Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

[1818. október 27.]
27-én reggel poggyászunkat ugyannak a caique-ranak a fedélzetére vitték, amely Konstantinápolyból Principosba hozott bennünket. Kitűnő széllel körülbelül 3 óra alatt Arezzióba[214] értünk, miután közben láttuk Maltepe falván kívül, amely Prinkiposszal szemközt található, Cartal és Pendchi falvakat, valamint a Paulo és az Andria szigetet. Ezután az Os burun promontorium[215] közelében halad el az ember, látja a 3 jelentéktelen Sardagani-szigetet, majd Tuzla és Jelken Kaja mentén ér Arezzióba, amely törökül Darica. Ez a falu egy hegy lejtőjén terül el amphiteátrális formában. Miután partra szálltunk, első dolgunk az volt, hogy szállást kerestünk. Keresni kell különben, ha az ember nem akarja a szabadban tölteni az éjszakát; mert nincs sem fogadó, sem han.[216] Elvittek bennünket egy házba, amely állítólag a legelsők közül való a faluban, de ez nem tetszett nekünk, másikat kerestünk, és Arezzio főutcáján találkoztunk az összegyűlt görögökkel, akiknek az elöljárói éppen házról házra jártak, hogy beszedjenek valami adót. Végül csak egy rosszabb házat találtunk, mint amilyet elsőre mutattak, és visszamentünk amaz előbbibe. - Ha pestisjárvány van, és az időjárás tartósan hideg és esős, szavamra, nem tudom, hogyan lehet élvezettel utazni ebben az országban, mert nemcsak, hogy nincs semmi élelmiszer, de a faházak is olyan veszettül rossz állapotban vannak, hogy á la lettre (szó szerint) örülhet az ember, ha nem bukik el mindenben. - Miután magunkhoz vettünk egy kis elemózsiát, és 4 piaszterért vettünk egy nagy palamédát,[217] boldog-boldogtalannál Hannibál[218] sírja felől tudakozódtunk, mert ez volt a tulajdonképpeni célja arezzioi tartózkodásunknak. - Miután senki sem tudta, hol a sír, és sem Lechevalier, sem Hammer[219] úr nem vették maguknak a fáradságot, hogy megjelöljék az utazóknak, voltaképp hol keressék, teljesen rábíztuk magunkat házigazdánk vezetésére. A faluban csak görögök laknak, amit mindjárt észre lehetett venni abból, hogy nem szaladtak elénk török kutyák, mert azok csak törököknél laknak. Házigazdánk egy tengerparti köves úton vezetett bennünket, és ľ óra alatt is csak nagynehezen tettük meg az utat, amelyet ő félórásnak mondott. Megbűnhődtem az ügyetlenségemért, amiért elvesztettem egy feljegyzésemet, amelyet még Beaurepaire[220] úrtól kaptam egy Belgrád[221] környéki sétalovaglás alkalmából, mert abban világosan benne van, hogy bár Arezzióban kell kikötni, de Hannibal állítólagos sírját Gebisé[222] közelében a Gasi Dag hegy tövében kell keresni. Meglehetősen késő volt már, de látnunk kellett, mert azon az elégtételen kívül, hogy elmondhatjuk, láttuk Hannibal sírját, Konstantinápolytól Nikomédiáig aligha látható bármi is, ami megérdemli a vele járó fáradságot. Esett az eső, fáradt voltam, de hiába, elhatároztuk, hogy megyünk tovább egész Gebiséig. Házigazdánk időközben kezdett makacskodni, és ürügyeket keresett, hogy eltérítsen bennünket a tervünktől. Nem sok fogalma lehetett a frankok bátorságáról, és a gyalogló kedvüket sem tarthatta sokra, mert a két régi, megszokott fogással ijesztgetett: a veszedelmet emlegette tudniillik és a hosszú út fáradalmait. De mindez nem volt elég arra, hogy elijesszen bennünket. Moi pour ma petite personne j'étois sur que a n'étoient que des farces (Én a magam szerény személye szerint biztos voltam benne, hogy csak komédiázik). - Ha az ember hallgat az ilyen beszédre és hisz neki, akkor ki van téve annak, hogy Törökországból, ahol divatban vannak az efféle ijesztgetések, úgy jön ki, mint ahogy oda belépett. - A házigazdánk végül rászánta magát, eléggé kelletlenül, hogy az élünkre áll és elkísér Gebisébe. Jó negyedóra múlva megmásztuk azt a dombot, amely Gebise fölé magaslik, és ahonnan kecses kilátás nyílik erre a kizátólag törökök által lakott falura vagy piacra. Újabb Ľ óra múlva magában a helységben voltunk, és mikor megtudtam, hogy Palio Castróból[223] kitűnő úton felóra alatt Gebisébe lehet érni, nagyot nevettem a görögön, akinek nem sikerült a csele, hogy a rossz parti úton visszatérítsen bennünket a galambdúcába. Az a kevés török, aki a boltjában vagy a kávéházakban üldögélt, barátságosan fogadott bennünket. Megkapott egy török cipészmester patriarkális külseje, aki azt a tanácsot adta nekünk, hogy forduljunk a kormányzóhoz, aki egy aga, és Konstantinápolyból kapja az utasításait, és tőle kérjünk engedélyt, hogy megnézhessük a régiségeket Gebisé környékén. Nyomban indultam, kibújtam a cipőmből, és bemutatkoztam a nargilét szívó, öreg agának, aki adott mellénk egy embert, aki tudott néhány szót olaszul, és szűk veres nadrágot viselt. Mentünk vagy 20 percet jó sebesen, és még negyedórácskára lehettünk a Gasi Dag[224] lejtőjének felső felétől, ahol állítólag Hannibal sírja van, amely régi, de nem nagy kövek törmelékéből áll. - A hegy lábánál mocsaras kis patak folydogált, és azon kellett volna átkelnünk, azonkívül kellemetlen északi szél csapkodta egyenesen az arcunkba a sűrű esőt, és mindez arra késztetett, hogy közelebbről már ne nézzük meg ennek a hősnek az alig észrevehető emlékművét, aki valószínűleg máshol van eltemetve. Lechevalier felszólítja az utast, hogy nyissa fel ezt a sírt, de az utas ettől bizonyára el fog tekinteni, mert idővel több előkelő törököt temettek már Hannibal fölé, és a gyaur[225] sohasem fog arra engedélyt kapni az oszmánoktól, hogy Hannibálja megleléséért törököket rángasson ki a földből. Hammer semmi említésre méltót nem mond a sírról, és megvallom, még azt sem tudom, honnan ered az a közvélekedés, miszerint ez a Hannibál sírja. - Tudvalevőleg Hannibál Prusias király[226] vendége volt, aki átengedte neki Lybissa városát. Mikor a rómaiak követelték Hannibált, ő inkább véget vetett az életének, mert Prusias ki akarta nekik szolgáltatni. Ilyen pillanatban aligha gondolhattak arra, hogy koporsót készítsenek a balsors sújtotta férfinak, és ha mégis, akkor a szóbanforgó koporsó egyáltalán nem olyan jellegű lenne, mint az Achillesé ect., hanem olyan, mint amilyenek akkoriban a koporsók általában voltak. A kőrakás, amely pedig látható, nem más, mint egy tumulus[227] - Landschulz véli így, és én teljesen igazat adok neki. Hazafelé menet több szalonkát láttam, ezek itt gyakoriak. Rengeteg a fogoly is, mert zavartalanul szaporodhat, ugyanis Gebisében egyetlen vadász sincs. - Gebisé állítólag csak 1 órányira van Arezziotól, ugyanakkor jó másfél órát kell az embernek gyalogolnia. Ha az utas ráér, hogy beutazza a Nicomediai öblöt, azt tanácsolom neki, hogy nyáron vállalkozzék rá, amikor alhat a hajón, vagy átvitorlázhatja vagy -lovagolhatja az éjszakát: a mostani évszakban, amikor csak nagy kényelmetlenségek árán lehet eltölteni az éjszakát egy török caique-on, mivel az ember ki van szolgáltatva az elemeknek, túlságosan bajos Nicomediába és Nicea-ba[228] utazni, és nem is érdekes annyira, hogy megérné a fáradságot. - Az éjszakát meglehetősen szellősen töltöttük el a görögünk lukacsos házában, amely úgy meg van dőlve, hogy nem tudtunk szabadulni a gondolattól, nem épp ma éjjel fog-e összerogyni. Miután házigazdánkkal barátian megittunk néhány pohár puncsot, jókedvre hangolódtunk, és azokra gondoltunk, akiket szeretünk, és akik a barátaink.

[1818. október 28.]
28-án 7 órakor indultunk el régi caique-unkkal, miután szokás szerint 2 órányi dolgunk volt, hogy vízre szállhassunk. - Arezziótól 50 török mérföldnyire van Nicomedia; szárazföldön 9 óra alatt megteszi ezt az ember lóháton, lépésben. - A caique-ról másodszor is láttuk a régi genovai várkastélyt, Palio Castrót, balra délnyugatra pedig a Bos burunt,[229] amely a végső csúcsa annak a földnyelvnek, amely a Nicomediai öblöt a Mudániai öböltől elválasztja. Körülbelül 18 mérföldnyire Arezziótól a Dil és Hersek[230] hegyfokok közé jutunk, melyek közül az utóbbi inkább földnyelvnek mondható, és csak ezután vagyunk a voltaképpeni Nicomediai-öbölben, mert ez a két fok fogja közre a tengert. Balra az egykori Bythiniában több falu látható, amelyek nem érdemelnek különösebb figyelmet. Az utolsó falu, Haraca[231] egész közel van a parthoz, és itt található az első karavánszeráj[232] a Nicomediából Scutariba vezető úton, a karavánok innen a tenger mentén haladnak tovább, és láttunk is több vándort piszkos ruhában. A caique-ról rálőttem egy csapat fogolyra, amelyek a parton sétáltak - de elhibáztam, később lőttem négy tengeri galambot. - Nem volt szelünk, és görögjeinknek az 50 mérföldön át végig evezniük kellett. Ezt a munkát sehol másutt nem értik így. Nicomediától 10 mérföldnyire horgonyt vetettünk, hogy megreggelizzünk; adrianopoli,[233] bivalynyelvet ettünk, de nem volt hozzá kenyerünk. A hajósok kölcsönöztek. A caique horgonya olyan könnyű, hogy egy ujjal föl lehet emelni: mindig nevetnem kell, mikor kivetik. Sokkal kellemesebb utazni a caique-on, ha nincs szél, és ha csak eveznek, mert akkor egyenesen áll, és jól bírja a nyílt tengert is - vitorlákkal viszont olyan ferdén áll, hogy az ember egyre csak arra gondol, egy kis széllökés is felboríthatja. De ez csak azért van így, mert nem szoktunk hozzá, és az ember folyton kocsiba képzeli magát, amely ilyen dülöngéléstől biztosan felborulna. Ugyanez a helyzet a faházakkal, amelyek gyakran úgy meg vannak dőlve, hogy az ember fél belépni, mert kőházak ilyen helyzetben nem állnának meg. Az öblöt dél felől lezáró hegyek fenséges látványt nyújtanak, és merészen emelkednek a tenger fölé. Nagyon sajnáltam, hogy esett az eső, és a hegyeket csak néha érte fény. Svájcra emlékeztetnek. 3 óra tájban érkeztünk Nicomediába, amely város korántsem azt a benyomást tette rám, amelyet elképzeltem. Mindig valami amphiteátrumról beszéltek nekem, és azt reméltem, hogy az öbölnek ezt a végét magas hegyek fogják majd közre, és nem csekély volt a meglepetésem, amikor megláttam, hogy az oly szépen és ígéretesen kezdődő öböl milyen csúful végződik, mert nagyjából ez történt, ugyanis a várt magas hegyek helyett a tenger ronda mocsárrá változik, amely laposan nyúlik el, s végül pro forma csak némi kiemelkedés vet véget neki. Nicomedia még messziről sem látszik valami szépnek, mint a török városok némelyike szokott. Mikor kiszálltunk a caique-unkból, még azt mondtam, hogy bár Nicomedia kívülről nem látszik csinosnak, de a belseje majd biztosan jobban fog tetszeni, mint vártuk, holott eddig mindig az ellenkezője történt. A vámnál szálltunk ki, Törökországban ez mindig így van, adhatna az ember bármit a hajósoknak, ők a kikötőben a világért se mennének máshová - a török pallos alighanem fenyegetően függ a csempészet felett. Nekünk ez mindegy volt, mert Törökország minden városára volt egyfajta lascia passarénk (átutazási engedélyünk vámvizsgálat nélkül), ami roppant fontos az utazó számára, mert különben lépten-nyomon összevissza hányják a poggyászát. A missziónál senki nem hívta fel a figyelmem erre a cédulára - mígnem fél órával az elutazásunk előtt Lippa úr felhívta rá a figyelmem, és elküldetett érte egy janicsárt, aki fél óra múlva annak rendje-módja szerint meg is jelent vele. Könnyű tehát megkapni, de hogy mit tartalmaz és ki adja ki, nem tudom, elég az hozzá, hogy valamely misszinál lehet folyamodni érte. - Én, Landschulz, Ender, Zimmermann[234] és Gabriel[235] kiszálltunk, Krebs vigyázott Johannal[236] a poggyászra. Megkérdeztük az első görögöt, nem tud-e szállást számunkra, ő megjelölt egy irányt, amelyet mi követtünk, én nem tudtam, hová - és miután jól félóra hosszat keringtünk utcáról utcára, végre egy hanhoz értünk. Ez teljességgel lakhatatlan volt, és mi vonszoltuk magunkat tovább, míg egy görög kolostorba nem kísértek bennünket, amely szintén borzalmasan festett. - Én ismét tovább akartam menni, hogy valami mást keressünk, amikor eszembe jutott, hogy elmegyek az agához, mert mint korábban följegyeztem, volt egy vezíri ajánlólevelem főnökéhez, a brusszai pasához. - Miután lehúztam a csizmámat, köpenyben, orrom hegyéig kravátlisan, kalapomat a fejembe húzva az agám elé léptem, aki épp befejezett egy pört, és görög kereskedők jókora társaságát bocsátotta el. - A csinos török terem közepén egy zsidó szabó ült a földön, és a bizalmatlan török szeme láttára szabott ki egy kaftánt eléggé durva kelméből. Pekey-vel, usgeldivel[237] és egy csésze kávéval fogadott. Egyénenként nagyon szeretem a törököket, összességükben gyűlölöm őket. Külön-külön mindazokkal a tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyek a szabad és erős emberben megérlelődhetnek, a rabszolgában azonban ritkán virulnak ki. - Adott mellém egy embert, hogy az szerezzen nekünk lakást. Nagyon megörültem ennek. Landschulz és a többiek közben a kolostorban maradtak, hogy legalább ott maradhassunk, ha az aga a pokolba küldene. - Azonnyomban le akartam rakni a málhát, berendezni a 2 napra szóló új szállásomat, az égő tűzhely mellé állítani Krebset, meggyújtani viaszgyertyáimat, amelyeket Konstantinápolyból hoztam magammal, és így fogadni Landschulzot és Endert, akik bizonyára már unatkoztak, mert túl sokáig tartott ez az egész. De mekkora volt a bosszúságom, amikor kiderült, hogy a különleges kegy jeléül, amelyért 6 piasztert kellett fizetnem a töröknek, miután az aga házában 6 piasztert már szétosztottam a cselédek közt, ugyanabba a kolostorba kísértek, amelyet már birtokba vettünk. - Mit lehetett tenni? Béketűrés! Betömtük hát a két lyukat kolostorban, mert ablakról különben szó sincs, és elhelyezkedtünk. - Üres volt a gyomrunk. Gyorsan szereztünk némi kis elemózsiát. Közben sétáltunk egyet, hogy megnézzünk néhány omladozó házat, amelyek egy kis dombtetőn, közel a tengerhez, az arzenál mögött, bájos helyen, ciprusoktól körülvéve, tetszetős látványt nyújtanak a szemnek. Ki tudja, mire szolgáltak. Diocletian[238] idejéből való épületeknek tartják őket. - Lehetséges. Nekem mindegy, mert alapjában véve nincs mit nézni rajtuk. Rizst és egy öreg kakast vacsoráztunk, és poloska meg bolha nélkül aludtunk. Ez csoda, mert az iskolában lakunk, és a fiúk, akik egész nap itt tanulnak, egy unalmas iskolamester idomítja őket a létező legfurcsább módon,

[1818. október 29.]
ma, 29-én kora reggel megjöttek, hogy elvigyék tintatartóikat. - Sokáig ágyban maradtunk. Még egyszer megnéztük a tegnapi romokat, de egész nap hiába kerestük a Hammer úr karavánszeráját. - Megtekintettünk néhány jelentéktelen romot Nicomedia magaslatán, láttunk néhány unalmas feliratot - nagy keservesen megtaláltuk az imbaba ciszternát,[239] amelyből még látni valamit, és amely egyedül érdemel némi figyelmet Nicomediában. Innen, az olajfák közeléből a legszebb a sokat magasztalt nikomédiai kilátás. Sajnos partie honteuse-e (szégyenfoltja), a rút mocsár minduntalan a képbe tolakodik. Nincs egyetlen mecset,[240] amely a legcsekélyebb figyelmet megérdemli, noha Hammer úr mint igazi orientalista mindent megcsodál, akár ízléses, akár nem. - Egyáltalán, csak ezekkel az arab, perzsa és török dolgokkal hagynának békében! - Elmentem megint az agához, hogy megmutassam neki a fermánomat, mert meg akartam tudni, hogy a postalovakra nézve van-e benne utasítás. - Az aga nem volt otthon, vártam rá. A kapus felolvasta a fermánomat, és kiderült, hogy a postalovakról nem mond semmit. Így hát most most minden pasánál külön kell intézkednem az idevágó parancs végett. Erről sose feledkezzék meg az utazó - most már én is tudom, hogy a postalovakra nézve külön utasítást kell hozni Konstantinápolyból. - Egy török hihetetlen erővel áthajított egy djerridet[241] egy magas ház fölött! elámultam. Egy másik azt kérdezte Gabrieltől, még az aga udvarában, hogy orvos-e - ő azt mondta, nem, én ellenben azt mondtam, hogy az vagyok. - Azonnyomban körém sereglettek, és mindegyikük a jobbját nyújtotta, hogy tapintsam meg a pulzusát. Az egyiknek hevesen lüktetett a pulzusa - a többiek mind egészségesek voltak - mire mondtam neki, hogy bizonyára lázas. Elcsodálkozott. Fáj a feje is, mondtam, még nagyobb csodálkozás. Nincs jó étvágya, keveset alszik, és nyugtalan álmai vannak! Ekkor már szóhoz sem jutott a nagy tisztelettől, és megkérdezte, hogy mire van szüksége, mert ha olyan jól ismerem az állapotát, akkor nekem tudnom kell. Semmire, kedvesem, míg fiatal az ember, segít a természet, csak kímélje magát, ha majd megöregszik, akkor kell csak segítségére sietni a természetnek. - E mondásomtól megnyugodott, és mesterét látta bennem! - A többi páciens között volt egy öreg fickó is (10 Ľ sor törlés). - Az aga nem jött - felkerestem az arzenálban - kávét és dohányt kaptam tőle, és egy bujurdit[242] a postalovakra vonatkozólag. Mikor a szalonjába értem, a szoba közepén egy ember térdepelt egy kis szőnyegen, hátsó felét fordítva az aga felé, és magába merülve imáját végezte buzgón. Egy csomó török volt még a szobában, akik ügyet sem vetettek rá. Mikor az aga elé bocsátottak, kiderült, hogy az imádkozó férfi, aki folyton azokat a bizonyos török imádkozó mozdulatokat végezte: a titkára. - Másnap kora reggel ismét hajóra szálltunk és tovább utaztunk.
Úgy egyeztünk meg a török caique-kal, hogy Karamursalig[243] visz el, amely 30 (török) mérföldre van a most Ismitinek (Sinus astacenus) nevezett nicomediai-öböl partján, csinos környéken. Eredeti elképzelésünk az volt, hogy Konstantinápolyból a Herceg-szigeteken át, mellesleg megnézve Hannibal sírját, Nicomediába megyünk, ahol egy napig akartunk maradni. Úgy gondoltuk, hogy onnan aztán Niceán át Brussáig utazunk. Tervünk első fele szerencsésen teljesült, bár kissé lassan és eléggé rossz időben. A második feléről azonban több okból le kellett tennünk. És sokan mások is így fognak járni, akik Kis-ázsiában hasonló utazásra vállalkoznak - szinte lehetetlennek tartom, hogy Európában úgy készíthesse el valaki egy ázsiai utazás tervét, hogy később a körülmények ne kényszerítenék kisebb-nagyobb változtatásokra. A főok, amely megakadályozta, hogy Niceán át Burssába menjünk, az évszak volt, és ebből eredően az, hogy ilyen nagyszámú társasággal, ilyen rossz időben, ilyen tekintélyes poggyásszal lehetetlen átkelni télen a Niceát Nicomediától elválasztó hegyeken. Nagyon fájlaltam, hogy le kell mondanom erről az útról, mivel gyönyörű erdőségeken visz végig. Niceát nem bánom annyira, sem az ott mindenfelé található romok, sem a táj nem érdemli meg, hogy az ember esőben menjen oda és az idejét vesztegesse. Akiknek Nicomediából mindenképpen Niceába kell menniük, azok, mint a nicomediai aga elmagyarázta nekem, Karamursalon át kerülnek: ez az út csaknem háromszöget zár be.

[1818. október 30.]
30-án reggel 7 óra tájban tehát kieveztünk a kikötőből. Szép reggel volt, gyönyörű napfelkelte - a hegyek Nicomediával szemközt festőien szép megvilágításban. Kutyakölykök éktelen vinnyogása, valamint csaknem az ablakaink alatt horgonyzó török hajósok szomorú, egyhangú éneklése zavart egész éjszaka az alvásban, úgyhogy 10 óra hosszat mindvégig ébren voltam.
Útunk jól telt, de lassan haladtunk, mert szélcsend volt, a hajósok pedig nagyon lusták, öt óra alatt mégis célba értünk. Útközben hihetetlen távolságból lőttem egy vadkacsát. - Szárazföldön is el lehet jutni Karamursalba; de 9 óra kell hozzá, mert a mocsár miatt, amelyben az öböl végződik, fel kell lovagolni egészen a hegyek közé. - Nyomban megérkezésünk után Karamursalban elmentem az agához, akihez ajánlólevelem volt. A jó fogadtatás, amelyben eddig bizonyos rangon felül minden török részesített, elkapatott, és anélkül, hogy előkészületeket tettem volna, tüstént fölkerekedtem, hogy beszéljek az agával saját házában, ám ezt a goromba fickót épp a kapuja előtt értem, s mint mondta, a mecsetbe indult, és megkért, hogy várjak rá. Ezt furcsának véltem ugyan, de ráhagytam, mert arra gondoltam, hogy pontosan akarja elvégezni imáját, és aztán annál szívesebb és nyájasabb lesz hozzám. Ilyenek voltak legalábbis eddig honfitársai mind. - Vártam fél órát, és odahozattam a háza elé a caique-ot is, és heten, ahányan voltunk, testületileg felsorakoztunk, hogy az agában némi respektust gerjesszünk a gyaurok iránt. Vártunk újabb fél órát, de még ekkor sem jött, végül türelmetlen lettem, a helység piacterére mentem, hogy meglássam, mikor jön kifelé a mecsetből, és rögtön elcsíphessem. Tolmácsunk, Gabriel úr kötözködött kicsit szakácsával és egyik komornyikjával, akik értették a tréfát, és viszonozták. A szakácsnak bemutattam Krebset, és közben megjegyeztem, hogy az én szakácsom főz majd az ő gazdájának, ő viszont nekem és a társaságomnak készítse el a vacsorát. Tetszett neki ez a tréfa. A komornyikot viszont, aki néhány oláh szóval próbálta megértetni magát velünk, megijesztette egyik válaszom; megkérdeztette ugyanis, hogy voltam-e már Karamursal vidékén, vagy életemben először járok errefelé, és én azt tolmácsoltattam neki, hogy biztos lehet benne, először és utoljára vagyunk itt - és egész Törökországban is, mert otthon olyan jó dolgunk van, és Törökországgal összehasonlítva ott annyival csinosabb minden, hogy ha egyszer az ő unalmas országukból hazatértünk, eszünk ágában sem lesz még egyszer eljönni ide. Látszólag nem hozta indulatba ez a válasz, amelyet hűségesen tolmácsoltak neki - de ezzel a szóval távozott: pekey.[244] - Gazdája még mindig nem jött, és mecset helyett egy kávéházban találtam rá, ahol flegmatikus nyugalommal szívta a nargilét. - Bevallom, neki tudtam volna menni. Nem is üdvözöltem, hanem a legpimaszabb modorban, amelyet csak fel tudtam venni, megkérdeztettem, miért várakoztatott? - Továbbra is őrizve flegmáját mondott egyet és mást, és Hersekbe[245] irányított, mondván, hogy onnan hozathatunk postalovakat brussai utazásunkhoz. Hersek 15 mérföldre van Karamursaltől, és a herseki földnyelvtől nyugatra fekszik. A helységben magában nem lehet kikötni, mivel az nem a parton van, hanem csak a földnyelv csúcsán, ahol egy kis négyszögletes, elhagyatott ház áll. Itt bármikor kapható kávé, néha kebab és piláf[246] is, és 2-3 személy egy éjszakát is tűrhetően eltölthet benne. A csúcsnál kitettek bennünket, összes málhánkat felsorakoztatták egy réten. A caique, amely idejövet ellenszéllel küzdött, most jó széllel távolodott, csakhamar szem elől vesztettük. Egy férfi egy merev szürke lovon Hersekbe vágtatott, amely jól félórányira van ide, hogy értesítse a postát: ennyi meg ennyi utas málhástul lovakra vár a tengerparton. NB. Karamursalban az aga, mikor végre hazaérkezett, mégiscsak megkínált egy csésze kávéval és pipával, de én azt kereken elutasítottam. - Mikor már a caique-ban voltunk, amely a herseki útért 25 további piasztert kért még és azt meg is kapta, megmondattam a raisnak,[247] hogy a karamursali agát rossz embernek tartom, mire ő a tolmács szavába vágva mondta: igen, mindjárt leolvasta ő ezt a sanda tekintetéről. Ugyanez a rais méltatlankodva kérdezte, miért nem tudattam vele már Nicomediában, hogy vadász vagyok, mert ajándékozott volna nekem egy pompás vadászkutyát. Nála és a nicomediai agánál vettem észre, hogy úgy szívják a pipát, ahogy a nargilét szokás. Én is megpróbáltam, és egész jól esett. A mellnek aligha tesz jót.
Még mindig a földnyelv csúcsán veszteglünk, amelynek nemlétezése mellett Landschulz 2 napon át Leonidasként[248] kardoskodott. - Végre, miután lőttem néhány pacsirtát, megérkezett 10 sovány gebe, 2 rongyos chirugitól[249] hajtva. Felnyergeltük, megpakoltuk őket, és elcipeltek bennünket Hersekig, miközben háromszor is meg kellett állnunk, hogy a málhát kiegyensúlyozzuk rajtuk. A faluban aztán kötelekkel akartak mindent úgy körbetekerni, hogy nekünk ne kelljen többé semmit igazgatnunk. - A nap már rég lement, az időjárás elborulni készült, 2 kísérőm nem valami nagy lovas, úgy döntöttem, hogy itt éjszakázunk. Han nincs a faluban, tehát be kellett érnünk a postaházzal. A két szobáját odaadták nekünk, de nyugtalan, kellemetlen éjszakánk volt - sok volt a bolha is, a futár is, egyik sem kellemesebb
a másiknál.
Ezen a postaállomáson rendesen 150 ló szokott lenni, most csak 130 volt. Bazarköig[250] 9 óráért (18 angol mérföld) 12 piasztert fizetünk lovanként. Az istállók nagy pajták, és ugyanúgy tisztán tartják őket, mint a lovakat. Az abrak szalma és árpa, de kevés. Nyereg nincs a postákon, azt kinek-kinek magával kell hoznia. A málhanyergeiket viszont elsőrangúnak tartom, mert ha csak félig-meddig jól vannak megrakva, nem fordulnak félre, és alig vannak rajtuk tartószíjak, de ha vannak is, soha sincsenek meghúzva. A török vagy arabs formájú nyergeket minden nehézség nélkül felrakják. Angol priccsnyereggel már nehezebben boldogulnának. Bár nagyra tartják, hogy értenek a nyergeléshez, a lovaik mind nyomottak. A lovak általában nyomorúságosak, de sok fajta van. Egész éjjel jöttek-mentek a futárok. Ilyen alkalmatossággal szokták zsákban megküldeni a nagyúrnak azokat a fejeket, amelyeket egyik vagy másik pasától megkívánt.

[1818. október 31.]
31-én kora hajnalban 3 órakor akartam útnak indulni. Ez azonban nem sikerült, és már 7 óra is elmúlt, mire mindennel elkészültünk, és kedvező időben szerencsésen felkerekedhettünk. 7-en voltunk, négy málhás lovunk van és 2 chirugink, összesen 13 lovunk. Borravalót kellett adnom a partraszállás helyétől a Hersekig megtett útért, és Hersektől Bazarköig 12 piasztert lovanként. Horribilis ár! - Ez a természetes következménye annak, hogy nincs a Nagyúrtól parancsom a lovakra nézve, amely általában megszabja a lovak számát és árát is. - Miután valamivel 7 óra utántól nem különösebben szép tájon nagyjából 2 órát lovagoltunk nem messze a tengerparttól, egy jelentéktelen chiflikhez[251] értünk (9), körülbelül egy órányira a Hammer-féle térképen megjelölt Jalovától.[252] A chiflik után, amely jó negyedórányira lehet a tengertől, az út előbb délnek fordul, miután odáig egy lapályon bokrok és fák közt kanyarog. Egy óra múlva (10) az úttól félórányira jobbra egy magaslaton Sahsa falva látható, mely igen szegényes küllemű, majd egy fél óra múlva (˝ 11) egy nem túl mély völgyben, amely inkább szurdokhoz hasonló, Jortán falu következik. Újabb fél óra múlva (11-˝ 12) az Almagyük nevű faluba értünk, ahol fél órát időztünk, hogy málhás lovainkon kicsit eligazgassuk a poggyászt. Addig csak egyszer, mindjárt Hersek után akadt velük dolgunk, ahol az egyiket teljesen át kellett rakni, egy másikat pedig néhány kővel kiegyensúlyozni. - Bort szereztünk be, 1818-as évjáratút, amely később elsőrangú édes aszúnak bizonyult. A görögök, e falu egyedüli lakói, szőlőt hoztak nekünk, és mialatt mi békésen és elégedetten fogyasztottuk szőlőből és rossz kenyérből álló szűkös ebédünket, megrázta magát a lovam, és erre elsült az egyik pisztolyom, amely valószínűleg lovaglás közben húzódott fel, és igazi vak szerencse, hogy nem sebesített meg senkit. Útközben jól kivehettük Arezziót - a régi genovai kastélyt - és a Gasi dag hegyet Hannibal vélt sírjával együtt. Meglehetősen keserves 2 órai úttal (˝ 2) végre megérkeztünk Cingele faluba. Az út csaknem végig fölfelé vitt: az esőzések nagyon megrongálták, ami nem csoda, mert egészen keskeny, a talaj pedig ragacsos agyag. Időnként rendkívül rossz, egy rőf széles kövezetet találtunk, amelyen egészen gyalázatos dolog lovagolni. A magaslatról, ahol Cingele van, és amelyet a Hersek és Bazarkö között elnyúló hegyhátnak lehet tekintetni, délkelet felé látható a Niceai tó[253] - amelynek Bazarkö felé mocsaras a partja, különben mindenfelől hegyek fogják közre elég szorosan. Az időjárás mindvégig elég jó volt, délutánra pedig pompás lett, és Bazarkönél, amelyet már elég nagy távolságból lehet látni, véget ér a szelíd lejtő, amely Cingelétől egészen odáig tart. Hét és negyed óra múltán (Ľ 3) cókmókostul bevonultunk Bazarköbe. - A postaház előtt lerakodtunk. Nagyon meglepett, hogy a törökök egyáltalán nem ámultak ennyi európai érkezése láttán, holott a helység teljesen félreesik az útból, és tán 20 évenként, ha látnak a környéken frakkot és kalapot. Fogalmunk sem lehet erről az indolenciáról és nemtörődömségről. - Az urak némelyike azért elmondta a maga us geldijét,[254] de aztán többé ügyet se vetettek ránk. A postaház szürke épület, és úgyszólván egy reteráttal kezdődik, amely fölött nyomban helyet foglaltunk, hogy nyelvet, tyúkot és némi chestert[255] vegyünk magunkhoz. Az idő gyönyörű volt, és felvetődött a kérdés, hogy menjünk-e tovább, vagy maradjunk helyben. Én a továbbmenés mellett voltam, az én uraim a maradás mellett, mert ezek sohasem számolnak a következményekkel, a pillanatnyi kényelmet minden egyébnél többre tartják. Pro és contra vitatkoztunk, míg megadtam magam a két úr[256] akaratának. Egy postakocsis, aki az úton kicsit többet ivott, mint amennyit elbír, rosszul lett és egyre csak hányt. Halavány színe még inkább kínálta a tréfát, amely eszembe jutott: elhitettem a két úrral, hogy a postakocsis pestises. Le nem írhatom, milyen lelkiállapotba került az óvatos tudós és a félénk festő. Egészen oda voltak. - Ilyenek ezek a modern tudósok, nem tudnak semmit, csak ami a könyveikben áll. Egycsapásra kizökkennek nyugalmukból, mert minden tárgyról más fogalmat alkotnak maguknak - és mire való a tudományosság, ha nem tudjuk részben már előre kitalálni, hogy mit hoz a jövő... - Hála istennek, hogy ezt a tapasztalatot is megszereztem, mennyire kellemetlen tudósokkal utazni. Én a naplómat írtam - ők ellenben aggodalmasan lepihentek. - Előzőleg egymagam kimentem kis időre, hogy megközelítsem kicsit a niceai tavat. Egy keresztutcában több fiú gyűlt össze, akik engem néztek, köveket szedtek föl, és egyikük, egy csinos kölyök, fenyegetőleg úgy tett, mintha meg akarna dobni. Én azonban megkopogtattam a puskámat, amelyet csaknem mindig magammal viszek, a következő pantomím kíséretében: "ha megdobsz, lövök", mire hátrahőkölt, és nem mert megdobni. Egy öreg emir,[257] akit én addig nem láttam, de aki tanúja volt ennek az egész jelenetnek, szólt, hogy csak nyugodtan menjek tovább, és rendreutasította a gyereket.
Nincs han az egész helységben, kivéve egy istállót, ahol a tevék terhét rakják föl meg le; mi a postaház hánjában töltöttük az éjszakát - ami elég utálatos dolog, mert egy pillanatnyi nyugalma sincs az embernek.

[1818. november 1.]
November 1-én kora hajnalban akartam Bazarköről elutazni; csakhogy ez a kora reggel Törökországban egyáltalán nem megy, mert az emberek rákényszerítik az utasra, hogy az ő török módjukon utazzék, s ne úgy, ahogy ő akar. Annyi poggyásszal, mint amennyi nekem van, hát még úgy, hogy sok kis csomagra van szétosztva, nemigen lehet napfelkelte előtt elindulni. - Mindjárt a helység után temetőbe ér az ember, amelyben píneák és ciprusok mellett más szép fák is állnak. NB. Ľ 8-kor indultunk el. Félórányi útra jobbfelől Cseltik[258] falva található, balra a Niceai tó látható, amelynek a partját erről az oldalról szép cserjék növik be, amelyek annyiféle színben pompáznak és annyira nem úgy festenek, mintha vadon nőnének, hogy az ember úgy vélhetné, kultivált környéken jár, ha nem látná olyan közvetlen közelről. - Akadnak puszták, amelyeknek jó a földje, és a termékeny tájjá válhatnának, kár, hogy parlagon hevernek. Mindamellett a nagy nehézségekkel járna a megművelésük, mielőtt még jövedelmező föld válhatnék belőlük. A Bazarkö és Gemlik közötti táj mindenesetre nincs híjával semminek, hogy az elképzelhető legszebb és legtermékenyebb kertként mutatkozzon annak, aki nem taszítja el magától erőnek erejével! A fák többnyire nemesek, a gyümölcsfajták úgyszintén, és a rengeteg gaznak, ami a mi országunkban oly buján tenyész, itt semmi nyomát nem látni. Ámulva láttam, hogy itt a másodszorra vetett árpa is megérik. 1 és ľ órányival odább egy magaslatról, amelyet elég nehéz megmászni, látni lehet a Mudaniai-öblöt. 2 és fél óra múlva átkelés egy jelentéktelen kis vízfolyáson, amely egy szép kerten kígyózik át (Balok Hüssü[259]). - Kristálytiszta vízű forrásokat, amelyeknek a vizét a magaslatokról vezetik le, többfelé is találtunk útközben. Nem nagyon tűntek fel, mert nem volt kellemetlen a meleg, és nem sokat vizet használtunk el, de nyáron micsoda felüdülés lehet az utasoknak, hogy a szép ligetek hűvösében kipihenhetik magukat!
3 Ľ óra múlva Gemlikben,[260] amely a Mudaniai-öböl szélén található. Mielőtt odaértünk, egy barlangot mutattak nekünk, de az csak egy üreg, amely a földpát kőzetből álló hegy lábánál képződött. Láttam vadon nőtt, jó fekete komlót, amilyen egész Magyarországon nem található. Az eperfák meg vannak nyesve, és mint a szőlővessző felfuttatva, valószínűleg a selyemhernyótenyésztés céljból, amellyel a görögök sokat foglalkoznak. Egész közel az úthoz egy szőlőskertben hosszú oszlopot láttam heverni. Nem volt se régi, se szép. Mégis az jutott eszembe, hogy más völgyekben és más utakon sok régi rom lehet még, amelyekről nem tudunk, mert ki hihetné és állíthatná, hogy a régiek ugyanazokon az utakon jártak, mint a mostaniak. Az évszakok és a körülmények váltakozása szerint az utakat csereberélni lehet, amikor csak akarjuk. Hammer úr, aki ad a pontosságra és a részletekre, Karamursaltol Brussáig egy csomó falun haladt át, de mi az útunk során ezekből kettőn kívül egyet sem találtunk. Most tehát bizonyára másfelé vezet az út, mert ugyan ki tehetné föl Hammer úrról, hogy az útja ad libitum [tetszés szerint] olyan falukon vezetett át, amelyek egyáltalán nem láthatók és amelyekről a chirugik[261] sem tudnak semmit? - Gemlikben van egy han és egy arzenál - az utóbbi Gemlikkel szemközt található, úgyhogy ez a két hely a Mudaniai-öböl végét mindenestül kitöltené, ha a kettőt nem választaná el középen egy szomorú patak, amely fölé egy fahidat építettek, de nem lehet átmenni rajta, és amelynek partjától mindkét hely körülbelül 600-600 lépésnyire van. Mindjárt a domb után, amelyet az arzenál mellett kell megmászni, feltűnik Keshih-Fag,[262] a baráthegy, az Olymp, 4 órányira Bazarkötől. Ez a hegy elnyúlik széltében, hó fedi, és szép is, de olyan magasnak sem vélem, mint amilyen az ausztriai Schneeberg. Így tűnik legalábbis. De amióta utazgatom, nem találtam még vidéket, ahol oly szívesen laknék, mint a Bazarkö és Gemlik közti tájon. NB ha úgy megművelnék, mint Angliában szokás. A nápolyi ég, szép rendetlenség, fasorok és megcsonkított fák nélkül! Termékeny táj, de mégis csupa szikla, tiszta vízű források! A magaslatról, amelyet említettem, jól látható az egész Mudaniai-öböl, Mudania[263] helységével együtt, amely egy hegy lejtőjén helyezkedik el. Gemlikben hajókat építenek, és jó caique-ot kapni, hogy körbejárja vele az ember az öblöt. Egyáltalán a világ összes vízein hajókkal közlekednek, a legtöbb helyen vitorlással, csak az én ostoba hazámban nem vitték még ennyire! Nem elég mélyek a tavak? Vagy nincs szelük az embereknek? - 4 és fél órával az elindulásunk után, egész közel a fenti helyhez megálltunk, balra egy kis völgyben van a jelentéktelen falu, Engüre[264] - az Olympos itt úgy magasodik a többi hegy fölé, hogy nem lehet a lábától megmérni. A barátságos vidéken eltöltöttünk kb. ľ órát, és reggelire megettünk egy csirkét, és pazar mustot ittunk hozzá. 6 és fél óra elteltével megmásztuk azt a hegyhátat, amely elválasztja Gemliket Brussától - innen az Olymp teljes magasságában látható. Nem hiszem, hogy 1900 öl magas lenne, mint Andréossi[265] állítja. Nemsokára feltűnik az úttól jobbra Fahas Adé[266] falva, és egy darabon az Eili dür zuhatag mentén lovagol az ember. 8 és fél óra: az úttól jobbra Demür Das, balra pedig Kal Hasszán falva. Jelentéktelen mind a kettő. 9 órányira Tabagyik falván át: nem a szépsége, hanem a gyalázatosan rossz kövezete miatt, amelyen elcsigázott lovaink már alig tudtak menni, rosszkedvre hangolt. Az ilyen helyeket a térképen meg sem kellene jelölni, hacsak nem mint akadályt hadseregek és utazók útjában - mert könnyebb feldúlni őket, mint egy szénaboglyát, egyik napról a másikra megszűnhetnek létezni, és a legjobb térképet is meghazudtolhatják - és mellesleg még egy madárnak vagy egy farkasnak sem szolgálhatnak kényelmes hajlékul. 9 és ľ órányira kőhídon kel át az ember, alatta hegyi patak folyik,[267] amely most éppen száraz volt, de ha van benne víz, veszedelmes zuhatag lehet. Ezután csakhamar egy chiflikhez ér az ember, az egyetlen jeléül annak, hogy nemsokára a brussai pasaság fővárosa, azaz maga Brussa fog feltűnni, bár erre nincs szükség, mert a szorosan egymás mellett meredező minaretek már messziről kiragyognak a brussai dohánygyár füstjéből. - Mennyire másként mozdul minden Bécs, London, Párizs ect. közelében. Egy üde, hűvös liget van Brussa külvárosának szélén, Ismit (Nicomedia) és Isnik (Nicea) felől ezen át érkezik Hammer szomjas vándora a belső város szentélyébe. Ez a liget kellemesen nyirkos, a gyönyörű fák, amelyek itt a maguk igazi hőmérsékletén buján tenyésznek és sokáig üdezöldek maradnak, arra csábíthatnák az embert, hogy hosszasan elidőzzen a társaságukban. Nem ismerek kellemesebb és egyben hatékonyabb ellenszert a komisz lázra. 10 és fél óra múltán, azaz ľ 6-kor értünk Brussába, majd itt csakhamar az Eski Jeni hanba.[268] A szegény lovak, mivel az egész úton nem kaptak sem enni, sem inni semmit, a szarvasra emlékeztettek, amely mindjárt meghallja a hallalit. Általában barbár módon bánnak ezekkel a lovakkal. Nem hiszem, hogy valaha lecsutakolnák őket, patkolásuk új vassal történik, mind nyomottak. Menetközben sosem itatják őket, holott szegény párák majd elepednek érte, és csak erőltetve lehet áthajtani őket az útba eső vízeken. A Bazarkö és Brussa közti úton, amelyet (leszámítva a reggelire szánt ľ órát) 9 és ľ óra alatt tettünk meg, találkoztunk egyszer 28 tevével, amelyek ilyen számban és méretben egé-szen különös látvány nyújtanak. Valamivel később láttunk egy nyugalmazott pasát, aki azzal szórakozott, hogy sólymokkal foglyokat fogatott. Lovasokkal hajtatta le maga elé a vadat a hegyekből, ő a völgyben várt rájuk nagy kíséretével és a sólymokkal. Mialatt elmentünk mellettük, a pasának nem volt vadászszerencséje. Nevetnem kellett a hajtókon, akik a sziklákon zergék módjára, súlyos fegyverzettel, roppant hosszú szárú pipákkal a szájukban, girhes, félholt kutyákkal keresték a foglyokat. Ilyen vadászaton minden utat lovasok állnak el, és az előkészületek alapján úgy vélhetné az ember, hogy farkasra vagy medvére mennek, s meglepve hallja, hogy fogolyra vadásznak. A fegyverzet dolgában pedig odáig mennek, hogy a török nincs is felöltözve, ha nem dug az övébe néhány pisztolyt, egy tőrt és egy handzsárt. A han, ahová betértünk, nagy, négyszögletes épület, friss vizű ciszternával a közepén. A házban nincs sem vendéglős, sem pincér. Bár van sok odú (szoba), de nincs, aki kinyitná őket. Málhánk az udvaron hever. Türelmesen várunk. Fennhangon hirdetik a müezzinek,[269] hogy nyolc óra van. Csikorog a kapu, és mint a város minden negyedét, amelynek van kapuja, a hánt is bezárják. Senki sem léphet be többé a hánba, hiába is akarna, és elmenni se lehet többé. Ezt a szép intézkedést Kairóban is alkalmazzák. Nagyon keveset ettünk, és éhesek vagyunk. Ilyen a helyzetünk. Mivel azonban szerencsések voltunk mindenben, ma sem estünk kétségbe, és a géniuszunkba vetett bizalmunk nem is csalt meg, mert találtunk a hánban egy velünk együtt bezárt aleppói örmény kereskedőt, aki kinyittatott számunkra egy raktárat, ahol meghálhattunk, a szakácsa pedig ura parancsára piláfot[270] készített, amely pompásan ízlett nekünk. Arra már sem idő, sem alkalom nem volt már, hogy ajánlólevelemet átadjam Arles úrnak és Julius Cesar Kelly doktor úrnak.[271]

[1818. november 2.]
Ma 2-án reggel föl akartam menni az Olympra, hogy el ne mulasszam a szép napot, amely a mi országunk csodaszép, tiszta szeptemberi napjaihoz hasonlítható. Kora reggel fölkeltem, de
a doktort már nem találtam otthon. Már a 3 lófarkas Ahmed pasa palotájában volt, odasiettem, nem akartak beengedni, mégis beléptem az udvarba, átadtam névjegyemet a doktornak, de nem jól fogadtak, odavetettem a szobába a nagyvezírtől való ajánlólevelemet, és akkor kávét és pipát akartak rám erőltetni, amit először nagyzolva elhárítottam, de végül mégis elfogadtam. - Általában játszom tréfából a büszke dacosat, mert a frankok mind az ellenkezőjét teszik: a törökök csodálkoznak rajta, én azonban úgy gondolom, hogy ez nem rossz. Majd elválik a jövőben. X[272] ... legalább bocsánatot kért tőlem, amiért nem fogadott mindjárt rangomhoz illően, a doktor a házába akart kísérni, de amikor értesült számos kísérőmről, egy üres, bútorozatlan házat ajánlott föl, amelyet a frankoknak szokott tartókodási helyül szolgálni. Minek örvendhettem volna jobban, mint egy üres háznak? Van-e bosszantóbb, mint a törökök tolongása? Büszke koldusok serege. - Alighogy elfoglaltam az új, hideg, bútorozatlan házat, a pasa személyzetéből egy görögöt küldtek utánam, aki jelt adott, hogy kövessem. Tüstént elkészültem, és teljesen rábíztam magam az említett személy irányítására, akivel egy árva szót sem tudtam váltani. Gabriel nem volt otthon, és már csak találomra is vezetőmre kellett hagyatkoznom, annál inkább, mert okom volt azt hinni, hogy a pasa akar fogadni, és a doktor vár rám, hogy bemutassa a tolmácsomat. A pasához vezettek, a doktor nem volt ott, egy óra hosszat a pasa udvarában tartózkodtam, a törökök rám se hederítettek. Meg tudtam volna ölni e pimasz alakok valamelyikét, zord tekintettel meredtem rájuk, mivel még a nyelvemmel sem tudtam értésükre adni megvetésemet. - Végre megjelent az orvos, és nagy ceremóniával bemutattak a vén, beteges pasának, aki elhalmozott a török udvariasság minden jelével. Miután ez megtörtént, ajánlottam magam a gran personaggiónak,[273] és mindjárt az ajtóban lecsapott rám összes embere, és csak 34 rupia árán tudtam magam kiváltani tőlük, de akkor aztán haza mentem. - Micsoda kontraszt!

[1818. november 3.]
Ma fenn voltam az Olympon, az út nagyrészét gyalog tettem meg, és kutyául vagyok. Holnap többet.

[1818. november 4.]
4-én. Andréossi az Olymp magasságát 1900 ölben[274] adja meg. Egy másik angol, aki néhány éve járt itt, 1800-ban. Hammer úr, aki olyan részletesen írja le a hegyet, hogy szinte semmit sem lehet hozzátenni, nem mond semmit a magasságáról. Megvallom, nem tudom igazán elhinni, hogy kétszer olyan magas lenne, mint a Schneeberg, bár lábaim és tüdőm, amelyek különben sokat bírnak, arra szavaznak, hogy nagyon magas. 6 óra 30 perckor indultunk el, és miután végigcsúszkáltunk Brussa egyik külvárosán, fölfelé kezdtünk kaptatni. Sok tapasztalatom van lovakkal, és nagyjából tudom, mire képes egy ló, de soha életemben nem lovagoltam még olyan utakon, mint amilyenek az Olympra visznek föl, és nálunk kinevetnék azt, akinek az jutna eszébe, vagy vállakozna is rá, hogy ilyen magaslatot, ha egyszer át kell kelni rajta, lóháton akarna megmászni. Az út még szamárnak is nehéz volna, és roppantul csodálkoztam lovainkon, hogy egyikük sem vonakodott egy pillanatig sem megbízhatóan végezni szolgálatát. Miután két órán át, szép gesztenyefák között, meredeken fölfelé kapaszkodtunk, egy fennsíkra értünk, amelyet Hammer úr bőven leír, amelyről azonban nincs más tudnivaló, mint hogy nyaranta sok turkomán szokott itt fonott házakban és egész török családok sátrakban táborozni - amazok, hogy juhaikat és kecskéiket őrizzék, emezek, hogy friss hegyi levegőt szívjanak. Szépnek éppenséggel nem mondható ez a hely, mert nincs kilátása, minthogy egyfajta katlanban helyezkedik el, és mert nem különösebben nagyok a fák sem, amelyek körülveszik. Valamivel több, mint egy óra múlva egy meredek lejtőre értünk, amelyet hó és jég borított, úgyhogy le kellett szállnunk lovainkról, és kantáron vezetnünk őket, és szó szerint négykézláb felmásznunk. Bizonyos szakaszokon lóháton átkelni remeklés volt a maga nemében! Egy óra múlva egy nagyrészt hóval borított síkságra értünk, amely meglehetősen nagy kiterjedésű, és hátterében a voltaképpeni Olymp (Kisis Dag) mintegy a süvegének látszik. Itt megálltunk, mert Ender alkalmas helyet talált, hogy elkészítsen egy rajzot. - Már régóta szándékom volt, hogy megmászom ezt a hegyet, és elkövettem azt az óvatlanságot, hogy nem lovagoltam el odáig, ameddig csak lehetett, hanem mindjárt a síkság elején gyalogolni kezdtem; aztán a sorra egymás után felbukkanó magaslatok, amelyeken nyugodtan átkelhettem volna zergém hátán, és amelyeket most türelmetlenül gyalog kellett megmásznom, úgy elfárasztottak, hogy csak végső erőfeszítéssel sikerült feljutnom a végső csúcsra. - A vezetőm, enyém és Landschulzé, lusta fickó volt, egyikünk sem tudott vele beszélni, és egyáltalán nem tartotta szükségesnek, hogy megtegye velünk ezt a sétát, hanem nyugodtan letelepedett, és rendelkezésünkre bocsátotta a hegyet. Aki járt valaha ilyen hegyen, elképzelheti, miféle cudar helyzetbe kerültünk többször is, amiért nem ismertük az utat. Ezenkívül türelmetlen voltam, és minden erőmet megfeszítve meneteltem és kapaszkodtam. Csakhamar rideg, zordon tájon találtam magam, kifulladva és egyszál egyedül! Egy pillanatra sem álltam meg pihenni, nehogy meghűljek, mert nagyon kimelegedtem, és teljesen nyáriasan voltam öltözve. Mielőtt felértem volna a legfelső csúcsra, ismét egy lapályfélén találtam magam, ahol kellemes meleg volt. Odafenn viszont átfútt rajtam a szél. Hőmérőm szerint 7 fok volt fagypont felett, olyan napon, amely odalenn a brussai síkon egy meleg szeptemberi naphoz hasonlítható, mikor a hőmérő 17 fokot mutat mutat fagypont felett. A kilátás odafentről, ahol egy néhány éve elhagyott kolostor romjait is megtaláltam, olyan, mint más magas hegyekről, a tenger és a szárazföld egybeolvad a levegőéggel és a felhőkkel. Ettől függetlenül világosan ki tudtam venni Konstantinápolyt, a Nicomediai- és Mudaniai-öblöt, a Niceai és az Apollóniai-tavat,[275] a Marmara-[276] és a Herceg-szigeteket, a Márvány-tengert, Ida hegyét és a Gargarusty.[277] - Sokáig nem akartam és tudtam maradni, mivel odafenn hideg volt, nekem pedig nagyon melegem. 2 óra 40 percre volt szükségem, hogy arról a helyről, ahová valamivel több, mint 4 óra alatt jutottunk el, fölmenjek a legmagasabb csúcsra. Lefelé menet, miután a nicomediai csizmadiával kijavított csizmámat teljesen lejártam, nem sokkal a legmagasabb csúcs alatt találkoztam Landschulz-cal, akinek a hadművelet során elszakadt a nadrágtartója és alsógatyjának madzaga. Lefelé menet főszerepet játszottak a kezek, és nélkülük nehéz lett volna, sőt lehetetlen bizonyos meredélyeken leereszkedni, amelyek szinte falaknak tűntek előttem. Zergék sípolását hallottuk, azt mondják, e csúcsoktól keletre sok van belőlük. El is hiszem, mert a török zergevadászok a maguk ócska flintáikkal és a hosszúkás, borostyánszopókás pipáikkal a szájukban, amelyek nélkül semmire se vállalkoznak, nem fogják egykönnyen kilőni ezeket a vadakat. Zergék és farkasok egészen friss csapásait láttuk. Sok sast és kis fekete madarakat, amelyek közvetlenül a szemem előtt lebegtek a levegőben. Ender főhadiszállásáig, aki egészen megdermedve várt ránk egy nagy tűzrakás mellett, futólépésben jó 2 órára volt szükségünk. - Valamivel több, mint 2 újabb órára, hogy leérjünk. Nagyjából 8 jó órát kell számítani az Olymp megmászására. Akik kényelmesen akarják megjárni, és a meleg évszakban mennek föl, az éjszakát azoknál a turkománoknál töltik, akik a második fennsíkon tanyáznak, nagy tűz mellett alusznak, hegyi források üdítő vizét isszák, és friss pisztrángot esznek. Egyébként az Olympnak talán előnye sok más magas heggyel szemben, hogy nem lassanként emelkedik, hanem egy termékeny, virágos lapályon áll, és úgyszólván egyetlen magas piramist alkot. - Úgy megviselt ez a kirándulás, hogy nem tudtam sem enni, sem aludni. Több órára megsüketültem, míg a füleim egy csattanás után, amelyet jól hallottam, lassanként újra működni nem kezdtek. - Tegnapelőtt nálam töltötte az estét Julius Cesar Kelly, és példátlan módon untatott mindnyájunkat, mivel a fickó egyfolytában a pestises tapasztalataival traktált bennünket, mely tárgyról össze is írt valamit, ami azonban hál'istennek nincs kinyomtatva. Tegnap el akartam menni hozzá, de képtelen voltam rá, és kimentettem magam.
Ma voltam az új török fürdőben, és ki akartam próbálni, milyen az, amikor az ember úgy mindenestül a la Turque [török módra] átáztatja magát. Ezért dragománomat, Gabrielt nem vittem magammal, hanem egyesegyedül kalandoztam el e fürdőház előcsarnokába. Mikor a török fürdőszolgák észrevették, hogy fürödni akarok, egy csomó muzulmán jelenlétében meztelenre vetkőztettek, és az illendőség végett csak egy kendőt kötöttek arra a bizonyos helyre, egy pár hegyes facipőt adtak rám, amelyeken úgy billegtem, mint egy részeg, és hónom alá nyúlva kettesben egy másik előtérbe vezettek, ahol mintegy 20 pucér urat találtam, akik a hajáról azonnal ráismertek a frankra. - Jólesően éreztem magam ebben a teremben. A szolgálatot végző fürdőlegények is meztelenek, hosszú szakálluk van, és az örökös izzadás miatt soványak, mint a heringek. Két ilyen úr, akik kizárólag személyemmel foglalkoztak, kisvártatva egy másik, nyolcszögletű terembe vittek, amelynek a közepén egy nagy, kerek, 5 láb mély, nagyon meleg vízű és törököktől hemzsegő medence volt. A 8 oldal megannyi fülkeként szolgál, mindegyikben van egy kis medence pihenőággyal. Elhatároztam, hogy hagyom, csináljanak velem, amit akarnak, és a 2 sárga fickó szabad rendelkezésére bíztam magam teljesen. Mihelyt észrevették ezt, munkába vettek, gyúrtak, tapostak, egyikük kificamította az összes végtagomat, a másik beszappanozta a szememet, orromat és fülemet, az összes szőrzetemet leborotválták, kivéve azt, amelyet oltalmamba vettem. Egy kölyök kellemesen csípkedett, és a kis ujjaival mindenemet megbirizgálta. Így folytatódott ez, mígnem kifogytam a lélegzetből, akkor nyakon öntöttek 44 fokos forró vízzel, és ettől csaknem elájultam. Végül csaknem bugyogó vízbe ültettek, míg az érzékeim ellankadtak, és kis híján ordítani kezdtem. 20 perc elteltével véget ért az operáció. A létező legfájdalmasabbak egyike. Kimentem. Jéghideg volt minden a bentiekhez képest. Végre lefektettek egy ágyba, ahol lassanként magamhoz tértem. A fürdőben percenként százra szökött fel a pulzusom. - Most itt ülök egy gyertyánál, és olyan bágyadt vagyok a mai kúrától, hogy az alvásban próbálok néhány órára jó szüleimhez megtérni.

[1818. november 5.]
Még érzem a tegnapi török kúrát, és meggyőződésem, hogy kell néhány nap, amíg visszanyerem régi erőmet. Azok fürdővendégek fordíthatják javukra a brussai fürdők előnyeit, akik néhány nappal előbb bizonyos életmódra szoktatják magukat, és mérsékelt hőfokú fürdőkádakba fekszenek, amilyenek számos magánháznál előfordulnak egy-egy szezon idejére, kezdetben csak egy negyedórára, de ha megszokták, akár egy egész órára is. Az új fürdőben, Jeni Kaplicsában az első terem hőmérséklete - azé, amelyben kimenet kicsit elidőzik az ember, hogy ne kelljen félnie a túlságosan hirtelen hőmérsékletváltozástól - 20 fok körüli, de az igazi teremben, amelynek a közepén a nagy medence van, a hőség 26 fokos, a vízé 30 fokos is lehet. A mellékfülkékben, amelyekből kettő van, a víz melege a 35 fokot is eléri. - A forrásnál az én hőmérőm 68 fokig szökött fel. - Más fürdőt nem is láttam, mert mind egyforma jellegűek. Eleganciának és ízlésnek különben nyomát sem észleltem, és igazán eltökélt napkeletinek kell annak lennie, mint amilyen Hammer úr, aki több ívet képes teleírni ezekről a fürdőkről. Amennyire kényelmetlennek és undoknak találom ezeket a fürdőket, amiért szüntelen kontaktusba kerül az ember oly sok visszataszító emberrel, annyira dícsérem a fekvésüket, és Brussa vitathatatlanul azok közé a fürdőhelyek közé tartozik, amelyeknek a legkellemesebb a környéke. A víz kén- és vastartalmú, és gyógyhatását igen nagynak tartják. Ez valószínűleg így is van. Monsieur Kelly, aki két füzetkét is írt, az egyiket a pestisről, a másikat a brussai selyemhernyótenyésztésről, nem tud pontos és helyes felvilágosítással szolgálni a víz alkotórészeiről és hogy mi milyen arányban található benne, hiszen 28 éves brussai tartózkodás után még azt sem tudta, hogy milyen hőfokú a víz a forrásnál, ugyanis azt a legnagyobb határozottsággal 44 fokban adta meg, mi pedig nem kis csodálkozással állapítottuk meg, hogy hőmérőnk 68 fokot mutat. E természettudós és a pasa háziorvosa 52 éves koráig azt hitte, hogy nem lehet tüzet gyújtani, ha a hőmérő fagyponton áll! Nekünk kellett őt erről felvilágosítani. - Ez a jó doktor, akinek figyelmébe ajánlottak, több órát töltött el velünk, és olyan buzgalommal igyekezett javunkra lenni és kedvünkben járni, mint minden olyan frank, aki felöltötte a dragomán uniformist, 28 éve Törökországban él, és magáévá tette a lassú török viselkedésmódot. Bárkit kikurál ez a jó ember, és orvosa még a nőknek is, akiket még a háremben is felkereshet. Kellemes volt meghallgatnunk néhány kis történetét erről a háremről - et quand nous parlions du costume des femmes turques, amelyeket turquesque-nek nevez, il prétendoit qu'elles avoient des culottes exterieusement et interieusement. Ő: Une fois, j'ai vu un jeune homme se noyer, et quand on l'a rétiré de l'eau, il avoit été tout bleu - examinons ce qu'il y a a faire - et j'ai lui fait appliquer 300 coup de batons sur la semelle - et il commenca a vomir. Én: eh bien il est mort de la bastonade? Ő: Non pas, je l'ai sauvé! (és amikor a török nők ruházatáról beszélgettünk... azt állította, hogy kívül és belül egyaránt nadrágot viselnek... Egy alkalommal vízbefúlni láttam egy fiatalembert, és mikor kihúztam a vízből, egészen kék volt már, lássuk csak, mit lehet tenni, és 300 botütést mérettem a talpára, mire hányni kezdett... És belehalt a botozásba?... Nem, megmentettem.) Ebben a zsánerben mesélt nekünk egész este. Ilyenek az orvosok Törökországban, és ha látok egy ilyen fickót, mindig eszembe jut annak a bizonyos mylordnak a története, aki egy inasát magával hozta Itáliából Konstantinápolyba, és ez nyomban a székvárosba való megérkezése után felmondta a szolgálatot, hogy ezentúl orvosdoktorrá legyen!
Brussa majdan török selyemárut szállíthat nekem, pikben számolva, amely valamivel kevesebb, mint egy öl, és tíz ad ki egy darabot, valamint nagy tajtéktömböket, amelyeket Eski Sherben, Brussától tíz órányira a pasa engedélyével fejtenek ki, és Julius Cesar úr révén juthatok majd hozzá.
6-án reggelre tűztem ki az elutazásomat. Nem tudtam eldönteni, hogy postalovakat vegyek-e, vagy egyezzem meg egy brussai emberrel, hogy saját lovaival elvisz Szmirnáig.[278] Annyi ok szól mind a két választás mellett, hogy sokáig nem tudtam dönteni, végre úgy láttam jobbnak, hogy magánlovakkal utazzam, és emiatt kénytelen vagyok holnap még itt maradni, hogy a lovakat megpatkolják és előkészítsék.

[1818. november 6.]
Ma több mecsetet megnéztem - a legnagyobb az Ulu dzsámi, és az egyetlen, amelyet érdemes megjegyeznem, mert igazán szép, még a napnyugati embernek is. Ahogy Angliában könnyen és akadályok nélkül meg lehet nézni azokat a gépeket, amelyek vidéken vannak, Londonban viszont eldugják őket, úgy Törökországban is mindent könnyűszerrel meg lehet nézni, mihelyt Konstantinápolyon kívül van az ember, és a frankok akadálytalanul bemehetnek az összes brussai mecsetbe. - Ez az utóbbi mecset hosszúkás tégla alakú, szőnyegekkel van borítva, és igen tetszetős nyitott kupolája van, a közepén pedig medence, amely azért van itt, mert a hely egykor egy nőé volt, aki nem akarta eladni, mikor a mecsetet építeni kezdték, és később erőszakkal vették el tőle. A tudósok azt állították, hogy az erőszakkal kicsikart hely nem alkalmas istenházának, és nyitva hagyták a kupolát, és víztartálynak jelölték ki a helyet, amely most arra szolgál a törököknek, hogy ima előtt kezet és lábat moshassanak benne.
Láttam többek között Orchán szultán[279] sírját, a feleségéét, Niluferét nem. - Hammer úr olyan részletesen ír művében Brussáról, és olyan pontosan is, ahogy ez az ázsiai tárgy megérdemli, úgyhogy én itt nem is akarok többet mondani Brussáról. - A selyemhernyók fontos szerepet játszanak a városban, és Kelly úr számítása szerint a város lakói évente összesen 4 000 000 piasztert keresnek velük, a felügyelet munkája 60 napig tart, április 7-én kezdődik, et les femmes prennent des coquons d'aprés leurs possibilités dans leur seins qu'elles conservent jour et nuit pendant 9 jours. (... a nők a gubókat lehetőségeik szerint a keblükbe rejtik, és ott őrzik őket éjjel-nappal kilenc napon át.)
A házban, ahol lakunk, nincsenek bolhák és poloskák, amint bútorok sincsenek, amelyekben tanyázhatnának. Mister Baillynak[280] megintcsak igaza van abban, hogy Kis-ázsiában és Görögországban nem találni mást, csak azt, amit az ember odavisz magával.

[1818. november 7.]
7-én. Ma török számítás szerint 11 órakor, azaz 5 órakor keltem fel, hogy napfelkeltekor elinduljak; de lovaink még nem voltak ott, és csak 8 órakor tudtunk elindulni. A 13 ló, amelyre szükségem van, nem azé a bizonyos emberé - és ennyi idő kellett neki, hogy valamennyit összeszedje. Az én lovamat, egy apró termetű, kurta lábú sárgát, tegnap vették 480 piaszterért, és talán a legjobb a transzportban. 9.40-kor átkeltünk a Nilufer[281] kőhídján ("der seine Wer nicht verlassen will"). 11.45-kor balfelé Hassana[282] falvát láttam, és 1.20-kor és egy másik jelentéktelen falun siettünk át, amelyet az emberek szintén Hassanának kereszteltek el, de valószínűleg másképp hívják. Ezután nemsokára egy kis magaslatra értünk, ahonnan jól lehet látni Acsélart és az Appollóniai-tavat.[283] Mögötte fekszik az a falu, amelyet 2 órakor értünk el, és amely szűk félórányira lehet az említett tótól. A táj, amelyet 6 óra alatt lassú lépésben átszeltünk - mellesleg a málhánk miatt többször meg kellett állnunk - szép, de terméketlen. - Az idő gyönyörű volt: hőmérőm 17 fokig emelkedett. A tó halban és vadkacsában gazdag, de a partja nem szép. Jól látni az Olympot. Innen még ormótlanabbnak hat, mint az összes többi oldalról. - Egy istállóban lakunk, és két török, egyikük patriárka, a másik a nagyúr nyugalmazott futára, lovaikat olyan vakarókkal vakarják, amelyek a mi dörzsvasunkhoz hasonlítanak. Ha a nagyúr egy futárja úton van, chirugija hosszan kitartva kiált, amíg csak ki nem fogy a lélegzete. - A törökök a lovaikat nagyon soká sétáltatják körbe, még ha csak lépésben érkeztek is, és rendszerint 3 óráig még fölnyergelve hagyják őket. - Holnap Mohalicsig[284] akarok eljutni.

[1818. november 8.]
8-án reggel 7 órakor kellemetlen nyirkos ködben indultunk el Acselarból: az út az Apollóniai-tó északi partján vezet - törökül Ulubatnak hívják -, ezt az utolsó helységet a nagy köd miatt nem láthattuk. 12.20-kor Essis Hanhoz értünk, amely törökül elhagyott hánt jelent. Ez az épület egészen közel van a tóhoz, és a legszilárdabb hán, amelyet eddig láttam. Most teljesen elhagyatott, Szelim[285] uralkodása alatt rablók tanyáztak benne, akiket, úgy látszik, mára kiirtottak. 1.12-kor Ulibadon[286] és egy régi erőd kapuján lovagoltunk át. Valószínűleg a törökök építették az erődöt, de nem érdemel különösebb figyelmet. A Rhyndacus[287] e jelentéktelen hely mellett folyik el. E folyó, amely körülbelül akkora, mint a Lajta, a legnagyobb a Márvány-tengerbe ömlők közül, gyakran összetévesztik a Granicusszal,[288] amelyen Nagy Sándor mindenáron át akart kelni. Mielőtt a tengerbe ömlik, magába fogadja a Nilufert. A Konstantinápolyból Szmirnába tartó utasok Konstantinápolyban hajóra szállnak az ún. Herceg-szigetek felé, a quatre paires de rames (négypárevezősre), és a part mentén elhaladnak a Bosbornu[289] előhegység mellett - és Mudaniában kiszállnak, vagy a Rhyndacuson - amelyet a mi törökünk Ulubat Gölnek[290] nevez - a muhalitsi lépcsőig utaznak - mely helységet bizonyos térképeken Mikalitza névvel jelölnek, de ezt senki sem érti; és itt vesznek postalovakat. A Rhyndacuson át korlát nélküli fahíd visz át, és még rosszabb, mint aminőt hazámban valaha láttam. Egy rosszul megépített, öreg kőhíd maradványai még láthatók. - Ezen az útszakaszon találkoztunk a Nagyúr egy brussai meghatalmazottjával, aki néhány éve egyik kísérőnkkel együtt futár volt a Nagyúrnál, ezeket itt tatárnak nevezik. Most ennek a két ismerősnek, akik igencsak örvendeztek a viszontlátásnak, nyugodtabb állása van, egyikük utasokat kísér egyik helyről a másikra, a másik rabszolganőket! Láttunk hármat ezek közül a szerencsétlen, de fölöttébb viszszataszító teremtmények közül, akik valószínűleg nadrág nélkül ülték meg a lovat, és a török így terelte őket maga előtt Kairóból. Ezek a szegény teremtések, mint köztudott, a legaljasabb munkákra kellenek a törököknek (3 sor törlés)... mely körülmény egyáltalán nem zavarja ezeket az embereket. 3 órakor megérkeztünk Mohalicsba. Ez a hely nagyobb, mint gondolná az ember. Egy hánba vittek bennünket, amely telizsúfolva lévén emberekkel és lovakkal hitvány szállás. Olyan szorosan állnak egymás mellett a lovak, hogy be sem lehet menni közéjük. Ebben az istállóban abrakolják és szállásolják el őket. A nyergekhez hozzá se nyúlnak. Minket egy elég jó szobába vezettek, bár több ablaka be volt törve. Ez a szoba bútorozott is, "mégpedig török módra, ami a pestis miatt veszedelmes és kellemetlen." Én a magam részéről akárhová leülök, és se szó, se beszéd fáradtan levetem magam a végtelen diványok egyikére. Törökországban utazni olyan, mint sötét éjszaka, rossz úton, esőben, részeg postakocsissal vitetni magunkat valahová. A kocsi sarkába húzódik az ember, nyugodtan elalszik, és rábízza magát a Mindenható gondviselésére, így kell tenni Törökországban! - Mohalics mögött egy kis dombról az Olymp végre úgy tűnik fel, mint egy igazi magas hegy: mintha az Apolloniai-tóból tornyosulna fel a felhők felé. Mohalics vidékén igen sokféle madárfajta él, soha másutt nem láttam ennyi pacsirtát. E pillanatban a piláfra várunk, amelyet Krebs úr készít el nekünk, és közben majd fölzabálnak bennünket a bolhák - kellemes éjszakának nézünk elébe!
Mialatt szűkös vacsoránkat ettük, egy patkány pottyant le egy polcról, amelyet fegyverek számára erősítettek a falra. Kis híján Landschulzra esett. Társa nyugodtan sétált tovább a polcon. Így még ez is hozzájárult ahhoz, hogy ne lehessen semmi nyugalmunk. - Szemközt egy másik hán van, ahol egy utazó török társaság énekel, ez valószínűleg nem fog soká tartani, mert az oszmánok általában a tyúkokkal együtt térnek nyugovóra. Ha azonban e zenebona nem szűnne meg, vagy legalább nem hagyna alább, akkor szeretném látni, ki fog itt aludni, mert a török dal nagyjából a legdiszharmónikusabb melódia, amelyet ember magából kibocsáthat. Egyik kísérőnk, egy köpcös, vaskos fickó, sárga kendővel a fején, akit nagy ereje miatt pátriárkának nevezünk, naponta gyönyörködtet bennünket ilyen dalokkal, és hangját végül olyan magasra viszi fel, hogy azt hihetné az ember, ha nem látná a fickó vastag homlokát és hosszú szakállát, hogy egy 12 éves fiú énekel.

[1818. november 9.]
Az éjszaka lassan telt el, a Jóisten a tanú rá. Alig győztem kivárni a hajnalt, mert a bolhák éhesnek és szorgalmasnak bizonyultak, úgy, ahogy sejtettük. Krebs némileg rendbehozott bennünket egy-egy nagy csésze jó tejben főtt milánói csokoládéval. Még csak szürkült, amikor már a gyomrunkban volt ez az ital. Lezártuk a málhatáskákat, összegöngyöltük az ágyakat, és minden kész volt az indulásra, csak a lovak nem. Azok még nyugodtan ropogtatták az árpájukat és a szalmaszecskájukat. Pokoli lármát csaptam, és valóban dühöngtem. Némi gorombaságokat tolmácsoltattam a pátriárkának, és az összes török jelenlétében, akik időközben előmásztak az odvaikból, nagy jelenetet rendeztem, ami láthatólag meglepte őket, mert egy gyaurból ilyesmit nem néznek ki. De közben azért, azt hiszem, tetszett is nekik, és egyikük megkérdezte a szomszédjától, aki kávét ivott és dohányzott mellette, hogy német vagyok-e, mire a másik azt válaszolta: "magyar". - Brussában azt mondta a pasa Kelly doktornak, hogy azért tetszem neki annyira, mert annyi katonás tűz van bennem. - Egyéb lefordítandó dorgálások között a következő fenyegetést is tolmácsoltattam Gabriellel: "A következő állomáson postalovakat fogok venni, ha nem tudok elindulni akkor, amikor akarok, mert utazás közben nem vagyok hajlandó más urat szolgálni, mint saját magamat." - Málhatáskáink hosszadalmas pakolása után végre 7.30-kor mégis sikerült elindulnunk Mohalicsból. Én ismét Zimmermann[291] pejlován ültem, a kétszemélyes tatár nyeregben. Bár ez az ülőalkalmatosság kényelmes, mégis nevetségesnek tartom, mivelhogy a lóból szó szerint nem látszik más, csak a farka és a füle, ha ilyen nyereggel van felnyergelve. Vajon Malek Adélnak nem ilyen nyerge volt-e, amikor Mathilde-ot lóhátról elragadta?[292]
Az idő hideg volt és kellemetlen. 7 fok. A köd egészségtelen és sűrű. Mohalics előtt és után mélyföld terül el, és rossz időben ijesztően nehéz átkelni rajta. A táj sík, a talaj jó, és részben meg is művelik. 8 órakor egy rossz fahídon átkelés az Achköprün, amely egy erdei patak. Balra a síkságon két nagyon magas souterazit[293] látni, miáltal az oszmán hidraulikusok megnövelni vélik a víznek azt az erejét, amely a hosszanti lefolyás során veszendőbe menne... 11.15-kor Cseltikcsibe értünk. Jelentéktelen falu. Kőből épült hánja van. Megreggeliztünk. Kísérőink is, de ők külön, a maguk módja szerint. Az ő reggelijükben a főszerepet olyan aludttej játszotta, amely már le volt fölözve. Egy felséges kút, amelyből annyi van az itteni utak mentén, fölfrissített bennünket a jó vizével. 12.30-kor az Adakö deresy mellé értünk, amely egy völgyben siet a tenger felé. Nemsokára a hasonló nevű faluba értünk, valamivel 3 óra előtt átkeltünk a Susugerlik deresyn, amely elég jelentős erdei folyó, és át kell kelni rajta, hogy Susugerlikbe érjen az ember, amely helység csaknem a partján fekszik. Itt szándékoztunk éjszakázni. Télen nehéz lehet vagy akár lehetetlen is átkelni ezen a zuhatagon, amely valósággal völgyet formált folyásának. Aki télen utazik Mohalicsból Szmirnába, igencsak másképp írhatja le az útját, mint az, aki a nyári szezonban járja végig ezt az utat! Bekísértek bennünket egy hárem előterébe vagy lóállásába; hogy kié ez az intézmény, nem tudom, csak az biztos, hogy frank nem mehet be az udvarba, ahol a hölgyek szívják a levegőt, a törökök viszont igen. Szobánknak nincs ablaka, de van kandallója. A tetején füstelvezető nyílás, amelyen át benéz a hold. Egy körülbelül 8 éves kislány hozott nekem ajándékba a háremből egy birsalmát, amelyet azonnyomban meg is ettünk. - Egy csirkéért 30 parát fizettünk, egy pulykáért 3 piasztert. Most mind a hárman egyszál gyertyánál ülünk, és naplót írunk. Nem volt más borunk, mint amit egy csutorában Mohalicsból hoztunk, de az fekete lett és megsűrűsödött, és számomra ihatatlan. Szomjamat vízzel csillapítottam, egy kis pálinkát vegyítve hozzá. Útunk során láttunk egy szállítmány lovat, amelyet gyalog vezettek. Egy lovas haladt elől, és elterelt bennünket az útból. A lovakon takaró volt. Csupa ménló volt. Mutatósak, ápoltak. Magnesia[294] pasája küldi őket a Nagyúrnak, a Nagyvezírnek, Kaptan pasának[295] stb. stb. Alig látok már, és fáj a szemem. - Furcsállottam, hogy a pátriárka mind a 15 lovunkat - ugyanis csatlakozott hozzánk egy chirugi és egy kalauz - körben futtatta maga körül, hogy lehűljenek. A farkuknál fogva össze voltak kötve a lovak, és nagyon nyugodtan jártak, mintha gabonát nyomtatnának. Már megszokhatták ezt.

[1818. november 10.]
10-én. Hatott a szidásom, karavánunk mindkét vezetője fenn volt már órákkal napkelte előtt. Cserébe mi voltunk kicsit kényelmesebbek, és szívesen fekve maradtunk volna kandallótüzünknél még 5.30 után is. Mindamellett nem akartunk csalódást okozni a törököknek, az ágyakat össze kellett göngyölni, és nagynehezen feltápászkodtunk bolhás fekhelyünkről. - Ma sikerült jóval napfelkelte előtt elindulnunk. 6.45-kor már nagyban meneteltünk. Az időjárás esőre hajlott. 9 óra felé elhagytuk az úttól jobbra eső, egészen közeli, de jelentéktelen falut, Ömerköyt. - Valamivel 10 óra után egy kávéházhoz értünk, amely olyan kocsmához hasonlított, amilyeneket Magyarországon létesítenek az országúton, hogy kimérjék az újbort. Itt megálltunk egy röpke fél órára, és elfogyasztottuk egy holland sajt maradékát. Ez a kis cafiné egy kút mellett található, és igen szép fekvésű. Egy elhagyott hán falai láthatók, ezeket rendszerint nagyon erős kövekből építették. Demür kapu, Vaskapu a neve ennek a létesítménynek. Zaccos kávé és sűrű csokoládé zárta a reggelit. 2.45 felé értünk Mendahorába.[296] Útunk mindvégig közepes nagyságú hegyeken át vezetett, amelyek kopárságukban és csúfságukban az Appeninekre emlékeztettek. Sehol egy szép kilátás, sehol egyetlen fa! csak itt-ott bokrok, amelyek rendetlenül csüngenek a sima sziklákon! Lovagolni is kellemetlen ezen az úton - még a jó ló is felbukhat rajta.
Mendahora egy völgyben fekszik, amelyet kiterjedt, terméketlen dombok és hegyek vesznek körül mindenfelől. Igazán nem valami barátságosnak mutatkozik ez a helység, és abban különbözik az összes török falutól, amelyet eddig láttam, hogy egyetlen mecset és minaret, de még egy fa sem szolgál díszéül. Először egy anyagfalú, ablaktalan házba vezettek, amelyet tető helyett bokrok fedtek: itt kellett volna éjszakáznunk! - Nyugodtan szálltam le a lóról, de odabenn kicsit elszontyolodtam, amiért mindennap ilyen ocsmány szálláson kell hálnunk, de elnyomtam rosszkedvemet a 2 tudós miatt, akiknek eddig fogalmuk sem volt, hogy így is lehet utazni. Néha állnak is tátott szájjal, és végképp nem tudják, mitévők legyenek! Hogy vajon mit gondolnak magukban, az ördög tudja. Gabriel, aki minden alkalommal azt kiáltja, hogy non c`e male, non c`e pericolo [nincsen baj, nincsen veszély… megtaláljuk] és hogy trovera, maga is annyira elégedetlen volt ezzel a lakással, hogy további keresést ajánlott. A chiaja, vagyis a helység bírája, egy igyekvő jóember, aki inget viselt, valamint egy emír állt a menet élére, és mindjárt a falu elején, egy nagy hánnal szemközt, ahol azonban csak lovakat és tevéket szoktak elhelyezni, egy török boltba vagy kávéházba kísért bennünket. Nem tudom, valójában micsoda: de teljesen nyitott, és úgyszólván nincs sem ablaka, sem ajtaja, olyan nyitott, mint egy piaci bódé. Tehát ebben a házban fogunk eltölteni egy unalmas délutánt és egy álmatlan éjszakát, rengeteg bolha és tetű társaságában. Örülök és hálát adok Istennek, ha ezen a gyalázatos helyen nem kapom meg a pestist és nem leszek tetves. - A falu előtt egy temetőben több friss sírt találtunk! Milyen gondolatokra készteti a félénk embert az efféle látvány! - Krebs egy fiatal pulykával foglalkozik. - Ennivalóul csirkét, libát, pulykát kapni. Borunk tegnapelőtt óta nincs. - Megszállhattam volna egy török borbélynál, akinek háza Brant úr[297] ajánlása szerint mentes a férgektől, de mivel csak nekem egyedül jutott volna hely a szobájában, lemondok róla, mint Nagy Sándor a vízről. - Ender egy pajtában egész sereg törököt rajzol. Nevetgélnek és barátságosak, akire ránéz, az elszalad. Egy nagy szerecsen nem hagyja magát lerajzolni, ugyanakkor egy öreg emír egy csinos kisfiú arcát csípkedi, és teli szájjal nevetve mondja nekem: questo bon [ez jó] (˝ sor törlés)!
Mialatt tegnap a naplómat írtam, és szeretettel meghallgattam magamban arra vonatkozó gondolatokat, hogy egyedül vagyok és távol a nekem kedves emberektől, egy nagy dobot kezdtek verni, ütem nélkül, sebesen és gyatrán. Alig hallatszott tőle a síp, amelyen elöl hét lyuk van, és a dobot rendszerint kíséri, de később meggyőződtem róla, hogy az is szól, és egy kövér török játszott rajta remekül, kifogyhatatlan szusszal és fürge ujjakkal - a síp igazi mestereként. Hogy miben áll e síp működtetésének művészete, valójában még nem tudtam megállapítani, mert a virtuózok semmi ütemet és dallamot nem tartanak szem előtt, hanem gépiesen mozgatják az ujjaikat, míg valamiféle zene keletkezik belőle, amelyet a kisgyermekek zongorázásához lehetne hasonlítani. A dolog nyitja az, gondolom magamban mindig, hogy olyan erős mellkas kell hozzá, hogy az ember bánni tudjon a síppal, és erre nem képes akárki. Olyan helyen, ahol minden melankóliára hangol, örömmel fogadja az ember a legkisebb mulatságot, jobban mondva a leggyermetegebb szórakozást, hogy szó szerint agyonüsse vele az időt, én pedig ezenfelül még törvényemmé is tettem, hogy minden virágból, amely utamba akad, mézet sajtoljak, hiszen virágaim javarésze már úgyis elhervadt. Elhagytam tehát szellős cellámat, hogy megnézzem, mivégre verik a dobot egy olyan kis faluban, mint Mendahora! Egy mesterséges fáklyát pillantottam meg, vagyis egy (hosszúkás hengeralakú) vaskosarat, amelyet fával lehet megrakni, hogy nagy lánggal égjen, de csak bágyadtan világít, nemsokára elszenesedik és kialszik, hiába élesztgeti egy erre való személy. E tűz körül, amely a földtől mintegy 8 lábnyira égett, a falusi tér puha homokja fölé erősítve, ült, azt hiszem, a falu összes férfilakója és minden utas. A tisztesebbek nádgyékényeken, törökülésben. Egy megvilágítatlan szemközti dombon volt az asszonyok serege, elhagyatva és némán, a falu társaságának egyetlen tagja sem közeledett feléjük, azok meg csak gubbasztottak ott magukban. A férfiak ellenben beszédesek és jókedvűek voltak. Tetszett nekem a látvány, mert élénkség volt benne, és megtudtam, hogy lakodalom van. Landschulz és Ender engem megelőzve nézték meg az ünnepséget, és tanúi voltak annak, hogy több férfi táncolt, olyan táncot, amely a magyarhoz hasonló, "mert ingatták magukat", mondták. Sajnos, én nem láttam, és nem tudtam megismételtetni sem, hogy lássam, egyazon forrásból fakad-e a törökök és magyarok tánca, hiszen az a bizonyos hét lukú síp olyan tökéletes tárogató síp, amilyen csak létezik, hangja egyfolytában arra emlékeztet. - Nógattak, hogy üljek le a nádgyékényre, térdhajtással bemutatták nekem a vőlegényt, egy fiatal legényt, aki a népség körében ült. - Ender megpróbált játszani a sípon, de nem boldogult vele, és a hangszer tulajdonosa folyton jelezte neki, hogy fújja egy kicsit erősebben. - A zene, amely eddig rejtve volt, most középre jött, és egy fiatal török, a legférfiasabb oszmánok egyike, akit valaha láttam, próbálta megszervezni a táncot; hol ezt, hol azt húzkodta, de mindenki vonakodott. Egy kicsit olyan volt ez, mint amikor nálunk francia quadrille-t akarnak összehozni. Végül még az én Gabrielemet is rá akarta bírni, és ő csak nagynehezen tudta elhárítani ezt a kitüntetést. Hosszú keresés után akadt egy görög és két török, akik kézenfogva eltáncolták a medvetáncot, úgy, hogy közben a görög szégyenlősen, a két török pedig nagyon nehézkesen viselkedett. Így járták a táncot körbe fél órán át, a törökök szemlátomást jól szórakoztak rajta. Egy tagbaszakadt szerecsen, nagy fontoskodva, egy másik tánchoz sorakoztatta fel a jelenlévőket, erre már nem kérette magát senki, és nagy lánc vagy inkább kör képződött, és a legkülönösebb mozdulatokkal forogtak körben. Néhányan a földre vetették magukat, mások a hölgyek dombja felé fordultak, és valahányszor megfordultak, harsányan elkiáltottak néhány szót, szinte elordították, és mivel mindez gyorsan peregve zajlott és mindenki egyszerre csinálta, csupa élet és mozgás volt az egész. A zene egyre gyorsult, és időről időre elsütöttek egy pisztolyt. Így hát a maguk körében ezek az emberek is boldogok, és lám, mindenütt olyan emberekre találok, akiket csak irigyelhetek.

[1818. november 11.]
Ma 7.30-kor nyugodt esős időben indultunk el; mindjárt a helység mellett átkeltünk egy vízfolyáson, alighanem a Susugerlik derén, amelyet korábban már említettem. Nem egészen egy óra alatt elég jó úton Asselhanba, egy jelentéktelen faluba értünk. Innen kezdve az út hegyvidékbe veszett, és az eső meg a szél erősen gátolták előrehaladásunkat. A lovak folyton megcsúsztak. Valamivel 10 óra előtt Csalisba érkeztünk, amely egy bájos, bokros domb lábánál fekszik, és szép időben kellemes pihenőhely az utazóknak, és üde forrásvizet kínál nekik. Landschulz itt nyergestül lefordult a lóról, mert fel akart emelni egy tartószíjat! - Ettől a helytől kezdve erősen nyugati irányba és csaknem egyfolytában hegynek fel kell lovagolni. Az eső és a szél mind kellemetlenebb és hevesebb lett, málháslovaink állandóan megbotlottak; az egyik, amelyik a konyhaedénnyel volt megrakva, egy árokba csúszott és felbukott, és a pátriárka a farkánál fogva emelte föl. Ibrahimét, egy chirugisét, egy poroszkálót, amely beszorult két szikla közé, és nem tudott felállni, csak nagynehezen sikerült kihúzni. Menetünk egy vesztett csata után visszavonuló generális udvartartásához hasonlított. Csaknem bőrig áztunk. 1 órakor az úttól jobbra, amely 1 láb szélesen és 2 láb mélyen volt a kőbe vájva, egy felülcsapott malmot láttam, és egy kis dombot, amely olyan volt, mint egy tumulus, és mintha emberkezek hordták volna össze. 2 óra tájban jobboldalt Balok Missar[298] írt láttuk. Ezen a falun visz át azoknak az útja, akik postalovakkal utaznak. Csak a dohányfüstöt és néhány minaretet láttam. 2.30-kor Bradics[299] magasságába értünk, amely balra fekszik 1 órányira. Ez jelentős hely, egy aga állomáshelye. Egy erdei patak, amely sohasem szárad ki teljesen, folyik el a helység közelében, és magába fogadja a tőle jobbra és balra fekvő völgyek összes zuhatagát. Az a völgy, amelyben maga folyik végig, szélesen és hosszan nyúlik el. 3.15-kor végre Gyülgyükbe érkeztünk. Ez a 8 óra, amit ma úton voltunk, a legkellemetlenebb volt egész eddigi utazásunkon. A vidék félig-meddig hegyes - erdők, szántók nincsenek. Ostoba táj: nincs semmi karaktere. - Gyülgyükben egy olyan házban szállásoltak el bennünket, amelyben a frankok szoktak mindig lakni. Alapjában véve pocsék, mi azonban bájosnak találjuk, és megszárítkozunk a kandallótűznél, miután piláfot ettünk és vizet ittunk pálinkával. Bort 3 napja nem iszunk, nekem igen jót tesz.
Minél rosszabb dolgom van, annál elégedettebb vagyok, mert csakis nélkülözések és áldozatok után lehet újból némi becse életemnek. Holnap Akissárba[300] megyünk, amely 12 órányira van, 4 órakor kell hozzá felkelnünk. Mivel azonban esik, és a lovaink kutyául vannak, valószínűleg keserves lesz az út.

[1818. november 12.]
12-én. Ma reggel 4-kor akartunk elindulni. Egész éjszaka fújt a viharos szél, és gyakran eleredt az eső. 2 törököm úgy vélte, várjuk meg a nappalt az indulással; szívesen beleegyeztem ebbe, mert a léghuzattól, az ajtók zörgésétől és a törökök folytonos mászkálásától, ugyanis át kellett menniük a mi lakásunkon, hogy az istállóba jussanak, egy percet sem tudtam aludni. Napkeltekor felpakoltunk, és 8.30-kor gyalázatos időben távoztunk szállásunkról.
A falun túl egy kis darabon lapályon visz az út. De csakhamar folyamatosan emelkedni kezd. Egy lovasezred is megemlegetné, ha olyan rossz idő évszakában kellene átvonulnia ezen a hegyen, mint nekünk. 11.30 tájban értük el a legnagyobb magaslatot, amelyen átvisz az útunk, és miután tegnap már sokat mentünk hegynek fölfelé, és Gyülgyük maga is magasan fekhet, a gerinc, amelyen ma átkeltünk, jó magasan lehet a tenger színe fölött, és a Kondag[301] hegy egyik nyúlványa. - A vegetáció is arra vallott, hogy magasan vagyunk: mivel fák nem voltak odafenn, csak hitvány bokrok, és az egész vidék kövekkel van teleszórva, mint a tenger feneke. Sűrű köd volt, s az utazás hosszadalmas és keserves. 11.30 után gyalogosan ereszkedtünk le a hegyről, több, mint egy óra hosszat mentünk meredeken lefelé. A köd kissé feloszlott, és unalmas hegyek hossú sorát láttuk, amelyek semmit sem mutatnak, csak állnak ott csupaszon és kopáran, mint amilyeneket Firenze és Róma között látni. - Lenn található néhány kőhíd, amelyek mély patakokon ívelnek át, és ősziesen vörösre színeződött platánok vetnek árnyékot rájuk. Nyáron biztosan kellemes árnyékot nyújtanak az utasnak, minket azonban szomorúra hangoltak, mert beláttuk, hogy ebben évszakban nehéz dolgunk lesz utazásunkkal, és még sok hideg óra vár ránk, mielőtt a hazai kályháknál megmelegedhetünk. Boldogok az útitársaim, akik örvendezve készülhetnek vissza Bécsbe, énrám ott sem várnak örömteli órák! A völgy, amelyet lassanként elérünk, barátságosabb, és jó időben itt jó hangulatra derülhetne az ember. A talaj termékeny, és szorgalmasan művelik. Sokfelé termesztenek gyapotot. - Gelembe,[302] ahová 1.15-kor érkeztünk, nem mutat rosszul. Biztosra azonban ezt nem lehet venni, mert rossz időben minden kunyhó csinosnak és kényelmesnek mutatkozik, amelyben legalább tűz fénylik. - A tűz mégiscsak az élet, és a hideg a halál! - Úgy fázom folyton! - Gelembében görögök is laknak - ez már a földeken látható; én és a többiek elcsigázottak voltunk, a lovak siralmas állapotban, újabb felhők tornyosultak, szörnyű nedves széltől hajtva, gondoltam, ennyi élvezet jár még nekem, úgy döntöttem tehát, hogy itt maradunk. Nem kis örömünkre egy újonnan épített török kávéházban szállásoltak el. Az első szoba a szalon maga, ahol elég sok embert találtunk, a második, amelynek ugyan nincs külön kijárata, lett a szállásunk. Nem volt benne semmi bútor, kivéve a szőnyeget, amely a helyiség 2 felét borította, középen ugyanis, ahol jön-megy az ember, csak a négyzetalakú téglából kirakott kőpadló volt. Mivel e szobában van ugyan sok ablaknyílás, de nincs bennük üveg, és nincsen kandalló sem, egy félszemű török hozott egy tandírt,[303] amely csakhamar megmelegített bennünket. Török kávét ittunk, és hármasban megettünk csaknem egy teljes, kitűnően elkészített, hideg pulykát. Nem kis meglepetésünkre Gabriel bort hozott, amelyet kitűnőnek találtunk, bár más alkalommal bizonyára félretolnánk. Házunk tövében egy patak folyik, amelyet Gelembe Derének neveznek az emberek. - Azt a megállapítást szűrtem le ezen az utazáson, hogy ha megkérdezne valaki, lebeszélném arról, hogy Brussából szárazföldön utazzon Szmirnába, mert ez merő idővesztegetés, és még én is el tudom tölteni hasznosabb dologgal az időmet.
Az előző postán több mélázó tevét láttam, amelyek szelíden várták, hogy megszabadítsák őket terhüktől.
Vajon miért éppen én akadtam olyan bérszolgára, akit Gabrielnek hívnak? Már soha nem felejthetem el ezt a nevet?
Szeretném tudni, mit gondolhatnak a törökök a szomszéd szobában, mikor, mint ma, a legkomiszabb időben frankokat látnak érkezni, akik egy szót sem váltanak velük, előbb esznek, isznak, és mint ők, szívják a dohányt és a nargilét, de aztán több órán át egy szót se szólva csak írnak, olvasnak és mindenfélét tanulmányoznak, miközben ők semmit sem csináltak egész életükben? - Vajon akad-e köztük olyan, aki arra gondol, hogy a frankok állandó tanulása, hiszen mást sem látnak tőlük, egyszer majd mégiscsak hatással lesz rájuk?
Reggel Akissarba megyünk, 7 órányi távolságra. Nincs jó lámpásunk, abba kell hagynom az írást.

[1818. november 13.]
Ma épp négy hónapja, hogy elhagytam Bécset. Mi minden változott azóta bennem! Elmúlt életem eseményei álomképekben követik egymást előttem, és elevenen látom, ami egykor kedves volt számomra, vagy amit gyűlöltem, és legjelentéktelenebb gondolatom, óhajtásom is ott mered előttem gonosz kép gyanánt túlságosan is élénk emlékezetemben! Azt a keveset, aminek örvendeztem, teljesen elfeledtem. Ó, mily sok az, amit csak sirathatok, hiszen a megbánás már hiábavaló és késő lenne, és úgysem tudom többé elnyomni emlékezetemben.
8 óra után indultunk, 9.30-kor, egy furcsa hegytől jobbra fekszik Kerkats.[304] 12-kor a Gürdük Csair partja mentén lovagoltunk, és jobbra a gyalogúttól, amelyen lovagoltunk, egészen közel egy öreg várkastélyt láttunk, amelyet vezetőink Cappinak neveztek. Középkori és jelentéktelen. 1-kor megérkeztünk, és Akissar legfontosabb hánjában lakunk. Nagy és teljesen zárt épület: közepén egy nagy medencével, amely olyan szép és tiszta, hogy furcsa kontrasztot képez az összes többi létesítménnyel szemben, amely az utasok fogadására szolgál, mert az jobb, mint nálunk szokott lenni, minden egyéb viszont annyival roszszabb és ostobább, hogy a fenségest és a közönségest szorosan egymás mellett véli látni az ember. Ha az ember megérkezik egy török khánba, amelyről általában görögök vagy örmények gondoskodnak, de hogy ez miben áll, azt nem tudom igazán, maga keres magának lakást, amely rendszerint egy négyszögletes szobából áll, amelynek csak akkor van világítása, ha nyitva az ajtaja. A szobát ekkor rendelkezésére bocsátják, és ő olyan kényelmesen elterpeszkedhet benne, ahogy csak akar. A földszinten vannak a hánok, a kereskedők rendes raktárai, és Akissarban ezek gyapotnak valók, mely árucikknek, amely a levantei kereskedelem fő ágát képezi, központja pedig Szmirnában van, Akissar is egyik fiókgyűjtőhelye. - A gyapotot, úgy, ahogy leszedik a növényről, tisztítatlanul ilyen fiókhelyekre hozzák, ott megtisztítják, 2-3 mázsás zsákokba tömik, és tevékkel küldik Szmirnába, egy-egy teve 2 ilyen zsákot bír el - nagyjából ez a dolog menete. Mulatságos látni ezeket a tevéket, mikor megpakolják őket, mert ahogy ott térdepelnek kérődzve, miközben kötik fel rájuk a zsákot, annak minden egyes mozdulatára az elképzelhető legfájdalmasabb hangokat bocsátják ki magukból, és roppant zord képet vágnak hozzá.
Ender lerajzolt egy törököt, aki nagyon hasonlít Littára.[305] Kiültem egy török, a szomszédom szobája elé olvasni. Landschulz a kezébe vett egy virágcserepet, amelyet ez az oszmán valószínűleg tulajdona ékességéül rakott ki tömlöce elé, mire a fickó parancsolóan intett neki, hogy ne nyúljon hozzá. Dühbe gurultam, és értésére adtam, hogy emberem nem fogja megenni, és meg tudtam volna ölni a fickót, ha komolyan berzenkedett volna. - Egyáltalán, nem ismerek nevetségesebb dolgot a világon, mint a törökök ostoba gőgjét - és a frankok még együgyűbb türelmét, amivel azt nyugodtan eltűrik.

[1818. november 14.]
14-én. 5.30-kor indultunk el Akissarból, az idő kellemetlen és hideg volt, a szél nagyos heves. Mindjárt a helységen kívül leszálltam a lovamról, és egy hosszú darabon gyalog mentem, mivel Akissar előtt és után az út olyan borzalmas, hogy elképzelni sem lehet. A lónak valóságos kötéltáncosnak kell lennie, hogy le ne essen lovasával az útról, amely egykor kőút volt, és magasan a talaj fölé emelkedik. 11-kor megérkeztünk a Mohallu Chiflikbe,[306] és egy kicsit kipihentük magunkat. Előzőleg átkeltünk egy folyón, amelyet az emberek Saranninak neveznek, és amely valószínűleg Chandler[307]Hyllusának vagy Phrygiusának[308] felel meg.
Valószínűleg az a síkság ez, ahol Scipio megverte Antiochust,[309] ezt nevezik a magnesiai csatának. A Sypilos-hegy,[310] amely a Niobe-sziklaformájáról híres, a legkarakteresebb magaslatok egyike, amely csak látható. Komoran kiemelkedő, dacos hegy, csipkézett csúcsát sűrű felhők takarták el. - Még messze vagyunk Magnesiától, de mintha már ott lennénk. Különösen ha már átkelt az ember a Hermoson, amelyen több híd van, és eső után nem lehet lóval sem átgázolni rajta. - A magnesiai táj
a brussaira emlékeztetett, de az utóbbi város völgyét, valamint a hegyeit, nyúlványait ect. ect. nagyobbnak és üdébbnek vélem. - Olyan érdekes jellegű heggyel, mint a Sypilos, mindenesetre egyetlen tájon sem találkoztam, és nem kell hozzá különösebb képzelőerő, hogy a napsütés és az árnyék járása közben Niobét lássa az ember sokféle tartásban, amint Chandler ígéri az erre járó utazónak.
NB. Mindig úgy tűnik, hogy tévedek, és a Hylluson még nem keltünk át, csak a Hermoson,[311] mert mindvégig az előbbi folyó jobbpartján maradtunk.
Magnesiában több hán is van, közülük 2-3 elég tisztának és lakhatónak látszik. A törökjeinknek azonban úgy tetszett, valószínűleg a lovaik miatt, és a kereskedés miatt, amelyet a Nagyúr nyugalmazott tatárja űz mindenfelé, hogy egy jelentéktelen kis házba vigyenek bennünket, ahol szó szerint heringek módjára kellett egymáson feküdnünk. Krebs a kapu alatt főzött meg egy levest, és ízlésem szerint nagyjából ez volt a legkellemetlenebb éjszaka, amelyet utazásaimon, úgyszólván Landschulz-cal és Enderrel egy ládába pakolva, töltöttem...[312]

[1818. november 26.]
Utazás Szmirnából Scióba.[313] 1818. november 26-án. Szmirnából Scióba szárazon és vízen is eljuthat az ember. Ha az előbbi módot választja az ember, első napon Vourláig,[314] a régi Clazomenéig szokás elmenni. Ez lóháton 8 óra járás - a második napon Csesméig[315] lovagol az ember, mely helység onnan 10 óra járásnyira van. A lovak, amelyeket erre az expedícióra bérel az ember, Szmirnában napi nyolc-tíz piaszterbe kerülnek. Csesmében óránként akadnak hajók, amelyekkel át lehet vitorlázni Scióba. - De ha jó és kedvező időt remél az ember, akkor egy sakolevit[316] fogad Szmirnában, és útjára ezen a frele embarcationon (törékeny vízialkotmányon) indul el, amely egy caique-ból és négy matrózból áll. Ezek a járművek nagyon hasonlítanak a Prinkipo szigetekiekhez, de szélesebbek és biztonságosabbak. A görögök elismerten sokkal jobbak és ügyesebbek tengerész is, mint a törökök, akik mindig hajba kapnak, ha a tenger kezd kicsit veszélyessé válni. De ha valaki nem szereti a tengert, és nem akarja magát a véletlenre vagy szerencséjére bízni, akkor, ha látni szeretné a régi Clazomenét, Vourláig vízen is elvitetheti magát, hogy aztán ott béreljen lovat Csesméig, annál is inkább, mert ez a víziút sosem jár veszéllyel, és egészen biztosan ki lehet számítani, míg a másik úton csak ritkán sikerült 2 nap alatt eljutni Scióig, és kizárólag attól függ, se dio lo vuol (hogy akarja-e Isten). Vourlában nem valami könnyű lovakat kapni, és arról se feledkezzék meg az ember, hogy Szmirnából valami ismert ottani embernek levelet vigyen magával, aki segít lovakat szerezni. Mivel egész utazásomon megfigyeltem, hogy lennie kell köztünk valakinek, aki nagyon szerencsés, úgy döntöttem, hogy víziúton megyek Scióba. Jobban is szeretek a tengeren ide-oda utazgatni, mint azokon az agyonterhelt, félig döglött lovakon mászkálni Törökországban. Tehát egy sakolevit béreltettünk szállítóhajó gyanánt a szmirnai konzulátus titkárjával 150 piaszterért, és november 26-án pazar kék égbolt alatt, kedvező széllel elvitorláztunk Szmirnából: reggel 8 óra volt. - A szél elég hamar olyan messzire vitt bennünket, ahonnan Szmirnát szabad szemmel már nem lehetett látni: ott alábbhagyott. Minél inkább kiér az ember az öbölből, annál fenségesebben emelkednek a hegyek, amelyek körülfogják. A Tachtarli[317] (Plinius Pagusa), amely a szmirnaiakat egész éven át jéggel látja el, sötéten és zordul tornyosul Szmirna fölé. A sok kúpos Testvérek[318] az öböl balpartján a Karaburnu[319] hegyfokkal függnek össze, és az öböl déli déli részét a lehető legszebben fogják körül. Vourlát nem láthattuk tisztán. A Jeni Kalesi[320] nevű nevű várkastély, amely Szmirnától mintegy 20 (török) mérföldnyire lehet, az egyetlen építmény, amely a nagy kikötőt védelmezi. Én jelentéktelennek és veszélytelennek tartom, bár Mr. Grivel,[321] az Espérance parancsnoka azt állítja, que personne n'entrerait dans ce port, si j'avais des français la dedans, pour diriger mes bouches a feux (hogy senki sem juthatna be ebbe az öbölbe, ha franciákkal volnék odabent, hogy irányítsák lövegeimet). - Urla 35 mérföldnyire van Szmirnától. Sció állítólag 100-ra, a Karabourne-fok pedig félúton. Hogy Scióra eljusson az ember, mondhatni kétféle szélre van szükség. A miénk, amely teljesen elült, lökésszerűen rákezdett megint, és napnyugtakor az öböl északi oldalán voltunk, a tényleges parttól távol ugyan, de azért mégis elég közel ahhoz, hogy hajósaink óvatosságból minduntalan megmérjék a víz mélységét, nehogy homokzátonyra fussunk. Az öbölnek ez az oldala, mint köztudott, tele van homokpadokkal és sekély részekkel, ami gyakorlatlan hajósok számára veszélyessé teszi. De a szakadatlan gyakorlatnak köszönhetően most már olyan jól ismeri mindenki, hogy a szmirnait a jó és biztonságos kikötők között lehet említeni. Szinte nincs is olyan szél, amellyel az ember ne vitorlázhatna ki-be bordeggiando (szél ellen). Éjjel egyetlen hajónak sem szabad Jeni Kalesi mellett elvitorlázni.[322] Balra több sziget terül el, a legnagyobbikat Isola dei Inglesinek (Angolok szigetének) nevezik. Körülbelül 40 mérföldnyire lehettünk Szmirnától, mikor egy az egyik hajós, aki folyvást a mélységet szondázta, jelentette, hogy nincs szelünk, a legénység pihenésre szorul, és horgonyt akarnak vetni.
A caique-ot nem napokra, hanem távolságra fogadtuk fel. A legénység érdeke azt követelte, hogy ne vesztegessék az időt, tehát beleegyeztem ebbe a tervbe, és ismét tapasztaltam, milyen keveset kockáztatnak ezek az emberek, és tulajdonképpen milyen biztonságban lehetünk a társaságukban. - Ezen a napon annyi vadkacsát és vízityúkot láttam, mint még soha életemben, olyannyira, hogy nem lett volna bolondság, ágyúval vagy kartáccsal lőni közéjük, mert nem vártak be puskalövésnyi távolságban. A sósforrásokat is érdemes szemügyre venni, amelyek itt a tengerfenéken fakadnak fel, mivel több van belőlük, mint képzelhetné az ember. - 8 óra tájban megvetették ágyainkat, és már több órája aludtunk nagy nyugalomban, mikor felszedték a horgonyt, amelyet a kormányos lárma és más mechanikai előkészületek nélkül, fél kézzel szokott kiemelni. A szél elég erős volt, az ég tiszta, a csillagok szikrázók, az éjszaka hűvös. Reggel felé elértük Phocaea[323] magasságát. E város hajdani lakói alapították Marseille-t, miután Cyrus[324] elűzte őket. - Elhaladtunk a Caraburnu-fok előtt, a szél kedvezett nekünk, és frissen vitorláztunk tovább. Tompán, mint valami kék árnyék, látszott meglehetős távolságban Mythilene[325] (Leszbosz) szigete. A sakolevi egészen arra az oldalára dőlt, ahol a fejünk volt, úgyhogy 2 társammal ezt az éjszakát fejen állva töltöttük, mint 3 kötéltáncos. Landschulz, aki a legzavarosabb kérdéseket szokta feltenni, és elönti a pulykaméreg, ha az emberek nem értik meg azonnal, éjjel 1 órakor, mikor a tenger nyugtalanul és vadul hánykolódott hullámaival, egészen megtörte kérdezte: dove siamo? (hol vagyunk?) - mire a sakolevi kormányosa csúfondárosan ezt válaszolta: in mezzo del mare! (a tenger közepén!) Ez az ostoba testhelyzet alapos megfájdította a fejem: a többiek viszont mind tengeribetegek lettek. - 9 óra tájban megláttuk Sciót, mint valami magas, elnyúló, kopár sziklát, a Spalmadori[326] szigetek - az előbbi és ez - állítólag szépségükről híres szigetek. - Ezen az utazáson tudtam meg, hogy a legjobb úgy beutazni a szigetvilágot, ha az ember egy ilyen kis caique-ot bérel megbízható emberekkel egy egész évadra, (NB. ennek nem szabad télen történnie), és így ugrándozik egyik szigetről a másikra. Az Athénba való utazást ebben az évszakban csupán a Csatorna miatt tartják veszélyesnek, ahol sok a zátony, bár a szigetek közt van egy szélesebb sáv, amely a nyílt tengerhez hasonló. A caique-ot mindenesetre azért tartom biztonságosabbnak, mint a nagy hajót, sőt akár egy hadihajót, mert a kis bárkák mindenütt lelnek kikötőt, s akárhol partra lehet szállni róluk, a nagyok viszont csak ritkán találhatnak olyan mély feneket, ahol veszély nélkül horgonyt vethetnek. - Egyébként a görögök olyan nyúlszívűek a vizen, hogy jobb gondviselőkre nem is bízhatná életét az ember. Fél tizenkettő körül épp hogy átjutottunk a két Spalmadori sziget között - a többit mind el kell kerülni jobbra vagy balra a sekély víz miatt -, és 2 óra körül Sciót kikötőjében voltunk, amely jelentéktelen és nagy hajók számára alig használható. - Korábban láttuk Ipsara és Antiipsara[327] szigetét, melyek kicsinyek ugyan, de 80-nál is több kereskedelmi hajójuk van. Az alacsony előhegyet és Csesme városát balra előttünk láttuk, és Csesme és Sció között a Csatorna olyan tekintélyes, mint a Balaton, ahol a legszélesebb. Sció egy kopasz szikla: az alsó keskeny sáv, amely messziről megműveltnek és fában gazdagnak látszik, oly kicsiny, hogy az embernek kacagnia kell arra a gondolatra, hogy ez a sokat dicsért, áldott és termékeny Sció szigete. A sziklák világosak, és úgy festenek, mint nálunk a terméketlen hegyek, amikor télen, sok eső után, megfagynak. Olyan kopárak, hogy felfoghatatlan, miként élhet meg itt egy fa. Meg is vagyok győződve róla, hogy ha ez a sziget, akár az összes többi, amelyet eddig láttam, valamelyik északi tengerben lenne, 10 embernek sem teremne elegendő táplálékot. - Számos villa, kőfalú kerttel, amelyek Sciótól északra húzódnak a sziklás lejtőn, kellemes látványt nyújt messziről; de a sötétzöld narancsfákat a vöröslő gyümölcseikkel ilyen messzeségből nem lehet felfedezni és megcsodálni; hogy élvezhessük a gyümölcs illatát, ott kell lennünk a kertekben magukban. A város viszont rather dirty (elég piszkos), és Genuára (Genovára)[328] emlékeztet, kicsiben. Igazat adok Hammer úrnak, miszerint a villák és kőfalak, amelyek Sciótól északra és délre sorakoznak a tengerparton, hosszan elnyúló városhoz hasonlítanak, amelynek közepén van a kikötő. Amikor megérkeztünk, nem szálltunk ki, mert Scióban mindig valamiféle vesztegzárat tartanak fenn, és mivel Szmirnában néhány nappal ezelőtt egy pap meghalt pestisben, ezt a rendszabályt megszigorították ránk nézve. Még a törökök alacsonyabb osztálya sem mentesülhet emez egészségügyi rendszabály alól, ilyen jól értenek hozzá e boldog sziget görög lakói, hogy fölényt biztosítsanak maguknak elnyomóikkal szemben. Lám, a pénz, ha jól használják és jól fektetik be, csodákat tehet ezen a világon. Partra küldtek tehát egy embert, hogy megszerezzék az engedélyt a kiszálláshoz. Megvallom, titokban féltem, hogy ezt az engedélyt, ha meg nem is tagadják tőlünk, de úgy megnehezítik, hogy veszendőbe megy néhány óránk a szép napból, mert amig a konzult megtalálják, és ő közbenjárhat érdekünkben, biztosan beesteledik. Szerencsére nem akadékoskodtak, annál kevésbé, mivel a szmirnai pestis-eset állítólag nem igazolódott be teljesen. Sció abban különbözik leginkább az összes többi várostól, amelyet Törökországban láttam, hogy a házak mind kőből vannak. Az ember azt hihetné, hogy Genuának valami utánzatát látja az utcákon. Ezek mind nagyon szűkek. Hajóskapitányunk bizonykodott ugyan, hogy Scióban van egy vendégfogadó, én mégis át akartam adni előbb az alkonzulnak Bertrand[329] ajánlólevelét; arra gondoltam, hogy néhány napra házat bérlek, és abban húzom ki a november végét, és elhatároztam, hogy a december első napjait is itt fogom tölteni a nyájas kék égbolt alatt. Egy olasz kereskedő, aki Szmirnában látott, volt szíves elkísérni Bouliaque úrhoz,[330] az osztrák alkonzulhoz. Áthaladtunk egy nagy nyílt téren, amely engem nem kevéssé Korfura emlékeztetett. Mókás kövér kis emberke nyargalt elénk, sárga, nyírott farkú török lovon, és bemutattak annak a férfinak, akit kerestünk. Bouliaque tüstént leugrott a lóról, és elhalmozott bókjaival, egyébként már értesítették, hogy jönni fogok - hogyan és ki által, nem tudom, de mindenütt észreveszem, hogy a levantei emberek megfogadták, mindenképpen nagy úrként bánnak velem. - Ez a tréfa és tévedés legalábbis Konstantinápoly óta egészen idáig követ. Talán nagy udvartartásom miatt van ilyen hitelem? vagy Metternich herceg írásainak, amelyeket egyébként sehol sem mutatok fel, vagy talán a nagyhatalmú internuncius ajánló leveleinek? Bouliaque felkínálta házát, melyben teljes a rendetlenség, ugyanis ez a jó ízlésű olasz itt mindenféle változtatásokat eszközöl. Elfogadtam, és egy fél órán belül embereim és összes málhám a consulo doctor házában volt, aki korábban nagyjából minden volt már a világon, és jóságos, fecsegő fickó, vendégszeretetét nem dicsérhetem eléggé: legjobban az tetszik nekem ebben az alkonzulban, hogy nem olyan, mint az összes többi frank, aki bizonyos ideje Törökországban tartózkodik, és az utasoknak mindenféle akadékoskodással és a lassú török tapintattal örökös időveszteséget okoz, és velük minden eligazítást, amit csak ki lehet préselni belőle magából, pokoli unalommal fizettet meg. 2 órája sem voltunk még Bouliaque kőházában, amikor máris a kapu előtt állt a sárga számomra, 4 másik öszvér pedig a két kellemetlen alak, 1 a konzul és 1 a janicsár számára, hogy Homér[331] iskolájához vigyenek bennünket. Hogy eljusson oda az ember, észak felé halad a tengerpart mentén, majd miután jó félórányit lovagolt és érintett több villát és kertet, amelyeket túlméretezett falak vesznek körül, egy forráshoz és egy facsoporthoz érkezik. A sziklafal, amely alig hagy valami teret a tenger felé, lenyűgöző szakadékot alkot, amelyből egy erecske csörgedezik alá. Ha az ember a fallal körülvett kis kert mentén, amelynek északi oldalán található az említett török forrás, egyenest a sziklafal felé tart, nemsokára odaér Homér úgynevezett iskolájához, amely egy felül lecsiszolt, tojásdad alakú sziklából áll, a kerülete éppen akkora, mintha ülésre teremtették volna. Középen, kissé a keleti oldal felé eltolódva, egy pajkos szikla áll - így lehetne most nevezni. Chandler még látta, hogy az a szobor, amelyet ez a kolonc ábrázolt, felismerhetően emberi alakot formált, és csak a fej meg az egyik kéz hiányzott róla. Ő ezt a helyet, mert épület itt nem volt, nagyon réginek tartja, és Cybele[332] szabad oltárának véli. 2 oroszlánbőrt is említ, amelyek az istennő székén voltak kiformázva, és a mancsokat némi eleven képzelőerővel még most is fel lehet ismerni. Hammer véleménye szerint áldozóasztal volt itt. Én ezt azonban tévedésnek tartom. Sokan mások viszont úgy vélik, hogy Homér maga ült ezen a széken, és innen oktatta és tanította 12 tanítványát, akik kis területen szorongtak körülötte. Akárhogyan is volt, annyi bizonyos, hogy ez a hely valami szokatlan szépséget egyesít, és a sziklák nyugalma, melyek vad rendetlenségben veszik körül, a kék tenger, amely színeit váltogatva hol simán, hol viharosan terül el a lábánál, szemben Miletus hegye, mely a csúcsát gyakran felhők közé rejti, vagy egészen tisztán veri vissza a nap ragyogását, egy forrás csörgedezése, a zöld fák és a pirosló narancsok, melyek közel s távol megszelídítik a tájat: mindez egy pillanatra a legprózaibb lélekből is a költészet szikráját csiholhatja. Homér bora, amelyet a rómaiak fölöttébb dícsértek és nagyra tartottak, a tengerparttól egy negyedórányira északabbra, meglehetős magasan terem, tudatták velem. E bor állítólag egészséges, zamatos és igen könynyű. Némelyek éppenséggel azt állítják, hogy elősegíti az emésztést. Ha körülbelül 400 lépésnyit tovább halad az ember az említett szakadékban, a költő forrásához érkezik. Ez közvetlenül és elég bővízűen a sziklafalból buzog elő. Vászonholmit és fehérneműt találtunk egy kinyúló sziklára aggatva, így szárították, miután kimosták a forrásvízben. A pohárral, amelyet magammal hoztam, mindegyikünk ivott a langyos vízből egy jókora adagot. Úgy rémik, én magam egymás után több pohárral is felhajtottam, anélkül, hogy egyetlen verssor is eszembe jutott volna. Nagyon jónak tartják ezt a vizet. Azt hiszem, ez igaz is, mert a törökök találják jónak, holott ők nem tesznek semmit Homér iránti hódolatból, mégpedig olyan jónak, hogy Scióban sokan nem is isznak mást, és a Sciósziak, a szultánnak szánt más ajándékok között, palackokba töltött vizet is küldenek neki e forrásból Konstantinápolyba. Mondják, hogy egy nem messzi faluban a lakosok sok kifejezést őriztek meg, amelyeket kizárólag csak Homér használt. - Itt volt az iskolája, a bora, a forrása, a közelben még mindig ugyanazt a nyelvet beszélik, nem megannyi bizonyíték ez arra, hogy hajdan csakugyan itt élt? És élhet-e költő nyugalmasabb helyen, derűsebb égbolt alatt? - Visszafelé kertek közt mentünk, amelyeket, mint Itáliában, magas falak választanak el egymástól. Késő volt, hideg és sötét, és a nőtlen konzulnál igencsak nélkülöztem a jó kályhát, a meleg tandírt, mely Szmirnában néha oly jólesett. Szakácsom átvette a konyhát, bevásárol, és gondoskodik reggeliről, ebédről, vacsoráról. Én vendég vagyok a konzul házában, és ő az én vendégem, ami az evést és ivást illeti. Nagyon elégedettnek látszik ezzel az egyezséggel. - Egészen kiválónak találom a nyergeket, amelyeket e szigeten az öszvérekre raknak. Ha valaha hegyvidéken kellene laknom, biztosan hozatnék magamnak néhány ilyen nyerget. - A konzul ezekben a napokban útnak indít nekem 100 butéliát a bien bonne fleur d'orange double de Scioból (az igen jó Sciói kettős narancsvirágból), palackonként 30 paráért! Kaphatni itt rózsavizet is. A narancsok, amelyeket eddig láttam, a máltaiakkal vagy a Candia-szigetbeliekkel[333] össze sem hasonlíthatók. Nyugtalan, álmatlan éjszaka után

[1818. november 28.]
28-án ismét kora hajnalban keltem. Ender elment egy öszvérrel, hogy lerajzolja Homérosz iskoláját. Én magam a konzullal és Landschulz-cal indultam el - per fare un giro nella citta (hogy bejárjam a várost). Az utcák szűkek, de tiszták. A tűztől nem félnek. Ennivalót mindenféle változatban, minden mennyiségben olcsón lehet kapni. A házak vörös és fehér, vagy inkább szürke kövekből épültek, melyeket szimmetrikusan illesztettek egymáshoz, és ez nem kevéssé járul hozzá az olasz ízléssel épült lakások ékességéhez. Miután a 2 üres termet és a kastélyt, amelyben csak törökök laknak, és frankokat oda ürügy nélkül be nem engednek, futólag megnéztük, és egy katolikus templomban, amely a görögkeletiekhez nagyon hasonló, és engem tisztaságával meglepett, néhány Miatyánkot elimádkoztunk, vagyis én, és arra gondoltam, hogy kedves szüleimet látom-e még valaha az életben. Elmentünk az egyik leggazdagabb görög kereskedőhöz, hogy megnézzük a házát belülről, és így világos képet nyerjünk arról, milyen az összes többi, ugyanis egyik a másikhoz hajszálnyira hasonlatos. A doktor megengedte magának azt a tréfát, hogy engem mint un principe d'Ungheria (magyar herceg) mutasson be. A görög, aki azelőtt keresztény környezetben is élt, és jól beszél olaszul, eléggé járatos a frank életmódban, és udvarias és készséges volt. - Igen csinos lépcső vezet egy nagy négyszögletes terembe, amely igen magas, és azáltal még magasabbnak hat, hogy a tető voltaképp a ház egyedüli mennyezete. Ilyen jó klímában, ahol az ember minden fűtőalkalmatosságot nélkülözhet, ezt a megoldást nagyon jónak vélem, mert a lakás magassága nem kis mértékben szokott hozzájárulni az egészséghez és a meghittséghez. A terem egyik sarkában egy kis török létesítmény volt, megemelve karzattal. A másik sarokban egy frank divány állt, és arra tessékeltek le bennünket. Pipákat kínáltak, és valami méz- és rózsavízkeveréket, amelyet egy nagy csészében szolgálnak fel, és kávéskanállal kell kimeregetni, ezt mindenkinek le kell nyalnia, aki meg akarja kóstolni. Olykor nagy létszámú társaságban egyetlen kanál jár szájról szájra, ami nem éppen étvágygerjesztő. Ezután kitűnő török kávét szolgáltak fel. Mint ismeretes, a Scióiaknak minden más görögnél több jogaik vannak, amelyek fokról fokra szilárdultak meg, és a törökök, akik még hívebben kitartanak minden régi mellett, mint az én derék honfitársaim, sok más okból nem is akarnak változtatni rajtuk. Látszik is a törökök viselkedésén, hogy nagyon jól érzik, mennyire a görög pénz hatalma alatt élnek közvetve, amellyel a Scióiak mindig is igen jól tudtak bánni. Egyenesen azt állítják, hogy e sziget lakói agyafúrtan kijárták Konstantinápolyban, ha nem elég rendes velük a török agájuk, akár le is válthatják. - Miután a földi javakat ily módon elég sokáig élveztük, a Sciói iskolába mentünk, amely már régóta megvan ugyan, de új igazgatója, Bamba, aki egész kiképzését Párizsban nyerte el, kibővítette és szilárdabb alapokra helyezte. Egyéb intézkedések mellett egészen új létesítmény épült egy induló könyvtárnak, valamint kémiai és fizikai kísérleti készülékeket szereztek be. 13 tanárt fizetnek egy közalapból, amelyre évi 50 ezer piasztert szánnak. Új könyveket szereznek be, eszközöket rendelnek Párizsból és Londonból, ifjakat tanulmányutakra és külföldi iskolákba küldenek. Mindez titokban történik, nem annyira a törökök miatt, akik a Levantén minden tanítást és tanulást idővesztegetésnek nyilvánítanak, hanem a görög püspök miatt, aki azt hiszi, hogy egyfajta tökéletesedés által a görög egyház régi formája megsemmisül. Nekem jólesett végre valahára olyan intézményt látni, amely reményt ad arra nézve, hogy az emberek a világnak ebben a részében is közelebb kerülnek egy lépéssel a földi tökéletességhez. De hogy ez az intézet sikeresebb lesz-e, mint az athéni, mely iránt, más hatalmas urak mellett, az orosz cár és különösen a bajor trónörökös oly nagy érdeklődést tanúsít, nem tudom, de úgy vélem, hogy a közeli jövőben nagy változásoknak nézünk elébe, melyek révén ezeket a kis intézményeket nemsokára nagyobbak és jelentősebbek fogják kioltani és eltörölni, vagy ha mégsem, akkor azok ismét a korábbi semmibe süllyednek vissza. Mindez attól függ, mi van a jövő szőttesébe írva. - A görög ifjak, akik bámulatos precizitással és hévvel oldottak meg előttünk több trigonometriai feladatot, általában sápadt és satnya teremtések, és valószínűleg több szellemi, mint fizikai képességgel bírnak. - Az öszvérek a kapuban álltak, és Landschulz meg én 1 óra előtt felültünk rájuk, hogy elmenjünk a Neamoni,[334] vagy mások által Jamoninak is nevezett kolostorba. A sziget belseje felé, csaknem nyugatnak lovagol az ember. - Amikor kiérünk a városból, egy hegyipatakhoz érünk, amelyet Pardeninek nevez a nép. Ennek a forrásnak és zuhatagos pataknak a bal partján jódarabig sziklákon és köveken, enyhén hegynek föl halad az ember. Azt hiszem, Sció város valamennyi mosónőjét itt láttam összegyűlve, akik a kimosott fehérneműt jobbra-balra a sziklákra teregették, és a töméntelen szappanal, amit elhasználtak, hosszú szakaszon olyan zavarossá tették a vizet, hogy eleinte csupa meleg víznek véltem. - Egy vízvezeték mellett is elhalad az ember, mely a földbe ágyazva fut tova, és csak imitt-amott emelik át boltívek egyik dombról a másikra. Később átkelünk ezen a kis vízfolyáson, és szikláról sziklára hágva kaptatunk fölfelé. A falusi házak, amelyekból többet látni erre-arra, olasz módon, tető nélkül épültek, és nem teszik szebbé a tájat. Fa kevés van, de sok gyümölcs van rajtuk, az ember azt hihetné, hogy nemesítetlen növény nincs is az egész szigeten. - Ahogy így lovagoltunk előre, többször kerültünk olyan sziklafalak közé, hogy inkább Szent Ilona szigetén hittük magunkat, mint az Archipelagus[335] legtermékenyebb szigetén. Nem is látni többé fát, még apró cserjét, füvet sem. Feljebb aztán sok fa látható elszórtan a sziklákon, és a rendetlenül odavetett zöld színfoltok az ezüstszürke, napsütötte sziklákon bizarr tájképet adnak. Minden csupa fény, csupa derű. Hogy ezt csinosnak találja az ember, hozzá kell szoknia, és ha hideg volna, és a fák, amelyek láthatók, nem nemes törzsek volnának, azt képzelhetné az ember, ha útközben letelepedne, hogy valami magas régióba került, ahol a növényzet már nem él meg. - Közben a legkisebb fa is csupa gyümölcs, és a lég oly derűs és meleg, hogy az ember kockázat nélkül indulhat sétára frakkban is. Az asszonyok, akik mostak, s akik között egyetlen középszerűt sem vettem észre, november 28-án egy szál ingben voltak! Jó egy és egynegyed óra alatt derék öszvérem hátán Neamoni kolostorának kapuja elé értem, amelynek küszöbét asszony vagy leány még soha nem lépte át. Ebből a szent intézményből, amelynek korántsincs olyan méltósága és vonzereje, mint a mi karmelita és trappista kolostorainknak, szép kilátás nyílik Jónia partjai felé. Kár, hogy erősen összeszűkítik azok a sziklabércek, amelyek Sció felé széles szurdokot alkotnak. Éppen Sció előtt egy kicsiny szikla fénylik fehéren a kék tengerben! - E kolostort Constantinos Basile Monomatos[336] építette. Pár üvegmozaik díszíti a jelentéktelen kis templom kupoláját, egyik oldalon a császár és felesége, Zoé képe látható. Néhány új harangot mutattak nekünk, amelyeket a görög papok szerettek volna réginek feltüntetni. A templomot egyébként Szűzmáriának szentelték. Miután megnéztem a templomot és terjedelmes épületet, amelynek számomra semmi vonzereje nincs - mivelhogy a görög szerzetes papok bennem semmi tiszteletet és szeretetet nem ébresztenek, piszkosak, érdekhajhászók és olyan tolakodóak, hogy gyűlölni tudnám őket -, a perjelük elé vezettek, aki egy török társaságában dohányozott egy parányi szobában, mikor beléptem hozzá. Mindenféle nyalánksággal kínáltak, amelyeket nem találtam rossznak, és épp jókor jöttek, hogy oltsák szomjamat. A török, aki erejével és pazar arcvonásaival bámulatott keltett bennem, kávés Scióban. 20 ember megölésére is elegendő fegyver volt nála, és engem Malek Adelre[337] emlékeztetett. Micsoda szerencse, ha ily erős és egészséges valaki.
A perjel és a török megígérte, hogy 29-én Scióban eljön hozzám reggelire. Ender le fogja festeni a törököt és a perjel szolgáját, akinek a legszebb ógörög arca van, amelyet a Levantén eddig láttam. Barátságosan elbúcsúztam, miután a papok és szolgák között szétosztottam néhány rúpiát, és a templomnak 30 piasztert ajándékoztam. A templom mellett mutattak egy öregembert, aki állítólag 150 éves. - E kolostorban a szerzetesek, akiknek a száma a papokkal és a világiakkal együtt 300-ra tehető, gazdagok ugyan, de mégis érdekhajhászók, és még bőkezűek is - ezek a tulajdonságok mind egyesülnek bennük. Az utasoktól, akik intézményüket meglátogatják, szívesen fogadnak el, de viszonzásul ingyen szállást és táplálékot adnak nekik. Alighogy megérkeztem, ott akartak marasztalni éjszakára, és gyorsan levágtak több tyúkot. Bosszúságukra mindent visszautasítottam, mivel inkább Krebs főztjét akartam megenni, és vendégszerető konzulunk mellett még egy német orvost is meg kellett vendégelnem, aki néhány hónapja Scióban ütötte fel rezidenciáját, és a 15. orvos most ott. - A törökök igen gyakran ellátogatnak ebbe a kolostorba, hogy a szerzetesek megvendégeljék őket, és mert náluk még zavartalanabbul ihatnak bort, amelynek fogyasztásában különben egyáltalán nem zavartatják magukat Scióban sem. - Este békésen otthon maradtam, és a két doktorral arról meséltettem magamnak, hogy aljasságaikkal a hajóskapitányok mi módon tudnak pénzt szerezni. Vízzel töltenek meg hordókat, amelyeket olaj gyanánt biztosítottak etc. etc. - Újabb bizonyság rá, mennyire szükséges ilyen viszonyok között a kereskedelem fejlődése érdekében, hogy tisztességes, derék konzuljaink legyenek. Ilyeneket azonban még a jó Ferenc császár[338] sem kaphat, ha nem fizeti meg őket, márpedig ez az úr erre nem hajlandó, miközben minden más hatalom egymáson túltéve fizeti meg őket. Mi azonban, akik mindenben elmaradunk, ami nem hoz biztos kamatot, még a legbiztosabb nyereségnél is elalszunk? Ki fogja egyszer felébreszteni az államot? Angyala, mely majd megmenti? vagy netán a halála - ha egy állam is meghalhat?

[1818. november 29.]
29.-e vasárnap volt. Hosszabb sétára gondolni sem lehetett, mert a konzulnak exempli grazia (kegyességet példázva) templomba kell mennie. Én sem menthettem fel magam, mert mindenki tud a városban ittlétemről, és nem akartam megbántani a kevés katolikust, aki a szigeten lakik, és vasárnaponként a falvakból ide sereglik. Egyébként sem akartam elmulasztani a templomba menést, bár nem sokat adok arra, hogy hol könyörög az ember Isten kegyelméért és könyörületességéért -, de ha az ember már régóta nem volt a hitvallása szerint templomban, legfőbb bizalmát azonban Istenbe helyezi, jólesik neki, ha végre egyszer vallása formáit is megtarthatja. A misét a kapucinusok Szent Antal-templomában tartották. A templom kicsi, de kedves, a kolostor 2 szerzetesnek túlontúl nagy. Ha utasok érkeznek ide, és nem találnak szállást a konzuljuknál, ami nem valószínű, ennél a két kapucinus barátnál találhatnak néhány szép tiszta szobát. Egy szolgával utazgatni Törökországban és a Levantén igazán élvezet, mert kevés személy számára mindenütt találni szállást és ennivalót. A konzulok többnyire adnak rá ebben az országban, hogy az utazókat elhalmozzák szívességekkel, ezt törvényüknek tekintik. Alkonzulom, aki különben nápolyi konzul is, és rövidesen kinevezik Svédország és Dánia konzuljának is, egyéb avisók[339] között az én magas személyemről is kapott írást Szmirnából, amelyben tudatják vele, che il principe d'Ungheria e arrivato! (hogy megérkezett a magyar herceg!) Ha a maga nevén utazik az ember, és tudóst, művészt, szakácsot cipel magával, természetesen olyan kiadásai támadnak, amelyeket egy egyszerű mylord vagy pittore elkerülhet. Mindenesetre bármilyen rendű-rangú utazónak, aki felkeresi ezeket a tájakat, kellemes lehet, hogy többnek tartják, mint ami. Erre pedig egészen biztosan számíthat mindenki. Elutazásomkor 200 piasztert kell majd ajándékoznom a konzulnak, más utazók egyáltalán nem kötelesek borravalót adni az ügyvivőknek, hacsak nem a házban és a dragománoknak. - A templomban egyetlen csinos lányt sem láttam, kivéve egy kis szőkét, aki Caroline Kaunitzra[340] emlékeztetett és bájos volt. A szentmise után bámészkodtunk, görög szépségek után kutatva, akik elismerten csinosabbnak számítanak, mint a katolikusok. Kevesebbet találtunk, mint reméltem, mert nagyon erős, ezen a tájon szokatlanul hideg északi szél fújt. Ennek nem örültünk, mert így Endernek és nekem nem volt alkalmunk kikeresni a környék legszebb lányait, hogy arckép készülhessen róluk. A környék híres szépségei, azok, akiket annak kiáltottak ki, általában nem a legcsinosabbak, hanem egy kissé már mind hervadtak. Gondoljuk csak meg, szükségük van néhány évre, hogy elismerést arassanak - és néhány év az itteni éghajlat alatt már elég, hogy duzzadó ifjú bájaikat az öregedés leheletnyi árnya vonja be. A természet édes, zsenge gyermekeit, akik még tisztán, üdén, erejük és virágjuk teljében állnak előttünk, a fészkükben kell felkeresni. Az ilyen kísérleteket kivihetetlennek tartják a frankok ebben az országban: amint általában mindent, ami nem egyezik pontosan a törökök és görögök szokásaival. Én azonban, aki a szokásaimtól sehol sem akarok eltérni, és bizonyos célzatossággal igyekszem mindenütt az elgondolásom és akaratom szerint eljárni, ha az keresztülvihető, nem törődöm vele, ha valamiről lebeszélnek, és eddig ezt nem is bántam meg. A konzulunk például nem tudta, mihez lehetne kezdeni, hogy felleljük a környék szépségeit, és elkészítsük arcuk és viseletük mását. Mi nem sokat teketóriáztunk, és egyenesen azokba a házakba mentünk, ahol ezek a lányok laknak, és megkértük őket, hogy kicsit maradjanak csendben és veszteg. Bamba igazgató házával szemközt, akinél látogatóban voltunk, megláttunk két felékesített és kipiperézett fekete szépséget - nyomban beszélgetésbe elegyedtünk velük, és engedélyt kértünk, hogy rajzónnal és festékkel tüstént átmehessünk hozzájuk. A szépségek kissé zavarba jöttek, és az ablakban nyomban megjelent szigorú arccal a mama, a továbbiakban vele tárgyaltunk. Ő mindenféle kifogásokat keresett, de annyira levettük a lábáról, hogy végül beleegyezett. A konzult, akinek állandóan arra jár a szája, hogy attendez, mais ayez un peu de patience (várjanak, legyenek már egy kis türelemmel), tolmácsként cipeltük magunkkal. Nem bókoltam, a kalapomat sem vettem le, hanem nyájas, szelíd ábrázattal, angolos magabiztossággal leültem a kanapéra. Ender kiválasztotta a csinosabbikat, és megkezdte a műtétet. - Ezen a módon több arckép készült. - E nők többsége szalmaözvegy, rendszerint 20 éves fiatalemberekhez mennek férjhez, akik azután mindjárt elutaznak, hogy tapasztalatokat és pénzt gyűjtsenek. Néha megtörténik, hogy egy fiatalasszony unatkozni kezd, és megenged magának egy szeretőt, ez azonban ritka, mert az anyák ügyelnek, csábítók nincsenek, vagy legfeljebb a szerencsétlen, ostoba fajtából valók, egyszóval ez a baj itt még nem terjedt el úgy, mint minálunk Bécsben. A nők egyike, akit Ender lefestett, 30 hónapja nem látta a férjét! Az Archipelaguson könynyebb megkapni a lányokat, mint gondolná az ember. Az okos emberek szerint, akikkel társalogtam erről a témáról, mind megkaphatók, ha házasságot ígér nekik vagy megveszi őket az ember. Az utóbbi ellen a szülőknek nincs is kifogásuk. De drágák - személyenként körülbelül 40-50 ezer piaszterbe kerülnek. Az ígérgetéssel azonban csínján kell bánni, mert minden tökfej ezzel próbálkozik, már csak olyan a gyenge emberi természet, hogy szívesebben ígér meg valamit, amit esze ágában sincs megtartani, semmint hogy mindjárt kidobjon 1000 aranyat. Egy nős fiatal francia kereskedővel, monsieur Escalons-nal különös eset történt. Elutazott Nasciára,[341] hogy citromot és narancsot vásároljon, de közben megfeledkezett ügyeiről, és belebolondult egy szép szigetlakó lányba, aki állítólag HBH (?) volt. Megígérte neki, hogy feleségül veszi, a lány hitt neki (2 sor törlés). Végül (néhány szó törölve) és komoly tárgyakról kezdett beszélni (˝ sor törölve). - A lány házasságról beszélt, a frank, akinek otthon a meleg Szmirnában is volt egy galambocskája, megijedt erre, egyik napról a másikra halogatta, amit megígért, de végül az egész család beleavatkozott az ügybe (˝ sor törölve), és annyi töltött és felhúzott pisztolyt, annyi handzsárt és damaszkuszi pengét szegezett a kereskedő mellének, hogy az jobbnak látta, hogy elmenjen a Szent Spiridon templomba, és oltár előtt örök hűséget esküdjön szerelmesének. Volt tehát egy görög és egy francia felesége. Itt tartottak a dolgok, amikor az ügyes Eskalon-atya - vagy hogy is hívják - megneszelte, hogy van egy új menye. A fia segítségére siet, sikerül is kimentenie, az elvarázsolt lány anyja azonban utána vitorlázik, és illedelmesen bemutatkozik az öreg kereskedőnek. Elégtételt követel. - Dehát van már neki egy felesége, - mondja a kereskedő -, hogyan vehetné el a másikat? - Azt én tudom, - feleli az anya -, nem is azt akarom, hogy vegye feleségül, kap az én lányom olyan férjet, aki felér az ön fiával tulajdonságok dolgában, én 30 ezer piasztert akarok. - Lett nagy ámulat, a fiatalúr a fejét vakargatta, de aztán fizetett, és a felesége állítólag jól kinevette - nagyjából ez a legszebb az egész történetben, amelyből igen helyes komédiát lehetne írni, ha a fizetés helyett valami más bonyodalmat lehetne színre vinni. 3 óra tájban az összes sciói szépség összegyűlik a várkastély és a város közötti szabad térségen.
Az északi szél, amely nagyon erős volt, és magasra tornyosuló hullámokat csapott a partnak, kellemetlen hideget árasztva a tengerhez közeli promenádra, megakadályozta, hogy tömegesen megjelenjenek itt a szépségek. De azért sokan összegyűltek, alaposan az arcába néztünk mindegyiknek, és kijelöltük azokat, akiket le akartunk rajzolni. Nálam volt Ender vázlatkönyve, és néhány hölgynek megmutattam azokat a portrékat, amelyek már benne voltak. Csakhamar az egész népség körénk gyűlt, és egész kavarodás támadt. Engem ez roppantul mulattatott, a konzult ellenben, aki illetlenségnek tartotta ezt a csődületet, nagyon bosszantotta, hogy nem volt vele a janicsárja, akivel szétzavartathatta volna a felénk tolongó sok kölyköt. - Mindenkitől, akivel találkoztam, megkérdeztem, ma chi e la piů bella donna di Scio, per fare il suo ritratto - non vogliamo altro (ki a legszebb sciói lány, hogy arcképet készíttethessek éppen róla, és nem másról). Egy alexandriai kereskedő, aki itt sok üzletet szokott kötni, és műkedvelő és szakértő hírében áll, másnap reggelre megígérte, hogy beszámol nekem és felvilágosít erről a fontos kérdésről, perche bisogna pensare un poco - per non gli mostrare signor principe, una donna, che forsa non sarebbe degna della sua attenzione (?). [… mert meg kell fontolni, hogy nehogy olyan nőt mutassunk a herceg úrnak, aki nem lenne méltó a figyelmére…]
Úgy találtam, hogy a sciói nők nagyrésze hasonlít egymásra. Többnyire rossz növésűek, kendőzik magukat -, de szép szemük van. Nem kedvelem ezt a fajta szépséget, mert mintha támadni akarna a pillantásával, átfúrni az embert a szemével, nekem pedig jobban tetszenek a befogadó szemek, amelyek fölfogják és szelíden, szemérmesen visszasugározzák pillantásunkat. Ez is a rendjénvaló. - A hajuk ziláltan lebeg, de hogy is tetszhetne, mikor sehol semmi nyoma az angol patent hajkeféknek, és olyan tisztátalan, mint Scióban mindenkié. A viseletet egyébként, amelyet Hammer leír, nem találtam. Lehet, hogy más volt a divat, amikor erre járt: ez különben nagyonis valószínű, mert néhány éve csak, hogy a scióiak kezdenek mindinkább frank szokásokat fölvenni. Egyébként a keblükkel bánnak a nők a legmostohábban. A telt kebelnek nem szabad fölmerednie, erőnek erejével leszorítják.
Este sokat beszélgettem a konzul kancellistájával.[342] Nagyhatalmú katolikus pap, Scióban született, jó nevelést kapott, nagyon jól beszél olaszul, bajusza és szép vonzó lénye van. Van egy háza a városban és a vidéken is. Jól áll. Úgy fest, mint valami zarándok.
Scióban évente átlagosan 80 millió lemoni, citroni, naranci, portogalli, limonchini[343] ect. ect. terem. Egy fa 15.000 gyümölcsöt is hozhat. Rendesen 3-4 ezret, ezrét 30 piaszterért adják el. - Februárra érnek meg, de már most leszedik őket, hogy megelőzzék a többieket. Azt hiszem, ez nem mindegy. Szedéskor van egy módszerük a rothadás megakadályozására. A zöld, azaz éretlen gyümölcsöket papírba burkolva ládákba rakják, hogy ott érjenek és sárguljanak meg. Azt hiszem, a máltai és krétai portogallik nagyobbak és szebbek. A kis kerek, savanyú citroncini szerintem jól és elegánsan illik az osztriga mellé. - Vásároltam 100 butélia narancsvirágot 50 para. Lerázzák a fa virágait, lepárolják, a keletkező olajat, amely a felszínre száll, lemerik, és a vizet butéliákba töltik. Általában 100:100 arányban keverik kútvízzel. Így aztán szállítható. Üledék képződik benne, egy év múlva le kell fejteni. A rózsával hasonlóan járnak el. A rózsavíz valamivel drágább. Sció sokat jövedelmez, mert jól és szorgalmasan dolgozzák fel. Az emberek kosarakban földet hordanak a sziklákra, hogy olajfákat ültessenek. A narancsfák sok munkát igényelnek, növésüket trágyával serkentik.
Ma megtudtam, hogy Homéro iskolájának környékén néhány falu lakói sok olyan kifejezést használnak, amelyek csak Homérnál fordulnak elő. Voulissos[344] lakói állítólag különleges könynyedséggel verselnek. A régi rapszódiák formájában énekelnek meg mindent, ami a körülöttük történik, és a muzsikálásban is tehetségesek. Sajnos, e mutatványok egyikét sem élvezhettem. lehetséges volna, hogy Homér kora óta megőrzött volna valamit a nyelvük?
Meglepett, hogy miközben Napóleon a szeszélyeivel traktálta a világot, e környék legegyszerűbb emberei is érdeklődtek a politika iránt, és akik tudtak olvasni, kiváncsian kérdezték, mi van az újságokban. Azzal a könnyedséggel, amellyel Napóleon elbánt a vallásunkkal, rengeteget ártott magának ezen a vidéken. Az oroszok sokkal bölcsebben fognak ehhez a kérdéshez nyúlni, ebben biztos vagyok.
Véleményem szerint ez a vidék erjed-forrong, és minél jobban szorongatják, annál hevesebb és hamaribb lesz a robbanás!
Az orosz konzulnak, Mr. de Roubeau-nak volt itt valami csúf afférja - azt mondják, qu'il a eu le malheur de voler (hogy lopásba keveredett). Általában az a szerencsétlen helyzet itt, hogy az emberek csalnak és lopnak, és e tekintetben nem örülnék, ha változás történnék életem során a Levantén, mert az nekünk, frankoknak afféle szemétlerakó helyül szolgál - car c'est absolument la lie de la Chrétiennité (ez itt mindenestül a kereszténység szemetje). Volt-e valaha ország, ahol több mihaszna és kalandor gyűlt volna össze, mint ezen a vidéken? Olyan embereknek, akik mindent kipróbáltak, akiket mindenhonnan kidobtak és elkergettek, itt esélyük van rá, hogy rendes, becsületes, derék embereknek tartsák őket. Azt tanácsolom minden tudatlan tökfilkónak és minden csirkefogónak, hogy csak telepedjen le pereputtyostul a Levantén, és meg fogja találni a boldogulását, csak svádája legyen, mert ez minden, ami itt kell. A legjobban mindenesetre a konzulunkon kell csodálkoznom, aki nyíltan megmondja, hány palack narancsvirágos vizet hígított fel vízzel és adott el drága áron.
A környékbeli orvosok is különös természetű emberek. A beteg iránti szeretetteljes részvétnek, amely mifelénk annyi doktort jellemez, nyoma sincs errefelé, a betegekkel itt, a megbocsáthatatlan tudatlanság mellett, aszerint is bánnak, hogy milyen üzletet kötöttek vele. A kúra árának felét készpénzben ki kell fizetni a doktornak, mielőtt az még a beteg érverését kitapintaná - ennek tanúja voltam a mi jó konzulunknál. De mondják még azt is, és el is hiszem annak alapján, amit láttam, hogy némely kuruzslók kéretik magukat, és szegény, nincstelen embereket a lehető legtöbbre taksálják, mielőtt hajlandóak lennének gyógyításukhoz látni. Az is különös, hogy az itteni orvosoknak olyan kalandjaik vannak, amilyeneket mi Európában nem is ismerünk. A brussai orvos például megment egy akasztott embert, és feltámaszt 300 talpraveréssel egy vízbefúltat. A Sciói konzul már 200 törököt kiherélt a szigeten, és ha így halad tovább, csakhamar kiirtja ezt a törzset (1 ˝ sor törölve). Mr. Leonardo, a német orvos, egy cseh, két hetente megment egy asszonyt, aki megmérgezte magát, és így tovább.

[1818. november 30.]
30-án reggel a Neumoni-i kolostor perjelét várom a szolgájával együtt, akit Ender lerajzolni készül, és Ali Cselebi török kávést, akit meghívtam reggelire. A szerzetes a komornyikjával elmarad (3 ˝ sor törlés), Alim azonban eljön. Lángoló szilvapuddinggal és hasonló csodálatos dolgokkal vendégeltem meg, és ő nem győzött ámulni. Evett-ivott mindenből jó étvággyal - csak a puddingot nem akarta egyedül megenni, hanem a mellette ülő keresztény dragománra is ráerőltette, aki nem sokat kérette magát. Micsoda pazar férfi a török! Ha ilyen erős és természetes, mint emez, és a jól nevelt ember pallérozottságával is bír (4 sor törölve). Nem gondoltam volna, hogy így tudok ragaszkodni egy kávéshoz, egy törökhöz, egy olyan emberhez, akivel egy szót sem tudok váltani. Annyira vagyok vele, hogy mindent odaadnék neki, amit csak kér, és társaságában az idő mintha gyorsabban telnék, mint a legműveltebb, legtanultabb emberekében. És mennyivel többet ér a természetes kedvesség és mennyivel hatalmasabb az a vonzerő, amely az isteni fluidummal töltött emberekből árad, mint azoké, akik módszeresen, könyvekből akarják ellesni azt a varázst, amely a világon mindent képes elérni, és akik, mint Landschulz, a zenét szabályok és tercek, hármashangzatok és szeptimák alapján ítélik meg, nem pedig kövér, húsos szívük verése szerint! Hiszen a lány is jobban szereti a panaszos ifjú hangját, aki művészet nélkül énekli el dalát, mint azét a professzorét, aki a generálbasszus szabályai szerint adja elő a magáét. És vajon nem a harmónián múlik-e minden világon? És ismerünk-e szebbet, mint a lélek harmóniáját? Ismer-e Landschulz szebb kettős hangot? Ali viszonozza is barátságomat, őszintén, és én kitüntetve érzem magam általa, mert mióta őt ismerem, tartalmasabbnak vélem magam, mint annak előtte. Nekem magamnak is nevetnem kell rajta, de igaz, hogy férfi ily kedves még nem volt nekem. Az ilyen fickó nem hazudik - és ma azt mondja nekem: mikor első ízben megláttam önt a kolostorban, és kezet fogott velem, úgy véltem, a szívemet érinti meg, pedig még nem is ismertem önt! és azóta szinte jobban szeretem önt, mint amennyire szeretni tudok. Ez a természet fia többek közt azt mondja, hogy míg az összes nemzet tudatlanságban élt, a törökök fölényben lehettek a többiek felett, mert a vallásuk derék emberekké teszi őket -, de mivel időközben az összes többi nép előrehaladt műveltség terén, az oszmánok viszont egyhelyben maradtak, mihez kezdhetnének most azokkal szemben, akiket korábban legyőztek, hiszen azóta eldőlt, hogy nem a bátorság, hanem a hadművészet biztosítja a győzelmet.
Miután vége lett a reggelimnek, sétalovaglást tettünk dél felé a tengerparton. Egyik villa a másikat éri, egyik kert a másikat.
A sétaút maga nem szép, mert az ember folyton köveken és magas falak között lovagol, amelyek fölött nem lehet ellátni, és az ilyen útszakaszok minden vonzereje az újdonságban és a pazar klímában rejlik. Az egész telet jól ki lehet bírni egy szál kabátban, mellénnyel alatta, mert az egész évben nincs soha hidegebb, mint ma volt. Abban az esztendőben, amikor Napóleont elűzte Oroszországból a hó, elfagyott az összes narancsfa. Idáig kellett elérnie az Igazságos büntető kezének, hogy megsemmisítsen egy embert! Vannak emberek, akik egymagukban nem tudnak elpusztulni, hanem egész néptörzseket rántanak magukkal a szakadékba, mások csendben kialszanak, mint a mécses. - A város közelében egy omladozó villa mellett egy híd alatt lovagol el az ember, ez a génuaiak idejéből származik. Nem érdemel különösebb figyelmet. A szigetlakók házai nagyjából mind egyforma jellegűek, és ha látott egyet az ember, az összes többiről fogalmat alkothat. Az olasz zsánert képviselik. Kőből vannak, rendetlenek, összefüggéstelenek és nem a kellemes vidéki életre vannak berendezve, ehhez a meleg országok lakói általában nem értenek, és még kevésbé a derék görögök a szigeteken. - Voltam többek között Hassan pasa egykori házában, amelyet egy görög ajándékozott neki önkéntesen és örömmel, nehogy elveszítse a fejét, amelyről úgy vélte, hogy veszélyben forog. Ez a ház most már egyszer s mindenkorra a kaptan pasáé, aki itt szokott lakni, mikor adóbeszedő körútján erre jár. A ház nem túl nagy kertjében tavaly 300 ezer narancs termett. - E házak udvarában, amely szép kövekkel van kirakva és szőlővenyigékkel befuttatva, mindenütt föl van szerelve egy vízszivattyú, hogy a szükséges időben öntözni lehessen a fákat. Voltunk a kancellista házában is, és kitűnő St. Urinó-i aszúbort ittunk nála. Azután a kapucinusok kertjéhez lovagoltunk, amely rossz karban van, mert a barátok csak pestis idején laknak ebben a vidéki házukban. Nagyon szépnek tartják az itteni kilátást, és valóban szép is, hiszen végig lehet innen tekinteni az összes Sciói villán, amelyek egy hosszan elnyúló város képét nyújtják, sok kis kerttel tarkítva. A sziget egyik leggazdagabb kereskedőjének, Rodokanakinak a háza a legszebbek egyike. Ali a szürkéjén mindvégig velünk lovagolt, sok ilyen fickó, ha akarja, az ördögöt is kiűzi házából! Nem szeretnék csatában egy ilyennel sem találkozni.
Másnap a városban jöttünk-mentünk. Ender lefestette Alit, akinek egy kaleidoszkópot ajándékoztam, de ő nem nagyon lelkesedett érte. Estefelé egy magánházba mentünk néhány viseletért: amelyeket eddig kaptunk, annyit se érnek, hogy utánozzák őket valami maskarádéhoz, mert a frank divat miatt, amely mindinkább terjed, elveszítették eredetiségüket, és réginek meg újnak valami keverékéből állnak; de az a különös, hogy a régi viseletből nagyjából a legcsúfabbat tartották meg, és az újból is a legrútabbat vették át. - Látogatást tettem Rodokanakinál, aki épp Michaud "Biographie"[345]-ját olvasta. Igényli a műveltséget, és fivéreivel együtt szakasztott orosz. Feltűnő volt, hogy egy művelt ember házában török berendezést és márványlábú ágyakat látok. A ház lánya pipákat hozott, az anya kávét szolgált fel, édes bort, rózsalevéllel készített mézet és kitűnő puncsot. Bőségesen fogyasztottam mindenből, és alaposan el is rontottam a gyomromat, mert számomra még jócskán délelőtt volt, mi ugyanis naplementekor, a munka végeztével szoktunk ebédelni, és a tyúkokkal együtt térünk nyugovóra, az enyémek azért, hogy 9 órán át boldogan horkoljanak, én azért, hogy álmatlanul töltsem az éjszakát. A művelt férfiúval[346] a törökökhöz fűződő viszonyaikról és reményeikről beszélgettem. Szóba került Ipsera, Hydra,[347] Sebastopol és Trebisonde.[348] A jelenlévő Bamba megjegyezte, qu'il y avoit un moment ou les Grecs auroient presque été éffacés du nombre des nations! - pauvre homme! comme si elle pouvoit étre comté parmis les peuples qui ont un nom? - Cette nation sera toujours esclave, car la terre ne sera plus dominé que par la force, et elle ne pourra jamais avoir un autre ascendant sur les autres, si non par sa vivacité, sa finesse, et son bon gout. Nous ne sommes plus dans les temps, oů une jeune beauté reussiroit de toucher une armé toute entiere. Nos soldats sont gâtés par la discipline et l'eau de vie. (hogy volt egy pillanat, midőn a görögöket csaknem törölték a nemzetek sorából! - Szegény ember! mintha még számíthatnának ama népek közt, amelyeknek nevük van? Ez a nemzet örökre rabszolgaságban marad, mert a világon már csak az erőszak uralkodik, és ez a nép mással nem fog hatást gyakorolni a többire, csak elevenségével, ravaszságával és jó ízlésével. Nem élünk már olyan időket, mikor egy szépséges ifjú nő egy egész hadsereget magával ragadhatna. Katonáinkat megrontotta a fegyelem és a pálinka.)

[1818. december 2.]
2-án a St. Maria kolostorba mentem, amely körülbelül 2 órányira van Sciótól dél felé. A papok mind odakinn voltak mezei munkán, amelyet sajátkezűleg végeznek. Páratlanul szép a kilátás ettől a kolostortól, Samosz, Nikaria, Forni és Pathmos[349] szigete fényesen emelkedik a sötét tengerből, amelyen az északi szél tajtékos hullámokat gyűr. Egy világi férfi szárított fügét, kitűnő apró mandulát hozott, és friss datolyát, amelyet ilyen frissen nem ettem még. - Innen a neo Corion nevű helyre mentem, hogy megnézzem a mézgafa-ültetvényeket. Érdekeltek, mert még nem láttam ilyet. 24 falu foglalkozik ilyen fák nevelésével, és évente 24 ezer okát[350] adnak át ingyen a szultánnak. Az elcsapott vezír, aki 6 hónapja ide van száműzve, nyugdíjként élvezi ezt az adót. 14 piaszterért adja el okáját. Amit ezenfölül gyűjt össze a 24 falu, tehát ami a 24 ezren fölül terem, azt kötelesek a Sciói agának beszolgáltatni. Sokféle csalásra van mód, és a török főnököt az őt illető rész nagyrészétől megfosztják. A mostaninak volt annyi esze, hogy szerződjék egy kereskedővel, miszerint egy bizonyos árért átengedi neki az egész termést, a kereskedő pedig maga egyezzék meg a falvakkal, mert ő csak nagy nehézségek és költségek árán tudna a 24 falu lakóira felügyelni, ugyanis a mézgafa-ültetvények szétszórtan terülnek el, és nincsenek úgy körülkerítve falakkal, mint a narancsfák.
Marini doktor, egy Cerigo-szigeti[351] hencegő volt a kísérőnk. Ez a férfi nagyon a terhemre volt, mert ő is a törökös modort képviseli. Szerettem volna beljebb menni a szigeten, és még további falvakat is megnézni, de lemondtam róla, mert nem bírtam elviselni ennek az embernek a társaságát. Bementünk egy apácakolostorba, amely Szűzmária tiszteletére épült, és 100 hajadon szenteli benne magát az áhítatnak és a szüzességnek. Bouliaque olyan volt köztük, mint egy kövér kakas az ártatlanok között: akik azonban korántsem tűntek szégyenlősnek vagy félénknek. Mandulával és kaviárral kínáltak, s hozzá finom édes borral. 25 piasztert ajándékoztam a kolostornak.
Sción 65 vagy 75 falu van, és 130 ezer lakos. Függetlenségük és kormányformájuk közismert. Annyira vitték, hogy rendszeres vesztegzárt tartanak, sajnos, néha csak 24 órásat. Jobb a semminél, de nem sokat ér, ha meggondoljuk, hogy a pestis egy gyapjúzsákban 30 évnél tovább is vígan elél!
A görögök átérzik megaláztatásaikat, szenvednek a rabigától, és lassanként felemelik a fejüket. Levelezőik vannak mindenütt, még Angliában is, de mint hallom, ezek ott nem szerencsések. Az angolok nem szeretik, ha más nemzetiségű kereskedők vetik meg a lábukat az országukban.
Ígéretünk van minden rendű és rangú fiatal legényre és leányra, a legifjabbaktól kezdve. Ender ma lefestett egy igen tisztességes, 19 éves görög lányt, aki 3 éve nem látta szerelmesét, valószínűleg egy olyan prémsapkás, félmeztelen fickót, amilyeneket látni szoktunk, de még mindig szereti gyengéden. Szorgalmasan írogatnak egymásnak, és a legény 6 hónap múlva feleségül fogja venni, aztán, ha sikerül, csinál neki egy gyereket, majd pedig 6 évre megint elutazik. Questo si deve fare, per guadagnare il nostro pane (...?). [Ezt azért kell tenni, hogy megkeressük a kenyerünket…]
Az érsek művelt ember, és többen, akikkel megismerkedtem, áhítoznak a műveltségre. Ifjaikat egyetemre küldik. Nemsokára lesz könyvnyomdájuk is; ez akkor a harmadik lesz Törökországban: van egy Konstantinápolyban, 1 Sidóniában.[352]
Mind hellénisták. Egyikük a 2 fiának az Epaminondas és a Pelopides nevet adta. Van egy kórházuk a bélpoklosok számára.
Többféle vélemény van arra nézve, hol terem Homéro bora. Van, aki szerint Kardamiliben, mások szerint Arragában.[353]
Szeretnék elmenni Samosra, és onnan Scalán át Ephesusba,[354] de le fogok tenni szándékomról, mert az utóbbi helyen erős a járvány, és Samoson, Pythagoras[355] hazájában 3 napig vesztegzár alatt tartanának, mivel Sción egy faluban több pestises eset fordult elő.
Ali nem szereti az angolokat. Megjegyzem, hogy a hajózásban mégiscsak bátrak és ügyesek, igen, válaszolja, de az amerikaiak most felül fogják múlni őket. Kell-e és lehet-e többet várni egy muzulmántól?
Landschulz lemásolt egy feliratot egy börtönben, Bamba másokat adott neki, amelyeket az errefelé megnyitott sírokban találtak. Az érseknek több kis jón vázája van.
Ma elkezdtem az újgörögök módja szerint egy ógörög szöveget betűzni.

[1818. december 4.]
December 4-én. Ma reggel a konzul valami Valeriana China és naracshéj keveréket adott, amelyet clandestinement (titokban) a reterátba öntöttem, idegeim erősítésére akarta e szert alkalmazni! - Később rábírt, hogy menjek el a katolikus püspökhöz, aki, bölcs véleménye szerint, összeveszne a görögkeleti érsekkel, ha nem tisztelném meg őt is egy vizittel! Szegény ország, szegény püspökök, gondoltam magamban, ahol még egy lovaskapitány látogatása miatt is ennyire aggódtok.
Marini doktor, akinek azt mondták, hogy csak 5-én utazom el Scióról, mindenáron portrét akart festetni magáról és gyermekéről, és hogy mesterkedéseinek elébe vágjak, hagytam, hogy eljöjjön, és sértődötten vett búcsút tőlem. Bogliaco azzal mentegetőzött, hogy Konstantinápolyból levelet kaptam, ez kényszerít sürgősen Szmirnába és onnan Nápolyba mennem.
Málhámat apránként az 50 piaszterért bérelt sakolevire vitték, borravalót osztogattam, elhangzottak a szíves emlékezés és barátság lelkesült bizonygatásai, végre vízre szálltunk. A konzul egy perkál inget kapott emlékül, melyet NB ő könyörgött ki magának, a janicsárja, a dragomán, egy szakácsnő és két kehes olasz, akik egyelőre a konzul szolgáiként működnek, mert asztalosmunkát végeznek a házában, együttvéve összesen 200 piasztert kaptak. Különben a janicsárnál semmi sem drágább, kivéve egy francia szeretőt. Sakolevink kis árboccal és latin vitorlákkal ellátott bárka, legénysége 4 ügyetlen olaszból áll. Nem volt szelünk, és így egész széltében evezni kellett. Hiányoztak ez alkalommal a törökök, akik vitathatatlanul a létező legjobb evezősök. Egyik ruhájukat a másik után vetik le, és végül már egy szál ingben vannak. Úgy kimelegednek, hogy nem is érti az ember, hogyan lehet ilyen soká bírni ezt az erőfeszítést.
Olyan járműveket, mint a sakolevi, a mastigane ect. ect. per il giorno (naponta) 18 piaszterért lehet kapni, talán még kevesebbért is. Azt hiszem, mégis kellemesebb és gazdaságosabb módja az Archipelagus beutazásának, ha minden szolga nélkül szállunk hajóra a mi országunkban, itt fogadunk fel egyet, és aztán egyik szigetről a másikra vitetjük magunkat. Kis hajókkal ez teljesen veszélytelen, mert ezek kivárják a jó időt, et perche vanno sempre terra a terra [mert mindig földtől földig mennek azaz rövid utakat tesznek meg]. A szigetek olyan közel vannak egymáshoz, hogy egész jól ki lehet venni egyiket a másikról; az angolok ezért is hívják az Archipelágust a Lady tengerének. Tutti porti sono ai picoli bastimenti. [A kikötők csak kis teherhajók számára alkalmasak…] A nagy kereskedelmi hajók csak ritkán találnak biztos kikötőre, a hadihajók még ritkábban. Sció kikötője maga sem alkalmas nagy hajók fogadására, Portofino viszont, a sziget északi oldalán, és Porto dei Mastichi[356] kiváló menedéket nyújtanak. Szükség esetén egy hadihajó Sció és Csesme között magában a csatornában is lehorgonyozhat, mert a Spalmadore-szigetek[357] falként fogják fel a tramontanát.
Pompás idő volt, a lég tiszta és meleg, és számos, messziről valósággal flottaként ható kereskedőhajó kereste erre is, arra is a kedvező szelet. Ez különben nagyobb művészet, mint gondolná az ember. Ha a csatorna közepére ér az ember, két szikla között, amelyek közt épp hogy csak át lehet jutni, ha az ember a la burina della tramontana[358] vitorlázik, Sció szigetének legszélső fokánál, Nikária[359] felé feltűnik egy kis sziget, nevezetesen Scolio Veneto. Sció hegyei ezüstösen tisztán tündököltek, és lassanként szem elől vesztettük a zöld narancsfákat aranyló gyümölcseikkel, és ez az oly termékeny sziget úgy terült el előttünk, mint valami kopár, rideg sziklatáj. - Ha más emberek laknának téged, gondoltam magamban, ahogy meg is érdemelnéd, vajon tovább bolyonganék-e rajtad, nem zárkóznék-e be örökre nálad?! Hazámat, amelyet szeretek, amely azonban túlságosan határozott nézeteimmel engem nem használhat, elfeledhetném-e tán a te kertjeidben? Ilyen gondolatok közt hagytam el ezt a helyet, amelyet úgy megkedveltem, és amelyet vagy viszontlátok jövő nyáron, vagy soha többé. Nem tudtam levenni róla a tekintetemet, és álmodozásomból csak Landschulz úr hangjaira riadtam fel, aki hevesen vitatkozott Enderrel azon, hogy Sció vörös, a szemközti part pedig sárga. Szeretném tudni, hogy a szigetek színét följegyzi-e a naplójába. A nap és a felhők hol fehérre, hol feketére festik a szigeteket - a táj végtelen sokféle képet mutat a megvilágítás, a fény és az árnyék változásai következtében! Az olaszok elfáradtak, és örvendeztek, mikor 5 órai kemény munka után végre Csesmébe értek velünk. E város egyik része az oszmánoké, a másik a görögöké - frank itt egy sincs, kivéve egy kaputos görögöt, akit Kurtowichnak hívnak, olaszul beszél, gazdag kereskedő. Volt hozzá egy ajánlólevelem a sciói konzultól, nála is szálltam meg éjszakára. Csesme a tenger által képzett öböl mentén, színházat formálva helyezkedik el. Megmutatták nekünk a kis öblöt, ahol körülbelül 50 éve Orlov[360] gróf felgyújtotta a török admirális hajóhadát. Az oroszok körbehajózták az egész Sció szigetét, mert északi szél volt, hogy előnyös helyzetből manőverezhessenek 3 hajójukkal a beszorult törökök felé. Az akkor még ifjú Hassan pasának jobb terve volt az öböl elhagyására, de miután az admirális elvetette a tervét, egy sorhajóval a levegőbe repült. Később úszva menekült meg.
A kikötőben, amely nem valami jó, cölöpök jelzik, hol milyen mély a víz. Láttuk a jönix nevű angol fregatt maradványait, amely 2 éve hajótörést szenvedett itt. Austin kapitány horgonyt vetett, és volt alatta kellő mélység bőven. Nagy erővel megjött hirtelen a tramontana, a révkalauz azt tanácsolta, hogy kösse ki a fregattot a parthoz, mert a kikötő feneke sima. A kapitány azonban ezt elvetette, a hajó egyszercsak vonszolni kezdte horgonyát. Kivetették az összes többit, de már hiába, és 3 órányi keserves vesződség után a partnak ütköztek és megfeneklettek! - A felszerelés megmenekült.
Sötét volt már, mikor megérkeztünk, mégsem állhattam ellen a kiváncsiságnak, hogy belülről lássak egy színtiszta golletát,[361] amelyet a kikötőben pillantottam meg, és egy passerán,[362] miközben Kurtowich úr kétszer is átölelt, átegyensúlyoztam az Artemise fedélzetére. A golettának árboca és bounja[363] van, következésképp a lehető legjobban és legegyszerűbben lehet széltében manőverezni. E jármű kapitánya egy megtört kalóz volt, a Cattarói öböl[364] kapitánya, valaha nagyon gazdag ember, akitől reszketett Trieszt. - Idővel mindent elvesztett, és most ezen a golettán, amelyet 4 ezer dukátért vásárolt, szállítások üzleti haszna által próbálja fenntartani magát. Az ilyen hajók akkor jók az utasnak, ha az elég gazdag, hogy saját személyzete és legénysége legyen; ez utóbbi 9 emberből áll. Ez az öreg kapitány soha nem visz magával utasokat a golettáján, perche gli danno fastidio. Un viaggiatore vuol avere la sua comodita, e questo in Mare non si puň [mert zavarják. Az utazó kényelmet akar, ám ez a tengeren nem lehetséges]. A mi osztrák kereskedelmünkről nagyon bölcseket mondott; hogy a mi gyárainkat az angolok meg fogják verni, és hogy mi a készpénzünket Törökországba hordjuk, és mandulát meg mazsolát veszünk rajta, ami az ő véleménye szerint mégiscsak luxuscikk, és nélküle igazán jól ellehet az ember. A diákok[365] mindenesetre nem örülnének ennek. Való igaz, hogy a nemzetek, az okos angolok kivételével, mind Törökországba viszik a pénzüket, és ebben a vonatkozásban legalábbis passzív a viszonyuk ehhez az együgyű néphez. A kereskedésben csak a fejletlen nemzetnek vagy a kézművességben és gyáriparban igen fejlett és előrehaladt nemzetnek van esélye másokkal szemben. Az előbbiek ugyanis azt állítják elő, ami az élethez a legfontosabb, és nincs szükségük semmire - az utóbbiak ellenben mindazt, amit gépekkel lehet gyártani, sokkal olcsóbban hozzák létre, mint a többiek, és ezáltal megverik és tönkreteszik őket. Tehát mindenkinek, aki szereti a hazáját és hallatni tudja a hangját honfitársai előtt, jó alaposan meg kell fontolnia, melyik fajtához tartozik, a gyártóhoz vagy a kézműveshez, amerre inkább hajlik az ország, arrafelé kell terelni. Magyarországon például kétszer annyi gyümölcsöt, kétszer annyi bort, gyapjút, húst ect. ect. kell termelni, a szükségleteket korlátozni, és gyárakra nem is gondolni. Azok a nemzetek, akiknek az életet adjuk, vonzani fognak bennünket, és áldoznak majd valamit a kényelmünkre és mulatságunkra is, mellesleg pedig teli lesznek a zsebeink. Egy kenyérország úgy viszonylik egy kerékországhoz, mint egy gazdag úr, akinek van szakácsa és pincemestere, a házában eltartott művészhez. - Amiképpen az emberek mindig arról az oldalukról akarnak a legelőnyösebben mutatkozni, amely a legkevésbé ragyog, és eltakarják azt, amivel észrevétethetnék magukat, azonképpen tesznek a nemzetek is, vagyis azok, akik egy-egy országot mozgatnak. Alattvalóik, azaz a nép gazdagságának és erejének a hangsúlyait oda helyezik, ahol hiányzanak. Nevetséges az olyan angol, aki bort és gyümölcsöt termeszt, de még komikusabb az a magyar, aki angol acélt akar gyártani. Egy nemzet lehet jó földművelő - és ugyanakkor a legműveltebb! A gépek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy egy nép módszeres és pedáns legyen, a műveltségéhez azonban nem. Miután az öreg kalóz rummal és bornak, lisztnek és ópiumnak egy bizonyos keverékével, amelyet mindenütt kapni Törökországban, megvendégelt bennünket, a passerán visszahajóztunk a szárazföldre, és az éjszakára Kurtowich úrnál telepedtünk le, aki egy magas, unalmas alak. Ő, a fivére és a háznép annyit sürgött-forgott a szobában, amelyben minket elhelyeztek, hogy nem értünk rá, és nem volt rá alkalmunk, hogy kinyissuk a naplónkat. Krebs bevette magát a közeli konyhába, és készített nekünk egy kis levest. Ízlett mindnyájunknak a jó kaviár, csesmei borral öntözve. Újra meg újra eszembe jutott a csesmei csatorna, és a Balatonra emlékeztetett. A Mimas[366] a Badacsonyra hasonlít. De minden nagyobb, és az egészet mintha más színek világítanák meg. Szegény kis hazám, gondoltam, bizony csúnyácska vagy. Persze nem ismerlek eléggé, de majd megnézlek, mert gyengéden szeretlek, földed és beképzelt lakóid ellenére. És te, jó Fertő tavam, téged is szeretlek, de szép aztán igazán nem vagy, csak maradj meg nekem, arra kérlek, hiszen nincs is partod, és igazán szép tőled, ha el nem szaladsz. Mégiscsak az a legkedvesebb, ami a miénk. És mégiscsak annak az országnak a levegője a legjobb, amelybe beleszülettünk, ahol gyermekkorunkat töltöttük, és legdrágább az a nő, akit ifjan szerettünk. Utazunk szerte a világban, megkedvelünk mindent, amivel találkozunk, de végül mégis mind visszatérünk a régi hazába, a régi kedveshez.
Sok országot bejártam, sok népet láttam, szívemet mégis egyre marja a bánat. - Ó, naponta hányszor ismétlem magamban e sorokat!
Miután a leves, a jó mandula és a pompás szárított szőlő megerősített bennünket, áttértünk annak a kérdésnek az eldöntésére, hogy mi történjék velünk. Ephesusba csak Vourlán át lehet eljutni, ha az ember nem akar a szabad ég alatt táborozni és úttalan utakon masírozni. Elhalasztottuk tehát a döntést Vourláig, amelyen át az út Szmirnába vezet. Maradjunk még egy napig Csesmében, hogy megnézzük a Mimas hegyet és Erythrai[367] régi városát!
Erythrae, most Litri, Sciótól vagyis inkább Csesmétől északra fekszik a tengerparton. Themistokles[368] a közelben mért megsemmisítő vereséget a perzsa hadra! Nagy kőtömbökön és elszórt, jelentéktelen feliratokon kívül más romok nem láthatók. Jelentéktelenek a fellelhető érmek is; Kurtowich adott nekem párat, amelyet csak nemrég ástak ki. Az idő jó volt. Litri csak 4 jó órányira van. Mintha minden hívogatott volna, hogy egy napot a jó levegő, a mennyeien szép táj és a régiségkutatás boldog élvezetének szenteljünk. Litrinek most csak néhány lakosa van, mert a fekvését nagyon egészségtelennek tartják: ugyanis a tenger itt-ott mocsarakba fúl. A döntés függőben maradt, az ellene szóló okok a következők voltak: ebben az évszakban az időjárás változékony, és tartós nagy esőzések akadályozzák az utast, hogy akarata szerint menjen vagy maradjon. Az út Csesmétől Vourláig, ahol az első szállás található, még a legjobb időben és úton is bajos és hosszú. Heves erdei zuhatagok szaggatják a gyalogösvényt, amelyen az utasnak haladnia kell. - A pestisről szóló hírek, miszerint eléggé terjed, és különösen Scala Novában végzett jelentős pusztítást, napról napra nyugtalanítóbbak. A kis cserekereskedelem, amelyet a tengeri kikötők között a lakók legszegényebb osztálya folytat gyapottal és hasonlóval, túlságosan élénk, semhogy ne kellene állandóan félni attól, hogy egy ilyen ember behurcolja ezt a nyavalyát egyik napr egy olyan városba, amelyet a pestis eddig még megkímélt. Persze vannak itt-ott vesztegzárak. De hogy ezeknek milyen elenyésző lehet a haszna, kiderül, ha meggondoljuk, hogy magánszemélyek tartják fenn őket, a kormány pedig egyáltalán nem törődik velük, és úgy véli, már azzal is sokat tett, ha nem ellenzi őket. Különben ezek a szigetek olyan közel vannak egymáshoz, hogy a legéberebb kormány sem tudná megakadályozni a csempészet útján történő érintkezést. Ha a pestis ebben az évszakban kezdődik, tudniillik a leghidegebb hónapokban, amelyekben e derék és boldog embereknek részük van, amelyek azonban maguk is melegek, akkor a frankok jókedve lassanként oda, mert régi tapasztalat szerint bizonyos, hogy mikor az idő kienged, tavasz felé szörnyen el fog harapózni. Állítólag a nagy hideg és a nagy meleg állít sorompót e csapás elé. Hogy ne kompromittáljuk magunkat, leginkább egyenesen visszatérnénk Szmirnába, mert ha az ottani ismerőseink megtudják, hogy pestises falvakon jöttünk át, aggodalmasan és nagy ellenkezéssel fognak házukban fogadni bennünket. Erythraei romjai túlságosan jelentéktelenek is, hogy az ember ennyi kellemetlenséget kockáztasson értük egyszerre. Végezetül nagyon számítottunk az Espérance kapitányának, Monsieur de Grivelle-nek az ígéretére, miszerint elszállít bennünket Athénba a korvettjén, amely december 14-én készült indulni. Mindezeket az érveket félálomban, nargiléval a szájunkban vettük fontolóra, és végül úgy döntöttünk, hogy másnap reggel szürkületkor felkerekedünk, és Vourláig biztosan elmegyünk, de talán egészen Szmirnáig. Egy kamrából kirámolták a borsót és a mazsolát, és itt akartak altatni, én azonban inkább az ebédlőt választottam, és a kabátomba burkolózva behúzódtam egy nagy és mély török pamlag sarkába, amelynél jobb bútordarabot a fáradt ember pihenésére bizonyosan nem találták ki még. Kacagtam a Kurtowich-család álmélkodásán, akik la sua Excellenzát [Őkegyelmességét] látták ott disznóként elterülve, és semmi módon nem tudták a nyirkos éléskamrába telepíteni.
Csesme és környéke sok szőlőt terem, és a szőlőhegyek meszszire elnyúlnak a tengerpart mentén. A szemnek nem nyújtanak olyan édes látványt a távolban, mint a mi zöld szőlőskertjeink, mert a tőkék öregek, kicsik és egy levél sincs rajtuk, távolabb is állnak egymástól, mint nálunk, és minden tőke körül mélyedés van a földben. A talaj a tengerparton mindenütt ki van égve és sárga.
Az Archipelagus szigetei mind hasonlítanak egymásra, a távolból nézve könnyedén és ragyogva emelkednek ki a sötét tengerből. Közelebbről hatalmas terméketlen sziklacsoportokat alkotnak, amelyek ritkaságukkal tetszhetnek a szemnek - egészen közel, illetve magukról a sziklákról a terméketlenség és a termékenység kellemes és érdekes ellentéteit nyújtják! Sokkal szebbnek is képzelheti őket az ember, mert a sziklák és az elszórt kövek rendetlen összevisszaságát, amelyben csak itt-ott tenyésznek szomjazni és pusztulni látszó, apró, csökött fák, tetszetős, bájoló, üde tájnak is vélhetné. Olyanok, mint az öregedő, sápadt asszonyarc, amelyet gyémántok és gyöngyök díszítenek. Én azonban a leányok dísztelen, friss ifjúságát szeretem. Ami e tájaknak, szigeteknek hírét-nevét adja, az a nap, amely itt napról napra szabályszerűen, felhőtlenül körbejárja útját, és a fáradt munkás gonddal és fáradsággal nevelt növényeit jótékony sugaraival vonja be, mindent beragyog, mindent megifjít és életre kelt, a kék levegőég, amelyet zavartalanul lehet látni egész éven át, a meleg éjszakák, amelyeket tiszta fényben ragyogtat a csillagok miriádja, az édes szellők, amelyek enyhítik a perzselő hőséget, a mindenfelé csörgedező hűs források és a dolgok barátságos szemlélete, amelyet az ember mindeme jótétemények révén, öntudatlanul törvényévé tesz meg - ez az Archipelagus szigetvilága.
A mazsola, mint ismeretes, vörös és fekete. A vöröst olajjal készítik el - a többit a nap érleli meg egymaga. A fügét utálatos módon összepréselik. Öregasszonyok hajtják végre ezt a műveletet, és közben, munkájuk megkönnyítéséül, szorgalmasan köpködik a tenyerüket.
Hogy a nagy tengereknek áramlásaik vannak, tudtam jól, de hogy az egész Adriai-tengert áramlatok szelik át, nem igazán tudtam elképzelni. Sció felől hevesen tódul a víz Nicária és Pathmos[369] felé, ezért Konstantinápolyból igen kellemes és könynyű Alexandriába utazni. Visszafelé fáradságosabb, különösen azért, mert az áramlatokon kívül a 8 hónapon át fújó tramontana is nehezíti a haladást.
Mivel elhatároztuk, hogy Vourlába és onnan Szmirnába megyünk, félálomban egy görögöt hivattam, akinek az a meste sége, hogy utasokat szállítson öszvéreken. Szmirnáig 30 piasztert kért, Vourláig 13-at. Az utóbbit fogadtuk el, és miután macskák, valamint okádó gyermekek kellemetlen környezetében töltöttük el az éjszakát, másnap kora reggel meghozták ezeket a derék állatokat, és felpakoltunk rájuk. Reggeli után Kurtowich úr megkért, hogy írjak egy Lützow grófnak címzett ajánlólevelet, amelyet a tréfa kedvéért angol nyelven mindjárt ki is állítottam neki. Ennek a boldog kereskedőnek a házában minden a legroszszabbul és legkényelmetlenebbül volt berendezve. Egy falmélyedésben elhelyezett vízcsap volt az egyedüli jó, amit észrevettem.
Hét óra felé indultunk el. Kora reggel sűrű felhők borították az eget, de nemsokára jóra fordult az idő, és kristálytiszta, egészséges levegőt lélegeztünk. Az út többé-kevésbé megműveletlen, zord vidéken halad előre: az egész tájékot kerek kövek és leszakadt sziklák öntik el és szabdalják föl, úgyhogy a legnagyobb buzgalommal és erőfeszítéssel sem lehetne soha használhatóvá tenni. Láttunk néhány szőlőskertet a közelben, óriási munka lehet a megművelésük. A csesmei és környékbeli lakosoknak ez a szőlőművelés az egyetlen bevételi forrásuk, de még ez is elég, hogy aktív legyen a kereskedésük mérlege mifelénk, ugyanis a lakosoknak semmire sincs szükségük, mi viszont nem élhetünk mandula és mazsola nélkül.
4 óra múltán láttunk egy szegényes falut jobbfelé, és jókora idő után egy másikat balfelé. Egy omladozó várkastély is feltűnik, nincs neve és nem is érdemelne, a genuaiak idejéből való lehet. Az út köves és rossz, bizonyos évszakokban, mikor gyakoriak a felhőszakadások, használhatatlan lehet. Lovainkon aligha lehetne végigmenni ezen az úton, mert néha mintha sima sziklafalon kellene fölkaptatni, még gyakrabban pedig szakadékok peremén egyensúlyozunk. Az öszvérek kiválóan alkalmasak az ilyen expedícióra, és nem fáradnak el egy hosszú, meleg napon át tartó út során sem, úgyhogy a végén ugyanolyan biztos lehet benne a hátukon ülő, mint az elején, hogy hegyen-völgyön, árkon-bokron, veszélyek nélkül elviszik őt a céljáig. A török lovaknak is igazságot kell szolgáltatnom ez alkalommal, és azt hiszem, hogy ha sziklamászásról van szó, a világ minden más lován túltesznek. Minden más teljesítmény, így gyorsaság és kitartás dolgában messze az angol telivér lovak mögé sorolom őket. - Hosszú és egyhangú, hét órai lovaglás után végre megpihentünk, és ősöreg olajfák szűkös árnyékában jó étvággyal elfogyasztottuk egy pulyka, valamint a Scióból magunkkal hozott, kitűnő kenyér maradékát. A málhánkat hordozó öszvérek elé közben szentjánoskenyeret szórtunk - azok, amelyek bennünket cipeltek, nem kaptak semmit, és elgondolkozva álldogáltak. A pulykacsontokat Ender odaadta egy előoldalgó, szerencsétlen kutyának, amely vén volt ugyan, de ilyen jó napja még biztos nem volt. - Útunk délutánja gyorsabban eltelt. Óriási sasok lebegtek fölöttünk a levegőégben. Rengeteg foglyot láttunk, és itt-ott törököket, akik a köves talajon szántottak-vetettek. Úgy tűnik, e félsziget lakói kis mennyiségben mindent termesztenek, amire szükségük van. - Mihelyt elhagyja az ember Csesmét, szorosan egy tengeröböl mentén lovagol, és a Mimast a tövétől látja. Hét órányi út után elér egy másik öblöt, amely kis tóhoz hasonlít, és mintha több sziget fogná közre, köztük az angolokról elnevezett. Chandler szerint azért nevezték el az angolokról, mert sok-sok évvel ezelőtt több brit nemzetiségű utast megöltek itt. - Mielőtt Vourlába értünk, átkeltünk egy nyergen, amelyet Nagy Sándor töltéssel kötött össze egy szigettel, és így félsziget jött létre. Chandler több napot töltött itt, hogy meglelje Clasomene és az Agamemnón-féle fürdő romjait. Közvetlenül Vourla előtt jó darabon egy sűrű olajerdőn kell átlovagolni. Sötétben érkeztünk meg, de a törököket még ébren és a kávéházaikban találtuk. Semmilyen ajánlólevelet nem vittünk magunkkal, mert csak rövid ideig szándékoztam Vourlában időzni, ugyanis azt hittem, hogy a helység egészen közel van a tengerhez, vagyis a tengerparton van. Valójában egy magaslaton helyezkedik el, és a kis kikötő jó félórányira van tőle. Öszvéreink fáradtak voltak, a dögök gazdái pedig makacskodtak, nagy komolysággal bizonyosságként állítva, hogy a kikötő két órányira van. Rögvest helyben más öszvéreket találni, hogy éjszaka újabb 8 órás útra vállalkozzunk - ez nem lett volna jó ötlet, tehát az én javaslatomra úgy döntöttünk, hogy itt maradunk. Hol, ez volt az egyetlen kérdés, ekkor előállott egyik hajtónk (mert ezeken az öszvéreken meg sem kell mozdulni, hiszen szó szerint hajtják az embert), és azzal a tervvel rukkolt ki, hogy egy elkísér bennünket egy frankhoz. Elfogadtuk, és egy ideig hegynek föl, hegynek le lovagoltunk a sötétben, míg menetoszlopunk 2 szép nagy ház között meg nem akadt. Türelmesen vártam negyedóráig, míg végre tudatták vele, hogy a házigazda nincs otthon, de elmentek érte. Tovább kellett várnunk. Leszálltam, és bementem a házba, ahol a nők barátságosan fogadtak, és amennyire görög nyelven megértettem, hívtak, hogy csak jöjjünk be lovastul. Így is tettünk, és lerakodtunk az öszvérekről. Közben megjött a házigazda, egy orosz, aki csak görögül tudott. Valahogyan megértettem magam vele, és a mandulából, dióból, szőlőből és gránátalmából való vacsora után, meglehetősen éhesen és szomjasan végre a legtisztább és legtakarosabb házak egyikében szálltunk meg eddigi útunk során. Másnap reggelre újabb öszvéreket rendeltünk 12 piaszterével, és kora reggel jókedvűen folytattuk útunkat e gyönyörű vidék kék égboltja alatt. A ház urát egy kézszorítással, a személyzetet 4 rupiával intéztem el.
Clasomene romjait, amelyek mindössze néhány kőből és néhány törött oszlopból állnak, nem értem rá megnézni, mert Ephesusra és Sardesra[370] kellett tartalékolnom az időt. Néhány órával Vourla előtt jól láttuk a mólót, amelyről Chandler részletesen szól, és a tulajdonképpeni szmirnai öböl partjára értünk. Nehéz leírni ezt az utat, amely a legszebb sétautak egyike, amelyet valaha megtettem. Szmirna kicsinek látszik a tengerparton, és fenségesen emelkednek a hegyek a háttérben.
Épp hogy elmentünk a Két Testvér-hegy mellett, amelyet itt Mamellének neveznek, amikor egy nagyon szép török létesítmény mellett haladtunk el, majd 7 órai lovaglás után, 2 óra tájban megérkeztünk Szmirnába.
Felkeresett Monsieur Bertrand,[371] hogy átadja nekem kedves jó atyám levelét, amelynek szívből megörültem, valamint barátom, Brant,[372] hogy meghívjon ebédre.
Így végződött a kis sciói utazás, és így múlik el lassan minden a világon. Alla cherim![373]
Szmirna, 1818. december 7-én.

Utazás Ephesusba
[1818. december 8.]
A két Brant-testvérrel, James-szel és Richarddal,[374] és két kísérőmmel, Zimmermannal és Gabriellel[375] december 7-én Sediköig[376] mentem. A lovakat ehhez a sétához határozatlan időre, napi 7 piaszterért béreltük Szmirnában. 2 török, hét lovunk 2 tulajdonosa voltak még kísérőink, de közülük csak az egyiket fizettük meg, a másik csak mint lovak tulajdonosa jött velünk. - Sedikö jó két órára van Szmirnától. Sok franknak van itt villája, akik itt töltik a nyár egy részét, mert az imbatto hatása itt nem annyira érezhető, mint Szmirnában magában. Igaz, most ritka élvezetet nyújt, de később nagy bajokkal járhat. Olyankor, amikor pusztít a pestis a közeli városban, a frankok mindaddig házukba zárkóznak a világ elől, amig a dögvész erejét nem veszti. De mivel csaknem évről évre tanúi ennek a csapásnak, megszokták, és fokról fokra merészebbek lesznek. Már soha nem lehet olyan heves a vész, ha naponta akár 200 ember hal is bele, hogy ők ne látogassák egymást. De azért közben megtartanak minden óvatossági rendszabályt. A különös az, hogy mindazokban a falvakban, ahová a frankok pestis idején menekülnek, ilyenkor éppen úgy, mint az egészség időszakaiban, ugyanazért az összegért találhatók emberek, akik bemerészkednek a városba élelmiszerért, és akármit mondanak is a törökök ostobaságáról, az Isten akaratába való együgyű belenyugvásukért én sokkal többre tartom őket, mint a magunkfajtát, aki minden eszközzel ragaszkodik az életéhez, és rettegve néz szembe az alapjában véve nyomorúságos lét végével! - G. Hauchpied holland konzulnak bájos háza van itt. Két órakor indultunk el, miután helyes kis tengerparti lakásomban déjeuner dinatoire-t (nagy reggelit) költöttünk el. Sediköig kellemes sétalovaglás az út, és a Tartali-hegy,[377] amely Szmirna hátterében emelkedik, a maga teljes nagyságában látható innen. Ebből a hegyből egész évben jut jég Szmirnának. - Sediköben jót nevettünk a tudósok félelmén, akik nem mernek kilépni a házból, mert néhány éve egy hiénát és 3 napja egy fiatal tigrist lőttek le itt. Én azonban biztos vagyok benne, hogy egy tigris jobban megijedne egy olyan profeszszortól, aki fekete frakkban közeledik feléje, mint amennyire egy doctor philosophiae-nak oka volna tartania tőle, mert Istenemre mondom, én semmitől sem félek úgy, mint a professzorok karától, mióta megismertem Landschulz urat. Brant azzal mulatott, hogy fésűket és hajkeféket ajándékozott nekik, hogy zavarba hozza őket, mert eddig ők ezeket a holmikat csak a nevükről, nem pedig a használatból ismerték. - Hazafelé menet bájos kis házat láttunk, amely egy töröké volt, akit néhány éve megfosztottak fontos vámszedői állásától, és egy dunai szigetre helyezték át. Elegáns, minden oldalról ablakokkal ellátott épület. Egy kis patak, amelynek vizét ügyes vízvezetéken juttatják oda, felüdíti a kis udvart, amelyre narancsfák vetnek árnyékot. A hárem hozzá van építve. Egy ilyen kis villa roppant kedves, és nem kerülhet sokba, mert fából van és kicsiny, nálunk még olcsóbb lenne, mert nekünk csak egy feleségünk van, vagy egy sem.

Folytatás