Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
«
Japán költészet
Kosztolányi Dezső japán versfordításai
Elektronikus
kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
NÉPDALOK
Szentjánosbogár
Szerelmes
tücskök énekelnek,
de a kis fénybogár nagyobb.
Az némán vall szerelmet:
ragyog.
Madár
Te
vagy a szél, mely fúj a tájon,
én a madár a szélben, édesem.
Csak fújj tovább, én sose bánom,
hová esem.
Tavasz
Hull
a virág, aztán kinyit,
bárhogy havaz.
De hogyha szíved elvirít,
nincs több tavasz.
Sirály
Ha
kérdezed, ár-e, apály van,
így vijjog a sirály:
"Kérdezd a víztől, én a fellegekben
vagyok király".
Szüret
Kötéllel
ráztam a piros gyümölcsfát,
hullt a gyümölcs ölembe csendesen.
A két karom tárom feléd remegve,
hullj az ölembe, én szerelmesem.
Tücsök
Nézd,
hogy szorítja a tücsök fönn
a büszke szálfa levelét.
Lásd, így kapaszkodom örökkön
beléd.
Búcsú
Hogy
még utolszor üdvözöljem,
a tengerig mentem mérföldeket,
de a torkomba folyt a könnyem,
szám néma lett.
Tűzvész
Lángolni,
sírni, tönkremenni.
A szívem ég, de ajtót nem nyitok.
Tűzvész ez és nincs füstje semmi.
Titok...
AGGKOR
Ismeretlen költő
Jaj,
amikor közel az Aggkor
s csoszog az ablakunk alatt,
mért nem lehet bezárni akkor
ajtónk, sietve-hallgatag
s kiáltani, hogy: "nem szabad"?
ÁLMATLANSÁG
Ismeretlen költő
Álmatlan
éjjel, hallom, kiabál
egy bús kakukk a messze, nagy hegyekben.
Ugy-e, te is elpártolt és kegyetlen
párod siratod, távoli madár?
ŐSZ
Ismeretlen költő
Virág
és fű-fa sárga.
Az elmúlás hatalma győz.
Csak a tenger virága
nem érzi, hogy eljött a bősz,
cifrálkodó és tarka ősz.
HOLD
Ismeretlen költő
Mióta
nincs itt, az ég drága, finom,
tündéri kincsét nézem elgyötörten.
Jaj, Hold, mutasd meg arcát egy tükörben,
engedd az Édesemet visszahínom,
De Hold marad a Hold, kacagva kínom.
VEREBEK
Ismeretlen költő
Verebek,
árvák ti is, hadd játszadozzam
veletek.
KEDVESEM
Ismeretlen költő
Mikor
a fürdőből kikel,
arcán a láz cikázik el.
Olyan, mint a piros juhar,
mire az ősz füzet fuvall.
VÁRAKOZÁS
Nukada
Várok
reád. A vágy epeszt.
Te jössz, te jössz. Halottam ezt.
Te vagy. Hisz ösmerem e neszt.
Nem, bús szívem, kora öröm.
Csupán az őszi szél gonosz
játékát űzi, az motoz
a könnyű bambusz-függönyön.
DALOCSKA
Oji
Hull
a virág s köd, sűrű, tompa pára
ereszkedik Ivare szent tavára,
gágogva zúgnak el a vadludak.
Szívemre árnyak, ólmos álmok ülnek.
Ha majd jövőre újra itt repülnek,
nem hallom én már többé hangjukat.
ÉLET
Okura
Nevezd
meg,
mihez hasonlít a Vég és a Kezdet?
Mint, amikor kis csónakon sok ezrek
az óceánra kieveznek
s nem jönnek vissza, mert mind belevesznek.
TÜKÖR
Kakimoto no Hitomaro
Amint
eléje lépek
s szemlélem a tükörben,
a tiszta-fényű körben
a mély és furcsa képet,
úgy rémlik, hogy az messze, túl,
egy ismeretlen öregúr.
ÉJ
Kakimoto no Hitomaro
Hosszú
az éj - oly hosszú, mint a fácán
ezüstös, hosszú tolla,
csak bódorog botolva
annak, ki egyedül virraszt az ágyán.
HOLD
Ishikawa
Fölbukkan
a felhők felett,
a fénye szétnyilall mesésen,
ezüsthálókat tereget,
ragyog a föld és az öböl
s a parton millió fövényszem,
mint drága ékszer tündököl.
EMLÉK
Kibino
Most
már kopasz, tarlott az ág,
a halovány, beteg tavasznak
virágai mind-mind elasznak.
De szilvafáim illatát,
bár szirmait a szél lefújja,
még őrzi a ruhámnak ujja
és lelkemen mint álom illan át.
SZOMORÚFŰZ
Mushimaro
A
lányka sírján ez a szomorúfűz
áthajlik e fiú sírjára lágyan.
Ki kétkedik eztán, hogy tiszta vágyban
kiért epedt-sorvadt e szomorú szűz?
SZERELEM
Sakanoye
Oly
bús az árva-árva szerelem,
mely csak sóvárog, senkitől se tudva,
mint liliom a lápos tereken,
körötte a bozót, a gaz, a dudva.
IHARFA
Sarumaru
Hogy
bőg a hatalmas
hegységben a szarvas.
Hullatja vörös levelét az iharfa:
mért zajdul a bánatom őszi viharja?
HOLD
Ono no Takamura
Kína
egén,
mint egy szegény
vándorlegény,
bolyongsz búsan, bomoltan,
én hontalan, japáni holdam.
SZÁMŰZETÉS
Ono no Takamura
Evezve
a Nyolcvan Sziget felé
a tengeren, a végtelen mezőben
ring csónakom, a vízbe elveszően.
Száműzött a Császár. Jámbor halászok,
halászbárkák, beszéljetek felőlem.
FELHŐ
Hennjo
Ó
Ég Szele,
állítsd meg ott a kék úton
a felleget.
Oly gyönyörű. Hadd bámulom,
mert ellebeg.
ÁLOM
Ono no Komachi
Álmomba
megjelent a kedves.
Azóta szeretem az álmot.
Szép, tarka pille, mely az álnok,
bús éjbe tündökölve repdes.
TAVASZ
Ariwira no Narihira
Tavasz
ragyog.
Már olvadoz a hó a tornyokon
s a csermelyek lármája mormolón,
vígan ragyog.
Tavasz
ragyog.
Kibuggyan a könny, mely a csalogány
szemébe a bús, téli éjszakán
beléfagyott.
CSERESZNYEFA
Ki no Tomonori
Virágzott
a cseresznyefa,
hollófekete volt hajam,
táncoltam gondtalan.
Virágzott
a cseresznyefa,
de a hajam már szürke lett,
csak a virágok fénylenek.
Virágzik
a cseresznyefa
ma is, amíg a szem elér
és a hajam fehér.
BÁNAT
Oshihochi no Mitsune
Futsz
a hegyekbe, a föld zavarát
kerülve. Ámde ha a bánat
majd a hegyekbe is elmegy utánad,
hová vonulsz, szegény barát?
HÓ
Ki no Tsurayuki
Halkan
havaz
s hajunk legyezi a tavasz.
Mi e csoda? Mi ez a hó?
Nem föntről, az égből való.
Ez a tavasz szagos hava.
Virágzik a cseresznyefa.
TÉL
Minamoto no Shigeyuki
Eljött
a tél Csu országába végül,
kunyhómba is, bármily magában állt.
Akárhogy is rejtőzködött
a káka, szittyó, sás között,
mégis reá talált.
HAJ
Fujiwara no Okihaze
Ó,
éjfekete, szép hajam,
sötét, mint erdő a viharban.
Mi lett veled? Azt mondja tükröm,
hózivatar van.
PÁRNA
Kanemori
Herceg,
karod legyen a párnám?
Nem, elfogadni nem merem.
Egy nap sem s itt hagynál te árván,
eltünne ez a szerelem
és akkor egyre-egyre várnám,
cipelve átkom szüntelen.
VÍZESÉS
Fujiwara Kinto
Régóta
hallgat csöndben és
elnémult a dörgő, mesés,
vad vízesés.
Régóta hallgat a kőszirtek alja,
de a dicső zajt aggja, fiatalja
még egyre hallja.
LÉGYOTT
Daini no Sammi
Csitt.
A nád susog. "Várj egy kicsit".
Imádom őt. A szél sivít.
Úgy várom. Ám nincs senki itt.
Csitt.
DÁMA
Kii
Nem
csábulok a csengő, csacska szóra.
Meg is adom okát.
Nem áztatom könnyel ruhámnak ujját,
mert az nemes brokát.
HOLD
Akisuke
Hold,
most kibuksz
a felhők torkán.
Aztán söpör
az őszi orkán!
ŐSZ
Ryôzen
Magányos
cellámból kilépek.
Ámulva nézem ezt a képet.
A lombokon bolygó, bíbor láz.
Köröskörül az ősz vitorláz.
ÁLOM
Saigyô Hoshi
Én
jól tudom, hogy itt minden csaló
s ami valónak látszik, nem való.
Ha így találom,
mért higgyem el,
hogy az álom az álom?
BÚ
Saigyô Hoshi
Cipeltem
a búmat,
vittem szakadatlan.
"Sírj", mondta a holdfény
s én sírvafakadtam.
GONDOLATOK
Saigyô Hoshi
Miként
ha füstölög a Fuzsijáma,
a füstje szétrepül a lenge, kába
szelekbe s eltűnik a kék egen,
a gondolataimnak bús imája,
úgy tör ki és úgy vész is el hiába,
a messzeségbe mállva, névtelen.
SZERZETES
Dôin
Csak
gyászolok. - Minek a szó. -
Élek még? - Sírba volna jó. -
Gondolkodom? - Irtóztató. -
HŰSÉG
Horikawa
Igaz-e,
hogy a mi szerelmünk
végnélküli, határtalan?
A gondolataim ma reggel
olyan kuszák, mint a hajam.
SZIRT
Sanuki
Mint
a szirt, mely a tengerben ázik újra,
ahányszor a hullám körötte repdes
s nem látja senki - a ruhámnak ujja
nem szárad meg soha, örökre nedves...
NYOMOK
Shizuka Gosen
Miosyno
hegyén fönn
havas sziklákon át,
megláttam én a lába
nyomát.
Csillagfényben
fürödtek
akkor a nagy hegyek
s most gondolatban véle
megyek.
BÁNAT
Toshinari
A
jó, a tiszta szenved,
űzi a gúny, a kardvas.
Futottam a világtól,
de a bánat hatalmas.
Itt a magányos erdőn
áll s könnyezik a szarvas!
SZILVAFA
Fujiwara Ietaka
Eszembe
jut, egykor mi volt
a szilvafánál, és a szilvafától
kérdem, miért marad a Drága távol?
Fönn a kiholt
égen ragyog a hűs, tavaszi hold.
HULLÁS
Kintsune
Hó
és virág hull sebesen.
De hullok én is és esem.
Azt mondja minden: "Nem maradsz itt
te sem."
HOLDVILÁG
ESŐBEN
Yamazaki Sôkan
Mutasd
nekünk szép arcod hát
éjféli Hold, bárhogy hull az eső.
De meg ne hűlj. Tedd föl a sapkád.
SZERELEM
Kitamura Kigin
Szívembe
forró vágy remeg föl.
Kérdezte, mért fogytam le így?
Zokogva mondtam: "A melegtől".
SZOMORÚ
DOLGOK
Kaibara Ekiken
A
ház, ahol meghalt egy kisgyerek.
A kályha, mely kihűlt és nem meleg.
Pásztor, kit ennen-nyája nem szeret.
Írástudó, kinek csak lánya lett,
pedig fiút várt és miatta dúl-fúl.
És a levél, mely nem hoz hírt hazulról.
MÚLT
Kaibara Ekiken
A
múlt, a múlt
a porba hullt.
Mint röpke éj, oly gyorsan elhaladt.
Jaj, mit álmodtam nyolcvan év alatt.
APÁCABÉKA
Kawai Chigetsu-Ni
Lásd,
árpaszalmából fonok tenéked
remeteházat,
apácabéka,
mert lelked édes és szelíd alázat.
HOLD
Ibara Saikaku
Rongyos,
nyomorgó, kis faluk,
nincsen virágjuk és haluk.
De gazdagok most, mert a Hold
rájuk hajolt.
TAVASZ
Ibara Saikaku
Levetem
tavaszi ruhám.
A szép Tavasz
ládám ölébe csillog ezután.
KETTECSKÉN
Yamaguchi Sodô
Az
aratási hold tündér-sütésén
megyünk haza,
két régi cimbora: az Árnyam és Én.
HÓ
Matsuo Bashô
Nézd,
a fehér hó mint ragyog.
Ki hát a hóba. Hadd imádom,
hadd nézem, amíg megfagyok.
TELEHOLD
Matsuo Bashô
Ó,
telehold - ha volna egy nyele,
ő lenne az én legyőzőm
és én legyezném arcomat vele.
ÚTON
Matsuo Bashô
Kietlen
elhagyott vidék.
És itt, hol a madár se jár,
bealkonyul az őszi ég.
EMLÉKEZÉS
Matsuo Bashô
Mikor
virágos minden út
s fehérek a cseresznyefák,
minden, mi volt, eszembe jut.
JER,
KISFIAM...
Matsuo Bashô
Jer,
kisfiam, mesélni kezdek.
A dinnyeföld tarkán virágzik.
Akarsz-e egy gerezdet?
CSÖND
Matsuo Bashô
Nyugalmas,
csöndes est...
Csupán a tücskök vad zenéje harsog,
hogy szirteket repeszt.
BABONÁS
HOLDFÉNY
Matsuo Bashô
A
holdsugár, mint az ezüsteső dűlt
s én hajnalig járkáltam künn a tónál,
akár egy őrült.
TEJÚT
Matsuo Bashô
Hogy
zúg a tó.
De fönn az égen az arany Tejútnak
nyugodt, nagy íve látható.
HAVAS
TÁJ
Matsuo Bashô
Hóförgeteg...
Ott a sűrűben, a kis házikóban
él egy magányos agg s beteg.
IDILL
Matsuo Bashô
A
tűzhelyen parázs dereng.
Fönn a fehér falon a vándor
árnyéka leng.
VAJÁKOLÁS
Matsuo Bashô
A
hold ma éjjel izzón tündökölt.
Fehér cseresznyéskert lett a tüzében
a bús pamutfaföld!
JÁTÉK
Matsuo Bashô
Piros
szitakötő!
Szakítsd le szárnyát s itt egy új titok:
aranypirosítód!
[Ez
Takarai Kikaku (1661-1707) verse,
Bashô válaszverse:]
Aranypirosítód!
Mi lesz belőle, ha szárnyat köt ő?
Piros szitakötő!
TAVASZI
KÉPECSKE
Matsuo Bashô
Virágzanak
a szilvafák.
A Nap aranypalástban
a hegy ormára hág.
BOLDOG
FOLYÓ
Matsuo Bashô
Táncolva
száguld, a hulláma csattog.
A Nyár, az izzó, édes, buja Nyár
rá csókokat dob.
VIHAR
A PUSZTÁN
Matsuo Bashô
Vihar
zörömböl szakadatlan.
Fél a szívem benn s künn is így remeg most
a vadkan.
MAGÁNY
Matsuo Bashô
Jó
volna innen messze futni
és élni oly magányosan,
akár te, elhagyott kakukkfi.
ŐSZI
EST
Matsuo Bashô
A
száraz ágon komoran időz
egy óriás, fekete holló.
Megjött az ősz.
TÉL
Matsuo Bashô
Bús,
téli fészek.
Várj, majd kizöldülsz s fölvernek dalukkal
a víg zenészek.
OLAJ
Matsuo Bashô
Ma
éjjel a lámpámba, jaj,
nem volt olaj.
De ablakomba akkor behajolt
a Hold.
LÉGY
Matsuo Bashô
Veréb
barátom, kérnék egy kegyet,
Ne kapd be a virágra röppenő
bús, kis legyet.
TÓ
Matsuo Bashô
Öreg
halastó szendereg a langyos
magányba némán... Most beléje cuppan
loccsanva egy loncsos varangyos.
HARMAT
Matsuo Bashô
Ó
harmat, én aranyosom.
Várj, míg nyomorú életem
tűnő vizedbe megmosom.
BOGÁNCS
Matsuo Bashô
Kíváncsi
bogáncs rég vigyázza már,
hogy jön és hogy megy az utas;
és legeli egy szamár.
AGGASTYÁN
Matsuo Bashô
Fehérhajú,
bús aggastyán mereng a
családja sírján. Háza puszta most.
Jaj, bong a donga és leng a gerenda.
PRÜCSÖK
Matsuo Bashô
Ó
kis prücsök, beh vidám a dalod.
Ki sejti, hogy majd nemsokára
halott leszel te is, halott?
CSATATÉR
Matsuo Bashô
Vén
harcmezőn Tavasz gyújt sugarat.
Százhúszezer harcosnak életéből,
mint egy futó álomból ez maradt.
NYOMORÚSÁG
Matsuo Bashô
Az
évtől elbúcsúztam.
De kalapom a régi nyári-szalma
s lábam botolva csusszan
a téli sárba, rossz gyökérpapucsban.
VÁLÁS
Matsuo Bashô
Az
illatos pünkösdirózsa kelyhét
habozva hagyja el a méh,
a részeg és a boldog, esti vendég.
TÜCSÖK
Matsuo Bashô
Dalolva
halt meg. Mit hagyott itt?
Egy aszu, vézna tetemet,
mit a futó por betemet.
SZEGÉNYSÉG
Matsuo Bashô
Jöjj
el barátom, bár kopott tanyám van,
de nálam
a szúnyogok is oly kicsik,
hogy az embert alig csípik.
VADKACSÁK
Matsuo Bashô
Az
éj borult az óceánra távol.
Most vadkacsák halk hangja rí, fehér,
és a sötét derengve fölvilágol.
A
JÓLTEVŐ
Matsuo Bashô
Ha
a mezőn az éjfél fagya metsző,
kabátja szárával takargat,
egy jószívű madárijesztő.
MAGASAN
Matsuo Bashô
A
szirttetőn haladtunk
s a fellegekbe szárnyaló pacsirta
dalolt alattunk.
VARJÚ
Matsuo Bashô
A
csúnya varjú -
mily szép is, így reggel,
ha hóvihar fú.
REMETE
Matsuo Bashô
Áll
a kemény tölgy és semmit se lát.
Meg is veti
a csillogó cseresznyefát.
MAJOM
Matsuo Bashô
Zúg
a hideg zápor. Te meg sem látod.
De a majom bőg.
Szegény, szeretne egy esőkabátot.
TÁJKÉPECSKE
Ochi Etsujin
Az
éjszakán holdfény zizeg.
Vén templom alján, a hegyen
hántolják a rizset.
TANÁCS
Ochi Etsujin
Vigyázva
hajtsd most a lovat.
A tomporára a tavaszi hold ír
szép rajzokat.
TŰZVÉSZ
UTÁN
Tachibana Hokushi
Házam
leégett.
Lehulltak a virágok is.
Így ér mindenki véget.
HARSÁNY
ÉJ
Suganuma Kyokusui
Hideg
az éj. Mi zúg olyan vadul,
A vízesés.
Harsogva a Nagy Óceánba hull.
SZÚ
Kôno Riyú
Künn
a vihar haragja fú,
tépázza zsúptetőmet
s én hallgatom benn, hogy kopog
a szú.
APÁCA
Konishi Raizan
Mily
bús e kép! Az őszi réten
apáca áll s körötte rovarok
zúgnak setéten.
LEVÉL
Hattori Ransetsu
Száraz
levél,
libbenve a sírkőre száll.
és ott nyugtot talál.
MADÁRIJESZTŐ
Hôjô Dansui
Még
a ruháját is kölcsönbe kapja,
de a császárnak sem köszön
rozzant, kevély kalapja.
EZÜST
Naitô Jôshô
A
téli holdvilág fakó
ezüstje hull ezüst hajamra -
olyan hideg, akár a hó.
BAGOLY
Naitô Jôshô
Úgy
lángol a hold most, hogy egy bagoly
káprázva az eresz alá bújt
s ott silbakol.
VADKACSA
Naitô Jôshô
A
mély vizekből úgy bukik elő
a vadkacsa,
mint egy csodákat látott bölcselő.
PRÓZA
Shida Yaha
Fülemüle!
"Tessék kalácsot, friss kalácsot"
Kiáltja egy hülye.
PRÓZA
Guchi Buson
Fülemüle!
Itt két pofára habzsol egy család,
hogy szétáll a füle.
MÚLT
Guchi Buson
Múlt.
Lassú napok begyűjtött gabonarendje,
mely egy pajtába hullt...
PATAK
Guchi Buson
Mikor
májusban az eső szakad,
milyen szilaj,
önérzetes a legkisebb patak.
TANYAI
KÉPECSKE
Guchi Buson
Egy
kis majorba, messze valahol
virágban állnak a barackfák.
A házalóra mérges eb csahol.
ŐSZI
ÉJ
Guchi Buson
Az
őszi éjbe - mily bolond dolog -
akármit is tegyek,
apámra és anyámra gondolok.
HARANG
Guchi Buson
Templomi
harang bronzán libegve
alszik
egy csöppnyi lepke.
VAKEMBER
Guchi Buson
Ma
oly csudásan tündököl a hold.
Egy vak nekem jött
s ő is kacagott, hogy belém botolt.
SÁRGA
ŐSZIRÓZSA
Guchi Buson
Lámpám
tüzétül
a sárga őszirózsa
nézd, elfehérül.
ESŐ
Guchi Buson
Nézd,
a csepergő
esőbe sétál
egy háncs-kabát meg egy esernyő.
RABLÓVEZÉR
Guchi Buson
Úgy
ég a hold, hogy minden szív megolvad.
Még a rablóvezér is
versben dalolja meg a holdat.
VIRÁG
Josen
Szól
a virág: "Nektek minek a rét,
kik ócska színházból jöttök ki hozzám?
Én nem játszom sohase kabarét.
HALOTT
FIACSKÁM
Fukuda Chiyo-Ni
Halott
fiacskám merre költözött?
Mily égi réteken
kerget szitakötőt?
FENYŐ
Oshimo Ryôta
Fönn
jár a Hold.
Most hág az ég fennkölt ormára Ő.
Jaj, bérctetőn mért nem vagyok fenyő?
HAMUTÁLCA
Itô Fugyoku
A
holdvilágos táj oly isteni,
hogy nem merem
hamutálcámat sem kiönteni.
LEGYEZŐÁRUS
Kakô
Szellős,
hűsítő legyezőket árul,
izzad szegény,
pedig egész orkán fuj a nyakárul.
HALÁSZOK
Kinsha
Hálót
vetettek ők már sok-sok
ízben,
de mégse foghatták meg, ott
maradt
a csillagok visszfénye lenn a vízben.
ABLAK
Yamamoto Ryôkwan
Kifosztva
áll szegény lakom,
De a rabló a holdsugárt
meghagyta itt az ablakon.
BÉKA
Issa
Kis,
árva béka, mért riadsz te vissza?
Ne félj, ne félj.
Ismerj meg engem. Itt barátod: Issa.
EGY
MILLIOMOSHOZ
Issa
Tudod,
mi énnekem a pénz,
arany-, ezüst-, kincs-garmada?
Mint bambuszon a hajnal harmata.
A
DALNOK
Issa
Mindig
egyformán énekel
a kis fülemüle.
Nem nézi, hogy a lomb alatt
kegyelmes úr ül-e?
LÉGY
Issa
Ne
üsd agyon a kis legyet,
Nézd, tördeli kezét.
Úgy kér kegyet.
A
VÍG CSAVARGÓ
Saitô Yakushi
Milyen
hideg a hó, mert nincs velem
a víg csavargó:
a Szerelem.
VÍZ
Mutshuhito császár
Ha
korsóm öblét csöndbe lakja,
a korsóhoz simul alakja.
De mégis a víz az erős.
Őtőle robban szét az ős,
kőszirt évezredes alapja.
ELLENTÉT
Masaoka Shiki
Mi
fönség.
A kert fehér fagylaltján
piros gyümölcs ég.
REKKENŐ
ÉJSZAKA
Masaoka Shiki
A
nyári éj oly kábító.
Álmatlanul virraszt benn a kalitban
szegény rigó.
FEHÉR
PILLANGÓ
Masaoka Shiki
Fehér
pillangó szállt a
gyöngyvirágra
s én szinte félek:
nem lélek?
UTOLSÓ
DAL
Masaoka Shiki
Figyelj
csak a tücsök dalára,
ha hangosan csattog az őszi éjben,
azt sírja, hogy majd meghal nemsokára.
TAVASZI
ÉJSZAKA
Masaoka Shiki
Tavaszi
láz.
Egy ember az utcán ballag magában
és fuvoláz.
HAJNALPÍR
Masaoka Shiki
A
hajnali égen tündéri pír van.
De lásd, kilobbant,
míg róla ezt a kurta verset írtam.
APÁM
Masaoka Shiki
Tücskök
dalolnak este, mint a költők,
mindenki érti éneklésüket.
De - jaj - az én apám agg és süket.
Ó-ÉV
Nakauchi Chôji
Elillan
az év, nincs nyugsága nálam.
Utána nézek,
két tenyerembe hajtva állam.
ELHAGYOTT
BÁRKA
Yosano Akiko
A
parton egy vén bárka, tele vízzel,
mindenki elfeledte rég
s vizén fehéren tükröződik
az őszi ég.
ELLENTÉT
Nakijima Toshi
A
tájat édes, szűz hó este meg.
"Csak üzleti ügyben keressenek".
MACSKA,
NAPRAFORGÓVAL
Ono Bushi
Kölykét
viszi a macska, morgó
szájába. S mint a tigris,
körös-körül lángol a napraforgó.
ÉDESANYÁM
Ishikawa Takuboku
Vállamra
kaptam az édesanyámat
és vittem a vállamon őt tova halkan,
de oly pici volt, oly könnyű szegényke,
hármat se léptem, sírva fakadtam.
SÁRKÁNY
Ishikawa Takuboku
Elvágtam
a sárkány zsinegjét.
Nemrég
a szívem is éppígy röpült el,
mint messze emlék.
TÉKOZLÓ
FIÚ
Iskihawa Takuboku
Mint
gyermek, hogyha visszatért
a faluba, hová való
és aluszik a duzzadó
párnákon, így jött vissza mostan
a hó.
VÖRÖS
Hakushü Kitahara
Vörös
felhők járnak az égen.
Vörös bor van kupámba régen.
Miért várom, vágyom a végem?
Vörös felhők járnak az égen.
MULANDÓSÁG
Hitoshi
Minden
művünk a semmiségbe téved,
akár a csónak, hullámtól dobálva.
Csöndes halálé lesz a hangos élet.
Mi marad itten? Egy árnyéknak álma.
AZ
EMBERÉLET
Moshi
Az
emberélet gyönge dráma.
Csak egyszer adják.
Nincs több előadása.
PARÁZS
Niko Horiguchi
Az
alkony-égen vad, vörös ködök.
Most a szökőkút parazsat köpött.
ÉLET
Niko Horiguchi
Ki
élhet e világon,
hol annyi a ború?
Az élhet e világon,
ki egyre szomorú.
JAJSZÓ
Niko Horiguchi
Bús
és sötét szememben
örökre könny ragyog,
mivel sovány vagyok,
mivel japán vagyok,
mivel ember vagyok.
UTÓSZÓ
Mindenki
tudja, hogy Kosztolányi fordításai szép versek, hogy hozzátartoznak az oeuvre-jéhez,
s így természetesen szerves részei a magyar költészet világának. Másrészt az
is tagadhatatlan, hogy fordítói munkássága elválaszthatatlan bizonyos gyanútól,
rosszallástól. És tegyük hozzá, hogy a kételkedésnek ez a légköre nem is a mi,
filológiára oly kényes korunkban keletkezett, hanem még kortársainak ítéletében,
különösen a Nyugat-nemzedék áhítatosan komoly fordítóival, Babitssal és Tóth
Árpáddal összehasonlítva. Az is igaz, hogy neve később néha jelszóként szerepelt
olyan "átültetők" zászlaján, akiknek fordítói szabadsága már hamisításnak
tekinthető. Aminthogy voltak is olyan kihívó megjegyzései a fordításról, amelyek
bátorításul szolgálhattak a szabadosabb kísérletekre: "A fordítás mindig
ferdítés is... Fordítani nem lehet, csak újrakölteni." Igaz, hogy Shakespearerel
kapcsolatban szenvedélyesen hangsúlyozta a lehetőleg szó szerinti fordítás követelményét,
és általában, a fordításról szóló cikkei, jegyzetei, egészükben és összefüggésükben
megtámadhatatlanok.
Fordítói gyakorlatában is volt valamilyen kihívó könnyelműség, mely ritkán mélyedt
el az idegen vers "leglelkébe", inkább a látványos hangulatára tört.
"Nem is verset fordított" - írta róla Illyés - "hanem tiszteletre
méltó merészséggel új verset írt. Benyomást kapott egy versről és ezt a benyomást
foglalta versbe. Magába fogadta az idegen vers magvát - akár az ihletet - s
azt szökkentette szárba." Olykor, különösen fiatalkorában, még a vers formáját
is megváltoztatta, habár azt sem többször, mint a hűségnek azok a bajnokai,
akik megvetésükkel sújtották. De sajátságos módon, ugyanakkor, amikor valamennyi
idegen költőt bizonyos fokig egy szintre hozott "kosztolányiassága",
mellyel átitatta őket - éppen a rajtakapható eltérés kevesebb, mint az olvasó,
a Kosztolányiról kialakult hiedelmek alapján képzelhetné. És főként arról nem
szabad megfeledkeznünk, hogy van sok lényegien hű fordítása is, fordításirodalmunk
legmaradandóbb remekműveihez tartoznak, mint Hugo verse, "Az éj, az éj,
az éj", Verhaeren "Novemberi szél"-je, Jammes néhány verse és
Valéry "Tengerparti temető"-je - hogy csak találomra említsek néhányat.
Mindez Kosztolányi fordításainak egészére vonatkozik, de sehol sem helyén valóbb
megemlíteni, mint éppen itt, a kínai és japán versek után, amelyek már a maguk
idejében egyenesen a játékos misztifikáció hírébe keveredtek. Még Illyés is
- aki olyan nagy megértéssel ír Kosztolányi fordítóművészetéről - így céloz
rájuk az "Idegen költők" előszavában: "Az olvasó különös nevű
kínai és japán költőkkel fog e kötetben találkozni. Nem tudjuk s - nyelvismeretünk
fogyatékossága következtében - valószínűleg sosem fogjuk megtudni, hogy ha közelebbről
arcukba néznénk e kitűnő és ünnepélyes költőknek, egyik-másik szeméből vajon
nem a "Zsivajgó természet" szerzőjének élénk tekintete csillogna-e
felénk." Amikor azonban e mostani kötet szerkesztése során - Csongor Barnabás
adatai alapján és a kínai nevek mai átírása szerint - megkíséreltem a költők
azonosságát megállapítani és a verseket időrendben csoportosítani, kiderült,
hogy egy-két kivétellel - és úgylehet, a későbbi kutatás ezeknek a kilétét is
meg tudja majd állapítani - ezek a költők igenis mind léteztek. És amikor öt
évvel ezelőtt a komoly filológiai igénnyel és apparátussal készülő Po Csü-ji
és Tu Fu kötetek előmunkálatainak idején volt alkalmam betekinteni jó néhány
költemény nyersfordításába, azt is megállapíthattam hogy Kosztolányi idevonatkozó
fordításai viszonylag meglepően hűek. Kivált Po Csü-ji személyiségét és személyes
hangját senki sem közelítette meg nála hívebben. És ezen túl kétségtelen, hogy
a maga módszerével és nyugatos jambusaival hiteles kínai és japán hangulatot
sikerült magyar nyelven megteremtenie. Mit számít ehhez képest, hogy a keleti
főváros, Lojang helyébe következetesen az akkor még nem létező Pekinget tette?
De Kosztolányi fordítói jellegét nem is az ilyen részletek döntik el. Inkább
az, hogy ő volt az első, aki - még fiatalkorában, 1913-ban - gyűjteményt adott
ki a külföldi új költők verseiből, a "Modern költők"-et. És Kosztolányi
mindig modern költőket fordított, később is, akkor is, ha kétezer évvel korábbi
költőkhöz fordult vissza. Mert mindig azt fordította, ami az ő modern költői
merészségét izgatta. "Modern Költők" - mindmáig ez a cím jellemzi
Kosztolányi fordítói értékét és jelentőségét.
VAS ISTVÁN
