Terebess Ázsia E-Tár
« vissza a "Vámbéry Ármin Ázsiában" tartalomjegyzékére
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Jókai Mór
VÁMBÉRY EGY ESTÉLYEN

Forrás: Életemből, II. rész, Nemzeti díszkiadás, XCVII. kötet, 379-382. oldal
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

A kiadóm meghitt estélyre.
Az mondja az alkorán: (azaz, hogy nem az alkorán, hanem én mondom; benne vagyok már a török czitátumokban) hogy "jól esik az embernek a maga borát ihatni, de sokkal jobban esik a más borát ihatni; ámde leges-legjobban esik a kiadója borát ihatni." A mi a kiadó sajtója alól került ki, de még sem hírlap.
Aztán Vámbéry is ott lesz.
Az a magyar tudós, ki Közép-Ázsia rengeteg pusztáit bejárta, mint kolduló dervis, húsz darab hasonló szent koldus társaságában, (mely koldus szerep élethű felfogásában a magyar akadémia segélyezése által is gyámolíttatott;) s visszatérve aztán, úti tapasztalataiért egy angol kiadótól 20 ezer forint tiszteletdíjt kapott, herczegekkel, koronaörökösökkel együtt áldomásozott, rendjelet érdemelt ki; egy szóval megint egyike azoknak, a kik egy csomó dicsőséget koldultak össze a - nagy akadémia-palotájú, kevés dohányú - jaj már minekünk kopasz fejünknek!
Szerencsére három szép asszony is volt a társaságban, azok aztán kikérdezték a messze földön járt utazót: nekünk csak hallgatni kellett.
- Hogy jött ön arra az ötletre, hogy mint koldus induljon útnak ?
-- Elődeim szerencsétlenségén okulva; abban az útban két angolt megöltek; egyiket egy kullancscsal tölt verembe vetettek, s ott hagyták, míg a férgek elemészték Az európait megölik ott, azért mert európai.
- Hát aztán milyen ruhája volt önnek ?
- Ruhám ? semilyen. Hanem egy pár darab nemez-rongy, varrás nélkül, a testen átvetve! a lyukain kidugtam a karjaimat, aztán egy nagy turbán harminczöt rőf szövetből, a fejemen körül csavargatva.
- Harminczöt rőf! Hisz az egy egész vég.
- Mohamed rendelése szerint minden igazhivő muzulmán tartozik halotti lepedőjét magával hordani, még pedig a feje körül csavarva, s ennek hét rőfnek kell lenni. A nagyon kegyesek azonban háromszor hetet vesznek; a ki pedig igen szent hírben akar állani, az ötször hetet hord a feje körül.
- Hogyan találták meg önök az utat abban a nagy pusztában?
- Bizony ott mérföldmutatók nincsenek; hanem a helyett jelölik az utat az elébb azon járt és elhullott emberek, és teherhordó állatok csontjai. Minden karaván kötelezve van, az útban talált csontokat halomra hordani. Ezek az útbaigazítók.
- Már én csak inkább gőzhajón utazom, a hol a csirke csontokon kívül mást nem kell összetakarítani. S mit ettek önök az úton ?
- Lisztből csináltunk pogácsát. A hol este letelepedtünk, össze gyűjtöttük a teve trágyát, abból tüzet csináltunk, a pogácsát bele dugtuk. Ha hajnalig megsült, nagyon jó volt, ha nem sült meg, úgy is jó volt. Én egyébiránt nyolcz hónapig soha sem vacsoráltam, nehogy álmomban beszólni találjak s társaim megtudják, hogy idegen nyelven beszélek.
- Az igaz, szólt egy fiatal könyvárus, ha én későn vacsorálok, én is mindig idegen nyelven beszélek, hanem azt nem érti senki.
- Isznak-e ott bort ? ezt egy poéta kérdezte.
- Azt nem, hanem kumiszt. Ezt lótejből, tevetejből készítik, a mit bőr tömlőben addig lötyfölnek lóháton, míg megsavanyodik; aztán elteszik: van hat hónapos ó-kumisz is. Könyvemben látható a képen a kimérés módja. Az asszony, a ki a kumiszt árulja lóháton ül, a tömlő a fején van, a tatár, a ki inni akar, nyújtja neki a pénzt, a mennyi árút meg akar inni. Azzal hátra hajtja a derekát, eltátja a száját, a csapiamé megnyitja a tömlő csapját, s ereszt a torkába a magasról, a menynyit kivánt. Nincs rá eset, hogy a csaplárné eltéveszsze a férfi torkát, vagy az ivó eltéveszsze a szájába lőtt kumiszsugárt.
- Aztán jó az ?
- Ittam belőle, de még a fülein czimpáját is hasogatta.
- Hát theát isznak-e ott'?
- Az északon lakó népek igen.
- Rummal ? tejjel ? czukorral ?
- Nem. Sóval és faggyúval. (Nagyon jó lehet!)
- Szépek-e a keleti asszonyok ?
- Képzeljen magának nagysád hölgyeket, a kiknek arczszinét a vastag festéktől nem látni soha. S minthogy naponkint fésülködni restek, ha egyszer nagy mesterséggel bevan fonva a hajuk, akkor valami mézgával, mely közé fekete festék van keverve, egészen bemázolják a fejüket, úgy hogy azon valóságos pánczél támad. Most azután tessék azt a jázmin és hyaczint illatot elképzelni, a miről az európai költők énekelnek keleti dalaikban, mikor az ilyen gyantakenetre a harminczkét fokú hő nap rá mosolyog.
- Hát költők vannak-e még keleten ? Ezt már egy rivális versíró szerette volna megtudni.
- Nagyon mesterséges költők. Egy negyvenlapos arab könyvből hoztam egy lapnyi leiratot, melyben, ha a betűket jobbról balra olvassuk soronkint: találunk benne egy szerelmes történetet, ha ugyanazokat a betűket alulról fölfelé olvassuk jobbról, akkor az földleírás, ha pedig
balrul olvassuk fölfelé, akkor történetírás, s ez negyven lapon át folyik így.
-- De már ezt magam is megpróbálom az Üstökösben !
Egy szerelmes történet, mely rendesen olvasva, az; a mi felfelé olvasva más valami, lefelé olvasva pedig egészen más valami. Ilyen még nem volt! Ez is meglesz a jövő évben; majd talán a nyáron.
Vámbérynek igen élénk és szellemdús előadása van, hamis lelkesüléstől és szükségtelen kérkedéstől ment; hanem, a mit elmond, az élénk képzelettel van előadva, hogy szinte szemmel láthatóvá tesz minden legrendkívülibb helyzetet. A mohamedán megnyugvását, ki a pusztán szemközt rohanó porfelleg közeledtét nyugton várja, előre szegzett lándzsával: a melyik a másiktól azt kérdené, mi baj? elárulná vele, hogy idegen; míg húsz lépésnyi közelben kitűnik, hogy a közeledő tábor egy roppant czebra csorda. A vad idegen népszokásokat, a vallási czerimóniákat a nép között élve tanulta el, nem úgy, mint a kik a czivilizált Európa tudósai közül hazánkon végig vasutazva, csodás badarságokat összeírnak.