Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
Ho Si Minh
más írásmóddal Ho Chi Minh, eredeti nevén Nguyen Tat Thanh, más néven Nguyen Ai Quoc (szül. 1890. máj. 19. Hoang Tru, Vietnam, Francia Indokína - megh. 1969. szept. 2. Hanoi), Indokína Kommunista Pártjának (1930) és utódpártjának, a Viet Minhnek a megalapítója (1941), a Vietnami Demokratikus Köztársaság (Észak-Vietnam) elnöke 1945-től 1969-ig. Csaknem harminc évig vezette a vietnami nemzeti mozgalmat; ő volt a II. világháború utáni ázsiai felszabadító törekvések egyik legfőbb szorgalmazója és a XX. század egyik legnagyobb hatású kommunista vezetője.
Ifjúsága. Apja szegény vidéki írástudó volt. Kim Lien faluban nőtt fel. Gyermekkora nagy nyomorúságban telt, de 14 és 18 éves kora között tanulhatott egy huéi középiskolában. Előbb iskolaigazgató lett Phan Thietben, majd beiratkozott az egyik saigoni műszaki főiskolára. 1911-ben egy francia hajón lett szakács. Több mint három évig járta a tengert, megfordult több világrészben is. 1915-től 1917-ig Londonban élt, majd Franciaországba költözött. Itt kertészként, takarítóként, pincérként, retusőrként és kazánfűtőként dolgozott.
A Franciaországban töltött hat év során aktív szocialista lett, és felvette a Nguyen Ai Quoc („Nguyen, a hazafi”) nevet. Franciaországban élő vietnamiakból szervezetet alakított, és 1919-ben nyolcpontos petíciót intézett a nagyhatalmaknak a versailles-i békekonferencián részt vevő képviselőihez. Ebben a franciákéval egyenlő jogokat követelt a gyarmatbirodalom indokínai állampolgárainak. Petícióját ugyan nem méltatták válaszra, a politikailag öntudatos vietnamiak szemében mégis valóságos hős lett. A következő évben, az oroszországi kommunista forradalom sikere és Lenin antiimperialista tanításai nyomán Ho csatlakozott a francia kommunistákhoz, amikor azok 1920 decemberében kiléptek a Szocialista Pártból.
Az aktív politizálással töltött franciaországi évek után, amikor megismerkedett a legtöbb francia munkásmozgalmi vezetővel, 1923 végén Moszkvába ment. 1924 januárjában megindító nekrológot írt Leninről a Pravdába. Fél évvel később tevékeny szerepet játszott a Kommunista Internacionálé V. kongresszusán: bírálta a Francia Kommunista Pártot, mert az nem fordult szembe határozottabban a kolonializmussal. Ekkor mondta ki először, hogy az elnyomott parasztság forradalmi szerepe legalább olyan fontos, mint a munkásságé.
Ly Thuy álnéven 1924 decemberében a kommunizmus kínai fellegvárának számító Kantonba ment, és itt gyűjtötte maga köré a vietnami nemzeti mozgalom első kádereit, akikből megalakította a Vietnam Thanh Nien Cach Menh Dong Chi Hoi („Vietnami Forradalmi Ifjúsági Szövetség”) nevű szervezetet, amelyet röviden csak Thanh Nienként emlegettek. Így lett Kanton az indokínai nacionalizmus bölcsőjévé.
Amikor Csang Kaj-sek, a kínai hadsereg akkori főparancsnoka 1927 áprilisában elűzte a kínai kommunistákat Kantonból, Ho ismét a Szovjetunióba menekült. 1928-ban Brüsszelbe és Párizsba, majd Sziámba (ma Thaiföld) utazott, ahol két évig volt a Kominternnek, a kommunista pártok nemzetközi szervezetének délkelet-ázsiai képviselője. Harcostársai azonban Dél-Kínában maradtak.
Indokína Kommunista Pártjának megalapítása. A Thanh Nien tagjai 1929 májusában, Hongkongban tartott ülésükön elhatározták, hogy megalakítják Indokínai Kommunista Pártját. Más vezetők - Hanoiban, Huéban és Saigonban - már hozzá is láttak szervezéséhez, de Ho hívei közül néhányan nem akartak Moszkva bizalmát is élvező vezetőjük távollétében cselekedni. Hót ezért 1930. február 3-án visszahívták Sziámból, és ő elnökölt a párt alakuló ülésén. A pártot először Vietnami Kommunista Pártnak nevezték el, de 1930 októberétől, szovjet javaslatra, az Indokína Kommunista Pártja (francia nevének rövidítésével PCI) nevet vette fel. A mozgalom így nagyobb nemzetközi elismerésre számíthatott, és elkerülte a korábbi név sugallta „kispolgári nacionalizmus” látszatát.
Ebben az időszakban Ho inkább a frakciók közti ellentétek elsimításával foglalkozott, mint a forradalmi harc előkészítésével. Tetteit előrelátás és körültekintés jellemezte, mindig figyelembe vette Moszkva szempontjait, és okosan kamatoztatta befolyását a vietnami kommunisták körében.
A PCI megalakításával egy időben heves ellenállási mozgalom bontakozott ki Vietnamban. A francia elnyomás egyre erősödött; távollétében magát Hót is halálra ítélték forradalmi tevékenységéért. Ezúttal Hongkongba menekült, majd amikor a francia rendőrség kiadatási engedélyt szerzett az angoloktól, barátai segítségével megszökött, és Sanghajon át eljutott Moszkvába.
A Komintern 1935-ös VII., moszkvai kongresszusa, melyen Ho a PCI küldöttségét vezette, hivatalosan is jóváhagyta a népfront eszméjét (a fasizmus elleni összefogást a nem kommunista baloldallal), amelyet Ho már jó ideje hangoztatott. Ennek a politikának a jegyében az indokínai kommunisták 1936-ban enyhítettek kolonializmus-ellenes álláspontjukon, és engedélyezték az együttműködést az „antifasiszta gyarmatosítókkal”. Ugyanebben az évben Léon Blum franciaországi népfrontkormányának megalakulásával nagyobb mozgástér nyílt az indokínai baloldal előtt, de Ho az 1930-as bírósági ítélet miatt még ekkor sem térhetett haza a száműzetésből.
A Blum-kormány bukása után, 1937-ben ismét fokozódott az elnyomás Indokínában, és a népfront 1938-ban feloszlott.
A II. világháború, a vietnami állam megalapítása. Ho 1938-ban visszatért Kínába, és néhány hónapot Mao Ce-tungnál töltött Yen-anban. Amikor Németország 1940-ben megszállta Franciaországot, Ho és két alvezére, Vo Nguyen Giap és Pham Van Dong ki akarta használni az események fordulatát. Ho ekkortájt vette fel a Ho Chi Minh („a Felvilágosító”) nevet. 1941-ben a három vezető - öt elvtársával együtt - átkelt a vietnami határon, és májusban megalakították a Viet Nam Doc Lap Dong Minh Hoi (Szövetség Vietnam Függetlenségéért), röviden Viet Minh nevű szervezetet, amely új lendületet adott a vietnami nemzeti mozgalomnak.
Az új szervezet kénytelen volt Kínától, Csang Kaj-sek kormányától segítséget kérni. Csang azonban nem bízott a kommunista Hóban, és letartóztatta. Ho 18 hónapig ült börtönben Kínában, és ezalatt írta meg Börtönnapló c. verseskötetét (a klasszikus kínai nyelven megfogalmazott, rövid költeményekben melankólia, sztoicizmus és forradalmi felhívás keveredik). Kiszabadítása érdekében barátai egyezséget kötöttek Csang Fa-kuj dél-kínai hadúrral: cserébe hajlandók Csang indokínai érdekeit támogatni a franciákkal szemben.
Az 1945-ben bekövetkezett események elősegítették a vietnami forradalmárok hatalomátvételét. Előbb a japánok rohanták le egész Indokínát, és egytől egyig bebörtönözték vagy kivégezték a francia gyarmati tisztviselőket. Fél évvel később az Egyesült Államok atombombát dobott Hiroshimára, kapitulációra kényszerítve Japánt. A Viet Minh és Ho Si Minh két fő ellenfele ezzel letűnt a színről.
Ho Si Minh meg is ragadta a kínálkozó alkalmat. Néhány hónap alatt felvette a kapcsolatot az amerikai hadsereggel, és együttműködött az Office of Strategic Services (OSS; Stratégiai Szolgálatok Hivatala) amerikai kémszervezettel a japánok ellen. Eközben a Viet Minh gerillái a dél-kínai hegyvidéken harcoltak.
Ezzel egyidőben Vo Nguyen Giap - Ho útmutatása szerint - kommandókat szervezett, amelyek 1945 tavaszán megindultak Hanoi, a vietnami főváros felé. Négy nappal Japán kapitulációjának hivatalos bejelentése után, augusztus 19-én vonultak be Hanoiba. Szeptember 2-án, a Ba Dinh téren összegyűlt, hatalmas tömeg előtt Ho Si Minh kikiáltotta Vietnam függetlenségét.
A Viet Minh útjából azonban még nem hárult el minden akadály. A szövetségesek egyezségének értelmében a 16. szélességi körtől északra Csang Kaj-sek csapatainak kellett felváltaniuk a japánokat. Ennél is fontosabb volt azonban, hogy az immár felszabadult Franciaország (Charles de Gaulle vezetésével) nem volt hajlandó elismerni Vietnam függetlenségét, és megpróbálta visszaszerezni a terület fölötti hatalmát. Jacques Leclerc francia tábornok 1945. október 6-án érkezett meg Saigonba, páncélos hadosztálya pedig néhány nappal később követte. Három hónapon belül ellenőrzésük alá vonták Dél-Vietnamot. Hónak választania kellett a harc folytatása és a tárgyalásos rendezés között. Az utóbbi mellett döntött, ugyanakkor felkészült az esetleges háborúra is.
Ho Si Minh elképzelése az volt, hogy a franciákkal visszaszoríttatja a kínaiakat északon, azután szerződést köt a franciákkal, amely szavatolja a függetlenség elismerését, Leclerc csapatainak kivonását és az ország újraegyesítését. A tárgyalások 1945 októberében meg is kezdődtek, de a franciák hallani sem akartak a függetlenségről, és az egyezkedés holtpontra jutott. A jég csak márciusban tört meg, amikor Ho Si Minh beleegyezett, hogy az új kormányban a Viet Minh mellett más pártok is helyet kapjanak. Ugyanakkor a franciák diplomáciai küldöttséget menesztettek Kínába, hogy kieszközöljék a kínai csapatok kivonását. Ez hamarosan meg is történt, és Leclerc seregének egy részét szintén evakuálták az északi kikötőből, Haiphongból. Ho a kínaiak kivonulása után, március 6-án szerződést kötött a franciákkal, amelynek értelmében Vietnamot elismerték mint „önálló kormánnyal, hadsereggel és pénzügyekkel rendelkező, szabad államot”, amely azonban a Párizsból irányított Francia Unió része lett. Tizenkét nappal később Leclerc néhány zászlóaljjal bevonult Hanoiba, hogy ott elfoglalja a nekik fenntartott, körülzárt területet.
Az első indokínai háború. Az egyezmény egyik fél szélsőségeseinek sem felelt meg, és Ho Si Minh 1946. június-szeptemberi francia körútja során újabb szerződést kötött a francia kormánnyal. A békének azonban véget vetett a haiphongi incidens: 1946. november 20-23-án, francia és vietnami katonák összecsapása után, egy francia hadihajó tüzet nyitott a városra. Csaknem 6000 vietnami vesztette életét, és ezzel a békés rendezés reménye szertefoszlott. A gyengélkedő és csalódott Ho nem tudta lecsillapítani harcostársai bosszúvágyát, és december 19-én kitört az első indokínai háború.
Néhány hónap múlva az Észak-Vietnam egyik félreeső vidékére menekült Ho megpróbálta újra felvenni a kapcsolatot a franciákkal, de azok elfogadhatatlan feltételeket támasztottak. 1948-ban pedig azzal a javaslattal álltak elő, hogy visszaültetik a trónra a korábbi annami (vietnami) császárt, Bao Dait, aki 1945 augusztusában a forradalmárok követelésére lemondott a trónról. A franciák feltételei elfogadhatóbbak voltak, mint amelyeket két évvel korábban Ho Si Minhnek ajánlottak, mert ezúttal a hagyományos vietnami uralkodó osztály támogatásával próbálták meggyengíteni a Viet Minh befolyását. Politikájuk azonban nem járt sikerrel. A Viet Minh Giap vezette hadserege gerillaharccal és terrorcselekményekkel sakkban tartotta a franciák és Bao Dai erőit, és 1953 végére a vidéki területek nagy része a Viet Minh ellenőrzése alá került, a nagyvárosok pedig gyakorlatilag mind ostrom alatt álltak. A franciák 1954. május 7-én döntő vereséget szenvedtek Dien Bien Phunál, és tárgyalóasztalhoz kényszerültek.
A genfi Indokína-szerződés és a második indokínai háború. A béketárgyalásra 1954. május és július 21. között került sor Genfben, nyolc ország képviselőinek részvételével. Vietnamot két küldöttség is képviselte: Ho Si Minh, ill. Bao Dai hívei. A végül megkötött szerződés értelmében Vietnamot a 17. szélességi kör mentén két részre osztották az 1956. évi választásig, amely után majd megalakulhat az egységes vietnami kormány.
Ho szerepét a genfi tárgyalásokon nehéz megítélni, mert ő maga nem volt jelen, de egyik hűséges munkatársa, Pham Van Dong képviselte. A Viet Minh mértéktartó magatartása, amellyel elfogadta az ország kettéosztását, és beleegyezett a háborúban elfoglaltnál kisebb terület ellenőrzésébe, annak az embernek a befolyására vall, aki az 1946-os egyezményt kötötte Franciaországgal. Ám ez a rugalmasság, amely részben válasz volt az orosz és a kínai nyomásra, nem segítette hozzá a Viet Minhet céljainak megvalósításához, sőt, Hanoi végül vesztesként került ki a tárgyalásokból, mert az ország újraegyesítését biztosítandó választást az Egyesült Államok és a jogilag nem, de ténylegesen ekkor megalakult Dél-Vietnam minduntalan elhalasztotta.
Észak-Vietnam, amelyet a békeszerződés Hónak és követőinek juttatott, szegény ország volt, elvágva a kiterjedt déli mezőgazdasági területektől. Vezetői kénytelenek voltak nagy kommunista szövetségeseikhez, Kínához és a Szovjetunióhoz fordulni segítségért. A kedvezőtlen viszonyok között Ho Si Minh rendszere egyre merevebb és zsarnokibb lett. A tervbe vett agrárreformot 1955-56-ban ostobán, erőszakos módszerekkel hajtották végre. Ho „apó”, ahogy az észak-vietnamiak nevezték, ugyan megőrizte rendkívüli népszerűségét, de vezetéséből már hiányzott az az emberséges szemlélet, amely korábbi forradalmi tevékenységét jellemezte - annak a kíméletlen tisztogatásnak az ellenére is, amelyet a trockisták és a polgári nacionalisták ellen hajtott végre 1945-46-ban.
Az idős államférfi a diplomáciában már nagyobb sikereket aratott. Ellátogatott Moszkvába és Pekingbe (1955), majd Új-Delhibe és Jakartába (1958), s ügyesen lavírozott két nagy hatalmú kommunista szövetségese között, sőt az 1960. évi újabb moszkvai látogatásán még közvetített is közöttük. Ho Si Minh inkább a Szovjetunióhoz vonzódott, de tudatában volt Kína meghatározó szerepének az ázsiai forradalomban; megpróbálta Kína ázsiai befolyásának csökkentésére és Vietnam jogainak biztosítására felhasználni a Moszkvával fenntartott jó kapcsolatait. Amikor a háború újra kitört, mindkét nagyhatalomtól egyenlő segítséget kapott.
Észak-Vietnam 1959-től újra háborúba sodródott. Az általában Vietkongnak nevezett gerillák fegyveres felkelést kezdtek Dél-Vietnamban az amerikaiak támogatta Ngo Dinh Diem-rezsim ellen. Vezetőik, a Viet Minh veteránjai Észak-Vietnamhoz fordultak segítségért. 1959 júliusában a Vietnami Dolgozók Pártjának, a Lao Dongnak központi bizottsága úgy határozott, hogy a szocializmus észak-vietnami megteremtéséhez elengedhetetlen az újraegyesítés a Déllel. Ezt a politikai irányvonalat a Lao Dong röviddel ezután Hanoiban megtartott III. kongresszusa is elfogadta. Ho Si Minh ezen a kongresszuson adta át pártfőtitkári helyét Le Duannak. Továbbra is ő maradt az államfő, de tevékenysége ezután már főként a színfalak mögött folyt. Hónak a továbbiakban is döntő szava volt a kormányban, amelyet régi hívei irányítottak: Pham Van Dong, Troung Chinh, Vo Nguyen Giap és Le Duan, de egyre kevésbé vállalt tevékeny részt a vezetésből. Mindinkább élő jelképpé vált, bár sohasem volt Sztálinéhoz, Maóéhoz vagy akár Titóéhoz hasonló személyi kultusza. Ő jelképezte a megosztott Vietnam megbonthatatlan egységét.
Ez a szerep, amelyet kitűnően alakított, nem gátolta meg, hogy állást foglaljon abban az országát megrázó konfliktusban, amely azután éleződött ki, hogy az amerikaiak 1965-től kezdve légicsapásokat intéztek észak-vietnami célpontok ellen. 1966. július 17-én üzenetet intézett a néphez („nincs drágább a vietnamiak szemében a függetlenségnél és a felszabadításnál”), amely az észak-vietnami ügy mottója lett. 1967. február 15-én, Lyndon B. Johnson amerikai elnök személyes üzenetére Ho azt válaszolta: „Bombázással sohasem vesznek rá bennünket a tárgyalásra.” Ho csak a hosszú tárgyalási folyamat elejét érhette meg. Halála, az erős kezű vezető hiánya kétségkívül akadályozta a korai rendezést.
Ho Si Minh jelentősége. A XX. század forradalmárai közül Ho vívta a leghosszabb és a legáldozatosabb harcot a nagyhatalmak gyarmati rendszere ellen. Ennek eredményeként súlyos válságot idézett elő a legerősebb kapitalista ország, az Egyesült Államok belpolitikájában. Marxista politikusként, Tito jugoszláv vezetővel együtt, Ho volt az 1960-as évekbeli „nemzeti kommunizmus” megteremtője. A kommunista kínai vezetővel, Mao Ce-tunggal együtt (legalábbis részben) ő is a parasztság szerepét hangsúlyozta a forradalmi harcban.
Ho
Si Minh művei magyarul:
Börtönnapló : versek. [ford. Weöres Sándor ; prózára ford., utószó és jegyz. Ecsedy Ildikó], Budapest : Európa, 1965, 154 p. [2. kiad. 1969]
A szabad Vietnamért. [Válogatott írások]. Budapest : Kossuth, 1968, 146 p.
Válogatott írásai /1920-1969/. ([Franciából] ford. Hegedüs Éva). Budapest : Kossuth, 1982, 282 p.
Az érdemeikről vitatkozó állatok. A teknősbéka. ford. Bögös László, in: Ezredvég, 5. évf. 9. sz. (1995), p. 6.
Külső
linkek:
http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/vietnam/kronologia.html
http://comrade.tvn.hu/anyagok/tananyagok/a_vietnami_haboru.pdf
http://hu.wikipedia.org/wiki/Ho_Si_Minh
http://www.mult-kor.hu/cikk.php?article=9842
