Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Buda Ferenc
KIMONDOTT SZÓ - KILŐTT NYÍL
Török népek szólásai és közmondásai
Terebess Kiadó, Budapest, 1998
A
könyv borítója
Elektronikus
kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Török
közmondások
Baskír közmondások
Kazak közmondások
Kirgiz közmondások
Ujgur közmondások
Tuva közmondások
Buda Ferenc
előszava
Azidén ősszel épp huszonegy éve, hogy egy éjszaka az orosz forradalom és pogárháború
moldvai román származású tábornokáról, Mihail Frunzéről (miért is ne épp róla?)
elnevezett kirgiz főváros Ala Too nevű szállodájának számomra rendelt szobájában
az ágyra ledőlve egy ütött-kopott könyvet kezdtem el lapozgatni.
Hosszú és fárasztó nap állt mögöttem. A birodalom központjában eltöltött csaknem
egy hetes kötelező (és oly értelmetlen) vesztegelés után aznap hajnalban, még
sötéttel szálltam le a repülőről, megérkezvén Kirgizföldre. Kedvesen, barátilag,
sőt testvérileg fogadtak. A vendég iránti szeretetteljes tisztelet a hagyományaikból
s lényük mélyéből egyaránt fakad. Amidőn megtudták, hogy utazásomat - addigi
életem leghosszabb utazását - nem puszta kirándulásra, hanem kultúrájuk, népköltészetük
s nem utolsó sorban nyelvük tanulmányozására szánom, attól fogva jóformán a
tenyerükön hordoztak. Mire van szükségem, kérdezgették. Én makacs következetességgel
minduntalan csak ennyit válaszoltam: ”szözdük” - azaz: szótár. Végigjárták velem
Frunze - az idegen nyelvekben iskolázatlanabb öreg kirgizek kiejtése szerint:
”Purunze” - valamennyi könyvesboltját, majd a könyvtárakat is, ám a válasz mindenütt
ugyanaz volt: ”Szözdük dzsok” - szótár nincs. Félnap alatt fogalmam támadt róla,
hogy a szovjet állam a nemzeti nyelvű szótárak kiadása terén vajmi kevéssé erőltette
meg magát. Már-már elszontyolodtam, amikor egyik újonnan szegődött barátom a
sajátját ajándékozta nekem, mondván: használjam egészséggel. Hát ezt lapozgattam
ott töltött első napom éjszakáján, majd a későbbiek során is, valahányszor magamra
maradtam.
E szótár több szempontból is nevezetes, sőt egyedülálló kiadvány. Amidőn a nyomdából
kikerült, 1940-ben a kirgiz nyelvet - akárcsak az oszmán-törököt az atatürki
írás-reform után - már jóideje nem arab, hanem latin betűkkel írták. Rá egy
évre megtörtént a cirillizáció, így barátom ajándéka valóságos könyvészeti ritkaságszámba
ment. Ettől persze még lehetett volna akár holmi hitványka munka is. Dehát nem
az volt! Szerkesztője, összeállítója - megalkotója a nemzetközi hírű, jeles
turkológus, K.K. Judahin, aki az életét szentelte a kirgizeknek. Gyaníthatóan
az egyszerű vonzalmat magasan túlszárnyaló, kiolthatatlan szerelem táplálta
irántuk. Szótára - melynek két jókora kötetből álló, immár cirillbetűs kiadása
45 (!) évvel később látott napvilágot - úgyszólván minden egyes szócikkében
erről tanúskodik. Ilyen mélységű s ennyire részletes ismeretek összegyűjtéséhez
és rendszerbe foglalásához a nyomolvasó vadász szemfülessége vagy a frontvonalak
mögé beépült hírszerző tudósi buzgalommal párosult igyekezete édes-kevés. Ehhez
a kitartóan munkálkodó elmének a holtig hűséges szív hevületével kell szövetséget
kötnie. Judahin szótárának szócikkei százával, ezrével hozzák föl példamondat
gyanánt a szólásokat, közmondásokat, a népdalból, hősénekekből vett idézeteket.
A szó egyenes és átvitt értelmében egyaránt igazi lexikon ez a szótár. Sokszáz
közmondást gyűjtöttem ki belőle a nyelv tanulmányozása végett, egy részüket
tőlem telhetően sikerült talán magyarul is megszólaltatnom. Oszmán-törökkel
ugyan korábban is foglalkoztam valamelyest, ám a baskír, kazak, tuva, ujgur
területeken való kalandozásaimnak ez volt a kiindulása. E kalandozások mozzanatai
korántsem lovasrohamokkal, inkább egy hangya cipekedésével vethetők egybe, s
a munka folyamatáról, eredményeiről számot adni roppant bajos, hisz a folyamat
kénytelen-kelletlen meg-megszakad (máskor viszont a munkálkodó tudtán kívül
is működik), maga az eredmény pedig megközelítőleg sem arányos a beleölt idővel
s energiával.
Talán néhány szót válogatói és fordítói szempontjaimról. A közmondás a leginkább
nemzetközi műfajok közé tartozik. Ez természetes dolog, hisz az emberi lények
minden egyede ugyanazon faj szülötte, céljai, vágyai, törekvései, vonzalmai,
félelmei alapjában véve azonosak. Hasonló kérdésekre tehát többnyire hasonló
választ fogalmaz meg - szélsőséges példákat említve - egy skót vagy egy bengáli,
egy finn vagy egy maláj. Fokozottan érvényes ez a nyelvben, műveltségben egymással
rokon népek esetében. E hat török nép közül nyelvben s kultúrában egymástól
legtávolabb az oszmán-török s a tuva találtatik. Az előbbi: félszáz milliós
lélekszámú, régóta letelepült, világtörténeti múltú, iszlám vallású, de világi
államban, keresztény szomszédságban élő nép a Balkán és a Kaukázus, Fekete tenger
s a Mediterráneum között. Az utóbbi: mintegy 150 000 lélekből álló, tegnap még
nomád pásztor és vadász, a sámánhit és a buddhizmus hagyományait ötvöző, de
hosszú időn át ateizmusra kényszerített nép Ázsia legbelsejében. A baskír, a
kazak s a kirgiz - főleg a két utóbbi - esetében ily szembetűnő eltérésekre
nem akadni. Némi figyelemmel egymás nyelvét is elég jól megértik, nomád nagyállattartó
hagyományaik, életmódjuk, történelmük hasonlósága világszemléletükben is tükröződik,
így e költői-bölcseleti műfajban igen sok szószerinti megegyezésre találhatunk
náluk. Ilyenek közreadásával az óhatatlan átfedések száma szaporodott volna,
ezt elkerülni igyekezvén, inkább a változatosságra törekedtem. A megvalósítás
módját illetően pedig a lehetetlenre: vagyis arra, hogy a tartalom is épségben
megmaradjon, a forma se sérüljön, s nem utolsó sorban - hogy anyanyelvemen se
essék erőszak. Jól tudván, hogy egészen pontos s egyben formahű fordítás még
közeli rokonnyelvek esetében is ritkán lehetséges (tessék csak megkérdezni egy
oroszból fordító ukránt avagy egy finnből fordító észtet), le kellett mondanom
még a viszonylagos teljességről is. A magam állította mércét ha egy kevéssé
lentebb állítom, ez a kicsiny gyűjtemény akár nyolc-tízszeresére bővülhetett
volna. Ám én azt szeretném, hogy e közmondások mozaikjaiból - még ha kissé hézagosan
is - összerakott költői-filozófiai rendszer a magyarul olvasóknak az elméjében
meg a szívében is visszhangra találjon. Túlnagyot markoló, filológiailag bár
pontos, de hangzásban ügyefogyott munkával effélében aligha bizakodhatnám.
Ekkora könyvet egy ültőhelyében elolvashat bárki. Azaz: megteheti, de nem arra
való. Egy csésze párolgó teát is lezúdíthatunk a torkunkon, aprócska kortyonként
ízlelgetni azonban hasznosabb. A felvillanó képekkel géppuskázó videó-clipek
korában talán idejét-múltnak tűnik a lassú, tűnődő lapozgatás, a tisztelt Olvasót
én mégis valami ilyesmire bátorítanám.
1997.
Nyár havában
