Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
kínai porcelán
A
porcelán - a legnemesebb kerámiaanyag - kínai találmány. A középkori keresztes
lovagok hozták az első kínai porcelántárgyakat Európába, amelyek hamarosan az
uralkodó osztályok féltett luxuscikkeivé váltak. Nagyobb mennyiségű kínai porcelán
először a Kelet-Indiai Társaságok, más néven a kelet-indiai szigetvilággal kereskedelmet
folytató angol, németalföldi, francia stb. kereskedők társaságai szállították
Európába. A porcelán iránti kereslet a 17-18. században csúcsosodott ki. Ekkoriban
számos kínai, majd japán porcelánkészítő műhely szakosodott arra, hogy az európai
"idegen ördögök"-nek gyártsa termékeit, sokszor teljesen a megbízók
ízlésének és igényének megfelelő "kínai" díszítményeket alkalmazva.
A porcelán a keramika legnemesebb és egyben legkeményebb anyaga, kínai találmány,
kvarc, kaolin (egy kínai hegy neve <gaolin>, ahol a porcelán alapanyagát
képező kőzetet és agyagot kitermelték) és földpát (fontos ásványcsalád, mely a
földkéreg kőzeteinek kb. felét alkotja.) keverékből előállított fehér masszából
készül. Törésfelülete: fehér, fénylő, kagylós. Erről kapta nevét is, hiszen a
porcelán neve az olaszok által porcelánnak nevezett tengeri kagylótól származik.
Cserepe teljesen tömör, nedvszívó képessége nincs.
Egy 1743-ban készült kínai
intendáns, Tang Yin, jelentése az alábbiak szerint számol be a Kínában, főként
Jiangxi tartományban lévő porcelánmanufaktúráról és a felhasznált anyagokról:
"Porcelán
termékek készítésekor, a porcelán testét gyúrt agyagból állítják elő. Ezt az agyagot
egy speciálisan erre a célra bányászott és tisztított kőzetből állítják elő. Ez
a kőzet a jiangnani, déli területek egyes tartományaiban található és mintegy
200 li távolságra helyezkedik el a gyártó helyektől."
A szöveg a továbbiakban
leírja, hogy a hegyekben bányászott ásványi kőzetet először tisztították, majd
porrá törték és az így képződött anyagból, ún. "fehér téglát" (paitun)
formáztak. A legfinomabban porított és legfehérebb anyagból gyártották a későbbiekben
a tojáshéj vékony porcelánokat. Jiangxi tartomány más területeiről és hegyeiből
is bányásztak megfelelő anyagokat, melyeket a kitermelésük helyéről neveztek el.
Ilyen a Gaolin is, ahonnan a késő Ming-dinasztiáig termeltek ki porcelánnak alkalmas
kőzetet és agyagot.
Fontos alapanyaga volt a máznak a mészkő, melyet porrá
őrőltek és összekevertek növényi hamuval. Jingdezhen környékén előszeretettel
használtak páfrány hamut. Használták még sokféle fa hamuját is, melyet először
alaposan megtisztítottak a nagyobb maradványoktól, majd hétszer vízben átmosták
és kiszárították.
A kínaiak az első valódi porcelánokat valószínűleg a Tang-dinasztia
idején (618-907 között) készítették és a Song-dinasztia (960-1279) alatt kezdték
el a gyárakban való termelését az uralkodó családok számára. Az 1300-as évektől
a termelés nagy része Jingdezhen városában (az ország legnagyobb kaolin lelőhelyén)
összpontosult, s a császári udvar számára dolgozott. A kínaiak készítették a világ
legszebb porcelántárgyait évszázadokon keresztül, gyűjtők a Ming-dinasztia (1368-1644),
majd a Qing-dinasztia (1644-1912) idején készült darabokat - kis és nagy vázák,
kancsók, teáskannák, fületlen csészék, teatartó dobozok, ecsetmosó csészék - a
művészet remekműveinek, sokszor felbecsülhetetlen értékű kincseknek tartják.
Díszítésük
növényi motívumokból, figurális képekből, jelenetekből állt, melyek máz alatti
kobaltkék festéssel kerültek föl a felületre. Alkalmazták a máz feletti festés
technikáját is, így igen változatos színvilág jött így létre, melyet később az
európai gyűjtők a uralkodó színek alapján osztályoztak. Az Európába történő exportálás
csak a Qing-dinasztia idején vált jelentőssé.
Az egyik legismertebb kínai
porcelánfajta az ún. kék-fehér porcelán (kínaiul: qinghua= kék minta), mely a
máz alatti kék festéssel díszített, dél-kínai porcelánok európai elnevezése. A
kobalt-oxidból nyert kék festékkel az egyszer már kiégetett fehér porcelántestre
ecsettel viszik fel a mintát, majd színtelen, áttetsző mázzal vonják be az edénytestet,
és újra, ezúttal alacsonyabb hőfokon ismét kiégetik. Festészeti témákat, szerencseszimbólumokat
alkalmaznak díszítésére.
A legkorábbi kék-fehér porcelánokat a Tang-korban
a Henan tartományban található Gongxian műhelyben készítették, de a technika igazán
népszerűvé a 14. századtól Jingdezhenben, a kínai Császári Porcelánkészítő Manufaktúrában
vált. Legszebb darabjai a korai, főként közel-keleti exportra készített, nagyméretű
tálak, korsók és vázák. A 15. században jelentek meg a kínai udvar számára készített,
pikkelyszerű, -narancshéj hatást- nyújtó mázas darabjai. A Yongle és Xuande-korban
(15. század első fele) készített tárgyak festésének sajátossága a -felhalmozódó
és lerakodó- kék kobalt festés, ami sajátos, vibráló színhatást kölcsönöz a tárgyaknak.
A császári udvarnak készített étkezőedények és vázák díszítményei között a sávokba
rendezett, harmonikus mintaelosztású, főként növényi motívumokat felvonultató
díszítmények a jellemzőek. Az átmeneti kor (1620-1680) porcelánjain gyakoriak
a fametszetek témáiból merítő figurális jelenetek: regények, történelmi figurák
ábrázolásai. A Qing-dinasztia idején a Kangxi-, Yongzheng- és Qianlong-kor (17.
század vége-18. század) fénylően fehér mázai jelentősen különböznek a Ming-kor
mázaitól: vékonyak és üvegszerűek. A kékfestés színe az ezüstös árnyalattól egészen
a liláig terjed. A motívumok között a tájképek, és a növénycsoportok (pl.: a tél
három barátja: a bambusz, a fenyő és a szilvavirág) gyakoriak.
A Ming-dinasztia
(1368-1644) kedvelt kerámiái között a változatos díszítéstechnikával készült porcelánedények
a legnevezetesebbek. A kínai császári ház szertartási kerámiáit az egyszínmázas
vagy máz alatti vörössel festett darabok jellemezték a 15. század végéig. (A vörös
szín Kínában a boldogság, az öröm színe, ezért az egyszínmázas vörös kerámiák
igen gyakori és nagy jókívánságot sugalló tárgyak voltak.) A kisméretű, használati
tárgynak szánt, főként étkezési kerámiaként használt edények között viszont számos
kék-fehér porcelán található. A színes, máz felett festett porcelánok a 15. században
terjedtek el. Egyik nagyon kedvelt díszítésmódjuk a doucai (kínaiul: egymást kiegészítő
színek, illeszkedő színek) technikája volt. A máz alatti kékkel meghúzott mintakörvonalakat
égetés után máz feletti festéssel különböző színű zománcfestékkel (vörös, zöld,
sárga, padlizsánlila) töltötték ki. Többnyire vékony falú, kisméretű edényen alkalmazták.
Különösen híresek a Chenghua-korban (1465-1487) készült csészék, tálkák, így pl.
a baromfiakkal vagy növényekkel és virágokkal díszített edények. A fehér alapon
színes festéssel díszített porcelánok egy másik készítési módját wucai (kínaiul::
öt szín azaz sokszínű) eljárásnak nevezzük. A Ming-kor második felében (16. század
második felétől) kezdték készíteni azokat a kerámiákat, melyek máza alá csak a
kobalt-oxiddal festett mintarészeket festették fel. A tárgyak második égetése
után máz feletti festésként színes zománcfestékekkel tették befejezetté a mintát,
viszont már kontúrok nélkül, szabadon festették meg a színes mintarészeket.
A
kerámiából készített bútorok (pl. dobszékek), sírokba helyezett makettek és a
házak díszkerámiái között gyakoriak voltak a fahua (kínaiul: keretezett minta)
díszítéssel készített darabok. A máz nélküli keménycserép tárgytesten a minta
körvonalait plasztikusan kiemelkedő agyagpép vonalakkal húzták meg. Majd indigókék,
türkizkék, lila, sárga és zöld mázzal töltötték ki a kereteket és alacsony hőfokon
(1000°C körül) égették ki. Kínában a 14-16. század között főként Shanxi és Jiangxi
tartományban készítettek ilyen kerámiákat.
Kínában a 18. században fénykorát
élte a kerámiakészítés. A porcelánkészítés fellegvára Jingdezhen volt, ahol a
kék-fehér porcelánok mellett számos új technikával, és újfajta mázzal kísérleteztek.
Nagyon kedvelték az egyszínmázas porcelánokat. Ezek ismertebb típusai az ökörvérmázas,
a hamvas őszibarack mázas, a holdfénymázas, teapormázas tárgyak sora volt.
A
vörös mázú kínai edények európai elnevezése az edények színe alapján sang de boeuf
(francia: ökörvér) volt. A kínaiak langyaohong, azaz a lang (Lang Tingji 1663-1715)
műhelyben készített vörös edényekként emlegették őket. Mázuk egy Jingdezhenben
kifejlesztett, réztartalmú, magas hőfokon kiégetett, vastag, fénylő vörös máz
volt, amelyet szívesen és gyakran alkalmaztak porcelánok díszítésére még a 19-20.
században is. A máz mély vörös színét a nagy réztartalma adja. A színt véletlenül
fedezték fel, amikor egy Ming-kori szertartási edény vörös színét akarták újra
előállítani.
A hamvas őszibarack máz halvány vörös kínai mázfajta, melyet
ugyancsak a 18. században fejlesztettek ki. A magas hőfokon kiégetett, réztartalmú
máz, az őszibarack héjának színeit idézi: fényesebb és halványabb, pirosabb és
világosabb árnyalatok váltogatják egymást. A kívánt színhatást az áttetsző porcelán
máz rétegei közé befújt réz tartalmú mészfestékkel érték el. Jingdezhen leghíresebb,
legfinomabb mívű kerámiái, az írástudók asztalát díszítő tárgyak tartoznak e tárgyak
közé: ecsetmosók, különféle vázák, vízcsöppentő edények, ecsettámasztók.
A
18. században számos darabot díszítettek máz feletti színes festéssel. Famille
rose, jaune, noire, verte (francia: rózsaszín család, sárga család, fekete család,
zöld család) nevezték a porcelánok mázfeletti zománcfestésének domináns színei
alapján a tárgyakat. A zománcfestékek nyugati eredetű színezőanyagként kerültek
Kínába, s a Császári Manufaktúrákban alkalmazták őket a jingdezheni porcelánok
díszítőfestéseként. A tárgyak díszítményeit szívesen helyezték változatos formájú
medalionokba.
A 18. század jeles kínai kerámiái voltak a külhoni piacokra szánt
darabok. Nagy mennyiségű porcelánt gyártottak exportra (Európába, Japánba, Délkelet-Ázsiába,
Amerikába) a piac igényeinek megfelelő mintákkal (export porcelánok, jezsuita
porcelánok). A jezsuita porcelánok az exportra készített kínai porcelánok sajátos
csoportjaként a 18. században jezsuita misszionáriusok révén Kínába vitt mintalapok
alapján, általában fekete, vonalas rajzú festéssel készültek. Európai formájú
porcelán teás-, kávés- és étkészletek darabjait díszítették az európai eredetű
díszítőelemekkel. A tányérok és tálak belsejének mintái között bibliai jelenetek,
görög-római mitológiai témák, pajzán képek egyaránt előfordultak.
Exportra
és belső piacra egyaránt készültek kerámiák más központokban is. Dehua porcelánnak
a Fujian tartományban, Dehua környékén készített fehér mázas kínai porcelánokat
nevezik. Európában blanc de Chine (francia: fehér porcelán) néven ismerik. Az
elefántcsont színű tárgytestet fehér mázzal vonták be, és oxidációs eljárással
égették. Ritkán hideg festéssel is díszítették. A 16. századtól Európába is megjelentek
darabjai. Edények: csészék, tálkák mellett főként buddhista istenségek és a kínai
néphit alakjainak szobrai ismeretesek. Tülökcsészék, tégelyek, Guanyin bódhiszattva
karján gyermekkel (Európában Madonna a gyermekkel) és kísérőfigurákkal, valamint
a Nevető Buddha (kínaiul: Milefo, Európában Nevető Buddha) szobrai a leggyakoribbak.
A
kék-fehér porcelánok mellett, a kínai porcelánok másik híres típusa, az ún. szeladon
(más írásmóddal céladon) mázas porcelánok. Ennek a porcelánmáznak, a zöld különféle
árnyalataitól a kéken át a szürkéig terjed a színe. A szín annak eredménye, hogy
a máz alá magas vastartalmú híg agyagréteget visznek fel, és az égetés során a
vas reakcióba lép a mázzal. A Kínában, Sziámban, Koreában és Japánban készített
szeladontárgyak már nagy becsben álltak keleten, amikor - viszonylag későn - nyugaton
is ismertté váltak. A Tang-dinasztia korában (618-907) nagy kereslet volt irántuk
Indiában, Perzsiában és Egyiptomban, a Song- és a Ming-dinasztia uralkodása idején
(960-1279, ill. 1368-1644) pedig már egész Ázsiában. A szeladonedényeket nemcsak
szépségük miatt kedvelték, értéküket növelte az a hiedelem is, amely szerint a
szeladontál eltörik vagy megváltoztatja színét, ha mérgezett étel kerül bele.
Az először a Han-dinasztia korában (Kr. e. 206-Kr. u. 220) készített olaj-
vagy barnászöld színű kerámia volt a szeladon legkorábbi példája, s a Sung-kori
longquan kerámiák jutottak el elsőként Európába a XIV. században. A fennmaradt
példányok - lapos és mély tálak, valamint nagy vázák - kiváló minőségű áttetsző
máza zöld színű, vastag, jól láthatóan repedezett, általában karcolt, ritkábban
mintázott díszítéssel. Néhány tárgyon a domború mintákat nem vonták be mázzal,
így ezek a részek sötét vörösesbarnára égtek, és a máz színével erőteljes, hatásos
kontrasztot alkotnak. A Ming-dinasztia korára datálható szeladontárgyakat a máz
alatt karcolt növényi motívumok díszítik.
Az
1100-as években a porcelánkészítés féltve őrzött titka átszivárgott Koreába, majd
az 1500-as évekre Japánba is elérkezett.
Kereskedők az 1100-as évek elején
szállítottak először kínai porcelánokat Európába. Ám ritkaságuk és drágaságuk
miatt csak az igazán kiváltságosak engedhették meg őket maguknak. Egészen a XVIII.
század elejéig a kínai edények jelentették "a" porcelánt, amelynek értékét
uralkodói udvarokban aranyban mérték. Ahogy azonban az 1600-as évektől egyre gyakoribbá
vált a keleti országokkal való kereskedelem, úgy vált a porcelán egyre népszerűbbé
a nagyközönség köreiben is. A teás, kávés készletek mind szélesebb körben terjedtek
el és egyre nagyobb kereslet mutatkozott a csészék és étkészletek iránt is.
Az európai kézművesek igyekeztek lépést tartani a versennyel és megpróbálkoztak ők is a porcelánkészítéssel, de a kutatók hosszú évszázadokon át hiába igyekeztek megismerni előállításának titkát. Az első európai - még lágymasszájú - porcelán az olaszországi Firenzében készült 1575 körül. Az 1576 és 1620 között gyártott edényekből csak néhány darab maradt fenn, ezek az európai múzeumok féltve őrzött kincsei közé tartoznak.
Az igazi európai porcelán feltalálása Johann Friedrch Böttger (1682-1719) német alkimista keramikus és Ehrenfried Walter von Tschirnhausen matematikus-fizikus nevéhez fűződik. A keményporcelán összetevőit 1707-1708 körül fedezték fel, s ezen felfedezésük vezetett 1710-ben a meisseni porcelángyár megalapításához. Az európai keményporcelán nyersanyagát az előkészítés során finomra őrlik, gyúrják, képlékeny masszává alakítják, majd korongolják vagy formába öntik. A porcelán tárgyat a megformázás után először 800-900°C körüli hőmérsékleten kiégetik, majd ugyanezen nyersanyagból, de más arányban kevert mázoldatba mártják, ezt követően pedig kb. 1400°C-on újból kiégetik.
Az 1770-as évekre Európa-szerte (elsősorban Németországban, Angliában, Franciaországban és Olaszországban) kialakuló manufaktúrák már képesek voltak versenyezni a kínai porcelánnal.
Korunk elvárásainak megfelelően - például, hogy terítékeink mikrohullámú sütőbe, mosogatógépekbe kerülnek, kerülhetnek - a porcelángyártás is átalakulóban van.
Az
ősi kínai porcelán nyomában
kínai
kerámiaművesség
http://www.gotheborg.com/glossary/glossaryindex.htm
