Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Fajcsák
Györgyi
Hopp
Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum
Kínai
bútorok reneszánsza
Fotó:
Sulyok Miklós
Forrás: Intérieur, 2004. április-május, 82-86. oldal
Elektronikus kiadás:
Terebess Ázsia E-Tár
Nyugaton ma reneszánszát éli a kínai bútorok iránti érdeklődés, noha e távol-keleti bútorművesség felfedezése alig fél évszázada kezdôdött el. Az 1930-as években, Pekingben élô külföldiek kezdték el gyűjteni a helyiek által Ming-stílusú bútorként emlegetett, kiváló arányú, tökéletes szerkezetű, rendkívül finom szemcsézettségű trópusi keményfákból készített használati tárgyakat. A Ming-stílusú bútorok legszebb darabjai a kínai bútorművesség fénykorában, a XVI. század második fele és a XVIII. század elsô negyede között készültek.
A XIX. század második fele sajátos választóvonal a kínai bútorművesség történetében. Egyszerre volt jelen a klasszikus bútorkészítés addigra erősen megkopott hagyománya, és a külföldiek fokozódó jelenlétéből adódó új igények kielégítésének vágya. A XIX. század második felétôl ugyanis mind több európai élt a Mennyei Birodalom által megnyitott kikötővárosokban – többek között Sanghajban, Kantonban, Tienjinben –, ami természetszerűen új bútorformák kínai megjelenését és a helyi típusok fokozatos átalakulását vonta magával. A kínai bútorművesség éppen ezen átalakulás révén lett páratlan: a nyugati és a keleti bútortípusok és formák ötvöződtek - a fekvő- és ülőalkalmatosságok, az asztalok és a szekrények esetében egyaránt -, ami a bútorok karakteres kínai díszítőmotívumokkal való díszítésével is társult. A megszülető bútortípusok egyik fő erénye abban rejlett, hogy egyszerre tudták kielégíteni a helyi előkelők és gazdag kereskedők igényeit, valamint a Kínában élő külföldiek elvárásait. Néhány kiragadott kínai bútoron szemléletesen nyomon követhetô a különböző formák találkozása és az eltérő funkciók összesimulása.
Az ágyak a kínai művesség legkorábbi bútortípusai közé sorolhatók. Különösen kedvelt, fekvő- és ülőbútorként egyaránt elterjedt típus volt az ún. luohan-ágy („Buddha tanítvány ágy”). E négy lábon álló bútordarab viszonylag széles ülő- illetve fekhelylapjának két rövidebb oldalához és hátához alacsony, lépcsőzetes keretvonalú támlakeretet illesztettek, amit változatos módon díszítettek: gyakorta áttört mintájú faelemekből készítették és jáde, rekeszzománc, drágakő, porcelán vagy márványberakással ékesítették. Az ülőlap legtöbbször fa- vagy gyékénybetétes volt.
Az ágyat többnyire az írástudók dolgozószobájának vagy hálószobájának fôfalához, középre állították, s ellenzőket helyeztek köré, hogy szélvédett, elkerített tér alakuljon ki a helyiségben. Nappal az ágyneműt levették, vagy az ágy hátához összehajtogatták. Az ágyra alacsony asztalkát is állíthattak, melyre kisebb tárgyakat – csészéket, kannákat, íróeszközöket – is helyezhettek. Az összegyűlt írástudók, rendszerint kettesével, az ágyon foglaltak helyet és beszélgetés közben teát vagy bort iszogattak.
A luohan-ágyak jellegzetes átváltozásának szép példái a két rövid oldalukon gyékény bevonatú, kar- és fejtámaszként egyaránt jól szolgáló, kerettel ellátott bútorok. A külföldiek széles kanapé gyanánt kedvelték és párnákkal, keleti kelmékkel díszítve ülő- és fekvôbútornak egyaránt használták.
A századforduló kínai bútorai között nagyon népszerű asztaltípusnak számított a madzsong asztalok sora. A jellegzetes, négyzetes fedlapú, minden oldalukon középen kis fiókkal elkészített asztalok szolgáltak a közkedvelt kínai dominójáték terepéül. Az asztallap alatt körbefutó keskeny díszítő faragványok többnyire ismert kínai szerencseszimbólumokat vonultattak fel. A kínai játékosok négy oldalról ülték körbe az asztalt és rendszerint alacsony ülôkéken, esetleg dobszékeken helyezkedtek el. Az európai igény gyorsan kártyaasztalt varázsolt a kínai madzsong asztalokból, és a négyzetes ülőkéket támlás székekké alakította át: megemelték ülőlapjukat és díszítő faragványokkal ékesítették a háttámlák és ülőlapok találkozását.
Az asztalok közül a nagy fedlapú, fiók nélküli asztalok szolgáltak írásra a kínai írástudók dolgozószobáiban. A széles asztallapon kényelmesen kitekerhették a papírt és megnézhették a festménytekercseket. Festő- és írószerszámaikat külön írószerládákban vagy dobozokban tárolták. Kínában a XVIII. század közepe óta ismerték az európai formájú íróasztalokat. A XIX. század 80-as éveitől kezdve mind több darabot készítettek a hazai igények kielégítésére is. Jellemző szerkezeti és funkcionális elemként azonban lábtartót illesztettek a lábak közé. (A kínaiak a székek és ágyak elé is gyakran helyeztek lábtartót.) Rendszerint a nemes faanyag és a fiókok visszafogott, de nagyon igényes fémdíszítései (változatos formájú fogóalátétek, fogantyúk) adták meg az íróasztalok karakterét.
Luohan-ágy hasábforma lábakkal, gyékényborítású fekvôrésszel és gyékényborítású kerek kartámlákkal. Az ágy fekvőkeretébe két fiókot is illesztettek. Az ülő- illetve a fekvőlap alatti merevítôléceket ókori jáde szertartási tárgy (bikorong) motívummal díszítették
Madzsong asztal támlás székekkel. A székek lábvégein egy-egy faragott levél hajlik felfelé. A kínai dominójáték játékosai az asztallap közepén kihúzható kis fiókokban tartják lapjaikat
A kínai írástudók kedvelt idôtöltése volt a zenélés. Éppen ezért gyakran található qin-hangszerasztal dolgozószobáikban. A hosszú testű pengetős hangszer formájához igazodó, keskeny asztalok többnyire oldalt, az ágy közelében álltak. Alakjuk, nemes díszítésük és változatos alkalmazhatóságuk avatta ezeket az európai ízlésű lakóterek kedvelt bútordarabjává
A kínai belső terek fontos látványeleme volt a színhasználat. A bútorok sötétebb vagy világosabb faanyagát élénk színű, mintás textíliákkal, gazdag mintázatú anyagokkal és gondosan megválasztott árnyalatokkal igyekeztek élővé tenni. Általános volt a piros /például a vöröslakk/ használata, ami az öröm és boldogság jelképszíneként különösen az ifjú házasok lakótereiben volt gyakori
A fiókok réz alátétre erősített fogóval mozgathatók. A szélső, nagyobb fiókok rézalátéte pillangó alakú, ami az öröm és boldogság jelképe, míg a középső fiók rézalátéte denevért idéz. A kínai művészetben a denevért a szerencse szimbólumaként ábrázolják
A székek szépsége kifinomult formájukban, az ívelt és hajlított elemek tökéletes harmóniájában rejlik. A háttámla és kartámaszok alatt végigfutó bambuszrácsozat légies sziluettet kölcsönöz a daraboknak
A kínaiak rendszerint egy-egy állványt állítottak az íróasztal mellé a kisebb dísztárgyak, füstölők, szárazvirág-kompozícók vagy bonsaiok elhelyezésére. Az asztalhoz karosszéket, támlásszéket, esetleg ülőkét társítottak, s könyvespolcot, kisebb szekrényt állítottak a fal mellé a fontosabb iratok, könyvek, festménytekercsek tárolására. A XIX-XX. század fordulójának kínai könyvszekrényeinek szép darabjai kiválóan ötvözik a zárt és nyitott rakpolcú szekrények korábbról már ismert kínai típusát. A népszerű kétajtós könyvszekrények belső tere polcokat és a polcok alá helyezett fióksort rejthetett. A szekrények ajtaja az Európában oly népszerű, felül üvegezett, alul tömör ajtót úgy alakította át, hogy a szekrényajtók nyitott felső felét sűrű bambuszráccsal fedték be, míg zárt alsó részét faragott fabetétlapokkal díszítették. Az ajtók nyitása fémalátétre erősített fogantyúkkal, zárása fém keresztrúddal történt.
A kínai ülőalkalmatosságok igen szerteágazó világában meghatározó csoportot jelentenek a karosszékek, amelyeknek használata, az enteriőrben való elhelyezése sokféle szabály ismeretében történt. Rendszerint párban álltak és mindig tükrözték a helyet foglalók társadalmi rangját és egymáshoz való viszonyát.
A karosszékek jellegzetes fajtái az alacsony, szögletes hátés kartámlájú székek, melyeknek szépsége a hát- és kartámlák kialakításában rejlett, s finom vonalvezetésük a női lakosztályok jellegzetes bútorává avatta őket. A kötetlen, bensőséges viszonyt tükröző bútorok közé sorolhatók. Igen népszerű bútornak számítottak bambusz és rotangpálmából készített változatai, amelyek anyaguk okán még inkább közkedveltek voltak. A századforduló kínai bambuszszékeinek kecses hajlékonysága (enyhén kihajló háttámlája, ívelt kartámaszai) az európai hajlított bútorok (pl. Thonet) vonalvezetésével rokonítja e darabokat. Légiességük és természetes anyaguk miatt nagyon népszerű bútorfajtának számítottak, s értéküket könnyű sérülékenységük sem csökkentette.
A kínai formák és az európai funkcionalitás találkozásának jellegzetes példái a fiókos szekrénykék századfordulós átalakulása. E bútorok eredendően felhajló fedlapú, fiókos asztalok voltak, amelyeknek szépségét mélyen lenyúló, ívelt vonalú, faragott köpenyük adta. A fal elé állított tárolóasztalokat rendszerint a női lakosztályokban használták. A századfordulón a felhajló végű fedlap és az alatta húzódó fiókok ugyan megmaradtak, de a lenyúló díszes köpenyt az európai igényeknek jobban megfelelő ajtós rakodótér váltotta fel.
A szekrény jellegzetessége a kiváló belső térképzés és a bútorfelület díszítésének finom aránya. A funkcionalitás és a dekorativitás találkozásának szép példái a szekrényajtók alá helyezett fiókok
