jegyzeteket írta: Vámos Péter, Budapest: Terebess, 1999. 171 o.
Tartalom
Koch István naplója, 1945-1947
- Az ellenséges megszállás vége és az üldözések kezdete
- Az összeomlás
- A mi Robinson életünkMaron József töredékes naplója a fogságban töltött napokról
Szajkó József két rövid írása a misszionáriusok meneküléséről
Cser László tudósítása az 1947. januári visszatérésről, majd a misszió végleges elhagyásáról
A Paokingi Apostoli Prefektúra rövid története – Historia brevis Praefecturae Apostolicae de Paoking (szerkesztette és a lábjegyzeteket írta: Kálmán Peregrin OFM – Vámos Péter, a latin szöveg magyar fordítását lektorálta (Deák Hedvig OP – Vámos Péter) Budapest, Kapisztrán Szent Jánosról nevezett Ferences Rendtartomány, 2005. 428 o. Polonyi Péter: Múlt a jövőben. Írások Kínáról. Szerkesztette, az előszót és a jegyzeteket írta: Vámos Péter. Budapest: MTA Történettudományi Intézete, 2007. 415 o.
Külföldön megjelent tanulmányok, könyvfejezetek:
“Xiongyaliren ruhe kan Wanli Changcheng.” (A Nagy Fal magyar szemmel) in: Zhongguo Changcheng Xuehui (szerk.) Changcheng guoji xueshu yantaohui lunwenji (Proceedings of the International Academic Symposium on the Great Wall) (Jilin: Jilin Renmin Chubanshe, 1995) 92–96. (kínaiul)
“Hungarian Missionaries in China”, in: UHALLEY, STEPHEN Jr. – WU, XIAOXIN (eds.), China and Christianity. Burdened Past, Hopeful Future (Armonk, New York: M. E. Sharpe, 2000). 217–232.
“Home Afar: The Life of Central European Jewish Refugees in Shanghai During WWII.”, in: Pacific Rim Report No. 23., November, 2001, 1–8.
Ristaino, Marcia Reynders, Port of Last Resort. The Diaspora Communities of Shanghai (könyvismertetés) in: Holocaust and Genocide Studies (Oxford University Press) Volume 18, Issue 1. Spring 2004, 115–118.
“Sino-Hungarian Relations and the 1956 Revolution” (Washington, D.C.: Woodrow Wilson International Center for Scholars, Cold War International History Project, 2006). Working Paper No. 54. 44 o.
“The Hungarian Franciscan Mission in China” in: Golvers, Noel – Lievens, Sara (eds.), A Lifelong dedication to the China Mission. Essays presented in honor of Father Jeroom Heyndrickx, CICM, on the occasion of his 75th birthday and the 25th anniversary of the F. Verbiest Institute K.U. Leuven. (Leuven Chinese Studies, XVII, Leuven, 2007). 619–642.
1956–1966 nian Xiong-Zhong guanxi de bianhua. Lai zi Xiongyali danganguan de youguan cailiao. (A magyar kínai kapcsolatok változásai 1956–1966 között, magyar levéltári források alapján). in: Cold War History Studies (Shanghai) a tanulmány leadva: 2005. megjelenés előtt. (kínaiul)
Magyarországon megjelent tanulmányok, könyvfejezetek:
„Az egészségmegőrzés kínai tudománya: a csikung I.” in: Keletkutatás, 1995/Ősz, 9–22.
„Az egészségmegőrzés kínai tudománya: a csikung II.” in: Keletkutatás, 1996/Tavasz, 5–17.
„Magyar jezsuiták Kínában” in: Korunk, 1998/8, 110–117.
„Kínai zsidók – zsidók Kínában” in: Remény, 1999/március–április, 101–108.
„Kína katolikusai az ezredvégen” in: Távlatok 46, 1999/4, 561–572.
„A kommunista valláspolitika és a katolikus misszionáriusok helyzetének alakulása Kínában az 1940–50-es években” in: Hamar I. (szerk.), Sinológiai műhely I.: Mítoszok és vallások Kínában (Budapest: Balassi, 2000). 161–175.
„A kínai Manhattan: Pudong” in: História 2001/3, 27–28.
„Jezsuita misszionáriusok Kínában a 16–17. században” in: Szabó, L. – Ölbei, T. – Wilhelm, Z. (szerk.) Anyaországok és (volt) gyarmataik 1. (Pécs: Pécsi Tudományegyetem, Afrika – Amerika – Ázsia Universitas Munkacsoport, 2002). 401–419.
„Kína és Magyarország, 1959” (Sárdy Lóránttal) in: História 2003/5–6, 47–49.
„Együttműködő ellenfelek. Az Egyesült Államok Kína-politikája” in: Külügyi Szemle 2003/4, 88–116.
„Magyar misszionáriusok Kínában. A magyar külmissziós mozgalom belpolitikai háttere az 1920–1930-as években” in: Vigilia 2004/7 523–530.
„Nemzet és azonosságtudat. Megjegyzések a kínai külpolitika értelmezéséhez” in: N. Rózsa Erzsébet (szerk.) Nemzeti Identitás és külpolitika a Közel-Keleten és Kelet-Ázsiában (Budapest: Teleki László Alapítvány, 2005). 213–243.
„EU–Kína kapcsolatok: a fegyverembargó vége?” in: Külügyi Szemle, 2005/1–2. 181–196.
Möller, Kay, Die Außenpolitik der Volksrepublik China 1949–2004. Eine Einführung. in: Külügyi Szemle 2005/1–2. 269–273. (könyvismertetés)
„A paokingi misszió működésének politikai és gazdasági háttere” in: Kálmán – Vámos (szerk.): A Paokingi Apostoli Prefektúra rövid története (Budapest, Kapisztrán Ferences Rendtartomány, 2005), 35–53.
„Távoli menedék. Közép- és kelet-európai zsidó menekültek Sanghajban a második világháború idején” in: Világtörténet 2005/ősz–tél, 72–85.
„Tajvan: Önálló ország vagy szakadár tartomány?” in: Külügyi Szemle, 2006/1–2, 71–87.
Georg Lehner, Monika Lehner, Österreich-Ungarn und der „Boxeraufstand” in China. in: Századok 2006/1 251–254. (könyvismertetés)
„A kínai nagyhatalom születése. A kínai külpolitika változásai, 1949–2005.” in: História 2006/1, 16–19.
„Az SZKP XX. kongresszusának hatása a magyar–kínai kapcsolatokra” in: Múltunk 2006/2. 235–256.
„A magyar jezsuiták kínai missziója” in: Szilágyi Csaba (szerk.), A magyar jezsuiták küldetése a kezdetektől napjainkig. (Piliscsaba: Pázmány Péter Katolikus Egyetem, 2006). 225–239.
„Beteg a sárkány? Kína belső gondjai és a megoldási kísérletek” in: Eszmélet/71 (2006/ősz) 94–108.
„A magyar forradalom és Kína” in: História 2006/10. 29–31.
„Kína” in: Békés Csaba (szerk.), Evolúció és revolúció. Magyarország és a nemzetközi politika 1956-ban. (Budapest: 1956-os Intézet–Gondolat, 2006). 111–154.
„Sok figyelés, kevés beszéd. Kínai külügyi iratok, 1956. október 23.–november 4.”, in: Történelmi Szemle 2006/3–4. 359–387.
„Nyitás a kínai külügyminisztérium levéltárában” in: Levéltári Közlemények, 77. 2006/2, 223–228.
„A magyar forradalom szerepe a Kínai Kommunista Párt politikájában” in: Rainer M. János – Somlai Katalin (szerk.), 1956-os Intézet – Évkönyv 2006–2007. (Budapest: 1956-os Intézet, 2007). 154–176.
„A sárkány és a fekete arany” in: História, 2007/9–10. 52–55.
„Az olajra szomjazó ország” in: História, 2007/9–10. 53.
„Csak kézfogás van, ölelés nincs. A kínai–szovjet kapcsolatok normalizálása a nyolcvanas években.” in: Külügyi Szemle, 2007/4.
Magyarországon, szakmai folyóiratban, idegen nyelven megjelent cikkek, tanulmányok:
Gatta, Secondino, Il natural lume de Cinesi. in: Acta Oriantalia (Hung.) vol. 51. (1998) 369–371. (könyvismertetés angolul)
Leslie Donald D., Jews and Judaism in Traditional China. in: Acta Orientalia (Hung.) vol. 52. (1999) 119–120. (könyvismertetés angolul)
Malek, Roman, S.V.D. (ed.), Western Learning and Christianity in China. The Contribution and Impact of Johann Adam Schall von Bell, S. J. (1592–1666). in: Acta Orientalia (Hung.) vol. 53. (2000) 144–146. (könyvismertetés angolul)
Eber, Irene – Wan, Sze-Kar – Walf, Knut (eds.), Bible in Modern China. The Literary and Intellectual Impact. in: Acta Orientalia (Hung.) vol. 53. (2000) 146–147. (könyvismertetés angolul)
Malek, Roman – Zingerle, Arnold (eds.): Martino Martini S. J. (1614–1661) und die Chinamission im 17. Jahrhundert. in: Acta Orientalia (Hung.) vol. 54 (2001) 177–178. (könyvismertetés angolul)
Zetzsche, Jost Oliver, The Bible in China: The History of the Union Version or The Culmination of Protestant Missionary Bible Translation in China. in: Acta Orientalia (Hung.) Volume 56 (2003) 471–473. (könyvismertetés angolul)
Gottfried von Laimbeckhoven SJ (1707–1787) Der Bischof von Nanjing und seine Briefe aus China mit Faksimile seiner Reisebeschreibung. Transkribiert und bearbeitet von Stephan Puhl (1941–1997), und Sigismund Freiherr von Elverfeldt-Ulm unter Mitwirkung von Gerhard Zeilinger. Zum Druck vorbereitet und herausgegeben von Roman Malek SVD. in: Acta Orientalia (Hung.) Volume 56 (2003) 470–471. (könyvismertetés angolul)
“Home Afar”: The Life of Central European Jewish Refugees in Shanghai during World War II” in: Acta Orientalia (Hung.) Volume 57. (1) (2004) 55–70.
Karl Gützlaff (1803–1851) und das Christentum in Ostasien. Ein Missionar zwischen den Kulturen. Herausgegeben von Thoralf Klein und Reinhard Zöllner. in: Acta Orientalia (Hung.) Volume 59 (3) (2006) 381–384. (könyvismertetés angolul)
Egyéb:Lexikon szócikkek:
Magyar Nagylexikon kilencvenhat szócikk történelem–orientalisztika témakörben
Britannica Hungarica, Ladányi László szócikk
Fontosabb előadások:
„Xiongyaliren ruhe kan wanlichangcheng.” (kínaiul) (A kínai Nagy Fal magyar szemmel) International Academic Symposium on the Great Wall. Peking, 1994. szeptember 23–25.
„The Hungarian Jesuit Mission in Daming, Hebei Province.” XXXVth ICANAS, Budapest, 1997. július 10.
„A magyarság keleti gyökerei.” (kínaiul) Minzu Daxue (Nemzetiségi Egyetem) Peking, 1998. december 9.
„A magyarországi rendszerváltás kérdései.” (kínaiul) Beijing Shifan Daxue (Pekingi Tanárképző Egyetem) 1999. május 18.
„Hungarian Missionaries in China.” China and Christianity: Burdened Past, Hopeful Future. International Conference in San Francisco, 1999. október 14–16.
„The Chinese Communist Party’s Policy and the 1956 Hungarian Revolution.” XXXVIth ICANAS, Montréal, 2000. augusztus 27.–szeptember 2.
„Central and Eastern European Jewish Refugees in Shanghai, 1938–1948.” Center for Advanced Holocaust Studies, US Holocaust Memorial Museum, 2001. március 21.
„Home Afar: The Life of Jewish Communities in Shanghai during WWII.” University of San Francisco, 2001. április 25.
„The Chinese Communist Party’s Policy and the 1956 Hungarian Revolution.” New Central and Eastern European Evidence on the Cold War in Asia, Budapest, 2003. október 30.–november 2.
„Hungarian Documents on Hungarian-Chinese Relations, 1956–1966.” New Central and Eastern European Evidence on the Cold War in Asia, Budapest, 2003. október 30.–november 2.
„1956 és Kína.” MTA TTI, 2004. március 2.
„Nemzeti identitás és külpolitika Kínában.” Teleki László Intézet, Külpolitikai Tanulmányok Központja, 2004. március 11.
„Az 1956-os magyar események és Kína.” (kínaiul) A Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának Párttörténeti Intézete, Peking, 2004. július 27.
„With the Chinese, for the Chinese – The Hungarian Jesuit Mission in Puzi, Taiwan.” 8th International Symposium of the Verbiest Foundation, Leuven, 2004. augusztus 31.–szeptember 3.
„Magyar jezsuita misszió Kínában.” A magyar jezsuiták küldetése a kezdetektől napjainkig. Tudományos Konferencia. Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK, Piliscsaba, 2004. november 8–10.
„Zsidó menekültek Sanghajban.” A Magyary Zoltán és OTKA Posztdoktori Ösztöndíjasok Találkozója. Debrecen, 2004. november 11–12.
„Kína: birodalomból nemzetállam?” Tőkei Ferenc Társaság, Budapest, 2004. december 2.
„Kína külpolitikája, EU–Kína kapcsolatok.” Nemzetbiztonsági Hivatal, 2005. október 4.
„A magyar jezsuiták kínai missziójának története a XX. században.” Tamási, Könnyü László Városi Könyvtár, 2005. október 5.
„Az SZKP XX. kongresszusának hatása a magyar-kínai kapcsolatokra.” Konferencia, Politikatörténeti Intézet, 2006. február 23.
„Kína felemelkedése, 1953–1957.” Az 1956-os forradalom a világpolitikában. Az MTA Történettudományi Intézete és a Budapesti Európa Intézet nemzetközi tudományos konferenciája Budapest, 2006. szeptember 7.
„A magyar forradalom hatása az ötvenes évek második felének kínai pártpolitikájára.” Az 1956-os forradalom visszhangja a szovjet tömb országaiban. Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutató Intézete, valamint az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára nemzetközi tudományos konferenciája. Budapest, 2006. szeptember 22–23.
„China and the 1956 Hungarian Revolution.” 1956 in Hungary and Finland. 9th Hungarian–Finnish Seminar, University of Turku, Institute of Political History, 2006. november 12–15.
„China and the eventful autumn of 1956.” Institut für Sinologie, Universität Heidelberg, 2006. december 13.
„China and the 1956 Hungarian Revolution.” Seminar für Sinologie und Koreanistik, Eberhard Karls Universität Tübingen, 2006. december 18.
„Birodalomból nemzetállam. Kína helye a nemzetközi rendszerben.” Habilitációs előadás. Budapest, ELTE BTK, 2007. március 23.
„A Decade of Negotiations. Sino-Soviet Normalization in the 1980s.” Soviet Impact on China: Politics, Economy, Society and Culture. New York, Columbia University, 2007. június 22–23.
„A magyar hidegháború-kutatás és forrásai.” Sanghaj, Kelet-Kínai Tanárképző Egyetem, Hidegháború-kutató Központ. 2007. november 21. (kínaiul)
„Az 1956-os magyar események és a prágai tavasz – összehasonlító elemzés”. Kelet-Kínai Tanárképző Egyetem, Történelem Tanszék. 2007. november 22. (kínaiul)
Vámos Péter
KÍNA KATOLIKUSAI AZ EZREDVÉGEN
Távlatok 46, 1999/4, 561–572.
New Yorkban, az ENSZ-palota előtti utcán néhány tucat ember tüntet. Transzparenseiken a feliratok a vallásszabadság jogát követelik, segítséget kérnek az ENSZ-től, Kofi Annantól, hogy vizsgálja meg és támogassa ügyüket. A tüntetők jó része kínai, de vannak köztük más nemzet képviselői is. Egy a közös bennük: mindannyian a Falun Kung nevű buddhista szekta követői. A központi kínai vezetés 1999. július 22-én a társadalomra veszélyes, törvénytelen szektának minősítette, és betiltotta a csoportot. A tiltást megelőzően, 1999 áprilisában a buddhizmus egyes tanításai alapján álló, a kínai hagyományos egészségmegőrzési módokat gyakorló emberek – közel tízezren – csöndes meditációra gyűltek össze Peking legnagyobb sugárútján, a császárok egykori palotája, a mai párt- és állami vezetők lakhelyéül szolgáló Tiltott Város előtt. A kínai vezetőket akkor a meglepetés erejével érte a békés demonstráció, a legnagyobb a tíz évvel ezelőtti Tienanmen téri diáktüntetések óta.
Kínában a vallásosság, a vallásgyakorlás, a vallásszabadság a Falun Kung miatt újra „érzékeny kérdés” lett. A vallásszabadság joga ugyan szerepel a kínai alkotmányban, de a Kínai Népköztársaságban létező vallásszabadság amolyan „kínai sajátosságú vallásszabadság”, azaz a kínai vezetés az ország történelmi tapasztalataira és hagyományaira való hivatkozással különböző intézkedésekkel és szabályokkal ellenőrzése alatt tart mindenfajta vallási tevékenységet. A mozgalom betiltása a többi egyház és vallási közösség működésére is hatással van. Az elmúlt hónapokban ugyanis az Államvédelmi Hivatal munkatársai nemcsak a keleti gyökerű, a kínai hagyományokra építő csoportosulás tagjait figyelik fokozottan, hanem a többi vallás gyakorlóit, nem utolsósorban a keresztény egyházak képviselőit és híveit is.
A hivatalos statisztikák Kínában tizennégy millió protestáns keresztényt és négymillió katolikust tartanak számon. Nem hivatalos adatok szerint a protestánsok száma húszmillió körül lehet, a katolikusoké mintegy tízmillió. A különbség abból adódik, hogy az államilag támogatott vagy tűrt keresztény egyházak és közösségek mellett vannak olyan tiltott, a kínai törvények szerint illegális csoportok is, amelyek nem hajlandók elismerni a Kínai Kommunista Párt vezető szerepét, és egyes katolikusok például továbbra is Róma beleegyezésével szentelik fel püspökeiket. Az ún. „földalatti” katolikusok elsősorban olyan területeken élnek, ahol a század közepéig, a külföldi misszionáriusok kiutasításáig és az idegen vallási befolyástól mentes kínai katolikus egyház létrehozásáig erős volt a misszionáriusok jelenléte, elsősorban északon Hopej tartományban, valamint Sanghaj környékén, a jezsuiták egykori missziós központjai környékén.
A keresztény egyházak a Kínai Népköztársaság megalakulását követő években a hivatalos kommunista propaganda célpontjaivá váltak, a külföldi misszionáriusokat imperialista ügynökökként tartották számon, és az ötvenes években kiutasították őket az országból.
Történeti háttér: az önálló kínai egyház létrejötte
Mao Ce-tung már 1945-ben hangsúlyozta, hogy a Kínai Kommunista Párt kormányra kerülése esetén a vallásszabadságot minden tekintetben tiszteletben fogja tartani, hiszen a párt minimális programjának része az emberi szabadságjogok, köztük a vallásszabadság biztosítása.1 A Kínában létező vallások között a katolicizmust is megemlíti: „A vallásszabadság elvének megfelelően Kína felszabadított körzeteiben bármely vallás szabadon gyakorolható. A népi kormány védelmébe veszi a protestánsokat, a katolikusokat, a mohamedánokat, a buddhistákat és minden más vallás híveit, ha azok tiszteletben tartják a népi kormány törvényeit. Mindenki számára biztosítjuk a szabadságot, hogy higgyen bármely vallásban, vagy ne higgyen semmilyenben sem; ezen a téren megengedhetetlen bármiféle kényszer vagy megkülönböztetés.”2 Ugyanakkor a külföldi hittérítők munkájára építő és tevékenységét jórészt nyugati pénzekből finanszírozó keresztény egyházak számára baljós mondat is szerepel Mao írásában: „Erélyes intézkedéseket kell tennünk, hogy felszámoljuk a gyarmati, feudális és fasiszta kultúrát és közoktatást.”3
1950-ben a kommunista sajtóban megjelent adatok szerint Kína-szerte 12 000 katolikus egyházi személy tevékenykedett, akik közül 5500 volt külföldi.4 Az új rendszer nem tiltotta a templomi igehirdetést, de azon kívül lehetetlenné vált a vallásgyakorlás. Nem bántották a papokat, viszont harcot hirdettek az imperializmus ellen, amely harcból a katolikusoknak is ki kellett venni a részüket. Az 1950-es földreform idején „időszakosan” fel kellett függeszteniük minden egyházi tevékenységet. A népi demokráciát aláásó műveket a hatóságok betiltották, az ilyen tartalmú könyveket megsemmisítették. Az egyház tulajdonát képező javakat kommunizálták, az egyházi iskolákat és kórházakat is államosították – formailag természetesen az egyházi vezetők „felajánlására”, de legalábbis a „beleegyezésükkel”.
A keresztény egyházak kommunista befolyás alá vételének első lépéseként 1950-ben a kínai protestánsok meghirdették a hazafias egyház megteremtését célzó „három autonómia mozgalmat”. A három autonómia a független irányítás, az anyagi függetlenség és a hithirdetés önállósága volt. A kommunista vezetés célja a mozgalom támogatásával az volt, hogy gyengítse a keresztény egyházakra gyakorolt külföldi befolyást, és ezzel egy időben minél jobban a saját befolyása alá vonja a vallási intézmények működését. A függetlenség a gyakorlatban azt jelentette, hogy a külföldi misszionáriusokat kiutasították az országból, esetleg olyan helyzetbe hozták őket, hogy nem volt más választásuk, mint Kína elhagyása. A keresztény egyházakat elvágták a külföldi pénzforrásoktól, így az intézményeik fenntartása lehetetlenné vált, emellett a karitatív tevékenységüket sem tudták folytatni.
1950 novemberében megkezdődött a kínai katolikus egyház Rómától való elszakításának folyamata is. A függetlenségről és a reformról című nyilatkozat egy több mint ötszáz katolikus részvételével megtartott találkozó után született meg, ahol a résztvevők a protestánsokhoz hasonlóan hitet tettek egy független, önellátó, és a hithirdetésről önmaga gondoskodó egyház mellett, amely teljesen szakít az imperializmus befolyásával.5 A nyilatkozat elítéli az imperialistákat, akik „pénzzel és különböző kegyes cselekedetekkel megvesztegették a kínaiakat. A céljuk nyilvánvalóan az volt, hogy az egyházat használják a tartós agresszió eszközéül.”6
A nyilatkozatot Kína-szerte „reformtalálkozók” követték, ahol a kommunista sajtó jelentései szerint a kínai katolikusok támogatásukról biztosították a hazafias mozgalmat. Nem sokkal az első nyilatkozat után megjelent egy újabb felhívás, amelynek utolsó bekezdése híven tükrözi a mozgalom ideológiai hátterét: „Fokoznunk kell az éberségünket, elmélyíteni a politikai ismereteinket, fel kell fednünk a tényeket, amelyek azt bizonyítják, hogy az imperializmus a katolikus egyházat használta Kína titkos megszállására. Meg kell semmisítenünk az egyház imperializmust szolgáló elemeit, hogy megszabadulhassunk az imperializmus minden nyomától!”7 A hazafias megújhodási mozgalom keretei között a katolikusokat leginkább arra buzdították, hogy szakítsák meg a kapcsolatot a Vatikánnal.
1951. február 21-én jelent meg az ellenforradalmárok megsemmisítéséről szóló kormányrendelet. Az ellenforradalmárokat halállal vagy életfogytig tartó börtönnel kellett büntetni, enyhébb esetekben pedig a legrövidebb büntetés háromtól öt évig terjedő szabadságvesztés lehetett. A rendelet tételesen felsorolja, hogy melyek az ellenforradalminak számító cselekmények. Felsorol konkrét bűnöket, mint például az élelmiszerraktárakban tárolt mezőgazdasági termékek megmérgezése vagy a hivatalos személyek elleni támadás, ugyanakkor gyakran használja a pontosan meg nem határozott „ellenforradalmi tevékenység” kifejezést. A kínai eseményeket Hongkongból figyelő misszionárius, a jezsuita Ladányi László a rendelet „gyöngyszemének” mégis azt a pontot tartja, amely így szól: „Hasonlóan bűnhődjenek mindazok, akik itt fel nem sorolt ellenforradalmi bűnöket követtek el.”8 A rendelet alapján tehát bárkit vádolhattak ellenforradalmi tevékenységgel, még olyanokat is, akik a Kínai Népköztársaság megalakulása előtt követték el a cselekményt.
A katolikus egyház elleni kampány évekig sem hozta meg a kellő eredményt. Az állami hatóságoknak nem sikerült olyan kínai főpapot találniuk, aki a mozgalom élére állt volna. A független egyház megteremtéséért indított kampány kudarcát látva a kormány ideológusai az ötvenes évek közepén új mozgalmat indítottak. Az új jelszó a „Szeresd a hazádat, szeresd az egyházat!” volt. A központi pártlapban sorra jelentek meg a cikkek, amelyekben a szerzők leleplezték a katolikus egyház leple alatt működő ellenforradalmi tevékenységet folytató elemeket.9 A hazaszeretet jelszava mögött természetesen ismét csak az egyházon belüli imperialista elemektől való megszabadulás, vagyis a Vatikánnal való szakítás és az egyházon belüli idegen befolyás megszüntetése állt. Miután a külföldi misszionáriusokat kiutasították az országból (az utolsó Kínából kiutasított jezsuiták között volt a magyar Császár György is, aki 1955 októberéig élhetett Sanghajban), a Rómához hű papokat pedig eltávolították az egyházi posztjukról, a kormány hozzálátott a „nemzeti katolikus egyház” szervezetének kiépítéséhez. 1956. július 26-án Csou En-laj miniszterelnök kezdeményezésére megalakult a hazafias katolikus egyház előkészítő bizottsága. A bizottság második ülésére 1957 februárjában került sor. Márciusban bejelentették, hogy már több mint kétszáz helyen alakultak hazafias szervezetek. Az előkészítő bizottság 1957 nyarán – a jobboldali elemek ellen folytatott kampány idején – újabb konferenciát rendezett, amelyen 241 személy vett részt több mint száz egyházmegyéből. A résztvevők: érsekek, püspökök, papok és világi katolikusok kritizálták az egyház politikától való függetlenségét hangoztató nyilatkozatokat. A kongresszus elfogadta, hogy „minden Vatikánból érkező körlevelet és utasítást vizsgálat alá kell venni, nem pedig vakon követni.”10 A kongresszus úgy döntött, hogy a kínai katolikusok hit és erkölcs dolgában követhetik a Vatikán tanításait, azonban a kínai egyháznak politikailag és gazdaságilag függetlennek kell lennie a Vatikántól, mivel „a Vatikán beavatkozik az ország belügyeibe, és arra buzdítja a klérust és a híveket, hogy forduljanak szembe a népi kormánnyal.”11 A kongresszus zárónapján, 1957. augusztus 2-án bejelentették a Kínai Katolikus Hazafias Társaság (Csungkuo Tiencsucsiao Ajkuohuj) létrejöttét. A hazafias egyház megalakulását követő hónapokban sorra megalakultak az egyház helyi szervezetei. Az alakuló gyűléseken a résztvevők elismerték a kommunista párt vezető szerepét, leleplezték és kritizálták a jobboldali elemeket, akik a katolikus egyház keretében tevékenykedtek.
A Rómával való nyílt szakítás 1958 áprilisában, az első két „hazafias püspök” felszentelésével következett be. A püspökszentelést Róma előzetesen jogellenesnek nyilvánította, ennek ellenére a résztvevők a ceremónia előtt gyűlést tartottak, amelyen kijelentették, hogy nem veszik figyelembe a Szentszék kijelentéseit.12 Két hónappal a nemzeti egyház első két püspökének felszentelése után XII. Pius pápa Ad Apostolorum Principis címmel körlevelet adott ki, amelyben a kánonjogra hivatkozva kiközösítette a felsőbb jóváhagyás nélkül felszentelt püspököket. A pápa nem önhatalmúlag exkommunikálta a hazafias püspököket, hanem csak alkalmazta a kánonjog azon rendelkezését, amely szerint ilyen esetben a kiközösítés automatikus következmény.13
A Kínai Katolikus Hazafias Társaság megalakulásának idején tizenkét külföldi pap tartózkodott Kínában, közülük nyolc börtönben volt. Tizenegy apáca azért maradhatott Pekingben, mert ők vezették azt az iskolát, ahol a diplomaták gyermekei tanultak.14 1956-ban és 1957-ben két-két addig bebörtönzött amerikai jezsuitát utasítottak ki az országból, így 1957 után csak 137 kínai jezsuita maradt, valamint a 84 éves francia pap, Anatole Ghestin, aki 1961-ben hunyt el.15 Jelenleg Macedónia mellett a Vatikán az egyetlen európai állam, amelynek nincs diplomáciai kapcsolata a Kínai Népköztársasággal.
A „hivatalos” egyház:
a Kínai Katolikus Hazafias Társaság
A Kínában működő katolikus egyház, a Kínai Katolikus Hazafias Társaság (a kínai sajtó hivatalos angol fordításában Chinese Catholic Patriotic Association) legfelső döntéshozó testülete a Kínai Nemzeti Katolikus Kongresszus, legfelső képviseleti szerve pedig az 1980-ban létrejött Kínai Katolikus Püspöki Konferencia. A szervezet 1998-ban megtartott hatodik kongresszusán elfogadott alapszabály szerint „a Társaság a kínai katolikus papságból és hívőkből álló hazaszerető és az egyházat szerető tömegszervezet, amely elismeri a Kínai Kommunista Párt vezető szerepét, magasra emeli a hazaszeretet és az egyház szeretetének zászlaját, egyesíti a papságot és a híveket a törvényes rend védelmében, védi a nép érdekeit, védi a nemzetiségek egységét, védi az ország egységét, amely az egyház függetlenségének és önálló irányításának elvét tekinti mérvadónak.”16 A Társaság feladatai között az első helyen a Teng Hsziao-ping elméletének iránymutatásai alapján álló egység megteremtése áll, valamint aktív részvétel a szocializmus anyagi és szellemi kultúrájának építésében, a kínai sajátosságú szocializmus megteremtésében.17
A hatodik kongresszusra 1998. január 17. és 21. között Pekingben került sor. A kongresszusra készített beszámolójában Fu Tie-san püspök összefoglalta az elmúlt évek eseményeit, valamint felvázolta a jövő feladatait.18 A beszámoló teljes szövegét közlő kétnyelvű kínai katolikus folyóirat, a Yi – China Message külön kiemeli, hogy a korábbi kongresszusok beszámolóitól eltérően, a szövegben több idézet található a Bibliából és a II. vatikáni zsinat dokumentumaiból. A beszámolóban szereplő hivatalos adatok szerint jelenleg Kínában (Hongkongot leszámítva) az új keresztségek száma évente mintegy 60 000, az ötödik kongresszus óta 12 püspököt és 6 segédpüspököt választottak, a papok száma a 600 újonnan szentelt fiatal pappal együtt 900 körül van. Az országban 40 apácazárda működik, a fogadalmat tett apácák száma 1100, a novíciáké közel 1000. Jelenleg 31 papi szeminárium működik az országban, összesen 1700 növendékkel (az első szemináriumot Sanghajban nyitották meg újra 1982-ben). A kínai egyházi vezetők szerint az elmúlt években komoly áttörést jelentett, hogy 1993 óta a hatóságok engedélyével közel száz fiatal pap, teológus, apáca és világi hívő külföldön – az Egyesült Államokban, Olaszországban, Belgiumban, Franciaországban, Koreában, a Fülöp-szigeteken és Hongkongban – hallgathat teológiát.
A katolikus könyvkiadás eredményeként tartják számon, hogy három év alatt 250 000 kínai nyelvű Bibliát adtak ki, de az utóbbi években megjelent kiadványok között van énekeskönyv, bibliai kifejezések szótára, angol–kínai kétnyelvű szemelvénygyűjtemény is. (A Bibliát a plébániákon és az egyházi intézmények könyvesboltjaiban ugyan meg lehet venni, azonban teljes kínai Biblia-fordítás állami könyvesbolti forgalomba ma sem kerülhet.) A Csungkuo Tiencsucsiao (angol címén Catholic Church in China) című újság, az egyetlen országos terjesztésű katolikus folyóirat jelenleg kéthavonta jelenik meg. A lapban a lelki irodalom mellett az egyház szervezeti hírei és nemzetközi hírek is helyet kapnak. Helyi kiadványok jelennek meg több nagyvárosban, így Pekingben, Sanghajban és Tiencsinben. Az Acta Theologica című belső terjesztésű kiadvány tanulmányai többek között az egyháznak a szocializmus építésében betöltött szerepét vizsgálják. A kongresszusra készült beszámoló külön megemlíti, hogy a szocializmus építése terén végzett munkájáért több mint 3600 katolikus érdemelte ki a Kiváló Dolgozó kitüntetést.
Az önálló egyház szükségességét hirdető kínai katolikusok az önállóságot politikai, gazdasági és egyházügyi szempontból hirdetik, nyilatkozataikban azonban fontosnak tartják kiemelni, hogy a különállás nem a hitre és a hit gyakorlását szabályzó dogmákra vonatkozik. A Kommunista Párt vezető szerepét elfogadó kínai katolikusok nem győzik hangsúlyozni, hogy a hit dolgában a világ bármely más országában élő katolikussal megegyeznek, ugyanúgy veszik fel a keresztséget, hisznek a Szentháromságban, a szentekben és az egyetemes egyházban. A kínai püspökök, papok és hívek a világ más hívő katolikusaival azonos módon a misén mindennap imádkoznak a pápáért. Nem hitbéli szakításról beszélnek, írásaikban Krisztus nyájához való tartozásukat hangsúlyozzák. Ugyanakkor az egyházi vezetők és az egyházpolitikusok minden megnyilvánulásukban kifejezésre juttatják azt is, hogy habár a kínai egyház nem veti el az egyetemes egyház közös alapelveit, csak akkor tud jól működni, ha valóban kitart az önálló, független irányítás elve mellett. A kommunista propaganda szerint „ha az egyház és a vallásügy függetlenségén csorba esik, az kihatással van az ország integritására is. Annak megakadályozása érdekében, hogy az idegen hatalmak a vallás ürügyét felhasználva beavatkozzanak Kína belügyeibe, a kínai alkotmány kimondja a vallási szervezetek és a vallásügy mindenféle idegen befolyástól való mentességének szükségességét.”19 Az elmúlt években turistaként több mint 600 egyházi személy látogathatott Kínába, köztük 2 érsek, 12 püspök, 314 pap és apáca. Külföldi papok missziós tevékenységet azonban továbbra sem folytathatnak az országban.
Az önellátás alapját képező ingatlanpolitika eredményeként a beszámoló szerint az elmúlt öt évben az egyház több mint 1000 ingatlant kapott vissza az államtól, így jelenleg mintegy 5000 ingatlan van az egyház tulajdonában vagy kezelésében. Az elmúlt húsz évben a reform és nyitás politikájának eredményeként a kulturális forradalom idején bezárt templomok és egyházi intézmények egy része újra megnyílt, lerombolt templomok helyén újak épülnek, a korábban raktárként használt templomokban újra misére gyülekezhetnek a hívők. Ha a templom egykori helyén más közintézmény található, a helyi önkormányzat által kijelölt helyen a kárpótlási összegből új templom épülhet.
A Kínai Társadalomtudományi Akadémián 1998 óta működik a Kereszténységkutató Központ, amely egyrészt a keresztény egyházak mai helyzetével, a teológia új irányzataival és az új nyugati vallási irányzatokkal foglalkozik, másrészt közreműködik a Kínai Tudomány Szótárának vallásokról szóló fejezetének megírásában. A Központ munkatársai nemzetközi együttműködéssel készítik a modern kor első Pekingben letelepedett külföldi misszionáriusa, Matteo Ricci jezsuita atya összes műveinek kínai fordítását.
Peking és a katolikus egyház viszonya: a három „T”
A vallásszabadság ugyan szerepel a kínai alkotmányban, a nagy kérdés azonban ma is az, hogy a hívő ember szabadon gyakorolhatja-e a vallását. A kínai hatóságok válasza az, hogy a törvényes keretek között természetesen igen. A válasz magában hordozza a következő kérdést: a kínai törvények mennyiben korlátozzák a hívek szabad vallásgyakorlását? A Kínai Népköztársaságban a szabad vallásgyakorlás csupán az állami ellenőrzés alatt álló kultuszhelyeken zajló istentiszteleten való részvétel szabadságát jelenti. A kínai törvények szerint mindenfajta vallási tevékenységet be kell jelenteni a Vallásügyi Hivatalban, a vallási célt szolgáló épületek működésére szintén engedélyt kell kérni. Az engedély megszerzésének elmulasztása törvénybe ütköző cselekedet.
A katolikus egyház kínai helyzetét az ezredfordulón alapjában meghatározó ellentmondás az egyház belső megosztottsága. Az ötvenes években ugyanis nem minden katolikus csatlakozott a hivatalosan elismert hazafias egyházszervezethez. Sokan voltak, akik akár a meghurcoltatást is vállalva hitet tettek a pápa és az egyetemes egyház mellett. A Vatikán vezető szerepét elismerők egy része ma legális keretek között működik, ők képezik a hazafias egyház hivatalosan „támogatott” része mellett a katolikusok „tűrt” csoportját. Ők az ötvenes években nem csatlakoztak a hazafias mozgalomhoz, ezért a jobboldalellenes kampány során vagy az ellenforradalmi erőkre mért újabb csapások következtében sokan közülük börtönbe vagy átnevelőtáborba kerültek. (Egyes vélemények szerint a Vatikánhoz hű egyház képviselői a kulturális forradalom idején szerencsésebbek voltak „hazafias” társaiknál. Ugyanis amíg az illegális egyház tagjai biztos helyen vészelték át az elvakult vörös gárdisták pusztítását, Mao hű katonái a hazafias egyházfiak közül sokakat halálra kínoztak.) Működésüket a kínai kormány a hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején újra engedélyezte. A jogszerűen, de a hazafias egyház keretein kívül működő egyházszervezet elsősorban azon területeken erős, ahol a kereszténység az elmúlt négy évszázadban a hagyományos kultúra részévé vált, a hívek az őseik iránti tiszteletből folytatják a hagyományt. A „tűrt” egyház képviselői elsősorban vidéken, főleg falvakban élnek, anyagi lehetőségeik szűkös volta miatt igen nagy szegénységben. Működési feltételeiket furcsa kettősség jellemzi, hiszen a kínai törvények betűje szerint idegen befolyás alá nem kerülhetnek, külföldről anyagi támogatást nem fogadhatnak el, ugyanakkor az állam elnézi, hogy kapcsolatban állnak külföldi civil szervezetekkel, amelyektől segélyeket kapnak. Ugyan mindenki tudja, hogy kapcsolatot tartanak külföldi katolikus szervezetekkel, Koreából, Tajvanból, az Egyesült Államokból vagy éppen Rómából anyagi támogatásban is részesülnek, hiszen enélkül működési feltételeik sem lennének meg, viszont az államvédelmi szervek nem akadályozzák a működésüket. A külföldi egyházi szervezetekkel fenntartott kapcsolat egyetlen vonatkozását ellenőrzi és szigorúan tiltja is a hatóság: a missziós tevékenységet.
A katolikusok harmadik, „tiltott” csoportja Kínában az ún. „földalatti egyház”, a Vatikánhoz hű, ugyanakkor a kínai törvények valláspolitikára vonatkozó részét el nem ismerő katolikusok csoportja. Ők nem ismerik el a pápa jóváhagyása nélkül felszentelt püspököket, elöljáróikat titokban választják, és püspökeik felszenteléséhez megszerzik a Vatikán hozzájárulását is. Az államvédelmi hatóság által illegálisként számon tartott szertartásaikat magánházakban rendezik, papjaik, püspökeik titokban miséznek. Szemináriumokat is fenntartanak, amelyek természetesen szintén a hatóságok engedélye nélkül működnek.
A Hongkongban működő Holy Spirit Study Centre 1997-es adatai szerint Kínában 10 millió katolikus él. A 68 hazafias püspök mellett 58 „nem hivatalos” püspököt tartanak számon. (1989-ben 57 Rómához hű „földalatti” püspök létrehozta a Kínai Püspöki Konferenciát.) A földalatti egyházszervezet papjaival együtt körülbelül 2200 pap van az országban.20 (Hongkongban 239 000 katolikust tartanak számon a statisztikák. Az 1997 júliusa óta Kína részét képező területen egy érsek és két püspök irányítása alatt 71 világi és 266 szerzetes pap tevékenykedik. Néhányan közülük Kína más területein is taníthatnak filozófiát és teológiát. Habár Hongkong hatmilliós lakosságának összesen alig 10%-a keresztény, a különleges irányítású körzet szociális szolgáltatásainak 60%-át, az iskolák és egyetemek 40%-át, a kórházak és klinikák 25%-át a keresztény egyházak működtetik.21) A szemináriumok felszereltsége, szakirodalommal való ellátottsága – éppen a politikai okból adódó elszigeteltség miatt – igen szegényes, a fiatal és idős papok egybehangzó véleménye szerint az oktatás színvonala meglehetősen alacsony. A klérus többségét képező fiatal papok a felszentelés után rögtön kikerülnek a plébániákra, ahol az idősebb és tapasztaltabb papok segítsége nélkül kénytelenek dolgozni. A kulturális forradalom tíz éve (1966–1976) alatt a szemináriumok nem működhettek, papnevelés nem folyhatott, így a sok megpróbáltatáson keresztülment, többnyire hetven év feletti papok és a tervekkel, ambíciókkal teli harminc év körüli fiatalok között hiányzik egy generáció. Egy azonban bizonyos: a nehézségek és a megosztottság ellenére a kínai papság minden tagja példamutató keresztényi életet él, a hívek lelki üdvéért dolgozik, kiszolgáltatja a szentségeket, tanít, karitatív tevékenységet folytat, csakúgy, mint a klérus tagjai a világ bármely más pontján.
* * *
A Kínai Kommunista Párt ma már nem elsősorban az ateizmus alapján harcol a vallás ellen. Ma már inkább az foglalkoztatja a kínai vezetőket, hogy minél teljesebb mértékben befolyásuk és irányításuk alatt tarthassák a társadalom széles tömegeit. A párt és a kormány képviselői gyakran aggodalmukat fejezik ki amiatt, hogy az állami felügyelet nélkül működő vallási csoportok tevékenysége a közrend és a közbiztonság szempontjából destabilizáló tényező lehet. A buddhista Falun Kung ellen a hatóságok azért léptek fel oly határozottan és nem ritkán durván, mert attól félnek, hogy a kínai gyökerekkel rendelkező, a tiszta és korrupciómentes életet hirdető szekta magához vonzza a rendszerrel elégedetlen embereket, ily módon az ellenzékiség szervezett megnyilvánulási formájává válhat.
A hatóságok viszonya a keresztény egyházakhoz többnyire a helyi hivatalnokok vérmérséklete szerint változik: néhol szigorúbb az állami kontroll, néhol pedig nagyobb a keresztények mozgástere. Ma is rendszeresen érkeznek hírek katolikus papok letartóztatásáról, rendszeresek a házkutatások, az ellenőrzések. (Az Államvédelmi Hatóság éberségének kínai utam alkalmával magam is tanúja lehettem. 1999 tavaszán felkerestem a Pekingtől 600 kilométerre található egykori magyar jezsuita missziót. A nap további részét a rendőrség irodájában magyarázkodással kellett eltöltenünk.)
A Vatikán és maga II. János Pál pápa is rendkívül fontosnak tartja, hogy a katolikus egyház és Kína közötti politikai ellentétek megszűnjenek. A vatikáni diplomaták folyamatosan keresik a kapcsolatot a kínai vezetőkkel. Reményeik szerint a 70-es évek végén megindult lassú folyamat eredményeként az új évezredben talán eljuthatnak odáig, hogy normalizálódik Peking és Róma viszonya, és az addigra egységes kínai egyház nyíltan, állami korlátozás nélkül fejtheti ki tevékenységét.
1 Mao Ce-tung: A koalíciós kormányzásról. Programunk konkrét követelései 553. p.; 3. Szabadságjogokat a népnek 565–567. p. in: Mao Ce-tung válogatott művei. 4. kötet, 493–619. p. Budapest, 1954.
2 Uo. 604. p.
3 Uo. 588. p.
4 L. Ladany: The Catholic Church in China. 15. p. New York, 1987.
5 Cao Csi és Peng Jao szerk.: Sicsie szan ta cungcsiao caj Csungkuo. 90. p. Peking, 1984.
6 China Missionary Bulletin (CMB) 1951/február, 149–150. p.
7 CMB 1951/február, 150. p.
8 L. Ladany: Law and Legality in China. 63. p. London, 1992.
9 Ld. pl.: Zsenmin Zsipao 1953. július 16, 1953. szeptember 7.
10 L. Ladany: The Catholic Church in China. 23. p.
11 Uo. 24. p.
12 Uo.
13 Uo. 26. p.
14 CMB 1957/február, 130. p.
15 F. Mateos: China Jesuits in East-Asia. Starting from Zero 1949–1957. 92. p. Taipei, 1995.
16 Yi – China Message. Vol. XIX, No. 1–2./1998. január–február 24–25. p.
17 Uo.
18 Yi – China Message. Vol. XIX, No. 1–2./1998. január–február 10–17. p.
19 Yi – China Message. Vol. XIX, No. 1–2./1998. január–február 16. p.
20 Tripod. No. 105, May–June, 1998. 51. p.
21 Uo. 61. p.
Ajánljuk olvasóinknak Vámos Péter könyvét (Két kultúra ölelésében), amelyet az Anima Una-könyvek 12. köteteként 1997-ben adtunk ki, és amely szerkesztőségünkben most is beszerezhető. (Vö. Távlatok, 1998, 351.) A könyv a bevezető tanulmány után beszélgetéseket nyújt a következő misszionáriusokkal:
Bencze István SJ (1906)
Császár György SJ (1908–1996)
Jaschkó István SJ (1911)
Kráhl József SJ (1923–1998)
Maron József SJ (1911)
Nemes Ödön SJ (1926)
Nemeshegyi Péter SJ (1923)
Papilla Lajos SJ (1913)
Vajda Tibor SJ (1914–1995)
Jin Mo-Lin
Zsoldos Imre SVD
