Tartalom Következő
ELÖLJÁRÓ BESZÉD
Ha valaki azzal töltötte zsenge ifjúságát, hogy összeszedte a bagót a Deux Magots-ban, poharat mosogatott egy sötét és mocskos üzlethelyiségben, telente régi újságokkal takarózott, hogy meg ne vegye az Isten hidege a dermesztő padon, mely hálószobája, hajléka s nyoszolyája volt, ha két zsandár kísérte be az őrsre, mert kenyeret lopott a péknél (még nem jött rá, hogy sokkal alkalmasabb a piacról hazatérő asszonyság szatyrából elragadni azt a kenyeret), ha egyik napról a másikra élt évente háromszázhatvanöt és negyedszer, miként a kolibri a korallszilfa ágán, egy szó, mint száz, ha planktonnal táplálkozott, jogot formálhat a realista író névre, és olvasói azt gondolják magukban: ez az ember megélte, amit mesél, átérezte, amit lefest. Olykor mást gondolnak vagy semmit sem, de ez közömbös a továbbiak szempontjából.
Én azonban mindig puha ágyban aludtam, nemigen bagózom, a plankton hidegen hagy, és ha egyáltalán loptam volna valamit, az hús lett volna. Márpedig a hentes vérmesebb természetű lévén, mint a pék, akinek az ereiben jobbadán lekváros bukta csörgedezik nem adja csendőrkézre az embert egy szelet nyavalyás vesepecsenye miatt (ilyen nincs a lisztesképűnél), hanem úgy vesz elégtételt a rajta esett sérelemért, hogy lendületes rúgásokkal halmozza el a vétkes személy ülepe tájékát.
Ráadásul eme magisztrális mű vagyis a Venyigeszú stb. nem realista regény, mert minden, ami elbeszéltetik benne, valóban megesett. És vajon Zola regényeiről elmondhatni ezt?
Következésképpen előszavam teljesen felesleges, ami által pontosan eléri célját.
Boris Vian
JEAN ROSTAND-NAK elnézését kérve
Tartalom Következő
