臨濟義玄 Linji Yixuan (?–866): 臨濟錄 Linji lu (Feljegyzések Lin-csiről)

臨濟義玄 Linji Yixuan (?–866)
臨濟錄 Linji lu
(Rōmaji:) Rinzai Gigen: Rinzai-roku
(English:) The Record of Linji
(Magyar:) Lin-csi Ji-hszüan: Lin-csi lu / Feljegyzések Lin-csiről

Tartalom

Contents

Lin-csi összegyűjtött mondásaiból
Fordította: Terebess Gábor

Feljegyzések Lin-csiről
Tartalom
PDF: Szöveg + Jegyzetek
Fordította: Miklós Pál

Linji Yixuan (?-866)
Fordította: Hadházi Zsolt

Tarr Dániel: Lin-csi

Reggeli beszélgetések
Lin-csi apát kolostorában
Közreadja Sári László (Su-la-ce)

Entretiens de Lin-tsi
Traduits du chinois par Paul Demiéville

Csongor Barnabás könyvismertetése

Index

PDF: The Recorded Sayings of Ch‘an Master Lin-chi Hui-chao of Chen Prefecture
Complied by his humble heir Hui-jan of San-sheng
Translated from the Chinese by Ruth Fuller Sasaki
Institute for Zen Studies, Kyoto, 1975

HTML: The Record of Linji Translated by Ruth Fuller Sasaki
PDF: The Record of Linji Translated Ruth Fuller Sasaki (with footnotes)

DOC: The Record of Rinzai Translated by Irmgard Schloegel
PDF: The Zen Teaching of Rinzai Translated by Irmgard Schloegel

PDF: The Zen Teachings of Master Lin-Chi Translated by Burton Watson

PDF: Linji's Evergreens
by Urs App

PDF: The Recorded Sayings of Linji
Translated by J. C. Cleary

PDF: The Linji lu and the Creation of Chan Orthodoxy:
The Development of Chan's Records of Sayings Literature
by Albert Welter

PDF: The Formation of the Linji lu: An Examination of the Guangdeng lu /
Sijia yulu and Linji Huizhao Chanshi yulu
Versions of the Linji lu in Historical Context
by Albert Welter

PDF: The Sayings of Zen Master Linji Yixuan English-Vietnamese version
Translated into English by Eido Shimano
Vietnamese translation from the Chinese by Thích Thanh Từ

PDF: Reading Chan Encounter Dialogue during the Song Dynasty:
The Record of Linji, the Lotus Sutra, and the Sinification of Buddhism
by Ben Van Overmeire
Buddhist-Christian Studies, 2017

PDF: Zen Mind, Buddha Mind
by Thomas Cleary

PDF: Zen Battles: Modern Commentary on the Teachings of Master Linji
by Thich Nhat Hanh

PDF: Critical Sermons of the Zen Tradition. Hisamatsu's Talks on Linji
Translated by Christopher Ives and Tokiwa Gishin

PDF: “Lin-chi on ‘Language-Dependence,’ An Interpretive Analysis.”
by Ronald L. Burr
In Whalen Lai and Lewis R. Lancaster, eds. Early Ch’an in China and Tibet.
Berkeley Buddhist Studies Series, 1983, pp. 207–227.

PDF: Zen Battles: Modern Commentary on the Teachings of Master Linji
by Thich Nhat Hanh

PDF: Three-Hundred-Mile Tiger: The Record of Lin-Chi Translation and Commentary by Sokei-An
by Sokei-An Sasaki
Edited by Mary Farkas, Robert Lopez, Peter Haskel
iUniverse, Bloomington, 2013, 394 pages

Sokei-an translated the Record of Lin-chi (Lin-chi lu) from 1931 to 1933, in his first series of lectures. He felt that Americans needed original Chinese Zen source materials, translated and commented upon by a Zen master, and there were no such materials in those early days. Sokei-an was the first Zen master to translate the Record of Lin-chi and to give a commentary in English to Western students. The real historic value of Sokei-an's Lin-chi is in his commentary with its manifestation of Lin-chi's Zen.

Lin-csi Ji-hszüan összegyűjtött mondásaiból
Fordította: Terebess Gábor
Vö.: Folyik a híd, Officina Nova, Budapest, 1990, 64-75. oldal

Amikor Lin-csi újdonsült szerzetes volt Huang-po közösségében, egyszerű és közvetlen viselkedése feltűnt a szerzetesfelügyelőnek:
– Bár ifjonc még, más, mint a többi – tűnődött, aztán rászólt:
– Mióta is vagy itt?
– Három éve – felelt Lin-csi.
– Kértél már tanácsot?
– Nem tudom, mit kérdezzek.
– Miért nem kérdezed meg a tisztelendő apáttól, mi a buddhizmus értelme?
Lin-csi úgy is tett. Ám alig fejezte be mondókáját, Huang-po megbotozta.
– No, milyen tanácsot kaptál? – kérdezte később a felügyelő.
– Még be se fejeztem a kérdést, a mester máris megbotozott – mondta Lin-csi. – Fogalmam sincs, miért.
– Menj csak, kérdezd meg még egyszer!
De másodszor, sőt harmadszor is botozás lett a kérdezősködés vége.
– Voltál olyan jó és elküldtél a mesterhez – mondta végül Lin-csi a szerzetesfelügyelőnek. – Háromszor kérdeztem meg a buddhizmus értelmét, és háromszor botozott meg érte. Bizonyára valami régi gátlás akadályoz benne, hogy megértsem mélyebb szándékait. Jobb lesz, ha elmegyek.
– Azért csak búcsúzz el a mestertől!
Lin-csi bólintott.
A szerzetesfelügyelő előresietett Huang-póhoz:
– Az a kérdezősködő fiatal szerzetes igencsak alkalmas lenne az Eszme befogadására. Ha búcsúzni jön, el kéne igazítani. A jövendőnek ültetünk, talán nagy fává terebélyesedik, és majdan nemzedékek hűsölhetnek árnyékában.
Lin-csi kisvártatva meg is jelent.
– Nem kell messzire menned – mondta Huang-po –, csak Ta-jühöz [Kao-an Ta-jü] , a Kaoan járásba, megmagyaráz ő mindent.
Lin-csi el is ment hozzá.
– Honnan jöttél? – kérdezte Ta-jü.
– Huang-pótól.
– Mit mond Huang-po?
– Háromszor kérdeztem tőle, mi a buddhizmus értelme, és háromszor botozott meg érte. De fogalmam sincs, milyen hibát követtem el.
– Huang-po annyit vesződött veled, mint egy jó öreg nagymama, te mégis hozzám hurcolod a hibáidat!
Lin-csi egy csapásra megvilágosult:
– Végeredményben Huang-po buddhizmusa nem is nagy ügy! – jelentette ki.
– Te ágybahugyozó ördögfajzat! – ragadta meg Lin-csit Ta-jü. – Idejössz nekem, hogy még azt se tudod, milyen hibát követtél el, most meg egyszerre Huang-po buddhizmusa se nagy ügy! Mit forgatsz a fejedben, mondd!
Lin-csi válaszul háromszor oldalba vágta Ta-jüt.
– Huang-po a mestered – engedte el Lin-csit Ta-jü. – Semmi közöm hozzátok!

Lin-csi visszatért Huang-póhoz.
– Mikor lesz már vége ennek a jövés-menésnek? – kérdezte Huang-po.
– Az a nagymamai jó szíved tehet róla! – Lin-csi ezzel leborult, és Huang-po szolgálatára állt.
– Honnan jössz?
– A minap Ta-jühöz voltál szíves küldeni.
– No, és mit mondott Ta-jü?
Lin-csi elmesélte, mi történt.
– Kedvem lenne elkapni azt a szerzetet, és jól kiosztani!
– Mire vársz? Oszd ki azonnal! – és pofon vágta Huang-pót.
– Megőrültél? A tigris bajuszát ráncigálod?
Lin-csi elordította magát.
– Segéd! – szólt Huang-po. – Kísérd ezt az őrültet a szerzetesek csarnokába.

A kolostor apraja-nagyja kapával a vállán bandukolt a veteményesbe; Lin-csi utolsó volt a sorban. Huang-po hátrapillantott, és látta, hogy üres a keze:
– Hol a kapád? – kérdezte.
– Elvitte valaki – mondta Lin-csi.
– Gyere csak ide, tisztázzuk a dolgot.
Mikor a mester közelebb ért, Huang-po feltartotta a kapáját, mint egy zászlót:
– Senki a világon el nem veszi tőlem!
Erre Lin-csi megkaparintotta, és maga tartotta fel:
– Akkor hogy került az én kezembe? – kérdezte.
– Ma valaki oroszlánrészt vállal a munkából – jegyezte meg Huang-po, és visszaindult a kolostorba.

Lin-csi a szerzetesekkel kapált a veteményesben. Huang-po is kijött körülnézni, mire Lin-csi abbahagyta a munkát, és a kapája nyelére támaszkodott.
– Elfáradtál? – kérdezte Huang-po.
– Még fel se emeltem a kapát – mondta Lin-csi –, mitől fáradtam volna el?
Huang-po rásózott egyet. Lin-csi megragadta az öreg botját, és a földre taszította vele.
Huang-po odahívta a felvigyázót, hogy segítse fel.
– Hogy tűrheted – háborgott a felvigyázó –, hogy ez a kötözni való bolond pimaszkodjon tisztelendőségeddel?
Huang-po alig állt lábra, most a felvigyázóra sózott rá egyet.
Lin-csi, aki közben nekiállt kapálni, megjegyezte:
– Másutt hamvasztják a holtakat, én itt egy csapással elevenen elhantollak benneteket.

Egy nap, mikor Lin-csi fenyőt ültetett, arra járt Huang-po:
– Mi értelme még több fát ültetni ezen a hegyvidéken? – kérdezte.
– Először is szépíteni a kolostor környékét, másodszor tájékoztatni a jövő nemzedéket – felelte Lin-csi, és kapájával háromszor megdöngette a földet.
– Jól van – szólt Huang-po. – Már kaptál tőlem harminc botütést.
Lin-csi újfent megdöngette háromszor a földet és sóhajtott egy nagyot.
– Rajtad keresztül aztán virul majd a tanításunk! – jegyezte meg Huang-po.

Lin-csi így szólt a szerzetesekhez:
– Figyeljetek ide! Húsz évvel ezelőtt a néhai Huang-po mesternél háromszor kérdezősködtem a buddhizmus alapeszméjéről, és háromszor botozott meg érte. De csak száraz kórónak éreztem a botját, és azóta is vágyom egy igazi verésre. Nos, melyikőtök képes rá?
Egy szerzetes lépett elő a gyülekezetből:
– Majd én kiosztlak – mondta.
A mester nyújtotta is a botját, de a szerzetes habozását látván, jól elverte.

Kuan-hszi [Kuan-hszi Cse-hszien, ?-895] egy nap Lin-csi mester elé járult. Lin-csi leszállt a szalmaszékéből, szó nélkül megragadta, mire Kuan-hszi felkiáltott:
– Tudom! Már tudom!

Lin-csi mester éppen lábat mosott, mikor Csao-csou beállított hozzá.
– Miért jött ide nyugatról Bódhidharma? – érdeklődött Csao-csou.
– Most mosom a lábam! – mordult rá Lin-csi.
Csao-csou közelebb hajolt, mintha nem jól hallotta volna.
– Nyakon öntselek még egy dézsa lábvízzel? – förmedt rá Lin-csi.
Csao-csou odébbállt.

Ta-csüe [Vej-fu Ta-csüe] jött a mesterhez látogatóba, és Lin-csi felemelte a légycsapóját. Ta-csüe leterítette a rongyszőnyegét, és Lin-csi ledobta a légycsapót a földre. Ta-csüe felszedte a rongyszőnyegét, aztán bement a szerzetesek csarnokába.
– Ez a szerzetes valami közeli hozzátartozója lehet a mesternek – súgtak össze a szerzetesek. – Köszönteni se köszöntötte, mégis megúszta a verést.
Mikor a mester fülébe jutott a szóbeszéd, előhívta Ta-csüet:
– A szerzetesek azt állítják, hogy nem a rangidősnek kijáró tisztelettel köszöntöttél.
– Elég furcsa! – mondta Ta-csüe, és visszament a szerzetesek közé.

Jött egy szerzetes.
Lin-csi mester felemelte a légycsapóját.
A szerzetes leborult. A mester rácsapott.

Ismét jött egy szerzetes.
A mester felemelte a légycsapóját.
A szerzetes nem tudta, mitévő legyen. A mester rácsapott.

Lin-csi megkérdezte Lo-put [Lo-pu Jüan-an, 834-898]:
– Régen az egyik mester a botot szorgalmazta, a másik az ordítást. Ki volt közelebb az igazsághoz?
– Egyik sem.
– Akkor mi van közel hozzá?
Lo-pu elordította magát, a mester pedig megbotozta.

Lin-csi megkérdezett egy szerzetest:
– Néha olyan az ordítás, mint a Mennykő király drága kardja. Néha olyan, mint a földre lapuló aranyszőrű oroszlán. Néha olyan, mint a halcsali fűcsomó árnyéka. Néha olyan, mintha nem is ordítás lenne. Honnan tudod, hogy melyiket kell használni?
A szerzetes tétovázott. A mester elordította magát.

– Hús-vér testetekben lakozik egy cím és rang nélküli igaz ember, és ki-be jár az érzékek nyílásain – szólt Lin-csi a csarnokba gyűlt szerzetesekhez. – Aki még nem ismerte fel, próbálja meg végre!
Egy szerzetes előrefurakodott, és azt kérdezte:
– Ki az a cím és rang nélküli igaz ember?
Lin-csi leszállt a székéből és vállon ragadta:
– Beszélj, beszélj!
A szerzetes próbált valamit mondani, de a mester ellökte magától:
– Egy rakás szar ez a cím és rang nélküli igaz ember! – mondta, és visszatért a szobájába.

Vang kormányzó [Wang Sao-ji, ?-866] meglátogatta a mestert. Amikor elsétáltak a szerzetesek csarnoka előtt, megkérdezte:
– Hát a szútrákat tanulmányozzák-e a szerzetesek?
– Azt ugyan nem – felelt Lin-csi.
– Tán az elmélkedést gyakorolják?
– Azt sem.
– Akkor mivel foglalkoznak?
– Azzal, hogy buddhák és pátriárkák legyenek!
– Hiába drága az aranypor, a szemben csak gyulladást okoz – mondta a kormányzó.
– És én még közönséges embernek hittelek! – kiáltott fel Lin-csi.

Egy Ting nevű szerzetes jött Lin-csi mesterhez, és megkérdezte tőle, mi a buddhizmus lényege.
A mester leszállt a székéből, pofon vágta és hátrataszította.
Mihelyt Ting visszanyerte az egyensúlyát, mint aki lecövekelt, meg se bírt mozdulni.
– Mit állsz ott, Ting? – szólt mellette egy szerzetes. – Borulj le a mester előtt!
Ahogy Ting hajolni készült, hirtelen világosság gyúlt az agyában.

Egyszer Csencsouban történt, hogy Ting egy hústalan lakomáról jövet megpihent egy hídon. Ott találkozott három prédikátor szerzetessel. Egyikük megszólította:
– Mit jelent az: „ahol a csan folyója mély, le kell merülnöd a legaljára?”
Ting megragadta a kérdezőt, és már majdnem lehajította a hídról, ámde a másik két prédikátor kétségbeesetten a segítségére sietett:
– Megállj! – kérlelték. – Ha bántott is, testvér, könyörülj rajta!
– Ha meg nem akadályozzátok – mondta Ting –, „lemerülhetett volna a legaljára!”

Jen-csao és Cun-csiang:
Feljegyzések Lin-csiről (Lin-csi Lu)
[Válogatás Miklós Pál fordításában]
In: Kapujanincs átjáró: Kínai csan-buddhista példázatok, Vál., kínaiból ford., a jegyzeteket és az utószót írta Miklós Pál, a fordítást az eredetivel Csongor Barnabás vetette egybe, Budapest, Helikon Kiadó, 1987, Prométheusz Könyvek 16; ua.: 2., változatlan kiad., Budapest, Helikon, 1994.

PDF: Szöveg: 5-42. oldal; Jegyzetek 131-153. oldal

Tartalom
Feljegyzések Lin-csiről (Lin-csi Lu) / 5
Beszélgetések a csarnokban (1, 2, 3, 9) / 7
Útmutatások a gyülekezetnek (10, 11, 13, 15, 20, 21, 36) / 11
Példázatok (43, 44, 45, 46, 47, 65, 49, 50, 53, 54, 55, 56, 58, 61) / 25
Viselt dolgairól (66, 69, 71, 72, 73, 74, 75, 76, 78, 81, 82, 83, 85, 87) / 32

Így szólt a magas székről:
- Vörös húskupacotokban van egy rang nélküli igaz ember. Folyton arcotok kapuin jön és megy. Aki még nem bizonyosodott meg, nézze! Nézze!
Egy szerzetes előre jött kérdezni.
- Mi a rang nélküli igaz ember?
A mester leszállt a meditációs párnáról, megragadta (a szerzetest) és így szólt:
- Beszélj! Beszélj!
A szerzetes habozott. A mester elengedte és ezt mondta:
- A rang nélküli igaz ember egy szarbot - majd visszatért a szobájába.

A mester az esti kérdezéskor így szólt a szerzetesekhez:
- Van, mikor az embert elveszem, de nem a helyzetet. Van, mikor a helyzetet elveszem, de nem az embert. Van, mikor az embert és a helyzetet is elveszem. Van, mikor sem az embert, sem a helyzetet nem veszem el.
Ekkor egy szerzetes megkérdezte:
- Mi az, mikor az embert elveszi, de nem a helyzetet?
A mester így szólt:
- Meleg nap brokáttal teríti be a földet. Gyermek fehér haja a selyemhez hasonló.
A szerzetes mondta:
- Mi az, mikor a helyzetet elveszi, de nem az embert?
A mester mondta:
- A királynak parancsa mindenhová elér. Külső fronton a had csatáját abbahagyja.
A szerzetes mondta:
- Mi az, mikor az embert és a helyzetet is elveszi?
A mester mondta:
- Bing és Fen elvágva teljesen, magukban állnak.
A szerzetes mondta:
- Mi az, mikor sem az embert, sem a helyzetet nem veszi el?
A mester mondta:
- Király ékkővárba lép, mezőn dalra fakadnak.

Ismerni szeretnétek a pátriárkákat és a buddhákat? Nem mások, mint aki hallgatja a Dharmát. Mert a gyakorlók híján vannak a bizalomnak, ezért külső dolgok után kapkodnak. Bármi amit találnak csupán betűk és szavak, nem a pátriárkák élő gondolata. Ne legyetek tévedésben, ti zent gyakorlók! Ha nem találkoztok vele most, tízezer korszakon és ezernyi születésen át keringtek a három birodalomban. Kellemes helyzeteket keresve, szamarak és tehenek hasában születtek meg. Az Út követői, ahogyan ez a szerzetes látja, nem különböztök Sákjamunitól. Mai cselekedeteitek sokaságából ugyan mi hiányozna? Szellemetek a hat érzéken keresztül szakadatlan fénylik. Aki ezt képes látni, az egész életében ügy nélküli ember.

Nem akartok különbözni a pátriárkáktól és a buddháktól? Akkor ne keressetek kívül. Tudatotok egy gondolatának tiszta fénye, az a Dharmakája buddha saját házatokban. Tudatotok egy gondolatának meg nem különböztető fénye, az a Szambhógakája buddha saját házatokban. Tudatotok egy gondolatának szét nem választó fénye, az a Nirmánakája buddha saját házatokban. Ez a három test pontosan az, aki épp a szemetek előtt hallgatja a Dharmát. Ha nem kapkodtok külső dolgok után, eléritek ezt.

A szemben látásnak hívják. A fülben hallásnak hívják. Az orrban szaglásnak hívják. A szájban beszédnek hívják. A kézben megragadásnak hívják. A lábban sétálásnak hívják. Eredetében egyetlen fényes lényeg. Szétválasztva a hat érzékszerv lesz. Mikor az egy tudat megszűnt, ott helyben megszabadul.

A kétely egyetlen gondolata a tudatban a Mára. Ha belátod, hogy a tízezer dharma nem született és a tudat káprázat, akkor még egy porszemnyi dharma sem létezik, mindenhol tisztaság. Ez a Buddha. Lehet úgy mondani, hogy Buddha és Mára a szennyezett és tiszta két állapota. Ahogyan ez a szerzetes látja, nincsenek buddhák, nincsenek élőlények, nincsen múlt és nincsen jelen. Ezt elérni nem kerül időbe. Nincs tanulás, nincs megvalósítás, nincs elérés, nincs elvesztés. Sosem volt másik Dharma ezen kívül. Akinek van egy további Dharmája, annak azt mondom: az káprázat és tünemény. Ez a szerzetes csak ennyit tanít.

Csakis az Út független embere hallgatja a Dharmát. Az összes buddha anyja, ezért a buddhák a függetlenségből születtek. Ha felébredsz a függetlenségre [nem támaszkodás], akkor a buddhák elérhetetlenek. Ha valaki ezt belátja, az igazi látással bír.

Az Út követői, ne legyetek tévedésben! A világi és világon kívüli dharmák egyikének sincs öntermészete, sem (ént) létrehozó természete. Csupán üres neveik vannak, s maguk a nevek is üres szavak. Ha igaznak veszed a neveket, nagy hibát követsz el. Léteznek, de a változás birodalmába tartoznak. Bódhi, nirvána, megszabadulás, három test, bölcsesség, bódhiszattvaság, buddhaság, mind a változás országában vannak. Mit kerestek? A három jármű és az iratok tizenkét osztálya, mind öreg papír a mocskot felpucolni. A Buddha káprázat test, a pátriárkák öreg szerzetesek. Ti talán nem anyától születtetek? Ha a Buddhát keresitek, a Buddha-Mára azonnal elragad. Ha a pátriárkákat keresitek, a pátriárka-Mára azonnal megbéklyóz. Minden keresés szenvedés. Jobb ügy nélkülinek lenni.

Nincs Buddha, nincs Dharma, nincs gyakorlás, nincs megvalósítás. Ugyan micsodát kerestek oly nagyon? Vakok, fejet tesztek a fejetekre! A fejetek a helyén van. Mi hiányozna? Az Út követői, ami a szemetek előtt működik, nem különbözik a pátriárkáktól és buddháktól. Bizalom híján kívül kerestek. Ne legyetek tévedésben, odakint nincsen Dharma. Belül sincs mit elérni. Ahelyett, hogy e szerzetes szavaira hagyatkoznátok, inkább pihenjetek meg és járjatok ügy nélkül. Ami már megjelent, ne folytassátok. Ami még nem jelent meg, ne hozzátok létre.

Bolondok! Ki akartok jutni a három birodalomból, de hova? A buddhák és pátriárkák csak dicsérő kifejezések. Ismerni akarjátok a három világot? Nem különbözik a jelenleg Dharmát hallgató tudat alaptól. A tudat egy vágyteljes gondolata a vágyvilág. A tudat egy haragos gondolata a formavilág. A tudat egy ostoba gondolata a forma nélküli világ. Ezek saját házad berendezései. A három világ nem mondja magáról "Én vagyok a három világ." Az Út követői, a szemetek előtti szellem az, aki felfogja, meghatározza és megméri a világot, és nevet ad a három birodalomnak.

A japán zen szó a kínai ch'an szó fordított formája, amely az indiai dhyana szó átvételének fordítása; jelentése egy különleges fajta meditációra vonatkozik. A Buddha 2500 évvel ezelőt nagy hangsúlyt fektetett erre a fajta meditációra, mert a megvilágosodáshoz vezető út egyik praktikus módját látta benne. A történetírás beszámol arról, hogy ezer évvel később Bodhidharma, egy indiai térítő szerzetes vitte el Kínába a buddhizmust, ahol Lao-ce követői a saját hitviláguknak - a taoizmusnak - megfelelően átalakítottak. A dolgok természetéhez igazodó - a Tao-hoz igazodó - és a köré szervezett hozzáállásuk jól harmonizált az Indiában Buddha által és Kínában Bodhidharma által hírdetett nem-én-bizonygató, nem-vágyakozó élet elfogadással. A dhyana-meditáció, amely Bodhidharma buddhizmusának központi részét képezte, egy új iskolát indított el: a Ch'an-t. A ch'an buddhizmus nagymértékben meghatározta a kínai kultúrát, például a kínai Sung dinasztia (960-1280) művészetét kizárólag zen-képzett emberek hozták létre.

Amikor a 12. században a szerzetesek a Ch'an-t Japánba vitték, az még gyorsabban és még meghatározóbb jelleggel fejlődött, mint előzőleg Kínában. A Zen, melyet a japán megtérítettek neveztek így, nem csak nagy tömegek valássává vált, hanem meghatározta a kreatív művészetek további irányultságát is, mely jól megfigyelhető a szobrászat, festészet, épitészet, kertészet, belső épitészet, szinház, sőt még a bushidoban, a harcosok szabályaiban, és a kardozás és az íjjászat művészetében is. A dolgok igaz természetének éntelen megbecsülése - mint fa, kő, agyag, moha, patakok, tavak - az emberi lénnyel egyenrangúként, azok dharma-természetének szem előtt tartása, élőlényként való kezelése, a különböző embereken és különböző művészeti alkotásokon keresztül nagy hagyományt teremtett magának.

Az öntudatlan boldogság és kreativitás ezen hagyománya még mindig elérhető számunkra a zen művészeten és a zen mesterek által megalkotott meditáció hagyományá keresztül.

Mivel a Zen a szimbólumokon túl, magukba a dolgokba néz, azok a sztereotípiák amelyeket a színről, nemről, korról és minden más etnikusan, kultúrálisan megkötött dogmákon keresztül megalkottunk, a zen szempontjából mesterségesen ember-alkotta dolgok, és semmi kapcsolatuk sincs a dolgok igazi természetével. Így a zen-meditáció célja a dolgokba való tényleges behatolás, azok valóságos természetének megtapasztalása - a tudat elnyugtatása, az én-képzet végleges felszámolása.

Itt most egy olyan zen mester bemutatására kerül sor, aki a Zen "klasszikus" korszakának képviselője. Élete, tanításai kíválóan jellemzik a Zen szellemiségét és filozófiáját, ezért megfelelő példa a Zen szemléltetésére.

Lin-csi-t az egyik leghatalmasabb mesternek tartják az egész Zen történetében, és az az iskola, amelyet ő hozott létre a legnagyobb hatást fejtette ki azokra a szektára, melyek Nui Neng után jöttek létre. A kilencedik században halt meg, de egészen a tizenkettedik század közepéig, generációról generációra, az ő tanítványai voltak a Zen vezető mesterei. A tizenkettedik században az ő tanítását vitték Japánba, ahol Rinzai iskola néven vált ismertté - azon két zen iskola egyikeként, amely ma is virágzik.

Lin-csi idejében Kína állandó háborúskodásban állt a nyugatról támadó, harcias és kegyetlen tatár és török hódítókkal. A nemzeti érzület nagyon erős és harcias volt, ezért a Zen-t tompassággal és erélytelenséggel jellemezték. Lin-csi saját tanítási eszközei őszinték, nyíltak és dinamikusak voltak. Nem voltak fenntartásai az ütés használatával szemben, ha úgy érezte, hogy a tanítványnak szüksége van arra, hogy kizökkentsék a szóbeli eszmefuttatások megszokott kerékvágásából, s ezért híressé vált kemény bánásmódjáért. Normális körülmények közt az ilyen viselkedés pusztán bántó lett volna, de a Zen tanításban a tudat, minden intellektuális megértésén túli, felnyitásának egyik módszerévé vált.

Amikor Lin-csi-nek feltettek egy filozófiai vagy metafizikai kérdést, ütéssel válaszolt. Mi lehet a válasz erre a viselkedésre? A tanítvány se logikailag nem tudott válaszolni rá, se valamilyen tradícionális tanításhoz fordulni segítségért; semmibe sem tudott belekapaszkodni, hogy tanulmányainak irányt szabjon. Hirtelen egy ok- és összefüggés nélküli világban találta magát, a megszokott gondolkodási következtetéstől elszakadva, amelyhez azt hitte hozzá van kötve. De ha kérdése komolyan foglalkoztatta, és egész lényében a kérdés válaszát akarta tudni, akkor el tudta hagyni előző, eredeti gondolkodása minden mozdulatát, és tudata megnyílt saját igaz természetének megtapasztalásának.

Lin-csi a vallási hagyományok lelkes rombolója volt. Megvetette a tanult filozófusok és tudósok nyakatekert gondolkodási módját, ahogyan a tiszta igazsághoz közelítettek. Saját módszere a spontaneitásra és az abszolút szabadságra helyezte a hangsúlyt.

"Sok tanítvány jön hozzám, hogy meglátogasson a világ minden részér ő l. Sokan közülük még nem szabadok a küls ő dolgokkal való összegabalyodásuktól. Ott helyben foglalkozom velük. Ha a bajuk az összekulcsolt kezük miatt van, akkor oda ütök. Ha a bajuk egy nyitott száj, akkor oda ütök. Ha a bajuk a szemük mögé van rejtve, akkor ott ütöm meg ő ket. Eddig még nem találkoztam senkivel, aki szabaddá tudta volna tenni magát. Ez azért van, mert fennakadtak az öreg mesterek haszontalan útjaikon. Ami engem illet, nekem nincs kizárólagos módszerem, amelyet mindenkire alkalmaznék, hanem inkább feltárom akármi is a baj, és felszabadítom az embereket.

Barátaim, megmondom nektek: nincs Buddha, nincs szellemi út amit követni kell, nincs gyakorlás és nincs megértés. Mi után szaladtok ilyen hevesen? A fejetek ott van, ahol lennie kell. A baj ott van, hogy nem hisztek magatokban eléggé. Mivel nem hisztek magatokban, ide-oda lökdösnek azok a kondíciók amelyekben találjátok magatokat. Rabul ejtve és megforgatva minden küls ő szituáció által, nincs semilyen szabadságotok, nem vagytok saját magatok mesterei. Ne forduljatok a küls ő dolgok irányába és ne kössétek magatokat a szavaimhoz se. Csak hagyjátok abba a múltba való kapaszkodást és a jöv ő utáni kapokodást. Ez többet ér, mint tíz évi zarándoklat." *

Lin-csi neve akkor kezdett ismertté válni, amikor fiatal szerzetesként Huang-po mesternél tanult. A Huang-po kolostorában élő, körülbelül ötszáz szerzetes közül Lin-csi teljesen észrevétlen maradt ottléte első három évében. Reggelenként a mezőn dolgozott a többiekkel, délutánonként meditált, esténként pedig a konyhában segédkezett, vagy az öregebb szerzeteseknek készített fürdőt. Abban a három évben teljesen rejtett és ismeretlen volt, mint minden tanítvány a nagy egyetemeken. Megvilágosodásának történetét a koanokból ismerjük:

A szerzetesfelügyelő, Mu Chou, megfigyelte Lin-csi-t, és felfigyelt a különlegesen tiszta és egyetlen dologra koncentrálódó módszerére, amellyel a dolgait végezte: tehát amikor evett, akkor evett, amikor meditált, akkor meditált. Az egész lénye összhangban volt azzal a tevékenységgel, amelyet éppen csinált, mindenféle ön-érdeklődés, vagy akaratosság, vagy büszkeség nélkül, s így cselekedetei aranyként csillogtak a fémek villogásában. De amiért olyan becsületes és őszinte volt, soha semmi kérdezni valója nem volt a mestertől, és ok nélkül nem akart a mester elé tolakodni.

Egy napon, Mu Chou, aki azt akarta, hogy a mester felfigyeljen Lin-csi-re, felszólította, hogy tegyen fel a mesternek egy kérdést. Mivel, ennek ellenére, nem voltak saját kérdései, amiket feltehetett volna, Mu Chou azt tanácsolta, hogy kérdezze meg mi a Buddhizmus alapvető lényege. Amikor Lin-csi Huang-po elé állt és feltette neki a kérdést, az válaszul megütötte nagy botjával. Lin-csi újra feltette a kérdést, de újra ütést kapott. Harmadszorra ugyanígy.

Úgy döntött, hogy valami gát lehet a tudatában, amely meggátolja abban, hogy meglássa az igazságot, és elhatározta, hogy otthagyja a kolostort és koldusnak áll, hogy talán az egyszerű élettől megtanúlja azt, ami nem vált világossá számára a kolostor zárt világában. Beszámolt Mu Chou-nak terveiről, aki továbbadta Huang-po-nak, hozzátéve: "Egy nagy fát lehetne belőle faragni, amely egyszer sok embernek adna árnyékot."

Mikor Lin-csi a mester elé járult, hogy elbúcsúzzon, Huang-po a következőket mondta: " Nem kell messze menned. Menj el Ta-jü mesterhez, ő megtanítja, amit kell." S így Lin-csi Ta-jü kolostorába ment és nagy reménnyel mondta el a történteket. Ta-jü így válaszolt: "Huang-po annyit törődött veled mint a saját nagyanyád. Miért jöttél ide, a saját hibáidról kérdezősködni?"

Ezekre a szavakra Lin-csi azonnal megvilágosodott és úgy érzete, mintha szemei teljesen kinyílnának. Ezidáig úgy gondolkozott a buddhizmusról, mint egy önmagától független, erőteljes tanításról. Most belátta, hogy csak egy képzet a tudatában. Azonnal emberré lett. Eddig olyan volt, mint egy állat; voltak szemei, fülei, de nem úgy használta őket, mint sajátját. Eddig teljesen a külső világgal volt azonos, az emberek, tárgyak és események világával, és szemei, fülei is oda tartoztak. Most, egy szempillantás alatt, elengedte a világot, és abban a pillanatban megértette a létezést, mint magában lévőt, és az azt leíró szavak valótlanságát. Huang-po botja saját énjének legbelső igazságára mutatott rá, míg saját kérdése a buddhizmusról illúzióból született.

Felkiáltott: "Most már látom amit eddig nem láttam!", majd hozzátette: "Kezdettől fogva nem is volt semmi Huang-po buddhizmusában!" Ilyen belátásra jutni három év kemény munkája után! De most rájött Huang-po igaz és felszabadító jóságára.

Ta-jü rájött, hogy mi történt és úgy döntött, próbára teszi Lin-csi-t. Megragadta és azt mondta: "Te ágybahugyozó ördögfajzat! Egy perccel ezelőtt engem kérdeztél, hogy helyes-e amit teszel, most meg azt mondod, hogy semmi sincs Huan-po buddhizmusában!? Mit láttál? Mondd! Na köpd ki!"

Hirtelen Lin-csi háromszor oldalba ütötte Ta-jü-t. Ellökve magától Ta-jü így válaszolt: "Menj vissza Huang-po-hoz. Ő a te mestered. Mindez az ő dolga, és semmi köze hozzám."

Lin-csi a kolostorba való visszatérése láttára, Huang-po megjegyezte: "Ennek az embernek a jövés-menése sohase fog véget érni." Lin-csi-nek ezt mondta: "Mit keresel itt te mamlasz? Soha nem fogod megtalálni az igazságot, ha így utazgatsz."

Lin-csi így válaszolt: "Olyan kedves vagy, mint az öreg nagyanyám. Ezért jöttem vissza.", és odaállt Huang-po mellé kezét a mellkasára téve, a szerzetes azon magatartásával, mint aki mondani akar valamit.

"Hol voltál?" - kérdezte Huang-po. Abban az időben a szerzetesek költőien válaszoltak volna, például; 'A szél szárnyán jöttem.', de Lin-csi nem hitt ezekben a hatásokban és ezért nyiltan és pontosan elmondta, hogy mi történt.

"Csak várj amíg Ta-jü idejön," - mondta Huang-po, aki nagyon örült a válasznak - "Adnék annak a szószátyár szerzetestnek egypár igazi pofont."

"Miért kell várni?" - mondta Lin-csi - "Minden [valóság] most is itt van." és ezzel megütötte Huang-po-t.

Huang-po titokban nagyon meg volt elégedve, de megtartotta mesteri méltóságát és felkiáltott: "Egy őrült! Visszajött, hogy a tigris bajuszát ráncigálja."

Huang-po odaszólt egy jelenlévőnek: "Vigyétek el innen ezt az őrültet, és vezessétek a meditációs csarnokba!" Nem azt mondta, hogy ki a kolostorból, hanem a szerzetesek csarnokába, tehát úgy döntött, megtartja az 'őrültet'. **

Lin-csi "HO" kiáltása híressé vált, és még ma is használják a Rinzai mesterek. A japán nyelvben "Kacu" lett, és ámbár tényleges jelentése nincs, nagyon sok mindent kifejez. Arra használják, hogy tisztára söpörjék a tanítvány tudatát, és hogy felszabadítsák minden dualista, ego-centrikus gondolattól. Lin-csi négy féle HO-t különböztetett meg: "Néha olyan, mint a Vajra király [mennydörgés] ékszer kardja; néha olyan, mint amikor az aranyhajú oroszlán a födre lapul; néha olyan, mint a fű-legyintette csalétek fa; és néha egyáltalán nem is Ho."

Tíz év további gyakorlás után, Lin-csi rezidenciáját egy északi templomban rendezte be, ahová sok tanítvány jött hozzá. Tanítása világias és tényszerű volt, következetesen bátorította a tanítványokat, hogy higgyék, természetes és spontán tevékenységük az igaz Buddha-tudat. Ebben a tiszta létezésben lenni, annyit jelent, mint nem gátolni, nem akadályozni semmit. Az ilyen módon elért, minden ragaszkodástól való mentesség nem érzelemmentességet, vagy érzéketlenséget jelent. Nem azt jelenti hogy nincsenek érzelmek, vagy nincs éhség vagy fájdalom érzet. A teljes énnel történő mindenbe való behatolást jelenti, semmit sem visszatartva - a teljesen szabad egyéválást bármilyen körülménnyel. Ez volt Lin-csi számára az a fenséges út, amellyel a hétköznapi élet megélhető, és gyakran bosszankodott azon, hogy a tanítványai más irányba keresgélnek. Mindenfelől jöttek, hogy a világtól való megszabadulást keressék, mondta nekik, de ha megszabadulnak a világtól, hova mehetnének? Azt tanácsolta, úgy éljenek, mint bármilyen másik ember, de a vak, rabulejtő vágyak nélkül.

"Amikor itt az ideje, hogy felöltözz, vedd fel a ruhád. Amikor sétálnod kell, sétálj. Amikor ülnöd kell, ülj. Legyél az egyszerű éned egyszerű életben, és ne keresd a Buddhaságot. Amikor fáradt vagy, pihenj le. Az ostobák ki fognak nevetni, de a bölcsek megértik majd."

A Zen nem foglalkozik Buddha vagy Isten fogalmával, hanem az emberi lény Valóságával. Az igaz emberi lény nem azért törekszik, hogy kipréselje az életből amit lehet, hanem azért ami az élet valójában és önmagában, és ennek a tudásnak megfelelően él. Ekkor válik szabaddá minden dologról alkotott hamis képzettől, és tud folyamatosan harmonikusan cselekedni a mindenséggel.

Lin-csi mondta: "Az Én minden dolgot messze meghalad. Még ha a menny és a föld is leszakadna, én nem aggódnék. Még ha az összes Buddha tíz irányban megjelenne előttem, én nem örvendeznék. Még ha a három pokol jelenne meg előttem, én nem félnék. Miért van ez így? Azért, mert nincs semmi amit ne szeretnék."