Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
« Japán költészet

TAKAHASI SINKICSI (1901-1981) VERSEI
Bakos Ferenc fordításai
(Nagyvilág, XXXV. évfolyam 6. szám, 1990. június, 843-846, 942. oldal)

TAKAHASI SINKICSI japán zen-költő 1901-ben született a Sikoku sziget egy kis halászfalujában. Dada c. regénye 1924-ben jelent meg. Izgatás vádjával lecsukták. Dadaista verseskötetét is rendőrségi rács mögött tépte össze. 1928-tól tizenhét éven át a zen-nek élt egy rinzai kolostorban. Negyvenéves korában elérte a szatori (megvilágosodás) állapotát. Összegyűjtött verseiért 1973-ban elnyerte a legrangosabb japán művészeti díjat. Szülőfalujának polgárai egy tengerparti kőre vésték Távollét c. versét. Alábbi költeményei az angol nyelven kiadott Zen Poetry c. kötetből valók (Penguin Books, 1981):

 

KAGYLÓ

Semmi, az égvilágon semmi nem
születik,
és nem is szűnik, mondja a kagyló
újra és újra
az üreg mélységes mélyéről.
Testét
a dagály seperte ki - és így?
Alszik
a homokban, száradva napfényben,
fürösztve
holdfényben. Semmi dolga
a tengerrel,
vagy egyáltalán bármivel. Egykedvében
újra és újra
csak eltűnik az árral.

 

GOMBA

Dermedt fülébe
dohányfüstöt fújok.
Fent fecske szökell.

A kéj: gomba -
gyökértelen, virágtalan
bárhol felcseperedik.

Fémkarika himbál
füléből, rozsdája
izzik setéten.

 

DÉLUTÁN

Hajam hull, gyorsan -
délután indulok is
Kis-Ázsiába.

 

A FELEJTÉS TENGERE

A jövő, a múlt,
a felejtés tengere:
kibillent jelen.

Nap szeli ketté
vizét - az egyik felét
már palackozták.

Szétnyílt lábakkal
egy nő érzi a parton:
emlékezet-rák

araszol combján -
szeretője
fuldoklik valahol…

Álomban úszó
ifjúság, homokruhástól
ugrik egymásnak.

 

LENNÉK

Minden élők közt
egy szem édesburgonya,
frissen kiásva.

 

SZITÁLÓ ESŐ

Csepegő sövény
árnyába macska olvad -
lyukas emlékezet.

A régholt állat
földbe vájt karma - az idő,
minden tű foka…

Cicák közt öreg hölgy -
gyűrt számla - egy nevet
próbál felidézni.

 

FELHŐ

Én derűs vagyok
bármi történik - pamat
a tündöklésben.

 

KŐFAL

Virág fakad a sziklából, hol
esőben-szélben
kutya szimatol, megcéloz egy rést -
párás lepke-kifutópálya -;
odatúl gyerek tapicskol.

A papír-ellenző megett
egy nő lábai, fürgén, fehéren.
Ne több vágyat!, beérem ennyivel.

Később látom őt,
hátán összekulcsolt kézzel -
valóban semmit sem visszautasítva
üdvözli a napot
combjai közt.

Egy aranyeső-ág még,
a kőfal közelében…

 

VALAMI KIS NAPFÉNY

Tetszhalott erdei fák,
avarral ravatalozott föld.
Jókora hordalék-kupacon piros szvetteres nő várakozik.

A nap épp csak visszfényével van jelen;
a nő arcán egy rőt levél vibrál.

A férfi csöndben jön, melléhever.
A nő hamarosan nekilódul, egymagában, szatyrát himbálva.

A férfi imádkozik (hangja most hallható),
mindezt mintha csak így rendelte volna a távozó.

Fent valahol repülőgép mormol,
s ő hosszan szív cigarettájából.

Két halott levél szertesodródik.

 

TÁVOLLÉT

Csak mondd azt:
"Úton van" - otthon már
ötmilliárd éve!