Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

30. Ahimszá-szatyászteja-brahmacsar jáparigrahá jamáhá.
30. ... erőszakmentesség; ártalmatlanság, ... igazmondás; szavahihetőség; őszinteség, ... becsületesség; hűtlen kezeléstől való mentesség, ... nemi önmegtartóztatás; mértékletesség; önuralom, ... mentesség a kisajátítási törekvéstől, a birtokvágytól, a birvágytól; mentesség a gyűjtési és szerzési vágytól, a nyereséghajhászástól, ... ezek önuralmak, önmérsékletek; tartózkodási fogalmak.
30. Önmérséklési fogadalmak az erőszaktól, a hazudozástól (valamint hamisságtól és kétszínűségtől), a tolvajlástól, a nemi mértéktelenségtől és a szerzési vágytól való tartózkodást foglalják magukban.

A jóga első két angáját, a jamát és a nijamát szánták arra, hogy a jóga képzés megfelelő erkölcsi alapját biztosítsa. Alapvető jellegükre maga az a tény mutat rá, hogy ezeket a többi anga elé helyezték. Mielőtt a jama-nijamában foglalt erkölcsi képességekkel és általános életmóddal foglalkoznánk, az erkölcsiségnek a jóga-életben betöltött helyéről kell néhány dolgot elmagyaráznunk.
Bármily hihetetlennek hangzik is, a jóga gyakorlásához nincs mindig magasrendű erkölcsösségre szükség. Kétféle jóga van, - az alacsonyabb és a magasabb. Az alacsony rendűbbnek bizonyos pszichikus képességek és a normálistól eltérő erők kifejlesztése a tárgya. Ehhez egyáltalán nem szükséges a jama-nijama transzcendentális erkölcsisége. Valójában akadályt képez, mivel belső összeütközéseket okoz, és a jógit megakadályozza abban, hogy a személyes hatalom és ambíciók követésében előre törjön. Mind Indiában, mind Tibetben, továbbá más országokban is sok olyan jógi él szétszórtan, aki kétségtelenül rendelkezik a természetest meghaladó erőkkel és képességekkel, akit azonban semmilyen erkölcsi vagy jellembeli vonásban sem lehet a közönséges világi embertől megkülönböztetni. Ezek közül némelyik jó ember, önmagára összpontosult vagy hiú és beképzelt, azonban ártalmatlan. Mások, akik már az efféle emberek másik csoportjához tartoznak, nem nevezhetők ártatlanoknak és ártalmatlanoknak. Hajlamosak kétes jellegű tevékenységekben részt venni és amennyiben provokálják őket, árthatnak azoknak, akik útjaikat keresztezik. Van az ilyen jógiknak harmadik osztálya, csoportja is, akik határozottan a bal oldali ösvényen haladnak és őket az árnyék testvéreinek nevezik. Különféle magas fokon kifejlesztett erőik vannak, gátlástalanok és veszélyesek, bár külsőleg vallásosnak látszó életmódot alkalmazhatnak. Azonban bárki, akiben az intuíció kifejlődött, felismerheti az ilyen embereket és a kegyetlenségre, gátlástalanságra, valamint önteltségre, önhittségre való hajlamuk alapján lehet őket a jobbkéz-ösvény követőitől megkülönböztetni.
A jóga-szútrákban kifejtett magasabb jógát nagyon gondosan meg kell különböztetni a fentebb említett alacsonyabb rendű jógától. A magasabb jóga tárgya és célja nem a saját maga felmagasztalása, az önimádat, az önhittség kielégítése, hanem a megvilágosodás és az azt követő megszabadulás az alsóbb rendű élet káprázataitól és korlátozásaitól. Mivel az ilyen megvilágosodás eléréséhez a szádhaka bizonyos olyan fizikai és mentális fegyelemnek kell alávesse magát, amelyek azonosak a balkéz-ösvényen haladók által követettel, a két ösvény bizonyos távon át látszólag párhuzamosan halad. Azonban már korai szakaszban eljön az ideje, hogy az utak gyorsan kezdenek egymástól eltérni. Az egyik az erőnek és a hatalomnak az egyénben történő egyre fokozódó összpontosításához, továbbá az egy élettől való elszigetelődéshez vezet, a másik pedig az egyéni tudatnak az egy tudatba való fokozatos elmerüléséhez és az anyag megkötöttségeitől, rabságától, valamint a káprázattól való megszabaduláshoz vezet. Az előbbinek a reménysége természetesen igen korlátozott és főleg az intellektus birodalmára szorítkozik, míg a másikon, a jobbkéz-ösvényén haladó jógi teljesítményének nincs határa.
A magasabb szintű jóga ösvényén lényeges a magasabb rendű erkölcsiség és az nem a hagyományos típusú erkölcsösség, de még csak nem is az általános vallásos jellegű. Ez az általános tapasztalaton felüli erkölcsösség, amely a természet magasabb, átfogóbb törvényeire alapozódik, és olyan szempontból van megszervezve, hogy az egyénnek a káprázat és a tudatlanság megkötöttségeitől, rabságából való megszabadulását hozza létre. Tárgya és célja nem az alsóbb rendű élet káprázatain belüli korlátozott boldogság elérése, hanem hogy azokon a káprázatokon túlhaladva, az igazi és tartós boldogságot vagy békét érje el. Ezt a gondolatot világosan meg kell érteni, mivel a jóga filozófiájának sok tanulmányozója szükségtelenül tiltónak és keményen kíméletlennek találja a jóga erkölcsét. Képtelenek megérteni, hogy miért ne lehetne olyan erkölcsösség szerint élni, amely megengedi számunkra a világi élet ésszerű örömeit és élvezeteit és ugyanakkor a magasabb rendű békét és tudást is. Ahogy mondani szoktuk, mindkét világból a legjobbat. Egyesek szerint, brahmacsarja összeegyeztethető kellene legyen a mérsékelt szekszuális engedékenységgel és élvezetekkel. Ahimszá lehetővé kellene tegye azt, hogy mások támadásával szemben megvédjük magunkat. A jóga erkölcsi követelményeivel szembeni ilyen kompromisszumok, vagyis megalkuvások, a világi szempontból egészen ésszerűnek látszanak, azonban, ha a jóga filozófiáját bárki gondosan tanulmányozza, rá fog jönni, hogy mennyire teljesen hiábavaló próbálkozás megtartani ennek a világnak az élvezeteit, miközben a nagy káprázatot kísérli meg legyőzni. Ez nem azt jelenti, hogy ezeknek a dolgoknak a teljes feladása nélkül lehetetlen a jóga gyakorlása, azonban amennyiben megkísérli ezeket a megalkuvásokat, a szádhaka a haladás egyik vagy másik fokozatán meg fog állni.
A jóga erkölcsiségére vonatkozóan megértendő másik pont az, hogy az előírt erényeknek sokkal tágabb értelme és mélyebb jelentősége van, mint ami a felszínen megjelenik. Például a jama elnevezéssel jelölt ötféle tartózkodásban minden erény tipikus képviselője valamely erény-csoportnak, vagy osztálynak, amelyeket a tökéletesség magas fokáig kell gyakorolni. Jama címszava alatt a gyilkolás, a lopás, a hazudozás, stb. elleni parancs vagy rendelkezés, még az általános mérték szerint sem képvisel nagyon magas szintet. Minden becsületes, tisztességes és jó egyéntől elvárható, hogy tartózkodik az ilyen társadalomellenes viselkedéstől. Akkor hol van az a magas szintű erkölcsiség, amelyet a magasabb jógában várnak el? Ennek a kételynek az eloszlatása érdekében, - amint arra már fentebb rámutattunk, - emlékezni kell arra, hogy mindegyik erény sokkal átfogóbb jelentőségű, mint ahogyan azt általában vélik. Így ahimszá nem csupán a gyilkosságtól, öléstől való tartózkodást jelenti, hanem azt is, hogy szóban, gondolatban vagy tettben akaratlagosan nem sértünk, nem bántunk, nem okozunk kárt, szenvedést, vagy kínt semmilyen élőlénynek. Tehát ahimszá azt a magas fokú ártalmatlanságot jelenti, amely csak a szenteknél található és bármely átlagos ember, aki megkísérli ezt életében komolyan gyakorolni, hamarosan érezni kezdi, hogy a tökéletes ártalmatlanság megvalósíthatatlan eszmény. Ugyanez igaz a jamában foglalt többi erények esetében is. A II. rész 35-től 45-ig terjedő tizenegy szútrában olvasható, hogy milyen tökéletességi fokig fejleszthetők ki ezek az erények.
Ebből következően világos kell legyen, hogy jama-nijamában előírt erkölcsiség, annak ellenére, hogy egyszerűnek tűnik, mégis igen drasztikus etikai viselkedési szabályt jelent és arra tervezték, hogy elegendően, megfelelően erős alapként szolgáljon a magasabb jóga-életre. Nem az emberi természet felszínes eltévelyedéseivel és kudarcaival bajlódik, továbbá nem csak az a célja, hogy jó, társadalmilag jól beilleszkedő, törvénytisztelő egyéneket alakítson ki. Az emberi természet valódi szikla-alapjaiba hatol be, és ott rakja le a jóga-élet alapjait úgy, hogy az képes legyen a jóga életet jelképező felhőkarcoló roppant nagy súlyát elviselni.
Ennek a hajthatatlan etikai szabálynak fő célja, hogy az átlagos emberi természetből teljesen kiküszöböljön minden azt jellemző mentális és érzelmi zavart. Bárki, aki ismeri az emberi elme működését, könnyen megértheti, hogy nem lehetséges az érzelmi és mentális zavaroktól való megszabadulás, amíg a jama-nijama kifejezésekben foglalt hajlamokat ki nem irtotta, vagy legalább is amíg sikerülni fog elegendő mértékben uralkodni azokon. az emberiség közös és begyökeresedett hibái: a gyűlölet, a becstelenség, a család és a félrevezetés, az érzékiség, a bírvágy és még több ilyen. Ameddig valamely emberi lény alá van vetve az ilyen bűnök durvább vagy finomabb formájának, addig elméje az érzelmi zavarok erőszakos vagy alig észrevehető megnyilvánulásainak prédája marad. Az ilyen érzelmi zavarok végső eredeti ezekben a vétkekben és bűnökben van. Amíg viszont ezek a zavarok az elmére való hatásukat folytatják, addig hasztalan a jóga rendszeresebb és haladottabb gyakorlásába fogni.
Miután általánosságában gondoltuk végig a jama-nijamát, most röviden beszéljük meg a II. rész 30-as szútrájában szereplő öt erkölcsi tulajdonság jelentőségét. Mivel a kezdő számára ez a legfontosabb dolog, részletesebben fogjuk megtárgyalni.
Ahimszá: Az erőszakmentesség és ártalmatlanság az élet egységét alapul vevő felismerésből kiinduló beállítottság és viselkedési mód, minden élőlény iránt. Mivel a jóga filozófiája az egy élet tanára alapozódik, könnyen felismerhető, hogy miért kell a külső viselkedésünket, az élet e mindent átölelő törvénye szerint alakítanunk. Ha ezt az alapelvet teljesen megértettük, akkor sokkal könnyebb lesz ennek az eszménynek életünkben való alkalmazása.
Anélkül, hogy komoly erőfeszítést tennénk, sokan kezdenek képzelt problémákat létrehozni, és akadémiai vitákba bonyolódnak arról, hogy mi is valójában ahimszá, és hogy mennyire alkalmazható a gyakorlati életben. Ez azért rossz módja a probléma megközelítésének, mert viselkedésünkre vonatkozóan nem lehet kemény és gyors szabályokat, törvényeket lefektetni, rögzíteni. Az élet minden helyzete egyedi és friss életszerű megközelítést igényel. Ami valamilyen különleges körülmények között helyes, az összes tények mérlegelésével és egyenleg készítésével nem határozható meg mechanikusan. A minden körülmények közötti helyes cselekvés jó meglátása, fejlett és tisztult buddhi, vagy megkülönböztető képesség eredménye, és az elménk komplexumai által nem akadályozott buddhi működése, csupán a helyes dolog mindenáron való végzésének hosszas gyakorlása után lehetséges. Csakis a helyes dolog megtétele adhat erőt, hogy a jövőben is a helyeset tegyük, és hogy megszerezzük a helyes meglátásának képességét. Nincs más út. Így hát az a szádhaka, aki ahimszá gyakorlásában kívánja magát tökéletesíteni, félre tesz minden akadémiai megfontolást, szigorúan ügyel az elméjére, érzelmeire, szavaira és tetteire és elkezdi azokat eszményeinek megfelelően szabályozni. Amint sikerül az eszményeit a gyakorlatba átvinni, lassanként, fokozatosan felfedik magukat a gondolataival, érzelmeivel és tetteivel járó kegyetlenségek és igazságtalanságok, látása kitisztul és a minden körülmények közötti helyes magatartás intuitiven válik ismertté. Az ártalmatlanságnak ez a látszólag negatív eszménye, a szeretet pozitív és dinamikus életévé alakul át és minden élőlény iránti gyengéd együtt érzésben, valamint gyakorlati formájában, a szolgálatban nyilvánul meg.
Szatya: az ezzel a kifejezéssel jelölt második erkölcsi tulajdonságot, úgyszintén sokkal átfogóbb értelemben kell venni, mint a pusztán igazmondás és megbízhatóság. Valójában minden túlzás, étértelmű beszéd, mellébeszélés, csűrés-csavarás, színlelés, nagyra vágyás, hivalkodás, pózolás és hasonló hibák szigorú kerülését jelenti, amelyek benne vannak mindabban, amit akkor mondunk, vagy olyankor teszünk, amikor a dolgok nem felelnek meg pontosan annak, amit igaznak tudunk. A merő hazugság rossznak számít a civilizált társadalomban, azonban a szóbeli hamisságnak sok olyan változata létezik, amelyet konvenciókkal telített életünkben nem tekintenek kifogásolhatónak, vagy elítélendőnek. Azonban a szádhaka életéből mindezeket teljesen ki kell küszöbölni. Miért olyan fontos a jóga szerinti életben az igazmondás, vagyis a megbízhatóság? Először is azért, mert a hamisság sok különféle formája, mindenféle szükségtelen komplikációt okoz az életünkben és ezért az elmében lévő zavarok állandó forrása. Az olyan ostoba ember számára, akinél az intuició elhomályosult, a hazugság a legegyszerűbb és legkönnyebb módja nem kívánatos helyzetből vagy nehézségből való kiszabaduláshoz. Képtelen meglátni, hogy valamely nehézség ilyen módon való megkerülésével, sok más komolyabb természetű nehéz helyzetet hoz létre. Bárki, aki figyelemmel kíséri a saját gondolatait, és tetteit, észre fogja venni, hogy egy hazugság általában számos más, azt támogató hazugságot követel és minden erőlködése ellenére, a legtöbb esetben az események olyan váratlan fordulatot vesznek, hogy előbb-utóbb kiderül a hazugság. Ez az erőlködés, hogy a hamisságot és a hamis látszatot fenntartsuk, különös feszültséget okoz a tudat alatti elménkben és mindenféle emócionális zavar táptalaja. Az átlagos ember, aki konvencionális képmutatásban éli életét, természetesen nem veszi észre az ilyesmit. Csak amikor az igazságosságot kezdi gyakorolni, akkor kezdenek szemei előtt a hamisság finomabb formái lelepleződni. Természeti törvény az, hogy amikor bármely hiba vagy bán durvább formáit már kiküszöböltük, akkor ébredünk annak finomabb formái tudatára.
A fenti megfontolások mellett azért is kell a szádhakának az igazmondást és a megbízhatóságot gyakorolni, mert az feltétlenül szükséges a buddhikus képesség vagy intuíció kibontakoztatásához. A jóginak számos olyan problémával kell szembe néznie, amelyek megoldása nem található sem a kézi könyvekben, sem a helyes gondolkozáson alapuló következtetésekben. Ezen problémák megoldására rendelkezésre álló egyetlen eszköz a felhőtlen, el nem homályosult, vagyis tiszta buddhi vagy intuíció. Mármost semmi nincs, ami annyira elhomályosítja az intuíciót, és gyakorlatilag megszünteti a működését, mint a hamisság bármilyen formája. Ha valaki a jógát a teljes igazságosság, igazmondás és megbízhatóság erényének elsajátítása nélkül kezdi el gyakorolni, olyan emberhez válik hasonlóvá, mint aki minden fényforrás nélkül indul el éjszaka a dzsungelt kutatni. Semmije nincs, ami nehézségeiben irányíthatná őt, és az árnyék-testvérei által létrehozott káprázatok félre fogják vezetni. Ezért kell a jóginak előbb a tökéletes igazságosságot magára öltenie, mind gondolatban, mind szóban és cselekedetben, mert az ilyen vérten semmilyen káprázat nem képes áthatolni.
Ezeket a hasznossági megfontolásokat félre téve, a jógi tökéletesen őszinte és egyenes életének feltétlen szükségessége, magának a valóságnak a természetéből következik, amelyre a mi életünk és a világegyetem is alapozódik. Ez a valóság lényeges természetében szeretet és az igazságosság és a kettő nagy alapvető törvényszerűségei által fejeződik ki, ami végül is mindent meghódit. Amennyiben erőfeszítéseit siker kell koronázza, - a valóságot kereső jógi külső és belső élete szigorúan meg kell feleljen a természet ezen alaptörvényeinek. Bármi, ami a szeretet törvénye ellen van, kizökkent bennünket e törvénnyel való harmóniából és előbb vagy utóbb, magunknak okozott sok szenvedés árán visszahúz bennünket. Ezért olyan kedvelt az ahimszá. Ugyanígy, a hamisság bármilyen formája az igazság alapvető törvényével esetleg meglévő harmóniából zökkent ki bennünket és valamilyenfajta mentális és érzelmi feszültséget hoz létre, ami megakadályoz bennünket az elménk harmonizálásában és megnyugtatásában, lecsendesítésében.
Aszteja: ez szó szerint a lopástól való tartózkodást jelenti. Itt is nagyon átfogó értelemben kell a szót vennünk és nem csupán a büntető törvénykönyv értelmében. Azok közül, akik valamelyes erkölcsi érzéket fejlesztettek ki, kevesen mennek el a tényleges lopásig, azonban a szigorúan vett erkölcsi szempontból véve, kevesen értékelhetők teljesen vétlennek. Ez azért van így, mert konvenciókkal telített életünkben, az illetéktelen kisajátítás sok közvetett és finomabb formája fölött hunynak szemet és igencsak érzéketlen lelkiismeretünk nem érzi magát eléggé zavartnak, amikor ezekben a gyanús tranzakciókban részt veszünk. Az úgynevezett civilizált ember nem engedi meg magának, hogy közebédről való távoztában, ezüstkanalat tegyen a zsebébe, azonban lelkiismerete nem fogja eléggé piszkálni, amikor kötelesség végzésért külön juttatást ad vagy fogad el.
Az aszteja fogalmát ténylegesen nem csak a lopástól való tartózkodásként kell értelmezni, hanem az illetéktelen kisajátítás mindenféle fajtájától való tartózkodásként. A leendő jógi nem engedheti meg magának, hogy bármit elvegyen, ami ténylegesen nem az övé, nemcsak pénz, vagy javak formájában, hanem az olyan megfoghatatlan és mégis nagyra értékelt dolgokban is, mint az általa el nem végzett dolgok és feladatok érdeme, valamint olyan előnyök, amelyek ténylegesen nem illetik meg. Csak amikor valaki az illetéktelen kisajátítás iránti hajlam durvább formáit már bizonyos mértékben kiküszöbölte, akkor kezdi a tisztességtelenség finomabb formáit felfedezni, amelyek bele vannak szövődve az életünkbe, és amelyek felől alig vagyunk tudatosak. A jóga magasabb ösvényeire törekvőnek addig kell rendszeresen a nem kívánatos hajlamok fokozatos kiküszöbölésében haladni, amíg azok utolsó nyomait is eltávolította és az elméjét megtisztította és ezért az megnyugodott és elcsendesedett. Szépművészetként gyakorolja ezeket az előírt erényeket, az erkölcsi alapelveknek, a mindennapi élet problémáihoz való alkalmazás mind nagyobb finomsága céljából.
Brahmacsarja. A jama-nijama keretében gyakorolt összes erények közül ez tűnik a legijesztőbbnek, és a jóga filozófiájában mélyen érdekelt sok komoly tanulmányozó szemérmesen küzd, és szenved az életében való gyakorlati alkalmazásától, mert attól fél, hogy fel kell adni a nemi élvezeteket. Sok nyugati író kísérelte meg a probléma olyan megoldását, hogy brahmacsarja liberális értelmezését javasolták, és úgy vették, hogy az nem teljes megtartóztatást jelent, hanem a törvényes házasságon belüli szabályozott, mértékletes, józan engedékenységet. A keleti tanulmányozó, aki jobban ismeri a jóga-élet hagyományait, és tényleges feltételeit, nem követi el ezt a hibát. Tudja, hogy a tényleges jóga-életet nem lehet az önmagunk iránti engedékenységgel, valamint a nemi élet élvezeteivel járó életerő pazarlással összekombinálni, és hogy választania kell a kettő között. Nem követelhetik tőle, hogy azonnal adja fel a nemi életet, azonban teljesen fel kell adnia, mielőtt a magasabb jóga pusztán elméleti tanulmányozásától, - de még az előkészítő természetű jóga-gyakorlatoktól is eltérő komoly gyakorlásba kezd.
A komoly és haladott tanulmányozó számára igen szánalmasnak és szívszaggatónak tűnik, a világi élet örömeinek és a magasabb rendű élet békéjének és a transzcendens tudásnak összeegyeztetésére irányuló vágy. Ez a jóga szerinti élet valóságaira vonatkozó értékek iránti érzék hiányát és ezért az ilyen magasabb életvitelre való alkalmatlanságára mutat. Akik az érzéki örömöket egyenlőnek vagy éppen összehasonlíthatónak tekintik a magasabb életnek azzal a békéjével és üdvösségével, amelyre a jógi törekszik és ennek következtében tétováznak az előbbi feladásában, azoknak még erős intuíciót kell kifejleszteniük, amely azután egyértelműen megmondja nekik, hogy puszta árnyékot kell feláldozniuk a valódi dologért, múló érzést az élet legnagyobb ajándékáért. Az a tanulmányozó, aki tétovázik ilyen örömeinek feladása tekintetében, vagy megalkuvást keres, tegye fel saját magának őszintén a kérdést, hogy vajon hiszi-e, hogy egy olyan ember, aki a szenvedélyei rabja, valóban alkalmas-e elindulni erre az isteni kalandra és a belülről kapott válasz világos és egyértelmű lesz.
Így hát ez az első dolog, amit brahmacsarjával kapcsolatban meg kell érteni.A magasabb jóga gyakorlása, a nemi élettől való teljes tartózkodást igényli és itt semmilyen megalkuvás nem lehetséges. Természetesen sok olyan anga van a jógában, amelyet a leendő jógi az előkészület útján bizonyos mértékig gyakorolhat, de határozottan és rendszeresen elő kell késztítse magát, nemcsak a fizikai engedékenység és kielégítés teljes feladására, hanem még a nemi élvezetekkel kapcsolatos gondolatok és érzelmek feladására is.
Az ezzel kapcsolatos második pont az, hogy brahmacsarja tágabb értelmében nem csak a nemi élvezetektől való tartózkodást jelenti, hanem mindenféle érzéki örömök iránti sóvárgástól való szabadságot is. Az érzéki örömök követése annyira része életünknek és boldogulásunkért olyan mértékben függünk ezeken, hogy bárkinél egészen természetesnek és kifogástalannak veszik az ilyen örömökben, a mértékletesség és a társadalmi kötelezettségek keretein belüli elmerülést. Az illatszerek használata, az ínyencség örömeibe való elmerülés, a szőrmék viselete és az érzékek hasonló élvezetei, annyira általánosak, hogy még ott sem tapad vád az ilyen örömök követéséhez, ahol számtalan élő teremtmény borzasztó szenvedésével járnak. Mindezt természetesnek veszik, és kevés ember fordít akár csak futó gondolatot is ezekre a dolgokra. A világ általános életét élő ember számára nem számítanak igazán azok a mérsékelt élvezetek, amelyek nem járnak más teremtmények szenvedésével. Ezen a fokon, ezek a normális élet részei. Azonban ezek a látszólag ártatlan örömök, a leendő jógi számára ártalmasak. Nem azért, mintha valami "bűnös" lenne bennük, hanem azért, mert állandó mentális és érzelmi zavarok lehetőségeit hordozzák magukban. Azok közül, akik megengedik, hogy az "érzékek tárgyai" vonzzák őket, senki nem remélheti, hogy azoktól a gondoktól és aggodalmaktól szabadon élhetnek, amelyek a világi ember életére jellemzőek. Amellett, hogy a mentális zavarok állandó forrása, az érzéki örömök követése az akarat aláásására hajlik, továbbá fenntartja a jóga-eszmény teljes szívvel való követésével szembe szálló elmebeli beállítottságot.
Mindenesetre szükséges megérteni, hogy valójában mi az érzéki örömök feladásának célja. Amíg a világban élünk, és az érzékszervekre ható mindenféle tárgyak között mozgunk, elkerülhetetlen, hogy mindenféle érzékszervi élvezetet érezzünk. Amikor ízletes ételt eszünk, nem tehetünk róla, ha érzékszervi élvezetet érzünk, - ez az étel ízlelő szemölcsökkel való érintkezésének természetes eredménye. Ezek szerint a jóginak azt a lehetetlen feladatot kell megkísérelnie, hogy kizárja a kellemes érzékeléseket? Nem! Egyáltalán nem. A baj nem az érzékelés érzésében van, ami egészen természetes, és önmagában ártalmatlan, hanem az élvezetes érzékelések tapasztalatainak megismétlődése iránti sóvárgásban. Ez az, amitől óvakodni kell, és ki kell irtani, mivel a vágy (káma) az, ami az elmét zavarja és számszkárákat hoz létre és nem a tényleges érzékelés. A jógi mindenki máshoz hasonlóan, mindenféle tárgyak között mozog, azonban elméje nem ragaszkodik az élvezetet adó tárgyakhoz, és nem taszítódik a kínt okozó tárgyaktól. Ezért nincs rá hatással a tárgyak jelenléte vagy hiánya. Valamilyen tárggyal való kapcsolat bizonyos érzékelést hoz létre, de a dolog a számára ott be is fejeződik.
A ragaszkodásmentességnek ezt az állapotát csak nagyon hosszas és szigorú önfegyelemmel és minden élvezetet adó tárgyról való lemondással lehet elérni, bár néhány kivételes szádhaka számára, aki az előző életeiből erőteljes szamszkárákat hozott magával, ez természetes és könnyen megvalósítható. Vannak, akik megengedik maguknak, hogy abban az önámításban maradjanak, hogy már nem ragaszkodnak az érzékek örömeihez, annak ellenére, külsőleg, látszólag folytatják az élvezetekben való elmerülést. Az ilyen embereket segíteni fogja ennek az önámításnak a szétrombolásában, ha komolyan megkérdezik magukat, hogy miért folytatják az élvezetek iránti engedékenységet, ha már ténylegesen kinőtték azokat. Tény az, hogy az átlagos szádhaka számára csakis az érzékek élvezeteiről való lemondás által fejleszthető ki és próbálható ki az irántuk való közömbösség. Tehát a szigorúság a jóga fegyelem szükséges része. Azok, akik megengedik maguknak, hogy abban a káprázatban folytassák az érzéki élvezetek kellemes életét, hogy "ezek a dolgok őket nem érintik", csupán elhalasztják a jóga eszmény komoly követése iránti erőfeszítést. A világi beállítottságú ember számára ijesztő ez a szigorúság, vagy éppen értelmetlennek tekintik, és sok esetben csodálkoznak, hogy a jógi tulajdonképpen miért is él. Azonban a jógi számára ez a ragaszkodásoktól való mentesség, az elme meghatározhatatlan békéjét és azt a belső erőt hozza magával, amely mellett az érzékek örömei elviselhetetlennek tűnnek.
Aparigraha. Ezt a kifejezést néha a kapzsiság hiányának fordítják, azonban a bírvágytól való mentesség jobban fejezi ki a mögötte lévő fogalmakat. Ahhoz, hogy megértsük, miért lényeges a leendő jógi számára életének e hajlamát kiküszöbölni, csupán el kell gondoljuk azt a roppant nagy hátrányt, amit ez a hajlam életünkben jelent. A világi javak gyűjtésének hajlama annyira erős, hogy úgyszólván az emberi élet alapvető ösztöneként kell tekinteni. Amíg a fizikai világban élünk, a testünk fenntartásához néhány lényeges dologra van szükségünk, bár a lényeges és nem- lényeges viszonylagos kifejezések, és úgy tűnik, nincs határa az élethez szükséges dolgok lefaragásának. Azonban mi nem elégszünk meg az élet szükségleteivel. Nekünk luxus dolgok kellenek. Ezek nem a testünk és lelkünk együtt tartásához szükségesek, hanem a kényelmünk és az élvezeteink, örömeink fokozatát célozzák. Azonban a fényűzési tárgyaknál sem állunk meg. Amikor már minden eszköz a rendelkezésünkre áll, amellyel életünk hátra lévő részére minden lehetséges kényelmet és élvezetet biztosítottunk, még mindig nem vagyunk megelégedve és folytatjuk a gazdagság és a vagyoni tárgyak halmozását. Azt lehetne hinni, hogy egy emberi lénynek elegendő egy hely a valódi szükségleteihez, azonban akinek már van egy háza, az még néhány másikat épít. Ezek a külön dolgok természetesen nem szolgálnak semmilyen más célt, csak azt, hogy gyermekes hiúságunkat kielégítsük és azt a vágyat, hogy embertársainknak fölényünket biztosítsuk. A gazdagodás vágyának nincs határa és korlátlan az anyagi dolgok iránti igény, amelyeket magunk körül szeretünk tudni és ezért ezekben az esetekben nyilvánvalóan olyan ösztönnel van dolgunk, amelynek semmi köze a józan észhez, és okos gondolkodáshoz.
Itt nem szükséges megbeszélnünk azokat a komplikációkat, amelyeket ez az emberi ösztön a társadalmi és gazdasági területeken okoz a világban, azonban az egyén életében ennek az ösztönnek olyan hatása van, ami miatt a leendő jógi életében kiküszöbölése feltétlenül szükségessé válik. A belevont tényezők közül néhányat vizsgáljunk meg. Először is olyan dolgok, és tárgyak gyűjtésére kell időt és energiát fordítani, amelyekre igazából nincs is szükség. Azután az összegyűjtött dolgok fenntartására és óvására kell ugyanígy időt és energiát fordítani, miközben az élet gondjai, aggodalmai és félelmei az összegyűjtött dolgok arányában fokozódnak. Azután gondoljunk a dolgok esetleges elvesztése miatti állandó félelemre, továbbá amikor időnként el is vész némelyik, micsoda kín és gyötrelem származik belőle, és mennyi sajnálkozás van, amikor végül is búcsút kell mondani ennek a világnak. Most mindezeket adjuk össze és nézzük meg, milyen óriási idő, energia és mentális erőpocsékolással jár ez az egész. Senki, aki komolyan törekszik az élet mélyebb problémáinak megértésére, nem engedheti meg magának, hogy ilyen módon herdálja el korlátozott lehetőségeit. Ezért a leendő jógi minden tulajdonát és igényét a minimálisra csökkenti, és életéből kiküszöböl és eltávolít minden olyan szükségtelen gyűjtést és halmozást, valamint tevékenységet, amelyek szétforgácsolják az energiáit, továbbá emeljék az elme állandó zavarának forrásai. Megelégszik azzal, ami a karma törvényének természetes működése által jön hozzá.
Azonban rá kell mutatni arra, hogy valójában nem a bennünket körül vevő dolgok mennyisége az, ami számít, hanem a mi beállítottságunk azok irányába. Lehet csak néhány dolog a birtokunkban, de bírvágyunk ösztöne ennek ellenére nagyon erős lehet. Másrészt dúskálhatunk a gazdagságban, és mégis szabadok lehetünk a birtoklás érzésétől.
Ezt a tételt a hindu szentírásokban sok történettel illusztrálják, például jól ismert történet Janakáé, aki palotában lakott és mellette a remete pedig egy kunyhóban. Lehet a legfényűzőbb körülmények között lakni a birtoklás minden érzése nélkül és készen, hogy a legkisebb tétovázás nélkül mondjon le mindenről. Azonban annak ellenére, hogy ez lehetséges, mégsem könnyű és a leendő jógi jól tenné, ha minden szükségtelen dologtól megszabadulna, mert csak így tanulhatja meg, hogy egyszerű és szigorú életet éljen. Még ha nem is ragaszkodik a tulajdonaihoz, akkor is időt és energiát kell a holmijai rendben tartására fordítania, és ezt nem engedheti meg magának.
Azonban világosan meg kell érteni, hogy ezen erény kultiválásának szükségessége főleg a ragaszkodás-mentes elmeállapot biztosításában van. A fentebb hivatkozott további előnyök, bár fontosak, járulékos természetűek.

31. Dzsáti-desa kála szamajánavaccshinnáhá szárvabhaumá mahá-vratam.
31. … társadalmi osztály; születési típus (által), … hely, … idő, … (és) alkalom; körülmény; feltétel, … nem-korlátozott, minősített vagy feltételes, … minden fokozatra kiterjedő vagy alkalmazódó, … a nagy fogadalom.
31. Társadalmi osztály, idő, vagy alkalom által nem feltételezetten és minden fokozatra kiterjedően, ez (az öt fogadalom) alkotja a nagy fogadalmat.

Miután Patanydzsali a II. rész 30. szútrájában leírja azt az öt alapvető erényt vagy tulajdonságot, amelyet a leendő jóginak gyakorolni kell, most olyan újabb alapelvet vázol, amelynek fontosságát általában nem értik. Bármilyen erény gyakorlása közben vannak olyan alkalmak, amikor kételyek támadnak, vajon megfelelő-e vagy tanácsos-e azt a bizonyos erényt, abban a bizonyos létrejött helyzetben gyakorolni. Azokba a helyzetekbe, a társadalmi osztályra, a helyre vagy az alkalomra vonatkozó megfontolások bonyolódhatnak bele és a szádhakának nehéz lehet eldöntenie, hogy azon körülmények között mit is tegyen. Ennek illusztrálására vizsgáljuk meg a következő feltételezett helyzetet. Egyik barátodat, akiről tudod, hogy ártatlan, akasztani viszik, azonban egyetlen hazugsággal megmenthető lenne. Ebben az esetben mond ki a hazugságot, vagy nem? (Alkalom.) A hindu varnásrama dharma szerint, a gazdaság és vagyon gyűjtése és megfelelő szétosztása a vaisja kaszthoz tartozó dharmája. Ezért, ha valamely vaisja jógi szeretne lenni, engedje el, mondjon le az aparigraha-ra vonatkozó fogadalmáról és folytassa a vagyon felhalmozását? (Osztály,) Hazád egy másik országgal áll hadban. Csatlakozzál a hadsereghez és értsék egyet az ellenséges nemzet gyilkolásával, ahogyan azt tőled elvárják? (Idő.) Arktikus vidékre kell menned, ahol ahhoz, hogy ehessél, állatokat kell ölnöd. Módosíthatod-e azon különleges körülmények között, amelyekbe kerültél az ahimszára vonatkozó fogadalmat? (Hely.) A leendő jógi életében százával merülhetnek fel ilyen kérdések és néha kétségei lehetnek, hogy vajon az öt fogadalmat szigorúan kell-e alkalmazni, vagy bizonyos különleges körülmények között kivételt tehet-e. Ez a szútra minden kétséget kizár azzal, hogy teljesen világossá teszi, semmilyen kivétel nem lehetséges a nagy fogadalom gyakorlásában, ahogyan az öt fogadalmat együttesen nevezik. Nagy kényelmetlenségekbe kerülhet, továbbá ezen fogadalmak betartásáért nagy árat fizethet, - amely még a végső halálos büntetést is magában foglalhatja, - azonban ezen fogadalmak egyike sem szeghető meg semmilyen körülmények között. Még ha életét is kell áldoznia fogadalma betartásáért, emelt lélekkel menjen át a megpróbáltatáson, azzal a szilárd meggyőződéssel, hogy az ilyen körülmények között beáramló roppant szellemi erő, messze meghaladja egyetlen élet elvesztésének megpróbáltatását. Aki az élet végső misztériumainak megoldására indult el, a helyes megcselekvése közben sok esetben kell életét áldozza, azonban a kockán lévő roppant teljesítmény természetét tekintve, egy vagy akár két élet elvesztése nem számít igazán ember fölötti teljesítménynek. Emellett tudnia kell, hogy a világegyetemet törvény irányítja, és hogy az igazság alapján állva, semmi meg nem érdemelt bántódás nem érheti azt, aki a helyeset igyekszik tenni. Amennyiben ilyen körülmények között szenvednie kell, az rendszerint a múltból származó karma és ezért jobb azon a kellemetlen tapasztalaton túl lenni és mindenkorra letudni azt a karmikus kötelezettséget. A felmerülő problémák általában a végsőkig való kipróbálásunkat célozzák, és amikor elszántuk magunkat a helyes dolog bármi áron való megtételére, akkor azok a legváratlanabb módon oldódnak meg.
Míg az alapelveinkhez való ilyen megalkuvás nélküli hűség egyrészről nem teszi könnyűvé a nagy fogadalom követelését, és esetenként nagy nehézségekkel járhat, másrészről nagyon nagymértékben egyszerűsíti az életünk és viselkedésünk problémáját. Teljesen kiküszöböli a miként cselekvés nehéz döntését, azokban a sokféle helyzetekben, amelyekben a szádhaka magát találhatja. A fogadalom egyetemessége nem tesz lehetővé olyan kibúvót, amely által elméje menekülésre kísértheti, és a legtöbb esetben, cselekvési iránya teljesen világos lesz. Tudván, hogy számára nincs más nyitott út, tétovázás nélkül követheti a helyes utat.
Itt azonban meg kell jegyezni, hogy bár a helyes cselekvésre késztetést kap az, hogy minden esetben mi a helyes, az ő döntésére van bízva. Azt kell tennie, amit helyesnek gondol, és nem azt, amit mások mondanak neki. Amennyiben abban a hitben, hogy a helyeset teszi, rosszat tesz, a természet szenvedése által fogja őt megtanítani. Azonban a minden áron helyeset tenni akarása fokozatosan meg fogja tisztítani a látását és arra a fokozatra fogja vezetni, ahol tévedéstől mentesen láthatja a helyzetet. A helyes meglátása a helyes cselekvésétől függ. Itt van a jógi életében az igazság szerinti élet roppant jelentősége.

32. Saucsa-szamtosa-tapaha-szvádhjájesvara-pranidhánáni nijamáhá.
32. … tisztaság; rendesség, … megelégedettség, … szigorúság; józan mértékletesség, … ön-tanulmányozás; a belső Én ismeretéhez vezető tanulmányozás, … (és) önátadás; megnyugvás Istenben, … (állandó) szabályok.
32. Tisztaság, megelégedettség (nyugodt derű), szigorúság (józan mértékletesség), önmagunk tanulmányozása és önátadás képezik a szabályokat.

Ezzel a nijamához, a jóga- fegyelem második angájához jutottunk, amely a jóga szerinti élet alapjainak lerakására szolgál. Mielőtt az ebben a szútrában felsorolt nijama öt elemével foglalkozunk, szükséges, hogy a jama és a nijama közötti különbségeket fontoljuk meg. Felszínesen vizsgálva, mind jamának, mind nijamának az a közös célja, - hogy úgy változtassa át az alsóbb természetet, hogy az megfelelően szolgáljon a jóga szerinti élet eszközéül. Azonban a két megállapításban foglalt elemek közelebbi tanulmányozása, azonnal fel fogja fedni a szádhaka jellemében szükséges változások megvalósítása érdekében végzett gyakorlatok általános természetében lévő különbségeket. A jama-ban foglalt gyakorlatok általában véve erkölcsiek és tiltóak, míg a nijamában lévők fegyelmezők és alkotóak. Az előbbi a jóga szerinti élet etikai alapjainak lerakását célozza, míg az utóbbi a szádhaka életének, az ezután a következő jóga-fegyelem erős igénybe vételéhez szükséges megszervezését célozza.
Jama és nijama általános célja közötti ilyen különbség, maguknak a gyakorlatoknak a természetében is megfelelő különbségeket von maga után. A jamával kapcsolatos nagy fogadalom betartásához nem kívánják a szadhakától, hogy bármit tegyen. Nap-mint nap elvárják tőle, hogy az életében lévő eseményekre és történésekre jól meghatározott módon reagáljon, de az életében felmerülő alkalmak száma és jellege, - amely az öt erény gyakorlását követeli meg tőle, - természetes módon az ő körülményeitől függenek majd. Ha például elmegy, és mint egy aszkéta egyedül él a dzsungelben, akkor alig lesz bármilyen alkalma ezen erények gyakorlatba vitelére. A nagy fogadalom állandóan kötelező lesz a számára, azonban azt mondhatjuk, hogy gyakorlási lehetőség hiányában működésképtelenné válik.
Nem így van a nijama esetében, amely olyan gyakorlati életet ajánl, hogy a szádhakának napról napra rendszeresen át kell küzdenie magát, - bármilyen körülmények közé is kerüljön. Még ha minden társadalmi kapcsolattól teljesen el is lenne szigetelve, akkor is ugyanolyan szükséges maradna ezeknek a gyakorlatoknak a végzése, mintha nyüzsgő embertömegek között élne.
Saucsa: Nijama első eleme saucsa, vagyis a tisztaság. Mielőtt megértenénk, hogyan kell természetünk megtisztításának problémájával bánni, világossá kellene tennünk a tisztaságra vonatkozó elgondolásainkat. Mi a tisztaság? A jóga filozófiája szerint az egész világegyetem, mind a látható, mind a láthatatlan, az isteni tudattól áthatott isteni élet megnyilvánulása. Az isteni látomásban részesült megvilágosodott bölcs vagy szent számára, az atomtól valamely Brahmánda Isvarajág, - vagyis egy naprendszer uráig, - minden az isteni élet eszköze, hordozója és ezért tiszta és megszentelt. Ezért magasabb szempontból, abszolút értelemben semmi sem tekinthető tisztátalannak. Így, amikor életünkkel kapcsolatban, a tiszta és a tisztátalan szavakat, vagyis kifejezéseket használjuk, nyilvánvalóan viszonylagos értelemben használjuk azokat. Itt azt a szót, hogy tisztaság, a tudathordozóinkkal kapcsolatban használjuk, és ezt nemcsak a fizikai érzékszervekkel megismerhető testünkre vonatkozóan, hanem a fizikain túli tudathordozóinkra vonatkozóan is, amelyek az érzelmeink, gondolataink és más szellemi képességeink eszközéül szolgálnak. Egy tudathordozóhoz viszonyítva, valami akkor tiszta, ha azt a tudathordozót képessé teszi vagy segíti, hogy azon a bizonyos fejlődési fokon, hatékonyan szolgáljon az iisteni élet eszközéül. Viszont akkor tisztátalan, ha annak az életnek a teljes kifejeződésében akadályozza, vagy nehézségeket okoz a tudathordozó működésének gyakorlásában. Ezért a tisztaság egyáltalán nem abszolút, csupán funkcionális és az élet által elérni szándékolt következő fejlődési fokozathoz viszonyított. Ezért a tisztaság, valamely egyén tudathordozóiból mindazon elemek és működések eltávolítását jelenti, amelyek a megfelelő működésükben és a tekintetbe vett cél elérésében akadályozzák. A jógi számára ez a cél az önmegvalósítás, azáltal, hogy egyéni tudatát a legfelsőbb tudatába meríti, vagyis a jógaszútra értelmében eléri a kaivalját. Ezért a jógi számára a megtisztulás, kifejezetten azt jelenti, hogy olyan módon tartja fenn, tartja karban és alakítja át a tudathordozókat, hogy azok fokozottan szolgálhassák ezt az egyesítést.
Annak ellenére, hogy működési jellegű, a tisztaság nagymértékben annak az anyagnak a működésétől függ, amiből egy bizonyos tudathordozó össze van állítva. A tudathordozó működésének hatékonysága nem csupán szerkezeti szervezettségén múlik, hanem a beleépített anyag természetén is. A tudatnak valamely tudathordozó általi kifejezését, kifeszített fémhúr által létrehozott különféle hangok keltéséhez lehet hasonlítani. Tudjuk, hogy a létrehozott hang három tényezőtől függ, éspedig a fém természetétől, a fémhuzal szerkezetétől (átmérője és hossza), valamint a ráható feszítő erőtől. Valamely tudathordozónak a tudat különböző állapotaira való reagálási képessége ugyanígy függ az anyagától, a fejlődés eredményeként fokozódó szerkezeti összetettségétől, valamint az érzékenységétől.
Az ok, hogy a tudathordozó anyaga miért határozza meg bizonyos mértékig az eszköz rezgési képességeit, abban a tényben keresendő, hogy az anyag és a rezgési képesség a természetben szétválaszthatatlanul összekapcsolódik. Minden anyagfajta bizonyos korlátozott rezgéstartományra rezonál. Ezért, ha az emberi tudat mélyebb (vagy magasabb) rétegeinek megfelelő magasabb és finomabb rezgéseket, az alsóbb tudathordozó eszközökbe kívánjuk lehozni, akkor gondoskodnunk kell, hogy a helyes és megfelelő anyagtípus épüljön beléjük.
A dzsivatmá minden alsóbb tudathordozója állandóan változik és a megtisztítás azt jelenti, hogy a testben lévő viszonylag durvább anyagot fokozatosan és rendszeresen, finomabb típusú anyaggal helyettesítjük. A fizikai test esetében viszonylag könnyű a kitisztítás és úgy valósítható meg, hogy élelem és ital formájában a megfelelő anyagféleségekkel látjuk el a testet. A hindu jóga - műveltség szerint három osztályba sorolják az ételeket és az italokat: tamaszikus-ba, radzsaszikus-ba és szátvikusba és annak a jóginak, aki tiszta és kifinomult testet kíván felépíteni, csak a száttvikusnak minősített ételek és italok engedélyezettek. A hús, szesz és a modern étrend annyi más tartozéka, teljesen használhatatlanná teszik a testet a jóga szerinti életre. Ha viszont a törekvő ilyen anyagok bevitelével nehezítette el és durvította meg a testét, akkor ahhoz, hogy megszabaduljon a nem kívánatos anyagtól, és testét megfelelően kifinomítsa, a hosszú diétázás periódusán kell átmennie.
A gondolatok és érzelmek kifejezésére szolgáló finomabb tudathordozó eszközök megtisztítása más és kifinomultabb folyamatokkal végezhető el. E tudathordozók esetében a rezgési hajlamokat minden nem kívánatos gondolatnak és érzelemnek az elméből történő kizárásával lehet fokozatosan megváltoztatni úgy, hogy állandóan és kitartóan magasabb és finomabb természetű gondolatokkal és érzelmekkel helyettesítik. Ahogyan ezeknek a testeknek a rezgései hajlamai változnak, ezzel egyenlő mértékben, bizonyos idő után úgy változik a testek anyaga is, és ha az erőfeszítést elegendő kitartással és hosszasan folytatják, akkor ennek megfelelően tisztulnak meg a tudathordozó eszközök is. Az igazi megtisztulás próbája, az ezekben a testekben felfedezhető természetes rezgési hajlamok vizsgálatával állapítható meg. A tiszta elme könnyen és természetesen gondol tiszta gondolatokat és érez tiszta érzelmeket és nehezére esik a nem kívánatos gondolatok és emóciók fenntartása, ugyanúgy ahogyan a tisztátalan elmének nehezére esik a nemes gondolatokkal és érzelmekkel való foglalkozás.
A finomabb tudathordozók megtisztításához, a hindu szellemi rendszerben ajánlott másik módszer a mantrák és imák állandó használata. Ez a tudathordozók gyakori nagy rezgés-számú vibrációját és a felsőbb szintekről való szellemi erők beáramlását idézi elő, és az így nap- mint nap történő megmozgatás, a különféle tudathordozó eszközökből lassanként mintegy kimos minden nem kívánatos elemet. Ebből látható lesz, hogy a megtisztítás vagy saucsa pozitív gyakorlat, de nem következik be magától. Hosszú időszakon át, naponta kell átmennünk a megtisztító gyakorlatokon. Ezért foglalták a nijamába.
Szamtosa: A nijama gyakorlatsor második tagja szamtosa, amit általában megelégedettségnek fordítanak. A jóga szerinti életre törekvőnek a legmagasabb rendű megelégedettséget kell gyakorolni, mivel e nélkül nem lehetséges az elméjét az egyensúly állapotában tartania. A világban élő átlagos ember egész napon át mindenféle hatásnak van kitéve, és ezekre a hatásokra, szokásai, előítéletei, gyakorlatai, vagy pillanatnyi hangulata alapján reagál, vagy ahogyan mondani szoktuk, a természete szerint. Ezek a visszahatások, a legtöbb esetben, az elmében fellépő kisebb, vagy nagyobb zavarokkal járnak, szinte alig van bármilyen reagálás, amelyet nem -kísérnének az érzelmek, vagy az elme fodrozódásai, felborzolódásai. Alig volt még idő, hogy az egyik benyomás által okozott megrázkódtatás zavara elüljön, amikor egy másik megrázkódtatás ismét kilöki az elmét az egyensúlyából. Az elme néha látszólag nyugodt, azonban ez a nyugalom csak felszínes. A felszín alatt a zavarok olyan alsó áramlata van, amely a felszínesen nyugodt tengerszint alatt bekövetkező hömpölygő áramlathoz hasonlít.
Az elmének ez az állapota nem feltétlenül kellemetlen, és a legtöbb ember természetesnek veszti, de ez egyáltalán nem vezet az egy-pontúságra, és ameddig tart, viksepát kell eredményeznie, amely az elme kifelé fordulásra irányuló erős hajlama. Ezért az állandó zavarnak ezt az állapotát, a szádhaka az akarat, a meditáció, és más rendelkezésre álló eszközök tudatos és határozott gyakorlásával, az állandó egyensúly és nyugalom állapotára kell változtassa. Célja az olyan állapot elérése, amelyben bármi történjen is a külső világban, vagy elméje belső világában, tökéletesen nyugodt maradjon. Célja nem csupán az, hogy a mentális zavarok esetére, vagy amikor bekövetkeznek, megszerezze azok elfojtására vagy lecsillapítására való erőt, hanem, hogy azt a ritkább erőt szerezze meg, amellyel képes bármilyen zavar keletkezésének még csak a bekövetkezését is megelőzni. Tudja, hogy ha megengedte valamely zavar bekövetkezését, sokkal több energiát követel azon teljesen felül emelkedni. De még ha külsőleg gyorsan el is tűnne a zavar, a belső tudat alatti része még hosszú ideig megmarad.
Az egykedvűségnek, higgadtságnak, lelki nyugalomnak ezt a fajtáját csak a tökéletes elégedettség alapjaira lehet építeni, amely az a képesség, hogy akármi történik a szádhakával megelégedett maradjon. Ez az elme rendkívül pozitív és dinamikus állapota, amelynek semmi köze nincs ahhoz a negatív mentalitáshoz, amely a lustaságra és a kezdeményező képesség hiányára alapozódik, és amelyet az emberek világszerte joggal vetnek meg mélységesen. Ez a pozitív állapot, az emberiséget irányító és befolyásoló személyes élvezetek, kényelmek és más megfontolásokkal szembeni tökéletes közömbösségre alapozódik. Célja annak a békének az elérése, amely az embert teljesen túlviszi a káprázat és nyomorúság birodalmán.
E legfőbb, legmagasabb szintű megelégedettség művelése és az elmének ebből következő békés nyugalma, hosszas önfegyelem eredménye, de ehhez sok kínnal és szenvedéssel járó tapasztalaton kell átmenni. Nem szerezhető meg egyszer a mindenkorra az akarat puszta kifejtésével. A természetnél erősebb szokásokat és számtalan élet idején kifejlesztett szokásokat nem lehet mind egyszerre megváltoztatni. A helyes magatartás gyakorlásában ezért van szükség az elme állandó éber élénkségére és működtetésére, és úgyszintén ezért került ez az erény a nijama keretébe.
Tapaszról és a nijama következő két eleméről már volt szó a II. rész 1-es szútrájában és annak a szútrának a megtárgyalásában olvashattuk, hogy ezt a három tulajdonságot miért nevezik együttesen krijá-jógának. Tapasz igen átfogó kifejezés és az európai nyelveken valójában nincs is pontos megfelelője. Számos kifejezés jelentőségét foglalja magában: megtisztítás, önfegyelem, szigorúság. Ez a szanszkrit kifejezés különféle gyakorlatok olyan csoportját jelenti, amelynek célja az alsóbb természet megtisztítása és fegyelmezése, továbbá, hogy a dzsivátmá tudathordozóit vaskemény akarat ellenőrzése alá vonja. A szó értelme valószínűleg abból az eljárásból származik, amikor az ötvözött aranyat erős "túlhevítéssel" kezelik, ami által kiég a salak és a tiszta arany marad vissza. Az egész jellem építés tudományát tapasz gyakorlatként lehet felfogni, mivel az alsóbb tudathordozó eszközeinket eközben tisztítjuk meg és helyezzük ellenőrzés alá. Azonban ortodox értelemben a tapasz kifejezést különösképpen bizonyos meghatározott gyakorlatokra értik, amelyeket a fizikai test megtisztítására és ellenőrzésére, valamint az akaraterő kifejlesztésére alkalmaznak. Ezek a gyakorlatok böjtölést, különféle fogadalmak betartását, pránajámát, stb. foglalnak magukban. A tapasz gyakorlatához, egyes félrevezetett emberek a legszélsőségesebb fogadalmakat teszik, mint például a kar felemelését és számos éven át abban a helyzetben tartását, még akkor is, ha az a kar elsorvad. Azonban a jóga megvilágosodott iskoláiban nagyon helytelenítik az ilyen gyakorlatokat és ászurikusnak, démoninak nevezik.
Tapasz rendszeres gyakorlása általában olyan egyszerű és könnyű gyakorlatokkal kezdődik, amelyek az akaraterő használatát igénylik és olyan összetettebb gyakorlatok folyamatos fokozataival folytatódnak, amelyek célja a tudathordozó eszköz és a tudat különválasztása. A tudat a legtöbb embernél általában erősen azonosul azzal a tudathordozóval, amelyen át működik. Tapasz gyakorlása fokozatosan fellazítja ezt a társulást és a tudatot képessé teszi, hogy részben elkülönüljön a tudathordozótól. Azzal, hogy mind inkább a "nem-én" részeként ismeri fel a tudathordozó eszközt, csökken "ászmitá", vagyis az "én ez vagyok" tudata. Csak miután a szádhaka bizonyos mértékig megszerezte a tudatnak az eszközeitől való különválás képességét, akkor tudja azokat az eszközöket megtisztítani és ellenőrizni, irányítani és a jóga céljaira használni.
Szavadhjája: Ezt a kifejezést az ősi szentírások tanulmányozásához néha korlátozott értelemben használják. Azonban ez az értelmezés az elvégzendő munkánk csak egy része, - az első lépés. A tanulmányozó, - ahogyan azt minden más tudomány tanulmányozásánál teszi, - előbb természetesen alaposan meg kell ismerjen minden, a jóga különféle aszpektusaival foglalkozó lényeges irodalmat. Ezen a módon szerzi meg a jóga eszményei követésével járó elméleti alapelvek és gyakorlatok szükséges ismeretét. Továbbá fogalmat alkot a jóga gyakorlataival kapcsolatos minden dologra vonatkozó helyes szempontról, valamint a különféle módszerek viszonylagos értékéről is.
Miközben ez a tanulmányozás csupán elméleti és nem viszi nagyon messzire az ön-megvalósulás útján, mégis nagyon sokat jelent a tanulmányozónak. A keresés és kutatás ezen útjára induló sok embernek nagyon homályos és zavaros az intellektuális háttere és hiányzik nekik a téma világos és széleskörű felfogása és megértése, amely olyan szükséges az állandó haladáshoz. Mivel elégtelen a keresés és kutatás különféle problámáira vonatkozó szükséges tudásuk, hajlamosak, hogy ezeket a problémákat túl egyszerűsítsék és lehetetlen eredményeket várjanak. Előbb, vagy utóbb kiábrándulnak, és sikertelenekké válnak, vagy azon gátlástalan emberek áldozatai lesznek, akik jógik-ként pózolnak, akik annak érdekében, hogy áldozataikat követőik táborába csalják, mindenféle fantasztikus dolgot ígérnek nekik. A tudományos törekvés bármely körében elérendő sikerhez, széleskörű és általános intellektuális háttérre van szükség, és mivel a jóga kiváltképpen és mindenek előtt tudomány, így ez a követelmény erre a tudományra is igaz.
Azonban annak ellenére, hogy a jóga-irodalom alapos és részletes tanulmányozása szvádhjája szükséges része, az mégis csak az első lépés. A következő lépés a könyvek által és más módokon, azok intellektuális aszpektusaiban tanulmányozott mélyebb problémákon való állandó gondolkodás és elmélkedés. Ez az állandó elmélkedés készíti elő az elmét a belülről jövő igazi tudás fogadására. Bizonyos fajta szívó hatást gyakorol és az intuíció lélegzetét vonja be az elmébe. A tanulmányozó így mélyebben lát a jóga szerinti élet problémáiba. Minél világosabb a betekintés ezekbe a problémákba, annál lelkesebbé válik a tényleges megoldásra való törekvés vagy annak a transzcendentális tudásnak a megszerzésére irányuló kívánság, amelynek fényében minden kétely teljesen megoldódik, és el lehet érni az örökké való békéjét. Az élet nagy és alapvető igazságain való gondolkodás és elmélkedés, fokozatosan és észrevétlenül, a közönséges értelemben vett meditációvá kezd alakulni és az elme mind fokozottabban válik elfoglalttá a kutatás tárgyában. Ez a tárgy nem kell, hogy feltétlenül valamilyen filozófiai természetű elvont igazság legyen. Lehet az odaadás valamely tárgya is, akivel a szádhaka bensőséges kapcsolatba akar lépni, akivel egyesülni kíván. Az odaadás tárgya az egyén vérmérséklete szerint fog különbözni, azonban az elme állapota, - amely a szellemi elmélyedés és erős tudásvágy, - többé kevésbé ugyanaz marad.
A szellemi elmélyedés egypontúságának megvalósításához nagyon segítő a mentrák használata. A sztádhaka Ista-Devatá-jának (isteni lény, aki iránt odaadást érez) mentráját vagy bármilyen jól ismert mantrát, mint például a gájatrit vagy a pranavát (Om) használhatja. Amint már mondtuk és rámutattunk, ezek a mantrák a tudat alsóbb eszközeit harmonizálják, érzékenyebbé teszik azokat a finomabb rezgések iránt és végül az alsóbb és a felsőbb tudat részleges egyesülését hozzák létre. Így láthatjuk, hogy bár a szádhaka intellektuális tanulmányozással kezdi, azt az elmélkedés, meditáció, tapasz, stb. haladó fokozatain át kell tovább vinni addig a pontig, amíg a szádhaka minden tudást vagy odaadást, a saját erőfeszítései révén belülről kap meg. Ezt jelenti a szvádhjája szóban a szva előképző szótag. Minden külső segítséget elhagy, mint például a könyveket, előadásokat, megtárgyalásokat, megbeszéléseket, vitákat, stb. és saját elméjébe merül el mindenért, amire keresései és kutatásai közben szüksége van.
Isvara-pranidhána: Ezt a kifejezést rendszerint Isvará-ban vagy Istenben való megnyugvásként fordítják, azonban annak a ténynek a figyelembe vételével, hogy Isvara-pranidhána haladott gyakorlata szamádhi tudatállapotot képes létrehozni, nyilvánvaló, hogy a szót mélyebb értelemben használják, mint az átlagos vallásos embernek az a felszínes mentális erőfeszítése, hogy belenyugodjon Isten akaratába. Amikor az ilyen ember effajta mentális kijelentést vagy megállapítást tesz, akkor valójában arra gondol, hogy Isten akarata a legfelsőbb abban a világban, amelyen uralkodik és hogy örömmel veti alá magát annak az akaratnak, bár lehet, hogy a megállapítást előidéző tapasztalat nem kellemes. Ez a magatartás hasonló a király döntését lojálisan fogadó alattvalóéhoz.
Azonban világos, hogy bár az istenfélő embernek ez a beállítottsága jobb, mint az élet bonyodalmaival és szenvedéseivel szembeni neheztelés, ez önmagában nem viheti túl messzire a szellemi kibontakozás és megvalósulás útján, amely végül is a szamádhiban éri el a csúcspontját. A tény, hogy Isvara-pranidhána folyamatos gyakorlása végül szamádhihoz vezethet, határozottan arra mutat, hogy ez a folyamat a szádhakában sokkal mélyrehatóbb átalakulást jelent, mint az élete folyamán őt elérő bármilyen tapasztalat és megpróbáltatás puszta elfogadását.
Isvara-pranidhána jelentőségének és technikájának megértéséhez szükséges újra felidézni, hogyan kerül purusa a prakriti-vel avidjá által kapcsolatban, ami a káprázatok és abból következő szenvedések, valamint az élet nyomorúságai alá vetettséget eredményezi. Mivel ezt a kérdést a klesák elméletének megtárgyalásakor már alaposan megvizsgáltuk, nem szükséges itt részletekbe bocsátkozni, azonban a megfontolás tárgyát képező problémával kapcsolatban van egy lényeges elgondolás, amelyre ezzel kapcsolatban röviden utalni kell. A jóga tudományának alapját képező filozófia szerint, a bennünk lévő valóság mentes az életünk korlátozásainak és nyomorúságainak okát képező alapvető káprázattól.
Az egyéni tudat vagy purusa ennek a valóságnak a megnyilvánulása. Akkor mégis hogyan kerül a nagy káprázat és az alsóbb élet abból következő szenvedései befolyása alá? Az "én"-tudat megterhelése által, amely arra készteti őt, hogy a tudathordozó eszközeivel és a környezetével, amelybe került, azonosítsa magát. Amíg aszmitá-nak, vagyis az "én"-ségnek ez a fátyla borítja az igazi természetét, - szvarupát - továbbra is megkötik az élet korlátozásai és illúziói és az egyedüli mód, hogy szabadságát ismét elnyerje az, hogy eltávolítsa az "én"-tudatnak ezt a burkát. Ez az egész jóga-filozófia mögött lévő alapeszme és minden jóga-rendszer, közvetlenül vagy közvetve, egyik módszerrel vagy a másikkal, ennek az "én"-tudatnak az elpusztítását célozza. Az egyik ilyen mód vagy eszköz Isvara-pranidhána gyakorlása. Célja aszmitá szétoszlatása, feloldása azzal, hogy az egyéni akaratot rendszeresen és folyamatosan belemeríti Isvara akaratába és ezzel magát a klesák gyökerét pusztítja el.
Ezért az Isvara-pranidhána gyakorlása annak megállapításával, kihangsúlyozásával, kijelentésével kezdődik, hogy: "Nem az én, hanem a Te akaratod legyen meg". Ennek Ennek azonban itt nincs vége. Állandó erőfeszítés történik, a tudatnak a személyiség szintjéről, - amely az "én"-tudat székhelye, - történő visszavonására abba a legfelsőbb tudatba, akinek akarata a megnyilvánult világban működik. Ez az erőfeszítés a szádhaka vérmérséklete és korábbi szamszkárái szerint sokféle formát ölthet. Felmerülhet a komoly vágy, hogy annak a legfelsőbb akaratnak a tudatos eszközévé váljon, amely a megnyilvánult világegyetem kibontakoztatásában fejeződik ki. A személyiség korlátozottságai miatt, ennek az akaratnak a kifejeződése akadályozást szenved és minél nagyobb az önzés, annál nagyobb az akadályozás és az ebből következő akadály. Az Isvara-pranidhánát gyakorolni kívánó szádhaka, niskáma-karma végzésével igyekszik ezt az akadályt úgy elhárítani, hogy személyisége az isteni akarat tudatos eszközévé váljon. Szükségtelen mondani, hogy ez fokozatos folyamat és a szádhaka hosszú ideig, mintegy a sötétben kell dolgozzon, igyekezve lelkiismeretesen és pontosan végezni, amit helyesnek gondol, anélkül, hogy tudatosan ismerné az isteni akaratot. Azonban, amíg a személyiséget nem vnta ellenőrzése alá, nem szükséges az isteni akarat ismerete, mert még ha ismerné is azt az akaratot, az önfejű makacs, személyes, kiszámíthatatlan és ellenőrizhetetlen személyisége nem teszi lehetővé annak az akaratnak a szabad és teljes kifejezését. Azonban, mint minden ilyen természetű folyamatban, eljárásban, valamely eszme megvalósítása iránti erőfeszítés, fokozatosan eltávolítja a megvalósulás útjában lévő akadályokat és amennyiben a szádhaka kitartóan követi eszményét, sikerül neki az isteni akarat tudatos véghez vivőjévé válni. Hamis alsóbb "én"-je eltűnik és az isteni akarat szabadon működhet tudata "én"-nélküli központján át. Ez az igazi karma-jóga.
Isvara-pranidhána másképpen alakul, ha a szádhaka magas szinten emocionális természetű és a bjakti útján jár. Ott a hangsúly nem az egyéni akaratnak az isteni akaratban való elmerülésében van, hanem a szeretett isteni lényel, szeretet általi egyesülésen. De mivel a szeretet természetes módon önmaga megtagadásában és a személyes kívánságoknak, vágyaknak a szeretett isteni lény akarata alá vetettségében nyilvánul meg, a bhakti útja közvetve az "én" vagyis aszmitá feloldódásához vezet.
Itt a hajtóerő a szeretet, amely az önzés megsemmisítését vonja maga után, továbbá a tudat egyesülését, aminek eredménye a szamádhi.
A gondos tanulmányozó Isvara-pranidhánában a bhakti-jóga lényegét fogja látni. A jóga-szútrákban körvonalazott jóga-rendszer sok tanulmányozója azt tanítja, hogy ebben a rendszerben nincs sok helye a bhaktának és figyelembe véve a szellemi fejlődésben lévő fontosságát, a bhakti-nak nem adták meg az általa megérdemelt súlyt. Igaz, hogy a mód, ahogyan Patanydzsali ezt a tárgyat kezelte, ezt a benyomást kelti, azonban Isvara-pranidhána vajon nem tartalmaz-e dióhéjban a bhakti-jóga egész lényeges technikáját? A bhakti-jóga gyakorlati oldalát tartalmazó návadhá-bhakti csupán előkészítő természetű és arra szolgál, hogy a szádhakát elvezesse arra a fokra, ahol teljesen átadhatja magát az Úr akaratának és mindenért teljesen rajta és tőle függjön. A szellemi kultúrának ez a haladott technikája és a szeretett isteni lénnyel szamádhiban való végső egyesülés teljes bizonyossággal nem más, mint Isvara-pranidhána.

33. Vitarka-bádhane-pratipaksa-bhávanama.
33.… rossz gondolatok; rossz szenvedélyek, … valami általi elnyomással; valami általi zavarással, … az ellentétek, … gondolatban azzal foglalkozva, azon való (állandó) elmélkedéssel.
33. Amikor az elmét helytelen gondolatok zavarják, akkor a segítsék azok ellentétén való állandó elmélkedésben van.

A jama-nijamával foglalkozva, Patanydzsali két olyan szútrát is leírt, amelyek nagyon segítőek a jóga gyakorlati tanulmányozója számára. Ezek közül az első, amellyel most foglalkozunk, hatékony módszerét adja, a jama-nijama gyakorlásával ellentétesen zavaró szokásokkal és hajlamokkal való bánásmódnak. A jama-nijamát gyakorolni igyekvő tanulónak, az előző életeiből magával hozott mindenféle hajlamok hajtóerejével kell szembe néznie és elhatározása ellenére, ezek a nem kívánatos szokások és hajlamok, amelyeknek korábban engedett, erősen kifejezik magukat és olyan módokon való cselekvésekre, érzésekre és gondolkodásra kényszerítik, amelyek ellentétesek az eszményeivel és ideáljaival. Ilyen körülmények között mit tehet? Amikor ezek a nem kívánatos hajlamok zavarják, akkor elmélkedjen állandóan azok ellentétén. A szerző, a jellemképzés egyik legfontosabb törvényét ebben a szútrában írta le, olyan törvényt, amelyet az ön-képzés törvényével foglalkozó modern lélektan is elismer és ajánl.
Akár cselekvéssel, akár érzéssel vagy gondolkodással vannak kapcsolatban, a rossz szokások és nem kívánatos hajlamok legyőzési technikájának ésszerűsége arra a törvényre alapozódik, hogy a rossz hajlamok, a gondolkodás és a viszonyulások hibás szokásaiban gyökereznek, ezért teljes és végleges eltávolításuknak egyelten hatékony módszere az, hogy a bajt gyökerében kell megtámadni és a nem kívánatos megnyilvánulások alapját képező gondolatok, és viszonyulásokat kell megváltoztatni.
Amint ismeretes, valamely nem kívánatos mentális szokást, csakis azzal pontosan ellentétes mentális szokás általi helyettesítéssel lehet megváltoztatni, például a gyűlöletet szeretettel, a becstelenséget becsületességgel. Így az új gondolatok révén, új és kívánatos mentális vezetékek és utak jönnek létre, amelyekbe egyre nagyobb mértékben kezd mentális energia áramlani, és amelynek segítségével a nem kívánatos gondolkodási szokások és a belőlük származó hibás viszonyulások kiéheződnek és fokozatosan helyettesítődnek. Az ehhez szükséges mentális energia és idő, természetesen a nem kívánatos szokás erősségétől és a szádhaka akaraterejétől függ, azonban ha komolyan veszi és szívét, lelkét beleadja a munkába, és ebben az erőfeszítésében kitart, akkor a feladat elvégezhető.

34. Vitarká himszádajaha-káritánumoditá lobha-krodha-moha-púrvaká mridu-madhjádhimátrá duhkhádzsnyánanta-phalá iti pratipaksa-bhávanam.
34. … rossz vagy (nem megfelelő) helytelen gondolatok és érzések, … erőszak(-csak) stb., … önmaga által tett, … mások által végzett, …. (továbbá) elősegített, támogatott; jóváhagyott, … kapzsiság; mohóság; bírvágy; zsugoriság, … düh, … zavarodottság, káprázat, … megelőzött; okozott, … enyhe, közepes, … (és) erőteljes, … kín; nyomorúság, … tudatlanság, … végnélküli, … gyümölcs eredmény, … tehát; így; ily módon, … az ellentéteken, … az elmében foglalkozni, elmélkedni.
34. Nem megfelelő (helytelen) gondolatok, érzelmek (és tettek), mint például az erőszakból és hasonlókból származók, és ezeket akár magunk tettük, megengedtük magunknak, vagy megtételét előidéztük, vagy elősegítettük, akár kapzsiság, düh, vagy megtévesztés okából és mindezek akár enyhe, közepes vagy erőteljes mértékben vannak jelen, végnélküli kínt és tudatlanságot eredményeznek. Ezért szükséges ezek ellentétjén elmélkedni.

Patanydzsali ebben a szútrában a nem kívánatos irányzatoknak a kívánatosabbá történő fokozatos átalakításában lévő tényezők ragyogó elemzését írta le és a modern lélektan bele kellene építse etikai rendszerébe az ebben a szútrában olvasható sok értékes gondolatot. Ez a szútra tipikus példa, hogy milyen kiterjedt és különféle információt lehet egy szútra néhány szavába sűríteni és a gyakorlati tanulmányozó számára hozzá férhetővé tenni. A jama-nijama által legyőzni kívánt rossz hajlamokkal kapcsolatosan az első tény, amivel találkozunk a közben járás vagy az eszközül való felhasználás kérdése.
Az eszközül való felhasználás: Valamely rossz tettet lehet (a) közvetlenül elkövetni, (b) más közvetítésével végeztetni, (c) szemet hunyni felette, hallgatólagosan eltűrni, elnézni, támogatni, vagy éppen fedezni, jóváhagyni. A szokásjog és a magánjog (a) és (b) esetében veszi tudomásul és ismeri el a felelősséget, azonban (c) esetében nem. Azonban a jóga etikája szerint az egyén mindhárom rossz tett típusban hibáztatott és a felelősség, illetve vétkesség csupán fokozat kérdése. Aki látja, amint a tolvaj betör valamely házba, és semmit sem tesz azért, hogy a bűntényt megelőzze, részben felelős ezért a bűntényért és annak mértéke szerint kell viselnie a karmikus következményt, valamint jellemének lealacsonyodását.
Jó, ha ezzel a kérdéssel kapcsolatban világos elgondolásaink vannak, mivel igen sok embernek, - jó és tisztességes embernek, - úgy sikerül megtéveszteni önmagát és lelkiismeretén könnyíteni, hogy feltételezi, amennyiben közvetlenül nem vett részt valamely rossz cselekedetben, akkor teljesen mentes a vétkességtől. Így például Indiában sok ember borzalommal riadna vissza, ha arra kérnék, hogy egy kecskét megöljön, lemészároljon és mégis megengedik maguknak, hogy elhigyjék, miszerint számukra nem jár karmikus felelősséggel a húsfogyasztás, mivel a mészáros öli meg a kecskét. Ez remekül példázza, hogy amikor az előítéleteik kerülnek szem elé, vagy az élvezeteik forognak kockán, az emberi lényegnek milyen roppant nagy képességük van az ön-csalásra, önámításra.
Azonban ennél a közvetve végzett rossz cselekedetnél talán figyelemre méltóbb, a benne való részvétel harmadik módja. Néha tanúi vagyunk valamilyen bűnténynek, azonban érzéketlenségünk, részvétlenségük miatt vagy azért, hogy elkerüljük a kellemetlenségekbe bonyolódást, nem teszünk semmit ellene, vagy éppen csendben egyetértünk vele. Abból indulunk ki, hogy mivel sem közvetlenül, sem közvetve nem vettünk részt a bűntényben, teljesen mentesek vagyunk a részesedés alól, a vétkességtől. Azonban a jama- és nijamában megfogalmazott jóga-etika szerint ez nem így van. A jóga-erkölcsiesség szigorúbb törvényei szerint, aki szemet huny, hallgatólagosan eltűr, elnéz, támogat vagy éppen fedez vagy közömbös valamely jelenlétében elkövetett bűnténnyel kapcsolatban, amelybe az általános emberiességből bele kellett volna avatkoznia, részben bűnös abban a bűntényben. Buddha figyelmeztetése szerint: "Könyörületességben, irgalomban való tétlenség, egyenlő valamely halálos bűn elkövetésével." Ha például azt látjuk, hogy valakit halálra vernek, vagy gyermekkel, állattal nagyon kegyetlenül bánnak, bármilyen következménnyel is járna az számunkra, kötelességünk beleavatkozni. Azonban, ha közömbösen vagy tétlenül maradunk és így megmentjük a bőrünket, akkor felelősséget vállalunk és karmikus következményeket vonunk le magunkra. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy kellemetlenkedőkké váljunk, és fontoskodó emberhez hasonlóan, a ibák kijavítása céljából állandóan bele avatkozzunk mások életébe. A jóga - szerinti élet nem jelent búcsút az ésszerűségtől és a józan észtől.
Az ok: A másik tényező, a jama-nijama gyakorlatában bennünket akadályozó rossz hajlamok oka. Patanydzsali három okot nevezett meg: a kapzsiságot, a dühöt és a káprázatot. Meg kell itt említeni, hogy ez a három a rossz gondolatokat, érzéseket és tetteket megelőző elmeállapot. Ezt a púrvaka szóval jelzik. Lobha, az elmének az az állapota, amely a dolgoknak, tárgyaknak, saját magunk számára való megragadására irányuló vágyat idézi elő. Krodha kifejezéssel jelölik a vágyunk beteljesítésének útjában lévő bármilyen személy vagy dolog, tárgy által előidézett izgatott elmeállapotot. Noha az elmének az a beállítottsága, amely bármely személyhez, dologhoz vagy tárgyhoz való ragaszkodás eredményeként jön létre. Mindezek a feltételek a buddhi elhomályosulását idézik elő, ami a személyt képtelenné teszi a helyes és a helytelen megítélésére. Az elmének ez a zavart és megvilágosulatlan állapota az, amely a rossz gondolatokhoz, érzésekhez és cselekedetekhez biztosítja a szükséges talajt. Ezért van az előző szútrában segítő megoldásként az ellentétes erényeken való elmélkedés és ezáltal a zavar tisztázása előírva. Itt arra kell emlékezni, hogy a rossznak a gyökeréhez kell lehatolnunk és ott elbánni vele.
A fokozat, a mérték: Vitarkára vonatkozóan, a következő megfontolandó kérdés a fokozat vagy a mérték. A hindu bölcseleti rendszerekben, különböző fokozatú vagy erősségű (intenzitású) számos dolog osztályozásának szokásos módja az enyhe, közepes és erős átfogó címekben történő megfogalmazás. Ez az albeosztási módszer, annak ellenére, hogy egyszerű és rugalmas, a meghatározottság hiányában szenved. Azonban, mivel a szádhaka ezektől a rossz hajlamoktól teljesen meg kell szabadítsa magát, semmilyen gyakorlati fontossága nincs a felosztás meghatározottsága e hiányának.
Vitarka fokának vagy erősségének albeosztása nem azért fontos, hogy ezzel tudományos osztályozási módszert hozzanak létre. Tényleges célja az, hogy a szádhakával megértesse a kis hibákra való ügyelés fontosságát, amelyeket oly szívesen hagy figyelmen kívül, vagy nem vesz észre. A törekvő tanulmányozó a gondolataiban, érzéseiben, érzelmeiben és cselekedeteiben nagyfokú lelkiismeretességet kell kifejlesszen, ami az erkölcsös életet élni igyekvőkből sajnos általában hiányzik. A külső és belső életünkre fordított kínosan lelkiismeretes, pedáns figyelem hozza létre az erkölcsi tökéletességet, valamint a II. rész 35. szútrájával kezdődően, tizenegy szútrán át említett eredményeket.
Észben kell tartani, hogy valamely rossz hajlam finomabb formái addig nem kerülnek a felszínre, ameddig a durvább formáit ki nem küszöböltük. Így azután úgy látszik, hogy vitarka bármely különleges formájának teljes kiküszöbölése állandóan távolodik és a törekvő számára úgy tűnik, hogy sohasem éri el azt a tökéletességet, amelyre törekszik. Azonban sokkal jobb a soha-el-nem-végzettség érzése, mint a könnyed elégedettség, vagy éppen önelégültség vagy önteltség, ami a jóga útján haladó ember számára végzetes. Azok az eredmények, amelyekben a jama és nijama különféle elemeinek gyakorlása kicsúcsosodik (II.rész 35-45-ig terjedő szútrák), mindig képessé teszik a szádhakát, hogy haladását ellenőrizze, és hogy határozottan tudja, vajon teljesítette-e valamely különleges útvonalon adódó feladatok elvégzését.
Az eredmény: Az ebben a szútrában kezelt utolsó pont, azon hajlamok eredménye, amelyeket éppen jama és nijama gyakorlása által kívánt kiírtani. A fegyelmezetlen és igazságtalan, igaztalan élet két elkerülhetetlen következménye duhukha és adzsnyána, a kín és a tudatlanság. Mindkét szót nem csupán közönséges értelemben használják, hanem az átfogóbb filozófiai értelmezésben is. A duhukha kifejezést a jóga-filozófiában nem csak a rossz gondolatok és tettek karmikus következményei eredményezte közönséges kínokra és szenvedésekre értik, hanem arra az általános boldogtalanságra is, amely az egész emberi életet áthatja és valójában létezésünk legjobb és legboldogabb időszakát is megmérgezi. A II. rész 15-ös szútrájában ezt a tételt alaposan megtárgyaltuk és itt nem szükséges újra belebocsátkoznunk. Az adzsnyána kifejezés ugyanígy nemcsak a rossz hajlamok következményeiként összezavarodó elmét és a bölcsesség hiányát jelenti, hanem az igazi isteni természetünk alapvető ismeretének azt a hiányát is, amely az emberi életünkben lévő megkötöttségekért és szenvedésekért felelős.
Duhukha és adzsnyána tehát az olyan élet két általános és elkerülhetetlen eredménye, amelyet nem alakítottunk a jamában és nijamában megfogalmazott javaslatok és eszmék szerint. Jellemünkben lévő minden nem kívánatos hajlam vagy irányzat, az okok és következmények vég nélküli (ananta) sorozatát hozza létre, ami a lelket megkötöttségben és következésképpen nyomorúságban tartja. Az emberi lény számára, az okok és következmények e végtelen köréből való megszabadulás egyedüli módszere először is az, hogy alsóbb természetét jama és nijama eszméi szerint fegyelmezi és azután tovább halad a jóga fokozatain, hogy a megvilágosodást elérje.
Ez az igazi ok, hogy miért kell jamát és nijamát a tökéletességig gyakorolni és az "ellentétes jó tulajdonságokon elmélkedve", minden vitarkát eltávolítani.
Érdemes lehet itt megjegyezni, hogy bár a jamában és nijamában foglalt tíz elemet kifejezetten kiemeltük és azokat külön kell gyakorolni, mégsem szabad elfelejteni az emberi természet alapját képező egységet. Annak ellenére, hogy természetünknek látszólag különböző oldalai vannak, az lényegében mégis csak egy. Ezért az életet nem oszthatjuk lég- és vízmentesen zárt szakaszokra, részekre és nem gyakorolhatjuk jama és nijama különféle elemeit úgy egyenként, mintha egymástól független létük lenne és azért azokat egymástól el lehetne szigetelni. A tény azonban az, hogy ezek az elemek szoros kölcsönkapcsolatban vannak, és azok a tulajdonságok, amelyek kifejlesztését szolgálják, belső életünknek csupán különböző aszpektusai. Az, hogy mennyire vagyunk képesek a tulajdonságok egyikét vagy másikát kifejleszteni, az nagymértékben életünk általános hangvételétől függ. Még ha a tőle telhető legtöbbet teszi is, senki sem gyakorolhatja például ahimszát, ha jama-nijama többi elemét elhanyagolja, annyira össze van kapcsolódva természetünk egyik része a többi résszel. Természetünk minden része összefügg, és leginkább, mint egész, emelkedünk, vagy bukunk el. Ezért annak ellenére, hogy egy ideig különböző képességekre összpontosíthatunk, mégis életünk és erkölcsi természetünk általános minőségét kell megjavítanunk. Valamely gyémánt értéke a kőnek, mint egésznek, a minőségétől függ és nem csak valamely oldalának csiszoltságától. Azonban annak érdekében, hogy egy teljesen befejezett drágakövet hozzunk létre, egyenként kell az oldalakat megmunkálnunk.
Érdekes lehet feltenni a kérdést, hogy miért a vitarka szót használjuk a jama és nijama gyakorlása közben az elméből kiküszöbölendő, kizárandó nem megfelelő gondolatokra. A vitarka kifejezést olyan elmeállapot megjelölésére használják, amelyben az, amint az I. rész 42. szútrájában már rámutattunk, egyik változatról a másikra megy át. Ez az elmeállapot korábbi fokozatokon is jelen van, amikor az adott személy valamely eszmény szerint igyekszik élni. Mivel az elme két irányzat változata között szinte lebeg, mindig van ingadozás és küzdelem. Csak amikor a szádhaka azzal, hogy minden körülmények között a helyeset teszi, már jól megalapozott a helyes irányzatban, az igazságosságban, csak akkor szűnik meg vitarka és ő késlekedés nélkül, változatlanul a helyeset teszi. Ezért a tanulmányozó a jelen összefüggésben helyesnek fogja találni a vitarka kifejezés alkalmazását.

35. Ahimszá-pratisthájámá tat-szamnidhau vairatyágaha.
35. … ártalmatlanság(ban), … szilárdan megalapozottnak lenni, … a (jógi) környezetében, … ellenségeskedés, … elmaradás, elhagyás.
35. Szilárd megalapozottság az ártalmatlanságban és a jógi jelenlétében megszűnik, elmarad az ellenségeskedés.

Ebben és a következő tíz szútrában, Patanydzsali a jama és nijama gyakorlásának különleges eredményeit közli. Jama és nijama gyakorlásának csúcspontját jelző megvalósult eredményekre való utalásnak két célja van. Először is az hangsúlyozódik ki, hogy az erényt a tökéletesség magas szintjére kell emelni, kifejleszteni és ugyanígy a gyakorlat folytatását is. Túl sok ember kezdi azt képzelni, hogy valamely erény kifejlesztésében nagy tökéletességet ért el, miközben még csak a kezdeti szakaszban van. Másodszor is jelezvén az erény tökéletes megvalósulásakor bekövetkező fejlemények természetét, a szerző olyan mértéket bocsát a szádhaka rendelkezésére, amelynek segítségével meg tudja ítélni a haladását, és végérvényesen megtudhatja, mikor sikerült azt a különleges feladatot megoldania. Alig szükséges rámutatni a tényre, hogy ezek a rendkívüli fejlemények nem kegyes reményekre alapozódnak, hanem szigorú és tudományos törvényekre, amelyeket számtalan jógi és szent igazolt. Az eredmények olyan biztosan, de nem olyan könnyen következnek be, mint ahogyan a megfelelő talajba ültetett és gondosan ápolt, kezelt palántából megterem a gyümölcs. Azonban természetesen mint minden tudományos kísérletnél, ha el akarjuk érni a kívánt eredményeket, akkor biztosítani kell, létre kell hozni a helyes feltételeket is. Az más kérdés, hogy a szádhakának szükséges-e a szútrában jelzett mértékig minden tulajdonságot kifejlesztenie, azonban semmi kétség nem fér hozzá, ezt meg lehet tenni.
A jama és nijama gyakorlati élése közben bekövetkező ilyen szokatlan fejleményben, a jóga-bölcselet tanulmányozója, az élet látszólag egyszerű dolgaiban rejlő roppant lehetőségeket fogja meglátni. Úgy tűnik, hogy csak mélyen bele kell hatolnunk az élet bármilyen megnyilvánulásába, hogy a legragyogóbb, legcsodálatosabb misztériumokra és erőforrásokra találjunk. Az élet legdurvább megnyilvánulásaival foglalkozó fizikai tudomány mindezen misztériumoknak csupán a külső szélével foglalkozik és az általa elért eredmények mégis közel járnak a csodákhoz. Ezért semmi meglepő nincs abban a tényben, hogy a jógi, aki az elme és a tudat sokkal finomabb jelenségeibe hatol, mélyebb misztériumokat és rendkívüli erőket talál. Ez az állítás sokkal világosabbá válik, amikor a sziddhik kérdésével foglalkozunk.
A II. résznek ez a 35. szútrája, ahiszmá kifejlesztésének különleges eredményét jelzi. Ez várható, amennyiben ahimszá az egyetemes szeretet pozitív és dinamikus minősége és nem csupán az ártalmatlanság negatív magatartása. Az egyén, aki ahimszát teljesen kifejlesztette, szeretettel és részvétteljes együtt érzéssel, megértéssel telített aurát hord maga körül, még akkor is, ha az nem feltétlenül nyilvánul meg az érzelmi szinten. Úgyszintén, mivel a szeretet az, amely az egy élet különálló töredékeit szellemi egységbe összekötő erő, az, akiben ilyen szeretet van, belsőleg ráhangolódik, illeszkedik minden élő teremtményhez és szinte automatikusan bizalmat és szeretet sugall nekik, ébreszt bennük. Ezért történik meg, hogy amikor valaki erőszakos és gyűlölettel telített rezgésekkel kerül a jógi közelébe, arra az időre legyőzi őket a jógiból áradó sokkal erősebb szeretet és kedvesség kisugárzása és még a ragadozó vadállatok is ártalmatlanokká és szelídekké válnak arra az időre. Amikor egy ilyen teremtmény kikerül a jógi közvetlen befolyása alól, akkor természetesen az átlagos magatartása hangsúlyozódik ki, azonban még az ilyen rövidke kapcsolat is állandó nyomot hagy és egy kissé felemeli azt a lényt.

36. Szatya-prajsthájámá krijá-phalásrajatvam.
36. … igazság (-ban); igazsághoz való hűségben), … szilárdan megalapozottnak lenni, … tevékenység; tett(-nek a), … gyümölcse, eredménye, … alapot, megalapozást képező állapot.
36. Határozott megalapozottság az igazsághoz való hűségben és a tett gyümölcse csak a jógi tevékenységétől függ.

Ez az igazsághoz való tökéletes hűség szerinti élet elérésének eredményével foglalkozó szútra némi magyarázatra szorul. A szútra nyilvánvaló értelme, hogy amennyiben valamely jógi ezt az erényt a tökéletességig megvalósította, akkor bármilyen tettének gyümölcse tévedhetetlenül bekövetkezik. Például, ha a jövőre vonatkozóan mond valamit, akkor a megjósolt esemény, az előre jelzés szerint következik be. Ezt sok magyarázatban igen abszurd módon értelmezték és feltételezik, hogy a természet összes törvénye megsérthető, hogy az ilyen ember kijelentése fenntartható legyen. Például, ha azt mondja, hogy a Nap estére nem nyugszik le, akkor a Föld mozgása meg fog állni, hogy szavai bebizonyosodjanak.
Az ilyen nézet alátámasztására a Puránák-ból vesznek történeteket, amelyek a legtöbb esetben csupán allegóriák.
Azonban, ha értjük az alapjául szolgáló jelentőségét, akkor nem szükséges ennek a szútrának az értelmezését így a logikus és abszurd következtetésig vinnünk. Vizsgáljuk csak meg ezt a kérdést.
Amikor valamely átlagos ember, valamilyen meghatározott eredmény elérése érdekében bármit mond, vagy tesz, akkor a célul kitűzött dolog megvalósul, vagy nem valósul meg, anyagi formát ölt vagy nem. Az összes vonatkozó feltételek ismeretében, természetesen bármely intelligens ember nagy megközelítéssel előre megmondhatja az eredményt, azonban senki sem lehet teljesen biztos, mivel sok előre nem látott körülmény lehet a jövőben, amely az események folyamatát befolyásolhatja. Csak az olyan ember jelezheti teljes biztonsággal előre az eredményt, akinél a buddhikus tudat elegendően ki van fejlődve, bontakozva és megtisztulva ahhoz, hogy az egyetemes elmét tükrözze, amelyben a múltat, a jelent és a jövőt erős megközelítéssel lehet előre látni. Amint már szó volt róla, az igazságosság gyakorlása figyelemre méltó módon bontakoztatja ki és tisztítja meg a buddhikus tudatot és annak az embernek az elméje, aki ebben az erényben tökéletességet ért el, olyan tükörhöz válik hasonlóvá, amelyben bizonyos mértékben az isteni elme tükröződik. Mintegy az igazság tükrévé vált és bármit mond vagy tesz, legalább is részben tükrözi azt az igazságot. Amit az ilyen ember mond, az természetesen bekövetkezik és bármit igyekszik megvalósítani, az megvalósul. Azonban az, hogy nála "a gyümölcs a tettől függ", nem annak a ténynek köszönhető, hogy Isten az események folyamatát változtatja meg és annak érdekében, hogy annak az embernek a szavai és döntései beteljesüljenek, megengedi, lehetővé teszi a természeti törvények megszegését, hanem annak, hogy az ilyen egyén szavai és cselekedetei csupán Isten akaratát tükrözik és ezért előre jelzik azt, ami a jövőben történni fog. A szútra értelmezését ebben a megvilágításban vizsgálva, már egészen érthetővé válik és ezzel elkerülhető az az abszurd feltételezés, hogy a kozmoszban lévő isteni rendet, valamely tökéletesen igaz ember szeszélyei és döntései felboríthatják. Az ilyen elgondolás arra a feltételezésre alapozódik, hogy az ilyen ember ugyanolyan gondatlan és felelőtlen lehet, mint bármely átlagos világi ember. Aki az igazsághoz való hűséget ilyen magas szinten bontakoztatta ki, annak már előbb meg kellett szerezni azt a képességet, hogy minden a száján kiejtett szót előbb mérlegeljen és hogy bármit is mond, azt szándékosan és valamilyen cél érdekében mondja.

37. Aszteja-pratisthájámá szarva-ratnopaszthánam.
37. … Tisztesség (-ben); becsületesség (-ben); hűtlen kezeléstől való mentesség, … szilárdan megalapozottnak lenni, … mind (-ből), … drágakövek; értékes dolgok, … önmagától jelentkezés; önmagát ajándékozás; felérkezés; közeledés.
37. Szilárd megalapozottsággal a becsületességben, a jógi előtt mindenféle drágakövek jelennek meg.

A "mindenféle drágakövek jelennek meg" kifejezés nem azt jelenti, hogy értékes kövek kezdenek a levegőn át repülve a jógi lábai elé hullni. Ez csupán egyik kifejezésmódja annak, hogy a környezetében lévő mindenféle kincsről tudomást szerez, tudatossá válik ilyenek jelenlétéről a közelében. Például, ha a dzsungelen halad át, tudomást szerez arról, ha a közelében bármilyen kincs van elrejtve, vagy bármilyen a föld alatt lévő drágakő bányáról. Ez az ismert tisztánlátásra alapozódhat vagy csupán intuíciós tudatosulás lehet, mint a varázsvesszővel vizet keresésnél.
Ameddig bennünk van a nem hozzánk tartozó tárgyak kisajátításának, eltulajdonításának vagy megragadásának hajlama, addig a természet közönséges törvényei vezetnek bennünket, azok uralma alatt vagyunk. Amikor már teljesen ezen hajlam fölé emelkedtünk és még csak nem is gondolunk bármit is elvenni, még ha kincs is kerülne a kezünkbe, akkor mintegy azon törvény fölé emelkedtünk, amely szigorúan a karmánk által nekünk juttatott csekély lehetőségekre korlátoz bennünket. Akkor a körülöttünk lévő emberek lábainknál ajánlják fel gazdaságukat és titokzatos módon mindenféle rejtett kincsről és a föld mélyén rejlő drágakövek bányájáról szerzünk tudomást. Azonban mindez most haszontalan a számunkra. Semmit nem vehetünk el a saját magunk számára. Amikor a gazdaság és ehhez hasonlók iránti közönséges vágyak kötnek meg bennünket, akkor a közönséges módszerek alkalmazásával kell mindent a magunk számára megkeresnünk. Amikor ezeket a kívánságokat és vágyakat legyőztük, akkor a közönséges, általános törvények nem kötnek meg bennünket, ránk nézve nem kötelezőek.

38. Brahmacsarja-pratisthájámá vírja-lábhaha.
38. … a nemi önmegtartóztatás, önuralom, … szilárdan megalapozottnak lenni, … eleven életerő; energia, … szerzés.
38. A nemi önmegtartóztatásban, önuralomban való határozott megalapozottsággal eleven életerőt nyer.

Vírja, amit életerőnek, eleven erőnek fordítanak, nem csupán a fizikai életerőt jelenti, ami a nemi energiák megtartásának kétségtelen eredménye. Vírja a teljes alkatunkkal van kapcsolatban és arra a vitalitásra, életerőre vonatkozik, amely alkatunk minden részét rezgésbe hozza úgy, hogy eltűnik minden gyengeség, lazaság, erélytelenség, ernyedtség és alkalmatlanság, elégtelenség és helyébe rendkívüli rugalmasság, lendület, erő és energia lép.Úgy tűnik, hogy ilyenkor a magasabb energia-szintekről roppant nagy eleven életerő beáramlás történik, amely az általa érintett minden tudathordozó eszköznek életenergiát és erőt ad.
Érdemes itt a brahmacsarjával járó nemi energia megtartással kapcsolatos érdekes tényre hivatkozni. A jóga filozófiai tanításaiban jól ismert, hogy nagyon közvetlen kapcsolat van a nemi energia és azon energia között, amely a mentális, erkölcsi és szellemi regenerálódást célozza, a jóga szerinti fegyelemben. Valójában a nemi energiát csupán a finomabb energia durvább formájának lehet tekinteni és ezt a teljes energiát odzsasznak nevezik. Amíg a nemi élet folytatódik, ez a testben rendelkezésre álló különleges fajtájú energia ilyen módon használódik fel. Azonban, miután a brahmacsarja képesség jól megalapozottá vált, megnyílik a lehetőség, hogy a fenntartott és összegyűjtött energiát azokra a különféle változásokra használja fel, amelyeket a szádhaka a testében és az elméjében igyekszik elérni. Azt az energia áramot, amelyet korábban a nemi részek felé irányított a tanuló, és így a nemi élvezetekben merült ki, most már a fentebb említett célokra lehet felhasználni. Azonban ennek az energiának a szublimálása és felfelé irányítása csak azoknál lehetséges, akik teljes önuralmat valósítottak meg a nemi ösztönökön, és nem csupán tartózkodtak a nemi élvezetektől. Az ilyen embereket, akik képessé váltak ennek az energiának a megtartására, átalakítására és folyamatosan az agy felé átirányítására, úrdhava-retász-nak nevezik, ahol úrdhava azt jelenti, hogy felfelé és retász pedig azt, hogy nemi energia.
A nemi energiának ezt a teljes ellenőrzését nem lehet csupán a nemi aktustól való tartózkodással elérni, hanem a gondolatok és vágyak nagyon szigorú ellenőrzése szükséges hozzá úgy, hogy a nemiséggel kapcsolatos vagy a nemiséget ingerlő leghalványabb gondolat egyáltalán be se hatolhat a szádhaka elméjébe.
Ez azért szükséges, mert a fent hivatkozott energia rendkívül érzékeny a gondolatokra és a nemi vágyakkal kapcsolatos legenyhébb gondolatok is azonnal felkavarják és az energia áramlást a nemi szervek felé irányítják. Ezért a brahmacsarja eszményi megvalósítása nem annyira a nemi aktustól való tartózkodás, hanem inkább a gondolatok olyan teljes ellenőrzése, hogy sohase legyen lehetséges a nemi ösztönnek legenyhébb felkavarása, felidézése sem. Csakis ilyen feltételek mellett lehetséges, hogy a durvább testi energiáinkat szublimáljuk és azok a lélek magasabb céljait szolgálják.

39. Aparigraha-sthairje dzsnama-kathamtá-szambodhaha.
39. … birtoklás mentesség (-ben), … állandósulttá, vagy megerősítetté válással, … születés(-által), … a "hogyan" és "miért", "mi célból", "mi okból", … tudás.
39. A megerősített birtoklásmentesség felkelti a létezés "hogyan"-jának és "miért"-jének ismeretét.

Amikor a jógi tökéletes aparigrahát ért el, akkor megszerzi a születére és a halálra vonatkozó "hogyan és miért, mi célból, mi okból" kérdésekre kapott válaszok ismeretének képességét. Annak ellenére, hogy a szútra betű szerinti értelmében nincs kétértelműség és a dzsanma-kathantá kifejezést az előző életek ismereteként használják, mégis nehéz a szútra alapjául szolgáló jelentés megértése. Miért jönne létre az előző születések ismerete annál a jóginál, aki legyőzte a birtoklás ösztönét? Ennek a talánynak a megértéséhez vissza kell idézni az emlékezetünkbe a minden testet öltés alkalmával újra alakított múlandó személyiség és a mindegyik személyiség gyökerét képező és a testet öltésnek egymásutánjában is megmaradó állandó egyéniség közötti kapcsolatot.
Nos, a személyiség minden egymásután következő testet öltés alkalmával kialakított új test együttessel a három legalsóbb világban működik. Mivel ezek a testek minden test-öltés végén egymás után elpusztulnak és nem mennek át az előző életek tapasztalatain, ezért nincsenek e tapasztalatokra vonatkozó benyomásaik (szamszkáráik). Mivel az emlékezet valamely tapasztalatra vonatkozó benyomások lététől függ, azért természetes, hogy nincs azokra az előző életek tapasztalataira vonatkozó emlékezet és az életek százaira terjedő hosszú múlt, teljes ürességet jelent a személyiség számára. Azonban, amint már korábban rámutattunk, az egyéniség "halhatatlan" testekben él, amelyek viszont mindazon tapasztalatokon áthaladtak és az azoknak megfelelő benyomásokat magukkal hordozzák. Így a dzsívátmának, vagyis az egyéniiségnek a finomabb tudathordozóiban meglévő állandó feljegyzései alapján az összes tapasztalatokról részletes emlékezettel rendelkezik.
Ezért érthető kell legyen, hogy ha a benyomásokkal kapcsolatba lehet kerülni és ezekkel a megfelelő emlékeket is lehet hozni a jelenlegi személyiség alsóbb tudathordozóiba, akkor az előző életekben átélt tapasztalatok ismerete, tudása a személyiség számára elérhető kell legyen. Ez történik, amikor aparigrahát a tökéletesség magas fokára fejlesztik ki. A személyiség lényeges az "és"-tudat, ami viszont a tudatnak a környezetében lévő dolgokkal, beleértve a fizikai testet is, és az alsóbb tudathordozókkal való azonosulása. A birtoklásmentesség kifejlesztése nagymértékben megszabadít bennünket attól a szokástól, hogy testeinkkel és a bennünket körülvevő tárgyakkal azonosuljunk, de így lazítja a személyiség kötöttségeit. Ennek a kilazításnak a természetes eredménye az, hogy a tudat központja fokozatosan a dzsívátmá magasabb tudathordozóiba helyeződik át és az azokban a tudathordozókban lévő tudás mind inkább tükröződik az alsóbb tudathordozókban. Így azután annak ellenére, hogy az alsóbb tudathordozók nem mentek át az előző életek tapasztalatain, a személyiség és az egyéniség ezen összeolvadása, egyesülése, a tudás és ismeret egy részének leszűrődését eredményezi, és így képessé teszi a személyiséget arra, hogy mindezekben az ismeretekben osztozzon. Így teszi aparigraha gyakorlása a jógit képessé, hogy az előző születések ismeretével rendelkezzen.
Az, hogy aparigraha erőteljes gyakorlásával ilyen rendkívüli képesség fejleszthető ki, bizonyítja a dolgok intenzív végzésének fontosságát, és úgy tűnik, hogy az életben lévő rejtett és misztikus tények felfedezésének titka az erőfeszítés intenzitásában van. Az élet jelenségeivel felszínesen találkozunk és ennek természetes következménye, hogy csak természetes tapasztalatokat nyerünk belőle. Azonban abban a pillanatban, amint bármit nagy igyekezettel és erővel végzünk és az élet mélyebb berkeibe igyekszünk hatolni, a legrendkívülibb eredményekkel és tapasztalatokkal találkozunk. A tudománynak az atomkutatás terén elért rendkívüli eredményei világossá kellett volna tegyék ezt a nagy igazságot, azonban mi emberek csak az anyagban hiszünk és az elmével, lélekkel és tudattal kapcsolatos jelenségeket megfoghatatlannak és ezért valótlannak véljük. Azonban az anyaggal kapcsolatos igazság az, hogy az anyag birodalmában rejlő misztériumok szinte semmik az elmével, a lélekkel és a tudattal kapcsolatos misztériumokhoz képest. Ezt bizonyította be a jóga- tudománya. A jógi számára, aki ezen misztériumokból csupán enyhe felvillanásokat kapott, a tudománynak az anyag és energia birodalmában elért figyelemre méltó eredményei, szinte olyan jelentéktelenséggé halványulnak, hogy alig érdemes velük foglalkozni.

40. Saucsát szvánga-dzsugupszá parair aszamszargaha.
40.… Tisztátalanságból, … az ember testrészei(-vel), vagyis a testével, … ellenszenv, undor, … másokkal, … érintkezésmentesség; kapcsolatmentesség.
40. A fizikai tisztaság által jön létre a saját test iránti undor vagy ellenszenv és másokkal való fizikai kapcsolat hajlandóságának hiánya.

A tisztaság kifejlesztésének eredményei két szútrában következnek, ahol az egyik a fizikai test tisztaságára vonatkozik, a másik az elme tisztaságára. A fizikai test teljes megtisztítását követő két eredmény olyan, hogy azt alig vártuk volna.
Amint egy kis fiziológiai ismeret bárkit meggyőzhet, a fizikai test lényegében egy szennyes tárgy. A fizikai szépség közmondásosan csupán a bőr mélységéig terjed és e bőr alatt csupán egy tömeg hús, csont és mindenféle váladék, valamint ürülék van, amelyek amikor a testből távoznak, az emberekben undort keltenek. Csupán a képzelet egy kis megerőltetésére van szükség ahhoz, hogy a testet olyannak lássuk, amilyen az belülről valójában, azonban a testtel való azonosulásunk annyira teljes, hogy tartalmának részletes ismerete ellenére nemcsak, hogy nem érzünk vele szemben undort, hanem a legkedvesebb tulajdonunknak tekintjük. Ebben a legtöbbünk addig megy, hogy azt gondoljuk, mi vagyunk a fizikai test.
A fizikai test közönséges megtisztításával érzékenyebbé válunk és a dolgokat azok valódi megvilágításában kezdjük látni. A tisztaság leginkább az érzékenység dolga. Ami a kifinomult természetű és szokású ember számára tűrhetetlenül undorító és kiábrándító, azt a durva és érzéketlen természetű ember alig veszi észre. Így a megtisztítása folyamán a saját testünk iránt kifejlődő undor érzése semmi többet nem jelent, mint azt, hogy eléggé érzékennyé váltunk ahhoz, hogy a dolgokat olyannak lássuk, amilyenek a valóságban. Az itt említett tisztaság természetesen a felszínesebb jellegűekhez tartozik, amelyeket közönséges külső eljárásokkal valósítanak meg, mint például a fürdéssel, a jóga szerinti kríjákkal, mint amilyen a neti, a dhauti, stb. Ettől eltérő és alapvetőbb jellegű tisztaságot lehet a II. rész 43-as szútrájában jelzett tapasszal kifejleszteni.
A fizikai test tisztaságának második eredménye természetesen viszonylik az elsőhöz. Ha valaki saját teste iránt is undort érez, nem valószínű, hogy bármilyen vonzódást érezzen mások, feltehetően viszonylag kevésbé tiszta teste iránt. A másokkal való fizikai kapcsolatra való hajlandóság hiánya tehát természetes és várható és talán ez az oka annak, hogy a magasan fejlett jógik a visszavonultságot keresik és kerülik a világgal való külső kapcsolatot. Azonban itt meg kell jegyezni, hogy ez nem jelent másokkal szemben semmilyen és semmi féle taszító érzést, mivel az nagyon is helyteleníthető lenne és a szeretet alapvető törvénye ellen való. A tudathordozó test tulajdonosa iránti pozitív szeretet, teljesen összeegyeztethető magával a tudathordozóval történő érintkezési vágy hiányával, ha valakinek megvan a kettő megkülönböztetésének képessége.

41. Szattvasuddhi-szaumanasjaikágrjendrija-dzsajátma-darsana-jogjatváni csa.
41. … szattva tisztasága; antaha-karana tisztasága, vidámság, vidám emeállapot, … egypontúság; a figyelem rögzítettsége, … az érzékek ellenőrzése, … az Én vagy átmá látomása, … (és) valamire való alkalmasság, … és; is (következik).
41. Mentális tisztaság hozza létre szattva tisztaságát, a jó kedélyállapotot, egypontúságot, az érzékek ellenőrzését és az Én meglátására való alkalmasságot.

A fenti szútra a belső vagy mentális tisztaság eredményeit közli. Míg a mentális tisztaságból következő további három eredmény könnyen érthető, szattva-suddhi-ra vonatkozóan némi magyarázatra van szükség. Már rámutattunk arra, hogy minden sokrétű jelenségével együtt, a megnyilvánult világ hindu felfogása a három alapvető gunán alapszik, ami a szattva, radzsasz és jamasz. Arra is rámutattunk, hogy szattva, - amely az egyensúlynak megfelelő guna, - már önmagában is képessé teheti az elmét a tudat tükrözésére. A tárgyra vonatkozó sok szútra szerint világos tény, hogy amennyire a tudathordozóra vonatkozik, a jógi célja az, hogy radzsaszt és tamaszt kiküszöbölje és amennyire csak lehet, szattvát tegye uralkodóvá, hogy csitta a lehető legnagyobb mértékben tükrözze purusát. Úgy, hogy a legmagasabb szempontból nézve a megtisztítás tulajdonképpen az ön-megvalósításhoz tartozó alapvető probléma és ez a megtisztítási folyamat lényegében a különböző tudatszinteken működő csittá-ban lévő radzsaszikus és tamaszikus elemek eltávolítása. Ez a kiküszöbölés természetesen csak viszonylagos. Radzsasznak és tamasznak nullára való lecsökkentése azt jelentené, hogy a gunákat a tökéletes egyensúly állapotára csökkentenénk, és hogy a tudatot a IV. rész 34. szútrában jelzettek szerint teljesen kivennénk a megnyilvánulásból. Ezért a szattva-suddhi a gunák kifejezéseiben értelmezett megtisztulás, mivel mindkettő azonos lépésben, mértékben változik.
Ebből az is láthatóvá válik, hogy szattva-suddhi a belső megtisztulásban foglalt alapvető változás és a megvalósított további három eredmény ennek a változásnak a természetes következménye. Az I. rész 31-es szútrájában, viksepa kíséretében említetten megjelenő összes körülmények a természetünkben túlsúlyban lévő radzsaszikus és tamaszikus elemek eredménye. A zavart és díszharmonizált elme semmiképpen sem alkalmas az Én látomására.

42. Szamtosád anuttamaha szukha-lábhaha.
42. … megelégedettségből, … összehasonlíthatatlan; felülmúlhatatlan, … boldogság, (-nak) … elnyerése.
42. A megelégedettségből felülmúlhatatlan boldogság származik.

A tökéletes megelégedettség kifejlesztésének eredménye a felülmúlhatatlan, mindenek feletti boldogság. Ez egészen természetes. Állandó boldogtalanságunk fő oka elménknek mindenféle vágyak általi állandó zavarása. Amikor valamelyik vágyat, kívánságot kielégítjük, ennek a boldogtalanságnak időleges megszűnése következik be, amit viszonylagosan boldogságként érzékelünk, azonban hamarosan a többi szunnyadó vágy is kifejeződik, és ismét visszacsúszunk a boldogtalanság átlagos állapotába. Néha úgy érezzük, hogy vágytalanok vagyunk. Azonban ez az érzés csalóka. A vágy bármikori hiánya a tudatos elméből, természetesen nem azt jelenti, hogy vágytalanokká váltunk volna. Számtalan vágy lehet, amelyek közül némelyek igen mélyen vannak a tudat alattiba elrejtve. Ezek összességükben még akkor is az elégedetlenség általános érzését kelthetik, amikor a tudatos elmében nincs jelen erőteljes kívánság vagy vágy. A valóságos és tökéletes megelégedettség a boldogtalanságunk forrását képező személyes vágyaink kiküszöbölésének következménye.
Itt esetleg ellenkezni lehetne azzal a véleménnyel, hogy a boldogtalanság távolléte nem jelenti szükségképpen a boldogság jelenlétét, amely az elme pozitív állapota. Határozott oka van annak, hogy a mindent felülmúló boldogság miért lakozik a tökéletesen nyugodt és elégedett elmében. Csak a higgadt és nyugodt elme képes önmagában azt az üdvösséget tükrözi, amely igazi isteni természetünkben van. A vágyak állandó felbuzdulása ezt az üdvösséget megakadályozza abban, hogy az elmében megnyilvánuljon. Csak amikor ezeket a vágyakat már kiküszöböltük és az elme tökéletesen nyugodttá válik, akkor tudjuk meg, mi az igazi boldogság. Ez az a kifinomult és állandó öröm az, amit szúkhának neveznek, és ami belülről jön, független a külső körülményektől, és valóban ánanda tükröződése, ami viszont az Én három alapvető aszpektusának egyike.

43. Kájendrija-sziddhir asuddhi-ksaját tapaszaha.
43. … a test, … érzékszervek, … okkult erők, képességek; tökéletesség, … tisztátalanság, … (fokozatos) elpusztításán, … szigorúságok által.
43. A tisztátalanság szigorúság általi elpusztítása után következik be az érzékszervek és a test tökéletesedése.

A szidhi kifejezést kétféle értelmezésben használják. Ez mind okkult hatalmat, erőt, képességet, mind tökéletességet jelent. Itt a szót nyilvánvalóan főleg az utóbbi értelemben használják. A testtel kapcsolatos sziddhik kifejlesztése, amint a III. rész 47-es szútrájában mutatunk rá, a bhúta-dzsáján, vagyis a bhutákon való uralkodással történik. Mivel bhuta-dzsaja úgyszintén a test tökéletesedéséhez vezet, vagyis kája-szampat-hoz - ahogyan azt a III. rész 47-es szútrájában találjuk meghatározva. Ebben a II. rész 43-as szútrájában foglalt test-tökéletesítés más és alacsonyabb szintű, mint az, amely a III. rész 47-es szútrájában van megfogalmazva. Az itt említett tökéletesítés nyilvánvalóan funkcionális, vagyis a jógit képessé teszi, hogy testét a jóga céljaira anélkül használja, hogy teste részéről bármilyen fajta ellenállásba vagy akadályba ütközne.
Mivel a tapasz lényeges célja a test megtisztítása és az akarat ellenőrzése alá helyezése, amint azt a II. rész 32-es szútrájában elmagyaráztuk, könnyen belátható, hogy ez a megtisztítás és ellenőrzés miért kell, hogy a test működésének tökéletesítéséhez vezessen. A testben lévő tisztátalanság és az ellenőrzés hiánya áll a tudat tökéletes eszközként való használatának útjában. Az érzékszervek működése úgyszintén tökéletesedik, mivel ez a működés valójában a prána áramlásától függ, amit a jógi a pránájáma gyakorlásával von ellenőrzése alá. A pránájámát sokan par excellence tapasznak értelmezik.
Mivel a különösen érzékeny emberek esetében a szigorúságok és önmegtartóztatások gyakorlása, néha egyes alsóbb típusú sziddhik kifejlődéséhez vezethetnek, a sziddhi kifejezést mindkét fenti értelemben lehet használni.
Az asuddhi-ksaját kifejezés jelentőségét észben kell tartani. Ez következetesen tapasz végzésének fő céljára, a tisztátalanság eltávolítására mutat és arra is, hogy amennyiben a testet teljesen sikerült megtisztítani, csak akkor működhet a tudat tökéletes eszközeként

44. Szvádhjájád ista-devatá-szamprajogaha.
44. … önmagunk tanulmányozása által (az Én ismeretéhez vezető tanulmányozás), … az óhajtott, áhított istenség (-gel), … egyesülés; kommunió; bensőséges érintkezésbe kerülés.
44. Az áhított istenséggel való egyesülés önmagunk tanulmányozása által jön létre.

Szvádhjájá a tetőfokát Ista-devatá-val létrejövő bensőséges kapcsolatban éri el, mivel ez a végső célja. Amint arra a II. rész 32-es szútrájában rámutattunk annak ellenére, hogy a szellemi életre vonatkozó tanulmányozásával kezdődik, a fő célja, hogy a szádhaka és kutatásának tárgya közötti csatornát vagy vezetéket nyisson meg. Ezen kommunió természete a szádhaka vérmérséklete és képességei, valamint az Ista-devata természete szerint fog változni. Az ilyen bensőséges kapcsolat lényeges eleme a magasabb tudatból az alsóbb felé szabadon áramló tudás, hatalom, vezetés és irányítás.

45. Szamádhi-sziddhir Isvara-pranídhánát.
45. … révület; transzállapot, … siker; teljesítés; beteljesülés; tökéletesítés, … Isten (-hez, iránt), … önátadás által; lemondás- megnyugvás által.
45. Szamádhi Istenben való megnyugvással teljesedik be.

A tény, hogy Isvara-pranidhána végül is szamádhihoz vezethet megdöbbentő kijelentés. Erre a tényre már hivatkoztunk az I. rész 23-as szútrájában, ahol Patanydzsali nemcsak hogy rámutat szamádhi Isvara-pranidhána általi elérésének lehetőségeire, hanem az azt követő szútrákban bemutatja, hogy Isvara-pranidhána ösvénye gyakorlatilag egy másik és független út annak a célnak az elérésére, amelyet az astángha-jóga nyolc fokozatának vagy részének követésével lehet elérni. Más esetekben már előbb láttuk, hogy rendkívüli eredményeket lehet elérni valamely erény vagy jó tulajdonság végső határig történő kifejlesztésével, azonban talán szamádhinak Isvara-pranidhána általi elérése az ilyen teljesítmény legfigyelemreméltóbb példája. Az, hogy Isten iránti önátadás, vagy Istenben való megnyugvás beállítottságát folyamatosan és rendszeresen finomítva és erősítve fokonként elérhetjük a legmagasabb megvilágosodást, olyasmi, ami megállásra kell késztessen bennünket és arra, hogy elálmélkodjunk és elcsodálkozzunk az élet közönséges dolgai mögött lévő csodálatos misztériumokon. Ennek az egyedülálló teljesítménynek az ésszerű elemzését bizonyos mértékben már elmagyaráztuk a II. rész 32-es szútrájában, azonban az okfejtések láncolatában itt érdemes a főbb pontokat összegezni.
Purusa megkötöttségét az anyagban a csitta-vritti-k elhomályosító ereje tartja fenn, és az akadályozza meg abban, hogy létezésének alapvető igazságát meglássa, és hogy olyannak ismerje magát, mint amilyen valójában isteni természetében. Ezeket a csitta-vrittiket az "én" tudat okozza és tartja fenn. Ez az "én" számos vágy okozója, és az elmét állandó izgalmi állapotban tartja, hogy vágyait kielégítse. Amennyiben ezt, az elmét állandó mozgásban és változásban tartó hajtóerőt valahogyan meg lehet szüntetni, az elme automatikusan nyugvó állapotba kerül (csitta-vritti-nirodhaha), ugyanúgy, ahogyan a gépkocsi, a gáz levétele után fokozatosan megáll. Még a fék használatára sincs szükség, bár ez kétségtelenül meggyorsítja a megállási folyamatot, Hogyan lehet ezt a hajtóerőt, amely az elmét állandó izgatottságban tartja és végső soron felelős a csitta-vrittikért megsemmisíteni? Nyilvánvalóan az elme számára hajtóerőt biztosító vágyak elpusztítása által, vagy másként fogalmazva, az "én" feloszlatása által. Amint már láttuk, pontosan ez az, aminek teljesítését Isvara-pranidhana gyakorlásával igyekszünk elérni. Isvara-pranidhána a para-vairágyát fejleszti ki, széttöri a szív kötelékeit, kiiktatja a személyiség vágyait és így az elmét természetesen és elkerülhetetlenül csitta-vritti-nirodha állapotára állítja be, ami nem más mint a szamádhi.
A II. rész 43-as szútráját tárgyalva megemlítettük, hogy a sziddhi kifejezést két értelemben használják, a tökéletesedés és az okkult hatalom értelmében. A teljesítmény, illetve beteljesedés értelmében is használják. A most tárgyalt szútrában két értelmében is használják. A most tárgyalt szútrában két értelemben, a beteljesedés és a tökéletesedés értelmében használják. Isvara-pranidhana gyakorlása által nemcsak hogy el lehet érni a szamádhit, hanem ugyanazzal a technikával még tökéletesíteni is lehet. Ez a IV. rész 29-es szútrájából is világossá válik, amelyben a dharma-megha szamádhi technikájáról van szó. A tanulmányozó ezt az állapotot fogja Isvara-pranidhána legmagasabb fokozataként felismerni.

46. Szthira-szukham ászanam.
46. … biztos; szilárd; mozdulatlan; kiegyensúlyozott, … (és) kényelmes, … testtartás.
46. A testtartás kiegyensúlyozottan biztos és kényelmes legyen.

A jóga tanulói számára általában ismertek az ászanáknak nevezett gyakorlatok. Sokan, akik semmit sem tudnak a jógáról, tulajdonképpen összetévesztik a jógát ezekkel a fizikai gyakorlatokkal. Azonban a jóga tanulmányozójának világosan meg kell érteni az ászanák helyét és rendeltetését a rádzsa-jógában, mivel a batha-jógában és a fizikai kultúra bizonyos más rendszereiben nagyon eltérő a céljuk. A batha-jógában és ászanákat hosszasan tárgyalják és legalább 84 ászanát írnak le részletesen és igen különleges és néha eltúlzott eredményeket tulajdonítanak nekik. Ahhoz nem fér kétség, hogy a belső elválasztású mirigyeket és a prána áramlatokat befolyásoló ászanák közül sok igen jelentős változásokat hozhat létre a testben és amennyiben helyesen és elég hosszú ideig gyakorolták, figyelemre méltó módon mozdítják elő az egészséget. A hatha-jóga alapelve, hogy a fizikai testben lévő bizonyos finomabb erők fajtái (prána, kundalini) mozgásba hozatalával változásokat lehet létrehozni a tudatban. Ezért a tudat mélyebb szintjeivel kapcsolatba kerüléshez vezető első lépés a fizikai test tökéletesen egészségessé tétele, hogy ezzel alkalmassá váljon ezen erők beáramlására és kezelésére. Ezért van olyan nagy hangsúly a fizikai test előkészítésén és a szádhakától a batha-jógáról szóló értekezésekben leírt különféle fizikai gyakorlatok végig vitelét várják el.
Azonban a rádzsa-jógában a tudat-változások létrehozására alkalmazott módszer, lényegében az elmének akarat általi ellenőrzésére, valamint a csitta-vrittik fokozatos visszaszorítására alapozódik. Ezért a rádzsa-jóga technikája minden zavarnak az elméből történő kiküszöbölésére irányul, legyenek azok a zavaró okok, akár külsők, akár belsők. Mármost az elme zavarainak egyik fontos forrása éppen a fizikai test. A modern lélektan is elismeri az elme és a test közötti szoros kapcsolatot és azt, ahogyan azok egymásra folytonosan hatnak. Így mielőtt magának az elmének a problémáival kísérli meg a bajlódást, teljesen ki kell küszöbölnie a fizikai test által keletkező zavarokat. Ezt az ászana gyakorlásával éri el. A tanuló a fizikai testet egy bizonyos helyzetben rögzíti, és arra jöttek rá, hogy ha hosszú ideig képes így tartani a testet, akkor az megszűnik az elme számára a zavarok forrása lenni.
Az ászanák technikájára vonatkozóan, Patanydzsali csupán három szútrában ír, azonban ezekben sűrített össze az ezekre a témákra vonatkozó minden lényeges tudást. Az ászanák gyakorlásának két lényeges követelménye, hogy kiegyensúlyozottan biztos és kényelmes legyen. A jóginak ki kell választania a meditáció gyakorlásához alkalmas, jól ismert ászanák egyikét, mint például a padmászanát vagy a sziddhászanát és azután addig gyakorolni azt a testtartást, ameddig anélkül, hogy a legkisebb mozgási hajlandósága felébredne, hosszú ideig abban a testhelyzetben lesz képes maradni. Bármely ászanában való ülés néhány perc múlva kényelmetlenné válik, és azt fogja találni, hogy nem képes eléggé hosszú ideig fenntartani, anélkül, hogy a teste különböző részeiben kisebb-nagyobb kényelmetlenségeket érezzen. Ha azonban az ászanát helyesen választotta ki és megfelelően gyakorolja, akkor az állhatatos és kitartó gyakorlás fokozatosan minden olyan kis kényelmetlenséget ki fog küszöbölni, ami az elméjét az összpontosításról állandóan elvonja. Ekkor a jógi már vég nélkül képes a helyes testtartásban maradni, és testét teljesen elfelejteni. Ha valaki hosszas gyakorlat és jó egészség ellenére mégis kényelmetlenséget érez a testhelyzet hosszú fenntartása miatt, akkor esetleg rosszul választotta ki az ászanát, vagy a gyakorlási módszert és ilyenkor ajánlatos szakember tanácsához fordulni.
Az is szükséges, hogy a "kiegyensúlyozottan biztos" kifejezés jelentőségét teljesen megértsük. Ez a kifejezés nem csupán ezt a képességet jelenti, hogy többé-kevésbé ugyanabban a testtartásban maradjunk, annak megengedésével, hogy időnként kis mozdulatokat és kiigazításokat tegyünk. Ez a kiegyensúlyozottan biztos testtartás bizonyos fokú mozdulatlanságot jelent, amely gyakorlatilag a testnek egy helyzetben való rögzítéséig terjed és ez bármiféle mozgást kiküszöböl. A kezdő, miközben megkísérli ennek a mozdulatlanságnak a fenntartását, bizonyos mértékű merevség bevezetésére válik hajlamossá, ami a testet feszültté teszi. Ez teljesen rossz és ellentétes értelemben fog a test egészségére hatni. Amire törekedni kell, az, hogy a mozdulatlanság és a relaxáció ideális összetétele jöjjön létre. Csakis ekkor lehet a testet teljesen elfelejteni.
Egy bizonyos ászanát akkor lehet megtanultnak minősíteni, amikor a szádhaka kiegyensúlyozott biztonsággal és könnyedén tudja négy órán és húsz percen át fenntartani. Ennek az egyes batha-jógáról szóló könyvekben megadott időtartamnak valójában nincs nagy jelentősége és csupán megközelítő elképzelést nyújt az alapos tudáshoz szükséges gyakorlat időhosszáról. Ha a szokást elsajátította, akkor a testtartást bármilyen hosszú ideig fenn tudja tartani, miközben a jógi figyelme az elméjére összpontosul.

47. Prajatna-saithilánanta-szamápattibhjám.
47. … erőfeszítés (-nek a), … relaxáció (által), … a végtelen (-en); a vég nélküli (-n); az állandó (-n), … (és) meditációval.
47. A testtartást az erőfeszítés relaxálásával és a "végtelen"-en meditálással lehet elsajátítani.

Valamely ászana elsajátításához Patanydzsali két hasznos javaslatot tesz. Az egyik az erőfeszítés fokozatos lazítása. Az, hogy a testet hosszú időtartamra mozdulatlanul tartsuk, nagy akarati erőfeszítést igényel, és az elmének állandóan a testére kell irányulnia, hogy azt állandó és rögzített helyzetben tartsa. Teljesen nyilvánvaló, hogy az az elmeállapot a célul kitűzöttel teljesen ellentétes. Az elmét a test tudatától teljesen meg kell szabadítani, nehogy azon erőfeszítésben, hogy egy bizonyos testhelyzetben tartsuk, teljesen hozzá kötődjön. Így a szádhakának azt tanácsolják, hogy az erőfeszítést fokozatosan lazítsa és a test ellenőrzését a tudatosból a tudat alattiba helyezze át.
Így a tudatos elmét anélkül lehet a testből visszavonni, hogy a test rögzítettségét bármilyen módon is befolyásolnánk. Ez fokozatonként lezajló folyamat, azonban határozott erőfeszítésre van szükség az elme és a test közötti kapcsolat megszakításához úgy, hogy az utóbbi az előírt testtartásban maradjon anélkül, hogy az előbbi részéről bármilyen figyelmet igényelne.
Ezen kiegyensúlyozottan biztos állapot elérésére ajánlott másik módszer anantán, a nagy kígyón való meditálás, amely kígyó a hindu mitológia szerint a földet tartja. A modern képzettségű ember számára ez az irányzat teljesen értelmetlennek tűnik, azonban, ha az alapjául szolgáló jelentőséget megérti, azt fogja tapasztalni, hogy ez teljesen ésszerű. Mi ez az anantának nevezett kígyó? Ez annak az erőnek a szimbólikus jelképe, amely a földet egyensúlyban és a nap körüli pályán tartja. Azonnal látható, hogy ez az erő azonos kell legyen a giroszkópban működővel, amely eszköz jól ismert és sokféle módon használják valamely tárgy egyensúlyban tartására. Bármikor olyan testtel van dolgunk, amely hajlamos az egyik oldalról a másikra billenésre vagy, hogy valamilyen más módon elmozduljon egyensúlyából és azt automatikusan vissza kell hozni és megtartani egyensúlyi állapotában, a szükséges mechanizmus tervezésétől függetlenül a giroszkóp elvét használják. Mármost a probléma nagyon hasonló, amikor valaki meditáció céljából bizonyos fajta ászanában ül. A test hajlamos arra, hogy fix helyzetéből elmozduljon, de el kell sajátítania azt a hajlamot, hogy stabil helyzetébe automatikusan visszatérjen. Ezért írják itt első anantán, e különlegesfajta erőt jelképező kígyón való meditálást. Az ok, amiért ezt az erőt kígyóval szimbolizálják, bárki számára nyilvánvalóvá válik, aki giroszkópot látott, amely összetekeredett és fejét felemelő kígyóra hasonlít, amint ez a következő ábrán látható:

A hindu szimbolikában valamely dolgot általában olyan tárggyal jelképeznek, amely külső megjelenésében leginkább hasonlít rá.
Hogyan segíti a szádhakát az ezen erőn való meditálás, hogy elérje az általa fenntartani kívánt fizikai testtartás stabilitását? Itt sincs többre szükség, mint arra a jól ismert természeti törvényre utalni, amely szerint valamely eszmén vagy alapelven való meditálás, az annak megfelelő erőt, fokozatosan létrehozza életünkbe valójában, ahogy azt a jóga-szútrák III. részében kifejtjük, a sziddhik, vagy okkult képességek elérések egész tudománya, a jóga-filozófia ezen axiomatikus igazságán alapszik. Megjegyzendő, hogy itt a szamápattibhjám kifejezést használják, ami azt jelenti, hogy "az elmének azzal való egybeolvadása, egyesülése". Valójában ez történik, amikor mélyen elmélkedünk, vagy meditálunk valamilyen eszmén és csatornát nyitunk megfelelő energiájának beáramlására

48. Tato dvandvánabhighátaha.
48. … attól (a testhelyzet elsajátításától), … ellentét párok(tól), … nincsenek támadások; megtámadások.
48. Ebből következik, hogy az ellentétpárok nem támadnak.

Az erről a témáról szóló harmadik szútra és ászana gyakorlatában való tökéletesség elérésének legfontosabb eredményére utal, - az ellentétpárokkal szembeni ellenállásra.
Ezek az ellentétpárok, vagy ahogyan azokat szanszkrit nyelven mondják, a dvandvák, a külső és belső környezetünkben, állapotunkban lévő jól ismert ellentétes feltételek, amelyek közötti életünk állandóan oszcillál. Ezek a dvandvák sokfélék és némelyek a fizikai természetünkkel, mások az elménkkel vannak kapcsolatban. Így például a meleg és a hideg olyan ellentétpár, amely elsősorban a fizikai testünket befolyásolja. Az öröm és a szomorúság ellentét párja pedig az elménket befolyásolja. Mindezek az elmére vagy a testre vonatkozó és állandóan változó feltételek a külső környezet vonzásában tartják a tudatot és az elmét a befelé hatolásban akadályozzák. Viksepát, vagyis figyelem elvonást okoznak és a szádhakának meg kell valósítani a föléjük emelkedés képességét, ha elméjét a saját belső zavarai és módosításai elnyomásának nehezebb feladatai végzésére kívánja szabaddá tenni. Az ászanák gyakorlásának tökéletesítésében elért egyik fontos eredmény a külső világban lévő változásokra bekövetkező zavaró reakcióktól való mentesség. Az ebben a szútrában említett dvandvák nyilvánvalóan azok, amelyek a fizikai testre hatnak, mint például a meleg és a hideg, a nedvesség és a szárazság és nem olyan más zavaró körülmények, amelyek az elmére vonatkoznak.
Ebben a szútrában Patanydzsali, az ászanák gyakorlásának csak egyik eredményét jelölte meg, olyan eredményt, amely közvetlenül a jóga gyakorlására vonatkozik. Azonban más fontos előnyök is származnak ebből a gyakorlatból. Az ászana gyakorlásának néhány járulékos eredménye a következő:
(1) A testet tökéletesen egészségessé és az génybe vételekkel szemben ellenállóvá teszi.
(2) A testben lévő pránikus áramlatok megfelelő szabályozásának eredményeként, a pránájáma gyakorlására való készség elsajátítása. Azok, akik jártassá válnak az ászana gyakorlásában, valójában rá fognak jönni arra, hogy a légzési mozgásaik természetes módon kezdenek megfelelni a pránájáma követelményeinek és a pránájáma gyakorlása a legnagyobb könnyedséggel válik lehetségessé.
(3) Az akaraterő kifejlődése. A fizikai test közvetlenül és valamilyen misztikus módon van az atmával, a szellemi energia forrásával kapcsolatban. A fizikai test ellenőrzésének elérése, ami az ászanák elsajátításával jár, annak a szellemi erőnek a rendkívüli mértékű beáramlását vonja maga után, amely a külső életben mint akaraterő fejeződik ki.

49. Taszmin szati svásza-prasvászajor gati-vicsehedaha pránájáma.
49. … (ászana tökéletesítése) által, … miután (elvégezte, befejezte), … a belégzésnek és a kilégzésnek a; a be- és kilégzésnek a, ... a mozgásnak a, ... megszűnés vagy megszakítás, ... a légzés szabályozása (a jóga negyedik alkotó része).
49. Ennek elvégzése után pránájáma következik, ami a belégzés és kilégzés megszűnése.

Az ok, amiért pránájáma oly fontos szerepet játszik a jóga technikájában, prána és az elme közötti szoros viszonyban keresendő. A megnyilvánulás minden szintjén létező prána egyrészt az anyag és az energia, másrészt a tudat és az elme közötti összekötő kapocs. Prána közvetítő jelenléte nélkül, az elmén át kifejeződő tudat nem képes az anyaggal érintkezésbe jutni és általa működni. Viszont az energiával társult anyag, prána közreműködése nélkül képtelen a tudatra hatni. Ezért a prána mindenszinten jelen van. A tudat minden eszközének, hordozójának vitalizálásához és működtetéséhez van rá szükség, legyenek azok az eszközök akár fizikaiak, akár a fizikain túliak. Közvetítőként való működési képessége különleges szerkezetéből adódik. Valamilyen misztikus módon mind az anyag, mind a tudat lényeges minőségét összesíti magában, és így képes egymásra való hatásuk és visszahatásuk eszközeként szolgálni.
Prána és az elme közötti ezen szoros viszonyt különféle módokon használják a különféle iskolákban. A hatha-jógában, a prána áramlatok manipulálását a csitta-vrittiken való uralkodás megvalósítására és a tudatváltozások elérésére használják. A rádzsa-jógában a csitta-vrittiket az akarat által ellenőrzi a tudat és így prána az elme vezérlése alá kerül. Patanydzsali a rendszerébe mindkét technikát belefoglalta, hogy olyan átfogóvá és hatékonnyá tegye, amennyire csak lehet. Így azután a pránájámát egyrészt az elmének dháránára, dhjánára, valamint szamádhira való előkészítésére használják, másrészt a sziddhik elérésének céljára, különféle tárgyakon vagy alapelveken történő szamjamára.
Annak ellenére, hogy a jóga-filozófia tanulmányozói általában ismerik pránájáma elméletét és igen terjedelmes irodalom is létezik erről a témakörről, mégis érdemes lenne itt igen röviden ezzel kapcsolatos néhány alapvető tényt megtárgyalni. Ez tisztázni fogja a terepet azon öt szútra belső jelentőségének a megértéséhez, amelyekben Patanydzsali ezzel a témakörrel foglalkozott.
Azok közül, akik nem tanulmányozták vagy csak nagyon felszínesen tanulmányozták pránájáma fogalmát, sokan azt képzelik, hogy az a légzés puszta szabályozása. Az fel sem tűnik nekik, hogyan lehetséges egy test normális fiziológiai folyamatát képező légzés puszta szabályozásával, a pránájámának tulajdonított rendkívüli eredményeket elérni. Pránájáma természetét az összetett kifejezést képező két szó jelzi, amelyek a prána és az ájáma (visszatartás, korlátozás, mérséklet) szavak. Ez a prána szabályozása. Azonban mi a prána? Ez nem a lélegzet, hanem a fizikai test működéseit fenntartó életerő. Ez az orvosi tudomány azt hiszi, hogy a testben létezik, hogy annak egyensúlyát fenntartsa és óvja a betegségek a halál ellen. Prána valóságos és nagymértékben specializált összetett energia, amelynek anyagi alapja van, és amely teljesen eltérő a testben működő többi energiafajtáktól. Prána hordozója nem a fiziológusok által ismert sűrű fizikai test, hanem a pránamaja kosa, amely valamivel finomabb eszköz és teljesen áthatja a fizikai testet és azzal egyesülve működik. Ebben a finomabb eszközben, amely gyakorlatilag a sűrű fizikai test megfelelője, prána áramlatok futnak, amely jól észrevehető csatornákban áramlanak minden szervhez és testrészhez és azokat különféle módon vitalizálják. Ez azért van így, mert bár pránának általánosan vitalizáló ereje van, mégis a test különféle szerveiben és részeiben, különlegesen elvégzendő működései vannak és olyankor különféle ismert nevei vannak. Ennek a pránának az ellenőrzése és vezérlése a pránajáma célja és nem a légzés szabályozása, amely a fizikai testben lévő működési megnyilvánulásai közül csak az egyik.
Annak ellenére, hogy a prána annyira különbözik a légzéstől, mint az elektromos áram az elektromos ventilátor lapjaitól, a kettő között mégis szoros kapcsolat van, olyan kapcsolat, amely bennünket képessé tesz, hogy a légzés manipulálásával, a prána áramlatait is manipuláljuk. Kétségtelen, hogy a kettő összekeverésének az oka, a légzés és prána közötti ezen szoros kapcsolat, azonban a tanulmányozó számra fontos, hogy világosan észben tartsa ezt a megkülönböztetést.
Prána ellenőrzésében és manipulálásában alkalmazott módszerek szigorúan őrzött titkok, amelyeket csakis hozzá értő és megfelelő tanítótól lehet megkapni. Akik ezekhez a gyakorlatokhoz pusztán könyvek olvasása után kezdenek hozzá, biztosak lehetnek, hogy tönkreteszik egészségüket, de még az ép elméjüket vagy az életüket is kockáztatják. Így tehát senki se kontárkodjon bele a pránájámába pusztán szórakozásból vagy kedvtelésből, vagy éppen azért, hogy ezzel siettesse szellemi fejlődését. Ezek az erők nagyon is valóságosak, bár a tudomány által még nem ismertek és sok ember tette tönkre életét azzal, hogy meggondolatlanul és elhamarkodottan vagy éretlen és túl-bizalmas "jógik" tanácsai alapján kezdet jógairodalom utánzatokban leírt gyakorlatokba. A prána jáma gyakorlatokat biztonságosan és hasznosan csak mint a teljes jóga diszciplina részeként lehet elkezdeni és ha a jóga többi részeinek gyakorlatai által van megfelelően felkészítve, mint például a jama-nijama, ászana, stb. által, továbbá mindezt megfelelően képesített guru felügyelete mellett végzi a tanulmányozó.
Azonban miközben szigorúan megtartóztatjuk magunkat a práná-jáma téves tanácsok alapján való gyakorlásától, abból nem származik kár, ha ésszerű magyarázatát és azt a határt igyekszünk megérteni, ameddig a fizikai és mentális egészség elősegítése érdekében a légzés manipulálásával el lehet menni. A téma ezen aszpektusára vonatkozó lényegbeli ismereteket az alábbiakban lehet összegezni:
(1) A mély légzésnek semmi köze a pránájámához és mint egészség előmozdító gyakorlat, bármilyen ésszerű határig gyakorolható. Jótékony hatása főleg a testbe történő nagyobb oxigén felvételtől és kissé nagyobb prána beáramlástól függ. Mivel a prána áramlatokra ez nem fejt ki hatást, gyakorlása nem jár semmilyen kockázattal.
(2) A két orrnyíláson át felváltva történő légzés bizonyos mértékben azonnal hatni kezd a prána-áramlatokra, méghozzá abba az irányba, hogy azokból a csatornákból távolítsa el a tolulásokat, amelyekben a prána általában áramlik. Már rámutattunk arra, hogy szoros kapcsolat van a légzés és a pránának a pránamaja kosában valóáramlása között. Amikor normálisan légzünk, akkor a prána-áramlatok a megszokott pályájukon áramlanak. Amikor felváltva kezdünk lélegezni hol az egyik, hol a másik orrnyílásunkon át, bizonyos módon zavarás következik be a normális áramlásban. A hatást a vízvezeték csőben történő áramláshoz hasonlíthatjuk. Amikor a víz csöndesen folyik az egyik irányba, akkor a cső alján hordalék és más tárgyak ülepednek le és a víz azokat semmilyen észrevehető módon nem zavarja fel. Azonban, ha a vizet ellentétes irányokba igyekszünk erőltetni, akkor azonnal felkavarjuk a lerakódásokat, és ha a folyamatot elég hosszasan csináljuk, a cső végül is kitisztulhat. A két orrnyíláson át történő felváltott légzés valószínűleg így tisztítja meg, vagy ki a pránikus csatornákat, vagyis ahogyan mondani szoktuk: "megtisztítja a nádikat". Mármost ezeknek a nádiknak a megtisztítása előkészítő gyakorlat és mindazok, akik pránájámát szándékoznak gyakorolni több hónapon vagy éven át tartó hosszas folyamaton kell átmenjenek. Ez hasonló az I. rész 34-es szútrájában Paranydzsali által javasolt gyakorlathoz és ugyanazokat a feltételeket hozza létre az idegrendszerben, nevezetesen az irritáció hiányát, valamint békés nyugalmat. Ez a gyakorlat nem jár semmilyen kockázattal és óvatossággal alkalmazható mindazok által, akik jól-szabályozott és tiszta életet élnek és semmilyen szélsőségnek nem adják oda magukat. Mivel azonban ebben a folyamatban a pránikus áramlatok befolyásolódnak, óvatosságra és mérsékletre van szükség, továbbá tanácsos hozzá értő szakember felügyelete mellett dolgozni.
(3) A valódi pránájáma akkor kezdődik, amikor a belégzés és a kilégzés között megállítjuk a légzés folyamatát. Miközben a két orrnyíláson át felváltva történő légzést végezzük, a légzést egy időre meg lehet állítani, és ezt az időtartamot fokozatosan és óvatosan növelni lehet. A légzés visszatartása, amit technikailag a kumbhaka szóval jelölnek, a prána áramlatokat igen kifejtett és alapvető módon befolyásolja és a jógit képessé teszi, hogy ezen áramlatok fölötti ellenőrzés növekedését érje el úgy, hogy azután azokat az áramlatokat bármilyen kívánt módon lehessen irányítani.
(4) Pránájámát púrakával és recsakával (belégzés és kilégzés) kell hosszú időn át gyakorolni, miközben kumbhaka (a ki- és belégzés szünete) időtartamát hosszú időn át lassan növeljük. A púrakával és recsakával kísért kumbhakát, szahita kumbhakának nevezik. Azonban hosszas gyakorlat után lehetségessé válik púraka és recsaka abba hagyása és csak kumbhaka gyakorlása. Az ilyen kevala kumbhakának nevezett pránájáma teljes ellenőrzést és uralmat ad prána fölött és a jógit nemcsak mindenféle látványos fizikai mutatvány vagy kiváló teljesítmény elvégzésére teszi képessé, hanem arra is, hogy felébressze és a testben lévő különféle központokba irányítsa kindalinit. Ez a tudomány szigorúan őrzött titok és csakis megfelelően képzett csélá tanulhatja meg, úgyszintén megfelelően képzett és képességekkel rendelkező gurutól.
A fontos és észben tartandó itt nemcsak az, hogy kumbhaka a valódi pránájáma lényeges eleme, hanem ez a pránájáma gyakorlásában a veszélyforrás. Abban a pillanatban, amikor valaki elkezdi a lélegzet visszatartását, különösen belélegzett állapotban, vagy bármilyen abnormális módon, elkezdődik a veszély, és nem lehet tudni, hová fog vezetni, hacsak nincs kéznél egy gyakorlati és kompetens tanító, hogy szükség esetén az erők áramlását vezesse, irányítsa és helyesbítse. Ha minden szükséges feltétel jelen van és a kumbhakát kellően képesített tanító irányítása alatt gyakorolják, akkor az nem várt tapasztalatok és erők, képességek kapuit nyitja meg. Amennyiben a szükséges előkészítés és vezetés vagy irányítás nélkül fog valaki bele, biztos, hogy katasztrófához vezet és talán még halálhoz is, ahogyan már sok meggondolatlan és ostoba, esztelen ember meg is fizette az árát.
Meg kell gondolni és észben kell tartani a szútra elején lévő taszmin szati kifejezés jelentőségét. Mivel ez a szútra az ászanákkal foglalkozó három szútra után következik, ezek a szavak nyilvánvalóan azt jelentik, hogy kumbhakát magába foglaló pránájámát nem lehet az ászanák egyikének elsajátítása előtt elkezdeni. Az ászana gyakorlása határozottan és lassan készíti elő a testet a pránájámára. A jóga gyakorlati tanulmányozóinak közös tapasztalata, hogy amint az ászana gyakorlásában a tanuló tökéletességet ér el, a teste természetes módon egyre inkább magára veszi a pránájáma gyakorlásához szükséges feltételt, állapotot. A légzés lassúbbá és ritmikusabbá válik és természetes módon, rövid időszakokra még kumbhaka is előfordul.
Tény az, hogy nemcsak az ászana teljes elsajátítása szükséges, hanem a pránájáma gyakorlásának megkezdése előtt bizonyos jártasságot, előmenetelt kell elérni jama-nijama gyakorlásában is. Pránájáma haladott gyakorlása előbb vagy utóbb felébreszti kundalinit. Ezt csak azután lehet biztonsággal megtenni, ha a törekvő a nemi vágyak kielégítése fölött teljes uralmat sajátított el és azt kiküszöbölte. Ezért, mielőtt a szádhaka hosszú időn át gyakorolta brahmacsárját és jama-nijama más elemeit és tudatos, valamint valóságos uralmat ért el vágyai és hajlamai, hajlamosságai fölött, végzetes lenne számára pránájáma gyakorlásába kezdeni. Világosan meg kell érteni, hogy ezek a tanítások nem az olyan emberek számára valók, akik az átlagos és közönséges világi életet élik, annak minden vágyaival és engedékenységeivel, élvezeteivel és kielégítéseivel együtt és akik a külső világ élvezeteihez naivan még a belső élet békéjét és üdvösségét is meg szeretnék szerezni. Mielőtt bárki azt remélhetné, hogy a jóga útján tényleges előmenetelt tesz, előbb az alsóbb élet örömeinek és kényelmeinek kapuját teljesen és egyszer és mindenkorra be kell zárni.
Az ástangha jóga különböző elemei nem csupán nyolc, de egymástól egészen független részei a jógának, amelyeket egymástól külön lehet gyakorolni.
Ezeket haladó fokozatokként, azok fényében kell vizsgálni, ahol minden fokozat a következőket készíti elő és az előzők megfelelő fokú tökéletesítését igényli. Ezt a nézetet támasztja alá Patanydzsalinak az ástanga jógáról szóló egész fejtegetése, valamint a szádhakák tapasztalatai.
Az is szükséges, hogy figyelembe vegyük az I. rész 34-es, valamint a II. rész 49-es szútrában használt kifejezések közötti különbségeket. A korábbi szútrában a "kilégzés és visszatartás" kifejezést, míg az utóbbiban a "belégzés és kilégzés megszűnése" kifejezést használja. Nem a kifejezés lazasága miatt van, hogy a légzés-szabályozás leírására különböző helyeken, különböző kifejezéseket használt. A jóga-szútrákban egyetlen szó sincs jelentőség és szükségesség nélkül, annak ellenére, hogy ezt nem mindig vagyunk képesek tisztán látni. A szerző nyilvánvaló szándéka jelezni, hogy a jama-nijamát, valamint az ászanát követő pránájáma gyakorlat az, amely dhárana, dhjána, valamint szamádhi további fokozataira készíti elő az elmét és hogy ez lényegében a kumbhaka gyakorlása, annak ellenére, hogy ezt a gyakorlatot a pránájáma hosszú tanulási folyamata kell megelőzze, amelyben púrakának és recsakának szintén szerepe van.

50. Báhjábhjantara-sztambha-vrittir desakála-szamkhjábhihi paridristo dírghaszúksmaha.
50. … külső; kívül lévő, … belső, … elnyomott, paralizált, megbénított, (hirtelen megállított) módosítás, … hely (által), … idő (által), … (és) szám (által), … megmérve, szabályozva, … meghosszabbítva; elnyújtva, … (és) finom; kifinomult; csökkentett; elgyöngített.
50. Külső, belső vagy elnyomott módosítással létezik; hely, idő és szám által van szabályozva, továbbá fokozatosan elnyújtottá és csökkenten kifinomulttá válik.

A fenti szútrában, igen tömör formában, a pránájáma gyakorlásával járó különféle tényezőket olvashatjuk. Az előző tényező az a helyzet, amelyben a lélegzetet tartják. Kumbhakát háromféle módon lehet végezni és az ebben a szútrában tárgyalt három féle pránajáma ezektől függ. A lélegzetet kilégzés után kívül lehet hagyni, tartani, vagy belégzés után benn lehet tartani, vagy meg lehet állítani ott, ahol éppen pillanatnyilag van. A pránájáma fajtáját az a helyzet vagy mód határozza meg, amelyben a lélegzetet visszatartják. A második tényező a hely, ahol a pránájámát végzik. Ezt nyilvánvalóan figyelembe kell venni azon időtartam meghatározásánál, ameddig a pránájámát végzik, ugyanígy a fogyasztott élelmet és más dolgokat is. Annak a szádhakának, aki a trópusokon végez pránájámát nyilvánvalóan más étrendet és életmódot kell alkalmaznia, mint annak, aki fenn, magasan, a Himalájában gyakorol. Az idő a harmadik tényező. Az idő itt nem csupán púraka, recsaka és kumbhaka viszonylagos tartamát jelenti, hanem az évszakot is, amikor a pránájámát végzik. Az étrendet (diétát) az évszaknak megfelelően kell változtatni. A szám, nyilván az egy ülés közbeni légzési sorra, valamint a naponkénti ülésekre vonatkozik. A szádhaka ülésenként általában kisszámú légzési sorozattal kezdi és tanítója útmutatásai alapján fokozatosan és óvatosan növeli a számot. A következő szútrában tárgyalt pránájámát addig nem lehet gyakorolni, ameddig a szádhaka el nem sajátította azt a képességet, hogy kumbhakát eléggé hosszasan tudja gyakorolni. Nemcsak meg kell hosszabbítania kumbhaka periódusát, hanem abba az irányba is kell dolgoznia, hogy a folyamatot fokozatosan a külsőről, a belső láthatatlan szintre vigye. Ez azt jelenti, hogy a pránájáma onnan, hogy a légzés csupán látható folyamatának vezérlője és irányítója, egyre inkább a pránamaja kosa pránikus áramlatainak ellenőrzőjévé, vezérlőjévé és kezelőjévé válik. A működésnek ez a külsőről a belső szintre történő átvitele, csak azután következhet be, amikor kumbhakát minden nehézség nélkül eléggé hosszú ideig képes gyakorolni, de ennek be kell következnie, ha a pránájámát a jóga-diszciplinában valódi céljáért kívánjuk alkalmazni.

51. Báhjábhjantara-visajaksepi csaturthaha.
51. … külső, … (és) belső, … tartomány; szféra; terület (domén), … túlmenni rajta, … a negyedik (változat).
51. A belső és a külső szférán túlmenő pránájáma a negyedik (változat).

Az ebben a szútrában tárgyalt negyedik és legmagasabb fajta pránájáma teljesen túlmegy, felülmúlja a légző-mozgásokat. A külső légzés bármely helyzetben, külsőleg vagy belsőben van felfüggesztve és semmi sem mutat arra, hogy bármiféle tevékenység folyik. És mégis a pránamaja-kosá-ban lévő pránikus áramlatok teljesen a szádhaka ellenőrzése alatt vannak és a tudathordozóban elérendő változások létrehozása érdekében kezeli és irányítja azokat.
Az ilyen finomságú és jelentőségű műveletek irányításához, a szádhaka világosan kell lássa a pránamaja kosa mechanizmusát és a prána áramokat szándékoltan és tévedhetetlenül kell irányítsa. Az ilyenfajta közvetlen meglátás, ami a tisztán látás legalsóbb módja, a pránájámá gyakorlása közben természetesen és automatikusan fejlődik ki.
A szútrában tárgyalt negyedik fajta pránájáma az igazi, amelyhez az összes előbbi gyakorlatok csupán előkészületek voltak. Patanydzsali nem említi azt, hogy mi történik ezen gyakorlatok közben, hogy a pránikus áramlatok hogyan ébresztik fel kundalinit, továbbá kundalini hogyan aktiválja a szusumnában lévő csakrákat, mivel ezek a dolgok gyakorlati jellegűek, veszélyesek, és a guru azokat személyesen tanítja meg a csélának. Patanydzsali végig általános alapelvekkel foglalkozott és kihagyta a gyakorlati részletekre vonatkozó instrukciókat.

52. Tataha ksíjate prakásávaranam.
52. … akkor; attól, … feloldódik; eltűnik, … világosságé, … burkolat.
52. Attól a fényburkolat feloldódik.

Ebben, és a következő szútrában a pránájáma gyakorlásának a jógi számára nagy fontosságú két eredményről van szó. Az első a fényburkolat eltűnése. Mivel a szóban forgó fényt, a lélek fényének vették, e szútra értelmezésekor sok kommentátor teljesen téves nyomra ment. Így azután olyan eredmények elérését tulajdonították a pránájáma gyakorlatnak, amelyek csak a dháraná, dhjána és a szamádhi ezután következő gyakorlatainál elért figyelemre méltó sikerek után jelennek meg. Ez a félreértés az ezután következő szútra figyelembe vételével még meglepőbb. Amennyiben a pránájáma az elmét dháraná gyakorlására készíti elő, ami a mentális ellenőrzés első lépése, akkor hogyan hozhatná létre a lélek fényburkolatának elmozdítását, ami viszont a mentális ellenőrzés csúcspontja ?
Az ebben a szútrában tárgyalt fényburkolat nyilvánvalóan nem a lélek fényére vonatkozik, hanem a fizikai testtel társult és azt átható fényre vagy luminczitásra. Az átlagos egyénben a prána eloszlása a pránamaja kosában, valamint a pszichikai központok fejlettségi állapota olyan, hogy az teljesen érzéketlenné teszi a finomabb szintek felé. Amikor a pránájáma gyakorlása által, a prána eloszlásában elvégezte a szükséges változásokat és a pszichikai központok aktíválódtak, akkor a finomabb testek mechanizmusa közelebbi és közvetlenebb kapcsolatba, érintkezésbe kerül a fizikai aggyal. Ettől válik lehetővé a finomabb tudathordozók és azokhoz tartozó luminczitás tudatosítása.
A finomabb tudathordozókkal történt "kontaktus" egyik további előnye a szádhaka számára az, hogy a dháraná és dhjána gyakorlása közben létrejövő mentális képek igen pontosakká és szinte megfoghatókká válnak. Az átlagos személynél tapasztalhatóan az agyában létrehozott ködös az elmosódott mentális képek helyett, most világosan körvonalazott és éles képek jelennek meg a finomabb tudathordozókban. Ezeket azután sokkal könnyebb kezelni és ellenőrizni.

53. Dháranászu csa jogjatá manaszaha.
53. … az összpontosítás (fokozataihoz), … és, … alkalmasság, … az elmének a.
53. És az elme alkalmassá válik az összpontosításra.

Pránájáma gyakorlásának második eredménye az, hogy az elmét az antaranga jóga (belső jóga) gyakorlására készíti elő. Dhárana hatékony gyakorlásához az eleven és eleven és éles mentális képek létrehozásának képességét kell elsajátítani. Amint azt mindenki, aki meditálni próbál, gyakorlati tapasztalatból tudja, nem könnyű a mentális képekre összpontosítani és azokat kezelni, amíg azok elmosódottak és zavarosak. Az elme nem képes azokat alaposan megragadni és könnyen elillannak. Az által, hogy a pránájáma eltávolítja ezeket a nehézségeket, nagymértékben megkönnyíti az összpontosítást. Talán nem egészen helytálló azt mondani, hogy a pránájáma abszolút szükséges dháranához, ha azokra a sikerekre gondolunk, amelyeket más jóga-iskolák követői értek el. Azonban ahhoz nem fér kétség, hogy roppant nagy mértékben segíti dháraná gyakorlatát. Ezért tette Patanydzsali jóga technikájának integrált részévé.

54. Szva-visajászamprajoge csitta-szvarúpánukára ivendri-jánámá pratyáháraha.
54. … a sajátjukkal; az ő megfelelőjükkel, … tárgyak, … nem kapcsolatba kerülve, … az egyéni elmének a, … saját forma; természet, … valaminek megfelelően imitálni vagy működni, … mintha; úgy, mint, … az érzékek által, … elvonatkoztatás (absztrahálás) (a jóga ötödik alkotó része).
54. Pratjáhára vagy elvonatkoztatva mintegy az elme érzékszervek általi utánzása, mialatt tárgyaiktól visszahúzódnak.

Pránájáma után, a jóga következő angája, vagyis alkotórésze a pratyáhára. Az átlagos tanuló elméjében úgy tűnik ezen jóga-gyakorlat természetét illetően, hogy sok a bizonytalanság. Ezzel a témával, Patanydzsali csupán két szútrában foglalkozott és az ezzel kapcsolatos kommentárok sem túlzottan felvilágosítóak. Annak érdekében, hogy megértsük, mit jelent valójában pratyáhára, idézzük fel, hogyan is történik a külső világban lévő tárgyak észlelése. Valamely tárgyat akkor érzékeljük, amikor arról különféle rezgések érkeznek az érzékszerveinkhez, és ezután az elme hozzá kapcsolódik az így aktívált érzékszervekhez. A rezgések érzékszerveink általi fogadása és azok elme általi felfogása közé mind fiziológiai, mind lélektani szempontból ténylegesen sok fokozat jön közbe, azonban az egyszerűség kedvéért korlátozódjunk az általánosan értelmezett érzékelés - észlelés mechanizmusának egyszerű ábrázolására. Vázlatosan ezt az alábbiak szerint lehet ábrázolni:

Amennyiben a megfelelő rezgések bármely érzékszervet mégis érintenék, de az elme úgy is mondhatnánk nincs rákapcsolva, akkor az általános tapasztalat szerint azon az érzékszerven a rezgések észrevételnek maradnak. Például a szobánkban lévő óra állandóan ketyeg, de mi azt ritkán vesszük tudomásul. Annak ellenére, hogy hangrezgések állandóan érik a fülünket, azokat a rezgéseket illetően a tudatos elme nincs a hallószervre irányítva. Amikor az utcán haladunk, tárgyak százairól érkeznek a szemünkhöz rezgések, azonban ezek közül csak egy néhányat veszünk észre, és a többi egyáltalán nem hatol a tudatunkba, mivel az elme és azon rezgések között hiányzik a kapcsolat. Mindenféle tárgyról számtalan rezgés éri az érzékszerveinket, azonban a legtöbbjük észrevétlen marad. De néhány mégis megragadja a figyelmünket és azok egésze képezi a külső világról alkotott tudatosságunk tartalmát.
Az érzékelés - észlelés folyamatra vonatkozó nagyon érdekes tény, hogy annak ellenére, hogy az elme az érzékszerveit bombázó rezgések nagy többségét automatikusan figyelmen kívül hagyja, mégsem képes, - amennyiben óhajtaná, - mindet önkényesen kizárni. Néhány rezgésnek mégis sikerül megragadni a figyelmét és az elme ezen nem kívánatos betolakodók áradatával szemben általában tehetetlen. Tény, hogy minél inkább igyekszik azokat kizárni, annál több lesz belőlük, és kitartóbbakká válnak, mint ahogyan azt bárki, aki ebbe az irányba erőfeszítéseket tett, már tapasztalhatta.
Azonban, ha a radzsa-jóga gyakorlásához az bármikor szükségessé válna, hogy a jógi egyedül viaskodhasson az elméjével. Foglalkozzunk ezzel a kérdéssel egy kissé részletesebben. Ha az elménk tartalmát olyankor vizsgáljuk meg, amikor semmilyen különleges mentális erőfeszítést nem teszünk, akkor azt találjuk, hogy a jelenlévő és állandóan változó mentális képeket a következő három kategóriába lehet sorolni:
(1) Az érzékszerveinkre ható rezgésekkel, a külvilág által létrehozott állandóan változó benyomások.
(2) A múlt tapasztalatoknak az elmében lebegő emlékei.
(3) A jövővel kapcsolatos előérzetekkel kapcsolatos mentális képek.
A (2) és a (3)-as kategóriába tartozók teljesen mentálisak és nem függenek az elmén kívüli tárgyi valóságtól, míg az (1)-es kategóriába tartozók a külvilággal való kapcsolat közvetlen eredményei. Pratyáhára célja, hogy teljesen kiküszöbölje az elméből az (1)-es kategória szerinti benyomásokat és így csak a (2)-es és a (3)-as szerintieket meghagyva, azokat dháranával és dhjánával kell legyőzni. Pratyáhára mintegy elzáró eszközt helyez az érzékszervek és az elme közé és ezzel az utóbbit teljesen elszigeteli a külső világtól.
A fentiek megvilágításában, a tárgyalt igen talányos szútra értelmét könnyen meg lehet érteni. Az elgondolás kifejezésének módja segíteni fog az értékelésben, ha emlékezünk arra, hogy a jóga lélektana szerint, az érzékek tulajdonképpen az alsó elme részei. Az érzékek , mintegy az elme külvilágbeli előőrsei és az elme irányítását kellene, hogy kövessék. Amikor az elme a külvilággal kíván kapcsolatba kerülni, az érzékeknek működésbe kellene lépni. Amikor viszont az elme vissza kíván húzódni, képesek kellene legyenek vele együtt visszahúzódni és így minden kapcsolatot megszakítani a külvilággal. Az elme és az érzékek közötti ezen viszont nagyon megfelelően a méhkasban, vagy kaptárban lévő méhek közötti kapcsolattal hasonlították össze. Amikor a méhkirálynő egyik helyről a másikra repül, a méhek egy testként követik és nem működnek a királynőjüktől függetlenül.
Lehetséges-e a külvilággal való kapcsolatnak ilyen teljes megszakítása a jelzett módon? Nemcsak lehetséges, de abszolút szükséges is, amennyiben a tanuló a jóga-ösvény magasabb fokozatain szándékozik járni. Ha sikert akar elérni, akkor egészében alkalmaznia kell a jóga-szerinti életmódot. A jóga-fegyelem minden lépése vagy alkotó része kapcsolatban van egymással és bármely különleges problémával való küszködés nagymértékben azon múlik, hogy a többi kapcsolt problémákat, különösen a korábban említetteket, milyen mértékben oldotta meg. Amennyiben jamát és nijamát nem gyakorolta elegendő mértékben és azzal nem küszöbölte ki az összes emocionális problémákat, ha az ászanákat és a pránájámát nem sajátította el és nem helyezte egészen ellenőrzése alá a fizikai testet, akkor a pratyáhára biztos kudarcra van ítélve. Azonban, ha a szádhaka élete a jóga eszményeinek felel meg, és az összes energiáit a végső cél elérésére fordítja, akkor a sikernek előbb, vagy utóbb be kell következnie.
Itt azonban meg kell említeni, hogy bár pratyáhára az érzékek elme általi ellenőrzésének tűnik, a technika lényege az elme önmagába való visszahúzódása. Ez az elvonatkoztatás olyan teljes, hogy az érzékszervek megszűnnek működni. Valamely regény olvasása közben érdeklődését erőteljesen a tartalomra fordító gyermek-olvasó is teljesen elvágja magát a külvilágtól. Bármely feltaláló, mint például Edison volt, annyira belemerülhet valamely problémába, hogy teljesen elfeledkezhetik a külvilágról. Azonban minden ilyen esetben nem akaratlagos az elvonatkoztatás és van valami a külvilágban, amire az elme összpontosul. Pratyáhára esetében, az elvonatkoztatás akaratlagos és az elmének nincs a külső világban olyan tárgya, amely vonzaná. Az elme tevékenységi területe, mezeje teljesen önmagában van és a külvilágot a puszta akarattal tartja távol, miként a rádzsa-jóga esetében történik, vagy a szeretete tárgyának legfelsőbb belső vonzó hatalmával, miként a bhakti-jóga esetében.

55. Tataha paramá vasjatendrijánám.
55. … akkor; attól, … a legmagasabb; a legnagyobb, … elsajátítás; uralmat szerez fölötte, … az érzékek fölött.
55. Ezt az érzékek fölötti legmagasabb fokú uralom követi.

Amint az előző szútrákban láthattuk, pratyáhára sikeres gyakorlása abban az értelemben biztosítja az indriják fölötti teljes ellenőrzést, hogy már nem vagyunk azok rabszolgái, hanem uruk és képesek vagyunk azokat ki és bekapcsolni, mint a szobánkban lévő elektromos világítást. Hogy az ilyen hatalom mit jelent az átlagos embernek, az könnyen elképzelhető, azonban a rádzsa-jógi számára ez "sine qua non" (nélkülözhetetlen előfeltétel).
Érdekes megfigyelni, hogy a jóga első öt angája hogyan szünteti meg, távolítja el egymás után az elme zavaró forrásait, és hogyan készíti elő azt a saját vrittieivel való végső küzdelemre. Először a jama-nijamával küszöböljük ki a saját természetünkben lévő erkölcsi hibákból eredő emócionális zavarokat. Azután az ászanák gyakorlásával, a fizikai testben létrejövő zavarokat hárítjuk el. Azt követi a pránikus burokban az életerők szabálytalan és elégtelen áramlásából keletkező zavarok kiküszöbölése. A prána-jáma gyakorlása mindezt teljesen eltávolítja. Végül pratyáhára segítségével az érzékszerveken át jövő zavarok fő forrásait távolítjuk el. Így teljesül a bahiransa, vagyis a külső jóga és a szádhaka képessé válik az antaranga, vagy belső jóga további fokozatra lépni.

III. Rész