Tartalom Következő
HARMADIK RÉSZ
FELVONÓKÚRA
1. fejezet
Azon a délelőttön René Vidal kigombolta a zakója második gombját a heti tanácsülésen, mivel meglehetősen meleg volt, olyan meleg, hogy a Besary szobájában levő hőmérő kevéssel korábban felrobbant, apróra zúzott három ablaküveget, és dögletes bűzzel árasztotta el a helyiséget. Amikor a tanácsülés véget ért, Pharocq intett Vidalnak, hogy maradjon. Vidal Racine szavával élve örömest lemondott volna a megtiszteltetésről, olyan belzebubi hőség uralkodott az Alfőmérnök csukott ablakú görényodújában (Pharocq féltette érzékeny testrészeit).
Amint Vidal öt kollégája elhagyta a helyiséget, Pharocq megkérte Vidalt, hogy üljön le, és így szólt hozzá:
Nem vagyok megelégedve magával, Vidal.
Ó! mondta Vidal, és kedve lett volna kibökni Pharocq szemét egy töltőtollal. De a szem kitért előle.
Már tavaly is megmondtam magának, amikor letűrte a zokniját, és övet vett fel nadrágtartó helyett, hogy a legcsekélyebb öltözködésbeli hányavetiséget sem engedhetjük meg magunknak a cégen kívüliek előtt.
Ha nem varangyosbéka-vér csörgedezne az ereidben, neked is meleged volna mondta Vidal, de hangtalanul.
Ennek megfelelően kérem, hogy gombolja be a zakóját. Így rendetlen az öltözéke. És kérem, hogy a jövőben ügyeljen jobban az öltözékére, ha bejön a szobámba. Ez fegyelem dolga. Így jutottunk el oda, ahova eljutottunk.
Pharocq azt már elfelejtette mondani, hogy ő maga rá se bagózott a fegyelemre, amikor a rendszertelen időközönként felvisító szirénák az óvóhelyre szólították volt a dolgozókat.
További néhány percig tépázta Vidal idegeit közérthetően elmagyarázva neki, milyen rendkívül fontos, hogy egy-egy iratot akkora példányszámban stencileztessen le, hogy minden illetékesnek minősülő személynek jusson belőle, és megfelelő mennyiség maradjon raktáron. Vidal úgy állt bosszút, hogy verítékkel locsolta meg az eszmefuttatás közben félig feléje forduló Pharocq bal cipőorrát. Amikor a cipőorr nedves péppé változott (milyen legyen a pép, ha nem nedves?), Pharocq abbahagyta a szónoklatot.
Vidal visszament a helyére, és ott találta az Őrnagyot, aki kényelmesen elterpeszkedett az ő karosszékében, és lábát a telefonon pihentette. Bal feneke alatt egy kis tócsa gyűlt össze, de Vidal ezt csak akkor vette észre, amikor újra birtokba vette az őt megillető helyet. Az Őrnagy átült egy székre.
Nemrég operáltak tüdővizenyővel magyarázta , de még maradt belőle egy kevés, és időnként megárad.
Nagyon kellemes sietett megnyugtatni Vidal, akit alapjában hűsített a nedvesség. Miben állhatok szolgálatodra?
Tanácsot szeretnék kérni.
Milyen tanácsot?
A muriügyi Aktátum-tervezetemhez.
Mi hiányzik?
A fűtés felelte tömören az Őrnagy. Mindvégig nem jutott eszembe. Nyilván a hőség és a szénhiány miatt. A tudatalattim, úgy látszik, fölöslegesnek találta.
Felvihogott a tudatalattija gondolatára.
Kínos mondta Vidal. Remélem, azért nem teszi tönkre az egész tanulmányt... A hűtésről nem feledkeztél meg?
De igen, a fene egye meg!
Na mindegy, gyere, beszélünk Emmanuellel mondta Vidal.
Emmanuel amilyen páratlanul jártas volt a hűtés terén tíz perc alatt megoldotta a lángra lobbanó micsoda hideg vízzel való oltásának problémáját.
Másról nem feledkeztél meg? kérdezte Vidal.
Nehezen tudnám megmondani válaszolt az Őrnagy. Tessék!... Nézd meg!
Megmutatta az ezerötszáz oldalas tervezetet.
Azt hiszem, a terjedelme megfelelő mondta Vidal.
Biztos vagy benne, hogy Pharocq észreveszi, hogy kifelejtettem a fűtést?
Egy pillanat alatt kiszúrja.
Akkor ki kell egészítenem ezt az izét... Ki foglalkozik nálatok a fűtéssel?
Levadoux mondta rosszat sejtve Vidal.
A franc essen bele sóhajtott tiszta szívből, egyszersmind szomorúan az Őrnagy.
Mert nyilvánvaló volt, hogy Levadoux réges-régen lelécelt.
2. fejezet
Pharocqnak sikerült felvétetnie Coporchaud-val a nemrégiben felmondott gépírónők helyébe hét romlatlan szüzecskét, akiknek az érdemei hozzávetőleg zérussal voltak egyenlők.
Pharocq boldog volt, hogy megmutathatja az ifjúságnak a főnök szerepéről kialakított koncepcióját, és időt, fáradságot nem kímélve nyolcszor-tízszer újragépeltette velük az iratokat.
Nem vetett számot vele, hogy mekkora veszély fenyegeti túlhajszolt hivatalrészlegét az országos Limlomex által osztogatott, budipermettel bevont politrutymohormonos vitamindrazsé felől. Ez a szuperenergetizáló termék döbbenetes hatással volt a tizenhét-húsz éves szervezetekre. A lányok minden mozdulatából vad tűz áradt. Négy drazséosztás után úgy megemelkedett a hőmérséklet a gépírónők közös szobájában, hogy ha a gyanútlan látogató speciális óvintézkedések nélkül lépett be, bizony el is ájult, mert nem bírta ki a légkör emberfeletti energiatelítettségét. Csak úgy lehetett megúszni, ha az ember kimenekült, vagy gyorsan levetkőzött; az utóbbi esetben nem táplálhatott illúziókat a bekövetkezendők felől.
De az Alfőmérnök varangyosbéka-vér táplálta nukleolteste úgy hatolt keresztül mindezeken a dolgokon, mint a szalamandra a lángon, és az ablaka függetlenül a léghőmérséklettől éjjel-nappal csukva volt. Sőt Pharocq még pótmellénykét is öltött, hogy leküzdje az esetleges hőmérséklet-csökkenés lehetséges hatásait.
A karosszékében ült egy virágmintás kretonpárnán, és egy értekezlet gyorsírási jegyzőkönyvét olvasta. A szeme hirtelen megakadt egy látszólag ártalmatlan kis mondaton, és az úgy belecsimpaszkodott, hogy kénytelen volt levenni a szemüvegét, és hat percen át dörgölni a szemhéját, amivel csupán annyit ért el, hogy a szúró érzés égetővé változott. Hátraperdült a forgószéken, és bonyolult ritmusú dallamot csiholt ki a harmadik csengőből.
Ezzel a jellel rendelte magához Murdalnét, a másodtitkárnőjét.
Murdalné belépett. Vitamindrazséval megtömött hasa nagy petrolsárga virágmintás levantei csencsemruha alatt dagadozott.
Asszonyom mondta Pharocq , a legkevésbé sem vagyok megelégedve a gyorsiratával. Úgy vélem, hogy... öő... nem tanúsított kellő figyelmet az anyag felvétele során.
De uram tiltakozott Murdalné , úgy érzem, hogy semmivel sem figyeltem kevésbé, mint máskor.
Nem mondta Pharocq metsző hangon. Az lehetetlen. Tessék, a tizenkettedik oldalon így jegyezte le, amit mondtam volt: "Ha nincs ellenvetésük, úgy vélem, hogy a K-9-786 CNP-Q-R-2675 számú ügyirat hetedik oldalának tizenegyedik sorában szereplő »megvizsgálandó körülmény« szavakat helyettesítsük az »alaposan megfontolandó« kifejezéssel, és a következő sorba, a szöveg érthetősége végett, illesszük be: »különösen az esetben«." Nos, kérem, tökéletesen emlékszem, hogy én nem mondtam ezt. Én az "alapos megfontolás tárgyát képező" módosítást javasoltam, ami egészen más, és nem azt mondtam, hogy "különösen az esetben", hanem azt, hogy "kiváltképp az esetben", és beláthatja, hogy van egy árnyalatnyi különbség. A maga gyorsiratában legalább három ilyen szarvashiba fordul elő. Ez így nem mehet tovább. Aztán majd még fizetésemelést kér...
De uram tiltakozott Murdalné.
Maguk mind egyformák folytatta Pharocq. Az ember a kisujját nyújtja maguknak, és maguk rögtön az egész kezét akarják. Tegyen róla, hogy ilyesmi ne forduljon elő többé, különben nem terjeszthetem fel fizetésemelésre, pedig már nagyon fontolgattam, hogy a jövő hónaptól húsz frankkal többet javasolok magának.
Murdalné szó nélkül kiment, és éppen abban a pillanatban ért vissza a gépírószobába, amikor a legfiatalabb gépírónő, aki a kifutói teendőkkel is meg volt bízva, meghozta a napi drazséadagot.
Negyedóra múlva a hét gépírónő benyújtotta felmondását Coporchaud-nak. Közösen elhagyták a Konzorciumot, hogy igyanak egy pohár lélekerősítőt. Szerződésük értelmében a hónap vége előtt nem hagyhatták el véglegesen a helyüket, és még csak 27-e volt.
Ittak, fizettek, visszamentek.
Újra munkához láttak, és erőtől duzzadó ujjaik csapásai alatt sorra szilánkokra törtek az írógépek. A vitamindrazsé megint csak megtette pusztító hatását. A stencillapok a harmadik billentyűütésre kilyukadtak, és túlhevített fémdarabkák felhőjében szálldostak a teremben; a piros stenciljavító festék szaga a dühöngő nőstények szagával elegyedett. Amikor minden gép harcképtelenné vált, a hét titkárnő leült a romok közé, és kardalra fakadt.
Pharocq becsöngette első titkárnőjét, az elmozdíthatatlan Vitorlat-nét. Az máris szaladt hozzá, és beszámolt neki a leltári tárgyak súlyos megrongálódásáról. Pharocq megvakargatta a fogát, élve az alkalommal egy kicsit a körmét is harapdálta, majd elrohant Biquabayhoz megtanácskozni a dolgot.
Már majdnem leért a harmadik emeletre, amikor azt észlelte, hogy tompa robbanás rázza meg az épületet.
Remegett a padozat a lába alatt; egyensúlyát vesztette, és meg kellett kapaszkodnia a lépcsőkorlátban, hogy el ne zuhanjon, közben pedig gerenda- és törmeléklavina zúdult alig öt méterre tőle arra a folyosóra, amelyre éppen befordult volna.
A tápsókkal rakott zsákok súlya alatt beomlott Besary szobája, és magával rántott a mélybe egy rendkívüli fontosságú dossziét, mely a szudáni kókuszdió tárolására szolgáló fadobozok kérdésének Aktátum-előtervezetét tartalmazta. Csak háromemeletnyi zuhanás tudta megfékezni a tápsós zsákokat, és Adolphe Besary, aki szintén lezuhant, álltó helyében hevert a romok között. Csak a feje látszott ki és a felsőteste felseje.
Pharocq kétszer öt lépést tett előre, és döbbenten bámulta helyettesét, aki elvesztette az ingét és a nyakkendőjét a nagy csetepatéban.
Már Vidalnak is felhívtam a figyelmét mondta Pharocq a megfelelő megjelenés rendkívüli jelentőségére. Bármikor előfordulhat, hogy látogató jár a hivatalban, és a cégen kívüliek előtt a legcsekélyebb hányavetiséget sem engedhetjük meg magunknak a... öő... Lényegében véve természetszerűleg a jelen esetben... maga talán nem teljességgel... mindenesetre ugyebár nagy vigyázattal kell élni...
Egy galamb miatt... magyarázta Besary.
Tessék? mondta Pharocq. Nem értem világosan... Fejtse ki bővebben...
Bejött, rászállt a világítótestre, és az leszakadt fejtette ki Adolphe Besary.
Ismétlem, ez még nem ok rá, hogy elhanyagolja a megjelenését folytatta Pharocq. Ez a tárgyalópartnere iránti tisztelet és megbecsülés kérdése. Most maga is láthatja, hova jutunk, ha nem tartjuk tiszteletben a szolgálati fegyelmet. Sajnálatos módon számos példa arra mutat a környezetünkben, hogy... öő... Végül is remélem, hogy a jövőre nézvést nagyobb vigyázattal fog élni.
Sarkon fordult, visszament a lépcsőhöz, és belépett Biquabay szobájába, melynek ajtaja farkasszemet nézett a liftketreccel.
Adolphe Besary nagy nehezen kimászott a romok alól, és nekiállt összeszedni a sértetlen zsákokat.
3. fejezet
Pharocq és Biquabay kísérletet tett rá, hogy jobb belátásra bírja a hét titkárnőt, de azok hajthatatlanok voltak, és három nap múlva örökre távoztak. Ujjongott a lelkük, és nem vettek búcsút az Alfőmérnöktől.
Az Őrnagynak aznap fél háromra volt megbeszélve a találkozója kedvese bácsikájával.
Szokása szerint első útja Vidalhoz vezetett.
Nos? kérdezte ez utóbbi.
Kész! válaszolta büszkén az Őrnagy. Tegnapelőtt találkoztam Levadoux-val egy hepeningen, és tanácsot kértem tőle. Ide nézz!
Odanyújtotta a legalább ezernyolcszáz oldalasra bővült tervezetet.
Remélem, megfelel az Aktátum-forma szabályainak mondta Vidal.
Mi sem természetesebb válaszolta az Őrnagy dölyfösen.
Akkor rajta mondta Vidal, és kinyitotta előtte a Pharocq szobájába vezető ajtót.
Loustalot úr van itt, uram mondta Pharocqnak.
Ó, üdvözlöm, Loustalot úr harsogta az Alfőmérnök, és felállt. Szívből örvendek...
Harminc másodpercen át rázta a kezét, miközben a szája torz mosolyba merevedett.
Vidal aztán nem is hallott többet, mert behúzta az ajtót, és visszaült az íróasztalához. Aludt egy jót, és másfél óra múlva arra ébredt, hogy Pharocq erőltetett nevetése átszivárog a vékony válaszfalon.
Odament az ajtóhoz, és tapintatosan hallgatózni kezdett.
Nézze mondta a főnöke , ez egy rendkívül érdekes dolgozat, de... öő... de végül is ugyebár nem lehet arra számítani, hogy általános megértésre talál. Általában és úgyszólván minden téren olyan, ha szabad így kifejeznem magam, üzleti jellegű kívánalmakkal találjuk szemben magunkat, amelyek ellen erőnk szerint harcolni kell, de nem szemből támadva, hanem élve, nemdebár, a diplomácia nyújtotta lehetőségek teljes tárházával... Olyan munka ez, amely lényegében véve rátermettséget és meglehetős ügyességet kíván. Igen gyakran megesik, hogy olyan érveket szegeznek szembe velünk, amelyek jóhiszeműnek tűnnek fel. Nos kérem! Az esetek hetvenöt százalékában kénytelenek vagyunk megállapítani, a későbbiek folyamán...
Amikor hivatalosan is jóváhagyják az Aktátumot? sugallta az Őrnagy.
Mm, mm, szerencsére nem mondta Pharocq egy olyan ember hangján, aki elpirul. Nos tehát kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy az említett érveket pusztán egyéni érdekszempontok diktálták. És gyakran megesik, nemdebár, hogy az emberek önellentmondásba keverednek, és olyan érveket szögeznek szembe velünk, amelyek nem állják meg a helyüket. Ennek okáért kell lényegében véve szüntelen küzdelmet folytatnunk azért, hogy diadalmaskodjék az egységesítés szempontja... Végelemzésképpen apostolnak kell lennünk, és sohasem szabad elvesztenünk a reményt.
Apostolnak lenni... mondta az Őrnagy. Hm, mért ne?
Ilyeténképpen tüstént látni fogfa, hogy megfelelő-e önnek a mi munkánk. Igyekszem majd titkárnőt találni önnek. Jelenleg némi létszámhiány mutatkozik a kisegítő személyzet terén... Mostanában, ugyebár, igen nehéz kisegítő munkaerőt találni, és lényegében véve olyan követelésekkel állnak elő... nem engedhetjük meg magunknak, nemdebár, hogy többet fizessünk, mint amennyit megérdemelnek. Azzal rossz szolgálatot tennénk nekik...
Gondolom, az első időkben mindenekelőtt tájékozódnom kell majd mondta az Őrnagy.
Igen, ugyebár, lényegében véve ez részben így van... ami pedig a továbbiakat illeti, a Személyzeti Osztály Vezetője hét gépírónőt ígért hozzávetőleg egy héten belülre. Lévén, hogy hat további helyettesem van, nem hiszem, hogy azonnal kap külön titkárnőt, mivel szükségem van még egyre Vitorlat-nén kívül, aki az egyetlen hűséges, de... öő... azt hiszem, hogy hamarosan sikerül kibővítenünk a személyi állományt, nemdebár... Egyébiránt azt tervezem... hogy... van egy unokahúgom, aki meglehetősen jó gépírónő, és... lényegében véve azt fontolgatom, hogy felveszem a hivatalba... és akkor őt szánnám önnek...
Vidal furcsa kis zajt hallott, mint mikor csuklik egyet az ember gimnáziumi padtársa, aztán valami (vagy valaki) a padlóra zuhant. Szinte azon nyomban kinyílt az ajtó.
Vidal mondta a főnök , segítsen kivinni... rosszul lett... Alkalmasint a tervezetkidolgozás okozta kimerültség... A dolgozata lényegében véve nagyon érdekesnek tűnik fel nekem... Az ön szobájában fogom elhelyezni...
A tervezetet? kérdezte Vidal, mintha nem értené a dolgot.
Nem, nem hahotázott Pharocq. Loustalot urat. Az OEK kebelébe lép.
Sikerült meggyőznie? kérdezte Vidal ámulatot mímelve.
Hát igen vallotta meg Pharocq álszerényen. Arra gondoltam, hogy őt bízom meg a hamarosan életre hívandó Muriügyi Rendkívüli Bizottmány irányításával.
Időközben az Őrnagy önerőből feltápászkodott.
Bocsánatot kérek mondta. A fáradtság miatt volt.
Semmi baj, Loustalot úr... remélem, hogy teljesen jól érzi magát. Hát akkor... részemről a szerencse... És jövő hétfőn találkozunk.
Részemről a szerencse szajkózta az Őrnagy, és legszívesebben elharapta volna a saját torkát, amiért ilyen nyelvezetet használ.
Pharocq visszament a szobájába.
4. fejezet
Márpedig de Lucerna nem halt meg.
Megjavíttatta a Pastasciuttát, azaz kocsit tétetett annak a kormánynak a végére, amellyel hazament az Őrnagy házibulijáról. Ez a képződmény igen kényelmesnek bizonyult a haverok autókáztatása szempontjából.
Beiratkozott egy sportklubba, és éjjel-nappal trenírozott, hogy dagadó bicepszet növesszen, és az első adandó alkalommal szétverje az Őrnagy pofáját.
A klubban barátságot kötött André Opérance-szal, a Kormánybizottság főtitkárával... Hogy a véletlen mi mindenre képes!...
Ugyancsak összejárt a híres Claude Abadie-val, a szemérmetlen kosárlabdázó-versenyúszóval és amatőr klarinétossal.
Olyannyira összemelegedett Opérance-szal, hogy már nem érte be annyival, hogy az edzésen találkozzon vele, hanem kieszközölte, hogy Opérance befolyását latba vetve elhelyezze őt a bizottságnál... Ily módon bizonyos mértékben ellenőrzést gyakorolhat majd a Konzorcium tevékenysége fölött.
De Lucerna egy héttel az Őrnagy Pharocqnál tett látogatása előtt lépett hivatalba. A munkája abból állt, hogy egy csomó jókora iratrendezőbe elhelyezte az OEK-ből átküldött dossziékat.
De Lucerna nagy buzgalmat tanúsított. És agytekervényeinek egyik sötét zugában ördögi terv tekergőzött.
Hízelegni fog Pharocqnak, és munkája kiválóságának dicséretét zengve lassanként a bizalmába férkőzik. Ha ez megvan, leveti az álcát, és megkéri az unokahúg kezét. Egyszerű, de célravezető terv, melynek megvalósítását nyilván megkönnyíti, hogy szerét fogja ejteni, hogy minél gyakrabban találkozzon az Álfőmérnökkel. Három héttel a Kormánybizottságba való felvétele után de Lucerna kézhez kapta az Őrnagy által kidolgozott muriügyi Aktátum-tervezetet.
Mit sem sejtve és a dokumentum rendkívüli jelentőségére való tekintettel levelet írt Pharocqnak, melyben a hivatalos formaságok után dicshimnuszokkal illette a szerzőt.
A fogalmazványát módosítás nélkül elfogadták, mert a főnöke nagyon bele volt temetkezve a titkárnőjével közösen végzett tevékenységbe, és a levél a legközelebbi postával el is ment.
A tetejébe de Lucerna elhatározta, hogy telefonál is.
Feltárcsázta a jól ismert számot (000-00-00); bámulatos csoda folytán kicsengett, és de Lucerna Pharocq urat kérte.
Pharocq úr nincs bent válaszolta a telefonközpontos (a cég egyetlen szeretetre méltó alkalmazottja). Óhajt beszélni valamelyik helyettesével? Milyen ügyben keresi?
Muriügyben felelte de Lucerna.
Ó, igen. Akkor kapcsolom az Őrnagy urat.
De Lucerna fejében olyan zaj támadt, mint mikor az üstfoltozónak nézeteltérése támad a feleségével, és még mielőtt ideje lett volna belegondolni, hogy az "ő" Őrnagyáról van-e szó, a központos már kapcsolta is.
Halló! mondta az Őrnagy. Itt a boldogságos Őrnagy beszél.
Itt Venyigeszú hebegte Venyigeszú, zavarában leleplezve magát.
E szavak hallatára az Őrnagy gondosan kiszámított üvöltést hallatott, amellyel háromnegyedrészt bezúzta de Lucerna jobb dobhártyáját. De Lucerna elejtette a kagylót, és két tenyere közé szorította a fejét.
Amikor a boldogtalan újra felvette a telefont, az Őrnagy vihogva így folytatta:
Bocsásson meg, nagyon rossz a telefonom. Miben lehetek szolgálatára?
Pharocq Alfőmérnökkel óhajtottam beszélni, és nem az egyik helyettesével mondta Venyigeszú.
A szóban forgó helyettes sértettségében beleköpött a kagylóba, és de Lucerna bal fülét nyomban eldugaszolta valami sűrű folyadék. Azzal az Őrnagy letette a telefont.
De Lucerna is letette, és egy szétszerelt puzón, valamint nyersrosttartalmú vatta segítségével kínkeservesen megtisztította a hallójáratát.
A falcsontjai közt dúló vihar csak bő két óra múlva csendesedett le. Luciditását visszanyerve Venyigeszú nekilátott, hogy kidolgozzon egy minden részletre kiterjedő tervet az Őrnagy zaklatására és Pharocq által való megutáltatására.
Ismerte az Őrnagy ellenállhatatlan varázsát, és egy percig se kételkedett benne, hogy eléri célját, vagyis meghódítja Pharocqot, függetlenül a kedvező körülmények közrejátszásától vagy közre nem játszásától.
Ellentámadásba kell tehát lendülni, mégpedig íziben.
Venyigeszú kulcsra zárta a fiókjait, felállt, gondosan visszatolta forgós karosszékét az íróasztalhoz (mindezt azért tette, hogy időközben gondolkozhasson), majd kiment a szobából (a jobb kesztyűjét bent felejtette).
Lement. A Pastasciutta, amelyet sikerült annak rendje és módja szerint levizsgáztatnia, szófogadóan várta az úttest szélén.
Venyigeszú megtudta (de milyen fondorlatok révén!), hogy hol lakik Óvadóc. Bekapcsolta a motort, sebességbe kapcsolt, és a hajadon lakhelyéhez robogott.
Délután öt órakor foglalta el leshelyét Óvadóc háza előtt. Pontban öt óra negyvenkilenc perckor pillantotta meg a hazatérő Óvadócot.
Újra bekapcsolta a motort, négy métert előregördült, és pontosan a kocsibejáróval szemben állt meg.
Káromkodott, mint a záporeső, mert éhes volt, szomjas volt, pisilnie kellett, és tekintetét a kapura szegezve csak ült a volánnál.
Várt valamire.
5. fejezet
Reggel fél nyolckor még mindig várt. A bal szeme le volt ragadva a fáradtságtól. Sikerült kinyitnia egy kombinált fogóval, és látószerve nyomban visszanyerte eredeti érzékelőképességét.
Kinyújtotta elmerevedett lábszárát, de olyan erőteljesen, hogy lyukat rúgott a Pastasciutta motorköpenyébe. Rá se hederített, mert nem akarta ismét javítási költségekbe verni magát.
Eltelt egy negyedóra, és Óvadóc kijött. Felült egy tüneményes biciklire, melynek somfából volt a váza (háborús termék). A keretek acetilénnel felpumpált viperabélből voltak, az ülés pedig gyakorlatilag elpusztíthatatlan, elég kényelmes vastag ementálitömbből. A könnyű szoknya kecsesen lebegett, és kivillant alóla a rövid barna rojtokkal szegélyezett fehér bugyi.
De Lucerna lassan követte Óvadócot.
A lány egy darabig a Cherche-Midi utcában haladt, befordult a Bac utcába, onnan a La Boétie utcába, majd a Barbès körútra, végül végigkerekezett a Tokio sugárúton, és kiért a Pigalle térre. A Konzorcium épülete nem messze innen, az École Militaire mögött emelkedett.
De Lucerna sejtette már, hogy merre tart Óvadóc, hirtelen felgyorsított, és két perccel a lány előtt ért az OEK-hez.
Ez az idő éppen elegendő volt számára, hogy lerohanjon a lépcsőn, és lehívja a liftet a pinceszintre.
Óvadóc nem vette észre de Lucernát, kényelmesen az alkalmi garázshoz kerekezett, és gondosan odaláncolta a biciklijét az egyik fémpillérhez, mely a hullámbádog tetőzetet tartotta. Aztán fogta a táskáját, odasétált a felvonóhoz, amelyet a hatályos rendelkezések értelmében csak a két felső emelet megközelítésére volt szabad használni, és megnyomta a hívógombot.
Odalent de Lucerna lehetetlenné tette a szerkezet rendeltetésszerű használatát, mégpedig oly módon, hogy nyitva tartotta az ajtaját.
"Nincsen áram" gondolta Óvadóc.
És hozzálátott a bácsikája hivatalrészlegéhez vezető hatszor huszonkét lépcsőfok gyalogszerrel való megtételéhez.
Már elhagyta a negyedik emeletet, amikor a lift elindult. Másodpercre akkor ért fel a hatodik emeletre, amikor a lány az utolsó grádicsra hágott. Kinyitni a kovácsoltvas ajtót, megragadni a hajadont, bependeríteni a fülkébe, majd megnyomni a lemeneteli vezérlő gombot mindez gyerekjáték volt de Lucerna számára, akinek a szenvedély (mely világosan megnyilvánult a nyári nadrág könnyű szövetének kidudorodásában) megsokszorozta az erejét, bár némiképp gátolta a könnyed és természetes mozgásban.
A lift a földszinten állt meg. De Lucerna ismét megragadta Óvadócot (a lemenet alatt nem gátolta a mozgásban), és bal felé tolta a belső ajtót. A külső ajtó aztán már magától kinyílt, mert éppen ekkor érkezett meg az Őrnagy.
És az Őrnagy jobb kézzel röptében elkapta Óvadócot. Baljával kirántotta de Lucernát a felvonófülkéből, és lejjebb hajította, le a lépcsőn, az alagsor felé. Aztán Óvadóccal a nyomában higgadtan belépett a liftbe, mely kisvártatva kitette őket a hatodikon.
A hatemeletnyi kurta idő alatt az Őrnagy derekas munkát végzett. De a felvonókúráról távozóban megcsúszott, és majdnem hasra esett. Óvadóc az utolsó pillanatban kapta el.
Lám, te is megmentettél! Kvittek vagyunk, angyalom mondta az Őrnagy, és gyöngéden szájon csókolta.
A lány zsíros rúzsa élénk nyomokat hagyott az Őrnagyon. Még mielőtt ez utóbbi eltüntethette volna a kompromittáló nyomokat, Pharocq tűnt fel a folyosón (Biquabayhoz tartott), és már ott is volt a nyakukon.
Á! Jó napot, Loustalot úr... Nicsak, épp egy időben érkezett az unokahúgommal... Bemutatom önnek a titkárnőjét... Gn... Gn... Menj, láss munkához fordult Óvadóc felé. Vitorlat-né majd ellát a szükséges eligazítással... Csak nem epret evett? fűzte tovább a szót ez a fecsegő természetű ember, alaposan szemügyre véve az Őrnagy száját. Nem hittem volna, hogy már megjelent a piacon...
Nagyon sok terem a kertemben magyarázta az Őrnagy.
Igazán irigylésreméltó... Gn... Gn... Lemegyek Biquabayhoz. Tájékozódjon egy kevéssé addig is, amíg sikerül sort kerítenünk... hogy úgy mondjam... egy kis átfogó eszmecserére.
A nyájaskodás közben ismét lement a lift. Most újból megállt a hatodikon, a dühödt de Lucerna lépett ki belőle, Pharocq láttára azonban visszahőkölt.
Jó napot, kedves barátom! harsogta ez utóbbi, aki már egy ízben találkozott Venyigeszúval a Kormánybizottságban. Nos, mi újság? Bizonyára azért ugrott fel hozzám, hogy együtt menjünk Biquabayhoz, nemdebár?
Öő... Azért! hebegte de Lucerna.
Élve az alkalommal, bemutatom önnek Loustalot urat, az új helyettesemet mondta a nagyember. Venyigeszú úr a Kormánybizottságtól. Loustalot úr dolgozta ki azt az Aktátum-tervezetet, amelynek tárgyában a Kormánybizottság volt szíves elismerő szavakkal illetni bennünket.
Odavolt az áhítattól, hogy kétszer egymás után kiejthette a Kormánybizottság szót. Szinte fuldoklott tőle.
De Lucerna mormolt néhány szót, amit mindenki úgy értett, ahogy akart. Az Őrnagy és Pharocq olvasata gyökeresen különbözött egymástól.
Nos akkor, kedves barátom, éljünk a felvonó kínálta lehetőséggel fejezte be a társalgást Pharocq. Hamarosan találkozunk, Loustalot úr.
És eltűntek a vidor Őrnagy szeme elől.
Befordulva a hatodik emeleti folyosóra, az Őrnagy utánozhatatlan démoni kacajra fakadt, amivel majdnem ájulásba kergette Biquabay Vincent nevű mérnökének titkárnőjét, egy élemedett debellát, aki mindenben a szemérme elleni merényletet látott.
Az Őrnagy kényelmesen elhelyezkedett a valahol kószáló Vidal szobájában. Ismerte már a helyi szokásokat, tudta például, hogy a nagyfőnök alsóbb emeletekre való távozása maga után vonja a helyettesek szétspriccelését.
Felvette a telefont, és hívta a huszonnégyes melléket.
Halló! Óvadóc kisasszony fáradjon Loustalot úr szobájába, legyen szíves.
Igen, uram felelte egy női hang.
Egy perc múlva Óvadóc belépett a szobába.
Menjünk, együnk egy Himaláját javasolta az Őrnagy.
Volt egy Milkbár nem messze a Konzorciumtól, ahol mindenféle lében úszó nagyon hideg és igen ínycsiklandó dolgokat lehetett kapni, és ezek a finomságok zamatos és fellengő neveket viseltek.
De hát... a bácsikám! vetette ellen Óvadóc.
Le van ejtve válaszolta hidegen az Őrnagy.
De azért nem mentek le azonnal. A belépő Pigeon és Vidal tapintatosan elfordultak, hogy időt adjanak az Őrnagynak, hogy begombolkozzon, és mihelyt Óvadóc is elkészült a toalettjével, csatlakoztak hozzájuk, mert ők is szomjasak voltak.
Nos kérdezte Vidal, miközben lassan haladtak lefelé a lépcsőn , milyenek az első benyomásaid?
Kiválóak mondta az Őrnagy helyretaszigálva a sudrimankót.
Akkor jó örvendezett Emmanuel, akire szemlátomást kedvező hatást tett Óvadóc.
Az épület előtt nyomban balra fordultak, és végighaladtak egy fedett utcán, melyet (a tűréshatárt mellőzve) 12,5 mm oldalú hegesztett fémszál négyzetráccsal felosztott üvegezés védett a meteorok becsapódásától. Ez volt a szokásos útvonala Vidalnak és Pigeonnak, akik aggályos gonddal ügyeltek, hogy elkerüljék a véletlenszerű, egyszersmind nemkívánatos, ámde lehetséges találkozást az olyan személyekkel, akik hajlamosak rá, hogy hirtelen előbukkanjanak egy metrófeljáratból, egyébiránt pedig a Konzorcium személyi állományához tartoznak olyan posztot betöltve, mely alkalmassá teszi őket, hogy utólagos provokációk által változékony zaklatási formáknak tegyék ki a két szóban forgó személyiséget. Ennek a jól bevált útvonalnak megvolt az az előnye is, hogy a megtétele huzamosabb időt vett igénybe.
A fedett utcában hemzsegtek a könyvesboltok, és ez a másodlagos szempont ugyancsak növelte a kerülő út vonzóerejét.
A Milkben egy voltaképpen vörös hajú, de jó felépítésű felszolgálónő megrakott négy salátástálat fagylalttal, és odavitte nekik. És Emmanuel akkor megpillantotta André Opérance-ot. Hajdanában évfolyamtársak voltak, és együtt készültek a vizsgára.
Hogy vagy, öregfiú? köszöntötte Opérance.
És te? válaszolt Pigeon. De hiszen nem is kell kérdeznem, látom, hogy jól mennek a dolgok. Mert Opérance gyönyörű új öltönyben feszített, és őzbőr cipőt viselt. Jól fizet a Kormánybizottság.
Nem panaszkodhatok ismerte el Opérance. És te mennyit keresel?
Emmanuel odasúgta neki az összeget.
Hát ez nevetséges, öregem bődült el Opérance. Ide hallgass, most már elég nagy befolyásom van a Bizottságnál, hogy Tzápa Kormánybiztosnál kieszközöljem, hogy fizetésemelést kapjál. Csak meg kell említenie a dolgot a Vezérigazgatónak... El lesz intézve... Tűrhetetlen, hogy ekkora különbség legyen a javadalmunk közt...
Köszönöm, öregfiú mondta Emmanuel. Meghívhatlak egy pohár italra?
Nem, köszönöm, vissza kell mennem a haverokhoz... Viszlát... viszlát!
Ez igen! mondta az Őrnagy, amikor Opérance elment. Előnyös kapcsolatnak látszik.
Hát igen bólintott Emmanuel.
Ha nincs ellenetekre szólt közbe Vidal , iparkodhatnánk egy picurkát, mivel...
Lehet, hogy Pharocq visszamegy a helyére fejezte be a mondatot az Őrnagy.
Nem mondta Vidal , nem erről van szó, hanem szeretnék körülnézni a törzskönyvesboltomban.
7. fejezet
Az Őrnagy már egy hónapja dolgozott Pharocq keze alatt, de szívügyei még egy jottányit se haladtak előre. Nem merte megemlíteni a nagybácsinak az unokahúg iránti vonzalmát.
A fent nevezett nagybácsinak minden gondolatát a hamarosan megtartandó Muriügyi Plenáris Bizottmányi Ülés kötötte le, amely az Őrnagy Aktátum-tervezetét volt tanulmányozandó.
Minden készen állott.
A példásan lehúzott, ellenőrzött és összefűzött stencilek.
Az ábrák, melyek Pharocq szavaival "lehetővé teszik a tervezet szempontjainak kifogástalan megértését".
A százötven meghívó, melyeket jó előre szétküldtek, hogy számítani lehessen kilenc személy részvételére.
Végezetül az Őrnagy által az Elnök számára gondosan, elkészített puska.
És készen állt az Elnök is, Pintelárasztosz Pondreau Professzor, az Intézet tagja, aki világhírnévre tett szert a szombat esti alkoholizmusnak a szerelőmunkások munkareprodukáló képességére való hatásával foglalkozó munkássága révén.
Az értekezletek szervezésével megbízott Spionne-né régóta riasztott ügyosztálya futószalagon gyártotta a Párizs Környéki Szabadforgalmú Lekvárkészítő és -Forgalmazó Dolgozók Szakszervezete által készségesen kölcsönadott terem környékére elhelyezendő útmutató plakátok özönét.
Egy órával az értekezlet előtt az Őrnagy úgy pattogott a folyosókon és a lépcsőn, mint a cirkuszi bolha, mindent ellenőrzött, összegyűjtötte a dossziékat, belepislantott az iratokba, hogy válaszolni tudjon az esetleges kíváncsiskodóknak, és végre megnyugodott, hogy minden rendben.
Alig tíz perc volt hátra az értekezlet kezdetéig, amikor visszament a szobájába. Gyorsan inget váltott, világos keretű szemüvege helyett ebonitból sajtolt fekete csíptetőt tett fel a tekintélyesebb megjelenés végett, és felmarkolt egy noteszt, hogy legyen mibe lejegyezni az ülésről készítendő részletes beszámolót.
Léon-Charles Pharocq Alfőmérnök megkövetelte, hogy hiánytalan gyorsírási jegyzőkönyv vezettessék a vitáról, de elvileg megtiltotta referátumszerkesztéssel megbízott helyetteseinek, hogy használják a gyorsiratot, amelynek az áttevése több napot vett igénybe, és soha senki által sem használt vaskos irománykötegek megszületésére vezetett.
Az Őrnagy bekukkantott a főnökéhez, és megállapította, hogy az már lement. Eszébe jutott, hogy a Vezérigazgató is részt vesz az ülésen; ilyen alkalmakkor Pharocq és Biquabay jóval a kitűzött időpont előtt bement hozzá, hogy elmagyarázza, mit nem szabad mondani. Gyakran megesett ugyanis, hogy az igazgatót elragadta a néptribuni láz, és olyan józan szónoklatot vágott ki, hogy a Bizottmány rögtön visszadobta az elé terjesztett Aktátum-tervezetet.
Az Őrnagy nem várt hát Pharocqra, hanem egyenesen az ülésterembe ment. Óvadóc már ott volt. Ő volt megbízva a gyorsírási jegyzőkönyv vezetésével.
Néhány bizottmányi tag az asztal körül ólálkodott. Mások éppen beakasztották a kalapjukat a ruhatárba, és mélyenszántó társalgást folytattak aktuális témákról. Csak régi törzsvendégek jártak az efféle ülésekre, és mindnyájan ismerték egymást.
Megjelent a Vezérigazgató, és nyomában ott lépdelt Pharocq; kéjesen szippantotta be a finom értekezletillatot. Az Őrnagy abban a megtiszteltetésben részesült, hogy futólag kezet szorított vele Pondreau Elnök és néhány más, kisebb jelentőségű személyiség.
A meghívott száznegyvenkilenc személy közül huszonnégy jelen volt, és a soha nem látott siker fölött érzett örömében a Vezérigazgató boldogan dörzsölte a kezét.
Akkor Venyigeszú kíséretében bevonult Tzápa Központi Kormánybiztos; mindketten tekintélyt parancsoló bőr aktatáskával voltak felszerelve. Pharocq Alfőmérnök hétrét görnyedve az elnökségi asztalhoz vezette Tzápát. De Lucerna boldoguljon, ahogy tud.
Középen az Elnök. Jobbján a Kormánybiztos, mellette a Vezérigazgató. Balján Pharocq, mellette az Őrnagy.
És valahol a teremben Venyigeszú, akinek nem sikerült Óvadóc közelébe férkőznie.
Egy gépírónő körbeadta a jelenléti ívet. Lassan elcsitult a széktologatás és az összemosódó sutyorgás, és az Elnök belepislantva az Őrnagy által készített puskába megnyitotta az értekezletet.
Uraim! Mai értekezletünknek az a célja, hogy mielőtt a Népvéleményi Tanács elé tárnók, tanulmányozzuk a Muriügyi Aktátum-előtervezetet, amelynek, remélem, valamennyien megkapták egy-egy példányát. A dokumentum rendkívül érdekesnek tűnt fel előttem, ennek megfelelően megkérem Pharocq urat, aki jóval hivatottabb rá, mint jómagam, hogy terjessze elő a tanulmány mikéntjét és... öő... összejövetelünk célját...
Pharocq torokköszörülés örvén harákolt egy jókorát.
Nos... Uraim! Most első ízben ült össze a Muriügyi Bizottmány, amely az önök szíves közreműködésének köszönheti életre hívatását...
Hivatás egy életre vetette közbe hahotázva a Vezérigazgató.
A Bizottmány finoman méltányolta a humort, és Pharocq folytatta:
Ismételten felhívom tehát a figyelmet, hogy... öő... Bizottmányunk számos kérelem nyomán hívatott életre és teljes összhangban Tzápa Központi Kormánybiztos úr véleményével, aki volt szíves jelenlétével megtisztelni első ülésünket... és mindenekelőtt most felolvassuk a Bizottmány tagjainak a listáját.
Intett az Őrnagynak, és az egyetlen nyelvbotlás és papír nélkül fújta a száznegyvenkilenc tag névsorát.
A teljesítmény nagy hatást tett a jelenlevőkre, és a légkör forrpontra hágott.
Van-e a Bizottmány részéről esetleges észrevétel vagy módosítási javaslat a listát illetően? vette vissza a szót ékes nyelven Pharocq. Senki sem válaszolt, és ő így folytatta: Nos, uraim, mielőtt tüzetesebben áttanulmányoznánk az MÜ N° -1 jelzésű dokumentumot, ugyebár... öő... kiváltképp azon jelenlevők kedvéért, akik végeredményben nem járatosak munkamódszereinket illetően, a Konzorcium eljárási mikéntje egy-egy új Aktátum-tervezet kimunkálása során...
Pharocq nagy vonalakban és nagyon egyéni stílusban vázolta a műveletek menetét. Öt személy, köztük egy Főfelügyelő, aki nem tudni, hogyan surrant be a terembe, vadul elaludt.
A legteljesebb csend harsant fel, amikor Pharocq elhallgatott.
Nos, uraim folytatta Pharocq megismételve a bevezetőben alkalmazott szónoki fordulatot , engedelmükkel most pontról pontra áttanulmányozzuk a dokumentumot, ami... öő... jelen értekezletünk tárgyát képezi.
Itt tartott az események menete, amikor Venyigeszú halkan felállt, és mormolt valamit a Központi Kormánybiztos fülébe. Tzápa beleegyezően bólintott.
Azt javaslom szólt a Kormánybiztos , hogy a fontos tanulmány megszerkesztője legyen az előadó. Ki a szerző, Pharocq úr?
Pharocq úgy megzavarodott, hogy kusza mormogást hallatott válasz gyanánt.
Felhívom a figyelmet mondta az Igazgató, boldogan, hogy egy számára jól ismert szpícset vághat ki , hogy az ezerkilencszázizéegyes ideiglenes rendelkezés értelmében az Aktátum-előtervezetek kimunkálásának joga az Ágazati Bizottságok kebelén belül létrehívott Egységesítési Irodákat avagy az OEK-nek az illetékes Államtitkár jóváhagyásával megalakított és összeállított Technikai Bizottmányai által kijelölt Szerkesztőt illeti meg.
A jelenlevők most már valamennyien szundikáltak, és nem figyelték a vitát.
Bátorkodom arra a körülményre felhívni a figyelmet mondta de Lucerna, miután kezét felemelve szót kért , hogy a Konzorcium tagjai és mérnökei semmi szín alatt nem háramoltathatják magukra az imént említett Technikai Bizottmányok hatáskörét.
Olyan viperatekintetet lövellt az Őrnagyra, hogy annak ebonit csíptetője három helyen is elvásott. Óvadóc ceruzájának a hegye mandinerből kitört.
Hideg és büdös veríték lepte el Pharocq horpadt halántékát. Kritikus volt a helyzet.
És akkor felállt az Őrnagy. Végigjártatta okulárés tekintetét a gyülekezeten, és e szavakat hallatta:
Uraim! Az Őrnagy vagyok. Mérnök vagyok az OEK-nél, és én vagyok az MÜ N° -1 jelzésű tervezet szerzője.
De Lucerna diadalmaskodott.
Az MÜ N° -1 jelzésű tervezetben jelentékeny munka fekszik folytatta az Őrnagy.
Nem erről van szó csattant fel Tzápa, akit idegesített az üres fecsegés.
Márpedig folytatta az Őrnagy
1. Amikor belefogtam a munkába, még nem voltam az OEK mérnöke. Bizonyítja ezt az MÜ dossziéban elhelyezett jegyzőkönyv, amely a Pharocq úrnál tett látogatásomról készült.
2. A tervezet kimunkálásában mindvégig segítségemre volt a fogyasztók és termelők egy képviselője, a muriügyek avatott szervezője és résztvevője. Következésképpen a Technikai Bizottmány, ha csökkentett létszámmal is, de igenis megalakult.
3. Tiszteletteljesen felhívom rá a Központi Kormánybiztos úr figyelmét, hogy az MÜ N° -1 jelzésű dokumentum az Aktátum-formula tiszteletben tartásával készült.
A Kormánybiztosnak lángot vetett a szeme.
Roppant érdekfeszítő szólt. Nézzük csak meg egy kicsit közelebbről!
Belemerült a dokumentum olvasásába. Nagy reménysóhajok dagasztották Pharocq kebelét, és lassan gomolyogtak elő résnyire tátott szájnyílásán.
A kormánybiztos letette a dokumentumot, és azt mondta:
Ez a tanulmány tökéletesnek látszik, és minden pontban megfelel az Aktátum-formulának.
A bizottmány tagjai távolba vesző tekintettel, moccanatlanul ültek, elbűvölte őket az Őrnagy szelíd hangjából áradó varázserő.
Megsűrűsödött a lég, és enyhén hullámos, pattanásig feszült lemezkékre bomlott.
Nos, mivel nincs észrevétel, úgy vélem, Elnök úr, hogy a tervezetet módosítatlan formában a Népvéleményi Tanács elé terjeszthetjük mondta a Kormánybiztos. Annál is inkább, mivel az Aktátum-formula alapján való kidolgozása rendkívül könnyűvé teszi az olvasást.
De Lucerna oly erővel harapott bele az alsó ajkába, hogy vérezni kezdett, mint egy tapír.
Kormánybiztos úr! emelkedett szólásra Pondreau Elnök, aki már tűkön ült, mert mihamarabb találkozni szeretett volna kis barátnőjével, aki egy jampecbárban várta , teljességgel osztom a véleményét, és megállapítom, hogy kimerítettük a napirendet. Nincs más hátra, uraim, csak hogy megköszönjem szíves figyelmüket. Az ülést ezennel bezárom.
"Az ülést ezennel bezárom" szavaknak bűvös csengésük volt, a megfelelő körülmények összejátszása esetén képesek voltak felébreszteni a Főfelügyelőket.
A Kormánybiztos félrehúzódott Pharocqkal.
Kiváló ez a tervezet, Pharocq úr, gondolom, ez nem kis részben önnek köszönhető...
Istenkém... mondta Pharocq szerényen mosolyogva, ami kevésbé volt veszélyes, mert nem látszottak a fogai. Loustalot úr, az egyik helyettesem szerkesztette meg... lényegében véve...
A veszély elmúltával visszatért a magabiztossága.
No igen, persze mondta a Kormánybiztos. Ön mindig szerény, Pharocq úr... Sajnálom, hogy vitát kavartam az imént, mivel nem volt alapja, de annyi hivatalos iratot kapok, hogy soha sincs időm elolvasni őket, és Venyigeszúnak, aki még kezdő, következésképpen buzgó, ami bocsánatos bűn... egyszóval Venyigeszú referálása alapján úgy gondoltan, hogy... na, mindegy, lezártuk az ügyet. Viszontlátásra, Pharocq úr.
Viszontlátásra, uram, rendkívül örvendek, és nagyon köszönöm a kedvességét mondta Pharocq fővetéssel, és úgy rázogatta a Kormánybiztos kezét, mint egy szilvafát. A Kormánybiztos elvonult, nyomában a falfehér de Lucernával. Viszontlátásra, Elnök úr, örvendek... Viszontlátásra, uram... Viszontlátásra, uram...
A terem lassan kiürült. Az Őrnagy megvárta, míg mindenki távozik, majd főnöke mellé szegődve visszatért a Konzorcium hatodik emeletére.
8. fejezet
Hogy milyen rosszul nézett ki! mondta Óvadóc egy csipetnyi sajnálattal a hangjában.
Ugyanaznap történt, délután. Az Őrnagy és a pipije Pharocq oroszlánbarlangjában tartózkodott (az Alfőmérnök nemrég ment le robberezni). Az Őrnagy remegett izgatottságában. Megnyerte a csatát, és hasznot akart húzni belőle. Minden jel arra vallott, hogy Pharocq jószántából vagy sem, egyre megy kénytelen lesz elismerni az érdemeit. Érthető, hogy a legkevésbé sem törődött de Lucernával.
Megérdemli mondta. Ebből talán megtanulja, hogy pórul jár, ha összerúgja velem a patkót az a laspadt kótyomfitty.
A hindusztáni kifejezések, amelyekkel az Őrnagy telehintette beszédét, szüntelenül üde ámulattal töltötték el Óvadócot.
Légy egy kicsit belátóbb, szerelmem! szólt. Ki kellene békülnöd vele. Olyan művelt fiú!
Én is művelt vagyok mondta az Őrnagy , és sokkal gazdagabb vagyok nála.
Az nem számít mondta Óvadóc. Ne okozz szomorúságot nekem! És különben is, olyan jóravaló meg belevaló szegény!
Honnan tudod? kérdezte az Őrnagy. Na mindegy! De csak a te kedvedért! Még ma meghívom ebédre. Na, most örülsz?
De hiszen három óra van... Már rég ebédeltél...
Hát éppen ez az szögezte le az Őrnagy. Most majd elválik, hogy hajlandó-e kibékülni.
A telefon útján megkérdezett de Lucerna azonnal kötélnek állt. Igen, ő is szeretne tiszta vizet önteni a nyílt kártyák közé.
Az Őrnagy fél négyre beszélt meg vele találkozót a törzshelyén, a Milkbárban. Egyszerre érkeztek, pontosan négy órakor.
Két tripla Himaláját egy százasért! rendelt az Őrnagy a pénztárnál, és leguberálta a szükséges pénzt és kenyérjegyet.
Venyigeszú de Lucerna ki akarta fizetni a maga részét, de az Őrnagy szeme villámokat szórt. Szikra pattant ki a bal kezéből, elővett egy selyemkeszkenőt, és letörülte.
Felültek egy-egy műbőr borítású bárszékre, és megízlelték a fagylaltot.
Azt hiszem, kényelmesebb lesz, ha tegeződünk mondta az Őrnagy minden különösebb ok nélkül. Mivel töltötted az időt mostanáig?
A kérdés szíven ütötte de Lucernát.
Mi közöd hozzá! felelte.
Ne undokoskodj! szólalt meg ismét az Őrnagy, és ördöngös ügyességgel hátracsavarta Venyigeszú bal kezét. Na?
De Lucerna fájdalmas üvöltést hallatott, de látva, hogy a közérdeklődés középpontjába került, megpróbálta köhögőrohamként feltüntetni a dolgot.
Verset írtam vallotta be végül.
Te szereted a költészetet? csudálkozott az Őrnagy.
Imádom nyöszörgött de Lucerna szemét a mennyezetre emelve, és az ádámcsutkája úgy liftezett, mint a ludion.
Ez hogy tetszik? kérdezte az Őrnagy, és szavalni kezdett:
A nyugati halál misztikus ritmusára
fújják a régi nótát a rosszkedvű szelek.
Pazar mondta de Lucerna, és sírva fakadt.
Nem ismerted? kérdezte az Őrnagy.
Nem! mondta de Lucerna zokogva. Egyetlen verseskönyvet olvastam életemben, egy Verhaeren kötetet, és az is csonka volt.
Semmi mást? kérdezte az Őrnagy.
Nem jutott eszembe, hogy több is lehet vallotta be de Lucerna. Nem vagyok kíváncsi természetű, és egy kicsit hiányzik belőlem a kezdeményezőkészség, de téged utállak... Elraboltad a szerelmemet...
Mutasd, mit írtál legutóbb! parancsolta az Őrnagy.
De Lucerna félénken elővett egy papírlapot a zsebéből.
Olvasd fel! mondta az Őrnagy.
Nem merem...
Akkor majd én olvasom fel mondta az Őrnagy, és gyönyörű érces hangon szavalni kezdett:
FENOMENÁLIS INTENCIÓK
A férfi, ott, a hivatalban,
meddő dühvel, dacosan írt,
s tolla ezüst dárdahegye
telihintette a néma papírt.
És amikor betelt az árkus,
csin-csin! már nyomta is a csengőt.
És nyílt az ajtó. Kifutó. Fura!...
Egyensapkája van neki?
Gyorsan! Távirat! Húsz frank.
Két lábszár, két láb, fel-le, fel-le,
mint a mókuskerék. Pedál, pedálozás.
Fék. Pénztárablak. Űrlap. Már megy is.
Húsz frank a javára. És visszabaktat.
És huzalkilométerek, véghetetlen huzal,
le-fel, le-fel, miként a láb,
a vágány mentén. Csak vízszintesen,
nem úgy, miként a láb.
Végtelen, véghetetlen távíróhuzal,
és bennük megakadnak a szavak
a sarkoknál, ahol a pózna páros.
Muszáj szilárdnak lennie.
Háromszázezer kilométer...
Egyetlen másodperc alatt? na nem!
De igen! Ott a rengeteg tekercs,
a rengeteg szép szó-kelepce.
És a férfi a hivatalban
megkönnyebbülve ült. A szájában szivar,
előtte vasárnapi képesújság.
Sok-sok huzalkilométer, végtelen távíróhuzal.
Önindukció, a bolygó szavak
vonaglanak, mint kárhozottak
a pokolban vagy egerek
a kékzománcos bádogkorsó fenekén.
És a férfi, ott, a hivatalban, elnyomta
a szivart, szíve repesett: még néhány óra,
és hírt kap Dudule-je felől.
Nem rossz mondta az Őrnagy , de erősen érződnek rajta az olvasmányélményeid. Pontosabban az olvasmányélményed... Egyetlen Verhaeren-kötet...
Egyikük se vette észre, hogy a Milkbár pincérnőit lázas izgalom kerítette hatalmába, és most már mind ott tolongnak a pult túlsó felén, hogy jobban hallják.
Te is verselsz? kérdezte de Lucerna. Ha tudnád, mennyire gyűlöllek!
Idegesen tördelte a sípcsontját.
Várj csak! mondta az Őrnagy. Ezt hallgasd meg! És szavalni kezdett:
I
Svájcisapkát fején, lábán zöld topogót
viselt, s néhány decit a bal kabátzsebében:
Teurcueil, a szeszkazán a fertő fenekén lenn
bujálkodott, vedelt, vedelt, bujálkodott.
Tengernél született, hol a délfranciákra
nap süt, s beillatoz fokhagymaszószokat,
költő volt, s módfelett szemrevaló alak,
lakcím: Rue de Provence, onnan élt a világba.
Öt rátermett leány viselt testére gondot,
míg versekre nemes versenytől ihletett
szellemével azon szentélyt tisztelte meg,
ahol lágy minden agy s világítók az orrok.
El nem apadt soha a lenti tőke sem,
jutott muníció akárhány sorozatnak;
csődör volt, akinek kőrisbogár az abrak;
lőttek tizenhetet? ő állt fel győztesen.
II
De jaj! zöld rém, ki hoz gennyes fekélyeket:
a sápadt, karikás szemű franc arra járván
lehengerelte őt egy este nyoszolyáján,
midőn három alélt szűzzel bukfencezett.
E heveny bántalom azért katasztrofális,
mert kipécézi a leghőbb pillanatot;
a kísértet-agyar hogy beléharapott,
Teurcueil a szörnyű kínt megtapasztalta máris.
Dermedt tagjaira tábesz telepedett;
nyáladzik, támolyog. Afázia a krízis
(grafomotorikus), s generálparalízis:
mégsem reménytelen mint orvosi eset.
Még felgyógyul netán. Az orvosok egész nap
vizsgálják, kezelik, kenőccsel befenik,
főzik, töltik, s döfik belé műszereik,
mivel vénáiba most ellenmérgezést kap.
III
S a verssor-halmazok csak pangnak a nagyagyban,
mert eltávozniuk szájon át nem lehet:
költőjük haldokol s vackához szegezett,
de készülődnek ők új iszonyatra nagyban.
Tébolyban tekereg a nyolcas, az aszott,
s az alexandrinus tizenkét íze nedvben,
s nyizge impair sorok mérgesre hegyezetten:
az ár egyre dagad, ahogy kikanyarog
a központok felől az agykéreg felé, s a
kavarodás csupa iszonyat, szörnyűség:
a versek rőt szeme kegyetlen tűzben ég,
s banánpép lesz az agy: lefoszlik hártyahéja.
IV
Teurcueil viaskodott. Ha tán prózát szerez,
oly baljós e roham: kizárt, hogy ezt kiállja;
a lírikust a menny már olyannak csinálja,
elvan agy nélkül is. Folytatták gyógyszeres
kezelését, a szert szivattyúzták erébe;
a verssor-zűrzavar azonban el nem ült,
s mardosta egyre őt. A végleg kimerült
Teurcueil embertelen lázától elemésztve
megrándult hirtelen, és nem mozdult tovább.
Ágyától hátralép, és lehajtja fejét a
nép. S hogy miért a gyász? Megint a spirochéta,
vélik, de valaki a holtnak mellkasát
lágyan tapintja. Hah! Úristen! Ejnye, mi?!...
Megszólal: "Ez dobog." S a szemfedőt lerántva
látják mindannyian: ahogy rezeg a nyálka,
a szívet iszonyú, sötétféreg eszi.1
Az Őrnagy hangja fokozatosan elhalkult, ezzel is kifejezve az utolsó költeménysorok borzalmát. De Lucerna zokogva a földre hemperedett. A felszolgálónők sorra elaléltak, mint a legyek, de hála Istennek ezen a délutáni órán nagyon kevés vendég tartózkodott a Milkbárban, és két mentőautó (az Őrnagy hívta ki őket) valamennyi áldozatot el tudta szállítani.
Ezt nem lett volna szabad... nyöszörgött de Lucerna hasmánt fekve a fűrészporban és fejét két tenyere közé szorítva.
Úgy nyáladzott, mint egy meztelen csiga.
Az Őrnagy egy kicsit maga is meghatódva felemelte vetélytársát.
Még mindig utálsz? kérdezte szelíden.
Mester! mondta de Lucerna a lábai elé borulva, és két befelé fordított kezét kehelyszerűen a koponyája fölé emelte, ami a tisztelet csalhatatlanjele a hinduknál.
Jártál Indiában? kérdezte az Őrnagy a furcsa művelet láttára.
Igen felelte de Lucerna. De még nagyon ifjú voltam...
Az Őrnagy érezte, hogy szeretet árad szét a kebelében ez iránt a távoli vándor iránt, akinek az ízlése oly sok rokon vonást mutat az övével.
Én is szeretem a költészetedet szólt. Hagyjuk a vetélkedést, legyünk fivérek!
Ezt a mondatot a Társalgási Kézikönyvből idézte. De Lucerna felegyenesedett, és a két férfi homlokon csókolta egymást, szeretete jeléül.
Aztán elhagyták a Milkbárt, de előbb gondosan bezárták az ajtaját, mert egyetlen teremtett lélek sem maradt a helyiségben. Az Őrnagy leadta a kulcsot a kinti szendvicsárusnál, aki született siket lévén egészséges maradt.
9. fejezet
Már öreg este volt. Az Őrnagy lassan kúszott Pharocq ajtaja felé.
Utasításának megfelelően Vidal és Emmanuel elvágták a telefonhuzalt, amivel meglehetősen hosszú nyugodalmas időszakot sikerült biztosítani. Pharocq egy álló fél órája nem mozdult.
Az Őrnagy odaért a szentély elé, felegyenesedett, kopogott, és egyetlen szempillantás alatt beljebb került.
Egy kérésem lenne, uram mondta.
Jöjjön csak, Loustalot úr! Most éppen nyugton hagy a telefon.
A délelőtti ülés kapcsán mondta az Őrnagy, és elfojtotta örömcsuklását.
Á, igen!... Csakugyan, fogadja elismerésemet, lényegében véve meglehetősen jól volt előkészítve az értekezlet...
Az az igazság, hogy nélkülem alaposan blamálta volna magát.
Felhívom a figyelmét, Loustalot úr, hogy elvileg ugyebár bizonyos tisztelettel tartozik a feljebbvalójának...
Igen fojtotta belé a szót az Őrnagy , de akkor is benne volt a slamasztikában.
Mi tagadás ismerte el sarokba szorítva Pharocq.
De még mennyire! tódított az Őrnagy.
Beszélgetőtársa egy szót se szólt.
Jutalmat akarok! bődült el az Őrnagy.
Mire gondol? Fizetésemelésre? Természetesen megkapja, kedves Loustalot barátom, mihelyt letelik a háromhónapos próbaideje... intézkedem, hogy kielégüljön a kívánsága, ugyebár, noha meg kell jegyeznem, hogy a Konzorcium anyagi lehetőségei ugyancsak korlátozottak.
Nem erről van szó. Az unokahúga kezét akarom.
?... ?... ?...
Igen, szeretem őt, ő szeret engem, én akarom őt, ő akar engem, összeházasodunk.
Összeházasodnak? mondta Pharocq. Ezek öszszeházasodnak! kiáltott fel elképedve. És nekem mi közöm ehhez az egészhez?
Maga a gyámja mondta az Őrnagy.
Ez így van, elvileg, de ugyebár, öő... lényegében véve, olybá tűnik előttem, hogy egy kissé elsieti a dolgot... Ez rossz hatással lesz a munkájára... Legalább... legalább huszonnégy órát elveszteget vele... és tekintve a tömérdek munkát, amely ránk hárul pillanatnyilag... úgy kellene intéznie, hogy egyetlen délelőtt... vagy délután... alatt lebonyolódjék az egész. A szombat délután lenne a legmegfelelőbb, mert ily módon, nemdebár, lényegében véve nem kellene megszakítania a munkáját...
Mi sem természetesebb egyezett bele az Őrnagy. Rég elhatározta, hogy a menyegző után a lábát be nem teszi a Konzorciumba.
De lényegében véve az unokahúgom itt marad gépírónőnek, nemdebár? mondta Pharocq lebilincselő mosollyal. Vagy pedig el tudok képzelni más megoldást is... otthon marad, és szórakozás gyanánt, természetesen bérmentesen, hiszen nem lesz a cég alkalmazásában... legépeli az ön dolgozatait, lényegében véve ki se lépve otthonából... He... he... Ez jó elfoglaltság lesz számára...
Nagyon takarékos megoldás mondta az Őrnagy.
Nos, kérem, beleegyezem... Ahogy megállapodtunk... Zöld utat adok önnek.
Köszönöm, uram mondta Loustalot, és elindult az ajtó felé.
A holnapi viszontlátásra, kedves Loustalot barátom zárta le a beszélgetést Pharocq, és odanyújtotta nyirkos kezét.
10. fejezet
Néhány nap múlva a nagyember bejelentette az eljegyzést helyetteseinek. Először Vidallal és Pigeonnal közölte a hírt, mivel át kellett nekik adnia Óvadóc üzenetét, mely szerint meg vannak híva az esemény alkalmából rendezett kis összejövetelre.
Berendelte hát magához Vidalt, és így szólt hozzá:
Kedves Vidal barátom, közlöm önnel, hogy... öő... az unokahúgom kérésére... mi... a család rendkívül örülne, ha este hét órakor megjelenne az eljegyzésen...
Loustalot úr már meghívott, de négy órára.
Igen, elvileg négy órakor kezdődik, de személy szerint nem hiszem, hogy érdemes lenne odajönni hét óra előtt... Ön is tudja, hogy az ilyesfajta ünnepségek... öő... lényegében véve nem túlságosan mulatságosak... Egyszóval azt javaslom, hogy ne siessen oda... egyébiránt a munkájában is akadályozná esetleg...
Természetesen ez a szempont is figyelmet érdemel mondta Vidal. Ha ön is egyetért vele, odamegyek öt órára, és felvetem a Konzorciumnak, hogy vonjon le egy és negyed órát a havi járandóságomból.
Ilyen körülmények között, azt hiszem, természetszerűleg tökéletesen rendben lesz... Vagy azt is megteheti, hogy egy szombat délután pótolja a munkából kiesett időt...
Nagyszerű mondta Vidal. És természetesen nem tartok igényt a túlórapénzre... Lényegében nem is órabérben dolgozunk.
Tökéletesen igaza van. Minekünk apostolnak kell lennünk. Nincs valami sürgős ügy, amit meg akart velem beszélni? Az értekezletek? Minden rendben?
Igen mondta Vidal , minden rendben.
Nos, akkor köszönöm.
És Pharocq máris magához rendelte Pigeont az időközben megjavított házi telefonon.
Emmanuel megjelent.
Foglaljon helyet, barátom mondta Pharocq. No, lássuk csak... öő... Különféle ügyekről kell beszélnünk. Mindenekelőtt közlöm önnel, hogy az unokahúgom kéri, legyezi jelen a jövő szerdán hét órakor megtartandó eljegyzésén, melyre otthonában kerül sor. Az lesz a legjobb, ha megbeszéli Vidallal, aki szintén meg van híva.
Loustalot négy órát mondott mondta Pigeon.
Igen, de ugyebár addigra tökéletesen tisztába kell tennünk a fém alapanyagú karamellesdobozokról szóló Aktátum-tervezetet. Lesz rá ideje?
Gondolom, igen mondta Emmanuel. Ha szükségesnek látszik, korábban is bejöhetek.
Kiváló megoldás. Különben sincs elvileg ugyebár akadálya, hogy mindennap korábban jöjjön, ha sok a munkája... Mert minekünk, nemdebár, bizonyos értelemben apostoli a hivatásunk, és ha valaha, amit erősen remélek, megvalósul lényegében véve a mi nagy Konzorciumunk jótevőiről írandó aranykönyv, akkor szerepelni kell benne mindazoknak az életrajza, akik, ugyebár, amint azt ön tette az imént, hajlandók feláldozni a szórakozást az Egységesítés oltárán. Egyébiránt nem puszta feltételezés esete forog fent, hanem ez nagyon is ésszerű meggondolás. Tervezem, hogy hamarosan szót ejtek róla a Kormánybiztos előtt. Mindenesetre nagy örömömre szolgál az ön túlórázására tett javaslata, mivel azt bizonyítja a szememben, hogy a szívén viseli a munkát. És ennek kapcsán jó hírt közölhetek önnel. Bizonyára emlékezik rá, hogy néhány hónappal ezelőtt azt mondtam: szép jövő állhat ön előtt az OEK-ben. Nos, a Vezérigazgatónál való közbenjárásom eredményeképpen sikerült elérnem, hogy e havi hatállyal fizetésemelést kapjon.
"Opérance megtette a magáét" gondolta Emmanuel, fennhangon pedig ezt mondta:
Köszönöm, uram.
A jelenlegi nehézségek közepette, nemdebár, úgy vélem, hogy kétszáz frank igazán nem megvetendő összeg mondta Pharocq.
Pigeon kisvártatva kiszabadult a főnökétől, és tehetetlen düh martalékaként járkált fel s alá a folyosón. Hirtelen benyitott Levadoux és Léger szobájába.
És ami döbbenetes: Levadoux ott volt. Léger meg nem.
Hogyhogy nem léceltél le?
Nem lehet. Most telefonált az a tökkelütött Léger, hogy nem tud bejönni.
Miért?
Mert nagyban dzsúdózik az ld. Léger-művek pénztárosával. Az a piszok állítólag elbitorolt két négyzetdeciméter békebeli gumit, amivel Victor a hangyakalitkáit tömte el.
És mi célra?
Cipőtalpalás céljára! mondta Levadoux. Gumival, amikor pedig mindenütt lehet fát találni. Megáll az ember esze.
De miért van így felháborodva miatta?
Hogyhogy miért? Pont ma, amikor Pharocq négykor lelécel, amint arról a noteszom és a kémem is tanúskodik, én meg randevút adtam negyed négyre a... kishúgomnak! Ha Léger itt volna, azt felelhetné, hogy épp most hagytam el a szobát...
Pigeon kacagva kiment, és eltűnt a folyosón.
Messze-messze onnét Léger egy kecskeszakállas öregemberrel hempergett a fűrészporban, és éppen vadul beleharapott a jobb lapockájába.
Levadoux pedig ügyeletes volt.
11. fejezet
A kézfogó napján Pigeon és Vidal délután fél kettő tájban jelentek meg a hivatalban. Fejedelmien szépek voltak.
Pigeon megkapó szürkéskék színárnyalatú világos öltönyt viselt és sárga cipőt, melyen felül seregnyi luk, alul pedig talp volt. Az inge makulátlanul fehér volt, a nyakkendőjét égszínkék és gyöngyszürke széles, ferde csíkok díszítették.
Vidal tengerészkék jampiöltönyt vett fel, és magas nyakú, kis galléros inget, melyben úgy festett, mintha figyelmetlenségből egy szűk csövön dugta volna át a fejét.
A gépírónők kis híján elaléltak a láttukra, és Victor magára vállalta, hogy dörzsölgeti egy kicsit a mellkasukat (az apja tűzoltó ezredes volt, és hivatása folytán értett az elsősegélyhez). Az ápolás végeztével pórsáfrány-rózsaszín volt az arca, és mereven felállt a bajusza.
Vidal és Emmanuel egy óra hosszat serény munkát mímelt, aztán útra készen kisietett a folyosóra.
Távozóban találkoztak Vincent-nal, aki véletlenül épp az ünnepi öltönyét viselte; faszenes zsákból volt szabva, és a zakóját hogy el ne kopjon az ujjak helyén lyukkal ellátott, gázgenerátorszűrőnek való elsőrendű likacsos vászondarab helyettesítette. Szokása szerint kidüllesztette a pocakját. Ritkás barna haja volt, és a harmóniára való dicséretes törekvés eredményeképpen a fejbőre hasonló színezetet öltött. Hogy hosszú téli estéken legyen mivel elütnie az időt, tengernyi zöld ótvart sarjasztott az arcán, melynek érintése kellemesen bizsergette fekete körmét. Ügyes vakarással Európa-térképet alakított ki az arcán, és gondosan naprakészen tartotta.
Vidal és Emmanuel óvatosan kezet szorított vele, majd haladéktalanul elhagyták az épületet.
Óvadóc szép lakásban lakott, egy házvezetői teendőket ellátó vagyontalan öreg néni őrizete alatt.
Óvadócnak rengeteg pénze és idős távoli rokona volt. Valamennyien készségesen eleget tettek meghívásának. Tekintélyes számban megjelentek a Pharocq-ág gyümölcsei is, mindazok a meghatározhatatlan személyiségek, akiket az ifjúság általában a "rokon" megjelöléssel illet.
A fiatalok szemszögéből a "rokonos" fogadások eleve el vannak fuserálva. Az Óvadóc-féle fogadás nem volt kivétel a szabály alól.
Az anyák, abból az elvből kiindulva, hogy "olyan jópofán táncolnak a fiatalok", egy pillanatra se tévesztették szem elől a lányukat, és szinte áthatolhatatlan fallal vették körül a fiatal generációt. Egypár vakmerő pár, Óvadóc (alkalmasint árva) barátai megkockáztatták, hogy eljárjanak egy szende szvinget. Néhány lépés után abba kellett hagyniuk, mert a rokonok feje olyan szoros kört alkotott körülöttük, hogy csak hatalmas rúgásokkal tudtak kitörni az ostromgyűrűből. Kedvükszegetten visszahúzódtak a lemezjátszó köré; a büféasztal megközelíthetetlen volt, mert sűrű tömeg zsúfolódott körülött; a sötét öltönyös "komoly emberek" mohón zabálták az Óvadóc által felhalmozott élelmiszerkészletet, és majdnem felnyársalták a tekintetükkel az olyan neveletlen fiatalokat, akik el merészeltek orozni egy teasüteményt. Ha egy boldogtalan jampi megkaparintott egy pohár pezsgőt, a régi iskola tanítványai máris nagy ügyesen oda irányították-taszigálták egy csiricsáréra pingált undorító csoroszlya felé, aki kikapta a kelyhet a kezéből, és cserébe nyálas mosolyt vetett rá. Alig kerültek napvilágra a krémes sütemények, máris végeztek velük a redingotos unokabátyák, akik rendkívül veszélyes elemek. A "rokonok" lassanként teljesen elhatalmasodtak, és a megrokkant, összetört, megfélemlített, kirekesztett, beszorított, megsemmisített fiatalok visszahúzódtak a terem legtávolabbi sarkaiba.
Az ifjú Dumolard-nak, az Őrnagy egyik barátjának sikerült behatolnia egy kis szalonba, amely véletlenül üres volt. Önfeledten és boldogan ropni kezdett egy kecses szvinget egy rövid szoknyás fruskával. Két másik pár feltűnés nélkül csatlakozott hozzájuk. Azt remélték, hogy végre nyugtuk lesz, de hamarosan felbukkant az egyik táncoló lány anyukájának aggódó feje. Öt másodperc múlva a kis szalon foteljei felnyögtek az anyák testének súlya alatt, és a kandi szemek kereszttüzében szánalmas bosztonná vetélődött a szomszéd szalonból áthallatszó muzsikára lejtett szilaj szving.
Antiochio (előrelátóan feketébe volt öltözve) néha-néha odanyomakodott a büféasztalhoz (korát leplezendő: félprofilban), és sikerült is némi élelmet magához vennie, épp csak annyit, hogy éhen ne vesszen. Vidal is csak-csak elboldogult, hála tengerészkék öltönyének, de Emmanuel és a jampik irgalmatlanul el voltak nyomva.
Óvadóc, akit bekerítettek és fullánkos bókokkal halmoztak el a csoroszlyák, lassan elvesztette a talajt a lába alól.
Pharocq valahogy a büféasztal mögé került, a pincérek oldalára, nyilván azért, hogy áttekintse a terepet. Nyúlállkapcsa szüntelenül dolgozott. Időnként a zsebébe nyúlt, majd szájához emelte a kezét, mintha köhögne, és hevesen folytatta a kérődzést. Ily módon ritkábban kellett a büféasztalhoz járulnia. óránként megtöltötte a zsebét, és kész. Nemigen törődött a gyülekezettel: a Kormánybiztos nem volt jelen. És senkitől se kérhetett számon valamely Aktátum-tervezetet.
És az Őrnagy magányosan álldogált egy sarokban. Az Őrnagy mindent látott, mindent tudott. Az Őrnagy szenvedett.
Emmanuel, Vidal és Antiochio szenvedett, amiért szenvedni látja az Őrnagyot.
És az ünnepély folytatódott a gaboni liliom- és fürtöscsobolyó-kosarak díszlete közt, amelyekkel az Őrnagy telihordta a termeket.
És a kis jampecek és kis jampecinák lassanként eltűntek az egérlyukakban, mivel a komoly emberek éhesek voltak.
És a pincérek tucatjával cipelték be a pezsgősládákat, de a pezsgő elpárolgott, még mielőtt részesülhettek volna belőle Óvadóc barátai, akik úgy kornyadoztak, mint a dehidratált zellerlevél.
Akkor az Őrnagy kabalisztikus jelet intézett Antiochióhoz. Antiochio súgott valamit Vidalnak és Pigeonnak, és a négy ember bevette magát a fürdőszobába.
Emmanuel kint maradt falazni.
Tizenhét óra ötvenkét perc volt.
12. fejezet
Pharocqnak majd kidurrant a hasa, és a képe, ha ugyan lehetséges, még aktakukacosabb volt, mint általában. Tizenhét ötvenháromkor fogta fehér műselyem sálját, fekete felöltőjét, fekete kalapját. Megmarkolta az aktatáskáját, és angolosan távozott. Az OEK-be ment, a helyszínen hagyva feleségét, de tovább majszolva a teasüteményt.
Tizenhét ötvenkilenckor Emmanuel egy férfihang hívására belépett a fürdőszobába. Tizennyolc nulla ötkor kijött, és hozzálátott, hogy észrevétlenül bezárja a lakás bejárati ajtóit.
Tizennyolc tizenegykor maga az Őrnagy jött ki a fürdőszobából, és néhány másodperc múltával hat markos jampeccel ment vissza oda.
Emezek tizennyolc tizenháromkor újra felbukkantak, és hozzáláttak, hogy művészi műgonddal bekerítsék az ünneplő sokaságot. Az Őrnagy biztonságba helyezte Óvadócot: bezárta a vécébe.
Tizennyolc huszonkettőkor megkezdődött az akció.
A lemezjátszó kezelője kikapcsolta a készüléket, és egy bútor alá dugta a lemezeket.
És hat jampec levette a zakóját, könyékig feltűrte az inge ujját, kemény bükkfából való konyhaszéket ragadott, és vonalba fejlődve megindult a büféasztal felé. Az Őrnagy parancsszavára a hat hokedli tompa puffanással lesújtott a legközelebb álló redingotosokra, akik a gyors előkészületekben csupán a fiatalok nevetséges szórakozását vélték felfedezni.
Három férfi ájultan rogyott össze. Egy aranyláncot viselő kecskeszakállas mekegni kezdett, mint egy bakkecske, és azonnal fogságba esett. A másik kettő felállt, és rendezetlen sorokban a pincérek felé menekült.
A redingotosok második vonalát valósággal lekaszálta a jól irányzott hokedliroham.
A kisegítő jampecek se maradtak tétlenül. Kihurcolták a csoroszlyákat a konyhába, a fejük tetejére állították őket, és bepaprintották pókhálóval benőtt szemérmüket.
Percek kérdése volt a redingotosok teljes szétverése. Meg se kísérelték az ellenállást. A foglyokat szőrtelenítésnek vetették alá, bekenték a képüket fekete suviksszal, aztán kihajították őket a lépcsőházba. A nőstények inukszakadtából menekültek, hideg vízzel teli dézsát kerestek beleülhetni.
A kevés hulla kényelmesen elfért a szemétládában.
Akkor az Őrnagy kiengedte Óvadócot. Megállt a feldúlt csatatér közepén, átölelte asszonya vállát, és beszédet intézett hős seregéhez.
Barátaim! szólt. Kemény csatát vívtunk. És miénk a győzelem. Így vesszen minden ronda fráter, ki ellenünkre tör! De hagyjuk a szólamokat! Tettre fel! Nem maradhatunk itt, fel van dúlva a kégli. Szedjetek össze ételt-italt, és irány egy jó kis muri!
Menjünk a nagybátyámhoz javasolta egy csinos barna hajú lány. Nincs otthon. Csak a cselédség tartózkodik a házban.
Elutazott a bácsi? érdeklődött az Őrnagy.
Nem. Itt van a szemétládában felelt a lány. És a nagynéném csak holnap este jön meg Bordeaux-ból.
Nagyszerű. Rajta, uraim, tegyük, amit tenni kell. Két ember a lemezjátszóhoz! Egy hozza a lemezeket. Tizenkét lány a süteményt. A többiek a jeget és az italokat. Öt percet adok.
És öt perc múlva az utolsó jampec is elhagyta Óvadóc lakását; egy hatalmas jégdarab súlya alatt roskadozott.
Antiochio bezárta a lakást.
Az Őrnagy ott haladt serege élén. Mellette Óvadóc.
Mögötte a vezérkar.
Irány a nagybácsi lakása! rikoltotta.
Gyors seregszemlét tartott, és a menet bátran elindult a körúton.
Utóvédben a jég olvadozott.
VÉGE A HARMADIK RÉSZNEK
Lábjegyzetek:
1Kiss Zsuzsa fordítása.
Tartalom Következő
