Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

 

                         (Amaszja. A herceg palotája. Musztafa, Jahja)

 

Musztafa. Szóval idejön a nagyvezír.

Jahja. Rüsztem pasa már itt is van egy ideje,

            hisz minden házat, szinte az egész várost

            megszállták az emberei – vagyis Hurrem szultánának

            számtalan szeme és füle van közöttünk.

Rüsztem (belép)

            Hercegem!

                        (Meg akarja csókolni Musztafa ruhájának szegélyét)

Musztafa (fölemelve őt)

            Isten hozott, Pasa.

                        (Jahjára mutat)

            Jahja, a költő.

                        (Jahja meghajol, Rüsztem hidegen biccenti)

 

Rüsztem. A segítségedre jöttem, herceg,

            védeni, vigyázni téged...

                        (Musztafa is, Jahja is összerezzen)

Musztafa. Ki ellen védsz és vigyázol?

            Saját apám ellen?

Rüsztem. Nem, a szultán ellen.

Musztafa. A kettő nem ugyanaz?

Rüsztem. Ha akármelyik másik uralkodó volna,

            ugyanaz volna mind a kettő, de minthogy

            Szulejmán szultán nem akárki, a kettő nem ugyanaz.

Musztafa (Jahjára nézve)       

            És hogy segítesz nekem, Pasa?

Rüsztem. Tudod, hogy a janicsárok nyíltan téged akarnak,

            Musztafa szultánként emlegetnek.

Musztafa. Én nem beszéltem egy janicsárral sem,

            a maguk feje után járnak most is.

Rüsztem. Szultánunk nem így gondolja, sajnos.

Musztafa. Hát miképp gondolja felséges apám?

Rüsztem. Hogy te uszítod őket.

Musztafa. Isten őrizzen! Esküszöm mindenre, ami szent,

            erről szó sincs.

Rüsztem. Szerintem sincs, de a szultán...

Musztafa. Bűnösnek tart a szultán, igaz?

Rüsztem. Én ezen változtatni tudok.

Musztafa. Hogyan?

Rüsztem. Bizonyítom, hogy ártatlan vagy,

            kezeskedem érted.

Musztafa. Saját apámmal szemben a sógorom

            kezességére van szükségem, igen?

 

Rüsztem. A szultán pecsétjének őre kezeskedik

            a szultán előtt.

Musztafa. Valami bűzlik nekem itten,

            mintha meg volnék alázva.

            Mondd, Pasa, szerinted bűnös vagyok én?

Rüsztem. Én szeretlek, herceg.

Musztafa (konokul)

            Bűnös vagyok?

Rüsztem. Én megbízom benned.

Musztafa (dühösen)

            Ember, bűnös vagyok én?

Rüsztem. A bizonyítékok ellened szólnak.

Musztafa (Összenéznek Jahjával, majd Rüsztemhez)

            Miféle bizonyítékok?

Rüsztem. Titkos leveled a perzsa sahhoz,

            és a sah titkos válasza.

Musztafa (felháborodva)

            Nem volt titkos levél, nem volt, nem volt!

Rüsztem. Szultánunk másképp gondolja.

Musztafa. Hol vannak azok a levelek?

Rüsztem. Szultán urunknál.

Musztafa. Az Isten verje meg! Hogy hihet

            ilyesmit a szultán?

Jahja (csitítani próbálja)

            Csillapodj, herceg.

            A nagyvezír segíteni akar.

Musztafa. Senki nem tud itt segíteni nekem.

Rüsztem (magabiztosan)

            Én tudok.

 

Musztafa. Miért? Amikor saját apám elítél engem,

            te, az idegen, miért állsz mellém?

Rüsztem. Mert a jövő, a közeljövő nagy és erős

            szultánját látom benned.

                        (Musztafa is, Jahja is csodálkozik)

Musztafa. Hogyhogy?

Rüsztem. Melletted állnak a janicsárok,

            és a szultán pecsétjét viselő nagyvezír is.

Musztafa (felcsattanva)

            Kifelé, tűnj el innen! Mert nem nézem nagyvezíri

            rangodat, s a két kezemmel szaggatlak szét, kutya!

Rüsztem (nyugodt)

            Nem viselkedsz megfontoltan, herceg.

            A szultáni pecsét őrének gyalázása a szultán

            és az állam gyalázása, s ennek büntetése....

            Ha visszavonod a szavad, kész vagyok elfelejteni,

            és Jahja úr se hallott akkor semmit.

Musztafa (fölemelt kézzel rá akar támadni)

            Még mindig folytatod ezt a gyalázatos játékot?

Jahja (nyugtalan)

            Csillapodj, herceg!

Rüsztem (gúnyosan)

            Sajnálattal kell látnom, hogy Jahja mester

            nem túl jól nevelte tanítványát...

                        (Musztafa támadna, de Jahja lefogja)

            Igaz, hogy a szultán elítélt,

            de a segítségemmel megmenekülhettél volna.

                        (Musztafa Rüszremfelé köp)

            Most ítélted el magad véglegesen,

            többé nincs számodra menekvés.

Jahja. Nagyvezír! Te szítod a tüzet.

                        (Rüsztem nem törődik vele. Kimegy.

                        Jahja végtelenül szomorú)

            Félek, nagy lehetőséget szalasztottál el.

Musztafa. Nem hallottad, miket mondott?

Jahja. Azt mondta, hogy mindenek ellenére szultán lehetsz.

Musztafa. Ki akar szultán lenni mindenek ellenére?

            És hogy csinálna belőlem szultánt?

            Megölve a trónon ülő szultánt?

            És mi lesz, ha már én ülök a trónon?

Jahja (nevetve)

            Te akkor megöletnéd Rüsztem pasát,

            aki szultánt csinált belőled.

Musztafa. Aztán meg a fiam taszít le engem a trónról.

            És mi lesz közben a néppel, a birodalommal?

            Nem, Jahja, költő barátom, nem való ez nekem.

            Én apámat nem fogom letaszítani a trónról,

            nem vagyok képes minden értéket lábbal tiporni.

Jahja (örömmel)

            Az, hogy nem akarsz mindenáron szultán lenni,

            bennem új reményeket ébresztett.

            Új állomás, új értékrend hajnala ez,

            most még jobban tisztellek, mint eddig.

                        (meghajol)

 

                        (Topkapi palota. A szultán lakosztálya.

                        Szulejmán, Rüsztem)

 

Szulejmán. Még ha más bűne nem volna is, ez a herceg

            végét jelenti. Kezet emelni arra, aki engem képvisel...

Rüsztem. És az arcomba köpni...

Szulejmán (lehunyja szemét)

            Még ez is? Ez lázadás személyem

            és a birodalom ellen.

Rüsztem. Szultánom, bocsáss meg, de én még mindig

            azt hiszem, ártatlan a fiad.

Szulejmán. De hisz kezet emelt és köpött rád. Hogy lehet

            ennyire tiszteletlen, ilyen durva a fiam?

Rüsztem. Szerény véleményem szerint az a csepűrágó költő

            zavarta meg hercegünket,

            sok értelmetlen beszéddel, a naplopók fejében

            tenyésző, elfajzott gondolatokkal.

Szulejmán. Ha a költőkről beszélsz, vigyázz,

            több tiszteletet kérek és több udvariasságot.

                        (Intésére Rüsztem kimegy. A fény elhalványul.

                        Szulejmán fel-alá jár, közben föltűnik Musztafa.

                        Szulejmán figyel)

Musztafa. A szultánok szultánjához,

            nemes és szeretett apámhoz

            – akinek az életem köszönhetem –,

            az igazságos Szulejmán szultánhoz szólok.

            Nem az életemet féltem,

            a te áldott lelked békéjéért könyörgök,

            ilyen súlyos vád bélyegével ne küldj a túlvilágra.

            Engedd, hogy lábadhoz érintsem arcom,

            hogy bebizonyítsam ártatlanságom,

            hallgass meg még egyszer!

            Egy fiúnak nincs joga ennyit kérni, apám?

                        (Szulejmán eltakarja a szemét)

           

            (Hurrem lakosztálya. Hurrem és Bajazit)

 

Hurrem. Vak vagyok vagy bolond? Ha dicsérni kell,

            ékesebben szólok erényeiről mindenki másnál,

            jobban dicsérem Musztafát, mint a szülő anyja.

            De Musztafa léte az én szülötteim nemlétét jelenti.

            Bárhol legyen is, ha csak arra gondolok, hogy lélegzik,

            az én lélegzetem elakad, szívverésem lassul az övétől.

Bajazit. Nem veszed észre, anyám, hogy miközben

            vermet ásol Musztafának, magadnak is,

            testvéreimnek is és nekem is ártasz?

Hurrem. Fiam, Bajazitom, anyád legalapvetőbb joga,

            hogy védje magzatjait.

Bajazit. Bár nem te szülted Musztafa herceget,

            szeretem őt és megbízom benne,

            ugyanakkor Szelim, bár a te szülötted,

            nemcsak ha látom, de ha csak rágondolok,

            undort kelt bennem, mint ahogy most is.

Hurrem (szomorúan)

            Istenem, miket hallok!

                        (Bajazithoz)

            Míg Szelim bátyád nyugodtan végzi

            dolgát szandzsákjában, te nem férsz

            a bőrödbe, izgatottan ideszaladgálsz...

Bajazit. Szelimnek könnyű! Ha Musztafát elteszik

            láb alól, előtte megnyílik az út a trónhoz,

            előttem meg a halálhoz.

Hurrem (borzadva)

            Hallgass!

 

Bajazit. Adja Allah minél későbben, ha apám átköltözik

            a túlvilágra, Musztafa bátyám elfoglalja az őt megillető

            trónt. Hidd el, eszébe se jut Hódító Mehmed törvénye,

            szülötteidnek haja szála se fog görbülni.

Hurrem. Honnan tudod, fiam?

            A hatalom megváltoztatja az embert.

Bajazit. Érzem, amilyen most Musztafa herceg,

            ugyanolyan lesz Musztafa szultán.

Mihrimah (bejőve)

            Én is ugyanazt érzem.

                        (Átöleli Bejazitot)

            Isten hozott, herceg.

Bajazit (megöleli Mihrimahot. Hurremhez)

            Ugyanakkor azt is érzem, a te szülötted, Szelim,

            azon a napon, amikor trónra ül, a te szülöttedet,

            Bajazitot, vagyis engem a hóhér kezére fog adni.

Hurrem. Isten őrizzen!

Mihrimah. Testvéremnek igaza van, anyám, bár édestestvérem,

            Szelimben, abban az alattomos kígyóban én se bízom.

Bajazit. Soha nem fogom elismerni Szelim szultánságát,

            a vérontás kezdődne vele az országban...

                        (miközben Hurrem nyugtalanul járkál)

            Látod már, anyám, milyen félelmetes játékba kezdtél?

            Musztafa herceg mindnyájunk létének záloga,

            a tiéd, az enyém, Szelimé, Dzsihangiré, Mihrimahé,

            és ami a legfontosabb, a birodalomé. Musztafa

            még nagyobbá teheti a birodalmat, épp oly erős

            oroszlán ő, mint nagyapám, Szelim szultán volt.

            Az ő elpusztítása egyenlő

            a birodalom jövőjének tönkretételével.

Hurrem. Épp azért félek, mert Musztafa

                        a nagyapádra hasonlít.

Bajazit. Musztafa épp oly bátor oroszlán,

            de mellében szerető szív dobog.

Mihrimah. Igaz. Mindig olyan kedvesen ölel meg!

Hurrem. Szóval olyan lesz, mint egy oroszlán,

            de a körmeit nem fogja használni –

            hát én ezt nem értem.

Bajazit. Mindjárt beszélek apámmal.

Hurrem. Eszedbe ne jusson! Apád első szava ez lesz:

            „Hogy hagyhattad ott engedély nélkül a helyed,

            tudtom nélkül hogy jöttél Isztambulba?”

Bajazit. Bánom is én! Musztafáért

            akár az életem is odaadnám!

                        (indulna)

Hurrem. Egy pillanat, kisfiam, édes Bajazitom!

                        (Bajazit megáll. Hurrem odamegy,

                        a vállára teszi a kezét)

            Talán te leszel a szultán...

            Szelimben én sem bízom.

Bajazit. Majd épp ő – lakomák mámorával –

            fog az államügyekkel törődni?

            Nagyvezírjének játékszere lesz Szelim.

Hurrem. Én mindig elértem, amit akartam, fiam.

            Ha rám hallgatsz, végül te leszel a nyertes.

Bajazit. Ez rettentő!

Hurrem. Mi rettentő?

Bajazit. Hogy ilyen erős vagy.

Hurrem (nevetve)

            Ahelyett, hogy örülnél...

            Mi a rossz abban, hogy saját anyád

            nyitja meg utadat a hatalomhoz?

Bajazit. Személy szerint nekem jó lehet, anyám,

            de az ország szempontjából veszélyes,

            ha az államhatalmon kívülálló

            valaki ilyen befolyással bír. Nagyon veszélyes

            ez az országra, a népre nézve.

Hurrem. Te csak szoktasd magad a szultánság gondolatához.

            Én apád feletti erőmet és minden befolyásom

            mozgósítom e cél érdekében.

Bajazit. Apám hatalma teljében ül az oszmánok trónján.

Hurrem. Allahnak legyen hála.

Bajazit. Akkor hát miért ez az izgalom?

Hurrem. De, fiam, előbb-utóbb...

Bajazit. Van, hogy a gyermek előbb hal meg, mint az apja.

            Nekem úgy tűnik föl, neked nem is az a célod,

            hogy gyermekeidet védjed, hanem hogy

            a világ leghatalmasabb emberével játszva

            kielégítsd a magad hatalomvágyát.

Hurrem. Ne beszélj ostobaságokat!

Bajazit. A birodalom tönkre is mehet attól, hogy

            ravaszul a fogaskerekei közé dugod a kezed.

            Az államot belülről kell irányítani,

            nem pedig kívülről. Vedd onnan a kezed!

Hurrem. Akkor semmi támaszod nem marad,

            fiam, Musztafával szemben.

Bajazit. Kérlek, anyám, ne álld el az útját!

            Hát nem látod, hogy a sírba, amelyet

            Musztafának ásol, kettőnket

            temeted Dzsihangirral?

Mihrimah (kétségbeesetten)

            Isten őrizzen!

Bajazit. Szelimet, azt a kígyót jobban szereted nálunk?

Hurrem. Ugyan! Tudod, hogy téged jobban szeretlek!

Bajazit. Micsoda szeretet ez? Megölsz így engem,

            megölsz!

Hurrem (Megpróbálja kezével befogni Bajazit száját)

            Hallgass! Hallgass!

 

                        (A kihallgatások terme a Topkapi palotában.

                        Szulejmán, Jahja)

 

Szulejmán. Nem irányíthatom ezt a vége-hossza nincs

            birodalmat egymagam, Jahja.

            Támaszkodnom kell néhány emberre.

Jahja. Természetesen, Szultánom.

Szulejmán. Megbízható források szerint Musztafa bűnös.

Jahja. Igazán megbízhatóak azok a források?

            Például a levelek – valóban a herceg és

            a perzsa sah írta őket, nem hamisítványok?

Szulejmán. Megvizsgáltattam írásszakértőkkel: a herceg

            kezétől származik, és az ő pecsétje van rajta.

            Ami pedig a perzsa sah levelét illeti,

            nem olyan fontos, hogy az kinek az írása.

            Az, hogy a herceg levelet ír a sahnak,

            elég ahhoz, hogy bűnösnek tekintsük.

Jahja. Ha magad hallgatnád meg őt, Felség,

            Mégis csak a fiad.

Szulejmán. Szívem legkedvesebbje. Épp ezért

            nem hallgathatom most meg, hátha

            az apa szava elnyomná a szultánét,

            talán meginognék és

            igazságtalanul ítélnék.

Jahja. Nem történik-e épp így valami

            végzetes igazságtalanság?

Szulejmán. Biztos vagyok abban, hogy helyesen cselekszem.

            Szeretlek – egyik legjobb költőm vagy –,

            nem akarlak megbántani. Musztafa ellenem,

            sőt, ami még rosszabb, az állam ellen

            megbocsájthatatlan bűnt követett el.

                        (mély fájdalommal)

            Ha Szulejmán, a földműves fia bűnt követ el,

            bizonyára lakol érte. Ha Szulejmán, a halász fia

            bűnt követ el, nem menekül az igazságszolgáltatástól.

            Szulejmán, a szultán fiának bűnét meg leplezni kéne?

                        (fölegyenedik)

            Nem, az nem lehet! Szulejmán szultán

            uralkodása alatt ilyen nem eshet meg!

Jahja. És ha egy nap kiderül fiad ártatlansága,

            akkor, amikor már késő lesz?

Szulejmán. Ahogy a legnagyobb öröm sem tud

            rabul ejteni, a legkeservesebb fájdalom

            se képes uralkodni rajtam.

            Az az igazság, hogy e pillanatban

            nincs kétségem fiam bűnössége felől.

            Az igazságnak megfelelően kell

            cselekednem és nem feltételezések szerint.

            Újra szeretnélek majd látni, Jahja,

            szép, új verseid társaságában.

 

                        (Jahja épp távozna, amikor beront Bajazit)

            Várj, Jahja, és légy tanú!

                        (Yahja visszafordul)

Bajazit (lihegve)

            Felséges apám, igen nagy igazságtalanság

            van készülőben ellened és

            a birodalom ellen.

Szulejmán (leül, nyugodt)

            Először azt mondd meg, hogy jöhetsz a birodalom

            székhelyére anélkül, hogy engedélyt kértél volna.

            Aztán azt mondd el, kiket vádolsz.

Bajazit. Engedély nélkül jöttem, mert igazságtalanság

            történik bátyám, Musztafa ellen.

Szulejmán. Ki követ el igazságtalanságot? Mielőtt vádolsz,

            gondold végig: van-e bizonyítékod?

Bajazit. Mivel vádolják a bátyámat?

Szulejmán. Lázadás szításával a janicsárok körében

            és saját állama ellen idegen hatalommal

            való szövetkezéssel.

Bajazit. Ha engem vádolnának ilyesmivel,

            még azt mondanám, hogy meglehet,

            de Musztafa hercegről ilyet

            csak őrültek vagy árulók állíthatnak.

                        (Szulejmán is, Jahja is meg van elégedve)

Szulejmán. Igazán dicséretre méltó.

            De mondd csak, ki vagy te nekem?

Bajazit (kissé meglepve)

            A fiad, Uram.

Szulejmán. És Musztafa?

 

Bajazit. A fiad, Uram.

Szulejmán. A fiam a fiamat védi ellenem.

            Kevésbé szeretem Musztafát Bajazitnál?

Bajazit. Nem hiszem, Uram.

Szulejmán. Lehet, hogy mint apa, egyikőtöket

            meg kell védenem a másikkal szemben,

            de előfordul-e valaha, hogy

            mint uralkodó, valakit védtem vagy

            előnyben részesítettem más valakivel szemben?

Bajazit. Soha, Uram.

Szulejmán. Ha bárhol, birodalmam legtávolabbi zugában

            akár, akad valaki, aki azt állítja, hogy

            Szulejmán szultán igazságtalanságot követett

            el ellene, járuljon elém, s én esküszöm,

            kész vagyok megfizetni érte.

Bajazit. Nemes atyám, fenséges szultánom, aggódom.

            Úgy tűnik föl nekem,

            nagy veszély közeleg birodalmunk felé.

Szulejmán. A birodalom feje képes szembeszállni

            a birodalmat fenyegető veszélyekkel.

            Térj vissza a szandzsákba, amelyért

            te vagy a felelős, és bízzál meg apádban.

Bajazit. Én teljesen megbízom apámban, de...

Szulejmán. Ha apádban teljesen megbízol, fiú,

            akkor az se baj, ha másokban nem bízol egészen.

                        (Bajazit kezet csókol apjának és kimegy.

                        Ebusszuud jön be)

            A bajban bajtársam, az Igaz útján útitársam,

            testvérem most és mindörökké, aki törvényeimet

            a szent Koránnal összehangolta,

            akinek fetvája olyan, mint az én fermánom,

            az iszlám és a győzelem főmuftija,

            Ebusszuud Efendi, segíts nekem!

Ebusszuud. Azért élek, hogy segítsek szultánomnak.

Szulejmán. Egy gazdag isztambuli kereskedőnek

            hivatalos ügyben egy másik városba kell mennie,

            vagyonát, kincsét, feleségét, gyerekeit rábízza

            egy szolgájára, akit szeret, s akiben megbízik.

            Egy idő múltán azonban a szolga

            ráteszi kezét a vagyonra, kincsre,

            s az asszonyt és gyermekeit elüldözi a háztól.

            Hetet-havat összehord az úrról,

            kegyetlenségéről és fösvénységéről.

            Egy olyan országban, ahol törvényes

            rend van, mi a büntetése, Sejhüliszlám Efendi?

Ebusszuud (izgatottan nyel egyet)

            Azt mondtad, ugye, hogy egy kereskedő fia?

Szulejmán (keményen)

            Kereskedőé, kovácsé, takácsé vagy

            nagyvezíré, szultáné, számít az, Efendi?

Ebusszuud (hebeg-habog)

            Nem számít, persze... nem számít, de...

Szulejmán. Hát akkor?

Ebusszuud. Amit mondanak róla,

            úgy van pontosan, biztosan?

Szulejmán. Úgy van pontosan, biztosan.

Ebusszuud (félve)

            Kivételes ember a fiad, Szultánom,

            nehogy félreértés essék, bűn volna...

Szulejmán (hivatalos hangon)

            Nem a fiamról van szó, egy alattvalóról.

            Mi az ítélet?

                        (Ebusszuud mély lélegzetet vesz, nyel egyet.

                        Szulejmán türelmetlen)

            Az ítélet, Efendi, az ítélet?

Ebusszuud (nagy nehezen)

            Halál.

                        (Ítéletétől megijedve hátrahőköl.

                        Jahja le van taglózva. Miután Ebusszuud kiment)

Jahja. (egy lépést előrelép)

            Kérdezhetek valamit, Szultánom?

            Kész vagyok a választ elfogadni.

Szulejmán. Te bármit megkérdezhetsz tőlem, Jahja,

            bármit mondhatsz, akárha magam beszélnék.

Jahja. (összeszedi a bátorságát)

            Attól félsz, Felség, hogy elveszíted pártatlanságodat,

            vagy attól, hogy megtudod: ártatlan volt a herceg?

Szulejmán. Vagyis én a bűnösségét kívánom?

Jahja. Azt nem mondom, hogy kívánod, legfeljebb azt, hogy

            bűnösnek lássék. Vagy azt: talán megkönnyíti a dolgod,

            ha a szabályok szerint bűnösnek tekintendő.

            Nem várok azonnali választ, elég,

            ha önmagadnak fölteszed a kérdést.

                        (kifelé indulva)

            Én becsületes akarok lenni...

Szulejmán. Te mindig is becsületes voltál, Jahja.

            Nagy művész és becsületes ember

            ritkán találkozik így egy személyben.

Jahja. Megtisztelő, ha méltó vagyok e dicséretre.

Szulejmán. Mintha még mondani akartál volna valamit.

Jahja. Az bizonyos, hogy igazságtalanság történik

            a herceggel, de a te helyedben talán

            ugyanígy tettem volna én is.

Szulejmán. Ugye, milyen nehéz embernek lenni, Jahja?

Jahja (nevetve)

            Talán lehetetlen is, Szultánom.

            Nem szeretnék a helyedben lenni.

            Magadra hagyhatlak gondajaiddal?

            Még egy tanúságot nem tudnék kibírni.

Szulejmán (rábólint)

            Érzem is, hogy adósod vagyok.

 

            (Amaszja, a herceg palotája. Szajinur és Musztafa)

 

Szajinur. (teli félelemmel)

            Olyan álmot láttam az éjjel...

Musztafa (aggódással)

            Remélem, nem jelent rosszat...

Szajinur. Reméljünk...

                        (mintha átélné az álmot)

            Heves viharban

            repül a házunk teteje...

Musztafa (izgatottan)

            Allah, Allah! És aztán?

Szajinur. Végigjárom sorban a palota szobáit,

            keresem fiunkat, Mehmedet, de...

Musztafa. Nem találod?

Szajinur. Megtalálom, csak...

Musztafa. Csak?

Szajinur. Szárnyam alá veszem kicsinyemet.

Musztafa. Hisz ez szép...

                        (Jahja lép be, mély bánatban, távolról figyeli őket)

Szajinur. De hirtelen, a magas égből

            föltűnik egy fekete madár...

            és sebesen közelít a föld, a mi palotánk felé,

            egyre növekedve feketül, feketedve növekszik.

Musztafa. És?

Szajinur. Fiam is, én is vergődünk alant.

            Már az egész eget eltakarja a fekete madár,

            száll lejjebb, lejjebb és....

                        (zokog)

Musztafa. Aztán?

Szajinur. Karmai közé kapja Mehmedünket, és

            gyorsan emelkedik fölfelé. Egyre távolabb

            kerülő gyermekünk sikoltozása most is a fülembe cseng.

                        (Mint aki nem akar hallani, befogja a fülét)

            Félek, Musztafa, nagyon félek,

            valami szörnyű fog történni.

Musztafa. Ne félj, kedves, hisz itt vagyok én.

Szajinur. Te is szerepeltél az álomban.

Musztafa. Igazán?

Szajinur. Aludtál. Se a heves vihar, se gyermekünk

            sikoltozása, se az én kiabálásom nem tudott fölébreszteni.

            Ezért is félek olyan nagyon.

Jahja (közelebb jőve)

            Világosan megmutat mindent ez az álom,

            figyelmeztet benneteket.

            Ha nem teszitek azt, amit kell,

            a tragédia elkerülhetetlenné válik.

                        (Musztafa nyugtalanul járkál)

Szajinur (szinte könyörög neki)

            Szökjünk, meneküljünk innen, tűnjünk el!

Musztafa. Szulejmán szultán fia hogy tűnhetne el?

Szajinur. Szökve.

Musztafa. Hová?

Szajinur. Akárhová, Perzsiába, Indiába, Kínába...

            Ha van még távolabbi hely, oda...

Musztafa. Ha én bűnös vagyok apám szemében,

            nincs hová bújnom. Várunk.

Szajinur. És a szörnyű álom?

Jahja. Az álom – való.

Szajinur. Az az álom valóságosabb annál,

            mint ahogy most itt látlak,

            hallak benneteket. Számomra nincs is

            valóságosabb. Meneküljünk, herceg!

Musztafa. Te mit mondasz, Jahja?

Jahja. Vagy meneküljetek, vagy tedd, amit kell!

Musztafa. Mit kell tennem?

Jahja. Állj ellen, védekezz!

Musztafa. Akárha a sorsnak állnék ellen,

            az Isten ellen védekeznék...

Jahja. Annyira mégse... Gondolj nagyapádra,

            Szelim szultánra, a Kegyetlen Szelimre!

Musztafa (elgondolkodva)

            Mikor gyermekként a szeráj kertjében

            játszottam és egy kígyó bukkant fel előttem,

            a nevelőm kiáltott: „Menekülj!” – de

            mintha földbe gyökeredzett volna a lábam.

            Számomra nehéz teher a menekülés,

            olyan nehéz, hogy nem tudom cipelni.

Jahja. De fölöttetek a fekete madár...

Musztafa. Ha Szulejmán szultán az a madár,

            szárnyai az egész földet beborítják.

                        (A szín elsötétedik, belép Szulejmán harci öltözékben)

 

Szulejmán (a reflektor csak őt világítja meg)

            Amaszja szandzsákbejének, Musztafa hercegnek!

            Hadjáratot indítottunk Perzsia ellen. Katonáiddal

            csatlakozz a seregemhez. Konja mellett, Erejlinél

            várlak!

                        (Szulejmán kimegy, közben kivilágosodik Musztafa körül.

                        A “várlak” szó egyre hangosabban visszhangzik)

Musztafa. Atyám elhatározta magát.

Jahja. Te is határozd el megad.

Musztafa. Ha nem megyek a hívására, az azt jelenti,

            hogy elismerem a bűnösségem.

Jahja. Ha pedig mész, herceg,

            a kötél megnyújtja nyakad.

Musztafa. De miért nem Isztambulban,

            miért Konjában akar megbüntetni?

Jahja. Hogy mutassa: nem fél a janicsároktól,

            a janicsárok előtt, mi több: a hadra kelt

            janicsárok előtt büntet meg.

                        (Szajinur hangtalanul sír)

Musztafa (tehetetlenül)

            Istenem, csinálj valamit!

Jahja. Nem az Istennek, neked kell valami csinálnod.

Musztafa. De én ártatlan vagyok, ártatlan!

Szajinur. Az ártatlanság megvéd a haláltól?

Musztafa. Ha van Isten, meg kell védenie.

Jahja. Az Isten azé is, aki öl, és azé is, akit megölnek.

Musztafa. Nagyapám, Kegyetlen Szelim szultán azért

            taszította le apját, Bajazit szultánt a trónról,

            mert hitt abban, hogy ő jobban fogja irányítani

            a birodalmat. De a birodalom ma jó kezekben van.

            Szulejmán szultánnál jobbat képzelni se lehet.

Jahja. Milyen becsületes, milyen igazságos vagy!

Musztafa (keserű mosollyal)

            Az Igazságos Szulejmán fia vagyok,

            a Törvényhozóé. Ami jó van bennem,

            tőle van az.

                        (Mintha búcsúzna, úgy öleli meg Jahját)

            Azért, hogy megfizessem apámnak,

            amivel tartozom, megkönnyítem a dolgát.

Jahja. Én a győzelmeidről szerettem volna

            hőskölteményeket írni.

Musztafa (arcán keserű mosoly)

            Mikor még Szulejmán szultán

            győzelmeiről írhatsz, isteni Jahja?!

Jahja. Azok a tegnap sikerei – én a holnap,

            a jövő győzelmeiről szeretnék írni.

            Ha nagyapád, Szelim szultán ugyanúgy

            csak nézője maradt volna a történteknek,

            a csaldirani, merdzsidabiki és ridanijei

            győzelmeket nem érte volna meg a nemzet.

Musztafa. Én nem vagyok a nagyapám, Jahja. Ő

            Kegyetlen Szelim volt – én nem leszek

            Kegyetlen Musztafa. Atyámat nem taszítom le a trónról.

Jahja. Ha a mindenség – mint bolond szívem –

            romokban állna...

Musztafa. Nem volna világ se, barát se, elválás se...

                        (Megsimogatja a síró Szajinur fejét és kimegy)

 

                        (Konya, Erejli. A sereg táborhelye, a vezéri sátor.

                        Mehterzene szól. A Szulejmán a trónján ül,

                        feszült várakozásban. Rüsztem lép be. A zene elhallgat)

 

Szulejmán. Van hír a hercegről?

Rüsztem. Már közeleg, Felség.

Szulejmán (mintha csalódott volna)

            Úgy?

Rüsztem (óvatosan)

            Azt kívántad, hogy ne jöjjön?

Szulejmán (rendkívül nyugtalan)

            Mióta hívtam, mintha két ember lennék,

            Az egyik felem azt várja, hogy jöjjön, a másik azt, hogy ne.

                        (Mintha csak kiszaladna a száján)

            Bár ne jönne, bár kezébe venné a sorsát...

                        (Kintről hangok hallatszanak: Éljen Musztafa herceg!)

Rüsztem (kifelé fülel)

            Megérkezett a táborba a herceg, közeleg!

Szulejmán (izgatottan)

            Igen!?

Rüsztem (uszítva)

            A janicsárok ünneplik!

Szulejmán (összerezzen)

            A janicsárok?!

                        (Intésére Rüsztem balról kimegy. Jobbról külön

                        fénykörben feltűnik Musztafa, tetőtől talpig fehérben)

Musztafa. A te átható pillantásod azonnal felfedi,

            ki a bűnös, ki az ártatlan. Miért

            félsz velem találkozni, apám!? Apa!

                        (Az “Apa!” úgy hallatszik,

                        mint valami mélységekből jövő sikoly volna.)

Szulejmán (összerezzen)

            Ugyanaz a hang! Ezt a sikoltást hallottam akkor is,

            amikor Musztafa ki se nyitotta a száját.

            Az az ősi sikoly, az első emberé, aki meghalt,

            minden halálba indulóé... Fiam! Musztafa!

                        (Mintha elindulna Musztafa felé, de megtorpan,

                        erővel tartja vissza magát)

Musztafa

            Annak tudatában jöttem ide, apám, hogy

            mi a szándékod velem. Mégis eljöttem,

            mert tisztellek, és hű vagyok a birodalomhoz.

            De mert hű vagyok az igazsághoz is,

            el kell mondanom: ártatlan vagyok,

            ártatlan, apám, ártatlan!

                        (Szulejmán nehezen veszi a levegőt)

            Ha neked vagy az államnak az életem kell,

            tessék! Hiszen neked köszönhetem, nem igaz?!

                        (Szulejmán lehunyja a szemét, arcán fájdalom.

                        Belép a hóhér. Miután Musztafa nyakára teszi a kötelet,

                        a fénykör kialszik. Szulejmán egy képzelt hurkot próbál

                        a nyakáról letépni, nyakáról, melléről tépi a ruhát,

                        mintha nem Musztafa, hanem ő fulladna meg.

                        “Apa!” – hallatszik, mint egy elnyújtott sikoly.

                        Szulejmán megremeg, aztán két karja lehull,

                        mintha nem Musztafa, hanem ő halt volna meg.

                        Mély csend)

Szulejmán (lassan felnyitva szemét)

            De jó azoknak, akik egyetlen halállal

            esnek át az élet kalandján.

            Ki tudja, hányszor fogsz még így meghalni,

            te szegény Szulejmán...

                        (Kintról hangok: „Ó, jaj! Jaj!” Belép Jahja,

                        utána két oldalról janicsárok tódulnak be a színpadra)

Janicsárok. Ó, jaj! Jaj!

Jahja. Romba dőlt a világ egyik része.

Szulejmán. A szebbik része.

Janicsárok. Ó jaj! Jaj!

Szulejmán. Ó, jaj!

Jahja. Vétkére nincs tanú, bűnét nem látták.

            Sirassuk együtt jámborok sólymát,

            hősi halottak szultánját!

Szulejmán. Sirassuk!

Janicsárok. Sirassuk, sirassuk!

 

 

Függöny