Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Kínai bútorfák

Kína klimatikus viszonyai mindig is megkövetelték, hogy a legmagasabb minőségű bútorok trópusi keményfából készüljenek. Ezzel küszöbölték ki a fa gyors összezsugorodását és összeszáradását. A kemény fákat többnyire Délkelet-Ázsiából importálták, de Kínán belül is voltak egyes területeken olyan őshonos fafajok, melyek alkalmasak voltak jó bútorfának. A szélesebb körben használt bútorokat ugyanakkor többnyire könnyebben megmunkálható erdei fenyőből, szilből és ciprusból készítették.
Az egyes kínai bútorfák pontos meghatározása nehézségekbe ütközik, mert gyakorta - a külsődleges hasonlóságokat figyelembe véve - összefoglaló megnevezéseket használtak a rendszertanilag más fajba tartozó fák megnevezésére, ráadásul a rendszertanilag összetartozó fafajokat a különböző délkelet-ázsiai országokban is máshogy nevezték.
Az alábbiakban a kínaiak által meghatározott bútorfa megnevezések alatt, megpróbáljuk megadni az abba a csoportba tartozó fafajokat.

Magas minőségű klasszikus kínai bútorfa típusok:

 

Zitan

1.: Pterocarpus santalinus (paliszander, vörös szantálfa, kelet-indiai szantálfa)
2.: Dalbergia faj (Dalbergia benthamii) (rózsafa, paliszander) a korábbi időkben használt, Kínában őshonos bútorfa faj

Korábban a fekete datolyafával helyettesítették (hamisították)

Az egyik legnemesebb kínai bútorfa típus, melyet már a legkorábbi időktől használtak szekrények, állványok stb. készítésére. Sűrű erezete, fényes felülete, súlya és keménysége a legfontosabb jellemzői. Színe a vörösesbarna sötét árnyalataitól, egészen a vöröses, feketés-vöröses árnyalatokig terjed. Nem őshonos Kínában, így India trópusi erdeiből és a Szunda-szigetekről importálták. Semmi köze az általunk jobban ismert illatos fehér szantálfához (Santalinum faj).


Huali

Ennek a fatípusnak a megnevezései koronként változtak:
A: A Ming-korban (1368-1644) huang huali (sárga huali)
B: lao huali (öreg huali) XIX. sz. első fele
C: xin huali (új huali) vagy hungmu (vörös fa) a korai Ming-bútorok replikáinál

1.: Ormosia henryi (óriás-akác) (Kínában hongdounak, azaz vörösbabfának nevezik)
2.: Pterocarpus indicus (indiai-rózsafa, ambonfa, andaman vörösfa, manilai padukfa)
3.: Leguminosae

A Song-kortól égészen a Qing-dinasztia kezdetéig használt fafajta. A Ming-korig egyaránt használtak importált és őshonos huali fát bútorkészítésre. A fa alakja kiszáradásakor nem változik, sötétszínű, vagy vöröses-barna árnyalatú, finom sűrű erezetű és rendkívül kemény. Fujianben a XII-XIII. században előszeretettel használták a Vietnamból és Kambodzsából importált ún. "pézsma-fát" a rózsafa helyettesítésére. Ezt a fatípust is huali fának azonosították be. A XIII. századtól különböztették csak meg a kínai bútorszakértők az illatos Délkelet-Ázsiából származó fát, a Kínában is őshonos "eredeti hualinek" nevezett párjától. A bútorkészítés során, az öreg fák tönkjét előszeretettel hagyták még évekig a földben, hogy speciális illatuk és színük kialakulhasson.

 

 


Hungmu ("rózsafa")

1.: Pterocarpus indikus egyik alfaja (A XVIII. században a vörös szantálfa helyettesítésére használták)
2.: Adenauthera pavonina (epenefa, Mimosaceae)
3.: Dalbergia latifolia (paliszander)

Használata csak a korai XVIII. században vált általánossá. Az ebbe a csoportba tartozó fák egyaránt megtalálhatók őshonos fafajként Kínában (1. fafaj esetében), a Fülöp-szigeteken: andaman vörösfa, burmai rózsafa, narra fa néven és (2. fafaj esetében) Bengal, Asszam, Bombay, Burma területén.

 

 

Jichimu (madárszárny fa)

1.: Cassia siamea (Leguminosae) (sziámi kassziafa)
2.: Ormosia hosiéi (óriás-akác)
3.: Caesalpiniacea család (Délkelet-Ázsiából importált fajai)

Gyönyörű sűrű erezetű, igazán kemény fafajta, mely az egyik legmegbecsültebb barna, illetve sötét-kávészínű bútorfa típus. Nevét az egyedülálló erezete mintázatáról kapta. Kínában őshonos fajait (1, 2) és importált fajait egyaránt használják bútor és faragások készítésére.

 

 

Egyéb bútorfák:

Xiangzhang (kámforfa)- Cinnamomum camphora

Kedvelt bútorfa Kínában. Leginkább a bútorok bogár kártevőivel szembeni ellenállása miatt kedvelik és selyem, ruhaanyagok, sőt hagyományos patikákban gyógykészítmények tárolására egyaránt használják. A dél-kínai területeken nagy mennyíségben található, de legnagyobb számban Tajvanon fordul elő. Sötétvöröses árnyalatú belső részei sokkal keményebbek, mint a külső, a kéreghez közel eső világosabb részei. Átható illata szinte korlátlan ideig érezhető. Közepes keménységű és súlyú bútorfának számít.

Ismert a sárga kámforfa is (C. parthenoxylon), mely szintén Dél-Kínában nő, de tulajdonságaiban messze elmarad rokonától. Illata idővel elmúlik, puhább és olcsóbb bútorfa.

 


cypressBaimu (ciprusfa) - Cupressus sp.

A Song-korban a ciprusfát az ún. "déli fák" (nanmu) kategóriájába sorolták. Később már a vegyes puhafák közé, bár a Ming-korban ennek ellenére szívesen használták bútorfának. A Qing-korban ismét "déli fa"-ként nevezték meg és értékesebb besorolást kapott. A legtöbb ciprusfát Sichuan tartományban találhatjuk, de a rosszabb minőségű ún. butháni ciprust Gansu tartományban és a fujiani ciprust Dél-Kínában a vietnami határ mellett, valamint a himalájai ciprust (Xizang bai) egyaránt használják bútorfának. A fája a legjobb belső részein sárgás-barna, néha vöröses árnyalattal keverve. Lassan szárad ki és nagy körültekintést követel, hogy ne repedezzen meg. Száradás után viszont nagyon ellenálló és a fakártevőket is elriasztja illata. Könnyű megmunkálni és polírozva szép, fényes felületet ad.

 


huaiHuaimu (kínai-akác) - Robinia pseudoacacia L.

Az akácfát és a szilfát egy kategóriába sorolták a Song-kori klasszikusok (Yingzao fashi), mint "egyéb keményfa", bár fizikai tulajdonságaikat tekintve elmaradnak a magasabb kategóriába tartozó keményfáktól, mint amilyen a zitan. A legjobb minőségű akácfák Észak-Kínából származnak, deszkáik erősek, jól megmunkálhatók. Könnyű kiszárítani, kevésbé vetemedik, bár könnyen jöhetnek létre rajta repedések. Kiszáradás után ellenálló mind a rovarokkal, mind a környezeti hatásokkal szemben.

 

 


Jumu (déli-szilfa) - Zelkova schneideriana

A gyertyánszil (Zelkova), a szilfafélék (Ulmaceae) családjába tartozó, mintegy öt fa- és cserjefajt magába foglaló ázsiai növénynemzetség.

A szilfa, a suzhoui terület legkedveltebb és legelterjedtebb bútorfája. Különbözik északi párjától, mely erősebb és sűrűbb fatípus. A déli-szilfa főként Jiangsu, Zhejiang és Anhui tartományokban található, de Koreában és Japánban is találhatunk belőle hatalmas erdőségeket. Japánban keyakinak nevezik. A japán gyertyánszil (Z. serrata) magassága eléri a 30 m-t, sötétzöld levelei élesen fűrészesek. Japánban fontos ipari fa és bonsai-alapanyag. A belső farész sötétebb, kávébarna, vagy sárgás-barna. Jiangsuban három kategóriába sorolják a szilfát: 1. sárga szil (huangju), 2. vörös szil (hongju) és vérvörös szil (xueju). A vérvörös szilt tartják a legtöbbre, éppen ezért ez a legértékesebb típusa. Létezik az ún. kínai-szilfák (lang yu, U. parviflora) között a bíbor szil (ziyu) fajta, mely nehezen szárad ki, könnyen deformálódik, reped és nehezen megmunkálható, mégis kedvelt bútorfa típus. A kaukázusi gyertyánszil (Z. carpinifolia) és a kínai gyertyánszil (Z. sinica) kissé alacsonyabb fák, leveleik hullámosan fűrészesek.


Yumu (északi-szilfa) - Ulmus fajok

Észak-Kína legelterjedtebb bútorfa típusa. Több mint húsz fajtája létezik Kína szerte. Az északi szilfát leginkább bútorfának használják, ahogyan a japán szil (chunyu, U. davidiana var. japonica), valamint a mandzsúriai szil (lieye yu, U. laciniata) fajokat. Ezeknek a legszélesebb körben elterjedt szibériai-szil (bai yu, U. pumila) fajjal megegyezőek a tulajdonságaik. Fája sárgás-barna, beljebb gesztenyebarna, nehéz kiszárítani és könnyen reped. A szibériai faj kivételével gyenge szerkezetű és puha fafajok. Puhasága okán ugyanakkor könnyen megmunkálható és esztétikus mintázata, erezete is megfelelővé teszi bútorfának.

 

 


Hetao (diófa) - Juglans fajok

A Shanxi-tartományból származó Qing-kori bútorok többsége diófából készült. Ennél korábban ritkán találunk diófa bútorokat Kínában. Gyakran tévesztik össze a "déli fával" (nanmu), aminek olívzöld színe van, ellentétben a diófa arany-barna, vöröses-barna színével. A frissen megmunkált fa jellemző illatot áraszt. Észak-Kínában, Északnyugat-Kínában és Délnyugat-Kínában egyaránt megtalálható. Lassan szárad és száradás után tartja alakját, nem vetemedik. Bútorfának ugyanakkor leginkább a mandzsúriai diófát (J. mandsharica M.) használják, mert más fajait pl: közönséges diófa (J. regia L.) a termése miatt tartanak. Yunnan-tartományban található még a vad diófa (J. cathayensis), melyet szintén bútorfának használnak.

 


Zuomu, gaolimu (tölgyfa) - Cyclobalanopsis (qingfeng) - Quercus fajok (mali)

Bár rendkívül ritkák Kínában a tölgyfa bútorok, azért a tölgyet a legmagasabb minőségű bútorfák közé sorolják. Gaolimu fajtáját, a Yongzheng (1723-1735) császári műhelyekben előszeretettel használták bútorkészítésre. Száznegyven faját azonosították Kínában, melyeket örökzöld (qingfeng) és lombhullató (mali) fajaik szerint rendszereznek. Bútorkészítésre főként három faja alkalmas: 1. kék japán tölgy (C. glauca) mely szürkés-sárga és szürkés-barna, vörös és barna szálakkal. Nehéz vele dolgozni, nehezen szárad ki és rendkívül kemény. 2. fogazott tölgy (Q. acutissima) szintén sok helyen található meg Kínában. Hasonló a kék japán tölgyhöz, de színe vöröses-barna. 3. mongol tölgy (Q. mongolica) Észak- és Közép-Kína jellemző fafaja, de megtalálható Mongóliában, Koreában, Szibériában és Japánban is. A mongóliai egyes típusokat Gaolimu-ként nevezik meg, mely név Korea régi kínai megnevezéséből származik.


Nanmu (déli fa) - Phoebe nees - Machilus fa

Kiváltképpen a Ming írásokban említik, mint bútorfa típust. Főként szekrényeket, asztallapokat, vagy kisebb tárgyakat készítettek belőle. Tulajdonságai a cédrusfáéval egyezőek. Több mint harminc fajtája létezik a Yangzi-folyótól délre. Hainan-szigeten és Vietnamban is őshonos. Területi megoszlásban, ugyanakkor megkülönböztetünk: igazi nanmu fát (zhennanmu), mely Sichuan és Guizhou tartományokban található, bíbor nanmu fát (zinanmu), mely Dél- és Délkelet-Kínában honos, valamint hongmao-hegyi nanmu fát (hongmaoshan nanmu), mely Hainan-szigeten nő. Ezek a legjobb minőségű nanmu fafajták. Színe az olív-barnától, a vöröses-barnáig terjed. A világosabb árnyalatokat kevesebbre értékelik, mint a sötétebbeket. Mivel nehezen rothad, ezért előszeretettel használják építkezésekhez és hajóépítéshez. Jól kiszárítható, nem vetemedik könnyen. Frissen megmunkált állapotában átható illatot áraszt. Nagyra értékelt bútorfa. Csillogó felülete miatt "arany-fonál" (jinsi) fának is nevezik. Gyakran készítenek belőle szekrényajtókat.


Tielimu (vasfa)

Gyakran keverik össze a "madárszárny fával" (jichimu), bár színük különböző. A vasfa színe szürkés-fekete, tömör érzetet kelt, keménysége miatt többnyire nem faragott a felülete. Guangdong-tartományban régebben rengeteg helyen lehetett megtalálni, így az építőiparban használták fel elsődlegesen hidakhoz és házak szerkezetéhez. Hainan-szigeten az őslakók tüzifának használták. Mivel Észak-Kínában ritkaságszámba ment, mint keményfa, ezért nagyra értékelték és magas minőségű bútorokat készítettek belőle. A Ming szövegekben gyakran hivatkoznak a vasfára, mint kiváló bútorfára.

 



Wumu (ébenfa) - Ebenaceae család - Diospyros ebenum (ceyloni ébenfa)

Fekete, vagy barnás-fekete színű. Ritkán használják nagy bútorokhoz, mivel fája kisebb méretű, így inkább csak kiegészítő fa a nagyobb bútorokon. Előszeretettel készítenek belőle dísztárgyakat.

 

 

 

 

 

Zhazhen, zhajing (eperfa)
Általában az eperfafajokkal azonosítják be. Jiangsu-tartományban kedvelt bútorfa. Színe sötét árnyalatú vöröses-barna, kávé színű szövedékkel. Könnyen indul rothadásnak, így csak bútorfának használják.

 

 

 

 

 


Huangyang (puszpángfa) - Buxaceae család - Buxus fajok

Mivel cserje, így mérete nem engedi meg, hogy nagyméretű bútorokat készítsenek belőle. Ideális viszont a bútorok faragott betéteihez. Sűrű és strapabíró, faragásra alkalmas. Lassan nő, egyes fajai száz év alatt csupán tíz centiméter átmérőjűek, de Észak-Kínában, a Laoshan-hegyen nagyobb fajait is megtalálhatjuk. Nehezen szárad ki, sárgás színű, majd meleg barnás-sárga. A frissen megmunkált fának erős "földszaga" van. Egészen selymesre polírozható.

Prutkay Csaba


 

 

Prutkay Csaba: Vu, Csi, Csú és társai, avagy a kínai bútorok rövid története > pdf
Prutkay Csaba: A kínai paraván

Dr. Fajcsák Györgyi: A Ming-bútor
Dr. Fajcsák Györgyi: Kínai bútorok reneszánsza > pdf
Dr. Fajcsák Györgyi: A Ming-szék

Egyes kínai bútoraink bővebb leírásai és a rajtuk lévő feliratok fordítása