«
vissza Terebess Gábor különlapjára
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
«
Japán költészet
TAKAHASI
SINKICSI (1901-1987)
VERSEI
Terebess Gábor fordításai
(Nagyvilág,
XLVI. évfolyam, 9. szám, 2001 szeptember, 1370-1372, 1475. oldal)
Takahasi
1901-ben született egy halászfaluban Sikoku szigetén. A középiskolából kimaradt,
felment Tokióba, s különféle alkalmi munkák mellett, autodidaktaként képezte magát
tovább. 22 éves korában, első verseskötete megjelenésekor, már a legjelentősebb
japán dadaista költőként tartják számon. 1928-ban a zen buddhizmus felé fordult,
s több mint két évtizedig vett részt hagyományos zen képzésben. Hogy mennyire
komolyan vette a zazent (ülő meditációt), látszik abból, amit egy rohacu
dai szessin (elvonulás) után írt: "Hazatérve, miután eltelt egy hét anélkül,
hogy aludtam vagy lefeküdtem volna, viszolyogtam attól, hogy leterítsem a futont
(derékaljat) alváshoz a padlóra. Azt mondják, a régi idők mesterei nem aludtak
vízszintes helyzetben 30-40 éven át, és Indiában a buddhista pátriárkák egész
életünkben nem feküdtek le. Most ráeszméltem, hogy ezek a történetek nem szükségképpen
kitalálások." Egyik verseskötete előszavában pedig: "Ha zen meditációban ülünk,
vegyük Bódhidharmáról példát, aki addig ült, amíg a feneke megrohadt. Félre minden
szóval és betűvel, ne érjük be, csak magával az Igazsággal." A zen tréning hatására
Takashasi költészete fokozatosan eltávolodott a dadaizmustól, letisztult. Takahasi
amellett, hogy a mai japán költészet egyik legnagyobb alakja lett, az egyetlen
szatorit-elért, ízig-vérig zen költő a modern Japánban.
AZ
ŐSZIBARACK
Kislány
az őszibarackfánál –
Szirmai
a Föld
Méhébe hullanak.
Ott
állsz, de egy hegy is állhatna ott
Helyetted,
netán a Föld
Lehetnél te magad.
Vasfal
mellett fél-
Orcád vasba fordul. Szét-
Zúzom húsod és csontodat.
Szétvált
barackot majszolok. Felhágott
A hegyre,
keblét havas szurdokba fedte.
Asszonyi
comb –
Egyse
túl más. Az őszibaracklomb levelei
Átnyújtóznak
tengereken át
A föld pereméig.
Tengerek
lesik a lány szavát.
Átkelek én – szőrbozontos
Hernyó –
S megragadom tested illatát.
A
KAKAS
Zivatarban
bőrig ázok,
Hóhullásban
hóba gázlok,
Szélviharban széllel szállok,
Verőfényben fennhéjázok.
És
életfogytig: – Kukorikúúú!
AZ IDŐ
Az
Idő megérintette
Arcát,
akár a tavi szellő,
És elhagyta minden
gondolat.
Reggel
a hegy tetején fenyegetőn
Kelt fel a
Nap és a fákat,
Mint a remény, perzselte
végig.
Az
álmot pipafüsttel verte ki
Szeméből és
parazsa volt a Nap.
Az Idő lehullt, mint
az eső, a gyümölcs.
Visszanézett:
a múlt felé vitorlázott
Egy hajó, örökre-lengő
vitorlákkal;
Fél kézzel kapaszkodott
belé
És betömte szemét a világgal.
SZAVAK
A
szavaid nem csupán
Szavak
nekem.
Arra
figyelek inkább,
Mi beszéltet –
Bármi
legyen is az –
S figyeltet téged velem.
ÉLET, HATÁRTALAN
Szavakon
túli, többé nem valami
Ez
itt bennem. Hadd maradjak így
Ülve
mozdulatlan, hangtalan;
Egész testemmel
eszmélek, lélegezem.
Csodálatos!
Olyan tiszta öröm,
Szebb szeretkezésnél,
bárminél.
Lehetnék
már bárhol, mindenütt,
Nincs szükségem
semmire – életre sem.
