Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

[1818. december 9.]
December 9-én szép időben 2 társammal és a 2 Branttal egy nyugtalan szürkén, minden málha nélkül Sedikőbe. Zimmermann és Gabriel a legszemesebb kísérők. Hajnali 3 órakor indulás Ephesusba.[378]
7 órakor Devely kő[379] faluba. A török erőlteti a menetet. [olvashatatlan helyiség] inkább lejtőn, benőtt hegyoldal egy ciszterna mellett, félúton a hegyek között, ahol egykor valószínűleg tó volt.
Mellette van Balamut Kassö.[380]
Csúszós, köves hegyi utak. - Kígyózó tevék. Alaman[381] - Cave - 11.30-kor érkeztünk és megreggeliztünk. A lovam egész oda volt, de jól bírta.
Rossz utakon és szorosokon megyünk másfél órát, a romok előtt ér ki az ember a hegyek közül, és végiglát az egész síkságon Ajalukig,[382] amely kelet felé hegyeknek támaszkodik. Samos világoskéken emelkedik ki a tengerből. Az egykori Ephesusi-öböl sekély mocsár, amelyen egy gyalogösvény visz végig. Nyáron jóformán lovagolni lehet a Carysus[383] folyó medrében
- ebben az évszakban egészen közel a tengerhez sok forrás, tevék, rengeteg. Azt hiszem, látni Nikáriát[384] is.
Coryssus[385] hegy, mint egy szivacs a padlón, amely nincs felmosva.
A Prion-hegy[386] a centrum, meg van hasadva - nincs semmi a közepén. - Szent Pál sírja[387] a másik hegyen, és sok vízvezeték. Mocsár - egészségtelen, pestis. Félelem.
A török nem várt. Éjszakai szállás egy pocsék kávézóban.
A szájhősöket kihoztam a sodrukból.
Reggel megnéztük Ephesust.
Ajaluk egész közel a 14 [olvashatatlan szó] Sok mecset, egy nagy egy görög templomból, amelyben több oszlop, balra egy kis fülkében [olvashatatlan szó] La porte de la persecution (az üldözés kapuja) egy domborművel, amelynek egyik [olvashatatlan szó] ellopták. - Otthon.

Utazás Szmirnából Athénbe
[1818. december 25.]
Ramsden kapitánnyal, a 18 ágyús Scouts[388] brig parancsnokával Szmirnában, Brant úr házában ismerkedtem meg. Mikor ezt a nemes úrhoz hasonló tisztet először láttam, nem gondoltam, hogy ő fog engem Athénbe szállítani, még kevésbé, hogy ő lesz az okozója annak, hogy mindkét tudós társamtól elválok. - Szmirnában két héttel tovább akartam még maradni, részben, hogy lássam Sardest, részben hogy folytathassam megkezdett vasas fürdőimet. Mister Brant, akik Máltában akarta kitölteni a vesztegzárt, és biztos volt benne, hogy régi iskolatársa, Ramsden kapitány elszállítja oda, rábeszélésével rendkívülien megkedveltette velem azt a gondolatot, hogy egyedül Zimmermann társaságában merészkedjem a brigre. Megromlott egészségem, és ingerült idegeim kellő mentségemül szolgáltak volna, hogy megváljak útitársaimtól, annál inkább, mert a parancsnok 2 személynél többet nem tudott elhelyezni, és az én jelenlétem azon a hajón, amelyet a hátramaradottak később majd igénybe vehenének, semmiféle veszélytől nem oltalmazná meg őket. Ez bizonyos, valamint az is, hogy tartoztam magamnak és egészségemnek azzal, hogy megragadjam az első adandó alkalmat a Kis-ázsiából Görögországba való átszállíttatásomra. Egy angol hadihajónál kényelmesebb alkalmatosságot nem is találhattam volna, ez pedig, lám, szolgálatomra kínálkozott! Én mégis visszautasítottam, mert tudtam, hogy Landschulz és Ender nélkülem elveszettnek fogja érezni magát.[389] Nagyobb áldozatot már nem is hozhattam volna! Egy tudóstól és egy festőtől azonban nem lehet köszönetet elvárni. Ramsden még soha nem látta Athént, és el volt szánva rá, hogy egy pillanatra elkíséri oda barátját és iskolatársát, Brantot, és azután folytatja útját Máltába. December 18-ára volt kitűzve az indulás. Nem mindjárt végleg el, de a kikötőből félig-meddig mégis ki - Vourláig vagy Foglieriig,[390] és onnan aztán neki a nyílt víznek. Olyan helyen, mint Szmirna, könnyen szerez az ember ismeretségeket, és nemigen tudom elképzelni, hogy ha találkozik itt két utazó, hamarosan ne ismerkednének meg jól egymással, és ne maradnának a jövőben barátok. Én így jártam Ramsdennel és Grivelle-lel,[391] és végül, álmatlan éjszakáimat kivéve, már egy pillanatig sem tudtam meglenni nélkülük. - 18-án tehát reggeli adatott a Scouts fedélzetén, hogy lehetőleg még az utolsó pillanatban is együtt legyünk. Rendeltem egy török vitorlás csónakot, hogy Ramsdent elkísérhessem a régi török erődig, amely a kikötő védelmére szolgálhatna, és onnan aztán visszavitorlázzam. A lakmározás közben sokat ittunk, és a jó Cap Madeira olyan hangulatba hozta a nemzeteket, amelyben nem szívesen válik meg az ember a másiktól. Ismét szóba került, hogy utazzam el velük, holott ezt az ajánlatot a két tudor miatt már többször elhárítottam. Én viszont még egyszer el akartam menni Bunarbad,[392] Homér barlangját és Tantalus kicsiny tavát megnézni, és ezt a kirándulást a 2 hajóskapitány társaságában akartam megtenni, mivel a 2 tudósom társasága egyáltalán nincs ínyemre. Rávettem tehát a brit parancsnokot, hogy maradjon még egy napig, egyébként szélcsend volt, de a kabinban ezt nem tudtam. E kitüntetés és kegy fejében, mert hiszen kivihetetlennek tartottam, hogy az ember csak úgy megállítson egy hadihajót, mint egy szekeret, felajánlottam neki, hogy vele tartok Athénba, ha marad még egy napig. Úgysem tudott volna elindulni, mert mint mondtam, nem volt semmi szél, és a szükségből erényt csinálva némi baráti kacérkodással horgonyt vettetett. Mister Brant, akinek barátsága feledhetetlen számomra, elégedetten nyugtázta, hogy útitársuk leszek, a legkellemesebb módon úgy adva kifejezést ennek, hogy nyomban partra szállt és intézkedett, hogy az Egyesült Nemzetek[393] számára nagy ebédet adjon. Közben a brig végleges távozását az öbölből 21-re tűzték ki, mert nagyjából ennyi időre volt szükség a menetkész állapothoz, közbeesett tudniillik egy vasárnap is, amikor az angolok, a rendkívüli szükség eseteitől eltekintve, nem szoktak semmi nehéz munkát végezni. Elintéztem minden dolgomat, és 21-én lóháton mentem az vourlai kikötőbe. Egy lóért 20 piasztert fizettem. Ezt az ügyletet Brant, a dandy rendezte el. Az vourlai kikötőben sok hajó van, néhány ház és egy egészen kicsiny mecset. Azt hiszem, itt sosem ütközik nehézségbe, hogy sakolevit találjon az ember, amellyel a szigetekre és az öböl túlsó partjára hajózhat. A brig egy kúttal szemben volt, egy kis öbölben a kikötő mögött. Erős szél fújt, és tiszta volt a lég. Ügetésben haladtunk, és 5 óra alatt helyben voltunk. A két görög, akiket a briggel szemközt találtunk, semmiáron nem akartak a csónakjukkal kivinni a hajóhoz. Heves szél fújt, és óvatosak ezek az emberek. Vártunk, nemsokára észrevettük, hogy leeresztettük egy csónakot a hadihajóról, és 6 angol matróz szállt bele, hogy értünk jöjjenek. Én voltam a kormányos, 2 kis kötéllel a kormányrúdhoz kötve, mi is meg a málháink is csuromvizesek lettek. - A fedélzeten Ramsden a boudoirjában várt rám, egyszerű, egészséges ebédet ettünk, és jó vizet ittunk hozzá, mert van szűrőberendezésük
a hajón. Angol marhasült és füstölthering londoni kétszersülttel a legjobb, amit hajón kaphatni. Mister Gower, első hadnagy átadta nekem a kabinját, és ő a gunroomban[394] (ágyútér) feküdt le éjszakára egy függőágyba. Olyan keskeny volt az ágyam, hogy egész éjjel egyensúlyoznom kellett a hátamon. Másnap reggel, 22-én a szél egy pillanatra lecsendesedett, és akkor felszedtük a horgonyt. Veszélyes volt, mert a szél egyenesen a part felé sodorta a hajót. Keményen dolgozott a legénység, és 6 kanyarodással a Karabornu[395] csúcsához értünk. E szakaszon jól láthattam Clazomene fekvését, a gátat, amelyet Nagy Sándor csináltatott, hogy a szigetet, amelyre a város épült, a szárazfölddel védelmezze. A szél kedvező volt, de olyan erős, hogy a felső fedélzeten, amellyel békeidőben a kormányrúd fedezése végett, and to make it comfortable (és hogy kényelmesebb legyen) a brigek el vannak látva, nem tudtam megállni a lábamon. Az összes manővert precízen hajtották végre - et il n'y a absolument rien a comparez a l'habilité des anglais quand ils sont dans leurs sabords! (és hasonlítani sem lehet semmit az angolok ügyességéhez, ha elemükben vannak!) 6-szor kiáltották ki a helms álee-t.[396] A tenger háborgott, a hullámok gyakran fölcsaptak a hajóra, amely erősen himbálózott, és rosszul éreztem magam. Mytilene[397] sziklás szigetéhez egészen közel hajóztunk el: sötét volt, mikor elhagytuk a Spalmadore-szigeteket. Egyre hevesebb lett a szél, sötétebb az éjszaka. Nem volt elég helyünk, hogy az egész hosszú éjszakán át akkora utat megtegyünk, amekkorát vitorlákkal megtehettünk volna, ezért kifeszítették az összes vitorlát, és 7-8 mérföldet tettünk meg egy óra alatt. Hosszú volt az éjszaka, és én nagyon beteg. Reggel felé kitántorogtam a felső fedélzetre, és ott láttuk közel magunk előtt Tine, Andri és Kea[398] szigeteit - nemsokára elhagytuk a Cap d'Orót, és 1 óra körül horgonyt vetettünk Mandri kikötőjében - nem messze a Cap Colonnától,[399] Makro-Nisi szigetével szemközt. A legközelebb eső helység e kikötőhöz Keratea - 2 órányira van: ide küldtük el szolgáinkat, hogy másnap kora reggelre lovakat hozzanak, amelyeken Athénba lovagolhatunk. A brigen töltött harmadik napom gyorsan telt el, és elég egy fél óra, hogy az ember elfelejtse, mi mindent állott ki a tengeren, és máris új utazásra induljon. Sintat doktor és Barker[400] Titus-Livius-fordítása gyorsan múlatta időnket. Fel kellett olvasnom belőle. - A kis Ipsera[401] szigetét, amely mellett este 11 óra körül haladhattunk el, sajnos, nem láttam. Ez és Hydrauoz[402] a két legnevezetesebb sziget az Archipelagus kereskedelmi útvonalán. Az előbbinek állítólag 70, az utóbbinak 300 nagy kereskedelmi hajója van. Több hydrai hajó már az Egyesült Államokban is járt; hajóikat kiváló felépítésűnek tartják.- Az angol brigen az ágyútalpakat sokkal jobbnak tartottam, mint más hadihajókon, amelyeket eddig láttam, mert belülről lehet őket tölteni. A kerekes kormányrúd is sokkal jobb, és a kerek patentüvegek a fedélzeten nagy mértékben hozzájárulnak a kényelemhez.
A vasból való francia brigen, amelyet Szmirnában láttam, vasba foglalt iránytűt láttam, nagyszerű találmány. A dupla homokóra gyermekjáték - az iránytű megvilágítása elsőrangú.
Szmirnában egy francia hadihajóról kényelmesen át lehetett menni egy angolra. Micsoda különség e két nemzet között! A franciáknak ugyanolyan kevés esélyük van tengeren az angolokkal szemben, mint nekünk szárazföldön az oroszokkal szemben. Ezen a téren ne legyenek illúziói senkinek!
December 24-én távoztunk a Scouts fedélzetéről, miután Vourla és Porto Mandri között 26 óra alatt tettük meg az utat. 4 lovat hoztak és 5 öszvért - mind hitvány, éhes állat volt. Kerateában 2 óra hosszat maradtunk, hogy felfrissítsük a kimerült állatokat. A falu nyomorúságos, elnyomott görögök lakják.
Athénig egy állatért 15 piasztert fizettünk, Porto Mandritől Athénig lépésben 12 órásra becsülik a távolságot. Mi kicsit gyorsabban haladtunk, miután poggyászunk többször leesett, öszvéreink nekivadulva eliramodtak, és egyikük Monsieur Antoniót, egyik szolgánkat levetette hátáról, és 20 lépésen át vonszolta maga után. Jónéhány zúzódással úszta csak meg, és bár ijesztő volt az eset, ugyanúgy nevetséges is; mikor szerencsésen elmúlt, jót nevettem rajta. - Havazott, és cudar hideg volt. A síkságon olajligetek közt kanyargó út legnagyobb részét gyalog tettük meg - az úttól jobbra láttuk Marcopolót,[403] és még előbb Doglana török falut egy chiflikkel.[404] Este 11 óra volt, amikor messziről megpillantottam az Acropolist. Kis idő múlva Athén kapujához értünk. Ez a város fallal van körülvéve és éjszakára az összes kaput bezárják, és azokat kettőzött őrség őrzi. Nem akartak beereszteni bennünket - gorombáskodásunkra és a kapu erős zörgetésére a török urak végre észhez tértek, és beengedtek bennünket. Sötét utcákon és bazárokon át érkeztünk meg Logatheti angol konzul házához. Éjszakára nála maradtunk.
December 25-én a görögök régi fővárosában ébredtem.[405]

[1818. december 31-én kelt levele apjához]
Micsoda szépséges városban élek én most, micsoda jó levegő, micsoda pompás nyugalom és békesség. Nagyon jól érzem magam itt, és görögországi tartózkodásomat meg fogom hosszabbítani, amennyire csak lehet. Aki volt egyszer Konstantinápolyban, az bizonyára nem fog többé visszakívánkozni oda. Athén viszont olyan hely, ahol az ember szívesen maradna egész életére. - Jól szórakozom, életmódom különben nagyon egyszerű, egész délelőtt jövök-megyek, és az estéket otthon töltöm. - Egyetlen ismerősöm sincs itt, Landschulz és Ender még nem érkeztek meg. A szél valószínűleg kisodorta őket egy szigetre. Mihelyt megjönnek, elutazom Thermopylébe és Negropontba,[406] ahol körülbelül két hétig szándékozom maradni. Feltűnő a különbség az itteni és a szmirnai éghajlat között, itt a tél a maga teljes szigorával mutatkozik, és az összes hegyet hó borítja. Ami a görögöktől még megmaradt Athénban, az nem figyelmünkre, hanem csodálatunkra érdemes: én, aki a műalkotások profán szemlélője vagyok, mindannyiszor megrendülök, valahányszor a hajdani műveltség és tökéletesedés újabb tárgyait van szerencsém láthatni. Nem is képzeltem, hogy ez ilyen. Több, mint 2000 év múltán ilyen maradványok! És milyen kicsinyek még ezek a templomok, ezek az épületek is, bár a maguk nemében utánozhatatlanok, ha a helyükről kitekint az ember a tengerre, a szépséges, kéklő hullámokra. Milyen parányinak, milyen dőrének érzi magát ilyenkor az ember!...

[1819. január 4.]
1819. január 4-én Robert Wilson[407] doktorral elindultam Athénból, hogy felkeressük Thermopylét.[408] 2 szolgánk volt, Veli pasa egy tatárja Lárissából,[409] aki hazautazni készült, egy tolmács, Demetrius,[410] és 2 málháslovunk a 2 ágyunk és más felszerelésünk számára. Mivel 8 lóhoz mindig 2 chirugi kell, összesen 10-re volt szükségünk, és csak nagy nehézségek árán, Gropius[411] úr közbenjárására sikerült 10 postalovat kapnunk utazásunkhoz. 60 piaszternyi összeget előre letettünk, és a hely, ahová e lovaknak el kellett vinni bennünket, Negropont,[412] lépésben számolva jó 14 órányira volt. Mehmed Ali, a fiatal, csupasz képű, sárga tatár vállalni akarta, hogy fizet minden útiköltséget, amely a lovakkal jár, minden egyéb kiadást szállásért és élelemért, és hogy Negroponton át Zeitunba,[413] onnan Thébán[414] át Athénba visz bennünket 1000 piaszterért. Fáradozásaiért 200 piasztert kért még külön. Sokallottuk ezt az összeget, és mivel egy olyan utazás, amelyre egy tatár úgyszólván saját üzleti nyeresége végett vállalkozik, elválaszthatatlanul együttjár a szegény görögök nyomorúságával és átkaival, nem tudtuk rászánni magunkat, hogy beleegyezzünk ebbe, holott ez lett volna a legkényelmesebb és legkellemesebb megoldás, és kitartottunk amellett, hogy mi állunk minden kiadást, ő pedig azért megkapja a maga 200 piaszterét. Több utazó, aki a tatárra bízott minden kiadást, azt bizonygatta, hogy soha jobban nem szolgálták ki őket lovak, szállás és élelem dolgában, mint amikor előzetesen megalkudott a tatárral, máskor mégis inkább megküzdenének minden fáradsággal és nélkülözéssel, mint hogy akárcsak a legkisebb utazásra is újból a fenti módon vállalkozzanak: mert felháborító az a mód, ahogy egy ilyen török e vidék szerencsétlen lakóival bánni szokott, és nem lehet az ember olyan könnyelmű és fiatal, hogy nyugodtan és érzéketlenül nézze az emberi nem ilyen lábbal tiprását. Reggel 10 órakor, miután kellően kimérgelődtük magunkat a lovak miatt, mert sokáig kellett várni rájuk, végre kedvező kilátások mellett és tűrhető időben elindultunk Athénból. Tolmácsunkat, Demetrius urat, aki 3 fiát, Alcibiadest, Themistoklest és Periclest Moszkvában nevelteti, és ezalatt Athénban mindenestül az iszákosságnak adja át magát, 6 piaszterért, napi egy dollárért fogadtuk fel erre az útra.
Jó lovakat kaptunk, és miután poggyászunk párszor leesett a málháslovakról, mely közjáték nélkül a legkisebb kirándulás sem zajlik le, és végre sikerült szilárdan és feszesen rögzíteni, Mehmed Ali olyan vágtába kezdett, amelyet jó train de chasse-hoz (vadásztempó) lehetett volna hasonlítani, ha a kis török lovak olyan nagyokat tudtak volna ugrani vágtázás közben, mint az igazi angol vadászlovak szoktak. - Az idő nedvesre fordult, és miután olyan kemény vágtában, ahogy a francia lovasság szokott haladni, átkeltünk a Parnis[415] nevű sziklás hegyen vagy inkább dombon, elkezdett cudarul havazni. Ostoroztuk és a török kengyelvasakkal alaposan szorongattuk a lovakat. Gyorsan haladtunk, és olyan jelesnek, olyan remeknek bizonyultak a kis lovak, amelyeket megültünk, hogy én egyfajta örömet leltem legalább abban, hogy hajszolhatom őket a sima sziklákon és lejtőkön, és élvezhetem, hogy nyaktörő utakon szinte veszélytelenül siklok előre, mert olyan biztosan álltak a lábukon ezek a lovak, és különösen az enyém, hogy arra még nem láttam példát eddig. Azt mondják, hogy ilyen erőfeszítésre, különösen az olyan meredek és sima sziklákon való biztonságos fel-le vágtatásra, ahol különben csak zergék és kecskék mászkálnak, a rövid lábú kis ír lovak a legalkalmasabbak; ezt azonban az írek mondják, ezért nem hiszem igazán, mert a hazáját és bármit, ami ottani és ott történik, minden ép érzékű ember, márpedig az angolok ilyenek, más színben, nagyító és szépítő üvegen át látja. Mehmed útikalauzi módszere nem tetszett igazán, mert hol lépésben haladt, hol erőltetett vágtában, nem ismerte az egyenletes léptetés vagy ügetés módját, márpedig nagy utat lóháton sebesen és gyorsan megtenni csakis úgy lehet, ha az ember mindvégig egyforma, kitartó tempóban halad. A tatárok azonban nem sokat törődnek azzal, hogy a postamester lovai sokáig élnek-e vagy hamar kidőlnek, mert azok rendszerint az ő ellenségeik. Némely tatárok állítólag készakarva hajszolják halálra a postalovakat, vagy akár kivárják azt a pillanatot, amikor a lovak vizelés közben kinyújtóznak, és akkor olyan kemény csapást mérnek a nyeregre, hogy megroppan vagy kificamodik a ló gerince.
Itteni lovainkat sokkal jobbnak tartom, mint a magyar lovakat, és azt hiszem, hogy a könnyű lovasság ilyen lovakkal, bár nem elég nagy termetűek, igen jól el volna látva, mert hozzáértő emberek kezében és megfelelő abrakolással akár másfélszer is többre lennének képesek. - Ezeket itt 24 óránként általában csak egyszer etetik és itatják, és olyankor is a leghitványabb módon. A bécsi fiákkeres sokkal jobban bánik a lovaival, mint a török a postalovakkal. A legtöbb lovat poroszkálásra idomítják.
Vad mézgafák és más örökzöldek között haladva, amelyek csinosan elütöttek a hóborította hegyek fehérjétől, ˝ 5-kor megérkeztünk Kako Salesibe.[416] Ezt az utat tehát 6 és fél óra alatt tettük meg. A málhánk elmaradt. Esni kezdett. A falu 40 apró, nyomorúságos házból áll, és kizárólag görögök lakják. Mihelyt észrevették a lakók, akiknek nyomorúságos külseje szánalmat keltett bennem, hogy egy tatár közeledik feléjük, egyelőre kunyhóikba bújtak, úgyhogy a falu üresen és elhagyatottan fogadott bennünket. Azt hihette volna az ember, hogy a pestis kipusztított mindenkit. A tatárt ez a fejlemény a legkevésbé sem hozta zavarba, mert valahányszor ők közelednek, ez a menekülés mindig megismétlődik, úgyhogy már megszokták, és nyugodtan és felkészülten éri őket, mint ahogy a tigris tudja előre, hogy szét fog ugrani a nyáj, ha lecsapni készül rá. - Nagy flegmával és derűs nyugalommal közeledtünk a legszebb falubeli ház felé, és halkan, illedelmesen kopogtatva az ajtaján, törökül szólva, többször is bebocsáttatást kértünk. Mikor azonban nem jött semmi válasz a lakásból, és odabenn halálos csend honolt, Mehmed más kísérlettel próbálta szólásra bírni a ház urát és asszonyát. Be akarta törni az ajtót, mire nyomban felhangzott 3-4 siralmas női hang, és megnyílt előttünk a lakás. A frankok láttán kicsit megnyugodtak ezek a szegény emberek, mert azok ilyenkor meg szokták akadályozni a törököket abban, hogy bántalmazzák őket, ami különben igen gyakran megtörténik, és semmiféle bíró soha nem nyomoz utána. Miután beszereztünk néhány csirkét, tojást és tejet, a nedves idő sem tartott vissza, hogy megmásszunk egy dombot, amely balra helyezkedik el a helységtől, és a Parnesszal, valamint a Cytheron-hegylánccal[417] van összeköttetésben. Festőinek látszott a vidék, de ugyanakkor egy pusztuló, boldogtalan ország képét mutatta - és még inkább erre a benyomásra hangolta az ember a helyzet, amelyben volt. Télen, rossz időben, egy nyomorúságos házban, minden kényelem nélkül, magára és saját gondolataira hagyatva lenni, melyek számomra oly ritkán vigasztalók. - Tanagra[418] városa valahol itt volt a környéken, de semmi nyoma nem maradt. Lassanként, darabonként megérkezett a málhánk is. Embereinknek rossz lovaik voltak, felbuktak, és mindenféle bajok érték őket. Felállítottuk ágyainkat, nagy tüzet raktunk a ház közepén, és híjával lévén mindannak, amit kértünk, azt a csirkét ettük meg, amelyet magunkkal hoztunk. - Wilson ki akarta dobni a családot saját házából, én azonban ezt nem engedtem, és végre nyugovóra tértünk, miután 9 óráig olvastunk és társalogtunk. Több férfi, nő és félmeztelen gyermek, valamint számos macska, néhány tehén és szamár és 4 birka társaságában aludtunk.
Mindenki a tűz köré gyűlt, és észrevettem, hogyan sóvárog minden állat a fényre. Nevetnünk kellett, amikor az olajfák alatt felnőtt süldő házbeli legények egyike, látván, hogy a könyveinkbe mélyedünk, fennhangon olvasni kezdte maga is az újgörög Bibliát: a fonó család áhítattal és komolyan hallgatta a legény felolvasását.
A helybelieknek van néhány olajfájuk, némi földjük és sok gubacsuk.

[1819. január 5.]
5-én 4 óra alatt Negropontba értünk. Éjszaka a chirugik se szó, se beszéd eladták az árpát, amelyet egy málháslovon magukkal hoztak, úgyhogy abban az élvezetben lehetett részünk, hogy holtra fáradt lovainkat a következő állomásig hajszolhattuk; Athén és Negropont között ugyanis nincs több postaállomás. Eleinte lépésben haladtunk, egy félóra elteltével azonban sebes vágtába kezdtünk - mégpedig olyan kitartóan, hogy nem győztem ámulni, milyen jó lovaink vannak, hogy ilyen bánásmód mellett is milyen sokat bírnak - de nemsokára elfáradtak, és az út egy szakaszát gyalog kellett megtennem, ami ebben az esőben és a köpenyemben pocsék egy dolog volt. - Átmentünk Dramisi és Vathi falván,[419] amelyek olyasfélék, mint Salesi - akár meg is lehetett volna szállni egészen jól. Euboea, most Negropont szigete[420] gyönyörű magas hegyeivel tűnik fel, és Negropont maga, amelyet egy pillanatra épp megvilágított a napsütés, a sziget kiszögellésében fekszik, és messziről szép nagy városnak látszik. Toronyiránt közel is van Vathihoz, de Vathiból balfelé meg kell kerülni egy sziklabércekkel szegélyezett öblöt. Ezeken a sziklákon csúszkál az ember körülbelül egy óra hosszat, míg végre ellovagol Kara Baba (fekete orr)[421] ostobán elhelyezett, fehérre mázolt, felmagasodó erődje mellett, és 2 felvonható hídon, amelyek a lehető legügyetlenebbek, és összekötik Negropont szigetét a szárazfölddel, a legszörnyűbb hegyek egyikére ér. - Sokáig bolyongtunk, amíg megtaláltuk Basilico úrnak,[422] Gropius úr dragománjának és cimborájának a házát. Itt szálltunk meg, és felséges tejet, az első tehéntejet az idén és friss mézet kaptunk. - Hamarosan megjött a málhánk, és amennyire rongyos ruháimból telt, díszbe öltöztem, hogy felkeressem a negroponti pasát. Azért kellett elmennem hozzá, hogy utasítást kapjak a postalovakra nézve, mert fermánom sem erről a környékről, sem a Moreáról[423] nem tesz említést, és Konstantinápolyban a tatárok agájától[424] nem kaptam utasítást a postalovakra nézve. De a főoka annak, hogy ismét rászántam magam ilyen kiadásra és vesződségre, az volt, hogy kiszabadítsak 3 görögöt a börtönéből, amelybe az athéni vajda ártatlanul vetette őket. Mister Wilson, aki színét se akarta látni a pasának, és sokallotta a költséget ilyen mellékes mulatságra, kérésemre elállt ettől az ügylettől, de Ibrahim pasához mégis elkísért. - A szokásos ceremónia. Basilico úr 300 piasztert osztott szét, amelyből szerintem 150-et megtartott magának, mert nála nagyobb bűnös Isten ege alatt nem létezik. - A 3 görög egy odúban sínylődik, amelynek ajtaja arra az udvarra nyílik, amelyen át kellett mennünk. Roppant siralmas helyzetben találtuk őket, küllemük és viselkedésük olyan megtörtnek, olyan lesújtottnak látszott, hogy szánalom ébredt bennem irántuk. - Önérzetes embert nem lehet így megalázni, ez a sápadtság, ezek a mély árkok az arcon csakis hosszú éveken át tartó, mély elnyomatásnak lehetnek a következményei, s annak a gyalázatos érzületnek a jele, hogy valaki hagyja magát így eltiporni. E hamis alázatossággal és csüggedt lélekkel megvert jó embereknek arcukra voltak írva mindazok a gyalázatos érzések, amelyek Istentől eleve rabszolgának rendelték őket, és ha megszokhatná valaki, hogy ilyen alantas szempontból ítélje meg az embereket, azt hiszem, a görögöket általában nyugodtan láthatná olyannak, mint akiket akár lassú tűzön megsütni is lehet, mert híjával vannak szinte minden férfias tulajdonságnak, kivéve a nemzőképességet, és ezért kihalni ez a nép nem is fog soha.

Néha mentegetem magamban a törököket, mikor kegyetlenül bánnak a görögökkel, de ha meggondolom, hogy ők maguk az okai annak, hogy ilyen lett ez a nép, és hogy ők nevelték fokról fokra ilyen hitvány szolganéppé, akkor azt kívánom, bárcsak nyújtana segédkezet emez elnyomottaknak valamely hatalom, bárminő legyen is az, hogy lerázhassák magukról ezt az ártalmas igát. - A pasa megígérte nekem, hogy 4 nap múlva szabadon engedi őket. Korábban janicsár aga[425] volt, és a legszebb törökök egyike, akit valaha láttam. Negroponti posztja lefokozás. A Nagyúr kedveli őt, a konstantinápolyi pretoriánusok[426] nem akarták. Hogy megnyerjem, azt mondtam neki, hogy mindenki olyan jóságosnak tartja. "Egyedül Isten tudja, csakugyan jó vagyok-e", válaszolta.
Fáradtan értem haza, emberei egészen addig követtek, hogy megkapják a baksist: ez már több volt a soknál, nem akartam adni, de nem tágítottak, amig nem fizettem, hogy megszabaduljak tőlük.

[1819. január 6.]
6-án még egyszer hivatott a pasa, hogy kettesben, tanúk nélkül politizáljon velem. Olyannak ismertem meg, mint az összes többi törököt, akinek van sütnivalója, de a dolgok állásáról, a jelen európai viszonyokról olyan keveset tudnak, hogy nagyjából olyasféle helyzetben vannak, amelyben Julius Caesar[427] vagy más kiváló hadvezér lenne, ha egy lőfegyverekkel és ágyúkkal felszerelt hadsereget kellene legyőznie. Mind egy Bécsben tartandó kongresszustól félnek, ahol csak és kizárólag Törökországról lesz szó. Egy kaleidoszkóppal ajándékoztam meg - a háreme számára. Tisztelettel bocsátott el, ez a látogatás nem kívánt borravalót. Evetria,[428] amelynek most Paleo Castro a neve, mint minden más névtelen romnak, 4-5 órányira van ide. Postalovak arra nem járnak soha. Ahhoz már késő van, hogy fölhajtsak néhányat, és talán nem is akadna egy sem, mert a görögöknek ünnepnapjuk van. Tervünk az volt, hogy Scripun és Palantán[429] át egyenesen Thermopyléig és onnan Zeitunig[430] megyünk, majd onnan a pharsalai csatamezőn[431] át Larissaba,[432] aztán vissza Zeitunon, Lévadián, Thébán, Plateáin[433] át Athénba. Nincs unalmasabb, mint télen, hitvány lovakkal kétszer megtenni ugyanazt az utat. Egyenest Scripuba és aztán Zeitunba nem járnak postalovak, és ha mindenáron ezt az útvonalat akarnánk választani, lovakat kellene bérelni Negropontban, ez azonban annyi nehézséggel járna, hogy szinte lehetetlennek tarthatjuk. Úgy kellett tehát döntenünk, hogy maradunk a postaúton, és az Thébába visz, 6 órai távolságra. Mehmed időközben leitta magát, és nem akart tovább jönni velünk, viselkedésének igazi okát sohasem tudtam meg, és elintéztem 10 piaszterrel. Másvalakit fogadtunk fel helyette, Musztafa volt a neve, aki a későbbiekben derék, becsületes embernek bizonyult, de ugyanakkor hitvány tatárnak, és az egész úton semmi hasznát nem vettük, csak kellemetlenséget okozott, és a 200 piaszter, amit adtunk neki, teljesen haszontalan kiadás volt. Mielőtt tehát lovakat találtunk a thébai útra, és szétosztottuk az összes borravalót, Basilico úr, emez aljas gazember utasításai szerint, beesteledett, és 5 óra lehetett, mikor végre kiléptünk a városkapun. Negropont jelentékeny hely, és egy 3 lófarkas pasa székvárosa. Székhelye egyben a negroponti pasaliknak, amelyhez más jelentékeny helyeken kívül Athén, Théba, Livadia és Salona[434] is tartozik. Az athéni konzulok minden kereskedelmi és egyéb ügyletet Negropontban intéznek. Kereskedelmi központnak mindamellett nem tekinthető ez a város, mert a sziget és a szárazföld között a tenger nagy hajókkal nem járható. Különös, hogy a tenger két szárazföld közé szorulva is megtartja az árapályt, mellesleg egy észak-déli áramlat is megfigyelhető, mint az egész Archipelagusban. Castro volában, Kumi[435] közelében, Negroponttól[436] 16 órányira egy jesmi nevű puha zöld követ bányásznak. Kávéscsészéket készítenek belőle, és pipacsutorák alsó részét. Csinos, és nem kerül sokba.

Théba felé menet ellovagol az ember Kara Baba közelében, majd miután átkelt egy eléggé kellemetlen sziklás hegyen, egy síkságra ér. Lassanként kiderült az ég, és útunk utolsó szakaszát sebes vágtában, gyönyörű holdfényben tettük meg. A lovak tűrhetők voltak, a tájat és az utat mindvégig vastag hó borította. Jól szórakoztunk azon, hogy a chirugijaink egyike milyen mókás fütyöléssel nógatta a lovainkat. Nicolachy Antonado[437] házában szálltunk meg. Egyik csizmám, a lábammal együtt, odafagyott a kengyelvashoz. - Téli holdvilágnál különösen fest Théba, egy pillanatig úgy éreztem, mintha egy régi német városban, például Nürnbergben lennék. Nicolachy, akiről Mister Holland[438] nem éppen előnyösen emlékezik meg, azzal az átkozott nyájas képpel, amelyet ezek a déliek mind fel szoktak ölteni beszéd közben, igen tiszta, takaros szobát adott nekünk. Sajnos nincs benne kandalló, ami eléggé érzékenyen érintett, mert a hőmérő több fokkal fagypont alatt állott, és a szoba ablakai és ajtói olyan rosszul záródtak, hogy Mister Wilson megkért, adjak neki táncórát, hogy megmelegedjünk. Néhány darab szenet felizzítottak egy parázstartóban. Szűkös vacsora és jéghideg olvasás után végre ágyba bújtunk. - Hogy mit érez az ember, ha ilyen klasszikus nevű helyekről olvas vagy elmélkedik, el lehet képzelni. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy e tájak bejárásának nehézségei oly nagyok, a nélkülözések oly túlzottak, és az el nem fojtható bosszúság amiatt, hogy lépten-nyomon akadályokba ütközik az ember, oly tekintélyes, hogy a pillanatnyi élvezet számára alig marad valami. - De ha egyszer minden megvan megint, ami a kényelmes és tűrhető élethez kell, sokért nem adná az ember annak az emlékét, hogy ott járt, ahol járt, és százszoros élvezettel és érdeklődéssel olvassa el mindazt, amit leírt róla.

[1819. január 7.]
7-én kora reggel Lebedeába[439] akartunk menni, de miután kora reggel felkeltünk, megreggeliztünk és összegöngyöltük ágyainkat, megjött Musztafa azzal a hírrel, hogy nem mehetünk, mert nincsenek lovak. NB. 120 van az állomáson. A vajda vadászni ment, fermánunk nem volt rendben, Ibrahim pasa bujurdiját[440] a vajdához menesztettük - udvariaskodás, pénz, jó ötletek, pimaszság, fenyegetőzés, minden megpróbáltatott, hogy lovakat kapjunk - a postamester rideg és közönyös maradt, miközben engem majd elvitt az ördög; lovakat csak nem kaptunk, a főnök alkonyatig a nyulakat hajkurászta odakinn a mezőn, bennünk felforrt az epe, és - maradtunk.
Nagy sétát tettünk, és Holland doktor útleírásával a kezünkben megnéztük a Dirke- és az Ismene-forrást.[441] Mindazt, amit Mister Holland, akit 4 éve személyesen is megismertem Nápolyban, e helyről mond, oly jónak és oly pontosnak találtam, hogy úgyszólván csak ide kellene fordítanom, amit ír, és semmit sem tudnék hozzátenni.
Ha egy napot olyan helyen töltünk, ahol nem akartunk időzni, az idő oly meglepően lassan telik, hogy teljesen elromlik a hangulatunk. Miután tehát Mister Wilsonnal mindazt megnéztük, amit félig-meddig érdekesnek lehet nevezni, cél és terv nélkül mászkáltunk. Elszórakoztam azon a vadászaton, amelyet 10 tagbaszakadt papucsos török rendezett puskákkal és pisztolyokkal egy szerencsétlen szalonka elejtése végett, amely egy kertben húzta meg magát. Kört képeztek, és középen találkoztak. Girhes agarak voltak a szomorú kísérőik. A szalonka végül felröppent, de olyan ügyetlenül, hogy a nyílt téren az urak közül hatan is célba vehették. Mind elhibázták, és angol társammal együtt nagyot nevettünk ezen, meg azon, hogy ezüsttel kivert, ölnyi hosszú flintákkal mentek vadászni. Egy szép, ősz szakállú, öreg emir, aki szintén hibázott, és ott állott egész közel hozzám, egyáltalán nem vette jónéven a kacagásunkat. - Unalmunkban az egykori parancsnok háza elé értünk...[442]

[1819. január 18.]
E hó 4-én utaztam el innen (Athénból), hogy Thessáliába, a Tempe[443] völgyébe jussak. Tegnapelőtt tértem vissza fárasztó kirándulásomról, miután megváltoztattam a tervemet, hogy egészen az Olymp környékéig menjek, mert túlságosan rossz volt az idő, túlságosan nagy a hó. Ezért csak Zietorinig[444] mentem, amely kis török város Thermopylé mögött, és Beotia[445] és a hoszszú Eoboea, ma Negropont-sziget között tengeren jöttem vissza ide. Odafelé utam Negroponton át vezetett,... majd kerülővel a Cytheron[446] hegyén át Thébába, Livádiába, a Parnass[447] hegyére és a chaironeai[448 3csatatérre és magába a thermopylei szorosba, ahol egy napig maradtam, s végül Zeitorin. - Az időjárás a török módon való utazáshoz nem volt éppen hívogató, mert nem kellemes dolog rossz lovakon, sziklák között és mély hóban és sárban, napkeltétől napnyugtáig hideg és nyirkos időben utazni, és aztán huzatos, hézagos házakban éjszakázni. Ezek ugyan, néhány napot leszámítva, általában használhatók voltak, és én testestül-lelkestül élveztem, hogy olyan vidéken tölthettem 2 hetet, ahol minden apróság kellemes emléket ébreszt, és ahol maga a táj és az örökké változó színterek mindenestül nyújtják utasnak azt az örömet és azt a jó hangulatot, mely szükséges ahhoz, hogy mindent elfeledjen, amit nélkülöznie kell, és aminek a felsorolása bizony sokáig tartana... Zeitorinból egy kikötőbe mentünk bárkát bérelni, hogy Negropont szigetének partjai mentén vitorlázzunk tovább, és Marathonban[449] vagy Cap Colonnában[450] kössünk ki. Ez merész vállalkozásnak látszott, mert némely hajósnak 3-4 hétre is szüksége van, hogy megtegye ezt az utat, mert ebben az évszakban a déli szél szokott itt uralkodni. Mi azonban nem aggályoskodtunk, és kegyeikbe is fogadtak bennünket az elemek, mert 60 óra múltán már ki is szállhattunk bárkánkból Marathon kikötőjében, ahol a perzsák hajdan kikötöttek. Néhány kellemetlen kaland kis híján mégis túl hosszúra nyújthatta volna ezt az utazást. Kis hajónkat 3 buta, gyáva göröggel csak Negropontig béreltük, ahol ki kellett szállnunk, hogy megvárjuk az áramlásokat, amelyek ebben a csatornában az árapályt jelzik. Balszerencsénkre nem akadt másik hajó és lovak sem; türelmetlenségünk viszont annál nagyobb lett. De hát hogy is ne bosszankodjék az ember, ha 12 napig kenyérre és vén sült kakasra kénytelen szorítkozni, és végül már alig várja, hogy bort ihasson és meleget ehessen? A hajósokat tehát Stilida[451] kikötőjéből, ahol hajóra szálltunk, a force de
l'argent (pénz segítéségével), azaz 200 piaszterért rábírtuk, hogy csak vigyenek tovább bennünket, bár még sosem jártak azon a tengeren, amelyen át kellett kelniük. Kineveztem magam révkalauznak, és délután 2 óra tájban, a nekem mindig jelentős 13-án, jókora szélben kivitorláztunk Negropont kikötőjéből. Napszálltáig akartam hajózni, és egy kis faluban, amelyet a part közelében sejtettük, nyugodtan megszállni, mert az éjjeli utazás nem tűnt tanácsosnak, lévén az ég sötéten borult, és ez a csatorna sziklákkal és homokzátonyokkal teli. Paleo Castro falu előtt, ahol éjjel szállásunkat felütni szándékoztam, vannak Eretria romjai, ahol a görögök oly sokáig védekeztek Xerxes emberei ellen. Ezt a helyet még meg akartam nézni, mielőtt besötétedik, és onnan gyalog menni tovább az említett faluba. A szél olyan erős volt és a hullámzás olyan csekély, hogy egy óra alatt több, mint 8 angol mérföldet tettünk meg. Egész pontosan kiszámítottam - és szép kombináció volt!, mert miután 2 és ľ órán át haladtunk nagy sebességgel, megpillantottuk Eretria jókora romjait, és ekkor a part felé kormányoztuk a bárkát. Alighogy elvégeztük ezt a manővert, a matrózok egyike a közvetlen közelben kőgátat vett észre a vízben, mire nagy erővel széthasította a vitorlákat. - E görög lélejelenléte mentett meg bennünket a teljes hajótöréstől, megúsztuk ezúttal egy hatalmas lökéssel, amelytől hanyatt vágódtunk a fenéken. A fal pedig a hajdani Eretria egyik mólója volt! Megint a mély víz felé haladtunk, közben a nap vérvörösen leszállt a hullámokba, és hevesen fújt a szél, amely mindig olyankor támad, amikor a legkevésbé van rá szükség. Miután fél óráig hánykolódtunk a sötét és ismeretlen tengeren, egy zsebkendőnyi vitorlácskával újra a part felé imbolyogtunk, és oly szerencsések voltunk, hogy éppen valami sziklacsoport felé sodródtunk, amelyről sápadt képpel pattatunk vissza. A szél olyan erős volt, hogy kis járművünket folyton nekisodorta ezeknek a kellemetlen, víz alatti szikláknak. Tudnivaló, micsoda zűrzavar támad ilyen pillanatokban. A mi esetünkben is így történt, és több nyelven kiáltoztunk, torkunk szakadtából. Előkerültek az evezők, és 2 órányi lármás munka árán egy sziklatömb mögött, amely védelmet nyújtott a széltől, horgonyt vetettünk, amely NB. 24 font súlyú volt. A jármű több sérülést szenvedett, és megtelt vízzel, kiszállni nem lehetett, és angol társammal 12 ostoba órát kellett ebben a nevetséges helyzetben eltöltenem; másnap reggel áthajóztunk a túlsó oldalra, és délután 1 órakor találomra kikötöttünk egy helyen, amely véletlenül éppen Marathón volt. Ott maradtam aznap és másnap egy düledező régi kolostorban, és harmadnap egy remek öszvéren és magyar nyergemben tértem vissza ide a székvárosba. Itt találtam Landschulzot és Endert, akik szintén megküzdöttek minden elemmel, és nem kevesebb, mint 21 napjukba került, míg Szmirnából ideértek! - Most 2 hétig még itt maradok, és aztán Corynthon, Spartán etc. etc. Patrasba[452] utazom, ahol február 20-án készülök behajózni Málta felé...

Utazás Athenból Egina szigetén át a Moreára Patrasig[453]
[1819. február 6.]
Abban a reményben, hogy Athenban levelet találok a szüleimtől, miután már 4 hónapja nem kaptam hírt felőlük, és arra számítva, hogy helyben hagyják további vándorlásaimat a világban és Keleten, azzal a szándékkal és kívánsággal jöttem Görögországba, hogy a telet és 1819 tavaszának elejét attikai földön fogom tölteni. 4 hónap alatt, mialatt mindvégig Athenban szándékoztam időzni, kényelmesen meg akartam nézni a legközelebbi vonzó helyeket, úgymint Marathont, Phylét,[454] Cap Colonnát[455] stb. Ezen idő leteltével Salonikába[456] készültem utazni, és a Pindaron[457] és Janinán[458] át Patrasba menni, ahonnét a Moreát számos okból a legkellemesebben és legbiztonságosabban lehet bejárni. A nyárra és részben őszre maradt volna, hogy megnézzek még néhány szigetet az Archipelagusban, mindenekelőtt Hydrát, Candiár és Rhodust.[459] Tervem szerint októberben Alexandriába mentem volna, majd onnan tovább Egyiptom belsejébe, és összesen 4 hónapig maradtam volna ebben az országban, ahol márciustól szeptemberig a pestis, az elviselhetetlen hőség és a szemgyulladás miatt nem bírja ki az utazó, mert nem tud e csapások ellen úgy védekezni, mint az ott megtelepedett frankok, akik úgy rendezték be a házaikat, hogy az idő elvesztegetését és az unalomból eredő más betegségeket leszámítva könnyen megúszhatnak minden más csapást. - Egy érdekes utazó mesélte nekem, hogy március hónapban érkezett Alexandriába, NB. olyan pillanatban, amikor ott viszonylag enyhén pusztított a dögvész, és egyetlen frank sem akarta fogadni a házában, s végül hosszas tengeri bolyongás után sehol sem tudott parta szállni, és kénytelen volt egy hitvány kis hajón, nem csekély veszélyek közepette Rosettáig, vagy egészen Damiette-ig[460] hajózni. Meg kell jegyeznem mindenesetre, hogy az utazó Konstantinápolyból jött, olyan helyről, amelytől mindenki retteg, mert a pestis ott valóban nem hagy alább és szűnik meg soha. - Rosettából, ahová 1820 márciusának első napjaiban készültem megérkezni, az Ígéret Földjén át akartam visszatérni a hazámba - hogy a vesztegzárt kitölteni Maltába mentem volna, vagy Aleppón [461] át Konstantinápolyba, még nem döntöttem el. - Ámde közben mindezeket az itt kifejtett terveket más időkre halasztottam el - nem jobb időkre, mert olyanokat én már nem érhetek meg, hanem olyan időkre, amikorra végre minden kötelék elszakad, amely még életben tart, a kötelesség kötelékei, amelyek egykor boldoggá tettek, és az életemet kedvessé számomra, de ezek már úgyis rég elszakadtak, és szinte semmi nyomuk vagy emlékük nem maradt! Tehát majd akkor, ha teljesen szabad leszek, és sem atya, sem anya, sem barát nem hív és marasztal többé, akkor ezek a szándékok talán még megérhetnek, bárhol ér is utol a végzet. Most azonban, jelenlegi helyzetemben, amikor életemnek mintha még lenne valami máza, és mindaz még rejtve van, ami a bensőmben lappang, és talán nem is is fog még soká kitörni, kötelességemnek tartom, hogy visszatérjek szüleimhez. - Május elsejére tűztem ki, hogy Nápolyba érkezzem, és ezt könnyen megtehettem, mert Athén környékét, valamint ezt a gyönyörű helyet magát jó alaposan nagyjából már megnéztem, és már csak a Moreát akartam gyorsan beutazni, mielőtt megengedhetem magamnak, hogy elhagyjam Görögországot. - Mindig is Patrast szántam annak a helynek, ahonnan a levantei országokból visszatérek a keresztény földre. Hydra különleges és nevezetes szigetén kívül nincs is az egész Moreán és Ruméliában[462] még egy olyan hely, ahol a kereskedelem olyan kiterjedt volna, mint Patrasban, és ahol biztosan számítani lehet arra, hogy az ember talál hajót, amely Máltába, Itáliába vagy legalább a jón szigetekre viszi. Patrasban könnyen akad alkalmatosság arra is, hogy Zantéba vagy Korfura menjen az ember. A hét közül egyedül ezen a két szigeten van kórház és lehet orvosi bizonyítványt kapni. Az előbbin 2 vacak kis szoba van, az utóbbin, azt mondják, eggyel több, én nem ismerem a helyet, állítólag pocsék és egészségtelen. Mikor Zante kikötőjében voltam, a Morea felől érkezők számára, avec la patente nette (egészségi bizonyítványnyal), 15 napos volt a vesztegzár. Törökországi utazásaim során gyakran mondták, ha a vesztegzárról volt szó: prenez un petit bateau, et allez a une des isles joniennes, avec un ou deux dollars vous aurez pratique a l'instant meme, et puis vous accorter les
coˆtes de la cotes de la Calabre, ou dans le voisinage d'Otranto - et vous trouverez absolument la męme facilité (béreljen egy kis hajót, menjen valamelyik jón szigetre, és egy-két dollárért tüstént kap orvosi bizonyítványt, és akkor szálljon partra Calabriában vagy Otranto szomszédságában, és ott ugyanilyen könynyen elboldogul), mindezeket a mendemondákat, une mantičre agréable (kellemes modorban) franciák találják ki, és egyetlen utazónak sem szabadna felülnie nekik. Lehetséges, hogy az angolok a jón szigeteken élveznek olyan előjogokat, amilyeneket mi nem - vagy hogy mások nagyobb rábeszélő képességgel rendelkeznek, mint én, noha egyetlen, szó nélkül átadott arany általában a "pro corona" beszéd[463] ékesszólásával is felér. Az emberek egy bizonyos osztálya különben könnyűszerrel megúszhatja a kórházat, azok, akik belopóznak egy-egy országba. Én ezt épp oly kevéssé tartottam fáradságra érdemesnek, mint leborotváltatnom a fejemet, és török ruhában nézni meg a konstantinápolyi mecseteket. De ha az ember Mohamed dicsőségére bevégzett egy hosszú utazást, és van még kedve öltözködni, enni-inni, az emberek társaságát élvezni, akkor mégiscsak komolyabb kérdésként vetődik fel, hogy gyorsan múló vesztegzár után nézzen, semmint gondolta volna. Arra kell legalább törekednie hogy egészséges helyen töltse ki a 40 napját, ott, ahol lehet írni-olvasni. Ennek elérése érdekében semmmiképp sem szabad hagynia magát félrevezetni, ami pedig túlontúl könnyen megtörténhet, hiszen pazar reményekkel még a levantei konzulok is kecsegtetik a becses utazót, hogy levegyék a lábáról és a beszélgetés során valami kellemeset mondjanak neki. A karantén-ügy azonban olyan bonyolult és annyi véletlen körülménnyel függ össze, hogy nagyon kell vigyáznia az embernek, nehogy becsapják. Ha nem tud orvosi bizonyítványt felmutatni, 42 napra, Isten kegyelméből, bizony fogságba vetik, akármilyen vesztegetésre szánja is rá magát. De ha Törökország mentes a pestistől, akkor 30 nap alatt is túl lehet rajta. A legbosszantóbb azonban ebben a dologban az, hogy a kormányok szüntelenül huzakodnak a vesztegzárral, a legostobább megtorló intézkedésekkel élnek, és ezzel közvetve önmaguknak ártanak, mert a tengeren amúgy is oly könnyen elakadó kereskedelem útjába akadályokat gördítenek. A szegény utast pedig nem kérdezi senki, és ő csak észrevétlenül, elfeledve sínylődik. A represszáliákról[464] csak annyit, hogy Máltából Sziciliába menet 14 napos a vesztegzár, Triesztből vagy Velencéből jövet 5 napig van az ember megfigyelés alatt Máltában! E pillanatban minden hajónak, amely a Capo Spartiventótól jobbra[465] érkezik Máltába, 5 napig kell karanténban maradnia, az összes többi viszont, amely bal felől jön, azonnal megkapja az orvosi bizonyítványt. Jó ezt azoknak megjegyezniük, akik Triesztben vagy Anconában vagy Otrantóban derűs hangulatban behajóznak Málta felé, hogy onnan Egyiptomba, Szíriába vagy még tovább utazzanak, ugyanis megérkezésükkor 5 napig fogságban kell maradniuk! Ez aztán a kellemes meglepetés, miután az ember megtette a hosszú utat, elszenvedte az undok szeleket, a tengeri betegséget, kifogytak a készletei!
A bizonyosra mondott 5 nap oka a szárazföldi part közelsége és az osztrák karantén-tisztek hanyagsága és lelkiismeretlensége! Vesztegzárt alkalmaznak minden olyan kikötővel szemben, amelyről feltehető, hogy pestises hajót indít útnak. Nem hajóra szállni tehát Velencében, mert ez az a kikötő, amely minden hajót befogad, amelyet máshonnan elűztek. Otrantóban állítólag nagyon kellemes eltölteni a vesztegzárt, NB. télen, mert nyáron szinte lehetetlen megúszni a lázat. Lady Ruthwen,[466] aki Nápolyból Otrantón át érkezett a jón szigetekre, athéni tartózkodása után Otrantóban fogja kitölteni a vesztegzárat. Church[467] tábornok, aki Leccében székel, megígérte neki, hogy keres neki egy csinos helyet és egy jó házat, és azt előkészítteti! Ismerek egy angolt, aki egy kitűnő házban lakott Otrantóban, és kiutaltak neki körülbelül egy német négyzetmérföldnyi területet, hogy ott vadászhasson és friss levegőt szívhasson - az őr kíséretében. Az összes ázsiai és afrikai ország közül Tripolis királysága[468] az egyetlen, ahol a vesztegzárat szigorúan veszik. Az Archipelagusban is van néhány sziget, ahol a görögök felülkerekedtek a törökökön, és úgy tesznek, mintha fenntartanák a vesztegzárat, mint Scióban, Samos szigetén stb. Ez azonban csak árukra és olyan emberekre vonatkozik, akiknek nincs semmi pénzük és protekciójuk. Nem történhet ez meg olyan utassal, aki a konzulhoz appellál, mert azokat mindenütt könnyű megijeszteni és felizgatni. A jón szigetek felől Otrantóban és Anconában 20 nap a karatén. Sir Frederick North-ra[469] azonban legutóbbi görögországi tartózkodása után csak 7 napos vesztegzárat róttak ki Anconában. Hogy történhetett? nem tudom. Nagyon sok múlik azon is, egyedül van-e az ember, mintha egy ember fölött inkább szemet húnynának, míg egy nagy társaság annál inkább feltűnik. Mint ahogy az velem is történt, mikor 5 kísérőmhöz még Mister Wilson[470] doktor is csatlakozott, és így összesen 7 főnyien voltunk. - Mindezt nagyjából tudtam, amikor Athénban úgy döntöttem, hogy május 1-én érkezem meg Nápolyba, és hosszú ideig bizonytalankodtam, hogyan rendezzem el addigi utazásomat. Málta és Patras között két esztendeje közlekedik egy kb. 140 tonnás postahajó. Hunter kapitány feladata, hogy Máltából egyenesen Patrasba hajózzon, és onnan vissza Máltába, és pénz, leveleket és más csekélyebb szállítmányokat vigyen magával. Általában 2 hétig marad Patrasban, azután 2 napig Zante kikötőjében, és 2 hétig megint Máltában. Tűrhetőbb szoba van rajta, mint más kereskedelmi hajókon, és rendszerint oly kevés rakománya, hogy útközben a dead-lights (hajóablakok) nyitva maradhatnak, ami fölbecsülhetetlen értékű az utas számára. Mivel ez a brig bizonyos mértékig a kormány tulajdona, vagy legalábbis annak védnöksége alatt áll, az átkelés minden egyes napját beszámítják a karanténba. Mint egy hadihajón. Elég a kapitány becsületszava, hogy mikor indult el, és hogy közben senki emberfiával nem került érintkezésbe. Ez ígéretes volt, és mikor Patrasból eljutott hozzám az a biztos értesülés, hogy Clifton[471] február 20-án utazik el a Moreáról, úgy döntöttem, hogy február 19-én érkezem meg Patrasba, és február 1-én kelek útra Athénból. Máltából Sziciliába menet egy fél év óta nincs semmilyen vesztegzár, és Sir Thomas Maitland[472] minden lehetséges módon kedvezni fog nekünk, biztosított róla Mister Wilson, aki csupán 2 hónapja érkezett Máltába, és mindent megtudakolt, mert görögországi utazása után ugyanarra a szigetre szándékozott visszatérni. "Hunter kapitánynak legföljebb 8 napra van szüksége, hogy megtegye ezt a tengeri utat, de rendszerint 3-4 is elég. Máltában 4-5 napot töltünk majd el egy kitűnő kórház-ban." - Összes ruhánk el van szakadva, nincs mit felvennünk, Máltában mindent kapni, amit India és Anglia csak nyújthat, mégpedig sokkal olcsóbban, mert szabadkikötő, tehát nincs duty (vám), és a kereskedők nyernek a kiviteli prémiummal, úgyhogy áron alul adhatják portékáikat. - Marad 4-5 hetünk Szicilia megtekintésére, a legragyogóbb évszakban. Mindjárt Málta mellett Calypso[473] szigetét, Sziciliában Agrigentót, Athenában és Paestumban azokat a görög maradványokat, amelyek az egyedül maradtak viszonylag épek, és Catania lábánál ott a nagyszerű Aetna, Syracusa,[474] a Scylla és Carybdis,[475] Messina és Palermo. Az utóbbi városból hetente kétszer indul Nápolyba egy királyi postahajó, amelyet nem vesznek vesztegzár alá. (Megjegyzendő itt, hogy a nápolyiak ostobaságukban saját országukban[476] gördítenek maguk elé ilyen nevetséges akadályokat. Hajlana az ember arra, hogy még együgyűbbnek vagy még szerencsétlenebbnek tartsa őket, mint az osztrákokat, ha nem volna tisztában a dolog egészével. Az osztrákok azonban a saját országaikban határokat a vám miatt vonnak, amelynek olyan a hatása az államra, mint amikor avégett szorítják le az emberi testet kötelekkel, hogy megbénítsák az idegeket és megakadályozzák a vérkeringést. Sziciliában viszont minden vesztegzár-ügy árverésen dől el, magánemberektől függ, akiktől a vesztegzárat meg lehet vásárolni. Ezért a visszaélések, amelyek ezen a szigeten hirhedtebbek, mint bármely más országban). - Ezek voltak a pro okok. Korfun át utazni, ahol már voltam, aztán Otrantón, és onnan Itália legérdektelenebb részén át Nápolyba, túl unalmas - ez volt a kontra ok. Kényelem, egészség és ökonómia - minden amellett szólt, hogy Máltába menjek, és így is döntöttem. Később mindez kevésbé fényesnek bizonyult, mégis örülök e pillanatban, hogy így cselekedtem, mert mindazért a kellemetlenségért és nehézségért, amelyen február 1. óta a mai napig átestem, kárpótol, amit láttam, élveztem és tapasztaltam! Minderről bőven később.
Olyan utazásra, mint a Ruméliába vagy a Moreába irányuló, alaposan föl kell készülni, de ezen csak a testi felkészülést értem, mert az erkölcsi előkészületet nem tudom olyan jól megítélni és az túlságosan relatív. Azokra a dolgokra gondolok, amelyekkel a fáradtság és nélkülözés napjaiban rendelkeznünk kell, hogy kényelmesebbé tegyük az életet, és amelyeknek a hiánya megkeserítheti azt az élvezetünket, amelyet a Görögországban lépten-nyomon kínálkozó tárgyaknak jólesően kell nyújtaniuk. És ahogy csak jó és kellemes helyzetből szemlélhetünk és figyelhetünk meg bármit igazi élvezettel, így a klasszikus országokban is csak akkor járhatunk jól, ha tudjuk előre, hogy ennünk és aludnunk is kell. Bizonyos ideig remekül elvan ugyan az ember enélkül is, és a boldog önfeledtség, hogy annyiféle új és váratlan dolgot látunk, amire alig számítottunk, minden egyebet háttérbe szoríthat, de ha ez hónapokig, évekig eltart, akkor mindaz, amiért ifjonti hévvel lelkesedtünk, kezd hűvösebben hatni ránk, és a természet ismét jogait követeli. Mint a mézeshetek után. Hogy én, mikor Bécsből elutaztam, mindarra nem gondoltam, ami alapjában véve oly anyagias dolognak tűnik, annak bizonyítéka, hogy nagy mennyiségben volt velem mindaz, aminek sehol és soha semmi hasznát nem vehettem, híjával voltam viszont legszükségesebbnek, amit később kellett beszereznem. - De mikor távoztam Bécsből, egyáltalán nem voltam tisztában vele, mire van szüksége az embernek e világban, és oly keveset adtam az élet kényelmességeire, mintha azoknak soha többé semmi vonzereje nem lehetne rám! De csakhamar tudomásom lett róluk, és bár még mindig közömbös számomra az, ami kívülről jön, mégis tudom, hogy valaki másnak, egy kiválasztottnak mire lehet szüksége a boldogsághoz és az élvezethez, hogy kellemesen és kényelmesen élhessen azokban az országokban, ahol megfordultam, mert sokat gondolkodtam ezen, és erről több ismeretet szereztem, mintsem hogy görögországi utazásom tudományos oldaláról írjak kommentárokat - miután évekig éltek ott olyan férfiak, mint Pococke,[477] Sir William Gell[478] ect. ect., akiket erre a szakmára neveltek, és ebben is öregedtek meg. Annyi önhittség nincs bennem, hogy ő utánuk én is leírjam, amit láttam, és más utakon akarjak járni. Aki nyomon követi útleírásomat, mindig ugyanazon az úton fog találni, mint őket - csak épp hozzáadom a magamét azokra a benyomásokra nézve, amelyek értek. Erről az anyagról bővebben majd máskor. Itt csak azt jegyzem meg, hogy Egina szigetét is bele akartam foglalni utazásomba, hogy megnézzem Jupiter templomát, amelynek oszlopai még állnak ugyan, egyébként azonban romba dőlt, és Monsieur Cockerell[479] e romok között találta meg azt a homlokzatot, amelyet Thorwaldsen Rómában helyreállított, és itáliai átutazásom során Wagner úr megmutatott nekem. A bajor trónörökös 10 000 tallérért vette meg ezt a relikviát! Hogy megnézzem Egina szigetét, abban az évszakban, amelyben voltunk, ama 19 napon belül, amelyet az egész Moreára szánhattunk, merész dolognak tűnt, és mindenestül jószerencsémre kellett bíznom, mert előfordult, hogy némelyek két hétig sem tudtak távozni Egináról, mert a kedvezőtlen szelek visszatartották őket. Én mégis meg akartam kockáztatni. Összes málhámat előreküldtem a szakácsommal és inasommal együtt Corynthba, Pireusban[480] rakták hajóra és Corynthban partra. Micheli, az inasom kísérte. Ezt az inast, az eddigi legjobb indulatú és legügyesebb inasomat Gropius úr ajánlotta Athénban, és napi 5 piaszterért szerződtettem, és fizetem a visszaútját Patrasból Athénbe. Micheli 4 évig állt Haller báró szolgálatában, és mellette maradt haláláig Ambelakyban, Larissa mellett.[481] A málhát szállító sakoleviért 35 piasztert fizettem. A távolság körülbelül 35 angol mérföld.
Minden elő volt készítve. Én, Mister Wilson, Landschulz, Ender, Zimmermann és egy olasz szabó, akit Wilson kénytelen volt vagy inkább akart szolgájául szegődtetni, tette ki a karavánunkat. Ajánlottak nekünk egy tatárt vagy janicsárt, de nem kellett, és egy pillanatig sem volt okunk megbánni, hogy e moeuble (bútordarab) nélkül merészkedtünk a Morea felé. Mint mondtam, február 1-re volt kitűzve az indulás. Mily nagy volt azonban csalódásunk, amikor Lorenzo egyszeriben rosszul lett, és másnap meghalt. - Míg eltemették és minden dolgát elrendezték, eltelt néhány nap, és már február 3.-a volt, amikor a Lord Ruthvennél[482] elköltött szerény ebéd után este 10 óra tájban, igen pompás és enyhe időben elhagytam Athént, hogy az éjszakát Pireus kikötőjében egy kolostorban töltsem. Bár teljesen egyedül voltam Athénban, és a hajdani nagyság sok emléke, és az én oly csúful eltöltött ifjú éveim összehasonlítása azokéval, akik oly dicsőségesen végezték e szent földön, ahol voltam, igen szomorú gondolatokat keltett bennem, mégis tompa fájdalmat, érthetetlen ellenkezést éreztem, amiért elhagyom ezt a helyet, mintha soha többé nem találhatnék sehol ilyen derűs, nyugalmas eget. Így van ez, ha az ember már nem örülni annak, hogy viszszatér hazájába az övéihez. Nincs olyan hely, amelytől szívesen válna meg az ember, és egyetlen megérkezés sem örvendetes, hanem minden nap egyforma szomorúan telik, és örülünk, ha az éjszaka az álom feledésébe ringat bennünket. Micsoda rossz szellem az az ember, aki meghasonlik önmagával, akinek egy soha jóvá nem tehető bűn kimondhatatlan fájdalmában vérzik a szíve, aki egy szelíd, holdvilágos éjszakán mintha sötét fellegként ugratna tova vad paripán; minden oly nyugodt körülötte, csupa békés mennyei harmónia, csak ő vív görcsös küzdelmet önmagával. Ti boldogok, akik a kedves planéták halovány sugaraival szoros szimpátiát érezhettek, és kebleteket csupán csendes, halk vágyakozás duzzasztja boldog napok sejtelme felé. Álmodjatok boldog ábrándképeket, ó, ti, kedvesek.
Így távoztam Athénból, és ismét úgy találtam, mélyen átéreztem, hogy mindig szörnyű megválni egy olyan helytől, mely korszakot alkot életünkben, és ahová valószínűleg mégsem térünk vissza többé életünkben. Mintha csak azt hallanám, hogy egy tompa, ijesztő hang folyton így szólongat a Hádesből[483]: "Vándor, végy búcsút e helytől, mert földi maradványaidat bizony por nélkül fogja a lég távoli tartományokba széthordani, mielőtt ezeket a bájos völgyeket, ezeket a hófödte hegyeket még egyszer megláthatod." - Ez a gondolat, bíz'isten, szorongást kelthet egy derék földmívesben, kiváltképp egy szép éjszakán, mikor az ember elmerülhet tekintetével a tündöklő csillagok miriádjaiban, és Isten mindenhatóságát csodálva megborzong a halál képétől - mert ugyan hová tűnik a kicsiny lélek e végtelen terekben? Egymásra találhatnak-e ott azok, kik szeretik egymást?
Landschulz és Ender reggel mentek Pireusba. Elliot elkísért engem és Wilsont, és 1 órás út után értünk a görög kolostor nagy zárt kapujához, amelyet nagy robajjal nyitottak ki. Ama két úr már elnyújtózva és eszméletlenül hevert disznók gyanánt Morpheus[484] karjaiban, a pópák egy csinos kis szobájában, amelyet egy parázstartóval télidőben is igen lakályossá lehet tenni. Ajánlom minden utazónak. Ágyaink egy nagy, hosszúkás teremben, amelynek nem voltak ablaktáblái és ajtói, a földön voltak egymás mellett kiterítve - a kolostor udvarán van a mélabús templom, amelyet egy sötétvörös lámpás világított meg homályosan. Bementem egy pár percre megnézni a hosszúkás Mária- és Krisztus-arcokat. Egy másik sarokban volt elhelyezve éjszakára a bolond Mister Kirmaird, aki lelőtte Lorenzót, szoros mellényt viselt, és másnap Patrasba készültek szállítani. 4 félénk görögöt adtak melléje, élükön a gyáva nyúllal, Demetrio Zoographóval, volt lusta szolgámmal, Themistocles, Alcibiades és Miltiades atyjával. Meglátogattuk amazt is, jóízű álomba merülve találtuk, amelyből a túlontúl ifjú Mister Elliot felébresztette, hogy érzékeny búcsút vegyen tőle, aki gyűlöli őt, szóba se akart vele állni, hanem csak esdeklőn arra kérte olaszul, hogy hagyja békén heverészni. Kellemes idő volt, és én nem voltam álmos, meglátogattam hát Themistocles ismert sírját,[485] és némán és mereven álldogáltam előtte. - Gyorsan eltelt az éjszaka, Mister Elliot azonban, a cambridge-i akadémia tagja, reszketett, mint a nyárfalevél. - A reggel, mint 300 másik az attikai földön, derűs és enyhe volt. Reggelink tejből, csokoládéból és a Hymethus-hegyről[486] való mézből állott. Fogadtunk egy másik bárkát, és 4 lusta göröggel kieveztünk, hogy utoljára lássuk az életben az Acropolist, a háttérben a fekete Pentilicussal[487] és a hófehér Cytheronnal![488] A Solóntól[489] gyönyörűen megénekelt Salamisz[490] elmaradt jobbra, a Cap Soster[491] mély sírjai balra, ahol arra rendeltettem, hogy néhány ősrégi csontot a levegőbe szórjak!!! - Egina 20 mérföldre van, és 3 óra felé Nissata[492] kis szigetétől balra partra szálltunk egy természetes kikötőben, amely Egina szigetéből jelentéktelenebb hajók számára öblösödik ki. Ez a legközelebbi kiszálló hely annak, aki meg akarja nézni Jupiter templomát, amely messziről látszik, és a sziget legmagasabb pontján áll. Egy óra alatt a kikötőből, ahol partra szálltunk, kényelmesen föl lehet menni a templomhoz. Szép arányai vannak és dór oszloprendje, mind jellegében, mind nagyságát tekintve olyan, mint az athéni Théseus-templom, mindössze annyi különbséggel, hogy a Jupiter-templom oszlopainak talapzata van, amazénak pedig nincs, és hogy amannak a köve hitvány, emezé viszont remek - a Pentilicus kőbányáiból való márvány, amazé csak szilárd fehéres homokkő. Furcsálltam, hogy sehol sem találom Mister Cockerell ásatásainak nyomait. Minden olyan mozdíthatatlannak és viharvertnek tűnt, mintha több száz év óta teremtett lélek nem járt volna erre. Az oszlopok közül 25 még áll a lábán. Hajdan összesen ... volt. A Stackelberg[493] orosz művész által kiadandó műben a legkisebb dimenziók is szerepelnek, amelyek különben korántsem lesznek olyan érdekesek, mint a Minerva-templom, minden szépség és arányosság mintájának hasonló adatai. A templomtól nagyon szép a kilátás, látni lehet a Morea világoskék hegyeit, amelyek könnyedén és kecsesen emelkednek ki a tenger sötétlő hullámaiból. Sok szigetet is ki lehet venni az Archipelagusban. Miután Ender készített egy kis vázlatot az időjárás viszontagságaitól erősen megrongált templomról, eleredt az eső, és elindultunk visszafelé, hogy még világosságban érjünk Egina helységbe, amely a sziget keleti oldalán fekszik. Időközben késő lett, mert önkénytelenül oly soká tartózkodtunk a kis szigeten, amellyel egykor az athéniaknak úgy meggyűlt a bajuk. Gyakran néhány ember is elég, hogy egy nép halhatatlan magasságba emelkedjék. De akár ezer év is kevés lehet, hogy egy nemzetet olyan kedélyre hangoljon, amely fölemelheti, és az olyan férfiak becsülésére tanítsa, amilyeneket a görögök magukénak mondhattak. Nevelésnek, ízlésnek és divatnak kell mindenekelőtt az embereket oda eljuttatni, hogy az életet ne tartsák túl sokra, mert csak az a nemzet képes az összes többi fölébe emelkedni és a szolgaság jármából megszabadulni, amely föl tudja áldozni a dicsőségért és a szabadságért a legnagyobbat, a földi boldogságot és az életet. Magába Eginába nem akartunk elmenni, mert az volt a tervünk, hogy jó széllel Egina szigetére vitorlázunk, majd innen nyomban tovább Epidaurusba,[494] a Moreára, ahonnan szárazföldön mentünk volna Corynthba, de közben teljesen elült a szél, és az evezés olyan lassan ment, hogy az éjszakát Egina közelében kellett töltenünk, kiváltképp, amikor az égboltot sötét felhőzet borította el, és nincs ember, aki képes lenne egy görög hajóst rábeszélni vagy rákényszeríteni arra, hogy bizonytalan időjárás mellett a tengeren töltsön egy éjszakát. Miután hajósainak megtudták, hogy Eginába nem is akarunk elmenni, azt javasolták, hogy Nissata szigetén egy kis kolostorban töltsük az éjszakát. Ezt elfogadtuk, és kis idő múlva a 4 hold nagyságú sziklaszirten voltunk, ahol egyetlen lélek sem lakik, és kecskék legelnek. A klastrom egy két lónak elég istállóból és egy kb.10 főt befogadó kápolnából áll, amelyben egy búsan merengő lámpás égett. Sem ajtó, sem ablak. Egész romantikusan festett, de inkább úgy láttuk jól, hogy csak evezzünk tovább, bár éjfélre járt. Nemsokára már szakadt az eső, és kora reggel lett, mire csuromvizesen és törődötten Eginába értünk, mely helyet most már semmiképp sem tudtuk elkerülni. Bájos ennek az eléggé jelentős helynek a látképe, a várostól és a kikötő bejáratától balra egy kiszögellésen a nagy Venus-templom egy oszlopa látható. Egy raktárban szálltunk meg, tüzet raktunk, és élelmiszerekről gondoskodtunk. Alighogy rendbetettük magunkat, és megreggeliztünk, a görögök akarata ellenére bahajóztunk, és jó breeze-zel[495] tovább vitorláztunk. Mindössze néhány angol mérföldnyire távolodtunk a kikötőtől, amikor megszűnt a szél, és megint bőrig áztunk. A hajósok követelték, hogy forduljunk vissza. - Ráértünk, hogy megnézzük a Venus-templom egy-egy oszlopát, az egyik áll még, a másik a földön hever, egyébként egyetlen kő sem maradt a templomból, valószínűleg a nagy, szilárd éginai házakhoz használták fel őket, van belőlük jó sok. Roppant méretűek az oszlopok, a kő ugyanaz, mint a Jupiter-templomé. A többi épület közt feltűnt nekem egy újgörög templom, amelynek kialakításában a jó ízlésre való gyenge törekvés jeleit lehet észrevenni. Belül 12 dór oszlop található, négyszögletes fővel. "Valami köztes dolog Isten és ördög közt". Embert 2 hydriótán kívül, akik útban voltak Athénba, nem láttam, per loro salute, e per godere della reduta della citta de' lori Antinati! (...?) Mikor ezt mondták, nem tudtam magamba fojtani a nevetést, és mindjárt eszembe jutott az újperzsa bérszolga története, aki másodszorra már vonakodott elmenni a marathóni csatamezőre, hogy megkímélje magát attól a fájdalomtól, amelyet az első alkalommal olyan mélyen átérzett, amikor gazdája, egy fiatal angol diák kegyetlen módon magával vitte arra a mezőre, ahol őseit Miltiades oly irgalmatlanul megfutamította.
Délután, miután elvonult egy fortunato (forgószél), rábírtuk matrózainkat, hogy ismét vonják fel a vitorlákat: és egy hosszú, 7-8 órás, kétes hajóút után horgonyt vetettünk az 5 sziget (Pente Nissia[496] vagy Diaporia) egyik kikötőjében, amelyek mind lakatlanok és beépítetlenek. Kellemetlen nedves idő volt. Kiszálltunk, tüzet raktunk, puncsot ittunk, és türelmesen lefeküdtünk túlságosan szűk bárkánk vizes köveire, amelyeken kitartottunk, míg reggel 6 óra lett, február 6-án. All Wisdom[497] ez alkalommal ostobán, gyámoltalanul és csalódottan viselkedett: és újra meg újra visszatérek ahhoz a tételemhez, hogy nincs a világon esetlenebb, mint egy ex professione (hivatásos) tudós. - Jó reggeli szelünk volt, de csakhamar megváltozott az idő, beborult és esni kezdett. A látvány ezáltal teljesen tönkrement. Letettünk szándékunkról, hogy Epidaurusba menjünk, és ott megnézzük Polignotus[498] színházát, és már csaknem nyugovóban volt a nap, amikor megérkeztünk Corynth kikötőjébe, vagy scalájába.[499] Jól láttuk Salamist. Gerania[500] magaslatait és a Megaride-környéki Skiron-féle sziklákat a felhők és a köd miatt nem tudtuk kivenni. Mielőtt [valószínűleg Isthmos[501]]-be értünk, kiszálltunk, mert a bárka csak lavírozni tudott, és szép vidéken egy angol mérföldnyit gyalog mentünk, mielőtt megérkeztünk. - Könnyűszerrel találni itt lovat, öszvért. Én és Wilson előrevágtattunk, hogy másnapra megrendeljük a lovakat Corynthyban, amit csak napnyugtáig lehet elvégezni, mert utána a törökök házai zárva vannak, ők maguk pedig a hozzáférhetetlen háremben. Egészen közel a kikötőhöz néhány Cyklops-követ találtam, és Corynt felé menet annak a csatornának néhány roppant méretű maradványát, amellyel össze akarták kötni a Saronisi- és Aliconisi tengert[502] - erről felvilágosítást ad Sir William Gell Itineraire of the Moreá-ja. A két ló, amelyen ültünk, egy molnáré volt, aki kezdetben gyalog követett bennünket, és rettentő lármát csapott, mikor kifogyott a szuszból, mi pedig egyre gyorsabban lovagoltunk. - A corynthi acropolis már messziről látszik, mert nagyon magasan van és a város egész környéke és fekvése szép együttest alkot, és egyetlen szégyenfoltja sincs. Körülbelül 5 angol mérföld távolságra lehet. Volt egy levelünk egy göröghöz, aki azonban épp Argosban[503] volt, és elég sokáig eltartott, míg megtaláltuk a hűséges Michelit,[504] aki időközben talált és előkészített számunkra egy tiszta és kényelmes házat. Hamar eltelt az este a málhánk szétosztásával. A nehezét Krebs és Johann viszi el, mi 4 könnyen szállítható ágyat, egy teás és egy kávés kannát és egy rostélyt vettünk magunkhoz. Összes ruhanemünket 2 kis iszákba pakoltuk, összes könyvünket egy kicsibe. 3 málháslovat vettünk, amelyeket egészen könnyen raktunk meg: mindenekelőtt erre kell ügyelni, hogy ne terheljünk túl egy-egy lovat, mert különben rengeteg baj érheti az embert. Jól az eszünkbe vésendő szabály az is, hogy a pakolás idején viselkedjünk türelmesen, mert ha túlságosan siettetjük a surgit,[505] és nem hagyunk neki elég időt, biztosak lehetünk benne, hogy útközben 3-4-szer meg kell majd állni, ami esőben különösen kellemetlen dolog. Ezen a 3 lovon kívül nekünk még 7 kellett, a surgiknak 2. Összesen 12. - Azonnal hivattam a postamestert, aki véletlenül görög, és sok kitűnő lova van, és azt mondtam neki, hogy olyan fermánom van, amely kemény szavakkal parancsolja meg, hogy mindenütt ingyen lovakkal lássanak el, én azonban egyáltalán nem ezt várom, minden másnál többre tartom a méltányosságot, és akkor most megkérdezem tőle, mennyibe kerül egy ló Argosig? - Ha kérését nem sokallom, nyomban kifizetem neki az árat, de ha igen, megyek egyenesen az agához, aki rákényszerítheti, hogy ingyen adja oda nekem
a 12 lovat. - Valójában egyáltalán nem volt a Moreára érvényes fermánom, és e cselfogáshoz csak azért folyamodtam, hogy a görög postamester ne kérjen túlzottan magas árat. Sikerült is, és másnap igen jó lovak álltak olcsó áron rendelkezésünkre.

[1819. február 7.]
7-én reggel korán ki az ágyból, és megpróbáltuk megmászni az Acropolist, ahol a festő Lusierin[506] kívül eddig még nem járt ember. De letettünk róla, mert a magaslatnak, amelyre a török citadella épült, már a feleútján olyan pazar a kilátás, hogy a tetejéről sem lehet különb. Látszik mind a két öböl, a Parnass,[507] Gerania mellett - ez a kilátás a Moreában látható legszebbek egyike. Corynt sokkal kisebb város, mint Athen, szétszórtan és hosszan terül el, mint egy magyar mezőváros. A kikötő, ahol az ember az Éginai-öbölben hajóra száll, mint mondtam, 5 angol mérföldnyire van Corinthytól, és a neve [valószínűleg Isthmos], a másik kikötő viszont, amely a Lepantói öbölhöz szól, csak 1 ˝ mérföldnyire, és a neve [valószínűleg Lachaion] Az előbbiben áll néhány ház, és itt éjszakázni is lehetne. A másikban nem voltam. - Miután megreggelizünk, elmentünk megnézni a Temple des Arts-t (a művészetek templomát). Ebből a templomból meg fennmaradt 7 vaskos oszlop, amelyek egy hárem kertjében állnak. Hogy jobban láthassuk, bementünk a legközelebbi ház udvarába, nem tudva, hogy az egy hárem. Alighogy megpillantott egy kisfiú 3 nagy fehér kalapot és egy skót medvebőr süveget, tüstént éktelen ordításra fakadt, és az ismerős "haide"[508] kiáltással fenyegetett meg bennünket, mivel azonban mi zavartalanul nézelődtünk, Ender pedig rajzolt tovább, előhívott egy öregembert, aki láthatólag igencsak elbámult, hogy mi ilyen nyugodtan időzünk egy háremben. Szerencsére nem volt felöltözve, és amig rendbetette magát, hogy lejöhessen a lépcsőn, nem volt tovább maradásunk. - Corinthyról bővebben Barthelmy[509] és Gell műveiben. - Végül tovább mentünk, és nemsokára Nemeába[510] értünk. Távolságokról és mindarról, amit útközben láttam, nem mondok semmit, mert e percben nincs időm Sir William Gell Itineraire-jét ide másolni, mint útitársaim szokták. Ender kis híján egy szakadékba esett a lováról. A szűk nemeai völgyben, ahol a corynthi játékokat tartották Hercules[511] tiszteletére, mindössze 3 oszlopot érdemes megnézni - minden egyéb nagyon kétes és homályos, és a színházból már csak nagyon kevés látszik. Úgyszólván semmi más, csak a hegynek a kövek vájta formája. Innen a legborzalmasabb köves-sziklás talajon visz az út a Corynthból Argosba vivő főútra. Jóindulatú surgink elvitt bennünket a mycenei[512] romokhoz, amelyek a koruk miatt valóban a legérdekesebbek egész Görögországban. Az Átreusok állítólagos kincsesházában nagynehezen tüzet raktam. - Gell egészen pontos. - Késő volt már, mikor Argosba érkeztünk, és a végső galopp szemlátomást rettentően kifárasztotta a geron [valószínűleg vezetőt]. Egész jó és rovaroktól mentes házban aludtunk.

[1819. február 8.]
8-án reggel el Argosból. Mantineába[513] akartunk menni, de az teljesen kiesik az útból, és legalább 2 nap kell, hogy megtehesse az ember ezt a kirándulást. A képzelhető legmeredekebb, legzordabb hegyi utakon. Hogy elmenjünk Tegeába,[514] amely csaknem 3 angol mérföldnyire esik az úttól balra, már késő volt, így kénytelen-kelletlen, minden érdeklődés nélkül, jó későn és fáradtan Tripolitzába[515] tértünk be. - Tegea síkságon fekhet, és érkezésünk előtt néhány nappal olyan nagy esőzés volt, hogy sajnos gondolni sem lehetett arra, hogy letérjünk egy mellékútra. Volt ugyan ajánlólevelünk Tripolitzába, de a házat, ahová készültünk, dohányzó törökök egész bandája tartotta megszállva, és csak elég keservesen sikerült egy másik szállást találni a szomszédságban. Alighogy letelepedtünk a házunkban, látogatóba érkezett hozzánk a Tripolitzában székelő fenséges moreai pasa háziorvosa, akinek sárga képén és olaszos kiejtésén igen jót mulattunk. - Már másnap tovább akartunk menni, de mivel az öreg pasa parancsa vagy engedélye nélkül nem lehet postalovakat kapni, kénytelenek voltunk a másnapi útra Mistráig[516] lovakat bérelni, egyenként 12 piaszterért. Ámde másnap reggel már nem volt szükségünk rájuk, mint az alábbiakból majd kiderül, és a 25 piaszterrel, amelyet foglalóul adtam, kvittek voltunk. Aznap este ugyanis Wilsont hivatta a pasa, hogy megmutassa neki a vén lábát, amelyet fél éve eltört. Én nem mentem vele, de csakhamar értem jöttek, mert senki sem tudott Wilsonnal beszélni, aki az angolon kívül nem beszél semmilyen más nyelvet.
A pasát egy ágyon fekve a földön találtam, Mister Wilson pedig fesztelenül járkált föl-alá a szobában és fütyörészett. Mihelyt megérkeztem, elkezdődött a beszélgetés 4 tolmács útján: Wilson angolul szólt hozzám, én ezt olaszul adtam tovább egy görögnek, a görög görögül a pasa főkomornyikjának, aki aztán törökül fordult az öreg vezírhez. Emez hosszúra fogta az unalmas mondókáját, és már későre járt, mikor elbúcsúztak tőlünk. A palota egy magyar csárdához hasonlít, és faépítménye és sáros udvara a mi mocskos juhaklainkra emlékeztetett. Ha az ember össze akar hasonlítani egy jómódú embert Törökországban és mifelénk, elég csak a lakásukat egybevetni! Akkor senki fia nem fog igazat adni azoknak, akik irigylik a törököket, amiért azok megtehetik, hogy nyugodtan heverésznek vagy üldögélnek egyhelyben, és egész nap szívják a dohányt.

[1819. február 9.]
9-én a gyalázatos esős idő miatt Tripolitzában maradtunk. Ismét meglátogattuk a pasát, aki zenei akadémiával tisztelt meg bennünket, melytől minden farkas a pokolba szaladt volna. Ender lerajzolta a vén ábrázatát, és kaptunk tőle egy bujurdit egész moreai utazásunkra, amely nagyon jókor jött, és nélküle ezernyi kellemetlenségbe keveredtünk volna. Ender lerajzolt egy egész török társaságot, amelyet házigazdánk, aki szintén török, hozott a házba. Miután bort és kosztot kértek ezek a fickók, és fejenként még 3 piasztert is kunyeráltak, végre elmentek, de mindig újabbak jöttek, és alig tudtuk lerázni őket. Mikor már tiszta volt a levegő, és olvasásba mélyedtünk szobánkban, egy tagbaszakadt török lépett be egy szerencsennel, és látni akarták a képeket. Mihelyt felismerték ismerőseiket, olyan harsány és féktelen hahotázásra fakadtak, mintha ennél nevetségesebb dolog nem volna a világon, és levetették magukat a földre, hogy jól kikukorékolják magukat. Csodálkoztunk, és ámulattal néztük ezt a viselkedést, de végül bennünket is magával ragadott, és velük nevettünk. De a törökök mindig nevetnek, ha ismerőseik képmását meglátják: mintha ezáltal túljártak volna az eszükön. - Küldtem egy kaleidoszkópot a pasának, és elkérettem a kahukját,[517] hogy Ender lerajzolja. - Az orvos története túl hosszú, de jó, megjegyzem fejben. - Wilson az öregnek zuhanyt rendelt, és járt a háremben, ahol egyáltalán semmit se látott, de olyan undort érzett, mint az árnyékszéken! - Ennyit Tripolitzáról, minden egyéb benne van a könyvekben. Holland[518] nem sokat ér, mert abban az évszakban járt ugyan itt, mint mi, de úgy eltévedt a havas hegyek közt, hogy elfelejtett naplót írni, és örült, hogy épkézláb szabadult! - Egyéb kérdések között, amelyeket Wilson a pasához intézett, és amelyeket nekem kellett tolmácsolnom, szerepelt az is, hogy egész éjszaka nyugodtan fekszik-e. NB. az öregúr a háremben alszik - mire ő önkénytelenül elmosolyodott. But tell him he shall not f... his girls at all just in this moment (De mondja meg neki, hogy jelenleg egyáltalán ne b... egyik lányt sem.).

[1819. február 10.]
Február 10-én távoztunk Tripolitzából, miután a török, a házigazdánk pokoli lármát csapott, amiért csak 10 piasztert akartunk adni neki. Mivel azonban a finom muzulmán becsapott bennünket, egyáltalán nem hagytuk magunkat zavartatni a lármázásától, hanem elintéztük 5 piaszterrel. - Egy tatár, aki a postalovakkal a házunkhoz jött, szintén baksist kért, ami egyáltalán nem járt neki, és méltatlankodva távozott, mikor Zimmermann útján egy rupiát ajánlottam föl neki. A postamester, aki a lovanként kapott 5 piaszterrel elégedettnek látszott, mivel tisztában volt vele, hogy ingyen kellene adnia őket, egy málhás lóval csapott be bennünket, amit nem vettünk észre, de aminek később az a kellemetlen következménye lett, hogy a málhánk 3 órával később érkezett meg, mint mi. Tripolitzától Mistráig hosszú az út, és amig Krabutáig el nem ér az ember, érdektelen is minden, de ez utóbbi helytől kezdve gyönyörűszépen kinyílik a táj, és megpillantja az ember Mistrát a megművelt és hóborította Teygetos[519] tövében. Azt hiszi, már egész közel van hozzá, az út azonban a végtelenségig elhúzódik, és már jó késő volt, amikor holdvilágnál megérkeztünk Demetrio Manusaki kényelmes házához. Brussára és Magnésiára emlékeztetett a vidék, azzal a különbségggel, hogy a Teygetosz mintha még karakteresebb lett volna, mint az Olympus és a Sypillus,[520] ehhez azonban nagyban hozzájárulhatott a hó is, amely ebben az évszakban természetesen bőségesen ellepte e spartai hegység zord bérceit. Miután jókora tüzet raktunk, megsütöttünk egy csirkét, és megittunk egy üveg retsina-bort, a leghitványabb fajtából, vártunk még 2 óra hosszat, mivel azonban Zimmermann és Januario, a szabó nem érkezett meg a málhával, a házigazdánktól kértünk néhány takarót és párnát, és Wilson a meleg kandalló egyik oldalán feküdt, én Enderrel egy takaró alatt a másikon, miközben Landschulz, megint átadván magát a kétségbeesésnek, hogy az ágya nélkül kell eltöltenie az éjszakát, gyámoltalanul és merengve a tűz mellett üldögélt, mígnem a házigazda fia hozott neki is párnát és takarót, lehúzta a csizmáját, és álomba ringatta mint egy beteget, vagy mint egy karonülő kisdedet. - Ez a férfi olyan, mint egy újszülött gyermek, a természet leggyámoltalanabb teremtése, aki mosdatlanul és lomposan is el tudja szavalni fekete frakkban az Iliást és az Aeneist. A fekete kabátja, amely soha le nem kerül imbolygó válláról, hanem nappali vállalkozásaira ugyanúgy elkíséri, mint éjjel a dunyha alá, gyakran megnevettet engem és Wilsont, amint a mosdatlan mancsai és fülei és a borotválatlan álla néha az étvágyunkat rontja el reggelinél és ebédnél. - Megjött végre Zimmermann, miután a málháslovak egyike többször felbukott, és kis híján kilehelte halandó lelkét. - Felkeltünk, ettünk még egyszer, és aztán jót aludtunk saját ágyunkban.

[1819. február 11.]
11-én Mistrában maradtunk, hogy megnézzük az egészen közeli spartai romokat. Erre a kirándulásra elkísért bennünket a házigazda fia, akit Lord Aberdeen[521] és Bartholdy[522] mistrai tartózkodásuk alkalmával tréfából "Lükurgosznak"[523] nevezett el, pedig ő ennek az ellenkezője, és nyugodtan hagyta, hogy én néhányszor "asino"-nak (szamár) nevezzem. - Sparta romjai nagy kiterjedésűek, de sok-sok kövön és a tisztán felismerhető formában fennmaradt színházon és hyppodromon[524] kívül nem látni mást. Az [valószínűleg Eurotas][525] a város északi oldalán folyik, és teljesen jelentéktelen, még a mi Rábánkhoz sem hasonlítható. Nem volt valami nagy művészet a spartai lányok részéről, hogy át tudták úszni ezt a folyót. Az sem volt valami nagy dolog, hogy az ifjak egész télen meztelenül jöttek-mentek, mert elképzelni sem tudjuk, milyen enyhe itt a levegő. Egy török villa, amelyet ciprusok vesznek körül, igen csinos látvány, és éles kontrasztot alkot a spartai romokkal szemben! Azt az egyetlen észrevételt tettem itt helyben, e különös nép országában, hogy fel nem foghatom, a szokások és főleg az ifjúság nevelése terén miért nem követik egyetlen országban sem a lacedemoniakat[526] legalább annyira, amennyire századunkban lehetséges volna. Hiszen ki tagadná, hogy földi boldogságunk többnyire erkölcsi és testi nevelésünktől függ - az előbbitől az, hogy soha ne álmunkban cselekedjünk, és mindig legyünk felkészülve arra, hogy a sors véletlene váratlanul útját állhatja boldogságunknak, az utóbbitól pedig, hogy egészségesek és erősek legyünk, és ennek nagyszerű érzetét késő öregkorunkig éltessük magunkban. Merő véletlen, hogy most egy éber pillanatban belátom, életemnek 10 esztendejét mély álomba merülve töltöttem el, és odaveszni látom mindenestül egészségemet is. Miután Ender néhány óra hosszat a tájat kissé felvázolta, Slavo Chorisba, a régi Amyclába[527] mentünk, ahol vettem egy követ 2/4 lóval. [?] Visszafelé a Teygetos mentén lovagoltunk, át a Mistrához egészen közeli falun, Paronicon,[528] ahol egy felirat miatt le kellett szállnunk, de kiderült róla, hogy modern. Mindenesetre e helység fekvése oly festői, amilyet valaha csak láttam. A sziklák, amelyek szinte befednek egy csinos, szellős török kávéházat, egy sziklahasadék, amely mélyen benyúlik a Teygetosba, és amelyből tajtékozva zúdul elő egy bővizű hegyi patak, és a mérhetetlen nagyságú platánok, amelyek vízzel teli medencékre vetnek örök árnyékot, eszményképét adják egy olyan helynek, ahol szívesen eléldegélnék. Egy tájképfestő boldogan eltölthetne egy évet ezen a spártai vidéken, és gazdagon megrakodva térhetne haza. Mistrában magában egy szarkofágon kívül, amelyet Ender lerajzolt, és amelyben vizet gyűjtenek, nincs semmi látnivaló. Elvezettek bennünket egy másik szarkofághoz is, ez azonban semmi figyelemre nem érdemes. - Wilson gyógyítgatta a bardanióták öreg főnökét, akik közeli rokonai a maniótáknak,[529] és egy fegyvertelen frankot szívesen megfosztanak vagyonuktól és életüktől.

[1819. február 12.]
12-én Mistrából el. Igen szép volt a környék, a nagy ciprusokat nem tudtuk megnézni. - Gell más úton járt, mi végig az Eurotas medrében maradtunk. Az úttól balra találtunk némely maradványokat, amelyeket Gell nem említ, és amelyeknek Pausaniasnál[530] még nem tudtunk utánanézni. E romok modern nevét sem sikerült megtudnunk, mert surgink részeg volt, és nyugodtan aludt tovább azután is, hogy Wilson jó alaposan pofon csapta. - Árkádiát mindig is olyannak képzeltem, amilyen az út Mistrától Leondariig.[531] Zöldellő fák, források és szelíd dombok. Leondari egy rendetlen török falu. Jól ment a lovaglás. Feltűnt a bazár.
A házunk viszont igen rossz.

[1819. február 13.]
13-án esőben indultunk el Leondariból. Tinanóban, az Epaminondas által építtetett régi Megalopolisban[532] Gell nem járt. Haller[533] ellenben két hétig tartózkodott itt. Sok szép és nagy rom található itt, pompás város lehetett ez, amelyet Epaminondas a lacedemoniakkal dacolva építtetett. Sok oszlop és rombadőlt templom. Óriási színház. Rajzolt térképem van. - Kétszer keltünk át az Alpheuson.[534] Csakhamar Kariténába[535] értünk, miután egy boltíves velencei hídon átkeltünk az Alpheuson, amelynek 3 más modern neve is van. Kariténa szétszórtan helyezkedik el sziklákon; kitűnő házat kaptunk, és bámulatba ejtettük görögjeinket toalettünkkel. De még inkább könyveinkkel és puncsunkkal Meg kellett látogatnom a vajdát, hogy gátat vessek a postamester méltánytalan követeléseinek. Ez sikerült is.

[1819. február 14.]
14-én korán elhagytuk Kariténát, és málhánkat, lovainkat egyenesen Fanariba[536] küldtük, ahol van posta is, és útba ejtettük Bassae[537] templomát, ahol egykor Gropius és Veli pasa is megfordult. Andruzzina[538] következik, amely egy órára van Fanaritól. A surgi, aki a templomhoz kalauzolni készült bennünket, és jóindulatúnak látszott, azt tanácsolta, hogy Andruzzián át menjünk a templomhoz, és ugyanarra jöjjünk vissza, mert az egyenes úton télen nem járható, ő nem is ismeri, és valószínűleg eltévedne rajta. Mi azonban elvetettük ezt a javaslatot, és az egyenes utat választottuk, és ezt is tanácsolom mindenkinek. Elindultunk hát ezzel a surgival azon úton, amelyet senki sem ismert közülünk. Miután jó darabot megtéve már elég magasra értünk, találkoztunk egy öregemberrel, akit szerződtettünk 10 piaszterért kísérőnknek. Csaknem érintettük Ambellonát[539] - Skitro[540] a híres Apolló-templomhoz legközelebb eső hely. Olyan idő volt, hogy semmit sem lehetett látni, az út pedig kecskebakoknak való. Landschulz és Ender halni készülődtek, és se nagyon emlékszem, hogy mikor volt hasonló napom. Wilson a kezében esernyőt tartva lovagolt egész idő alatt, Landschulz hátracsúszott a lova farkára, Ender pedig gyalogolt. Végül, miután éjszaka eltévedtünk, és mély hóban kerestük az utat, keserves 14 óra után megérkeztünk Fanariba, ahol embereink elég jó szobával, nagy tűzzel és jó levessel vártak bennünket az aga házában. Mihelyt megláttuk ezt a sok kényelmet, rögvest elfelejtettük mindazt, amit kiállottunk, de a veszteséget amiatt, hogy ilyen förtelmes volt az idő, még sokáig fájlalni fogom, mert a templom olyan fenséges helyen van, hogy a kilátás egyike lehet a legszebbeknek egész Görögországban, és annyiban más is, mint a környéken, hogy a hegyeket köröskörül pazar erdőség borítja. - Az út időnként meghökkentő volt, és csodálkoztam, hogy a régiek vajon hogyan tudták felszállítani a köveket a templomépítkezéshez. A művészek, akik megtalálták itt a kincset, amely most a trónörökös tulajdona, és amelyet Wagner elég rosszul rajzolt le, alig tudták elvinni innen a szoboralakokat.[541] Nyáron Árkádiának ez a része igazán természetfölöttien szép lehet. Átkeltünk a Diatorti-hegyen,[542] ahol kecsketejen nevelték a gyermek Jupitert, miután idehozták Kréta szigetéről (Barthelmy). A vajda, akivel másnap találkoztunk, csodálkozott azon a kiagyalt áron, amelyet a trónörökös a templom szobraiért fizetett, és hogy reggeli előtt mindennap megszemléli őket. - Emberei egész éjjel egy szomorú kis mandolinon játszottak. Csinos albánokat láttam, de félig leborotvált hajukkal nem tudtam mit kezdeni.
Némelyek frappíroztak sápadt arcukkal és tömpe orukkal. Wilson úgy vélte, nagyon hasonlítanak a kínaiakra. Szűk vállak, lapos arcok, de remek lábak és bokák. - A kis gitár, amelyen egész éjjel játszottak, édesdeden álomba ringatott.

[1819. február 15.]
15-én esőben hagytuk el Fanarit. De meg kell még jegyeznem, hogy szembeötlő bizonyságát kaptuk, mi a különség a törökök és a görögök között. - A posta Fanariból csak Arkádiába megy (ez egy tengerparti hely), és a török postamestert nem lehet arra kényszeríteni, hogy lovait odaadja Gastuniig,[543] mely út különben több, mint 18 órás. Felmutattuk neki a moreai pasától kapott bujurdit, de válaszul a szultán fermánjával állt elő, amely a fentieket mondja ki. Mivel nem tartozott nekünk semmivel, egyezkednünk kellett vele, és a postamester diszkréciójára hagyatkoznunk, akit magamhoz kérettem. "Az itteni vajda 15 piasztert ad egy lóért Gastuniig, ha szüksége van néhányra, de önnek 18-at kell adnia, és ne is alkudozzék, mert nem fogja 17-ért megkapni!" Ezt mondta, és meglepődtem méltányosságán. Egy görög hasznot húzott volna szükségünkből, és legalább 40 piasztert kért volna, mint volt rá példánk. A különbség a török és a görög között olyan, mint az úr és rabszolga között. - Az éjszakánk jól telt, és oly nagy kimerültség után, frissítőn. Sajnos beesett az eső az ágyunkba, és hideg fürdőben ébredtünk.
Gastuni 18 órára van Fanaritól. Ha az eső nem tette volna tönkre az utat, jó lovakon és sima úton 12 óra alatt meg lehetne járni az egészet. Kezdetben hegyek között vitt az út, aztán lassanként kijött közülük. A lovaink nagyon rosszak voltak. 6 óra múlva Mundritzába[544] értünk, ahol csak törökök laknak, és állítólag van egy nagyon jó hán. Korán volt még, hogy itt maradjunk, tehát úgy döntöttünk, hogy továbbmegyünk Krestenáig, ahol csak görögök laknak, bár összes málhánk beleesett már a vízbe. 2 óráig tartott az út Kaestenáig,[545] ahol kereken elutasítottak bennünket, és felbőszített egy görög, mert flegmán néhány száz paráját számlálta, és ügyet se vetett karavánunkra. - Két surgink tanácsára továbbmentünk, és egy keserves óra múlva, esőben és sötétben, döglődő lovainkon Makritzába[546] értünk. Összetévesztettük ezt a helyet "..."-al, ahová nem is kell elmenni, hogy lássa az ember az olympiai völgyet, mert az jobbfelé egészen kiesik az útból, de Gell ajánlja az ottani aga jó házáért. Makritzában egy faházban háltunk meg, amelybe beesett az eső, és minden tekintetben rosszul jártunk vele. Éjjel sűrűn esett.

[1819. február 16.]
16-án viszont kisütött a nap, és lenn a völgy mélyén láttuk megduzzadva zúdulni az Alpheust, és teljes pompájában tárult elénk a tavasz, minden fa virágzott, és a légkör illata és a táj szépsége egészen magával ragadott! Azt hiszem, Arkádiának a Leondaritól Pyrgo[547] terjedő része nem is fogható semmihez a világon, mert az örökké derült kék ég alatt egyszerre olyan pazarul zöldellő vegetációt élvezhet az ember, amilyet legfeljebb csak Németországban kívánhat magának! - ugyan milyen országban található még ilyen? - Egy óra múlva a 14 házból álló Rassi faluba értünk, amely olyan, mint amilyeneket Kotzebue[548] ír le Oroszországban. Palaio Fanari, amelyen átvisz Gell térképe, az Alpheustól felfelé van. Ezen Rassinál keltünk át egy kompon, amely csak 3 lovat bírt el. Málhánk NB. az egyenes úton maradt, amelyet Gell nem is említ. Két csapatra oszlottunk. Wilson ment előre, utána én a 2 sápadtarcúval. Az átkelés módja új volt és különleges, de a víz sodrása olyan erős, hogy más módszerről nem is lehetett szó. Felvontattak bennünket a part mentén vagy 50 lépésnyire, aztán rábíztak a hullámokra és az áramlatokra. Wilson remekül átjutott, de mi csaknem zátonyra futottunk, és hosszú szakaszon lesodródtunk. - Olympia völgyében szálltunk ki. Szinte semmi nem maradt fenn, néhány jelentéktelen követ kivéve, maga a völgy azonban, és az egész bájos, kedves vidék a világ legszebb tájai közé tartozik, és ilyen az Alpheus egész folyása mentén. Ezen a minden évszakban jelentékeny folyón sok fát úsztatnak le hajóépítés céljára!

And the soft quiet hamlet where he dwelt
Is one of that complexion which seems made
For those who their mortality have felt,
And sought a refuge from their hopes decay'd
In the deep umbrage of a green hill's shade,
Which shows a distant prospect for away
Of busy cities, now in vain display'd,
For they can lure no further; and the ray
Of a bright sun can make sufficient holiday.[549]

Ilyen táj ez a völgy, és virágoztak a fák, és a tavasz a maga teljes pompájában mutatkozott. Landschulz és Ender, akik a fáradtság, a veszedelmek és a nyeregtől feltört fenekük miatt nem tudták élvezni a fák és a virágok édes illatát, rettentően vágyakoztak az ígéret bécsi földjére, ahol, Zimmermann állítása szerint, az 5. emeleten laknak, saját szennyüktől melegszenek, és egész évben sörön, császárhúson és pacalon élnek. - Gell, mint mondtam, más úton járt, Ploka (Floka)[550] falva tűlünk jobbra maradt el. Palaio Fanaro, ahol Gell "uonoziloV" található, tőlünk jó félórányira jobbfelől maradt mögöttünk, az Alpheusnak az innenső partján, ahogy a kis térkép mutatja. - Pyrgoba délután 3 órakor érkeztünk meg. Heves zivatar jött, mennydörgéssel, de aztán megint kiderült. Olyan szivárvány ívelt át a zúgó Alpheus fölött, amilyet még soha nem láttam. Olyan békésen és szelíden, ahogy a szerelem vigyáz a tébolyra. - Pyrgóban találkoztam egy részeg férfival, akiről, miután ránk akaszkodott, és elmondta, hogy málhánk néhány órája haladt át, megtudtam, hogy honfitársam, a Medveczky családból, amely Árva megyében egy felhőszakadás miatt ment tönkre. Históriája, és meglepetése, hogy találkozik egy utazóval, aki magyarul beszél vele. - Gastuni még 5 órára volt, az időjárás borzasztó, málhánk pedig előttünk. Egy nyájas görög öregasszonynál maradtunk, ahol levest főztünk magunknak. - A gazdasszony jó ágyakat adott nekünk. A magyar 2 éve van úton, cél nélkül, pénz nélkül, de kellő adag tisztességgel, mint mondta, és jó lelkiismerettel. A törökök mindenfelé adnak neki rizst és vizet. - A jó ágyakban annyi bolha és tetű nyüzsgött, hogy éjfél után szikrázó holdfényben tovább lovagoltunk. Hideg volt, az út használhatatlan, a lovaink rettentően fáradtak. Én végig gyalog mentem. Missolongiban[551] utolértük a málhát, amely tegnap nem bírt tovább haladni. És végre 7 órai út után nagykeservesen Gastuniba értünk. Landschulz, Ender, málha többször leestek, minden vizes és megviselt. Azt hittem, apámat látom, mikor a tükörbe néztem. Toalett és némi rizs után ismét képes vagyok a legnehezebb dolgokra vállalkozni. Landschulz és Ender nem ismerik ezeket az élvezeteket, és bár nyugodtabban is alszanak, mint én, de az ő buta nyugalmukért és létezésükért nem adnám azokat a pillanatokat, amelyeket előző életemben élveztem és amelyek elviselésére még képes leszek. - Gastuniban jó lovakat kaptunk Patrasig, és 14 órát számítanak az útra. Mister Logathety Chichini, egy jómódú görög házában reggeliztünk, aki elégedetten jó sok teát ivott, perche e una bona cosa per dar' un gentil sudore (mert az jó dolog, üdvösen megizzasztja). Politikáról kérdeztem. Ender és Landschulz zavarba jöttek, amiért nem húzhatták le a csizmájukat, és mert a bőrnadrágjuk már nem fehér. Annak a surginak és "geron" [vezető]-nek a története, akik utánam akartak átkelni a Csatornán. - 12 óra tájban tovább mentünk, és miután a síkságon egy bájos erdőn gyalog keltünk át, megérkeztünk Ali Chelebibe.[552] Látni a tengert, és Clarenca[553] (Chiarenza) dombját, melyről az angol királyi herceg a nevét kapta.

[1819. február 18.]
18-án indulás Ali Chelebiből kora hajnalban, 3 órakor, hűvös időben, jó lovakkal, csak egy surgival, és 7 órakor érkezés Patrasba. Az út nyáron, egy kis homoktól eltekintve, a very good racing turf (nagyon jó lóversenypálya). Mister Zanini,[554] aki még ágyban feküdt, nagy ceremóniával fogadta a "principé"-t.

 

JEGYZETEK

A neveket és földrajzi neveket úgy közöljük, ahogy Széchenyi eredeti, német nyelvű naplójában szerepelnek, kivéve a nyilvánvaló elírásokat, tévedéseket. Mai alakjukat vagy magyarázatukat a jegyzetek adják meg. Ugyancsak kivételt képez néhány közismert földrajzi név, amelynek mai formáját használjuk. Ezek: Boszporusz, Egyiptom, Konstantinápoly, Korfu, Kréta, Szíria, Szmirna, Trieszt.

1). Kikötőváros Olaszország délkeleti részén a hasonnevű öbölben.
2). Rudolf Lützow gróf (1780-1858) osztrák diplomata, 1848-tól a konstantinápolyi osztrák követség helyettes vezetője.
3). A Kelet ( különösen Kis-ázsia).
4). Osztrák követségi tanácsos a Szentszéknél.
5). Caroline (1801-?), Leopoldina (1803-?), gróf Pálffy Antalné (1801-?) Fernandine, gróf Károlyi Lajosné (1805-1852)
6). Kétárbócos, keresztrudas vitorlás hajó.
7). Kaunitz hercegné (1773-1859) Alois Kaunitz herceg osztrák diplomata felesége, született Françoise Ungnad-Weissehnwolf grófnő.
8). Tengerparti város Anconától északnyugatra.
9). Dalmát szigetek. Lissa: ma Vis szigete, Lesina: ma Hvar szigete.
10). Város a hasonnevű és az Adriai-tengerben lévő szigeten (a legészakibb Jóni-sziget), keskeny csatorna választja el Epirustól. A régi görögök Kerkyrának hívták.
11). Wallenburg Jakab bécsi orientalista (1763-1806) fia.
12). Hányás.
13). Kranichfeld, Friedrich Wilhelm Georg szemész professzor. Lützow vitte magával Konstantinápolyba.
14). A követ helyettese a Portánál.
15). Landschulz filológus, Széchenyi kísérője 1818/19-i keleti útján.
16). Ender, Johann (1893-1854) osztrák festő, Széchenyi kísérője 1818/19-i keleti útján.
17). Dalmát szigetek. Pomo valószínűleg Biševo, Lissa: ma Vis.
18). Dalmát sziget: Lagosta, ma Lastovo.
19). Dalmát sziget: Cazza Lastovo magasságában.
20). Dalmát sziget Vistől délre.
21). Osztrák tengerésztiszt.
22). Famo, kis sziget Korfunál.
23). Kassziopi, kikötő Korfu szigetén.
24). Ma: Guvia.
25). Maitland tábornok után a Jóni-szigetek kormányzója.
26). Maitland, Thomas angol tábornok, 1813-tól Málta és a Jóni-szigetek kormányzója.
27). Maitland, John (1789-1839) Maitland, James skót államférfi (pecsétőr) fia.
28). Valószínűleg Hankey, Frederick.
29). Schulenberg, Johann Matthias gróf, eredetileg szász tábornok, majd 1715-től a Velencei Köztársaság tábornagya, annak szolgálatában védte Korfut a törököktől, s ezért hálából szobrot állíttatott emlékére. Tetteiről Voltaire is megemlékezett.
30). Paulich Jakab ezredes, Paulich Ferenc ezredesnek, a bécsi rokkantak háza parancsnokának fivére.
31). Korfut tartották a phaiákok földjének az Odüsszeiában. Ezen a mesebeli szigeten volt Alkinosz királynak a kertje, ahol örökös tavasz volt. A Széchenyi által említett Pagliopolisz (a vélt kert) a várostól délre van.
32). Maitland, Antony (1785-1863) később earl of Lauderdale és admirális, John bátyja.
33). Főparancsnok.
34). Voltaire szatirikus eposza La pucelle d'Orleans ( Az orleans-i szűz).
35). Korfu közelében.
36). Ali Tepelenti (1741-1822) janinai pasa, ez idő tájt Albánia, Epirusz, Thesszália és Dél-Makedónia helytartója, aki a Portának évdíjat fizetett.
37). II. Mohamed (1451-1841) török szultán. Ő vetett véget az albánok függetlenségének (1468).
38). Talán Cartwright, John (1740-1824) angol őrnagy.
39). Kikötőhely Epirusz déli csúcsán az Artai-öböl bejáratánál.
40). Vesztegzár épület.
41). A sarkamon.
42). Ochlenschläger, Adam (1779-1850) németül is író dán író. Említett művei Aladdin eller Den Forunderlige lampe (Aladdin avagy a csodálatos lámpás) és Coreggio c. tragédiája.
43). Kranichfeld, Friedrich Wilhelm Georg, orvos.
44). Lásd 21. jegyzetet.
45). Preveza (ma: Preveva) görög város az Artai (Ambrakiai) öböl mentén. Janina ma Janai görög város a hasonló nevű tó partján, akkor a török birodalomhoz tartozott.
46). Paxos (ma: Paxi) és Santa Maura (ma: Lethász) a Jóni-szigetcsoporthoz tartoznak Korfutól délre.
47). A Peloponnészosz-félszigetet elválasztja Észak-Görögországtól.
48). Tévedés, mert II. Fülöp spanyol király hajóhada győzött 1571-ben
a török flottán a Lepantói-öbölben, mely szemben van Kefallinia szigetével.
49). Ma: Kefallinia, a legnagyobb Jóni-sziget.
50). Ma: Szkala.
51). Ma: Zakinthosz.
52). Peloponnészosz-félsziget.
53). Sziget a Peloponnészosz-félsziget délnyugati részén. Ma: Szapiéndza.
54). Ma: Methoni.
55). Ma: Koróni.
56). Matapan-fok, a Peloponnészosz legdélibb foka.
57). Ovo szint: valószínűleg a Petra Carabi a Matapan-foktól délre.
58). Cerigo, ma: Kithíra.
59). Ma: Antikithira.
60). Ma: Kréta.
61). Ma: Milosz, a Küklad-szigetcsoport egyik szigete.
62). Szélcsend.
63). Görögország és Kisázsia közötti szigetvilág.
64). Északi szél.
65). Annana, kis sziget Milosz közelében.
66). Eredetileg negyedike volt, Széchenyi javította.
67). Ma: Kosztro.
68). I. Ferenc (1768-1835) magyar király és osztrák császár.
69). Párosz, Küklád-sziget Milosztól északkeletre.
70). Haller von Hallerstein, Carl (1774-1817) német építész.
71). A szultán rendelete.
72). Külképviseleti főtisztviselő.
73). Velencei aranypénz.
74). Török váltópénz.
75). Török ezüstpénz.
76). Az egyik Szporad-sziget az Égei-tengerben.
77). Vörös vagy francia fogoly, Nyugat-Európában élő fogolyfajta.
78). Lásd 13. jegyzetet.
79). Ma: Kimolosz, Szifnosz és Szefirosz.
80). Micheli, Marussa, Micheli Francesco hajókalauz lánya.
81). Tengerésztiszt.
82). Párna alakú tömés a csípő körül, hogy a teltség látszatát keltsék a nők.
83). Ebéd.
84). Reggeli, villásreggeli.
85). Aigina, ma: Ejina, sziget a Szaróni-öbölben.
86). Ma: Ajina Marina.
87). Ma: Ajiosz Iliasz.
88). Három árbocos hadihajó.
89). Török tengerészeti miniszter.
90). Ma: Naxosz, Küklád-sziget.
91). Sziciliai város.
92). Ma: Kerkira.
93). Euboia, ma: Evvia.
94). Ma: Androsz.
95). Ma: Kéa. Valószínűleg téves Széchenyi bejegyzése, mert Kéát előbb kellett érintenie, mint Androszt és Evviát (Negropontét).
96). Mitilini. Leszbosz ma: Leszvosz szigetén.
97). Tenedosz ma: Bozeaada, sziget a Dardanellák bejáratánál.
98). Stürmer, Ignaz Lorenz (1752-1829) volt konstantinápolyi internuncius (a követség helyettes vezetője). az ő helyére került Lützow, Stürmer pedig Bécsbe.
99). Kisázsiai tengerparti város, ma: Izmír.
100). Keleten az európaiakat nevezték frankoknak.
101). Ma: Istambul.
102). A török nagyvezír székhelye, majd a török külügyminisztérium.
103). Wilson, Sir Robert Thomas (1777-1849) angol tábornok, 1811-ben Törökországban tartózkodott.
104). Ida (Kash Dagh) kisázsiai hegy . (1770 m.)
105). Itt a Bursa (Brusza) melletti 2500 méteres Olümposzról (Kesis Dagh) van szó.
106). Város Dalmáciában, ma: Zadar.
107). Talán Lippa János, harmadik tolmács a konstantinápolyi követségnél.
108). A török Porta által az érkező vendégeket fogadó és kísérő főtiszt.
109). Arra a vitorlásra szállt, amelyen Lippa jött és távozott, hogy Lützownak és poggyászainak Konstantinápolyba való szállítására a szükséges vitorlás hajókat megrendelje.
110). Ma: Çanakkale, megerősített város a Dardanellákban.
111). Márvány-tenger.
112). A kisázsiai part kis nyúlványa, a Trója-fok, Tenedosz (Bozcaada) szigetéről délre.
113). A trójai háború mondájában szereplő Parisz királyfi más neve Alexandrosz.
114). Hunyadi Gabriella grófnő, Sauran Zeno gróf felesége.
115). Ma: Gelibolu, város a Dardanellák felső végén. (?-1821).
116). Sebastiani, François Horace Bastien gróf (1772-1851) francia tábornok, 1806-ban konstantinápolyi francia követ.
117). Duckworth, Sir John Thomas (1748-1817) angol admirális.
118). Talán Bailly, François, Monthion grófja (1776-1840) francia tábornok.
119). Eleinte tizedként szedett vagy elrabolt idegen gyermekekből kiképzett válogatott gyalogság Törökországban.
120). Ma: Milosz ( Mélosz).
121). Capo d'Istria, Johann Anton gróf (1776-1831) katonatiszt, államférfi. Korfuban született, orosz szolgálatba lépett. A Jóni-szigeteken szervezte a közigazgatást, mikor orosz fennhatóság alá került, s itt volt néhány évig miniszter, majd a cár mellett külügyminiszter, 1822 után a görög kormány tagja.
122). Széchenyi nem tudta a nevét, ezért jelet tett ide, hogy később beírhassa, de nem írta be.
123). Cukkini, zöldségféle.
124). A hadsereg fővezére, a 19. században a török miniszterelnök címe.
125). Ajánlólevél valamelyik pasától.
126). Széchenyi szakácsa.
127). Ma: Truva.
128). Lásd 21. jegyzetet.
129). Szid-el Bahr falu és erőd a Dardanellák bejáratánál.
130). Rennel, James (1742-1830) angol katona és földrajzi író.
131). Kumkalé, falu és erődítés a Dardanellák bejáratánál.
132). Lásd 15. jegyzetet.
133). A trójai háború hősei, az akhájok oldalán. Legendás barátság fűzte össze őket.
134). Néhány kilométerrel délre a tengerparton. Imbrosz-sziget a Dardanellák bejáratánál.
135). A Szaloniki-félszigeten.
136). Thuküdidész (i. e. 460 k.-i. e. 400 k.) görög történetíró, a peloponnészoszi háború krónikása.
137). Konstantinápolyi városrész, ahol akkoriban keresztények laktak.
138). Az ókorból ismeretes Szkamandrosz folyó mai neve Büyükmenderes, ennek középső folyásánál van Bunarbasi (Ma: Pinarbasi).
139). Nem is találhatta, mert Simois folyó a Kalifatival a Stoma Limnébe ömlik, kissé keletre a Szkamandrosztól.
140). A falu közelében, meleg forrásból eredő kis folyó.
141). Falu Trójától (ma: Truva) délre.
142). Thümbrosz, a Szkamandroszba torkolló folyó.
143). Falu (ma: Acseköy) a Thündrosz jobb partján.
144). Aiax (Aiasz) szalamiszi királyfi volt a trójai háborúban Akhilleusz után a legnagyobb görög hős. Öngyilkossága után a Dardanellák északi partján temették el a hagyomány szerint.
145). Ma: Çanakkale.
146). Ma: Geliboli, város a Dardanellák északi bejáratánál.
147). Lechevalier, Jean Baptiste (1752-1836) francia régész, volt követségi titkár Konstantinápolyban.
148). A Dardanellák ókori neve.
149). Északi szél.
150). Falu Geboli és Rodostó között félúton.
151). Abüdosz, falu a Dardanellák közepe táján, az ázsiai parton. Innen származott az ókori monda hőse, Leander.
152). Szésztosztól délre.
153). Szésztoszban, a Dardanellák európai partján élt egy toronyban Héró, Aphrodité papnője, akihez minden éjjel átúszott szerelmese, Leander, a tengerszoroson át. Egy viharos éjjel vízbe fulladt, Héró pedig ennek hatására öngyilkos lett.
154). Lord Byron, Georg Gordon (1788-1824), a nagy angol költő 1810 május 3-án úszta át a Dardanellákat, Leandert utánozva.
155). Trója.
156). I. e. 480-ban Abüdosz és Szetosz között Xerxész, perzsa király, i. e. 334-ben pedig Nagy Sándor, makedón király kelt át csapataival,
a perzsák ellen vonulva.
157). Kerszonészosz-félsziget, a Geboli-félsziget ókori neve.
158). Propontisz: Márvány-tenger.
159). Rodostó ma: Tekirdaĺ.
160). Kikötőváros a Márvány-tenger északi partján a Boszporusz bejárata előtt, ma: Yes¸ilköy, ahol Istambul repülőtere van.
161). Térdig érő, fekete szalonkabát.
162). A Boszporusz partja az Aranyszarv-öbölig, a szultán régi palotájával.
163). Konstantinápoly külvárosa az Aranyszarv-öböltől északra, az európaiak városrésze.
164). Aranypénz.
165). Szkutari (ma: Üsküdar) kisázsiai város Konstantinápollyal szemben.
166). A kormány épületei.
167). Herceg-szigetek v. Priszkipo-szigetek (törökül: Kizil-adalar) szigetcsoport a Márvány-tenger keleti részén.
168). Az osztrák követség épülete.
169). Stürmer, Ignaz (lásd 1. jegyzetet) lányai: Terézia (sz. 1791.), Philippine (sz. 1799.) Elisabeth (sz. 180). Felesége Testa Elisabeth Freiin.
170). A kiküldöttek összetétele t. i. a követségeknél.
171). Hivatalos tolmács a dilpomáciai testületeknél Keleten.
172). A szultán.
173). Huszár Bálint konstantinápolyi követségi tolmács és titkár, Stürmer báró veje és nem sógora.
174). Vízipipa.
175). Ma: Böjükdere, üdülő a Boszporusz európai partján.
176). 1818. szept. 30-tól nov. 21-ig a Szent Szövetség három tagjának, Oroszországnak, Ausztriának és Poroszországnak az uralkodói tartottak kongresszust Aachenban, Széchenyi erre céloz.
177). Idézet Byron 1818 februárjában megjelent Beppo című elbeszélő költeményéből:

Bevallom, nékem kedves Olaszország,
a bűn, a láz, a mámoros igék,
mert kedvelem, Nap, a te fényes orcád,
s ágak közt ringanak a venyigék,
a kép, akárcsak egy díszlet, ragyog rád,
mit daljátékban néz a kandi nép,
tánccal zárult az első felvonása
egy szőlőben, mely Frankföld talmi mása.
Kosztolányi Dezső fordítása

178). Ottenfels-Gschwindt, Franz báró (1778-1851) konstantinápolyi kiküldött, később internuncius.
179). Miltitz, Alexander báró (1785-1843) követségi tanácsos.
180). Aja Szofia, Ayasofya, az "isteni bölcsesség" temploma.
181). Széchenyi oldaljegyzete: Tamara.
182). Széchenyi szept. 21-től okt. 23-ig tartózkodott Konstantinápolyban.
183). A Herceg (Prinkipo) szigetek Istambultól délkeletre kis szigetcsoport. Ma: Kizil-Adalar.
184). Top Hane, Konstantinápoly egyik városrésze.
185). A bazárok elkülönített része.
186). Yedikule, várbörtön Istambulban.
187). Ma: Izmír.
188). Török bárka.
189). Kiránduló- és üdülőhelyek a Boszporusz európai partján.
190). Az Aranyszarv-öbölbe ömlő két folyó vidéke.
191). A francia követség tisztviselője.
192). Rivičre, Charles-François de Riffardeau francia márki, katona, 1816-1820 között hazája konstantinápolyi nagykövete.
193). Hol Napóleonra, hol XVIII. Lajosra esküdtek.
194). A svéd követ.
195). Liston, Robert (1742-1836) angol követ.
196). A porosz követ.
197). Ludolf, Wilhelm gróf, olasz diplomata, nápolyi követ.
198). Clarke, Edouard D. (1767-1822) angol természettudós és utazó.
199). Caragea, Jon 1812-1818 között Moldva fejedelem, 1818 októberében több millióval Olaszországba szökött.
200). Testa Károly, első tolmács.
201). Ma: Bursa, kisázsiai város, Konstantinápoly előtt Törökország fővárosa volt.
202). Ma: Manisa, kisázsiai város, 1398-1453-ig Bursával felváltva a török szultánok székhelye.
203). Tripolisz, valószínűleg a görögországi Morea-félszigeten.
204). Egyiptomi városok a Nílus torkolatánál.
205). Egy Albániában (Ali, janinai pasa) egy Egyiptomban.
206). Helyiség a kisázsiai parton, a Herceg-szigetekkel szemben.
207). A Herceg (Prinkipo)-szigetek (törökül Kizil-adalar) kilenc szigete
a következő: - a négy nagyobb: Prinkipo (törökül Kizil-ada vagy Böjük-ada), Khalki (törökül Hejbeli-ada), Antigoni, Proti (törökül Kinali-ada); - az öt kisebb: Pita, Anterobintosz, Neandrosz, Platia, Oxia.
208). Ma: Mudanya.
209). A Bursa melletti Olümposz hegységről van szó.
210). Közeli, kisebb hegy.
211). Kisázsia északnyugati része a Boszporusz mellett, az ókorban Nikomédia (ma: Izmit) fővárossal önálló ország volt.
212). Ma: Izmit, város a Márvány-tenger keleti részén.
213). Brenner, Igmar báró: Ausflug von Konstantinopel nach Brussa in Kleinasien, mit Karte. Wien. (Heinsius Bücherlexikon).
214). Aretzu (ma: Darica), helyiség az Izmiti-öböl bejáratánál. A többi falu (Kartal és Pendik) és sziget Üsküdar és Darcia között van a tengerparton ill. a tengerben.
215). Os Burun, előhegy.
216). Török vendégfogadó, "csárda".
217). Halfajta.
218). Hannibal (i. e. 246-183) karthagói hadvezér állítólagos sírja Libyssa (ma: Gebze) város romjainál van.
219). Hammer-Purgstall, Josef báró (1774-1856) osztrák orientalista, sokáig volt keleti követségi szolgálatban.
220). Francia követségi tisztviselő.
221). Helyiség Konstantinápolytól kb. 15 km-re északra.
222). Ma: Gebze, a hegy: Kas Dap.
223). Kastély a tengerparton.
224). Kas Dap.
225). Hitetlen.
226). II. Prusias (i. e. 236-186) bithiniai király.
227). Dombsír.
228). Nicomédia ma: Izmit, Nicea vagy Nicaea, ma: Iznik.
229). A Gemliki-öböl bejáratánál levő fok.
230). A Dil a Gemliki-öböl északi részén, a Hersek a délin van.
231). Ma: Hereke.
232). Vendégfogadó.
233). Adrianopol, Drinápoly, ma: Edirne.
234). Széchenyi inasa.
235). Széchenyi török szolgája.
236). Széchenyi kocsisa.
237). Pekey: jól van, usgedli (hoš geldin): Isten hozott. Németh Gyula szíves közlése.
238). Széchenyi széljegyzete: Sultan Murad. Diocletianus római császár 245-313 között élt, I. Murad a 14. században.
239). Széchenyi jegyzetet akart írni, de elmaradt. A város keleti szélén, Imbaher mellett vannak a bizánci időkből származó vízvezetékek.
240). Török templom.
241). A dzserid török hajítófegyver.
242). Buyurdi: parancs, utasítás, rendelet.
243). Karamürszel kis falu Izmit közelében.
244). Jól van.
245). Karamürszeltől nyugatra elő helyiség a tengerparton. Ersek, Helinopolisz, Drepanum, Drepanon, Drepna, ma: Hersek.
246). Sült és rizses étel.
247). Főnök.
248). I. Leonidász spártai király haláláig védelmezte 300 katonájával a thermopülai szorost a perzsák ellen i. e. 480-ban.
249). Kocsisok, akik a lovakat kísérték.
250). Bazarköy.
251). Csiflik: tanya.
252). Yalova, Sahsa, Yortán, Almagyük, Cigele - falvak az Izmiti-öböl mentén.
253). Ma: Iznik-göl. Széchenyi jegyzetet akart írni, de elmaradt.
254). Hoš geédin: Isten hozott.
255). Angol sajt.
256). T. i. Landschulz és Ender akaratának.
257). Fejedelmi méltóság, itt: elöljáró.
258). Község Bazarköytől délnyugatra.
259). A patak neve.
260). Gemlik korábbi nevei: Cius, Chios, Kiosz, Hiosz, Prusias. Ősi kikötőváros Kisázsiában, nem cserélendő össze Kiosz, Scio, törökül Szakisz-Adasszi görög szigettel.
261). Valószínűleg: vezető.
262). Kecsidag, Kes¸is¸dagi, Uludŕg, Olympos mysios, Baráthegy. 2500 méteres hegy Bursa déli határában.
263). Ma: Mudanya.
264). Ancyra, Angora, ma: Engürü.
265): Andréossi, Antoint François gróf (1761-1828) francia katona és diplomata, konstantinápolyi francia követ. Széchenyi valószínűleg Essai sur le Bosphora et la patrie du Delta de Thrace (1818) című művére hivatkozik.
266). Fahas Adé, Demür Das, Kal Hassan, Tabagyik - kis falvak Gemliktől délre Bursa előtt.
267). Széchenyi jegyzetet akart, de elmaradt.
268). Eski Yeni han, vendégfogadó a bursai fürdők közelében.
269). A minaret erkélyéről a híveket imára szólító mohamedán.
270). Rizses ürühús.
271). Bursai kereskedő és orvos.
272). Széchenyi itt jelet tett, a nevet talán később akarta beírni.
273). Nagy személyiségnek.
274). 1 öl: 1,896 m.
275). Ma: Ulubat Gölü.
276). A Marmara szigetek az Erdeki-félszigettől pár km-re húzódnak a Márvány-tengerben.
277). Az Ida hegység a trójai síkság mellett az Edremiti-öböltől északra található, törökül Kaz Dag a neve. Legmagasabb csúcsa a Gargaron.
278). Ma: Izmir.
279). Orhán 1326-1359 között volt szultán, ő szervezte meg a janicsárságot, a török birodalom emelkedése vele kezdődött. Felesége neve Nilüfer volt.
280). Valószínűleg Bailly Jean Sylvain The ancient History of Asia (London, 1814) művéről van szó.
281). Folyó Bursától nyugatra.
282). Hassanaga, Acsélar - kisázsiai helyiségek.
283). Ma: Ulubat Gölü.
284). Helyiség a Susurluk folyó jobb partján, Viszota szerint Mihalics.
285). Valószínűleg III. Szelim, aki 1789-1807 között volt szultán.
286). Ulnabat, város az Ulubat-tó partján.
287). Ma: Kocaçay.
288)- Ma: Kocabas¸. Jóval nyugatabbra folyik. A Granikosznál győzte le Nagy Sándor i. e. 334-ben a perzsákat.
289). A Boz-Burun a Gemlik-öböl és az Izmiti-öböl közötti félsziget legnyugatibb csúcsa.
290). A folyó átfolyik az Apollóniai (Abulliond, ma: Ulubat) tavon.
291). Széchenyi inasa.
292). Valószínűleg célzás Cottin Sophie Ristaud (1773-1807) francia írónő Mathilde című regényére a 12. századi keresztes hadjáratok korából. A regény két hőse Maled Adél, a török hadak fővezére és Mathilda, Oroszlánszívű Richard angol király nővére, akit Malek Adél megszeret és elrabol. (Larousse).
293). Valószínűleg víztoronyféle.
294). Valószínűleg a Gediz bal partján, Izmírtől északra. Neve Saruhan, ma: Manisa.
295). Kapudán pasa: az oszmán flotta főparancsnoka.
296). Falu Susurluktól délre.
297). Brant, James angol kereskedő.
298). Ma: Balikesir.
299). Valószínűleg Bigadiç.
300). Akhisar város.
301). Valószínűleg a Shifa Dag nyúlványa.
302). Helyiség Akhisartól északra.
303). Parázzsal teli edény.
304). Karakas esetleg Kirkagac.
305). A konstantinápolyi követségi alkalmazott feleségéhez.
306). Mohalu Csiflik.
307). Chandler, Richard (1738-1810) angol régész, beutazta a Peloponnészoszt, a Jóni-szigeteket, Kisázsiát s útját megírta Travels in Asua Minor (1795), Jonian antiquites (1769-1797), Travelés in Grece (1776) című műveiben.
308). Ma: Kum folyó.
309). Lucius Cornelius Scipio Afrikanus i. e. 190-ben a magnesiai síkságon verte meg III. Antiochus szíriai királyt, Hannibál szövetségesét.
310). A Gediz (Hermosz) bal partján lévő Manisa déli határánál.
311). Széchenyi téved, a Hermoszon csak Magnesia előtt mentek át.
312). A további útra Szmirnáig nincs feljegyzés. Magnesiától Szmirnáig az út kb. 40 km, azaz kétnapi út. Apjához írt levele szerint Széchenyi nov. 15-én este érkezett Szmirnába (Izmírbe), ahol nov. 24-ig pihent. Nov. 25-én Scio (Chíosz) szigetére tett kirándulást, amelyről külön írásban számolt be. Scióból dec. 4-én tért vissza, 9-én Ephesust (Epheszosz) tekintette meg, erről is külön emlékezik meg. Dec.
13-án visszatért Szmirnába, onnan Sardes (Szardesz) környékére utazott, majd dec. 22-én Athénbe érkezett.
313). Chíos vagy Scio ma: Chíosz a Szmirna (Izmir) alatt kinyúló félszigettel szemben fekvő görög sziget. Központi városa Chíosz.
314). Ma: Urla, az ókorban Klazomanae, a 12 városból álló ion szövetség tagja, Anaxagorasz szülőhelye.
315). Çes¸me az Izmiri-öböl déli partján fekvő helyiség, nevezetes 1508-ban épült erődje.
316). Nagyobb csónak.
317). Izmir (Szmirna) mögött van a Pagosz hegy, s mögötte a Tachtaly vagy Nif Dag.
318). A két testvérhegy Dyo Adelphia, törökül Iki-Kadras az öböl déli részén.
319). Kara Burun az Izmir előtti félsziget északi részén.
320). Szandzsák Kalesi, ma Çes¸me Kalesi az öböl déli részén.
321). Az akkor ott időző Esperance nevű francia hadihajó parancsnoka.
322). Széchenyi ide jegyzetet akart írni, de elmaradt.
323). Ma: Foça, elődje az ókori Phokaia.
324). I. Kürosz, i. e. a 6. században élt perzsa uralkodó.
325). Chiosztól északra Mütiléné vagy Leszbosz, ma: Leszvosz szigete, Szapphó, Alkaiosz és Aiszoposz szülőföldje.
326). Az Izmírtől nyugatra lévő félsziget és Chíosz szigete közti csatorna északi részén vannak a spalmatori, törökül Kujun-Adassi azaz Juh-szigetek.
327). Pszara és Antipszara Chíosztól északnyugatra.
328). A 14. és 15. században a genovai Giustinianik voltak az urai.
329). Bertrand M. A. a chioszi alkonzul.
330). A chíoszi alkonzul.
331). Homérosz görög költő i. e. a 8. században élt. Számos város hirdette, hogy az ő szülötte, közéjük tartozik Chíosz is.
332). Kübele az anyatermészet istennője a frigiaiaknál.
333). Kréta szigete.
334). Nea Moni kolostor, amelyet IX. Konsztantinosz Monomachosz bizánci császár és felesége, Zoé alapított a 11. sz. derekán.
335). Görögország és Kisázsia közötti görög szigetvilág.
336). IX. Konsztantinosz Baszileosz Monomachosz bizánci császár 1042-1055-ig uralkodott.
337). Török vezér a keresztes háborúk korából, lásd 292. jegyzetet.
338). I. Ferenc osztrák császár, magyar király (1768-1835).
339). Értesítő levél váltó vagy áru elküldéséről, pénz átutalásáról.
340). Karolina Kaunitz grófnő, gróf Starhemberg G. Antalné (1801-?).
341). Maxisz szigete.
342). Írnok.
343). Citrom- és narancsfajok.
344). Volisszosz Chíosz szigetének északnyugati települése.
345). Michaud, Josph François (1767-1839) és Louis-Gabriel (1773-1858) francia írók műve Biographie moderne (1806) vagy Biographie universelle ancienne et moderne (1811-1828) első kötetei.
346). T. i. Rodokanakival.
347). Ipszara(Pszara)-sziget Chíosztól 18 km-re északnyugatra, és Hidra (ma: Idra)-sziget a Peloponnészosz délkeleti részénél a görög szabadságmozgalmak kiindulópontja voltak.
348). Szevasztopol, Trapezunt (ma: Trabzon) városok a Fekete-tenger partján, egykori görög gyarmatok.
349). Számosz, Ikaria, Fúrni, Pátmosz a Déli-Szporádok szigetei.
350). 1 oka kb. 1 és negyed kg.
351). Küthera, ma: Kíthira, a legdélibb Jóni-sziget.
352). Szidon kisázsiai tengerparti város Damaszkusztól nyugatra ma S¸ayda.
353). Arraga, Kárdamila - chíoszi helyiségek.
354). Számosz (a Szoporád szigetek egyike) Chíosztól délnyugatra Scalanova (Nea-Ephesos) kisázsiai város Számosz szigetével szemben, Ephesos (Efeszosz ma: Selçuk) tőle kissé északabbra fekszik.
355). Püthagorasz i. e. 6. sz-ban élt görög bölcs.
356). Valószínűleg délen, mert itt van a Masztix-fok.
357). Chíosz és Çes¸me közötti tengerszoros északi részén lévő szigetek (Agnusi és Goni).
358). Északi-szél esetén való vitorlázás módja.
359). Ikária, sziget délre Chíostól.
360). Gróf Orlov, Alekszej Grigorjevics (1737-1808) az orosz hajóhad főparancsnoka 1768-ban itt semmisítette meg a török hajóhadat.
361). A latin nyelvű népeknél egyfajta árbocozattal bíró hajó neve.
362). Kis vitorlás csónak.
363). Az árboc alsó részén alkalmazható rúd, amely minden irányban elmozdíthatja a vitorlát.
364). Cattarói Öböl - lehet, hogy a kalózhajó neve.
365). A mandula és mazsola keverékét diákcsemegének hívták. Ezért mondja Széchenyi, ha nem szállítanák, a diákok elégedetlenkednének.
366). Ma Boz Dag a félsziget északi részén.
367). Egyike a 12 kisázsiai jóni városnak a Boz Dag tövében. Romjait ma Ildir környékén találjuk meg.
368). Themisztoklész (i. e. 525-459) athéni hadvezér és államférfi, a perzsa hajóhad megsemmisítője Szalamisznál.
369). Mat Patmosz és Ikária szigetek Chíosztól délre.
370). Epheszosz (Efezosz, Selçuk, ma: Efes) Izmírtől délre, Szardesz keletre van. Szardesz ókori város volt, amelyet 1402-ben Tamerlan elpusztított.
371). Bartrand M. A. szmirnai főkonzul.
372). Brant, James angol kereskedő.
373). Török köszöntés: Az Isten kegyes!
374). Brant, Richard angol kereskedő.
375). Zimermann Széchenyi inasa, Gabriel török szolgája.
376). Sediköy helyiség Izmír közelében.
377). Tachtaly, hegy a Pagosz mögött, törökül Nif Dag.
378). Ezzel az epheszoszi útra vonatkozó feljegyzés megszakad.
379). Develyköy Izmírtől 28 km-re.
380). Azonosíthatatlan helyiség.
381). Hegység Ayasoluk falu előtt.
382). Ayasoluk falu Epheszosz romjai előtt.
383). Ma: Küçükmenderes.
384). Ikaria szigete.
385). Ma: Bülbül Dag, a romoktól keletre.
386). Pion-hegy, ma: Panayir Dag, a romoktól nyugatra.
387(. Nem sír, hanem Pál apostol börtöne.
388). Kétárbocos hadihajó.
389). Végül Széchenyi mégis a hadihajóval utazott, ahogy apjához írt
dec. 21-i levele bizonyítja.
390). Fali Izmírtől nyugatra.
391). A francia hadihajó parancsnoka, akivel először tervezte utazását Athénbe.
392). Burnabad, Izmir nyaralóhelye.
393). T. i. az angol Ramsden és Brant a francia Gri és a magyar Széchenyi.
394). Az a hely, ahol az ágyúk voltak.
395). Karaburun a félsziget északi foka az Izmir-öböl bejáratánál.
396). Indulást jelző kiáltás.
397). Mütiléné, Mitilini, Leszbosz, ma: Leszvosz szigete.
398). Tinosz, Androsz és Keosz (ma: Kéa) szigetek Athéntől délkeletre.
399). Az Attikai-félsziget déli csúcsa, a délkeleti résznél van a Makronisi (ma: Makroniszosz) sziget és vele szemben van a Mandri (ma: Mandikí)-öböl.
400). Barker, Edmond Henry (1738-1859) angol filológus. Livius fordítása nem ismeretes.
401): Pszara lásd a 346. jegyzetet.
402). Hidra lásd a 347. jegyzetet.
403). Görög falu.
404). Csiflik: tanya.
405). Athéni tartózkodásáról nem maradt feljegyzés. Apjához írt levele azonban beszámol erről.
406). Negropont, Eubea, Euboea, ma: Evvia, görög sziget Attika keleti partjainál az Égei-tengerben.
407). Wilson, Robert angol orvos, aki Indiából 7 év után hazatérve megtekinti Görögországot.
408). Szoros a Maliszi-öböl és a Zasztani (ókori Kallidromosz) hegy között. Ezt védte i. e. 480-ban Leonidász spártai király, lásd 248. jegyzetet.
409). Larissza, város Thesszalonia északi részén.
410). Georgio di Cagi Demetrio, tolmács és újgörög nyelvtanár.
411). Gropius, Georg osztrák alkonzul Athénban.
412). Itt az Evvia szigetének nyugati partján lévő falut érti. Ma már város: Chalkisz.
413). Lamia a Thermopülai-szorostól északra.
414). Ma: Thive város (Thébai, Théba, az ókorban) félúton Athén és a Thermopülai-szoros közt.
415). A Parnisz hegység Attika közepén húzódik Athéntól északra.
416). Azonosíthatatlan helyiség Athéntól északra.
417). Kytheron-hegylánc, Athéntól északra.
418). Tanagra falu mellett feküdt az ókori Tanagra, temetőjéből kerültek elő azok a kora-hellenisztikus agyagszobrocskák, amelyeket Tanagra-figuráknak nevezünk.
419). Falvak az Evriposz szoros mentén.
420). Lásd a 406. és a 412. jegyzeteket.
421): A szárazföldön a szigettel szemben.
422). Görög tolmács.
423). a Peloponnészosz-félsziget.
424): A futárok főnöke.
425). A janicsárok tábornoka, a konstantinápolyi rendőrség feje.
426). A szultán testőr főtisztjei.
427). Gaius Julius Ceasar (i. e. 100-44) nagy római hadvezér és államférfi.
428). Újkori nevén Nea Pszara. Eritrea támogatta a kisázsiai iónok perzsa ellenes felkelését, ezért i. e. 490-ben a perzsák elpusztították. Újjáépült, de i. e. 87-ben a rómaiak végleg lerombolták.
429). Helyiségek Vathitól nyugatra.
430). Ma: Lamia.
431). Pharszalosz (ma: Farszala). A közelében lezajlott csatában i. e. 48-ban Caesar legyőzte Pompeiust.
432). Ma: Larissza.
433). Ma: Levádia, Théba (ma: Thive) Platea (Plataia).
434). Ma: Amphissza, város Levádiától északnyugatra.
435). Ma: Kimi, Evvia sziget keleti oldalán.
436). Ma: Chalkisz.
437). Antonado, Nicola görög vendéglős.
438). Holland, Henry: Travelle in the Joninai Isles, London, 1815.
439). Levádia.
440). Lásd a 242. jegyzetet.
441). A görög mondabeli Dirkét, a thébai király feleségét Antiopénak a fiai egy bika szarvához kötözték, mert anyjukkal fogságában rosszul bánt. A bika halálra hurcolta és a forrásba dobta. A Dirké-forrás Theba (ma: Thive) nyugati, az Ismene-forrás a keleti részén van.
442). Erről az útról a további feljegyzés megszakad, de apjához 1819. jan. 18-án írt levele beszámol róla. A levélnek az útra vonatkozó részét zárójelben közöljük.
443). Görögország északkeleti részén, Thesszáliában van a Tempe völgy, a Peneiosz folyik át rajta, tőle északra található az Olymp (Olümposz) hegy.
444). Lamia város török neve.
445). Boiotia (ma: Viótia) Közép-Görögország tartománya.
446). Kütheron-hegy Théba (ma: Thive) mellett.
447). Levadia, város és a Parnasszus-hegy Thébától északnyugatra.
448). Levadia (az ókorban Lebadeia) közelében, Cheroniánál (Chairóneia) verte meg II. Fülöp makedón király i. e. 338-ban a thébaiakat és az athénieket, s evvel elvesztették szabadságukat.
449). Athéntól északkeletre, Marathónnál győzte le i. e. 490-ben Miltiadész vezetésével az athéni sereg a perzsákat.
450). Az Attikai-félsziget déli csúcsa.
451). Lamiától keletre, ma: Sztilisz.
452). Korinthosz, Spárta, Patrasz.
453). 1819. jan. 16-án érkezett vissza Széchenyi termopülai útjáról és február 3-ig maradt Athénban. Ezalatt több kirándulást tett a környéken. Ezután kelt útra Egina (lásd 85. jegyzetet) szigetét érintve Moreán (a Peloponnészosz félsziget) Patraszba.
454). Athéntól északra. Phülét (ma: Fili) a 30 zsarnok által Athénból szám űzött Thrabszülosz tette nevezetessé, aki itt szervezkedett, s i. e. 403-ban véget vetett a zsarnokságnak Athénban.
455). Az Attikai-félsziget déli csúcsán.
456). Ma: Thaesszaloniki, kikötőváros a Szaloniki-öböl partján.
457). Valószínűleg a Pindosz-hegység Thesszália határán.
458). Lásd 45. jegyzetet.
459). Ma: Idra, Kréta, Rodosz szigete.
460). Tengerparti városok a Nílus-deltában. Rosetti ma: Rashid, Damiette ma: DumyŻat.
461). Aleppo, ma: Halab város Szíriában.
462). A török Rum-Ili (a rómaiak országa) elnevezés változata, kezdetben a Török Birodalom európai része, később csak a Balkánról délre eső tartományok.
463). Demoszthenész e beszédével győzte le a makedón-párt Aesinészt i. e. 300-ban.
464). Megrorlásokról.
465). Capo Spartivento, Olaszország délkeleti hegyfoka Reggio di Calabria tartományban.
466). Valószínűleg Ruthven, James angol lord (1777-1853) felesége, Walter Campbell lánya, Mary.
467). Valószínűleg Church, Richard (1784-1873) angol tábornok.
468). Tripolisz, Tripoli, valaha Törökország birtokában lévő vilajet Afrika északi partján Tunisz, Barka és a Fezzan oázis közt.
469). North, Frederick, lord (1832-1792) angol államférfi.
470). Wilson, Robert angol orvos.
471). A Patrasz és Málta között közlekedő hajó neve.
472). Málta és a Jóni-szigetek kormányzója, lásd 26. jegyzetet.
473). Málta szigete az ókori mondák szerint Ogügié szigetéve azonos, ahol Kalüpszó nimfa szívesen fogadta a Trójából hazatérő Odüsszeuszt. Széchenyi itt talán a Málta melletti kis Gozo szigetére gondol.
474). Etna, Siracusa.
475). Szkülla, ókori tengeri szörny, a Messinai-szoros egyik veszélyes szikláját vélték lakóhelyének. Kharübdisz, a Messinai-szorosban uralkodó veszedelmes örvény megszemélyesítője.
476). Nápoly és Szicília királysága.
477). Pococke, Richard francia utazó, könyvet adott ki görögországi utazásáról Voyage de Richard Pococke, en Orient, dans l'Egypte la Grčce.
478). Gell, William (1777-1836) angol régész, görögországi utazásait több könyvben örökítette meg.
479). Cockerell, Charles Robert (1788-1863) angol építész és régész, aki Heller von Hallerstein, Carl (1774-1817) német építésszel és másokkal megtalálta Éjina szigetén Pallasz Athéné templomának szobrait. Ezeket Wagner, Johann Martin (1777-1858) bajor festő és szobrász a bajor trónörökös részére megvásárolta, Rómába szállíttatta és Thorwaldsennel restauráltatta.
480). Korinthosz, Pireusz.
481). Ma: Ambelakia, falu Larissza mellett.
482). Lásd a 466. jegyzetet.
483). Az alvilág.
484). Morpheusz az álom istene.
485). A kikötő bejáratánál van Themisztoklész (i. e. 535- 469) athéni hadvezér sírja, aki a szalamiszi tengeri csatában (i. e. 480) megverte
a perzsákat és megalapította a pireuszi kikötőt.
486). Hümétosz, Athén melletti hegy.
487). Pentilikon, Athén melletti hegy.
488). Kitheron, Athén melletti hegy.
489). Szolónnak, (i. e. 640-599) az athéni törvényhozónak van egy elégiája, amely Szalamisz visszafoglalására buzdít.
490). Pireusszal szemközti sziget, amelynek keleti részénél folyt le a szalamiszi tengeri csata.
491). Pireusztól délkeletre Vari körül, valószínűleg az Ajitosz Kozmasz-hegyfok.
492). Éjina szigetének északi részén.
493). Stachelberg, Otto Magnus von, La Grčce c. művében írhatott erről.
494). Epidaurusz, ma: Epidavrosz, helyiség Éjinával szemközt a Peloponnészosz (Morea) félszigeten.
495). Széllel.
496). Penteniszia, több apró görög sziget az Éjinai-öbölben, Szalamisztól délnyugatra.
497). Mindenttudó. (Landschulzot érti alatta, görög tanárát.).
498). Görög színház, valószínűleg Polükleitosz (i. e. 460-420) görög szobrász és építész műve.
499). Az Éjinai-öbölben is volt kikötője (a Korinthoszi-csatorna csak a 19. században készült el).
500). A szorostól északra Megara város közelében. A monda szerint Szkirón rabló innen lökte le az utasokat a tengerbe.
501). Iszthmosz, földszoros, a Korinthoszi csatorna ezt vágta át.
502). Az Éjinai-öböl és a Korinthoszi-öböl.
503). Helyiség Korinthosztól délre, nem messze az Argoliszi-öböltől.
504). A csomagokkal előreküldött szolga.
505). Kocsis a lovak mellett.
506). Olasz tájképfestő.
507). Parnasszosz, Parnasszus, hegy a Korinthoszi-öböl északi partján.
508). Menj, eriggy!
509). Barthelmy, Jean Jacques abbé: Voyage de jeune Anarcharsis en Grčce. Paris, 1818.
510). Helyiség Korinthosz és Argosz között.
511). Herkules, görögül Heraklész a görög mondák nagy erejű, hatalmas termetű hőse.
512). Mükénai, Mikine falu közelében fekvő ősi vár. A mítoszok szerint Perszeusz a küklopszok, az egyszemű óriások segítségével építette fel. Később Heraklész fiai megdöntötték Perszeusz utódainak uralmát. Ekkor Mükénai népe Pelopsz odamenekült fiát, Arteuszt választotta fejedelemmé, akit Trójából való hazatérte után felesége Klütaimnesztra meggyilkolt. Fia, Oresztész megbosszulta apja halálát.
513). Martineia, helyiség Argosztól nyugatra, közel Tripoliszhoz. Két híres csata színhelye is volt: i. e. 418). Agisz vezetésével a lakedaimonok legyőzték az argosziak és athéniak seregeit, i. e. 362-ben pedig Spárta csapatait verte tönkre Epameinóndasz, thébai vezér a szövetséges erők élén.
514). Tripolisztól délre Arkadia legnagyobb városa volt. A 4. században a gótok pusztították le, majd újraépült, de a török időkben elnéptelenedett.
515). Tripolica, ma: Tripolisz. A 14. században alapították a bizánciak, majd 1770-ben a törökök a moreai pasalik fővárosává tették. A görög szabadságharc alatt a görögök felszabadították, majd ismét a törökök foglalták el és lerombolták. A múlt század derekán újjáépült.
516). Misztra, helyiség Tripolisztól délre, Spárta romjai közelében.
517). Török sapka.
518). Holland, Henry: Travels in the Jonian Islers, Albania, Thessalia, Macedonia ect., London, 1815.
519). Taigetosz, az a hegy, ahova a spártaiak kitették életképtelennek ítélt csecsemőiket.
520). Kisázsiai hegyek.
521). Aberdeen, George Hamilton (1784-1860) angol államférfi. 1822-ben An Inquirg into the Principly of Beaty in Grecian Architecture címmel írt könyvet.
522). Bartholdy J. L. S. Voyage en Grčce, Paris, 1807.
523). Lükorgosz, i. e. 4. században élt athéni államférfi, legendás volt az államvagyon tiszta kezelése miatt.
524). Hippodrom: lovas és kocsiversenyek tartására alkalmas pálya az ókorban.
525). Ma: Evrotasz folyó, amely a Tajgetosz és a Párnon hegységekben ered és a Lakoniai-öbölbe ömlik.
526). Lakedaimón Zeusz fia, a lakedaimóni királyság és Spárta alapítója, lakedaimóniak: spártaiak.
527). Amükla romjai Spártától délre találhatóak.
528). Parori falu Misztra közelében.
529). Mani Spártától délre húzódó hegyes félsziget, lakói a spártaiak utódainak tartják magukat.
530). Pauszaniasz i. e. a 2. században élt görög író, aki leírta Görögország tartományait, földrajzát, vallási, művészeti vonatkozásait.
531). Helyiség Misztrártól északnyugatra.
532). Leonarditól északra fekszik Megalopolisz (ókori neve Megalé Polisz) vagy Sinano, amelyet Epameinóndasz, a jeles thébai hadvezér alapított Spárta ellensúlyozására. Többször elpusztult, újjáépítették, végül s szláv betörések megsemmisítették.
533). Haller, Karl (1774-1817) német építész.
534). Alpheiosz ma: Allfiosz folyó.
535). Karytania városa.
536). Phanari északnyugatra Karytaniától.
537). Bassae kisváros délnyugat Árkádiában. Nevezetes az 1131 méter magas hegyen fekvő Apollo temploma, melyet Iktinosz, az athéni Parthenon építésze alkotott.
538). Ma: Andritsaina, helyiség Karytaniától délnyugatra.
539). Ampelonia, falu Bassae közelében.
540). Szkliru, falu Bassae közelében.
541). 1811-ben ásták ki a templom oromzatát, amelyet az angol kormány 15 000 fontért megvett, s ma is a British Muzeumban van.
542). Diaphorti (Lykeion) hegy.
543). Ma: Gasztuni falu, a Piniosz folyó közelében, melytől 12 km-re volt Élisz ókori városa.
544). Mundrica falu.
545). Ma: Kréstana, helyiség Olümpia közelében.
546). Makrica, ma: Makrüszia falu Olümpia közelében.
547). Pirgosz, helyiség Olümpiától északnyugatra.
548). Kotzebue, August (1776-1819) német drámaíró, aki orosz szolgálatba lépett.
549).Idézet Byron Childe Harold IV. ének 32. versszakából.

S a szép csöndes kis falu, hol lakott,
Olyan hely, hol megnyugtatja a szívet,
Ha attól félhet, hogy máris halott,
Se menekül, holtán sok-sok reménynek,
Zöld árny ölére, mely domb-tövön éled,
S ahonnét messze láthat, tova, túl
A hiú városokon, bár az égnek
Szűkült körén; de itt szent napja gyúl,
És kellő boldogsága alakul.
Tandori Dezső fordítása

550). Phloka falu az Alfiosz folyó jobbpartján, Pirgosz közelében.
551). Helység Pirgosz és Gasztuni között, nem azonos a patnaszi öbölnél lévő Meszolongi (Misszolungi)-val.
552). Helység Patrasztól délnyugatra.
553). Ma a domb közelében van Killini (Külléné).
554). Zaniny Ferenc, osztrák konzul.

 

Széchenyi István első "keleti utazásának" jelentősége

"… a régi művészek éppolyan mélyen ismerték a természetet, mint Homérosz, s éppolyan biztosan tudták, mit és hogyan kell ábrázolni, akárcsak ő. Sajnos, nagyon kevés elsőrendű műalkotás maradt ránk. Ám ha ezeket szemügyre veszi az ember, egyebet sem kíván, mint hogy alaposan megismerje őket, s aztán békén odábbálljon. Ezeket a magasrendű műalkotásokat emberek hozták létre egyben a természet legmagasabb termékeiként is, igaz és természetes törvények szerint. Ami önkényes, ami mesterkélt, az mind összeomlik; de ezekben szükségszerűség van, ezekben Isten van" - írja Goethe 1787. szeptember 6-án, amikor másodszor jár Rómában. Harmincnyolc éves ekkor, az 1774-ben megjelent Az ifjú Werther szenvedései Európa-szerte ünnepelt s csodált írója, aki művével divatot teremtett a kontinensen, és akinek a Werther szentimentalizmusa ekkor már csupán emlék. Goethe 1786-1787-es itáliai útjain fedezi föl az ókori művészet nagy alkotásait. Ez az élmény életének s költészetének új irányt szab.
"Ami a görögöktől még megmaradt Athénban, az nem figyelmünkre, de csodálatunkra érdemes: én, aki a műalkotások profán szemlélője vagyok, mindannyiszor megrendülök, valahányszor a hajdani műveltség és tökéletesedés újabb tárgyait van szerencsém láthatni. Nem is képzeltem, hogy ez ilyen. Több mint 2000 év múltán ilyen maradványok!"
- írja apjának Széchenyi István 1818. december 31-én. Athénban van. Rácsodálkozik egy addig számára ismeretlen világi szellemi magasrendűségre. Ez az érzékenysége új - most nyílik fel számára. Ezért 1818-1819-es "keleti utazása" életének éppoly jelentős sorsfordulóját jelzi, mint amilyen fontos változást jelentenek Goethe életútján 1786-1787-es itáliai tartózkodásai. Széchenyi maga is tud e fordulatról: "…most egy éber pillanatban belátom, életemnek 10 esztendejét mély álomba merülten töltöttem el" - vallja naplójába 1819. február 11-én.
Higgyünk Széchenyinek, és fogadjuk el, hogy 1819 előtt 10 évvel vette kezdetét életében az a bizonyos "álomlét". Az utazás pedig - ha kezdetben nem is szándékosan, de - megközelítőleg 1809 áprilisától válik életformájává, mikor nem egészen 18 évesen csatlakozik a Napóleon elleni nemesi felkeléshez. 1815 előtt mint katona vesz részt a franciák elleni hadműveletekben, ott van 1809. június 14-én a gyászos emlékű győri csatában, de ott van Lipcsében is, ahol 1813. október 18-án a "népek csatája" előestéjén fontos futárszolgálatot teljesít: Schwarzenberg herceg, osztrák főparancsnok üzenetét továbbítja Blücher porosz és Bernadette svéd hadvezérnek. E tettéért első osztályú kapitánnyá léptetik elő. 1814. április 1-jén a visszavonuló franciákat üldöző győztesekkel látja meg először Párizst, de ugyanebben az évben már diplomáciai feladattal Torinóban van, innen tér vissza Bécsbe 1814 júniusában, ahol a bécsi kongresszust (1814. szeptember 20. - 1815. június 15.) megelőző felszabadult és élénk társasági forgatagban élvezi az életet. Széchenyi ragyogó társalgó, nagy reményű, sikeres ember. Mindössze fél év, amit ekkor Bécsben tölt, - és nem teljesen önként távozik. A bécsi forgatagban van valaki, aki nem egészen közömbös számára, akit I. Sándor orosz cár a társaság "la beauté coquette"-jének nevez, s akivel Széchenyi 1814. augusztus 9-én, "élete egyik legfurcsább napján" együtt utazik Cenkről Bécsbe, hogy részt vegyen az ünnepségeken. "Ez volt az első lépés a balsors felé, a bűnös szenvedély kezdete: kútfeje majdani kétségbeesésnek. - Egy igen csinos asszonnyal Cenkről Bécsbe utaztam." A feljegyzés talán utólagos, tán évekkel később született, már mindennek biztos ismeretében, amikor az ember már mindent tud, lát - még sincs hatalma változtatni a megtörténteken.
A csinos asszony nem más, mint Lady Caroline Meade, ír származású grófnő, 1814-ben egy kétéves fiúcska anyja - Széchenyi István bátyjának, Pálnak felesége. Lady Caroline viszonozza sógora egyre erősödő vonzalmát.
Mindez oly izgató, hogy Széchenyi nem tudja magába tartani. Meg kell osztania valakivel. Ez lesz a napló. Élete végéig hű tükör, később az öngyötrés, önismeret és önteremtés nélkülözhetetlen eszköze. Ám amikor 1814 júliusában naplóírásba kezd, még csupán divatból teszi. Leírja a bécsi "édes élet" derűs perceit, frivol eseményeit, mintha csak azért tenné, hogy izgalmas kalandjait levezesse, vagy hogy Caroline történeteit megörökítse, esetleg, hogy majd egyszer később, társaságban olvassa fel őket, jelezvén, hogy nem komoly az egész, csupán pajtásság, játék. És mégis… "[1814.] November 3-án este 8 órakor olyasmi történt velem, aminek rám nézve mindenképp szomorú következménynyel kell járnia - de az is lehetséges - hogy csupán emiatt fogom egyszer főbelőni magam."
Nem tartozik ránk, hogy mi történt Caroline Meade és Széchenyi István között. Sőt, ha mindez nem Széchenyivel történik - az egész szóra sem érdemes. Ám az ő sorstörténetében, a későbbi események ismeretében kiemelkedő jelentősége van e szenvedélynek.
"Anyám könnyezve kérlelt, gondoljak néhanapján az örök életre" - írja a naplóíró Széchenyi 1814. november 21-én. Hamarosan Nápolyba utazik, valósággal menekül. Hivatalos küldetéssel. Metternich feladatot bíz rá: Murat nápolyi királyt kell megfigyelnie. Visszatekintve épp átélt életszakaszára szokatlan kétségbeeséssel és nyíltsággal írja naplójába 1814. december 11-én: "Minekutána különböző okokból, melyek emléke örökre szent ugyan, de rendkívül borzalmas is marad, egy itáliai utazást, mindegy, melyik tájára, már régebben elhatároztam… […] Több napon át készülődtem az utazásra, mely sebeimnek gyógyítására, korábbi kedvem visszaadására, jaj, Istenem, lelkiismeretem csillapítására lett volna hivatott." Széchenyi úgy tervezte, hogy nem egyedül megy, hanem bátyjával, Pállal: "…boldogító volt egy ilyen útitárs, ki a legközelebbi atyámfia, a legjobb barátom, mert hisz vele együtt nevelkedtem! - és mindenem e világon." "…szegény bátyám 28-a délutánján hirtelen megbetegedett, én pedig november 30-án éjjel 12 órakor a legborzasztóbb lelkiállapotban hagytam el Bécset. Útközben sokat, igen sokat szenvedtem - vajha még több lett volna, talán e pillanatban nyugodtabb lehetnék."
Itt kezdődik, 1814. november 30-án éjjel az utazások, menekülések sorozata. Azon az éjszakán éli át először a kíméletlenül feltámadó önvádnak való odavetettséget, a váratlanul reá szakadt magányban, ahol nincs mentség, nincs kibúvó, ahol senki sem segít.
Az önismeret malmai azonban lassan őrölnek. Széchenyi Nápolyban nyomban talál valaki mást, akinek bájai és naivitása kellőképpen elszórakoztatják. Naplójában is híven beszámol róla. Cinikus könnyedséggel csábítja el a kis Hortensiát, aki természetesen férjes asszony. Közben idézeteket másol az Új Heloďse-ból: "A végzet elszakíthat ugyan, de el nem választhat egymástól." [1815. február 17.] Később ezt jegyzi fel: "Élj boldogul, szerelmesem, én úgy érzem, nem élhetek tovább, a szerelemre szívem kihalt, a csatához cserbenhagyott a szerencsém. Engedd hát a halálban megtalálnom a boldogságot, melyet az életben hasztalan kerestem volna. Ha ez a balga könyv valaha résztvevő kezekbe kerül, ne engem vádoljanak - kitaláljátok, kire gondolok? - Szerettem és szerelmem bűn volt. Milánó, 1815. április 1-jén." A naplóíró e szövegekkel nem a kis Hortensiának üzen…
A múlttal való számvetés azonban késik. Közrejátszanak ebben Caroline kétségbeesetten őszínte, szívszorítóan tanácstalan levelei, melyekre, ha Széchenyi válaszol is néha e válaszok nem maradtak ránk. Caroline tud a nápolyi kalandról, és mégis, mindezek ellenére - hírt, híreket kér, és várja a mielőbbi találkozást. 1815. május 17-én levélben ad tájékoztatást életéről. A gyűlölt Bécstől távol öt hétig élt fiával teljesen egyedül férje, Széchényi Pál apáti kastélyában. Sorait így zárja:
"az ember a jelent csak a múltra gondolva tudja elviselni - mert a jövőnek, remélem, még nagyon derűs napokat kell hoznia. […] Paul nincs itt velem - mindig a Somogyban volt mostanáig."
Széchenyi számvetését a történelem is segít késleltetni. 1815. március 1-jén Napóleon megszökik Elba szigetéről, és ezzel az ellene folyó háború ismét fellángol. 1815 májusában az ifjú gróf két ütközetben is részt vesz. Ám miután június 18-án a waterlooi csatában a szövetséges erők megsemmisítő vereséget mérnek Napóleonra, aki négy nappal később lemond a trónról - Széchenyi István 1815 júniusában visszaérkezik Bécsbe. Ez idő tájt nem vezet naplót. Több héten át egy bécsi katonaorvossal kezelteti magát, társaságban nem mutatkozik. Ám Caroline kérésére Razumovszkij orosz követnél mégis találkoznak. Pontosan nem tudhatjuk, hogy mi történt, csak annyi bizonyos, hogy Caroline riadtan és búcsú nélkül hagyja el a találkozás színhelyét. Ebből az időből származik Széchenyi István egyetlen fennmaradt levélfogalmazványa, melyet Caroline Meade-nek írt. A levél nagyrészt francia nyelvű, kis százalékban angol, a sorok közt egy német félmondat - nem véletlenül egy bizonyos helyen: "Elment Bécsből, anélkül, hogy címét megmondta volna nekem. Olyan érzelmi zűrzavarban láttam Razumovskijéktól indulni, hogy nem vagyok elég gonosz ahhoz, hogy ne bocsássak meg Magának - amiért elfeledkezett rólam. […] És mindenekelőtt még egyszer meg akarom ismételni, kedves barátnőm - hogy mindig és minden alkalommal megtalál engem, [és itt a német félmondat következik:] mint aki Téged őszintén szeret - [a szöveg a továbbiakban francia:] kivált ha hangulataimat szíveskedik elviselni és megbocsátani - azzal a nagylelkűséggel, amely nélkül nem volnék itt, ahol e pillanatban vagyok…" Ezek után válaszol Caroline 1815. május 17-i levelének befejező mondataira: "Kegyed a múlt és a jövő közt lebeg, és én boldog vagyok hinni, noha ez a vallomás számtalan könnyembe kerül - hogy jövője derűsebb - édesebb lesz - mint amilyen a múlt sohasem lehetett."
Caroline azonnal válaszol. "Ezek a sorok szívbéli fájdalmas búcsúmat viszik Neked - mégis azzal a vigasztaló gondolattal, hogy nemsokára látni fogjuk egymást, és táplálom a reményt, hogy akkor talán jobban megismersz, és kevésbé tévesen fogsz megítélni. A tegnapi levél csak az első pillanatban búsított, bizony okozhatott volna némi sértődést, de mivel önszeretet ott nem uralkodik, ahol valami jobb lakozik, így csak az fájt, hogy félreismert vagyok, a tartalom viszont kedves nekem minden rossz ellenére, melyet hordoz, mert oly szívesen hiszem, hogy ez mind mégis szerető szívből fakadt. Isten velünk - és ha Isten úgy akarja, a hamaros - boldog - viszontlátásra." [1815. június végén]
Az élő Caroline és Széchenyi István történetének utolsó láncszeme egy elmaradt találkozás 1815 augusztusában. Széchenyi Liebenberg János jószágigazgatóhoz Bécsből Cenkre írott levelében egy vadászatot készít elő cenki kastélyában, ahová meghívja Pál bátyját és Caroline sógornőjét is. Levelében azt kéri, hogy hálószobáját hozzák rendbe Pál és Caroline számára. A vadászat napján azonban faképnél hagyja vendégeit. Mindezt Caroline Meade Széchenyi Istvánhoz írott utolsó fennmaradt leveléből tudhatjuk meg:
"Te csakugyan fura ember vagy, kedves Stepherl. Engem gonosznak és Isten tudja minek nevezni, amikor innen elmész! Paul ma reggel kapta meg leveledet, és, noha beteg, mi rögtön ide jöttünk. Képtelen vagyok őt rábeszélni a Horpácsra [Széchényi Lajos kastélyába] menetelre, mert beteg; ha igazán örömet akarsz szerezni, akkor gyere rögtön ide. Én megígérem Neked, hogy aztán Horpácsra megyünk.
Nagyon haragszom rád, gyűlöletes ember - csak egyvalami békíthet meg, ha rögtön idejössz, ŕ propos: a levelemet megkaptad? Gyere. Gyere!"
A Cenkről való váratlan távozást nagy belső harc előzhette meg. Nem arról van szó, hogy Széchenyi gróf elcsábította sógornőjét és ezzel tönkre tette, hanem hogy nem vállalta tovább a vele való bármilyen kapcsolatot, s az asszony emiatt vált szerencsétlenné. Csak azért nevezhette gonosznak, mert anyja tiltása - "…gondolj néhanapján az örök életre!…" -, a bécsi arisztokrata társaság meghökkenése, saját elborzadása következtében nem volt ereje vállalni egykori rokonszenvét, még csak nem is vonzalmát - és kétségbeesetten saját kísértőjét vélte fölfedezni sógornőjében, akit a lehető legélesebben taszított el magától, s aki elől öngerjesztő módon menekült újabb és újabb szerelmi kalandokba. De távolból szerethette, ábrándozhatott róla - emléke mélységes bűntudat forrása lehetett.
1815 szeptemberében Németországon és Franciaországon át Londonba utazik. Érdekli az angol technika és lótenyésztés. De a Caroline-probléma búvópatakként kíséri útját. "…bemutattak a bolondos Caroline Lamb-nek. Nem nagyon emlékszem, mi vitt rá azt mondanom neki, hogy a Caroline név számomra nagyon veszedelmes, és hasztalan igyekszem elfelejteni; e tragikus kijelentésre ő ezt válaszolta: "Az én nevem is Caroline, s ennek nagyon örülök, mert bizonyos vagyok benne, hogy nem fog elfelejteni."…és így a tréfa elhalt ajkamon." A "bolondos Lady", Byron egykori kedvese leírást ad Széchenyiről - első pillantásra!: "Önnek nincsenek elvei: sok könnyelműség, kiváló szív, sok szellemesség; meglehetős sokat olvasott életében, de tapasztaltsága nem valami nagy. Megvan a képessége a társaságot szórakoztatni, és kellemes formát adni mindannak, amit mond. Sohasem fog tudni ragaszkodni; a szerelem önben állandó marad - azonban nagyon gyakran változtatja a tárgyát." [1815. november 4.]
Az idő azonban nem ezt látszik igazolni.
1815. december 13-án, amikor Angliából a kontinens felé hajózva viharba keveredik, Széchenyi ezt írja naplójába: "Leheveredtem a fedélzetre, Istenre gondoltam, és egy nőre, kit talán boldogtalanná tettem, s kinek emléke a leginkább nyomasztotta lelkemet."
1816. január 2-án visszaérkezik Bécsbe. Ideje nagy részét itt, cenki birtokán, Pál bátyja apáti kastélyában, és Hunyady Józsefnél Holicson és Ürményben tölti. 1816. október 8-án Pál bátyjával Frankfurton és Párizson át lovakért utazik Angliába, és csak november 26-án tér vissza. Naplófeljegyzései 1818. július 12-ig - 1817 májusát, júniusát kivéve - szünetelnek. Épp "keleti útja" előtt kezd újra naplót írni. Ez jelzi, hogy a családi közeg nem segíti őt valósághelyzetének megoldásában.
"A szüleim éntőlem, vagy tulajdonképpen én a szüleimtől, egészen és teljesen elszakadtunk. Az életem több alkalmat adott a világot közelebbről látnom, s az embereket mélyebben megismernem. Száz véleményünk és nézetünk ellenkezik egymással. Gyermekkoromban mindig nyílt voltam, és nyersességemmel számtalanszor sértettem meg őket. Ehhez aztán más, számomra el nem felejthető események is járultak, és egy pillanatban úgyszólván minden rokonom elhagyott. Igazuk volt. Hazámat, szüleimet és Caroline-t többé sohasem látni: szükséges elhatározásnak ítéltem akkor. Otthagytam Bécset, sírás nélkül, mert még sírni sem tudtam. Az ember a poklot már e földön láthatja, bizony, hogy láthatja az ember, és én már láttam életemben. Még imádkozni sem tudtam, olyan állapotban voltam, mikor Bécset elhagytam. Minden reményem szertefoszlott, és magam - iszonyú kép - bűnökkel tele. Saját magam előtt kellett menekülnöm, mert mitől sem rémültem meg jobban, mint az emlékektől, melyek elháríthatatlanul tolongtak a lelkemben.
Kilenc hónapot töltöttem, folyton virrasztva, e borzasztó lelkiállapotban. Egyszer sem üdítette édes, nyugodt álom boldogtalan lelkemet. Kárba veszett esztendők; megbántott szülők, jóvátehetetlen cselekmények, boldogtalan szerető: ez volt folyton a szemem előtt." [1819. május 20-25.]
Ösztönösen érezhette - mozdulnia kell.
Gróf Zeno Saurau feleségének, Hunyady Gabriellának nevét Széchenyi naplójának 1817 május végi jegyzete említi először. Őt követi Széchenyi István Itáliába, a közelében akar lenni, bár a grófnő elutasítja udvarlását. Hunyady Gabriella férjes asszony, mindössze három éve házas. Elérhetetlennek kell lennie Széchenyi számára, hiszen ha nem az, kapcsolatuk érdektelen kalanddá válik. Ám szerencsére a grófnő következetesen elzárkózik Széchenyi közeledésétől, és bár neve újra és újra előbukkan a naplóban, mint az elérhetetlen szerelem megtestesítője - valójában személye csupán ürügy a kimozdulásra. A háttérben a fojtogató családi közeg - és a változatlanul megoldatlan Caroline-kérdés. De van valami, amiről 1817-1818-as naplójegyzeteiben Széchenyi hallgat, és amiről csak utólag tesz említést, épp akkor, amikor "keleti útjáról" tér vissza Bécsbe: ez ébredő vonzalma Selina Meade iránt, mely 1817 őszétől erősödik fel benne. Az érzés megrémíti, kétségbeejti újra, hiszen Selina Caroline Meade húga. "…mindig élt bennem a csendes sejtelem, hogy C[aroline] tiltakozása miatt [Selinát] sohasem veszem nőül, hogy az a nő, akinek nevét oly rég óta karomon viselem [ez Selina] félreértésből sohasem lesz enyém…" Az öreg Széchenyi Ferenc hosszú ideig tartó utazást tanácsol fiának, hogy az szabadulni tudjon az érzések zűrzavarából…
Amikor az ifjú gróf 1818. július 17-én a déli tengerek és Törökország felé indul - 27 éves, a fiatalkor vége felé jár, szellemi továbbfejlődéséhez új erőkre, új, teremtő képességekre van szüksége. Távoli vidékek utáni vágyát részben olvasmányai ösztönzik, hiszen Rousseau Új Héloďse-ének boldogtalan szerelmese, Saint-Preux is utazással ad haladékot megoldhatatlannak tűnő szerelmi lángolásának, Goethe Wertherje is hasonló megoldással kísérletezik. Ám akárcsak Rousseau vagy Goethe hőse, Széchenyi sem tud szabadulni az elátkozottság, a megjelöltség démonától. Maga keresi, maga táplálja. Mintha a reménytelenség volna az a sziget, amelyen a leginkább otthon érezné magát.
A boldogtalan Werther Homéroszt olvas, a boldogtalan Széchenyi Homérosz földjére utazik.
Leghűségesebb útitársa naplója lesz, melyet kitartóan és nagy szorgalommal vezet. Naplóján kívül öt kísérője van: az ókortudományban jártas, görög filológiával foglalkozó Landschulz; Johann Ender festőművész, aki rajzokban örökíti meg úti élményeiket; s vele utazik szakácsa, Krebs, Zimmermann nevű inasa és szolgája, Johann. Íme, a "magyar herceg" - ahogy útja során a törökök gyakran nevezik - útra kel! A társaság ezúttal nem segít Széchenyin - elsősorban a filológus Landschulz idegesíti -, ha csak azt nem tekintjük segítségnek, hogy az útitársaival való állandó kényszerű együttlét erősíti benne az elvonultság és magány iránti vágyat.
1818. július 13-tól közel egy esztendőt utazik: 1819. június 11-én érkezik vissza szülővárosába. Trieszt - Padova - Arqua - Ferrara - Firenze - Róma - Ancona - Korfu - Dardanellák - Trója - Konstantinápoly - Szmirna - Chiósz - Athén - Maratón - Pireusz - Patrasz - Vallette - Palermo - Nápoly - Bécs… Mint láthatjuk, az út nagy részét tengeren teszi meg, nem véletlenül. Mintha réges-régen csak erre várt volna, ezt írja Triesztben naplójába 1818. július 17-én: "Magánosan ülök itt, és egyedül, valóban, egyes-egyedül a tengernek partján, mely vinni fog, el, talán örökre; jó volna ez, hisz Isten az ő kedveseinek korai halált ád…" Világfájdalom, reményvesztettség és fáradt melankólia indítja útra, melyen példaképei szabják meg az irányt: hadvezérek - Hannibál, Xerxész, Nagy Sándor - útját követi, látja Tasso börtönét Ferrarában; jár Trójában, ahol Akhilleusz, Patroklosz, Ajax vélt sírját keresi fel; meglátogatja Homérosz iskoláját és barlangját; útján érinti Thébát, a boldogtalan Oidipusz városát… Törökországba Trója héroszai és az egzotikus keleti kultúra vonzhatta. És bár Széchenyi öregkorában gyakran emlékezett meg a törökök bölcs leleményességéről, fejlett gyakorlati érzékéről - Döblingben is szívesen viselte sárga török papucsát -, első törökországi útján mérhetetlenül sokat szenvedett a civilizálatlan szállásoktól, bolhától, tetűtől, patkánytól, levegőtlenségtől, melegtől, az emberek mosdatlanságától, a mosakodási lehetőségek elmaradottságától. Ráadásul folyamatosan szorong az állandó pestis-veszélytől. Kirándulásain szenved, minden magasztos érzése felszívódik; elmegy egy török fürdőbe, aláveti magát egy tradicionális török tisztálkodásnak, és még másnap is kétségbeesetten panaszkodik... Összefoglalóan némi iróniával ezt írja: "Törökországban utazni olyan, mint sötét éjszaka, rossz úton, esőben, részeg postakocsissal vitetni magunkat valahová. A kocsi sarkába húzódik az ember, nyugodtan elalszik, és rábízza magát a Mindenható gondviselésére, így kell tenni Törökországban!" [1818. november 8.]
Tanácstalan és szomorú lelkiállapotára jellemző, hogy amikor tánc, mulatság, zene kerül látókörébe, ezt jegyzi föl: "...ezek az emberek is boldogok, és lám, mindenütt olyan emberekre találok, akiket csak irigyelhetek." [1818. november 10.] Szenvedéseinek értelmet akar adni. Ebben találja meg: "Minél rosszabb dolgom van, annál elégedettebb vagyok, mert csakis nélkülözések és áldozatok után lehet újból némi becse életemnek." [1818. november 11.]
Széchenyi naplófeljegyzései között minden olyan motívum, fontosabb életelv megfogalmazódik, mely a későbbi nagy gondolkodót jellemezni fogja majd, de a fel-felbukkanó felismerések még nincsenek irányba állítva, mintha megfogalmazójuk valóban csak most ébredezne. Ide tartozik az a következetes tárgyszerűség, mellyel a török lovakról ír, és megállapítja, hogy a török lovak jobbak a magyar lovaknál; az objektivitás, amellyel az archeológiai leleteket szemléli, és kijelenti, hogy az ő számára az ésszerűség szabja meg egy tárgy - régi vagy új - igazi értékét. A török társasági forgatag sokszor bosszantja, de nem egyszer szórakoztatja is. Megörökíti a pipázó, kávézó férfiakat az utcán, a fiatal lányokat, akik összefutnak arra a hírre, hogy valaki képes lerajzolni őket; lejegyzi a házassági szokásokat és turpisságokat, melyekkel ki lehet ezeket játszani; figyelmét nem kerüli el a török orvosok nagyvonalú tudatlansága - Széchenyit minden érdekli. Vissza-visszatérő témája a rabszolganép, melyet öntudatossá kellene nevelni, hogy körülményeit megváltoztassa és emberré lehessen. "…akár ezer év is kevés lehet, hogy egy nemzet olyan kedélyre hangoljon, amely fölemelheti, és az olyan férfiak becsülésére tanítsa, amilyeneket a görögök magukénak mondhattak. Nevelésnek, ízlésnek és divatnak kell mindenekelőtt az embereket oda eljuttatni, hogy az életet ne tartsák túl sokra, mert csak az a nemzet képes az összes többi fölébe emelkedni és a szolgaság jármából megszabadulni, amely föl tudja áldozni a dicsőségért és a szabadságért a legnagyobbat, a földi boldogságot és az életet." [1819. február 6.]
Személyes találkozásai közül kiemelkedik az Ali Cselebi török kávéssal kötött néhány napos barátsága. "…mennyivel többet ér a természetes kedvesség és mennyivel hatalmasabb az a vonzerő, amely az isteni fluidummal töltött emberekből árad, mint azoké, akik módszeresen, könyvekből akarják ellesni azt a varázst, amely a világon mindent képes elérni…" [1818. november 30.] - lelkendezik Széchenyi, és boldog, hogy nyílt, becsületes emberre lelt, akiben a lélek harmóniája él. A nyugati kultúrájú Széchenyi egy "keleti" emberért lelkesedik.
A találkozás mintegy előlegezi Széchenyi férfikorának nagy barátságát a fiatal Wesselényi Miklóssal, aki nyílt tekintetű és érzékeny lelkű, "Kelet népének" gyermeke. Bizonyára a természetes emberek iránti rokonszenve erősíti benne a vágyat, hogy 1830-ban visszatérjen Törökországba.
Az útiprogramok és kellemetlenségek leírását át-átszövi a kétségbeejtő múlt rémképe és az újra meg újra feltámadó bűntudat. "Szigeteken és elhagyott helyeken annyira jól érzem magam. Isten tudja, vajon nem egyedül és magányosan fogom-e végezni az életemet valami szép helyen?" Egy kolostorban van, mely - írja -: "…egy tudós vagy egy vezeklő bűnös számára kínálkozik lakásul." [1818. október 26.] E feljegyzés óhatatlanul előrevetíti az 1822-es nagy kolostor-élményét a franciaországi La Trappe-ban, vagy életének befejező tizenkét évét a Bécs melletti Döblingben, Gustav Goergen magántébolydájában...
Talán először 1818. november 13-i naplójegyzete árulkodik arról, hogy belső útján fordulóponthoz közeledik: "Ma épp négy hónapja, hogy elhagytam Bécset! Mi minden változott azóta bennem! Elmúlt életem eseményei álomképekben követik egymást…"
Az év vége felé közeledve többször tesz említést szüleiről és - bármily különös - hazájáról: "Szegény kis hazám, gondoltam, bizony csúnyácska vagy. Persze nem ismerlek eléggé, de majd megnézlek, mert gyengéden szeretlek, földed és beképzelt lakóid ellenére. És te, jó Fertő tavam, téged is szeretlek, de szép aztán igazán nem vagy, csak maradj meg nekem, arra kérlek, hiszen nincs is partod, és igazán szép tőled, ha el nem szaladsz. Mégiscsak az a legkedvesebb, ami a miénk. És mégiscsak annak az országnak a levegője a legjobb, amelybe beleszülettünk, ahol gyermekkorunkat töltöttük, és legdrágább az a nő, akit ifjan szerettünk. Utazunk szerte a világban, megkedvelünk mindent, amivel találkozunk, de végül mégis mind visszatérünk a régi hazába, a régi kedveshez. Sok országot bejártam, sok népet láttam, szívemet mégis egyre marja a bánat. Ó, naponta hányszor ismétlem magamban e sorokat!" [1818. december 4.]
A "csúnyácska haza" iránti szeretet összefonódik az otthoni kedves iránti hűséggel és ragaszkodással. Mindegy, hogy kire vonatkozik: a közelgő belső békét ígéri. Széchenyi felismeri: nem menekülhet tovább. El kell válalnia önmagát: bűnökkel, tévedésekkel, szerelmekkel. Egyszerre minden sora tisztább, világosabbá lesz.
1818. december 25-én érkezik Athénba. Ender és Landschulz nincs vele. Törökországi útjának szenvedései, az átélt belső tisztulási folyamat most egyszerre lehetővé teszik, hogy felfedezze a görög kultúra évezredes szépségeit, és hogy hálát érezzen mindazért, amivel a természet - a kék ég és a végtelen tenger - megajándékozza. "Athén [...] olyan hely, ahol az ember szívesen maradna egész életére. [...] És milyen kicsinyek még ezek a templomok, ezek az épületek is, bár a maguk nemében utánozhatatlanok, ha a helyükről kitekint az ember a tengerre, a szépséges, kéklő hullámokra. Milyen parányinak, milyen dőrének érzi magát ilyenkor az ember!..." - írja apjának 1818. december 31-én.
A sorokból kitetszik, hogy a rácsodálkozó, puha figyelem révén elolvad a szerep, az "elátkozott szerelmes" byroni-wertheri önpusztító talajvesztettsége, és feltámad egy olyan érzékelés, amely a kék égtől, végtelen tengertől, csillagok szikrázó miriádjától nyeri reményét - és a szellem örök hatalmát hirdeti. A mulandót valami örök létező gyógyítja meg. "... a táj és az örökké változó színterek mindenestül nyújtják az utasnak azt az örömet és azt a jó hangulatot, mely szükséges ahhoz, hogy mindent elfeledjen, amit nélkülözni kell, és aminek a felsorolása bizony sokáig tartana." [1819. január 18.]
Végtelen szívfájdalommal búcsúzik Athéntől. Tudja, mielőtt visszatér Bécsbe, egy dolgot, mely egész útján, sőt évek óta szűnni nem akaró élességgel kínozza - meg kell oldania. Ez a "keleti utazás" utolsó nagy eseménye.
Erre 1819. április 18-án kerül sor. Széchenyi külön megjegyzi: "nevezetes nap az életemben." Soha nem volt igazán templomba járó, de most Nápolyban katolikus vallása szokásainak megfelelően meggyón. Egy ismeretlen olasz páternek mondja el mindazt, ami a lelkét gyötri. Nem nehéz kitalálni, hogy miről vallott ott Széchenyi István. Meg kellett tennie - valakinek, akárkinek el kellett mondania őszintén mindent. A pap a gyónó bűntudatát túlzónak találja, néhány talléros bírságot ró ki rá, "5 Miatyánk és 5 Ave Maria száraz eldarálására" ítéli. "Fel voltam oldozva és minden bűntől tiszta. Belső hangom azonban mást mondott." Széchenyi nem elégszik meg a látszattal - a belső hangot követi: "...nagy magasságba vergődtem fel, Isten felé tudtam szállani, és ezentúl még hitem szokásait is pontosan be fogom tartani. Az, amit Istenről és a mi jövőnkről tartok, azonos mindazok hitével, akik férfiasan gyakran készültek a halálra, és nem vakbuzgók, képmutatók."
E számvetéssel Széchenyi maga tett pontot a múltra, maga csinált rendet. Ez új, teremtő mozdulat. Nem következik az eddigiekből. Valaminek a kezdete.
Fél óra múlva csaknem vízbe fúl.
"Elmentem a tengerbe fürdeni. A tenger nagyon nyugtalan volt, [...] egy hatalmas hullám a sziklához vágott - elkábultam [...]. Segítség messze volt. Fejemet is elvesztettem egy kicsit, és megpróbáltam a mólóig jutni, de a víz oly keményen vágott a síma lávakőhöz, hogy a fejem betört volna, ha előre nem nyújtom mindkét kezem. Ujjaimról minden köröm leszakadt, s visszavágódtam mélyen a vízbe. Azt hittem, most megfulladok, és a gondolat, hogy félórával előbb teljes alázattal Istennek ajánlottam magam, isteni megnyugvást adott. Itt ér hát utol a végzetem, gondoltam, és hamarosan por vagyok, és azoktól elfeledve, kik engem oly őszintén szerettek valaha. Nem erőlködtem menteni magam, a hullámok le s fel ráncigáltak, szuflám még volt, s még nem nyeltem vizet. Elkészültem a halálra, de moccant bennem a férfiasság, gyalázatos, gondoltam, magam a halálnak ily olcsón odaadni, és teljes lélekjelenléttel, minden lehetséges erőmet összeszedve, a veszedelmes sziklától elrugaszkodtam, hamarosan a nyílt tengerre értem, ahol minden veszély nélkül és nyugodtan vártam meg egy kis hajót, amely nagy üggyel-bajjal a két másik félig vízbefúltat is kihalászta a hullámokból. - Gyakran voltam életveszélyben, de ily boldogan és elégedetten soha nem mentem volna a másvilágra [-]. És e pillanatban egészen nyugodtan és boldogan megyek ágyba, miután tegnap - a szent áldozás után - egy hajszál híja, hogy elpusztultam [...]." [1819. április 19.]
1819. június 11-én érkezett vissza Bécsbe. Mögötte a lezárt múlt, előtte a titokzatos jövendő. Lehetett élni - József Attilával szólva: "halálra ráadásul" - a megtalált belső hang szerint.
Huszonnyolc éves volt ekkor.
Fenyő Ervin


Az idézetek az alábbi művekből származnak:
Goethe: Önéletrajzi írások - Utazás Itáliában (Európa Könyvkiadó; Budapest, 1984) (Rónay György fordítása)
Caroline Meade levelei eredeti nyelven Bártfay Szabó László: Adatok gróf Széchenyi István és kora történetéhez (Budapest, 1943) találhatók. E levelek, valamint Széchenyi István Caroline Meade-hez írtott levélfogalmazványának fordítása Jékely Zoltán: Sorsvállalás című tanulmánykötetében található (Szépirodalmi Könyvkiadó; Budapest, 1986)
Széchenyi István naplójegyzeteit Jékely Zoltán fordította (Széchenyi István: Napló; Gondolat Kiadó, 1979)