Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Hurrem. Nem ismerhettem atyádat, Szelim szultánt,

            milyen ember volt, fenséges?

Szulejmán (fölegyenesedik)

            Olyan volt mint egy mozgó tűzhányó,

            hitt abban, hogy feladata van.

            „Amint teljesítem, meghalok” – mondogatta,

            mintha sürgős lett volna a dolga, úgy élt,

            nyolc év alatt megváltoztatta a világ térképét.

Hurrem. Izgalomba jössz, amint Szelim szultánról esik szó!

Szulejmán (feláll)

            Tetőtől talpig maga volt az indulat,

            mint a villám, csapott le céljára,

            ha elé járultam, ha vittek elébe,

            anyámnál kerestem volna menedéket,

            holott szegény anyám is rettegett urától,

            apámmal szemben egyetlen mentsváram volt mégis.

            Idővel aztán te foglaltad el helyét.

Hurrem. Még később meg Mihrimah, a lányod.

Szulejmán (odahajol hozzá)

            Csak nem vagy féltékeny?

                        (Hurrem feláll, Szulejmán vállára hajtja

                        a fejét. Szulejmán megsimogatja)

            Minden férfinak meg kell találnia a szíve mélyén

            lakozó nőt, hogy menedéket találhasson nála.

            Ha nem találja meg, idegen tájakon vezet mindig az útja,

            őrültségekbe sodródhat, világmegváltó tettekre lehet képes,

            de törhet akár a világ elpusztítására is.

Hurrem. S az én Szulejmánom vajon?...

Szulejmán (magához öleli)

            Én megtaláltam őt, lelkem jobbik felét...

            És mégis, bár lelkemet az anyám formázta...

Hurrem. Mégis csak egy kegyetlen apa fia vagy.

Szulejmán. Ha valamit a fejembe veszek,

            hát még ha elfog a düh...

                        (arcvonásai megkeményednek)

Hurrem (figyelmesen nézi Szulejmán arcát)

            Én soha nem láttam Szelim szultán,

            de olyan lehetett, mint te most...

                        (Leül a kerevetre. Szulejmán messziről néz rá,

                        úgy mint egy idegenre)

            Az én Szulejmánom elment.

            Kegyetlen Szelim fia jött helyébe.

            Egyedül maradtam. Fázom.

                        (összehúzza magát)

Szulejmán (odamegy hozzá, átkarolja)

            Itt vagyok, kedves.

Hurrem. Szelim szultánnak nem volt másik fia,

            így szíve nyugodt lehetett,

            tudhatta, hogy te követed a trónon, és

            – Istennek hála – így is történt.

Szulejmán. Való igaz, és is hálás vagyok az égnek,

            hogy nem volt fiútestvérem.

Hurrem (sóhajt)

            Neked pedig több fiad is van.

Szulejmán (idegesen felpattan)

            Megint ugyanaz a nóta, Hurrem?

Hurrem. Bárhogy ódzkodsz is tőle,

            előbb-utóbb megoldást kell találnod.

Szulejmán (járkál)

            Már előttem, egy nálam nagyobb szultán

            törvényt hozott, hogy e csomót megoldja.

Hurrem (felállva)

            Hódító Mehmed törvénye értelmében

            a trónra lépő szultán testvéreit megöletheti.

            Helyes ez, jogos ez, igazságos szultán?

Szulejmán (sóhajtva)

            A paradicsom légyen Mehmed osztályrésze,

            ő soha nem tévedett, kedves.

            Aki sikeres volt mindig, annak a törvényén

            nehéz változtatni. De hagyjuk most,

            minek riadozni, mikor távol a vész?

Hurrem. Itt van a vész régen...

Szulejmán. Igen??

Hurrem. Feltűnt a láthatáron, amint megszültem első fiam,

            s azóta egyre csak közelít...

Szulejmán. Szóval te folyton a halálomra gondolsz.

Hurrem. A te halálod az én halálom is egyben.

Szulejmán. Akkor igyekezz éltetni engem.

Hurrem. Hogyan?

Szulejmán. Szerelmeddel.

                        (Hurrem átöleli Szulejmánt,

                        de még mindig ugyanaz jár az eszében)

Hurrem. Amint a Hódító lehunyta a szemét,

            fiai, Bajazit és Dzsem egymásnak estek,

            vagyis a Hódító törvénye nem segített,

            tehát még ő se volt tévedhetetlen.

                        (Letérdel Szulejmán elé, kezét kezébe veszi

                        és megcsókolja)

            Szulejmán nagyobb szultán a Hódítónál is.

            Kérlek, Urunk, töröld el

            ezt a szörnyű törvényt!

Szulejmán. Hogy rend legyen a világban,

            törvényeket kell hozni, és meg kell újítani őket,

            hogy újuljon a világ.

            Törvényt hozni azonban nehéz, és egy régit

            megváltoztatni sokszor még nehezebb.

            Ősöm, Mehmed szultán nagy alapító volt,

            szembe nem szállhatok vele. Ha ennyire aggódsz

            gyermekeinkért, imádkozz, hogy hosszú életű legyek!

Hurrem. Hisz imádkozom, de Urunk... Szulejmánom!

Szulejmán. De jó hallani: Szulejmánom!

                        (Átöleli és felkapja)

            Mondd: Szulejmánom!

Hurrem. Szulejmánom! Nem azért szeretlek, mert a világ ura,

            de mert férfi, a férjem vagy.

            Mikor elmész tőlem, mintha testemből kiszállna a lélek.

Szulejmán. A karjaidban érzem, hogy ember vagyok én is,

            meg mikor gyermekeim apának szólítanak.

                        (idegesen járkál)

            Bár csak egy fiam volna, mint atyámnak,

            de az egyetlen örökös is gond,

            jöhet betegség vagy halál...

Hurrem. Atyád nem gondolt erre az eshetőségre,

            nem aggódott, hogy mi lesz, ha – Isten őrizzen –

            valami történik az ő Szulejmánjával?

Szulejmán. Az ő agya számba vett minden eshetőséget,

            de szíve olyan volt, hogy nem riadt vissza

            a legszörnyűbbtől se. Ezért volt ő a Kegyetlen,

            az én szívem azonban nem olyan, mint az övé volt.

Hurrem. Hála az égnek! Törvényhozó Szulejmánra

            nagyobb szüksége van az embereknek,

            mint Kegyetlen Szelimre, s őszintén szólva

            ha olyan lennél, mint atyád volt,

            én se szeretnélek ennyire.

Szulejmán. Remélem, mindenki úgy gondolkodik, ahogy te.

Hurrem. Biztos vagyok, hogy így. Az ellenkezője

            veszélybe sodorná az emberiséget.

            A fiaidat – a Musztafa után születetteket,

            remélem, nem ítéled fölöslegesnek.

Szulejmán. Hová gondolsz?

            Szent nekem Isten minden ajándéka,

            minden gyermekem – akárcsak Musztafa –

            vér a véremből, és épp ez a nehéz számomra

            a dologban. Mert ha apaként kevésbé szeretném is

            a többi fiamat, nem változna semmi. De mint uralkodó,

            egyenlőnek látom valamennyit, a szultán nem pártolhatja

            jobban a többinél egyiküket se.

Hurrem. Az Isten segítse gyermekeinket.

Szulejmán. És engem is.

Hurrem. Az Isten szemében többet ér

            egy jó uralkodó egy jó apánál?

Szulejmán. Úgy kell lennie. De csak Ő tudhatja a választ.

Hurrem. Ő pedig nem beszél, igaz?

Szulejmán. Néha beszél, sőt gyakran is,

            talán mindig – még most is.

            Érteni, megérteni az Istent, ez az,

            mi az embert emberré teszi,

            így fedezhetjük föl magunkban a világmindenséget.

Hurrem. Ha Musztafa volna az egyetlen fiad,

            nem volna Hurremed se...

Szulejmán. Miért ne volna Hurremem?

Hurrem. Az oszmán hagyomány, Szulejmánom...

            Ha csak lányt szültem volna, maradok

            egy a háremed rabnői között.

Szulejmán. Azt már mégse...

Hurrem. Na jó, mondjuk, az egyik kedvenc rabnőd...

            De sajnálnom kelljen, hogy hercegeket szültem?

Szulejmán (megöleli)

            Mit beszélsz, kedves? Jó, hogy szülted őket.

Hurrem. Akkor hát érts meg engem!

Szulejmán. Megértelek.

                        (eltávolodik)

            De engem ki ért meg?

Hurrem. Néha azt mondom: bár ne szültem volna őket,

            maradtam volna egyszerű rabnő,

            bár ne is tettem volna be a lábam a szerájba,

            bár ne is jöttem volna erre a világra.

                        (Titokban figyeli, hogy szavai milyen hatást

                        tesznek Szulejmánra)

Szulejmán. El sem tudok képzelni egy Hurrem nélküli világot.

Hurrem. Ha Hurrem nem jött volna a világra,

            nem volna Hurrem-nélküliség sem,

            s nem volnál most ilyen nehéz helyzetben.

Szulejmán (közeledve)

            Szulejmán Hurrem nélkül nem élne.

Hurrem (átöleli a nyakát)

            Szulejmánom!

Szulejmán (megsimogatja)

            Hurremem!

Hurrem. De hol van már a régi Hurrem?

Szulejmán. Az első éjjel, amikor öleltelek,

            felülmúlhatatlan csúcsra ért szerelmem,

            s bár évek múltak el, mi sem változott.

Hurrem. Ki tudja, hány nőt öleltél előttem...

 

Szulejmán. De egyik se volt Hurrem, a nő, aki

            szívem mélyén lakozik.

Hurrem. Musztafa anyja se?

Szulejmán. Ő se, más se, egyik se Te voltál.

Hurrem (Boldogan sétál, majd hirtelen megfordul)

            Megteszed, bármit kérek, ugye, Szulejmánom?

Szulejmán. Mi másért élnék?

Hurrem. Akkor esküdj!

Szulejmán. Mire esküdjem?

Hurrem. Hogy ha én meghalok, sem ölelsz nőt,

            mert szebb, mint én...

Szulejmán. Számomra nincs szebb nő, mint te...

Hurrem. De szép, fiatal lányok kerülhetnek eléd...

Szulejmán. Te nem változtál semmit. Szép és fiatal vagy.

Hurrem. Esküdj, hogy senkit nem fogsz ölelni,

            különben itt halok meg nyomban.

Szulejmán (izgatottan)

            Miket beszélsz?

Hurrem. Hidd el, megáll a szívem azonnal.

Szulejmán. Esküszöm, más nő soha nem lesz

            számomra rajtad kívül.

 

                        (Rüsztem Pasa palotája. Rüsztem, két janicsár)

Rüsztem. Amióta csak az eszünket tudjuk,

            az országot szolgáljuk, igaz, bajtársak?

I. Janicsár. Minden lélegzetünk,

            minden lépésünk az övé.

Rüsztem (a II. janicsárhoz)

            És te mit gondolsz, aga?

II. Janicsár. Az országért élünk és halunk.

Rüsztem. Amíg az ország feje fiatal és erős,

            fiatal és erős marad az ország is,

            igaz, bajtársak?

I. Janicsár. Mi is úgy gondoljuk.

Rüsztem. És a társaitok?

II. Janicsár. A többség egyetért velünk.

Rüsztem. Nagyszerű. Várjatok a jelre.

            A végén magasabb lesz a jutalom,

            mint a leggazdagabb hadizsákmány.

                        (A janicsárok meghajolnak)

 

                        (A hárem, Hurrem szobája.

                        Hurrem elgondolkodva jár le-föl, belép Rüsztem)

Hurrem. Hol maradtál el, Pasa? Miért késtél?

Rüsztem. Ahogy nő a birodalom,

            sokasodnak a tennivalók, Szultánám.

Hurrem. A lányom, Mihrimah férje lettél, Rüsztem.

Rüsztem (meghajolva)

            Hála néked, Szultánám.

Hurrem. Az elképzelhető legmagasabb polcra emelkedtél,

            nálad van a szultán pecsétje.

Rüsztem. Hála néked. Hogyan bizonyítsam,

            hogy méltó vagyok kegyedre?

Hurrem. Most, hogy már rokonok vagyunk, Rüsztem,

            nem a hercegeket, de feleséged testvéreit,

            nem Hurrem szultánát, hanem feleséged anyját

            kell védelmezned, mert az ő jó sorsuk a te jó sorsod is.

            Mit jelentene, ha Musztafa lépne a trónra?

Rüsztem. Gondolni se merek rá.

Hurrem. Gondolnod kell, fiam.

Rüsztem (mosolyogva)

            Olyan pontos utasítást adtál,

            oly világosan mutatod, mit kell tennem...

Hurrem (Rüsztemet vizsgálva)

            Mit gondolsz Musztafa hercegről?

Rüsztem. Nem találkoztam olyannal,

            aki ne szeretné, ne csodálná...

Hurrem. Azt kérdeztem, te mit gondolsz róla.

Rüsztem. Bármennyire szeressek és elismerjek is valakit,

            helye csakis szultánám mögött lehet.

Hurrem. Ami Isten tud, ne titkoljuk szolgája előtt:

            elismerem és szeretem én is Musztafát.

            De van egy alaptörvény, amely kimondja:

            önmagát és övéit szereti legjobban mindenki.

Rüsztem. Ez a természet törvénye, ellene nem tehetünk semmit.

Hurrem. Ha azt kérdik, Musztafa éljen vagy a szülötteid,

            és előttem ez a kérdés áll most,

            természetes, hogy az enyéimet választom.

            Megbízhatok-e Rüsztem fiamban?

Rüsztem. Csak nem kételkedsz, Szultánám,

            főleg, hogy fiadnak tekintesz?

Hurrem. Akkor hát mozgósítsd minden erőd, fiam!

Rüsztem. Megtettem már régen. Csak...

                        (Mintha ki akarná ugratni a nyulat a bokorból)

            Nem tudom, hogy találjak a célba...

Hurrem. Mindenki Kegyetlen Szelimhez hasonlítja

            Musztafát, használjuk hát ki ezt a hasonlóságot.

                        (Rüsztem úgy néz, mint aki nem érti)

            Szelim hogy lett szultán, kire támaszkodott?

Rüsztem. A janicsárok támogatásával, fegyver erejével.

Hurrem. A mi fegyverünk is a janicsárság lesz.

Rüsztem (csodálattal)

            Mint egy nagy stratéga, akár egy hadvezér,

            olyan vagy, Szultánám.

Hurrem. Attól a naptól fogvást,

            hogy a hárem küszöbét átléptem,

            sok harcon edződtem, így maradtam talpon.

            Ha stratéga vagyok, azzá kellett lennem.

            Vannak embereid a janicsároknál?

Rüsztem (mosolyogva)

            Minden államférfinak vannak emberei...

Hurrem. Miért késlekedünk?

            Intézkedj azonnal!

 

                        (A janicsárok szállásán. Janicsárok)

 

I. Janicsár. A szultán öreg már, nem megy hadjáratba.

            Egy ifjú fő megfiatalítja a testet,

            új vérkeringést hoz.

II. Janicsár. Öreg uralkodók idejében nincsen többé bőség,

            az ég áldása is elmarad,

            pusztává válik a föld.

I. Janicsár. Mi történt akkor is, amikor Szulejmán nagyapja,

            Bajazit megvénült?

II. Janicsár. Fia, Szelim herceg...

A többiek. A Kegyetlen Szelim!

I. Janicsár. Letaszította apját a trónról.

            Miért? Nem szerette?

III. Janicsár. Mert az országot jobban szerette.

II. Janicsár. Miközben Bajazit szultán

            nyugodtan aludt Isztambulban, a perzsa sah

            keletről megpróbálta megdönteni a birodalmat.

I. Janicsár. Egyedül Szelim herceg látta meg a veszélyt.

A többiek. A Kegyetlen Szelim!

II. Janicsár. Bajazit szultánnal együtt aludt a birodalom.

            S mit tett Szelim, bajtársaim,

            Trabzonból Isztambulba jővén? 

IV. Janicsár. Letaszította apját a trónról.

I. Janicsár. Maga lépett trónra,

            és talpra állította a birodalmat.

A többiek. A Kegyetlen Szelim!

II. Janicsár. Van most is egy Szelim herceg...

I. Janicsár. Még a holt Szelimmel se vehetné föl a versenyt.

II. Janicsár. Van másik fia is Szulejmánnak, a neve Bajazit...

III. Janicsár. Musztafa herceg kisujjáig se ér fel.

I. Janicsár. Tehát aki új győzelmekre vezet bennünket...

IV. Janicsár. Nem lehet más, mint a herceg, Maniszában...

Együtt. Musztafa szultán fogja megmenteni a birodalmat!

 

                        (A szultán lakosztálya. Szulejmán, Rüsztem)

 

Szulejmán (ideges)

            És kik állnak a háttérben, pasa?

Rüsztem. Bár a Musztafa herceget követelők

            akarva-akaratlanul az ő nevét vetik föl, mégis...

Szulejmán. Mégis?

Rüsztem. A hercegben jobban megbízom,

            mint saját magamban.

Szulejmán. Én is. Musztafa ártatlan.

            Másutt kell keresni az összeesküvés fészkét.

            Parancsolj a janicsáragának, hogy

            kutassa fel és dobassa ki azokat a janicsárokat...

                        (Mintha ki akarná ugrasztani a nyulat a bokorból.)

            Kidobassa, szerinted?

Rüsztem. Nem jobb lenne őket megfigyelni,

            más cselszövőket ereszteni közéjük,

            s így kikémlelni az összeesküvés fészkét?

Szulejmán. Jól van, Rüsztem! Ha így folytatod,

            még sok haszna lehet belőled a birodalomnak.

                        (Rüsztem rejtve ördögi vigyorát, meghajol)

Szulejmán (elgondolkodva járkál)

            Hogy mondhatják, hogy már megöregedtem,

            hogy nem viszem hadjáratba őket?

            Nem rég tértem vissza a hadjáratból,

            Európa közepéig vezettem őket!

            Nem láttak engem?

Rüsztem. Úgy látszik, Felség, hogy csak a herceget

            látták, csak az ő hősiességéről beszélnek.

            A janicsárok dalnokai hősénekeket zengenek róla.

Szulejmán. Ki ne látta volna a herceg hősiességét?

            Az én keblem is dagadt a büszkeségtől,

            de ha a fiammal akarnak rám visszaütni...

            Én nem vagyok olyan, mint Bajazit, a nagyapám volt.

            Ha a fiam fellázadna ellenem... Uram,

            ne engedd, hogy Musztafám rossz útra lépjen!

            A janicsárokat valaki felbujtatta,

            a felbujtót keresd meg!

                        (Szinte nekimegy Rüsztemnek.)

            Különben téged taposlak el, Rüsztem,

            a felbujtót kapd el, s hozd ide elébem!

                        (Rüsztem rémülten hátrál. Szulejmán magában)

            Azt mondják, hogy megöregedtem. Nem tudják, hogy

            még a hangya is szárnyra kel, mikor halála közelít?

                        (Elgondolkodva)

            Küldjük Musztafát távolabbra, Maniszából

            Amaszjába. De amilyen messzi van,

            olyan közelről figyeltessék!

                        (Épp amikor Rüsztem meghajol, hogy kimenjen,

                        Szulejmán egy intéssel megállítja)                       

            Maniszát bízzák Szelim hercegre.

                        (Rüsztem arca felragyog az örömtől)

 

                        (Hurrem lakosztálya. Hurrem, Mihrimah)

 

Mihrimah. Nekem úgy tűnik föl, anyám,

            hogy csapdát állítanak apám nemes lelkének,

            és hogy ebben mind bűnrészesek vagyunk.

Hurrem (ösztönösen körülnéz)

            Micsoda beszéd ez!? Vigyázz, még a falnak is füle van!

Mihrimah. Bátyám, Musztafa herceg ellen nagy bűnt

            követünk el. Te elsősorban...

Hurrem. Miért teszek mindent? Magamért talán?

Mihrimah. Miért hát?

Hurrem. Testvéreidért, teérted.

            Ha csak hallom Musztafa nevét,

            nyakatokon látom a hóhér kötelét.

Mihrimah. Musztafa, a bátyám, nemhogy testvéreire,

            de senki ártatlanra nem emelne kezet, különösen énrám...

            Ő jobban szeret engem, mint te, anyám.

            És apám után én is őt szeretem legjobban a földön.

Hurrem. Még nálam is jobban?

Mihrimah. Természetesen az anyám vagy.

Hurrem. Ő pedig a mostohatestvéred.

Mihrimah. Édesfia az édesapámnak, nem így van?

Hurrem. De nem az én szülöttem.

            A férjed előtt ne beszélj így, hallod?!

Mihrimah. A férjem előtt? Rüsztemről beszélsz?

Hurrem (összehúzza a szemöldökét)

            Van másik férjed?

Mihrimah (szomorúan)

            Nincs. Sajnos.

Hurrem. Megbolondultál? Mit jelentsen ez?

Mihrimah. Azt, hogy nincs más.

                        (sóhajt)

            Pedig lehetett volna.

Hurrem. Micsoda? Ki más?

Mihrimah. Nagyon jól tudod, ki.

Hurrem (megérti)

            Szinán főépítész apáddal egyidős, kislányom.

Mihrimah. Rüsztem fiatalabb, de föl nem érhet hozzá.

            Nem igaz? Ne hazudj, ez egyszer!

                        (Hurrem hallgat)

            Szinán mellett Rüsztem nem is ember –

            árnyék csak!

Hurrem. Szinan, igaz, páratlan ember, de Rüsztem...

Mihrimah. De Rüsztem hasznosabb számodra.

            Szinant nem tudnád használni üzelmeidhez,

            Rüsztem viszont engedelmes eszköz kezedben.

Hurrem. Rüsztem fiatalabb, jobban illik hozzád.

Mihrimah. Melyik ifjú kelhet versenyre Szinannal,

            melyik ifjú mérheti magát apámhoz?

            Ha apám mozdul, úgy érzem, döng a föld.

Hurrem. Mert nagyon szereted apádat.

Mihrimah. És te? Nem szereted nagyon?

Hurrem. Ne butáskodj! Nélküle nem élnék.

Mihrimah. Szeretném elhinni.

Hurrem. Apád ő és testvéreid apja. Hogy ne szeretném?

Mihrimah. Ez nem elég, anyám. Ha nem volna apánk,

            Szulejmán szultán akkor is érdemes volna

            szeretetünkre, olyan ember, akinek a léte

            megtiszteltetés az egész világ számára.

            Beszélni fogok vele.

Hurrem (rémülten)

            Miről?

Mihrimah. Figyelmeztetem.

Hurrem. Mire?

Mihrimah. Tudod te, hogy mire.

Hurrem. Nem fog hinni neked.

Mihrimah. Apám szeret, és megbízik bennem.

Hurrem. Engem is szeret és bennem is bízik.

            S már ő is gyanakszik Musztafára.

Mihrimah. Hogyan??

Hurrem. Musztafa, mint növekvő lavina

            jön apád háta mögött. Egy rettentő gyanú

            rág apád szívében.

Mihrimah. Miféle gyanú?

Hurrem. Apád Szelim szultán fia, Kegyetlen Szelimé.

Mihrimah. Szelim pedig Bajazit szultáné.

            Na és, mi van ebben?

Hurrem. Ó, te kis ártatlan! Mi minden van ebben!

Mihrimah. Mondd hát!

Hurrem. Nagyapád, Kegyetlen Szelim, öregedő apját

            letaszította a trónról, aztán – én mosom kezeimet –

            a Dimetoka palotában pihenő Bajazitot,

            a tulajdon apját megmérgeztette.

Mihrimah. Teremtőm! Hallottam, persze,

            de nem gondolkodtam rajta.

Hurrem. Helyettetek is gondolkodom én, gyermekem.

Mihrimah. Szóval most apám...

Hurrem. Apád öregszik, kislányom...

Mihrimah (lázadva)

            Nem, ő nem öregszik!

Hurrem. De igen, s közben a gyanú is nő szívében.

Mihrimah. Beszélek apámmal, megkérdezem tőle...

Hurrem. Ne próbáld! Ha ilyesmit kérdezel, elfogja a düh,

            mert ha összedűlne is a világ, akkor se vallaná be

            a gyanúját neked, de még magának se.

            A gyanú lelke legmélyén rejtőzik.

            Igaz, hogy Musztafát nagyon szereti,

            kész volna önmagát föláldozni érte,

            de ha törvényben, szabályban ürügyet találnának

            Musztafa félreállítására, valahonnan mélyről

            olyan öröm szakadna föl benne, amelyet maga magának

            se merne megvallani.

Mihrimah (döbbenten)

            Micsoda vad öröm!...

Hurrem. Szépen mondtad!

Mihrimah. Szerencsétlen bátyám, szerencsétlen apám!

Hurrem (átfogja a vállát)

            Ilyen az ember, kislányom.

Mihrimah. Mi is, mind ilyenek vagyunk, anyám?

Hurrem. Körülbelül.

Mihrimah. Szörnyű!

Hurrem. Igen, de mégis, mindenek ellenére,

            élni szép, gyermekem.

Mihrimah. Milyen sokat tudsz, anyám!

Hurrem. Te is megtanulod, majd ha anya leszel.

Mihrimah. Nem tudom....

Hurrem. Az élet megtanítja, ami szükséges hozzá.

 

                        (Manisza, a herceg palotája. Musztafa, Jahja)

 

Musztafa. Ki mozgósítja a janicsárokat nevemben,

            ki ás nekem vermet nevemet használva,

            kinek vagy kiknek tettem rosszat,

            hogy ennyire gyűlölnek?

            Te most jöttél Isztambulból, Jahja,

            nem jutott el valami a füledbe?

Jahja. Egy-két név szóba jöhet szerintem,

            egy s mást hallottam is róluk, de...

Musztafa. Kik azok?

Jahja. Amíg nem vagyok bizonyos, nem vádolnék senkit.

Musztafa. Mondd, kik?

Jahja. Hurrem szultána...

Musztafa: (szomorúan)

            Pedig hogy szerettem, mint édes anyámat,

            talán még jobban is...

Jahja. Az ő eszköze pedig Rüsztem, a nagyvezír,

            aki atyád pecsétjét viseli.

Musztafa. Ez bizony nem lep meg.

Jahja. Megfordult fejemben, hogy beszélek a szultánnal,

            s elmondom, miket beszélnek a népek,

            de Szueljmán szultán – jogosan –

            bűnnek tartja azt, ha valakit

            bizonyítékok nélkül vádolnak.

Musztafa. Bizonyíték persze nincs.

Jahja. Ily súlyos ügyben ki hagyna bűnjelet?

Musztafa. Bezárult hát minden kapu előttünk?

Jahja. Meg kell találnunk a kulcsot.

            Ha levelet írnál apádnak, s megkérdeznéd,

            miért küld Maniszából Amaszjába...

Musztafa (bólint; a nézők felé)

            Szulejmán Szultán, akinél egy világ keres támaszt,

            Apám, akinek neve elválaszthatatlan az igazságtól,

            nemes, fenséges Atyám, aki még az ellenséggel szemben

            sem követ el igazságtalanságot!

                        (Szulejmán megjelenik egy fénykörben, feszülten figyel)

            Fiad, akinek nem volt más vágya, más törekvése,

            mint hogy méltó legyen hozzád, mit követett el,

            hogy szolgálata helyét meg kell változtatni?

            Ha engedélyt kapna, színed elé járulva

            kezed megcsókolná, s lábadhoz borulva tudakolná vétkét.

Szulejmán. Harcban és békében büszkeségem,

            tudom, haláltól, nyomortól megvédenél,

            akire még gondolnom is öröm,

            bizalmam irántad sohasem rendült meg.

            Tahmasp, a perzsa sah gyanús mozgásokat

            végez a keleti határon. Alkalmatosnak tűnt,

            hogy Maniszából a keletebbi Amaszjába tedd

            át a székhelyed, hogy ha kell, gyorsabban tudj

            beavatkozni. Ott nagyobb gyakorlatot

            szerezhetsz az államügyekben is, mint itt, Isztambulban.

Jahja. Amaszjába kell menned, herceg,

            egyelőre nincs más lehetőség...

                        (Musztafával kimegy)

 

                        (Szulejmán szomorúan, elgondolkodva jár le s föl)

 

Hurrem (odamegy hozzá)

            Hercegünk nagyon vágyott az apja után?

Szulejmán (szórakozottan)

            Csak nem ölnek ki belőlünk az államügyek

            minden emberi érzést?...

Hurrem. Azért akart Isztambulba jönni, hogy téged lásson,

            vagy a janicsárok előtt akart mutatkozni?

Szulejmán (visszahőköl)

            Néha mintha maga a gonosz beszélne belőled –

            nem tudlak kiismerni.

Hurrem. Ha gonoszság Szulejmánomért aggódni...

Szulejmán. Fiú apja után, apa fia után hogy is ne vágyódna?

            Könnyebb a perzsa sahhal vagy az európai

            királyokkal hadat viselni, mint az asszonyokkal.

            Legjobb volna új hadjáratba vonulni,

            keleten vagy nyugaton – mindegy...

Hurrem (Szulejmán vállára teszi a kezét)

            Te olyan jó vagy, Szulejmán, olyan nemes

            és nagy, olyan magasban jársz,

            hogy a kicsiket alant meg se látod.

Szulejmán (békítőleg)

            Nem sokára nagy öröm fog érni.

Hurrem. Nekem az az öröm, hogy melletted vagyok.

Szulejmán (elgondolkodva)

            Aki mindenki vágyát teljesíti,

            aki többet ad, mint amennyit várnak tőle,

            kifogyhatatlan a kincstára annak.

                        (Miközben Hurrem igyekszik megérteni,

                        hogy mit is akart mondani, belép Rüsztem)

            Szinan aga, a főépítész!

                        (Szinan egy dzsámi makettjével lép be, meghajol.

                        Szulejmán felé indulna)

Szulejmán (elé siet)

            Nézd, Hurrem, a dzsámi, amely nevedet fogja viselni!

                        (Miközben Hurrem ámulva nézi, belép Mihrimah

                        és Dzsihangir. Szulejmán Hurremhez)

Szulejmán. Nem mondasz köszönetet Szinannak?

Hurrem (Nagy érdeklődéssel nézve a makettet; Szinanhoz)

            Szívem teli hálával, főépítész.

            Isten teljesítse minden óhajtásod.

                        (Miközben a többiek is érdeklődéssel nézik a makettet,

                        Hurrem Szulejmánnak)

Hurrem. Amikor Szinan aga megkérdeze,

            hogy milyen dzsámit szeretnék,

            nem tudtam, hogyan feleljek.

                        (A makettre mutat)

            Hát éppen ilyenre vágytam, Urunk!

Mihrimah (elkényeztetett kislány módjára)

            Édesapám, én is szeretnék palotákat,

            fürdőket, dzsámikat építtetni Szinannal,

            a páratlan mesterrel, az építészet legnagyobbikával!

 

Szulejmán (örömmel)

            Jól van, kislányom, igen, Mihrimahom.

Mihrimah. Az én vágyam is valóra válik,

            ugye, Szinan mester?

Szinan (meghajolva)

            Egy szavadba kerül!

                        (Hurrem hol Mihrimahra, hol Szinara néz)

Szulejmán. És te, Rüsztem,

            nem kívánsz semmit főépítészünktől?

Rüsztem. Szerény szolgád nevére is dzsámi épül,

            hála szultánomnak.

Szulejmán (kijavítja)

            Hála főépítészünknek! Szinan, Nagy Szinan,

            birodalmunk büszkesége éjt nappallá téve

            építs kutat és türbét, karavánszerájt és fürdőt,

            hidat és dzsámit – a birodalmat töltsd meg műveiddel!

Mihrimah. Építs, Szinan!

Szulejmán. Élj sokáig, Szinan! Ha kell, éveimből toldja meg

            tiedet az Isten, építs, töltsd meg szépséggel

            a birodalmat!

Mihrimah. Építs, Szinan! Elvehetsz az én éveimből is.

                        (Dzsihangir Szulejmán fülébe súg valamit)

Szulejmán (Szinanhoz)

            Dzsihangir hercegnek is van egy kívánsága.

Szinan. Parancsolj velem!

Szulejmán. Magad mondjad, fiam,

            kívánj, amit akarsz!

Dzsihangir. Egy dzsámit szeretnék, hogy rám emlékeztessen.

Szinan. Meglesz.

 

Szulejmán (Rüsztemhez)

            Légy bőkezű, Pasa,

            ha Szinan fordul hozzád.

Rüsztem. Igenis, Felség. Bár az új hadjárat

            elég költséges lesz.

Szulejmán (nemtetszéssel)

            A hadjárat költségeit megkurtíthatod,

            de ha a főépítész pénzét próbálnád,

            az életedet fogom megkurtítani, úgy vigyázz!

                        (Szinan meg akarja csókolni a kaftánja szegélyét,

                        Szulejmán azonban szeretettel fölemeli)

            Te vagy országomban az egyetlen, Szinan,

            akiben soha nem csalódtam.

            Maradjon fönn neved örökön örökké!

Szinan. Szultánoméval együtt!

Szulejmán. Egy keleti költő két sora jutott eszembe:

            „Szép vagy csúf, nem kérdi a Nap, ha fölkel,

            Megvilágít mindent, és nem fogyatkozik soha.”

Szinan. Épp, mint Szultánom.

Szulejmán (zavarban)

            E sorokról Te jutottál eszembe, Szinan,

            és az összes nagy művész,

            Abdülkadir, a zeneszerző és a költők,

            Fuzuli, Baki...

Szinan. A nagy uralkodók is olyanok, Szultánom,

            mint a Nap a versben, nem fogyatkoznak,

            mert világosságot visznek alattvalóik életébe.

                        (Szinan és Rüsztem távozik)

Dzsihangir (közeledik)

            Szultánom...

Szulejmán (gyengéden)

            Mondd azt, hogy apám...

Dzsihangir. A bátyáimnak megengeded, hogy szultánnak

            szólítsanak, nekem miért nem?

Szulejmán. Te más vagy...

Dzsihangir. Miért?

                        (A púpjára mutatva)

            Ezért, apám?

                        (Szulejmán végtelen szomorúsággal lehunyja a szemét.

                        Dzsihangir megbánta a kérdését)

            Nem akartalak elszomorítani.

            De – bár nem szép tőlem – némiképp élvezem mégis

            a szomorúságod, Uram.

            Nagy igazságtalanság ez!

Szulejmán. Mi, fiam?

Dzsihangir. Az, hogy ilyennek születtem, szégyenszemre.

            Az Isten igazságtalan volt hozzám.

Hurrem. Bűn ilyet mondani, fiam!

Dzsihangir. Én nem követtem el bűnt senki ellen.

            Miért bűnhődöm hát?

Szulejmán. Lehet, hogy nem te követtél el bűnt,

            talán az én bűnömért fizetsz...

Dzsihangir. Nem igazságtalanság más miatt bűnhődni?

Szulejmán. Te nem vagy mindenestül más, rész vagy

            belőlem, a te fájdalmad én is érzem,

            talán erősebben is néha – miképp most is –

            mint te magad, fiam.

Dzsihangir (Zokogva Szulejmán nyakába borul)

            Apám!

            (Szulejmán az ajkába harap, hogy ne sírjon.

            Mihrimah hangtalanul sír)

            Tudod, anyám, mi az egyetlen, amivel vigasztalom magam?

Hurrem. Mi az, gyermekem?

Dzsihangir. Hogy apámnak van más fia is, Musztafa bátyám,

            jó, hogy a világra jött ő is.

Hurrem. És Bajazit bátyád, meg Szelim bátyád.

Mihrimah (megtörölve a szemét)

            Látom, rólam mindenki megfeledkezik.

            Kedves Dzsihangir, rám már nem is gondolsz?

Dzsihangir. Hogy ne gondolnék!? De a birodalom jövője

            érdekében apámnak fiúra van szüksége,

            de nem egy olyan girbe-gurba,

            korcs alakra mint én. Musztafánál

            szebbet, jobbat azonban keresve se találni.

            Ha Isten őrizz, valami történne vele

            – hogy ti mit tesztek, nem tudom –

            de én nem élem túl, az biztos!

                        (Kimegy. Nagy csönd)

Szulejmán. Amikor látom ezt a fiút, vagy amikor rágondolok,

            szégyent érzek magam és a birodalom előtt.

Mihrimah. Miért beszélt így Musztafáról, apám?

Szulejmán (jelentőségteljesen)

            Nem tudom. Kérdezd meg anyádat.

                        (Mihrimah Hurremre néz)

Hurrem (idegesen)

            Mit jelentsen ez, Uram?

                        (Szulejmán hátat fordít)

Mihrimah (keserű gúnnyal)

            Tényleg, anyám, mit jelentsen ez?

Dzsihangir (visszajön)

            Nem volt más név, épp Dzsihangirnak, azaz világhódítónak

            kellett neveznetek? Hogy hódítsam meg a világot

            a hátamon púppal? Netán azt gondoltátok,

            láttára hanyatt-homlok menekül az ellen?

Hurrem. Fájdalmat okozol apádnak, fiam!

Szulejmán. Hagyd! Ha a fiú ennyire szenved,

            miért ne szenvedjen az apja is vele?

                        (Dzsihangir szeretettel néz az apjára, majd sírva kisiet)

            Azért adta őt nékem az Isten, hogy gúnyoljon,

            hogy emlékeztessen gyönge voltomra – erőm ellenére?

            Ha nem bírok a fiam púpjával, mit ér az,

            hogy térdre kényszerítettem a világot és

            Világ Ura lettem?...

 

Folytatás a következő oldalon