Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
« Japán költészet

TAKAHASI SINKICSI (1901-1981) VERSEI
Bakos Ferenc fordításai
(Nagyvilág, XXXV. évfolyam 6. szám, 1990. június, 843-846, 942. oldal)

TAKAHASI SINKICSI japán zen-költő 1901-ben született a Sikoku sziget egy kis halászfalujában. Dada c. regénye 1924-ben jelent meg. Izgatás vádjával lecsukták. Dadaista verseskötetét is rendőrségi rács mögött tépte össze. 1928-tól tizenhét éven át a zen-nek élt egy rinzai kolostorban. Negyvenéves korában elérte a szatori (megvilágosodás) állapotát. Összegyűjtött verseiért 1973-ban elnyerte a legrangosabb japán művészeti díjat. Szülőfalujának polgárai egy tengerparti kőre vésték Távollét c. versét. Alábbi költeményei az angol nyelven kiadott Zen Poetry c. kötetből valók (Penguin Books, 1981):

 

KAGYLÓ

Semmi, az égvilágon semmi nem
születik,
és nem is szűnik, mondja a kagyló
újra és újra
az üreg mélységes mélyéről.
Testét
a dagály seperte ki - és így?
Alszik
a homokban, száradva napfényben,
fürösztve
holdfényben. Semmi dolga
a tengerrel,
vagy egyáltalán bármivel. Egykedvében
újra és újra
csak eltűnik az árral.

 

GOMBA

Dermedt fülébe
dohányfüstöt fújok.
Fent fecske szökell.

A kéj: gomba -
gyökértelen, virágtalan
bárhol felcseperedik.

Fémkarika himbál
füléből, rozsdája
izzik setéten.

 

DÉLUTÁN

Hajam hull, gyorsan -
délután indulok is
Kis-Ázsiába.

 

A FELEJTÉS TENGERE

A jövő, a múlt,
a felejtés tengere:
kibillent jelen.

Nap szeli ketté
vizét - az egyik felét
már palackozták.

Szétnyílt lábakkal
egy nő érzi a parton:
emlékezet-rák

araszol combján -
szeretője
fuldoklik valahol…

Álomban úszó
ifjúság, homokruhástól
ugrik egymásnak.

 

LENNÉK

Minden élők közt
egy szem édesburgonya,
frissen kiásva.

 

SZITÁLÓ ESŐ

Csepegő sövény
árnyába macska olvad -
lyukas emlékezet.

A régholt állat
földbe vájt karma - az idő,
minden tű foka…

Cicák közt öreg hölgy -
gyűrt számla - egy nevet
próbál felidézni.

 

FELHŐ

Én derűs vagyok
bármi történik - pamat
a tündöklésben.

 

KŐFAL

Virág fakad a sziklából, hol
esőben-szélben
kutya szimatol, megcéloz egy rést -
párás lepke-kifutópálya -;
odatúl gyerek tapicskol.

A papír-ellenző megett
egy nő lábai, fürgén, fehéren.
Ne több vágyat!, beérem ennyivel.

Később látom őt,
hátán összekulcsolt kézzel -
valóban semmit sem visszautasítva
üdvözli a napot
combjai közt.

Egy aranyeső-ág még,
a kőfal közelében…

 

VALAMI KIS NAPFÉNY

Tetszhalott erdei fák,
avarral ravatalozott föld.
Jókora hordalék-kupacon piros szvetteres nő várakozik.

A nap épp csak visszfényével van jelen;
a nő arcán egy rőt levél vibrál.

A férfi csöndben jön, melléhever.
A nő hamarosan nekilódul, egymagában, szatyrát himbálva.

A férfi imádkozik (hangja most hallható),
mindezt mintha csak így rendelte volna a távozó.

Fent valahol repülőgép mormol,
s ő hosszan szív cigarettájából.

Két halott levél szertesodródik.

 

TÁVOLLÉT

Csak mondd azt:
"Úton van" - otthon már
ötmilliárd éve!