Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

kínai kerámiaművesség

KÍNAI NEOLITIKUS KULTÚRÁK KERÁMIÁI

Kínában a művészetről tanúskodó legkorábbi tárgyak a 7-8ooo éve készített zsinórmintás kerámiák. Kína két meghatározó jelentőségű neolitikus kultúrája közül az egyik a Yangshao-kultúra, amely az i. e. 5000-3000 között virágzott, elnevezését egy Henan tartományban található lelőhelyéről kapta. Festett kerámiák korának is nevezik jellegzetes tárgyai után: a sírokban talált kerámia tárolóedények felső részét fekete- és vörösszínű, geometrikus elemekkel díszítették. Két területi egységét különböztetik meg: a keleti ágat (Banpo- és Miaodigou-kultúra) és a nyugati ágat (Majiayao-, Banshan- és Machang-kultúrák). A Yangshao-kultúra virágzásának első korszakát a mai Xian közelében feltárt Banpo település után Banpo-kultúra korának (i. e. 4800 k.-4300 k.) is nevezik. Későbbi korszakát a Sárga-folyó keleti szakasza mentén virágzó Majiayao-kultúraként emlegetik (i. e. 4. évezred vége). Az i. e. 3. évezredre datált Banshan- (i. e. 2800-2500 k.) és Machang-kultúrák nyomát (i. e. 2500 k.-2200) Gansu tartományban tárták fel. A Yangshao-kultúra virágzásának vége egybeesik a bronzot széles körben használó Shang civilizáció korai időszakával (i. e. 2. évezred első fele).

A másik jelentős neolitikus kultúra Kína területén a Longshan-kultúra (i e. 2200-1700) volt, amely elsősorban fekete kerámiáiról híres. A koronggal formázott, vékony falú edényeket sötétszürkére vagy feketére égették, majd véséssel díszítették. Ezek már nem kizárólag temetkezési kísérőtárgyak, hanem az őskultusz szertartásain használt edények is voltak.

 

A TANG-KOR KERÁMIÁI

Az ókor legnagyobb kereskedelmi útvonal-hálózata a selyemút, a Földközi tenger keleti medencéjét kötötte össze Kína egykori fővárosával Chang-an-nal (mai Xi-an). A kereskedelmi utak a különböző ázsiai népek (türkök, ujgurok, tibetiek, koreaiak, szogdok, kásmírok, perzsák, arabok stb.) találkozóhelye volt. Már az i. e. 2. században jelentős forgalmat bonyolítottak le rajta, virágkorát azonban az i. sz. 7-9. században, a Tang-dinasztia idején élte. Selymet (innen származik elnevezése) és bambuszt szállítottak nyugatra, míg Kína fűszereket és lovakat kapott. A buddhizmus is ezen az útvonalon érkezett meg Kínába. A selyemút útvonala Észak-Indiából Belső-Ázsián át érte el Kínát. A Taklamakán sivatagot északról és délről megkerülő kereskedelmi útvonal északi útvonalán feküdt Kucsa, Karasár, Kizil, Bezeklik, déli útvonalának fontos állomásai Khotan és Mirán voltak. A két útvonal Dunhuang közelében találkozott ismét. A selyemút oázisvárosainak 20. század eleji régészeti feltárásában Stein Aurél játszott meghatározó szerepet.

A Tang-főváros környéki sírok a selyemút élénk forgalmáról vallanak. A háromszínmázas sírkerámiák között számos idegen, belső- és közép-ázsiai kereskedő és követ alakját megörökítették: nagy szemek, szakáll, csúcsos süvegek, idegen viselet jellemzi megjelenésüket. A mázas darabok uralkodó színei a zöld, sárga és a krémszín, de a kék és a fekete árnyalatai is feltűnnek.

A korszak nemes kerámiái a Zhejiang tartományban készített Yue-kerámiák. Tálkáit, csészéit adóként szolgáltatták be a Tang-udvarnak. A kínai hivatalnok-írástudók íróasztalán használt kellékek mellett "csirkefejes kancsók" és korsók voltak gyakoriak a szeladon (olivazöld mázas) kerámiák között.

 

A SONG-KOR KERÁMIAMŰVESSÉGE

A kínai kerámiaművesség klasszikus korszaka a Song-dinasztia kora. Letisztult formák, tiszta, áttetsző monokróm mázak, és ragyogó színek jellemzik az egyes darabokat. A monokróm mázak a jáde és a bronz színeit idézik. Nem véletlenül, hiszen az ókori tárgyak kultusza, a Song-kor archaizmusa jegyében, a kerámiák az ókori tárgyakat hivatottak megidézni. A kerámiák földrajzi felosztása alapján északi és déli kerámiákat különböztetünk meg. A jelesebb északi kerámiák a Ding-, a ru-, a jun-kerámia, az északi szeladonok, a Cizhou-kerámia, valamint a barna és a fekete mázas kerámiák. A déli kerámiák közé a Jingdezhen-i fehér kerámiák, a guan-kerámia, a déli szeladonok, valamint a fujiani fekete kerámiák tartoznak.

Az északi kerámiák nevezetes darabjai a Ding-kerámiák. A 11. században a legkiválóbb minőségű, többnyire elefántcsontfehér, igen ritkán zöld vagy fekete, egyszínmázas porcelánedényeket készítésük helyéről összefoglaló néven, Ding-kerámiáknak nevezték. A fehér porcelánedények között főként csészéket, kisebb öblös és lapos tálakat, korsókat és kancsókat találunk. Jellegzetes díszítésük a bőrkeménységű felületre szabadkézzel karcolt virágokból (lótusz, peónia, vizinövények), és állatokból (halak, vadkacsák és vadlibák, sárkány) álló minta. Az igen vékonyfalú edényeket, vetemedésüket kiküszöbölendő a 11. századtól kezdve szájperemmel lefelé fordítva, egymásra állítható samott dobozokban kezdték kiégetni. A szájperemet égetés után rézzel, bronzzal vagy fémborítással látták el.

Az északi kerámiák közé sorolják a Ru-kerámiákat (kínaiul: Ru járásban készített kerámia). Tárgyait szürkés vagy barnássárga, igen finom tárgytest és vastag, kékes szürke színű, apró szabályos repedésekkel átszőtt máz jellemzi. Talpán három-öt égetősarkantyú látható. Az Északi Song császári udvar számára készítették a 11. század végétől, s Huizong császár különösen nagyra értékelte darabjait. A kínai gyűjtők szépségéért és ritkaságáért becsülték, a kifinomult udvari ízlés megtestesülését látták benne.

A Song-kor különösen kedvelte az Európában szeladonnak (kínaiul: qingci= kékeszöld porcelán) nevezett, magas hőfokon kiégetett, zöld, tompa kékeszöld, szürkébe hajló mázszínű kínai kerámiákat. Északi szeladonként emlegetik a Yaozhou-kerámiákat. Híresek mélyzöld mázú, vésett és mintaformával nyomott díszítéssel egyaránt készített darabjai. Dél-Kína szeladonjai közül a Longquan-kerámia a legismertebb. A zöld, kékeszöld vagy szürkébe hajló színű, mázas kínai porcelán vagy finom kőcserépedényeket Zhejiang tartomány déli részén készítették. A 10. század óta ismertek voltak kerámiái, s a Déli Song-kor óta gyártják jellegzetes, kékeszöld, vastag mázú termékeit. Az edénytest fehér-halványszürke színű, amely égetés hatására téglavörös lesz. A Déli Song-korból az ókori bronz szertartási edények alakját idéző oltáredényei a legismertebbek.

 

A KÍNAI KÉK-FEHÉR PORCELÁN

A kínai porcelán a legismertebb kínai tárgyak közé tartozik szerte a világon. A Kelet-Indiai Társaságok más néven a kelet-indiai szigetvilággal kereskedelmet folytató angol, németalföldi, francia stb. kereskedők társaságai szállították nagy mennyiségben a 16. századtól kezdve Európába. Luxusneműnek számított a japán és kínai lakkbútorok, kínai selymek mellett. A kék-fehér porcelán (kínaiul: qinghua= kék minta) a máz alatti kék festéssel díszített, dél-kínai porcelánok európai elnevezése. A kobalt-oxidból nyert kék festékkel az egyszer már kiégetett fehér porcelántestre ecsettel viszik fel a mintát, majd színtelen, áttetsző mázzal vonják be az edénytestet, és újra, ezúttal alacsonyabb hőfokon ismét kiégetik. Festészeti témákat, szerencseszimbólumokat alkalmaznak díszítésére.

A legkorábbi kék-fehér porcelánokat a Tang-korban a Henan tartományban található Gongxian műhelyben készítették, de a technika igazán népszerűvé a 14. századtól Jingdezhenben, a kínai Császári Porcelánkészítő Manufaktúrában vált. Legszebb darabjai a korai, főként közel-keleti exportra készített, viszkózus mázú, nagyméretű tálak, korsók és vázák. A 15. században jelentek meg a kínai udvar számára készített, pikkelyszerű, -narancshéj hatást- nyújtó mázas darabjai. A Yongle és Xuande-korban (15. század első fele) készített tárgyak festésének sajátossága a -felhalmozódó és lerakodó- kék kobalt festés, ami sajátos, vibráló színhatást kölcsönöz a tárgyaknak. A császári udvarnak készített étkezőedények és vázák díszítményei között a sávokba rendezett, harmonikus mintaelosztású, főként növényi motívumokat felvonultató díszítmények a jellemzőek. Az átmeneti kor (1620-1680) porcelánjain gyakoriak a fametszetek témáiból merítő figurális jelenetek: regények, történelmi figurák ábrázolásai. A Qing-dinasztia idején a Kangxi-, Yongzheng- és Qianlong-kor (17. század vége-18. század) fénylően fehér mázai jelentősen különböznek a Ming-kor mázaitól: vékonyak és üvegszerűek. A kékfestés színe az ezüstös árnyalattól egészen a liláig terjed. A motívumok között a tájképek, és a növénycsoportok (pl.: a tél három barátja: a bambusz, a fenyő és a szilvavirág) gyakoriak.

A kék-fehér porcelánok készítésének fellegvára Jingdezhen volt. A 11. század elején alapították meg itt az első porcelán manufaktúrát, majd a Ming-dinasztia uralomra kerülésétől kezdve (15. század eleje) a császárság bukásáig (1912) itt működött a Császári Porcelánkészítő Manufaktúra, amely császári udvarnak szánt kiváló minőségű porcelánokat készítette. A település földrajzi fekvése, a kerámiakészítés munkafázisainak jó szakosítása és az égetés minősége okán Kína leghíresebb kerámiakészítő központja lett. A 18. században a kétmillió lakosú nagyváros műhelyeiben a hazai és külföldi piacokra is számos tárgyat készítettek. A dél-kínai porcelánok anyaga, az ú.n. elsődleges kaolin, melyet a felaprózott gránitból mosnak ki. Megtisztítva, szárítva, tégla formában szállítják a porcelánkészítő műhelyekbe, ahol változó arányban porcelánkövet kevernek hozzá. A kerámiák égetésére féltojás formájú, magas kéményű kemencét használtak. A Ming-kor végén fejlesztették ki a fatüzelésű, egyterű kemencét, amelyben minden tárgyat külön samott dobozban helyeztek el. A kemencék különlegességét az jelentette, hogy jelentős hőmérsékletkülönbséget tudtak elérni a kb. 10-15 méteres kemencében: tűztere közelében 1300 °C, kéménye tövében 1000 °C fokot mértek. Az égetőmesterek mesteri módon szabályozták a kemencék belső hőmérsékletét, s többféle, eltérő égetési hőfokot igénylő kerámiát égettek benne egyszerre.

 

A SZÍNES MING PORCELÁN

A Ming-dinasztia (1368-1644) kedvelt kerámiái között a változatos díszítéstechnikával készült porcelánedények a legnevezetesebbek. A kínai császári ház szertartási kerámiáit az egyszínmázas vagy máz alatti vörössel festett darabok jellemezték a 15. század végéig. (A vörös szín Kínában a boldogság, az öröm színe, ezért az egyszínmázas vörös kerámiák igen gyakori és nagy jókívánságot sugalló tárgyak voltak.) A kisméretű, használati tárgynak szánt, főként étkezési kerámiaként használt edények között viszont számos kék-fehér porcelán található. A színes, máz felett festett porcelánok a 15. században terjedtek el. Egyik nagyon kedvelt díszítésmódjuk a doucai (kínaiul: egymást kiegészítő színek, illeszkedő színek) technikája volt. A máz alatti kékkel meghúzott mintakörvonalakat égetés után máz feletti festéssel különböző színű zománcfestékkel (vörös, zöld, sárga, padlizsánlila) töltötték ki. Többnyire vékony falú, kisméretű edényen alkalmazták. Különösen híresek a Chenghua-korban (1465-1487) készült csészék, tálkák, így pl. a baromfiakkal vagy növényekkel és virágokkal díszített edények. A fehér alapon színes festéssel díszített porcelánok egy másik készítési módját wucai (kínaiul:: öt szín azaz sokszínű) eljárásnak nevezzük. A Ming-kor második felében (16. század második felétől) kezdték készíteni azokat a kerámiákat, melyek máza alá csak a kobalt-oxiddal festett mintarészeket festették fel. A tárgyak második égetése után máz feletti festésként színes zománcfestékekkel tették befejezetté a mintát, viszont már kontúrok nélkül, szabadon festették meg a színes mintarészeket.

A kerámiából készített bútorok (pl. dobszékek), sírokba helyezett makettek és a házak díszkerámiái között gyakoriak voltak a fahua (kínaiul: keretezett minta) díszítéssel készített darabok. A máz nélküli keménycserép tárgytesten a minta körvonalait plasztikusan kiemelkedő agyagpép vonalakkal húzták meg. Majd indigókék, türkizkék, lila, sárga és zöld mázzal töltötték ki a kereteket és alacsony hőfokon (1000°C körül) égették ki. Kínában a 14-16. század között főként Shanxi és Jiangxi tartományban készítettek ilyen kerámiákat.

 

A 18. SZÁZAD KÍNAI PORCELÁNJAI

Kínában a 18. században fénykorát élte a kerámiakészítés. A porcelánkészítés fellegváraJingdezhen volt, ahol a kék-fehér porcelánok mellett számos új technikával, és újfajta mázzal kísérleteztek. Nagyon kedvelték az egyszínmázas porcelánokat. Ezek ismertebb típusai az ökörvérmázas, a hamvas őszibarack mázas, a holdfénymázas, teapormázas tárgyak sora volt.

A vörös mázú kínai edények európai elnevezése az edények színe alapján sang de boeuf (francia: ökörvér) volt. A kínaiak langyaohong, azaz a lang műhelyben készített vörös edényekként emlegették őket. Mázuk egy Jingdezhenben kifejlesztett, réztartalmú, magas hőfokon kiégetett, vastag, fénylő vörös máz volt, amelyet szívesen és gyakran alkalmaztak porcelánok díszítésére még a 19-20. században is.

A hamvas őszibarack máz halvány vörös kínai mázfajta, melyet ugyancsak a 18. században fejlesztettek ki. A magas hőfokon kiégetett, réztartalmú máz, az őszibarack héjának színeit idézi: fényesebb és halványabb, pirosabb és világosabb árnyalatok váltogatják egymást. A kívánt színhatást az áttetsző porcelán máz rétegei közé befújt réz tartalmú mészfestékkel érték el. Jingdezhen leghíresebb, legfinomabb mívű kerámiái, az írástudók asztalát díszítő tárgyak tartoznak e tárgyak közé: ecsetmosók, különféle vázák, vízcsöppentő edények, ecsettámasztók.

A 18. században számos darabot díszítettek máz feletti színes festéssel. Famille rose, jaune, noire, verte (francia: rózsaszín család, sárga család, fekete család, zöld család) nevezték a porcelánok mázfeletti zománcfestésének domináns színei alapján a tárgyakat. A zománcfestékek nyugati eredetű színezőanyagként kerültek Kínába, s a Császári Manufaktúrákban alkalmazták őket a jingdezheni porcelánok díszítőfestéseként. A tárgyak díszítményeit szívesen helyezték változatos formájú medalionokba.

A 18. század jeles kínai kerámiái voltak a külhoni piacokra szánt darabok. Nagy mennyiségű porcelánt gyártottak exportra (Európába, Japánba, Délkelet-Ázsiába, Amerikába) a piac igényeinek megfelelő mintákkal (export porcelánok, jezsuita porcelánok). A jezsuita porcelánok az exportra készített kínai porcelánok sajátos csoportjaként a 18. században jezsuita misszionáriusok révén Kínába vitt mintalapok alapján, általában fekete, vonalas rajzú festéssel készültek. Európai formájú porcelán teás-, kávés- és étkészletek darabjait díszítették az európai eredetű díszítőelemekkel. A tányérok és tálak belsejének mintái között bibliai jelenetek, görög-római mitológiai témák, pajzán képek egyaránt előfordultak.

Exportra és belső piacra egyaránt készültek kerámiák más központokban is. Dehua porcelánnak a Fujian tartományban, Dehua környékén készített fehér mázas kínai porcelánokat nevezik. Európában blanc de Chine (francia: fehér porcelán) néven ismerik. Az elefántcsont színű tárgytestet fehér mázzal vonták be, és oxidációs eljárással égették. Ritkán hideg festéssel is díszítették. A 16. századtól Európába is megjelentek darabjai. Edények: csészék, tálkák mellett főként buddhista istenségek és a kínai néphit alakjainak szobrai ismeretesek. Tülökcsészék, tégelyek, Guanyin bódhiszattva karján gyermekkel (Európában Madonna a gyermekkel) és kísérőfigurákkal, valamint a Nevető Buddha (kínaiul: Milefo, Európában Nevető Buddha) szobrai a leggyakoribbak.

kínai porcelán
jezsuita porcelán
rizsszemes porcelán