Terebess konyhakert
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
« vissza a Kertek és konyhák indexlapra

Szivacstök
Luffa cylindrica (L.) Roem. (syn.: L. aegyptiaca Mill.) - Cucurbitaceae

Más néven: hengeres szivacstök, luffatök, hálóstök

Zsenge terméséből savanyúság, az érettből szivacs, szűrő készíthető.

A tökfélék közül a Cucurbita fajokkal ellentétben a szivacstök őshazájáról jóval kevesebb eltérő vélemény alakult ki. A nyolc Luffa faj közül hét Ázsia és Afrika trópusi vidékein honos, míg egy Amerika meleg égövi tájairól származik. Valamennyi fajtára jellemző a száraz, hengeres termés.

Egyéves növény. Főgyökere mélyretörő, a talaj felső 30 cm-es rétegében sűrűn elágazik oldalgyökerekre. A hosszú főgyökér és a számos oldalelágazás miatt viszonylag jól tűri a szárazságot. A kb. egy cm vastag szára szívós, nehezen törhető el. Színe sötétzöld, alakja szögletes, a serteszőrök miatt érdes tapintású. A levelek szórt állásúak, alakjuk az uborka leveléhez hasonló. Válluk szíves, 3-5 csúcsban végződő karéjúak, a szélük fogacskás. A levéllemez, a szárhoz hasonlóan, érdes tapintású, kissé hullámos. A levél kellemetlen illatú. A kacsok rendszerint villás elágazásűak, ritkán egyszerűek, mindenre rácsavarodnak, magasra futtatva fel ezzel a növényt. A levélhónaljban álló virágok nagyok, magánosak és sárgás színűek. A csészelevél kicsi és elvékonyodóan hegyes. A párta öt sziromlevélből forrt össze, egy-egy cimpája középen kis hegyben végződik. A porzók, általában szabadon állnak, esetenként a porzószálak alapján összeforradás látható. Az alsó állású magház három termőlevélből alakul. Igen hosszú (7-8 cm) és erős a terméskocsány. Feltűnően nagy mézfejtőiben sok nektár termelődik, számos rovart csalogat magához, ez igen jó beporzást eredményez. Az uborkaszerű termés hossza elérheti a 30-40 cm-t is, csúcsát a bibe zárja le. Éretlen állapotban a sötétzöld termések apró szőrökkel borítottak. A L. cylindrica hosszúkás termésein nincsenek bordák, ez különbözteti meg a L. acutangula terméseitől, amelyek rövidebbek és 8-10 borda fut végig rajtuk. A termésfal szállítónyalábjai igen fejlettek, az edénynyalábok sűrű rostos hálózatot alkotnak.

Környezeti igénye

Melegigényes növény: optimális fejlődéséhez 23-27 °C és magas páratartalom szükséges. A magok csírázása 12-14 °C-on lassan, vontatottan halad, a zavartalan csírázáshoz 20 °C feletti hőmérséklet szükséges. Kelés után, kétszikleveles állapotban 6-8 °C-kal alacsonyabb hőmérséklet a megfelelő számára. A fiatal növények gyökereinek a fejlődése nem kielégítő. Alacsonyabb hőmérsékleten a tartalék tápanyagok és a fiatal növények asszimilátái lassabban fogynak el, ezzel időt biztosítanak a gyökereknek a gyorsabb fejlődéshez. Jól alkalmazkodott a nagy és párás meleghez, sőt virágzás és terméskötés időszakában a magas hőmérséklet kifejezetten előnyös számára. Viszonylag jól tűri az alacsony hőmérsékletet, ősszel 7-10 °C körül is még szépen fejlődnek a termései. Fagyra érzékeny, 0 °C alatt nemcsak a levelek, hanem a termések is fagykárt szenvednek.

Fényigényes. A fény erősségének növekedésére pozitívan reagál. Kisebb árnyékolást elvisel, de tartós fényszegénység hatására a virágok fejlődése abbamarad és termést sem köt. Virágzás és terméskötés idején igényli a legtöbb fényt. Ezt a fejlődési szakaszt a tartósan borús idő jelentősen meghosszabbíthatja, különösen akkor, ha alacsony hőmérséklettel párosul.

Vízigénye fejlődésének első felében nagy. Virágzás után a nagy területet behálózó gyökérzete már távolabbról is kellő mennyiségű vizet szállít a termések fejlődéséhez. Virágzásig száraz körülmények között igen lassan jut el, a késői virágzás pedig a termésérés biztonságát rontja. A nagy páratartalom a sikeres termesztés egyik alapfeltétele. Termesztése csak öntözött területeken igazán biztonságos. Ott is kísérletezhetünk termesztésével, ahol a vízutánpótlás nehézségbe ütközik, ha a gyökerek megerősödéséig néhányszor meg tudjuk öntözni. Száraz körülmények között a termések aprók maradnak és gyorsan öregednek.

A talaj iránt kevésbé igényes. Szélsőséges talajtípusok (szik, futóhomok) kivételével szinte mindenütt termeszthető. Laza vagy középkötött, mélyrétegű homokos vályogon díszlik a legszebben. Agyagos, erősen kötött talajokon csak sínylődik, szára rövid marad, termést alig hoz.

Közepes tápanyagigényű. Az egész terület szervestrágyázásakor 30-40 dkg/10 m², vagy fészkenként 1,2 kg elegendő számára. A tápanyagokra fejlődésének második szakaszában van legnagyobb szüksége. Kezdeti lassú fejlődését nitrogéntartalmú fejtrágyázással vagy lombtrágyákkal siettethetjük. A tápelemek közül a nitrogénből és a káliumból kb. azonos mennyiséget kíván, míg a foszforból valamivel kevesebbet. 10 m²-re pétisóból 60-70 dkg-ot, szuperfoszfátból 40-60 dkg-ot, míg a kálisóból 35-45 dkg-ot adagoljunk.

Termesztése

Ősszel a szerves, illetve a foszfor- és káliumtartalmú műtrágyák kiszórása után végezzük el a terület felszántását, illetve az ásást. A gyomos vagy más növényi részekkel borított felszínen a fordításra külön gondossággal vigyázzunk. A növényi maradványok a barázda aljára kerüljenek. Ekkor szedjük össze az előkerülő pajorokat és egyéb kártevőket is. A hantokat a téli fagy és csapadék szétmállasztja, majd tavasszal a felszínt gereblyézzük simára.

Helyrevetéssel és palántázással szaporítják. Mindkét esetben, de különösen palántázáskor rövid tenyészidejű előnövénnyel hasznosíthatjuk kora tavasszal a területet.

Palántanevelésre a magokat március végén, április elején vessük két-hármasával tápkockába, kis cserépbe vagy tejfölöspohárba. Kelés után a legfejlettebbet hagyjuk meg. A palántát 20 °C körüli helyen, fényen állandóan nedvesen tartva neveljük. A májusi fagyok után földlabdával együtt ültessük ki végleges helyére. Kiültetés előtt többszöri szellőztetéssel fokozatosan szoktassuk a külső környezethez a növénykéket.

Április második felétől május közepéig lehet helyrevetni, júniusi vetésből már bizonytalan a betakarítás. Egy-egy fészekbe négy-öt magot helyezzünk, a fészkeket egymástól 1-1,5 méterre rakjuk. Kerítés mellé vagy napos veranda elé vetve nem kell tám-rendszert készíteni számára. Az indák 2-3 méter magasra felfuthatnak, de szükség esetén alacsony (1 m-es) támrendszer is megfelelő, sőt még a talajfelszínen is maradhat, bár ilyenkor nagy a rothadás veszélye.

Ápolási munkája a tőszámbeállítás. Az első kapálás alkalmával fészkenként egy, legföljebb két erős növényt hagyjunk meg. Palántázás után alaposan öntözzük be a talajt. E szaporítással többször kell öntözni, mert kevésbé tűri a szárazságot, mint helyrevetve. A megerősödött növények legfeljebb aszályos időszakban szorulnak öntözésre. Néhány kapálással tartsuk gyommentesen és porhanyósan a talajfelszínt.

Növényvédelmi munkát nem igényel, mert speciális betegsége, illetve kártevője nincs. Szedését a felhasználás módja határozza meg. Étkezési célra az erősen fiatal, még zsenge állapotú terméseket szedjük le. Kemény rostokat teljes érés után a száraz termésekből nyerhetünk.

Felhasználása

A termésekből fiatal, éretlen állapotban helyenként uborkához hasonló savanyúságot készítenek. Ősszel az érett termések teljes kiszáradása után a külső, bőrszerű epidermisz eltávolításával, a termés alakját megtartva, előtűnik a rostok világosbarna szövedéke. A rostok a végleges megszáradás előtt is kinyerhetők a termés egyéb részeinek kimosásával. Az érett termésekből nyert száraz rostokból szivacs, törülköző, talpbetét formálható. Ipari feldolgozással különböző szűrők előállítására is alkalmas, emellett a papírgyártás alapanyagául szolgálhat. Festve, lakkozva különféle dísztárgyak készíthetők belőle.

II.
Szögletes szivacstök
Luffa acutangula (L.) Roxb.
Család: Cucurbitaceae (tökfélék)

M: bordás tök, recésuborka
A: ridged gourd, angled loofah;
F: courge torchon;
N: Flügelgurke

A szögletes szivacstök erőteljes, egyéves, egylaki tökféle. Csavarodó szárai 5 szögletűek, szőrösek, 3 vagy több ágú kacsokkal. Levelei 10-25 cm nagyságúak, a levéllemez körvonala szív alakú, kihegyezett, 3-5 karéjú vagy osztatlan, érdes, kékeszöld, szétmorzsolva erős szagú. A porzós virágok 15-35 cm hosszú tengelyű fürtökben fejlődnek, a termősek magánosak, a porzós virágzatokkal közösen helyezkednek el a levélhónaljakban. A virágok 5 tagúak, a halványsárga párta 2,5-3,5 cm átmérőjű.
Termése: hosszú-bunkó alakú, kocsányba keskenyedő kabak, amelyen 10 feltűnő, kiemelkedő, gyengén fás, hosszirányú borda látható; a termések hosszúsága a 15-60 cm-t, átmérője a 4-12 cm-t eléri. Fiatal állapotban a termés külső héja kb. 1 mm vastag, fénytelen zöld, gyengén ráncos, a terméshús pedig zöldesfehér, szilárd, bő levű, enyhén édeskés ízű. A nagyszámú lapos, elliptikus vagy tojás alakú, kihegyezett, fehéres vagy fekete, ripacsos magot (kb. 1 x 0,7 cm) a lédús, üveges magköpeny borítja be; a sok mag a termésüreget kitöltő, viszonylag száraz, fehér bélben helyezkedik el. Beérve a termések keserűvé és szárazzá válnak, erős rostvázat fejlesztenek, héjuk pedig szalmabarnára színeződik és papírszerűen elvékonyodik.
Felhasználása: az éretlen terméseket párolva vagy főzve zöldségként vagy körítésként fogyasztják. Karikára vágva és megszárítva a szögletes szivacstök hosszú ideig eltartható, és később puhítás után elkészíthető. Az édes fajták fiatal terméseit, amelyek az uborkához hasonló ízűek, nyersen eszik, vagy édeskés-savanyú lében elteszik. Az érett, sárgás termések élvezhetetlenek. A fiatal leveleket és bimbókat zöldségként készítik el. Az érett termések rostvázát éppúgy használják fel, mint a hengeres szivacstökét (lásd lent). A növény nedve izzadásgátló hatású, Ázsiában bőrápoló szer.
Elterjedése: feltehetően Indiából származik; a trópusokon és a szubtrópusokon világszerte gyakran termesztik.
Termesztése és betakarítása: a melegkedvelő, fagyérzékeny szögletes szivacstök nedves-trópusi síkvidéki klímában, tápanyagban gazdag talajon tenyészik, a hűvösebb helyre való fajtákat egynyári növényként ültetik. A jó fajták édeskés ízűek, a gyenge értékűek keserűek. Zöldségként való felhasználáshoz a terméseket a vetés után 9-12 hét múlva, éretlenül takarítják be, mikor potenciális nagyságuknak mintegy a felét elérték; a teljesen beérett termések kifejlődése 4-5 hónapot vesz igénybe.

Rokon faj: a hengeres szivacstök vagy luffatök (Luffa cylindrica Roem., syn.: L. aegyptiaca Mill.) rokon faj, amelynek nem bordás, hengeres-bunkó alakú terméseit ugyan fiatal állapotban fogyasztják, de a növényt mégis főként az ún. luffaszivacsnak ültetik. Az érett hengeres szivacstök ui. megszárítása után egy "rostváz" lesz, amely csaknem teljesen a tömött hálózatot alkotó szállítónyalábokból áll. Fürdőszivacsként, tömítőanyagként, matracok és nyergek töltőanyagaként használják. A préselt szivacsokból filtrálót, takarót, szigetelőanyagot, szandált, kalapot, továbbá sok más terméket készítenek.

Luffatök nevek

Luffa Mill. (1754)
Luffa acutangula (L.) Roxb. (1814) (syn. Luffa acutangula (L.) Roxb. var. acutangula, Cucumis acutangulus L., Cucurbita acutangula (L.) Blume) - bordás tök, szögletes szivacstök, recésuborka
Luffa acutangula var. amara (Roxb.) C.B. Clarke in Hook.f. (1879) - indiai vad luffatök
Luffa astorii Svens. (1935)
Luffa cathu-picinna Ser. in DC. (1828)
Luffa clavata Roxb. (1832)
Luffa cylindrica M.J. Roem. (1846) (syn. Cucurbita luffa hort., Luffa pentandra Roxb., Momordica cylindrica L., Momordica luffa L., Luffa aegyptiaca Miller) - hengeres szivacstök, luffatök, hálóstök
Luffa cylindrica (L.) T. & H. Durand (1908)
Luffa echinata Roxb.
Luffa fluminensis M.J. Roem. (1846)
Luffa foetida Cav. (1791)
Luffa hermaphrodita Singh & Bandhari (1963)
Luffa insularum A. Gray (1854)
Luffa leiocarpa F. Muell. (1863)
Luffa leucosperma M.J. Roem. (1846)
Luffa operculata (L.) Cogn. in Mart. (1878)
Luffa operculata sensu Wunderlin (1978)
Luffa pentandra Roxb. (1814)
Luffa petola Ser. in DC. (1828)
Luffa plukenetiana Ser. in DC. (1828)
Luffa purgans (Mart.) Mart. (1843)
Luffa quinqueloba (Hook. & Arn.) Seem. (1856)
Luffa racemosa Roxb. (1832)
Luffa scabra Schumach. in Schumach. & Thonn. (1827)
Luffa sepium (G.F.W. Mey.) C. Jeffrey (1992)
Luffa striata Schrad. (1835)
Luffa tuberosa Roxb. (1832)
Luffa veitchii Naud. (1873)
Luffa vittata Spanoghe (1841)

III.
Szivacstök

Szivacstök
Hengeres szivacstök
Tudományos név: Luffa aegyptiaca Mill.
Angol név: smooth lu›ffa, dish cloth gourd, vegetable sponge
Kínai név: sigua, shui gua, pu tong si gua, man gua
Japán név: hechima, ito-uri

Szögletes vagy bordás szivacstök
Tudományos név: Luffa acutangula (L.) Roxb.
Angol név: angled luf›fa, Chinese okra
Kínai név: si gua, lin jiao si gua, you lin si gua
Japán név: hechima

A szivacstökök nagy népszerűségnek örvendenek a szubtrópusi éghajla-
tú vidékeken, ahol balkonokat, teraszokat futtatnak be velük. Nemcsak
indáik, leveleik mutatósak, hanem termésük is hasznosítható: (atalon
ízletes zöldségféle, az érett kabak rostjaiból pedig sokféle hasznos tárgy
készül.
A szivacstökök kúszó egyéves növények, vékony indáik akár 4–5 mé-
terre is elfutnak (93. kép). Leveleik mélyen szeldeltek, a L. aegyptiaca
-nál élénkzöldek, a L. acutangula esetében pedig (atalon ezüstös foltok
díszítik. A bordás szivacstök termése 30–60 cm hosszú és 3–5 cm vastag,
de ennél hosszabb is lehet (94. kép). Pontosan tíz hosszanti, éles borda
díszíti, melyek némileg hasonlóvá teszik az okrához (Hibiscus esculentus),
amely zöldségnek egyébként az égvilágon semmi köze nincs a szivacstö-
kökhöz. A hengeres szivacstök termése hengeres, 30–45 cm hosszú, zöld,
és nevéhez méltóan sima, legfeljebb lapos gerezdek láthatók rajta. Rend-
szerint jóval nehezebb, mint a rokon faj, vége pedig jellegzetesen kiszéle-
sedik (95– 96. kép).
A szivacstökök melegigényes növények, és meglehetősen hosszú te-
nyészidőszakot igényelnek a terméséréshez. Általában, ahol az uborka meg-
terem, ott jó esélye van a lu›áknak is, bár valamivel magasabb a hőigény-
ük. Egyes fajtáik érzékenyek a nappal hosszának változására, ezért csak
hosszú nap palos fajtát válasszunk szabadföldi termesztésre, fóliában vagy
üvegházban persze a rövidnappalosak is beérnek. A szivacstökök magja
kemény, fekete, a L. acutangula magján milliméter széles perem látható.
A szögletes szivacstök ezermagtömege kb. 90 g, a hengeresé pedig 110 g.
Csíráztatás előtt áztassuk langyos vízbe a magokat, utána 25–30 °C
hőmérsékleten tartva cserépben vagy tápkockában egy-két hét alatt ki-
csíráznak. A palántákat május végén kiültethetjük, 60 cm tőtávolságot
hagyva. Támasztékról mindenképpen gondoskodjunk. A másfél méter
magasra felkúszó növények csúcsát csípjük vissza, ezzel serkentve a ter-
mésképzést. Hideg időben a terméskötés romlik, és a (atal tököket is el-
dobja a növény. Vetés után 2–3 hónappal már megjelennek a termések,
melyek fogyasztásra akkor a legalkalmasabbak, amikor elérik a 10–15 cm
hosszúságot. Az ilyen zsengén leszedett szivacstökök nem tárolhatók jól,
egy-két napon belül érdemes feldolgozni. Ha használati tárgyakat szeret-
nénk inkább készíteni a lu›ából, hagyjuk megérni, és amikor a kocsánya
megsárgult, akkor szüreteljük csak le. A L. aegyptiaca jobb minőségű és
könnyebben tisztítható anyagot ad. A leszedett terméseket néhány hétig
tovább szárítjuk meleg, száraz helyen, majd, mikor már a héja megbar-
nult, meghámozzuk. Folyó víz alatt kimossuk a váz rostjai közül a termés-
hús maradványait, majd a kívánt fehér színt háztartási hipó segítségével
érhetjük el.