Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
Franyó Zoltán
(Kismargita, 1887. júl. 30. – 1978. dec. 29., Temesvár) – műfordító, publicista, szerkesztő. Apja folyamszabályozási mérnök; gyermekéveit Temesváron, majd Borosjenőn töltötte, a középiskola alsó osztályait az aradi és a temesvári főgimnáziumban végezte. 1900-tól a soproni Honvéd Főreáliskolában, majd a budapesti Ludovika Akadémián tanult; 1907-ben avatták hadnaggyá, utána a temesvári helyőrségnél teljesített katonai szolgálatot. Első verse (Nyárutó) a Magyar Szemlében (1906) jelent meg, majd verseket, műfordításokat, cikkeket közölt több budapesti és vidéki lapban. Temesvári szolgálata idején részt vett a Dél irodalmi társaság létrehozásában (1908), amely a holnaposokkal és a Nyugattal tartott kapcsolatot. 1910-ben konfliktusba került feletteseivel, és megvált a katonai pályától. Ettől kezdve kapcsolata az irodalmi élettel még bensőségesebb. 1910-től az aradi Függetlenség szerkesztőségében dolgozik, szerkesztője a rövid életű Kultúra c. lapnak (1910), ezt követően a Jövő c. havi szemlének (1911). Közben Nagyváradon a Szabadság, ill. Nagyváradi Napló munkatársa. Újságírói tevékenysége sokkal szélesebb körre is kiterjedt: cikkeit, verseit az Alkotmány, Egyenlőség, Élet, Huszadik Század, Magyar Hírlap, Nyugat, Népszava, Pester Lloyd, Pesti Napló, Új Idők, Világ is közli. A Huszadik Században jelenik meg Az osztályparlament Don Quijoteja c. politikai esszéje (később önálló kötetben is), amelyben hűvös pontossággal rajzolja meg a politikus Tisza István portréját: osztályönzését, hatalomvágyát és fanatizmusát emelve ki. Ez a cikk nemcsak szocialista kapcsolatainak elmélyülését, hanem szemléletének radikalizálódását is jelzi.
1914-ben mozgósított tisztként a galíciai frontra került. Az Estben – s németül a Neues Wiener Tagblattban, majd mindkét nyelven kötetben is – megjelent harctéri írásaiban állást foglalt a háború embertelenségeivel szemben (A kárpáti harcokról. Bp. 1915; Bruder Feind. Wien 1916). Egyik versének közléséért (Elszánt harci ének) elkobozták a Népszava 1915. jún. 15-i számát. Sebesültként a bécsi hadikórházba került, onnan távozva a bécsi Hadi Levéltárban teljesített szolgálatot. Gyógyulása után az olasz harctérre küldték, innen a háború végén tért vissza Budapestre. Csatlakozott a polgári forradalomhoz, s főszerkesztője lett az 1919. jan. 26. – máj. 19. közt megjelenő Vörös Lobogónak. Itt megjelent cikkeinek tanúsága szerint Kassák Lajos körének forradalmi nézeteivel azonosította magát, s közvetlen kapcsolatban is állt a Ma íróival. A proletárforradalom idején Lukács György mellett, a közoktatási népbiztosságon dolgozott, a kommün leverése után Bécsbe emigrált. Itt az egyetemen keleti nyelveket hallgatott, tanulmányainak nagy hatása volt későbbi műfordítói munkásságára. Közben rendszeres munkatársa a Tűznek, a Bécsi Magyar Újságnak, társszerkesztője Ernst Lisauerrel együtt a Frontnak. Ír az Arbeiter Zeitungba, a Die Stundéba és a Jövőbe is. Ezekben az években jelentkezik német műfordítóként: 1921-ben önálló kötetben jelenteti meg Ady-fordításait.
1923-ban hazatért Aradra, s ettől kezdve mintegy két évtizeden át az újságírás nemcsak hivatás számára, hanem kenyérkereset is. Létrehozza a romániai magyar avantgarde-törekvések kibontakozásában jelentős szerepet játszó Geniust, szerkesztője az Esti Lloydnak (1924), főmunkatársa a Délután (1925), A Hét (1926), a Szezon (1924-28) c. lapoknak. 1931-ben átveszi az 5 (majd 6) Órai Újság felelős szerkesztői tisztét, s irányítója egészen a lap 1940 őszén történt betiltásáig. E lapokban sokoldalú és indulatos publicisztikát művel. Közéleti cikkeiben a kapitalista társadalom és művelődés belső ellentmondásait pécézi ki, de úgy, hogy megláttatja "a hatóságilag megnyirbált piros zászlók alatt egyre veszedelmesebben lángoló lélekkel" menetelő munkásság képét is (Májusi virágének, 1932).
Irodalmi publicisztikájában a Nyugat-nemzedék nagyjai előtt tiszteleg (Adyról, Juhász Gyuláról, Szép Ernőről írott cikkeiben, Osvát Ernő, Kosztolányi halálára megjelent írásaiban), s a hazatérése utáni első években a Kuncz szerkesztette Ellenzék irodalmi mellékletének is munkatársa, de aztán kívül marad a vécsi Helikonon, s nemcsak az erdélyi ultrakonzervatívoktól határolja el magát indulatosan, hanem a helikonistáktól is. 1932-től számos cikkben leplezi le a fasizmus hatalmi tébolyát, majd nyílt háborús fenyegetéseit; példaként a szovjet diplomáciára s Léon Blum francia népfront-kísérleteire utal. "Világhírű írók és filozófusok az antiszemitizmus ellen" alcímmel antológiát állít össze (Zsidógyűlölet. Arad 1937, Bp. 1938). A 30-as években átmenetileg más lapokkal is kapcsolatot tartott: a temesvári Tíz Perc (1928-29), az aradi Reggel (1930-31) és Hétfő Reggel (1930) főmunkatársa, 1938-ban pedig a temesvári Lapkiadó Részvénytársaságnak egyszerre négy lapját (Aradi Friss Újság, Aradi Újság, Banat-i Friss Újság, Esti Újság) jegyzi felelős szerkesztőként és kiadóként.
Újságírói és szerkesztői munkájával párhuzamos műfordítói munkásságának két világháború közötti szakasza is. A régi arab költők mellett Baudelaire, Louise Labé, Edgar Allan Poe verseit tolmácsolja magyarul, s a román költészet remekeit németül. A 40-es években, újságírói tevékenységének szünetelése idején főleg német nyelvű fordításokkal jelentkezik: kínai és ógörög költőkből készített fordításai Németországban, Eminescu-fordításai Temesvárott látnak napvilágot. 1944. aug. 23-a után rövid ideig újságíró, majd minden idejét a műfordításnak szenteli. Ezeknek az éveknek a termését gyűjti egybe Görög líra c. műfordításkötetében (1946), ekkor tolmácsolja Puskint (1949), s ekkor készül el Goethe Faustjának fordításával. 1950-től kezdve neve több éven át hiányzik az irodalomból: a II. világháború alatti politikai magatartásának tisztázásáig csak álnéven (Lajtha Géza, Walther Fabius), majd úgy sem közölhet, s csak 1954 után jelentkezhetik újra.
Pályájának utolsó két és fél évtizede igen termékeny: szinte minden évben ad ki önálló műfordításkötetet, s a korábbi évtizedeket is beszámítva száz fölé emelkedik azoknak a hazai és külföldi lapoknak, folyóiratoknak a száma, amelyekkel munkatársi viszonyban van. Termékeny és sokoldalú műfordítói munkássága elérkezik az összegezés, a kiteljesedés szakaszába. Évezredek húrjain címmel (Mv. 1958-60) három kötetben adja ki műfordításainak legjavát, egy szűkebbre szabott válogatás ebből a gazdag termésből 1967-ben a budapesti Európa Könyvkiadónál is megjelenik (Lírai világtájak). Gyűjteményes kötetben jelenteti meg kínai versfordításait (Kínai vesrseskönyv, Bukarest, 1959), saját fordításában mutatja be az afrikai népek költészetét, a kortárs román lírát, önálló kötetben Eminescu, Eugen Jebeleanu, Puskin költészetét. Kritikusai közül egyesek szemére vetették fordításaiban az idegen költők túlzott áthasonítását, helyenként az eredetitől való eltérést, a felfokozott hatásra törekvésből fakadó nyelvi túlfűtöttséget, a versformák bizonyos egyöntetűségét, de még ők is elismeréssel méltatták az egyetemes költészetet térben és időben átfogó műfordítói teljesítményt, a ritka formaérzéket, a verssorok töretlen zenéjét, a csiszolt rímtechnikát. S mindez nemcsak magyar, hanem német versfordításait is jellemzi: újabb német nyelvű Ady-kötete Bukarestben, a román líra német nyelvű antológiája Bécsben, egy német nyelvű Eminescu-kötete Münchenben, német Petőfi-válogatása 1975-ben idehaza jelent meg. Műfordítói teljesítménye hivatalos elismerésben is részesült: több állami kitüntetés mellett kétszer (1966-ban és 1970-ben) kapta meg az írószövetség műfordítói díját, s 1970-ben, "a Nyugat és Kelet közötti kulturális és irodalmi kapcsolatokért egész életművével kifejtett munkássága jutalmául" a Herder-díjat Bécsben. Élete utolsó éveiben műfordítói életműve több kötetes gyűjteményének sajtó alá rendezésén dolgozott. Az I. kötetként kiadott Ősi örökség (1973) az ókor óegyiptomi, sumér, akkád, ógörög, római, arab, perzsa, indiai, kínai költészetéből készült fordításokat tartalmazza, a II. kötet Bécsi látomás c. alatt (1976) osztrák, a III. kötet Atlanti szél c. alatt (1978) középkori latin, olasz, francia, provanszi, belga, spanyol, angol, ír, holland, flamand, svéd, svéd nyelvű finn, finn és norvég költők verseit tolmácsolja. Posztumusz kötetként jelent meg a román költők verseit bemutató Földi üzenet (1979).
Egyéb művei: Don Quijote de la Geszt (Bp. 1913); A pokol tornácán (válogatott kritikai, publicisztikai és irodalompolitikai írások. 1912-1967. Méliusz József bevezetőjével, 1969).
Önálló kötetekben megjelent egyéb jelentősebb műfordításai: Rainer Maria Rilke: Ének Rilke Kristóf zászlós szerelméről és haláláról (Mv. 1916); Andreas Ady: Auf neuen Gewässern (Wien 1921); Charles Baudelaire: Versek (Wien 1921); Lesbos (Wien 1922); Erotica mundi (Wien 1922); Régi arab költők (Arad 1924); Ein Herbstsymphonie rumänischer Lyrik (Arad 1926); Rumänische Dichter (Tv. 1928); Louise Labé: Szonettek (Bp. 1937); Edgar Allan Poe: A holló (Bp. 1938); Chinesische Gedichte (Frankfurt am Main 1940); Frühgriechische Lyrik (Berlin 1942); Eminescu: Der Abendstern (Tv. 1943); Görög líra (Tv. 1946); Ernst Toller: Fecskekönyv (Bp. 1947); Puskin: Válogatott versek (1949); Zaharia Stancu: Barfuss (Berlin 1951, Walther Fabius néven); Goethe: Faust I. (1951, Lajtha Géza néven); Faust I. és Ős-Faust (kommentárral és magyarázatokkal kiegészített kiadás, Mv. 1958); Eminescu: Gedichte (1955); Kínai verseskönyv (Négyezer év költészetéből, 1959); Ady: Blut und Gold (Balogh Edgár bevezetőjével, 1961; 2. kiadás 1978); Eugen Jebeleanu: Hirosima mosolya (1961); Eminescu: Költemények (kétnyelvű kiadás, 1961); Afrikai riadó (Antológia az afrikai népek költészetéből, 1962); Eminescu: Az esti csillag – Luceafărul (kétnyelvű kiadás, 1964); Barangolás (Kortárs román költők versei, 1965); Puskin legszebb versei (Galbács Mihály bevezetőjével, 1965); Eugen Jebeleanu: Ének a halál ellen (1968); Rumänische Lyrik (Wien 1969); Eminescu: Luceafărul – Az esticsillag – Der Abendstern (háromnyelvű kiadás, Tv. 1972); Eminescu: Versek (1973); Vîrsta de aur – Aranykor (román költők hazafias versei, 1975); A kőben a tanúság (A kortárs román költészet kisantológiája. Anghel Dumbrăveanu előszavával. Tv. 1977).
Fordított még Jakob Wassermann, Arthur Schnitzler, Upton Sinclair, Cervantes, Gorbatov, L. Tatjanyicsova prózájából, Anatole France, Hugo von Hofmannsthal drámáiból, sajtó alá rendezte a Hindu erotika (Arad 1925, Reprint: Terebess Kiadó, Budapest, 1996) c. antológiát.
(D. Gy.)
Bányai László: Louise Labé szonettjei magyarul. Korunk 1937/6. – Endre Károly: A hetvenéves F. Z. Igaz Szó 1957/6. – Kacsir Mária: Évezredek húrjain. Előre 1958. dec. 16. – Jánosházy György: Szépségek és botlások. Korunk 1959/1; uő: Egy fordító életműve. Utunk 1960/5. – Deák Tamás: Évezredek húrjain. Utunk 1959/10. – Székely János: A Faust és fordítása. Igaz Szó 1959/11. – Szőcs István: A fordító, a költő és a pokol. Utunk 1961/51. – Sőni Pál: Az avantgarde két hazai folyóiratban. Igaz Szó 1966/6. – Szekernyés János: Elfogult portré F. Z.-ról. Korunk 1967/7; uő: Fejlécek, címszavak. Interjú. A Hét 1977/30. – Szász János: F. Z. nyolcvanéves. Igaz Szó 1967/7. – Huszár Sándor: A műfordító életműve. Interjú Az író asztalánál c. kötetben. 1969. 97-102. – Balogh Edgár: Műfordító és publicista. Korunk 1969/7. – Polgár István: Író a strázsán. Igaz Szó 1969/9. – Anavi Ádám: A Herder-díj és a legújabb Herder-díjas. Igaz Szó 1970/3. – Marosi Péter: F. Bécsben. Utunk 1970/20. – Szabó György: Tiszta források. Utunk 1974/11. – Márki Zoltán: Utazás F. Z. körül. A Hét 1974/12. – Bodor Pál: F. Z. messzire utazott; Anghel Dumbrăveanu: Minden korok és égtájak lírikusa. A Hét 1979/1. – E. Fehér Pál: F. Z. emlékére. Népszabadság, Bp. 1979. jan. 3.
ASZT: F. Z. nyilatkozata német írói kapcsolatairól és műfordításairól. LM 1338. – Köszöntő LM 2077.
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon
Bodor Pál: A szorgalmas hedonista
