Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

ÖRÖK KŐBE VÉSVE
A régi török népek irodalmának kistükre
Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985.

Ujgur irodalom, 137-230. oldal

 

LEGENDÁK, ELBESZÉLÉSEK

AZ ÉHES TIGRIS LEGENDÁJA
(RÉSZLET AZ ARANYFÉNY SZUTRÁBÓL)

A régen volt időkben, Dzsambudvípa egyik országában uralkodott egy Maharadi nevű király. Ez a Maharadi király igen hatalmas és gazdag volt. Kincstárai drágasággal telve, földjei terméssel bővelkedők, hadseregének ereje teljes. A négy világtáj minden földjét és népét meghódította. Igazságos törvényt osztott, minden népét felemelte és megsokasította. Sehol sem volt ellensége, sehol sem volt rosszakarója.
A hatalmas királyok e leghatalmasabbikának három fia született. Három szép arcú, kedves fiú. Mahabali volt a legidősebb neve, Mahadivi a középsőé, a legkisebbé pedig Mahaszatvi.
Egyszer a király három fiával sétálni ment az erdők s hegyek közé. Mikor megérkeztek, egy ideig vígan elmulattak, majd a három herceg elkéredzkedett királyi apjától, hogy virágot s erdei gyümölcsöt szedjen. Ahogy erre-arra sétáltak, nagy, nádbozótos sűrű erdőbe értek. Ott leültek, s megpihentek.
Amint ott pihennek, a legidősebb herceg így szól a kisebbekhez:
- Ó, öcséim, nagy félelem vett rajtam erőt. Félek, hogy az erdő sűrűjében tán ragadozó állatok járnak, jaj, nehogy elpusztítsanak bennünket! Menjünk, testvéreim, nehogy bajba kerüljünk!
Akkor a középső herceg ezt mondta:
- Megértelek, bátyám, s helyeslem szavaidat. No, nem mintha sajnálnám vagy félteném magamat, de vesztünkkel ne okozzunk bánatot szeretteinknek!
Ezt hallván a harmadik herceg, Mahaszatvi, így kérlelte bátyjait:

Remeték áldott-szent helyén
nincs itt bennem félelem,
nem gyötör kínnal a válás,
testem boldog öröm járja,
hátha itt leljük meg a nemes erényt.

A három herceg ekkor mindent átgondolt, megbeszélt, majd felkerekedtek, s beljebb hatoltak a rengetegbe.
Ahogy mentek, egyszer csak megpillantottak egy nemrég kölykedzett nőstény tigrist. Már hetedik napja feküdt ott étlen-szomjan, hét éhes kölykétől körülvéve, éhségtől, szomjúságtól elgyötörve. Ereje már elfogyott, halála közeledett.
Ennek láttán így szólt Mahabali, a legidősebb herceg:
- Ó a boldogtalan! Hét napja már, hogy megkölykedzett, hét éhes kölykétől körülvéve puha, lágy ételt kíván, de semmit nem talál. Éhségtől, szomjúságtól elgyötörve, végül még saját kölykeit kényszerül megenni. Van-e nála szerencsétlenebb élőlény a földön?
Ezeket hallván, Mahaszatvi herceg megkérdezte bátyjait:
- Mit szokott a tigris enni?
Az idősebb herceg ezt felelte:

Vadmacska, oroszlán, tigris
párduc, farkas, róka mindig
forró hússal, forró vérrel lakhatik csak jól,
étel ital nincs itt más,
hogy megmentsük a félholt tigrist.

Hallotta mindezt Mahadivi, a második herceg, s így szólt:
- E nemrég kölykedzett, éhségtől és szomjúságtól elkínzott szegény tigris már halálán van. De jön-e erre rajtunk kívül még valaki, aki ételt, italt nyújthat neki, aki önmagát is feláldozza, hogy megmentse e szerencsétlen élőlényt?
E szavakat hallván így szólt a legidősebb herceg:
- Hej, öcsém, az ember ha szétosztja vagyonát, bizony nagy dolgot cselekszik. De saját élő testét senki sem dobhatja el magától!
Ekkor így szólt Mahaszatvi herceg:
- Ej, bátyáim, testünk és földi létünk kötelékében élünk. Ha szemünk fénye s tudásunk nem is teljes, azért mi is cselekedhetünk hasznosat másoknak. Vannak boldog, áldozatkész emberek, akik másokért saját testüket is képesek feláldozni.
S míg bátyjainak ezeket mondta, így gondolkozott magában: "Íme az én testem százezer évek óta már százezerszer is a nemlétbe hullott, százezerszer is újjászületett. Sokszor megsemmisült, talán alak nélküli is volt már, de hasznot még nem sokat hozott. E mai napon íme megtaláltam én a méltó alkalmat, hogy eldobjam mulandó, szükségtelen, rothadásra ítélt, tisztátalan testemet. Bizony nagy jót teszek vele, ha feláldozom e szerencsétlen, haldokló tigrisért."
Ezeket gondolta, s gondolatait megbeszélte bátyjaival. Érző szívük igen-igen bánkódott a szerencsétlen tigris miatt. Mahaszatvi herceg könnyeket ontva közeledett a tigrishez, csak nézte-nézte a lesoványodott állat gyötrődését. Többször körüljárta, bátyjai már menni készültek, de ő nem tudott elszakadni tőle.
Mahaszatvi bodhiszattva akkor így gondolkozott: "Időm elérkezett. Fel kell áldoznom életemet"! - Majd így fohászkodott:

Ó, ki vagyok? Hogy időtlen-időktől
ehhez a rothadozó, vérgennyes,
ehhez a szeretet s jóság nélkül élő
undok testhez kötözhettek?
Étel, ital, ruha, bútor,
elefánt, ló, fogatos állat
kincs, gyönyör, hitvány vagyon
bűvölt egyre bűnösen,
romlás, bomlás, korhadás
emésztette testemet.
Jaj, de féltve őrzött létem
a végső megsemmisülést
mégse bírta elérni.
Bűnös testem törvénye
parancsolt az életemnek,
ó, hányszor vétettem én,
egyre hívását követtem
egyre átadtam magam néki,
értelmét vesztette immár
egész nyomorult létezésem.

"Mert tudnotok kell: A test bizony állhatatlan és mulandó. Haszontalansága miatt félelmetesebb, mint bármely vad ellenség. Ha undorító mocska szerint élünk, tisztátalan szemétdombbá lesz életünk. De a mai napon meglelem végre nyugalmamat. Csodálatos, nagy tettet viszek véghez. Kis hajó vagyok a változó lét tengerének örök áradatában. Ma kiemelkedem a születés és halál örök körforgásából."
És még ezeket is gondolta: "Most, midőn testemet elhagyom, a mérhetetlen sok bűnös cselekvést, fekélyt, daganatot, gennyt, vért, betegséget, fájdalmat, félelmet és reszketést, mind-mind elhagyom. Mert íme testem, mely mulandó, mint a vízen futó hab, harminchatféle tisztátalansággal van teli."

Férgek, bogarak hada,
vér, genny, mocsok terepe,
inak, erek, csontok teteme,
rángó görcsök émelyítenek.
Illő most így, testem hagyván
a felséges, égi, szent
örök nirvánát kívánnom,
gondot, bajt, szükséget többé nem látnom
nyomorúságom elhagynom,
születés, halál örök
fogságából szabadulnom.
Hadd törjek szét kínt, kötést,
nyerjek el bölcs tudást, erőt,
hadd érlelődjem valóban,
száz jótettel hadd készüljek
helyes tudás szerzésére,
fénylő buddhák hirdette
szent törvény ismeretére,
öt formában élő lények
ajándéknak, szent tanokénak
hadd örvendjenek általam.

Ilyeneket mondva, mindent újra átgondolt Mahaszatvi herceg. A hét kín ereje által szíve megerősödött, a felséges, nagy cselekedetre megérett. Lelkének ereje megsokasodott, szívében a könyörületesség mindent elárasztott. De eszébe jutottak akkor bátyjai: "Megijedtek a veszélytől, nem akarták kívánságomat teljesíteni." Majd így kérlelte őket:
- Menjetek csak tovább, mindjárt megyek én is utánatok! - Bátyjai akkor tovább mentek.
Mahaszatvi herceg ekkor körbejárta a lesoványodott, éhes tigrist. Ruháját gyorsan levetette, egy bambuszágra akasztotta. Majd így szólott fennhangon:

Szamszára-szenvedő lényekért
fényes buddhák erejével
szívem hajtom irgalomra,
edzem irgalmatlanra,
kedvvel érzett testemet
eldobom, feláldozom,
vágyom tökéletes, égi
buddhák boldogságára.
Minden bölcsnek - tisztelet!
Négy égtáj sok élőlényét
hadd szabadítsam három idő
megannyi gyötrelmétől!
Békesség örök idejét várom.

Szózatát befejezvén lefeküdt az éhes tigris mellé. S íme végtelen, könyörületes szíve ragyogni-fényleni kezdett, s a tigris nem mert hozzányúlni.
A bodhiszattva ezt látván felment egy magas hegyre, s onnan vetette le magát. De mikor földet ért, a tigris megint csak nem nyúlt hozzá. Ekkor így gondokozott: "Íme ez a szegény tigris annyira legyengült már, annyi ereje sincs, hogy megragadjon."
Akkor felállt a bodhiszattva, körbenézett, de sehol egy kést, sehol szerszámot nem látott. Fogott akkor egy megkeményedett, száraz bambuszágat, felsebezte vele a nyakát, hogy ütőeréből kibuggyanjon a vér. Mikor vére bőven ömlött, a tigris közelébe kúszott.
Midőn a tigrishez ért, a nehéz, nagy, fekete föld hatszorosan megrengett, erős, vad szél támadt, s a tó vizét magasra duzzasztotta. Fent és lent mindent elöntött az ár, remegett az egész föld. A kék égen lakozó Nap-isten fénye kialudt, beborult az égbolt egész a Ráhu csillagképig. A négy égtáj elsötétedett, fekete felhő borította. Majd fenséges pézsmaillat áradt, és bódító virágok hullottak az égből. Az egész erdőt elborították a lebegő színes szirmok.
Mindezt látván az égben lakozó isteni lények, elámultak, igen örvendeztek az új bodhiszattva megszületésének, s dicsőítő himnuszt zengtek:

Dicső tetted, fényes lélek,
remény legyen, menedék!
Könyörületes, nagy szíved,
elébed tárja e föld
minden élő fiát-lányát!
Hét erejű-örömű
szíved szentséges szavára
testedről magad lemondtál,
bajaidtól szabadultál,
magasztaljuk tettedet!
Örök, igaz, szent helyet
bizonyossággal elérsz te,
születés-halál béklyóból
bizonyossággal szabadulsz!
Fénylő buddhák szent sorsát
hamarosan megéred,
örök béke honába
megérkezel mindörökre.

S akkor a kiéhezett tigris megérezvén a bodhiszattva nyakából ömlő vér szagát, vérét mind kiszívta, húsát mind megette. Csontjait meghagyta.
Mikor a bodhiszattva-herceg idősebb bátyja a föld remegését megérezte, ilyen szavakkal fordult öccséhez:

Remeg, reszket a sötét föld,
hegyek-vizek véle együtt,
világ négy sarka feketül.
Tűnik a Nap-isten fénye,
hullnak halomba az égből
tündöklő, színes virágok,
talán öcsénk testének
földre hulló másai.

Ezt hallván, így szólt kisebbik bátyja:

Mahaszatvi könyörgő
kérlelő szavát hallottam,
éreztem, éhség-gyötörte
kimerült testét
tigris faja fel végül,
ifjú öcsém csontja roppan.
Mégsem hittem, hogy valóban
öcsém testét veti oda
éhes tigris prédájául.

Így szólván sírva fakadt, keservesen bánkódott a két herceg. Gyorsan visszatértek arra a helyre, ahol a tigrist hagyták. Mikor odaértek, meglátták Mahaszatvi ruháját a bambuszágra felakasztva, csontjait és haját szétszórva, kiömlött vérét a földön megalvadva s a porral összetapadva. A szétszórt csontokra borultak, s eszüket vesztve sírtak-jajgattak.
Idő múltán, mikor magukhoz tértek, kezüket magasba emelve, fennhangon jajveszékelni kezdtek. Így zokogtak, jajongtak:

Szépséges testvér, erényünk
büszkeségünk voltál, jaj!
Apánk-anyánk szeme fénye
büszkesége voltál, jaj!
Hárman együtt mint lehetnénk,
újra hogy találkozhatnánk?
Miért áldoztad fel magad,
minket miért hagytál itt?
Anyánk-apánk jő elénk majd,
hozzánk szól majd, minket szólít
ketten csak mint keseregjünk,
ketten hogy könyörögjünk?
Jobb lett volna, ha mindhárman
együtt halhatunk meg, lásd
mi haszna immár külön
a mi kettőnk életének?

A két herceg így sírva-siránkozva, a bánattól egészen elgyengülve, lassan haladt előre.
Eközben Mahaszatvi herceg szolgái így beszéltek maguk közt:
- Hercegünk elment, de mikor volt az már? Vajon most hol lehet? Nézzünk utána!
Ugyanebben az órában a fejedelemasszony várának magas tornyában aludt, s gyötrő álmot látott. Keblét többször keresztülszúrták, szemfogai kitöredeztek, három kedves galambjára lecsapott egy sólyom, kettő kimenekült a karmai közül, de a harmadikat elragadta. A föld rengése ébresztette fel álmából. Ekkor így mondta el kínzó érzéseit:

Miért, hogy a sötét föld
hánytorog,
miért áradnak tavak,
vad folyók,
lombos fák miért rázkódnak,
az Ég-isten fényei
miért borulnak-hunynak?
Keblem mélye csöndes volt -
miért, hogy szívem remeg,
kínzó-gyötrő fájdalom
nyílvesszője hasítja meg -
egész testem csak remeg,
védtelen nem nyughatik.
Álmot láttam, jelentése -
jaj, gonosz!!
Távoztassék tőlem
ó, jaj, e gyötrő
fájdalom!

Így szólt, s mikor fájdalmában keblét verte, kebléből tej csordult ki. Ettől még inkább megijedt, még inkább jajongott.
A fejedelemasszony egyik szolgája hallotta, amint a palota előtt elment egy ember, és ezt mondta:
- Keresik a herceget, de még nem találják.
Ezt hallván igen megijedt a szolga, befutott a palotába, s így szólt a fejedelemasszonyhoz:
- Ó, asszonyom, mit jelent ez? Parancs adatott ki tán? Azt hallottam ugyanis, hogy keresik a herceget, de még nem találták meg. Mit jelentsen ez?
Mikor a fejedelemasszony ezt meghallotta, nagy bánatba esett, kínoktól gyötörve, szemében könnyekkel futott a fejedelemhez:
- Jaj, felséges úr! Mit hallottam? Mit jelentsen ez? Elveszett tán a mi drága gyermekünk, legkisebb magzatunk, Mahaszatvi?
Ezt hallván a fejedelem is megijedt. Fájdalmában felkiáltott:
- Ó, kín, ó, gyötrelem! Elveszett drága magzatom? - Majd könnyeit letörölve intette asszonyát: - Ne ess kétségbe, ne nyugtalankodj, s ne zavarj meg másokat! Én most mindent itt hagyok, s megkeresem drága gyermekünket. Mindjárt megtudom, hogy mi történt vele.
Akkor a vezérekkel és parancsnokokkal az egész város sietve kivonult, és minden irányba szétoszolva, minden helyet bejártak és felkutattak.
A fejedelem szavai még el sem hangzottak, mikor egy hírnök jött sietve, futott a fejedelemhez, s így szólt:
- Ne aggódj, ó, felséges uram! A két herceget már épségben megtalálták! Csak Mahaszatvi, a legkisebb herceg nem került még elő, de tovább keresik, s őt is meg fogják találni!
Mikor a fejedelem ezt meghallotta, nagyot sóhajtott, s így szólt:
- Ó, bánat, ó, gyötrelem! Elvesztettem hát forrón szeretett drága gyermekem!

Mikor kicsiny volt fiam
volt-e örömem, vígságom,
mikor elveszett fiam,
sokasodott kínom-gondom!
Édes fiam, láthatnálak
elevenen, mint hajdan
életem adnám érte
könnycseppel se siratnám.

A fejedelemasszony mikor ezeket hallotta, szívét a fájdalom éles nyila átszúrta, s jajongva így szólt:

Három kicsiny kedvesem,
szolgáival mind a három
a sűrű erdőbe ment,
teljes volt boldogságom.
Ó, ha vélük nem tér meg
az én kedves kicsinyem,
annak oka csak kegyetlen
veszély lehet, balsors, jaj!

Ekkor megérkezett a második hírnök, futott a fejedelemhez.
- Hé, vitéz, hol van Mahaszatvi, az én drága gyermekem, válaszolj gyorsan! - unszolta a fejedelem.
A hírnök szemébe ekkor forró könnyek gyűltek, ajkai a kíntól kiszáradtak, nyelve összetapadt, torka elszorult, nem tudott szólani, csak állott megnémulva. Látván ezt a fejedelem s hitvese, újra így sürgette:

Hé, vitéz, hamar felelj!
Kicsi gyermekem hol van?
Kín emészt, meggyötör,
forró tüzében elégek,
szívem-lelkem emésztődik,
eszem zavarosodik,
ó, ne akard, hogy keblem fájjon,
összetörjön, meghasadjon!

Akkor aztán a második hírnök sorján-rendjén elmondta, hogyan áldozta fel magát a bodhiszattva-herceg.
Mikor a fejedelem s fejedelemasszony ezt meghallotta, a fájdalomtól eszét vesztve jajveszékelt mindkettő. A hintóba gyorsan futó lovakat fogtak, s fiuk halála helyét megtekinteni a nádbozótos erdőbe hajtattak. Mikor odaértek a helyre, hol bodhiszattva feláldozta magát, s meglátták széjjelszórt, csupasz csontjait, földre vetették magukat, s eszüket vesztve sírtak, zokogtak.
Hirtelen támadt erős szél rázta meg akkor a fák lombjait, s a szél erejétől ok a földre hullottak. A kísérők megzavarodván, nem tudták, mit tegyenek.
Akkor a fővezér, a bégek és parancsnokik hideg vizet permeteztek rájuk, legyezték őket, s így lassan magához térítették a fejedelmet és a fejedelemasszonyt. Mikor magukhoz tértek, felemelkedtek, s sírva-zokogva siratódalt zengtek:

Én gyönyörű gyermekem,
mily végzet sújtott le rád?
Ó, a halál hűtlen kínja
miért téged ért először?
Bár engem talált volna meg
előtted, kicsiny napocskám!
Ily keserves fájdalom
nem gyötörné most a szívem!

Mikor a fejedelem és fejedelemasszony lassan magához tért a kábulatból, haját kibontva, két kezével keblét verve, mint mikor a hal a száraz homokon hánykolódik, így zokogott:

Jaj, kicsinyem életének
fonalát ki vágta el?
Szerteszórva csontjai,
szerte életem reménye!
Elvesztettem magzatom,
szívem-fénye kis fiacskám!
Búra bánatot vetettem,
megdermed bennem az élet!
Jaj, gyermekem tagjait
apróra ki törte össze,
gyötrő kínra, szenvedésre
ki juttatott engem, ó, ki?
Erős villám hasította
véle az én szívem is
porig sújtva, tehetetlen.
Elmének fölfogható ez?
Álmomban már megjelent
ily kép, mint baljós ígéret
őrölt már iszonyata,
kettétépte mellemet,
szemfogaimat kitörte,
láttam én előre már
e szörnyű kínszenvedést!
Álmodtam még akkor én
három galambot, szelídet,
mindháromra sólyom támadt
egyiküket elragadta.
Legkisebbem elveszett,
szívem drága gyermeke,
gonosz álmom jóslata
nem csapott be, jaj, igaz lett!

Akkor a fejedelem és két fia a vezérekkel együtt, sírva, jajongva összeszedte a bodhiszattva megmaradt csontjait s megmaradt apróságait. Nagy, pompás gyászszertartást rendeztek, s hódolattal, tisztelettel dicsőítették bodhiszattva-herceget.

Kakuk Zsuzsa és Tandori Dezső fordítása

AZ ARANYSZARVAS LEGENDÁJA
(Töredék)

... És akkor elkezdte a sásztrát író mester:
Élt egyszer a földön egy Dantipála nevű király. Természete démoni, mindig kész életet oltani. Örömét lelte a gyilkolásban, de szegény volt jó tulajdonságokban. Ahányszor csak megölt valakit, mindig nagy öröme telt benne. Testét-lelkét fogva tartotta e rút szenvedély. Örömét lelte mások szenvedésében, testét véres kenőccsel kenegette.
Egyszer ez a Dantipála király bátor vadászaival és kemény vitézeivel vadászni ment az erdőbe. Igen sok szarvast leterítettek.
A közeli erdőben élt egy szépséges, arany dámszarvas. Külsőre, mint a többi állat, de békés szívű, nemes és szelíd volt, mint a szentek. Ötszáz szarvas vezére s király volt ő, s minden szarvasoknál csodálatosabb.
Dantipála és vitézei mikor közelébe értek, meglátták az ötszáz gímszarvast, s foglyul ejtvén, hatszorosan átkötözték őket. A megkötözött szarvasok kétségbeesetten rimánkodtak. Életüket féltve, tehetetlenül hánykolódva, mind földre hullottak, majd királyukhoz könyörögtek:
- Éjjel-nappal védelmeztél bennünket, jobban, mint saját életedet. Mindig biztos helyre vezettél bennünket. Ó, könyörületes szívű, ó, bölcs, tekints most reánk! Végveszedelmünkben nincs más, ki segítsen! Üvöltő démonok megkötöztek bennünket. Légy menedékünk, ó, szarvasok királya! Szabadíts meg minket a nagy bajból, mentsd meg életünket!
Akkor a könyörületes szarvaskirály így szólt az ötszáz szarvashoz:
- Saját életemhez bizony nem ragaszkodom. Nagy tettet készülök véghezvinni. Rettenthetetlen szívvel Dantipála király elé járulok, s életetekért a magamét ajánlom. E nekem is kedves élet árán vásárolom vissza a tiéteket. Örvendezzetek hát!
Akkor a szarvasok aranyfényű királya Dantipála elé járult. Távolról meghajolva, e tiszteletre méltó szavakat mondta:
- Te vagy az emberek királya, én vagyok a szarvasok királya. Mi, szarvasok, füvet rágunk, vizet iszunk, békésen élünk az erdőben. Ébredjen hát könyörület benned, ó, nagy király! Ne vedd el ez ötszáz szarvas életét! Ételedben, italodban, javaidban, vagyonodban ettől nem lesz hiány. Tisztelettel kérlek, ne öld meg őket! Szavaimat hallván, hadd nyugodjanak meg! Aki gyilkol, bizony nem érzi gonoszságának félelmetes erejét. Nincs törvény, mely megengedné az élőlények elpusztítását! Aki élőt öl, bizony semmi jót nem képes többé tenni, gonosz vétkét megismerik szerte a világon!
De a kegyetlen Dantipála nem hajlott az aranyszarvas kérésére. Vérben forgó szemeit rávetette, csillogó viperanyelvhez hasonló éles kardját előrántotta, a szelíd szarvaskirály tarkóját megragadta, s fejét levágta, testét a földre ejtette. S íme, ugyanazon pillanatban a király jobb karja is kiszakadt vállából, s kardjával együtt lehullott a földre. Mikor karja kiszakadt, Dantipála megrémült, s fennhangon kiáltotta:
- Ó jaj, ó, én bűneim, ó, én számtalan bűneim!... Fiamat, leányomat, rokonimat, négyélű hadamat, városimat, országomat, táborimat, pusztáimat, palotákban lakó karcsú asszonyimat, mind örökkévalónak hittem. Saját bűnöm átka hullott most fejemre. Senki sincs, ki bánkódjék értem!
Midőn e keserű szavakat kimondta, kettényílott a föld, láng emelkedett fel a pokol mélyéből, Dantipála király testét elborította, s a pokol mélye felé húzta. Mikor a felszálló félelmetes láng a királyt elnyelte, felemelkedve szétterült az égen. A pokol fenyegetőn visszhangzott, a barna föld megremegett, a négy égtáj lángba borult, a hegyek összeomlottak. A lángnyelvek közt álló Dantipála nem látta már a négy égtájat, értelme kihunyt, teste lángokba burkolva. A mélységes pokol démona szélesre tárta torkát, s elnyelte Dantipálát.

Akkor újból így szólt a tanítvány:
- Mester, a földi lények, ha vétkeznek, a gonosz úton születnek újjá. Miért nem irtóznak mégsem a bűntől?
A mester pedig így válaszolt:
- Ezt megmagyarázni bizony nincs hozzá képességem. Hálátlanok és gonoszok az emberek! Mikor Buddha, 'a bölcsességgel teljes' még bodhiszattva alakban járt, életét nehéz kínoknak tette ki, miközben ezt mondta: "Megszabadítom a földi lényeket a gyilkolás bűnétől s a tíz gonosz úton járástól." - De az emberek nem gondolnak bodhiszattva fogadalmára, s újra meg újra csak vétkeznek.

Kakuk Zsuzsa fordítása

JÓTETT KIRÁLYFI ÉS GONOSZTETT KIRÁLYFI
(Töredék)

.........................................................................................................................
A királyfi lóra szállt és kilovagolt. A városon kívül földműveseket látott, akik öntözték a száraz földet, és szántották a nedves földet. A varjak pedig csőrükkel csipkedtek körülöttük, s minden életet elpusztítottak.
De látta azt is a királyfi, hogy maguk az emberek is rosszat tesznek. Mert halásznak, vadásznak, madarásznak, tőrt vetnek, s ők is pusztítják az élőlényeket... Mindenki csalánt fon, gyapjút fon, kendert fon, szövetet sző, vásznat sző. A különböző mesteremberek mind űzik a maguk mesterségét.
Azt is látta a királyfi, hogy az emberek milyen sokféle gonddal-bajjal küszködnek... Leütik a lovat, az ökröt, megölik a birkát, disznót és más élőlényeket. Bőrét lenyúzzák, vérét kifolyatják, húsát eladják, így tartják fenn magukat.
Bodhiszattva-királyfi látta, hogy ilyenképpen az emberek bizony sok rosszat cselekesznek. Nagyon elszomorodott, és sírva ment vissza a városba.
Mahajt fejedelem, mikor meglátta, hogy Jótett királyfi szomorú, így szólt hozzá:
- Kedves fiam! Mitől vagy ilyen szomorú?
A királyfi sírva felelte fejedelmi apjának:
- Szerencsétlen föld ez! Minek is születtem?
Fejedelem-apja újra kérdezte:
- Miért jöttél hozzám sírva és szomorkodva?
A királyfi pedig felelte:
- A városon kívül sétáltam, és sok szegényt, sok nyomorult embert láttam. Ezért vagyok most szomorú.
A fejedelem pedig így folytatta:
- Kedves gyermekem, mióta megteremtetett a föld és az ég, mindig voltak szegények és gazdagok. De te enyhíteni tudod szenvedésüket!
A királyfi ekkor megkérdezte:
- Ó, felséges atyám, szeretsz te engem?
A fejedelem ezt felelte:
- Ó, drága gyermekem, lásd, mennyire szeretlek téged! - És szíve szavára hallgatva drágaköveit, ékszereit, mind fiának adta.
E nagylelkűség híre elterjedt szerte a világon. Nap mint nap, szünet nélkül áradtak a kérelmezők a királyfihoz. A fiú ekkor újabb kincseket kért, s az apja újabbakat adott. De míg napokon, hónapokon át adakozott, vagyona igen megfogyatkozott.
Ekkor a főkincstáros így szólt a fejedelemhez:
- Uram, kimerült a kincstár, ne ródd fel bűnömül, uram, elfogyott az állami vagyon.
A fejedelem pedig így válaszolt:
- Ha egy fejedelem kincseket gyűjt, nem a fiáért teszi-e? Nem azért-e, hogy az szíve szerint adakozhasson? Ne okozzatok hát gyermekemnek fájdalmat! - S megengedte, hogy fia továbbra is kedve szerint adakozzék.
Ekkor a miniszterek is értesültek a dologról, és így szóltak a fejedelemhez:
- ram, a vagyon tartja fenn az államot és a törvényt. Ha a vagyon kimerül, hogyan tudjuk továbbra is fenntartani államunkat és hatalmunkat?
A fejedelem pedig ezt válaszolta:
- Ellentmondhatok-e szeretett gyermekemnek?...
Nem sokkal ezután, mikor újra jöttek a koldusok, nem találták a kincstárnokokat, s nem volt, ki adakozzék. Mikor a koldusok sírva eltávoztak, a királyfi maga is... ezt gondolta: "Fejedelmi atyám bizonyára a nép nyelvétől félve rendelkezett így... Aki szomorúságot okoz apjának, anyjának, a pokol lakója lesz az, s nem számít többé gyermeknek. Én sem szomorítom tovább apámat, anyámat. Fejedelmi apám neve ne kerüljön a nép nyelvére! A saját vagyonommal fogok ezután jót cselekedni!"
Akkor megkérdezett néhány neves és tekintélyes embert:
- Hogy tudnék kincseket gyűjteni, hogy tudnám azokat megsokasítani?
A neves emberek mindenféle tanácsot adtak neki.
- A földeken gyapjúval és kenderrel lehet meggazdagodni. Egyet vetsz, tízezret aratsz - mondta az egyik.
- Ha valaki nyájat, ménest tart, az állat évről évre gyarapszik, az ember gazdaggá lesz általuk - mondta a másik.
- Ha az ember elmegy keletre, elmegy nyugatra, s veszi-adja az árut, meggazdagszik tőle - mondta a harmadik.
Egy bölcs írástudó ember pedig ezt mondta:
- Ha vagyont akarsz szerezni, ha a szívedben égő vágyat be akarod teljesíteni, ha a földön nem található égi örömöt meg akarod szerezni, át kell kelned a nagy Óceán vizén, s akkor az egész föld minden élőlényének minden vágyát teljesíteni tudod!
A királyfi pedig minden más tervet elvetett, s ezt fogadta el. Akkor a palotában így fordult fejedelem-atyjához:
- Szeretnék átkelni a nagy Óceán vizén!
Mikor fejedelem-atyja ezt meghallotta, nem is tudott rá válaszolni, annyira megdöbbent. Végül is ilyen választ adott:
- Kedves gyermekem, országomban nem a tiéd-e minden, amit én szereztem? Vedd el mind szíved örömére, s adományozd el! De miért mennél a halál földjére? Ötféle veszedelem vár ott rád! Az első ez: mikor a tengeri szörnyet véletlenül meglökik, felébred, s elnyeli a hajósokat a hajóval együtt. A második ez: a tengerben vízszínű helyek emelkednek, s ha a hajó nekiütközik, szétzúzzák a hajót, s mindenki elpusztul. A harmadik ez: a vízben élő gonosz démonok megragadják és elsüllyesztik a hajót. A negyedik ez: az óriási hullámok elöntik a hajót, s összecsapnak felette. Az ötödik ez: az ég elborul, szörnyű vihar támad, a hajót felfordítja s elpusztítja. Ilyen szörnyű veszélyek közepette te is elpusztulsz, s nem térsz vissza többé!
Bodhiszattva-királyfi meghallván ezeket, így válaszolt:
- Atyám, engedd meg, hogy mégis elmehessek, mindenképp el akarok menni!
De fejedelmi atyja nem engedte meg, hanem ezt mondta:
- Nem mész el, fiam!
Akkor a királyfi hanyatt vágta magát, sírva elfeküdt a földön, s nem akart többé sem felkelni, sem ételt venni magához. Ezt hajtogatta:
- Ha nem engedsz el, itt maradok fekve, nem kelek fel, nem eszem, itt fogok meghalni!
Mikor már hat nap is eltelt, apja-anyja és a neves méltóságok sírva-szomorkodva hasztalan akarták őt felkelteni. Ekkor apja és anyja így szólt:
- Hiába igyekszünk, ha ő nem akarja... mi haszna van hát?...
Akkor a királyfi ezt mondta:
- A csintámani gyöngyöt a sárkányok királya őrzi. Az a szerencsés és boldog ember, aki megszerzi azt a kincset, boldoggá teheti vele a világ minden emberét. Ezért akarok én elmenni az Óceánra!
Akkor fejedelem-atyja ilyen parancsot adott:
- Mindnyájan, kik az Óceánra akartok menni, jöjjetek, s legyetek királyi fiam kísérői! Mindent megadok, ami csak szükséges! Aki csak van révész, hajós, az mind, mind ide jöjjön, vigye s hozza fiamat épségben-egészségben!
Mikor meghallották a parancsot, ötszáz kiváló kereskedő gyűlt össze a palotában, s előadták kérésüket:
- Jótett királyfi szolgáiként mind elmegyünk! Ha meghal, mi is vele halunk, ha visszatér, mi is vele térünk vissza!
Ez időben élt Benáresz népei között egy kiváló hajós, aki már sokszor megjárta a tengert. Ötszázszor elment, ötszázszor vissza is tért épségben. Akkoriban nyolcvanéves öregember volt, szemei már megvakultak. Az ötszáz férfi mind ehhez a vak hajóshoz fordult. A királyfi maga is elment hozzá, s karon fogva vezette a palotába a fejedelem színe elé. A fejedelem így szólt hozzá:
- Rád bízom egyetlen szeretett gyermekemet. Hozd őt vissza épségben, egészségben!
Akkor az öregember sírva így szólt a fejedelemhez:
- Uram, milyen szükség kényszerít arra, hogy éghez és ékszerhez hasonló gyermekedet elküldd a halál földjére? Az Óceán vize szörnyűséges és kegyetlen. Nagyon sokan elpusztultak már, kik ott jártak. Ha a te fiad elmegy... lehetséges-e?...
Az egész ország szomorkodott a királyfi miatt. De akkor a fejedelem így szólt:
- Nem tudom megakadályozni, erőm már elhagyott. Menjetek hát mind együtt, s légy te a vezetőjük!
Így elrendezve a dolgot, az öreg lett a vezetőjük.
Akkor a fejedelem mindent nagyon alaposan elkészített a királyfi és ötszáz tiszteletre méltó kísérője számára. Élelmet, vizet, teherhordó állatokat, mindent, amire csak szükségük volt. Mindezt átadta nekik, s útjukra bocsátotta őket.
Akkor pedig Gonosztett királyfi, Jótett királyfi öccse, ezt gondolta magában:
- Apám és anyám bátyámat szereti, és nem állhat engem. Bátyám most elmegy az Óceánra, s ha elhozza a kincset, még jobban fogják őt szeretni, s még jobban fognak gyűlölni engem. Vele megyek én is! - jutott eszébe, s így fordult fejedelem-atyjához:
- Királyfi bátyám elmegy a halál földjére, hogy maradjak én itthon, atyám? Elmegyek én is. Találjunk szerencsére vagy balsorsra, együtt érjen bennünket!
Az apa nem szerette fiát, mert igen gonosz volt, ezért így felelt:
- Hát menjél, ha akarsz!
Akkor a fejedelem és népe sírva-siránkozva elkísérte Jótett királyfit, s útra bocsátotta őt az Óceán felé.

Hét nap múlva megérkeztek az Óceán partjára. Felszereltek egy hajót, ellátták hét vaslánccal. Hét napon át Jótett királyfi minden hajnalhasadáskor megverette a nagy dobot, és kihirdette:
- Íme az Óceánhoz érkeztünk. Aki fél a halálveszedelemtől, szabadon elmehet, én nem tartom vissza!
De senki sem mozdult, mikor ezt hallotta. Mind a hét napon megverette a dobot, és megismételte szavait. Mivel senki sem jelentkezett, a hetedik napon eloldatta a vasláncokat, felszedette a vastag köteleket.
A királyfit jósorsa vezette, mert sok-sok nap múltán, veszély és baj nélkül megérkeztek a kincsek szigetére. Ott hét napig időztek. A hetedik napon, mikor már telerakták a hajót a sokféle kinccsel és drágakővel, így szólt a királyfi:
- Ha én most hazatérek, ezekkel a kincsekkel még mindig nem tudok minden embert boldoggá tenni. Ezért ti csak menjetek, én pedig megszerzem még a csintámani drágakövet, amely értékesebb mind e kincseknél itt. Azzal a világ minden emberét igazán boldoggá tudom majd tenni.
Azután utasításokat adott öccsének, Gonosztett királyfinak. Rábízta a hajót, s elindította őket, hogy hazatérjenek. Csak Jótett királyfi és az öreg hajós maradt ott kettesben.
Jótett királyfi akkor karjánál fogva vezette az öreg hajóst, s hol derékig, hol nyakig a vízben gázolva, elérkeztek az Ezüst-szigetre, egy nagy hegyhez. A föld és a homok tiszta ezüst volt itt. A királyfi megpihentette az öreget, aki úgy kimerült, ereje úgy elfogyott, hogy mozdulni sem, járni sem tudott már. Így szólt a királyfihoz:
- Fiam, itt lent, előttünk van az Aranyhegy. Látod-e? Nézz csak oda! - Majd így folytatta: - Mikor eléred az Aranyhegyet, kék lótuszvirágokat találsz majd ott. Mindenik lótuszvirágban egy mérges kígyó rejtőzik. A mérges folyadékot pedig arról ismered meg messziről, hogy mikor a virágok füstöt bocsátanak ki magukból, akkor a legnagyobb a veszély. De te le tudod győzni a lótuszvirágokban rejlő veszélyt! Ezután elérkezel majd a sárkánykirály díszes városába és palotájához... A mérges kígyók és sárkányok hétszeres árok-sorban fekszenek ott. De te megengeszteled majd őket! Aztán eljutsz a város közepére, s a sárkányok királya fogad majd téged. És megszerzed a drágakövet. Én most meghalok, s te egészen egyedül maradsz. De ne félj, uram, s ne szomorkodjál! Épségben s egészségben fogsz visszatérni! Idők múltán, mikor elérkezel majd Buddha boldogságához, ne feledkezzél meg rólam! Jó és igaz hajósod voltam...

A királyfi elérkezett a városba. A kapuban két hófehér leány ült, és drága fonalat font. A királyfi megkérdezte tőlük:
- Kik vagytok?
- A kapuőrök vagyunk - mondták a leányok.
A királyfi akkor belépett a belső városba, és eljutott a palota első kapujához. Ott négy gyönyörű rableány fonta a fehéren csillogó ezüstfonalat. A királyfi kérésére ezt felelték:
- Mi vagyunk a kapuőrző rableányok.
Akkor a királyfi még beljebb ment, és eljutott a belső palota kapujához. Ennél a kapunál nyolc csodálatos szépségű leány fonta a sárgán csillogó aranyfonalat. A királyfi elcsodálkozott szépségükön:
- Nem ti vagytok-e a sárkánykirály feleségei? - kérdezte.
- Mi a belső palota kapujának őrei vagyunk - felelték a leányok.
Akkor a királyfi így kiáltott a palota felé:
- A Dzsambudvípa földjén elterülő Benáresz ország fejedelmének fia, Jótett királyfi áll a kapu előtt, s be akar lépni!
A kapuőrző leányok bementek, és továbbították a kérést. A sárkánykirály ezt gondolta:
- Soha nem jutott volna el ebbe az országba, ha nem volna nagy, erős és szerencsés bodhiszattva. Minden bizonnyal bodhiszattva! Lépjen hát be!
Ekkor a királyfi belépett a palotába. A sárkányok királya eléje ment, kézen fogta, bevezette és díszes trónjára ültette.
A királyfi akkor elmagyarázta a sárkánykirálynak a szelíd és igaz törvényt, a szívből adott ajándék nagy hasznát, örömét. A sárkánykirály nagyon megörült, megértette, és így szólt:
- Micsoda nagy szükség kényszerített téged arra, ó, bodhiszattva, hogy eljöjj ebbe az országba?
A királyfi pedig ezt felelte:
- Minden élőlényekért, kik e világon élnek, és Buddha boldogságára vágynak, hogy hasznukra lehessek e szerencsétlen embereknek, azért jöttem, hogy a csintámai drágakövet ajándékba elkérjem tőled.
A sárkánykirály ezt felelte:
- Legyen! Korábban is jöttek már bodhiszattvák, hogy ajándékként megkapják a drágakövet. Mindnek odaadtam, neked is odaadom. De maradj nálunk hét napig, taníts meg bennünket a szent törvényekre, hogy mi is aszerint imádjunk és hódoljunk. Így viszonozd jóságunkat! A hetedik napon vedd a kincset, és menjél!
Jótett királyfi ekkor hét napon át végezte az isteni tiszteletadás szertartását a sárkányok között. A hetedik napon a sárkányok királya, akit Narántának hívtak, feloldotta, és átadta neki a fülébe rejtett csintámani drágakövet. E szavakkal szerencséltette:
- Nagy örömmel veszem és adom át neked ajándékul a csintámani drágakövet. Amikor majd elérkezel Buddha boldogságához, ne feledkezzél meg rólam, s szabadíts meg engem. Hogy a te boldogságod által feloldozást nyerjek e bűnös test kötelékétől, s én is megleljem a szabadulás útját!
A sárkánykirály akkor felemelte a királyfit, s elvitte országának határáig, az Óceánig.
Mikor a királyfi visszaérkezett, ott találta öccsét. A két testvér így épségben összetalálkozott, megölelte, megcsókolta egymást, s mindketten sírtak örömükben. Boldogok voltak és örvendeztek.
Azután a királyfi megkérdezte:
- Testvérem, az az ötszáz ember, a barátaid és kísérőid, hová lettek? Hazaértek tán szerencsésen?
Testvére, Gonosztett királyfi pedig így válaszolt:
- Elpusztultak a tengeren. Szerencsétlenek, mind elpusztultak, mind meghaltak.
A királyfi akkor nagyon sírt és nagyon szomorkodott.
- És te, te hogyan menekültél meg? - kérdezte.
- Megragadtam egy roncsdarabot, úgy menekültem meg. - Majd így fordult bátyjához: - És te, megtaláltad a drágakövet?
A királyfi, aki igaz szavú volt, ezt felelte:
- Igen, megtaláltam, testvérem.
Akkor az öccse így folytatta:
- Fáradt és kimerült vagy, aludjál egy keveset! Add ide nekem a kincset, majd én vigyázok rá! - A királyfi pedig átadta testvérének a kincset, amit eddig a hajában őrzött.
- Jól rejtsd el, s vigyázz reá, nehogy a rablók elrabolják! - mondta, azután elaludt.
Gonosztett királyfi szívében ekkor ördögi gondolat született: "Anyám és apám sosem szerettek engem, csak bátyámat szeretik. Most azután, ha bátyám megérkezik ezzel a kinccsel, az égig fogják őt magasztalni. Nekem meg hasztalanul kellett bejárnom ilyen sok-sok földet. Kiszúrom a két szemét, s akkor akárhová megy is, magától elpusztul!" - ezeket gondolta, majd elindult, két nádtüskét talált, azzal kiszúrta Jótett királyfi két szemét, és elfutott.
Jótett királyfi jajgatva hívta öccsét:
- Testvérem, hol vagy? Jött egy rabló, kiszúrta a két szememet! - Így sírt-jajgatott, s partra dobott halként hánykolódott.
Volt annak a vidéknek egy jó szelleme, aki nem tudta már elviselni a királyfi gyötrelmeit, és így szólt hozzá:
- A saját testvéred az, kit te rablónak nevezel. Azért tette ezt, hogy elpusztulj, s azután elfutott. Ne sírj tovább, kelj fel, majd én vezetlek téged, s elviszlek népedhez. - Akkor Jótett királyfi felállott, a szellem pedig óvatosan vezette őt.
.........................................................................................................................
...de én megmenekültem, s íme itt vagyok élve! - mondta Gonosztett királyfi. Mikor fejedelem atyja ezt meghallotta, az ég felé fordulva sírt és jajveszékelt. Leszállt magas trónjáról, a földre vetette magát. Értelme elsötétedett, tudata elborult a bánattól. Halottként feküdt a földön, s csak hosszú idő múltán tért magához. Akkor pedig egész Benáresz népe sírt és jajveszékelt.
A fejedelem akkor így gondolkozott gonosz és nem szeretett fiáról:
- Ha az én kedvelt fiam meghalt, ezt sem akarom többé látni. Börtönben legyen a helye mindaddig, míg be nem bizonyosodik igazsága vagy gazsága!
Gonosztett királyfi kezét-lábát megkötözték, és börtönbe vetették.
Jótett királyfi pedig jószerencséjétől vezetve s a jó szellemtől irányítva Kadini földjére érkezett. Az ottani fejedelem már elígérte leányát Jótett királyfinak, ilyenképpen a fiatalok jegyesek voltak.
Mikor a királyfi leült a város kapujában, a fejedelem hajcsára éppen arra hajtotta ötszáz marháját. A bika előreszegett fejjel a királyfit ledöntötte, s négy lába közé fektetve, árnyékot nyújtott neki. A csorda tehenei pedig odamentek, s nyelvükkel nyalogatva... kimozdították két szeméből a tüskéket.
Akkor a kapuőr felsegítette a királyfit, és kiültette az út szélére. Mikor a hajcsár meglátta, megkérdezte:
- Előkelő származású embernek látszol, hogy jutottál ilyen szerencsétlen sorsra?
"Ha én azt elmondom, ha felfedem származásomat, nemzetségemet, bizony meghal a testvérem" - gondolta a királyfi.
- Szerencsétlen, nyomorult koldus vagyok - mondta hát.
A hajcsár akkor oltalmába vette, és saját házába vezette. Háza apraja-nagyjának pedig megparancsolta:
- Hagyjátok őt pihenni!
Egy hónap alatt lassan magához tért a királyfi. De idő múltán újra megbetegedett, s ekkor már csak morogva adtak neki enni. Amikor ezt észrevette, igen elszomorodott, s így szólt a hajcsárhoz:
- Elmegyek tőletek.
- Mit beszélsz az elmenésről? - kérdezte a hajcsár. - Ki szomorított el ennyire? Nem mész el innen!
- Nem jó az, ha a vendég hosszú ideig marad - válaszolta a királyfi. - Testvéreddé fogadtál, ha még mindig jóindulattal vagy irántam, szerezz nekem egy kobozt. Ujjaimmal pengetem, ajkam dalát kísérem vele, így tartom majd fenn magamat.
A hajcsár szerzett egy kobozt, elhozta, átadta neki. Aztán elvezette, és leültette a város közepén egy utcasarki dombra.
A királyfi igen ügyesen játszott a kobzon. Pengette, s énekelt hozzá. Az emberek mind odagyűltek, csodálták énekét, együtt éreztek vele, sírva állták körül. Naponta hoztak neki sokféle finom ételt, italt, s nagy tiszteletben tartották. Minden szerencsétlen koldus, aki csak élt az országban, mind hozzá sereglett. A királyfi ötszáz koldust tartott el, és boldoggá tette őket.
Egyszer Kadini királyának kertésze meglátta őt, és ezt gondolta:
- A palotakert gyönyörű gyümölcseit minduntalan madarak dézsmálják, állandó gondban vagyok miattuk. Megyek és elhozom azt az embert, őrizze ő a kertet, s akkor én is nyugton lehetek.
........................................................................................................................
A királyfi pedig ezt mondta:
- Jól van, őrizni fogom gyümölcseidet.
Akkor a királyfi az ötszáz koldusnak ételt, italt, ruhát adott, s mindegyiktől elbúcsúzott:
- Nem találkozom többé veletek! Mikor elérem majd Buddha boldogságát, megszabadítalak titeket!
Mikor az ötszáz koldus ezt meghallotta, mind sírt és jajgatott. Mint borja után bőgő tehén, úgy siránkoztak.
- Anyja voltál az anyátlanoknak, apja voltál az apátlanoknak. Most itt maradunk elhagyottan! Hová mész hát?
Így szólt ekkor a királyfi:
- E világnak ez a rendje. Az egymást szeretők elválnak, kik nagyon szeretik egymást, szétszóródnak.
S elment a kertésszel...

Kakuk Zsuzsa fordítása

CSILLAGJÓSLÁS, VARÁZSLÁS

A HÉT PLANÉTA

A hét planéta és az ötfajta ékkő és drágakő
tulajdonságait soroló szavak következnek

A kék fényű kő Merkur rendű,
a ... fényű kő Jupiter rendű,
a sárga kő Vénusz rendű,
a fekete kő Szaturnusz rendű,
a holdfényű kő Hold rendű.
Ez a sok kő mind saját tulajdonságainak
jeleit mutatja.

Ha a fényes követ kézbe véve
az csillogását vörösre váltja,
aki azt a követ magánál tartja,
mindent le fog győzni,
amit parancsoltak neki,
minden dolga, minden munkája
sikeres lesz.

Ha a fényes követ kézbe véve
csillogása kékes lesz,
aki azt a követ magánál tartja,
annak idegen ember ártani nem tud,
célját és isteni lakhelyét eléri.

Ha ugyanannak a kőnek
csillogása zöldes lesz,
aki azt magánál tartja,
annak mérges férgek és bogarak
ártani nem tudnak.

Köves Margit fordítása

VARÁZSJEL
MEDDŐSÉG ELLEN

... és az az asszony, kinek gyermeke nincsen,
és fiú vagy leánygyermeket kíván,
hét napig férj és feleség böjtöljenek,
a varázsszöveget éveik száma szerint mondják,
a varázsjelet megrajzoltassák,
az asszony alsó ruhájának hajtásába erősítsék
a nyolcadik nap onnan kivegyék,
elégessék, hamuját összeszedjék,
fekete tehén tejébe tegyék és megigyák.
Férj és feleség együtt háljanak.
Az asszony még azon az éjszakán teherbe esik,
és jó formájú fiúgyermeke születik.

Köves Margit fordítása

NESZTORIÁNUS EMLÉKEK

A Nestorius konstantinápolyi pátriárkáról elnevezett ókeresztény irányzat az V. században keletkezett Szíriában. Az ephezoszi zsinat a nesztorianizmust 431-ben eretnekségnek nyilvánította, Nestoriust kolostorba zárták, követőit száműzték a római birodalomból. A perzsa és szír egyház azonban nagy hévvel terjesztette tanait. A közel-keleti országokon kívül a nesztorianizmus meghonosodott Egyiptomban, Közép-Ázsiában és Kína nyugati részein is. Az ujgurokhoz iráni és szír hittérítők útján került.
Az ujgur nyelvű nesztoriánus emlékek, csupán néhány töredék, mind Bulajik városából kerültek elő. Fiatalabbak, mint a manicheus emlékek, valószínűleg a XIII. században keletkeztek. Ujgur írással, egyszerű, világos ujgur nyelven vannak lejegyezve.
A legterjedelmesebb töredék a mágusok, azaz a háromkirályok hódolatát írja le a Betlehemben megszületett kis Jézus előtt. Egy másik Szent György mártíriumát mondja el, egy további emlék keresztény szövege mögött jósszöveg sejthető. Kisebb, töredékes anyag szól a bűnről és rosszra való csábításról, egy esztrangeló írással írott kis töredék pedig a gyógyításról.

A XIII-XIV. századból szír írásos török nyelvű sírkövek kerültek elő a Balhas-tótól délre elterülő Hétfolyó vidékén. Valószínű azonban, hogy ezeknek egy része nem az ujguroktól, hanem más, e vidéken élő, nesztoriánus vallású török népektől származik.

A MÁGUSOK HÓDOLATA
(Töredék)

...................elmenvén hadd tiszteljük, s hadd hódoljunk szentségének - így kérték őt.
Akkor Heródes király így utasította őket:
- Szeretett fiaim, menjetek, igaz szívvel kívánjátok s keressétek őt. Visszatérvén jöjjetek hozzám, s adjatok hírt nekem, hogy én is elvihessem néki hódolatomat.
A mágusok akkor elindultak Jeruzsálemből, s amint mentek, a csillag is együtt haladt velük.
Mikor Betlehemhez érkeztek, a csillag megállt felettük. És akkor megtalálták ott a Messiás istent. Odamentek hozzá. Kinyitották csomagjaikat, és tiszta szívvel átadták, amit hoztak, a három ajándékot: aranyat, mirhát és tömjént. Dicséretet és áldást mondtak, így imádták a királyt, a Messiás istent.
A mágusok ezt gondolták, mikor közeledtek hozzá:
- Ha isten fia, akkor elfogadja a mirhát és tömjént, ha király, akkor elfogadja az aranyat, ha gyógyulást hozó orvos, akkor elfogadja az orvosságos füvet - s ajándékaikat egy tálra helyezvén bementek hozzá.
Az örökkévaló Isten fia, a Messiás, a király, a mágusok szívében rejlő gondolatokat megértette, s a háromféle ajándékot mind elfogadta. Majd így szólott hozzájuk:
- Ó, ti mágusok! Ti három gondolattal jöttetek hozzám. Én az Isten fia vagyok, királyi fejedelem is vagyok, gyógyító orvos is vagyok, valóban. Mindezekről megbizonyosodván, íme most menjetek! - azzal a kőbölcső sarkából letört egy maroknyi követ, s odaadta a mágusoknak.
A mágusoknak pedig nem volt elég erejük, hogy maguk vigyék a követ. S mikor felrakták a lóra, annak sem volt ereje vinni. Akkor így tanácskoztak:
- Nagyon nehéz ez a kő. Pedig csak egy maréknyi, hogyan lehet, hogy a ló sem bírja el?
A közelben volt egy kút, a követ odahurcolták, s a kútba vetették. S íme akkor látták: a kút mélyéből félelmetes és hatalmas, tüzes lángnyelv csapott fel egészen az égboltig.
A mágusok ezt látván, megértették a csodálatos égi jelet, s félelmükben földre borulva így könyörögtek:
- Hódolatra és tiszteletre méltó drágakövet adtál nekünk, de mi méltatlanok voltunk rá, s a jelet meg nem értvén, kútba vetettük!
Ezeket mondván megbánták tettüket. Ezért van, hogy a mágusok ma is tisztelik a tüzet. Ez annak az oka.
Akkor megjelent előttük egy égi angyal, s más úton irányította és vezette őket. De Heródes királyhoz nem tértek vissza.
................................................

Kakuk Zsuzsa fordítása

SÍRKÖVEK A HÉTFOLYÓ VIDÉKÉRŐL

JUNTUZ BÉG, MÜMRIG, JOAN ÉS MARJA SÍREMLÉKE
1337

Alekszandrosz kán időszámítás szerint
ezerhatszáznegyvennyolcban
török időszámítás szerint
a bika évében
a szerencsés elöljáró, Juntuz bég
s az írástudó Mümrig lelkész
e múló világból eltávozván
távozásuk napja
szerencsés és áldott legyen!

Joan tanítómester és anyja Marja
e múló világból eltávozván
jusson el az örök világosságra
s együtt legyen szerető apjával Jonával.
Ámen! Ámen!

Kakuk Zsuzsa fordítása

TAPTEMIR SÍREMLÉKE
1341

Alekszandrosz kán időszámítása szerint
ezerhatszázötvenkettőben
Keresztelő Szent János napján
az éj fehéredvén
hajnal hasadáskor
az itt nyugvó Taptemirt
Kustancs leányát
elragadta a halál.
Török időszámítás szerint
a sárkány éve volt.
Élt harmincnyolc évet.
E múló világból az öröklétbe átlépőnek
emlékéül álljon itt e kő.
Ámen!

Kakuk Zsuzsa fordítása

VILÁGI EMLÉKEK

Az ujguroktól számos világi tartalmú emlék is maradt ránk. Legértékesebbek közülük a levelek és szerződések. Bepillanthatunk általuk az ujgurok mindennapi életébe, képet alkothatunk gazdasági és társadalmi rendszerükről. A gondosan szerkesztett okmányok nagy része kereskedelmi és kölcsönszerződés, földre, kertre, szőlőre, mezőgazdasági termékekre, kézműipari árukra vonatkozó adás-vételi szerződés.
A népi gyógyításnak egy becses emléke maradt fenn a turfáni leletanyagban. egy kínai módra hajtogatott, tíz dupla lapból álló receptkönyv, amely a késői ujgur korban, a XIV. század körül keletkezett. Sok indiai eredetű szó található benne, amiből arra következtethetünk, hogy a medicina terén is érvényesült az indiai hatás. Ugyanakkor több olyan gyógymódot tartalmaz a gyűjtemény, amelynek nyomai ma is fellelhetők a török népszokások között.
A profán emlékek másik érdekes csoportját a naptárak alkotják. A régi török népek általában a tizenkét részből álló állatciklus szerint határozták meg az időt. Kínai hatásra szokássá lett egy-egy kínai dinasztia - kivételesen olykor saját kagánjuk - trónra lépésétől számítani az időt. A manicheusok és nesztoriánusok más időszámítási rendszereket is használtak.
Meg kell emlékeznünk az ujgurok nyelvészeti munkásságáról is. Ujgur földön kínai fordító és tolmácsképző iskolák működtek, amelyekben - többek között - kínai - ujgur szótárak készültek. Ilyenféle nyelvészeti emlékek a késői ujgur korból, a XV. századból maradtak fenn.

LEVELEK, SZERZŐDÉSEK

SZADA ÉS SZOLDA SZERZŐDÉSE

Kelt a tyúk évének első hónapjában, az új hónap előtti hatodik napon.
Nekem, Szadának, szükségem lévén alkalmas vászonra, Szolda agától vettem 102 köteg, hosszú arsinban számított vásznat.
A Szökü folyó mentén fekvő, szujaki Szurjával megosztott, hat személlyel művelt, tulajdon szőlőskertemet teljes joggal eladtam Szolda agának. A szőlőskert árát, a 102 köteg vásznat, a fent jelölt napon, én, Szada, teljes egészében átvettem, és Szoldának ugyancsak teljességgel megadtam, ami neki járt.
Ezen szőlőskert határa keletről Kara Temir szőlője, délen a folyó, nyugaton ugyancsak a folyó határolja, a hegy melletti északi határa pedig a Szurjához tartozó szőlőskert.
E négyhatárú szőlőskert felett ezer évig és tízezer napig uralkodjon Szolda Buka! Ha akarja, tartsa meg magának, ha nem akarja, adja el másnak. Sem én, Szada, sem bátyáim, öcséim, rokonaim, szülötteim, fiaim és hozzátartozóim közül soha senki vitát és viszályt efelől ne keltsen. Ha valaki, egy erős úr, vagy annak felesége, vagy megbízottja erejét felhasználva, mégis viszályt keltene, s ennél a folyónál, ennek a szőlőnek kétszeres értékét adná is, szavai ne legyenek érvényesek.
Turmis Temür tanú, Merkid tanú, Eszen Buka tanú, Barsz Buka tanú.
Ez a jel az enyém, Szadáé. Ezt én, Szada írtam.
Ez a jel az enyém, Turmis Temür tanúé.
Ez a jel az enyém, Merkidé.
Ez a jel az enyém, Eszen Bukáé.
Ez a jel az enyém, Barsz Bukáé.

Kakuk Zsuzsa fordítása

BINTUNG PANASZOS LEVELE

Szerencsés uraim felséges színéhez eljuttatik Koludi Bintung alázatos kérése.
Én, Bintung, kemény munkára erőtlen lévén, ifjúkoromban nem hagytam el az atyai házat. Már kiskoromban megtanultam a betűvetést, egyházi személy lettem, s a papi törvények szerint éltem és gondolkoztam.
Mikor Tiguj herceggel és más hercegekkel tanácskoztam, Tiguj herceg és a többi személyek is ezt mondták: Eljárunk ügyedben, s szabaddá teszünk téged. - Még ezt is mondta az én uram: Kiemellek a szolgaságból, s előírás szerinti szabadságlevelet adok neked.
Egy hivatalnok szolgálatában állottam akkor. Ő ezt mondta: Jól szolgált nekem, most menjen. Ezután már szabad lévén, ha egészsége engedi, hát menjen szabadon a négy világtáj bármelyikébe, s mivel pap, népnek s uralkodónak szerencsét és áldást osztva menjen! Majd az ezrek urának pecsétjét ráütve, szabadságlevelet adott nekem.
De miután feloldott, a szabadságlevelet elkérte tőlem: Add ide nekem, te könnyen elveszíted, majd én megőrzöm! Így kérte el tőlem a szabadságlevelemet, s én odaadtam az írást uramnak. Ő pedig azt az írást valami rossz helyre tévén elveszítette, vagy valakinek odaadta.
Most elfogott engem: Te nem dolgoztál - mondta. Erőm gyengült, de a munkában, szolgálatban mulasztásom sosem volt. Uram sem tett ellenem semmi rosszat. Hogy mit dolgozom, azóta sem kérdezte. Most pedig újra szolgaként akar magához venni s gazdagságát velem gyarapítani. Pap vagy, boldogságot vigyél a népnek és a fejedelemnek! - ezt mondta, mikor a szabadságlevelet adta. S most újra befogott engem. Nem azért fogott el, hogy újra eladjon, s most mégis ezt mondta: Eladlak téged.
Uraim, sorsomat szánva, ha megkönyörülnének rajtam! A szív szavára hallgatva hozzanak kedvező ítéletet!

Kakuk Zsuzsa fordítása

EGY APA LEVELE FIÁHOZ

..... évében ... hónapjának huszonegyedik napján. Először is mi, Tojin Turmis Bilge, Küben Jaka, Tolu Tojin, Kamarda Körkle, Bürek Szükszin Kidme és családunknak minden tagja küldjük e levelet Eszen Temürnek és Körklügnek, mindkettőjüknek, meleg szívvel érdeklődvén a messziségből hogylétük felől. Reméljük egészségesek vagytok, reméljük, jól vagytok. Mi békességben, egészségesen és jól vagyunk.
Nos, nekem, Tojinnak, ilyen szavam van Eszen Temürhöz: ha te engem, idős atyádat kérdezel, ezt mondhatom neked: folyton-folyvást az utakat járod. Jó lenne, ha jönnél, meglátogatnál, s úgy fordulnál vissza! Bátyáid, öcséid sem igen jönnek. De én miattad bánkódom. Most pedig gyere, látogass meg minket, s úgy térj vissza! Ha nem jössz hamarosan, ha ott maradsz, szülőhelyedet s öreg szüléidet bizton elfelejted. Szívedben nincs tán semmi vágy? Szíved megkeményedett; tekintsen most mégis ránk!

Kakuk Zsuzsa fordítása

RÖVID MAGÁNLEVÉL

Mindenekelőtt Erennek, Topunnak, Tarigcsinak, Kuraknak és a ház asszonyának, valamint fiainak és leányinak küldöm én, Komana, a távolból e levelet, érdeklődvén hogylétetek felől. Miként vagytok? Jól vagytok-e? Mi egészségesek vagyunk. Megbízottad megérkezett. Ha találkozni akarsz véle, indulj neki, s gyere!

Kakuk Zsuzsa fordítása

MEDICINA

ORVOSSÁGOK SZEMBETEGSÉGRE

Emberepét, disznóepét, kecske vagy nyúl epéjét meg karagacs-fa kérgét, mindből annyit, amennyi van, égess el, hamut vízzel elkeverj, tapaszd a szemre, attól rögtön meggyógyul.
A szem mikor homályos, s hideg könnyet könnyezik, ökörepét kenj rá, attól újra tiszta lesz.
Más:
Szemből mikor meleg könny foly, kemény cukrot, sárga mungóbabot porrá törj, tehénzsírral elkeverd, dugd az orrba, attól aztán meggyógyul.
Esti látás ellen:
Fekete kecske májába paprikát keverve, azt a tűzbe vetve, habját kend a szemre, jól fogsz látni este.

ORVOSSÁG KELÉSRE, MELY NEM AKAR KIFAKADNI

Tehén szarvát, birka szarvát összetörd, a kelésre rákend, attól aztán felfakad, mindjárt meggyógyul.

HA AZ ASSZONY NEM TUD SZÜLNI

Híg fahéj- és kénesőlével az asszonyt itasd meg, a gyerek ha elhalt is már, mégis könnyen megszüli.
Más:
Kígyó bőrét elégesd, hamuját borral elkeverd, az asszonnyal itasd meg, szülése így könnyű lesz.

ASZTMA ELLEN

Tevetüdőt megszáríts, felapríts, átszitálj, aki ezt megissza, meggyógyul majd tőle.

FEJFÁJÁS ELLEN

Vörös szantál, fehér szantál, kosztuszgyökér, ciprusgyökér, sárga tömjén két adagját porrá törd, szezámolajjal összegyúrd, a homlokra rákend, a fejfájás elmúlik.

FOGFÁJÁS ELLEN

Hároméves fekete ökör ganéját cserépedényben főzd fel, a fájós fogra kend rá, a fájdalom megszűnik.

NYAVALYATÖRÉS ELLEN

Szarvas agancsát finomra összetörd, vízzel elkeverve a beteggel itasd meg, meggyógyul majd tőle.

RÉSZEGSÉG ELLEN

Fogolymadár epéjét vájd ki, szárítsd meg, borba tedd, sörbe tedd, bármennyi bort iszik is, bármennyi sört iszik is, nem lesz részeg tőle.

Kakuk Zsuzsa fordítása

ISZLÁM - TÖRÖK IRODALOM

TÖRÖK BIRODALMAK KÖZÉP-ÁZSIÁBAN

A századok során folyamatosan nyugati irányba húzódó török népek a Szir-darja folyóhoz érve kerültek közvetlen kapcsolatba mohamedán vallású arab-perzsa népekkel. Transzoxánia már a VIII. század óta arab fennhatóság alatt állott. Névleg a X. században is a bagdadi kalifához tartozott, valójában azonban egy iráni dinasztia tagjai, a Számánidák uralkodtak itt. Ezt a számánida emirátust a X. század végén két török dinasztia tagjai döntötték meg: a Karahánidák és Gaznevidák. Ez utóbbiaknak csak vezető rétege volt török, s rövid idő alatt ez a réteg is teljesen perzsa hatás alá került. A népességükben is döntően török karahánok, azaz 'fekete kánok' a X. században egy jelentős török birodalmat hoztak létre Közép-Ázsiában.
A karahánida-török etnikum főként karlukokból és ujgurokból alakult ki. A karlukok a keleti türk birodalom bukása után (745) húzódtak nyugatra a Hétfolyóköz, majd a Talasz-medence vidékére és a Szir-darjától keletre eső területekre. Karlukokon és ujgurokon kívül oguz-török és kipcsak-török törzsek is éltek már ekkor Közép-Ázsiában, ahol a fekete kánok 940 körül szervezték meg birodalmukat. Legendás vezérük, Szatuk Bugra kán (meghalt 955-ben) volt az első közép-ázsiai török fejedelem, aki felvette az iszlám vallást. Ezzel megindította azt a történelmi jelentőségű folyamatot, amelynek során az eddig különböző művelődési hatások alatt álló török népek egymás után váltak mohamedánokká, és ezáltal bekerültek az arab-perzsa művelődési körbe.
A XI. század közepén a karahánida birodalom nyugati része, Transzoxánia, új török nép, a szeldzsukok uralma alá került. A keleti részen viszont megszilárdult a Karahánidák hatalma. Ezen a területen, a Hétfolyóköz, Talasz, Fergana, Kasgár és Hotan vidékén alakult ki egy sajátos, a régebbi ujgur vonásokat is őrző, iszlamizált-iranizált török kultúra.
A karahánida korszak két évszázadában az arab-perzsa irodalom erőteljes hatására jött létre az az iszlám-török irodalom, amelyből pár évszázad múlva kialakult a klasszikus török irodalom. Ekkor kezdték átvenni és meghonosítani az arab-perzsa irodalom témáit és formáit, ekkor kezdett az irodalmi alkotások nyelve eltávolodni a beszélt török nyelvtől. Ezen új irányzat első képviselői azonban - miként a későbbi századok legkiválóbbjai is - a kiműveltebb arab-perzsa stílus hatására nagyszerű török irodalmi alkotásokat hoztak létre.
A korszak új kultúráját és irodalmi stílusát a régi török irodalom két kiválóságának munkájából ismerhetjük meg. Mindketten arab-perzsa műveltségű, tudós művészek. Juszuf Hassz Hádzsib a klasszikus török irodalom előfutára, az időmértékes török verselés meglapítója, Mahmud Kasgári pedig az első török filológus, aki a régi török népnyelvet és népi irodalmat mentette át az iszlám-török irodalomba.
Az iszlámon belül a kalifátusért folytatott harc során két irányzat alakult ki: a szunniták és a siiták felekezete. A török népek a szunnita irányzatot követték, amely a Szunnát, a Próféta "szent szokásait" a Korán kiegészítő részének tekinti. Jelentős szerepet játszott továbbá közöttük az iszlám misztikus-aszketikus irányzata, a szúfizmus.
A szúfizmus Irakban keletkezett a VIII. században. E sok gyökerű vallásfilozófiai irányzatra erősen hatottak az újplatonizmus elvei: a világ csak látszat, tükröződése Allah egyedülvaló, mindent magába foglaló realitásának. A szúfik fogalomkörében az ask, az 'isten iránti szerelem' különösen fontos, mert az ask a szúfi életének végső célját, az egyénnek Allah mindenségében való feloldódását jelenti. A szúfik derviskolostorok testvéri közösségében éltek. A karahánida korban alapította dervisrendjét Ahmed Jeszevi, a törökség szentként tisztelt, első misztikus költője.
A karahánida birodalom népeinek nyugalmát a XII. század közepén a mongol nyelvű kitajok népvándorlása zavarta meg. Ettől kezdve e népek a karakitajok alattvalói voltak egészen a mongol korig, amikor Dzsingisz kán hódításai nyomán végleg megszűnt a karahánida birodalom.

A XII. századi mongol hódítás felbolygatta Ázsia és Kelet-Európa népeinek életét.
Észak-Kína leigázása után Dzsingisz kán Közép-Ázsia ellen fordította hadait. Seregei 1220-ban feldúlták Szamarkandot és Buharát, s elfoglalták Közép-Ázsia akkori legjelentősebb államát, Horezmet. A hatalmas mongol birodalom Dzsingisz halála után felbomlott, részei fiaira szálltak. Legidősebb, fogadott fia Dzsocsi, az Urál hegységtől a Fekete-tengerig terjedő, Arany Hordának vagy Kipcsaki kánságnak nevezett területet kapta, amelyhez utóbb Nyugat-Szibéria és Közép-Ázsia egyes részei - köztük a Horezmi kánság is - csatlakoztak. Legnagyobb kiterjedését Batu kán alatt (meghalt 1255-ben) érte el a birodalom. Fővárosa akkor a Batu alapította Batu-Szeráj vagy Ó-Szeráj volt, Asztrahán vidékén. Batu utódai teljesen függetlenítették magukat a mongol birodalom nagykánjától. Özbek kán idején (meghalt 1340-ben) a mai Volgográd közelében fekvő Berke-Szeráj vagy Új-Szeráj lett a kánság fővárosa.
Az Arany Horda etnikailag nem volt egységes. A hódító mongol törzsek a XIII. század végére nagyrészt beolvadtak a meghódolt vagy meghódított, török nyelvű népekbe. Az Arany Horda kulturális életének kialakításában a Horezmi kánság játszott döntő szerepet.
Erre a ősi iráni területre a XI. századtól kezdve hatoltak be török eredetű népek: karahánidák, szeldzsukok, oguzok, kipcsakok. Dzsingisz kán 1220-ban virágzó, fejlett kultúrájú iszlám államot talált itt. A mongol hódítás egy időre lelassította fejlődését, de Horezm fokozatosan újjáéledt, irodalma újra felvirágzott, majd elterjedt az Arany Horda egész területén. A Horezmben kialakult irodalmi nyelv lett az Arany Horda irodalmi nyelve.
A horezmi irodalom a karahánida korban létrejött iszlám-török irodalom folytatása, második szakasza. Virágkora a XIV. század. Központja akkor Horezm városa, majd az Arany Horda kánjainak fővárosai: Ó-Szeráj és Új-Szeráj. A káni udvarban virágzott a jórészt vallásos tartalmú, török nyelvű udvari költészet. Próféta-történetek, Korán- és Hadisz-fordítások, szerzetesek számára írt útmutatások, didaktikus művek, népszerűsítő vallásos könyvek keletkeztek. Perzsa minták alapján ekkor születtek meg a világi költészet első szép darabjai, a romantikus szerelmi történeteket feldolgozó, hosszabb költemények. A tudományos irodalom sem hiányzik: ismerünk iszlám joggal foglalkozó munkákat, s fennmaradt egy arab nyelvkönyv interlineáris török fordítása.
A vallásos irodalom legkorábbi emléke Nászir Rabgúzi A próféták történetei című munkája, a világi költészet legszebb emlékei pedig egy Kutb nevű szerző Huszrev és Sirin című romantikus költeménye, és Horezmi A szerelem könyve című mesznevije.

A XV. században Közép-Ázsiát Timurlenk utódai, a Timuridák uralták. A kiváló uralkodók sorából kiemelkedett Timur fia Sahruh, aki székhelyét Herátba tette át, a régi főváros, Szamarkand s vele Transzoxánia kormányzását átengedte legidősebb fiának, Ulug Begnek, a tudós-csillagász uralkodónak. Sahruh újraépíttette Herátot, amely Huszajn Bajkarának uralkodása alatt (1469-1506) élte fénykorát. A timurida fejedelmek maguk is művelői voltak a tudománynak és a művészeteknek, s bőkezű mecénásai a tudósoknak, művészeknek. Udvarukban virágzott a perzsa és csagatáj nyelvű irodalom.
Csagatáj irodalomnak a XV-XVI. században Közép-Ázsiában virágzó iszlám-török irodalmat nevezzük. Főleg Transzoxániában és Horaszánban művelték. Központja Szamarkand, Buhara és Híva volt, később elterjedt keleti irányban egész Kasgárig, délen Indiáig, nyugaton Kazánig, sőt az oszmán-török birodalomban is. Horezm és az Arany Horda irodalmának folytatása, amely a XV. század második felében Nevái életművével érte el csúcspontját.
A "csagatáj" elnevezés Dzsingisz kán második fiának, Csagatájnak nevéből származik. Dzsingisz halála után (1227) ő kapta Transzoxániát, s neve átöröklődött e terület lakóira, majd az ott művelt irodalomra. Ennek az irodalomnak nyelve a csagatáj nyelv, melyet az emlékekben megjelenő formájában sohasem beszéltek. A csagatáj nyelvű irodalom ezért még a törökség közös kincsének tekinthető. Nagy hatással volt az oszmán-török és az azerbajdzsán irodalomra, s a közép-ázsiai török népek, mindenekelőtt az özbegek irodalmának kialakulására. A beszélt özbeg nyelv elemei a XVIII-XIX. században behatoltak az akkor már hanyatló csagatáj irodalmi nyelvbe, amely viszont termékenyítőleg hatott a kialakuló özbeg irodalmi nyelvre.
A virágzó csagatáj irodalmat az irodalmi formák változatossága jellemzi. Az iszlám-perzsa irodalom minden műfaja, minden versformája képviselve van benne, egyszersmind a török népköltészet hatása is eleven, az egyik legkedveltebb versforma például a tujug, amely perzsa eredetű ugyan, de ritmikája megfelel az ősi szótagszámláló (4+4+3) török versnek.

A verseket - Szabó Lőrinc két régebbi fordítása
kivételével - Kakuk Zsuzsa ültette át magyar prózára.
Nevái Ferhád és Sirin-jének fordítása
Bodrogligeti András prózai szövege alapján készült

JUSZUF HASSZ HÁDZSIB

Juszuf Hassz Hádzsib előkelő származású, nagy műveltségű, magas udvari tisztséget viselő személy volt. 1069-1070-ben Kasgárban fejezte be Kutadgu Bilig, azaz A boldogító tudomány című munkáját, s az akkori karahánida fejedelemnek, Tabgacs Bugra kánnak ajánlotta. A Firdauszi Sáhnámé-jától ihletett, klasszikus versformában írott költemény 6645 sorból áll. Didaktikus célú mű, amelyben szimbolikus személyek testesítik meg az igazságot, az értelmet, a szerencsét és a végzetet. Beszélgetéseik során rajzolódik ki a kor eszméje a hitről, tudásról, erkölcsről, a helyes vezetésről, a különböző foglalkozások hasznáról, a nyelv értékéről, a természetről, életről, halálról.
Juszuf Hassz Hádzsib a törökségben addig ismeretlen perzsa időmértékes verselést mesterien alkalmazta a török nyelvre. Mutakárib versformában ( ) írott művének ritmusa, rímelése szinte hibátlan. Beillesztette az új formába a régi török költészet néhány elemét is, például az alliterációt és a párhuzamos szerkezetet. Arab-perzsa szavakat alig használt, művészien szerkesztett költeményében gazdagon és tisztán él a XI. századi "udvari" török nyelv.
A Kutadgu Bilig eredeti kézirata nem maradt fenn. Eddig három XV-XVI. századi teljes, kézírásos másolata került elő, az egyik közülük ujgur írással, a másik kettő arab írással készült.

A BOLDOGÍTÓ TUDOMÁNY
(Részletek)

BEVEZETÉS

Dicséret és áldás, köszönet és hála Istennek, a dicsőnek és nagynak. Ő a teljes erejű uralkodó, aki megteremtette az eget és földet, aki minden élőlényt táplál. Amit akart, mind teljesült, amit kívánt, mind meglett. Mert teljesül és meglesz mind, amit ő kíván. A próféta, a földi teremtmények közül választott isten-küldöttje is ezerszer legyen áldott! Isten kegyelme szálljon társaira is, a szentként tiszteltekre.
Igen értékes ez a könyv. Csin tudósainak példázatai díszítik, Mácsin bölcseinek költeményeivel ékes. Aki ezt olvassa, aki e verseket megismeri, jobbá, szentebbé lesz általuk. Csin és Mácsin tudósai és bölcsei mind egyetértettek abban, hogy Kelet tartományaiban, Turkesztán országaiban e könyvnél jobbat senki sem írt még Bugra kán nyelvén, a török nyelven.
Mikor ez a kiváló könyv valamely fejedelemhez vagy valamely országba eljutott, az ottani tudósok egy-egy megtisztelő nevet adtak neki. A kínaiak A király erénye névvel tisztelték meg, a mácsiniak A birodalom biztonságá-nak nevezték, a keletiek A vezérek ékessége névvel illették, az irániak A török Sáhnáme néven emlegették, mások pedig A királyok tanácskönyvé-nek mondották, a turániak A boldogító tudomány néven ismerik.
Balaszaguni születésű erényes és jámbor férfi alkotta ezt a könyvet, de könyvét Kasgárban végezte be, s a kimagasló Tabgacs Bugra kánnak, Kelet uralkodójának udvarában mutatta be. A fejedelem dicsérte és magasztalta őt, és a Hassz Hádzsib címet adományozta neki. Ezért azután Juszuf, a nagy Hassz Hádzsib néven terjedt el híre a világban.
Ez a könyv tiszteletre méltó dolgokra van alapozva: első az igazság, második a szerencse, harmadik a tudás, negyedik a boldogság. Ezek mindegyike egy-egy török nevet visel. Az igazságnak Kün Togdi fejedelem a neve, ő az uralkodó. A szerencsének Aj Toldi a neve, ő a vezér. A tudásnak Ögdülmis a neve, ő a vezér fia. A boldogságnak Odgurmis a neve, ő a vezér testvére. Közöttük kérdés és felelet formájában beszélgetések folynak, szavak, szózatok hangzanak el.
Táruljon fel immár az olvasó szíve, és istennek tetsző imával kérjen áldást az íróra, mondván: "Áldja meg őt a tiszteletre méltó nagy Isten, aki mindentudó valóban!"

Kakuk Zsuzsa fordítása

I. FEJEZET

A hatalmas és erős Isten dicséretét mondja el

Az Isten nevével kezdődjék a szó,
Teremtőm, Te áldó és éltet adó!

Dicséret illesse és mély hálaszó
A Mindenhatót, ki örökkévaló!

Ki alkotta földünk, egét, éjt-napot,
Szolgákat teremtvén, időt s kort szabott.

Akarván, teremté, mi van, létező.
"Legyen" szólt, és lőn úgy, mint kívánta ő.

De ki teremtménye, mind boldogtalan,
Csak ő nem, ő boldog egy és társtalan.

Bánatot nem ismer, hatalmas utunk.
Mást senkit e néven nem szólíthatunk.

Tiéd, ó, Hatalmas, a nagyság, tiéd,
Tehozzád hasonlót nem ismer a lét.

Te Egy, nincs sehol, ki Hozzád illenék,
Te bárkit előző, a kezdet s a vég.

Magadbanvaló, ó, Te nem mérhető,
Erőd két világot betöltő erő.

Örök jó Atyánk, Te magadnak való,
Hasonlíthatatlan, nem számolható!

Tudod, bent mi van, és mi kint van, tudod,
Távol vagy, s szívünkhöz közel van valód.

Világít a léted, mint a Hold s a Nap,
De nincs szív, sem elme, hogy felfogjanak.

A lévő világtól te nem függsz ezért,
A lévő világ van általad, tiéd.

Teremtett világod körötted pörög,
De minden elmúlik, Te vagy csak örök.

Teremtő személyre teremtménye vall,
Az egy létezésre itt két tanú van.

Ő társtalan, nincsen, ki véle felér,
Halandó eszével lényéig nem ér.

Nem jár-fekszik-alszik, vigyáz éberen,
Hasonlíthatatlan, mivel testtelen.

Előttünk, mögöttünk, jobb-balra nincs,
Fenn, lenn, vagy középen nincs sehol se, nincs.

Teremtője térnek, de ő tértelen,
Őnélküle nincs hely, nincs semerre sem.

Ó, fenséges Isten, titokkal teli,
Alakzat és forma léted tanúi.

Teremtél ezerszám élőket, sokat,
Hegyet, völgyet, síkot, tengert s dombokat.

A kék égre tűztél mirjád csillagot,
Sötét éjre küldtél sugárzó napot.

Sok élő teremtmény, mi fut, száll, lapul,
Tetőled kap élést, hiánytalanul.

Magasságos égtől e földig alant,
Mi van, mindaz a Te gondodra utalt.

Te ember, ki Isten egy-létét hiszed,
Érteni ne áhítsd, kit elhitt szíved.

Valóját ne fürkészd, szívedre vigyázz,
Belé elmerülvén a lényegre láss.

Milyen s mennyi Ő, nincs kimondhatni szó,
Milyenség és mennyiség nélkül való.

Te Mindenható Úr! Bús szolgád tekintsd!
Kegyeddel bocsásd meg minden bűneit!

Ki hozzád menekszik s reményt vet beléd,
Nyomorgása földjén te fogd a kezét!

Feltámadást kedves prófétáddal adj!
Az ítélet napján kezem fogja majd!

Százezrével áldást a négy társnak adj,
Ó, juttass nekik mind vég nélkül sokat!

Ha jő a dicső nap, orcájuk mutasd!
Siessenek hozzád, irgalmasan add!

Méltóan dicsérni nem tudlak, ezért
Te dicsérd magad! Szóm, íme, véget ért!

Brodszky Erzsébet fordítása

IV. FEJEZET

A fényes tavasz és a nagy Bugra kán dicséretét mondja el

Keletről a langy szél lehellete szállt,
Kitárván a földnek a menny ajtaját.

Mosusz- s ámbraillattal telt meg a föld
Felékíti szépséges arcát a föld.

Tavasz-szellő űzte, elillant a tél,
A boldogság íját feszíti a szél.

A nap újra ott van, hol volt azelőtt,
A hal farka és a kos orra között.

A száraz faágra zöld lomb települt,
A táj zöld, piros, kék színnel ékesült.

A föld rőt vállára zöld atlaszt terít,
Kitaj karavánok kelméje virít.

Már beburkolóznak a rónák s hegyek,
A völgyek pirossal s kékkel ékesek.

Ezerféle bimbó szép mosolya nyílt,
Mosusz- s kámforillat világot telít.

A hajnalfuvallat szegfű illatát
Lehelvén hord ámbrát a mosusz jó szagát.

Sok lúd, réce, hattyú és császármadár
Az ég boltozatján szárnycsapkodva jár.

Egyik felfelé tart, másik le repül,
Egyik úszik, másik víz alá merül.

Darvaktól, gémektől hangos már a lég,
Szép sorban vonulnak, mint lenn a tevék.

Fogoly hívja párját, hívogat, kiált,
Szűzi tiszta szívvel hallatja szavát.

Nevet és sír, pittyeg a fogolymadár,
Csőre vörös, ám szemhéja éjhomály.

A kardcsőrű varjú árasztja dalát,
Mintha ifjú lányka dalát hallanád.

Csalitba ezer hang, ezer csalogány
Éjjel-nappal zsoltárt dalol mindahány.

Őzek kergetőznek, suták és bakok,
És szarvasünőkkel bikák játsznak ott.

Az ég dús pillája alól könny pereg,
A bimbó kitárván mézkelyhét, nevet.

A természet ekkor magára tekint,
Örömmel és büszkén nézi kincseit.

Ahogy rámvetette szemét, kérdezé:
Fejedelmünk színét vajon láttad-é?

Ha szunnyadsz, felébredj, nyisd ki a szemed,
És halld meg, ezúttal mit mondok neked:

Valék özvegy én sok évezreden át,
De hermelint ölték s fehér nászruhát.

Felékesítődtem s a kán lett uram
Akartam, akarta, s a szív nyugtalan.

Az ég reszketett s az őr dobjába vert,
Villámok egén a kán zászlója leng.

Egy kard, hüvelyéből kiszállt s nagy nevet
Jövendölt, a másik dicső tetteket.

Világ ura lett nagy Tabgacs Bugra kán,
Legyen két világnak urává, hákán.

Ó, vallás-erődje, honunk támasza
Te népünk sáh-éke, törvény oszlopa!

Amit csak kívántál, az Isten adott,
Az Úr légyen mindig erőd, támaszod.

Világ dísze, nagyság ékessége, ó!
Szerencséd fonalát kezedben fogó!

A sors néked országot s trónt juttatott,
Az Úr tartsa óván jó sorsod s a trónt!

Mikor trónra léptél, a rend helyreállt.
Jutalmad hát minden, mi illet királyt.

Az éterből szállott két égi madár,
Rum császára küldte s egy rádzsa talán.

Dicsérnek dalukkal, zengvén hírneved,
Öröm hangja ujjongja dicséretedet.

A földön virágok, ezerféle ék,
A sík puszta, hegy-völgy zöldell, s kék az ég.

Egyik illat-osztón hódol őneki,
A másik szépséggel kaput tárva ki.

Kezét nyújtja egyik, benne füstölőt,
A másik mosuszt hint, színt, illatözönt.

Egyik jő keletről s ajándéka sok,
Más nyugatról kínál jó szolgálatot.

Küszöbön a jósors szolgálatra kész,
A küszöbön álló szolgálatra kész.

A világ így vállal jó szolgálatot,
Az ellenség fejet hajtva távozott.

Világunkra híre dicsőn ráterült,
Ha szem látni vágyta, álma tova tűnt.

Világunkra békét hoz, törvény az úr,
Öregbíti hírét elmúlatlanul.

Ki bőkezűséget ha látni akar,
Jöjjön és a nagy kánt tekintse hamar.

Ki fordulni kívánsz szerencséd iránt,
Tekintsd őt, ki minden tettében szilárd!

Magadnak hogy kárt ne, de hasznot szerezz,
Őt szolgáld, szívedből szeretvén szeresd!

Ha igazat, nemest, boldogság tevőt
Kívánsz látni, jőjj hát őt tekintsd, csak őt!

Nemes vérű kán, te, jószándék ura,
Ne váljék meg tőled ez a föld soha.

Te boldog, az Úr szánt néked nagy jövőt,
Nevét sokezerszer dicsérvén köszönd!

Elődök szavát, ó, eszedbe fogadd:
Apák híre s földje fiúkra marad.

Atyád földje s híre ímé, rád maradt,
Ezerszerte annyit, jó sors, néki adj!

Neked sokezer kéz ad dús adományt,
A boldogító tant te nyújtsd nékik át.

A kincs, az ajándék jön és elpörög,
Mit én nyújtok át, az marad, mert örök.

Világ minden kincse semmivé leszen,
A tollal leírt szó terjed ékesen.

E könyvben a kán nagy neve kap helyet,
Ó, boldog uram, te, örök lesz neved!

Ó, Isten, mindenben a kedvére tégy!
Uralmát növelvén a támasza légy!

Kinek kedves, éltesd, s elűzd ellenét,
Bánatát töröld el, fokozd örömét!

Eső bőven hulljon, nyíljék sok virág,
Virágfürtök terhét ringassák a fák!

Az égbolt forogjon törvényed szerint,
Az ellenség főjét lecsüggessze mind.

Amíg a sötét föld rőt rezet nem ád,
Amíg tó vizéből nem fakad virág.

Legyen boldog élted ezerszeresen,
Vágyakozva téged kutasson a szem.

Minden kívánságod, mi még hátra volt,
Teljesítse Isten, s legyen támaszod!

Örök hűség légyen részed s tisztelet,
Mint Lukmánnak, hosszú legyen életed!

Brodszky Erzsébet fordítása

VI. FEJEZET

Az ember értéke a tudásban és az értelemben van,
ezt mondja el

Teremtvén az Isten az emberi lényt,
Tudást adva néki, értelmet s erényt.

Adott néki szívet, örömre valót,
Sudár testet, tartást és tettet adott.

Tudással az ember magasra jutott,
Kapott észt, s a csomók oldódtak legott.

Ki észt és tudást nyer, és ennyi elég,
Javak felé nyújtja kívánó kezét.

A hatalmas elme s mélységes tudás,
E kettő emel fel, tudd meg, semmi más.

Tanúság e szólás, mely ím, rámutat:
Hallgass rá, figyelmezz, s hagyd félbe szavad

Ahol értelem van, vagyon hatalom,
Kinél bölcsesség van, ott nagyság vagyon.

Ki értelmes: ért, és a bölcs, az tudó;
Ki ért és tud, bizton céljához jutó.

Hogy mit ér a tudás, jegyezd meg, de jól:
Aki tudva tud, azt elhagyja a kór.

Tanulatlan embert a kór megtalál,
S a kórt nem űzőnek része gyors halál.

Tudatlan, iparkodj elűzni a kórt!
Szerencsés tudós, tudd, elűzöd a kórt!

Az értelem gyeplő; szorítsd emberül,
Elérvén a célhoz vágyad teljesül.

Ha tudást nyersz, véle nyerhetsz kincseket;
Téged tesz becsessé az új ismeret.

Értelmeddel intézd sok gondod-bajod,
Vigyázd jól idődet, mely rád szabatott.

Brodszky Erzsébet fordítása

EPILÓGUS

A költő ifjúságát siratja, öregségét mondja el

Futó felhőként szállt el ifjúkorom,
Az élet is elszállt vihar-szárnyakon.

Marasztalni nem tudtalak, ó, be kár!
Elmúlattalak, haj, de bánom ma már!

Ó, térj vissza ismét, maradj még velem!
Terítem elébed selyemszőnyegem.

Ó, jaj, ifjúságom merre bujdokol?
Akárhogy keressem, nem látom sehol.

Ki a létnek kedvet és tartalmat ád,
Nincs hozzád hasonló, édes ifjúság!

A gyermekkor ízét, az ifjú derűt
Elillanni hagytam, végleg elrepült.

Ó, bár éltem volna hasznosan vele,
De eltékozoltam, s immár hűlt helye.

Édes ifjúságom, régen elhagyott,
Vágy epeszt utána, s haj, öreg vagyok.

Júdásfa-virága volt arcom, piros,
De helyébe sáfrány nyílott, sárga most.

Szép hajam sötétje, mint kámfor, fehér,
Orcán teliholdja, fonnyadt falevél.

Virágokkal ékes tavasz voltam én,
De eljött az ősz, és avar gyűlt körém.

A testem kemény volt, sudár, mint a nyíl,
Most görnyedtre görbült s hajlik, mint az íj.

Tékozolva éltem én az életet,
Szememből a bánat, véres könny pereg.

Elprédálva immár szép ifjúkorom,
Megtört napjaimat lassan vonszolom.

Ha ettem vagy ittam, barom módra volt,
Vágyak lakomáján szórtam füstbe port.

De hányszor vadásztam, mulattam is én,
Madárként repült sok nemesvérű mén.

Ki testvért s barátot szívből kedvelék,
Az ellent zabláztam, rá pányvát veték.

De lám, hányra hányszor emeltem kezet,
Kicsúfolva bánték szegényt, bűntelent.

Dagasztotta keblem szilaj harci vágy,
Kemény sziklaszirtként míg álltam csatát.

Bódulatba könnyen hulltam én előbb,
Riadván, restelltem bár Isten előtt!

Elhagyván az Istent, és szolgálatát,
Evilági rosszhoz mért pártoltam át!

Futottam rohanvást a vágyak iránt,
Sok embert gyötörtem veszett vad gyanánt.

Erőszakkal őket kifosztottam én,
Bántottam szitokkal, megkínoztam én.

Az Isten ha kérdi: Miért tetted ezt, -
A mentség mi légyen? A szégyen epeszt.

Bizony bolond, ki ily visszásságra kész,
Napokkal csatázva életem enyész.

Szerelmem múltával munkátlan vagyok,
Megbánásba fúlnak napok, hónapok.

Lenne bár, hogy császár, kiszra voltam én,
Mint Seddád s Ád mennyet teremtettem én.

Világot uraltam Iszkender gyanánt,
Nóé-kort megértem, és hasznomra vált.

Mint Hajdar vagy Rusztem, gyors kardra nevelt,
Szereztem a földön nagyhírű nevet,

Ha Jézusként álltam a menny magasán,
Ha törvényt faragtam, mint Núsireván.

Ha kincsem Kárunéval is versenyez,
Vas várat emeltem, mint Eszbáb-i-Resz,

Mindebből mi hasznom? Porrá lettem én.
A világból két rőf vászon az enyém.

Csöndben érkeztem és csöndben elhagyom,
Miért így kötődtem e földhöz vajon?

Hó e világ, eltűnt, szél volt, elrepült,
Botorságból tűrtem, hogy rám nehezült.

Mi jót tettem ebben az életben én?
Hol a tarló, melyet beültettem én?

Amit elvetettem, csak azt aratám,
Amit csűrbe hordtam, az a gabonám.

Ifjúkorom elszállt, a vénség kopog.
Ej, szót szóra így hát miért halmozok?

Ne szunnyadj, imádkozz, ha hosszú az éj,
Sírj, van mit siratnod, a bűn nem csekély.

Kígyók s férgek étkét, múló testemet
Etetnem mit ért, mi jóra vezetett?

Te álomszuszék test, fel, ébredj, zokogj!
Félje most az Istent veszendő húsod.

Az ifjúkor elszállt, a vénség szorít,
Ízetlen e lét már, út másmerre int.

E múló világban sokunk tévelyeg,
Egy voltam a sokból, aki szeretett?

Ó, ébressz fel, Isten, új életre hívj!
Magadtól ne űzz el, megtisztult e szív.

Te feloldhatsz, uram, elűzöd a bűnt,
Ó, add, hogy örüljek, feledvén a bűnt!

Brodszky Erzsébet fordítása

MAHMUD KASGÁRI

Mahmud Kasgári életéről keveset tudunk. Mint nevéből is kitűnik, Kasgárból származott. Bejárta az akkor elérhető török lakta földeket, megismerkedett az ott élő népek nyelvével, dalaival, történetével. Kitűnően tudott arabul, nevezetes munkáját is arab nyelven írta, s a bagdadi kalifának ajánlotta 1072-1073-ban. Feltehető, hogy a mű maga is Bagdadban keletkezett. Eredeti kézirata nem maradt fenn, a XIII. századból való, egyetlen másolatát századunk elején találták meg Isztambulban.
Kasgári művét nagyon szerényen Divan lugat at-turk-nak, azaz Török szótári gyűjtemény-nek nevezte. Valóban szótár formában íródott, de az egyes szavakhoz fűzött megjegyzések rendkívüli gazdagságban ontják a XI. századi török népekre vonatkozó történeti, földrajzi, etnográfiai, nyelvi és irodalmi ismereteket. Kasgári egyes szavak török jelentését négysoros versekkel, közmondásokkal, szólásokkal illusztrálta. A mintegy háromszáz versből és ugyanannyi közmondásból kibontakozik a páratlanul színes korabeli török népköltészet. A gyűjtemény megőrizte számunkra a török népek korábbi harcainak, hőseinek emlékét. A dalokban eredeti szépségükben szólalnak meg a népköltészet örök témái: a természet szépsége, a tél és tavasz összecsapása, szerelem, emberi gyengeségek, az élet múlása. Formailag e versek az ősi szótagszámláló ritmust őrzik. Nem egy közülük ma is megtalálható a különböző török népek folklórjában.

A verseket Kakuk Zsuzsa rendezte témakörök szerinti csoportokba

TÖRÖK SZÓTÁRI GYŰJTEMÉNY
(Részletek)

VITÉZ HŐSÖK HARCRA KELTEK

Katun-Szini fölkiáltott
tangut béggel harcba szállott
sebet kapván mind kiáltott
folytak nyakukból vércseppek

Vitéz hősök harcra keltek
dühödt szemet meregettek
véres vassal verekedtek
mit tokba már nem tehettek

Sokak feje földre gurult
ellenségük lám megörült
erős vasuk vérbe merült
mit már tokba nem tehettek

Tangut kán kit kicselezett
halál vasa lefejezett
minden társa szégyenkezett
sápadt mint ki vésztől retteg

Az én bégem elrejtőzött
ide jöttén megmérkőzött
siker hozzá így szegődött
mint kit isten segített meg

Tangut hadat megdermesztett
gúnyos kacajt ő fakasztott
embert lovat szétugrasztott
akik mind foglyai lettek

Ellensége rajta ámult
erős hadát látva bámult
halált látván holtra rémült
szűrt szájába méregcseppet

Kardját vérbe merítette
őket sebbel borította
torkuk fojtván szorította
gazdag zsákmányt kerítettek

Törzsem hadba szólítottam
erős íjat feszítettem
harcban haddal verekedtem
azok mind foglyaim lettek

Hegyek csúcsán által keltem
sötét hadra ottan leltem
ellenségem megismertem
nyomán por gomolygva repked

Ha akarom szétkergetem
fogságomba mindet vetem
mégis szabadon engedem
váltságdíjat elém tettek

Házát földjét mind eladta
váltságdíjra azt váltotta
életét hogy megtarthassa
mint szörnyű naptól ki retteg

Küldötte ím hogy meghajolt
fejét akkor leszegte volt
szégyenkezvén megroskadott
könyörgött: ne bánts ne vess meg

Feloldozván elengedtem
őt meg nem szégyenítettem
váltságdíját mind elvettem
amit ők elibém tettek

*
Lófarkas jó zászlókkal
ujgurokra tátokra
tolvajokra kutyákra
sasként hadakra csaptunk

Vörös lobogó amott
fekete por áradott
ograk törzs ím támadott
megfutott és mi győztünk

Lovunk farkát felkötve
istenünket dicsérve
futván nyomukba érve
csellel visszafordultunk

Hajót vízre engedtünk
Ila folyón átkeltünk
ujgurokig eveztünk
Minglak földjén kiszálltunk

Áradatként áradtunk
városokra támadtunk
Buddha házát romboltuk
bálványokra piszkoltunk

Éjjel rájuk rontottunk
csapdákat állítottunk
varkocsukat nyiszáltuk
Minglak népét levágtuk

*
Budracs dühe rettentő
bajnokait híván ő
hadát megfordítva jő
mely már fölsorakozott

Szándékáról majd letett
küldött ím követeket
míg a völgyben rejtezett
indulni szándékozott

Váltságdíjuk mohón leste
adósait fölkereste
barátságuk nem kereste
immár hada sorakozott

Imekek majd mérkőznek
immár nekigyürkőznek
bátrak hiszik ők győznek
mind ide iparkodott

Szerződést ők kötöttek
erős esküt is tettek
kántól segélyt ők vettek
baszmil had sorakozott

Égető nap felégetni
barát akart szétkergetni
Irtis folyón átúsztatni
népünk ettől riadozott

Tárkányom ha érkezik
törzsem fölsorakozik
törzsem szét nem szóródik
sorokba igazodott

*
Sokasággal érkezett
országa lám elveszett
uralkodni érkezett
ámde megroskadt nagyon

Lovát büszkén ugratta
harcosait hajtotta
minket hozott zavarba
ki győzhetne ily hadon?

Dühödt hősök harcolnak
bőszült bosszút forralnak
szakállt tépve tipródnak
mellük fészkén tűz vagyon

Hősök egymást pusztítják
porba tűzbe taszítják
övéiket buzdítják
egymást nyilazzák agyon

Bőszen rájuk rontottam
oroszlánként ugrottam
hősök fejét levágtam
törzsem cserben nem hagyom

Útközben megküzdöttem
hadvezérük előttem
lovam táncolt alattam
Utar im véged vagyon!

Sebe annak begyulladt
heves vére megalvadt
hegyek közé fölnyargalt
van ki utána megyen?

Ejtettem én ott rabot
az kínjában zokogott
bánta mi kárt okozott
azt sem tudta mit tegyen

Áradt ömlött a vére
átlyuggatva a bőre
lett holtaknak testvére
napja lefelé megyen

Lélegzete elállott
hada lova széthullott
ügye immár elmúlott
hozzá hű már ki legyen?

Sorsa hogy leáldozott
ograkokra támadott
azok meghódoltak ott
sok rabot ejtett nagyon

Sátort azok ott vertek
dobot vertek pergettek
mígnem vérbe dermedtek
nincs ki javukra legyen

Hadaikat szétszórtam
őket meghódoltattam
kincseiket elvettem
ki győzhet ily nagy seregen?

Tanácskozott énvelem
bölcsessége végtelen
úr volt szilaj seregen
koponyákat dobál ott

Ellenségét kergette
bekerítvén megleste
sötét haját szaggatta
gyűlnek dögre sakálok

Mért hogy nem menekedtél
Jamaron át nem keltél
kincsedhez ragaszkodtál
sakálnak húsod maradt

Sorsát megpecsételtem
társait szétkergettem
véle mérget itattam
kiitta a poharat

*
Éjjel hamar induljunk
Jamar folyón átkeljünk
forrás vizét kortyoljuk
ellenségünk szétverjük

Reggel lovon nyargaljunk
Budracs vérét szomjazzuk
baszmil sátrát fölgyújtjuk
ütközetünk megnyerjük

Lovat hajtva kurjantsunk
pajzsot kopját koppantsunk
zúgjunk aztán csihadjunk
ellenségünk megverjük

Bekerítvén elfogjuk
lóról földre szökkenjünk
oroszlánként ordítsunk
erejét hogy megtörjük

A tökfilkó mind féljen
népünk békén megférjen
bárány farkas békéljen
örömünket elnyerjük

Nevezz engem vitéznek
adj nevet ilyen szépet
indíts engem csatába
ültess jó paripára

*
Alp Er Tonga meghalt hát?
Gonosz világ támadt hát?
Bosszulatlan maradt hát?
Szegény szíve megszakadt

Percét sorsa kivárta
csapdát tett ő útjába
bégek bégjét lerántva
kinek mentség nem akadt

Napok napot sürgetnek
szilárd erőt gyöngítnek
erős hőst is elvisznek
utólérik perc alatt

Ez az idő szokása
hagy mindenkit sorsára
nyilat lő a világra
hegy mellkasa felfakad

Íjat feszít nyilat lő
van-e aki ellenáll?
hogyha hegybe ütközik
hegy háta is megszakad

bégek lovat hajtanak
nehéz búbajt hordanak
az sárgítja arcokat
mint sáfrány sárgállanak

Farkasokként harcolnak
köntösöket szétszórnak
zengő hangon fenn szólnak
kél szemükből könnypatak

Korunk megtört mindünket
tépázta erényünket
sokszorozta vétkünket
bégnek is elszáll a nap

Bölcs is esik romlásba
testét a föld szétrágja
erény is jut csúfságra
jók is sárba mállanak

Bölcsnek sorsa enyészet
gaz meg bolond feléled
gonosznak ez nagy ünnep
bégnek is eljár a nap

*
Ellenségünk tüzére
támadt ő életére
romlást hozott ügyére
de szívébe nyíl talált

Győzelmeket csak remélt
lakomázott vígan élt
zordon télvíz idején
adott másoknak reményt

Étkét megkóstoltatta
ellenségét szétszórta
ograk hadát szétzúzta
maga soká mégsem élt

Étkét megízleltette
ellenségét megverte
nyakát is kitekerte
mégis halt nehéz halált

*
Jaj fiam hová lettél
itthon nem pihenhettél
lovadról szállj le megtérj
esztelen kalandoztál

Mért hogy el nem köszöntél
hátra is nem fordultál
szívedben kevély voltál
vesztedre megváltoztál

GYÖTÖR FÁJÓ SZERELEM

Szívem ő fölgyújtotta
sebeim gyógyította
múltamat fölmutatta
napok éjek szállanak

Szomjas szeme rám lesett
pettyes arca nevetett
hol látsz ily szépségeset
rabul ejtett s itt hagyott

Hozzám hajolt könnyedén
letörölte könnyeim
könnyítette sebeim
elhagyottan itt vagyok

Sírtam majdnem meghaltam
sebeimet szaggattam
boldogságom sirattam
vérzek s kínjaim nagyok

Ne űzd el rab madarad
ígértél - meg ne tagadd
könnyem tengerré dagad
szállnak szélén szárnyasok

Szemem fénye elhagyott
szívem érte fáj nagyon
vajh szállása hol vagyon
őróla álmodoztam

Szenvedélytől szenvedtem
szenvedés foglya lettem
előtte meghajoltam
bánattól sápadoztam

Reám nézett gyógyított
reám nézett jelt adott
szegény szívem megfagyott
meghalok fájdalomban

Szívem csak érette ég
csak őérte élek még
kacér ő és mint a jég
s kicsúfol bánatomban

Szerelmük kik titkolják
kiderül ha szétválnak
szemed míg könnyel árad
hiába hogy lezárod

Legyőzött szenvedélyem
éjjel-nappal könnyezem
szemem elől elveszett
hajója már kint lebeg

Vándorként elvándorolt
sorsom hozzá kötve volt
sötét bánat rám hajolt
hagyott itt csak könnyeket

Szólj hozzám egy szócskát te
orcádon csöpp lencsécske
bódít szemed szép fénye
ki vagy szívem reménye

Estem titkos csapdába
lábam tőrbe fogságba
estem hosszú kórságba
csalfa gyógyíts meg engem

Ki véle ölelkezik
elveszti józan eszét
ezrek imádják szemét
tündéri tekintetét

Rabja lelkem mert oly szép
gyógyít a kő melyre lép
ezrek imádják szemét
tündéri tekintetét

Ha ki szóval támadott
nem ér engem rágalom
semmi más nem kell nekem
szép szemed ha láthatom

Könny patakját hullatom
min rucáim ringatom
ő szép hírét hallhatom
míg fűzágam ringatom

"Bucs-bucs" szól a szemürgük
csőre csippent csipeget
az én lelkem gyönge fürj
szenved szörnyű hideget

Szenvedélytől lángolok
tüdőm szívem föllobog
éjjel-nappal könnyezem
könnyeim csak ömlenek

Vak éjnek múlását vártam
rossz álom tűnését vágytam
Fiastyúk hunyjon kívántam
immár hajnal fénye reszket

Ha meglátod asszonyom
kinek vagyok szolgája
add át néki a dalom
állok szolgálatjára

Felhője ha fölhasad
abból színarany fakad
árad ömölvén szakad
csillapítja szomjamat

Állítottak ám csapdát
úrnőmet megsebezték
kért: sebét bekössétek
kik be is kötöztétek

Hűlő szívvel alvadt vérrel
szólván panaszolkodik
kialudott szenvedéllyel
orcája ráncosodik

*
Szép szeme bűvölő
és állhatatlan ő
arca hold-tiszta hó
szívem összetörte

Kérdeztem: jó vándor
jöttél mely országból
mely széles síkságon
ez itteni földre?

Felelt: oly völgyön át
mely mély bánatot ád
kövek hol fű-puhák
szívem hozott ide

*
Bűvös az a lány - fűzág dereka
fürtje boróka - egyenes orra
Démonként igéz - a kezében méz
selyme lengedez - szív is belevész

TAVASZ JÖTTE OLVADÁS

Tél meg tavasz csatázott
szúrós szemük szikrázott
harcuk mindent megrázott
vadul vívtak győzködtek

Most vív tavasz meg a tél
íjat feszít fagyos szél
hadat rendez harcra kél
nyilat lőve hősködtek

Tél a nyárnak így sziszeg
embert lovat éltetek
kevesebb most a beteg
testben így erősödtök

Télen puha hó esik
búza nem fagyoskodik
ellenségünk nyugoszik
kél majd ha érzi jöttöd

Veled jönnek skorpiók
legyek férgek meg kígyók
tizezrével vérszívók
fark-verdeső rút férgek

A tél - mondja a tavasz
mindent vadul behavaz
kihűl a nyár meghal az
kihűlnek langyos testek

Dagad a sár az agyag
a szegények vacognak
tűz mellet kucorognak
ujjaik gémberednek

Támadásba megy a szél
hóvihar zúdulva kél
búvik a nép igen fél
jöttén zord fellegeknek

Felhő szálldos hörögve
hömpölyögve görögve
mennykő mordul dörögve
lelkek fáznak remegnek

Felhő esőt zúdított
fehér hálót feszített
hegyre fehér havat tett
hánykolódva üvöltött

Majd hó és jég elolvadt
vizek hegyről lefolytak
szürke felhők elszálltak
csónakokként lebegtek

Tavak medre mind betelt
hegycsúcs mind föltündökölt
földünk meleget lehelt
virágmagok kikeltek

Fényudvar a hold körül
fehér felhő ott fölül
egyik másikára ül
bőgő ár habot renget

*
Tavasz jötte olvadás
patak árkán áradás
hajnal hamván csillogás
csöndben figyelj szavamra

Felhők szállnak dörögve
zápor jéggel zörögve
szélben szállva pörögve
merre mennek ki tudja

Színes szirom kivirult
selyem szőnyeg fölvidult
mennyei föld fölbuzdult
nem jön már hideg újra

Sok-sok állat földerült
hím nőstény így összegyűlt
szárnyas sereg fölrepült
nem búvik már odúkba

Fényes csillag ragyog fenn
fölébredek és nézem
csivitelve édesen
madarak énekelnek

*
Ezer virág sorba ült
bimbóból kipenderült
nap fényébe ím került
föld alatt már nem senyved

Virágnép sorakozott
bimbózva hajladozott
fürtökbe sokasodott
megnyílni igyekeztek

Langy eső záporozott
virág szirmot ledobott
gyöngyös tok nyiladozott
szantálfa-illat lengett

Vörös sárga sok virág
bíbor meg zöld fű meg ág
egymást fonják át meg át
bámul ki ilyet láthat

*
Villám-nyíl villog dörög
felhő görög hömpölyög
kancák meg a csődörök
örömükben nyerítnek

Hegyek dombok zöldellnek
friss fű régit elrejtett
tavak vízzel megteltek
tehén bika felelget

Vadszamarak izgulnak
kecskék juhok indulnak
nyári helyre vonulnak
vidámkodva szökdelnek

Bak nősténytől elkerült
fejősnyáj ím egyesül
csordul a tej vaj kerül
kecskék birkák legelnek

Vidul a ló gyöpre jár
füvet legel vízre tér
bég hátasa mind kövér
csikók versenyre kelnek

Téltől madár messze jár
tavasz jővén fecske száll
fülemüle hangicsál
hím nősténnyel felrepül

*
Itil folyó folydogálva
paskol a sziklák lábára
nézi halak sokasága
holt medrek véle megtelnek

*
Folyó kiáradott
hegyet önt el az ár
bokrokon átcsapott
már kötőfékig ér

Hattyú meg pelikán
kiáltozva repül
varjak szarkák hada
zajong szüntelenül

*
Hálás kezem nyílvesszőnek hegye sérti
a bővizű forrás fölött nádas nőtt ki

BÖLCSEK SZAVA

Hogy népedet fölemeld
tiszteletet néki adj
ajándékát elfogadd
ajándékod néki add

Ha vendéged érkezik
lóról lesegítsd magad
lova elé vess zabot
szőrének szép fényt az ad.

Vendég hozzád ha betér
ételt-italt bőven adj
ne átkozzon meg azért
mert garasos gazda vagy

Ha valaki rád nevet
szelíd szemmel nézz arra
csúnya szótól óvd nyelved
törekedj jó szavakra

Ha ki máshoz haragos
azt hamar visszakapja
örömteli szívvel adj
gondolj mindig másokra

Ha veszteség ér ha kár
gondolj napos napokra
nézz előre tudd mi vár
s enyhül bajaid pokla

Kincsed ha megszerezted
ne nézd azt olyan sokra
kincsed mikor elveszted
gondolj nagyobb bajokra

Ha hív bölcs öreg szava
futva fuss hívására
néped között légy hogyha
jár az idő aszályra

Rangos ruhát felöltsél
ízes étket készítsél
tiszteljed vendégedet
hadd hirdesse híredet

Sötéten néz rád a nép
látva fösvénységedet
a szerénység az a szép
holnap is tiszteljenek

Földi kincset szereztél
hasadnak rabja lettél
örökösöd lesz gazdag
ha tested sírba lemegy

Mind elhordják gabonád
patkányok meg egerek
mit dugdosod mire vársz
fukarkodtál eleget

Éltek bégek nagy bölcsek
méltóságos hegyormok
sok tudást ők közöltek
Ki mindet tudja boldog

Sose adj gyöngyöt rögökért
az ajándéknál jobb bér
munkádért kapod béred
okosabb ha azt kéred

Szép tavasznak ne higyjél
vízre ne építkezzél
gonoszra ne készüljél
szájad a jót csak fújja

*
Fiam erényes légy
halld meg tanácsomat
bölcseknél bölcsebb légy
oszd meg tudásodat

Dolgodban ne siess
ne tedd nyugtalanul
sietve ha csiholsz
tűzszerszámod kihúny

Ellenséged figyeld
hegyes tőrt élesíts
hozzád ha közeleg
felé nyilat repíts

Állj meg szemben vele
nyugalommal fogadd
elfogd vezéreit
ejts vitéz foglyokat

Üsd vágd ahol éred
kardod villogtassad
páncélostul nyakát
pajzsát széthasítsad

Ha ki rádmosolyog
arra hamut ne vess
pillants rá kedvesen
őrá visszanevess

Fáradt szegény vándor
hozzád hogyha betér
hozzál kamorádból
ételt enni ha kér

*
Fiam figyelj reám vigyázz ne légy badar
kinek zablisztje van hozzá bekmezt kever

Esztelenül beszélsz ha izgalom zavar
elzsibbad a szája ha ki sokat akar

Házam falát veri tavam mit szél kavar
bölcset ifjú ha lát bölccsé válni akar

Kinél arany s ezüst akad házat emel
ott dicséri Urát lakozván énekel

Ujguroktól gidát olcsón összeterel
tátoktól úgyszintén mit majd drágán ad el

Nálam ím az öröm bánatot elzavar
házam maga a menny hiszik mert oly pazar

Sas ha látja lent a zsákmányt lecsap arra
bölcs ember bölcsebbnek szavát megfogadja

Elment ím a bölcs s a bölcsnek tanítványa
maradt csak ki gyáván ront-bont a hitványa

Aljas ember a vendéget mind utálja
falat ételt ha kér tőle hozzávágja

E létben sok nap meg éj útját járja
megrabolják azt aki útjuk állja

Ne légy büszke ezüstre sem aranyra
lágy selyemre tevére lóra nyájra

Földi kincsek és javak ellenségünk
ellenségünk hogy lehet kedves nékünk

Vagyont ne gyűjts mert árvíz elöntheti
mint követ a gazdát is elgörgeti

Szakadatlan könnyezem csak kesergek
átéltem már annyi bút és keservet

Kínok nélkül földi lény nem is élhet
jót sem ért még s elsuhant már az élet

Föld-szülötte emberek földbe térnek
égen nap meg csillagnép újra éled

Isten rabja mind a nép - kit ő véd meg
lát szerencsét s nyája is mind kövérebb

Kiknek jut sok ló teve korán kelnek
nyájuk összeterelik tejet fejnek

Megsínylik kik mind többet követelnek
sasként csapnak arra rá bármit lelnek

Elrejtett vagyonuknak nem örvendnek
őrizve aranyukat csak remegnek

Esztelen javaikkal nagyra vannak
övéikre kutyaként rámorrannak

Mit nékik barát rokon anya gyermek
kincsüknél mint a kutyák csak fülelnek

Bölcs férfi szavát figyeld ifjú s gyermek
lelkükbe tudás hatol kik figyelnek

Törekedj erényre de ha elnyerted
ne legyen kevély azért a te lelked

Mit mond apád meg anyád kövesd szüleid szavát
Vagyon vígság ha tiéd megszállottja sose légy

Ne váltogasd híveid barátodhoz te hű légy
Ne less fácánt a mezőn házi tyúkot óvj és védj

Dolgaidnak nehezét ne rakd másra nagy terhét
Ha éhezel észnél légy - másnak húst ne akkor végy

Fiam mást rád nem hagyok csak a tudást az erényt
Bölcs öreg ha mit tanít tégy tanítása szerint

Tanulj tőle légy szorgos térj elébe naponta
légy hozzá engedelmes kevélységed felejtve

Áldott a nyár de készülj már jön a tél
éj nap hónap hamar elszáll véget ér

Ne feledd el szavaimat - ez a rend
csikó ló lett s a kanca is megpihent

Éjjel nappal istenedhez imádkozz
meghajolj ha próbára tesz ne átkozd

Akinek benn a szívében kincs terem
lehet szegény sohasem lesz nincstelen

Érdemeid ha már vannak jól vigyázz
mint kegyes vég tudatlannak magyarázz

Bég úr lehet abból ki gyarapítja vagyonát
Vagyon híján ha marad nem tarthatna katonát

Tiszteljed a bölcset hallgasd annak szavát
Tanulj tőle erényt tégy szavai szerint

Nem jó lebecsülni ellenségeidet
Ha békén hagyod őt ellopja vagyonod

URAM MAGASZTALOM

Uram magasztalom
tudásom mélyítem
hozzá kötöm szívem
erényest megáld az ég

Tudást csak kerestem
bölcseket követtem
magam kiemeltem
de lovam elkötötték

Nagyot sóhajtottam
javaim rászántam
mit kívánt nem bántam
nyájam ám elterelték

Kezem nem kíméltem
mit vágytam elértem
tudás kút előttem
mit érne ha meghalnék

*
Isten földet teremtett
forgó eget arra tett
mit csillaggal ékített
éj szakadt a nappalra

Türkiz eget festett
csillagot rá hintett
mérleg képet tett rá
éj borult a nappalra

HŰTLEN BARÁT

Hosszú úton vélem járt
együtt csináltunk vásárt
gazdámnak kedvében járt
de csikóm elkötötte

Gazdámmal titkolózott
énvélem szitkozódott
csikóm hogy már övé volt
juhaim elhajtotta

Mondottam veszteg maradj
Kulbak után ne szaladj
kiért mi bánatunk nagy
ki törzsem kifosztotta

Sógorságba kerültünk
rabnőket is cseréltünk
csak Turumtajt sajnálom
csak búsulok érette

Sógoromra ha rálelsz
álmából is fölébreszd
mígnem ő eszmélni kezd
hogy szolgálóm eladta

Kutyámat éheztette
lovamat hajszoltatta
vígságom elrabolta
ludaim elhajtotta

Mért hogy őt megismertem
barátként mért öleltem
kegyesen hozzá szóltam
nyaramat elrontotta

VADAT ŰZVE

Este jövén elindultam
sötét vörös farkast láttam
erős nyíllal eltaláltam
dombnak futott mint ki retteg

Nyomon űztem úgy követtem
futtában kifárasztottam
sebes lovon őt hajszoltam
szőre borzadt mint ki retteg

Kutyám fogta ledöntötte
megharapta szőrét tépte
fejét marva ledöntötte
kit torkánál ragadott meg

*
Hajnalban a tavon ha meglát egy madár
észrevéve nyilam vízbe bukik hamar

Sólymot fog lóra kap vadjuhot ejt hamar
szarvast rókafiat agárral fölzavar

Varjú ha sejt vészt a jeget általvágja
ravasz vadász csalétket tesz a csapdába

JÖJJ VIGADJUNK

Nóta szájrul szájra jár
korsó csésze sorban vár
sokat sírtam érted már
jöjj vigadjunk gondtalan

Korsó feje libafej
teli serleg kerek a szem
bánatomat felejtem
örvendezzünk untalan

Hármat iszunk kiáltunk
talpra szökve táncolunk
oroszlánként ordítunk
már örömünk itt terem

Legények dolgozzatok
gyümölcsöt lerázzatok
szarvasra vadásszatok
szórakozzunk szüntelen

Szilaj csikót betörjünk
makacsságát megtörjük
ebbel szarvast üldözzünk
fordul térül fogva van

Madárt megyünk solymászni
agárt küldünk harapni
rókát vadkant kutatni
bátrak vagyunk úgy bizony

*
Menyasszonypénzt kaptál
lányunkkal maradjál
eszemben ím az jár
nászom indulna már

Vaj meg olaj sistereg
köleskása friss meleg
lefölözték a tejet
töltik az edényeket

*
Ograk szülőhelye
étele gödölye
teli csupor teje
harmatos mezeje

Bede Anna fordítása

 

folytatás