(A Topkapi palota, a kihallgatások terme.

Szulejmán, Ebusszuud)

 

 

Szulejmán (A kezében lévő könyvből olvas)

            „Ha beteget látogattál,

            Egy korty vizet hogyha adtál,

            Olyan áldás leszen rajta,

            Mintha az Úr bora volna...”

            Ezek lesznek betiltva, mondd?

Ebusszuud. Az én szívem is beleremeg, ha olvasom...

Szulejmán (lapozgat)

            Én is magasról tekintek le a hangyára –

                        (elgondolkodva)

            a legegyszerűbb dolgokat is

            csak Junusszal taníthatjuk meg a népnek.

Ebusszuud. És az egész emberiségnek.

Szulejmán (lapoz a könyvben, aztán izgatottan)

            „A mennyekről úgy beszélik,

            paloták vannak meg húrik,

            add azoknak, kik remélik,

            nékem Te kellesz, csak Te!...”

            Ez indított a tilalomra, ugye?

Ebusszuud (bólint, és megismétli a fetváját)

            Bármilyen, az Istennel kapcsolatos dolog elutasítása

            az Isten elutasítását jelenti.

            Junusz Emre verseit ezentúl tilos olvasni!

Szulejmán. Nem mintha bele akarnék szólni a dolgodba,

            Sejhüliszlám Efendi, de mondd, akad országunkban,

            aki erőteljesebben szólna az istenszeretetről?

Ebusszuud. A világon sincs.

Szulejmán. Akkor minek ez a diéta?

Ebusszuud (mosolyog)

            Értettem, Szultánom.

Szulejmán (lapozgat)

            Ez nem igaz!

                        (olvas)

            „Aki mécsesem eloltja, azét az Úr gyullassza....”

            Látod, te betiltod, ő meg imádkozik érted...

Ebusszuud. Mint a járvány, úgy terjed Mansur tana,

            extázisba esve más-más Istenről papolnak.

            Annyi istennel majd hogy fogsz megbirkózni?

Szulejmán (nevetve)

            És Junusznak mi a bűne ebben?

Ebusszuud. Junusz sorait lobogóul használják,

            nincs menny és pokol, elég az Isten nekünk –

            azt mondják.

Szulejmán. Persze, hogy elég...

            Vagy nem, Sejhüliszlám Efendi?

Ebusszuud. Neked elég, de...

Szulejmán. Neked talán nem?

Ebusszuud (nevetve)        

            Szultánom, ha a mi félműveltjeinknek, hát még a teljesen

            műveletleneknek – akiket amazok az orruknál

            fogva vezetnek – azt mondod, hogy nincs menny

            és pokol, többé nem tudod féken tartani őket.

            Aki nem fél a pokoltól, könnyen követhet el bűnt.

Szulejmán (elgondolkodva)

            Aggodalmad jogos, de...

                        (kinyitja a könyvet)

            „Mézek mézére találtam,

            kaptárom mások zsákmánya lehet...”

            Ajjaj! Most vétkeztem a fetvád ellen!

Ebusszuud (kívülről)

            „Hasznot is, kárt is csináltam,

            üzletem mások zsákmánya lehet!”

            Én is elkövettem ugyanazt a bűnt...

Szulejmán (nevetve)

            És ki fog most ítélkezni fölöttünk?

Ebusszuud. Magasztos dolog a misztikus hit,

            de lényegét nem képes felfogni akárki.

Szulejmán. Betilthatjuk-e a kést, csak mert akár dinnyét,

            akár emberfejet hasíthatunk vele?

Ebusszuud. Ahol mindenki vitatja az istenséget,

            ott én nem lehetek sejhüliszlám,

            és – már megbocsáss – te se lehetsz szultán.

Szulejmán (az ég felé néz)

            Hozzád fordulok, Uram! Nem könnyű dolog

            Ebusszuud Efendi szultánjának lenni.

Ebusszuud. Szulejmán szultán sejhüliszlámjának se könnyű...

                        (Rüsztemmel együtt angol tudósok jönnek be.

                        Szulejmán kérdőn néz Ebusszuudra)

Ebusszuud. Az Angliából érkező jogtudósok.

Szulejmán. Angliából? Jogtudósok?

                        (Intésére a tudósok meghajolnak, majd távoznak.

                        Szulejmán érdeklődve nézi őket, majd Ebusszuudhoz)

Szulejmán (csodálkozva)

            Isten hozta őket, de miért?...

Ebusszuud. Látogatásuk célja, hogy tanulmányozzák,

            hogyan működik nálunk az igazságszolgáltatás,

            mert ők most új, jobb rendszert kívánnak bevezetni.

Szulejmán (elégedetten)

            Elismerésem nekik.

Ebusszuud (megbántva)

            A mi kádijainknak nem jut az elismerésből?

            Hírük eljutott odáig, a világ túlfelére.

Szulejmán. Elég kitüntetés számukra, hogy hírük elterjedt

            az egész világon. De elismerem,

            az én keblem is dagad a büszkeségtől.

            Nagyobb öröm ez a harctéri dicsőségnél.

            Nagyvezír pasa, tedd, amit kell,

            hogy a kádik szíve is örüljön.

Rüsztem (meghajol)

            Parancsodra, Szultánom.

 

                        (Amasya. Musztafa herceg palotája. Musztafa, Jahja)

Musztafa. Apám igazságos. Mint az Istenben,

            úgy megbízom benne, jobban védi

            jogaimat, mint én magam.

            Ha jogom van a szultánságra...

Jahja. Természetesen jogod van.

Musztafa. Akkor tűzön-vízen át védeni fogja jogomat

            Szulejmán szultán. Ha pedig nincs...

Jahja. Jogod van!

Musztafa. Ha nincs jogom, vagy ha apám szerint nincsen,

            akkor nekem sincs mit tennem.

Jahja. Tesznek majd mások – s az eredményét

            el kell majd fogadnod.

Musztafa. Miket állítanak! Pedig én semmit se tettem!

Jahja. Lépned kell, beszélni atyáddal,

            bizonyítanod az ártatlanságodat.

Musztafa. Ha lépek, fenyegetésnek veszik,

            azt mondják apámnak, hogy a herceg

            sereget gyűjt, úgy megy Isztambulba.

            Legjobb volna talán semmit se tenni...

Jahja (aggódva)

            A semmiből mi születhet!?....

 

                        (Lakosztály a Topkapi palotában. Szulejmán, Hurrem)

 

Hurrem. Én a politikához nem értek,

            de amondó vagyok, ha már ötéves békét

            kötöttünk Károllyal, Perzsia ellen kellene

            indulni. Szelim herceg is hadd bizonyítson,

            és Rüsztem nagyvezír is. Perzsia meghódítása

            még fényesebbé teszi neved!

Szulejmán (elgondolkodva)

            A perzsiai hadjáratok mindig sokkal nehezebbek

            az európaiknál.

Hurrem. Ha a sah testvérét – ki nálad keresett oltalmat –

            a perzsa trónra ülteted, hogy helytartód legyen,

            segítségedre lesz, hisz ő ismeri az utakat...

            Ilyen alkalom ritkán adódik.

Szulejmán (gondolkodik)

            Az indiai mohamedánok segítséget kértek

            Portugália ellenében. Egy hadjárat őket is megnyugtatná...

            Tényleg jó volna egy perzsiai hadjárat...

 

Hurrem (örömmel)

            Ugye?

Szulejmán. Különös, a harcban a halál eszembe se jut,

            de ha itthon ülök, sokszor gondolok az

            kikerülhetetlen végre. A janicsárok tétlensége

            se szül túl sok jót, nem férnek bőrükbe,

            ha a béke hosszúra nyúlik.

Hurrem. Hírek jönnek Musztafa

            és a perzsa sah közeledéséről...

            Én nem tudom elhinni, de...

Szulejmán. Lehetetlen!

Hurrem. Hogy a sah Musztafához akarná adni a lányát,

            vagy Musztafa vetette volna szemét a lányra...

Szulejmán. Hol, mikor látta Musztafa a lányt?

Hurrem. Azt regélik, világszépe.

Szulejmán. Na és?

Hurrem. Csak nem szövetségre készülnek ellenünk?

Szulejmán. Ellenünk??

Hurrem. Szulejmán országa, az oszmánok ellen.

Szulejmán. Ez őrültség!

Hurrem. Mi, a szövetség?

Szulejmán. Minden! Musztafa régóta megfigyelés alatt áll.

            Ha bármit tett volna, tudnánk róla.

Hurrem. Lehet, hogy Musztafa emberei ügyesebbek.

Szulejmán. Bizonyíték nélkül nem vádolok senkit,

            indokolatlanul nem teszek egy lépést,

            számot akarok tudni adni az Úrnak,

            hogy mit miért tettem.

Hurrem (mintha nagyon aggódna)

 

            És ha veled valami történne, Szulejmán,

            ha magamra maradnék a világon?...

Szulejmán (mosolyogva)

            Csalánba nem üt a mennykő, szívem,

            ne félj, nem fogok csak azért meghalni,

            hogy téged egyedül, támasz nélkül hagyjalak...

            Csak ezt a sebet a hátamon,

            ha meggyógyítanák végre az orvosok,

            lábam dagadásával már nem is törődnék,

            kilovagolnék a városból, az erdőbe...

Hurrem. Jó volna, ha a janicsárok lóháton látnának,

            ne ácsingóznának a herceg után...

                        (Szulejmán leül a kerevetre.

                        Rüsztem, Mihrimah és szerájbéliek jönnek be)

Meddah. (belép, mélyen meghajol, utána)

            Egyszer csak egy városba értem,

            láttam épülni a várost

            magam is együtt épültem....

            Mi az a város, Uram?

Szulejmán (nevet)

            Mi az?

Meddah. A szív, amelyben Isten lakik.

Meddah. És mi nyílik a közepében?

Szulejmán. Mi?

Meddah. Egy örökkön örökké friss illatú

            fehér rózsa. És ki a meddahod?

Szulejmán. Ki?

Meddah. Egy szerelmes csalogány, aki rózsáért

            lángol. Meg akarod hallgatni?

Szulejmán. Azért vagyunk itt.

Meddah. Akkor induljunk együtt az úton,

            a képzelet szárnyán repüljünk

            egy varázslatos világba.

                        (Elkezdi az előadását)

            Hol volt, hol nem volt, volt egyszer

            egy ország, se vége, se hossza....

Szulejmán. A mi birodalmunk...

Meddah. Annak volt egy szultánja...

Szulejmán. Szulejmán, vigyázz!

Meddah. Annak volt egy nagyvezírje...

Szulejmán. Rüsztem, vigyázz!

                        (a meddahhoz)

            Na és milyen volt az a nagyvezír?

Meddah. Úristen!

                        (látva, hogy Rüsztem haragos)

            Vagyis az Úristen óvja...

Szulejmán (kuncogva)

            Ebből mássz ki!

                        (a meddahhoz)

            Kit óvjon az Úristen? Őt vagy bennünket?

                        (Rüsztem szeme villámlik. A meddah zavarában

                        hol azt mutatja, hogy »őt«, hol azt, hogy »bennünket«.

                        Szulejmán makacsul)

            Őt vagy bennünket?

Meddah (zavartan)

            Őt is, bennünket is... Tegyen az Úristen, ahogy jónak látja.

Szulejmán (nevetve Rüsztemhez)

            Jól kivágta magát, igaz?

            Adj neki egy erszény aranyat.

Rüsztem (rémülten)

            De Szultánom, egy erszény arany...

            És kinek, egy csepűrágónak?

Szulejmán. Beszélj tisztességgel!

                        (Rüsztem odavet egy erszényt a meddahnak, az a

                        levegőben elkapja, de Rüsztem fenyegető jelére odaviszi

                        és visszaadja. Szulejmán összevonja a szemöldökét)

            Mi folyik itt? Miért adtad vissza?

Meddah. Ha nálam maradna, Szultánom,

                        (Rüsztemre mutatva)

            ez itt megfizettetne érte.

Szulejmán. Hisz itt vagyok én is!

Meddah. A híre se jutna el a füledbe...

Szulejmán. Rüsztem, add neki oda az erszényt,

            de ne csak úgy, mintha csontot vetnél kutyának,

            udvariasan, az én kedves alattvalómnak.

                        (Rüsztem tisztelettel nyújtja át,

                        a meddah csodálkozva veszi át)

Meddah (boldogan)

            Úrnak lenni – ha csak egy percre is – de jó!

                        (Meghajlik Szulejmán és Rüsztem felé, majd zene

                        hangjai mellett a zsákjából V. Károlyéra emlékeztető

                        ruhadarabokat vesz elő. Miközben öltözködik)

Szulejmán (halkan a körülötte lévőkhöz)

            Károly! Már egy jó ideje bosszant, azt mondja,

            osztozkodni fog velem a világon.

Meddah. Én, Károly, Némethon és Spanyolország császára...

Szulejmán (javítja)

            Spanyolország királya...

Meddah. Jó, királya... Ha az Iszlám fejét, Szulejmán

            szultánt kézre kerítem...

Szulejmán (érdeklődéssel)

            Nocsak!

Meddah. Megmutatom neki, hány hét a világ...

Szulejmán. Hogy lehetséges az, hogy bár sokszor vezettem

            hadjáratot Európában, még egyszer se kerültél elém?

Meddah. Azt a Szulejmánt...

Szulejmán. Csak így, Szulejmán!?

Meddah. Szulejmán szultánt is meg a seregét is elsöpröm,

            a török emlékét is eltörlöm egész Európában.

Szulejmán. Ha a emlékét próbálnád eltörölni,

            a tiéd tűnne el, a tiéd!

Meddah. Ha Szulejmán szultánnak kis esze volna,

            nem mutatkozna mifelénk még egyszer.

Szulejmán. Mielőbb ott termek, s ha kell,

            tűvé teszem az egész kontinenset,

            hogy a szájhős Károlyt kézre kerítsem.

Meddah (először megretten, majd csodálattal)

            Spanyolok királya, jól vigyázz,

            Szulejmán szultán maga közeledik!

                        (Miközben zene hangjai mellett átöltözik perzsa sahnak)

Szulejmán (a körülötte lévőknek)

            Nyugatról keletre utazunk, Perzsiába,

            Firdauszi művében, a Királyok könyvében

            leírt idők óta több száz vagy több ezer év óta

            viszálykodik Irán és Turán...

Meddah. Viszálykodás helyett mit tegyenek, Felség?

            Üljenek a sutban? Mi örömük telne akkor a világban?

            Ahol mozgás van, ott a gazdagság...

Szulejmán (nevetve)

 

            Béke a holtaknak, mi pedig lendüljünk mozgásba,

            hogy jöjjön a gazdagság...

                        (Rüsztemhez)

            Intézkedj a hadjárat ügyében, Pasa!

                        (Rüsztem és Hürrem elégedetten összenéz. Szulejmán

                        a meddahhoz)

            Légy üdvöz, perzsa sah!

Meddah (kijavítja)

            Sahok sahja!

Szulejmán. Légy kicsit szerényebb, elég lesz a sah is...

Meddah. Te vagy a föld legnagyobb uralkodója,

            ó, Szulejmán szultán!

Szulejmán. Lám, ezt tudod.

Meddah. A leghatalmasabb, akit a föld valaha is hordott...

Szulejmán. Bizony úgy...

Meddah. Igazságosságban és gazdagságban,

            háborúban és békében a legnagyobb...

Szulejmán (a körülötte állókhoz)

            A sah végre jó útra tért...

Meddah. De csak énutánam!

Szulejmán (felfortyan)

            Micsoda!?

                        (odasiet a meddahhoz)

            Mondd csak még egyszer! Teutánad?

Meddah (megrémülve)

            A perzsa sah mondta, nem én, Szultánom...

            (Szulejmán elneveti magát, a többiek is nevetnek)

Szulejmán. Az Isten áldása kísérjen utadon,

            nagyon megnevettettél, most ennyi elég lesz.

Meddah. Az a dolgom, hogy nevettessek, Uram.

            Ha azt mondod, túlságosan megnevettettelek,

            szidalmazol azzal.

Szulejmán. Igazad van, de amikor az előbb fölnevettem,

            Omár kalifa mondása jutott az eszembe.

Meddah. Mit mondott?

Szulejmán. Aki sokat nevet, veszít nagyságából.

Meddah (nevet)

            Pedig nem is akartam nevetni...

Szulejmán. Omár kalifa szaván hogy szabad nevetni? Bűn...

Meddah. Aki nem nevet, megfagy a vére.

Szulejmán. Arról szó sincs, hogy soha se nevessél,

            csak tartsd a mértéket...

Meddah. Mértékkel nem lehet nevetni, Szultánom,

            el kell engedned magad.

Szulejmán. Ha elengedi magát az ember,

            és nevet önfeledten,

            ide-oda csapódik tehetetlenül,

            akár egy rongybaba. Ráadásul

            a nevetés túl közel hoz minket mindahhoz,

            amin nevetünk.

Meddah. Ha úgy hozza a sora, nevethetünk bármin.

            A nevetés kinyitja, kitágítja,

            mindenek fölé emeli az embert.

Szulejmán. Mindenek fölé?

Meddah. Mindenek fölé, az anyja mindenit!

Szulejmán. Csitt! Ha mindenen nevet,

            a jó modorról megfeledkezhet az ember.

Meddah. Bocsáss meg, Szultánom,

            lehet, hogy elveszítettük a mértéket.

Szulejmán. Hogy érted?

Meddah. Amikor ellazulunk, néha butaságokat beszélünk.

Szulejmán. Nagy utat tettünk meg:

            Európáról, Iránról szóltunk.

            Térjünk hát haza... mondjuk Isztambulba.

                        (Átmenet zenével)

Meddah. Nem jut ki minden férfiúnak az a tisztesség,

            hogy a szultán pecsétét viselje.

                        (Rüsztemre néz)

Rüsztem (felpaprikázva)

                        Vigyázz, mit beszélsz, Efendi!

Szulejmán. Hallgass, Rüsztem, ne rontsd el a játékot!

                        Mi ütött beléd hirtelen?

Rüsztem. Rám nézve mondta, Fenség!

Szulejmán. És nincsen igaza? Szerinted könnyű

            a szultán pecsétjét viselni?

Rüsztem. Ó, dehogyis!

Szulejmán (a meddahhoz)

            Folytasd!

Meddah. Akik a szultán pecsétjét viselik...

                        (Rüsztem csupa fül. A meddah Szulejmánra néz)

Szulejmán. Folytasd, folytasd!

                        (Rüsztemhez)

            Most meg rám nézett, látod!?

Meddah. Akik a szultán pecsétjét viselik,

            mit tesznek, mit nem, a végén

            gazdagabbak lesznek a szultánnál is.

            Amikor azok, akik nem is szultánok,

            úgy viselkednek, mintha azok volnának...

                        (Rüsztemre néz)

 

Rüsztem (nem tudja türtőztetni magát)

            Vigyázz a nyelvedre!

Szulejmán. Rüsztem!

                        (Hürrem ideges, Mihrimah kuncog)

Rüsztem. Szultánom, beszéd közben megint

            engem nézett...

Szulejmán. Játék ez, és akinek nem inge, nem veszi magára...

Meddah. Akinek nem inge, nem veszi magára,

            de a játékban is lehet igazság...

                        (Rüsztemre néz)

            De még mennyire...

Szulejmán. Milyen igazság?

Meddah. Te parancsoltad, hogy viselje a pecsétet,

            s mert nem könnyű feladat,

            nem is bízhattad akárkire...

Szulejmán. Így igaz, nincs mit hozzáfűzni.

                        (a meddah egy pillantást vet Rüsztemre)

Rüsztem. Megint rámnézett, Szultánom!

Szulejmán. Jó, jó...

                        (a meddahhoz)

            Te meg miért nézel rá folyton?

Meddah. Hogy ne szakadjon meg a kapcsolatom a nézővel.

Szulejmán (nagyot nevet, aztán összeszedi magát, Rüsztemhez)

            Játék ez, Rüsztem, játék,

            lásd, hogy nevetek,

            próbálj te is nevetni!

Rüsztem. Szultánomnak könnyű...

Szulejmán. Miért? Nyilával téged is, engem is talál...

                        (a meddahhoz)

 

            Mondtad az előbb, hogy ha azok, akik

            nem is szultánok, úgy viselkednek,

            mintha azok volnának...

Meddah. A dolgok kifordulnak rendes kerékvágásukból.

Rüsztem. Ha nem úgy használnám a pecsétet,

            ahogy kell, engedné a Szultán,

            hogy nálam maradjon?

            Szabályosan történik minden az országban.

Meddah. Szabályosan, még a megvesztegetés is.

                        (Szulejmán dühösen néz Rüsztemre, majd a meddahra)

Szulejmán. Igaz ez, Meddah efendi?

                        (A Meddah aggódva néz Rüsztemre,

                        majd miután az haragos pillantást vet rá)

Meddah. Játék ez, Szultánom!

Szulejmán. Ne beszélj mellé!

Meddah (nyel egyet)

            Te mondtad, Szultánom:

            aki nem inge, ne vegye magára.

Szulejmán. (nevet)

            A te dolgod se könnyű, Meddah,

            nem szeretnék a helyedben lenni.

Meddah. Bizony, Uram.

                        (Rüsztemre pillant)

            Nem ajánlom senkinek. Neked sem!

Szulejmán. (nevetve)

            Jól van. A játéknak vége.

            Kimondtad, ami a szívedet nyomta.

Meddah. Kimondtuk Szultánunkkal együtt.

            Épp ez adja az értelmét játékunknak.

 

Szulejmán. Jól van, jól. Kimondtuk, ami

            a szívünket nyomta, igaz, Rüsztem?

Rüsztem (meghajolva, kényszeredetten)

            Szultánom!

Szulejmán. (a meddahhoz, Rüsztemre mutatva)

            Csókolj kezet!

                        (A meddah nem mozdul, Rüsztem vár,

                        Szulejmán határozott)

            Az én pecsétem viseli, ne feledd!

                        (A meddah már mozdul, most Rüsztem húzódik el.)

            Rüsztem! Te se feledd, hogy az én pecsétem viseled!

                        (A meddah kezet csókol Rüsztemnek, majd megcsókolja

                        a szultán ruhájának szegélyét. Miközben fölemelkedik,

                        Szulejmán szeretettel)

            Élj sokáig, Meddah efendi,

            hála néked, szárnyalt a lelkünk.

            Így van, ugye, Rüsztem?

                        (Rüsztem meghajol. A szultán térdeit fogva föláll

                        és távozik. Miután mindenki kimegy,

                        Hurrem odamegy Rüsztemhez, kezét a vállára teszi)

Rüsztem. Szultánom meddahjával kigúnyoltatott

            engem, s ezen igen jól mulatott.

Hurrem. Ez csak keményebbé tesz, azt hiszem, téged.

            A dolgunk nem könnyű dolog, Rüsztem.

Rüsztem. Mintha szultán urunkat puszta létemmel

            is nyugtalanítanám. Amint a színe elé

            járulok, oly figyelmessé, feszültté válik,

            mintha veszély fenyegetné.

Hurrem. Ha lát, bizonyára érzi,

            mi a célod.

Rüsztem. Akkor miért nem veszi vissza a pecsétet?

Hurrem. Ismeri ő is a tehetségedet,

            tudja, hogy javára lehetsz a birodalomnak,

            Szulejmán szultán tudja használni az embereit.

Rüsztem (elgondolkodva)

            Nagyon nehéz ügy, Szultánám.

Hurrem. Azért választottalak téged, mert nehéz.

            Nehogy csalódnom kelljen benned, fiam.

 

                        (Amaszja. Musztafa herceg palotája. Mehter-

                        muzsika. Szulejmán és Musztafa; a paraván mögött Jahja.)

 

Szulejmán. Úgy látszik, a perzsa sah – hallva, hogy

            keleti hadjáratra indulok – Távol-Keletig futott.

            Kelet határainkon semmi nyomára nem bukkantam.

Musztafa. Meghallva szultánom közeledésének hírét

a perzsa sah csak azt nézte, hová bújhat.

Szulejmán. Az ország szempontjából biztonságot jelent,

            hogy te itt vagy Amaszjában.

Musztafa. Ha szultánom azt mondja, hogy

            az ország szempontjából szükséges,

            készéggel megyek akár a pokolra is.

Szulejmán (meg van hatva)

            Nem hiányzik Isztambul?

Musztafa. Isztambulnál jobban hiányoznak

            testvéreim, anyám és te, apám...

                        (Azonnal javítja magát.)

            Uram, Szultánom!

Szulejmán (meghatottan)

            Ne mondd, hogy uram, meg szultánom, fiam.

Musztafa (felbátorodva, szívből)

            Apám!

Szulejmán (kitárja a karját)

            Mondd még egyszer, fiam, még egyszer!

Musztafa (közelebb lép)

            Apám! Drága apám!

                        (Letérdel és Szulejmán kezére borul, szenvedélyesen

                        kezet csókol. Szulejmán fölemeli és magához öleli)

Szulejmán (kibontakozva az ölelésből)

            Élni annyit tesz, mint uralkodni az időn.

            Kardodnak és gondoltaidnak soha ne

            hagyj időt a rozsdásodásra.

Musztafa. Nem tudom, van-e bennem hozzá elég akarat?

Szulejmán. Kell lennie, fiam. Különben baj van.

Musztafa. Fenséges apám vajon miért mondja most ezt?

Szulejmán. A mai uralkodó át akar adni valamit

            a holnapi uralkodónak.

Musztafa. Ha lehetne világosabban...

Szulejmán. Mint apád, ha szükséges, fiam,

            kész vagyok föláldozni magam érted.

Musztafa. Ez világos beszéd.

Szulejmán (le-föl járkálva)

            Azért, mert ez könnyű.

            Te is megtennéd a gyermekedért,

            ez benne van a természetünkben,

            s nem igényel külön erőfeszítést,

            De... mint uralkodó, ha kell, kész

            vagyok föláldozni téged.

            Ez is világos beszéd? Egy nap te is

            uralkodó leszel, s neked is van fiad.

Musztafa. Rettenetes aggodalom szállta meg szívem.

Szulejmán. Az uralkodás nehéz mesterség.

Musztafa. Nem tudom, hogy tudom használni,

            amit az uralkodásról mondtál.

Szulejmán (hátat fordítva Musztafának)

            Ha levonod belőle a szükséges következtetést.

                        (Valahonnan mélyről egy sikolyhoz hasonló hang

                        hallatszik: „Apám! Apám!” Szulejmán megrettenve

                        Musztafa felé fordul)

            Mondtál valamit, fiam?

Musztafa (meglepődve)

            Semmit, Uram, téged hallgatlak.

            Mi jogon szólnék, mielőtt

            szultánom átadná a szót?

Szulejmán (csodálkozva)

            Különös. Mintha valaki mélyről, nagyon mélyről

            szólt volna hozzám. Nagyon különös.

                        (a kezét nyújtja)

 Musztafa (megcsókolja)

            Soha ne feledj imádkozni értem.

Szulejmán (Megcsókolja mindkét orcáját,

                        majd a saját szívére mutat)

            A helyed itt van, fiam.

                        (Kimegy. Musztafa aggodalmak között jár föl-alá,

                        eközben Jahja előjön a paraván mögül)

Musztafa (felé indul)

            Mit akart mondani apám, mondd!

Jahja. Nem apádként – uralkodóként

            beszélt Szulejmán szultán,

 

            és olyan egyenesen, ahogy senki nem tette volna.

            Soha nem fogom elfelejteni.

Musztafa (mint aki segítséget kér)

            Mit?

Jahja. Vondd le szavaiból a szükséges következtetést.

Musztafa. Ezt mondta ő is.

Jahja. Hát gondold végig még egyszer, herceg.

Musztafa (gondolkodik, majd megrettenve)

            Ha kell, tegyem el apámat láb alól,

            ha uralkodó akarok lenni?!?

Jahja. Ha az akarsz lenni.

Musztafa (rémülten)

            Úristen! Ne kelljen ilyet megérnem!

            Te mit gondolsz, Jahja?

Jahja. Azon gondolkodom, vajon mit szólna

            Szulejmán szultán, ha hallaná a szavaidat.

Musztafa. Szerinted örülne?

Jahja. Apaként örülne persze,

            de uralkodóként...

Musztafa. Igen?

Jahja (sóhajtva)

            Bizonyára... nem nagyon örülne.

Musztafa. Ez szörnyű! Te mit szólsz, Jahja?

Jahja. Fölemelkedni, magadat meghaladni, a jövő

            számtalan akadályát legyőzni

            csakis foggal-körömmel tudod.

            Nem szeretnék Szulejmán fia lenni.

Musztafa. De én fia vagyok a szultánnak,

            és nem tudom, mit cselekedjek.

 

Jahja. Légy méltó apádhoz, vagyis ha kell,

            viselkedj is úgy, mint Szulejmán fia.

 

                        (Topkapi-palota, a hárem. Hurrem, Mihromah)

 

Hurrem. Ti más testben az én lelkeim vagytok,

            és a lelket Isten bízta ránk. Isten parancsa

            pedig előbbre való minden törvénynél,

            Hódító Mehmedénél is.

Mihrimah. Ez az egyetlen, az eredeti ok,

            Isten parancsa, vagy pedig?...

Hurrem. Ha van valaki, aki fenn van a csúcson,

            nekem annál följebb kell lennem.

            Természetesen joga van bárkinek a csúcsra

            vágyni, de keveseknek adatik meg odajutni.

Mihrimah (nevetve)

            Hiszen apám van mindig, mindenütt a csúcson.

Hurrem. Igaz, ma nincs a földkerekségen nagyobb

            és erősebb Szulejmán szultánnál,

            hála légyen Allahnak érte...

Mihrimah. Hála légyen!

Hurrem. És az mit jelent, ha Szulejmán szultán

            koronájának, szíve szultánjának

            nevezi Hurremet?

Mihrimah. Azt jelenti, hogy a nagynál is van nagyobb.

            De miféle törvényről van itt szó, anyám?

Hurrem. A törvények a közönséges emberekért vannak,

            az igazi nagyok nem a törvények szerint lépnek,

            amit ők tesznek, az a törvény, leányom.

                        (Szulejmán belép. Fáradt, nehezen mozog)

Mihrimah (izgatottan odaszalad hozzá)

            Csak nem vagy beteg, drága apám?

Szulejmán (odatartja neki az arcát)

            Nem mondhatnám, hogy jól vagyok.

                        (Mihrimah megcsókolja az arcát, aztán átöleli.)

Mihrimah. Mikor kicsi voltam és az öledbe vettél,

            és azt mondtad...

Szulejmán. Mihrimah a földön a lányom,

            az egekben a csillagom.

Mihrimah (boldog)

            Drága apácskám!

                        (Szulejmán leül a díványra, a lábát nyomkodja)

Hurrem. Tegnap nem vetted be a gyógyszert,

            most aztán fáj megint.

Szulejmán (tréfálva)

            Erőltetted volna belém.

Hurrem. Szóval megint én vagyok a hibás. Tudom, minden

            bajért én felelek a háremben, sőt az országban is.

Szulejmán (Mihrimahra kacsintva)

            Ha én ezt tudom.

                        (meglátva a belépő Rüsztemet)

            Csak nincs valami baj?

                        (Hogy Rüsztem hallgat)

            Igen, Rüsztem! Mi hír van?

Rüsztem. A hír meglehetősen rossz, Felség!

                        (Szulejmán int, hogy mondja el)

            Miután Tahmaszp, a perzsa sah átlépte keleti határunkat,

            és körülzárta Adildzsevaz, Erdzsiasz és Ahlat várait,

            Szokollu Mehmet pasát küldték a támadók ellen...

Szulejmán. Ezt én is tudom. Mi az új?

Rüsztem (nyel egyet)

            Fenség, amikor Szokullu serege Tokathoz ért...

Szulejmán (feszült)

            Igen?

Rüsztem. A katonák föllázadtak.

Szulejmán (döbbenten)

            Ki ellen?

Rüsztem. „Egy tapodtat se tovább, ha nem Musztafa herceg

            áll az élen” – mondják a janicsárok.

                        (Hurrem titokban örül, Mihrimah aggódik.

                        Szulejmán nagyon mély lélegzetet vesz)

I. Janicsár (feltűnnek a janicsárok)

            A szultán már öreg,

            nem megy hadjáratba.

II. Janicsár. Így a pasáira bíz bennünket.

III. Janicsár. Hogy lehet az a vezérünk,

            aki már nem tud harcolni?

IV. Janicsár. Musztafa szultánt akarjuk.

Együtt. Musztafa szultán kell nekünk,

            Musztafa szultán, Musztafa szultán!

                        (Kimennek. Szulejmán dühösen fölegyenesedik,

                        a fájdalmat már nem érzi,

                        olyan, mint egy megfeszített íj)

Szulejmán. És a többi csapatok, Pasa, a szpáhik,

            az anatóliai és a ruméliai katonák?

Rüsztem. A többiek is fölsorakoztak a janicsárok mögé,

            ők is Musztafa szultánt követelik.

Szulejmán (a fogai közül)

            Úgy?! Musztafa szultán?! Ezt nem tűröm; most

            még nem engedem át a világot senki másnak.

Rüsztem. Ugyanakkor, Szultánom, az a kósza hír járja,

            hogy trónra lép, amint negyvenéves lesz.

Szulejmán (gúnyosan)

            Hisz az itt van már a nyakunkon.

Rüsztem. Minthogy nagyapja, Kegyetlen Szelim is

            negyvenévesen indult a világ meghódítására...

Szulejmán. Igen?

Rüsztem. Musztafa herceg is negyvenévesen lép trónra,

            befejezi nagyapja félbemaradt művét:

            meghódítja az egész világot.

Szulejmán. Szóval egy évem maradt hátra.

            Ezt beszélik a táborokban, igaz?

Rüsztem. Már nem csak a táborokban, a kutaknál is,

            mecsetek udvarán és a vásárokban

            ez jár szájról szájra.

Szulejmán. Jól kell hát használnom ezt az egy évet.

Hurrem. Musztafa nem lehet bűnös, jó Urunk,

            nem hiszem, hogy áruló lehetne.

Mihrimah (sírva)

            Én se hihetem, én se, apám!

Hurrem. Engedd, hogy idejöjjön, s megvédje magát

            fiad, egyetlen Musztafánk.

Mihrimah. Hadd jöjjön, apácskám, jöhessen a bátyám,

            hallgassad meg őt is!

Szulejmán (mintha enyhülne)

            Mint apja, én se tudom hinni,

            hogy fölkelne ellenem, de...

                        (Hurrem titkon jelt ad Rüsztemnek)

Rüsztem. Itt egy elfogott levél, Szultánom.

Szulejmán. Miféle levél?

Rüsztem. Pontosabban levelek.

Szulejmán. Ki írta kinek?

Rüsztem (felmutatja a leveleket)

            A herceg a perzsa sahnak.

            A sah a hercegnek.

Szulejmán. És mi áll a levelekben?

Rüsztem (belenéz a levélbe)

            A herceg segítséget kér a sahtól.

Szulejmán. Segítséget? Ki ellen?

Rüsztem. Ellenünk. És hozzáteszi: végtelen boldogság,

            óriási megtiszteltetés a sah vejének lenni.

Hurrem. Nem lehet hamisítvány a levél, jó Urunk?

Mihrimah. Mások írták, apám, mások biztosan,

            ilyet nem tesz az én bátyám.

Hurrem. Az én eszem nem éri fel az ilyen dolgokat,

            de szerintem se tesz. Az ellenség vádaskodása –

            cselszövők, összeesküvők találnak ki ilyeneket.

Szulejmán (egy kézmozdulattal elhallgattatja)

            És mi van a sah levelében?

Rüsztem (felolvas a levélből)

            Házasságod világszép lányommal

            a legnagyobb boldogság lesz számomra,

            és a világuralmat az,

            ha az oszmán trónra ültethetlek.

Szulejmán. Add csak ide a herceg levelét.

                        (Jól megnézi a Rüsztem által odanyújtott levelet,

                        majd mélyet sóhajtva)

            Az ő írása, igen.

                        (Meginog, nehezen megy el a díványig,

                        leül, a kezét nyújtja)

            Add ide a sah levelét is.

                        (Rüsztem odanyújtja a másik levelet is)

            Ezek maradjanak nálam, te meg, Rüsztem,

            minthogy a pecsétemet viseled,

            egy nagy sereg élén, Szulejmán szultánként

            fogsz Amaszjába vonulni,

            mindent az én szememmel nézel,

            az én fülemmel hallasz, alaposan

            megvizsgálod és értékeled a dolgokat,

            s az eredménnyel visszajössz hozzám.

            Ezt az utolsó lehetőséget megadom a hercegnek.

            Amennyire csak lehetséges az emberek világában,

            olyannyira meg kell valósulnia az igazságnak.

 

Folytatás a következő oldalon